panorámakép

2014.03.11.masodpercjelolessel

A pálferi wikiből

0000# Köszöntlek benneteket! Isten hozott mindannyiótokat!
0004# Belecsapok. Örülök, hogy itt vagytok! A mai alkalommal 10 perccel rövidebben tudunk lenni, mert valami naaagy
0014# átrendezésre kerül sor a következő program miatt, és erre kértek a házigazdáink, és lojálisak vagyunk velük.
0023# Úgyhogy akkor ihaj-csuhaj!
0025# Hogyan jutottunk el oda, hogy az utolsó pontjáról beszéljünk az életünk értelme témakörére vonatkozóan. Hogy
0035# jutottunk ide? Emlékeztek, hogy arról a sémáról beszéltünk, hogy elégtelen önkontroll, önfegyelem. Aminek a
0044# kulcsa (egy fontos megközelítés; egészségedre), hogy a késztetés és a cselekvés között nincsen gondolkozás,
0054# ezért elkezdtünk a gondolkozásról beszélni, hogy legalább hatféleképpen lehet gondolkozni. És innen, a
0063# gondolkozásból tettünk egy lépést, hogy a gondolkodás és az, ahogyan képesek vagyunk például lényeglátóan
0072# gondolkodni, összefüggéseket felismerően gondolkodni, folyamatorientáltan gondolkodni - hogy ez milyen nagy
0082# segítségünkre van az élet értelmének a megkeresésében, megtalálásában és megadásában. Ugye, úgy folytattuk ezt a
0091# témát, hogy azt mondtuk például, hogy ha valaki valami végre rátalál (nagy kérdések nyomán, hogy "miért"?? Miért
0101# történt ez velem? Miért kellett így lennie? Miért hagyta Isten? Vagy mindenfelé kiterjeszthetjük a kérdést, és
0111# valami okot föl tudunk fedezni... Azt mondjuk, hogy "rájöttem, hogy ez volt az oka!" - tulajdonképpen egy
0120# időtávlatba helyeztem valamit. És ahogyan sikerült (nem pusztán csak a pillanatot látom, ahol éppen szenvedek,
0130# vagy ahol rosszul leszek, vagy ahol nem tudom, mi miért van), hanem látom a múltat is. A múltat össze tudom
0139# kapcsolni a jelennel, ezt a jövővel - ahogyan időtávlatban tudok egyszerre csak látni, megjelenik ez az élmény,
0149# felismerés, hogy: "Ja, hát akkor van értelme az életemnek! Így tudok akkor élni! Na, akkor rendben van!".
0158# Rendben van? Hogy így jutottunk ide. És akkor mondtunk 10 pontot. Hogy mi segíthet bennünket abban, hogy az élet
0168# értelmét megkeressük, megtaláljuk és megadjuk (emlékeztek, ez nem ugyanaz). Nem ugyanaz, hogy egy ifjú hölgy
0178# elmegy keresni egy "igazit", vagy hogy elmegy megtalálni az igazit. Vagy, hogy amikor megvan az igazi, és éppen
0187# elbizonytalanodik, akkor azt mondja: na, most pedig úgy fogok rá tekinteni (így döntök, így cselekszem majd,
0197# abban a szellemben), hogy ő az igazi. Akkor megadom ennek a kapcsolatnak az értelmét, és ezen belül a saját
0206# életemnek. Jó!
0208# Okok, célok, folyamatok, összefüggések, lényeg, élmény, spiritualitás - áhh! Ezekről beszéltünk, emlékeztek. És
0217# akkor azt mondtam, hogy az utolsó pontot szeretném hosszabban kifejteni. Ez pedig az, hogy az élet értelmére
0227# rátalálhatunk. Kereshetjük, megtalálhatjuk, -adhatjuk azáltal, hogy a belső kommunikációt fejlesztjük. Hogy itt
0237# belül különböző hangok vannak... Ezek tulajdonképpen mind a mi hangjaink. Ezek a belső hangok 2-4-8-akárhány
0246# hang, egy-egy egyszerű helyzetben is, mind-mind valamilyen értéknek a hangja, valamilyen értéket képvisel. És
0256# akkor tudunk kaotikusak lenni, hogy ha belül ezek az értékeket képviselő hangok nem értenek szót egymással, csak
0266# veszekednek. Ha valamelyik fontos értéket képviselő hang nem jut szóhoz. És a többi, és a többi. Erről
0275# beszélünk! Mert, hogyha idebent káosz van, úgy nagyon nehéz azt mondani, hogy "értelmes az életem". Belül az
0284# értékkonfliktusok annyira kínzóak tudnak lenni (és ha nagyon elrendezetlenek), akkor egyszer csak megtud bennünk
0294# rendülni. (Trrrüsssssz - hű, hát mi van veletek?! Ez a káosz demonstrálása. Minden... össze-vissza mennek itt az
0304# erők... de ezeknek a hangoknak is valamilyen értéket kifejező minősége van! Ugye? Szóval...)
0312# Ha a belső káosz úgy marad, megkérdőjeleződhet bennünk, hogy az életnek van-e értelme, hogy képesek vagyunk-e
0322# egyáltalán tovább így élni? Ebben a belső szétszakítottságban, belső tusakodásban, belső ellentmondásosságban,
0331# belső elviselhetetlen feszültségben... S akkor segítjük a belső hangoknak a kommunikációját. Majd, ahogyan
0341# segítettük az értékeknek a belső hangokon keresztül való kommunikációját, segítjük azt, hogy ezek a hangok
0350# kifelé jól tudjanak minket képviselni (mert ez a másik nagyon fontos lépés)! Hiába vagyok itt elrendezve, ha nem
0360# tudom kifelé képviselni. Van egy meggyőződésem és nem tudom megjeleníteni! Szeretem a feleségem (ezt most átélem
0370# - hjahh!) és nem találok módot arra, hogy hogy fejezzem ki. Látom hogy itt a tönk széle. S mindig az az élményem
0380# hogy annyira szeretném kifejezni, hogy szeretlek; és nem tudom, hogy csináljam?! Ez is rettenetes válságokat tud
0389# előidézni.
0390# Szeretetnyelvek.
0392# Évtizedeken keresztül simogatlak, mire te elmondod, hogy szívességekre van szükséged. HááÁá! 30 éven keresztül
0401# ajándékokkal halmozlak el - mire te azt mondod: inkább töltenél velem egy órát! Lehetne folytatni. Tehát hiába
0411# van idebent rend, hogyha mindaz, ami itt értékes, nem tud átmenni oda, ahova szánom. Akkor prrrty! Fújhatom.
0421# Tehát ez a két nagyon fontos lépés:
0424# 1.) Belül értékek vannak, az értékeket hangok képviselik; ezek között: rend, majd pedig:
0431# 2.) Rend a között, ami itt bent van, meg a között (afelé), aki felé ezt ki akarom fejezni.
0439# Most szerintem nem ismétlek. Talán csak az utolsóról beszéltünk, hogy milyen nagy jelentősége van, hogy
0448# időtávlatba tudok értékeket helyezni. Hogy ha azt mondom, hogy "egyszerre ide mindent!", akkor úgy nem megy. De
0458# tudom mondani, hogy "jó, hát szakaszoljuk el!". Ez volt a vesszőparipám, ugye? Hogy 3év, most a gyerek van elöl.
0468# Most a karrieremet ide rakom. Majd jut rád is időm, szia! Most főleg anya vagyok! Te is fontos vagy, értékes
0478# vagy - majd ide is fogok ülni. Ha megvan a lehetőség, akkor ideülök. Igen, most elsősorban ezt csinálom, és
0487# akkor van itt egy újabb szék: a férjem.
