2013.12.17-masodpercjelolessel

A pálferi wikiből

0000# Köszöntlek benneteket! Isten hozott mindannyiótokat!
0004# Ez az idei utolsó alkalom. Nem lesz több! Ráadásul, most ahogy nézegettem a naptárt, tulajdonképpen ez azt
0013# jelenti, hogy soha ilyen szünet... hát nem tudom, hogy nem volt-e, de mindenesetre nem tud lenni ennél nagyobb
0023# szünet. Mert hogy pont úgy jönnek ki a keddek, hogy hetedikén fogunk legközelebb találkozni.
0031# Az... nem is tudom mennyi idő. Nem tudom... Az 3 hét. 3 hét? Elég sok! Mindenesetre egy elnézést-kéréssel
0040# tartozom: otthon hagytam a szobrot. Mikor az autóban voltam, eszembe jutott, hogy megígértem, hogy onnan az
0050# oszloptól lehet folytatni. Nézzétek ezt el nekem - egy picit már máshol járok. A fejemben olyan sok minden van,
0059# hogy ez nem volt elöl.
0061# Na. Elnézést is. Mindenesetre szeretném folytatni. Azzal a hozzáállással, ahogy az utóbbi alkalmakon voltunk:
0071# hogy egy picit tologassuk a régi matchboxot; hogy ne siessünk, ne rohanjuk - inkább lassuljunk le, nézzünk jól
0081# körbe. Szemléljünk valamit, éljünk meg végre valamit. Találkozunk valamivel, valakivel! Csodálkozunk rá. Ne csak
0090# "anyagokat halmozzunk", újabb és újabb anyagokat, miközben mi van velünk? Na! Úgyhogy egy kicsit megállok...
0100# azért. Ezt nagyon köszönöm!
0102# Emlékeztek... (egy rövid hangolódás). A gyerekekről beszéltünk úgy, az elégtelen önkontroll, önfegyelem, belső
0112# sebességek okán, hogy a gyerek tulajdonképpen a társadalom kismegszakítója. Hogy a tünetei azok jól mutatják a
0121# társadalom egészében lezajló...dó(ré mi fá szó lá ti) szóval egy egész társadalmat jól meg mutató,
0130# rendszerszintű problémát és nehézséget. És miután a gyerek a leggyengébb láncszem, ezért nála szakad el valami.
0140# És ahogyan nem érdemes szidnunk a biztosítékot meg a kismegszakítót (hogy miért szakadtál meg és miért olvadtál
0150# ki?!?), hanem ő ezt azért teszi, hogy valami nagyobb bajnak elejét tudja venni... ugyanígy egy gyerekkel
0159# üvöltözni azért, mert éppenséggel a saját személyét adja oda azért, hogy rajta keresztül valamit megértsünk -
0168# hát, milyen nagy dolog, ha legalább ezt megbecsüljük, hogy rajta keresztül valami sokkal többet érthetünk meg,
0178# mint pusztán csak őt magát. Valami sokkal többet! Ezért van az, hogy egy kicsit lelassultunk, megálltunk; nem
0187# veszek ma új témát (csak egy csomó új dolgot akarok mondani). Legalábbis valahogy összefüggéseket nézni és
0197# látni. Sok mondanivalóm van, csak nem tudom, hogy képes leszek-e rá. Mindenesetre ez volt egy nagyon fontos
0206# témánk.
0207# És talán még egyet hoznék hangsúlyosan ide: ez pedig az, hogy arra csodálkoztunk rá, hogy nem egyszer, amikor
0216# azt mondjuk, hogy a gyereknek ilyennek és olyannak kell lennie (vagyis a gyerekek neveljük), akkor a "nevelés"
0226# címszó alatt olyasmit engedünk meg magunknak, sőt olyasmit tartunk helyesnek és jónak, amit, ha a gyerekünk
0235# csinálna, azt mondanánk rá, hogy neveletlen! Ha én ordítok a gyerekkel, akkor "nevelem". Ha ő ordít: neveletlen.
0245# Ha én ráütök: "nevelem". Ha ő üt rá a tesójára: neveletlen. Rendben van? Milyen döbbenetes azért mégiscsak, hogy
0255# sajátosan azért egy alá-fölé rendelő hierarchikus világ van egy szülő meg egy gyerek között, és éppenséggel mi
0265# határozhatjuk meg azt, hogy mit hogy nevezünk. A gyerek pedig egyszerűen csak próbálja megmutatni azt, hogy ő
0274# mit él közben meg. Tehát mi mondhatjuk azt, hogy mi "nevelünk" és ő "neveletlen", miközben nagyon gyakran
0283# felnőttként azt várjuk a gyerekektől, hogy úgy szabályozzák magukat (az érzelmi életüket, világukat,
0292# impulzusait, késztetéseiket), ahogyan mi magunk a sajátjainkat nem tudjuk szabályozni. Ezért azt is mondhatnánk,
0302# hogy tulajdonképpen nem a gyerek okozza az életünkben a zavart, hanem a saját érzelmi életünk kézben tartási
0311# nehézsége. Ha tudnánk az érzelmi szabályozást, az impulzuskontrollt készség szinten gyakorolni, akkor nem
0321# kellene annyit rászólni a gyerekeinkre. Nem kellene a gyerekeinkben megpróbálni kézbe venni és uralni valamit,
0330# amit a saját életünkben nem tudunk. De miután itt egy sajátos realitásvesztésben vagyunk (és mivel mi vagyunk
0340# hatalmi helyzetben), ezért nyugodtan mondhatjuk azt, hogy mi "nevelünk" és a gyerek neveletlen; és hogy így
0349# fontos az a mondat, amit újból meg újból (gyere csak... látod, itt... örülök, hogy megjöttél. Tényleg így van!
0359# Hát cimbi!)... Akkor, emlékeztek, ezt a mondatot fogalmaztuk meg: nem a gyerekkel van a baj, hanem a baj van a
0368# gyerekkel. S hogy ez mennyire más üzenet! Nem a gyerekkel van a baj, hanem a baj van a gyerekkel.
0377# Ennyit akartam. Most az utolsó matchbox, amit még elővennék (azóta is tologatom azt a másik két pirosat -
0386# köszönöm!). Az előszobába letettem a sportautót és ahogy elmegyek, ott szoktam tologatni a... tényleg! Egy
0396# kicsit tolok rajta, és akkor úgy érzelmi biztonsággal megyek el. Tényleg így van! Miért, ti nem szoktátok így
0405# stabilizálni magatokat? Ti olyan normálisak vagytok? Ne már...
0411# 
0411# Nekem egy csomó jó ötletem van, hogy hogy stabilizáljam magam.
0416# Emlékeztek erre a mondatra? Hogy amikor a szülő rákiabál a gyerekre, hogy "HALLOD, AMIT MONDOK?!?!?", akkor az
0425# történik, hogy a gyerek nem azt hallja, amit mondok, hanem azt, ahogy mondom. És kénytelen is azt hallani, ahogy
0434# mondom, mert hiszen az erőteljesebb üzenet nyilván abban van (főleg egy gyerek számára, aki kiszolgáltatott
0442# helyzetben van), a fontosabb üzenetet az, hogy én haragszom rá. Az, hogy ő fenyegetve érezheti magát. Az, hogy
0451# adott esetben még meg is verhetem őt felnőttként! Hát nem ez a fontosabb az üzenet? Annál, mint hogy hogy
0460# gömbölyítse az a betűnek a kunkori farkát? Hát melyik a fontosabb? Hogy azt érzékeljem, hogy veszélyben
0468# vagyok-e, hogy te nagyon haragszol-e, hogy képes vagy-e önmagadat kontrollálni, vagy bizonyos szükségleteidet
0477# késleltetni felnőttként, vagy pedig ezt nem fogod csinálni, és akkor én nagyon kiszolgáltatott leszek? Ezért
0486# tulajdonképpen egy gyerektől, aki eleve szorong, azt számon kérni, hogy ő nem arra figyel, amit mondok, hanem
0495# arra figyel, ahogy mondom - megint, megint egy felnőtt irrealitás. Tulajdonképpen ő nagyon is logikusan és
0504# érthetően működik. Ott abban a helyzetben is érthetően, logikusan működik; de főleg, hogyha megvan a maga
0512# sebzettsége... Éppenséggel, hogy ha már most évek alatt (sok év alatt) nem voltam képes érzelmileg ráhangolódni,
0521# akkor pedig nemcsak funkcionálisan nehéz neki odafigyelni és koncentrálni, hanem sokszor a strukturális
0530# fejlettség sem alakult ki úgy, hogy ő képes legyen úgy odafigyelni és koncentrálni, mint ahogyan én felnőttként
0539# azt elvárom tőle. És hogyha nagy, erős érzelmi nyomás alá helyezem (stresszhelyzet), akkor pedig, ha éppenséggel
0548# strukturálisan is alkalmas lenne rá, funkcionálisan lehet, hogy elveszti a képességét (azért, mert fenyegetve
0557# érzi majd magát). Az utolsó nagyon fontos, fontos, fontos: hogy mindezt abba az összefüggésbe helyeztük, hogy
0566# éppen ezért nagyon kellene törődnünk a szülőkkel és a szülőknek magukkal. Merthogy az sehova sem vezet, hogyha
0575# csinálunk egy láncot, és mindenki valakivel kiabál.
