panorámakép

pálferi:Nyári tábor 2014.

A pálferi wikiből

Sátoraljaújhelyi Nyári tábor a „Határ-határtalanság” jegyében! - Lehet még jelentkezni!

Idén egy fantasztikus, igazi tábori hangulatú helyszínen rendezzük meg nyári táborunkat. A helyszín a Zemplén szívében egy öt hektáros ősfenyvesben helyezkedik el gyönyörű kilátással Sárospatakra és a Bodrogközre. A táborhely egész héten csak a miénk lesz, foci- és kosárlabdapálya, rendezvényterem, saját kápolna és egy fürdőmedence is vár minket napozóterasszal.
A nagyszerű helyszíni adottságok és a hatalmas területű, különálló épületekből álló táborhely lehetővé teszi, hogy az előtáborok egy részét a helyszínen, csillagtúraszerűen oldjuk meg, így idén először egy kerek, egész, egyhetes nyári tábort tudunk szervezni Nektek.

Regisztráció:itt.

Ha nem teljes, vagy elő, vagy csak nagytáborba szeretnél jönni, akkor van mód az egyedi jelentkezésre:

Egyedi regisztráció: ezen a linken.

TELEKOCSI TÁBLÁZAT


Vendégeink:

Pál Feri is velünk lesz csütörtöktől szombat estig. A már hagyományossá vált tábori misét fogja celebrálni szombat este.
Hétfőn tábornyitó istentisztelet lesz, melyet Bacskai Bálint lelkész fog tartani.
Csütörtökön Dr. Mészáros Csaba antropológus tart előadást a határról és a társadalomról, majd este Sapszon Orsi énekel
Péntek Klein Dávid hegymászó tart előadást
Csütörtöktől szombatig velünk lesz a Nemadomfel! Alapítvány is, akik megmutatják, hogyan lehet hangok nélkül beszélni, vakvezetőkutyával közlekedni vagy kerekesszékben leküzdeni a határokat és az akadályokat.

Programok


Előtáborok – együtt, de mégis külön
Az idei tábor struktúrája kicsit más lesz, mint az eddigiek. A klasszikus előtúrák közül csak a vizitúra lesz vándortábor jellegű, a többit a tábor területén fogjuk tartani. A helyszín lehetőséget ad arra, hogy a különböző előtáborokat el tudjuk különíteni, de aki igényli, annak lehetősége lesz más előtáborlakókkal is ismerkedni. Az előtábori időszak hétfő délelőttől szerda estig tart és az alábbi tematikák közül lehet választani:

Biciklis előtábor - ahol az első nap eltekerünk Miskolcról Sátoraljaújhelyre, majd a többi napon csillagtúra szerűen naponta kirándulásokat teszünk a környező településekre, borospincékhez, és többek között a Füzéri várhoz is. A szállás a tábor területén lesz, étkezés napközben hidegcsomaggal. A távok nem lesznek megerőltetőek, átlagos kondícióval teljesíthetők.

Gyalogos előtábor - ahol csillagtúra szerűen naponta kirándulásokat teszünk a környékbeli csodaszép zempléni túraútvonalakon, meglátogatjuk a környező települések látnivalóit, borospincéit. A szállás a tábor területén lesz, étkezés napközben hidegcsomaggal. A túrák nem lesznek megerőltetőek, átlagos tempóban fogunk menni, választható nehezített szakaszokkal kiegészítve.

Tánctábor – a tavalyihoz hasonlóan a tábor helyszínén tartunk intenzív tánctanfolyamokat és esti programokat, ahol le is lehet majd tesztelni a frissen szerzett tánctudást.
A lányok egyelőre többségben vannak, így csak olyan lány jelentkezését tudjuk elfogadni, aki hoz magával férfi párt.

Önismereti jellegű előtábor- ahol önismereti csoporton, beszélgetéseken vehetünk részt, tábori étkezéssel és szállással.

Lelkigyakorlatos előtábor – akik elcsendesedni, elmélkedni vágynak, azoknak ajánljuk a lelki gyakorlatos előtáborunkat, ahol a többiektől elkülönülten, lelki vezető segítségével vehetünk részt spirituális, elmélyültebb programokon, melyekhez kiváló helyszínt biztosít majd többek között a tábor saját kápolnája. Az étkezés és a szállás a táborhelyen lesz. Bővebb leírás a programról itt található.

Az előtáborokon résztvevőket igyekszünk külön elszállásolni és külön programokat is szervezünk nekik, de néhány program esetében lehet majd más előtáborlakókkal is ismerkedni, ezt egyedül a lelki gyakorlat jellegű tábor résztvevőinek nem ajánljuk.