0491# 
0491# Azt mondom: tulajdonképpen jól mennek a dolgok, de az biztos, hogy ha kiröppen az utolsó gyerek is a fészekből,
0499# de nem lesz mindegy, hogy hogy vagyunk egymással! Ezt tudjátok. Minden kapcsolat egy életciklus-váltó ponthoz ér
0508# akkor, amikor az utolsó gyerek is elmegy otthonról, s akkor csak egy rettenetes nagy kérdés jelenik meg: mi
0517# közöm a házastársamhoz?! Ez nem elhanyagolható dolog! Ugye, van, aki ilyenkor mit csinál? Például: ez összeesik
0526# neki vagy az életközepi krízisével, vagy egy előrehozott nyugdíjazással, és nem látja az értékeket folyamatában.
0534# És ahelyett, hogy azt mondaná: igen, most nagyon fontos, hogy ki tudjam dolgozni (49 évesen vagy 57 évesen az 54
0543# éves feleségemmel) azt az újfajta kapcsolatot, ami akkor van, amikor már sokkal többet lehetünk együtt.
0552# Tulajdonképpen egész jól megvoltunk úgy, hogy alig találkoztunk. Hát nem így szokott lenni? Hogy úgy tudunk élni
0560# - most még az nem derült ki, hogy tudunk-e úgy élni, hogy reggel fölkelek, otthon van ő is meg én is. Délelőtt:
0569# ő is meg én is. Délben: ő is meg én is. Délután: ő is meg én is. Este: ő is meg én is. Este: ő is, meg én is.
0578# Éjszaka: ő is meg én is. Hát erre még most nincsen... Mert, hogy milyen 28 évesen ezt csinálni, azt tudom.
0586# Amikor még meg se született az első gyerek, hóóóÓóó, azok szép idők voltak! És akkor nem látom az értékeket egy
0595# időperspektívában. Mi fog történni? És ahelyett, hogy azt mondanám: igen, most kidolgozom ezt! Nem, azt mondja:
0604# ú, ez rettenetes! És elrohansz a folyamat elejére, és beleszeretsz a titkárnődbe.
0611# 
0611# Hahó! És akkor újrakezded az egészet. Lebuksz otthon, jön a baba... hallottatok már olyat, hogy valaki hallott
0621# már olyat, hogy hallható volt olyan, hogy valaki hallott ilyet? És akkor, akkor tök nehéz, mert az értékeidet
0631# nem tudtad egy időperspektívába helyezni, hogy hogy tudnak ezek egymásra épülni? És akkor visszaszaladtál az
0641# életút elejére. S most megpróbálsz úgy élni (58 évesen), minta 28 lennél. Az nem könnyű! Komolyan, a legnagyobb
0651# együttérzésem! Tehát ott... akkor értékek között rettenetes feszültségek lesznek! Az evolúció nem butaság. Az
0661# tényleg... én nagyon tisztelem az evolúciót.
0665# Pl. 20-30 évesen elég jól bírjuk a zűrzavart otthon. Rendetlenséget, káoszt; gyerekek üvöltenek, éjszakázni kell
0676# és a többi. Egy 50-60 éves ember már nem úgy van. Nem így van? Jó. Na, tehát nagyon nagy jelentősége lehet
0686# annak, hogy értékkonfliktusokat, belső hangokat azáltal tudok elrendezni, hogy az egészet az idő távlatába tudom
0696# helyezni!
0697# (Olyan jólesik kicsit mozogni. (Fut körbe-körbe.) Milyen nap volt ma? Jaj, kedd... Ez fájt! De ebből is látszik:
0707# tulajdonképpen te megtestesítetted az egyik belső hangomat. Ez. Rendnek kell lenni. Ez az! Naptár. Kedd. Ez egy
0718# nagyon fontos belső hang, adjunk neki teret! Ma kedd van. Az más kérdés, hogy kit érdekel? Mikor sütött a nap,
0728# csiviteltek a madarak, előbújtak a csigák, csigultak, ahogy csak tudnak... Nem ilyen idő volt? Hát nektek nem?
0738# Erre valaki azt mondja, hogy "kedd"?!? ... Hát... Jaj, nehogy megbántódjatok. Szerencse, hogy nem tudom, ki
0748# mondta ezt. Mert hogy ez milyen jó példa arra, hogy különböző hangok vannak. Ugye, én azt mondom, hogy micsoda
0758# nap volt! A madarak... Ő pedig: "kedd". S ezt a kettőt valahogy nem tudom összhangba hozni. Például, hogyha ott
0769# ragadtam volna, hogy a madarak meg a nem tudom én, az illatok meg ilyesmi, rügyek, csigák, egyebek; hát biztos
0779# nem jöttem volna ide. Akkor nézek egy szép naplementét, kicsit el... de nem? Hát ez... micsoda integratív elme
0789# vagy... hallottátok, hogy valaki hogy integrálta ezt a kettőt? Azt mondta: keddi naplemente! Ez szép! Jól van.)
0799# Tehát: idő, időtávlat. És értéket el tudunk úgy rendezni, hogy nem bolondulunk meg, hogy mindegyiket akarjuk
0809# egyszerre. De az is lehet (látjátok, így kitágítottuk a horizontot), de... és ezzel fejeztem be, emlékszem
0819# (Rékára néztem - erre is emlékszem, de amikre kell, azokra soha, az a baj; ha most elő kéne adnom azt, nem tudom
0830# mit... hogy). Azért nehéz ám előadónak lenni. Gondoljátok, hogy minden úgy megy? Hogy sokszor az a segítség az
0840# élet értelme szempontjából, hogy éppenséggel hagyom perspektívát. Emlékeztek a zárótörténetre? Meghalt Miklós, a
0850# főnököm. (Milyen... jó, együtt vagyunk ma, úgy érzem. Van... tényleg, valahogy szót találunk. Szóval...) És
0860# akkor belenéztem a jövőbe. Eddig ez volt, együtt dolgoztunk; tudtam, hogy van az élet. Most egyedül vagyok, most
0871# mi a jövő? Nem tudom, hogy van az élet. S elképzeltem (ezt lehetett tudni), hogy nagyjából 3/4 évig úgy kell
0881# élnem, ahogy sem tudok, se nem akarok. Hát ezt a kettőt mondtam ki nagyon röviden. Tehát: nem is tudok így élni,
0891# meg nem is akarok. És nem is fogok akarni! Tehát nem is teszek erőfeszítéseket azért, hogy akarjak így élni,
0901# ahogyan most fogok élni. De ugye azért nem bolondulok meg, mert azt mondom, hogy látom, hogy ezt augusztus
0911# elsejéig csinálom. Ja, addig tudok úgy élni, ahogy nem akarok élni! Addig tudok úgy élni, ahogy nem lehet élni,
0921# vagy nem szeretnék élni! És ahogyan sosem hoztam volna döntést, hogy így akarok élni. És most sem hoztam
0931# döntést, hogy így akarok élni! De: augusztus elsejéig így fogok élni.
0937# Tehát nem egyszer az a nagy segítség, hogy éppenséggel az időperspektívát szűkítjük. Szűkítjük, szűkítjük. Ha
0948# valaki krízisben van, a legnagyobb segítség számára: a múltból ne lásson semmit. Szelektíven elkezdjük a rossz
0958# dolgokat idehozni; kizárólag azokat a kríziseit, amelyekből már kijött. Legyen 5 élmény: 5, már ilyen lehetetlen
0968# helyzetből kiverekedtem magam! Erre emlékszem.
