2013.12.03-masodpercjelolessel
A pálferi wikiből
0000# Köszöntlek benneteket! Elnézést, hogy egy pár perccel megcsúsztam. Nem találtam a pizsamámat. Tényleg, hát ilyen 0009# késői órában! Elő kellett készítenem. Legkomolyabban! Különben nem tudtam elindulni otthonról. De sikerült 0018# megtalálnom a mai napra való pizsimet, úgyhogy most már sikerült, itt vagyok. 0025# Arról a sémáról beszélünk, elégtelen önkontroll, elégtelen önfegyelem. És emlékeztek, hogy ennek kapcsán 0034# kezdtünk el John Payne nyomán arról beszélni, hogy egyrészt a gyerekek túlságosan is bevonódnak, és túlságosan 0043# is sokat kapnak a mi felnőtt világunkból, és ami bennünket boldogtalanná, feszültté, szorongóvá, idegessé, 0052# agresszívvá, fölhecceltté, és a többi tesz, az a gyerekeket mondjuk megsebzi, megbetegíti. Túl sok tárgy, túl 0062# sok választási lehetőség, túl sok információ, túl nagy gyorsasággal mindez. És ezért beszéltünk nagyon sokat 0071# arról, hogy nagy segítség lehet a gyerekeink számára, és a gyerekeinken keresztül nekünk, a környezet, az 0080# időrend, a tárgyak, és, és és... szűrése, egyszerűsítése. És hogy ebből a szempontból az az ösztönös 0088# magatartásmódunk, hogy kezdjük valaki máson, éppenséggel most valami jót is hozhat a konyhára, mert ahogyan a 0098# gyerekeink életét elkezdjük egyszerűsíteni, ez ki fog hatni ránk is. Szép lassan valahogy a mi életünk is tud 0107# egyszerűsödni ezzel együtt. 0110# 0110# Tehát volt egy nagyon nagy rész arról, hogy a környezetről beszéltünk. És aztán a másik nagyon nagy rész, ami 0118# most már alkalomról alkalomra megy, s ennek megvolt sok-sok háttere, Böszörményi Nagy Ivánnál a szülősítés 0125# kapcsán, ez pedig az, hogy megértsük, hogy mi van a szülővel, mi van a pedagógussal, mi van a segítővel. Hogy 0133# lássuk, lássuk azt az egész rendszert, amiben végül a gyerek megsebződik, és nem tud megfelelően fejlődni. Hogy 0142# ezt az egész rendszert szerettük volna látni. És nem egyszerűen csak eltolni valahova a problémát máshova. Ugye, 0150# ha azt mondjuk, a szülővel van a baj! Na! Ugye, akkor érezhetjük magunkat gyerekbarát, nagyszerű szakembernek, 0158# csak éppen az történt, hogy a szülő már eleve túl sokat szorong, és nem tud a gyerekére hangolódni, most 0166# elővettük a virgácsot, ugye, nemsokára kapom is, és akkor megdádázzuk a szülőket, amitől a szülő még jobban 0174# szorong, és még alkalmatlanabb lesz, amitől a gyerek még rosszabb lesz. A rosszabbat vegyük most idézőjelbe 0182# mindenképpen. 0183# 0183# Tehát akármennyire csak toljuk, toljuk tovább, éppenséggel nem jutunk sehova se. Ezért, ezért, ezért, ezért, 0192# próbáltuk valahogy ezt összefüggésbe helyezni, mindazt, amiről beszélünk, és éppen egy fordított irányt venni. 0201# Hogy mi lenne, ha fordítva néznénk, és azt mondanánk, hogy éppenséggel az egyszerűsítésre, a kevesebb stresszre, 0211# az életmódváltásra nekünk felnőtteknek van nagyon nagy szükségünk. S ezért itt nagyon hálás vagy valakinek, egy 0220# műszaki zseninek, aki azt mondta, hogy a biztosíték, ami az autómban van, az kismegszakító. (A közönségből 0230# szólnak Ferinek, hogy az nem úgy van) Az nem! Akkor mi az a kismegszakító? Ami otthon van, az a kismegszakító! 0239# Tehát akkor nekem sok kismegszakítóm van otthon. És akkor mi az, ami az autóban van? Az a biztosíték. Jaj, jaj, 0249# így könnyű! 0250# 0250# Szóval, ezt a mondatot fogalmaztam aztán meg, hogy a gyerek tulajdonképpen a társadalom kismegszakítója. Azért, 0260# hogy egy nagy bajt elhárítson, beleszakad. Hogy a család működésmódjának rendszerszemléletű látásának a 0270# következménye az volt, hogy fölismertük, hogy a gyerek nem egyszer tünethordozó. Hogy nem vele van a baj, hanem 0281# sokkal inkább mondjuk a házastársi kapcsolatnak, a családi kapcsolatrendszernek, a környezetnek, az adott 0291# kultúrának a zavara, merthogy ő a gyönge láncszem, benne megtestesül, és mint tünethordozót láthatjuk azt a 0301# zavart, ami nála van. 0304# 0304# Azt mondta Erik Erikson: "A gyerekünket ne keverjük össze a tüneteivel." S a gyerek tüneteit ne keverjük össze a 0314# gyerekkel! Fordítva is mondhatom. Tehát, amit a gyerekek zavarával kapcsolatban látunk és megértünk, az 0323# tulajdonképpen messze túlmutat a gyerekeken. Tulajdonképpen egy egész társadalom zavara jelenik meg, és testesül 0333# meg a gyerekekben. Ezért is milyen abszurd arra gondolni, hogy a gyereket kell ütni-vágni, hogy a helyzet 0342# valahogy normalizálódjon. Miközben éppen minden mással kellene foglalkozni, és a gyerek magától normális lenne. 0352# Ezt lehetne mondani. Elfogadható, elviselhető mértékű lenne mindaz a kajlaság, mindaz a zűr, amit ő produkálni 0362# tud. 0363# 0363# Erről beszéltünk. És így jutottunk el oda, hogy becsüljük meg a zavarokat, a tüneteket is, mert az a 0370# szemléletmód, amivel például azt mondom, hogy téged elfogadlak, de a tünetedet nem. Rendben van, szeretlek 0378# téged, de a zavarodat nem szeretem, beleértve akár saját magamat is. Szeretem magam, de ezt nem! Hogy milyen 0387# nagy lépés az - fölismerni, hogy az elhárításaink, a zavaraink, és a tüneteink mind valamilyen céllal alakultak 0395# ki. Mind valamilyen céllal. Hogy a lélek semmit sem tesz cél nélkül. És mert így van, azt kell mondanunk, ha azt 0404# tapasztaljuk, hogy vannak tüneteink, zavaraink, mindenféle olyan elhárításunk, ami éppenséggel nehezíti az 0412# életet ebben a pillanatban, itt és most, akkor is tudhatjuk, hogy az valamikor céllal alakult ki. Mert egy olyan 0421# helyzetben kellett lennünk, amikor a természetnek már, szabad így mondanom, az életben maradásunk érdekében 0429# megérte, hogy mi kifejlesszünk egy tünetet, egy elhárítást, és valamilyen zavar alakuljon ki. Hogy ez még mindig 0438# jobb volt, mint valami más, amit ezzel el tudtunk kerülni. 0443# 0443# Emlékeztek, tehát erről beszélünk. De nem ismétlünk, hanem, kérem szépen, tologatjuk a mecsiket! Úúúú! 911-es 0457# Porsche! Ez szép! Na most! Természetesen... Ez mi? Kisautó? Ez nekem nem elég! Ez egy azonosítatlan jármű. És 0472# itt....