panorámakép

2014.02.18.masodpercjelolessel

A pálferi wikiből

0000# Köszöntlek benneteket! Isten hozott mindannyiótokat!
0004# Érdekes hatással van rám ez a csönd, ami itt elterült köztünk. Sokféle érzést hozott bennem elő. Egyikről sem
0014# akarok beszélni, mert hiszen nem azért jöttem, hogy arról számoljak be, hogy mit érzek, hanem, hogy egy nagyon
0023# fontos témában menjünk tovább, ami nekem egyébként szívem csücske, és örülök nagyon annak, hogy rendszerbe
0033# sikerült foglalnom most mindazt, amiről részenként olyan gyakran beszélek. Ez pedig az, hogy az élet értelmét
0042# hogyan tudjuk megkeresni, megtalálni vagy megadni. A saját életünk értelmét kijelölni, megnevezni, értelmet
0052# adni. Hogy mind a három is lehetséges. Hogy megkereshetem, megtalálhatom, és értelmet adhatok. Ugye, ez a nagy
0062# témánk.
0062# És aztán ezzel összefüggésben alapvető mindaz, amit Viktor Emmanuel Frankl mondott, hogy az élet értelme
0071# föltétel nélküli. Nemcsak a fiatalok életének van értelme, nemcsak az egészségeseknek az élete értelmes, és a
0081# többi, és a többi. Hogy az élet értelme kihívás és fölszólítás jellegű. Tehát személyes, kihívás és fölszólítás
0091# jellegű, és nincsen semmilyen föltétele. Ez az alap, amiről indultunk, és innen néztük meg, hogy egészen
0100# konkrétan, a leghétköznapibb, de sokszor legkritikusabb élethelyzetekből kiindulva milyen módon találhatjuk meg,
0110# kereshetjük meg, nevezhetjük meg, adhatjuk meg az életünk értelmét. Szerintem ez elég jó kis téma.
0119# 
0119# Ráadásul azért, mert a tapasztalat azt mutatja... (Ez egész jó, így megyek, még így is látok mindenkit. Csak az
0128# a baj, ha ide nézek, ott nem látok senkit. De ha idenézek, akkor meg jobbra-balra nem látok senkit. A perifériás
0137# látásom nem elég jó. Így már valami!) Szóval, az foglalkoztat bennünket nagyon, hogy az életünkben mekkora
0145# jelentősége van annak, hogy az élet értelmét megtaláljuk, megkeressük, megnevezzük és megadjuk. Mert Maslow
0154# piramisa... Tudjátok, hogy már Maslow által is kiegészítettetett. És ő maga, aki egyébként érzékeny volt
0163# mindarra, amit észrevételként mások mondtak, mikor ő leírta, hogy legalapvetőbb emberi szükséglet, egyáltalán
0172# életben maradni, túlélni, táplálékhoz jutni, és aztán utána... S hát mintha ennek a piramisnak a legtetején
0180# volna ilyen úri huncutság, hogy önmegvalósítás. S akkor milyen sokan mondták neki azt, hogy na, na, na! Az élet
0189# nem igazolja, hogy ez csak így van! Hát hiszen vannak hősök! Vannak olyanok, akik éppenséggel vállalnak éhezést,
0198# szomjazást, biztonságuk teljes elvesztését másokért. Hát akkor náluk ez fölborult, akkor ők nem normálisak? S
0207# erre nyilván azt mondta, hogy de, nagyon is normálisak. S maga Maslow is kiegészítette ezt a piramist, és azt
0216# mondhatjuk, hogy tulajdonképpen éppenséggel az ember voltunkhoz és ahhoz, hogy az életünk értelmét megtaláljuk,
0225# azok az élmények nagyon nagy segítségünkre vannak. Amikor az a klasszikus, nagyon egyszerű fölállás, hogy
0234# 'ameddig nincs kaja, ideges vagyok', és 'ameddig nem kaptam vacsorát, nem tudok normálisan beszélni a
0242# feleségemmel' - hogy ez lehet másképpen is. Ezek az élmények nagyon sokat segítenek ahhoz.
0250# 
0250# És visszafelé is látjuk, ahogyan most két héttel ezelőtt a 46 éves amerikai hollywoodi színész Oscar-díjastul,
0259# mindenestül megölte magát. Éppenséggel ő mindent birtokolt abból a klasszikus piramisból, ahogy Maslow ezt
0268# legelőször fölírta. Volt mit enni, volt mit inni, volt háza, gondolom, nem egy, nem kettő, volt mindene, ami
0277# ehhez kell, hírnév, siker, egymillió lájk - hogy hívják, Seymour? Ezt rátok bízom. - Ez akkor azt jelenti, hogy
0287# éppenséggel az életünknek nem egy pillanatában azt fedezzük fel, hogy mindenünk meglehet abból az alapvető
0296# piramisból, és azt gondoljuk, hogy az életünknek semmi értelme nincs. És mi ezt keressük. Hogy mi az, ami
0305# értelmet ad akkor is az életnek, ha mindenünk megvan? Ez sokkal izgalmasabb, mint egy egész életet arra
0313# fecsérelni, hogy legyen meg mindenünk. És amikor valaki véletlenszerűen elérte azt, hogy mindene megvan, akkor
0323# rájön, hogy az is kevés. Hogy nem is azon múlt az élet, hogy mindene megvan-e vagy nem! És egyébként pedig
0332# gondoljunk azokra, akik valamilyen születési rendellenességgel érkeztek a világra, a múlt alkalommal beszéltünk
0341# erről. Akkor nekik esélyük se lenne. Akkor az egész életüket azzal kellene tölteni, hogy egy olyan hiánnyal
0350# küzdenek teljességgel nyilvánvalóan vereségre ítélt harcot, amiben csak veszíthetnek. Mert őnekik már sosem lesz
0360# kezük, vagy sosem lesz lábuk, ők már sosem lesznek egészségesek, és a többi. Azt is mondhatnánk akkor, hogy nem
0370# érdemes az életet elfecsérelni arra, hogy mindenünk meglegyen. Hát erre biztos nem! Hanem inkább azt érdemes
0379# megtalálni, ami sokkal fontosabb annál, mint hogy mindenünk meglegyen. Ez izgalmas, nem? Hogy van valami, ami
0388# fontosabb annál, hogy mindenünk meglegyen. Hát ez nekem tetszik!
0394# 
0394# És akkor így... gyorsan, csak ismétlés, ismétlés.
0397# Első: hogy nehéz élethelyzetekben egyszer csak elkezdünk okokat keresni - de mi az oka ennek? És megtalálunk egy
0406# okot, és megnyugszunk. Hát ez az, akkor rendben van!
0411# De van, hogy valamilyen ok feltárása nem segít nekünk. Erről beszéltünk. Akkor keresünk valami célt! Sose
0419# tudjuk, mi volt az oka, attól még az életemnek lehet célja. És mikor megtaláltam az életem célját, egyszer csak
0428# jól vagyok, bár az okokat sosem tudom meg.
0431# De lehet, hogy ez is kevés. Lehet, hogy tudok okokat, meg tudok nevezni célokat, és nem elég. És szükségem van
0440# arra, hogy a lényeget meg tudjam látni. Hogy ezért érdemes! Hogy ezért meg ezért nem érdemes. Lehet az egy
0448# értékes cél, hogy az így legyen, és nekem mégsem érdemes ezért. De van valami, amiért érdemes, ez a lényeg.
0457# Aztán, hogy valami összefüggést tudok látni, s azt mondom, fú, hát ha ez így van... Ahogy meglátom az
0465# összefüggést, egyszer csak valami elrendeződik bennem. Hát hogy egyáltalán van valami rend? Ugye, hogyha
0473# összefüggésben tudok látni valamit, vagy folyamatiságában tudok látni valamit, egyszer csak önmagában attól,
0482# hogy így látok valamit, lesz egy olyan benyomásom, hogy rend van a világban. Vagy valami rendezettség van. Akkor
0491# lehet, hogy valami rendező is van, ha már valami rendezettség van. Akkor valami helyet tudok találni magamnak
0500# ebben a rendben vagy rendezettségben.
0503# 
0503# Aztán beszéltünk arról - ez aztán igen izgalmas két pont volt, hogy nemcsak kereshetjük, kutathatjuk,
0512# föltételezhetjük és megtalálhatjuk az életünk értelmét, ami fontosabb annál, hogy mindenünk meglegyen, hanem az
0522# életünknek értelmet adhatunk is. És itt két dolog volt nagyon kiemelkedően fontos, és úgy tűnik, hogy néha vagy
0533# az egyikre, vagy a másikra, vagy a harmadikra van szükségünk. Aki mindig csak azt tudja, hogy a célok által
0543# talál az életének értelmet, lehet, hogy egy ponton ez nem lesz elég, és valami új működésmódra lesz szükség.
0553# S akkor emlékeztek, hogy képes vagyok dönteni. Hogy a döntésem révén értelmet adok az életemnek. Nem egyszer az
0563# történik, hogy valaki elvész az értékek világában azért, mert mindig, amikor döntéshelyzetben van úgy igazán és
0574# komolyan, akkor azt a döntést nem akarja meghozni azért, mert azt mondja, hogy ha döntök, akkor bizonyos
0584# értékeket kizárok az életemből, azok már úgy sosem lesznek benne. Ezt nem akarom, és ettől káoszba fullad belül
0594# az élet. Nagy dolog. Nagy dolog döntések révén értelmet adni az életemnek. Ez nagyon nagy emberi teljesítmény.
0604# De szeretnék rögtön néhányotokról embertelen terhet levenni. De erre iszom egyet. Ez pedig az, hogy szoktam
0614# nektek mondani azt a fölismerésemet, amikor például a Mammutban egyszer csak valaki kedvesen integet nekem:
0624# "Feri, Feri, helló, emlékszel még rám?" És igen, nem szerda volt, ilyenkor mindenkire emlékszem. És akkor kedves
0635# köszöntés, látszik, hogy örült nekem, én is örültem neki, és mielőtt belebonyolódtunk volna valamibe, azt
0645# mondja: "Hát tudod, hogy te eskettél engem vagy minket!" Igen, tudom. Második mondat: "Ó, már nem élünk együtt!"
0655# És csak ezután értünk közel egymáshoz. Tehát a kézfogásomban benne volt már a zavar, hogy na, most mi van... na,
0666# ez is egy ambivalens érzés, hogy 'Szia, de örülök neked, a nemjóját neki' , most azt sem tudom, hogy
0675# viszonyuljak hozzád, most mire reagáljak? Tehát ilyenkor, látjátok, a folyamat-orientáltság nagyon hasznos.
0685# Tehát akkor szakaszolok. 5 másodpercig örülök, mert mégiscsak az is reális, utána 'Aj, de szomorú vagyok! Ezt
0695# nem esik jó hallani! De nagyon örülök, hogy találkoztunk! De hát ez a hír egészen lesújt...' S akkor szakaszolva
0706# valamit sikerül megélnem, különben káosz lesz idebent. De majd erről még szeretnék beszélni.
0714# És ezek az élménynek vezettek oda, hogy egyszer leültem.. Tudom, hogy többször is, most nem nagyképűsködni
0724# akarok, hogy mindig állva élek. Leültem, és elgondolkoztam azon, hogy most körülbelül az az ezer házaspár, akit
0735# eskettem - ez durva, nem? Igen, egy kicsit ráhúztam. Mikor életem első esküvőjén túlvoltam... Tényleg így volt,
0745# nem mondanám, hogy nagyon önfeledten tudtam ott lenni, ezért átérzem mindenkinek a kínját, aki az esküvőn
0755# nemcsak örül - s akkor azt mondja, jóba vagyok azóta is velük, együtt vannak! Gratuláltam nekik: "Hát, ez
0765# nagyszerű volt!" És azt mondja a fiatal férj, volt már akkor fél órája férj. "Feri, mi most elindulunk egy
0775# minőségi munka irányába, neked a mennyiség marad". Látnoki képességekkel bírt, tényleg így...
0784# 
0784# Elkezdtem ezen töprengeni, ahogy egymás után a Mammutban megszólítottatok azzal, hogy már nem éltek együtt. Hát
0794# ez sokféleképpen szólított meg, de hogy mit csináljak ezzel, meg jaj, nem tudom, mi van! És aztán föltettem azt
0804# a kérdést, hogy egyáltalán, ti komolyan gondoljátok ezt?! Igen, volt bennem egy ilyen dühödt kérdés. Hogy én ott
0814# bevetem magam, ti meg ott csak lézengtek? Nincs jobb dolgotok épp aznap, és akkor... De akkor szembesítettem
0824# magamat az élményeimmel, hogy talán egy-két kivételtől eltekintve, ahol valami nagyon nagy zavarodottságot
0833# láttam, az volt a benyomásom, hogy amikor valaki azt mondja, hogy én téged - most nem merek senkire sem nézni,
0843# tehát akkor rád nézek - hogy én téged feleségül veszlek, hogy az komolyan hangzik. Hogy nem... így mondhatnám: a
0854# válások arányában nem hallottam komolytalanul ezt a mondatot. Hanem komolynak hallottam ott és akkor. Nem
0863# hallottam ki, hogy hát... S akkor ez sokat segített. Rájöttem arra, hogy aznap biztos komolyan gondolta.
0873# Tényleg, ide jutottam.
0875# És ezért, mikor azt mondjuk, hogy döntés révén meghozni az életünk értelmét, megnevezni, megjelölni, akkor minél
0885# kevésbé van szilárd önazonosságunk, annál nehezebb a dolgunk. Ha egy belső szétesettségben vagyok, nincs
0894# valamennyire szilárd identitás, önazonosság, nincs, aki döntsön. Ha nagyon gyenge itt benn a főnök, aki azt
0904# mondja, hogy így lesz, és utána ez a hang itt elérhető belül, akkor aznap van úgy, meg egy hétig, és aztán annyi
0914# minden lesz még, hogy...
0917# Tehát az egy nagy terhet jelenthet valakinek, hogy éppen azon küzd, mondjuk egy fiatal ember, hogy egyáltalán
0927# megszilárduljon az identitás. Hogy egyáltalán legyen bent valami tartás. Azt mondogatjuk neki, hogy döntsön...
