pálferi:kertiparti
A pálferi wikiből
Év végi kerti parti - 2009.06.02. (kedd)
Örülünk, hogy végül ilyen sokan eljöttetek. Jó volt Veletek lenni. Óriási parti volt, több, mint 200-an voltunk. Nagyon sokan segítettetek a helyszínen. Köszönjük szépen, és köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult bármivel is az este szebbé tételéhez.
Volt valaki egy komoly fényképezőgéppel. Kérjük jelentkezzen! Szeretnénk a képeket feltenni az oldalra.
Mint házigazda szeretném megköszönni Nektek a megtiszteltetést, hogy (ilyen sokan) eljöttetek. Magam is nagyon jól éreztem magam, pedig egész este igazán sokfelé kellett figyelni. Jó volt ennyi jó lelkű, nyitott, vidám emberrel évet zárni, játszani, kicsit mulatni. Miután elmentetek, rend volt, a kertben nem volt szemét, semmi sem romlott vagy tört el. Kevés dolgot felejtettetek itt. Szóval igazán rendesek vagytok. Öröm Veletek együtt lenni és együtt Ferit hallgatni is. Most új programokat szervezünk, de bármikor szeretettel várlak ismét Mindnyájatokat.
Tutsek Csaba
A helyszín: