2014.03.04.masodpercjelolessel
A pálferi wikiből
0000# Isten hozott benneteket! Köszöntlek mindannyiótokat! 0004# Hát ez fantasztikus... (Kap egy üvegedényt.) Te várjál, ebbe nem pisilni kell? Köszönöm! Ja, a mérőpohár, ugye 0014# azért? Köszönöm. Most eszembe jutott egy-két élményem. Ezeket nem osztom meg veletek, mert végül is komoly... az 0024# élet értelméről beszélünk. Nagyon köszönöm, jó, hogy mondtad. Látod, nem voltam elég figyelmes, nyitott és 0033# kreatív, hogy ezt észrevegyem. De nem véletlenül húztam meg ebből a finom nedűből azt a két kortyot. Ugyanis a 0043# múlt heti tudományosnak induló kutatásunk tragédiába torkollt kedd este, vagy éjszaka, amikor hazamentem. Hát 0052# szóval, elment az egésztől a kedvem. Tényleg! Tudjátok, mennyit fogytam? (- Híztál!) - 25 deka. Hát ennyit ér az 0062# egész, értitek? A kedd - 25 deka. Hát ez teljesen lehangoló... Úgyhogy nem strapálom magam. Minek? 25 dekáért, 0072# most legyen 30? 0073# De a mai alkalommal nem elképzelhetetlen, hogy befejezzük azt a témát, amit szerettem volna 3 hónappal ezelőtt 0083# befejezni. Nem elképzelhetetlen, merthogy már tényleg csak az i-re a pontot kéne föltenni. De azért ez egy 0092# bővebb téma. Mert arról beszélünk, hogy ha elégtelen önkontroll, önfegyelem sújt bennünket, akkor azt úgy is 0102# leírhatjuk egy nagyon egyszerű folyamatban, hogy van késztetés, van cselekvés, a kettő között nincsen hatékony 0111# gondolkozás. Mert ha lenne hatékony gondolkozás, máris nem ez a séma uralkodna rajtunk. És innen jutottunk el 0121# oda, hogy legalább 6 féleképpen lehet gondolkodni - legalább hatféleképp, és érdemes mind a hatot ipari módon 0130# űzni. És amikor ezt kitárgyaltuk, akkor jutottunk oda, hogy akkor itt a gondolkodáson keresztül megragadhatunk 0140# valami nagyon fontos témát. Ez pedig az élet értelme. Hogy meglehet mindenünk, ha az életünknek nem látjuk az 0150# értelmét, olyan mintha semmink lenne. Mintha semmink se lenne. S beborul minden, hiába van meg mindenünk. Ezt 0159# nem is tudom jobban mondani. És lehet, hogy szinte semmink sincs, ha van az életünknek értelme, már ha 0168# fölfedeztük, megláttuk, megneveztük, megtaláltuk, megadtuk, megkerestük, akkor azzal a szinte semmivel is 0177# képesek vagyunk egész jól elboldogulni. Ez volt most a nagy témánk. S így beszéltünk, ha jól emlékszem, 9 pont 0187# volt - remélem valaki leírta rendesen - most, hogy nem megy a szerver, most aztán megnő az írásnak a 0196# jelentősége... Megy? De kár! Akkor mindegy... És akkor így, emlékeztek, az élet értelme. 0204# Először is alapvetés, ez nem a 9 pont közül van, hanem ez az alapvetés, hogy feltétel nélküli, személyes, 0213# felszólítás és kihívás jellegű. És mert személyes, ez azt jelenti, a teljes személyünk részt tud benne venni. 0222# Hát ha személyes, akkor alapvetően társas természetű is, hiszen mi magunk nem tudunk csak individuumok lenni, 0232# hanem társas lények vagyunk lényegünkből adódóan. Ezért az élet értelme is alapvetően, döntő módon, 0241# kikerülhetetlenül szociális, társas természetű is. Az, hogy személyes, nem azt jelenti, hogy individuális. 0250# Személyes, és ebben a pillanatban éppen valamilyen kapcsolati összefüggés révén fedezem föl. Jó. Erről hosszan 0260# beszéltünk. 0261# És aztán arról, hogy van egy megkülönböztetés, amit nagyon-nagyon érdemes tudatosítani, mert lényegbevágó. Ez 0270# pedig az, hogy az életnek nemcsak hogy feltétel nélkül van értelme, hanem ebből az következik, hogy amikor 0280# általában így fejezzük ki, hogy te vagy az életem értelme, vagy a hivatásom az életem értelme, vagy bármire azt 0289# mondom, hogy az az életem értelme - tulajdonképpen azt mondtuk, hogy az életünknek nincs feltétel nélküli 0299# értelme, csak ha az benne van. Hááá. Ezért az egyik ember a másiknak nem lehet az élete értelme. Hanem a 0308# megkülönböztetés így szól: hanem a kilenc pontot azért mondtuk el, hogy ezeken keresztül fedezhetem föl azt, 0317# hogy az életemnek van értelme. Ezeken keresztül találhatok rá, kereshetem meg és adhatom meg, miután 0326# megneveztem, hogy ez az életem értelme. Tehát nem te vagy az életem értelme, hanem a veled való kapcsolatban 0335# fölfedeztem, hogy van az életemnek értelme. Mióta ismerlek, tudom, hogy az életemnek van értelme. Nem te vagy, 0345# helló! S ha te egy egészséges, egész normális valaki vagy, akkor azt mondod, hála Istennek nem én vagyok az 0355# élete értelme! Hát ennél egy kényelmetlenebb, kellemetlenebb dolgot, mint hogy odaállok valaki elé, és te vagy 0364# az... Jaj!!! Hát engem a hideg kirázna, ha valaki ezzel köszönne be hozzám! Bejön, és azt mondaná, megálmodtam 0374# éjszaka, rájöttem, te vagy az életem értelme. Jó, hogy van, akinek nem teszik ez... Ezt nem tudom nem magamra 0384# vonatkoztatni ezt a pillantást.... 