(halk, áhítatos hangon) egy kamion! Megvan ez esti szórakozásom, az tuti! 0483# Hoppá! Nagyon köszönöm! Úúú, vannak játszótársaim! Na, most. Ennyit akkor, hogy miről is beszélünk.. És 0498# visszatértem a jól begyakorolt módszerünkhöz, írtam most 29 pontot. Milyen egy spontán reakció volt, puszi neked 0513# ezért. Azt mondja, "Jaj!" Nem ezért jöttem ide! 0520# 0520# Szóval, bele fogok kezdeni a 29 pont elmondásába. Hogy akkor tulajdonképpen a családi kapcsolatrendszer 0529# összefüggésében mit mondhatunk el mindarról, ami a témánk, hogy mi is van akkor azzal, hogy elégtelen 0539# önkontroll, önfegyelem? Hogy akkor itt tulajdonképpen miről van szó? 0545# Na most. Kitaláltam egy jó kis címet, olyan büszke vagyok magamra. Hogyha nagyon unatkozom, kénytelen vagyok 0555# dolgozni. A következő címet adtam a mai alkalomnak: Nem a gyerekkel van a baj, hanem a baj van a gyerekkel. Így 0566# tudnám összefoglalni az előbb elmondott összefoglalást, hogy nem a gyerekkel van a baj, hanem a baj van a 0576# gyerekkel. Most szívesen hazamennék, mert ennél jobbat nem tudok. Még most egy kicsit tologatom a matchboxot, és 0586# hazamegyünk. 0588# 0588# Na most. A családi kapcsolatrendszer összefüggésében szeretnék elmondani egy tipikus magyar családi történetet. 0599# De olyan tipikus lesz, hogy már ásítozom, annyira unalmasan tipikus, ami történik, az nem ásításra érdemes, az 0609# nagyon-nagyon elgondolkodtató, és csomó érzelmet vált ki belőlem, de annyira tipikus, hogy kell is egy matchbox, 0621# hogy valahogyan elviseljem. 0623# Képzeljük el, hogy van egy férfi, van egy nő - na tessék! - van egy férfi meg egy nő, mind a kettő maga is azért 0634# többé-kevésbé gyakorló neurotikus, amolyan felnőtt szorongó, mindenféle hiányokkal, sebekkel, minderről nem 0645# sokat tud, mert hát átlag magyar ember, tehát csak szorong, de nem tudja, mi van vele. Aztán valahogyan egymásra 0656# találnak. (Feri, miközben a történetet meséli, a matchboxokkal el is játssza, innen a szokatlan hasonlatok sora 0667# - a szerk.) Már van, aki itt elvérzik, ugye? S valahogy a semmibe hull, úgy érzi, hogy csak a magány van, meg a 0678# bontó... S akkor elkezdi felbontani magát önsajnálattal meg alkohollal, vagy munkával... Szóval, egymásra 0688# találnak, azt is mondhatnánk, hogy fölgyulladnak a reflektorok. Fény gyúl bennük, fölizzik valami köztük, meg 0699# hát a motorblokkban. És aztán elkezdődik a sűrítés, robbanás, szerelem detonációja, és akkor valami kipufogás, 0710# ezt most hagyjuk, nem szeretnék sokfelé asszociálni, mert elvesztem a fonalat, mármint az utat. 0720# 0720# Szóval, egymásra találnak, s tulajdonképpen mi történik a szerelem eufóriájában, benzingőzében? Most ez lesz az 0730# az alkalom - van egy csúcsom. Tudjátok, ezeket az alkalmakat leadják vágott formában a Mária Rádióban. Nem 0741# tudom, asszem, 45 perc vagy 50-ről kezdték, nem tudom, most mennyi De annyit tudok, hogy a csúcs 11 perc. Nem 0751# árulom el, hogy miről beszéltem, de valaki jött, hogy "Te Feri, képzeld el, hogy picit pár perccel később ültem 0762# le a rádióhoz, mert meg szoktam hallgatni, hallgatom Kedves hallgatóink, az Iránytű c. műsort hallották, és volt 0773# 11 perces műsoridő." Abból ő ötöt hallott, és akkor megkérdezte tőlem, hogy ez hogy van. Természetesen a 0783# legmesszebbmenő jóváhagyásommal. Tényleg így van! Mert nem cél, hogy bárkit is megbotránkoztassunk. Csak 0793# titeket. De most arra gondolok, ez lesz az az 5 perces valami kis... Azt gondolják, ez volt az előzetes, de nem, 0804# ebben benne volt minden... 0807# Szóval, tehát a szerelem... Na jól van. Gyerünk már! Látszik, hogy már elővettem a pizsamát, hogy én már csak 0817# egy kis mese, és akkor megyek aludni. Szóval, a tipikus magyar családi történet, hogy egymásba szeretnek, sok 0828# hiány, sok ez, sok az, tudjátok, a szerelem tudattalan motívumai. Gőzük sincs, hogy miért pont egymást, de hát 0838# nagyjából azért, mert sérülés a sérülésre talál. Hát tényleg így van! Hát így van! Azt hiszed, azért mert szép 0849# vagy? Dehogyis! Pont úgy vagy sérült, hogy passzolsz hozzám. Hát egy másfajta sérüléstől megbolondulnék 3 nap 0860# múlva! De a te sérülésed pont passzol hozzám. Ezért aztán mi nagy szerelem, és persze akkor egymásra hangolódunk 0871# tudattalanul, ugye énhatárok föloldódnak, hát szóval azért ez egy nagy rock'n'roll feeling. A szerelem 0881# megteremti azt a lehetőséget, hogy sokat legyünk együtt, egymásra hangolódunk, sokat figyelünk egymásra, 0891# törődünk egymással, gondoskodunk egymásról, jaj, belegondolni is jó! Jaj, szóval egymás mellé kerülünk, ilyen 0901# szépen, így, így. Igen ám, de mondjuk, ha egyáltalán eljutunk a házasságkötésig, ugye, mert akkor már azért nem 0912# kapunk meg mindent úgy, ahogy szeretnénk, de van bennünk egy naivitás, hogy a házasságkötéssel biztosíthatjuk 0923# azt, hogy a másik most már végérvényesen meg kell, hogy adja azt, amire szükségem van, s erre esküt is tesz. S 0933# amikor ez megtörténik, akkor egy ideig még valahogy megy a szekér, valahogy, akadozik a benzin... És mi 0943# történik? Megszületik az első baba. Hát persze a család szeme-fénye (nagy nevetés, mert a kamion lényegült át 0954# 'babává' Feri kezében), azt lehetne mondani, hogy minden körülötte kering. Na most. Itt még a köldökzsinór is 0965# rajta van. (Feri bogoz valamit) De aranyos. Van egy fölírása is: "Én is hiszek benned!" Tényleg ez van ráírva. 0975# Tehát: megszületik a család szeme-fénye. Még nem... (valami megroppan Feri kezében a kamionon) Nagyon 0985# sérülékeny! Egyedül tehetetlen. A felnőttek nem boldogulnak vele, s akkor szép lassan azt gondolják, hogy a 0995# gyerekkel van a baj, pedig csak ő nem tudja összetenni, amit kéne... Szóval, na, gyerünk! (Feri odamegy az egyik 1006# nézőhöz, és megkéri: "Péter, csináld meg!") Szóval, az történik, hogy a gyerek természetszerűen nagy figyelmet 1017# igényel. (Péter már adja is vissza a kamiont megszerelve. Feri erre reagálva mondja: "Ha nem lenne önbecsülésem, 1028# most megszégyenülve érezném magam, megalázva és kirekesztve a normálisak társaságából.") 1037# 1037# Szóval, a gyerek természetesen nagy figyelmet igényel, és ha az anya egyáltalán vállalkozik arra, hogy megpróbál 1047# jó anya lenni, biztosak lehetünk abban, hogyha annyira sérült csak, hogy egyáltalán megkíséreljen jó anya lenni, 1058# akkor nagyon jó anya akar lenni. Nagyon. Ami persze azt jelenti, hogy rengeteg idejével, figyelmével gyermekénél 1069# lesz, apa meg megy dolgozni. Még nézi, nézi, mi történik otthon, de egyre távolodik, és mit fog megélni az 1079# apuci? Az apuci azt fogja megélni, hogy tulajdonképpen, amíg a szerelem szép időszaka volt, addig volt igazán 1089# jól, bár tulajdonképpen nagy hullámzások voltak, de tulajdonképpen a társa tényleg megadta neki azt, amire 1100# szüksége van. De most, hogy megszületett a gyerek, ő nem kap elég törődést, figyelmet, szeretetet, gondoskodást. 1110# Szép lassan a felesége mintha nem is venné emberszámba. Vagyis kocsiszámba, autószámba. Mintha nem venné úgy, 1121# mert jön haza, "Gyere! Miért késtél? Fürdetés van." Szex nincs, csak fürdetés. A férfi kezd egyre jobban kimenni 1132# a családból, és úgy érzi, őt nem szeretik, ez neki nagyon kevés, és hogy a szorongását enyhítse, mondjuk első 1142# lépésben többet dolgozik. Tipikus. De ettől a szorongása nem enyhül, mert haza kell mennie. Ahol továbbra sem 1152# kapja meg azt a mennyiségű törődést és szeretetet, amiről azt gondolja, hogy neki arra szüksége van. Következő 1163# lépés pedig: egy garázs. Ott már áll egy autó, esetleg kettő, három. 1170# 1170# Mit él meg a feleség? Azt éli meg, hogy őneki eleve rettenetes teher, hogy most jó anyának kell lenni, mit 1179# jónak, tökéletesnek. Ez eleve rengeteg szorongást kelt benne, ezért alig várja, hogy a férje hazajöjjön, hogy 1189# egy kicsit enyhítse az ő rettenetes szorongását, amiből éppen az anyai helyzete miatt ki se tud jönni, hiszen ő 1198# van ott a gyerekkel, hova hagyja, kire hagyja? Ezért még jobban szorong. Nagyon elégedetlen lesz a férjével, 1208# perel a férjével, a férje ettől még jobban szorong, és még inkább valahol a szorongás enyhülését keresi. A nő 1217# még jobban szorong, hogy most már nemcsak a gyerek, elmegy a barátnőjéhez, azt mondja: "Figyelj már! Hát ez nem 1227# igaz! Mintha már most két gyerekem lenne! Nyűgös, meg panaszkodik, jön az elvárásaival, lehetetlen alak!" Hmm? 1237# Az anya még jobban szorong, feleségként is szorong. Szorongva nem jó a szex! A negatív érzések szexgyilkosok! 1247# Tik-tik-tik-tik-tik-tik... Mi lesz ennek a következménye? A gyerek egyedül marad, nincs, aki ráhangolódjon, s 1256# elkezdi mutatni a tüneteket. Tipikus magyar történet! Ekkor az apa észreveszi, hogy baj van otthon! Picit 1266# megpróbál több időt tölteni, de már megrendült a kettejük közti kapcsolat, túl nagy a szorongás ahhoz, hogy 1275# egymás közelében föl tudjanak oldódni, elkezdik egymást bántani. A gyerek meg középen. Esetleg egy ideig 1284# összefognak a gyerek érdekében, mert a gyerekkel baj van. Még egy pár évig így összefognak a gyerekekért, de 1294# közben az apa még jobban szorong, mert eddig csak a felesége volt nagyon fárasztó számára, most már a gyerek is. 1304# Még messzebb megy. Az anya még kevesebb érzelmi melléállást él meg, és bár egy ideig még a gyerek kielégítette a 1314# közelség igényét, a társigényét, a melegség, a bőrigényét, de miután annyi zavar van vele, meg most már 3, meg 5 1323# éves, meg 6, tulajdonképpen a gyerekén keresztül sem jut ahhoz hozzá, amihez hozzájutott még az első néhány 1333# évben, még jobban szorong, és még inkább egyedül van. Most amikor ez van a szülőkkel, akkor mi lesz a gyerekkel? 1343# A gyerek még jobban fog szorongani, mert nincs hova menni. Kinél oldódik fel az ő szorongása? Nem tud kinél 1352# föloldódni, mert a szülők szoronganak már nagyon. S kialakul egy rettenetes rendszer. Ez a mai magyar családok 1362# klasszikus működésmódja. Most ezt esetleg tetézzük, nem tudom, munkahelyi nehézségekkel, meg házépítéssel. S 1372# akkor megvagyunk. S erre mondhatjuk azt, hogy ha most a helyzetet, ami fölállt, tényleg, rakjuk ezt ide, apa 1381# itt, anya ott, gyerek szorong, hogy erre a helyzetre reálisan nehezen mondhatjuk azt, hogy a gyerekkel van a 1391# baj. Nem a gyerekkel van a baj. Hanem a baj van a gyerekkel. Ott jelenik meg. Így köszön be ennek az egésznek, 1400# ennek a családi történetnek, s annak a kulturális beágyazottságnak az összes zavara, nehézsége, hogy baj van a 1410# gyereknél, a gyerekkel. A baj van a gyerekkel. Nem a gyerekkel van a baj. 1417# 1417# Ugye, milyen rettenetesen, fájdalmasan unalmas volt? Na szóval. Mementó. Úgyhogy most ebben az összefüggésben 1428# szeretnék beszélni, hogy na akkor mit csináljunk, mit lehetne tenni? 1435# Akkor a szülő alapkérdése, hogy rövid távú eredmény, vagy hosszú távú fejlődés. Hogy képes-e olyan világot 1445# biztosítani a gyereke számára, amiben nem a rövid távú eredményekért küzd, hogy szerezzen már egy ötöst, fejezze 1457# már be a leckéjét, tudjon már mindent bepakolni, emlékezzen, hogy mit mondott a tanító néni, üljön már egyszer 1468# végre rendesen, egy rohadt vacsora menjen már le balhé nélkül... Na, ezek a rövid távú eredmények. És mindez 1479# fölülírja a hosszú távú fejlődésnek a közegét vagy lehetőségét. Felülírja. 1487# 1487# Emlékszem, hogy rengeteget szorongtam gyerekkoromban. Ez már egészen... 2-3-4 éves koromból sok ilyen élményem 1497# van! 2-3-4 éves koromból. És arra is emlékszem, amikor bekerültem az iskolába, ezt meséltem nektek, hogy a 1507# szorongásomat némi aktivitással próbáltam enyhíteni, ezért a szüleim úgy döntöttek, hogy sportosztályba kell 1518# íratni a gyereket, levezeti az energiáját, és addig sincs otthon. Igen ám, de arra nem számítottak, hogy nemcsak 1528# mozgok, hanem szorongok is. És hogy a mozgás hátterében a szorongás áll, nem pedig az önfeledt gyerekkor. Ezért 1539# aztán az történt, azt mondta paidagogosz bácsi, hogy azt kell csinálni, hogy fölvegyenek a sportosztályba, hogy 1550# van egy gerenda, le van rakva a földre. 20 cm magas, ezen a gerendán kell végigmenni. Látjátok a csíkot? 1559# Megmutatom, a tesóm mit csinált. "Hogy hívnak?" - "Pál Gergő vagyok." (mutatja, ahogy szépen, magabiztosan 1570# végigsétál a gerendán) Ez volt a tesóm. Én: "Hát téged hogy hívnak, kisfiú?" (Feri valamit érthetetlenül motyog) 1580# Jó, hát név nélkül is végig lehet menni. (Feri eljátssza, ahogy bizonytalanul a gerendára lépett, és egy-két 1591# lépést tett.) És ez volt a pillanat, a második lépés után, amikor kinéztem anyámra. Mert anyám elkísért a 1601# felvételire, mégiscsak. S ahogy kinéztem az anyámra, leestem. Riadtan körbenéztem, honnan folytassam? Megyek 1611# vissza az elejére, megkönyörültek rajtam: "Kezdje újból!" Na, ezt megcsináltam még kétszer. Tehát háromszor 1621# leestem a gerendáról, ami a földre volt téve, mire a kedves paidagogosz bácsi - a testvérem az bejutott, 1631# sportosztályba javaslom, nálam: énektagozat. Legkomolyabban így volt. Szerencsére a szüleim jobban szorongtak 1642# annál, minthogy azt gondolták volna, hogyha én ének tagozatra járok, az jó lesz nekik. Ezért aztán merő zsigeri 1652# érzésektől motiválva elvittek az atlétika pályára és beírattak oda. Tulajdonképpen nem is olyan rossz, mert 1663# akkor az iskolaidő után sincs otthon... És tényleg így is lett. És emlékszem, hogy 6 éves... ugye elkezdtünk 1673# tanulni írni, meg olvasni. Világosan emlékszem, hogy a tesóm már olvasott. Nekem már az is nehezemre esett, hogy 1684# szavakat össze tudjak olvasni. Nehezemre esett. Másodikban is nehezemre esett. S akkor a szüleim... Megvolt már 1694# ez a téma, leültek velem tanulni. Na, ha addig nem szorongtam volna, akkor kaptam még ötöt rá. És emlékszem, 1705# hogy "Most MIT nem értesz?!" Értitek? Hát én semmit nem értettem! Nem a gyerek dolga érteni, hogy mi van vele, 1715# hanem a szülőé! A gyereknek nem kell értenie magát, mert gyerek. A szülő feladata, hogy értse a gyereket. Mert a 1726# gyerek nem érti magát, hanem kifejezi magát. A szülő jó esetben érti, rossz esetben dühíti. A szülő dolga, hogy 1737# értse a gyereket. "Most mit nem értesz?" Hát kezicsókolom, semmit nem értek. Tehát ide vagyok vetve, ahogy 1747# Sartre mondta, és ki se látok ebből az idevettetettségből. S emlékszem, hogy "Most akkor olvasd össze!" És akkor 1757# jött a tesóm, aki már tudott olvasni, hogy ő is segít. Na, tudjátok! És a szorongásnak, ahogy mindenki 1767# megpróbálta belém sulykolni, hogy kell az 'a' betűt hozzáolvasni a 't' betűhöz... Tulajdonképpen világosan 1777# emlékszem erre az élményre, hogy mindig eljutottam egy nagyon fontos pontig, amikor már csak egyetlen egy 1787# dologra tudtam figyelni. Szerintetek mire? 1792# 1792# Pontosan így van. Egyetlenegy dologra figyeltem már csak, hogy mikor lesz ennek vége. Hát semmi másra nem tudtam 1803# már figyelni, minthogy valahogy kibírjam azt az időt, ameddig a szüleimnek elege lesz. Világosan emlékszem, hogy 1814# erre maradt kizárólag energiám. Hogy valahogy, valahogy, az energiám utolsó, hogy valahogy... És tulajdonképpen 1826# már abban voltam érdekelt, hogy még sokkal hülyébb legyek, mint amilyen vagyok, hogy a szüleim föladják. Mert ha 1837# ők úgy vették észre, hogy talán még van esélyük, tovább gyötörtek. Ezért még hülyébbnek kellett lennem. Hogy azt 1849# mondják, hogy "Most már akkor menj aludni." És tulajdonképpen ez maga volt a ....hmmm, igen, a megváltás, profán 1860# értelemben. Pontosan így volt. És tulajdonképpen akkor lettem jól, amikor végül a szüleim leszálltak rólam. 1871# Tehát nem a gyerekkel van a baj, hanem a baj van a gyerekkel. Hát az a rendszer, amiben széltében-hosszában 1882# vagyunk... Hűűű, ebben a gyerek ténylegesen nem tud mást csinálni, mint megszakadni. Megszakad... Csak mi 1893# felnőttek még mindig nem értjük. Hogy egy nagy bajt próbál ezzel a megszakadással valamiképpen kivédeni. Na 1904# tehát. Ez az első. 1906# 1906# Második pont, hogy mikor... Ugye, mit mond a szülő? Vagy hogyan? Ugye érzékelitek, nem a szülőket szeretnék 1915# bántani, hanem most a gondolkodásmódról, a helyzetről szeretnék beszélni. Nagyon-nagyon szülő, pedagógus, 1925# segítő-párti vagyok. Mert látnivalóan... De hát erről úgyis sok szó esik. Mindent el kellene követni, hogy mi 1934# felnőttek ne szorongjunk annyit. Mégpedig a gyerekek érdekében. Ha másért nem, a gyerekek érdekében kéne, hogy 1944# jobban legyünk. Ne, tehát ez az összefüggés, amiben beszélek. Hogy tulajdonképpen szülőként azt mondom, hogy 1954# azért szorongok egyre jobban, mert a gyerek jövőjét nem látom biztosítva, aggódok így a gyerek jövője miatt. 1964# Hogy hogy lesz ennek diplomája?! Ugye? Aggódok a jövője miatt. És mi ebben a paradoxon? Hogy a szülő, aki úgy 1974# definiálja magát, mint aki hosszú távon gondolkodik, és a gyerek jövője miatt aggódik, valójában pont nem ezt 1984# teszi. Hanem a pillanatnyi eredményekért éppenséggel a hosszú távú fejlődésnek a terét teljesen elfelejti. De 1993# így záródik be a kör. Hogy én azt gondolom, hogy a gyerek nem tudja, hogy mi van, én vagyok képes látni a jövőt, 2004# miközben a gyerek azon dolgozik, hogy jövője legyen. A gyerek dolgozik a jövőjéért. Hagyják békén, hogy valahogy 2014# élni tudjon! S a szülő van beragadva a jelenbe. Mégpedig a saját szorongása miatt. Hmm. 2022# 2022# Tehát, ez egy nagy illúzió, ahogy látom. Ahogyan azt mondjuk, hogy minekünk van egy jövőtávlatunk és 2030# perspektívánk. Valójában ott és akkor, amikor a gyerekkel vagyunk, sokszor éppen nincsen. Ugyanis, ha nekünk 2040# lenne egy jövőtávlat elérhető módon, emlékeztek, a múlt erőforrásom, a jövő erőforrásom, nem a jelenből élek, 2049# hanem a jelenben élek, akkor a gyerek szorongásával tudnék valamit kezdeni. Mert én akkor egy időtávlatban 2058# lennék ott jelen. De amikor ellehetetlenülök, az éppen azt jelenti, hogy ez az időtávlat nekem megszűnt, 2067# miközben a gyereket azzal próbálom, azt próbálom megértetni vele, hogy nem fognak fölvenni így! A jövőre 2076# hivatkozok a gyereknél, miközben én elvesztettem a távlatokat. Érthető, amit mondok? Azt várom el a gyerektől, 2086# hogy ő lásson messzebb, és ez alapján a magatartásán változtasson, miközben én egyáltalán nem látom azt a jövőt, 2096# ami alapján én a magatartásomon változtathatnék. Itt és most először a magam, és aztán a gyerekem érdekében. De 2106# közben, ami tudatosul bennem, az nem ez, hanem az, hogy én látom a jövőt, a gyerek meg ide van... Hmmm. 2115# 2115# Jó. Mi az, amit lehetne tenni? Tulajdonképpen, furcsán hangzik, örülhetnénk a gyerek létezésének. A gyereknek 2124# is, meg hogy van. Végül is talán a legelemibb üzenet, amitől a gyerek megnyugodhatna, főleg hosszú távon, hogy 2135# azt tapasztalja, hogy örülünk neki. Örülünk neki, s örülünk annak, hogy van. Tulajdonképpen ennél sokkal többet 2145# nem is adhatunk egy gyereknek, mint hogy mi magunk olyan felnőttek tudunk lenni, akik képesek vagyunk arra, hogy 2155# örüljünk a gyereknek, meg annak, hogy van. Szerintem ez egy óriási nagy emberi teljesítmény! Ez nem egy kis 2165# dolog, már csinálom is... Hűűű! Hatalmas emberi teljesítmény olyan felnőtté válni, aki tud örülni a gyereknek, 2175# és annak, hogy ő van. Nem akkor, amikor Szenteste meghúzta a csöngőt, és a gyerek áhítatos szemmel robban be a 2185# karácsonyfa alá, hogy megvan-e a kamion, mert akkor nem nehéz szeretni. Hanem amikor nem tud olvasni, meg nem 2195# bír elaludni, meg ötödször kijön. De ezt ti jobban tudjátok, mint én. Én ezt kevésbé tudom. Ti jobban tudjátok. 2205# Úgyhogy már csak ezért is elismerésem nektek. Ténylegesen elismerésem minden szülőnek, aki arra vállalkozott, 2215# hogy szülő legyen. Látjátok! Gyakran jut eszembe papként a Hét mesterlövész. Ott van a hét csávó, Charles 2225# Bronson, Chuck Norris... Na jó! Figyeltelek titeket! Hát Chuck Norris hogy lett volna már a Hét mesterlövészben? 2235# Persze, hogy nem volt ott! Szóval, a hét mesterlövész, ugye, és Charles Bronson mellé szegődik egy kissrác. És 2245# olyan levakarhatatlanul ott van. Először persze Charles Bronsont nagyon idegesíti, utána aggódik érte, s végül 2255# valami nagyon szép dolog alakul ki köztük. És akkor azt mondja a kissrác: "Olyan akarok lenni, mint te! Egy hős! 2265# Nem olyan, mint az apám, egy gyáva paraszt!" Emlékeztek erre biztos. S akkor Charles Bronson ennek a srácnak ad 2276# egy hatalmas pofont. S azt mondja: "Ide figyelj! Ők a bátrak, s mi vagyunk a gyávák." Mert ők vállaltak téged, 2286# meg a testvéreidet. És vállalták, hogy itt, ebben a faluban, lehetetlen, embertelen körülmények között titeket 2296# fölneveljenek. Mi pedig azok vagyunk, akik meghódítjuk a csaposnőt, aztán a lenyugvó nap fényében ellovaglunk. 2306# Na, ehhez nem kell nagy bátorság! - Ezt most már én mondtam, ezt a második részt. Megnézitek a Hét 2315# mesterlövészt, és nincs benne semmi lenyugvó fény, s főleg a csaposnőről nem esik szó, akkor én most megmondtam, 2325# hogy nincs benne csaposnő. 2328# 2328# Szóval, amit mondok, ezt mindig a tisztelet, tisztelet... 2333# Azt mondja, hogy mikor azt mondjuk, hogy "HALLOD, AMIT MONDOK?!?!" - Nem tudom, szoktam kiabálni, ez zavaró? Aki 2344# szorong, annak zavaró. Szülők milyen gyakran kiabálják ezt: " Hallod, amit mondok? Hát hányszor mondjam? Hallod, 2355# amit mondok?!" Tulajdonképpen ez nem a jó kérdés. Hogy szól a jó kérdés? Azt várjuk a gyerektől, hogy egy 2365# stresszhelyzetben tudjon arra figyelni, amit mondunk. Hmmm. A helyes kérdés így hangzik: Hallod, ahogy mondom? 2376# Mert a gyerek azt hallja, ahogy mondom, nem azt, amit mondok. És hogyha elég érzelmi biztonságot adó módon tudom 2387# mondani, akkor meghallja, amit mondok. De ha üvöltök, akkor nem azt hallja, amit mondok, hanem ahogy mondom. S 2398# akkor arra kénytelen reagálni, ahogy mondom. Hiszen az fenyegető rá nézve. Az tehetetlenné teszi, eszköztelenné, 2409# ezért ő válaszol - de nem arra, amit kérdezek, hogy "Hallod, amit mondok?", hanem arra, ahogyan mondom. S akkor 2420# begubózik, vagy megüti a kistesóját, vagy elrohan, vagy kedves ismerősömnek a kislánya minden vasárnap bepakolta 2430# a kis tornazsákját, hogy ő elköltözik. Amikor valami zűr volt a családban, ezt ő megcsinálta mindig. Általában 2441# vasárnap délután. Neki akkor lett elég. Ilyen egy jól működő kismegszakító. Te, énnálam most... bepakolt, s 2452# akkor a szülők tudták, hogy velük valami baj van. S okos szülő azt mondja, valószínű itt a feszültség szintje 2462# olyan nagy lett, hogy a gyereknek már sok. Tehát nem a gyerekkel van a baj, hanem a baj odaszegődött a 2472# gyerekhez. S ez most ki is derül. Szóval, hiába kiabálunk, hogy hallod, amit mondok, mert minél kisebb egy 2483# gyerek, annál inkább azt hallja, ahogy mondjuk. Annál inkább azt hallja. És ha, most így mondom, emészthető, 2493# elfogadható, a gyerek számára befogadható az, ahogyan mondjuk, akkor hallja meg, amit mondunk. S akkor arra tud 2504# reagálni. Különben arra reagál, ahogy mondjuk. Jól van. 2510# 2510# Jaj, tudjátok. nem is tudom. Mennyi az idő? Hí, kilenc óra elmúlt! Megyek aludni! (nekiáll gombolkozni, s az ing 2521# alól a közönség nagy derültségére előbukkan egy Snoopy-s pizsama. Feriről lekerül az ing, marad a pizsamafelső) 2531# 9 óra van, így folytatom. Fontos a gyerek szükségleteire reagálni. Nem úgy van, hogy bevonjuk őt a felnőtt 2542# világba, és értsd meg, ez az előadás fél 10-ig tart! 2547# Szóval. Na most. Például gyakran... (Feri elneveti magát) Nem, látod, megvannak ezek a rituálék. Most itt lóg 2558# kifelé, most mit csináljak vele? 2561# Szóval - némi kis kényszercselekvés - anyukám azt mondta, hogy tűrjem be a pizsamám, mert megfázik a derekam. 2572# Na. Betűröm. - Te kint voltál? De jó, nem vettem észre! Ügyes! 