0937# Mire föl? Inkább, hogy kire föl? Nincs belül, aki döntsön! Vagy még ha születik is döntés, nincs, aki tartsa
0946# magát hozzá.
0948# 
0948# Mikor fiatal pap voltam - ah, régi szép idők! - akkor volt bennem egy naivitás, amit kívülről nagyon
0959# megerősítettek sokan, hogy az a baj, hogy a mai fiatalok hosszan húzzák ezt a serdülőkort, hogy harmincig...
0970# Tényleg, azt tudjátok, hogy a szakirodalom erről beszél? Harmincat mond! Harminc éves korig elhúzódó serdülés. S
0983# utána lép be az ifjúkorba! Sose halunk meg! Hát, ha ezen múlna... Tulajdonképpen van benne valami logika. Tehát,
0995# ha most a többségünk már 70-80 évig él, végül is...
1001# Tehát azt a gondolatomat is át kellett vizsgálnom, hogy miért volna jó az, hogy huszonéves fiatal embereket
1013# ráveszünk, hogy mindenképpen házasodjanak meg. Hogy ez tulajdonképpen miért is jó? Na, egy valami miatt biztos
1025# jó, a biológia miatt. Amiatt biztos. 24 év - az már a csúcs. Ez a realitás, utána már a dolgok nehezülnek. Ez
1037# önmagában egy belső konfliktust teremt, hogy biológiailag huszonévesen volna érdemes szülni, és ráadásul nem
1049# egyet. Biológiailag úgy volna jó. De egyébként a személyiségfejlődésben 30 évesen lépek az ifjúkor kapujába - a
1061# kettő között van egy nagy feszültség. Miért hoztam ezt ide? Azért, mert akkor nagy kérdés, hogy érdemes-e
1073# valakit rávenni 25 évesen, hogy hozzon már meg egy döntést, mikor nincs, aki belül döntsön, vagy ha van is,
1084# annyira instabil...
1087# 
1087# Tehát: döntés révén értelmet adni az életemnek, és megnevezni ezt az értelmet a döntésem révén.
1095# Aztán az nagyon izgalmas lehet, hogy újra dönteni, vagy elköteleződni a döntés mellett. De már erről is
1104# beszéltem, nem akarom most ezt hosszan ragozni. Van egy pont mindig, amikor rájövünk, hogy dönteni nem elég.
1114# Mert elköteleződésre van szükség. A döntés időben való megvalósulása az elköteleződés. Tudok ilyeneket, ez....
1124# És a másik, ahogy értelmet adhatok az életemnek, nem mindig csak keresek, meg kutatok, meg hol van, segíts már,
1134# hol van... hanem azt mondom: fogalmam sincs, hogy mi az oka mi a cél, milyen folyamat, milyen összefüggés,
1144# semmit nem értek, de én akkor is így és így cselekszem. Hogy a tetteimmel megadom az életemnek az értelmet. És
1154# az értelmét megélem a tetteim révén. Hogy lehet, hogy van betegség a világon, nem tudom, miért kell ennek lenni,
1164# hogy gyerekeknek miért kell betegnek lenni. Nem tudom, és nem tudom, és nem értem, de: mondhatom azt, hogy
1174# lehetőségeim szerint cselekedni fogok a beteg gyerekekért. És ahogyan nekiállok cselekedni, egyszer csak nem egy
1184# elméleti kérdésbe, mint valami vákuumba beszippantva tehetetlenkedek, hanem azzal, hogy cselekszem, kinövöm
1193# ennek a kérdésnek ezt a teoretikus, kínzó részét, s rátalálok arra, hogy tudok így értelmes életet élni. A
1203# cselekvés révén. Akkor értelmet adok az életemnek. Ez a kettő kihagyhatatlan. Vannak nagyon sokan, akik mindent
1213# megtesznek, csak nem döntenek és nem cselekednek. Nektek akkor nehéz egy idő után. Sokan vannak - látom ezt -
1223# úgy ülnek, ülnek, s várják, hogy valami megszülessen. De már az nem úgy megy; ott már szülni kéne. Emlékeztek a
1233# sok-doktor kedves hölgyismerősömre. Komolyan! Hát olyan sok esze van! A hajában több ész van, mint az egész
1243# fejemben! Legkomolyabban! És amikor szült, hát ismeritek a történetet, nem? De! Na, hát akkor jó, akkor megyünk
1253# tovább.
1254# 
1254# Csak a gyors ismétlés kedvéért. Tele volt a feje okossággal, mit hogyan kell, és mikor kell, és mikor nem kell.
1262# És persze, miután nagyon okos volt, tudta, hogy ő csak egy anya. Ezért nyilván a szülész orvos tudja a
1270# legjobban, hogy mi hogy van. S akkor megbeszélte vele, hogy az orvos mindig megmondja, hogy mikor mit kell
1278# csinálni, mert hát ő a szakértő. És tényleg így volt. Szült, és időnként kikérdezett: "Most?" S az orvos ezt
1286# csinálta vele, fél óra, egy óra, s mindig mondta, most ez, most az, most így, most úgy. Amikor nyolcadszor
1294# kérdezte, hogy "Doktor úr, most?" Akkor az orvos azt mondja: "Hát most már szülje meg!" Ennél jobban nem tudom
1302# elmondani, hogy mit jelent az, hogy most már hagyd a fejedet! Most már jöjjön ki az ő feje. Most ne a magad feje
1311# körül keringjél, hanem segíts valakinek megszületni. Aztán majd visszatérsz a fejedbe, nem tudom, mi történt az
1319# előző 10 percbe, de lett egy gyerekem. Na, most hogy vagy? Jó. Tehát döntés, cselekvés.
1326# Akkor idehoztuk azt, hogy van, hogy az élet értelme föltárul egy élmény nyomán, miközben tulajdonképpen nincsen
1334# megértés. De az élet értelme megjelenik. És hoztam azt a példát, hogy egy édesanya, aki tényleg végig úgy volt,
1343# hogy el akarom vetetni a babámat, csak már nem tudta elvetetni, mert már negyedik hónapban volt, és amikor
1351# meglátja, ahogy a kezébe adják, egyszer csak azt mondja: "Hát teljesen világos! Hát itt van!" S egyszer csak
1359# élményszerűen benne van, hogy az életének van értelme, hát itt a baba! Nem értett meg semmit, csak élményszinten
1367# megragadhatóvá vált számára, hogy itt az életem értelme.
1372# 
1372# És akkor beszéltünk arról, hogy van, hogy az életünk értelmét a kapcsolatokban leljük meg olyan értelemben is,
1382# hogy fölismerjük azt, hogy nem vagyunk egyedül. S ez hirtelen föltárja: Ja, ha nem vagyok egyedül? Ja, ha veled
1394# is megtörtént? Ez veled is volt? Akkor úgy el tudom hordozni. Milyen sokan voltak - átéltek valami borzalmat. S
1405# azt mondták: az lesz akkor az életem célja, hogy elmondom mindenkinek, hogy ez van. Vagy hogy ez volt. Hogy
1415# tudják meg az emberek, hogy ez volt. És már nem is az az érdekes, hogy ez énvelem megtörtént, mert velem ez már
1426# megtörtént. Hogy ilyen értelemben nem magam miatt mondom el, hanem azért, hogy mindenki tudja, hogy ez
1436# megtörtént, és hogy lehetőség szerint én hozzájáruljak ahhoz, hogy másokkal ne történjen meg.
