panorámakép

pálferi:sportnap sziget

A pálferi wikiből

Sportnap, ismét

Képek a sportnapról


Jól sikerült a most először megrendezett sportnap, mely a résztvevők szerint feledhetetlen élmény volt. A beharangozott rossz idő miatt páran lemondták a részvételt, illetve nem jelentek meg, így családiasabb lett a rendezvény, mint terveztük. Viszont, aki jött, az nem bánta meg, sőt, inkább az bánhatja, aki nem volt jelen.

Egy kis ízelítőnek Csaba filmje:


Az esemény úgyszólván kezdő programja, amely a nap hangulatát is elindította, az a NIA fedőnevű (nem keverendő a CIA fedőnevű szervezettel, és a kiejtése sem azonos...) zenés mozgáskombináció volt, mely jóga, thai chi és küzdősport elemekkel dúsított, kifejezetten felszabadító és önfeledt, többek által csak egyszerűen "RÉT ÉRZÉS"-nek spontán elnevezett élményt reprodukálta a résztvevőkben, azaz bennünk. Azok, akik végigcsinálták a mozgássorozatot, azokon néhol izzadság cseppek is megcsillantak a felhők mögül kibúvó, aranyló fényben szikrázó Napkorong selymes fényének hatására, és itt mindenkire magára bízom, hogy a táj szépségét lefestő lírai részeket magában egy rövid meditációs gyakorlat keretében pótolja...... Majd többen a felsőruházatuk egy részét le is dobták, már az első 5 perc után. Itt kell megemlítenem, hogy az esemény, bár medence parton zajlott, végül mégsem torkollott felelőtlen ugrándozó "STRAND ÉRZÉSBE", bár többen szerették volna, ebben csak a vízforgató berendezés üzemen kívüli állapota és a szusirajongók nagy örömére, de fürdőzők bánatára bealgásodott víz és a kora tavaszi hőmérséklet tartotta vissza az elszánt vízisportkedvelőket. Az élmény mindenesetre jól megalapozta a sportnap hangulatát. Ezután már idejekorán elkezdve, a jó szervezésnek köszönhetően egy csapat előkészítette a későbbi bográcsételekhez szükséges alapanyagokat, melyek a birkagulyás és a gombapörkölt összetevőit adták. Természetesen időben és jól sikerültek az étkek (az alapanyagok megfelelő állapotban és időben kerültek a helyükre), ezek elfogyasztása többek szerint gasztronómiai élményt nyújtott, néhányan "BIRKA ÉRZÉS"-ről is említést tettek, de ők most csak az elhanyagolható kisebbséget képviselik, így észrevételeiket erősen megnyírbáltuk...:) A többiekről, akik a gombát fogyasztották, azóta nem hallottunk, de ha valaki tud felőlük, kérem jelezze, hogy a statisztika teljes legyen, bár az el nem fogyasztott rétesek számából közelítő következtetéseink vannak. Többen a gombák elfogyasztása után hallucináltak, félrebeszéltek, illetve nem tudtak már beszámítható információval szolgálni társaikról, és mint tudjuk, a bárányok is hallgatnak.....

Szinte az egész sportnap alatt rendelkezésre álltak az ügyességi fajátékok, és a két teniszpálya is. A fajátékok között volt lengőteke, illetve egyszerre kioldott fadarabokat kellett zuhanás közben elkapni, vagy ingatag hordón lehetett egyensúlyozva kötél segítségével előre haladni. Ezen kívül kicsit szellemileg megmozgató játékok is voltak ezen a területen, bár ezekben sokak szerint nem jeleskedtem.....

Az ügyességi fajátékokon kívül egész idő alatt lehetett pingpongozni és tollasozni, ehhez kellő felszerelés is rendelkezésre állt (pl. tollak és labda). Ezeken az állandó mozgási lehetőségeken kívül, konkrét kezdési idővel elkezdett közösségi labdajátékok is helyet kaptak, pl. foci, röplabda és intercross biztosította azt a szinte tökéletes kikapcsolódást, melyet csak egy, a már az antik görögök által is a tökéletesség szimbólumának tartott gömb formájú sporteszköz (közismert nevén "a labda") volt képes nyújtani. Tanulmányoztuk később a méta nevű játékot, mely leginkább az angolszász baseball játék mintájára alakult ki a 20-as években, de baseball ütő helyett mángorlóval lehetett a bőr bevonatú labdát a légtérben irányítani. Ezek után amíg a labda vissza nem jutott a kiindulási pontra, bizonyos bástyák érintésével kellett az ütő csapat tagjainak körbefutva visszaérkezni a kiinduló pontra. Ezt a folyamatot csak a labda levegőben történő elkapása szakíthatta meg, ez esetben a másik csapat lett ismét az ütő, és az ütő csapatból elkapók lettek újra. Meg kell említenem, hogy a tériszony és egyéb fóbiák leküzdésére, illetve a "FA ÉRZÉS" létrehozása céljából egy magas platánfát lehetett kötél biztosítással meghódítani. Többen először magukkal, a belső és külső gátjaikkal kellett megküzdjenek, mire feljutottak a csúcsig. De mindenki, aki nekivágott, véghez vitte, ami úgy érzem sikernek tekinthető. Van akinél a technikai akadályok, valakinél a kitettség, a tériszony, vagy csak a belógó faágak jelentették a kihívást, de volt olyan is, akit a kilátás, vagy szintidő teljesítése inspirált a feladat végrehajtásában. A fa egy olyan élőlény, mely az ég felé tör lombozatával, miközben gyökérzetével mélyen a talajba kapaszkodik. Gondolom nem kell említenem, hogy ebben ránk, emberekre is kicsit hasonlít, a fa szimbolikája, illetve a térélmény, mely az ágak között a sima platántörzsön felfelé kúszva éri az embert, egy új dimenziójú szemlélődést tett lehetővé, új nézőpontokat tárt fel, kicsit kiszakadva a világból, pár pillanatra ismét gyerekként létezhettünk, saját korlátainkat kitágítottuk, egy új szabadságot is tapasztaltuk.

Ezek után úgy éreztük, hogy nem lenne elvetemült ötlet máskor is tartani hasonló, de akár kisebb szabású sport napokat is gyakoribb rendszerességgel, de kevésbé sokoldalú kínálattal. Kezdetként elindítanánk nyáron egy minden héten vasárnap a Margit szigeten lévő kötetlen tollasozást és foci, frizbit, mely sportokat később kibővíthetjük igény esetén. Ezekre viszont a sporteszközöket magunknak kell biztosítani és közterületen zajlana, az ezzel járó előnyök és hátrányok figyelembe vételével. Erről külön hirdetmény lesz majd a spontán programok címszó alatt a honlapon.

Salamin Pali