panorámakép

pálferi:kirándulás 2009.05.23.

A pálferi wikiből

TÉRKÉP ITT.

Nagy élmény volt a kirándulás! Le a kalappal a sziklafalak bajnokai előtt. Ime a beszámoló:

A túra könnyűnek volt beharangozva, de rögtön egy elég komoly sziklamászással indítottunk a Róka-hegyi bányában. Papp Ferenc barlang – kőfejtőjében került sor a kiscsoportos beszélgetésre. Meglepődve tapasztaltam, hogy a mi csoportunkban talán jobban megnyíltak a pasik, mint a gyengébbik nem képviselői, főleg eleinte. Mire feloldódtam, már hipp-hopp be is kellett fejezzük, mert látszott, hogy a beígért négyórai hazaérkezésből nem lesz semmi. Irány fel az Ezüst hegyre, majd célunkra Nagy-Kevélyre, ahol mesés kilátás várt minket. Lefelé megálltunk az Egri várnál. A Teve sziklánál már mindenki víz után szomjazott, így a faluba beérve az első kútnál le is táboroztunk. Majd egy helyi vendéglő kerthelyiségében. Innen az estére erősen lehülő levegő indította haza a csapat kitartó tagjait.

Ami tanulság: Ha a résztvevők tudták volna, hogy egésznapos túra lesz, akkor nem lettünk volna szomjan a Nagy-Kevélyen, hozhatott volna mindenki bőséggel elemózsiát, és nem utolsó sorban nem késte volna le a délutáni programjait. A reggel 8.30-as találkozó is túl korai. Remélem jól éreztétek magatokat!! Találkozunk! Szeretettel: Schmidt Péter

Zsófi képeit itt találjátok.