0579# Ugye, a szakember kiabál a pedagógussal, hogy miért nem ő, a pedagógus kiabál a szülővel, a szülő kiabál a
0588# gyerekkel, a gyerek elnyomja a csótányt. A csótány is élni akar. Szóval, éppen, éppen a másik irányba megyünk:
0597# hogy elfogadjuk realitásnak, hogy a gyerek kiszolgáltatott, a szüleinek az érzelmi világában nő föl
0605# (akarva-akaratlan - nemcsak a fizikai világában; az érzelmi világában nő föl!). Ezért tehát, ha egy szülő
0613# kevésbé szorong, ez jó hatással lesz a gyerekére! Ezért éppen, hogy arra van szükség, hogy... Ugye, ezt most nem
0622# folytatom. De úgy akarok továbbmenni, hogy... Na, akkor, emlékeztek, volt ez a mondat, hogy a kommunikáció
0631# tartalmát...
0632# Na, egy csomó komoly dolgot akarok mondani - ez rossz hír? Hullafáradtan itt ültök, és készültök karira; és
0641# akkor itt jön, és... De most, ha elosztjátok 3 hétre! Tehát úgy vegyétek. Három hét. Nem tudom, van ilyen
0649# lapszám is, ilyen "dupla szám". Most az lesz. Az összes történetet kivettem belőle, és kaptok az "anyagból" egy
0658# dupla számot.
0660# 
0660# Szóval, ugye, hogy a kommunikáció tartalmát a befogadó fél határozza meg. A kommunikáció tartalmát. Emlékeztek,
0669# hogy ez egy kommunikációs alapigazság. Tehát hiába mondom azt neked, hogy "sós a leves"; ha te sebzett vagy, úgy
0678# hallod, hogy azt mondtam: hülye vagy.
0681# Te ezt fogod hallani. Szerencsétlen vagy, béna vagy; képtelen vagy egy normális levest megfőzni. Tehát rossz
0689# háziasszony vagy. Tehát tök mindegy, hogy én mit mondok, mert az érzelmi összefüggés, amibe ágyazódik majd a
0698# mondatom, deformálja az üzenetet. Így lesz! S ezért te majd mire fogsz reagálni? (Felnőttként is így vagyunk.
0707# Felnőttként sem arra reagálok nagyon gyakran, amit mondasz; hanem arra, ahogyan mondod.) De még inkább ahogyan
0716# énbennem a te üzeneted megérkezik! Mert az is lehet, hogy én a legkedvesebben mondok valamit, de hogyha az
0725# eltalálja a te sérültséged... Hmm. Mindegy. Még az is mindegy, ahogyan mondtam. Még az is mindegy lesz. Mert te
0734# akkor nem az üzenetre fogsz tudni reagálni (főleg nem a tartalmára), hanem tulajdonképpen a saját sebzettségedre
0743# reagálsz, és abból mondasz majd valamit. Ugye, ez így, így, így? Emlékeztek?
0749# Beszéltünk arról, hogy a kommunikációnak van három szintje. Ezt most csak nagyon gyorsan idedobom, hogy
0758# meglegyen (az összefüggés miatt): van informatív szint ("sós a leves" ez az informatív szint). Az érzelmi szint:
0767# azt mondom, hogy húú, ez nem esik jól; vagy éppen dühös vagyok, mert... úgy akartam egy jó levest enni, és az
0776# első érzelmi reakcióm... és dühös leszek erre. És van a kapcsolati üzenet, a kapcsolati szint.
0783# Egészségedre! Ugye, hogy egy trüsszentést is sokféle kapcsolati üzenetként lehet értelmezni. "Már nem számít,
0792# amit mondok; fontosabb a nyál meg a takony...". De úgy is, hogy "micsoda szabadság légkörét dolgoztuk itt ki,
0801# hogy mindenki krákoghat, köhöghet, prüszkölhet, köpködhet - ez aztán, ez aztán a szabad világ! S ezt mi
0809# csináltuk! Ugye, milyen ügyesek vagyunk?" Örülünk ennek együtt.
0815# 
0815# Tehát: informatív szint, érzelmi szint, kapcsolati szint. Még mi felnőttek is egy társkapcsolatban... ugye,
0824# ugye, hogy így van? Hogy állandóan, mennyire és mennyire fontos nekünk az érzelmi és kapcsolati szint? Ugye, már
0835# mióta vagyunk együtt, ezt már nem kell ragozni. Hogy a kapcsolati és az érzelmi szint... Hogy ma a társkapcsolat
0845# egyik alapja az elköteleződés és a másik: az érzelmi összetartozás! Az érzelmi összetartozás a kommunikáció
0855# érzelmi üzenetei és kapcsolati üzenetei által realizálódik. Hogy azt mondom: nekem is fáj! Vagy: igen, én is
0864# szeretlek. Vagy: nem csodálkozom rajta! Érzelmi kapcsolati üzenetek! Tírirírirí... Ezt csak azért akarom
0874# mondani, hogy mi felnőttként is ebből élünk. Az érzelmi összetartozásból: érzelmi, kapcsolati üzenetek. Ezek
0884# persze deformálódhatnak is bennünk nyilván, de hogy egy gyerek meg még sokkal inkább ebből él! még sokkal és
0894# sokkal inkább!
0895# Tehát: ha egy gyerek az érzelmi, kapcsolati világában jól tud lenni, akkor oda tud figyelni önmaga sérelme
0905# nélkül a tartalmi-informatív részre. Akkor meghallja, hogy hogyan gömbölyítse az a betűnek a kunkori farkát.
0915# 
0915# (Volt ott anyag bőven, úgy hallom. Ez az anyagmegmaradás törvényének egy sajátos változata? Az máshol van.)
0924# Ezért a gyerekek, tulajdonképpen a gyerekek mutatják meg nagyon érzékenyen nekünk, hogy milyen elemi és
0933# természetes módon reagálnak a kapcsolati és az érzelmi üzenetekre és szintre. Sokkal inkább ezekre reagálnak a
0943# maguk elemi természetességével. És ezért mondtuk azt, hogy egy biztonságos kötődésben (ez lehet felnőtt-felnőtt
0953# kapcsolat, lehet szülő-gyerek kapcsolat, lehet főnök-beosztott kapcsolat) a harag minden nehézség nélkül elfér,
0964# hiszen a kapcsolat megtartja a haragot. A haragot valahova el tudjuk tenni. A haragra tudunk megfelelően
0973# reagálni. Tehát így mondtuk: ha érzelmi biztonságban vagyunk, és biztonságosan tudunk kötődni, ott a harag nem
0983# ver szét semmit, hanem egyszerűen csak harag, amit te kifejeztél, én meg kezdek vele valamit. És el tudom
0992# fogadni, hogy haragszol. Igen ám, de hogyha nincs biztonságos kötődés, ott (így fejeztük be a mondatot: ) ott
1002# meg a gyerek nem fér el. Nem hogy a harag nem fér ott el; a gyerek nem fér el! Mert a szülő a bizonytalansága, a
1012# szorongása miatt el sem jutott a gyerekéig. Tehát akkor nem az a kérdés elsősorban, hogy milyen nevelési elvek
1022# és technikát és stílusok és slslsllll, hanem, hogy mi van az anyával meg az apával, meg mi van a kettejük
1032# kapcsolatával? Hogy ez sokkal nagyobb téma és kérdés akkor. A gyerekek ezt hihetetlen érzékenyen mutatják meg
1042# nekünk. Hogy ahol kapcsolati bizonytalanság van, ott akárhogy motiválgathatod őt, akárhogy öntyömpöntyömözhetsz
1052# vele - ha bizonytalan a kapcsolat, ő a kapcsolati részre reagál hétszámra. Ugye? Most majd erről úgyis akarok
1062# beszélni... úgy szeretném, hogy összeálljon ez. Mondjuk: egy válás nyomán a gyerek agresszív lesz az iskolában.