2578# Szóval, azt akarom itt mondani, most akkor ugye a gyerek arra figyel, ahogy a szülő mondja. Elsősorban arra 2588# figyel. Akkor jön egy értelmes kérdés: Most akkor nem lehetek dühös rá? Most akkor nem haragudhatok? Mindent 2599# csomagoljak be? Na, itt megint nem a lényegről beszélünk. Mert a lényeg az az, hogyha a gyerek és köztem létezik 2610# egy biztonságos kötődés, és a gyerek ebben a biztonságos világban, biztonságos kötődésben tudja azt, hogy örülök 2621# neki, meg örülök annak, hogy van, és éppenséggel kifejezem a haragom úgy, hogy azzal őt azzal nem minősítem, nem 2632# sújtom, nem fenyegetem, nem félemlítem meg. Csak kifejezem olyan módon, hogy az számára elfogadható, 2642# elviselhető, hordozható, akkor azt egy gyerek minden további nélkül el tudja rakni, ahova kell. Tehát a probléma 2653# nem ez. Ezért az a kérdés, hogy most akkor ne haragudjak? Nem ez a kérdés. Hanem az, hogy van-e egy olyan világ, 2664# ahol a szülő a gyereket nem fenyegető módon a haragját kifejezheti. Hogy van-e egy ilyen kapcsolat, amiben ez 2674# kifejezhető? Ugyanis, ha ez a kapcsolat, nincs meg, ha ez a világ nincs meg, akkor mi történik? Emlékeztek, az 2685# önbecsülés hiányában, mikor azt mondja a vendég, hogy ez a leves sós, akkor mi történik? Az történik, hogy én 2696# azt úgy hallom, mire elérkezik hozzám a mondat, az lesz belőle, hogy béna vagy. Hülye vagy, szerencsétlen vagy, 2707# nem vagy jó háziasszony, még egy levest se tudsz megcsinálni. Ugye, hogy így érkezik meg belül, itt már így van. 2718# S erre fogok reagálni, ahogy az megérkezett. Mert nincsen önbecsülés. Itt alakul ez ki. Ez azt jelenti, hogyha 2729# nincsen meg a biztonságos kötődés, nincs meg ez a közeg, akkor a szülő a lehető legzseniálisabb pontossággal, 2739# kizárólag én-üzenetek formájában, semmiféle pusztító indulattal, megfelelő motivációval, mindenféle pozitívummal 2750# mondja azt, hogy "Nahát, azért most haragszom arra, hogy kidobtad a tévét a negyedikről." Most ha ez az 2760# aranyszabályok szerint is hangzik el, a gyerek akkor sem azt fogja hallani, hogy édesanyám milyen kulturált 2771# szülő. Milyen tankönyvszerű én-üzenetben fejezte ki abbéli aggodalmát, hogy a televízió esetleg egy más 2781# humanoidra eshet, aki nem kevésbé értékes, mint jómagam. Hanem akkor az történi, hogy a szülő mondhatja a 2791# legszebben, legprecízebben, úgy, hogy erre azt mondja a... - most nagy embereket akartam mondani, de nem - 2802# mondjuk Erikson is azt mondaná, hogy ezt így kell; a gyerek mit fog hallani? Hogy rossz vagy! Hogy baj van 2812# veled! Tehát nem a mondaton múlik, hanem azon az összefüggésen,kapcsolaton, közegen, amiben a mondat elhangzik. 2823# Persze egy jó mondat ad némi esélyt, hogy meghalljam, hogy nem velem van a baj, egy rossz mondat meg ad némi 2834# esélyt, hogy azt magamra vegyem. De nem a mondatról van itt igazán szó. Ezért megpróbálhatunk trükközni, és 2844# akkor az ennyi. Ennyi. Mert tudjátok, egy kommunikációs alapszabály: a kommunikáció tartalmát a befogadó fél 2855# határozza meg. Tök mindegy, hogy mit mond a közlő fél, mert a kommunikáció tartalmát a befogadó fél határozza 2866# meg. Tök mindegy, hogy mit mondott a szülő, mert a kommunikáció tartalmát a gyerek határozza meg. Amivé benne a 2876# közlés deformálódik. És mi alapján alakul át a közlés a gyerekben? Az alapján a világ alapján, amibe belefogant. 2887# Ezért kevésbé stílus, meg énközlés, meg micsoda kérdése ez. Miközben az is fontos. De az a jéghegy csúcsa. Ezért 2898# szoktam megértően, de kritikus lenni, amikor nekiállunk, és kizárólag valami kommunikációs stílust tanulunk meg. 2909# Mert az a tapasztalatom, hogy akkor nagyon fennkölt módon tudjuk a másikat megvetni. Tehát eddig alpárian 2920# vetettük meg, most fennkölten vetjük meg. Eddig durván rekesztettük ki, most pedig olyan elegánsan rekesztjük 2931# ki. Tehát nem a kommunikáción múlik! Azt lehet kommunikálni, ami van. Hiába mondom, hogy.... Inkább beépítettem 2941# egy zavart. 2943# 2943# Látjátok, mindig kerülgetni kell a gyereket. Egyszerűen nem igaz, hogy... Állandóan láb alatt van! (Feri a 2951# matchbox 'gyerekről beszél) Így dolgozzon a felnőtt még este kilenc után, nem fekszik le, nem megy el sehova, 2960# csak itt, itt... 2962# 2962# Jó. Hát, ez azt is jelenti, hogy tulajdonképpen a felnőtt világban a felnőttek gyakran élik azt úgy meg a saját 2973# sebzettségük és zavaraik okán, hogy a gyerek veszélyezteti a kettejük kapcsolatát. Hogy azzal, amit a gyerek 2983# tesz, fenyegető a kettejük kapcsolatára nézve. Azt veszélyezteti, azt kikezdi, erodálja magyar szóval. Valójában 2994# egy gyerek nincs abban a helyzetben, hogy kikezdhesse ezt a kapcsolatot, ugyanis rászorul a felnőttre. Ezért a 3005# gyerek magatartása nem a kapcsolatot kezdi ki, hanem üzeneteket hordoz a kapcsolatról, meg a helyzetéről. Ezért, 3016# most egy egész konkrét példa, hogyha a szülő azt várja, hogy a gyerek minduntalan majd menjen oda hozzá, és az ő 3028# sértett szülőségét engesztelje ki, akkor pont fordítva vár el valamit, mint ahogy azt kellene. Hát minél kisebb 3039# a gyerek, annál inkább a felnőtt a felelős a kapcsolatért. A gyerek pedig egyszerűen csak benne van a 3049# kapcsolatban. Amikor egy csecsemő annyit ordít, hogy a szülőnek idáig lesz már, akkor ezzel nem akarja 3059# fenyegetni a szülőt meg a kapcsolatot, hanem valamit kifejez. Hát nem tud mást tenni, mint bent lenni a 3069# kapcsolatban. Az egész világ számára nem is más, mint hogy bent van ebben a kapcsolatban. És vágyik rá, hogy 3080# valaki hallja meg, és értse, ami ő. Ezért nagyon, egészen, fúú, de fájdalmas tud lenni, mikor egy szülő, vagy 3091# egy felnőtt sértetten azt várja el a gyerektől, hogy a gyerek menjen oda hozzá, és mutassa azt a szándékát, hogy 3102# ő akarja ezt a kapcsolatot a felnőttel. Na, ez a realitásvesztés. Ugyanis egy gyerek nem tudja nem akarni ezt a 3113# kapcsolatot; ebben a kapcsolatban van, enélkül a kapcsolat nélkül meg nincs. Na jó. Oké. 3122# 3122# Aztán, ugye felnőttként, és én ezekbe mind-mind beleértem magam. (Feri simogatja Snoopyt a pizsamáján: "Annyira 3134# jó ez! Nem tudom, a 3 legrendesebb hallgató megsimogathatja. Ez annyira jó! Kinek van kedve kipróbálni? Egy 3147# ilyen Snoopy! Na! Gyere, így, hogy ne értsék félre ezek a felnőttek!" Egy lány megsimogatja Snoopyt a pizsamán, 3160# és nevetve megjegyzi: "Tényleg nagyon jó!") 3165# 3165# Szóval ehhez az előzőhöz akarnám kapcsolni, amit sose felejtek el. Onnan indultam el, hogy mindig magamat is 3174# beleértem abba, hogy egy jelenségre rácsodálkozok, hogy jé, hogy ebben én is benne vagyok! Szülőként 3182# tulajdonképpen mit várunk a gyerektől? Emlékszem, mikor anyaotthonba jártam, akkor