2013.11.19-masodpercjelolessel
A pálferi wikiből
0000# Köszöntelek benneteket! Örülök, hogy itt vagyunk. Hátha történik ma valami jó velünk. Tényleg, tényleg. Azért 0010# jutott ez eszembe, mert támadt bennem egy nagyrabecsülés az irányotokba. Mégpedig azért, hogy ti milyen 0019# nagyvonalúan követtek engem. Hogy tényleg ugye erről beszélünk, milyen nagyszerű dolog az, mikor van egy pici 0029# baba, és akkor ő irányíthatja a figyelmet, és akkor ránéz az anyukájára, hogyha rá akar, és elnéz, ha nem akar, 0040# aztán megint visszanéz. Pont úgy tudja a figyelmet, a törődést, a gondoskodást kapni, ahogy azt ő szabályozza. 0050# Tulajdonképpen velem állandóan valami jó dolog történik köztetek. Figyeltek rám, és hogy ráadásul - ahogyan ez a 0060# téma egyre jobban közel jön hozzám, elégtelen önkontroll, önfegyelem és az ehhez kapcsolódó belső hiedelemvilág, 0071# és mindenféle ehhez tartozó életnehézség. 0075# 0075# Emlékeztek, arra jutottam a múlt alkalommal, hogy ebből adódóan azt mondjam nektek, hogy nem szeretnék sietni. 0084# Hogy micsoda ordító ellentmondás lenne az, hogy éppen nagy hangon beszélek arról, hogy már a gyerekvilágot is 0094# mennyire megterheli, és hogy a felnőtt világot mennyire boldogtalanítja az, hogy túl sok tárgy, túl sok 0104# választási lehetőség, túl sok információ, mindez nagyon gyorsan. Mi meg itt elkezdenénk rohanni sebesen, hogy 0113# újabb információkat mondjak nagyon gyorsan, mert rövid az élet. Ezért lelassultam, és a nagyrabecsülésem az ezt 0124# akarja kifejezni, hogy ti meg úgy tűnik, hogy... hát nem lettünk sokkal kevesebben, hogy hajlandóak vagytok 0133# engem követni, hogy lelassultok velem. Kiszűrjük azt a felnőtt világot, ami nem jó nekünk. Valami ilyesmit 0143# próbálunk itt most. 0145# 0145# Már múlt alkalommal is azzal untattalak és frusztráltalak titeket, hogy nem mondtam semmi újat, hanem csak úgy 0155# körbenéztünk, úgy beleszagoltunk, akkor hátramentünk, fölülről megnéztük, összefüggéseket nézegettünk, aztán 0166# vagy igazunk volt, vagy nem. Még az is lehet, hogy tévedünk. Hát miért ne lehetne? Kiderül egy-egy 0175# egyoldalúságunk. Szóval hogy csak úgy körbenézünk, úgy vagyunk, és ahogy lelassulunk, hátha ebből is van valami 0186# jó. Most tényleg nem akarok újabb és újabb fontos információkat mondani, csak megint még egy picit ücsörögni, 0197# tologatni a régi jó kis matchboxokat. Emlékeztek... tényleg, miért nem hoztam egy jó... Nincs valakinél egy 0207# matchbox? Legkomolyabban, kisautó. Maci? Maci van? Hát... még most... hogy mondjam, nehéz lemondanom a 0217# matchboxról. Gumilabda? Az határeset. Mert egy macit nem lehet annyira tologatni, a gumilabdát igen. Van 0227# valakinél gumilabda? Dobjad! Most... ugye... az szolgál mentségemre, hogy nagy fény van velem szemben. De jó! 0238# Van egy gumilabdám! Pattogtathatom? Hoppácska! Nézzük akkor most meg, hogy pattogtatás nélkül hogy pattan föl! 0248# Egész jól. Jó, el lehet vele gurigázni. Szóval erről szeretnék egy picit, hogy emlékeztek, áttértünk arra a 0259# működésmódra, hogy nem ismétlünk, mert hogy az egész alkalom ismétlés, és ez elég hülyén hangozna. Tehát hogy... 0270# jaj de jó, most látom, hogy van arca. Na látjátok, ezért érdemes megállni. De jó, hogy nem mondtad, hogy nézzem 0281# meg. Milyen érdekes! Kaptam egy labdát, megnéztem, hogy hogyan pattog, s el tudott volna telni úgy ez az 0291# alkalom, hogy nem veszem észre, hogy van arca. Hát ez de tanulságos! Megyek is haza. Ez nekem... nem, már ez 0301# annyi információ, ráadásul élményszerűen, hogy nem, ezt nem... tíriríri. Ez de jópofa, van arca. Körbeadom 0311# nektek, nézzétek meg, van arca. 0315# 0315# Nem ismétlünk, hanem valahogy úgy nyugisabban próbálunk szorongásmentesebben körbenézni, s emlékeztek, 0323# mindenféle ismétlési szándék nélkül, ahogy körbenéztünk, csak fölidézem. Arra jutottunk, hogy éppenséggel mikor 0333# a gyerek ül a házi feladat előtt, ez lehet este, az is lehet, hogy épp az iskolában ül, s vagy a szülő, vagy a 0343# tanár, éppenséggel mert ő is nagyon szorong, hogy mi lesz ezzel a gyerekkel, meg mi lesz ebből a gyerekből, mert 0353# már az elsős tanító nénijét sikerült kirúgatni, hogy nem fejlődnek elég jól a gyerekek, de a gyerek még mindig 0362# csak piszmog. Akkor ahogy rákiált a gyerekre "Csináld már meg! Most mit nem lehet visszaemlékezni? Hát már a 0372# harmadik órát ezzel töltjük." Hogy akkor a gyerek nem figyelemzavarral van, hanem éppenséggel nagyon is figyel, 0382# mégpedig a saját szorongására. De azt is mondhatnám, hogy hihetetlenül figyel arra, hogy mi van a környezetében, 0392# hogy mennyire veszélyes most ez a helyzet. A saját szorongása, meg az, ahogyan arra a veszélyhelyzetre figyel, 0401# amit ő átél éppen, minden figyelmét leköti. Hiába kiabálunk vele, hogy figyeljen a feladatra, hogyha a 0410# szorongása miatt hangokat hall. Egészen idáig is el lehet jutni. Ugye az egy komolyabb zavar már. Szóval. 0420# 0420# Így kezdtünk el arról beszélni, hogyha meglátjuk, hogy tulajdonképpen... Jaj, de jó! Kicsit most 0428# egészségesebbnek érzem magam, nem érzek semmi szorongást. Köszi. Nektek is! (Adogatja a labdát - szerk.) 0437# Szóval... megy is a ruhádhoz. Milyen nagy dolog, hogyha fölfedezzük, hogy a gyerek szorong - most 0445# leegyszerűsítve mondom - mert a szülő is szorong, és több-kevesebb időben, térben, módban nem tudott nála a 0454# gyerkőc megnyugodni, most tulajdonképpen ketten szoronganak. A különbség csak az, hogy az egyik most kiabál a 0464# másikkal, s aki kiabál, ő éppen kevésbé van tudatában a szorongásának, mert ő éppen kiabál, ezzel is oldja a 0473# szorongását. A gyerkőc pedig lehet, hogy nyilván nem tudatosítja a szorongását, hanem próbál életben maradni. 