0973# 
0973# Erre érdemes emlékezni. Krízisben nincs is jövőperspektíva! Az a krízis egyik ismérve! Hát aki már vizsgázott
0982# belőle, tudja! Ugye, attól olyan nehéz. Hogy nem tudom, hogy lesz; fogalmam sincs! Hát akkor nemde úgy tudom az
0992# értelmemet megőrizni, hogy azt mondom: oda se neki - mai nap! Meddig látok? A mai nap! Reggel fölkelek, még,
1001# még... ha nagyon rosszul vagyok, akkor azt mondom: ebédig! Hát estig? Ne, hát az... Nana! Ha voltatok már
1011# rosszul, az nem úgy van, hogy estig. Nem. Az úgy van: na jó, ebédig! Volt már velem olyan, hogy nehéz helyzetbe
1020# kerültem... mondjuk... volt, volt hogy úgy valami nem stimmelt. Például, amikor amikor a Fővárosi Faipari
1029# Kiállító és Kivitelező Vállalatnál dolgoztam (tényleg így volt! Mondanám?) és akkor mondjuk valami olyan termék
1039# jött (bútorasztalos is vagyok - legkomolyabban! Most, hogy hogy vizsgáztam le, ezt nem mesélem el, mert elvinné
1049# az időnket, ami nincs), de hogy emlékszem, hogy ott például volt, hogy úgy szakaszoltam az időt, hogy ne
1058# bolonduljak meg; nem az, hogy ebédig... 6:50-kor kezdtem dolgozni. Hát ne is haragudjatok! Azok szép idők
1067# voltak! 1985. A tervgazdaság része voltam! Hát akkor: körülbelül másfél óra múlva kimegyek a vécére.
1076# Legkomolyabban így volt! Másfél óra! Akkor kimegyek a vécére. Mondjuk 3-4 percet minden további nélkül kint
1086# tudok lenni. De mondjuk úgy 10 perc belefér, hogy még ne legyen annyira gáz. És (ugye, volt egy olyan pántos,
1095# rendes asztalos munkaruhám, és egy kis könyv volt nálam). Bementem a vécébe, becsuktam az ajtót, fölraktam a
1105# lábam, és olvastam öt percet. Akkor leraktam. Jó! Másfél óra múlva újból jövök. Komolyan így, így volt! Hát néha
1114# egészen értelmetlen dolgokat kellett csinálni. Ennél már csak a katonaság volt érdekesebb. De ha valamiről most
1124# nem akarok beszélni, akkor az a katonaság.
1128# Leszűkítem az időperspektívámat, és a múlt nem létezik most. Szóval: nem egyszer éppen azáltal tudjuk megőrizni
1138# az értelmes életbe vetett bizalmunkat, hogy az időt leszűkítjük. Le, és le, és le, és le. És azt mondjuk: már
1147# akkor értelmesek nevezhetem az életem, ha az van. Tehát, ha semmit nem adok most hozzá, hanem egyszerűen csak
1157# túlélem. Ha egyszerűen csak holnap is föl tudok reggel kelni, az már egy diadal! Ha voltatok rosszul, akkor
1166# tudhatjátok, hogy ez nagyon is reális tud lenni. És mekkora fölszabadultság valakinek azt mondani, hogy nem
1176# várok magamtól többet. Nem fogok ezen agyalni, hogy mi mindenre voltam képes régen! Hát attól jobban leszel?
1185# Hogy azon fantáziálsz, hogy fiatalon mennyit bírtál, és ó, hogy tudtál, és hogy egy évvel ezelőtt milyen szép
1195# voltál?
1195# Vagy azon fantáziálsz, hogy hogy bírod így 30 évig -ez rettenetes mind a kettő! De azt mondani: ha ezt a napot
1205# kibírom és túlélem, az egy diadalmas emberi teljesítmény lesz a részemről. Hejj!! Voltunk rosszul, tudjuk.
1214# Például, ha valaki fizikai fájdalmat élt már át, erőset. Olyan mmMMmM! Hát ott is: elképzeled, hogy mi lenne, ha
1224# így maradna?!? Na jó. Nézzük ezt tovább.
1228# 
1228# A lényeg kiemelése.
1229# Erről beszéltem? Talán csak úgy megemlítettem. De hát már újból és újból nem egyszer eljutottunk ide. Egy
1239# asszony van a fejemben. Néhány héttel ezelőtt azt mondta nekem: Hát, Feri, én nagyon sajnálok valamit. Mit? Hát,
1249# hogy 30 éven keresztül ütöttem-vágtam a férjem. Miért vagy ilyen? Most miért vagy olyan? Most miért nem bírod
1258# megcsinálni? Most hogy lehetsz ilyen? Miért csináltad ezt? Miért nem csináltad ezt? Miért csináltál egyáltalán
1268# valamit?! Miért nem csinálsz már egyáltalán valamit? Azt mondja: tulajdonképpen most 60 éves elmúltam, rájöttem,
1278# hogy mindezt a biztonságérzetem miatt tettem. Hogy bizonytalan voltam, láttam, hogy a férjem egy másik ember. Ez
1288# már bizonytalanná tett engem!
1291# S ahogy fölismertem, hogy egy szabad lény, arra gondoltam (de ez nem volt tudatos; most jövök rá így 60 fele...
1301# után), hogy tulajdonképpen nem éreztem magam biztonságban; szerettem volna mindent kézben tartani, kontrollálni,
1311# meghatározni... Mert akkor nem félek annyira!
1315# Hatvan elmúlt ez a hölgy (puszi neki, hogy valakinek ilyen zseniális felismerései vannak!) És akkor azt mondja,
1325# hogy: rájöttem, hogy most már a béke többet ér. Hogy úgy rutinból pereltem a férjemmel, s egyszer csak lett egy
1334# élményem, hogy tulajdonképpen ez már most nem annyira jó. Tulajdonképpen, ha békén hagynám (ugye, ezt nevezik
1344# béketűrésnek); tulajdonképpen, ha béketűrő lennék, jobb lenne. Hát most már így 60 után, 70 felé hova az a nagy
1354# biztonság? Most már... arra a pár évre?! Most már inkább legyen béke. Arra a pár évre. Milyen nagy dolog lett
1364# volna, ha ő mondjuk 40 évesen kiszúrja ezt a lényegi dolgot! Hogy miért ilyen, milyen szeretne lenni, mi igazán
1374# a fontos. Hejj!
1375# Tehát a lényeg megnevezése. Erről már volt szó.
1379# Rick Eliast már annyiszor emlegettem, hogy már nem is mondom. Csak mondtam a nevét, és ti mondjátok el
1388# magatokban a történetet (biztos színesebb lesz, mint ha én mondanám).
1395# 
1395# Emlékeztek, azt mondta: rájöttem egy konfliktus drámai pillanatánál, amikor úgy igazán rágyújthatam volna
1404# igazamra, hogy: hiszen te fontosabb vagy, mint hogy igazam legyen! Ez a lényeg kiemelése.
1413# S arról meg már volt szó, hogy mi az, amikor rá tudok jönni, hogy "igen, ez nagyon elviselhetetlen, de mégse
1423# lényeges". Egy férj nagyon sokat segített nekem ennek fölismerésében. Papként tanúja voltam annak, ahogy a
1433# felesége (számomra eléggé ijesztő módon) perelt vele. És aztán a felesége azt is megengedte magának, hogy
1443# ordítson vele. Rácsapta az ajtót és elment, és mi ketten együtt maradtunk. És bennem ez a "segítői szorongásos"
1453# fölerősödött: mit kell nekem most csinálni?! Mi a dolgom?!? Hogyan kell besegíteni? S ez a férj (mintha semmi
1463# nem történt volna) azt mondja: ez egy női dolog.
