panorámakép

2013.11.12-masodpercjelolessel

A pálferi wikiből

0000# Köszöntlek benneteket! Isten hozott mindannyiótokat!
0004# Olyan sokat beszélünk erről (s most is azzal szeretném kezdeni), hogy ebben a tizenegyedik sémában, aminek az
0013# alapvető nehézsége az önfegyelem, az önkontroll elégtelen volta. Ha ezt egy kicsit közelebbről megnézzük, akkor
0022# azt látjuk hogy tulajdonképpen van valaki aki nem annyira a jelenben él, hanem mindig valahogy a jelenből tud
0030# csak élni. Nem tud a múltból élni, nem tud a jövőből élni, nem tud a reményéből élni, nem tud a múltbéli
0039# pozitív tapasztalataiból élni, hanem kizárólag csak a jelenből tud élni. Tehát abból tud élni, abból tud
0047# gazdálkodni, meríteni - számára pusztán csak az tud erőforrás lenni, az érhető csak el, ami a jelenből számára
0056# adatik. Látjátok, milyen nagy különbség van a között, hogy valaki a jelenből tud csak élni, vagy valaki a
0065# jelenben él. Ez nagyon nagy különbség! És éppenséggel akkor tudunk valóban a jelenben lenni, ha megvan az a
0073# biztonságérzetünk élmény szinten, tapasztalati szintet, idegrendszer-szinten (na, ez valami; Terézre gondolok
0082# ilyenkor, mert ő a nyelvet nagyon tudja). Tehát: idegrendszer szinten vagy agyműködés szinten meg... és a többi
0091# szinten akkor tudok a jelenben lenni, ha megvan az a biztonságos talajon (és ugye, ennek idebenn is megvan a
0100# maga forgatókönyve), hogy éppenséggel átadhatom magamat a jelenben annak, ami van, mert az nem uralkodik el
0109# rajtam, mert nem zuhanok bele, mint valami tölcsérbe; éppenséggel mehetek és tudok a jelenben lenni.
0117# Megengedhetem magamnak. Még akkor is például, hogy ha az egy fájdalom vagy félelem. Emlékeztek a síelős
0125# történetre? Megedhetem a fájdalmat, mert tudom, hogy valaki már elment segítségért (ez a múlt) és mert van
0134# bennem a jövőnek egy elővételezett reménye, hogy "és majd akkor fog jönni a segítséggel, és segítenek rajtam".
0143# És azért, mert vissza tudok emlékezni, hogy valaki elment már segítségért. Valaha már segítettek rajtam. Kaptam
0152# már jót az élettől. Van hova nyúlnom. Elő tudok venni egy pozitív tapasztalatot. Amikor megéltem, akkor, amikor
0161# éppen bántanak: hogy értékes vagyok! A múltból elő tudom venni ezt a tapasztalatot.
0167# Akkor ez azt jelenti, hogy tudom használni a múltat, tudom használni a jövőt. Ezért megengedhetem (éppenséggel),
0176# hogy a jelenben átéljek valamit. Valami olyasmit, amit nem engedhetnék meg, ha csak "ez van". Mert akkor erősnek
0185# kell maradni! Nemde? Hát akkor azt mondanám: ezt nem engedhetem meg magamnak! Hogy szétessek?!? Hogydarabjaimra
0194# hulljak? Hogy teljesen elgyöngüljek?! Nem engedhetem meg magamnak! Mert nem vagyok benne biztos, hogy jön
0203# segítség. A múltból nem tudom elővenni ezt a tapasztalatom. És a reményemet sem tudom előhozni, ami meg a
0211# jövőből tud valami erőforrást adni. Ugye nagy különbség az, hogy valaki csak a a jelenből tud élni - és akkor
0220# ezt így mondjuk, például: hogy a pillanatnyi impressziói, indíttatásai, késztetései és egyebek alapján mindig
0229# csak a jelenből, de nem a jelenben! Hogy éppen az élet folyamatossága, ha úgy tudom magamat érzékelni (az
0237# életet), hogy ha összekötögetem a múltat, a jelent meg a jövőt... Ez persze egy gyakorlás is lehet. Nagyon sok
0246# jó gyakorlat van ezzel kapcsolatban! Hogyha ezt meg tudom tenni, akkor adhatom át magam annak, hogy na most
0255# nagyon fáj. Hogy szinte annyira fájhasson, hogy azt mondjam, hogy azt is megengedhessem magamnak, hogy (például)
0264# most csak fájjon! Hogy még az se kelljen... Hogy szabad legyen (merthogy valami többlet realitás tart engem)
0273# megélni azt, hogy annyira is ki szabad esnem a realitásból, hogy valami most nekem valami csak fáj és nincs
0282# benne semmi jó. De akkor azt is megengedhetem, hogy valami csak jó legyen valamikor. Csak jó, csak, csak, csak!
