2014.01.14.masodpercjelolessel
A pálferi wikiből
0000# Köszöntlek benneteket! 0002# Mai napon - tervem szerint - befejeznénk az elégtelen önkontroll, önfegyelem sémával kapcsolatos gondolatainkat, 0013# mégpedig 2 dologgal; ígértem is nektek, hogy mindenképpen van egy rész, amit még szeretnék a mai alkalom ill. a 0023# mai témához hozzátenni, de az egyből kettő lett, és akkor két dolgot szeretnék hozzátenni, kb. meg is osztanám 0034# az időt: 0035# az egyik, hogy akkor mit tehetünk az önnevelésünkért vagy az önnevelésünkben, az önművelés akkor ez mit is 0045# jelenthet erre a helyzetre vonatkozóan és emlékeztek, hogy már most kitisztáztuk az összefüggéseket. Hogy a 0056# neveléssel kapcsolatban már nem azt gondoljuk, hogy Németország, hogy diktatúra, nem tudom, hogy volt itt ez a 0067# szó... 0067# Hallgatóság: Kegyetlen... 0070# Kegyetlen... (nevetés) rossz helyen állok, igen. Kegyetlenség, kegyetlenség és szigorúság és a többi, már most 0080# nem ezeket a szavakat asszociáljuk alapvetően ahhoz, hogy nevelés, hogy önnevelés, hogy önművelés, hanem sokkal 0091# inkább azt, hogy érzelmi biztonság, hogy megértés és elfogadás, együttműködés, önmotiváció nagybetűkkel, érzelmi 0102# intelligencia, érzelmi biztonság. Most már ezek az asszociációink, hiszen tudjuk, hogy ahhoz, hogy saját 0112# magunkat tudjuk művelni és nevelni, sokkal inkább erre van szükség, mintsem egy diktátorra, akinek a szerepét 0123# egyébként a saját életünkben hajlamosak vagyunk mi magunk eljátszani. Lehet egy picit kevesebb fényt kapnunk? 0134# Valószínű hogy ez így néz ki jól. Köszönöm, ez jó, jó ez már. 0140# Van fekete félkör a szemem alatt? Nincsen? Akkor elég a fény. (nevetés). Jó. Na most tehát, az első nagy téma az 0151# az lenne mindenféle matchboxtologatás nélkül, mindenféle ismétlés nélkül már, hogy mit mondhatunk el akkor az 0161# önnevelésünkről, hogyha azt sikerült egy másfajta összefüggésbe helyezni, és a másik pedig, hogy ehhez az 0171# önműveléshez, önneveléshez milyen gondolkozás kapcsolódhat. Hiszen emlékeztek, az egyik kulcsa az elégtelen 0182# önkontroll, önfegyelem sebzett belső világának az, hogy van a késztetés és a késztetés rögtön cselekvésbe 0192# fordul, és nem tudunk elég hatékonyan a késztetés és a cselekvés között gondolkodni. Ezért akkor nézzük meg, 0203# hogy a késztetések, ösztönimpulzusok, érzelem stb. és a cselekvés közé miféle gondolkodást tudunk helyezni. 0213# Szerintem ez érdekes. Kár, hogy most a többit még mind el kell mondanom, mert úgy jólesne egy kicsit pihenni. 0224# Jól elmondtam, hogy ez lesz a téma. Na. 0228# Azt mondja, hogy... elsősorban most Máté Gábor: Szétszórt elmék című könyve alapján megyek, majd fogjátok látni 0238# ,hogy John Payne-nek a gondolatai mennyire rímelnek arra, amit ő a gyerekekkel kapcsolatban mond, amit Máté 0249# Gábor a felnőttekkel kapcsolatban mond. Nagyon jól fogjuk látni a párhuzamokat. Tehát akkor az önnevelésünkben 0260# mit tehetünk? 0261# Első pont: hogy igyekszem megérteni magam. De az nem elég. Hehe. Mit tennétek még ahhoz hozzá, hogy igyekszem 0272# megértőnek lenni? Most elmondtam. 0275# Tehát nemcsak meg akarom érteni magam, hanem megértő is akarok lenni. Magammal. Nagyon sokan: na, akkor mi is a 0286# baj velem? Ez és ez. Megérted magad, de nem teszel még egy lépést, amiben megértő vagy magaddal. Megérted, de 0296# nem vagy megértő. 0298# Mikor külső kapcsolatokban vagyunk, nagyon gyakran segítőként az történik, hogy te mondod a történeted, s én a 0309# térdemre csapok, hogy: értem, ez van! értem én! na, ne is mondd, ne is mondd! Mint az orvos, aki műtötte a 0319# térdem, elkezdtem volna mondani, hogy mik a panaszaim, azt mondja, hogy: állj, én vagyok az orvos, én értek 0330# hozzá, tudom, mi van vele. Mi történik, miközben ő érti, hogy mi van a térdemmel, én azt élem meg, hogy ő egy 0340# kicsit sem megértő, de egy kicsit sem. Tehát hiába van ő azzal, hogy én értem az ő baját, én azt élem meg, hogy 0351# nem vagyok megértve. Ezért én rosszul vagyok, miközben ő örül annak, hogy megértette, hogy mi van velem. Ezt 0362# magunkkal ugyanígy csináljuk. Mikor elindulunk az önművelés, önnevelés témájában, egyszer csak elkezdünk 0372# szakirodalmakat olvasni: John Payne: Egyszerűbb gyermekkor. Jó, hát értem, de a bennünk élő gyerek egy kicsit 0382# sem lett ettől jobban, sőt rosszabbul lett. Mert eddig legalább: na és most mi van veled? ugye legalább ezt 0393# megkérdeztem. amióta tudom, hogy mi van vele, már meg se kérdezem, hogy mi van vele. Mehetsz a dolgodra, 0403# csinálj, amit akarsz, de 5-ös legyen. Csinálsz, amit akarsz délután, de 5-ös legyen. Már azt az energiát sem 0414# fektetem be magammal kapcsolatban, hogy megértő legyek. Eddig legalább annyit foglalkoztam magammal, hogy értsem 0425# magam. Most már csak: "ez így van!". 0428# Tehát az első, hogy megértem és megértő vagyok magammal, mégpedig milyen formán vagy milyen érzékenységgel. Hát 0439# hiszen arról beszéltünk most több hónapon keresztül, hogy amikor a gyerek ül s a felnőtt rákiált: Figyelj már 0450# oda, csináld már meg a leckédet rendesen! Akkor a gyerek elkezd szorongani és nem arról van szó, hogy nem 0460# figyel, hanem a szorongása köti le, illetve a környezete, ami fenyegető számára. Ezért már nem marad figyelem a 0471# tevékenységre. Arra tettünk kísérletet, hogy közelről is, távolról is, felülről, mindenhonnan nézzünk rá és 0481# próbáljuk megérteni, hogy talán nem az történik, amit gondolnánk elsőre Majd pedig fejezzük ki a megértésünket, 0492# mégpedig úgy, hogy megértőek vagyunk, de közben pedig történjen még valami, hogy amikor ez magammal kapcsolatban 0503# van, akkor mit teszek? Azt mondom, hogy: hűha! Valószínű, hogy én itt alapvetően nem értek, vagy nem értettem 0514# valamit. Hát föl kellene fedeznem ezt a helyzetet. Hiába voltam annyira magabiztos és tudtam, hogy mi is van 0524# velem, elmondanám, nem az van. Hogy amilyen, hogy is mondjam talán ezt, érzéketlenséggel azt tudom mondani egy 0535# gyerekre vonatkozóan: pontosan tudom, hogy mi játszódik le benne: nem figyel. ez van. Mikor már százszor 0545# megmondtam neki. Nem tudom, miért nem tudja összeszedni magát. Hogy azzal az érzékenységgel kellene elkezdenünk 0556# saját magunkat fölfedezni, ahogyan próbáltunk valami teljesen más nézőpontból ránézni arra, hogy mi is történik 0567# itt. Lehet, hogy teljesen más történik bennem, mint ahogy gondoltam? Minél hosszabb ideig folyton-folyvást 0577# kaptam jelzéseket arra nézve, hogy rossz vagyok, az annál inkább az én belső valóságommá vált. Annál inkább 0588# elfogadtam, hogy ez így van. Ezért valami, néha szinte valami eszméletlenül fölforgató élményre van szükség, 0598# hogy valahogy másképpen is tudjam látni, mint ahogy eddig. 0604# Ez akkor az első: hogy próbáljam magamat megérteni és megértőnek lenni, valahogy úgy, ahogy szülőként azt 0614# mondom: próbálom, most megpróbálom nem azt mondani: a gyerekkel van a baj, hanem hogy a baj van a gyerekkel. Na 0625# most ha a baj van a gyerekkel, akkor tulajdonképpen mi történik? És rájövök, hogy fogalmam sincs. Akkor nem 0635# túlérzékeny meg nem hülye, meg nem neveletlen, meg nem pimasz, meg nem izgága, meg nem lehetetlen.Tulajdonképpen 0646# akkor nem tudom, mi van vele. Mert eddig nyolc dolgot tudtam gondolkozás nélkül, hogy mi van vele. Hogy addig a 0657# csodálkozásig eljutni, hogy tulajdonképpen nem is tudom, mi van vele. Ahogyan kiképző családterapeuta mondta 0668# nekem, mikor - együtt voltunk a csoportban, ezt mindig emlegetem nektek - és megkérdeztem, hogy ahhoz, hogy 0678# valaki jó terapeuta legyen, mire van szüksége? Ha csak egy dolgot mondanátok, mit mondanátok? És emlékeztek, 0689# mondtunk mindent, és azt mondta, nem: őszinte kíváncsiságra. Tulajdonképpen ez itt mi is? Dehogy tudom, hogy mi 0700# ez. Jó, ez az első. Nem akarok hosszan vesztegelni egy-egy dolognál. 0706# Második: valahogy ez a megértő, gyermeki kíváncsiság ez bennem van.... 0713# valaki kérdezett engem, azt mondja hirtelen, belevágott, és azt mondja, hogy: nahát, Feri, én azt hiszem, én azt 0724# szeretem benned, hogy te megőriztél valamit ebből a gyermeki önfeledtségből, szabadságból. Na, ez nem így van. 0735# Hanem én ide visszataláltam. Mert ha én ezt folyamatosan megőriztem volna, nem lennék ilyen sovány. 0744# Dehogy őriztem meg! Ismertél volna 12 évesen meg 22 évesen. Nem őriztem meg. Nem őriztem meg, hanem fölfedeztem. 0755# Hogy 21 évesen meg 27 évesen, meg 35 évesen újra fölfedeztem ezt magamnak. Aztán le sem mondok róla, hogy ez 0766# legyen. Szidjon engem akárki...hogy nem vagyok elég papos. Legyen elég papos az, aki nem tart kapcsolatot a 0776# gyerek-magával. Az lehet papos. Szenved is tőle eleget. Ha meg ő nem, a környezete. 0785# Szóval a második pont így szól, hogy észreveszem magam, de már most egy megértéssel és egy kíváncsisággal. Jé, 0795# de érdekes, hogy mit csinálsz! Hűűű, de érdekes ez! Jé, te itt rohangászol föl-alá? De érdekes! Nem mondom, hogy 0806# nem zavaró - nem kell realitásvesztésbe menni - igenis zavaró, csak még most nem értem. Eddig nagyon értettem, 0817# hogy te egy neveletlen gyerek vagy, de most rájöttem, hogy nem értem, de gőzöm sincs, mit rohangászol itt. Hogy 0828# észreveszem magam és végtelenül egyszerű kérdéseim támadnak. Hogy tulajdonképpen miért csinálom ezt? De már most 0839# magamra vonatkozóan. Ahogy egy gyereknél föltenném a kérdést: hogy most tulajdonképpen a fiam miért kezdett el 0850# bepisilni? Mert eddig megvertem, rászóltam, hideg vízzel lezuhanyoztam, elküldtem.... most akkor ezt hagyjuk egy 0860# kicsit, és most fölteszem azt az elemi kérdést, hogy: tulajdonképpen miért pisil be? S akkor rögtön vannak 0871# válaszaim: mert neveletlen, kulturálatlan, domesztikálatlan. Olvastam egy-két lélektani könyvet, hipotéziseim 0882# lesznek: direkt szemétkedik velem...értitek ezt? Hány szülőtől hallottam azt, hogy fájdalmasan azt mondja: én 0892# azt hiszem, hogy a gyerekeim direkt szemétkednek velem. Mert már egyszerűen, nézzétek, hát amit a fiam otthon 0903# rendez, az már a véletlen számlájára nem írható. Hát amilyen következetesen a gyönge pontomat támadja, na, az 0913# nem véletlen. Tehát itt én már szándékosságot föltételezek. S egyébként igaza van. Csak nem az a szándék, amit ő 0924# föltételez. Hogy a gyerek már a számára is legelviselhetetlenebb módon, miközben ő érte kikap, és megverik és 0935# akármi történik, még ezen az áron is ki akar valamit fejezni. Hát tényleg van valami szándéka, ha ő maga 0945# egyébként ezt nem is tudja és nekem kéne rájönni. Ez azt jelenti, hogy egy gyerek esetében azt tételezem föl, 0956# hogy tulajdonképpen amit ő csinál, annak van értelme, az összes zavarának van valami értelme és üzenete, mert a 0967# lélek semmit sem csinál értelmetlenül, de tulajdonképpen még nem tudom, hogy mi az értelme. Nagyon szeretném 0977# megérteni. De nagy dolog ez, önmagamra így hajolni, hogy hát most akkor miért csinálom ezt következetesen? 