2013.12.10.masodpercjelolessel

A pálferi wikiből

0000# (taps) Még el se kezdtem. Leveszem a pulcsim, mindjárt jövök.
0006# Isten hozott benneteket! Nagyon köszöntelek mindannyiótokat! Szívből köszönöm ezt a fogadtatást. Hej-haj. Arra
0018# gondoltam, hogy elhozom (Prima Primissima díj), nem beszéltem meg senkivel, és hogy bennem él nagyon az a sok
0029# kép, amikor mondjuk egy focicsapat megnyeri a VB-t, vagy az EB-t, és akkor kap egy kupát, és ott állnak a
0041# focicsapat tagjai. Átveszi azt a csapatkapitány, és utána szépen odaadja mindenkinek, s valahogy mindenki egy
0052# kicsit fogja, meg élvezi, hogy ez van. Úgyhogy nem azért hoztam el, hogy kirakjam az asztalra, mint valami
0064# díszt, hanem hogy odaadjam nektek. Úgyhogy arra gondoltam, hogy körbeadom. Lehet, hogy mondjuk 1 óra 15 perc
0075# elég, hogy egy kicsit mindenki valamit csináljon vele. Sokféle funkciót találtam már ki neki, kerti veteményesbe
0087# szerintem... kifejezetten hasznos. Na, a többit nem is mondom, de elkezd... Minden tisztelettel együtt a
0098# fantáziám elkezdett úgyhogy... Itt elkezdjük, jó? És akkor legyen rajta sok ujjlenyomat. Az a jó, ha a végén már
0110# nem is fénylik egy kicsit se. Na szóval! Hű-haj! Talán akkor három mondatot mondok még, hogy nem véletlen... Ez
0122# jó. Add tovább, kérlek! Látjátok, na most minden szeretettel mondom, hogy ez az elégtelen önkontroll,
0133# önfegyelem, tehát... ("Köszönöm szépen! Nagy megtiszteltetés számomra.") Valami itt elsodort engem. Tényleg így
0145# van, szóval...
0146# Nagyon, nagyon köszönöm. Köszönöm a szavazatokat, meg a drukkolást, a szurkolást, és hogy közben tulajdonképpen
0158# nagyon határozottan az az élményem, hogy valami közös fejeződött ki. Én nagyon meglepődtem, mikor megkaptam, nem
0170# számítottam rá, és akkor bárkivel találkoztam, mindenki legyintgetett rám, hogy "Hát tudtuk, hogy így lesz."
0182# Ettől nem lett könnyebb az életem, hogy megint kiderült, hogy valamit jobban tudtok, mint én, zavarba ejtő, hogy
0194# mégis én állok itt. Szóval... valami olyasmi, hogy nem, nem is tudom, nem tudom elmondani, csak hogy valami,
0205# valamit együtt, vagy közösen, hogy... Tényleg nem tudom elmondani, és hogy néhány napja tulajdonképpen
0216# kisebb-nagyobb mértékben módosult tudatállapotban vagyok. A legkomolyabban. Két napig nem voltam józan eszemnél,
0228# valami olyan érzésem van, mint hogyha... nem, nem tudom, milyen érzésem van. Nem tudom, meg vagyok zavarodva.
0240# De, de... Igen, talán még egy, hogy...
0244# Megnézegettem, tulajdonképpen pap még nem is kapott Prima Primissima Közönségdíjat, nem kapott, pedig ugye 10
0256# éve van. Tessék? Ja! És hogy mentálhigiénés szakember pedig tudtommal így, hogy mentálhigiénés szakember,
0267# egyáltalán nem kapott még valamilyen elismerést mentálhigiénés szakemberként. úgyhogy ezért volt nekem nagyon
0279# fontos, hogy azt a néhány mondatot mondjam ott, az átvételkor, mert ezt egy nagyon nagy dolognak tartom, mint
0290# hogyha elkezdenénk annak az értékét, értelmét látni, hogy... és tudjátok, ez lett a szeptember-októberben
0302# valahogyan a vesszőparipám, még ha nem is mondom nagyon sokat, hogy... Hol van? Jó, csak ne... izgulok értetek,
0313# hogy... Hogy Jézus arról beszél, hogy boldogok a lelki szegények, övék a mennyek országa. És hogy amennyire
0325# nagyon-nagyon mélységesen fontos ez a mondat, annyira azt gondolom, hogy boldogtalanok a lelki nyomorúságban
0337# élők. Éppen egy nagy mentálhigiénés konferencián voltam pár hónappal ezelőtt, s akkor ott az EU-s vizsgálat,
0348# nagy kutatás eredménye az volt, hogy a 10 Európai Unióban élő embereket leginkább érintő betegség közül 5 már
0360# mentális betegség. De ez az 5 a nagyon látványosan mentális betegség, a többiben is nagyon-nagyon ott van az,
0371# amit így szoktunk mondani, hogy mentálhigiéné, vagy annak a valamiféle sebzettsége. De nagy dolog az, hogyha
0383# ezzel akarunk valamit kezdeni. Ez, ez nagyon, nagy dolog. Na!
0390# 
0390# Elégtelen önkontroll, önfegyelem
0393# Múltkor mondtam nektek, hogy írtam 29 pontot. Első sorban Dr. Máté Gábor : Szétszórt elmék című könyvéből
0404# nyertem sok ihletet. Hogyha részletesebben akartok sok mindenről olvasni, akkor ez Dr. Máté Gábor : Szétszórt
0416# elmék. Ő az egész könyvében figyelemhiány zavarral élő gyerekekről beszél, merthogy ő is az volt gyerekkorában,
0428# és az összes gyereke is az volt gyerekkorában, de most már mindenki figyelemhiány zavarral küzdő felnőtt. Tehát
0440# látni való a fejlődés íve. Mindenesetre, emlékeztek, kirakosgattuk. Volt egy feleség, volt egy férj, meg egy
0451# gyerek. Nem t'om látjátok-e, ez egy Snoopy-s alsó... szerintem jó lesz. Azt mondja, hogy... s akkor emlékeztek,
0463# volt egy gyerek. Erről beszéltünk, és picit arról, hogy mi is történik köztük, velük, hogy milyen tipikus
0474# folyamat játszódik le sok esetben egy magyar családnál. Megpróbáltuk akkor egy picit másképpen is látni, mint
0486# ahogy szoktuk. Elkezdtünk a gyerekről úgy beszélni, mint a társadalom kismegszakítójáról, aki megszakad azért,
0498# hogy egy sokkal nagyobb bajt elhárítson. De hogy közben pedig milyen nagy eredmény az tőlünk, felnőttektől,
0509# hogyha egy biztosítéknak, vagy kismegszakítónak a megszakadását nem úgy értelmezzük, hogy "Mit csinálsz már?!",
0521# hanem hogy valami nagyon fontosat tettél értünk. Tehát nem a biztosítékra vagyok dühös, mert megszakadt, hanem
0533# azt látom, hogy éppen értem, ezért a rendszerért tett valamit.
0540# 
0540# Nem a gyerekkel van a baj, hanem a baj van a gyerekkel
0543# Volt egy nagyon fontos mondatunk, szerintem jópofa mondat ez. Olyan jó... kádban ülve találtam ki. Továbbra is
0551# jó a kádba merülni. Ez pedig az, hogy nem a gyerekkel van a baj, hanem a baj van a gyerekkel. Emlékeztek, ez
0559# volt a fontos mondatunk: nem a gyerekkel van a baj, hanem a baj van a gyerekkel. Most mondanám egymás után még
0566# ezeket a mondatokat, elég sok mindent próbáltam megfogalmazni. Most nem ismétlek, hanem csak úgy mondom. Azt
0574# mondja...
0575# 
0575# "Hallod amit mondok?!"