1072# Magába húzódó lesz az iskolában. Figyelemzavar jeleit mutatja itt-ott és amott. Agresszív lesz a testvérével.
1082# Ezer dolog. Mire reagál így? A kapcsolati nehézségre reagál így, amiben ő benne él! Az tartja őt meg. És akkor
1091# hét számra, hónapszámra erre reagál. És ha én felnőttként vagy szülőként nem látom, hogy ő a kapcsolatra reagál
1101# nagyon érzékeny és nagyon reálisan, akkor csak azokat a helyzeteket látom, ami ott lejátszódik. "Most miért
1111# sírsz?!?!! Most ezen mit kell bőgni?!? - Most mér verted meg a kistestvéred?! Mit csinált?!?" Ugye, akkor csak
1121# helyzeteket látok. Emlékek erre az ívre? Cukor! Adok neked cukrot! Kaptál? Micsoda? Strep-s-i-l-s? Ezt nem
1131# ismerem. Az jó? Az jó. Neked. Látom, te nem köhögsz. Nagyon jó. De... nehéz dolog köhögni. Nem nehéz? Mise
1140# közben szoktam. Ezt az együttérzésem miatt. Hogy: beszélek, s egyszer csak úgy el tud fogni a köhögés (évente
1150# háromszor-négyszer), hogy alig, alig bírom befejezni. Nem is szoktam. Annyira nem bírom befejezni, hogy nem is
1160# szoktam. Na jó. Hol tartok? Igen! Ez volt az egyik év végi kérdés, emlékeztek? Hogy miért reagálok arra, ha
1170# történik itt valami? S akkor csináltam egy alkalmat, hogy nem reagáltam semmire. Nagyon "életszerű" volt.
1179# Emlékeztek erre? Nézhetünk egy ilyen ívet is, hogy: emberek - helyzetek - rendszerek. Ha meg akarjuk érteni,
1189# hogy mi történik valakivel (vagy valakiben), akkor nem elég azt látni, hogy "emberek", hogy ővele mi van itt,
1199# hogy a személyisége milyen. Hanem érteni kellene azt a helyzetet, amiben van. És értenünk azt a rendszert,
1209# amiben az a helyzet megvalósul. Ezért tehát, amikor például egy érzelmi bizonytalanságban van valaki, akkor az
1218# ott egy rendszer szintű zavar! Ezért sem őbelőle, sem a helyzetből elégségesen nem érthetjük meg, hogy mi
1228# történik. Nagyon gyakran próbáljuk egyszerűsíteni a megértésünket. Miért is? Azért, hogy meg tudunk valamit
1238# érteni. Az egy kapaszkodó nekünk, ha azt mondjuk hogy ez így van, vagy úgy van. Valójában legalább ezt a három
1248# dimenziót mindig kéne nézni: emberek, helyzetek, rendszerek. Ezért a gyerek (miközben én azt mondom, hogy kap
1257# egy bélyeget, hogy "ilyen" vagy "olyan", mert én őt mindentől elszakítva nézem), majd pedig (a helyzetekkel
1267# kapcsolatban) nem értem, hogy - miután kapott egy óra szabadidőt, és most azt kérem tőle, hogy csinálja már meg
1277# - hogy most mi baja van?!? Tehát a rendszerből tudnám megérteni, hogy mi baja van. És lehet, hogy ő rendszerre
1287# reagál heteken, hónapokon, akár éveken keresztül. És amikor én megváltoztatom a rendszert, akkor a gyerek még
1297# mindig reagál rá - hiszen az beivódott. Vekerdy Tamástól kérdezték egyszer, hogy mi a tapasztalata arról, hogy
1307# ha egy szülő megpróbálja megváltoztatni a magatartása arra vonatkozóan, hogy többé igyekszik nem megverni a
1317# gyerekét; hogy akkor mi szokott történni? (Olyan érdekes nekem: Vekerdy Tamás azt mondja, hogy mindig sokkal
1326# jobban és szabadabban éreztem magam a gyerekekkel. Mindig úgy éreztem, hogy az a közegem; hogy a felnőttek
1336# mindig egy picit idegenek maradtam számomra.) S akkor ő azt mondja: az szokott történni, hogy ha a szülő ezt
1346# elhatározza, akkor a gyerekek még rosszabbak lesznek. Vajon miért van így? Mert egy olyan rendszerszintű
1355# változást hoztunk létre, ami őt bizonytalanná teszi. Ezért a gyerek elkezdi provokálni a szüleit; még (a szülő
1365# szóhasználatával élve) "még rosszabb lesz", szinte kiprovokálja a verést. Mi felnőttek fölkelünk reggel a
1375# pofonunkért, és mikor megkapjuk, azt mondjuk: na, tudtam; mondtam, hogy így van. Megmondtam, hogy ilyen az élet
1385# meg a világ. Na? Nincs benne semmi. Ilyen, na. A gyerek nem egy pofonért kel föl, hanem a verésért. Ha ő
1394# megszokta a verést, akkor ő föl fog kelni a verésért, és addig provokálja a szülőt, míg a szülő vissza nem
1404# csúszik a már jól ismert rendszerszintű működésébe. Mire a szülő a helyzetet úgy értelmezi, hogy "hát mi más is
1414# történt volna; csak meg kell verni!". "Hát látnivaló, hogy amikor kedves vagyok vele és megértő, akkor is ezt
1424# csinálja! Tehát ez miről szól? Hogy rossz!!". Értitek? Ő azt mondja, hogy "az emberrel ez van", miközben ő a
1433# rendszerben létrehozott egy változást, amire a gyerek hogy reagál? Teljesen normálisan reagál a gyerek:
1443# bizonytalan lesz tőle. Hát eddig mindig az volt: kapott egy egyest - megverték. Egyes - megverték. Egyes -
1452# megverték. Érti, hogy ezekben a helyzetekben mi hogyan szokott lenni. Ez pedig (ahogy ezek a helyzetek
1461# ismétlődnek) a rendszer működését megtanítják vele. Hogy hogy van nálunk a biztonság. Hát így. Egész biztos,
1471# hogy ez így fog történni. És amikor a rendszerben változás történik (a helyzetre a szülő másképpen reagál), a
1481# gyerek bizonytalan lesz, és akármilyen furcsa (de látjuk ennek az erejét) mire fog reagálni? A rendszerszintű
1491# változásra. Mégpedig azzal, hogy bizonytalan, és a bizonytalanságát úgy fejezi majd ki, hogy krrhhhgkkk! És
1501# sajátosan, ha megverik egy hónap múlva, 3 hónap múlva; "érdekes módon" azt látjuk, hogy "megnyugszik". A
1510# megnyugvása miről árulkodik? Arról, hogy "na tessék; érdemes volt megverni", vagy hogy "így lehet jól megoldani
1520# ezt a helyzetet"? "Máshogy nem is lehet, mint így"? - éppen nem. Hanem, hogy kiprovokálta azt a megszokottat,
1530# ami benne biztonságérzetet kelt arra nézve, hogy milyen az élet. Ezért Vekerdy Tamás azt mondja, hogy sokszor
1540# egy szülőnek több, mint fél éven keresztül ki kell tartania; akkor is, ha gyereke több, mint fél éven keresztül
1550# egyre lehetetlenebb magatartásformákat mutat. Ez nem arról árulkodik, hogy ő "ennyire rossz", hanem, hogy
1559# ennyire bizonytalan. Hogy nem képes még elfogadni és befogadni azt, hogy itt egy változás történt. Mert nem tud
1569# hozzá még valahogyan állni! A régihez tud hozzáállni, és ehhez az újhoz pedig nem tud még! Ez nagyon elmélet
1579# nektek? Vagy ez így megvan, hogy hű, hű! Tehát: emberek - helyzetek - rendszerek.