1446# Így az élet értelme föltárul abban, hogy nem vagyok egyedül, hogy vannak mások, és ahogy másokhoz kapcsolódok,
1457# ez elkezdi föltárni az életem értelmét. Frankl biztosan valami olyasmit is hozzátenne, hogy ebben jól
1467# megmutatkozik az, ahogyan értelmet adunk a szenvedésünknek. Hogy lehet nagyon gúzsba kötötten szenvedni, és
1477# nagyon szabadon szenvedni. Tehát, ahogy rátalálunk arra, hogy nem vagyunk egyedül, ez adhat értelmet az életnek.
1489# Pusztán a rátalálás. Nem vagyok egyedül. Hogy veled is megtörtént. Na. Jó.
1496# Most behoznék még néhány teljesen máshonnan való megközelítést, és utána egy témában szeretnék elmélyülni, ami
1507# egy nagyon fontos szempont, hogy hogyan tudom megtalálni, megnevezni, és dönteni, és cselekedni az életem
1517# értelmére vonatkozóan. De előtte egy fontos mondat.
1523# 
1523# Mikor ezt mondom nektek, hogy fogja a babát a kezében, akkor nagyon sokan hajlamosak ezt úgy kifejezni, hogy
1533# "Itt az életem értelme!" S akkor ránéz a babára. Képzeljük el, hogy szerelmes vagyok, ránézek valakire, és azt
1543# mondom: "Te vagy az életem értelme!" Ez nagy tévedés! Ezt fontos kimondani. Az, hogy az emberi kapcsolatok révén
1553# megtalálni az élet értelmét, az sosem jelenti azt, hogy ha a legnagyobb szerelem is kapott és sodort magával, és
1563# ez nagyon jó, hogy az realitás lenne, hogy te vagy az életem értelme. Mert az egyik ember a másik ember életének
1574# nem értelme. Hanem egy kapcsolat révén fölismerem, hogy az életem értelmes. Hogy te, a veled való kapcsolat
1584# segít engem ahhoz, hogy fölismerjem, hogy az életemnek van értelme. Érzitek a különbséget? Ha nagyon le akarom
1594# egyszerűsíteni, és azt mondom, te vagy az életem értelme, és te nem vagy, akkor azt mondtam, hogy az életemnek
1604# nincs föltétel nélküli értelme. Az életem értelmének az a föltétele, hogy te vagy. Akkor nincs az életemnek
1614# értelme. Tehát amikor valaki azt mondja, hogy a gyerekeim az életem értelme, hát az nagy baj, főleg a
1623# gyerekeinek. Akkor nagy együttérzésem van a gyerekek felé. Most lehet, hogy sokan dühösek lettetek rám. Nyilván
1634# nem a megfogalmazáson akarok lovagolni, meg nem is a ti érzékenységeteken. Nyilván most kisarkítok valamit, és
1644# általában ezt így szoktuk mondani; nem biztos, hogy azt gondoltok alatta, amit konkrétan a mondat jelent. De ha
1654# én azt mondom, hogy a gyerekeim az életem értelme, akkor ezzel azt mondtam, hogy az életemnek nincs értelme,
1664# csak a gyerekeim révén van értelme. Akkor ez azt jelenti, hogy én nem vagyok szabad, de a gyerekeim se. Akkor
1674# nem engedhetem meg magamnak, hogy a gyerekeim szabadok legyenek, mert ők adják az életem értelmét. Akkor nem
1684# lehetnek akármilyenek, nem is cselekedhetnek akárhogy, nem is dönthetnek akárhogy. Esetleg nem távolodhatnak el
1694# tőlem, nem lehetnek boldogtalanok, nem szúrhatnak el 10 évet az életükből...
1702# 
1702# Egy társkapcsolatban ugyanígy. Ha valaki azt mondja: te vagy az életem értelme, ennél ijesztőbb mondatot nehezen
1714# tudok elképzelni egy kapcsolatban. Én ha amolyan jófajta skizoidként hallanék egy ilyen mondatot, húú, ne is
1726# haragudjatok, nincs az a Millenáris, ahol én maradok! (Feri menekül) Idáig futottam a mondat elől. Emlékszem, a
1738# papnevelő intézetben például - most leülök ehhez, mert olyan drámai számomra - egyszer csak rájöttem, hogy nem
1750# akarok mindenáron pap lenni. Ez nagyon fontos fölismerés volt. Az életem célja, vagy nem tudom, micsodája ez,
1763# ez, ez: pap leszek. Nem is akárki hívott meg rá! És ott a papnevelő intézetben rájöttem, hogy akkor tudok jó pap
1775# lenni (már most ahogy én azt ahogy elgondoltam), hogyha szabad viszonyt alakítok ki a papsággal. Nem a
1786# személyekkel, értitek, mert az... Ha azt mondom: az életem értelme, hogy a műszaki tudományok doktora vagyok, és
1799# segítek az embereknek a hidakkal, amit tervezek - most képzeljük el, hogy 60 évesen beteg leszel, és nem tudsz
1811# több hidat tervezni. Nehéz lesz!
1814# Tehát, amikor azt mondod, hogy az életem értelme az, hogy ez vagyok, az vagyok, így vagyok, úgy vagyok, tehozzád
1827# tartozom, te vagy a fiam, lányom, ember, orvos vagyok, a legfennköltebb dolgok (Egészségedre!) - akkor én itt
1839# tennék kis kérdőjeleket, meg szívecskéket, hogy ne legyen olyan ijesztő. A helyzet inkább úgy áll, hogy találtam
1851# egy tevékenységet, amit hivatásszerűen képes vagyok gyakorolni. Döntöttem és cselekszem, és ebben megtaláltam az
1864# életem értelmét. De nem az az életem értelme, hanem abban megtaláltam azt. Abban fölfedeztem, abban megélhetővé
1876# vált, fölismertem, és azt élem és gyakorlom. Ez a különbségtételt muszáj volt elmondanom, mert ez nagyon
1888# lényeges.
1889# Jól van. Nem volt meggyőző, ahogy visszanéztetek rám, de...
1895# Azt mondja. Most akkor egy összefüggésbe szeretném helyezni ezeket a pontokat, hogy hogyan találhatok rá az
1907# életem értelmére, és aztán valami gyakorlatias dologba mennék majd még bele.
1916# 
1916# Az egyik, hogy az, hogy életem értelmét miben tudom megtalálni, az generációról generációra is változhat,
1925# illetve a hangsúlyok, súlypontok is átalakulnak. Nagyon megrázó fölismerés volt számomra külföldön élő magyar
1935# testvéreimnél, hogy nagyon sokan, akik elmentek Londonba, Helsinkibe, Brüsszelbe, Stockholmba és bárhova. Hogy
1946# az első generációsok, akik kimentek, főleg és gyakran Erdélyből, Délvidékről, Felvidékről, nehezebb anyagi,
1956# fizikai, társadalmi körülmények, szociális körülmények közül, nem egyszer az volt, hogy egyrészt szeretném
1965# valahogy kifutni magam, valahogy egy nagyobb szabadságban valamit megélni, megvalósítani - micsoda klassz dolog!