0576# Emlékeztek... De, akkor mégis csak ismétlek. Kiabál a szülő, és azt mondja: "Hallod, amit mondok?" És a gyerek
0585# nem azt hallja elsősorban, amit mond a szülő, hanem ahogyan mondja. Minél inkább kiabálunk, és minél inkább
0594# szorong a gyerek, annál kevésbé van esélye a gyereknek is, meg a szülőnek is, hogy a gyerek azt hallja, amit a
0604# szülő mond, és annál valószínűbb lesz, hogy a gyerek azt hallja, ahogyan a szülő mondja. Ebből következik
0612# valami, mégpedig az, hogy a gyerek minél inkább azt hallja, ahogyan a szülő mondja, vagyis az érzéseket és az
0621# érzelmeket ahogyan ő észleli, annál inkább az érzésekre és az érzelmekre fog válaszolni, nem pedig a mondat
0630# tartalmára. Tehát kiabálhatja a szülő, hogy "Hányszor mondtam, hogy figyelj oda!" Minél nagyobb szorongást kelt
0639# ez egy gyerekben, hosszú távon minél inkább, szinte forgatókönyv szerűen valami ilyesmi történik, a gyerek annál
0649# inkább nem a tartalomra, hanem az érzelemre fog reagálni. Ráadásul a szülő érzelmeire való reakció a gyerekben,
0658# mert hogy gyerek, már pláne azért is, nagyon sok nem tudatos érzelmi választ fog szülni. Például azokat a
0667# tüneteket, amelyeket a szülő azután félreért, és azt mondja "Milyen lehetetlen, amit csinálsz."
0675# 
0675# Ezért aztán, talán ezt is emlegettem nektek, hogy fölmerül ez a kérdés, hogy jó, de most akkor a szülő állandóan
0684# vattázza a gyereket, most a szülő nem lehet haragos, nem horkanhatok föl valami miatt? Főleg hogyha az teljesen
0693# megfelelő ott, abban a helyzetben. Ugye, erről talán még említettünk egy dolgot, és akkor ezt mondtuk, hogy na
0702# itt éppen nem arról van szó, hogy egy szülő ne lehetne haragos, ne lehetne az ott megfelelő, hogy éppen a
0711# haragját kifejezi nem a gyereket veszélyeztető módon fizikailag vagy érzelmileg. De hogy akkor azt mondhatjuk,
0720# hogy tulajdonképpen nem is a haragon van itt a hangsúly, meg a harag kifejezésén, és azon, hogy "Jaj, akkor mit
0729# tesz majd az a gyerekkel?", hanem sokkal inkább a kötődésen. Vagyis ha van biztonságos kötődés, hogyha én
0738# biztonságban vagyok a családban anyánál és apánál, akkor ebben a biztonságos közegben éppenséggel a harag is
0747# elfér. Mert van egy talaj, vagy van egy kéz, ami engem megtart, ez az összetartó erő, ami a családból árad, az a
0756# biztonság, hogy "Örülünk neked, örülünk, hogy vagy, fontos vagy nekünk akármit is csinálsz." Hogyha ez a
0765# biztonságos háttér megvan, akkor ott a harag minden további nélkül megjelenhet, mert nem fenyegeti sem a
0774# gyereket, sem ezt a biztonságos hátteret. Tulajdonképpen ezt biztos meg is éli, ezért megengedhető a harag.
0782# Hogyha nincsen meg ez a biztonságos világ, a szülők nem tudnak a gyerekre hangolódni, és ezért a gyerek elárvul
0792# és túlságosan a szorongásaival marad, akkor pedig nem az a probléma, nem az a kérdés, hogy most akkor hogyan
0801# fejezze ki a szülő a haragját, vagy ne fejezze ki, mert a probléma nem ott van, hanem a kötődés hiányában.
0810# 
0810# Tehát azt lehetne mondani, hogy a biztonságos kötődésben minden további nélkül helye van a haragnak. A
0817# bizonytalan kötődésben viszont nincsen helye a gyereknek. Ott a gyerek nem fér el. Mert a szülő
0824# kiszolgáltatottabb, ő maga is szorong, ő maga is lehet, hogy már a családi háttérből egy bizonytalan kötődési
0833# mintát hozott, ezért tényleg maga a szülő elveszti a talajt a lába alól a gyerekének a magatartása kapcsán, és
0841# ahogyan ő szorong és ő veszti el a talajt a lába alól, ebbe a helyzetbe neki már nem fér bele a gyerek, sok lesz
0850# neki a gyerek. Azért, mert ő maga sem tud biztonságosan kötődni. Tehát ezért fogalmaztam ezt így meg, hogy a
0858# biztonságos kötődésben elfér a harag, a bizonytalanban viszont nem fér el a gyerek. Ezért a kérdés sokkal inkább
0866# a kötődés megerősítése, mintsem az a kérdés, hogy most így haragudjak, úgy haragudjak, vagy hogyan csináljam.
0875# 
0875# Nem egyszer látjuk azt, hogy a szülő szorong. A szorongásból valami olyasmit tesz, ami egyáltalán nincsen a
0884# gyerek javára, majd pedig ezt nem ismeri el, hanem amikor a gyerek a maga természetes módján kifejezi, hogy vele
0894# valami nem jó dolog történt... Nyilván azt ugye tudjátok, minél kiszolgáltatottabbak vagyunk, annál kevésbé van
0904# módunk arra, hogy megfelelő módon tiltakozzunk. Márpedig a szülő és a gyerek között van valamiféle hierarchikus
0914# viszony, ezért nagyon nehéz helyzetbe hozzuk a gyerekeket, hogyha magunknak megengedjük az indulataink
0924# kifejezését, de a gyerekeknél tiltjuk. Azért, mert ő kiszolgáltatottabb helyzetben van, mint mi, ezért
0933# tulajdonképpen egy kiszolgáltatottabb félnél sokkal inkább megértőnek kellene lennünk azzal kapcsolatban,
0942# ahogyan a tiltakozását vagy a nemtetszését kifejezi, hiszen ő egy alávetett pozícióból tudja csak ezt megtenni.
0952# Könnyű nagyvonalúnak lenni a hatalom pozíciójából. Könnyű megértőnek lenni, meg meghallgatónak, meg
0961# odafigyelőnek ugye, mert nálam van a hatalom. Az nem egy akkora szám akkor. De legyek én az alávetett
0970# pozícióban. Minél inkább összpontosul valakinél hatalom, ez lehet egy szülői erő vagy hatalom. Szívesebben
0980# mondanám persze így, hogy kompetencia, mert nem a hatalom a lényeg. Tehát minél inkább ott van a kompetencia és
0990# a felelősség, annál inkább a szülőnek a lehetősége és a szabadsága az, hogy elfogadja, hogy az alávetett
0999# helyzetben nem a legkulturáltabb módon fejez ki egy gyerek valamit. Mert éppenséggel ez reális, hogy így legyen.
1010# 
1010# Igen, a kör ott szokott bezáródni, amikor a szülő a hatalom pozíciójából tesz valamit, a gyerek az alávetettség
1020# pozíciójából valahogyan megpróbálja kifejezni magát és tiltakozik. És a szülő hogyan folytatja ezt a sort?
1031# Bocsánatkérést követel a gyerektől. S akkor bezárult egy kör. Óh, ugye ez fájó, fájó...