1468# Mondta nekem kedvesen, hogy én is értsem. Azt mondja:ez így van, ez rendben van. Férjek, hol egy korona? Szóval,
1478# vannak ilyen női dolgok. Ezt megtanultam. De ugye nem értitek félre? Ez nem azt jelenti, hogy nem veszlek
1488# komolyan? Hanem: nagyon komolyan veszlek, csak tudom, hogy nem ez a lényeg. Komolyan veszem. Nem kezdek el
1498# röhögni, hogy ordítasz velem (csak ha úgy vagyok, néha). Tényleg, ugye, hogy tudjátok, a humort nem vesszük elég
1509# komolyan. Hogy a humor révén magunkról eltávolodjunk, magunkról megfelejtkezünk - ennél jobb módszert nehéz,
1519# nehéz találni.
1520# Egy német terapeuta mondta (pszichoanalitikus vult, terapeuta)... rengeteg embernek a terápiáját végezte el;
1530# háborús krízisből, traumatizáltságból, évtizedeken keresztül a legborzalmasabb történetekkel mentek hozzá
1540# emberek. Most már idős, 80 felé van.
1544# 
1544# Azt mondta, hogy vannak akkora tragédiák, és vannak olyan szörnyű elviselhetetlen helyzetek, hogy a terápia
1553# szempontjából szinte a kiút az az, amikor együtt nevetünk rajta. Ugye, mindenféle gúny nélkül meg minden nélkül,
1563# egyszerűen csak valahogy. Mert akkor levegőt kapunk. Mert ha nevetni tudok rajta, miközben elviselhetetlen,
1573# akkor az azt jelenti, hogy képes vagyok ettől a nagyon sérült, sebzett, elviselhetetlenséget átélő magamtól egy
1583# kis távolságot venni. Ilyen értelemben "megfeledkezni" arról a valakiről, akinek az élet elviselhetetlen.
1593# Következő pont (ez a hetes):
1595# 7. Értékek elrendezése.
1597# Például egészen klasszikusan ilyen, amikor kialakítok magamban értéksorrendet. Azt mondom akár rövid, közép vagy
1607# hosszú távon. Azt mondom: számomra most a legfontosabb a férjem vagy a feleségem. És ha meg tudom mondani, hogy
1617# ki vagy mi a legfontosabb, akkor nagyon sok értékválasztási helyzetben (ami belső konfliktust okozna) nagyon
1627# könnyen tudok tájékozódni. Mert megkérdezem: milyen viszonyban van azzal, aki a legfontosabb? Nagyon primitíven
1637# hangzik. Elnézést ezért, hogy ilyeneket mondok, de ma egy olyan kultúrában vagyunk itt, hogy mindent akarunk, de
1647# azt most rögtön; azt azonnal, de az is lassú! És azt egyszerre! És az élet hierarchikus szerkezetét (vagy
1657# voltát) nem szeretjük. Nem. Nem is becsüljük. Nem különösebben tartjuk értékesnek. Főleg azon gyakori
1666# tapasztalat miatt is, hogy nem voltak olyan tapasztalataink, amikor valaki a (most így mondom) valamilyen
1676# hierarchiában fölöttünk állt, és jót kaptunk tőle. Mert nehéz úgy értékelni az élet hierarchikus szerkezetét, ha
1686# nincsen számtalan élményünk arról, hogy a hatalom képviselője a szolgálat szellemében viszonyult hozzánk. Akkor
1696# tudnánk, hogy ez tulajdonképpen egy értékes dolog. De ahogyan egy bölcs kutató mondta: a Csillagok Háborújában
1706# sem találunk bölcs királyt. Ezért a ma embere tulajdonképpen azzal küld, hogy létezik-e egyáltalán olyan. Hogy
1716# okos, igazságos és bölcs, és ő a vezető. Alig van ilyen tapasztalatunk. Szinte egyáltalán nincsen.
1725# Ha ilyeneket mondok, hogy "egy bölcs és igazságos" és nem tudom mi - hogy akkor még Mátyás király jut először
1734# eszünkbe. Ugye, a múlt ködéből; valami ilyesmi. S jogy őőő, őő. Azért nem nem véletlen, hogy az élet
1743# hierarchikus szerkezetét nem becsüljük sokra, mert a tapasztalataink nem segítenek általában ebben. Ráadásul az
1754# életnek van egy demokratikus szerkezete - azt meg nagyon nagyra becsüljük. Ezért, hogy az értékek között
1763# hierarchiát állítsunk föl (adott esetben azt értékesnek tartsuk; ahhoz tartsuk magunkat), miközben nem tagadjuk
1773# az értékek demokratikus szerkezetét, ez egyáltalán nem magától értetődő.
1780# 
1780# Emlékszem, hogy pár éve voltam pap, és akkor (miután ezt gyakran megcsináltam magamnak: a legfontosabb értékeim
1791# sorrendbe szedve, hierarchiába állítva), volt egyszer egy olyan helyzet, hogy rájöttem, hogy Isten a negyedik
1803# helyen van. Negyedik helyen! Miközben tök rendes pap voltam. Tényleg. Minden dolgomat megcsináltam, rendesen,
1814# lelkesedéssel, alaposan, felelősséggel, kötelességgel, készület után - és akkor is csak a negyedik volt. Az első
1826# 3? Régen volt, Péter. Nem emlékszem.
1830# Szóval ezzel azt akarom mondani, hogy az érték hierarchiát, amikor fölállítjuk, az nagyon értékes tud lenni!
1841# Hogy tulajdonképpen mi van velem? Vagy mit csinálok, vagy hogy vagyok, vagy hogy élek?
1850# A másik nagyon izgalmas kérdés az szokott lenni, hogy fölállítasz magadnak egy értéksorrendet, és utána
1861# fölteszel egy nagyon piszkos, aljas kérdést: hogy így élek-e? A legtöbb ember egyáltalán nem úgy él, ahogyan a
1873# fejében fölállítja az értéksorrendet. Nem úgy élünk. A kutatásokból az derül ki, hogy a belső nem-jól-létünk
1884# egyik oka, hogy értékeket nagyon fontosnak tartunk, és nem azok alapján élünk. És ez indokolja azt, hogy mi
1896# magyar emberek többek között miért nem vagyunk jól? és ez nem egy-egy dologban van így, hanem ez nálunk egy
1907# tendencia.
1908# Hogy ha megkérdeznek, hogy mi az érték, azt mondod: a becsület, a család a gyerekek, a tisztesség. Nem? Hát ezt
1920# mindenki, dzzzsss. S akkor nézzük: család (még nincs meg az igazi), becsület (hát, csak ha nem fáj). Ez azt
1931# jelenti, hogy tulajdonképpen krónikus belső meghasonlásban élünk. Na jó, ezt nem akarom folytatni.