0387# 0387# Eszembe jut az a kedves ismerősöm, aki egy - na, ezt nem akartam elmondani, ezért nem szoktam befejezni a 0396# témákat. Most nyakon csíptem a folyamat jellegben, hogy hol szoktunk elcsúszni. Talán emlékeztek páran, amikor 0406# odajött hozzám, fiatal pap voltam, egy ifjú hölgy. Már ez is egy közös szál volt. S azt mondja, hogy lehet, hogy 0417# én vagyok a duálpárja. Hallottatok ilyesmit? Duálpár! Hát ti tévedtek, ha én azt hallottam volna akkor amikor 0427# azt valaki mondta nekem. Gőzöm sem volt, mi az, hogy duálpár, de nagyon szépen nézett rám a hölgy, és azt 0436# mondta, hogy ő gyanítja, hogy lehet, hogy én vagyok. Duálpár... Értitek, ha én vagyok a duálpár akkor nincs 0446# mese! Hát akkor hiába volt papszentelés, meg egyebek... Hát nem így van?! Akkor most ez vagy komoly dolog, vagy 0456# nem! Ne haragudjatok, most valaki odajön, azt mondja: 'rájöttem, te vagy a duálpárom! ' De már nekünk nincs 0466# esélyünk.. Nekem élményem van arról, milyen, amikor valaki... S meg is vizsgált! Főleg ezzel a mérős izével, ne 0476# is haragudjatok... Tényleg megvizsgált. Azt mondta, hogy szeretnék veled egy órát beszélgetni, mert akkor meg 0486# tudnám mondani. Hát ez egy komoly dolog, és ez egy óra alatt simán kiderül. Ez engem is megnyugtatott. Azt 0496# gondoltam, ez komoly folyamat lesz, de így, hogy egy óra alatt kiderül... Ez engem is érdekel. Még nem voltam 0506# senkinek a duálpárja. Még nem tudom, milyen az élet úgy. És akkor beszélgettünk, nagyon érdekes volt, tudtam, 0516# hogy azért nem babra megy a játék, de próbáltam önfeledt lenni, elvonatkoztatni, hogy most dől el az életem. És 0526# végül rám nézett, és azt mondta: kilences. Majdnem! Hát azt a megkönnyebbülést! S tényleg, kedvesen elbúcsúztunk 0536# egymástól, annyira emlékszem rá... Jaj, remélem, azóta megvan! Nem? 0543# 0543# Ezzel csak valahogy csak érzékeltetni szerettem volna. Az egyik ember azt mondja a másiknak, az egyik ember azt 0553# mondja egy munkára, egy hivatásra, bármire, hogy te vagy, ez az, ő az életem értelme - ez rettenetesen ijesztő! 0564# Mert a trikófeliraton ez van: Megvan az életem értelme!! Hátul pedig: csak nem feltétel nélkül. Ugye? Mert ha te 0574# azt mondod, hogy nem, akkor annyi nekem. 0578# Na most. Például egy döbbenetesen szép dolgot... Kedves ismerősöm Svájcban járt, és azt mondja: képzeld, egy vak 0589# diakónus szolgált a templomban. Egy vak diakónus. Azt képzeljétek el, kívülről megtanulta az evangéliumot, 0599# hiszen nem tud olvasni. És az istentiszteleten, igeliturgia vagy szentmise, a szentmisében nem ő olvasta föl az 0609# evangéliumot, hanem fejből elénekelte. Vak diakónus. 0614# Régen voltak olyan szabályok, hogy a papnevelő intézetbe nem vesznek föl testi hibás férfit. Nem vettek föl. 0625# Volt olyan, amikor rengetegen jelentkeztek - nem olyan régen volt, még a 40-es, a háború utáni néhány évben is 0635# így volt - hogyha valaki nem tudott jól énekelni, nem vették föl papnak. Na hát azóta más időket járunk. Erről 0646# mesélhetnék... Szóval az életnek föltétel nélkül van értelme, és akkor ez azt is jelenti, hogy nincsen semmi 0656# feltétele. Vagyis nem azon múlik, hogy te, vagy az, vagy ő... Jó. Erről volt szó. 0664# 0664# És akkor, hej-haj, utolsó pont. Most a pontokat mondogassam? Tudjátok, nem? Ok, cél, cselekvés, döntés, nem 0673# mondom... Nézzük az újat. 0675# A tízedik pont így szól, hogy az élet értelme felfedezhető, megtalálható, megadható azáltal, hogy a belső 0685# érték-konfliktusainkat elrendezzük. Az értékek mögött, ez egy általánosan elfogadott gondolat, bizonyos 0694# szükségletek állnak. És mindig van bennünk értékkonfliktus azért, mert egyszerre több célra is tudunk irányulni, 0704# egy-egy dolognak több oka is lehet, egyszerre több cselekvést is tarthatnánk értelmesnek. Egyszerre két férfi is 0714# lehet nagyon fontos nekem. Neked... Fene nagy személyesség.... Na! Szóval ez egészen természetes, hogy bennünk 0724# az értékek nem folyton-folyvást önmagukban, önmaguktól elrendezetten vannak, és akkor hasítunk, mint kés a 0733# vajban. Hát ha ez így lenne! De nem így van. Hanem belül az értékek egy folytonos párbeszédet folytatnak 0742# egymással. És ez a párbeszéd, ez a belső kapcsolódás egymáshoz, ahogy az értékek belül kapcsolódnak, és ahogy a 0752# kapcsolódásban egymással kommunikálnak, ugyanolyan problémás lehet, mint a külső kommunikáció. Miért tartjuk 0762# természetesnek azt, hogy a belső párbeszédünkben, ahogy a belső részeink, értékek, dolgok, készítése bennünk 0771# szóhoz jutnak - hogy ott belül mindenki nagyon nagyszerűen, harmonikusan kommunikál a többiekkel. És hogy van 0781# valaki, aki azt pontosan érti. Hát ha így lenne, kifelé is sokkal jobban csinálnánk! Ez azt jelenti, hogy 0791# egészen természetes az, hogy emberi lényként belül értékkonfliktusok jelennek meg, belső párbeszédünkben 0800# kommunikációs zavarok állnak be. És ezért éppenséggel eljuthatunk, elsodródhatunk egészen addig a pontig, hogy 0810# akkora zűrzavar lesz bennünk - idegen szóval chaos - annak az ellentéte a görögben a kozmosz. Káosz - kozmosz. 0819# Nem állítunk nagyon meredek dolgot, ha azt mondjuk, hogyha belül nagyon nagy a káosz, az akkora rendetlenség, 0829# rendezetlenség, hogy egészen meg tudunk zavarodni, és megkérdőjeleződhet bennünk az élet értelme. Ha túl nagy a 0839# zűrzavar idebent. Mindennek a hátterében az emberi természetünk értékessége áll - hogy sokféle érték van 0848# bennünk, és nem mindig találjuk az egyensúlyt. Erről szeretnék beszélni. 0855# Ugyanis önmagunkért is rengeteget tehetünk abból a szempontból, hogy képesek vagyunk-e szóhoz engedni ezeket a 0865# belső hangokat. Hogy segítjük-e az értékeket, amikor azok meg akarnak nyilatkozni, egymással kapcsolódni, 0874# kommunikálni. A kommunikációt segítjük-e, a belső kommunikációt? Illetve, másik, a belső és a külső közti 0883# kommunikációt? 0885# 0885# Szeretnék nagyon sok konkrét példát hozni. Kellettek itt a székek. Elpakolok innen. 0892# (Feri két széket helyez el egymással szemben, és amikor a 'hangok' megszólalnak, odaáll egyik vagy másik 0901# székhez. - a szerk.) 0903# Azt mondja. Kezdünk egy alapesettel. Tényleg, most nagyjából az lesz, hogy két hangot fogunk megkülönböztetni - 0913# általában van mondjuk 8-10-15 - hogy valahogy úgy egyszerű legyen. Képzeljük el, hogy van két tudatos érték 0923# bennünk. Azt mondja, például van bennem egy hang este negyed nyolckor: " Á, én eljövök Pálferire. " Nem tudom, 0933# miért ez jutott eszembe. Másik hang: " Dehogyis! Tök jó film lesz a tévében. " - " Mi hát azt a filmet föl is 0942# lehet venni. Most egy filmért elszalasztod ezt? Hát megvan már a jegyed! " - " És akkor mi van, 400 forint? Az 0952# mit számít? És akkor? Majd akkor valakit beengednek. Most azért, mert megvan a jegy? " - " Ne, az nagyon fontos 0962# lesz neked. És különben is, ne hagyj ki egy alkalmat se. Mégiscsak rendesen jártál eddig, ne hülyéskedj már! 0972# Sorba is kellett állni a jegyért múltkor. " - " Nincs hozzá kedvem! Miért? Mindig kell, hogy kedvem legyen 0981# hozzá? Nem kell. Nem, most nincs kedvem hozzá. " Miért, olyan jó az a film! " - " Hát vedd föl, úgy meg lehet 0991# oldani. Elmégy pálferire, és utána megnézed. " - " Igen, de nem arról van szó, nincs is kedvem. " - " Ott lesz a 1001# Peti. " - " Á, a Peti múltkor nem köszönt. " Most ezt hosszabban lehetne, de nem. Most már nyolc óra lett. 1011# Miközben ez a belső dolog ment, és megkérdeznénk, na hogy vagy? - " Jaj, ne zavarjál, hát akkora zűrzavarban 1021# vagyok. Nem bírom eldönteni, most menjek, vagy ne menjek.. A fene egye meg, olyan feszült lettem 1029# tulajdonképpen". A két érték, hang és a kettejük közti kommunikációt valahogy segítjük, s valami kiegyezés 1039# történik, valami elrendeződés, akkor elkezdünk jobban lenni. Ha ezek csak így beszélnek egymással, az egész 1048# kibírhatatlan tud lenni. Ahogy bennünk két érték felesel egymással, egész kibírhatatlanná válik. Mi magunk 1058# elkezdünk rosszul lenni. Pedig ez csak két hang. És ha egy-egy helyzetet nézünk, van bennünk 8 vagy 10. Már 1068# kettőtől... 1069# 1069# Most nézem, mindenféle példákat írtam. Nézzük meg, hogy például hogyan lehet feloldani ezt az értékkonfliktust. 1079# Ugye, én azt mondom, hogy film. Akarom! Egyszer csak jön valaki. (Ez a hang a háttérből, távolabbról szólal meg 1090# - a szerk.) " Hát, ahogy így nézem ezeket, tulajdonképpen nem is ez az igazi témájuk. Tulajdonképpen nem az a 1101# bajuk, hogy most film vagy alkalom; hanem, hogy mindent akar a gazda. Őneki minden kell. Ez a baja. Nem az, hogy 1111# ide megy vagy oda. Nem bír semmi se elengedni. Ez a baja. " 1117# Egyszer csak felismerem, hogy tulajdonképpen van két érték, de nem az a bajom, hogy az egyik éppen ellentmond a 1128# másiknak, hanem hogy nem tudok a veszteségekkel bánni. És amikor bennem értékek konfrontálódnak, újból és újból 1139# belekerülök abba a helyzetbe, hogy nekem tulajdonképpen mind a kettő kell. És azért nem jutok ötről hatra, mert 1149# a veszteséget akarom elkerülni. S akkor itt van valaki, akkor végül is nem is az a téma, hogy alkalom vagy film, 1160# hanem mit csinálsz a veszteséggel, mert az mindenképp lesz. Ha itt a harmadik hang megjelenik, egyszer csak az 1171# egész helyzet megváltozik. S akkor ezek: hát igen, vagy engem vesztesz el, vagy engem. Egymás mellé kerülnek. (A 1182# két szék is egymás mellé kerül - a szerk.) Mind a kettő érték, bármelyik lemondunk, az egy veszteség. Jó barátok 1193# lesznek. 1194# 1194# Olyan is lehet, hogy azt fedezem föl, hogy...(elkérem ezt (a széket) is!) Van egy másik hang: " Ó! Hát emlékszem 1206# én! Volt egy alkalmon téma a választás lélektana. Hát nem az volt az első pont, hogy minél nagyobb a szabadság 1218# tere, annál inkább megnehezülnek a választási folyamataink. Ja, hát ezért volt Einsteinnek 50 egyforma inge! Ja, 1231# hát ez az! " Tudjátok, hogy így volt? 50 egyforma inge volt. Kérdezték a kollégái: Te Albert, neked csak egy 1243# inged van? S erre Albert azt mondta: " Dehogyis! Van nekem 50, csak egyforma. " S akkor a logikus kérdés: " De 1255# miért van neked 50 egyforma inged? " - " Hát ezzel csak nem fárasztom magam, hogy reggel melyiket vegyem föl? 1267# Idő, energia. Nem éri meg! Hát éppen a világegyenleten töprengek! " Tényleg azon töprengett! S akkor most 1279# kiszámolom - hát Einsteinnek ez így ment - most 50-szer megszorzom az öt perc tépelődést az ing miatt, plusz az 1291# ATP-ket, amiket elfogyasztok - ez több hét. Nem éri meg! 1297# Most az illető itt van: " Ja, hát ebbe vagy benne! Hát öcsisajt, nincs itt semmi, csak megint belekerültél egy 1310# választási helyzetbe, s annak ez a dinamikája. Na, le tudsz nyugodni? " - " Ja, jól van, tulajdonképpen semmi 1322# baj az életem értelmével, csak választani nem könnyű. " Nem kezdem el dramatizálni ezt, hogy rosszul vagyok... 1334# Mert ugyanis, ha ezt a konfliktust mondjuk egy cselekvéssel megpróbáltam föloldani: " Jól van, eljövök, eljövök, 1346# a Peti nem köszön, de mindegy, majd ránézek a körmére, lábára..." De közben megy benned a veszteség. " Most 1358# kezdődött el a film. A nemjóját neki, most kezdődött! Kupaszerda van, vagy mi. Már kedden elkezdik. " Remélem, 1370# azért tudtam érzékeltetni valamit ebből. Izgek-mozgok. 1377# 1377# Második. Van két érték - igen ám, az egyik távolról jelentkezik. Alig hallható, és még nem tudjuk, milyen a 1387# természete. Hogy jó, vagy rossz üzenettel bír-e. Ez kétséges! Mert ez a távoli hang - itt van; ott, csak nem 1398# bírom odarakni (Feri a székeket megint ennek megfelelően rendezi el, az egyiket egészen távolra, a színpadon ülő 1409# nézők közelébe. - a szerk.) Itt meg az van: " Ma hazamegyek, az fél 11, elő kell készítenem holnapra egy munkát. 1420# Az tuti, hogy elő kell készíteni, nagyon komoly dolog lesz. Nincs mese. Ha ezt holnapra nem csinálom meg, ma 1430# este, éjszaka, akármibe is kerül, akkor azt nem fogom tudni rendesen megcsinálni. Nekem van lelkiismeretem, 1441# mindenem van, ami ehhez kell, tollam, papírom, internet, ha csak a szerver nem romlik el. Ezt meg kell csinálni. 1452# " Jön egy másik hang: " Dehogy csinálom! Tudod mikor csinálom! Én nem csinálom! Este fél 11-kor fogok dolgozni 1462# ezeknek? Persze, majd biztos dolgozni fogok, mi? Majd ezután. Mert én nem számítok? Hát ha fél 11-kor sem tudok 1473# egy kicsit pihenni? Mennyit ér az a munka? " - " Azonnal fogd be a szád! Nem beszélhetsz így! Ez komoly dolog, 1484# ez a munka! Ha apa ezt hallaná! " Milyen hang ez? Akkor sem fogom meg... 1491# Kétségkívül van egy feszültség, ott tipródsz, fél 11, " nem igaz, hogy az élet már ilyen! Hát nem igaz, hogy itt 1502# voltam egy alkalmon, egész jó volt, most már megint rosszul vagyok. Hát ennyi az élet, egy óra 15 perc, és utána 1513# megint káosz van? Mikor jöttem, sem voltam jól, itt egy kicsit elfeledkeztem magamról, csak azért nem voltam 1524# rosszul. Most meg megint ez az izé, így fogok lefeküdni. Rajtam a kedd se segít! " 1532# Szóval mi van itt a hangokkal? Nagyon könnyen az történik, hogy az egyik hangot úgy ismerem föl: én értékes 1542# vagyok. Munka, lelkiismeret, készület, becsületesség, tisztesség. A másikra azt mondom: micsoda egy nyikhaj! Egy 1553# ilyen hőzöngő, nem? Hőzöng! Kicsit közelebb megyek, tulajdonképpen mért lázadozol itt? Én nem lázadozok! Sose 1564# figyelsz rám! Most megkérdeznénk, hogy mi van vele: " Tulajdonképpen én egyszerűen csak azért szólok, mert túl 1575# sokat dolgozol. Hát valamikor pihenni is kell! De mivel állandóan lekezelsz engem, nem marad más hátra, mint 1585# ordibálok veled. " 1587# Egyszer csak a két hang közül felismerem, hogy ez is értékes. Hogy nem rosszat akar nekem, hanem valami érték 1598# van benne. De sok hangunkat nem ismerjük föl értékesnek! Rengeteget! S azért, mert nem ismerem föl értékesnek, 1609# ezért azt mondom: Menj már innen, ne zavarjál már! Hát nem látod, hogy rendesen dolgozni akarok! Ha nem lennél, 1620# egész tűrhető lenne, már régen végeztem volna! Rengeteg értékes dolgunkat nem ismerjük föl értéknek, annyira... 1630# Hejj! Sokszor a legcsodásabb értékeink... 1634# Aktívkodok. (Feri az egyik széket egy pulóverrel letakarja - a szerk.) Le vannak takarva. Ez a szégyenkezés 1645# leple. Tudjátok, hogy nem csak a rossz dolgokat szégyellünk? Ugye alapesetben azt mondjuk, a rossz dolgokat 1655# szégyelljük, csak ki ne derüljön, hogy én egyszer bepisiltem 7 évesen... Úúú, most kimondtam! Tényleg így volt! 1666# Komolyan így volt, de ezt most nem, nem... hogy mondjam, ne folyjunk ebbe bele. Tehát az, hogy negatív dolgokat 1677# szégyellünk, ez megvan. Már annyi lélektani ösmeretünk lehet, hogy tudjuk, hogy például ha valakit bántalmaznak, 1688# és valami rettenetes dolog történik, sokszor a bántalmazást elszenvedő szégyenkezik amiatt, ami vele megtörtént. 1699# Ma már ezt is azért nem egyen, nem ketten tudják. Hogy nem nekem kéne szégyenkeznem, hanem aki azt megtette, de 1710# mégis valahogy a léleknek dinamikája, hogy én szégyellem magam, pedig nem nekem kéne. 1719# 1719# A harmadik terület, amiről szinte sosem beszélünk, hogy hallatlan értékes dolgok is szégyenkezés társai. 1730# Társai?! Szégyenkezés tárgyai. Szégyenkezünk döbbenetesen értékes dolgokért. Mert azt gondoljuk, hogy az valami 1743# ilyesmi, itt van így... Ahogyan felnövünk, mindig kapunk benyomásokat arról, hogy valami, amit teszünk, az jó 1756# vagy rossz, amilyennek látnak bennünket, az valakinek szimpatikus vagy nem, elfogadható vagy nem, jónak 1767# tartja-e, vagy nem. És mi, ahogyan kiszolgáltatottak vagyunk a környezetünk számára - család, szűk környezet - 1780# ezért aztán igyekszünk abba az irányba menni, ahol a helyeslésre, a szeretetre találunk. Így viszont értékes 1792# dolgokra nagyon korán kaphatunk olyan jelzéseket, hogy: pfúj! Mit képzelsz?! És ezért értékes dolgokat elkezdünk 1805# szégyellni. Mikor felnőtt vagyok, akkor ezt a hangot, hogy tanulni kell, rendesnek kell lenni - na ez érték. Ott 1818# is van egy érték, de el se jutok az értékig, mert szégyellem. Le van takarva. Mondjuk kedves ismerősöm azt 1830# mondja: nálunk otthon az volt a szólás, mikor egy gyerek leült és csak úgy volt, nézelődött, rögtön megszólalt 1843# valaki a családból, hogy: " Na mi van, nem találsz munkát? Majd én adok! " Ez egy olyan skót-sváb mentalitás. 1855# Főleg sváb. Tudom, anyai ágon ismerős nekem. Ezért van itt egy érték, például, hogy az ember egyszerűen csak úgy 1868# van, rácsodálkozik arra, hogy jó élni. Ez egy értékes dolog. De képzeljük el ezt a valakit, aki húsz éven 1880# keresztül megkapta, hogy: na mi van, nem találsz magadnak munkát, majd én adok - akkor te neki fogsz állni, fél 1893# 11-kor még nyomatsz valamit, s arra a hangra azt mondod, hogy - tulajdonképpen ciki is. Hát ciki belül hallani 1906# azt, hogy nem akarom megcsinálni a dolgom. Én erről nem beszélek senkinek. Hát a dolgunkat meg kell csinálni! 1918# Csodálatosan értékes késztetéseket tudunk szégyellni! Igen, olyan kedvem volna most egy kicsit megállni, azt 1931# mondani, gondolj valamire, mi az, amire azt gondolod, hogy az szégyenletes, akkor elkezdesz befelé menni, 1943# tik-tik-tik, és rájössz, hogy dehogy az. Hogy ott belül annak a magva valami nagyon értékes, gyönyörű szép 1955# dolog. 1956# 1956# Például, hogyha valakit nagyon fegyelmeznek, akkor ő minden olyan hangot, hogy: " Na nem! " - akkor azt úgy 1966# hallja, ez de szégyen! Nem szabad így fölcsattanni, az szégyenletes, ha valaki kijön a sodrából! Na. Szóval itt 1977# mindenkinek sok értékes dolog van. Most egy értékes dolog, amit szégyellek, elő se veszem, szó sincs róla, rá se 1989# nézek - attól, hogy nem veszem elő, még van. Ezért nem egyszer a szégyenletes dolgok elkezdenek növekedni. (Feri 2000# a pulóver alá nyúlva felemeli a kezét, a 'szégyen' egyre magasabbra dudorodik... - a szerk.) Látjátok, Mária 2011# Rádió kedves hallgatói?! S néha puff, elborítanak minket. (Feri beborítja a fejét a pulóverrel, csak egy kicsit 2022# kandikál ki alóla, úgy beszél tovább - a szerk.) Alig látunk ki, nem is a szégyentől, hanem úgy hirtelen egy 2033# elrejtett érték kéri a jussát. Ez olyan, amikor valaki azt mondja, hogy sosem szabad kiállni magunkért, mert az 2044# agresszió, de néha elkezd üvölteni otthon. Kedves ismerősömhöz mentem, 16 éves voltam. Nagyon szerettem hozzájuk 2055# járni, mert úgy tűnt, béke van a családban, nem úgy, mint nálunk. Tényleg szerettem ott lenni. És nyomtam volna 2067# meg a csengőt, egyszer csak hallom, hogy a barátomnak az anyukája, aki engem mindig megkínált sajtos kenyérrel 2078# meg teával, úgy üvölt bent, de úgy, ahogy én anyámat sose hallottam. Valami eszetlenül üvöltött. Nem csöngettem 2089# be. 2089# Szóval néha belül van egy értékkonfliktus, feszültség, s a helyzet azért nem rendeződik el bennünk a szó jó 2100# értelmében megnyugtató módon, mert nem fedezzük föl értékként. Sőt, szégyelljük, aminek megvan a 2110# személyiségfejlődés-beli háttere. Ezért ez a szégyen alatt növekszik. A szégyen alatt döbbenetes nagyra tudnak 2121# nőni dolgok. S ráadásul teljesen kulturálatlanok. Hát ha nem engedtem a napfényre, nem nyesegettem, nem 2131# csináltam vele semmit, csak azt mondtam, hogy takarodj innen, mitől lenne kulturált? 2140# 2140# Lehet, hogy most belekezdek a harmadikba. Mert olyan is lehet, hogy van egy érték, meg van egy másik, de a kettő 2153# egymástól nagyon világos hasításban, elszakítottságban van. Inkább használjunk ilyeneket... 3 dimenzió. 2165# Alaptörténetem valóságos - minden valóságos itt. Volt egy fiatalember. Egyetemre járt, 18 éves volt, nem, 19. 2178# Szexfüggő volt. A szexualitás egy érték, ott van, ő meg egy egyetemista volt, rendesen tanult, az is értékes. A 2191# két dolog egyáltalán nem volt egymással párbeszédben. Tehát, járt az egyetemre, volt egy nappali élete. Nappal 2204# élte a rendes egyetemisták életét, készült, szorgalmi időszak, kollokviumok és társai. Este hazament, 10 óra, s 2217# akkor először kezdte, pornófilmek, szex, nem tudom mik - nem tudom, na. Ő tudta. Majd ezt jobban kidolgozom. 2230# Mindenesetre volt egy nagyon érdekes pillanat - ez a pillanat úgy nézett ki, hogy a srác körülbelül délben az 2243# egyik nagyon értékes előadáson szundikált. Igen, mert egész korán rászokott, hogy prostituáltakhoz járjon, vagy 2256# fölhívja őket. És volt egy kedves évfolyamtársnője, s amikor szünet volt, olyan lazán ellebegett, azt mondja: " 2269# Na mi van, Józsi, 00 nem tudom én mi? " S mondta valami szextelefonnak a számát. Az történt ezzel a sráccal, 2282# hogy akkora lett benne a káosz, mert valaki ránézett ebben a világban, a nappali, rendes világban, ahol ő egy 2295# klassz egyetemista, ránézett, és ebből a világból beszólt oda neki valamit. Azt mondta, látom rajtad, 00 nem 2308# tudom, még valami. S akkor azt történt, hogy ennek így annyi lett. Nem tudom másképp leírni, mert nem 2320# elrendeződtek benne a dolgok, hanem lett benne egy akkora káosz - képzeljétek el, bekerült a pszichiátriára. 2332# Mert ő ezt a két világot külön vitte. Volt egy világ nappal, egy világ éjszaka. Nagyon kevés ember van, aki 2345# kettős életet él olyan klasszikus módon. Két feleség, két család... Van ilyen! Én ismerek nem egy, nem két ilyen 2358# történetet. Van ilyen. De majdnem mindenki él bizonyos szempontból két világban. Vagy háromban. És az a kérdés, 2371# hogy jól legyek olyan értelemben, hogy az életemnek van értelme, hogy ezek a világok valahogy egyáltalán valami 2385# minimális párbeszédet kezdjenek el egymással folytatni. Úúúú, most itt elkezdenénk azt a másik világunkat 2397# mondani... Mindenkinek van kisebb-nagyobb mértékben valami másik... Sportautó. Réka, kedves vagy. 2409# 2409# Szóval, elkezdődött ennek a fiatalembernek a terápiája elég hosszan. S tulajdonképpen a cél az volt, hogy ez a 2421# két terület - először is rájöjjön, hogy ez egy értékes dolog. Hogy a szex értékes dolog, nemcsak abba a másik, 2433# elrejtett világba való. Hogy az egy olyan értékes dolog, azt ide lehetne, ebbe a világba is lehetne. De ő azt 2444# nem tudta, hogy kell, hogy ebben a világban legyen. Csak ebben a világban tudta, hogy legyen. Most ennek a 2456# hátterét nem akarom, de szerintem kitaláljátok magatoktól. És végül majdnem egy év terápia kellett, míg azt 2468# mondta a fiatalember, én azt gondolom már most, hogy jól vagyok. Eldöntöttem, hogy a szexuális életemet a magam 2480# és a környezetem számára is megfelelő módon szeretném élni. A magam és a környezetem számára. A környezet alatt 2492# azt értette, akik neki fontosak, akikkel így nagyjából a nappali világban egyfajta világlátásom van, egyfajta 2504# erkölcsiségem. Erre fogok törekedni. És így szép lassan kijött a teljes káoszból. Egy valódi, valódi totális 2516# káoszból. 