0988# Például: most azt hiszem késtem két percet..Még nem is kértem érte elnézést. Nem járja. Ha kiszámolnánk, az 0998# egy-két forint már nektek. Nem tudom elnézést-kéréssel el lehet-e ezt intézni. Ott a kijáratnál majd az András 1009# kitalálja, hogy mi legyen. Tudjátok, például, ezt meséltem nektek, hogy akárhol is tartottuk az alkalmainkat, az 1020# biztos, hogy én mindig az utolsó pillanatban indulok. Ezért az történik, hogy mondjuk 15-20 alkalmanként kések 1031# egy pár percet. Általában nem kések, itt vagyok, néha ugye valami van, akkor: kukásautó, kukásasszony, 1041# kukásférfi, valami kuka van, akkor...Na most, tulajdonképpen azt csináltam, amit a legtöbben csinálni szoktuk, 1051# hogy mikor átléptem a sebességhatárt, - minimálisan - akkor elkezdtem magamat szidni: nem igaz, hogy nem tudok 1062# időben elindulni! Hogy lehetek ennyire hülye? Már megint ezt csinálom, hogy nem indulok el időben. Hát 1072# ott-ott-ott tötymörögtem, még ott azt elolvastam, még ott izé, hát hogy lehetek ilyen hülye, hogy ilyen 1082# helyzetbe hozom magam előadás előtt hogy rohanni kell, most akkor nem igaz. épp hogy volt annyi eszem, hogy 1093# leálljak a pirosnál. Hát majdnem átmentem a piroson..Eszemnél vagyok én? Ismerős ez, hogy valami ilyesmit 1103# csinálunk? Soha ilyen nem volt. Hát aki a zöld hullámba fekszik, annak könnyű. De énnekem ilyenkor mindig piros 1114# lesz. Érted ezt? Tehát nem is csak arról van szó, hogy velem valami nehézség van, a világ összeesküszik. Nem 1124# tudom, ki van még ezzel így. Mikor volt zöld hullámod utoljára? ne nevessél annyira. Na, mi történik? Elkezdem 1135# magamat szidni, csinálok egy forgatókönyvet, mígnem egyszer - ez kb. úgy 6-7 év után történt - nem hülyéskedek, 1146# 6-7 év. (füttyentés) hát azalatt a gyerekem már éppen tönkrement ugye. Míg föltettem a kérdést magamnak, hogy te 1157# Feri! Tulajdonképpen miért nem indulsz el időben? Már ha azt gondolnád, hogy az van időben, hogy ideérsz, és még 1168# van 5-10 perc. Mert nem tudom, hogy mi az időben elindulni, mert én ilyen gyermeki kíváncsisággal vagyok, tehát 1179# az is kérdés, hogy Feri, te mit gondolsz arról, hogy időben elindulni, de mindenesetre ehhez képest 1188# tulajdonképpen miért indulsz el akkor, amikor. Amiben benne van az, hogy elkéss. A 7. év után, hogy ezt így 1199# tettem - néha elkéstem és néha nem - hogy nem egyszer még nyomtam 51-2-vel. 7 év után föltettem ezt az egyszerű 1210# kérdést, hogy tulajdonképpen miért csinálom így? És tudjátok, hogy mi az érdekes? Nagyon gyorsan tudtam magamnak 1220# válaszolni. Csak eddig nem kérdeztem meg magamtól. Azért csinálom így, mert alapvetően egy befelé forduló, 1231# körülbelül olyan 46-48-as pulzussal, s olyan 90/60-as, 1236# 50-es vérnyomással élő ember vagyok. Egész nap készülök. Nem megy föl 140-re a pulzusom, mikor John Payne: 1246# Egyszerűbb gyermekkor c. művét lapozgatom. Nem mondhatnám, hogy mondjuk egy ilyen adrenalin-bombát élek meg, 1257# amikor Böszörményi Nagy Iván a kapcsolatok kiegyensúlyozásának dialógusa című művét forgatom, bár vannak benne 1268# lábjegyzetek, s az mégiscsak néha felkavar. És hogy egészen nem tudatosan arra jutottam, hogy kell egy 1278# megemelkedett stressz-szint ahhoz, hogy mikor ide beérek, lerakom a cuccom, na, gyerünk, dolgozunk!. Mert mikor 1289# elindulok, ez még nincs. (sóhaj) Hú, de...maradnék is...ha nem volna olyan zavaró a jelenlétetek. szóval 1299# bűntudat nagy úr. olyan jól elmolyolgatok. S akkor arról, hogy ti itt vagytok. Tehát tulajdonképpen nem is 1309# értelmetlenül indulok el az utolsó pillanatban. Hanem magam és az alkalom szempontjából nagyon hasznos dolgot 1320# teszek. Ez előtt, hogy ezt fölismertem volna, 7 évig szidtam magam. S bántottam magam, hogy hogy lehetek ilyen, 1331# ez nem igaz, és akkor utána, ahogy szidtam magam, 52-vel mentem, akkor jött a bűntudatom, elkezdtem szorongani, 1341# akkor utána megint szidtam magam, s akkor végül előjött a szégyen. Ebben a pillanatban képes vagy erre, mikor 1352# éppen összeomlok? Nincs bennem bántó szándék. 1357# A szégyen mire vonatkozott? Hogy éppenséggel hogy jövök, nyomom 52-vel, az van bennem, hogy jövök és akkor hú, 1367# előadom majd, hogy ez, ez. De ha ők tudnák! Hogy 10 perccel mielőtt elkezdtem, mit csinálok. Meg idebent micsoda 1378# káosz van! S nagy gáz lenne, ide ki kellene állni és akkor mégiscsak... Akkor a szégyen miatt megint szorongani 1389# kezdek. Nem így van? Hú, akkor... Te jó ég, ilyen, így-így ide betöppenve nem lehet csinálni valamit. Rázd már 1400# fel önmagad! És ez egyetlen néhány villanás az életemből. Amikor ti azt gondoljátok, hogy én egyre 1409# kompetensebben érkezem ide és akkor... Jó, már illusztráltam. Tehát észreveszem magam, hogy ezt csinálom, azt 1420# csinálom, hogy ekkor indulok el, észreveszem és elemi kérdéseim lesznek. De érdekes, de tulajdonképpen miért is 1431# csinálom így? Tulajdonképpen mi a célom ezzel? Mi történik akkor velem? Hát biztos nem véletlenül csinálod. 1441# Miért kéne azt föltételeznem magamról, hogy rossz vagyok? A lélek nem csinál semmit értelem nélkül. Ok nélkül. 