1976# És milyen sokakban benne volt az, hogy a gyerekeimnek, a gyerekeknek szeretnék egy jobb kezdést, valami többet,
1986# valami jobbat, hogy nekik ne kelljen már ezen a 25 dolgon veszkődni, hogy ők hadd indulhassanak egy jobb
1996# talajról, és akkor nőjenek túl minket, ez milyen nagyszerű. Én megküzdöttem érte, de nekik ezt ne kelljen már
2006# ezt végigcsinálni. És akkor elhagyni a szülőföldet, a hazát, mindent, ami így, úgy, amúgy, egy csomó kötődés, az
2016# identitásnak része.... A szülőfalu? Az az identitás része. A táj - hát ez itt van benn. A honvágy mutatja nagyon
2027# jól - az önazonosságunknak a kedvenc tehenünk is része. Így van. Így van! Hát a kedves állataink, akik...?
2036# Hogyne volna az önazonosságunknak része! Része bizony!
2042# 
2042# Na most, az első generáció, aki kimegy, azt mondja: rettenetes áldozatokat vállalok. Egy csomó szenvedést
2052# vállalok, gyűrődést, újrakezdést, nulláról építkezést, egy csomó veszteséget. Szinte egy belső meghasonlást. De
2064# látják, hogy ennek van értelme. Mert ebben az egészben ők megtalálják az életük értelmét. S akkor elkövetkezik
2075# egy fordulat, ami szinte tabu. Ez az, hogy a második generáció, mikor kisgyerekek, még minden rendben van.
2086# Egyszer csak úgy felmerül, hogy nahát, a gyerekeim svéd gyerekek. Hú, azért azzal is meg kell küzdeni. A
2096# gyerekeim amerikai gyerekek. Angol gyerekek lettek a gyerekeim? Hogy?! Tulajdonképpen ez hogy történt? Rendben
2108# van, rendben van, de most angol gyerekeim vannak nekem? Hogy lettek nekem angol gyerekeim. És akkor ezek az
2119# angol gyerekek 18-28-38 évesen azt mondják, hogy visszaköltözünk Csíkba. Ott csinálunk egy kis valamit. Mi,
2130# itt?! Vagy ezek az amerikai gyerekek ott lézengenek. Ide bóklászik, oda bóklászik, azt se tudja, mit csináljon,
2141# hogy legyen... A második generációnak mindaz, ami az első generációnak nemhogy értelmet adott, értitek,
2152# fölfedezte benne az értelmet - nemhogy nem fedezi föl benne az értelmet, hanem azt mondja: ez mi?! És nem
2162# egyszer az az érdekes, hogy ha több generációt nézünk, nem egyszer a harmadik generáció, az unokák azt mondják:
2174# na jól van, ebből elég! Amiért a nagyszüleik szinte mindenüket odatették. Hogy például, ha valaki komoly
2185# szegénységből jön. Megrendítő volt ezzel találkozni. Hogy Jöttek hozzám párok, és beszéltek a konfliktusaikról.
2196# Hogy ez így nehéz, és úgy nehéz... Most, ha jómódú házasfelekkel beszélgettem, akkor például a biztonság, anyagi
2207# jólét, kiszámíthatóság ennyit se ér. Nem ér!
2212# Képzeljük el, hogy van egy ügyes férfi, viszonylagos jólétben Magyarországon nőtt föl, s jön egy nagyon-nagyon
2223# nehéz körülmények közül valaki Kárpátaljáról. Aranyos kislány. Elmondják a konfliktusaikat, s én hallgatom, s
2234# azt mondom: "Hú, a nemjóját! Hát én rosszat sejtek. Hát ebből nem lesz fáklyásmenet. Amit egymással csinálnak,
2246# hát az nagyon durva." 5 év múlva még mindig együtt vannak, meg 10 év múlva. Meg 20. Tulajdonképpen, ha csak azt
2257# nézzük, ami köztük zajlik, ajjajjajj... Hát negyed annyiért szoktak emberek azt mondani, hogy gyerünk a váló...
2268# mihez. Nem tudom, nem voltam még, nem jártam arra. S akkor azzal találkozni, hogy például valaki, aki egy komoly
2280# létbizonytalanságból és szegénységből érkezik - most furcsa lesz, amit mondok: többet el tud viselni. Azt
2291# mondja: az, amit ez a srác a maga ügyességével itt teremt, és most biztonságban vagyok, és központi fűtés van,
2302# és ez van, és az van, és van mit enni, és a gyerekeimnek is nem kell mindig, hogy a pénz - nekem ez jó. Ez nekem
2313# így rendben van! És ő megtalálja az élete értelmét egy olyan helyzetben, amiben egy jobb módból jövő valaki azt
2325# mondja: ez elveszi az életem értelmét! Hát éppen hogy elvesztem, nemhogy megtalálom!
2334# 
2334# Tehát van egy összefüggés, amit nagyon-nagyon érdemes látni. És most összekapcsolok két dolgot: most képzeljük
2344# el, hogy az első generációs férfi és nő, aki elment Kárpátaljáról, Erdélyből, hogy megcsinálja a szerencséjét;
2355# mikor ők 70 évesek, és azt látják, hogy hát, a gyerekeik, hát... unokák pedig már otthon vannak Kárpátalján,
2365# fölteszik a kérdést: most ennek mi értelme volt? Most ezt tulajdonképpen miért csináltam? Most lettek holland
2376# unokáim, ők már most magyarul se beszélnek... Nem tudok beszélni az unokáimmal. Hollandul beszélek az
2385# unokáimmal. Hát én biztos nem ezért jöttem ide, az tuti. És ez nagyon nagy terhet tud jelenteni. Sokszor ez egy
2396# akkora téma, hogy nem is mernek róla beszélni. Ezért mondtam hogy tabu. Mert ha elkezdenénk róla beszélni,
2406# egyszer csak közel kerülne az, hogy mindaz, amiben én megtaláltam az életem értelmét, az szép lassan valahogy
2417# folyamatában az élet történet a több generációban minthogyha így át lenne húzva!
2425# 
2425# Na. De nagy dolog, hogy például ha valaki ezt megéli, akkor megtalálja az élete értelmét ebben. Ebben a
2436# helyzetben is megvan az élet értelme. Meg lehet találni, meg lehet nevezni. Húúú.
2445# Világégések után az első generáció miben találja meg az élete értelmét? Nagyon gyakran mi is elég ahhoz, hogy
2457# értelmesnek tudja megélni az életet? Az első generáció - avval, hogy túlél! Ottlik Gézát kérdezték arról, hogy
2469# milyen volt a háborúban. Azt mondja: "Ja, a háború! De könnyű volt az élet!" S a riporter: "Micsoda?!?" "Hát
2480# semmi dolgunk nem volt, csak túl kellett élni!" És pontosan lehetett tudni, hogy ezt kell csinálni. Hát ennél
2492# tisztább, egyszerűbb helyzet... Hát azóta minden össze-vissza van! Akkor bezzeg! Élni kell - ez a cél. Kész.