2517# Amikor az az édesanya üvöltött otthon, és én csöngettem volna, akkor hihetetlen élményszerűen nem bepillantást, 2529# hanem behallantást kaptam abba másik világba, amit a családtagok ismertek, de valószínű, hogy kívül senki nem 2541# tudott az anyáról. Merthogy ő egy jó anya volt, aki ha bárki vendég jött, akkor mindig sajtos kenyér, tea, mit 2553# kérsz, mosolygós volt, kedves - nekem ezek voltak a fantáziáim, ha nekem lenne ilyen édesanyám... Akkor elég 2564# nagy jelentősége van annak, hogy értékek bennünk párbeszédbe kezdjenek. Hogy valaki bennünk segítse az értékek 2576# közti kommunikációt, aminek az egyik fontos lépése és kulcsa, amit az előbb mutattam meg, hogy ebben a nappali 2588# világban azt tudjam mondani, hogy de hát itt ez egy értékes dolog, nem ennyi (most ez miket csinál?!) Nyugodtam 2601# át lehet oda valamit hozni. Átjövök. Itt is voltak értékes dolgok, ez hogy? 2609# Klasszikusan szenvedélybeteg embernél, aki komolyabb függőség, szenvedélybetegség (Közben Feri pakolászik - a 2621# szerk) Egyszer már mutattam nektek - ő az, aki azt mondja: " Én nem vagyok alkoholista. Hülye vagy? Én? Dehogy 2633# vagyok! Akkor hagyom abba, amikor akarom. Bármikor leteszem a poharat. Tessék. Ennyi. Fogom, leteszem a poharat. 2645# Bármikor. Három sör szerinted az alkoholbetegség? Három sör? Dehogy is! Jólesik! Nyár van, meleg van, focimeccs, 2657# haverok. Jó, két feles is van. Ne mondd már, hogy ez alkoholbetegség! Ugyan már! " Ugyanez a hang azt is mondja: 2669# " Valami pszichológus beszélt a fejemmel múltkor. Ezek a pszichomókusok tiszta röhejesek mind. Lyukat akar 2681# beszélni a hasamba, hogy alkoholbeteg vagyok. Hogyan már? " És ő az, aki beül a kocsmába: " Mindenkinek egy 2693# felest! Még hogy alkoholbeteg! Itt vannak a haverok! Miért, mit csináljak, málnaszörpöt igyak szívószállal? " 2705# 2705# Ez az egyik. De van egy másik hang is ám! A feleség azt mondja neki: " Ha még egyszer részegen jössz haza, 2720# elválok! " Szoktak ilyen pillanatok lenni, csak túl sokszor! Azt mondja: elkezd zokogni. Tele van könnyel. " 2736# Most megígérem, soha többet, egy kortyot sem. Semmit! Soha többet! Hát ti értek valamit! Meg is mutatom! Nem! 2753# Semmit! Hát szeretlek! Hát ti vagytok, te meg a gyerekek! " Ez megy 40 évig. Mikor a felesége hallja, ahogyan a 2769# férfi azt mondja, hogy soha többet, és fogadkozhat, zokoghat, sírhat, megesküdhet, letérdelhet. Miért olyan 2785# hiteles? 2787# (Hű, de érdekes ez! Te is érezted? Tessék? Zselé? Valahogy meg kell ismerkednünk! Hát tudjátok, ez... Adjak 2802# nektek? Ezt már nem, mert ezt már én megnyaltam. Szétmegy? Komolyan? És foltos lesz? Kösz, hogy szóltál. Ez 2818# szétment. De én ezt nem tudtam, ártatlan vagyok. Nem tudtam, hogy ilyen anyag létezik. A tudomány sokáig 2834# hezitált azon, hogy létezik-e plazma. Egy külön minősége-e, de én, azt hiszem, hogy van. Te megtapostál egyet. 2850# Nem az én bűnöm, mindenki vigye el a maga bűnét, balhéját. Ki is kerülöm őt. Úúú, de kevesen leszünk jövő héten! 2867# Kapok egy levelet a...) 2871# Na jó. Azt akartam csak mondani, hogy azon kívül mondjuk, hogy a feleség társfüggő, most ezt vegyük ki a 2886# kalapból, most ezen kívül miért hiszi el a feleség 18-szor, amit a férfi mond? Mert elhiszi. 18-szor. Szeretné, 2903# ha úgy lenne. Ez az, ez az! Mert a férfi, amikor itt van, olyan komolyan beszél, amilyen komolyan ember csak 2919# beszélhet. A probléma nem az, hogy amikor azt mondja, hogy soha többet egy pohárral se, hogy akkor ő ezt nem 2935# veszi komolyan. Mert itt nagyon komolyan veszi. Itt halálosan komolyan veszi. 2947# 2947# (A plazma bosszúja. Hát nem tudjuk, hogy működik egy plazma. Egyszer csak itt megbántom, és ott jelez. Most 2958# erről beszélünk, hogy két külön világ.) 2963# Szóval, itt, aki itt beszél, iszonyatosan komolyan mondja, amit mond. Hitelesen kifelé, önazonosan befelé, 2975# mélységes meggyőződéssel. Ezért tényleg hihető, amit mond. A probléma nem ez, hanem az, hogy van egy másik is 2987# benne. És a másik fütyül rá: " Ugyan már, dehogyis! Majd az asszony fog nekem beszélni! Tudod mikor! Tudod 2999# mikor! Én vagyok a férfi! " És ha fütyülős, akkor fütyülős. " Milyen asszony? Megmutatom, ki az úr! " 3010# Nincs köztük kapcsolat. Ezért hogy nehezedik a helyzet? (Már megint nem bírom befejezni!) Hogy nehezedik a 3022# helyzet? Hogy ő (az egészséges hang - a szerk) szokott elmenni a terápiára. És akkor a terapeutával jól 3034# megegyeznek, hogy nem iszunk. Csakhogy aki iszik, az ő. Ez a nehézség! És ameddig itt valahogy nincsen 3045# párbeszéd, valami, valami... ameddig ő nem mer odahallgatni: " Mit mondtál? Hogy nem iszom többet? Micsoda? Én 3057# ezt még így sose hallottam, csak azt hallottam, hogy akkor rakom le a poharat, amikor akarom. " De közben őneki 3070# is kell idefigyelni. " Na hallom már, most elkezdted mondani a szöveget. Húha! Most kel vigyáznom. Most el kell 3082# kezdenem észnél lenni, mert hallom, hogy milyen hangos vagy. Ha most nem leszek észnél, nem hívom föl a barátom, 3095# akkor úgy átveszi az irányítást, mint a sicc! " Tehát oda-vissza kölcsönösség, párbeszéd, kommunikáció. Ha ez a 3107# két rész nem kommunikál egymással... Úgy is mondhatnánk akár, hogy az egészséges rész és a beteg rész, a sebzett 3120# rész. Az élet... 3122# 3122# Na, menjünk tovább. Olyan is lehet, hogy az egyik tartalom nagyon világos és tudatos. Képzeljünk el egy 3135# asszonyt. Jaj! Szép asszonyt, aki azt mondja, hogy gyereket szeretnék. Nagyon. Pici szépet. Szép gyereket. 