1452# Cél nélkül. Jó. 1454# Harmadik: fölhagyok önmagam bántalmazásával. Egyrészt fizikai bántalmazásával is, 1461# -majd ezt folytatom - mert mi történik a gyerekkel:? Előbb-utóbb ordítunk vele. Amikor a saját érzelmi 1471# önszabályozásom a béka feneke alá kerül, akkor eljár a kezem. Nevelésnek nevezem azt, amit én csinálok, 1482# neveletlenségnek, amit a gyerek, és verbálisan, fizikailag, adott esetben büntetések formájában bizonyos 1492# alapvető szükségletek megvonása révén tulajdonképpen bántalmazom a saját gyerekemet. Ezt nevelésnek hívom azért, 1503# mert nagyon nehéz helyzetben vagyok. Ha nem ennek hívnám, azt az érzelmi terhet, amit már eleve a helyzet 1513# jelent, oly mértékben tetézném, nem tudnék cselekvőképes maradni. Hát okkal nevezem ezt nevelésnek, mert 1523# különben már teljesen elveszteném a talajt a lábam alól. Vagyis most saját magammal kapcsolatban fölismerem, 1534# hogy milyen sokféleképpen bántalmazom magam. Meglepően sokféleképpen a klasszikus történetemet valaki mondta és 1544# mondta és mondta, hogy ő milyen lehetetlen alak stb. és akkor egyszer csak hallgattam és visszakérdeztem: 1555# tulajdonképpen szerinted most te mit csinálsz? S gondolkozás nélkül azt mondta: hát ostorozom magam. De nem 1565# tudatosult benne, amit mondott. S olyan természetesen mondta. Milyen természetesen mondta? Amilyen természetessé 1576# egy gyereknek válik az, hogy bántják. Hogy végül kikap. Ugye ahogyan addig próbáltam húzni az időt akármilyen 1587# áron este, amikor próbáltam olvasni tanítani, hogy végül már mindegy is, hogy üvöltenek velem, vagy nem tudom, 1598# mit csinálnak, csak hagyják abba. Vagyis nemcsak hogy megszokom a bántalmazást és belenövök, akármi is, a 1608# gyereknek az súlyos, hanem valamiképpen az életem részévé teszem. Igen, ez az ára. Amikor anyám végül elkezd 1618# üvöltözni, na, akkor szabadulok. Akkor ezt valahogy érdemes, mert különben ő még tanít engem. Az a rosszabbik. 1629# Tehát a harmadik pont, hogy ezzel, a megértés szándékával magam felé megértően észreveszem magam, fölfigyelek 1640# arra, hogy mit csinálok, s ebben a folyamatban ráismerek arra, hogy ostorozom magam. Hogy olyasmit csinálok 1650# magammal, amit ha egy másik emberrel tennék, elborzadnék tőle. Senki mással ezt nem tenném meg, olyan 1660# következetesen, évtizedszámra, ahogyan azt magammal megteszem. Ahogy bántalmazom magam. Tulajdonképpen a 1670# bántalmazásnak felnőtt korban önmagunkra vonatkozóan van egy külön világa, ahogyan büntetjük magunkat. S ezt is 1681# megtanultuk. Hogy rossz vagyok, erre nem is reflektálok, ezt mondom, és utána mit érdemlek, ha rossz vagyok: 1692# büntetést. És ahogyan megtanultuk, hogy általában a büntetés után van egy kis enyhület - így szokott lenni, 1702# ugye? -Állj a sarokba! Beálltál, s utána mikor vége volt a sarokba állásnak, akkor jött egy kis szabad rész. Ez 1713# egyébként a kisgyerekkori morális érzéknek pontosan meg is felel, ezért felnőttként magamat nemcsak ostorozom, 1724# hanem büntetem is. És amikor nem tudatosan, saját magam számára a kirótt büntetéseket úgy (sóhaj), akkor engedem 1735# meg magamnak, hogy egy kis enyhülethez jussak. Most de érdemes volna például - nem mondok egyetlen példát sem - 1746# mert azt szeretném, hogy akár most, akár akármikor valamikor föltennél egy nagyon érdeklődő, gyermeki 1755# kíváncsisággal teli kérdést: én tulajdonképpen hogy büntetem magam? Hogy szoktam csinálni? Na ez például érdekes 1766# kérdés. Hogy is csinálom? Mit szoktam kieszelni? Ha érdekes fölismeréseim támadhatnak. Egyszer bementem a 1777# csoportba - még képződtem - bementem a csoportba, kezemben volt a kóla, másik kezemben pedig...balaton szelet. 1787# Bejöttem, a többiek ott ültek, a csoportvezető is bent volt, leraktam. S leültem, a csoportvezető rám néz, azt 1798# mondja: Feri! Te kényezteted magad? Én? Ferenc atya? Én aztán nem. Vigyázzál! Csoportvezető észrevett engem, én 1809# nem vettem észre magam. Mondom, csak úgy beszólt egy picit: Na, Feri, kényezteted magad? És én nem álltam meg, 1820# azért úgy tudok spontán lenni: Ez nem az! Kóla meg balaton szelet. Ez nem kényeztetés. Csoportvezetőnk nagyon 1830# kedvesen fenntartotta az érzelmi biztonság világát. De az! Nem kezdett el vitatkozni velem. Te, csak azért, mert 1841# az jutott eszembe, hogy te nem sokat kényeztetheted magad. Értitek, el se kezdődött a csoport, én már kaptam két 1852# gyomrost. Így edd meg a balaton szeletet! Ez mit jelent? Hogy egyáltalán nem. Például én azzal büntettem magam, 1863# hogy na azt nem! Bemehetnék a cukrászdába enni egy sütit, de nem kapsz. Hogy most is, évek óta van ilyen, ilyen 1874# tudatos programjaim vannak: na most már elmegyek az Augusztba veszek egy süteményt. Gimnazista voltam, volt 1884# bennem egy aszkézisre való hajlam..tényleg.tényleg így van. Ugye ismeritek ezt a serdülőkori aszkézist, 1894# serdülőkori hedonizmust, erről beszéltünk. 1899# Az ösztönkésztetésekkel szemben kiszolgáltatottakká leszünk és akkor két irányba szoktunk elmenni : az egyik, 1909# hogy valaki elkezd aszketikus lenni, a másik meg: ugyan minek, úgyse bírom ki, s akkor lesz a hedonista. Na, én 1920# az az aszketikus fajta voltam, ebből meg is őriztem ezt-azt... S ugye, a II. Rákóczi Feri gimibe 1929# jártam..hát..már ha jártam. Szóval oda voltam beiratkozva. Ha éppen onnan hazafelé jöttem, az utam az Auguszt 1940# cukrászda mellett ment el. Hát...miért mentem volna oda be? Azért, mert szeretem a sütit? Eperkockát? Értitek, 1951# az nem indok, hogy szeretek valamit. Kiérdemeltem? Vagy mi? Hát én például olyan értelemben sanyargattam magam, 1962# hogy hiába vált tudatossá egy-egy dolog, amit szeretek, vagy szívesen csinálnék , azt nem adtam meg magamnak, 1972# mert miért? Milyen alapon? Az még nem elég, hogy megadd magadnak, hogy kedved van hozzá. Az semmi. S közben meg: 1983# és aztán mi van? Az Auguszt cukrászda, övék a süti. Hát ennyi. Hogy jössz ahhoz a sütihez? Az, hogy szereted az 1994# eperkockát? És mi van? Még a Terézvárosban voltam fiatal pap. Vittem a kólát, no persze nem élvezetből, csak úgy 2005# a súly miatt. Edzésre. És akkor jött velem szemben egy kedves asszony - templomjáró fajta - féle. Lóbáltam a 2016# kólát, fütyürésztem a madarakkal. Meglátott, de már mikor el tudta olvasni, mi van ráírva......Megállt, mint 