1942# 
1942# Gyorsítsak vagy lassítsak? Inkább most csak előadást kéne tartani. Gyakran beszéltem nektek erről: itt a
1950# nagyböjt. Na, akkor legyen nagyböjt. Akarsz gyónni? Gyorsan mondom. Jól van, elmegyek, gyónok, gyónok, itt a
1959# nagyböjt, hamvazó szerda elmúlt, még itt van a homlokomon a hamu. Akkor gyerünk már, egy kicsit. Akkor úgy
1967# "Megbánom, hogy"... és akkor kezded mondani. És akkor megszólal egy hang. (Az meg szokott szólalni.) "Na jó, hát
1976# persze, hogy megcsináltam, mikor olyan izé volt! Naná, hogy megcsináltam. Még az volt a minimum, hogy ezt
1985# kapta!" (De gyónni akartam, hát ne szóljál már bele. Most gyónni akarok, hát ne balhézzál már. Akkor
1993# tulajdonképpen, az akárhogy is volt, de mégiscsak én csináltam. "Jó, és veled mit csinálnak?! Veled nap mint nap
2002# hány csinálják ezt meg? Akkor te most ne szidd magad!" Nem szidom magam; gyónni próbálok. Akkor próbálom így
2011# összeszedni, hogy tulajdonképpen milyen bűnt is követtem el? "Jó, jó, jó, bűn, bűn... nemcsak a bűn van! Annak
2020# megvan az oka, hogy ezt csináltad! Nagyon is érthető, hogy ide jutottál. Nagyon. Nagyon! Nem csak a te bűnöd. És
2029# a gyerekkorod?" Jó, hó. Hát persze, hogy a gyerekkorom. Hát tudom, jó, jó, de hát gyónni szeretnék.
2037# A gyónás egyik ősellensége az ösztönös igazságérzetünk. Komolyan! Mindig beleszól, és azt mondja. Jó, jó, de a
2046# többiek; meg: jó, jó, de mások; meg jó, jó... mondjuk ezt el szoktam nevezni egy ilyen igazságérzetes
2054# pszicho-széknek, ahol iszonyat megértem magam! Nagyon tudom, hogy mi miért volt! Szóval egyszerűen logikusan
2063# következtek az események egymás után, és hogyha valaki úgy tisztességesen akarja látni a saját gyöngéit, vagy ki
2072# is mondani, akkor érdemes... ezt nevezem "két székes gyónásnak". S akkor: itt készülsz, és ha ez a másik hang
2081# megjelenik, nyugodtan ülj át. Nálam van két zöld fotel. Én ülök jobbra-balra! Attól vagyok ilyen sovány. Átülök,
2090# s ott jól megértem magam. Dühös vagyok másokra, Jájj! Jó, és akkor visszaülök. Mert hát mégiscsak, azt én
2099# csináltam.
2100# 
2100# Két dolog még kikívánkozik belőlem. Nem ezért jöttetek, de hát kinek mondjam?! Ti vagytok itt.
2108# Az első, hogy amikor már valaki elmegy gyónni (archaikusan: gyvónni), akkor légyszi ezt már hagyjátok otthon! Ne
2118# hozzatok két fotelt! Hát én pl. gyóntató papként az összes pszichó részt nem szívesen hallgatom meg. Komolyan
2128# így van! Hát ez egy gyónás. Most én az összes lelki rezdülésed alól is kell, hogy föloldozzalak? Az alól is?
2138# Vagy mit csináljak vele? Nem. Akkor... szépen, annyi időt töltöttél itt, köszönöd szépen, azt hagyd otthon.
2148# Mikor te gyónsz, akkor mondjad, hogy tükk, tükk, tükk, ennyi. Ez azért szokott a legtöbb embernek nehéz lenni,
2158# mert a belső késztetéseit és hangjait nem különbözteti meg egymástól, ezért nem tud rendesen gyónni. És akkor az
2168# történik, amikor a legtöbb ember elmegy gyónni... van egy késztetése, hogy találkozzon egy segítővel. Úgy
2178# egyáltalán, egy segítővel. Valaki, aki meghallgatja, emberként bánik vele, s valami rendes emberi dolgot kap.
2188# Valaki, aki segíti az ő életét. Legalább mondhatja! Visszatérő fordulat, mikor valaki... "Hát akkor tartsunk
2198# bűnbánatot!" Haaaaajjj, atya, hogy bánom én azt, ahogy a menyem bánik velem! Hát az az én nagy bánatom! Jó is,
2208# hogy mondja, hogy mi az én bánatom! Az a menyem, amit csinál velem, az az én nagy bánatom, atya!
2217# 
2217# Nehéz eldönteni, hogy én hol vagyok? Mert azt látom, hogy ő hol van, csak én hogy kerültem ebbe bele? Én biztos
2225# nem ide ültem le! Na most. Első szeretet-késztetésed/belső hang, hogy legyen valaki, akinek mondhatom! Ez
2234# normális? Értékes? Emberi, elfogadható, meg minden? Hogyne volna az! Mindegyik egy értéket képvisel! Hogy te
2242# akarsz egy embert, aki meghallgat, oszt' még el se mondja másnak? Hát viccelsz? Én többet járnék gyónni sokkal!
2251# Szóval, hát ez egy értékes dolog. Igen ám, de a gyónásban nem elsősorban őróla van szó!
2258# A második: szerep/igény/hang. Ez egy nagyon fontos érték. Hát nyilvánvaló, hogy egy gyónás kapcsán itt van az
2266# életem. Hogy ez történt és azt történt, és így és úgy és annyira szükségem lenne egy kis lelki gondozásra. És
2275# atya, akkor hadd kérdezzem most meg, hogy tulajdonképpen ha a menyem ezt mondja, és énnekem az van, akkor most
2284# ha én ezt mondom, és akkor ő meg azt mondja, törörő, a gyerekek, maga olyan ... ért ehhez, hogy a családba' hogy
2292# van. Hát kinek mondjam, ha nem magának? Hát maga ilyen...
2297# Ez lelkigondozás! HuhhúúÚ! (Szerk: felemel egy másik széket.) Nem gyónás! Az életvezetési kérdéseit idehozta.
2306# Nagyszerű. Csak szűk a hely! De ez egy értékes dolog, örülök neki, hogy valakihez fordul. Csak az nem én vagyok.
2314# Mert most stóla van rajtam és csókoltatlak.
2318# A harmadik: (Szerk: felemel egy harmadik széket.) igen, és hogy ez volt, de most tulajdonképpen atya, én azt
2326# szeretném, hogy hogy fejlesszem az istenkapcsolatomat? Most ezután hogy imádkozzak, és akkor a kísértésekkel
2335# hogy vegyem fel a küzdelmet? Kakukk! Lelkivezetés! Ezt úgy hívják, hogy lelkivezetés, és nem a gyónásra
2343# tartozik! (Birkózik kicsit a harmadik székkel.) Szépen leülsz a helyedre. Na most.
2350# 
2350# Itt meg van szegény gyónó szék. (Megemeli a negyedik széket.) hát ebből meg kapok egy-két mondatot jó esetben.
2361# Ez is volt, az is volt. Ez az idő nagy részét letarolja, így, ez a három (mutatja a székeket). Hogy miért van
2372# így, azt értem. Mert ki tanít meg bennünket arra, hogy a belső hangok között különbségeket tegyünk, hogy melyik
2383# melyik, melyik szerep melyik, melyiket hova viszem, melyik mikor van, törörömm, törörömm? (Szerk: jár a székek
2394# mellett) Ebből aztán konfliktusok származnak. De a kedvencem...
2401# Ezért nem kíméletlenség azt mondani, hogy a gyónáskor gyónjunk! Ugye, voltak is ilyen reklámok. Cipőt a
2411# cipőboltból! Gyónáskor gyónjunk, misén misézzünk! Hmm! Étteremben együnk...