3150# Gyerekszagút. Gyerekszagú gyerek. Ez idáig egyszerű ám, csakhogy mi van azzal a másik értékkel, ami lehet, hogy 3165# egyáltalán nem tudatos. Nem arról van szó, hogy nem állnak szóba egymással, hanem ez a valaki nem lát itt 3179# senkit. Odanézek: " Tulajdonképpen nem értem, hát nincs semmi akadálya, hogy gyerekem legyen. Hát semmi akadálya 3194# nincs. Körbenézek, és nincs semmi akadálya. Miért nem születik, miért nem foganok meg? Hát nincs semmi akadálya, 3209# itt a szabad tér, készülök, már a rácsos ágy is megvan..." Mert ez itt nem tudatos. De ki van itt? Itt van 3223# valaki, aki azt mondja, ha lenne valaki, aki hallaná, meg ő mondaná, hogy: " Hú, azt már nem! Oda a szépségnek! 3238# A karriernek. S ráadásul a statisztikák szerint a gyerek születése után a társkapcsolati elégedettség meredeken 3253# zuhan. Nem. Nem. Most jóban vagyunk Józsival, most minden olyan szép. Ezt nem. Ezt én nem adom föl. Szépség, 3268# karrier, szexi vagyok még, fiatal vagyok, azt nem. Biztos, hogy nem! " 3278# 3278# Ha ez a hang nem tudatos, csak ez, akkor érthetetlen, hogy miért akadtam el? Óriási jelentősége lehet, hogy 3289# egyszer csak - tudatossá válik ez a hang. Itt hallom: " Ja, hogy te is vagy? Mi van? Szépség, meg szexinek 3300# maradni? Meg hogy most jó a Józsival? A nemjóját! Kezdek valamit érteni. Te, de most akkor mit csináljunk? " El 3311# tud kezdődni egy párbeszéd. Sokszor pont azok a hangok, amelyek nagyon fontosak lennének, hogy velük párbeszédet 3323# folytassunk, mert értékeket képviselnek, egyáltalán nem tudatosak. Éppenséggel lehet, hogy nem szégyelljük őket, 3334# csak nem tudatosak. Hmm. Hát én nem tudom, ez milyen alkalom. Oké. 3341# Olyan is van, gyorsan egy klasszikus kezdés: " az anyaság nagyon fontos" - a másik: " a karrier nagyon fontos". 3353# Én most tudatos vagyok itt. Szó sincs róla, hogy ne lennék a napfényen. Nagyon is mondom a magamét. Ránézek - 3364# most várjunk csak, hát mind a kettő fontosat mond. Ha mind a kettő fontosat mond, akkor mit lehetne csinálni? 3375# Akkor végül is lehetne azt csinálni, hogy akkor szülök, s akkor eltelik 3-4 év, s akkor majd felteszem a 3386# kérdést, hogy most akkor hogy tovább. Hát te maradhatsz, te értékes vagy, dehogy mondok le rólad. Nyugi! 3397# Szeretlek téged, te doktoráltál nem olyan rég. Szeretlek, okos vagy! Majd kifutod magad, picinyem. 3407# Ezt a belső zűrzavart vagy értékkonfliktust mondjuk feloldjuk azáltal, hogy folyamatba állítjuk az értékeket. 3418# Most, most legyél te, te is vagy, mindjárt fogsz te is jönni! Nem kell, hogy állandóan belebeszélj mindenbe, meg 3430# állandóan aggodalmat szüljél nekem minden nap, hogy és a karrier? " Az összes évfolyamtársad már hol tart? Már 3441# mindenki PhD-zott, csak te vagy doktor egyedül. Ez nulla! " Hogy folyamat. Folyamat. A megbocsátás folyamatában 3453# - de sokat beszéltünk erről. Én tudatosan úgy döntök, hogy meg fogok bocsájtani, mert én egy ilyen alapállású 3464# ember vagyok. Én sem vagyok bűntelen, én sem vagyok hibátlan, én is rászorulok arra, hogy mások néha 3475# megbocsássanak. Hát akkor én is. Megszólal egy hang: " És az igazság? El fog akkor veszni! " Akkor azt mondod: " 3486# Jó. Döntöttél: beszéld ki magad. Mondd el! " 3491# Emlékeztek, ugye. Nobel-díjat kapott Tutu püspök. Dél-afrikai, rettenetes dolgok. Amikor fölszabadult az ország, 3502# akkor a püspök körbejárt, azt mondta, hogy jöjjünk össze minden városban, kisvárosban a legnagyobb helyen, ahova 3514# csak be lehet jutni. Óriási stadionokba mentek be, sportcsarnokokba. Mikrofon az emberek kezében, és mindenki 3525# kiállhatott és elmondhatta, hogy mit csináltak vele. S azt is elmondhatta, hogy ki. Hogy ki mit csinált vele. S 3537# akkor ez ment, volt, hogy sok napon keresztül, egyetlen perc szünet nélkül, mindig valaki elmondta, hogy vele ki 3548# mit csinált a diktatúra alatt. Jött a másik, és ő is elmondta, napokon keresztül ment. S amikor már több ember 3560# nem volt, akkor azt mondta ez a Tutu püspök, hogy na, akkor most döntsünk a megbocsátás mellett. Most. Mert 3571# mindenki el tudta mondani, hogy mi volt az igazság. Hogy kivel mi történt. Akkor most jöhet egy döntés. Különben 3583# ez a két hang fölőrli egymást. S belül van a káosz. Belül az ösztönös igazságérzetem, meg a bennem lévő jó 3594# szándék, vagy irgalom, vagy az életnek ez a nagyvonalúsága kibírhatatlanságban veszekszik bennem. Ezt állíthatom 3605# folyamatba. És egyszer csak: " Ja, te is lehetsz, meg te is". 3612# 3612# Na. Ide két példát írtam még - egyik széken az van, hogy " Jaj, de fontos, hogy tudjunk pihenni. Az nagyon 3624# fontos! " (Másik: - a szerk.) " Kötelességüket teljesíteni kell. Hát azért kötelesség, mert meg kell csinálni. " 3637# Mondjuk egy anya azt mondja, hogy " de jó lenne egy éjszakát végigaludni! Egy éjszakát! 