2026# akinek földbe gyökeredzett a lába. Háááá.... Az Atya kólát iszik? A miséző papunk? Hú, de elcifráztam magamban 2037# valamit: Azt, Margit néni, kólát. Ááááá. Nem gondoltam volna...Ehhez meg nekem mi közöm? Most meg már 2047# gondolkodnia kell. Fölidézni az élményt. Ezúton is kifejezem tiszteletemet Margit néni iránt, kívánok neki 2057# kólás-füttyös reggeleket. Következő: halljátok, hogy reggelenként szólnak a madarak? Nem lenyűgöző? Én nem is 2068# tudom, elmentem egy-két helyre, elkezdtem madáretetőket nézni. Komolyan. Arra időm nincs, hogy most ezt 2078# megcsináljam. De tényleg! Nektek van, nekem nincs. De hogy hű, a nemjóját, elkezdtek ezek a madarak 2088# nyugtalanítani. Hát ha már most nem mentek el, értitek? Ha nem mentek el, akkor már nem mennek el. Nem úgy van, 2098# hogy hú, tényleg, már január van. Hú, kicsit lemaradtunk. Jól van. Jó. Nem tudom, ez még keretek között van? Még 2109# rendben vagyunk? Ez az elégtelen önkontroll, önfegyelem sémának kifejtésébe ez még....Már nem. Már nem. Nem 2120# tudom akkor mi lesz, akkor te rossz helyen vagy. Hú, mennyit kell vezekelnem ez után ma. Majd kirovok magamnak 2131# büntetéseket. Nem vacsorázol, Feri. Ilyen pofátlanul bántottál másokat. 2138# Ezeket a pontokat összefoglalva tulajdonképpen mit is kezdek el tenni? Pontosan azt, ami a sebzettségem miatt 2148# hiányzik, vagyis hogy megállok, és a késztetés és a cselekvés között elkezdek gondolkodni. Tulajdonképpen ezt 2159# kezdem el gyakorolni. Tehát hogy egy megértő szándékkal, gyermeki kíváncsisággal kérdéseket kezdek el föltenni, 2170# s észreveszem, hogy hogy bántom magam. Tulajdonképpen ebben a folyamatban pont azt teszem, ami a legnehezebben 2180# megy. Hogy a késztetés és a cselekvés között elkezdem gyakorolni a gondolkodást. Ezért nem is fog majd könnyen 2191# menni. Mert a régi rutinok beindulnak és rögtön: nem kell itt gondolkodni! Ütni kell, vágni kell! Elrakni a 2202# sütit onnan. Kólát 26 fokra, hogy ihatatlan legyen. Azt lehet csinálni. Kiönteni a lefolyóba és egy kicsit ki is 2213# pucolja. Majd jól kimarja, a szakállmaradékot majd föloldja. S akkor itt erről szeretnék majd hosszabban 2223# szerintem két hét múlva...hogy akkor rácsodálkozok arra, hogy amit eddig gondolkozásnak hívtam, az valószínű nem 2234# volt az. Tehát, mert azt tartottam gondolkozásnak, hogy amikor valahogy cselekedtem, vezettem 52-vel, akkor azt 2245# mondtam: Hogy csinálhatsz ilyet, egy normális ember nem csinálhat ilyet, és ha kiderülne, hogy te így jössz, 2255# ennyire felkészülsz. Ezt neveztem gondolkodásnak. De valójában ez nem az. Ez nem gondolkozás, hanem a sebzett 2266# érzelmű lelki állapotomnak a szavakban való megfogalmazása. Ebben gondolkozás egy szál sincsen. Mert ez egy 2276# betanult szöveg, ebben semmi élő nincs. Értitek, föl van nekem véve. És mikor csinálok valami olyasmit, akkor 2287# beindul az egész. Ha ti kétszer hallottátok volna, akkor ülnétek az anyósülésen és már mondanátok helyettem, 2297# mert tudjátok, hogy ilyenkor ez megy a fejemben. Ebben mi a gondolkozás? Semmi nincs benne. Nincs benne semmi 2308# élő, mint mikor valaki jön és már csak tátog. Majd én is fölveszem az előadást és akkor kicsit könnyebb lesz. 2319# Oké ez? Rájövök, hogy amit gondolkozásnak tartottam, innen-onnan átvett ítéleteknek, szövegnek, szavaknak, 2329# ítélkezésnek, mindennek a jól begyakorolt folyama. S ezt mondom és azt gondolom, hogy most gondolkozok magamról. 2340# Közben egy kicsit sem gondolkozok magamról. Mert ha egy kicsit is gondolkoznék magamról, ezt a folyamot nem 2351# csinálnám. Emlékeztek arra, elnézést, hogy emlékeztek, nem tudom, olyan hülyén hangzik..hogy pár évvel ezelőtt 2361# kérdeztük, tegyétek fel a kezeteket, hogy ki emlékszik és senki nem tette fel a kezét, akkor arra gondoltam, 2372# hogy 1-2 dolgot ismételni fogok. Tényleg, tehát ti vagytok az oka, ha emlékeznétek, nem ismételnénk, akkor 2382# többet kellene készülnöm... Hogy az a serdülő lány, aki jött és szidta magát, hogy béna vagyok, hülye vagyok, 2393# semmire se vagyok alkalmas, nem is szeret senki, és csúnya is vagyok és már mindenki jár valakivel, csak énvelem 2404# nem jár senki. Emlékeztek. Most amit ő tett, az nem gondolkozás volt, hanem egy önbecsmérlő folyam, ami árad 2414# belőle, anélkül, hogy gondolkozott volna. És amikor azt mondtam neki, hogy figyelj csak! Vedd föl légy szíves 2425# egy magnóra, diktafonra ezt a folyamot, és hallgasd meg. De napi háromszor. Akkor azt mondta, hogy hát hülye 2436# vagyok én? Az volt az a pillanat, amikor gondolkozott. Ezért akármilyen hülyén hangzik fölvenni magnóra a 2446# monológjainkat, ameddig nem hallgatjuk meg kívülről, hogy mi történik, velük fogunk élni. Kedves ismerősöm ezt 2457# úgy mondja, hogy mindenkinek van egy krónikása. Ez a krónikás belül olyan jól tudja, tudjátok, mint Tinódi 2467# Lantos Sebestyén..ez döbbenetes amikor például...szoktatok esküvőkre járni? Ilyen lagziba vagy ilyesmi? Vagy 2478# csak módjával? Igazatok van, ha az ember temetőbe megy, az rendes dolog...Van egy olyan igazi násznagy. Hát hogy 2488# annak milyen betanult szöveg van a fejében! Egész ijesztő nekem. Azért, mert látszik, hogy nem is gondolkozik 2499# közben. Tehát egy ilyen üveges, párás tekintettel. De tényleg ilyen gombnyomásra, hihetetlen. Hallottam már 2510# egy-pár ilyet és sokszor megkérik, hogy - nagyon udvariasak szoktak lenni - az esküvői szertartásba is egy 2520# kicsit hadd ő, ő. S akkor az van, hogy mielőtt meghúznánk a csengőt, harangot, kipenderül. S akkor ezzel az 2530# üveges szemmel - nem kell gondolkodni - eltol egy négysorost. Az is lehet látni, hogy ha elfelejti, van azért 2541# annyi lélekjelenléte, hogy különösebb gondolkozás nélkül azért a rímeket megtalálja. 