alapítvány
A pálferi wikiből
ALAPÍTÓ OKIRAT
- Az Alapítvány neve:
- Pálferi, Teljes Életért Közhasznú Alapítvány
- Az Alapítvány székhelye:
- 1074 Budapest, Vörösmarty utca 10/b. földszint 1.
- Az Alapítvány alapítója:
- Pál Ferenc
- 1131 Budapest, Babér utca 17/b.
- Az Alapítvány alapítói vagyona: 300.000 Ft, azaz Háromszázezer forint, amely az alapító 300.000 Ft-os befizetéséből áll.
- Az Alapítvány céljai:
Az Alapítvány a testi, lelki, szellemi, társas, csoportos, spirituális egészség és jóllét megszerzésére, fenntartására, fejlesztésére, az egészség és a jóllét romlásának megelőzésére jött létre.
Az Alapítvány célja az ilyen célkitűzésű feladatot végző programok, személyek, csoportok, intézmények támogatása helyi, országos és országhatárokon átívelő szinten.
A fenti célok érdekében az Alapítvány közhasznú tevékenységei:
5.1 oktatási tevékenységet végez, amelynek során az iskolai tanévhez kapcsolódóan, heti rendszerességgel felnőttoktatási programot bonyolít,
5.2 egyes, térítés ellenében látogatható programok igénybevételét támogatja azon pályázó személyek részére, akik nem tudnának azokon anyagi eszközeik hiányában részt venni,
5.3 kutató tevékenységet végez az Alapítvány szolgáltatásait igénybe vevők között, felméri a programokon részt vevők motivációit, szükségleteit, az igénybe vevők szociális, kulturális összetételét, továbbá más intézményekhez kötődő humán-, és társadalomtudományi kutatásokban vesz részt,
5.4 sportrendezvényeket, test-, és mozgáskultúra fejlesztő programokat, kirándulásokat szervez és támogat,
5.5 szakemberek bevonásával egészséges, pszichés és szociális problémákkal küzdő személyek részére mentálhigiénés szaktanácsadást nyújt, ennek érdekében egyéni és csoportos foglalkozásokat tart,
5.6 közösségformálás és értékközvetítés céljából széleskörű kulturális tevékenységet végez, kulturális programokat szervez és támogat,
5.7 környezetvédelemre, környezettudatosságra, energiatakarékosságra irányuló nevelést végez, ezzel kapcsolatos önkéntes akciókat szervez, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát hangsúlyozza a rendezvényein,
5.8 segítséget nyújt alkoholfüggőségben vagy más szenvedélybetegségben szenvedőknek és hozzátartozóiknak,
5.9 önismereti csoportokat szervez álláskereső, vagy az élethelyzetükön változtatni akaró embereknek,
5.10 pályázati figyelést végez hasonló szellemiségű közhasznú szervezetek számára és támogatást nyújt a pályázatok előkészítésében,
5.11 gyermek- és ifjúságvédelmi munkát végez, ennek keretében tanácsadó, ismeretterjesztő és drogprevenciós programokat valósít meg és támogat.
Ezen közhasznú tevékenységeken kívül:
• mentálhigiénés, családsegítő, önismereti és spirituális műhelyeket hoz létre és támogat,
• honlapot üzemeltet, továbbá céljaihoz és működéséhez szükséges informatikai rendszereket fejleszt, vagy azok fejlesztését támogatja,
• szabadidős programokat szervez,
• konferenciákat, workshopokat, tréningeket szervez és támogat,
• a tevékenységét rendszeresen és részletesen dokumentálja, annak eredményeit a honlapján – mindenki számára elérhetően –nyilvánosságra hozza,
• az Alapítvány céljaihoz kapcsolódó, és egyéb témákban ismeretterjesztő kiadványokat készít és publikál,
• alkotóműhelyeket hoz létre és támogat,
• előadó esteket szervez,
• készségfejlesztő programokat szervez és támogat,
• ökumenikus felekezeti és vallásközi párbeszédet folytat és támogat,
• vizsgálja a céljaihoz kapcsolódó új tudományos ismereteket, tudományos ismeretterjesztést folytat,
• közösségszervező, csoportépítő és projektmenedzsment témájú képzéseket szervez,
• szevezeti működésében és cél szerinti tevékenységei megvalósításában a környezeti terhelés csökkentésére, a környezettudatos életmód képviseletére, terjesztésére és megvalósítására törekszik,
6. Az Alapítvány az 1997 évi CLVI. törvény 26. §. c./ pontjában meghatározott közhasznú tevékenységek közül tehát a következőket látja el:
1. egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, (5.5) 2. szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, (5.2) 3. tudományos tevékenység, kutatás, (5.3) 4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, (5.1.) 5. kulturális tevékenység, (5.6) 9. környezetvédelem, (5.7) 10. gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, (5.11) 11. hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, (5.8) 14. sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével, (5.4) 18. munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése - ideértve a munkaerő-kölcsönzést is - és a kapcsolódó szolgáltatások, (5.9) 20. közhasznú szervezetek számára biztosított - csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető - szolgáltatások; (5.10)
7. Az Alapítvány - az 1997 évi CLVI. törvény 4.§. (1) bekezdésének d., pontjában foglalt, 26. §. d., pontjában kifejtett előírások szerint - közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, továbbá sem az országgyűlési képviselői, sem a megyei, fővárosi önkormányzati választásokon jelöltet nem állít, nem támogat.