1040# 
1040# Hogyha... ugye nagyon a szülők mellett állunk. Ugye alkalomról alkalomra ezt hangsúlyozzuk, hogy ez, amit
1048# beszélünk, sohasem kritika a szülők felé, hanem onnan indulunk ki, hogy éppen azért kerül a gyerek nehéz
1057# helyzetbe, mert a szülő valamikor nehéz helyzetben volt, ráadásul most is abban van. Ha a szülő nem volna nehéz
1066# helyzetben, a gyereknek sokkal könnyebb lenne a dolga. Na de éppen hogy a szülő is nehezebb helyzetben van,
1075# ezért tulajdonképpen az lenne az egyik legfontosabb cél, hogy a szülő kerülhessen jobb helyzetbe, mert akkor a
1084# gyerek is jobb helyzetbe kerül. Tehát pont nem azon az úton járunk, hogy ezt csináljuk. Nem csinálunk semmi
1093# ilyet, hanem mmm... Hogy de nagy dolog, hogyha mi együtt megértjük a szülők szorongását. Elismerjük, egyszer
1102# csak elkezdjük tudatosítani, hogy igen, szorongunk. Hogy szülőként egy csomó szorongást hozunk, a kötődési
1110# nehézségeinket. Ezért... azért mondtam ezt, hogy...
1115# 
1115# Ha egy szülő maga is gyakran tehetetlen, és a saját érzelmi önszabályozása nincsen a kezében hatékony módon,
1125# ugye ez a sémánk egyébként, elégtelen önkontroll, önfegyelem. Tehát ha maga a szülő nehezen tartja magát
1135# kordában, akkor lesz hajlamos arra, hogy a gyerekét úgy nézze és úgy lássa, hogy a gyerek uralkodik a család
1145# fölött. Hogy ő határozza meg azt, hogy a családban mi hogy legyen. Ez sokkal inkább tünete a szülő
1155# önszabályozási gyöngeségének, nem pedig a gyerek rosszaságának. A gyerek egyszerűen csak megpróbálja kifejezni
1165# saját magát. De a szülő, aki nem képes magát megfelelően szabályozni, ezt fenyegetésként éli meg. Úgy érzi, hogy
1176# itt valami hatalmi dolog történik.
1180# 
1180# Saját önszabályozásunk gyöngesége
1182# Tulajdonképpen emiatt a legtöbb szülő azt mondja - a sebzettséggel összefüggésben - hogy a gyerek az oka, vagy a
1192# gyerekkel van a baj. Valójában sokkal inkább azt kellene mondani, hogy a szülő nehéz helyzetét nem a gyerek
1201# okozza, hanem a saját önszabályozásának a gyöngesége. Nem azért vagyok nehéz helyzetben, mert ilyen a gyerekem,
1210# hanem mert az önszabályozásom gyönge. És mert gyenge az önszabályozásom, a gyerekemmel nem tudok mit kezdeni.
1219# Azzal, hogy a gyerekemmel itt és most nem tudok hatékonyan mit kezdeni, ennek a hátterében persze a saját
1228# zavaraim is ott vannak, a hozott zavarok. (Hé, de mondom ezt! Na, gyerünk!)
1235# 
1235# Ezért kiegyensúlyozottságot várunk a gyerektől, azért, hogy mi stabilabbak maradhassunk. Azért akarom, hogy ő
1244# normális legyen, hogy én normális tudjak lenni. Ebből az is következik, hogy nagyon gyakran tulajdonképpen a
1254# gyereknél próbálunk kontrollálni, fegyelmezni, kézben tartani valamit, amit saját magunknál nem tudunk.
1263# Megváltozik az irány. Nem a saját fegyelmezésemmel foglalkozok, hanem a gyerek fegyelmezésével. Ez
1271# tulajdonképpen elég gyermeki attitűd. Mást sem tenni, mint megpróbálni ott hatást gyakorolni, hogy aztán nekem
1281# jobb legyen. Tulajdonképpen ezt szoktuk mondani, hogy ugye a gyerek, egy csecsemő - a társkapcsolattal
1290# összefüggésben ezt gyakran emlegettük - nem tudja önmagát hatékonyan szabályozni, ezért kénytelen a környezetét
1300# szabályozni. Vagyis sír, akkor kiabál, akkor valahogy észre kell hogy vétesse magát, és valahogy megpróbál a
1309# környezetében változást előidézni. Hát ez természetes, hát fölállni se tud. Nem tud enni egyedül, nem tudja
1318# tisztába tenni magát. Mi más módja van, mint hogy észre vétesse magát, kifejezze magát, hogy a környezet
1328# valahogy reagáljon rá.
1330# 
1330# Felnőttként, a házastársi kapcsolatban, és egyébként is a felnőtt életünkben nagyon gyakran ugyanezt a módszert
1339# követjük. Ennek a tünete, hogy állandóan meg akarunk változtatni másokat. Nem csak a gyerekeinket, a felnőtt a
1348# felnőttet is meg akarja változtatni. A feleség a férjét és a férj a feleséget. Miért van ez az eszeveszett
1357# törekvés, hogy változz meg? Azért, mert kint akarok szabályozni valamit, ami belül szabályozatlan. Azt akarom -
1366# most így mondom - hogy te normálisabb legyél, hogy én normálisabb lehessek. Ez tulajdonképpen nagyon ősi,
1375# csecsemőkorból hozott stratégia az életben maradáshoz. Ezért egy óriási fordulat egy felnőtt-felnőtt
1384# kapcsolatban, mikor tudatosan úgy döntünk, hogy mind a ketten nekiállunk magunkat szabályozni. Ezzel sokkal jobb
1393# helyzetet tudunk teremteni, ha mindenki magát szabályozza és nem a másikat akarja kontrollálni és szabályozni.
1402# Ezért érdekes az, hogy látjátok, tulajdonképpen itt egy szerepcsere történik. Az teljesen természetes, ha egy
1412# gyerek változást akar előidézni a környezetében. Miért, hova menjen? Hiába mehetek útlevél nélkül Stockholmba.
1421# Egy gyerek nem tud fölülni a repülőre, hogy egy új családot keressen magának. Hát az az esélye, hogy változtat a
1430# környezetén. Ezért tulajdonképpen szerepcserének tekinthetjük azt, amikor a szülőnek az alapvető stratégiája az,
1440# hogy változást hozzon létre a gyerekében anélkül, hogy magán változtatna, vagy magát fegyelmezné vagy
1448# kontrollálná.
1450# 
1450# Közben ugye az a paradoxon, hogy miközben magammal nem teszem meg, a gyerekemtől elvárom. Elvárom. Következő
1460# mondat: ezért ahhoz, hogy valaki az önszabályozásra el tudjon jutni, önfegyelemre, önkontrollra,
1469# önszabályozásra, tulajdonképpen egyre kevesebb irányításra és egyre több kísérésre van szüksége. Olyan sokszor
1479# jött már hozzám oda édesanya, s akkor azt mondja "Ferenc atya! Jöjjön már egyszer el hozzánk. Itt van a Peti, ő
1489# sose jönne el ide, de jöjjön, és öntsön bele egy kis önbizalmat!" Értitek ezt? Hogyan lehetne valakibe
1499# önbizalmat önteni? Hát kívülről nem lehet önbizalmat adni valakinek. Hát a szóban is benne van, hogy ön-bizalom.
1509# Hát legföljebb abban segíthetek valakit, például azzal, hogy elismerem őt, vagy örülök neki, vagy megdicsérem
1519# megfelelő módon, hogy őneki az kialakuljon, kiformálódjon. Önbizalmat nem lehet senkibe önteni. "Adjon neki egy
1530# kis önbecsülést!" Hát hogyan tudnék önbecsülést adni bárkinek? Legföljebb tudok, megpróbálhatok úgy létezni,
1540# hogy mellettem az önbecsülése ki tudjon fejlődni. Ezért ha éppen azt szeretném, hogy több önkontroll,
1549# önfegyelem, önszabályozás legyen, akkor éppen kevesebb vezetésre és irányításra van szükség, és több kísérésre.