1587# 
1587# A gyerek alapvető rendszere tehát az a szülői légkör, az az érzelmi világ, amiben ő fölnő. Rendben.
1596# Emlékeztek, hogy még felnőtteknél is úgy van, hogy pl. ebben az előadásban 10% a kommunikációnkban a verbális
1607# üzenet szerepe. (Vagy 7-8%? Ti biztos jobban tudjátok.) Több, mint 90% a nonverbális és metakommunikációs
1618# üzenet. Több, mint 90! Tehát mikor itt csupa felnőtt ül - és még itt is, az informatív szint 7-8 százalék! Egy
1629# gyereknél? Hogyne volna természetes, hogy ő a helyzetekre és a rendszerre reagál majd. Ezért, ha az érzelmi és
1640# kapcsolati üzenetek olyanok számára, hogy ő biztonságban érzi magát, akkor van a legnagyobb esélyünk arra, hogy
1651# az informatív részre tudjon figyelni.
1654# Ennek ellen szokott mondani az a tapasztalatunk, hogy gyerekek, akiket nagyon autoriter módon nevelnek, nagyon
1665# is odafigyelnek az informatív szintre. De ennek rettenetes ára van. Például, hogy már nem érez. Tehát amikor pl.
1676# (megint csak ez egy klasszikus helyzet): van egy apa és egy anya - elválnak. S akkor egyszer apánál van, másszor
1688# anyánál van. Anyánál állandóan balhé van - tombol, sír, "akaratoskodik". Ugye? Miközben, hogy mennyi "akarata"
1698# van, az nagy kérdés - erről múltkor beszéltünk. Az apánál rendes. Megint azt gondolhatnánk elsőre (és
1709# éppenséggel még így is lehet), hogy az apa a jobb szülő. Nemde? Hát "ügyesebben" csinálja, és mert "ügyesebben"
1720# csinálja ("jobban ért hozzá"), ezért a gyerekek erre jól tud reagálni. De láthatjuk fordítva is. Ez pedig úgy
1730# van, hogy:
1731# az apjától jobban fél.
1734# Ezért a helyzetre és a kapcsolatra reagál, nagyon is világos módon. Azt mondja: ezt itt nem engedhetem meg
1744# magamnak. Ezért ott nagyon, nagyon sok reakciót benyel, és akkor két nap múlva, egy hét múlva visszamegy az
1755# anyjához, s ott ttyhhhhhhhrrr! Miért? Nem ott nagyobb érzelmi biztonságban van, és ott megengedheti magának.
1766# Akkor éppen fordítva, mint ahogy gondolnánk! Ugye? Gyerek, aki az iskolában rendes, és otthon pedig elszabadul
1776# körülötte a pokol. Hmm? Akkor nagyon valószínű, hogy otthon megengedheti magának. Most hogy ez mit jelent, ez
1787# egy másik nagy kérdés. Hmm. Megyek tovább. Igen.
1792# Ezért, amikor gyerekektől azt várjuk, hogy így meg úgy meg amúgy. Csak fölidézem nektek Kassai Lajos lovasíjászt
1803# - emlékeztek, hogy még a lónál se úgy van! A lónál se úgy van! A lónál is úgy van, hogy először bizalom, szőre,
1814# bőre, izma, zsigere. Hogy ha egy lóval egyáltalán valamit emberi kapcsolatokba akarok kerülni (egy lóval), akkor
1825# először bizalom, szőre, bőre, izma, zsigere. Egy gyereknél ezt nem lehet megspórolni. Mi felnőttek szívesen
1836# megspórolnánk azt, amit egy lónak megadunk, hogy bizalom, hogy szőre, bőre, izma, zsigere. Hogy el se jutunk
1847# hozzá. Ezért mit csinálunk mi felnőttek nagyon gyakran? Mi azt mondjuk, hogy "nevelés", a gyereknél azt mondjuk,
1858# hogy "neveletlenség", majd pedig (nem is látjuk őt, hanem a magatartását látjuk, és) valamilyen "viselkedést"
1869# várunk el tőle. Valójában: nem jutunk el a gyerekiq, hanem a magatartását látjuk - azt, ahogyan reagál - és egy
1880# viselkedést várunk (vagy elvárunk) tőle. És itt kitaláltam ezt a pici szójátékot, hogy nem megvárjuk a gyereket,
1891# hanem elvárjuk, hogy mit csináljon.
1895# 
1895# A gyereknek arra lenne szüksége, hogy megvárjuk őt; hogy érzelmileg hozzánk tudjon érkezni. Hogy egyáltalán:
1906# bizalom, szőre, bőre, izma, zsigere - ha ezt meg tudnánk várni, akkor adhatnánk neki egy információt, amivel
1917# képes lesz valamit kezdeni. Ha nem járjuk be azt az utat, amit egy lónál is bejárunk, akkor hiába "várunk el"
1929# tőle valamit (anélkül, hogy megvártuk volna őt). Tehát megvárás helyett elvárásokat támasztunk. Mindezt azért,
1940# mert a viselkedését nézzük és nem őt. Nem rá hangolódunk, hanem elemezzük a magatartását.
1950# 
1950# Megyek tovább. Megint ütköztetném ezt a felnőtt világgal. Az egyik legnagyobb nehézségem, ahogy például az
1960# alkalom után odajöttök hozzám; azt mondjátok, hogy lehet-e velem beszélgetni. S akkor minden alkalom után
1971# körülbelül 6-szor elmondom, hogy nem. Hogy két és fél éve nem lehet hozzám jönni, aminek nagyon egyszerű oka
1981# van. Ez pedig az, hogy nem bírom. Hogy nem győzöm! Tehát, hogy általában afölött szoktam vállalni. Hmm. Azért
1992# nézek így ki. Na de, ez a mondat, amit ebben a helyzetben elmondok, ez ugyanaz a mondat, hogy "sós a leves".
2003# Jössz, te így szólsz: "Feri, egy jó leveles? Nálad ennék egy jó levest!". Ugye? Zakeus! Ma este nálad szállnék
2014# meg. S erre: "Te, ne haragudj; nálam sós a leves." Pontosan látom azt, hogy miközben elmondom az informatív
2025# részt, hogy: hát az van, hogy nem nem győzöm. Egyszerűen nem győzöm, na... 195 cm esendőség vagyok. Ezt az
2035# érzelmi szinten megpróbálom együttérzéssel vagy normálisan, vagy... nem gondolom, hogy valami keménységgel meg
2046# kéne védeni magam, hiszen te egy kiszolgáltatott helyzetben vagy, mert segítséget kérsz. Tehát, ha valakinek
2057# védenie kell magát, az te vagy. És gondoljátok, hogy ez az üzenet átmegy? Á... Nem megy át, és akárhogy
2067# csinálom: az üzenet tartalmát a befogadó fél határozza meg. És éppenséggel annak összefüggésében, hogy ki hogy
2078# van, tulajdonképpen a kapcsolati (főleg a kapcsolati) és érzelmi szintre, de még inkább a saját sérültségére tud
2089# valaki ilyenkor válaszolni. Ezért például nagyon sokan nem tudják ezt nem elutasításként hallani. Vagy
2099# kirekesztésként vagy megvetésként vagy fenyegetésként vagy elárulásként, vagy (miközben énbennem az nincsen), de
2111# ott az már egy egész más, más világgá alakul. És nincs a kezemben! Ezt azért akarom mondani, hogy mi felnőttek
2122# egy egyszerű helyzetben, mikor látszólag egy felnőtt beszél egy felnőttel - hát miért? Nem érek rá. Te erre azt
2133# mondod: ó, sajnálom. Ez pont olyan, mint: "sós a leves" - "jaj, de kár". Ugye? Ha ez így lenne! De hát a
2143# levesnél sincs így! Hát Virginia Satir azt mondta: 10% alatt van azoknak az aránya, akik képesek hitelesen
2154# kommunikálni számukra érzelmileg nehéz helyzetben. 10% alatt! A magatartástudományi intézet legújabb kutatása
2164# (lehet, hogy hallottátok). Megcsinálják időről időre: a magyar lelkiállapot vizsgálata. S emlékszem, hogy több
2175# helyen beszéltem erről, hogy a két évvel ezelőtti kutatásban az volt, hogy a mai magyar felnőtt lakosság 50
2186# százaléka nem tud biztonságosan kötődni. Voltam olyan merész, hogy ez általában ehhez hozzátettem azt, hogy
2197# szerintem ez hihetetlenül optimista kutatási eredmény. Ami egy kicsit furcsán hangzik, hogy "optimista kutatási
2208# eredmény", de ezt mindig hozzátettem: ha az összes összefüggést nézzük, meg mindenféle összehasonlító dolgokat,
2219# nekem még sose jött ki 50. És mi derült ki körülbelül 4 nappal ezelőtt? Abból, amit most publikáltak, 4 nappal
2230# ezelőtt: hogy 30%. Harminc!