0291# És közben persze mindez bennem valahogyan egységre. Ez nagyon jó! A legtöbb ember azért lesz tehetetlen,
0299# kiszolgáltatott, satöbbi, mert pl. nem engedi meg, hogy egy benne lévő feszültség, dilemma, paradoxon vagy
0308# ellentét vagy ellentmondás valamelyik részét meg tudja élni. Pl. házasfelek: nem meri megélni a haragját, mert
0316# attól fél, hogy jaj, akkor mi lesz! Akkor majd azt fogod gondolni rólam, hogy nem is szeretlek... És amikor úgy
0325# élné meg a haragját, akkor valami azt mondja neki: Hát ilyet nem csinálhatsz! Hát .... Dzsdzs. Most nem az
0334# agresszivitásról beszélek, hanem egyszerűen csak azt mondani: most ez nekem nem jó! Nem, mert a másik beleszólt.
0343# Mi lesz ennek a következménye? Hogy amikor úgy igazán szerethetnél valakit (most nem merek senkire se nézni, ez
0352# mindig olyan zavaró, ettől olyan... feszült tudok lenni). Na, van egy nő, és igazán tudnád szeretni - jaj, akkor
0361# ezt se bírod megengedni. Mert azért tulajdonképpen haragszom is rá! Akkor nem kapja meg a teljes szeretetet,
0370# mert most haragszom is rá! Hát...
0373# Hogy éppenséggel mennyire tudunk rendezni attól a katyvasztól, ami bennünk van. És hogy milyen jó tud lenni,
0381# hogy ha valamit meg tudunk élni, adott esetben a maga ott-és-akkor való egyoldalúságában. Amikor valaki megbánt
0390# engem, esetleg nagyon megsért; valami rettenetes igazságtalanság van, és ha ott-és-akkor élmény szinten
0399# megengedem magamnak, hogy pusztuljon el! És mert folyamatosságban látom az életet, folyamatosságban vagyok én
0407# magam, meg van egy biztos talajom arra, hogy éppen azért engedhetem ezt meg magamnak, mert tudom, hogy két perc
0416# múlva mást fogok érezni. És éppenséggel annak, hogy mást is tudjak érezni, az egyik kulcsa, hogy most ezt érzem:
0425# Mert minél inkább megél egy egészséges ember valami szélsőséges, annál biztosabb lehet benne, hogy jön a másik
0434# oldal is. Az lehetetlen, hogy a gyűlölet valakinél úgy hosszan ott lakozzék! Jaj! Tehát éppen ez a
0442# folyamatosság, folyamatban levés segít nekem ahhoz, hogy a jelenben megyek és ne csak a jelenből tudjak mindig
0451# lenni. Mert akkor vagy az történik, hogy valóban gátlástalan leszek (ugye, átlépem a határokat,
0459# tik-tik-tik-tik), vagy az történik, hogy ha van valami, például ehhez kapcsolódik bennem valami morális érzék,
0468# vagy az emberi kapcsolatoknak valamiféle tisztelete, akkor pedig beszorulok! Mert egy pillanatban nem tudok
0476# mindent egyszerre megélni. Oké ez? Vagy érhető? Nem tudom, hogy jó-e nektek az, hogy ezt most elmondtam. Gőzöm
0485# sincs. Mert tulajdonképpen ez most a bevezető, csak azért kezdtem el most ilyeneket mondani, egyrészt mert a
0494# múltkor azt mondtátok, hogy olyan szétszórt voltam. Lehet, hogy én mondtam ezt? Nem tudom - látjátok, hogy
0503# szétszórt voltam; azt se tudom, ki mondta. De ahogy készültem... Mert minden nap egy picit megy bennem a kedd.