2419# Szóval: De a kedvencem, amiről tudom, hogy nagyon szubjektív (és tulajdonképpen nem érdekel titeket), ez a
2429# következő. Lehet, hogy a klasszikus történetet is elmondom, bár lehet, hogy már mondtam néhányszor. Mikor végül
2441# sikerült valahogy ennek a három hangnak is valamit mondani, hogy jó, hát ez így meg így, törörümm, törörömmrümm,
2452# és próbálom gyóntató papként megállni a helyem: "akkor az elégtétel az lenne, hogy az unokáiért imádkozzon három
2464# Miatyánkot!" (Látjátok, nagyon elmés; erre sokat kell ám készülni.) És ilyenkor tudjátok, mi a helyes válasz?
2475# Hogy: igen. Vagy: nem. Vagy rendben. Köszönöm. Így lesz.
2480# Tízből nyolcszor valamelyik székből (általában innen vagy onnan - tényleg így van!). Jaj, atya, hát ne, hát
2491# mennyit szoktam én imádkozni, azokért az unokákért! Jaj, hát én egy teljes rózsafűzért szoktam mondani az
2502# unokáimért! Hát ezt nem is kell nekem mondani; hát az én unokáimért... Mondja. Jaj, hát persze, hogy
2512# imádkozom... a mai helyzetben. Hát én kétszer többet fogok imádkozni. Én sokat imádkozom ám! Sokat imádkozom!
2523# Hahóó! Hejjj! De hogy itt vagyunk!!! Érthető?!? Puszi mindenkinek!
2530# Hogyha gyónásra adjátok a fejeteket, és valamelyik paptársam azt mondja, hogy az az elégtétel, akkor ne
2540# mondjátok, hogy szoktatok háromszor annyi csinálni! Mert... most azt minek?! Nem azt, hogy minek szoktad
2551# csinálni, hanem minek ezt itt elővenni? Mindenki örül neki, hát tartsd meg magadnak! Szép, mi?
2560# Akkor mindjárt mutatom is, hogy most mit csináltam. Nem kell a 4 szék. Értékek elrendezése.
2570# Például valaki megkér téged valamire, mondjuk kedden este, naplemente után. Naplemente után. Naplemente után,
2581# hát hogy még az előadás után milyen jó lenne még, ha egy órát beszélgetnék vele.
2589# Ez rendben van. Ilyenkor minimum két hang szokott lenni bennünk (most leegyszerűsítve). Az egyik hang az azt
2600# mondja: Tök fáradt vagyok. Elég volt. Az tuti, hogy elég volt! Holnap is nap van. Te jó ég! Még hány emberrel
2611# találkozom?! Megbeszélt dolgok, ott van a felelősség; elköteleződtem, számítanak rám, tödödömm, tödödömm,
2622# munkám, hivatás, kötelesség és a többi. S utána belül megszólal egy másik hang. Nem az ő hangja; ez a saját
2632# hangod! "Hát nem utasíthatom el. Hát milyen nehéz neki. Biztos nem véletlenül kérte. Hát látom is, hogy nem
2643# könnyű neki, bajban van. Hú, hát szinte érzem az ő érzéseit. Hú, hát én elkezdtem szorongani.
2653# Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy ez a hang - leegyszerűsítem - az, hogy nem. Nem! Ez a hang pedig: persze.
2664# Jaj, hát persze! Nem számítok!
2667# Itt azt mondom: számítok, ezért nem!
2671# Itt: á, én nem számítok, te számítasz: igen!
2675# Sokan (így mondta ezt Bodrog Miklós; megírt egy nagyon izgalmas cikket jungi komplex analízist csinált) azt
2686# mondja: mi lelkészek igenlő kórban szenvedünk. Ez egy súlyos, ragályos betegség. Sok lelkész sok időt van
2697# együtt, és akkor: igen, természetesen, igen! Hogyne, persze!
2703# Mi ezzel a nehéz? Az, hogy - s itt ez egy izgalmas dolog - van két hang. Az egyik azt mondja (érthetően,
2714# joggal), hogy nem. A másik azt mondja (érthetően, joggal), hogy igen! Hogy fogsz élni? Ezt hogy fogod csinálni?!
2725# Hát van két hangod! Mind a kettő egy értéket képvisel.
2731# 
2731# Így is mondhatnám: szereted magad - szereted a másikat. Hmm?!?
2736# Valaki megnézi, hogy tulajdonképpen a hangjai hogy szoktak kommunikálni a másikkal. Aki igenlő kórban szenved,
2745# őneki mindig az a hang van elöl... (székátrendezés), hogy "hát persze, persze!" S hátul van egy másik hang,
2754# amelyik azt mondja: "Dehogy persze! Dehogy persze!!! Nm prsssz. Nem persze!! Nem persze! Most mondd, hogy nem!
2764# Most mondd, hogy nem, mert ha most mondod, hogy igen, már nem bírsz belőle kilépni... Mondd mán, hogy nem! Mondd
2773# meg, hogy... legalább mondd, hogy hogy egy kicsit gondolkozol! Érted, már ne legyél ennyire... Mondd meg, hogy
2783# holnap fölhívod! Nmm, nmm, nmmm, nemm, nem, Nem, NEM! - de te begyakoroltad magad, és rutinból: Ráérnél? -
2792# Persze!!! S kapod a nyakadba a hangot, hogy "nem, hát mondtam, hogy nem; mondtad, hogy nem mondasz rögtön
2801# igent!"
2802# 
2802# Ezt a helyzetet láthatod úgy, hogy van két jogos érték. Hát hogyne volna szabad, kedden naplemente után este
2810# 3/4 tíztől még valakivel egy órát beszélgetni? Hát hogyne? Teljesen rendben van! Hogyha te eléggé szabad tudsz
2818# lenni arra, hogy valóban azt mondd, hogy igen, és ez a hang, ez ne őrjítsen meg közben. De megőrjít! Hát nem
2826# arról van szó, hogy nemet kell mondani, hanem, hogy mi történik, amikor igent mondasz? Vagy mi történik, amikor
2834# nemet mondasz? Ez a kérdés! Igent mondasz, és az egész beszélgetés alatt: "ezt nem, nmmm, nem, nemmm!" - persze
2843# az ott van! Én mondtam, nem vagy normális! Én mondtam, hogy nem vagy normális! Én mondtam. Tessék, most már 3/4
2851# 11 van. Ugye? Nem bírja befejezni. Nem tudtad, hogy így van? Az csak az első hibád volt, hogy igent mondtál. Az,
2860# az az! Igen, igen! 'Persze! '. Ez volt az első hibád. a második tudod mi volt! Én ezt már ezt egy csomószor
2868# mondtam neked. Nem is törődöm veled. Mondtam már! Hányszor mondtam? Hogy ha elkezdesz valakivel beszélgetni,
2876# mondd meg, hogy mennyi idő! Mennyi? Hogy 1 óra, fél óra? Én mondtam. Mondtam neked. Ezt hányszor mondjam még el?
2884# Nem mondom már el többször. Nem mondom. Hát tessék, akkor csak ott szenvedj. Tessék. Éhes vagy? Nem érdekel.
2893# Magadnak csináltad. Szomjazzál, éhezzél. Nem fogod kialudni magad? Há, há. Fütyülök rá. Dehogy... Majd a saját
2901# hibádból tanulsz. Annyi. Ha meg nem tanulsz semmit, patkolj el. Ilyen hülyének minek...
2907# Megvan a belső dialógus? Hát szidni szoktuk magunkat, mint a bokrot!