0482# Emlékeztek, arra jutottunk a stresszhelyzetre vonatkozóan, hogyha a pulzusszáma megemelkedik 120 fölé, akkor az 0492# analitikus gondolkozás elkezd gátolttá válni. Tehát éppenséggel hogyha az agya az érzelmi biztonságot adó 0501# kapcsolatokban ki is tudott úgy fejlődni, hogy egyébként képes figyelni, a számára fokozott stresszhelyzetben - 0510# még ha egyébként a struktúra működne is - a funkció nem működik. Rosszabb esetben a struktúra sem működik. 0520# 0520# De nagy dolog, ha ezt az összefüggést megértjük, és rájövünk, hogy attól nem lesz semmi se jobb, ha rákiabálunk 0528# a szülőre, hanem még rosszabb lesz. Hogyha rákiabálunk a tanárra, aki rákiabál a szülőre, miután ő rákiabált a 0537# gyerekre, akkor se lesz jobb. És hogyha a nevelési tanácsadóban a segítőre rákiabálunk, hogy miért kiabált rá a 0546# tanárra, amikor rákiabált a szülőre, amikor az rákiabált a gyerekre, akkor pedig az egész rendszer nem lesz 0554# jobb. Milyen nagy dolog egy egészen más megközelítésből látni a helyzetet, hogy tulajdonképpen ebben a 0562# rendszerben így mindenki szorong, mert túl nagy sebességgel, túl nagy terhelés alatt van. A segítő a nevelési 0571# tanácsadóban, a családsegítőben, a családgondozóban, és aztán a szülő, a tanár, és mindenki. Amikor a gyerek 0579# szorong, akkor tulajdonképpen valami nagyon-nagyon fontosat tesz, mert a szorongásával, és azzal, ahogyan azt ő 0588# kifejezi, tulajdonképpen kifejezi nem csak a saját zavarát, nem csak a család működésének a zavarát, nem csak a 0597# szülő-gyerek közti kapcsolat zavarát, hanem kifejezi az iskolarendszer zavarát és zavarodottságát, az 0605# ellátórendszer zavarát és zavarodottságát, és tulajdonképpen már akkor integethetek így, ez jól esik egyébként. 0613# Sportoljatok ti is, minden pillanatot ragadjatok meg 40 fölött, ez sokat segít. 0620# 0620# Tulajdonképpen arra jutottam (Olyan fölkészületlen vagyok. Van-e valamelyikőtöknél véletlenül egy biztosíték? 0630# Olyan elektromos. Úgy hívják, ugye? Elektromos biztosíték. Jól mondom? Megszakító áramkör. Áramkört megszakító 0640# biztosíték. Nem úgy mondják? Mert nem biztosító, az más. Van itt műszaki? "Kismegszakító." Kismegszakító, nagyon 0650# köszönöm. Ez olyan... passzol is ehhez a gyerek témához. Nincs véletlenül valakinél egy kismegszakító? Nem 0660# vásároltatok véletlenül egyet ma a boltban? Nem. Hát, mindegy.) Arra jutottam, hogy ez ahhoz hasonlít, itt van a 0670# mi valóságunk, s a gyerek olyan ebben az egész élő árnyalt rendszerben, mint egy kismegszakító. Nála megy ki 0680# először. Nála elpattan az a fémszál. (Jól mondom, ugye fémszál? Tkk, elpattan.) Erre sötét lesz, mire mindenki 0690# elkezd ordibálni. Amikor kinyitjuk a biztosítótáblát, nem így szokott lenni? Ilyet már biztos csináltatok. 0700# Kinyitjuk a biztosítótáblát, megnézzük, és nem az van bennünk, hogy "Jaj de jó, hogy kiolvadtál! Te drága 0710# kismegszakító! Ahhoz képest, milyen olcsó vagy, mekkora nagy segítség ez. Hát leéghetett volna az egész ház, 0720# elektromos zárlat, de nem az történt, hanem te olvadtál ki. Hát gyere, hadd pusziljalak meg!" Puszilgattatok már 0730# meg kismegszakítót? Ebből is látszik, hogy milyen érzéketlenek vagyunk arra, hogy amikor van a rendszerben 0740# valahogy a teremtés révén beépítve egy gyönge pont, a kismegszakító, és őnála kimegy valami, és elszakad a 0750# cérna, hogy akkor nem érdemes a kismegszakítót szidni, hanem érdemes ebben az összefüggésben azt mondani "Ejha! 0760# Nem véletlen, hogy most nála elment a... kapcsolat." Tkk! Ez nem véletlen. S hogy ennek a pici tárgynak a zavara 0770# tulajdonképpen az egész házban valahol teljesen máshol való működészavart milyen jól mutat és tükröz. 0780# 0780# Ezért erre mondtam, hogy bűntudatom lett minden olyan előadásommal kapcsolatban, amikor bármelyikőtök azt 0790# érezhette, hogy tulajdonképpen ezt a rendszert, amikor a segítő kiabál a tanárral, a tanár kiabál a szülővel, a 0801# szülő kiabál a gyerekkel, a gyerek meg agyontapossa a csótányt, hogy ebben a rendszerben minden olyan előadás, 0812# ami olyan hatást gyakorolt rátok, és ha én ebben ludas vagyok, hogy ti azt érezhettétek, hogy eddig jöttetek egy 0823# viszonylag kezelt szorongással... Jaj, jaj! Igen, most valaki rögtön jelentkezett, hogy... Tehát éppenséggel 0833# lehet az, valamelyikőtök szorongva ül ide, már eleve néhány sémától sújtva, "Nem vagyok jó..." (Sémától sújtva - 0844# ez egy jó, ebből, na ebből majd Pali ír szerintem valami szépet nekünk negyed vagy fél tízre.) s akkor úgy mész 0855# el, hogy "Hát eddig is tudtam, hogy ez egy komoly dolog, de most már nagyon rosszul is vagyok." 0865# 0865# Most ebbe az irányba szeretnék beszélni, hogy ugyanezt a logikát követve, hogy emlékeztek, beszélünk mindig 0874# arról, hogy minden sémához tartoznak érzések, érzelmek, gondolatok, emlékek és fizikai állapotok, de ehhez 0884# képest egy szabadabb viszonyban kapcsolódnak a cselekvési módjaink, mert a cselekvési mód valamiképpen válasz 0894# arra a helyzetre és élményre, ami a sémát alapvetően jellemzi. Ez a három alapvető cselekvési mód, hogy 0904# belemegyek a séma logikájába, aszerint működök, a másik, hogy hátralépek, s megpróbálom megkímélni magam 0914# mindentől, ami kiváltja belőlem a séma által diktált érzelmi, fizikai, indulati, bármilyen reakciót, és a 0923# harmadik nagy csoport, amikor túlkompenzálom a séma által diktált késztetéseimet. Ugye ez megvan nektek? Azt nem 0934# tudom például, hogy amikor ezekről beszélünk, tehát például... 