8. Az Alapítvány forrásai:
- az Alapító befizetése, mint alapítói indulótőke, - az alapítványi tőke hozadékai, s az adományokkal megnövelt tőke hozadékai, - bel- és külföldi magánszemélyek és jogi személyek adományai, - pályázati támogatások, - egyéb forrásból származó bevételek.
Az Alapítvány a Ptk 74/A. § (1) értelmében csak másodlagosan végezhet gazdasági-vállalkozási tevékenységet, és - az 1997 évi CLVI. törvény 4. § (1) bekezdése b., és c., pontjának megfelelően - vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve, folytathat.
Az Alapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, hanem azt a közhasznú céljai megvalósítására fordítja.
9. Az Alapítvány vagyonának felhasználása:
Az Alapítvány javára rendelt vagyon egésze felhasználható az alapítványi célok elérése érdekében. Az alapítványi vagyon felhasználása pályázatok kiírása, ösztöndíj, eseti támogatás folyósítása, költségtérítés és természetbeni juttatás nyújtása útján történik.
Az Alapítvány nyitott, ahhoz belföldi és külföldi magánszemélyek és jogi személyek egyaránt csatlakozhatnak. A csatlakozók a csatlakozás tényével nem válnak alapítókká.
A csatlakozás feltétele, hogy a csatlakozó az Alapítvány Alapító Okiratát különös tekintettel annak céljára elfogadja és annak rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismerje el.
Amennyiben a csatlakozó felajánlását meghatározott feltételekhez köti, vagy az Alapítvány céljai közül csak egyes meghatározott célokat kíván támogatni, úgy felajánlás elfogadásáról a Kuratórium dönt.
10. Az Alapítvány kezelő szerve:
Az Alapítvány kezelő szerve a Polgári Törvénykönyv 74/C. §-a szerint a három tagból álló Kuratórium.
A Kuratórium tagjai:
Elnök:
Gláser András 2120 Dunakeszi, Magyar utca 72.
Tagok:
Baják Gábor 1138 Budapest, Róbert Károly körút 12/c. VII./28.
Hajósi-Vámos Gyöngyi 2011 Budakalász, Batthyány utca 21.
A Kuratórium feladata, hogy az alapítványi vagyont kezelje, az Alapítvány képviseletét ellássa, továbbá, hogy eljárjon és döntsön minden, az Alapítvány működésével kapcsolatos ügyben.
A Kuratórium akkor határozatképes, ha valamennyi tagja jelen van az ülésen.
A határozathozatal során minden tagot egy szavazati jog illeti meg.
A Kuratórium az Alapítvány tevékenységéről éves beszámolót készít, amit a Kuratórium hagy jóvá.
A Kuratóriumnak az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg kell a közhasznúsági jelentést elkészítenie.
A közhasznúsági jelentés elfogadása a Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik.
A Kuratórium a döntéseit, beleértve az éves beszámoló elfogadását és a közhasznúsági jelentés elfogadását is, nyílt, egyhangú határozattal hozza. A közhasznúsági jelentésbe bárki betekinthet, abból saját költségére másolatot készíthet.