2549# És ilyen teljesen hasznavehetetlen, értelmetlen dolgokat mond, de nagyon odavaló. 2557# Hú, ez átment már, túlvolt a határon? Nem, ez benne volt, ez benne volt. 2564# Tehát ott kipenderül és akkor...de ilyet már hallottatok, nem? Nem?...De. Mariann, te hallottál ilyet. Hát akkor 2575# mindenki hallott, ha a Mariann hallott. Szóval kiáll és akkor elmondja a négy sort: itt vagyunk a templomban, a 2586# vőlegény, a menyasszony, tödödöm-tödödöm, most pedig eljön a pap, ide. És akkor megbeszélem vele, hogy a végén, 2597# hát jó, hogy ő a végén majd akarja mondani násznagyszerűen, hogy most akkor vonuljon ki a násznép és ott akkor 2608# lehet gratulálni az ifjú párnak és mondom, hogy az legyen a végszó, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. 2619# És ő akkor áll és én mondom, ott mondja Feri, hogy Atya, Fiú és Szentlélek nevében..és akkor "Vége van a 2629# misének, itt van már az ifjú feleség és az ifjú férj.....stb. Na ezt csináljuk. S akkor így elmondjuk a saját 2639# életünk történetét. Ismerős ez? Tehát konkrét helyzetekben is tudjuk szidni magunkat, na de van ám átlátásunk 2650# is, de rá is látunk azért a dolgokra. S akkor mondjuk: a Ferinek van egy ikertestvére, nagyon sanyarú gyerekkora 2661# volt, a szülei nem szerették egymást, el is váltak....stb. 2667# Nem tudom, hogy ez most közel hozott hozzátok valamit? Hű. De nagy dolog azt mondani, hogy násznagy uram! 2677# Penderüljön a vacsorához! Oszt egyen addig, míg mondom. Legyen már egy kis csönd! Most már hagyjuk ezt a... 2687# Tehát nemcsak a konkrét helyzetben tudom mondani, - hogy vezetek, és hogy tudok olyan hülye lenni, hogy nem 2698# indulok el időben, és ha ezek az emberek tudnák, és mit képzelsz te magadról? Te még azt mondod, hogy pap vagy 2709# és nem tudsz időben elindulni - hanem az egész élettörténetünkre vonatkozóan is csináljuk. Jól begyakorolt 2719# négysorosaink vannak. 2721# Ha az anyám jobban szeretett volna, nem is lenne ilyen sanyarú a sorsom és a gyerekemet sem bántottam volna így, 2732# de már késő. Na jól van, nem tudom, most mit csináljunk még ma. Mit nem kaptatok még ma meg? Jó. Na, hát én is 2743# egy egy Prima Primissima díjat szerintem.... Szóval gyerünk, adjuk az anyagot. Most akkor a következő, hogy ezt 2754# már sokszorosan mondtuk, hogy igyekszünk elfogadni azokat a részeinket, miután megértettünk: gyermeki 2763# kíváncsiság, föltettünk alapvető kérdéseket, egészen érdekes válaszokat kaptunk, mert hajlandók voltunk 2773# gondolkodni. A gondolkozás nyomán meglepő módon egész érdekes dolgokat mondunk magunknak meg magunkról, olyat, 2784# amit egészen nem is szoktunk meg, s hogy egyszer csak lehetőség nyílik arra, hogy az el nem fogadott részeinkkel 2795# találkozzunk. S hogy elfogadjuk az el nem fogadott részeinket, de itt ugye az érzelmi önkontroll, érzelmi 2805# önfegyelmezés hiánya ésatöbbi, érzelmi önszabályozás gyengesége: be fog indulni néhány probléma. Az egyik, hogy 2816# azt gondoljuk majd zsigerileg, hogy vannak ezek a piszkos negatív érzelmek, ezek keserítik meg az életet, no 2827# ezeket kell száműzni. Tehát írja meg már valaki azt a könyvet, ami arról szól, hogy hogy ne legyen bűntudatom! A 2838# bűntudat piszok dolog. Vacak. Már írja meg valaki, és akkor..há jól van így. És megcsináltam, azt mondta 4 lépés 2849# volt, megcsináltam, nincs is. Most jól vagyok. Amikor az a stratégiánk, hogyha a negatív érzéseinket sikerülne 2859# írmagjukban kigyomlálni, akkor lenne szép az élet. Ez kinek a logikája? Annak a szülőnek a logikája, aki a 2870# gyerek haragjával, agressziójával, szorongásával, szégyenével nem tud mit kezdeni. S az önnevelésünknek akkor az 2881# egyik kulcsa - látjátok, már benn vagyunk a málnásban - hogy azt mondjuk, hogy eddig ment egy ilyen folyamatos 2892# násznagyi szöveg, hogy ha nem lenne bennem rengeteg félelem és a szorongás, akkor önfeledtebben tudnék élni, meg 2902# is találnám a párom, akivel boldog lehetnék. Az az én egyetlen bajom, hogy nincs elég akaraterőm, de egyébként 2913# meg szorongok, és jaj... 2916# Hogy akkor azt mondom, hogy hát éppen a gyereknek a szorongása, agressziója, hiperaktivitása, állandó ilyen 2926# kapcsolódási kényszere, hogy fölhívja magára a figyelmet, hogy középpontban akar lenni, hogy nem bír a fenekén 2937# maradni, hogy, hát hiszen épp azt csináltam, hogy ezzel nem tudok mit kezdeni, zavaró érzelmek, fejezze már be, 2948# hogy a dolgok normálisan menjenek. De most ugyanezt csinálom magammal, anélkül, hogy megbecsülném a 2957# bűntudatomat, a zavaraimat, emlékeztek erre, hogy elkezdem megbecsülni a zavaraimat és itt most főleg mindazokat 2968# az érzéseket és érzelmeket, amelyek a zavarral együtt jönnek, amelyek részei a zavarnak. És ezzel kapcsolatban 2979# el tudok kezdeni megértő és együttérző lenni. Különben azt csinálom magammal, ami történt velem. És azt mondom, 2990# hogy ha nem lennének ezek az érzések, akkor énnekem...ugye erről beszéltünk heteken keresztül. Hogy a szülő az 3001# érzelmi önszabályozásának a gyengesége miatt azt mondja a gyerekére, amikor ő valami olyasmit csinál, ami benne 3011# olyan érzést vált ki, amivel nem tud mit kezdeni: hagyjad abba, fejezd be, hogy egyszer megengedem magamnak: hát 3022# most akkor én szorongok. szorongok. Csak van benne valami jó. A legkomolyabban. Hát ok nélkül szoronganál? 