8 hónapja nem aludtam 3650# végig még egy éjszakát se. Minimum háromszor keltem föl 8 hónapon keresztül minden éjszaka. Mitől lennék jól az 3663# oxitocinon kívül? " Megszólal a másik hang: " De hát pihenni kéne, egyszer aludni, teljesen normális, hogy nem 3676# vagy jól..." - " De nem hagyhatom itt a babát, mert fölkel! " - " De hát tönkre fogsz ebbe menni, ez már 3688# senkinek sem jó. " - " De hát a babának szopnia kell éjszaka, és azt nem lehet, legalább 4 óra, fölébred! " - " 3701# De már ez a házasságodat is tönkreteszi, amilyen vagy! " Amikor valaki azt tudja mondani, na, ma éjszaka 3713# megengedem magamnak, hogy ne keljek föl. Ma éjszaka. De ha otthon maradnék, nem bírnám ki, az tuti. Megyek 3726# anyámhoz. S akkor ő elmegy anyához, alszik egy olyat, mint háromnegyed éve.. Se. A nagy pocak miatt akkor se. 3738# Hazamegy és azt mondja: " Jaj, gyere, te drága, de hiányoztál! " 3746# Ha folyamatba tudunk állítani értékeket, akkor a belső káosz, ha meg tudjuk engedni, hogy létezik, vagy létezhet 3759# egy folyamatiság itt. 3761# Olyan is lehet, ez még izgalmasabb, valaki azt mondja, közületek például, ha ti ezt halljátok, hogy 25 deka. Nem 3775# csinálom itt a fesztivált. 25 deka. Semmi! Hogy valaki hallja ezt, hogy az élet értelme, az élet értelme - s 3787# akkor mire gondolsz? Hát az élet értelme az, hogy ami most és mindörökké a házasságban. Most és mindörökké. És 3800# éppen házas vagy: " Hát, ebben most nem látom. Nem látom benne, nem látom, nem látom, nem látom. " Akkor egy 3813# hang azt mondja: " Hát ide figyelj! Van úgy, hogy valami megadja az élet értelmét, megtalálod benne hosszú 3825# távon. És van olyan, hogy élet értelme ma. Csak ma. Holnap mi van, nem tudjuk. Miért, tudod? Nem tudod. Van-e ma 3838# valami, ami az életednek megmutatja az értelmét? Ma. Hagyjuk ezt, hogy az élet értelme úgy, meg a halálig, meg a 3851# sírig, meg nem tudom, meddig. Hagyd most ezt! Vagy van, vagy nincs - máma van-e? " - " Ja? Hát ma van. Ma van, 3864# mert a gyerek mondta, hogy vágjam le a haját. Tényleg! Mondta, hamvazószerdán ő már rövid haj. Komoly! " 3877# 3877# Az is folyamatiság, hogy nem kell örökké, meg mindig, hanem mondjuk ma. Ezt még egy hétig tudom csinálni, s 3888# akkor egy hét múlva megnézem, hogy bírom-e még tovább. Nem szoktatok így szakaszolni? Egy vizsgaidőszakot? Lesz 3899# 11 vizsgám? Hát azt ki? Például azt szoktam csinálni, van naptáram, és az esetek 99 százalékában kizárólag 1 3910# hetet nézek. Ha több hetet nézek, akkor majdnem mindig megnézem, hogy mikor lesz szabi. Tényleg, azért nyitom 3922# ki. Itt van! Ja, hát akkor jó! Hát ha van szabi augusztusban, akkor most jövök előadást tartani. 3932# Szóval folyamatba állítjuk az értékeket, csomó minden... Jól van. (Miért nézem az órám? Mert van.) Miklós anya 3943# meghalt. Több mint egy éve, egy kicsit több, mint egy éve. Akkor olyan terhelés szakadt rám, amit ép ésszel, 3954# normálisan soha, de soha, de soha nem vállaltam volna. De akkor lehetett azt csinálni - tulajdonképpen ez meddig 3966# fog tartani? Emberi számítás szerint augusztus. Most van január. Tudok-e úgy élni januártól augusztusig, ahogy 3978# nem tudok élni? Hát úgy nem lehet élni, hogy nem lehet élni! Úgy nem. De augusztusig? Ezt biztos ti is 3988# ismeritek. Ja, augusztusig lehet. Így nem lehet élni, de augusztusig igen. Nem lehet élni, de három hónapig 3999# igen... Ennyi. Így biztos, hogy nem fogok élni, csak augusztusig. 4006# És ami nagy segítség volt, hogy azt mondtam, hogy ez nem átmeneti időszak, mert az nekem elviselhetetlen. 4017# Átmeneti, most mi van? Akkor most átmeneti időszak? Nem. Most ez az életem augusztusig. Nem átmeneti időszak. 4028# Augusztusig élek így, egy nappal sem tovább. Mert így nem tudok élni, meg nem akarok élni, meg szerintem nem is 4040# lehet. 4041# 4041# Szóval értékek - folyamatba helyezzük őket. 4046# Következő. Egyik hang azt mondja, ezt most csak idepöttyintem, mert ez ismerős nektek: " Énnekem az nagyon 4059# fontos lenne, hogy a finom székelykáposzta meglegyen heti egyszer. Miért, székelykáposzta nélkül? Hogy? Az az 4073# őrjítő, felebarátaim, hogy az asszony nem tudja jól csinálni. Anyámhoz meg már nem megyek át székelykáposztáért. 4087# Jó, néha átmegyek. Még mindig nem... Ez az én bajom, ott van. Székelykáposzta! Az a kedvenc ételem! A kedvenc 4101# ételem a székelykáposzta. Székelykáposzta nélkül sötétség van! " Igen. Itt meg az szól: " Szeretem a feleségem. 4115# Az biztos, hogy nem bír székelykáposztát főzni, az tuti biztos. Szeretem. Így. Smarni. Tejbegríz. Szmöttyök. Hát 4130# csak a feleségem! Én választottam. Én szeretem. " Jön valaki, azt mondja: " na, itt van két hang, 4142# székelykáposzta nélkül nincs magyar valóság, itt a feleségem, melyik a fontosabb? " Erről már sokat beszéltünk. 4156# Értékes, értékes, értékes, de mégiscsak, hahó? Hát csak itt azért valami lényegi dolog! Fontosabb vagy nekem, 4170# mint hogy igazam legyen. Nagyon fontos, hogy néha igazam legyen, fontos, hogy elismerjék, hogy én tudhassam, 4183# hogy beismerjék, de hát csak fontosabb vagy! 4189# Akkor azt mondom: " Ez itt akkor a lényeg széke. Itt szól a lényeg. Attól az még értékes, maradj, 4201# székelykáposzta. " Kedves ismerősöm azt mondja: " Leéltem több, mint 30 évet úgy, a székelykáposztát tartottam a 4216# világ legfinomabb ízének. Most már csak a második. A feleségem az első. " Ezt mondta. A feleségem íze az a 4229# legjobb íz. Az első. 4232# Na most befejezem. Itt hagyom a rendetlenséget, a plazmákat, mindent. Az ott egy félig megtört állapotban lévő 4246# pszeudo-plazma. Nem sikerült befejeznem. Ezen én nem csodálkozom, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. És a 4259# következő alkalommal még megnéznénk néhány helyzetet. Másféléket. Hogy hogyan lehet belső értékkonfliktusok 4273# között a káoszból valami kozmoszt teremteni.
Lejegyezte: H. E.