A Kuratórium köteles a közhasznúsági jelentését a tárgyévet követő évben, legkésőbb június 30. napjáig a nyilvánosság számára elérhető módon közzétenni a 12. pontban írt módon.
A Kuratórium üléseire a tagokat az elnök hívja meg. Az értesítésnek legalább tíz nappal az ülés időpontja előtt meg kell történnie.
A Kuratórium ülésének napirendi pontjait az elnök állítja össze, és azokat az értesítésben közli a tagokkal.
A Kuratórium üléseiről és az ott hozott határozatokról a jegyzőkönyv vezetésére felkért tag jegyzőkönyvet készít, melyet a Kuratórium elnöke az aláírásával hitelesít.
A Kuratórium üléseit legalább félévente egy alkalommal, nyilvánosan tartja.
A Kuratórium a döntéseit az érintettekkel írásban közli. Az éves beszámolót a Kuratórium tagjai – az egyéb határozatok meghozatalának módjával egyezően – egyhangú határozattal hagyják jóvá.
A Kuratórium ülésein hozott határozatokat, az Alapítvány által elért eredményeket tartalmazó éves beszámolókat bárki megtekintheti.
A kuratórium tagjait első ízben 2012. június 30. napjáig jelöli ki az Alapító.
A kuratóriumi tagság megszűnik:
- a tag halálával, - a tag lemondásával, - az Alapító által történő visszahívásával, - az Alapítvány megszűnésével.
Ha a kuratóriumi tagság elhalálozással, lemondással, vagy visszahívással szűnik meg, úgy az Alapító tizenöt napon belül köteles a megüresedett helyre új tagot kijelölni, biztosítva ezzel a cél szerinti tevékenység folyamatos ellátását.
Az Alapító kötelezettséget vállal a jelen Alapító okirat aláírásával egyidejűleg, hogy az általa kijelölt kuratóriumi tagok személyében és a velük való kapcsolatában nem valósít meg a szuverén kezelő szerv tevékenységében, döntéseiben meghatározó befolyást. Az Alapító a Kuratórium tagját csak akkor hívhatja vissza, ha a kurátor a tevékenységével az alapítvány céljait veszélyezteti. A Kuratórium tagjai elfogadó nyilatkozatban ismerik el, hogy velük szemben nem áll fenn kuratóriumi tagságot kizáró, összeférhetetlenségi ok, illetve nem állnak az Alapítóval a Ptk 685. § b. pontja szerinti hozzátartozói viszonyban és nem állnak az Alapítóval érdekeltségi (munkaviszonyon felüli megbízási viszony, üzlettársi viszony), illetve munkaviszonyban és nem állnak fenn velük szemben a közhasznú szervezetekről rendelkező 1997. évi CLVI. törvény 9. § /1/ bekezdésében foglalt kizáró okok, azaz nem töltöttek be vezető tisztséget olyan közhasznú szervezetnél, amely úgy szűnt volna meg, hogy az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.
A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki az 1997. évi CLVI. törvény 8. §-nak (1). bekezdésében foglaltak hatálya alá esik, azaz aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. § b./ pont), élettársa a határozat alapján a./ kötelezettség vagy felelősség alól mentesül vagy b./ bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyeletben egyébként érdekelt.
Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás.
11. A Kuratórium tisztségviselőinek feladatai:
• Elnök: elnököl a Kuratórium ülésein és képviseli az Alapítványt harmadik személyekkel szemben, gondoskodik a Kuratórium üléseinek összehívásáról, szervezi és ellátja az adminisztratív feladatokat,
• Tagok: az Elnök rendelkezései szerint segítik az Elnök munkáját és a szükség szerint helyettesítik őt.
A Kuratórium tagjai munkájukat ingyenesen, külön díjazás nélkül végzik.