2233# 
2233# Tehát, ha valaki kapcsolatilag eleve bizonytalan, akkor egy informatív üzenetre a kapcsolati bizonytalanságából
2244# fog válaszolni, és a kapcsolatra fog reagálni (ami számára bizonytalanságot kert). Ezt miért mondom? Ha a
2254# felnőttek 30 százaléka tud biztonságosan kötődni, akkor egy gyerek? Mit várunk tulajdonképpen? Mit kéne
2264# csinálnia? Hát jó esetben most alakul ki benne az, hogy biztonságosan tudjon kötődni. Tehát az a természetes,
2275# hogy ő a kapcsolatra és az érzelmi üzenetekre válaszol!
2281# Megint egy pici játék a szavakkal, hogy azt mondom a gyereknek, hogy: figyelj oda! És a gyerek hova figyel? Rám.
2292# Minél inkább kiabálok vele, hogy "figyelj már oda!!", ő annál inkább figyel rám. És megint csak azt mondhatjuk,
2303# hogy ő jár el reálisan. Mert sokkal fontosabb az, hogy én mit csinálok, mint hogy mi van a papíron! Oké? Na
2313# most, tulajdonképpen amit eddig így... (Az ingem? Nem. Nem. Nekem... Ilyenkor szokott egész lenni pontosan. De
2324# erről beszéltem nektek. figyeljétek meg, amikor rájövök, hogy lecsúszik a gatyám, akkor van egész. Erről
2335# beszélek. Csípőnadrág. Ez nekem becsípődött teljesen. Nem tudom, hogy most idehozzam-e. idehozzam? Olyan
2345# bizonytalan vagyok most.)
2348# Ugye, hogy emlékeztek arra is, hogy beszéltünk háromféle realitásról.
2354# Szubjektív realitás, objektív realitás, egyetemes realitás. Ne a szavakon akadjatok most fönn, legyetek
2365# szívesek; ezek valamit megpróbálnak elmondani. Nem vagyok filozófus. Mi az, hogy "szubjektív realitás"? Az, amit
2376# én szubjektív módon átélek, például: hogy délután lefeküdt valamelyikőtök aludni, és jól kialudtad magad, és azt
2387# mondod: Hát olyan friss vagyok, mintha reggel lenne! Ez egy szubjektív realitás. Az objektív realitás az, hogy
2398# este van. Az egyetemes realitás azonban nem az, hogy este van (mert a Föld túloldalán, ott reggel van). Azt
2409# mondhatjuk, hogy van, ahol este van, és van, ahol reggel van. Ugye, az esték és reggelek szoktak váltakozni. Ez
2420# az egyetemes realitás. Hogy az emberi élethez az hozzátartozik, hogy a Nap változásával együtt valamit így
2430# érzékelünk, hogy este/reggel. Na most. Minél inkább sebzett vagyok, annál inkább a szubjektivitás realitásból és
2441# erre a (szubjektív realitással a meghatározott) világra reagálok. Nem az objektív realitásra reagálok, hanem a
2452# szubjektívre, és abból reagálok. De az is realitás! Csak szubjektív realitás. Tehát mondhatnánk azt, hogy
2463# "elvesztette a realitásérzékét". Ugye, emlékeztek a segítőre? Aki azt mondta, hogy minden kliensemnek van egy
2474# közös pontja: sebzett viszony a realitáshoz. Az objektív (vagy az egyetemes) realitáshoz; de azt is mondhatnánk,
2485# hogy nagyon is hűséges a maga szubjektív realitásához! Ha egy felnőtt egy ártatlan helyzetben megdermed, s nem
2496# tud reagálni, akkor azt mondjuk, hogy hát-ta-ta-ta ez a helyzetből nem jön ki! Hát ez irreális, hogy te így
2506# lefagytál! Hát irreális, hogy nem tudod elmondani a gondolatodat! Hát irreális, hogy adok egy mikrofont itt a
2517# színpadon, és nem tudsz beszélni! Hát miért ne tudnál?! Ha valaki itt kiáll és elkezd félni - az egy szubjektív
2528# realitás. De a szubjektív realitást miért hívom realitásnak? Mert ő mit él át? Azt, hogy őt most nagyon sokan
2539# nézik, s ez elindít benne egy változást: elkezd félni. Ez teljesen szubjektív dolog. De az realitás, amitől ő
2550# elkezd félni. Ez pedig az, hogy elvesztem a józan eszem. Vagy elvesztem a cselekvőképességem. Vagy majd elkezdek
2561# hülyeségeket beszélni. Vagy azt se tudom, hogy mit mondok. Ez realitás! Nem a helyzetből adódik, hanem belőle.
2572# Ezért ezt, amit így nevezünk, hogy szubjektív realitás, ezt érdemes realitásnak tartani.
2581# Akkor mi a dolgunk? Ezt egy képpel szeretném megmutatni. Képzeljünk el valakit, aki... Kit képzeljünk el? Hát
2592# annyi példa lehet! Egy nőt, aki fél a férfiaktól. Plö. Vagy képzeljünk el egy férfit. Ó, te jó ég.. Meg sem
2602# merem mutatni. Legyen ő. Egy férfi. Kicsit olyan lapos, de ... sok okosság. Itt van egy nő. Színes, érzékeny. S
2613# azt mondja 30 évesen vagy 16 évesen vagy 42 évesen, hogy nem tudom, egyszerűen félek a férfiaktól. Nem tudom,
2624# nekem az egy ismeretlen világ, ezek a férfiak. És olyan bizonytalan leszek; már azt sem tudom, mit csináljak.
2635# Szeretnék megházasodni, csak annyira izé ez.
2640# 
2640# Pasi? S akkor az egész környezet mit csinál ezzel a nővel? "Hát te, menj oda hozzá! Hát most mit kell ezen
2650# izélni? Hát mit kell tőle félni?! Nézd meg, hát ilyen lapos; te sokkal színesebb vagy, érdekesebb - ő meg csak
2660# egy ilyen izé. Ilyen "kocka". Mit? Hát mint általában a pasik. Gyere, belenézünk. Mit látunk? Hát itt tollak
2671# vannak; okoskodik mindig. Az egyik oldal tök üres. Hát ettől félsz?
2677# Vagyis mit mondunk? Azt mondjuk, hogy hát a napnál is világosabb, hogy semmi mást nem kell csinálni, mint hogy
2688# egy-kettő-három lépés az egész! Na!
2691# Amikor egy gyereket úszni tanítunk. Föláll a (még nem a rajtkőre, mert az magasan van, hanem a) medence szélére.
2702# Tanultatok úszni gyerekként? "Rakd össze a kezed! Így!"