1560# 
1560# Papi történet - egymás kísérése
1563# Mondok nektek papi történetet. Néha hívnak papokhoz, nehéz műfaj. Nehéz, ú, a papok annyira okosak, én meg ezt
1574# nem bírom. Na szóval, meghívtak egy helyre, és azt mondtam nekik: Hát játsszunk valamit! De nagyon rendesek
1585# voltak velem, mert bizalmat szavaztak. "Jól van Feri, elhisszük, hogy valami jó..., csinálj valamit!" S akkor
1597# voltak tizenketten, "Figyeljetek, akkor csináljatok párokat, egyikőtök csukja be a szemét, a másikatok pedig
1608# kísérje őt! Csukott szemmel jöhettek itt, mászkálhattok, egyik csukott szemmel megy, a másik kíséri őt." Mit
1619# gondoltok, a hat párból hányan tudták a feladatot megoldani? Egy se. Most az lenne a kérdésem, szerintetek miért
1631# nem? Felnőtt emberekről van szó, és egy nagyon egyszerű feladat volt. Aha! Hmm. Az történt, hogy... Péter, gyere
1642# egy kicsit, segíts nekem! Gyere! Mondjuk Péter egy lelkész, és becsukta a szemét. Nem kell most becsuknod, nem
1654# kell, nem kell. Nem, mert az már úgy nehéz. Na, akkor kísérjük. Majdnem mindig valami történt, megfogta a
1664# másikat és akkor elindult vele. Gyere velem! Ne akaratoskodj itt, légy szíves! Szerintetek ez mennyire kísérés
1676# így? Ahogy húzom a Pétert... Gyere már, feladat van! Nem szórakozzál itt! Szóval az történt - Köszönöm,
1687# köszönöm! - hogy hat párból mind a hat, kisebb-nagyobb erőszakkal, mert hát hogy a másik nem lát, nekiállt őt
1698# húzni-vonni. De az volt az érdekes, hogy én erre nem számítottam. Tényleg nem. Ebből is látszik, hogy állandóan
1709# lehet valamit tanulni. Én ott ültem, néztem őket, ahogy egyre magabiztosabban rontották el a feladatot, és
1720# próbáltam rájönni, hogy tulajdonképpen ez most mi. Hogy "Hát nem azt mondtam, hogy kísérjék?" Mert hogy senki
1732# nem kísért senkit, hanem voltak, akiket vezettek és volt, aki meg vezetett.
1740# 
1740# Elkezdtünk erről beszélgetni, hogy "Tulajdonképpen szerintetek mi történt?" Nagyon izgalmas beszélgetés volt,
1750# nagyon. Tehát hogy ott 40-50-60 éves papok életükben először élmény szinten átélték, hogy mi a különbség a
1760# kísérés meg a vezetés között. Ez nagy dolog. És annyira fontos lett ott az a nap, hogy mikor... több, mint egy
1770# órát beszélgettünk erről, egy ilyen elemi közös élményünk lett. Nagyon, olyan jó, közös munka volt. S amikor
1781# lement ez a beszélgetés, akkor ők kérték, hogy csináljuk meg még egyszer. "Hát ez nem igaz, hogy nem tudok
1791# valakit kísérni. Hát lehetetlen, hogy nem vagyok rá képes!" És akkor egyszer csak lett hat ember, aki becsukta a
1801# szemét, s csak mellettük állt valaki, s a következő volt. "Előtted asztal, jobbra a fal. Vigyázz, mert két lépés
1812# múlva beleütközöl a radiátorba." Ez kísérés. Egyszer csak senki nem ragadott meg senkit, nem húzta-vonta a
1822# másikat kísérés címen, hanem ott állt mellette és azt mondta, egyszerűen tudósította őt arról, hogy mi van.
1832# "Nézd, ez itt egy veszélyes dolog. Itt érdemes megállnod és akkor itt fordulhatsz jobbra. Ott már nem tudsz
1842# továbbmenni." Ez kísérés.
1845# 
1845# Tulajdonképpen azon gondolkodtam, hogy mi történik velünk, hogy felnőttként, esetleg még aztán papként vagy
1853# lelkészként, ennyire érzéketlenek tudunk lenni azzal kapcsolatban, hogy kísérni valakit. És mikor meghalljuk
1861# ezt, hogy kísér valakit, beindul valami folyamat, s máris húzzuk-vonjuk őt. Itt egy másik élményemet is hadd
1870# mondjam. Elnézést, ha tudom, valamit már ismétlek. Nem t'om, valahogy így állt bennem össze, nem akarom kihagyni
1878# ezt a lépést.
1880# 
1880# Ezért lett nekem nagyon fontos néhány évvel ezelőtt, amikor rájöttem, hogy tulajdonképpen a szentmisében
1890# hajlamosak vagyunk - beleértve engem is - az atya szerepében tetszelegni. Azért, mert valakire ráteszik ezt a
1901# valamicsodát, hogy atya. Feri atya. Amikor kiállok vasárnap a szószék mögé, elkezdek beszélni. De tulajdonképpen
1912# milyen szerepben vagyok? S akkor elkezdtem a szentmisének a mélyét valahogy megpróbálni megérinteni, és hát
1923# rájöttem, hát a leglényegibb részben mit mondok? "Ez az én testem... ez az én vérem... értetek adatik... ezt
1933# cselekedjétek az én emlékezetemre!" Ezt nem a Mennyei Atya mondja, hanem Jézus mondja. Az egész szentmisének a
1944# kulcsa, hogy a pap valamiképpen Jézust próbálja a maga módján ott reprezentálni, ahogyan fölidézi, megemlékezünk
1955# és megjelenítünk valamit. Az Jézus szerep, nem Mennyei Atya szerep. S akkor egyszer csak rájöttem, hogy én
1966# félreértettem a vasárnapi beszédeknek a logikáját. Sok beszédet tartottam úgy, hogy én egy ilyen fölülről
1976# mondtam, hogy így meg úgy. Mint apa a gyerekének, hogy "Fiam, az úgy van ám majd az élet... Majd én megmondom,
1987# hogy van az élet. Hát én már éltem valamennyit, kis nyuszifül." Arra döbbentem rá, hogy én egy alapvető
1998# szereptévesztésben vagyok. Hogy mikor kiállok ide a szószékre, akkor én testvér a testvérhez kellene, hogy
2008# beszéljek. Jézus nem atyáskodott, hanem azt mondta, hogy "Barátaimnak hívlak titeket." Hát akkor miért kéne úgy
2019# beszélnem, mint ilyen, nem t'om milyen atya. Hát akkor alapvető... na, és ahogy visszahallom magamban persze a
2030# beszédeimet, még mindig ha érzem ezt az attitűdöt, hogy úgy mm..., ez nagyon bosszant. Jó pár évvel ezelőtt
2041# történt velem ez a fordulat, s azóta sem hevertem még ki. Azóta is úgy benne vagyok ennek a tanulásában. Persze
2052# egyre érzékenyebb lett a fülem, hogy mi mit csinálunk. Hogy tulajdonképpen valahogy, valahogy elveszi a józan
2063# eszünket az, ahogyan bennünket atyáznak. Hogy valami, egy olyan szereptévesztésbe kerülünk ez által, ami valami
2074# lényegvesztésig tud menni. Most nem kritikát akartam gyakorolni bármi vagy bárki fölött, hanem... Hogy is van
2085# ez? Jó, nem rágom a körmöm, mert felnőtt vagyok.
2090# 
2090# Ki veszti el a kontrollt az asztalnál?