0940# 0940# A mostani sémánál ha valaki a séma logikája alapján cselekszik, ő mit fog csinálni? Abbahagy mindent, ami őt 0948# untatja. Ha valami számára erősebb érzelmi terhet jelent, mint amit bírna, akkor rögtön valami érzelmi 0956# indíttatásból gondolkozás nélkül nekifog oszt' csinál valamit. Akkor ő cselekszik a séma logikája alapján. Ha 0964# nem akarja megélni ezt a saját élményvilágát, amit a sémával tudunk leírni, akkor például hátralép és azt 0973# mondja, hogy "Én semmi olyan helyzetet nem akarok vállalni, amiben ennek a nyomását érzem. Én nem vállalok se 0981# felelősséget, se kapcsolatokat, semmit." Kicsit hátralépek, mert így meg tudom magamat óvni. S a harmadik pedig, 0990# amikor valaki elkezdi túlfegyelmezni, túlkontrollálni magát. 0995# 0995# Most azt szeretném mindehhez hozzáfűzni, hogy tulajdonképpen mind a három magatartásmódnak óriási erényei 1004# vannak. Mert eddig általában úgy néztük meg, hogy "Ó, egyik rosszabb, mint a másik." Ugye, hogy így beszéltünk 1013# róla, egyik rosszabb, mint a másik. Diktál a séma, menekül a séma elől, túlreagálja az egészet, túlkompenzálja - 1023# na, mikor lesz már normális? De most mi lenne, hogyha az imént említett szemlélettel néznénk ezt a három fajta 1032# cselekvésmódot, és meglátnánk az értékét. Azért, mert az a benyomásom, hogy a magunk értékességét akkor tudjuk 1042# látni, hogyha a zavaraink értékét látjuk. Ugye az önbecsülésnél szerettem nagyon hangsúlyozni azt, hogy az 1051# önbecsülés nem csak a jó oldalainkra vonatkozik, hanem a rosszakra is. Nem csak az erényeinkre, hanem a 1060# gyöngeségeinkre is. Hogy valódi, reális önbecsülése annak van, aki nem csak bizonyos tulajdonságait, értékes 1069# oldalait tudja becsülni, hanem önmagát. Ez azt jelenti, hogy az önbecsüléshez éppen a teljes önmagunk tartozik a 1079# gyöngeségeinkkel együtt, minden gyöngeségünkkel együtt. Mert ha a gyöngeségeinkre nem vonatkozik az önbecsülés, 1088# akkor nincsen önbecsülésünk, akkor pozitívan értékeljük a jó tulajdonságainkat. Tehát az önbecsülés nem a 1097# teljesítményre, vagy a szép oldalunkra vonatkozik, hanem a személyünkre. Na mármost! 1105# 1105# Akkor ez azt jelenti, hogy azokat a magatartásmódokat, amelyeket kidolgoztunk magunkban, azokat érdemes volna 1115# valamiképpen megbecsülni. Mert ha azokat a magatartásmódokat nem becsüljük, hogyan becsüljük magunkat? Hahh! 1126# Akkor nem kell minden előadás után, most itt ez alkalom, alkalom után még rosszabbul érezni magunkat. Aha! Akkor 1138# mondanék példákat. 1140# 1140# Messziről kezdem. Batthyány-Strattmann László. Nem gondolnánk, hogy őrá valami sémaszerű logika érvényes volna, 1152# de bizony. Nem véletlen jutott eszembe. Őt 18 éves korában, az érettségi előtt nem sokkal kirúgták a 1163# gimnáziumból, pedig azért egy Batthyány gyereket nem csak úgy, tehát volt oka. Persze olyan korabeli oka volt. 1174# Minden esetre ő kiállt és mondta. Na, ugye a hiperaktivitás egyik jele, hogy valaki kiáll és mondja, és 1186# eszméletlen igazságérzet, és zzözzözzö. Tehát 18 évesen kirúgták, és nem akarták engedni őt érettségizni. Külön 1198# miniszteri engedéllyel érettségizett le a Batthyány fiú. Impulzív, heves magatartását egész életében megőrizte. 1210# (Ez ilyen életrajzi fordulat.) Csakhogy, körülbelül az élete közepétől kezdve ebből semmit nem lehetett látni. 1222# Szinte csak a felesége tudta egészen nyilvánvalóan és biztosan, hogy a férje továbbra is ugyanaz, a határokat 1234# könnyen átlépő, impulzív... Batthyány-Strattmann László, akár még így is merném mondani, a saját 1244# alaptermészetének ezt a belső logikáját túlkompenzálta. Őrajta semmi ilyet látni évtizedekig nem lehetett. Hát 1256# ha valaki valamilyen magatartásmódot vagy formát soha nem mutat, az is túlzás, nem? Akkor azt gondolom, hogy 1268# például, s milyen érdekes ez, hogy az egyház, talán tudtán kívül a gyöngeségnek ezt a nem tökéletes kezelési 1280# módját is szentté avatta. Azt mondta, hogy ez szép. Tökéletesnek nem mondanánk, hmm. Szép. Hogy értékes. 1291# Miközben hogyha azt néznénk, most akkor ő meg tudta-e élni mindazt, ami benne van, azt mondhatnánk "Hát nem 1303# mondanám." Tulajdonképpen ugyanolyan védtelen és kiszolgáltatott volt és maradt a saját belső természetével. De 1315# rátalált arra a magatartásmódra, hogy mindezeket az impulzusokat túl is lehet kompenzálni, és ebből éppenséggel 1327# valami jó is született. 1330# 1330# Most képzeljük el, mondok egy teljesen mást. Képzeljünk el egy anyát, aki azzal megy a segítőhöz, hogy "Hhhh! 1338# Nem, nem, nem...! Most már ez így tarthatatlan, mert tulajdonképpen alig tudtam ide eljönni. Hát a férjem hozott 1347# el, nem tudok, van jogosítványom, de nem tudok vezetni." (Na ez többekre vonatkozik, érvényes, tehát nem, ezt 1355# nem... Rosszul fogalmaztam, tehát nem egy általános női problémát akartam idehozni, hanem... hanem egy konkrét 1364# helyzetet, vagyis... Ezt nem kellett volna! Ez sok volt! Ez sok volt! Ez, eluralkodott rajtam valami, s nem 1372# bírtam gátat szabni neki. Ajjaj-ajjaj-jaj! Hol a labda? Kérem! Ez majd figyelmeztet, hogy kontrolláljam magam. 1380# Köszönöm. (Pattint egyet - szerk.) Tudjátok, mikor!) Azt mondja, hogy... hogy képzeljük el, hoyg azt mondja ez 1389# az édesanya, hogy "Nem is mertem beülni az autóba, mert hát egyszerűen olyan szorongás vesz rajtam erőt, amikor 1398# én vezetek, hát az úton bármikor bármi megtörténhet. Hát egyszerűen képtelen vagyok beülni az autóba. De ez még 1406# hagyján, mert tulajdonképpen már évek óta nem vezetek. Ez nagyon meg is terhelő a családnak. De most az a nehéz, 1415# hogy vasárnap az egész család, apa, gyerekek, kitalálták, hogy menjünk el biciklizni, de én már nem tudok velük 1424# elmenni. Hát egyszerűen képtelen vagyok már fölülni a biciklire, mert nem tudok olyan helyen biciklizni, hogy ne 1432# szoronganék. Ha hátul biciklizek, akkor látom a gyerekeket és minden fantáziám, hogy ki üti majd őket el. Ha 1441# elöl biciklizek, nem látom, mi van velük. Hát képtelenség elöl menni. Ha középen, mindig nézegetek hátra, tiszta 1449# életveszély. Egyszerűen nem tudok elmenni, most már nem egy hétvége volt, hogy a gyerekek meg az apjuk mondták, 1458# hogy gyere anya, menjünk ide, oda, és nem tudok velük menni, egyszerűen otthon maradtam. Tulajdonképpen a 1466# gyerekek meg adnak már egy csomó visszajelzést nekem. A sereg visszajelzés arról szól, hogy "Jaj anya, ne 1474# féltsél már minket annyira! Ne aggódjál már! Engedj már el minket ide-oda! Mindig megmondod, hogy mi hogy 1482# legyen." Hát meg is mondja. 