2504# Na, az első generáció megtalálja az élete értelmét abban, hogy valami retteneten túlmegy, és utána egyáltalán
2516# azzal, hogy él. Például egy állami gondozásból jövő valaki. Állami nevelőintézetből. Ha ő semmi mást nem tesz,
2528# mint hogy megházasodik, van két gyereke, és az életet egyszerűen csak végigcsinálja, az tapsot érdemel. Az
2540# összes gratulációnk! Még hozzátesszük azt, hogy már pusztán azáltal, hogy ezt megteszi, messze fölülmúlta azt,
2552# amit ő kapott. Azt, hogy ő ezt egyszerűen csak egyik napról a másikra teszi. Hát ez - meghajlok! Ha nagy
2563# társadalmi..., háború és a többi.
2567# 
2567# A második nemzedéknek már nem elég, hogy él. Jó, jó, de mit csináljak vele? Ő akkor nekiáll, és akar valamit,
2578# valamit teremteni, csinálni, valami.... És mit csinál a harmadik generáció? Semmit. Hát rossz esetben semmit,
2590# nem, én ennél pozitívabban látom. A harmadik generáció jár terápiára. (nagy nevetés) Ezt a legkomolyabban
2601# mondom! Mert az első két generációnak nem volt arra se ideje, se energiája, se semmije, hogy azzal bíbelődjön,
2613# hogy mi történt idebent, meg hogy azzal mit kell...
2618# Diktátorok gyermekei. Na, na? Igazán, néztem ezt a..., két részt láttam, nem tudom, mennyi volt. Döbbenetesen
2630# érdemes látni. Nagyon! Hogy a gyerekek, a diktátorok gyerekei, vagy az áldozatok, túlélők gyerekei
2640# tulajdonképpen, ha annyit tesznek, hogy az egyik oda tud menni... a diktátor fia, ahogy az első részben láttátok
2652# talán. Afrikai diktátornak a fia odamegy egy áldozatnak a fiához, és azt mondja: "Bocsáss meg, kérlek! Bocsáss
2664# meg!" Hát akkor valami olyasmit tett, aminél többet már egyszerűen nem is kell. Hogy egyáltalán valahogy bele
2675# tudott állni abba az életbe, amit, mondjuk így, az apjától örökölt. Nincs többre szükség. Beleállt és...
2687# 
2687# De az unokák nemzedékének ez már nem elég. Az unokák azt mondják, hogy - második rész. Goebbelsnek a nem tudom,
2696# hogy mondják pontosan, mije, vagy kije volt ő? Nem. Valami unoka-, vagy másod-unokatestvér, vagy valami ilyesmi
2705# volt. Lehet, hogy egy előadásra nem lehet ilyen felkészületlenül jönni. Tényleg, most eszembe jutott. Tanultam,
2714# hogy kell jól történetet mondani. Szerencsére akkor tanultam, amikor már megtanultam jól történetet mondani.
2723# Különben biztos összezavart volna! Mit tudom én, hogy kell jól történetet mondani. De most hirtelen eszembe jut.
2733# Minden fölösleges információt hagyjunk ki - ugye ezt szoktam csinálni, már hogy nem hagyom ki. A második: ha
2742# valamit nem tudunk pontosan, semmi szín alatt ne mondjuk, mert hiteltelenné teszi a történetet. Na tessék. Így
2751# jártunk most. Két hiba két mondatban. Durva!
2755# Szóval, hogy ott van valaki másodfokon unoka szinten, a harmadik generációban, és hogy őneki van arra esélye,
2764# hogy azt mondja, hogy énnekem az már nem élet, hogy túléltem. Engem nem fenyegetett már semmi. Az sem, hogy
2773# egyáltalán csak ideállok, vagy odaállok, ez se. Hanem nekem valahogy az életemet most itt belül is el kell
2782# rendezni. Odakint, meg belül is. És őneki mi a nehéz? És tulajdonképpen az emberi életnek ez egy döbbenetes
2791# realitása. Hogy az unokák, ha akarják, ha nem, ha a szüleik és nagyszüleik nem rendeztek el sok mindent, az
2800# unokák elkezdik azt elrendezni. És persze az nagyon nagy jelentőségű, hogy ebben a rendezési folyamatban egyszer
2809# csak eljutok oda, hogy azt mondom, ezt apámnak kellett volna elrendezni, ez az ő dolga. Ez nem az én dolgom. Ez
2818# tényleg nincs elrendezve, de ez az apám dolga lett volna. Az a nagyapám dolga lett volna, azt se nekem kell
2827# elrendezni. De azt nekem kell elrendezni, hogy mindenkiről megmondom, hogy mit kell elrendeznie neki, meg mit
2836# nekem. És hogy ezt a dolgot nem tudom megúszni. Vagy meg tudom úszni, és akkor a dédunokák meg már csak... És
2846# hogyha ezt ilyen kollektíve csináljuk, akkor van az a zűrzavar, amiben ma élünk. Generációról generációra
2854# átörökítjük az elrendezetlen dolgokat. S akkor ki se..., azt se tudjuk, hol vagyunk, mi a mi életünk, mit kéne
2864# nekünk, és... És közben van ez a belső indíttatás, hogy elrendezni a szüleink, a nagyszüleink, a dédszüleink, az
2873# összes sorsát, az igazságát, a jogosságát, minden... Egyensúlyteremtés - ez lehetetlen. Nem tudunk 2-3
2882# nemzedéket helyettük... De hogyha mindez nem tudatos, akkor akarjuk. Akkor van ez a káosz, ami most. Hogy
2890# két-három nemzedék történetét mindenki magára veszi - ez nem tudatos dolog, ez az emberi élet - és megpróbáljuk
2900# az ő nevükben mindent.
2902# 
2902# Tehát itt egy nagyon értékes dolog van. Az emberi természetnek ez a társas jellege, hogy belül, hívatlanul föl
2913# vagyunk szólítva arra, hogy elrendezzük a történeteinket több generációban. De az elrendezés nem azt jelenti,
2925# hogy mások helyett el tudnánk bármit is rendezni. Hanem, hogy meg tudjuk mondani, hogy az nem az én dolgom. De
2936# közben ki tudom fejezni a sajnálatomat amiatt, amit valaki nem rendezett el. Hiszen van valami közöm hozzá. Nem
2948# az a közöm, hogy nekem kell elrendezni, de az közöm, hogy kifejezzem a sajnálatom. Vagy hogy elismerjem egy más
2959# valakinek a jogosultságát valamiben. És mondhatom azt, hogy én nem tudom, és nem is dolgom ezt jóvátenni, de a
2971# magam nevében állva veled szót értek, szót találok... Érthető ez, ahogy mondom?
2979# Látjuk tehát, az élet értelme egy összefüggésbe helyezve még mennyivel sok a finomabb szövésű dolog. És hogy
2991# milyen sokan, amikor segítőhöz jöttök, mentek, megyünk, nem tudom, hogy akkor milyen gyakran van az, hogy
3002# hurcolunk valakit hogy: 'atya, változtassa meg!'
3007# Ma egyre többen vannak. Minden héten jön legalább egy szülő hozzám. Legalább egy, ami azt jelenti, hogy három.
3018# Hogy a fiam 16 éves, nem csinál semmit. A lányom 28 éves, nem csinál semmit. A fiam 40 éves, azóta nem csinál
3030# semmit. Ennek az a nehézsége, hogy kívülről senkinek nem tudjuk megadni az élete értelmét, mert az személyes.