3033# Agresszív vagy? Rohangászol össze-vissza? Például rengeteg ember... a harag jó gyógyír arra, hogy a fájdalmat 3043# érezni kelljen. Ha a haragot az agresszió irányába visszük, nem csak a fájdalmat nem kell érezni, még 3053# cselekvőképesek is vagyunk. Nem kis teljesítmény. Ha közelebb engedném magamhoz azt a fájdalmat, ami bennem van, 3064# jönne rengeteg félelem, ebbe bele fogok pusztulni, ezért inkább összeszedem magam, haragszom, s a haraggal, 3075# főleg ha azt cselekvésbe fordítom, a lehető legmesszebb űztem a saját fájdalmam. 3083# Ez értelmetlen? Most csinálhatom azt, hogy miközben jönnek ezek az indulatok, kifejezem, szidom magam: hát ez 3093# aztán nem illik. Hát ez nem illik. Most olyan szépen tud ülni. Látjátok? Nézzétek meg, ugye? Mikor ültem én 3104# utoljára? Nézzetek ide! Nem bírok így ülni. Misén egy ideig... alig várom, hogy harangozzanak. Na.jó. 3114# Gondolkozásnak már befellegzett. Jó. A következő, hogy akkor is engedélyt adjak arra, hogy cselekedhessek 3124# magamért, ha tudom, hogy az másokban negatív érzéseket fog kiváltani. Nagyon sok felnőtt bénult olyan 3134# értelemben, hogy a cselekvés terét minimálisra szűkíti, nemegyszer annyira minimálisra, hogy tulajdonképpen azt 3144# mondja, hogy hát tehetetlen vagyok, de most nézd meg, kifogytam az ötletekből. Miért? Mert azt mondja, hogy ha 3155# ezt csinálom, akkor haragudni fog rám a barátom. Tehát akkor ezt nem csinálhatom. Most ha ezt csinálom, akkor a 3166# feleségem lesz dühös, hát ezt nem, ezt nem csinálhatom. Most ezt csinálnám, hát akkor a gyerekek....törülközöm. 3177# Hát kérlek szépen, akarok nektek mutatni valamit....Nemzeti sport. Olvasom...igen, mert nem tudom rögtön 3187# elolvasni, a WC-n rövid időt töltök, értitek, ennyiből nem jön ki sok, így viszont jártomban-keltemben fölütök 3198# egy kéthetes sportot, máris.... Gyerekek összezavarodnak, anyósom többet jön, főnök, hát a főnök meg...át fog 3209# rajtam nézni. Úgy fog bánni velem, hát semmibe fog venni. Hát most így teljesen ellehetetlenültem, az a baj. 3219# Most mit kezdjek az életemmel? Hát hogy, most mit csináljak? Hát látnivaló, hogy nem tudok lépni. Ki tudna nekem 3230# segíteni? Nincs egy jó segítő? Segít és megmondaná, hogy hogy tudok úgy tenni magamért, hogy az másokban csak 3241# pozitív érzéseket keltsen? Ez kéne. Most hogy ezt mondom, ezt jól kitaláltam. És az a legjobb benne, hogy 3251# reális. Ez működhet, csak egy jó segítő kell, aki megmondja, hogy hogy. Hát attól segítő, nem? hogy én nem 3261# tudom, a segítő meg tudja, hogy. Ez lesz egy jó. Ilyen Pál Feri..... Nem fog látni, nem ismer föl. Egy ilyen 3272# katolikus pap, nem? Szerintem egy katolikus pap így csinálja. Hogy úgy csinálja, hogy mindenkinek jólessen. 3282# Mindig mindenkinek, hogy...nem? Hát különben biztos bűntudata lenne. Ugye? És akkor gyónna, de annál úgy többet 3293# mozog. Vagy úgy összefoglalja mindig? Nem, hát ennyit nem lehet. Igen, ez jó lesz, eljövök, és akkor..ezzel kéne 3304# valamit kezdeni. Hát az anyósom nem jöhet többet...a főnököm nem nézhet át rajtam. a gyerekek nem lehetnek 3314# összezavarodottak. Érthető, amiről beszélek? Hogy a következő lépés az az, hogy fölülírom azt a tapasztalatot, 3325# amit a gyerekkorból olyan világosan hozok, hogy nem kelthetek negatív érzéseket a szüleimben, mert elvesztik az 3336# érzelmi önszabályozó képességüket és nekem lesz bajom. Hát pedig én kiszolgáltatott vagyok, apám elkezd, meg 3347# anyám...nem engedhetem meg magamnak. Nagy szabadság az egy felnőtt embertől, sokszor önnevelést igényel, hogy 3357# engedélyt adjak magamnak arra, hogy tehessek magamért valamit, ami nem lesz egyenlő az önzéssel, nem tudom 3368# mivel, akkor is, ha az a másikból negatív érzéseket fog kiváltani. És amikor látom, hogy negatív érzést vált ki, 3379# akkor nem hívom a násznagyot, hogy elfújja a nótát. Hogy lehetsz egy ilyen ember, hogy képzeled te ezt, te 3389# neveletlen kölyök. S köszön a násznagy, nem kér, hallgattam eleget. Vacsizni. A következő lépés tehát ez: hogy 3400# erre engedélyt adok. Hát, valami olyasmi van benne, hogy ez annyival fontosabb, hogy ezt néhány mondatban ide le 3411# tudom hozni. Hányan és hányan és hányan úgy érzik, hogy nincs mozgásterük, nincs levegőjük, nincs, nincs, nincs. 3422# Pedig van. Csak éppen valaki majd dühös lesz, a másik szomorú lesz, a harmadik majd csalódni fog. Egyszer valaki 3433# azt mondja, na, azt nem gondoltam volna, hogy te okozol nekem csalódást. Mert ez annyira a fülemben van. Nem 3443# aludtam egész éjszaka...Érdekes volt ezt hallani. Egyszer csak szembesültem vele, hogy igen, tudok csalódást 3454# okozni. Ezért nagyon kedvesen, amikor 13, nem 11 évvel ezelőtt a........templomba kerültem, van is, aki 3464# emlékszik rá, véres kardot szoktak lobogtatni, hogy ilyet pap első misén nem mond. Első misén ott, nem tudom, 3474# hogy csalódtatok-e már bennem? Nem, nem, hát a Feri milyen jó papunk lesz, hurrá, hurrá...Na, aki még nem 3485# csalódott bennem, fog...Ez volt a székfoglalóm. S így is lett. El tudjátok képzelni, ott vagyok nyolc évig, 3495# azért elég sajátosan mégiscsak hatalmi pozíció az. Tehát a döntéseimmel hatást gyakorlok mások életére, akkor is 3506# ha akarom, akkor is, ha nem. Akkor is, ha minden jó szándékkal hozok meg döntéseket, hatást fogok gyakorolni. 3517# Elképzelhető, hogy 8 éven keresztül nem csinálok semmi olyat, amitől majd valaki csalódni fog? Irreális. 