1485# 1485# Hát ez egy zavar, és nagyon könnyen történhet az meg velünk, hogy látjuk ezt a zavart, és már ülünk is le, és 1494# már tudjuk is, hát ezzel valamit csinálni kell. Ugye? hát ez egy csúnya zavar. Hehh! Túlkontrollálja a 1502# gyerekeket, túlfegyelmezi, túl... túl... Hát valami normális vágásba kell...! Aha! 1509# A lélek semmit sem tesz cél nélkül. Ha az anya ezt csinálja, annak biztos van valami célja. Még csak nem is azt 1518# mondanám, hogy oka, hanem célja. De mi lehet ennek a zavart mutató cselekvésformának a célja? Megkérdezzük 1527# például az anyát. "Hát kedves édesanya..." Szívesen kérdeznék meg valakit, kedves édesanyák. "...mióta csinálja 1536# ezt így?" Nem azt kérdezem, hogy mióta szorong ilyen erősen, meg mióta aggódik ennyire, meg mióta fél ennyire, 1546# hanem azt, hogy "Tulajdonképpen mióta csinálja azt, hogy mindent próbál a kezében tartani? Ezt mióta csinálja? - 1555# Ú, ú!" S akkor szép lassan eljutunk a gyerekkorhoz, s a gyerekkorban például ez az asszony azt mondja. "Aaa, 1564# jaj, jaj, mikor kezdtem ezt el csinálni? Hát nem is tudom, nem is tudom. Hát talán, talán... hát nem is tudom, 1573# hát ezt nagyon korán. Énszerintem ezt nagyon korán elkezdtem ezt csinálni. Hát nagyon korán, nagyon korán, a 1582# játékaimat is mindig nagyon rendeztem, és akkor már, emlékszem, 6-7 éves koromban hogyha valamit gyűjtöttem, azt 1592# mindig ilyen nagyon pedánsan raktam sorba, s mindig a szalvétákat gyűjtöttem, azt mindig az élét nagyon. - S hát 1601# tulajdonképpen miért csináltad ezt? Hát valami célja biztos volt. - Hát tulajdonképpen az apám alkoholbeteg. Az 1610# apukám alkoholbeteg, amióta az eszemet tudom így van, tehát nálunk mindig állt a bál, mindig bizonytalan dolgok 1620# voltak. Hát sosem lehetett kiszámítani, hogy az apám hogyan jön haza. Hát néha nem ivott, akkor egész normális 1629# volt. Akkor oda lehetett hozzá menni, és akkor... De mikor odamentem hozzá, már akkor is azon izgultam, hogy... 1638# De biztos, hogy jól látom? És mi lesz holnap? Akkor hát persze néha megverte az anyámat is. Ú, szóval annyira 1647# kiszámíthatatlan, bizonytalan volt minden, hogy tulajdonképpen... S akkor emlékszem, most ahogy kérdezi, hogy 1656# mikor kezdtem ennyire mindent figyelni, kontrollálni, szabályozni, ellenőrzés alatt tartani. Hát én, hát 1665# tulajdonképpen már akkor óvodás korban. Hát emlékszem, hogy a szüleim hogyan mosolyogtak rajtam, hogy én voltam 1674# az egyetlen gyerek ott a nagy társaságban, aki mindig rendet rakott a játék után. Mondták, hogy ilyen gyerek 1684# nincs is. Hát tényleg, most jut eszembe, hogy engem megdicsértek a szüleim, hogy "Te milyen egy rendes kislány 1693# vagy! Te mindig rendet raksz a játék... Hát bárcsak másnak ilyen kislánya lenne." 1700# 1700# Háhá! Akkor mit csinál a kislány 4 évesen, 5 évesen, amikor elkezd rendet rakni az összes játéka között? Míg a 1711# többi gyerek kipakolja a dolgokat és rendetlenséget csinál, ez a gyerek nem tud úgy lefeküdni, hogy ne rakna 1723# rendet a játékai között. Tulajdonképpen van akkor egy környezet, egy világ, ami számára kezelhetetlenül 1734# kiszámíthatatlan, ezért lesz benne nagyon sok szorongás, és szinte semmi esélye, hogy az eseményeket kézben 1746# tudja tartani, erre semmi esélye. (Ez úgy pattog, ahogy akar (a labda), össze-vissza pattog, nincs nála, el is 1758# ejti. Néha egy pillanatra mintha nála lenne... Ú, a gazdája mit fog szólni? Na most! Jujj! Nem baj? Színpados 1770# lett.) Akkor egyszer csak, most leülök ehhez, azt mondjuk, ennek biztos van valami célja. Rájövünk, hogy amikor 1782# 30-35-40-45-55 évesen ez az édesanya megmondja az összes gyerekének, hogy mit hogyan kell csinálni, hogy azt úgy 1794# írja be, azt úgy hajtogassa össze, azt oda kell rakni. Szíve szerint azt is megmondaná, hogy ki hova megy, és az 1806# egész világ egyszer csak szinte túl is nő önmagán, hogy akkor annak van célja. Az, hogy kézben tartsa a 1818# dolgokat. Ahhoz képest, hogy nem tudta kézben tartani a dolgokat, most kézben tudja, s ez nagy dolog. 1829# Őneki személy szerint sokkal jobb, hogy kézben tudja tartani a dolgokat, mint ha nem tudná. Ha ő ugyanott 1840# tartana és ugyanannyira, pont ugyanolyan kiszolgáltatottan élné az életet, nem csak egy-egy pillanatban, hanem 1852# folyamatában, na az milyen lenne? El tudjátok ezt képzelni? Hogy valaki felnőttként, miközben van több gyereke, 1864# azzal a belső kiszolgáltatottsággal kellene, hogy éljen, mint amit gyerekkorában megélt. Hát hogyan tudna ő 1876# egyáltalán... tulajdonképpen életképtelen lenne, ezt lehetne mondani. De ő megtanult valamit. Érte őt valami, és 1888# ő megtanult valamit túlkompenzálni, és most kézben tart mindent. Mekkora szabadságot tud az adni, mikor 1899# bármelyikünk egy elsőre érthetetlen és értelmetlen és zavart hozó és a környezetet negatívan befolyásoló és a 1911# saját életedet tönkretevőnek tűnő magatartásmódra rálátsz úgy, hogy "Nahát! Tyúú! Hogy ennek ez a célja? Hogy 1923# engem segít egyensúlyban tartani? Hát ez akkor nem kis dolog." 