2913# 
2913# Hogy hogy lehetek ... és végig... 11-kor valahogy elszabadulsz, ... Remélem, értitek! Nem tudom... Most még
2923# 25-ször nem járom körbe ezt a kérdést; rábízom a jóindulatotokra.
2929# Elszabadulsz 11-kor, és akkor jön a hang: "Az rendben van, hogy jó volt, de énvelem mi van? Idegesen, feszülten
2940# hazamész, hogy ez nem lehet, ez nem igaz... Már holnap is...
2945# Fordítva is lehet, ugye, hogy te egy önző ember vagy. Az is jó.
2952# 
2952# Hát valamire jó! Hát téged nem vágnak át, aztán másokat huszonötször inkább! Valaki kérdezi: Te, ráérnél? - NEM!
2966# Ilyenkor?! Hülye vagy? Dehogy is! Fél 10! Hogy érnék már rá! Nem is értem...
2975# Itt a másik hang mondja, hogy "Ne csináld már! Hát nem látod?! Most komolyan, én szégyellem magam... Hát hogy
2989# vagy erre képes? Kőszívű ember vagy?!? Hát ezt már ne csináld! Múltkor voltál PálFerin, ott nem vettél föl
3003# valamit? Jó, hát kétszer voltál még csak, az nem elég.
3010# 
3010# Szóval: nem jó úgy tükörbe nézni, hogy azt mondom, hogy nem vagyok egy rendes ember. Hát ki szeret úgy lefeküdni
3021# aludni? Hát nem is bírsz. Ugye, ugye? Szóval, most a kérdés, hogy például akkor ezzel a két hanggal hogy vagy?
3032# Két hang, mind a két hang értéket képvisel. Kisarkítottam, hogy "önző". Ő képes azt mondani, hogy nem! Azért,
3043# mert én is fontos vagyok. Sokszor kifejezetten nagy gyakorlás kérdése, hogy azt tudjuk csinálni, hogy...
3053# hallgatsz valakit, meg akar kérni valamire, és azt mondod: semmi problémát nem fog nekem okozni, hogy azt
3064# mondjam, hogy nem. Tehát itt van, be van tárazva nekem 25 nem! Sajnos, nem. Szívesen, de nem. Nagyon klassz
3075# dolog, de nem. Nagyon jó, hogy megkerestél engem, de nem. Értem, hogy..., de nem. Ez a 25 nem be van tárazva! De
3086# közben viszont itt van ő is. Azt mondja: ne legyél olyan, mint aki azt mondja, hogy: "Jaj ne, hát szoktam én; 25
3097# Miatyánkot szoktam én elmondani az unokákért!" Nyugi: Az érző szívedet rakd magad mellé. Tudsz nemet mondani, s
3108# közben érzékeny szívvel hallgatsz. Ha az a válaszod, hogy nem, akkor is, az érzékeny szívedet ültesd magad
3119# mellé. Akkor úgy mondd, hogy nem! Vannak kivételek. Legyél nyitott arra, mert nem tudhatod, hogy ez most nem az
3130# a kivétel-e? Légy nyitott arra; lehet, hogy a másik szuicid krízisben van. Miért nem lehet olyan? De lehet!
3141# Nyitott füllel mondd, hogy nem. Hallgasd úgy, hogy... értékek, hangok. Hogyan vannak bennünk
3150# elhelyezve-rendezve?
3152# Ugye, itt egy másik dolgot is próbáltam ábrázolni, ez pedig az, hogy bizonyos helyzetekben valamelyik hang
3163# szokott elöl lenni. És ő képvisel minket, és ő válaszol! És nem egyszer az derül ki, hogy nem őneki kéne
3173# válaszolni. Hogy cserélni kéne: ne ez a hang mondja! Ne ez a hang beszéljen, ne ő képviseljen téged, hanem egy
3185# másik hang! Mert az jobban illeszkedik ahhoz, ami benned van! Valamikor megtudtad, hogy mindig ez a hang van
3195# elöl. Például... Na, nem például. Gyerünk tovább. A nemjóját! Kit tegyek felelőssé ezért?!
3205# 
3205# Az is nagy dolog lehet, hogy egyáltalán engedem, hogy valamelyik hang szóhoz jusson.
3213# Képzeljük el, hogy te egy rendes ember vagy. (Adjak időt erre?) Na jó, ha messziről kell nekifutni, akkor
3224# szóljál majd. Képzeljük el - rendes ember vagy, első a kötelesség. Első az, hogy az ember a dolgát megtegye.
3236# Tisztességesen rendesen. Ahogy a csillag megy az égen. Csak úgy érdemes. Az ember ne vicceskedje el az életét.
3247# Mindennek súlya van, felelőssége...
3251# A másik szék. Ő már nem ennyire hmm... Azt mondja: hát nagyon fontos, hogy valahogy azért jól, jól is legyünk.
3262# Valahogy azért magunkat is értékeljük. Tulajdonképpen olvastam egy könyvet, hogy igen, nagyon fontos a
3273# kötelességteljesítés, de azért nem mindegy, hogy hogy vagyunk. Nem tudom, már húsz éve vagyok boldogtalan. Hogy
3285# nem muszáj, hogy így legyen. Ezen gondolkozom 10 éve. Mert hát nagyon erős ez a hang, és mindig mondja, hogy
3296# "nana!". Tehetek-e valamit magamért? Mindig mondja: Első a kötelesség! Szóhoz engedek egy hangot, aki azt
3307# mondja: tulajdonképpen mit mondasz te a boldogságról? Egyszerűen elkezdem mondani ebben, hogy "hát
3317# tulajdonképpen a boldogság az jó dolog, az jó lenne". Nem lehet azt, hogy teljesítem a kötelességem, és jól is
3329# legyek? Nem lehetne? A szüleim azt mondták: első a kötelesség, azt kell csinálni és kész! De azt nem látom, hogy
3340# boldogok lettek volna. Hogy ezt a kettőt hogy lehet együtt csinálni, azt nem tudom. De most itt nekem ez azért
3352# mégiscsak fontos! Nem lehet, hogy a szüleim egyoldalúak voltak? Nem, ez nem... De nem nekem ez fontos!
3363# Engedem, hogy picit ez a hang megjelenjen. Háhá! De mi van ezzel? Szerintetek ez minek a széke?
3373# Itt van, kérlek szépen... (messziről kezdem) egy szabad és virgonc gyerek. Á, ki szeret játszani! Tyhűűűj! Hát
3384# tudom, hogy van olyan, hogy iskola meg óra meg minden, de hát magunk között szólva, a játék! Értitek, a játék!!
3396# Hát ha valamiért érdemes élni, a játék miatt érdemes. Játszani! Igen ám, de ez a hang... (sokszor hallottuk:
3407# első a kötelesség, fiam! Tudurmmm) szép lassan elsorvadt. Ez a hang tud önfeledt lenni. Élvezni is az életet! Ez
3419# a hang itt azt mondaná, hogy: Tudom, hogy kötelesség, de én azt a jó filmet úgy megnézném még este 11-től!
3430# Tudom, igen, tudom, tudom, hogy akkor nem fogsz 8 órát aludni, tudom... de mindegy
3439# 
3439# Mikor néztem utoljára egy jó romantikus filmet?! Hjaaaj! Egy love-sztorit! Jaj, de szépek azok a lávsztorik!
3449# Hjajj, én egy olyat szeretnék, és közbe' turmixot fogok inni! Az tutiság! Fölveszem a legkényelmesebb
3459# pizsamámat, fölrakom a lábam, iszom a turmixot. HaaaAAAA! Mit érdekel a holnap? Élünk! HuuUUÚÚÚHH!