3527# Irreális. Azt kimondtam az első misén, megkönnyebbültem. Meg van itt alapozva az élet. Jó....Nem tudom, hogy 3537# jó-e. Az se baj, ha nem jó. Mindenesetre mondom, a környezet, amikor engedélyt adunk magunknak, hogy 3547# cselekedjünk magunkért, akkor rögtön azzal fog bennünket szembesíteni, hogy: ne is haragudj, eddig is elég önző 3558# voltál. Hát eddig is itt rohangáltál, eddig se igazodtál, eddig is ilyen extravagáns voltál, eddig is... most 3569# még te föl fogsz itt szabadulni? Eszednél vagy? Mert ez a reális. Akkor hirtelen megjön a násznagy. Haj, de 3579# mennyire igaza van. Eddig se voltál rendes ember, ezután sem leszel, ha így folytatod. Mert ugyanis mi történik, 3590# mikor megvannak ezek a sérülések? Valahogy, hogy életben maradjunk, elkezdünk kompenzálni. Ugye? Ha valakit nem 3601# szeretnek és ő magát nem szereti, mit szokott csinálni? Önző lesz. Hát ha nem szeretem magam, valamit mégiscsak, 3612# ha nem csapom agyon magam, akkor az önzéssel adok meg valamit, amire valójában nem vágyom. Mert nem arra vágyom, 3623# hogy önző legyek, minden úgy legyen, ahogy én akarom, hanem hogy valamit kapjak. Valami jó érjen engem az 3633# életemben. De mert nem tudom magamat szeretni, hiszen nem tanultam meg, hogy is kéne magamat szeretni, mert azt 3644# tanultam meg, hogy kell magamat bántani. Ezért tehát, hogy azért mégiscsak valahogy a felszínen legyek, 3654# megtanultam önzőnek lenni. A szeretet hiányában. S akkor ezt jól begyakoroltam. Tehát a környezetem azt fogja 3665# mondani, hogy ha te még így elengeded magad, háát, az azt fogja jelenteni, hogy neked fogalmad sincs magadról. 3675# Teljes szubjektív realitásveszteségbe kerültél. Valójában nem így van. Akkor, ha az, amikor engedélyt adok 3686# magamnak arra, hogy valamit másképpen tegyek, egy folyamat részeként történik: érzékeny voltam magamra, 3696# figyeltem magamra, észrevettem magamat, kérdéseket tettem föl, elgondolkoztam, stb. Mikor ennek a folyamatnak a 3707# keretében egyszer csak aztán megengedem, hogy igen, hát most látom, hogy..na ezt kellene akkor..hát nincs, hát 3717# persze, ez fog történni, de akkor ezt elrakom innen, akkor ide tudok jönni. Akkor az fog történni, hogy 3728# éppenséggel azt is tudatosíthatom magammal, hogy amit teszek, egy lépés afelé, hogy szeressem magam, és egy 3738# távolodás attól, hogy önző legyek. De eddig fordítva voltak bennem a dolgok. Mert amikor kifejeztem a 3748# szükségleteimet s valahogy azt közvetítettem, hogy szeressetek engem, mert azt mondták, hogy önző vagy. Ez 3758# történt. A szüleim nem tudtak rám hangolódni, ezért én vágytam a természetes szeretetre, mire azt mondták: ez az 3769# önzés, fiam. Ez az önzés. Anyád fáradt, apád dolgozik, 26 órát naponta. Neked még van képed idefocizni apádnak? 3780# S ezért összekeveredik a szeretet és az önzés. Szeretetről lenevelődök, az önzésre meg rákapok. Oké? Az is 3790# lehetséges, hogy érdemes valakitől segítséget kérni, de elég bölcsen járunk el akkor, hogyha az alapvető célunk 3801# nem a gyógyulás. Hú, ez brutálisan hangzik, ugye? Mert az összes negatív érzelmet ki kéne irtani, jónak kéne 3812# végre lenni, s akkor meggyógyulni és felébredni. Mese volt. Nem tudunk minden nyomorúságunkból kigyógyulni, ha 3823# nem tudunk fejlődni. Meg növekedni. Ahogy Maslow kapcsán annyit beszéltünk erről. Hogy hiány vagy 3832# növekedésmotiváltan élek? Ha valaki az életét arra szánja, hogy meggyógyuljon, eltékozolta az életét. Mert mire 3843# úgy nagyjából egész jól van, beharangoztak neki. Szerintetek az emberi életnek az a célja, hogy végül ne legyek 3854# egész jól? Ez fizikai szinten olyan, mintha azt mondanánk, emlékeztek, hogy célom egészségesen meghalni. Hát ha 3865# 70 évesen éppen magasugrás közben kapok szívinfarktust, az a tuti, már a mennyország közelebb is van. 3874# Rettenetesen sovány életcél. Minden az egészség. Pajtikáim. Ha van egészség, minden van. Tehát nem az a cél, 3885# hogy meggyógyuljunk. Gyógyuljunk, de nem az a cél. Az lehet a fejlődésnek egy gyümölcse, következménye. Ahogy a 3896# boldogság sem cél, hanem lehet az életmódunk gyümölcse vagy következménye. Hát persze hogy gyógyuljunk. De aki 3907# egy ilyen gyógyulásközpontú valamit csinál, egyre rosszabb helyzetbe kerülünk. Mert ugyanis hogy elkezdünk 3917# lefelé ásni, tudjátok, mit mondott Karl Gustav Jung? Jung apó azt mondta: az önismereti munka csatornázási 3927# munkához hasonlít. Minél mélyebbre ásunk, annál nagyobb lesz a bűz. Amikor valaki az egész életét arra fecsérli, 3938# hogy végre meggyógyuljon...az életnek ennél több értelme, sava-borsa van és közben mi magunk is meglepődünk: a 3949# nemjóját, hát tulajdonképpen több hete jól is vagyok. Vagy jé, most veszem észre, hogy tudok rendesen ülni. Vagy 3960# tulajdonképpen tudok aludni. De érdekes! Vagy jé a főnököm amikor azt mondta, hogy na ez nincs még kész, akkor 3971# eddig mindig utána kellett mennem pisilni. Jé, most meg nem megyek. Jé, most csak akkor megyek, amikor kell. 3981# Mert hisz jól vagyok akkor. Tehát nehogy úgy vegyétek, hogy a gyógyulást semmibe veszem. Az, hogy az motivál 3992# engem, nagyon jó. Motiváljon is. Legalább ezt a részt befejezem, ha még lenne tíz perc. Igen, nem fejezem be. 4002# Most látom, hogy mennyi minden van még. Hogy akkor a következő alkalommal befejeznénk ezt a sémát, alapvetően, 4013# még hogy az önnevelés, önművelésben mit tehetek magamért, még ez lesz, de már csak 1 pont van, de annak van 7 4024# alpontja, A legkomolyabban így van, tehát akit ez nem érdekel, annak adj egy kis szünetet, ne büntesd magad 4034# tovább. És akkor a gondolkozás, hogy hogyan érdemes tehát a késztetés és a cselekvés közé beépíteni a 4044# gondolkozást, hogy miféle gondolkozást érdemes oda beépíteni, hogy az ne a násznagynak a kárálása legyen. 4054# Pusszantok mindenkit!
Lejegyezte: Kápolnai Krisztina