0512# És aztán kedden meg nagyon megy a kedd. Így szokott lenni. Tehát szerda megy a legkevésbé a kedd, s ahogy
0520# megyünk előre, kedden már nagyon megy a kedd. És akárhányszor elővettem: egyik könyv, másik könyv (látjátok, nem
0529# hoztam egy könyvet se), harmadik könyv, negyedik könyv; na, nézek valamit, hozzáolvasok, még hozzáteszek, még
0538# valami kis izé, akkor egy szépirodalmi tüdüdümm; valami azt mondta, hogy állj már le! Hogy hagyd ezt abba! Hogy
0547# nyugodj már le! Hogy pont azt csinálod, amiről beszélsz. Állj már meg! És akkor eszembe jutott (ahogy mindig
0556# szoktunk), hogy na, most ismétlünk. S akkor... ismétlünk?!? Hát ismételni akar a ... tanárnő, hogyha nem
0564# készült, akkor akar ismételni. S ha nagyon nem készült, akkor meg dolgozat van.
0571# 
0571# Látjátok, én milyen nehéz helyzetben vagyok? Én csak az ismétlésig tudok elvergődni. Az volt bennem, hogy de ez
0581# nem ismétlés, emberek! Nem ismétlés, hanem, hogy leülünk; a gyerek fölfedezi a szobában azt a 3 tárgyat, ami még
0592# ott maradt. Hogy az nem ismétlés, hogy én megint játszom a matchbox-szal. Hogy egy picit fölfedezek valamit,
0602# hogy máshonnan is megnézem, hogy elmélyültebben megnézem. Hogy ráérősebben, hogy figyelmesebben, hogy többfelől,
0613# magasabbról ... hogy rá is nézek meg nagyon kézbe is veszem. Az nem ismétlés!
0620# Gyerekként játszunk. Emlékszem, de szerettem a matchbox-okat! Talán annak, hogy apukám pilóta volt, az egyetlen
0631# nyilvánvalóan kézzelfogható eredményeinek a matchbox-gyűjteményem volt. És hogy, és hogy voltak nagyon jól
0641# suhanó matchbox-ok; voltak kevésbé jól suhanók, de azokat másért szerettem. El akartak kanyarodni??! Az enyéim
0652# nem. Azok igazik matchbox-ok voltak: ha megfordítottam őket, rájuk volt írva. Azokat Angliából hozta apukám! Az
0662# nem kanyarodott sehova. Mert az én apukám nem akármit hoz nekem. (Tényleg, azok nem kanyarodtak.) Esetleg akkor,
0673# ha lejtetted és elgörbült a kereke. De egy jó matchbox sokat bír!
0679# Szóval, az jutott eszembe: ahogy gyerekkoromban játszottam, kívülről ismertem a matchbox-okat. Mégis milyen jó
0690# volt megint elővenni és átélni azt, hogy na! Hát ez így van, ez így. És az emberi kapcsolatokban is: áhh! Hát
0700# persze, hogy a feleségem - már 40 éve nézem. És hogy az milyen szép dolog! Hogy 40 év után, mint a gyerek, úgy
0711# elmerengeni. Most nem egy "ismétlés". Reggel fölkelek: na megint egy ismétlés. Na, ismételjük meg az előző 40
0721# évet. Hát ennek már sose lesz vége. Mikor lesz már valamikor "új anyag"? Valami szórakoztató, pezsdítő történet.