2707# Csináltátok gyerekként? Hát én 5 éves koromban: úszó óvodába jártam! Minden fázist értek! Minden itt van,
2717# zsigerileg tudom. A lényeg, hogy mínusz 10 fok legyen, és tél. Ez a rendszerszintű hiba. Tehát amikor egy 19
2727# kilós gyereket a -10 fokba kizavarunk, s azt mondjuk neki, hogy "úszni jó!". De nem jut el a vízig, hoppácska!
2738# Nem mehet be a létrán, mert már óvodás. Egy óvodás nem megy be a létrán: beugrik! Hogy fogja ő a
2747# "vízijártasságit" megszerezni?!
2750# S akkor áll... Nekem megvan zsigerileg ez az élmény. -10 fok. Már a gatyám jeges a hidegtől, meg persze fúj a
2760# szél is... Értitek? Mert előtte le kellett zuhanyozni. Tehát a gyerekkínzásnak nagyon sajátos módja. Nem így
2771# kellett?! S mindezt így kell csinálni! Lezuhanyzol, mínusz 10, hideg gatya, át..., "kezedet rakd össze", minél
2781# közelebb... És akkor az edző: "semmi mást nem kell csinálni - dőlj bele!". Nem kell! Állj ki a szélére. Tehát
2792# így. Semmi bajod nem lehet! Így. S akkor: piff, dőlj bele. Jó, csak -6 volt. Na, tessék.
2800# És a gyerek: ckckckckckkk, dddddddhdhdhdddh, hhhHhHhHhHHH.
2806# Az edzőm azt csinálta egyébként; azt mondta: menj föl, a tízméteresre. Sportuszoda. "Uuugooorjj!". Tényleg! Nem
2816# voltam 6 éves, leugrottam a tízesről. Igen. S akkor... hhhHhHhHhHHH.
2823# Mit látunk kívülről? Azt mondjuk: hogy most ezen? Hát csak előre kéne dőlnie, így, ting! Hát semmi baja nem tud
2834# lenni! Hát búvárok vannak lenn! Igaz, hogy tavaly télen fagytak oda, de hát látni lehet, hogy ott vannak... és
2844# nem. Mi történik? A szubjektív realitás erősebb az objektívnél. Mert a szubjektív realitás, hogy ő fél! Hogy fél
2855# valamitől. Az, amitől fél, az nem reális (hogy most beesni a vízbe), ez nem reális. De a félelemnek a mélye,
2865# hogy történhet velem valami olyan baj, amit nem tudok kontrollálni, hogy elveszhetek! Aki ki fog engem meg? A
2876# rettegés attól, hogy úgy elveszek, hogy nem lesz ott senki! Ez reális félelem; egy egzisztenciális szorongás!
2886# Neki éppen ott -10-ben jön elő. Tidididididi, és hiába fázik már... akkor az nagyon is reális az ő
2896# egzisztenciális szorongása. Csak nem a helyzetből érthető meg.
2901# Na most, mi akkor azt mondjuk, hogy hát három lépés, Brünhildám drága! Egy, (gyere, fogom a kezedet), kettő (de
2912# az én kezemet ne fogd meg! Ott egy férfi van, te...). Mikor válik lehetségessé, hogy egy didergő kisgyerek
2922# beugorjon a medencébe? Hogyha ez az út meg ez a távolság ez belül elkészült. Neki belül nincs meg az út! Hát
2933# valakinek belül megvan az út, akkor kívül meg tudja csinálni. Üvöltözhetek vele, hogy "nem vagy reális, amikor
2943# félsz attól, hogy ide gyere!". Akkor azt tudhatom, hogy azért nem megy oda, mert belül az út nincs kidolgozva.
2954# Tehát ha belül ki tudjuk dolgozni az utat, akkor kívül meg fogja tudni csinálni. A szubjektív realitás egyszer
2964# csak találkozik az objektívvel! S akkor az objektív realitás alapján tudok ugrani. S azt tudom mondani, hogy jó,
2975# tényleg semmi bajom nem lesz; sőt, még meleg is lesz. A víz 21 fokos kint meg mínusz 10 van. Harminc fokkal
2985# melegebb! Plusz 1.
2987# Azt akarom ezzel mondani, hogy hatalmas ereje tud lenni a szubjektív realitásnak. Hatalmas ereje! És egy gyerek
2998# minél gyerekebb, annál inkább normális, hogy egy szubjektív realitásban él. Ugye, ahogy az időbeliség is: hogy 7
3008# évesnél azt tudom neki mondani, hogy december 24-e. Hát mi az, hogy december 24? Ezek szavak! Hát nem?
3018# Innen indultam el (de az ingemből jött ez az egész; megint lóg ki). Nagyon érdekes dolog történt, ahogy átvettem
3029# a díjat, elhatalmasodott rajtam a szubjektív realitás. Tulajdonképpen ezt úgy is nevezhetnénk, hogy módosult
3039# tudatállapotba kerültem. Valami, valami... érzelmileg ez úgy hatott rám (és nem tudtam, hogy miért), ahogy ott
3050# álltam, és kellett mondani néhány mondatot, akkor az volt a nyelvemen, hogy azt mondjam, hogy teljesen másképp
3060# állok most itt, mint bármikor máskor, amikor ki kell állni és beszélni. De aztán rájöttem, hogy ezt teljesen
3071# felesleges mondani - ezt miért kéne mondani? Úgyhogy elmondtam, ami bennem volt, de egy nagyon sajátos módosult
3081# tudatállapotban voltam, és még napokon keresztül úgy maradtam. Napokon keresztül! És nem értettem, hogy ez mi?
3092# Egy nagyon erős szubjektív realitásba csöppentem - s most eltelt kb. másfél hét, és most kezdek valahogy
3102# magamhoz térni. Ez alatt az idő alatt fogytam majdnem négy kilót. Ez történt! Nem voltam ilyen sovány 10 éve.
3112# Ráálltam a mérlegre - nem bírtam enni. Nem bírtam enni! Naponta egyszer ettem egy egész keveset. S 78 kilóra
3123# fogytam. Több, mint egy hétig tulajdonképpen egyáltalán nem értettem, hogy mi van velem. Most sem állítom, hogy
3133# értem, de valami olyasmire jutottam (és ezt a témánk miatt hoztam ide), hogy egy szubjektív realitásban éltem,
3144# mégpedig azért mert introvertált vagyok. Én befelé forduló vagyok alaptermészetileg.:-) (Milyen lenne, ha kifelé
3155# forduló lennék? Ammán durva lenne.) Csakhogy mind a kettő egy sajátos sérültségből fakad. A befelé fordulásom
3165# abból, hogy nem reagált rám a környezet megfelelő módon, ezért megmaradtam magamnak. Az, hogy ki tudok ide állni
3176# és van bennem motiváltság, hogy megmutassam magam: ez is egy sérültségből fakad (hogy vegyetek észre, hogy
3186# mégiscsak vagyok), és az, hogy úgy elő is tudom adni, ez is egy sérültségből fakad. Ez pedig az, hogy valahogy
3196# "nagyon-nagyon-nagyon kell csinálni, hogy észrevegyenek!". Ha csak úgy mondom, akkor úgy reménytelen. Tehát
3207# valami nagy teljesítmény kell, hogy észrevegyenek. Mind a három egy sérültségből fakad. (Ezt csak azért, hogy
3217# milyen jó hír: tehát, hogy látjátok: egyáltalán nem kell egészségesnek lenni). Ezért tudatosan mondtam ott a
3227# legvégén azt, hogy "egészséges lelkülettel élni", mert beteg lélek is tud egészséges lelkülettel élni. Ezt
3238# gondolom! Egy beteg lélek képes egészséges lelkülettel élni. Szépnek tartom! Nem kell meggyógyulni minden
3248# bajból. Azért se, mert nem is tudunk. Az egy jó hír, hogy nem is kell. Hát akkor van remény!
