panorámakép

pálferi:Mediterrán jellegű kirándulás március 26-án szombaton

A pálferi wikiből

Mediterrán jellegű kirándulás 2011. március 26-án

Mediterrán túrára készülvén sokáig aludhattunk reggel.

Fél 12-kor szálltunk le a buszról Tahitótfaluban, amelyen nagyrészt társaságunk utazott. A túrára készülvén a sokaság megrohamozta a közelben lévő Tesco áruházat, amely az utolsó infrastruktúra a Vörös-kőre indulván. Az első tisztásra érve a napos időnek köszönhetően mindenki leheveredett. A hangulat akkor hágott tetőfokára, mikor a hegyre vezető meredek emelkedő láttán többen a visszaforduláson gondolkodtak. A többség időnként megállva szusszant egy keveset, azonban a végére csak megérte a csodás panorámáért, no és persze jó néhány csúcscsoki elfogyasztásáért a küzdelem. A csoportkép is igazolja, hogy milyen sokan feljutottunk. Az emlékművet elhagyva, lefele a kanyargós ösvényen népdalokat énekeltünk, majd a japán útjelzés mentén található lápokban gyönyörködhettünk. Rekettyés-forrásból néhányan kénsasvas ízű vizet is kortyolgattak. Innen pedig már nem messze volt Leányfalu, ahol páran buszra szálltak, mások a Duna parton sétálgattak, a legbelevalóbb kilenc pedig a termálfürdő 35 és 40 fokos medencéiben fürdőzött. A vízesés és pezsgőfürdő is kiváló élmény volt. Másfél óra lubickolást követően a Capri bisztróban öblögettük száraz torkunk.

Éljen, vivát! Lesz még ilyen túra, nem is olyan soká!


T-T-D

Fotók:

https://picasaweb.google.com/107140335937272970999/MediterranTura?authkey=Gv1sRgCKCwjLutsbL0bA#