1930# 1930# Az egy következő lépés, hogy ahogyan megértem saját magam, ha valaki megérti a zavarát, akkor sokkal jobban 1939# megérti magát. Minél jobban meg tudom érteni magam, annál inkább lehet reálisan pozitív önbecsülésem. Most 1949# lehet, hogy én hülye módokat találtam arra, hogy életben maradjak. Na de ha látom, hogy a zavaromnak van valami 1960# célja, és értelmes, hogy a lelkem nem csinálta azt cél nélkül, és most sem csinálja, és hogy az hogyan fejlődés 1970# az én élettörténetemben, akkor akármilyen furcsa is, de megláthattuk azt, hogy miért mondom, hogy reális. Hogy 1980# valaki akármilyen gyönge is, reálisan pozitív önbecsülése lehet. Hogy ez nem egy szépelgés, meg egy kedves 1990# gondolat, hanem lépésről lépésre bejárhatok egy utat, ahol arra a meggyőződésre jutok, hogy "Nahát!" 2000# 2000# A következő lépés az, amikor ezt meglátom és azt mondom, hogy "Igen, fff hú de jó, látom a célját, az értelmét. 2011# Meg tudom magam becsülni, és... De hogy azért ez egy kicsit sok. Hát végül is azért ez sok." És amikor én azt 2021# tudom mondani "Hát végül is azért ez már egy kicsit sok. Már nekem is." Na ott indul el egy belső változásnak a 2032# belső motivációból kiinduló folyamata. Ez mennyire nem szokott elindulni abból, amikor az emberrel ordibálnak, 2043# nem nagyon szokott elindulni. De mikor egy alkoholbeteg azt mondja, hogy "Egész életemben, évtizedeken keresztül 2054# arról beszéltek nekem, hogy rakjam már le az italt, hogy ne igyak többet." Le bírja rakni? Nem. Mert mikor azt 2065# mondják neki, hogy "Nem szabad innod!" Akkor ő mit mond? "De szabad!" Hát nem? Ez egy normális reakció. "Nem 2076# szabad? Hát hogyne volna szabad! Nagyon is szabad." S amikor azt mondjuk "Hát de ide figyelj! Nem veszed észre, 2087# hogy amikor alkoholizálsz, az hogy tesz tönkre mindent?!" Egyébként ezt ő is tudja, különben nem inna mégannyit. 2098# Akkor azt mondjuk neki, hogy "Tehát ha iszol, az rossz." Mire ő tudatosan vagy nem tudatosan azt mondja, és 2109# egyébként igaza van "Hát ha csak rossz lenne, biztos nem innék." Tehát akkor itt nagyon sajátos ellentmondásba, 2120# feszültségbe kerülünk, mindenki azt mondja, hogy az ital rossz. "Hát lehet, hogy rossz, de amikor iszom, nem 2131# érzem, hogy rossz volna." Hát ha nem volna célja az ivásának, amit a lelke valamikor megengedett neki, valamiért 2142# engedte meg, akkor nem inna. Ezért - ez egy valódi történet - egyszer csak azt mondja ez az ember, miután 125 2153# ezren elmondták neki, hogy inni rossz, tulajdonképpen ő egészséges volt, azt mondta, hogy "Nem!", s igaza volt 2163# ebben. Akkor egyszer csak azt mondja "Hát mindenki azt mondja nekem, hogy nem szabad innom. Hirtelen rájöttem 2174# valamire. Hát nekem szabad nem inni. Szabad inni, és szabad nem innom. Ja, hát ha szabad, most akkor nem iszom." 2185# Ez megtörtént. "Ja, hát ha én... Szabad nem innom, akkor nem iszom többet." És nem is ivott. 2195# 2195# Ezzel azt akarom nektek mondani, hogy érdemes a szó jó értelmében feje tetejére állítani a világot, amiben 2204# vagyunk. Ugye amit úgy írtunk le itt, hogy a gyerek szorong, de ezt nem vesszük észre, ordibálunk vele, vele 2213# ordibál a tanár, a tanárral... és mindenki meggyőződéssel teszi azt, ami egy kicsit se segít. Az előadó pedig 2222# előadja mindezt, és akik kevésbé szorongtak, jobban szorongva mennek haza. Ugye, ez a rendszer, ugye, és akkor 2232# jó előadásokat tartunk ebből. 2235# Szóval, ha a zavarainknak az értelmét meglátjuk, hogy mi volt a célja 2242# annak a magatartásformának, amit nem tudatosan, de a lelkünk értelmet és célra törést nagyon is magában hordozó 2255# működésmódja megtett... Hej! Valami fontos lépést tettünk. Szinte minden zavarnál ugyanígy járhatunk el, hogy 2268# egy picit máshonnan lássuk. A gyerek zavara, aki rohangászik, emlékeztek, rohangászik ide-oda. Most megint... 2280# hallottam egy történetet a rádióban. 2285# 2285# 45 perc alatt számolta valaki, a gyerek majdnem 100-szor állt föl a helyéről, hogy jelentkezzen. Hogyha én ezt a 2295# hagyományos, szokásos logikánk szerint nézem, ez a gyerek elviselhetetlen. De ha nem onnan nézem, és azt mondom, 2306# hogy valami célja van ennek a magatartásmódnak, és ráadásul üzenet értéke is van, és ráadásul őneki - 2316# Egészségedre! - ez valamilyen belső haszonnal kell, hogy járjon. Elmegyünk a családjába, s például mit veszünk 2327# észre? Hogy nem foglalkoznak vele. Hogy tárgyakat kap, de figyelmet nem. Ezért a lelke elég egészséges ahhoz, 2337# hogy azt mondja "Hát otthon csak egy apa van, meg egy anya, apa úgyis mindig későn jön, na most egy szem anya, 2348# meg még vannak a tesóim, itt nem nagyon rúgok labdába. Na de az órán! Hát ott van egy kirendelt személy, a 2358# fizetését is azért kapja, hogy figyeljen. Anyának nem adnak ezért pénzt, de ő meg kap. Most emelték föl neki, 2369# úgyhogy... én százszor is fölállok." Mi történik egyébként ővele? Szerintetek egy gyerek, aki százszor föláll, 2379# kap kitüntetett figyelmet? Naná, hogy kap! Ugye, annyit kiabálnak vele, mint a fene. Itt válik aztán nyilván 2390# kritikussá. Miért nem hagyja abba, miközben kiabálnak vele? Az is érthető, hiszen pontosan azt a figyelmet kapja 2401# meg, ami miatt elkezdte ezt a magatartásmódot csinálni, amivel próbálja önmagát gyógyítani. Tehát, most így 2411# mondom sarkosan, azt is mondhatnám, hogy ha megdicsérik, mert jól felel, ha ordítanak vele, hogy mit ugrál, ő 2421# akkor is jól jár. Erre azt kellene mondanunk, hogy értelmetlen, vagy hogy céltalan? 2430# 2430# Volt egy tanár, ennek a fiúnak egy tanára, azt mondta: "Erre a gyerekre külön készülök. Tudom, hogy bemegyek 2440# ebbe az osztályba, tudom, hogy ez a gyerek ilyen, kidolgoztam, egyre jobban kidolgozom az eszköztáram, hogy mit 2450# kell vele csinálni. Hogyan kell egy mondattal, egy szóval, egy pillantással, egy mozdulattal kezdeni vele 2460# valamit." Amikor a tanár azt mondja, hogy nem azzal foglalkozik, hogy szidja ezt a gyereket, hanem az, hogy 2470# "Assz'em, hogy külön föl kell rá készülnöm, mert ezt fogja csinálni." ezzel elismeri, hogy amit csinál, annak 2480# van valamilyen célja vagy létjogosultsága, egyszer csak elkezdi megadni pont azt a figyelmet neki, amire 2490# szüksége van. (Nagyon szép. Nektek is szép? Szép! Mi van akkor...? Most nézem az órám. Még van fél óra. Iszom 2500# egy picit, kiszáradtam. Változni nem könnyű.) 