nagyon sokszorosan 3191# veszélyeztetett anyákkal beszélgettem, akik sokszor menekültek fizikai, gazdasági, verbális, és akármilyen, 3200# szexuális bántalmazás elől, a férjüktől, vagy élettársuktól... Ugye, sokszor nem is lehetett kiadni azt, 3209# egyáltalán nem lehetett arról beszélni, hogy egyáltalán ki lakik ott az otthonban. Hogy nehogy a bántalmazó fél 3218# ugye azt megtudja. S akkor beszélgettem ezekkel az anyákkal, és nagy szorongást keltett bennem az, hogy nem 3227# egyszer ott volt egy gyerek, két gyerek - próbáltam délelőtt menni, legalább az iskolás gyerekek nincsenek ott, 3236# de hát ott volt náluk a pici. S képzeljünk el egy beszélgetést, mondjuk, 45-50 percig beszélgetek egy 3245# édesanyával, ott van a kicsi, s persze bevonódik a beszélgetésbe, de hát az egy fél éves gyerek, egy éves 3254# gyerek, 2 éves gyerek, pont normálisan viselkedik, és hogy szinte mindig és mindig, amikor ezeket a normális 3263# magatartásjegyeket mutatta a gyerek, akkor ezek az édesanyák mit mondtak? "Ne legyél rossz! Pisti ne legyél 3272# rossz! Hagyd anyát, hadd beszélgessen!" Tulajdonképpen azt lehetett látni, hogy még türtőztetik is magukat 3281# azért, merthogy én ott vagyok. 3284# 3284# Tulajdonképpen összefoglalva mit vár nagyon sok szülő a gyerekétől? Azt, hogy a szükségleteit késleltesse. Ugye, 3293# és akkor pedagógiai irodalomban is elolvassuk, hogy nagyon fontos, hogy a gyerek megtanulja a szükségleteit 3302# késleltetni. De hogyha megfordítjuk a kérdést, akkor azt látjuk, hogy azokban a helyzetekben, amelyekben nagyon 3312# sok szülő azt kéri a gyerekétől, hogy a szükségletét késleltesse, valójában ő maga a saját szükségletét nem 3321# késlelteti. 3322# Tehát egyszerre két dolgot szeretnék mondani. Az egyik: mindig érdemes arra gondolni, hogy amikor azt várom, 3332# hogy a gyerek a szükségletét késleltesse, akkor vajon én késleltetem-e az enyém, ott és akkor. A másik pedig, 3341# hogy úgy egyébként a szükségleteimet hosszú távon, hiszen én felnőtt vagyok, tudom-e késleltetni, vagy pedig 3350# nem. S erre mondok egy példát, majd biztos jól föl fogtok háborodni miatta. Nem egy helyre hívtak, vagy nem egy 3360# helyen kérdezték meg teljesen függetlenül attól, hogy ez volt-e a téma vagy nem, hogy családokban, főleg a nők, 3370# az édesanyák, hogyan egyeztessék össze a karriert, a valamiféle hivatásukat az anyasággal. Állandóan visszatérő 3379# kérdés. Én nem tudom, hogy ezt hogy kell csinálni, de a következőt azt látom. Hogy nem egyszer itt van két, 3388# mondjuk így, reális, normális, emberi igény és szükséglet... Ne vacakoljunk vele jobban. Szeretnék valahogy 3398# kiteljesedni ebben az irányban is, meg abban az irányban is. Igen ám, de ahogy látjuk a magyar világot, már 3407# eleve attól megrendül az egyensúly minden egyes tagban külön-külön is, meg a családi működésrendszerben is, 3416# pusztán azáltal, hogy megszületik a gyerek. Már azáltal megtörténik a zavar. Pusztán azzal, hogy a gyerek van. 3426# Most ehhez tegyük még ezeket a külső dolgokat. Most képzeljük el, hogy az anya közben azt mondja, "Igen, hát 3435# megszültem a gyerekem, most már kettő is van, de hát a karrier, hát itt van a karrier is!" Akkor két dolgot 3444# látok. Az egyik, hogy a karrier legitim mód ebből a világból kimenni. Tulajdonképpen pont úgy, mint a férfinek. 3454# Tehát most akkor a nők megkapták a jogot arra, hogy ugyanúgy elrontsák, mint a férfiak. Nem tudom, hogy 3463# amikor... Most a nőtársaimhoz szólok. Hogy amikor beszéltem a férfiről, mit éreztetek? Micsoda egy piszok alak! 3472# Hát mind ezt csinálja! Ugye, hogy ez volt? Hát ez az! Hát miért nem tudnak a nő mellé állni, amikor ő viseli a 3482# nap terhét és hevét! Húhú! Ez mi? Adhatok neki egy szép nevet, hogy nekem is jogom van a karrierhez! 3491# 3491# Egyébként azt gondolom, hogy persze, hogy jogod van. Egészen biztos. S ráadásul azt is nagyon meg tudom 3498# becsülni, ahogyan teszel valamit a saját egyensúlyodért. Emlékeztek, erről beszéltünk, hogy szép lassan mi 3506# történik? A kapcsolatrendszer nagyon zavartan működik, és ha a kapcsolatrendszer zavartan működik, akkor az 3515# emberek külön-külön próbálják magukat stabilizálni. Hiszen a kapcsolatban tulajdonképpen még nagyobb zavarokat 3523# élnek meg. Ez az, amikor megpróbálunk megbeszélni egy problémát, de csak üvöltözni kezdünk. Ugye, akkor hiába, 3531# akkor a kapcsolat egy újabb terhet jelent. Ezért mindenki szép lassan betér a saját világába, és arra törekszik, 3540# hogy a saját, egyéni egyensúlyát fönntartsa. Szinte mindegy, hogy milyen áron. Mert hiszen a helyzet olyan 3548# rossz, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy teljesen szétessek. Ezért akkor a férfi választhat egy szeretőt 3556# magának, meg nem tudom, mit csinálhat. A gyerek produkálja a tüneteket... Ugye, mit szoktak mondani a felnőttek? 3565# Már megint föl akarja hívni magára a figyelmet. Hát éppenséggel joggal! Mert ugyanis őrá nem figyelnek. Ha egy 3573# gyerek föl akarja hívni magára a figyelmet, azt egész biztos, hogy joggal teszi! Hát ha valaki joggal akarja 3581# fölhívni magára a figyelmet, az pont a gyerek. De itt már mindenki csak úgy magában próbálja fölhívni magára a 3590# figyelmet, és saját magát stabilizálni. Ettől a rendszer működése még problémásabbá válik. 