0732# Szóval arra jutottam, hogy a mai alkalommal én semmi újat nem akarok mondani.
0740# S ezzel helyezlek titeket abba az állapotba, amit a gyerekeknek nem is volna olyan rossz megtapasztalni. Kis
0750# frusztráltság, kis unalom - s ebből valamit ki kell hozni.
0755# Na. De szeretném valahogy úgy körbejárni és elmélyíteni. De fogok új dolgokat is mondani. Például, hogy amikor
0766# erről beszélünk, hogy időbeliségben látni, érzékelni magamat, hogy ez milyen nagy stabilitást ad. Mert a múlt
0776# erőforrás tud lenni: a pozitív dolgokat be tudom hozni; a pozitív élményeket előbb utóbb aztán tudatosan is.
0787# Milyen sokat használtam én azt, hogy a múltbéli pozitív élményeket tudatosan ide hozni a jelenbe! Akkor, ha a
0797# jelenben valami nehéz volt. Annyira bennem van az a kedves ismerősöm, akivel szemben valami hülyeséget
0807# csináltam, és mentem eléggé szorongva oda. De hát én már akkor pap voltam. Hogy jajj, hhjajjjhh, sajnálom,
0817# elszúrtam - nem tudom, most mi van köztünk? Ugye, elszúrtam - nem tudtam, hogy ő erre hogy fog reagálni. És
0828# számomra teljesen meglepő módon azt mondja. Ide figyelj, Feri. Így mondta szó szerint: Feri, te engem nem tudsz
0838# megbántani. Na ettől megijedtem, mert ez biztos nincs így. De aztán elmondta, hogy ezt hogy érti. Hát az a
0848# lehetetlen, hogy nem tudom megbántani! Ugye? (Igen? Na, majd... Hogy ez egy jó kis hívás... De nem.) Akkor
0859# elmondta, hogy azért, mert emlékszem, hogy öt évvel ezelőtt én nagyon nehéz helyzetben voltam, és te akkor
0869# mennyire segítettél nekem! És gondolod, hogy én ezt el tudom felejteni? Hogy igen, nem esett jól; de rögtön arra
0879# gondoltam, hogy te az a valaki vagy, aki öt évvel ezelőtt azt a segítséget adta nekem. És ő ezt így fogalmazta
0890# meg: Feri, te nem tudsz engem megbántani. Szerintem nem fogalmazta jól, de ami mögötte van, az... Hejj! Vagy
0900# pedig: jövőre vonatkozó reménységben. De kiben tud az élet folyamattá válni? Hogy ő képes legyen valóban
0910# folyamatként érzékelni magát. Hiszen nem csak itt vagyok - egy folyamat vagyok! Meg az életet is. Ez körülbelül
0921# egyébként életkorilag a hetedik életév. Körülbelül egy hét éves gyerek tud valamit azzal kezdeni, hogy naptár. 7
0932# éves korig minden embergyerek szinte egy folyamatos jelenben van. Ugye, hát közmondásosak azok a történetek,
0942# hogy mi elmondjuk neki, hogy december 24-én van karácsony. Mikor? Hát huszonnegyedikén. Igen? Az holnap van?
0952# (Ugye, egyáltalán az ismereteiben, az még valahogy benne van.) Nem, nem holnap, mert ma ötödike van. És az meg
0963# 24. Mi érzékelünk egy folyamatot, de ő nem. Ő két számot hallott. Hogy 5, 24. De a számokkal se tud mit kezdeni.