2505# 2505# Eszembe jutott egy ősrégi történet, velem esett meg. Miután gyerekkoromben rengeteget szorongtam, ezért aztán 2515# mikor fölszenteltek pappá, akkor éreztem egy nagy lelkesedést meg lendületet arra, hogy valamiképpen 2526# megjelenítsek egy egyházat, amitől nem kell félni. De még inkább egy olyan Istent, akitől nem köll félni. Hogy 2537# valahogy lehessen hirdetni Istent, akiben semmi félelmetes nincs. Legföljebb hatalmas. Ettől én félhetek, ha 2548# akarok, de hogy Isten nem akar félelmet kelteni, az biztos. Miért akarna Isten félelmet kelteni? Legföljebb néha 2559# akkor... hööö! Hát miért? Egy nagy vízesés is lenyűgöz, nem? Hát még Isten. Emlékszem, hogy amikor a fiatal 2570# papokat ide-oda helyezik, akkor hát nyilván, sok idős atya van ott körülötte, s akkor lehet az idős atyáktól 2580# tanulni. Na de én elég... hogy mondjam...? Na erről még most fogok nektek beszélni. Hó, na, ez egy nagy téma, 2591# majd...most láttunk egy... szóval. (Odaadom ezt neked, emlékeztess, hogy valamit ne felejtsek el. Jó? Megmondom 2603# neked, hogy mit. Mert most "Emlékezz! Feri ne felejtsd el!", de pont azért, értitek, akkor egy zavar fog 2613# beállni. <<A grandiozitást ne felejtsem el (suttogva). - Jó. - Köszi.>> Nem vagyok egyedül, szóval...) Bennem 2624# volt azért némi, hogy mondjam, evangelizációs lendület, amit kiterjesztettem a paptársaimra is. Mondjuk abban a 2635# formában, hogy hát nem tartottam elképzelhetetlennek, hogy a beszédeim által megtérjenek, és... erről akarok 2646# majd beszélni, ugye, mert egy kicsit meredeken hangzik, miközben nem az. Na szóval! 2655# 2655# Az a régi módi, el van szakadva az ingem. Észre vettétek? (Megmutatja az elszakadt ingét. - szerk.) Ez egy 2665# zavar. Az ingem nem jön már ettől zavarba. Van itt nem messze egy Avar nevű hely. Ittatok már valami finom sört? 2676# Ugye, ott ahogy megyünk föl, a hegyalja... Fiatal korunkban mindig azt mondtuk: Nem jövünk zavarba, megyünk az 2686# Avarba. Ez úgy történt, de ez most csak egy intermezzo, ezt valakinek mondtam, mert akkor is... Tudjátok, 2697# elfelejtem, hogy szakadt. Hát nézem én az alját? Hát nem, nem nézem. Látom, a nyaka rendben van, ki van mosva, 2707# fölveszem. Aztán mindig, mikor betűröm, már látom, de akkor meg az "Most már vegyem le? Még jó ez. Majd betűröm, 2718# és nem látja senki, ugye." Idén is ez történt... Idén? Ma is ez történt reggel, tényleg, ez az "idén", már várom 2729# az új évet. Úgyhogy ez úgy szokott velem történni, mert legalább négy ilyen ingem van... Az első jó megfejtést 2740# leadónak adok egy kis kólát, hogy vajon ez hogyan történik. Elmondom, hogy ugye egy pici lakásban élek, és ahogy 2750# fordulok, forgok, jövök-megyek a nagy slunggal, beakad a kilincsbe. Folyamatosan kiszakítom a legjobb ingeimet a 2761# kilinccsel. Egyszer ugyanúgy, mentem "Feri, el van szakadva az inged! - Tudom, én szakítottam el." És akkor 2772# elmondtam neki, hogy tudod, ez azért van, mert a kilincsbe beakadt, és akkor elszakadt. Erre ő azt mondja, 2782# elkezdett nevetni, ekkorka hölgy volt "Te, énnekem a hónaljában szokott ugyanez történni." Látjátok, a 2792# magasságnak vannak előnyei, mert én tovább tudom hordani. Te meg emiatt hogy nézne ki, hogyha csinálsz ilyen 2802# pántos cuccot belőle, de ahhoz már kreativitás is kell. Látjátok, most már a gatyámmal semmi baj nincs. Amióta 2813# megtanultam, hogy csípőnadrág, szóval. Valami zavarnak kell lenni. 2820# 2820# Szóval ott tartottam, hogy nem olyan könnyű változni, és az evangelizációs lendülettel ugye, hogy hát miért ne 2830# lehetne az, és akkor emlékszem, hogy úgy főleg, mikor... Na, szóval én akkor mondtam. "Istentől nem kell félni, 2840# és Isten jó." Az a régi metódus, hogy idős pap bácsi misézik, én meg gyóntatok. Na és a gyóntatóban ülök, és 2850# hogyha éppen nem volt gyónó, kezdte a beszédet. Na, hogy hatott rá az enyém? Ugye, mert mikor én beszéltem, ő 2860# gyóntatott. Na, csak valamit, hát csak... hát mi, hát szívvel-lélekkel mondtam, csak hat rá. Ugye, a kor az nem 2870# akadály. Mi, az evangéliumnak? A léleknek? Egyszer csak, képzeljétek el, legváratlanabbul az idős pap bácsi, aki 2880# nagyon szerette a dörgedelmes beszédeket mondani, félelmet kelteni, ettől az ő szorongása persze enyhült. 2890# Látjátok, ennek is van célja, csak úgy mondom. Amikor valaki nagyon dörög, hogy ott ő hogyan lesz könnyebben, 2900# csak az a különbség, hogy ő mondhatja, ti meg nem. Na, hát akkor, egyszer kukucskálok, úgy hallgatózom kifele, 2910# azt mondja: "Hát és egyébként - mondja, soha ilyenről nem beszélt - Istentől NEM KÖLL FÉLNI! - de körülbelül 2920# így, úgy, tehát a hangerő megvolt azért hozzá - HÁT HOGY KÉNE MÁR ISTENTŐL FÉLNI? HÁT ISTEN JÓ! ISTEN GYENGÉD!" 2930# Úgy éreztem, hogy nem százas még, tehát... Már hogy az eredmény, amit sikerült elérni. De azért mégis csak 2940# valami melegség eltöltött. Egészen, emlékszem, fölülről lefelé ment a melegség, hogy jó, azért mégis csak, hát 2950# látjátok, csak, azért van, a Lélek működik, a Lélek működik. Hogy ez az idős atya is milyen rugalmasan, tőlem, a 2960# kis taknyostól... Hát kitől mástól? Hát ő nem ebben nőtt föl, és ezt, hogy az Istentől nem kell félni... Igen 2970# ám, és hallom, ahogy folytatja a beszédet, tehát. "HÁT ISTENTŐL NEM KELL FÉLNI! ÚGYHOGY... AKI EDDIG FÉLT 2980# ISTENTŐL, SZÉGYELJE MAGÁT!" Ú-hú-haaa! És így, fiatal papként megtanultam, hogy változni nehéz, és egy hosszú 2990# folyamat eredménye szokott lenni. Hogy még ha úgy föl is csillan a remény, azért az sokszor elhamvad, mert a 3000# régi kerékvágásnak mégis csak nagy ereje van. Szóval. 