3041# Megtalálod, megkeresed, fölismered, eldöntöd, megcsinálod - így lehet, de nem tudunk kívülről élet értelmet
3052# adni. Egyszerűen ez lehetetlen.
3056# Tehát az sem felelősségünk, hogy mások életének értelmet adjunk. Ilyen felelősség nincsen. Olyan van,
3066# kapcsolatban vagyok veled, s megtehetek mindent azért, hogy egy olyan helyzetet teremtsek, amiben te
3077# felismerheted. Ezt lehet.
3080# 
3080# Jó. nem tudom, nem tudom... Ajjj, miket akartam én itt mondani! Például egyházi valóságunk. Generációk. Most is
3092# biztos vagytok azért páran egyházhoz tartozók. A kutatások szerint egy páran vagytok. De lehet, hogy magam miatt
3104# beszélek erről egy kicsit. Hogy diktatúrában fönnmaradtunk - ez nagy dolog. Ugye, mindenféle sebével,
3115# árnyékával, árulásával, hősiességével, mindenféle szín van itt, kérem szépen, ami csak létezik - fönnmaradtunk.
3128# Ebből kialakul az, hogy egy-két nemzedék átadta ezt, hogy megmaradni, kitartani, hősiesen helyt állni a
3139# zivatarban. Most egyszer csak történt egy fordulat. Minden nagy szervezet, ugye olyan, mint a medve. Ha elaludt,
3151# akkor az öt hónap. Hat. Most idén nem annyi, most egy kicsit... De ha egyszer a medve elindul... A nagy
3163# szervezetek ilyenek. És hogy például nemzedékek konfrontálódnak azon, hogy hatvan-hetven-nyolcvan éves atyák azt
3175# mondják: helytállni! Kitartani! Állni a végeken! Két asszony van a misén. Nem baj! Annál hősiesebb, amit teszek!
3188# Ezek is elmennek nemsoká, de én itt állok!
3192# Fiatal papot büntetésből elhelyezték akkor egy kicsi helyre. Ez valódi történet, ez a hetvenes évek eleje kb.
3204# Hétköznapi misén senki nem volt a templomban. De úgy, ahogy mondom, nulla. Ezt két dolog enyhítette: az egyik,
3217# hogy a pap ott volt, és őt mégse nevezzük senkinek, a másik pedig az az egyházi hagyomány, hogy van sekrestyés.
3229# Így aztán a sekrestyés mindig időben jött, hogy be tudja engedni a levegőt. Kinyitotta a templomot szépen, és a
3241# pap kiállt, és a nyilvános misét elmondta tök egyedül. Most a sekrestyés érzékelte a realitásokat, egyébként is
3253# megvolt a magához való esze. És akkor, jóba volt a pappal, azt mondja: "Ide figyelj! Megengeded, hogy mise
3265# közben azért dolgozzak?" S képzeljétek el, a pap: "Hát felőlem..." Helytállunk, ettől csak még magasztosabb,
3277# amit csinálunk. És ott volt a kedves - most direkt Feri bácsinak hívjuk - ő a mise alatt takarított.
3288# Gondoljátok, hogy a sekrestyésségből meg lehetett élni? A hetvenes években? Hogy lehetett volna már? Rohant,
3300# dolgozott, ezer dolga volt. Értitek, egy tök üres templomot kellett takarítani hétről hétre - hát mindennek van
3312# határa. Úgyhogy azt mondta: úgyis itt vagyok, már megúszom két buszjeggyel. És takarított a mise alatt is. És
3324# azt mondja az atya - hát ez olyan érdekes volt. Volt egy olyan közösségi élményem, én persze hangosan miséztem:
3337# "Az Úr legyen veletek". És akkor Feri bácsi mondta: "És a te lelkeddel". És akkor ment tovább a mise - "emeljük
3349# fel szívünket". De akkor már onnan szólt a válasz, hogy "Fölemeltük az Úrhoz." Végül is be volt imádkozva a tér.
3361# Abban nem volt hiba. Most egy ilyen valóságban... Hát ott áll valaki 60-70-80 évesen, értitek, hát a semmi
3373# közepén megáll a reverendába, és azt mondja, az Atya, Fiú, Szentlélek nevében - hát ennek van értelme neki. Ő
3385# ebben megtalálja a papi és egyéb életének az értelmét. Minél lehetetlenebb, és minél kevesebben járnak, és minél
3398# agyamentebb már a helyzet, annál hősiesebb, amit tesz. Most az a kérdés, hogy van-e egy következő nemzedék. Meg
3410# esetleg egy rákövetkező.
3413# 
3413# Egyrészt, ti jó szándékúak vagytok velem, másrészt nem értitek félre direkt. Merem azt mondani, mikor - én egy
3424# generációval odébb vagyok - ha én meghallom ezt, hogy kitartás meg helytállás, én olyan ideges leszek! De
3434# komolyan, tehát kevés kifejezéstől tudok annyira feszült lenni, mint 'helytállni, kitartani'. Megbolondulok
3445# ettől! Egyszerűen azért, mert én odébb vagyok 20-25 évvel. És ami hősies és értelmet ad annak a 70-80 éves
3455# atyának, az egy ötvenéves papot bosszant. Helytállni, ezért? Miért, mi, a templomért? Még át is ölelem, le ne
3466# bontsák! Rendben vagytok ezzel?
3470# Újabb nehézség, ha például a következő nemzedék, mondjuk az utánam jövő azt mondja: hát azért idős atyáktól van
3481# mit tanulni. Tényleg, szóval kitartani, helytállni.
3486# Tehát kultúránként, nemzedékről nemzedékre az az összefüggés, amiben vagyunk, nagyon is meghatározza, hogy miben
3497# és hogyan látjuk, és találjuk, és nevezhetjük meg az élet értelmét. S akkor itt ugyanaz, mint a gyerek - szülő -
3508# pedagógus - szakértő, hogy de nagy dolog, hogyha ezt nem egymással szemben akarjuk érvényre juttatni, hanem
3519# felismerjük mindenkinek az igazát. Hogy milyen rettenetes volna kétségbe vonni, hogy az az élet nem értelmes. És
3530# hogy itt lehet látni, hogy sokszor konfliktusok azért fajulnak el, mert nem érik el azt a tudatos szintet, hogy
3541# tulajdonképpen amikor te valami mást csinálsz, mint én, ezzel rákérdezel arra, hogy és akkor ez most értelmes
3552# volt? Mondd csak, értelmes volt a te életed, hogy... És ezért azzal a kérdéssel, főleg ha visszanézünk az
3563# életünkre - nem, nem könnyű vele szembenézni. Ahogyan, s mondom annak a nagyszülőnek, aki elindult Erdélyből,
3574# Felvidékről, akárhonnan, azt nézi: ezért csináltam ezt az egészet? Tehát itt mekkora nagy dolog elismerni azt,
3585# hogy generációról generációra, helyzettől helyzetre másban lelhetjük meg súlypontosan azt, hogy mi is az életem
3596# értelme. Nem kell egymást lekaszabolni. Én azért találhatom meg abban az életem értelmét papként, hogy az biztos
3607# hogy nekem nem elég, hogy helytálljak. Ha belegondolok, hogy az életemben nem történik más, mint hogy kitartok,
3618# ugye ez a sírig tartó hűség. Nekem ez... De én azért találhatom meg most valami másban az élet értelmét, mert az
3630# előttem lévő nemzedék a kitartásban megtalálta az élet értelmét. Mert ha ő abban nem találta volna meg, csak
3640# abban, amiben én, akkor az ő életének hol lett volna értelme? Hiszen többet nem tudott, mint hogy kitartani.