Evezős előtábor a Tisza-tavon (betelt)
A túrán a komfortos tiszafüredi táborhelyünkből kiindulva kalandozunk a mellékágak, tavak és tavacskák labirintusában, felkeresünk tanösvényeket, madármegfigyelő tornyokat, közben jó nagyokat fürdünk.
Találkozás: Június 30-án 10.00 Tiszafüreden az Albatrosz kempingben.
Utazás: MÁV, vagy telekocsi (a nagytáborba utazóknak különösen célszerű). Máv: Bp-Keleti pu. 07.30 – Tiszafüred 09.35
Javasolt felszerelés: vízálló szandál vagy papucs, esőkabát, tartalék szabadidőruha, sátor, hálózsák, polifoam, tányér, kanál.
Ha kérsz mentőmellényt, jelentkezéskor add meg testsúlyodat (az úszni tudók viselhetnek, az úszni nem tudók kötelesek viselni mentőmellényt).


Nagytábor
Szerda estétől veszi kezdetét a nagytábori rész, ahol a már megszokott programokkal várunk Titeket a már jól ismert altáboros, forgó rendszerben.
Az alábbi programokkal várunk Titeket:

  • Sárospataki Városi Vetélkedő
  • Kassai városlátogatás
  • Evezés a Bodrogon
  • Sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark, ahol alternatív programként nyári bobozásra és libegőzésre is lesz lehetőség
  • Kirándulás a környékbeli zempléni utakon, várakhoz, borospincelátogatás
  • Tábori nap – sportprogramok, ügyességi játékok, kézműveskedés, fürdőzés a medencében, karitász
  • Önismereti programok - férfisátor, női sátor
  • Lelki élet - változatos reggeli és esti imaalkalmak, ill. non-stop kápolna/imaszoba


Sárospataki VV és Bodrog-i evezés
Ismerd meg Sárospatakot játékos vetélkedő keretében, járd be a Bodrog mellett elterülő Rákóczi várat, csodáld meg hazánk legszebb természeti látnivalójának választott Megyer-hegyi Tengerszemet. Evezz velünk a Bodrogon, majd pihenj és fürdőzz velünk a sárospataki szabadstrandon.


Tábori Nap
Foci, kosár-, röp-, tollaslabda, pingpong, aerobic, számháború és ügyességi versenyek várnak. Lesz kirándulás Széphalomra, rövid túra a közeli kálváriadombra és a Zemplén Kalandparkba, ahol kipróbálhatod hazánk leghosszabb bobpályáját is. Vajon melyik lesz a legeredményesebb altábor és kiscsoport? Nem biztos, hogy a legedzettebbek. Légy aktív és együttműködő, vegyél részt minél több jó hangulatú játékban, és szurkolj a csapatodnak! A kiadós mozgás után hűsölhetsz a medencében, vagy a süttetheted a hasad a napozóteraszon. Alternatív programokkal is készülünk, lesz kézműves foglalkozás, ahol szebbnél szebb gyöngyökből elkészítheted álmaid nyakláncát, kipróbálhatod az üvegfestést és az agyagozást is. Ezen kívül idén is vár a férfi és női sátor, valamint karitász program keretében lehetőség lesz helyi cigány-közösség tagjainak életébe bekapcsolódni, ill. kórházban lévő embertársainkkal beszélgetni.


Kassai látogatás és kirándulás
Ezen a napon is átlépünk egy határt: csapatunkkal Kassára kirándulunk busszal és egy rövid gyalogos túrával. Útközben megnézzük a gyönyörűen restaurált Füzéri várat, festői szépségű környezetben. Kassán pedig megismerkedünk a helyi pálferis csapattal és az ő segítségükkel Kassa városával.


Esténként pedig előadásokat hallgathattok majd a „Határ, határtalanság” témában, népzenei és könnyűzenei programokon szórakozhattok, elkortyolgathattok egy finom teát a Kávé és Teaházban, valamint Filmklub és Játszóház is vár Titeket. Kiscsoportos beszélgetéseinken pedig alkalmatok lesz jobban megismerni egymást.
Az oldalt folyamatosan bővítjük új információkkal, a programváltozás jogát fenntartjuk.

Információk, jelentkezés


Időpont
Előtábor: június 30 - július 2. (hétfőtől szerdáig)
Nagytábor: július 2 - július 6. (szerdától vasárnapig)
Helyszín: Várhegy Üdülő és Camping cím: Sátoraljaújhely. Oremus út 10.
A táborhely honlapja: zemplen.hu/varhegy
Regisztráció: itt.
Információ: nyaritabor@palferi.hu

Részvételi díjak
A tábori díjakat idén is a különböző igényeknek megfelelően alakítottuk ki, illetve most is van lehetőség pályázni 50%-os alapítványi támogatásra annak, akinek gondot jelent a részvételi díj kifizetése.
Szociális támogatás igénylése itt.

Részvételi díj - Teljes tábor
Sátras elhelyezéssel, ára: 29 500 FT
Kőházban közös zuhanyzóval, ára: 37 500 Ft
Kőházban saját fürdőszobával, ára: 42 500 Ft
Az ár tartalmazza:

  • a szállást 6 északára
  • teljes ellátást 6 napra (napi háromszori étkezés)
  • a napközbeni és esti programok teljes költségét
  • a helyszínek közötti buszozást
  • és az egész hetes, pálferis közösségi élményt.