2093# A következő mondat, már ez mindebből következik. A szülők gyakran azt várják el a gyerekeiktől, amire maguk
2105# képtelenek. Például, klasszikus jelenet, hogy egy gyerek, aki a vacsorán nem bír magával. Kinek kellene egy
2116# vacsora alkalmával bírnia magával? Nyilván a szülőnek. Valójában a szülő nem bír magával, ahogyan a gyerekét
2127# látja, ezért mindent elkövet azért, a szülő, hogy a gyereke kontrollálja magát. Mert ő egyébként elveszti a
2138# fejét, és létrejön nem egyszer egy sajátos, egy sajátos forgatókönyv alapján lejátszódó vacsorai jelenet, amin a
2150# szülő fölpattan, dühödten kiabál, elzavarja az asztaltól a fiát, a lányát, aztán az anyósát, menyét, tehát sok
2161# az, aki ott van. De mindezt nem úgy éli meg, hogy ő elvesztette a kontrollt, hanem azért kiabál a gyerekkel,
2172# hogy miért veszti el a kontrollt (a gyerek - szerk.) ott az asztalnál.
2180# 
2180# Ki nevel?
2180# Ezért akkor így mondom, hogy... ezért az alapkérdés nem is az, hogy hogyan neveljünk, hanem hogy ki nevel. Az
2191# sokkal fontosabb kérdés, hogy ki nevel, mint hogy hogyan. Mikor nagyon sokat tanultam szakirodalmat, akkor
2201# rengeteg mindent begyömöszöltem a fejembe. Krízis leírása, hogyan ismerem föl a krízist, hogyan ismerem föl a
2211# szuicid krízist, hogyan ismerem föl ezt a neurózist, azt a személyiségzavart - mind begyömöszöltem a fejembe. De
2221# akkor egy pont után valamit elkezdtem nem érteni. Hogy miért van az, hogy ennyire pontosan le tudjuk írni, hogy
2232# hogyan játszódik le a krízis az emberben, hogy az mindenkire jellemző. A krízis az úgy néz ki, hogy... Eltűnik a
2242# jövőkép... Most nem fogom ezt fölsorolni. De hogy ez mindenkinél így van. Akkor miért van az, hogy az egyik
2253# ember pozitívan jön ki a krízisből, a másik nem. Az egyik megerősödik a krízis által, a másik nem. Az egyik
2263# beleragad és iszonyú hosszú folyamat lesz, a másik hrrr! Emlékeztek, ahogy ezt mondja Viktor Frankl, hogy...
2273# Igen, mert most...
2275# 
2275# Mikor a New York-i rabbi írt egy... tulajdonképpen vitairatnak szánta, azt mondta, Auschwitz után nem lehet
2284# hinni Istenben. Emlékeztek erre. S akkor Frankl válaszolt. "Én ott voltam, és nem így van. A borzalom a gyönge
2294# lángot elfújta, az erőset felszította. Én ezt tapasztaltam, nem azt, hogy Auschwitz után nem lehet hinni." Tehát
2304# akkor hiába tanulom meg, hogy mi jellemzi azt az embert, aki krízisben van, (Egészségedre!) hogyha arra nem
2314# figyelek, hogy ki az, aki krízisben van. Mert nem mindegy, hogy ki van krízisben. Mert ha egy érett, vagy egy
2324# éretlen személyiség van krízisben, akkor nem ugyanaz fog történni, miközben a krízis ugyanaz. Mondhatjuk, hogy
2333# itt is látjuk a jegyeket, meg ott is látjuk a jegyeket, csak nem ugyanaz fog történni. Mondjuk egy érettebb,
2343# egészségesebb személyiség magától a krízistől sem ijed meg, képes arra a minimális önreflexióra, hogy azt tudja
2353# mondani, hogy "Én most krízisben vagyok." Ezért adott esetben el tud menni, segítséget tud kérni, miközben
2363# iszonyú rosszul van. Ugyanolyan rosszul van, mint a másik, aki azonban ha ezekre mind nem képes, mert ő maga a
2373# személyiségében nem olyan érett, mint ez az első, akkor más fog történni. Akkor hiába tanultuk meg, hogy a
2382# krízis ilyen vagy olyan, mert azt nem látjuk még, hogy ő milyen, és a másik milyen.
2390# 
2390# Ezért ez például egy szakmai fordulat volt számomra, mikor rájöttem, hogy egyáltalán nem elég tudnom, hogy mi
2399# történik egy emberrel, ha krízisben van, ha nem tudom, hogy ki van krízisben. Hogy azt sosem spórolhatjuk meg,
2409# hogy találkozunk valakivel, s megpróbáljam érteni, hogy ki ő, és nem csak azt érteni, hogy mi történik vele.
2419# Ezért nagyon-nagyon tisztelem azokat a fantasztikus szakmaisággal rendelkező - például - pszichoterapeutákat,
2429# akik nem spórolják meg azt, hogy a klienseikkel találkozzanak. Tehát akik nem egyszerűen csak meg akarják
2438# érteni, hogy mi van vele, hanem arra kíváncsiak, hogy ki ő.
2443# Feldmár András jut ezzel kapcsolatban mindig eszembe, őneki vannak gyönyörű írásai erről. Ahogy találkozott egy
2453# olyan klienssel, akit nem értett, s hihetetlenül megzavarodott. Talán két évvel ezelőtt meséltem nektek ezt a
2463# történetet. Aki nő létére egy fiú szerepében beszélt a megpróbáltatásairól. Hogy a saját történetét nem tudta
2473# elmondani a saját nevében, csak a testvére nevében. Olyan volt, mint hogyha egy nőből hirtelen egy fiú kezdett
2483# volna beszélni. Akkor így írja ezt Feldmár András, hogy "Az történt, hogy elment tőlem a kliens, hirtelen úgy
2492# átment rajtam, hogy ú, a nemjóját, itt valami nagy zűr van. Na de tudom, hol van ez a szakirodalomban." S akkor
2502# ment a polchoz, s kinyújtotta a kezét a könyvért, s azt mondja, hogy "Kezemben volt a könyv. Hirtelen eszembe
2512# jutott az, hogyha most elolvasom, hogy mit mond erről a szakirodalom, el fogok távolodni a klienstől. Nem fogom
2522# tudni, hogy ővele mi van. Azt fogom tudni, hogy mit mond a szakirodalom. Ennek a kliensnek sokkal nagyobb
2531# szüksége van arra, hogy én őt értsem meg, mint a szakirodalmat. Ezért leraktam, hagytam, és elkezdtem valahogy
2541# őróla gondolkozni. Őt érezni, őt valahogy... Az intuícióimat előhozni, hogy tulajdonképpen mi is van vele." S
2551# akkor lett egy nagyon sikeres folyamat.
2555# 
2555# Ezért mondom azt, hogy tulajdonképpen maga az a szemléletmód, ahogyan nevelési elvek és egyebek, igen, ez mind
2565# fontos, de nem annyira fontos, mint hogy ki vagy te. Itt jöjjön egy... na ez egy nagyon izgalmas... Nem t'om,
2575# nektek izgalmas-e, de 'tom, én ilyen vagyok, nekem ez az izgalmas. Hogy van akkor a gyerekkel, a szükséglettel,
2585# a személyességgel? Hogy tulajdonképpen látszólag úgy van, hogy egy magzat, vagy egy csecsemő (Egészségedre!),
2595# vagy egy pici gyerek hihetetlenül arra szorul rá, hogy az anyja, az apja ott legyen és ráhangolódjon, és
2605# fizikai-érzelmi szükségletek, és a többi. Valójában azonban minél kisebb egy gyerek, annál inkább mindegy neki,
2615# hogy kitől kapja meg, amire szüksége van. Ezt nem az anya, meg az apa ellenében, vagy vele szemben mondom, hanem
2626# képzeljünk el egy pici babát. Szerintetek válogathat? Ha egy pici babának nem adják meg a szülei, amire szüksége
2636# van, akkor egészen biztos, hogy a következő helyes lépés az, ha azt valaki megadja. Nem mondjuk azt "Nem, hát
2646# azt az anyjának kéne. Hát látni való, egész pici, az anyjára van szüksége. Hát biztos nem rám, mert én egy
2656# idegen vagyok. Úgyhogy ne is haragudj, de hát én nem, nem, nem, hát az a... Most így mondanám, nem minősítés ez.