3468# Ennek a hangnak itt kuss van. Tehát, amikor úgy elkezdené mondani (mert, ugye, itt van valahol), hogy turmix.
3479# Azt mondod: milyen turmix?!? Most olvastam, hogy a tej nem való az embernek! Nincs turmix! Na jó. Szóval, ő is
3489# értéket képvisel, de amikor ezek a hangok túlsúlyban vannak, átveszik az irányítást; megjelenik egy félelem,
3500# hogy na, ha ennek teret adunk, ennek a hangnak, nagy baj lesz! Nagyon nagy baj! Tehát... úgy kezdődik, hogy
3510# valaki a kényelmes pizsamájában fölrakott lábbal lávsztorit néz, turmixot iszik, gátlástalanul a nyolc óra alvás
3521# helyett (abból elvonva), így kezdődik. Mondja ott valaki. Így kezdődik, fiam. Így! Hallottál már arról, hogy
3531# kísértés?! Kísértés! Az mindig valami finom édessel kezdődik. Naivul azt gondolod, hogy csak a hízás a probléma,
3542# de nem! Az az első lépés a lejtőn. Láttál már gyereket lejtőn futni? Előbb-utóbb elesik. És ezért ez a szó nem
3553# jelenhet meg. Egyszerűen nem kap teret. Soha ne mondhatja el, hogy mi van vele. Nem mondhatja el! Pedig, ha
3563# egyszer elmondaná, azt mondanád: igen ez is egy hang. Valószínű ahhoz, hogy boldog legyek, valamennyire ezt a
3574# hangomat is kell hallani. Nem kell, hogy te vezess. Hát te egy önfeledt gyerek vagy. Játszol, én meg vagyok a
3584# szülő. Majd én rakok itt rendet! De nem tartalak hülyének, se kártékonynak azért, hogy játszani akarsz. Nem vagy
3595# se veszélyes, sem rossz, mert azt mondod, hogy hháááÁÁÁááhh! Hát van itt egy gondoskodó szülő, majd ő...
3605# Ezzel azt akartam mutatni, hogy egyáltalán megengeded-e, hogy bizonyos hangok úgy egyáltalán valaha is
3615# elmondják, hogy mit akarnak? Nagyon gyakran szinte mindegyikünkben van olyan hang, amiről azt mondjuk, hogy az
3626# nem nyithatja ki a száját! Mert van bennünk egy félelem: ha elmondja, végünk! Ez általában irreális félelem.
3636# Biztos van, hogy nem, de általában az.
3640# Például, most mindjárt be kell fejeznem, mert lojálisak vagyunk a házigazdánkhoz - ez az egyik hang; a másik:
3650# miért nem lehet még 10 percig, hát mmmmMM?!? Nem így van? Nem így szokott lenni? Ezek egyszerre vannak. Na most.
3661# Amikor valaki hirtelen ráébred arra, hogy tulajdonképpen van bennem egy gyerek, és hogy ezzel a gyerekkel szóba
3672# kéne állni. Azt se tudom, hogy mi van vele. Hogy mikor boldog, mikor nem, hogy milyen vágya van, milyen
3682# szükséglete. S akkor olvasol egy okos könyvet (annyi okos könyv van, ezek engem már idegesítenek), s az okos
3692# könyvben ott van, hogy "belső gyerek!". Hmm! Tényleg, a belső gyerek. A belső gyerek! Leülsz, s akkor mi szokott
3703# történni?! Nagyon-nagyon gyakran! Ú, ez klasszikus. Leülsz, ott van a belső gyerek, kis pici. Tele van, mert rég
3714# nyitották ki, hogy mi van vele. Ülsz. Majd szétpukkad. Meglátod: szeretlek, szeretlek! Minden rendben van!
3724# Rendben van! Most leültetlek ide, belső gyerek, szia! Jól van. Jól van. Szeretlek. Szeretlek! Jó, jó! Gyere,
3734# maradj! (Mint a katonaságnál: Tartózkodj! Nem a bűntől, hanem hogy... kérek engedélyt tartózkodni. S akkor
3745# tartózkodsz. Egy katona nem csak úgy van valahol, hanem tartózkodik! Mert ugye mégiscsak...) Hát akkor azt
3755# mondod rögtön a gyereknek, a belsőnek, a kicsinek, a kiszolgáltatottnak, a pücünek, hogy jó, jó, látod, törődök
3766# veled, jó, jól van. Jó. Puszi. Ez szokott az első lépés lenni. Tudjátok, mi hiányzik? Hogy egy fél gesztusunk
3776# nincs a bennünk lakó gyerek hangjával és az őáltala képviselt értékekkel kapcsolatban olyannak, hogy:
3786# tulajdonképpen akarsz valamit mondani? Tulajdonképpen hogy vagy? Tulajdonképpen mire lenne szükséged? Na most
3797# itt vagyok, meghallgatlak! Hogy az első lépésben nagyon megörülünk annak, hogy van bennünk egy belső gyerek, és
3807# azt szeretjük, és ez milyen fontos - és tényleg így van! De még nem hallgatjuk meg. Még mi jó felnőttként
3817# eldöntjük, hogy mit kell vele csinálni. S ő még mindig pukkadozik, tele van - látjátok, milyen! Mint egy
3827# benzines flakon.
3829# Szóval, az a nagy szám, mikor azt mondom, hogy tudod mit? Engedlek szóhoz jutni. Én vagyok a felnőtt, te egész
3840# biztos nem fogsz akkor a rendetlenséget csinálni, hogy ne tudjak utánad rendet rakni! Hát egy gyerek, jó.
3850# Persze, lehet, hogy lesz fél óra, míg rendet rakok. Na és? Hát akkor mondjad! Csak vagyok annyira felnőtt, hogy
3861# most elmondhatod, ami van. Kicsit össze fogok zavarodni, mint hogyha az összes játékodat kiszórtad volna - majd
3871# rendet rakok. Hogy akkor, akkor mi van? De nagy dolog, mikor ez a hang úgy egyáltalán megszólalhat 40 év után!
3882# 50-60 év után (életében először) valaki megkérdezte, hogy mi van vele? Ilyenkor, amikor egy hangot sokáig nem
3892# engedünk szóhoz jutni, általában szégyenkezik. Mert megszokta, hogy neki hallgass a neve. Most ő beszél? Őrá
3903# figyelnek, hogy húúÚÚÚ?! Tiszta vörös vagyok. Most én beszélhetek?
3909# Emlékeztek? Beszéltük a múltkor, hogy értékeket szoktunk szégyellni. Ugye? Egyszer csak azt mondjuk egy
3919# értéknek, hogy: na, szóljál! Hú, most mindenki rám néz?!? HúúÚ. Teljesen zavarba jövök. Ez tényleg komoly?
3929# Komoly, hogy kíváncsiak vagytok, hogy mi van velem?
3934# Na. Az volt a hipotézisem, hogy ti értitek, amiről beszélek. Komolyan! Szóval, hogyha most úgy elmennék valahova
3945# a nagyvilágba, akkor ezeket az elmúlt alkalmakat biztos nem tartanám meg. Vagy nem így. De valahogy van bennem
3956# egy olyasmi, hogy na, mi egy nyelvet beszélünk. Már értjük egymást, van hova...
3963# Hejj. Akkor hallgassunk meg egy másik hangot, és akkor befejeztük. Még ez egész tűrhető. Gyere! Amíg jössz
3974# (köszönöm!): félig el kell hagyni a termet. 5 perc!

Lejegyezte: Szabó Zoltán Illés