3597# 3597# Tehát nagy értéknek tartom, ahogyan megtanuljuk magunkat stabilizálni. Ki ezzel, ki azzal. De ha összefüggésben 3606# látjuk, akkor azt látjuk, hogy tudjuk magunkat úgy stabilizálni, hogy attól a rendszer szét fog esni. 3615# Tulajdonképpen ilyen egyszerű. És most oda akartam eljutni, hogy tulajdonképpen azt is mondhatnánk, s nem 3624# mondom, hogy csak ezt mondhatjuk, vagy csak így láthatjuk, hogy amikor ma például nagyon sok nő egyszerre akar 3634# gyerekeket és karriert, akkor bizonyos szükségleteit nem késlelteti. Mert azt is mondhatná az anya: "Most 3643# legalább 3 évet otthon maradok, és késleltetem azt a szükségletemet, hogy én szeretnék karriert vagy 3651# előrejutást." Ez is egy szükséglet, érthető, normális, emberi, jogos, egészséges, természetes és minden, de most 3661# ezt késleltetem egy pár évig. 3664# 3664# S tulajdonképpen ezt a férfi is megtanulhatná. Ez a vicc. Hogy a férfiak, most beleértve engem is, a nőket 3673# megpróbáljuk rávenni arra, hogy késleltessék a szükségletüket. Ezzel ugyanazt csináljuk, mint amikor a gyerekkel 3683# való viszonyunkban a gyerektől várunk valami, amit mi nem csinálunk. Ez azt jelenti, hogy az összes férfinek, 3692# aki azt mondja a nőnek, hogy legalább néhány évig késleltesd ezt a szükségletedet, meg kellene tanulnia a 3701# karrierrel kapcsolatos szükségleteit késleltetni. És azt mondani, hogy de hát én rendszerben látom ezt a 3710# családot! Ez azt jelenti, hogy a feleségem akkor tud stabilizálódni a kapcsolaton belül, és nemcsak saját magát, 3720# hogyha én többet vagyok otthon. Akár valamiféle karrier rovására. Akkor a feleségem kevésbé fog szorongani, 3730# emiatt a gyereknek kevesebb tünete lesz. Háhá. Tehát az összes férfi, aki nagyon jól tudja, hogy mit kéne 3739# csinálnia a nőnek, csinálja meg! Ez tudjátok, mihez hasonlít? Ahhoz, ahogy mi az egyházban működünk. Mi az 3748# egyházban pontosan ugyanígy működünk. Most hallom, ahogy beszélek, persze, most sarkos, meg szélsőség, nem 3757# tudom, mi. Valamit akarok ezzel mondani. Mert a jó szándékot mindig föltételezem. 3765# 3765# Hogy... ott van az a példabeszéd, a jó pásztor, otthagyja a 99 igazat, és elmegy az egy elveszettért. Aggódik 3777# érte, fontos neki, elmegy keresni, kutatni, kockáztat érte. Mikor megtalálja, megörül neki, összehívja a 3789# barátait, gyertek, örüljetek velem! Emlékeztek, 3 mondatos történet. Valamiképpen Istenről szól. Mi, az a 3800# benyomásom, persze sarkosan, ezt pont fordítva csináljuk. Mi az egyetlen egy, még templomba járóval maszatolunk, 3813# agyon nemtudommitcsináljuk, s a 99-cel mi van, hát az... Én dolgom? Biztos nem az enyém, de hát... ott azzal az 3826# eggyel öntyömpöntyömözünk, maszatolunk... És közben kiállunk a 99 elé, és azt mondjuk: "Hát egyszerűen föl 3838# vagyok háborodva, hogy te meg ti milyenek vagytok! A egyház képviseletében föl vagyok háborodva! Először is 3850# fölháborító, hogy ez a gyönyörűség, amit mi csinálunk, ez nektek semmit se jelent. Ugye? Gyönyörű érték! Mi 3862# értékeket hordozunk, ti meg..." Nem mondtam semmit. Vagyis, mit várunk a 99-től? Hogy induljanak el. Mi a 99-től 3874# azt várjuk, hogy őnekik legyen valami fontos, ami nekünk fontos. De ez nekik nagyon legyen fontos. Induljanak 3887# el, hagyjanak ott mindent, keressenek, találjanak ránk, örüljenek nekünk! Érezzék magukat nagyon megtisztelve, 3899# hogy beléphettek a templomba. Hívják össze a barátaikat, és mondják el mindenkinek, hogy mekkora áldás érte 3911# őket! Aha! Az történik, hogy pontosan azt várjuk el mi a 99-től, ami a mi dolgunk. És akkor mi panaszkodunk, 3924# kritizálunk, elégedetlenek vagyunk, hogy... Érthető, amit mondok? Megvan nektek anélkül, hogy még most 5 percet 3936# beszélnék róla? Jól van. Úgy látom, bólogattok, nem tudom, hogy ez ilyen... Hát még azért az értelmezés 3948# hátravan, de ugye én is fönntartom a jó szándékot, és valószínű, hogy nem egy kezdődő Parkinsonos tünet volt bal 3960# oldalon... 3962# 3962# Szóval, amiért én ezt elmondtam... Azért mondtam el, mert ez nekem nagyon tud fájni! Hogy hogy lehet az, hogy 3970# ennyire nem vesszük észre azt, amit csinálunk! De ahogyan mondjuk esetleg ti többen, én nagyon benn vagyok az 3978# egyházban. Lehet hogy ti nem annyira, vagy nem tudom... Talán jobban ráláttok az egyházra, mint én. Én nagyon 3986# benne vagyok, nem mindig látok rá. Hogy amilyen nagyon világos kritikával illettek bennünket, szerintem jogosan, 3994# hogy tulajdonképpen ez ugyanaz a jelenség, mint a szülő-gyerek kapcsolatban. Ahogyan mi, papok és nem tudom, kik 4003# elvárjuk, hogy ti csináljátok meg a mi dolgunkat, hogy ti gyertek, hogy ti keressetek, hogy ti értsetek meg 4011# minket, hogy ti tanuljátok meg az egyház nyelvét, hogy ti tanuljátok meg a teológia szakkifejezéseit. Hogy ti 4019# örüljetek, mert nálunk van az örömhír, akkor neked kell örülni! Ugye szóba sem jön, hogy énnekem nagy dolog egy 4027# találkozás, örülök neked, ez lenne az én dolgom. De nem! Te örülj neki! Te találkozzál! Itt a kezem, csókold 4035# meg! 4036# 4036# Még jó, hogy ez élőbe is kimegy! Tulajdonképpen azért van öröm az életben, ami oldja a szorongásomat, 4049# aggodalmamat, így 'kari' előtt... Amit kapok a Mikulástól, várjatok! Jövő héten elmondom, mit kaptam. De 4064# tulajdonképpen én 9-kor lefeküdtem aludni, ezt már álmomban motyogom... Tényleg, hát fölvettem a pizsit, 4078# kilencig vagyok... Ez csak így... Most ébredtem föl. 4086# 4086# Ti is? (Feri nagyot nevet) Na, ez övön aluli volt! Ez olyan, mint a figyelemhiány zavarban szenvedő gyerek, még 4097# az is megéri, hogy bántsák. Legalább figyelnek rá. Akkor legalább törődnek vele. 4105# Na szóval. Amit elmondtam az egyházi összefüggésben, azért mondtam el, mert az a képzetem, hogy amit olyan 4116# világosan láttok kívülről, hogy mi mit nem csinálunk alapvetően jól, pont ugyanazt nem csináljuk, vagy pont 4127# ugyanúgy nem csináljuk jól szülőként a gyerekeinkkel. Ezt a párhuzamot akartam nektek idehozni. Hogy ott 4137# valószínű jobban láttok, mert nem vagytok annyira érintve. Itt meg, ha valaki szülő, akkor nagyon érintettek 4148# vagyunk. Hmmm. 4150# 4150# Hoppácska! Hogy elszaladt az idő! Hát a mese, a mese, ez teszi! (nevet) Valaki azt mondja, mutassam meg az alsót 4162# is! (a pizsamaalsóról beszél - a szerk.) Nem ezt mondtad, ezt én mondtam! Hát bennem a fantázia járja a maga 4174# világát! 4175# Jól van. Tényleg nagyon szeretlek benneteket. Most már nem maradt más hátra - egy kismegszakító. Közeleg a 4186# Mikulás. De nagy dolog, ha a gyerekeinkről alkotott képhez esetleg ez is hozzájárul, s akkor... (megszólal egy 4198# mobil a teremben, erre Feri: "Halló? Nem, még nem fejeztem be." Valaki a közönségből bekiabálja: "Püspök úr!" 4210# Feri először nem érti, mit mondott, rákérdez: "Micsoda?" Majd egy másodperccel később megérti a poént: "Ja, 4222# püspök úr?")
Lejegyezte: H. E.