2667# A felszínen azt látjuk, hogy pont az anyjára van szüksége. Ha mélyre megyünk, azt mondjuk, hogy mindegy, hogy
2677# ki, csak valakitől kapja meg.
2680# 
2680# A gyereknek olyan felnőttre van szüksége, aki érzelmi biztonságot ad
2686# Ez nagyon érdekes, hogy a - most nem minősítésként - felszínen azt látjuk, hogy nagyon személyhez kötött az,
2696# amire szüksége van. Ha mélyre nézünk, azt mondjuk, hogy "Tulajdonképpen valakitől kapja meg!" És mi történik
2706# velünk amikor egy társkapcsolatban felnőttek vagyunk? Előbb-utóbb mindig elér ez a dilemma, amit sokszor
2716# hangsúlyoztunk, hogy megtapasztalom azt, hogy valaki, aki azt mondja, hogy szeretlek, az alapvető
2725# szükségleteimet sem elégíti ki. Hogy nem képes rá. Jogos, érthető, normális, természetes, emberi igényeimre nem
2736# tud pozitív választ adni, pedig ő a feleségem, vagy ő a férjem. Ez iszonyú terhet tud jelenteni, főleg azért,
2746# mert a másik tökéletlen és nem is várhatjuk tőle, hogy ez másképp legyen. Ebben a pillanatban lehetőségünk van
2756# egy döntésre, hogy most azt mondom-e, hogy a szükségletemet bárki elégítse ki, mert nekem az a fontos, vagy
2766# pedig Te. Itt pedig az az érdekes, hogy olybá tűnik nekünk, ahogy ezt mondjuk, hogy "Hát már nem szeretlek. Hát,
2777# már egy más valakit szeretek." Miközben a mélyén sokkal inkább az van, hogy a szükségletemet elégítse ki bárki.
2787# És ha te nem elégíted ki, keresek valakit, egy bárkit. Ezért azt lehetne mondani, hogy amikor egy felnőtt
2797# ezekben a helyzetekben rendre keres valakit, aki a szükségletét kielégíti, tulajdonképpen egy gyerekkori
2807# működésmódban marad. És a felnőttséghez pedig, vagy a fejlődéshez sokkal inkább az tartozna, hogy egy csecsemő
2817# nem válogathat, egy felnőtt pedig olyan értelemben igen, hogy azt mondom "Téged választottalak." És ezért tudok
2828# ragaszkodni egy személyhez akkor is, ha a szükségletemre nem válaszol pozitívan. Tulajdonképpen erre egy felnőtt
2838# képes, és egy gyerek nem. Mert egy gyerek meghal, ha a szükségleteire nem válaszolnak pozitívan, a felnőtt
2848# viszont nem.
2850# 
2850# A felnőtt legföljebb egzisztenciális szorongást él át, amit nagyon meg tudunk érteni. Ez ez, emlékeztek. Tehát
2860# hogy miért dönt nagyon sok felnőtt úgy, hogy nem a személye fontos, hanem jöhet bárki, csak kapjam meg. Aztán
2871# persze annak lesz neve meg arca, s akkor el tudjuk kenni a helyzetet. Hogy miért dönt nagyon sok felnőtt mégis
2882# így, az érthető, mert nagyon fél. Most persze vannak társadalmi, meg kulturális, meg minden behatások, nyomások,
2893# az is vastagon benne van. Érthető, amit próbáltam elmondani? Hogy valójában arra a fajta személyességre, amit oly
2904# nagyra tartunk, hogy emberszámba venni valakit, valójában egy felnőtt képes. Miközben az élet nagy döntéseinél
2915# nem egyszer gyerek működésmódban maradunk. Erről írtam egy pontot, most megpróbálom kihalászni.
2925# 
2925# Ezért a gyerekeknél valójában nem az érzelmi biztonságra van szükség, hanem olyan felnőttre, aki érzelmi
2936# biztonságot ad. Egy személyre van szükségem, és a személyen keresztül valamire. Érdekes módon felnőttként azt
2948# mondom, hogy tudok nélküled is élni, és mert tudok nélküled élni, ezért tudlak téged emberszámba venni. Megvan a
2960# trükk? Ameddig nem tudok nélküled élni, kell nekem az, ami nálad van, mert az az enyém, mert anélkül én nem
2972# tudok élni. Ha nálad vannak bizonyos pszichés funkciók ellátásai, hó, az kell nekem. Nálad van, de akkor uralnom
2985# kell téged, mert az nekem kell. Ha felnőtt vagyok, azt mondom tudok nélküled élni, és mert elég szabad vagyok
2997# ehhez, ezért emberszámba tudlak venni. Ezért a személyedet hallatlanul tudom tisztelni és megbecsülni. Még akkor
3009# is, ha valamilyen alapvető szükségletemre nem válaszolsz pozitívan. Híj! Izgalmasnak látom ezt. Ilyen az, amikor
3021# egyedül hagytok, és akkor...
3025# 
3025# Ehhez fűznék annyit, hogy ezért ugye ott tart ez a micsoda, hogy tulajdonképpen nagyon nagy dolog, amit így
3035# hívnak, hogy laikus segítőnek lenni. Azt tudjátok, hogy a krízisben lévő embereknek a legnagyobb százaléka
3045# tulajdonképpen professzionális segítés nélkül jön ki a kríziséből. Hát több-kevesebb sikerrel, meg több-kevesebb
3056# romot maga után hagyva a saját életében, meg a környezetében. Tehát sokszor annak azért van ára. De hogy milyen
3067# nagy dolog, hogyha egy valami alapmentalitásunk tud ahhoz lenni, hogy hogyan tudom magamat egy kapcsolatra
3078# odaadni. Mert akkor ott valami fontos dolog tud történni abban a kapcsolatban. Miközben én nem vagyok nálad se
3089# okosabb, se ügyesebb, se semmisebb. (Ez útban van itt. Jó.)
3095# 
3095# Lehet-e úgy fejlődni, hogy közben nem kell megváltoznunk?
3099# Aztán beszéltünk arról, hogy ha azt szeretnénk, hogy a gyerekeink fejlődjenek, akkor nekünk kell fejlődni. Akkor
3109# kétség kívül nem marad más hátra, mint hogy fejlődjünk, és vasárnap ezt úgy fejeztem ki, hogy... de van bennünk
3118# egy naivitás, hogy "Lehet-e úgy fejlődni, hogy közben nem kell megváltoznunk?" Ú, ezt úgy szeretnénk. Úgy
3127# felnőni, hogy nem kell magamon semmit csinálni, csak úgy fejlődök. Lehet-e úgy változni, hogy nem változtatok
3136# magamon? Ez olyan jó lenne. Jön a változás, de énnekem nem kell változtatnom semmin, csak úgy jön. Ezek a
3144# naivitásaink. Fejlődni anélkül, hogy változnánk. És ehhez kapcsolódik egy naiv kép. A naiv kép azt jelenti, hogy
3154# mit jelent a fejlődés, azt jelenti, hogy 6 évesen ennyit gyűjtöttem össze az életből, élettapasztalatból, ez
3163# mind nálam van. Akkor 8 évesen már van egy jó kis dobozom, benne vannak a kincseim, s akkor 10 évesen ezt is
3172# kapom, 12... ez is van, akkor érettségi, ez mind van, és akkor az élet az úgy néz ki, hogy egyre több minden
3181# van. Nem, hogy ez így, így növekszünk, hogy egyre több minden van. Ez naivitás. Mert hogyan tudok 6 évesből 8
3190# éves lenni? Hogyha nagyon sok mindent, ami a 6 éves önmagam, azt elengedem. Különben sosem leszek 8 éves.