3651# Ezért én hálás vagyok az előző nemzedéknek, meg az előző kettőnek. Mert amiben én nem látom meg az élet
3662# értelmét, abban ők nemcsak meglátták, hanem talajt adtak arra, hogy most én most másban tudjam meglátni. Ezért
3673# köszönöm szépen, idős atyák!
3676# 
3676# És milyen nagy dolog, amikor az unokák egyszer csak elismerik a szüleiknek, a nagyszüleiknek az erőfeszítését.
3687# De köszönjük! Itt vagyok most 30 évesen, érzem ezeket a nehézségeket, hogy visszaköltöztem Csíkba, most
3697# megértettelek, nagyapa. Köszönöm! Nagyapa, köszönöm. Most megértettem, milyen ingyen szórta nekem az élet. Most
3709# értem, miért jöttél el.
3711# Hej-haj. Nincs órám. De van okos-buta telefonom. Híj, 10 perc. Tényleg ennyi? Eddig csak beszéltem, még nem
3722# mondtam semmit sem. Gyerünk!
3725# Aztán tulajdonképpen itt bele is kaptam a következő pontba: hogy az életet értelmének a megtalálása nemzedékről
3737# nemzedékre súlypontokat válthat. És egy életen belül is lehetséges az természetesen, hogy amiben eddig
3747# megtaláltam az életem értelmét 20 évesen, az 40 évesen semmi, 40 évesen valami másban találtam meg, hatvanévesen
3759# visszanézek, azt mondom, de fontos, hogy azt megtaláltam, de most már ez nekem édeskevés. És, és, és, és... A
3770# személyiségfejlődésben is van egy természetes íve annak, hogy nem találhatjuk meg az életünk értelmét egy életút
3782# során mindig ugyanabban. Hanem bizonyos dolgok azért változnak. Lehet, hogy valami biztos talaj van, de... Ezért
3793# nem véletlen - hát, persze ilyen átpolitizált valami ez, hogy életpályamodell. Például nem látom, hogy nekünk
3804# papoknak lenne életpályamodellünk. És ez nem (Egészségedre!) nem könnyíti meg a sorsunkat. Most képzeljétek el,
3816# nem tudom, hogy érdekel-e titeket, hogy mi van egy pappal. Csak úgy idepöttyintek nektek ebből valamit.
3827# Képzeljünk el egy papot, mondjuk 24 évesen felszentelik - ilyen hagyományos menet. 24 évesen szeptemberben
3838# felkészíti a gyerekeket az elsőáldozásra, és azután decemberben megrendezi az első pásztorjátékot vagy
3848# misztériumjátékot. 24 évesen. 34, 44, 54, 64, 74; ugye 75 éves korban megy nyugdíjba. Most akkor 75 évesen
3859# ötvenegyedszer felkészíti a gyerekeket az elsőáldozásra, ötvenegyszer megrendezi a misztériumjátékot, bölcsek
3870# jöttek napkeletről Betlehembe, hogy hódoljanak az Úr előtt, megnyitották kincsesládáikat és ajándékokat adtak
3882# át;aranyat a fölséges királynak, tömjént az igaz Istenek, és mirhát az ő szenvedésére. Nem csodálom, ha egy pap
3893# ez alatt az 51 dolgos év alatt néha egy kicsit úgy ellankad. Mondjuk a tizenhetedik évében egy kicsit úgy
3904# megszédül. Kicsit úgy hallja, hogy túljutott azon, hogy bölcsek jöttek napkeletről... valahogy ez most úgy ment
3915# el... Jó, hogy jól tudom kívülről, de egy kis lelket kéne belevinni. Mirhát az Úr szenvedésére - ezek a szavak
3927# már most semmit nem jelentenek, ahogy mondom...
3932# 
3932# Hogy egy életút során... Tehát, az élet értelmének a megtalálását azok a rendszerek, amelyekben vagyunk, és
3945# amelyeket mi egyébként megteremtünk, segíthetnek és akadályozhatnak rettenetesen. Ezért van egy felelősségünk a
3958# rendszerek iránt, amelyeknek a tagjai vagyunk. Mert lehet egy olyan rendszer, amiben a legépeszűbb ember is
3971# tönkremegy, és az egy normális reakció. Hát egy abnormális rendszerben, ha valaki jól van... Hát egy-két zsenit
3985# leszámítva azért az... Az emberi természet olyan, igyekszünk illeszkedni. A legtöbb nem zsenije lesz egy abszurd
3998# rendszernek. Még lehet is rá építeni. Egy családban - megengedni, hogy a gyerekek, ha fölnőnek, egy olyan
4011# rendszer lehessen a család, hogy új és új dolgokban lehet valamit megtalálni.
4021# Jaj, az a szülőpár, annyira büszkék voltak a lányukra, mert olyan a segítőkész volt otthon. Tényleg, hát jó volt
4034# ránézni! Hát ahogy segített az anyjának... hát ha én ezt, még belegondolni is... tizenkét évesen a rántást úgy
4048# habarta... Na most, egy újabb klasszikus baklövés a történetmesélés egén. Ezt elszúrtam! De elég hézagosan
4061# reagáltatok! Tessék? Mit csináltok? Nem! De drága vagy! Ismételd el ezt a mikrofonba! Valaki jött megmenteni
4074# engem, nem tudom, a kólámból már nem adok, de... Hogy nem azt akartad mondani, hogy habarta, hanem hogy kavarta.
4088# 
4088# Na szóval. Milyen csodás is, hogy 12 évesen kavarta, és milyen ügyesen, hogy anya, hagyd, majd én panírozom! És
4104# klopfolt! 14 évesen klopfolt! A szülők látják, hogy ez milyen csodálatos és gyönyörű, segít a kistestvérének,
4121# együtt számolnak, tényleg, ez maga a földre szállt mennyország. 16 évesen rövidül a szoknya, kicsit színesedik
4137# az arc, oda valaminek! De csak egy ideig! Milyen nagy dolog, van valami életpályamodell a családban. Hát mikor,
4154# ha nem most? Hadd találjon magára! Hadd fedezze föl, hogy ezért a szemöldökért érdemes! Még a gyanta is belefér!
4171# Vagy ő a gyantába. Ezért a vádliért?
4177# Jól van. Azt hiszem, valami történt velem így időközben. Most azt nézem, hogy hirtelen - hát 28 van. Azt hiszem,
4193# hogy nem kezdek bele a harmadik pontba, ami még az összefüggések feltárása az élet értelmével kapcsolatban.
4210# Pedig érdemes volna belekezdeni, de most az idő miatt nem.
4218# Jó. Azt mondtad, hogy szeretünk? Így nézek ki? Jól van. Tényleg. Köszönöm megértő türelmeteket, figyelmeteket.
4235# Akar-é valaki hirdetni?

Lejegyezte: H. E.