3257# 
3257# Tehát: ezt miért is akartam elmondani? Hogy én éltem a magam szubjektív realitásában. Én nem fészbukozok, meg
3265# nem tudom mit... tudom, hogy ezt szoktátok csinálni, de én nem. Nem. Nem foglalkoztat. Egyszer hoztam egy
3274# döntést, sok-sok évvel ezelőtt (amit persze nem tartok be)... Hát azért hoztam! És néha eszembe jut. Ez így
3283# szól, hogy: megpróbálok az életemben csak olyasmit használni, vagy valami olyannal... amire szükségem van. Hát
3291# hogy igyekszem olyan dolgokat nem használni, amire nincs szükségem. Most pl. a Facebooknál nem látom, hogy
3300# szükségem lenne rá. Nem. Még semmi nem győzött meg róla. Ezt miért is mondom? Mert hogy egyáltalán nem
3308# számítottam arra, hogy közönségdíjas leszek. Én egy kicsit se. Miközben egy csomóan azt mondták, hogy "hát Feri,
3317# hát ennyire hülye vagy? Hogyhogy nem számítottál erre?!". Ne én nem látom magam kívülről. Alapvetően belülről
3326# látom magam. Mert introvertált vagyok. Nem aszerint élek, ahogy ti engem láttok, hanem ahogy én belül megélem
3335# magam. Ugye, ez a szubjektív realitás. Belül megélem valahogy. Ha extrovertált lennék (ha nagyon számítana, hogy
3344# hogy láttok, mert abból építkeznék - ne én nem abból építkezem, ahogy ti láttok engem, hanem ahogy én látom
3353# magam). Ez egyszerűen csak egy sérülés. Ezzel azt akarom mondani, hogy volt ott egy szubjektív realitás, és
3362# hirtelen azzal, hogy ott azt mondták, hogy "közönségdíj", találkoztam egy objektív realitással. És a kettő
3370# összeütközött egymással. Tulajdonképpen ettől lettem rosszul. Tehát egy nagyon ambivalens dolog történt. Hogy
3379# nagyon örültem, és nem tudtam, hogy mit kell csinálnom. Nem az örömömmel, hanem azzal, hogy most mit kell azzal
3388# csinálnom hogy ti így néztek rám. Vagy hogy azt mondtátok, hogy szavazunk Ferire. Hogy ezzel nekem most mit kell
3397# csinálni?! Mert hogy miért kéne rám szavazni? Értitek? Mert miért? Nem is értem. Ez az, amit nem szoktak érteni,
3406# hogy miért nem értem. Na most. Ez a szubjektív és objektív realitás - dzsííí! - összeütközött bennem, és ettől
3415# nem tudtam enni. Nem tudtam, hogy most ezután hogy éljek? Most mi van? Mit kell ezzel kezdenem? És aztán tegnap
3424# megértettem, hogy tulajdonképpen az volt nekem ebben nehéz (ez a 4. Sérülésem), hogy a családban megtanultam
3433# túlzott felelősséget vállalni. Tehát nagyon korán nem hogy felnőtt, hanem szülő szerepbe kerültem. Nagyon korán,
3442# gyerekként. És ahogyan ti rám szavaztatok, egyszer csak ez annyira megnyomott engem, hogy a felelősség része
3451# érkezett meg hozzám. Hogy ebből mi a felelősség, hogy mit kell nekem ezzel csinálnom? Van-e nekem dolgom? Nem
3460# tudom, hogy ez most érthető-e. Hogy most akkor jobbnak kell lennem? Vagy most legyek rendesebb, vagy mossam a
3468# hajam kétnaponta? Vagy legyenek hosszabb ingeim, vegyek-e egy nem-csípő-gatyát, vagy mit kell most ezzel
3477# csinálni? És a belső feszültséget az okozta, hogy rengeteget küzdök azért, hogy ne vállaljak nagyobb
3485# felelősséget magamra, mint ami az enyém. Ez az 5. Sérülésem: hogy amikor küldetéstudatért kellett sorban állni,
3494# akkor én kétszer is beálltam. Tehát eleve van egy hajlamom (már egy pozitív indíttatásból is), hogy "ide nekem
3503# kétszer annyit, mert...". Tulajdonképpen 10 napja már azon küzdök, hogy annyit vegyek ebből magamra, amennyi rám
3512# tartozik, és hogy az összes többit, ami a tiétek, azt nálatok hagyjam. És azért akartam ezt elmondani, mert
3521# amikor készülök egy témára, azt mindig át szoktam gyúrni magamon. Nekem ez nagyon fontos! Hogy nem elméleteket
3530# akarok mondani. S amikor erről gondolkodtam, hogy szubjektív realitás, objektív realitás, egyetemes realitás,
3538# hát nem tudtam nem erre gondolni, hogy tulajdonképpen a magam helyzetét láthatom ebből a szempontból.
3547# És akkor ezzel el tudtam mondani, hogy amikor ezt a szorongó nőt arra akarjuk rávenni, hogy "hát menjen már
3555# oda", a kisgyereket, hogy "ugorjon má' be a vízbe", a mentálhigiénés szakembert, hogy "legyen önfeledten
3564# boldog", akkor olyasmit kérünk tőle, ami belül nincsen kidolgozva neki. Ott nincs út! Hát mi kívülről azt
3572# mondjuk, hogy hát hogyhogy nincs út?! Hát ott van az út! Hát ott a gyerek, ott a medence, mit kell ezen annyit
3581# agyalni?! De belül nincs kidolgozva. Rendicsek ez? És ha belül énbennem ez a szubjektív világ találkozni tud a
3590# külsővel, akkor tudok majd ezzel mit kezdeni. De amíg ezt az utat én belül nem dolgozom ki: addig a kettő külön
3599# van!
3600# 
3600# Egy alkoholbetegnek a dilemmáját is láthatjuk így. "Én nem vagyok alkoholista; akkor állok le, amikor akarok!".
3610# Kívülről meg azt mondják: Igen? Hát akkor állj le!
3615# Ha ő ki tudná dolgozni az utat a két része között: a között, aki azt mondja, hogy "le kell állnom"; és a sérült
3626# között, aki azt mondja, hogy "semmi baj nincs velem". Azért nem áll le, mert néha abban a részében van, hogy
3637# "pontosan tudom, hogy mi a helyes", csakhogy ez a valaki nem ér el addig, aki azt mondja, hogy "nincsen semmi
3648# bajom". Ameddig ez a két rész nem tud egymással találkozni, hanem mindig vagy az egyikben van, vagy a másikban,
3659# addig nem fogja lerakni az alkoholt. Mert ő néha az egyikben van és néha másikban. Amikor az egyikben van,
3669# fütyül a másikra! Sőt, nem is tudatosul benne, hogy a másik van. Mert mikor iszik, akkor nem érdekli őt, hogy mi
3680# van. Vagy ha érdekli, akkor még többet iszik. Hogy azt a részét el tudja távolítani magától. És amikor pedig
3691# hozhatna egy szabad döntést, hogy "mostantól nem iszom, mert látnivaló, hogy mi történik akkor, amikor iszom" -
3702# ezt akkor tudná megtenni, hogyha amikor az egészséges részében van, látná a nem egészségeset; de ezt éppen
3712# tagadja.
3713# Ezzel azt akarom mondani, hogy amikor mi látványosan nem értjük, hogy egy gyerek valamit miért nem csinál meg,
3724# ami annyi lenne, hogy a papírokat végre-valahára rakja be a fiókjába. Ennyi. Tulajdonképpen nagy kérdés, hogy
3735# neki ez belül megvan-e, vagy pedig itt ezer sárkánnyal viaskodik közben. Ez az ő szubjektív realitása - de annak
3746# van realitása!
3747# Nézem az időt: a felét sem mondtam el. Jó. Hű! Még a nehezét ideteszem nektek.
3755# Ezért vannak nagyon nagy témák. Pl. valaki azt mondja: "megcsaltam a feleségem". Ferenc atya! (Nem szoktak így
3766# hívni, de ha valami nehéz ügy van, akkor igen.) Most megmondjam-e a feleségemnek, vagy ne? Ez egy téma.