3198# Valójában a növekedés folyamatosan azzal jár, hogy valamit el kell engednem ahhoz, hogy valamit a kezembe tudjak
3208# venni. És nem tudom ezt kinőni anélkül, hogy ezt ne raknám le. Ezt le kell raknom, valamit el kell engednem
3217# ahhoz, hogy aztán ezt fölvehessem.
3220# 
3220# (Az jutott... mint a bokszoló, azok...) Szóval valójában a növekedés azt jelenti, hogy minél inkább növekszik
3231# valaki, annál inkább el kell hagynia egy csomó mindent ahhoz, hogy a növekedés megtörténjen. Tehát nem
3242# egyszerűen csak még és még és még. Ez a mi világunknak egy, azt hiszem, ez egy valamilyen kollektív tévedésünk.
3255# A növekedést úgy képzeljük el, mint egy ilyen mennyiségi... hízunk, hízunk. Minél jobban akar valaki fejlődni és
3267# növekedni, annál több vesztesége lesz. Annál több mindent kell elengedni. (Jaj, ki csinálta ezt a zűrzavart itt?
3279# Oké.)
3280# 
3280# A nevelés, mint a szorongásunk enyhítésének formája
3285# Ez egy kritikus mondat: Amit nevelésnek hívunk, az gyakran a saját szorongásunk enyhítésének sajátos formája.
3298# Tehát amit nevelésnek hívunk, az gyakran a saját szorongásunk enyhítésének sajátos formája. Ebből következik egy
3311# másik, hogy amikor mi elvesztjük az önfegyelmünket, az önkontrollt, az önszabályozást, akkor erre mi szívesen
3324# mondjuk, hogy nevelés, a gyereknél azonban sosem használjuk ezt a kifejezést, hanem azt mondjuk, hogy
3335# neveletlen. Ha én csinálom, nevelek, ha ő csinálja, neveletlen. Ezt könnyű mondani a hatalom pozíciójából, hogy
3348# én nevelek, ő meg neveletlen. (A következő... most nézem az időt. Hú, azért ez sűrű. Sűrű? De most már negyed
3361# óra, csak valahogy átevickélünk.)
3365# 
3365# A gyerek felelősséget fog vállalni azért a szülőért, aki nem vállal felelősséget önmagáért
3374# Tehát a gyerek akarva-akaratlanul magára fogja venni a szülő nyomorúságát. Tehát a szülő helyett a gyerek
3384# felelősséget fog vállalni azért a szülőért, vagy szülőkért, akik nem vállalnak felelősséget magukért. Megpróbál
3396# majd valamit enyhíteni a szülő szorongásán. Majd pedig ha ez soknak bizonyul, akkor megpróbál valamit kifejezni
3407# a saját nyomorúságából.
3410# 
3410# Elég jó anya/apa/pap vagyok
3412# A legtöbb szülő, akiről most beszélünk, valójában nagyon igényes és nagyon szeretne jól apa meg anya lenni. De
3422# ez nem egyszer éppen túlzás, mert ez azt jelenti, hogy... Miért is? Hogyha én egészséges és normális vagyok, az
3432# mit föltételez? Azáltal tudok valahogy EGÉSZséges és - így mondom most - normális lenni, hogy a gyönge
3441# részeimmel is meg tudtam barátkozni, hogy el tudtam fogadni magamat. Azon tudok változtatni, amit elfogadtam. Ez
3451# azt jelenti, hogy valamennyire az árnyékommal tudtam már mit kezdeni. A gyönge részeimet nem megvetem, és a jó
3461# részeimet meg nem idealizálom, hanem egyben látom ezt a kettőt. Tehát így vagyok, valahogy össze vagyok rakva.
3471# Van ilyen meg olyan. Na de, na de! A mondat így szól: az önmagam felé irányuló túlzott elvárások a gyerekeknél
3481# találnak célba. Ha én nem békéltem meg a saját nyomorúságommal, ahhoz először azt el kellene ismernem, hogy
3490# szorongok, vagy gyöngeségeim vannak, és azzal valamit, valamit kezdeni. Megbecsülni magam így is, ahogy vagyok.
3500# Éppen ennek hiányában megpróbálok tökéletes lenni, a legjobb anya, a legtökéletesebb apa lenni. Ez eleve
3510# kudarcra van ítélve. Hogyan próbálok én a lehető legjobb anya lenni? Hogy a gyerekeim felé túlzott elvárásokat
3519# támasztok. Hiszen akkor a gyerekei lesznek a tükre annak, hogy én jó anya vagyok-e, vagy nem, jó apa vagyok-e,
3529# vagy nem. Ezért a gyerekeimnek muszáj tökéletesnek lenni.
3535# 
3535# Ha én el tudtam magamban fogadni a gyönge részeim, a gyerekeknél is el tudom. Ha én azt tudom mondani, énnekem
3545# elég, ha én elég jó szülő leszek, akkor el tudom fogadni, hogy te meg egy elég jó gyerek vagy. Ha én azt tudom
3556# mondani, próbálok nagyon igényesen élni, de el tudom fogadni, hogy csak egy elég jó pap maradok, egész életemben
3568# csak egy egész jó pap leszek, ha jól csinálom, hát elég jó, ez nagy segítség lesz nektek, mert akkor el tudok
3578# fogadni nagyon sok mindenkit. "Hát, elég jó körösztények vagytok. Akkor valamit közösen csinálunk, elég jól." Ha
3590# én nem bírom elviselni a tökéletlenségem, akkor a saját törekvésem általában céltáblává fog téged tenni. Tehát a
3601# szülő túlzott törekvése a tökéletességre a gyerekeket céltáblává teszi. (Hej! Mondjak még ilyeneket? Elég úgy...
3612# jól belehúztam. Jól van. Na most! Hát ez már egy ilyen Karácsony előzetese.)
3620# 
3620# A gyereknek önmaga a legértékesebb ajándék
3624# A legértékesebb ajándék a gyereknek ha... "szeretjük". A szeretet nem lehet mondani, tehát szeretet, Jézus,
3636# Isten: nem, ezeket nem fogadhatom el jó válasznak. Ezekhez nem kell gondolkodni. Tehát ezek a gondolkozás
3647# nélküli jó válaszaink. Így folytattam ezt, hogy a legértékesebb ajándék a gyereknek, ha őt a legértékesebb
3658# ajándéknak tartjuk. Amikor a gyereknek a legértékesebb ajándék az, ha én őt a legértékesebb ajándéknak tartom.
3670# Ez akkor azt jelenti, hogy a gyerekemet önmagával ajándékozom meg. Hát ezt szépnek látom. Egy gyereket
3681# megajándékozni önmagával. Ha ő a számomra a legértékesebb ajándék, akkor azt mondom "Lehetsz ilyen, lehetsz
3693# ilyen, örülök neked, örülök a létezésednek, örömet okoz az, hogy te vagy.", akkor őt önmagával meg tudom
3704# ajándékozni. Emlékeztek, ennek a lélektani működésmódját már sokszor elemezgettük, ezt most nem akarom ragozni,
3716# hogy hogyan tükröződik egy gyerek a szüleiben. A gyerek nem tudja, hogy ő értékes, értékesnek látom, megtanulja
3728# rajtam keresztül, hogy értékes. Tehát egy gyereket megajándékozhatom önmagával akkor, ha őt a legnagyobb
3740# ajándéknak tartom. Erikson azt mondja, Erik Erikson: "Ne tévesszük össze a gyereket a tüneteivel." (Jó. Na most!
3752# Oké. Eltűnt egy lap! Help! Az utolsó lap! Az utolsó esély! Tényleg, hol van egy lap? Mrr. Ez az. Ez az. Ez még
3764# belefér.)