0974# Az nekünk egy folyamat leírása, de neki nem. Ugye, és akkor próbáljuk... (Ó, de jó. [Székhúzogatás]. Ugye, hogy
0984# nektek is meglegyen, ne csak nekem. Legyen egy közös élményvilágunk.) Akkor próbáljuk testközelbe hozni. Azt
0995# mondja szülő (okosan, mert "érti ő, hogy miről van szó"). Azt mondja: 19-et kell aludni! Azt hogy? Azt értem,
1005# hogy feküdj le aludni. De hogy kell 19-et aludni? 19-et aludni? Anya, én tudok aludni (bár nem könnyű néha), de
1016# hogy 19-et aludni? Az mi? Megvan ez nektek? Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy hópihét kell aludni. Hópihét
1026# aludni?!! Mi az, hogy hópihét aludni? Neked az, hogy 19, az mond valamit. De ő: hópihét aludni?
1035# Szóval egy 7 éves gyerek (merthogy az agyának és idegrendszerének a fejlettsége teszi lehetővé azt, hogy
1045# elkezdjen időben gondolkodni, észlelni, és össze tudja kötni a múltat, a jelent meg a jövőt. De 1-2-3-4-5 évesen
1056# ez nagyon problémás. Nem azért, mert a gyerek problémás, hanem mert nem tart ott. Hej -haj!
1065# Ezért, hogy ha éppenséggel mondjuk az első hét életévemben sérülök meg, amikor nem érzékelem azt, hogy van múlt,
1076# jelen és jövő (márpedig éppen nem érzékelem), akkor maga az élmény, amit átélek egy örök, jelenszerű tragikus
1086# valami. Annak az átélésében az is benne van, hogy nincs múlt meg nincs jövő. Hiszen a jelenben vagyok! De még
1096# olyan kiszolgáltatottan, hogy inkább a jelenből élek, mint a jelenben. Tehát mi az, ami a gyerekeket meg tudja
1107# tartani akkor, amikor a jelenben valami nehéz dolog történik? A pozitív érzelmi kapcsolat, ami benne (vagy
1117# kifelé) elérhető. Ez a kapcsolat őt képes megtartani. De ha ez nincs? És emlékeztek, hogy így beszéltünk erről:
1128# valaki, aki egy sémának a szorításában él - torzul az érzelemvilág, a gondolkozási világ, az emlékezés; és ezzel
1139# összefüggésben a fizikai állapotunk. És mintha csak ez lenne.
1144# Ehhez a sérülésünkhöz jött nekem egy kép, ahogyan ma gondolkodtam, hogy, hogy is. Tulajdonképpen a bennünk lévő
1155# sérültséget nézhetnénk úgy... Ahá! Kérem szépen! Uhuhuhú! Mint egy hatalmas tölcsért. Képzeljük el ezt
1165# tölcsérnek. Tölcsér. Melyik út megyen itt Budára? Hé, paraszt!!!
1171# Na, szóval. Képzeljük el a sérülésünket egy tölcsérnek. Ha valakinek kicsi a sérülése az ilyen.
1180# Jó, lába is van a sérülésnek. Ez azt jelenti... Mi történt veletek, baj van? He haragudjatok, valami baj van itt
1191# két hallgatónkkal, és értitek: a segítő attitűdtől nem tudok most elvonatkoztatni. Segítsek nektek egy picit? Mi
1202# van veletek? (Diszkréciót! Ha valaki bajban van, nem nevetünk rajta!) Akartok róla beszélni? (Na gyerünk.) Ó, de
1212# olyan, olyan izomlázam lesz... Tessék? Óvatosan. Jaj, ezt köszönöm. Azt mondta valaki, hogy "óvatosan!". Ez
1223# jólesett!
1224# 
1224# (Most úgy kell, látjátok, egy suhintásra, így... aúúú! Na szóval. Tehát. Három ember följöhet megnézni, hogy
1235# milyen nehéz. Majd akkor röhögjetek!)
1239# A sérülésünk olyan, hogy kisebb-nagyobb sérüléseink vannak. Ha azzal kapcsolódunk a világhoz... (nyilván nem
1250# csak sérült részünk van, hanem egészséges is). Neked ez be fog vésődni szerintem. Nem tudom elmondani. Ez egy
1262# örök élménnyé válik. De ez jó, mert ha érzelmekkel együtt történik az információátadás, az maradandó! Azt tudod!