Részvételi díj - Előtáborok (hétfőtől szerdáig)
Sátras elhelyezéssel, ára: 17 250 FT
Kőházban közös zuhanyzóval, ára: 20 250 Ft
Kőzban saját fürdőszobával, ára: 21 750 Ft
Az ár tartalmazza:

  • a szállást 2 északára (hétfő, kedd)
  • teljes ellátást 3 napra (hétfő ebédtől szerda vacsoráig)
  • a napközbeni és esti programok teljes költségét
  • a programhelyszínek közötti buszozást


Részvételi díj - Nagytábor (szerdától vasárnapig)
Sátras elhelyezéssel, ára: 25 000 FT
Kőházban közös zuhanyzóval, ára: 29 000 Ft
Kőzban saját fürdőszobával, ára: 31 000 Ft
Az ár tartalmazza:

  • a szállást 4 északára (szerdától vasárnapig)
  • teljes ellátást 4 napra (szerda vacsorától vasárnap ebédig)
  • a napközbeni és esti programok teljes költségét
  • a helyszínek közötti buszozást

EGYEDI JELENTKEZÉS

Idén is van lehetőség a meghirdetett elő- és nagytábori időpontoktól eltérően részt venni a táborban, érkezhettek később, indulhattok korábban, jöhettek csak hétvégére vagy akár egy napra is.
A részvétel ez esetben is regisztrációhoz kötött, és hétfő és szerda kivételével csak reggel 9:00 és 10:00 illetve 17:00 és 18:00 között lehet érkezni.
Regisztráció: ezen a linken.
Egyedi részvételi díjak:
Sátras elhelyezés/8 ágyas ifjúsági szállás, ára: 8000 Ft/nap/fő
Kőházban közös zuhanyzóval, ára: 9 000 Ft/nap/fő
Kőházban saját fürdőszobával, ára: 10 000 Ft/nap/fő (korlátozott számban)


Lemondási és módosítási feltételek Igyekszünk minden igényt rugalmasan kezelni, de ez sajnos sok esetben nem lehetséges. A módosítások miatti adminisztrációs teher csökkentése érdekében idén maximum három módosítást tudunk felármentesen biztosítani, e fölött 3000 Ft módosítási díjat kell felszámolnunk. Június 15-e után pedig minden módosításért szintén 3000 Ft felárat számolunk fel. Köszönjük a megértéseteket. Teljes lemondás esetén csak akkor tudjuk visszaadni a teljes részvételi díjat (a banki és adminisztrációs költségek levonásával), amennyiben minimum egy héttel a tábor kezdete előtt történik. Egyéb esetben a tábor díj nem jár vissza.

Fizetési információk

FONTOS! AZ UTALÁS ELŐTT FELTÉTLENÜL OLVASD EL!

  • Az utalás feltétele az előzetes regisztráció a számlázási adatok megadásával.
  • Regisztráció nélküli utalást NEM tudunk elfogadni!
  • Minden résztvevőnek külön ki kell tölteni a jelentkezési lapot, közleményben említett plusz jelentkezést NEM tudunk elfogadni!
  • Az utalás közlemény rovatában csak a teljes név és a „nyári tábor 2014” szöveg szerepeljen!
  • Ne írj a közleménybe rövidített nevet, lakcímet vagy bármi egyéb információt! Kivéve, ha gyakori neved van, ez esetben szívesen vesszük, ha megadsz valami plusz ismertetőjegyet (pl utcanév)
  • Több jelentkező részvételi díját lehet egyben utalni, de ez esetben mindig sorold fel az összes részvevő teljes nevét, vesszővel elválasztva. Amennyiben nem fér ki, indíts külön utalást.


Bank: K&H Bank
Kedvezményezett: PF KLUB NONPROFIT KFT.
Bankszámlaszám: 10403095 50526685 70881009
Külföldről történő utaláshoz IBAN szám: HU09 10403095 50526685 70881009
Összeg:
Teljes tábor - sátras elhelyezéssel, ára: 29 500 FT
Teljes tábor - kőházban közös zuhanyzóval, ára: 37 500 Ft
Teljes tábor - kőházban saját fürdőszobával, ára: 42 500 Ft
Előtábor - sátras elhelyezés, ára: 17 250 Ft
Előtábor - kőházban közös zuhanyzóval, ára: 20 250 Ft
Előtábor - kőházban saját fürdőszobával, ára: 21 750 Ft
Nagytábor - sátras elhelyezéssel, ára: 25 000 Ft
Nagytábor - kőházban közös zuhanyzóval, ára: 29 000 Ft
Nagytábor - kőházban saját fürdőszobával, ára: 31 000 Ft

A közleménybe ezt írd: Nyári tábor 2014 - Teljes neved
Egy utalással több jelentkező díját is befizetheted, de regisztrálni akkor is külön kell mindenkinek.
Ha több jelentkező számára utalsz összeget, akkor minden jelentkező nevét írd be a közleménybe, vesszővel elválasztva!
Az összeg beérkezésének határideje: 2014. június 20. péntek