3765# 
3765# Akaratos a gyerekem, uralja a családot
3768# Amit nagyon sok szülő a gyerek akaratosságának hív. "Akaratos a gyerekem." Ugye, hogyha a szülő nem tudja
3776# megfelelően érzelmi önszabályozni magát, akkor nagyon gyakran úgy éli meg, hogy a gyerek uralkodik a család
3785# fölött. Valójában nem uralkodik, hanem ez a szülő önszabályozásának a gyöngesége és annak a tünete. Ebből az
3794# következik, hogy amikor egy szülő, vagy egy felnőtt azt mondja, hogy "A gyerekem rettenetesen akaratos, nem
3802# lehet vele bírni!", akkor egy döbbenetes tévedésben van. Ugyanis egy 2-3-4-5-6 éves gyereknek - most nagyon
3811# meredek lesz és sarkos, amit mondok - alig-alig van akarata. Az akarat az én egy funkciója. Ahhoz, hogy egy
3820# személyiségnél arról beszéljünk, hogy tudatos döntésekből fakadó, ahhoz erővel kapcsolódó... Ugye az akaratnak a
3829# meghatározása: egy bizonyos célra irányuló energianyaláb. Hát ezzel nem sokra megyünk. De most képzeljük...
3838# Tényleg, ilyen maghatározás... Akaratról, szabad akaratról mikor beszélhetünk? Hát ha valakinek van már
3846# kifejlett akarata, énje, ami az akarat, ahhoz tud kapcsolódni, autonómiája, belátása, döntéshozatal, mérlegelés,
3855# reflexió, satöbbi. Tehát arról, hogy egyáltalán azt mondjuk, hogy ő egy nagyon tudatos, akaratlagos
3863# tevékenységet csinál, hát ahhoz a személyiség bizonyos érettségére van szükség.
3870# 
3870# Miközben hát hányszor beszéltünk erről, hogy 6-7 éves korra tehető az, hogy egyáltalán kialakul az, amit így
3879# hívunk, hogy felettes én. Hogy egyáltalán a lelkiismeret, az énideál megjelenik. Hogy belsővé válik valami.
3889# Ezért mikor azt mondjuk egy 3 éves gyerekre, hogy az akaratával terrorizálja a környezetét, hát valójában egy
3899# teljes értelmetlenséget állítunk. Az nem azt jelenti, hogy a gyerek nem azt csinálja, amit csinál, csak az nem
3909# az akarata, hanem reakciója valamire, vagy önmagának a kifejezése. De az nem az akarata. Egy felnőttnek van jó
3919# esetben akarata, egy gyereknek csak a fejlődéssel együtt nő meg az akarata. Hadd ütköztessem ezt egy másik
3928# információval. Emlékeztek, hogy Csepeli György kutatása... hogy Magyarországon a gazdasági világválság kapcsán
3938# milyen belső változás jött létre bennünk a bizalom összefüggésében, és kiderült, hogy majdnem 70%-a a felnőtt
3948# magyar lakosságnak passzív szenvedő. Passzívan elszenvedjük azt, ami történik velünk. 20% lázadó, az egy tipikus
3958# REakció, lázadni, és körülbelül 15% aktív cselekvő. Na ott van akarat.
3965# 
3965# Hát ha ma a felnőtt lakosságnak több mint 80%-a nem szabad cselekvő, hanem passzív szenvedő meg lázadó, akkor
3976# hogyan volna reális az azt mondani egy gyerekre, hogy az akaratával uralja a családot? De jó is lenne! Adnánk
3987# neki nagy díjat, hogy "Ez igen!", te 5 évesen ilyen akarattal rendelkezel, belőled lesz valaki. Amit mi
3998# felnőttek a gyerek akaratosságának vagy akaratának látunk, az sokszor a gyerek számára is egy nem tudatos
4009# reakció valamire. Önmagának valamilyen ösztönös, nem tudatos kifejezése. Szerintem nem mindegy, hogy ezért
4020# hogyan látjuk ezt. Hogy azt gondoljuk, hogy a gyerek tudatosan bosszant engem, értitek, tudatosan. Mikor mi
4031# felnőttek egy kicsit önismeretre jutunk, akkor azt mondjuk "Miféle tudatosság?" Hát a párválasztás összes fontos
4042# motívuma tudattalan. Milyen tudatosság? Hát ki, aki Buddha lett már, az szóljon, hogy te itt vagy, mert nehogy
4054# csak ott üljél. Tehát amit mi felnőttek így az akarata, úgy... Ú, ú...! (Na most van még három percem.)
4065# 
4065# Egy német pszichoterapeutánál voltam továbbképzésen. Azt mondja, hogy hát igen, ő emlékszik, egy idős bácsi. Hát
4075# már nem bácsi, idős. Azt mondja, emlékszik, hogy még a háború után a német pedagógia tankönyvekben az
4084# alapkijelentések közé tartozott, hogy a pedagógia lényege a gyerek akaratának megtörése. Nagyon durva, ugye?
4093# Most azt mondjuk, jaj, hát ezen már régen túl vagyunk. A szabad akaratot engedjük érvényre jutni. Ugye?
4103# Engedjük. Nem szólunk semmiért, semmi, csak úgy hadd jöjjön elő az ő szabad akarata. Meg is kérdezzük "Apa-anya
4113# elváljon? Mit gondolsz, Pistike?" Hát ő a szabad akaratát ki tudja fejezni. Nem, hát később akkor majd rám
4122# hárítja, hogy... Nem, behoz..., a döntéshozatalban ő vegyen részt. Három évesen. Hát világos. S látjuk, ez
4132# ugyanaz a tengely. Tehát az, hogy a gyerek akaratát meg akarom törni, az a tévedésnek az egyik stílusa, és a
4141# másik stílusa a tévedésnek meg az, hogy engedjük a szabad akaratát megnyilatkozni. Mikor alig van akarata. Akkor
4151# maga a koncepció, az az összefüggés, amiben látjuk a helyzetet, téves. Ezért amikor a gyerek magatartását
4161# látjuk, még ha nagyon bosszantó is, sokkal inkább kellene föltételeznünk azt, hogy ez nem a gyerekről szól,
4170# hanem rólunk, meg a környezetéről. Miközben persze, hogy megvannak az egyéni sajátosságai. Hát a gyerek nem úgy
4180# autonóm lény, mint ahogy egy felnőtt se. Egy gyerek másképp nem autonóm, mint ahogy a legtöbb felnőtt.
4190# 
4190# Emlékszem, Popper Péter mondogatta ezt mindig, hogy "Elegem van már ebből a kultúrvalamiből, hogy most már
4200# minden kliens úgy jön hozzám, hogy <Tulajdonképpen elég jól vagyok, csak gyönge az akaratom.>" Hogy azért jön,
4210# hogy ezzel kéne valamit csinálni. "Gyönge az akaratom." Nem furcsa ez? Gyerekkorban mindenki iszonyú erős
4220# akarattal tönkreteszi a szüleit, majd ezekből akaratgyenge felnőttek lesznek. Elgondolkodtató, hogy ez hogyan is
4230# van. Szóval ezért a felnőtt számára valójában nem a gyerek a fenyegető, hanem a saját érzelmi impulzusai.
4240# Alapvetően nem a gyerekkel nem tudunk mit kezdeni, hanem a saját önszabályozásunk gyönge. Ezért, megint ez a
4250# zár...
4251# Hű, itt az idő! Hogy... hol van? Nem az. Most azt nem t'om, lehet, hogy elhozom a következő alkalomra, és
4261# akkor... De nem t'om, hogy fogtok ülni, minden esetre ott fogjuk folytatni, s akkor kicsit.. Jó. Befejezem ezt,
4271# így vagyok. A módosult tudatállapot megmaradt. Nagyon köszönöm a figyelmeteket! (taps)

Lejegyezte: Vinkó Zoltán Tamás