3005# 3005# Ezt azért mondom, hogy itt ülünk, és akkor így kéne változni, meg fejlődni, meg úgy. Tudjátok, na, most... ez 3015# nem lehet igaz. A padlón itt egy női hajszál rám ugrott? Ezt a veszélyes helyet! Hogy... Köszönöm, erről 3024# szeretnék beszélni, hogy ugyanígy, ehhez a világhoz tartozik az is például, amit fiúk szeretnek csinálni. Most a 3035# "szeretnek" alatt azt mondanám, hogy a fiú lélek gyakran ebbe az irányba megy. Vagyis a családban, a családi 3045# működésmódban, és a többiben ott van a zavar, én vagyok a kismegszakító, és hogyha nálam valami elpattan, és 3055# például, mi az, amit szívesen kötnék össze? Téged szívesen összekötnélek magammal, és ez milyen nagyszerű nekem, 3065# amikor tudok érezni. Te érzel engem, én érezlek téged. Te is beszélsz, én is beszélek, te is csinálsz, én is, és 3076# érzünk. Hogyha van egy biztonságos légkör, akkor abban néha lehetnek viták, meg kiabálás is lehet, minden, de 3086# végül is minden egy érzelmi biztonságot adó világban történik, ezért merhetünk érezni. Emlékeztek, a síelő, 3096# akinek eltörik a lába, és mert van segítség, hát ordíthat. Fájhat neki, átélheti, mert tudja, hogy van segítség. 3106# Na de itt vagyok, én vagyok a kismegszakító. Kicsi... hát. És nincs meg az érzelmi biztonság. Fizikailag 3116# bántalmaznak, verbálisan bántalmaznak, elhanyagolnak. Sokszor ezek persze együtt vannak. Mit fogok csinálni? 3126# Megszakadok. Megszakítom azt az összefüggést, hogy érezzek. Nem akarom, hogy az onnan ide átmenjen, nem akarom, 3136# hogy ez innen ide jöjjön, ez onnan ide jöjjön, nem akarom. Hát nem akarom, ezt nem tudatosan nem akarom, hanem 3147# hát szeretnék életben maradni. 3150# 3150# A lélek nem tesz semmit cél nélkül. Ezért kisül a megszakító, s attól kezdve sokkal kevesebbet érzek. Hát ez 3159# milyen jó nekem. Nagyon jó nekem. Ha mindent érezni kéne, amit itt érezni lehetne, ha pont azt érezném, ami a 3169# helyzet realitásából adódik, bele kéne pusztulni. A lelkem azt mondja, cskk, szakítsuk csak meg ezt, és ne 3179# kelljen érezni. Akkor ott már nem jön át. Nem jön. És megkérdezik, 30-40-50-60 évesen, hogy "Na, milyen volt a 3189# gyerekkorod? - Jaj, nagyszerű volt." Akiket igazán komoly bántalmazások értek, nem egyszer ezt mondják. Mikor 3199# valaki például egy hosszabb segítői folyamatban eljut oda, hogy elkezdi mondani, hogy "Hát tulajdonképpen apám 3209# vette le a nadrágszíjat, akkor tudtam, hogy verés lesz. Jól megvert, megvert, anyám meg nézte, azt mondta, 3219# erősebben üsd, mert megérdemli." S akkor mondjuk a segítő azt mondja, hogy "Hát tudja, ez egész vérfagyasztó 3229# nekem. Hát egészen megijedek, ahogy beszél arról, ami történt. Hát ez, ahogy hallom, ez egy rendszeres fizikai 3239# bántalmazás. Ezt még hallani is fáj." S lehet, hogy 60-70 évesen, életében először valaki azt mondja "Igen? Hát, 3250# de hát nálunk ez volt a normális." "De hát emlékszik - mondjuk visszakérdez a segítő - emlékszik, mikor először 3260# találkoztunk, volt az vagy negyedéve, megkérdeztem magától, hogy hát érte-e valami bántalom. S akkor maga azt 3270# mondta, hogy nem, nem emlékszem semmire, semmi különös nem volt. Hogy akkor ezért mondta, hogy semmi különös nem 3280# volt, mert magának ez volt a természetes." Sokan, akik sok bántalmazáson esnek át, azt gondolják, hogy a 3290# bántalmazás annál több, mint amennyit ők kaptak. Hogy hát az a bántalmazás, mert ő belenőtt valamibe, amire azt 3300# mondja, hogy ez a normális. Hát akkor "Nem is gondoltam, hogy ez... Ja, hogy akkor ez, fizikai bántalmazás." De 3310# most nem csak a neve van meg. Ugye a segítő máris elkezdte mondani az érzéseket. "Maga biztos... ú, hát ez nekem 3320# fáj. Hú, hát ez... vérfagyasztó, ahogy hallom. 3325# 3325# Mit csinál nagyon sok fiúgyerek? A kismegszakító elpattan, de valahogy élni kell. A lélek nagyon ügyes, azt 3335# mondja "Én a gazdit megmentem. Nem lehet, hogy ne éljen. A gazdinak élnie kell. Majd amit én tudok, megteszem 3346# érte." Érzések el, de akkor miből megy az élet? A gyerek elkezd fantáziálni. Kitalálja, hogy ő egy hős, bemegy 3357# az osztályba, elkezd történeteket mondani magáról. Mindenki tudja, hogy nem igaz, de ő benne él. Ezt úgy lehetne 3369# mondani, hogy a hatalmas önmagával azonosul. Elkezd ebben a hatalmas önmagában lenni, a grandiózus önmagában. 3380# Például ő lesz az, akinek a mai világ jó tesz és rosszat abból a szempontból, hogy azt mondja "Csinálj 3390# karriert!" s ő azt mondja "Csinálok is apám, csinálok is!" Hogyha a cég úgy működik, hogy a lehető legnagyobb 3401# profitot érjük el, és az ember nem számít, akkor ő ezt simán meg tudja csinálni. Hiszen a megszakító még nem 3412# került kicserélésre, nem is érzi. A sajátját se érzi, nem érzi. Ezért ahogy ő megy a karrier útján, és letapos 3423# mindenkit, tulajdonképpen azt a működésmódot gyakorolja, ahogy pici korában - lehetett 4 éves, 8 éves, 9 - 3433# megtanult életben maradni. Vagyis azzal a fantáziával él, hogy ő erős, ő hatalmas, rajta semmi nem fog ki. 3444# "Megversz? Kiröhöglek." Ez ez, a nagyzásos fantáziák. 3450# 3450# Mi azt mondjuk "Gátlástalan!" - egyébként az is. De mitől lett gátlás-talan? Pont erről beszélünk. Szüksége lett 3461# valamikor gátlás-talannak lennie, s akkor ő tssskk-tssskk. Segít neki életben maradni. Ha ő fölismeri, hogy 3473# tulajdonképpen miért is csinálja ezt, hogy ez hogyan segítette egész életén keresztül, ha ő ezt fölismeri és mi 3484# elismerjük, hogy ez nem volt cél nélkül, akkor van a legnagyobb esélyünk, hogy ő maga azt mondja, hogy "Na jó, 3496# jó, de azért ez sok! Hát azért ez sok! Hát jó, még a munkahelyemen hagyján, de tulajdonképpen a feleségem már a 3508# harmadik is megy el. Azért ez most már sok. Most már mind a három ugyanazt mondta. Lehet, hogy van benne valami. 