12. Nyilvántartás, nyilvánosság:
• a Kuratórium felelős a kötelező törvényi tartalom szerinti nyilvántartás vezetéséért és hozzáférhetősége biztosításáért egyrészt az érdekeltek számára másrészt a széles nyilvánosságnak adandó tájékoztatás megtételéért, • a Kuratórium határozatait a Határozatok Tárában olyan módon kell nyilvántartani, hogy abból kiderüljön a vezető szerv döntésének sorszáma, tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők személye, • a Kuratórium a döntéseit az érintettekkel névre szóló tértivevényes ajánlott levélben közli, • az iratbetekintés a működéssel kapcsolatos iratokba folyamatosan biztosított az Alapítvány székhelyén, előzetes bejelentést követően keddenként 17 és 19 óra között, bárki részére, felügyelet mellett, • a Kuratórium a döntéseit és a határozatait, az Alapítvány működésének és a szolgáltatás igénybevétele módjának megismerését, a beszámolóinak elérhetőségét folyamatosan biztosítja az alapítvány honlapján – amelynek címe www.palferi.hu/alapítvány -, illetve a közhasznúsági jelentését a Új Ember című lapban és a saját honlapján teszi közzé. • A közhasznúsági jelentést a tárgyévet követő évben legkésőbb június 30. napjáig teszi közzé.
13. Az Alapító az Alapítvány javára juttatott alapítói vagyont az alapítványi bankszámlán helyezte el.
Az Alapítvány bankszámlája felett a Kuratórium elnöke és bármely másik Kuratóriumi tag együttesen rendelkezhet.
Az Alapítvány működése során a pénzeszközök elhelyezéséről a Kuratórium dönt.
Amennyiben az Alapítvány befektetési tevékenységet folytat, akkor azt a Kuratórium által elfogadandó szabályzat rendelkezései szerint teheti meg.
Amennyiben az Alapítvány éves bevétele meghaladja az ötmillió forintot, akkor köteles a vezető szervtől elkülönült felügyelő bizottság létrehozását kezdeményezni.
14. A Felügyelő Bizottság
Az Alapítvány kezelő szervezetének ellenőrzésére az Alapító háromtagú Felügyelő Bizottságot (a továbbiakban: Bizottság) hoz létre.
A Bizottság tagjait az Alapító első ízben 2012. június 30. napjáig kéri fel.
A Bizottság tagjai:
Elnök:
Patakfalvi Ágota
2051 Biatorbágy, Nagy u. 30.
Tagok: Treer Albert 1025 Budapest, Vihorlát utca 26.
dr. Kiss Károly 1061 Budapest, Jókai tér 8. IV/12.
Nem lehet a Bizottság tagja, aki, vagy akinek hozzátartozója a Kuratórium tagja, az Alapítvánnyal e megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, vagy az Alapítvány cél szerinti juttatásaiból – azok kivételével, amelyek a Kszt. 8. §-a (2). bekezdés c./ pontjában foglaltak szerint nem tekinthetők annak – részesül.
A Bizottság az elétárt alapítványi iratok alapján vizsgálja az Alapítvány működését.
A Bizottság az Alapítvány összes iratába betekinthet és az Alapítvány működését érintő kérdésekben a Kuratórium tagjaitól és az esetleges alkalmazottaktól tájékoztatást kérhet.
A Bizottság célvizsgálatot folytat, ha az Alapítvány céljainak megvalósítását veszélyeztetve látja. A Bizottság vizsgálatainál külső szakértőket is igénybe vehet.
A Bizottság az Alapítvány működését érintő tapasztalatairól szükség szerint, de évente legalább egyszer beszámol az Alapítónak.
A Bizottság tagjai a Kuratórium ülésén tanácskozási joggal részt vehetnek. A Bizottság köteles a Kuratóriumot tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy az Alapítvány működése során olyan jogszabálysértés vagy egyébként az Alapítvány érdekeit súlyosan sértő esemény – ideértve az Alapítvány Kszt. szerinti vezető tisztségviselőinek felelősségét megalapozó tényeket is – történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése a Kuratórium döntését teszi szükségessé.
Ha a Kuratórium összehívására a Bizottság indítványának megtételétől számított harminc napon belül nem kerül sor, arra a Bizottság is jogosult. Ha pedig a Kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet.
A Bizottság tagjainak összeférhetetlenségére, a bizottsági tagsági viszony megszűnésére, a Bizottság határozathozatalának módjára egyebekben megfelelően irányadók a Kuratórium tagjaira, illetve határozathozatalának módjára vonatkozó szabályok.
Alulírott Alapító az Alapító Okiratban foglaltakat teljes mértékben megértettem, az ott írtak az akaratommal megegyezik, az iratot elolvasás és értelmezés után írtam alá.
Budapest, 2011. október 13.
Pál Ferenc alapító
Ellenjegyzem:
dr. Medgyesi András ügyvéd