3776# A helyzet hasonló ahhoz, amikor a szülő nem a gyerekét látja, hanem a magatartását. Nem az a kérdés, hogy most
3787# ezt elmondja-e, vagy ne; mert ugye rögtön lesz két nagy tábor. Az egyik azt mondja: kérem szépen, vagy őszintén,
3798# vagy sehogy! Hát miért? Egy hazugságból akarod élni tovább az életed? Egy hazugságból? Hát meg kell mondani! Az
3809# objektív realitáshoz kell közelebb vinni a kettőtök kapcsolatát. Ez így történt - akkor ezzel kell valamit
3819# kezdeni. A másik: Láttam én már karón varnyút! Hogy az egyik nagy bűnbánattal megmondta, oszt a házasság meg
3830# szétesett. Mert akinek megmondták, nem bírta elviselni. Pppff! Na, akkor érdemes?
3838# Ha a témáig jutok el, valójában azt kell kell mondanom, hogy nem tudok válaszolni a kérdésre. Mert ilyet
3848# mondhatok, hogy néha így van, néha meg úgy. Az is igaz, hogy hazugságra nem lehet egy kapcsolatot építeni. Hát
3859# egy hazugságra? Hogy építesz? Hát az rettenetes. Hogy lesz abból élet, intimitás, hűség, bizalom és
3869# megbízhatóság? De az is igaz: vannak olyanok, akik ha találkoznak egy olyan realitással, amit nem bírnak
3879# elviselni, akkor padlót fognak. Ez is realitás!
3884# Tehát - ahogy a múltkor is beszéltünk erről - a kérdés az, hogy teveled mi van? A gyerekeknél is ez a kérdés.
3895# Most tulajdonképpen mi van veled? Van, aki kész arra, hogy az ő szubjektív realitását kiegészítse egy objektív
3906# valamivel. De ha pl. valaki nagyon nárcisztikus, és meghallja, hogy megcsalták - tyhí! Lehet, hogy szinte
3916# élhetetlenné teszi a kapcsolatot. Ez azt jelenti, hogy ő ezzel a realitással nem tud megbirkózni. A sérülése
3927# miatt. Valójában mi mindannyian így vagyunk; hogy van olyan realitás, amivel meg tudunk birkózni (most objektív
3938# vagy egyetemes realitásról beszélek), és van, amivel éppen nem tudunk.
3944# És az is realitás, hogy néha nem tudunk. Most mondom a még nagyobb nehezét: "Most akkor lehet-e válni vagy nem?
3955# Na?"
3956# "Most akkor vigyük-e bölcsődébe a gyereket vagy nem?"
3961# Hát ezekre lehet épeszű választ adni? Szerintem nem lehet. Azt lehet mondani (valami ilyesmit), hogy egy
3971# gyereknek az a jó, hogy ha nem adjuk bölcsődébe. Mert a gyereknek az a jó, hogy ha a szüleivel lehet. Csakhogy,
3982# ha szülő az idegösszeomlás szélén van, akkor egyszer csak a kisebbik rossz a bölcsőde lesz! S a nagyobbik rossz
3993# az idegösszeomlás. Nem így van? Akkor mondhatom azt, hogy ezt így kell csinálni - rendben van, csak akkor a
4004# realitásnak egy részével nem találkoztam. Hát néha csak a kisebbik rosszat tudjuk választani, nem a jó meg a
4015# rossz között választunk. Tehát ha egy szülőpár vagy egy édesanya eljut oda, hogy... most a kérdés tehát az
4025# (szerintem ez az érdekesebb kérdés), hogy amikor ez megtörténik, akkor a szülő, a nő, az édesanyja mer-e ezzel a
4036# realitással találkozni vagy nem? Ha elég erős, akkor azt mondja: én most a szubjektív realitásban úgy érzem,
4047# hogy menten szétesek; darabjaimra, atomjaira hullok és egyszerűen kész vagyok teljesen! És ez realitás
4057# (szubjektív, de realitás). Az objektív az az, hogy a gyereknek nem lesz jó, hogy ha betesszük bölcsődébe. De
4067# ehhez a realitáshoz az is hozzátartozik, hogy még lehet, hogy ez a legjobb megoldás. De a realitáshoz az is
4078# hozzátartozik, hogy ennek meglesznek a következményei. És a következményeket az édesanyának érdemes lenne
4088# vállalnia. Miközben ő lehet, hogy a helyzetben a legjobb döntést hozza. De akkor is meglesznek a következményei!
4099# És akkor marad a realitásban, ha ezeket a negatív következményeket nem bagatellizálja. Hanem azt mondja, hogy:
4110# igen, ennek a(z egyébként a helyzetnek megfelelő) legjobb döntésből ez is következik, és ennek a felelősségét
4121# próbálom vállalni. Merthogy a gyerekkel duplán kiszúrok, ha azt mondom, hogy nem ismerem el, hogy neked joggal
4132# hiányokat, fájdalmakat okozott. De a kérdés az az, hogy ő képes-e az ilyen fokú objektív realitásra vagy nem?
4143# Mert ha nagyon szorong és nagyon rosszul van, akkor éppenséggel az objektív realitásnak egy nagy részét
4153# elfoglalja hárítani magától, mert nem tudja elviselni! Érthető ez? Nem viselhető el! Egyszerűen nem hordozható
4164# el.
4164# Ezeknél a kérdéseknél ezeket nagyon fokozottan érzékenyen látom. Tehát: megcsalás, válás, abortusz... meg még
4175# három, ami nem jut eszembe. Óvoda, bölcsőde - ezek. Vagyis az a tapasztalatom, hogy ahogyan nehéz befogadni azt,
4186# hogy "ne haragudj, nem érek rá" - de nem azért nem érek, rá mert úri passzióimat űzöm, hanem, mert hogy muszáj,
4197# hogy magamra is érjek egy kicsit, különben darabjaimra fogok szétesni. De hogyha valaki nagyon a szubjektív
4207# realitásában van és a sebzettségében, akkor befogadhatatlan ez az üzenet. A sebzettségből fog válaszolni: a
4218# szubjektív realitását fejezi ki. Ezért történik az nagyon sokszor előadásokon, hogy... tudom, hát nyilvánvalóan
4229# sokan elváltatok, beadtátok a gyereket kétévesen a bölcsődébe, tin-tin-tin. Én ezekkel kapcsolatban egyáltalán
4240# nem akarok kritikus lenni. Miért is lennék? Csak annyit mondani, hogy tudhatjuk, hogy ha ez történik egy
4250# gyerekkel, annak ez a következménye. De azt is tudom, hogy minél érintettebb valaki érzelmileg (s akkor
4260# fenyegetve érzed magad, megtámadva, kikezdve, lebecsülve, kirekesztve, megvetve és a többi), akkor az üzenet nem
4271# fog átmenni. És ennek is van realitása. Ez azt jelenti, hogy (tudatosan - nem tudatosan) úgy ítélted meg a
4282# helyzetet, hogy ennek a befogadására nem vagy elég erős. Ezért ezt az objektív realitást nem engeded magadhoz
4293# közel. Miért is? Hogy életben tudj maradni! Hát ezt miért kellene szidni? Egyszerűen csak ez történik.
4303# Tehát amikor képesek vagyunk a szubjektív realitásunk mellé ezt az objektív és egyetemes realitást hozzátenni,
4314# akkor nagyon nagy dolgot csinálunk! Hatalmas emberi teljesítmény ez! Nagyon! Nagyon le a kalappal mindenki előtt
4325# aki...
4325# Emlékszem, egyszer odajött valaki hozzám (egy záró történet - hú, ez már tripla szám), hogy azt mondja, hogy
4336# olvastam az egyik könyvedben, hogy azt írtad, hogy az egyetemes realitás, hogy ha valaki nagyon sokáig keresi az
4347# igazit, előbb-utóbb olyan idős lesz, hogy nem tud gyereket szülni. S hogy én akkor hónapokig dühös voltam rád.
4358# Menj te a fenébe! Mit tudod te, nyomorult pap, hogy milyen egy nőnek ez?! Hogy én mit szenvedtem ezen. Mit...?!
4369# S az ő nagyon nagy teljesítménye az volt, amikor rájött, hogy én nem bántottam őt. Csak annyit mondtam, hogy ha
4380# valaki 50 éves korában akar szülni, neki sokkal nehezebb lesz. Én csak ennyit mondtam. (Hmm? Jelzés értékűnek veszem!)
4391# Nagyon köszönöm a figyelmeteket!

Lejegyezte: Szabó Zoltán Illés