3520# Hát most már... hát ezt a harmadikat nem kéne, mert egyébként jól főz." Ha ő maga el tudja ismerni, hogy ennek a 3532# zavarának van célja, ezzel együtt meg tudja magát becsülni, egyszer csak azt mondja, hogy "Na jó, de... ez nekem 3544# már sok." 3545# 3545# Az utolsó, hogy miért tudunk nehéz helyzetbe kerülni? Majdnem biztos vagyok benne, hogy sokan akik itt ültök, 3554# kerültetek ebbe a nehéz helyzetbe. Vagyis hogy akarva-akaratlanul is fejlődünk. Ti ráadásul egészen biztos, hogy 3563# igényesek vagytok. Ugye itt ültök, valamit köll csinálni... Például te egy olyan valaki vagy, akinél az a 3572# megszakító pattant el, hogy nem érdemes kapcsolatban lenni. Mert a kapcsolatoktól nem, hát egyszerűen nem 3580# várhatunk semmit. Például a szüleid nem gondoskodtak rólad, megtanultad, hogy a kapcsolatokból nem származik 3589# semmi. Hogy az ember csak tehetetlenül vágyakozik, aztán prrr. Ez nem éri meg. Vagy hogy egy olyan alkatú anyád 3598# volt, aki akkor és úgy szeretett, ahogy neki az jó volt. Ugye, és nem lehetett egy biztonságos kapcsolatban 3607# lenni. Most mi történik? Te megtanulod azt, hogy hát élni valahogy kell, a lelked célirányos, azt mondja "Na 3616# merre van az élet?" Hát az élet arra van, hogy megtanulunk kapcsolatok nélkül létezni. Hát ha nem érhetőek el a 3625# kapcsolatok, valahogy meg élni akarok, hát nem logikus, hogy akkor megtanulok kapcsolatok nélkül élni? Meg is 3635# tanulok. Ez persze kívülről látni való, egy óriási zavar, de közben ez egy milyen értékes dolog, hogy megtanult 3644# kapcsolatok nélkül létezni. Hogy ő egész kevésből is fönn tudja magát tartani. Nagy teljesítmény. Csak az 3652# szokott történni nem egyszer, hogy ahogy fejlődünk, mi magunk kinőjük ezt az állapotot. Azt mondjuk "Hát nem, 3661# már most már mindenki megházasodott, csak én nem?" Aztán azt mondja "Tulajdonképpen olyan nagy indíttatást nem 3671# érzek, de olyan hülyén érzem magam amiatt, hogy mindenki más így van. Ez lehet, hogy ez baj? Vagy tulajdonképpen 3680# néha azért kicsit olyan nem t'om mi van. Szóval úgy... 128-dik pizzámat rendeltem egyedül meg?" A kisasszony már 3689# mondja "A szokásosat?" Úgyhogy erről van élményem, ez nagyon jó. 3695# 3695# De tényleg, itt hallottam az egyik legkedv... ú, aztán még a végét, már hogy legyen vége a történetnek. Tényleg, 3706# van egy pizzázó, ahonnan szoktam általában gyakran kedden a pizzát rendelni. Hazamegyek, fölteszem a lábam, és 3717# magammal vagyok alapon. Hát már elég azt mondanom, hogy a szokásosat kérem, és azt hallom, hogy a háttérben megy 3728# egy nagy zaj, meg őt is megszólítják, és akkor nem tudom, hogy akarva, akaratlanul-e, de minden esetre úgy, hogy 3739# én hallom, hogy ő mit szól ott a környezetének, azt mondja "Maradjatok már csendben! A Pálferi úrral beszélek." 3750# Hát ezt nem tudtam magamról. Pálferi úr vagyok. 3755# 3755# Szóval mikor valaki megtanul kapcsolatok nélkül élni, az nem cél nélkül van. Távol tartja magát mindentől, ami 3764# prrr. Ez lehet, hogy éppenséggel valamitől való menekülés, de az is lehet, hogy éppen maga a séma logikája, 3774# attól függ, hogy melyik. Igen ám, de benne egyre inkább megjelenik egy vágy. "De szeretnék! Tulajdonképpen jó 3784# így egyedül, szinte ez a legjobb..." Tényleg, hát aki így van, azt mondja, ez a legjobb, biztonság van egyedül. 3794# Számára a kapcsolat bizonytalan. Egyedül lenni mindig biztonságosabb, mint kapcsolatban lenni. De ennél még 3804# durvább a helyzet. Egyedül lehet egyáltalán biztonságban lenni, a kapcsolat pedig úgy ahogy van, bizonytalanok. 3814# S akkor elindul egy kapcsolat felé, és elkezd nagyon rosszul lenni. A nehéz helyzet akkor jelenik meg, amikor 3824# benne már mind a két késztetés megvan. Tehát szeret egyedül lenni, mert ezt tanulta meg, de már maga azt mondja, 3834# hogy "De ezt ki is nőtte. Tehát szeretnék kapcsolatban lenni, de a kapcsolat úgy ahogy van, rettenetesen 3843# fenyegető valami." Mert ő nem tanult meg kapcsolatokban élni. Ilyen van. Ő nem tudja, hogyan kell kapcsolatban 3853# lenni. Akkor hogy ne félne tőle? Akkor logikus, hogy fél. 3858# A nehéz helyzet akkor szokott lenni, mikor ez a két késztetés egyszerre szorít valakit, és már úgy nem elég neki 3869# az élet, ahogy megtanult élni gyerekkorában, de még másképpen meg nem tud. Akkor szoktuk nagyon-nagyon rosszul 3878# érezni magunkat, akkor kerülünk szorult helyzetbe. Nemegyszer ilyenkor jelenik meg a legtöbb szorongás, vagy 3888# nagy szorongás. Nagy, ilyenkor egyszer csak... Eljössz ide, azt mondod "Nem tudom, hogy... Lehetne a szélre 3898# kapni jegyet? Mert nem t'om... Eleve túl nagy ez a tér, már ez is, túl nagy ez a tér, de hogy lehetne... Tudja, 3908# csak úgy nekem jól esik a szélén." S ha megkérdeznénk, mi az, hogy jól esik a szélén, hát félsz attól, hogy 3918# bepánikolsz középen. Mikor valaki a szélére kéri a jegyet, annak célja van. 3925# 3925# Na, jól van. Most nem tudom, még van öt perc, de... szerintem elücsörgünk addig itt. (Ücsörög és gurítgatja az 3942# ölében a labdát - szerk.) Jaj, juj, elnézést! Látod, a játék nem t'om mi ez, heve, vagy micsodája, úgy 3957# elkalandoztam. Majd leöblítem kólával, vagy nem t'om mit csinálok. Jó. Tényleg, visszaadom a lasztit, nem 3974# beszélek többet. Próbálom jól, de itt ellenfény van, érted. Akkor nagyon köszönöm a figyelmeteket, jó volt 3990# veletek ma is, ezt tudom mondani, köszönöm. (taps - szerk.)
Lejegyezte: Vinkó Zoltán Tamás
