pálferi:játéknap november 27-én
A pálferi wikiből
Játéknap
A Rekettyés adott otthont tizennégyünk egész napos együttlétének. Közös teázás után rendhagyó bemutatkozással kezdtünk, majd csoportos játékok során próbáltuk ki magunkat nem-hétköznapi helyzetekben. Volt, hogy felszabadultan mozogtunk, volt, hogy csendben figyeltünk, gyakoroltuk a meggyőzést, meglepő szerepekbe bújtunk, és a végére kincset is találtunk! Szervezőként óriási élmény volt látni, ahogy a résztvevők megtöltötték élettel a felkínált helyzeteket.
Álljon itt néhány visszajelzés tőlük:
„Melegen tudom ajánlani ezt a kellemes és önfeltárásra alkalmat adó játékos napot. Volt több olyan játék is, ami mély nyomott hagyott bennem és azóta is többször gondolok rá... megvilágítja sűrítetten hogyan működöm bizonyos helyzetekben a világban, hogyan reagálok másokra és ők hogyan rám. Mindenképpen kiderül: senki nincs egyedül. :) „
„Ezen az alkalmon jól lehetett tanulni a ráérzést, a másik ember elfogadását, nyitottságot a másik ember irányába. Nagyon jó volt a hangulat, sok vicces és elgondolkodtató helyzet adódott. Jó közösségépítő játékok voltak. Az alkalom végén vetített mozi is nagyon megható és szívmelengető volt.”
„... szerintem jó lenne még csinálni ilyet. Számomra az a döbbenetes, hogy mennyi féle ember képes egy adott forrás miatt összejönni és együtt csinálni dolgokat. Én úgy éreztem, hogy bár sok és különböző probléma van az emberek életében, mégis egy közösség mekkora erőforrás lehet és segítség ezekkel a problémákkal együtt élni vagy esetleg változtatást keresni rájuk. (…) Így sokkal otthonosabbá válik a keddi alkalom is, amikor újra találkozol azzal, akivel valamit megosztottál önmagadból egy hétvégén.”
Találkozunk januárban!
Linda és Gábor