pálferi:Nyári tábor 2012.
A pálferi wikiből
Bajai nagytábor
Az idei nagy nyári táborunk Baján lesz.
Időpontja:2012. Július 18-22.
Friss hír: Új szállást szereztünk, közvetlen a táborunk szomszédségéban, egy kollégiumban, így többen el tudtok jönni.
Elhelyezéstől függően kétféle áron tudtok csatlakozni:
Szállás sátorban: 21 ezer forint
Szállás épületben: 26 ezer forint
Ez tartalmazza a szálláson túl a napi háromszori étkezést és a programok költségeit is.
Tervezett programok
Kirándulás a Gemenci erdőben, kenutúra (ha minden jól megy, akkor a gemenci kiságakban is), kisvasútazás, kézműves foglalkozás, bajai városnéző vetélkedő, halászléfőzés, sportprogramok, élő népzene és táncház 3 éjszaka, mozi, tábortűz, buli és karaoke, és sok sok minden, amit addig még kitalálunk. A tavalyihoz hasonlóan lesznek lelki programok, lesz hely az elcsendesedésre, és lesz egy nagy közös szentmisénk Pálferi atyával.
Csakúgy, mint az elmúlt évben, idén is lesz neves vendégelőadónk, de ez egyelőre meglepetés.
A tábor területén idén is közel önköltségi áron fogunk büfét üzemeltetni.
Nagyon köszönjük a bajai pálferisek összefogójának, hogy minden követ megmozgatott, hogy minél kedvezőbb feltételek mellett megkapjuk szálláshelyet és az ellátást.
Folyamatosan frissíteni fogjuk az oldalt, amint vannak újabb híreink!!!
Előtáborok
Idén is lesznek előtáborok, részletek és jelentkezés ITT.
- bicikli túra (Budapest->Baja)
- vizitúrák: Csepel-szigetről Bajáig 50 fő részére a Duna folyón, és Kalocsától Bajáig 50 fő részére a Vajas-fok kisfolyón és a Dunán.
- gyalogtúra (Mecsekben)
Jelentkezzetek minél előbb, ezáltal is segítitek a szervezést!
Ha az épületekben található szállások megtelnek, (esetleg a sátorhelyek elfogynak), akkor csak az egyik opciót tudjuk majd kínálni.