1274# Rendben vagyunk, mehet? (Én csak mondtam... Aúúú! Gábor gyere, nézd már meg, ez milyen nehéz. De ne!!! Azért
1285# mondtad, hogy vigyázzak?! Jajj. Ezt nem hittem volna, hogy ma ez fog velem történni. Úúú! Úgyis akartam venni
1297# egy súlyzókészletet majd. Ha nincs itt senki, akkor elviszem. Szóval. (Szerk: Feri szemléltetőeszközként
1300# használta az asztalt, és emelgette; erre vonatkozik a súlyzókészletes utalás, mivel az asztal igen nehéz volt.)
1300# Képzeljük el, hogy a sérülés olyan, hogy
1309# persze van egy egészséges részünk; az rendben van - de van egy sérült. A sérült részünk lehet kisebb, de hogyha
1321# valami olyan külső dolog ér bennünket, ami érintkezik ezzel a sérült résszel, az olyan, mint egy tölcsér. Magába
1333# szippant mindent. S akkor - stty! Valami végigmegy, és már a sérülésnek megfelelően reagálunk. (Van? Nagyon
1344# durva. Van! Kezet váltok.) Akinek nagyobb a sérülése, akkor az történik, hogy ahogy ő a világgal találkozik, a
1356# másik emberrel, sokkal nagyobb esély van arra, hogy a találkozások, közlések, élmények valahogy érintsék ezt a
1367# sérült területet. És azon nyomban beszippantódik ebbe a tölcsérbe. Ha valaki nagyon sérült, képzeljük el, hogy
1379# szinte akármerre fordul, az élettörténetei, eseményei, dolgai mindig valahogy érintik a sérülést, és ddzzzsss!
1391# Kiváltják benne azt, amiről azt mondjuk, hogy a sémának a logikája. Ez nem könnyű!
1400# 
1400# (Nem tudom - majd rendet rakok. Szóval.)
1403# ÉS merthogy tényleg nem könnyű, ezért próbáltam átfogóbban nézni azt, amiről eddig beszéltünk. Ugye, onnan
1413# indultunk ki, hogy van egy kisgyerek, aki, amikor azt mondja neki a tanító néni, hogy próbálja derékszögbe
1423# lerakni a kulcsot meg a nem tudom mit, akkor elkezd szorongani, és a szorongása tulajdonképpen annyira leköti,
1433# hogy nem tud figyelni. Nem arról van szó, hogy ő nem figyel, hanem a szorongására figyel. Ő most éppen csak a
1443# jelenből tud lenni, a szorongása jobban leköti annál, semhogy a tanító nénire tudna figyelni. Azt is
1452# mondhatnánk, hogy nem arról van szó, hogy nem figyel - arra figyel, ami számára a legerősebb inger: ez meg a
1462# szorongása, nem a tanító néni. Mert ha belül jobban lenne, akkor elég stabil lenne ahhoz, hogy a tanító néni
1472# legyen a legfontosabb dolog, vagy amit mond. De ő a szorongására figyel: beszippantotta őt tölcsér. És a tanító
1482# néni azt mondja (ordítja): Miért nem figyelsz ide?!? Ettől növekszik a szorongása. Ettől a tanító néni még
1492# dühösebb lesz - ő még kevésbé tudja megcsinálni. Valójában aztán már minden energiája a saját életben maradására
1503# és a szorongással való viaskodására fordítódik. Ezért nem tud a feladatra figyelni.
1510# De hogy ezt a kört szeretném most nagyon kitágítani. Mert az történik nem egyszer (és tulajdonképpen ez okozott
1520# is bűntudatot nekem), hogy például elmondjuk ezt, hogy "tehát akkor a gyereknek egy érzelmileg biztonságos
1530# légkörre van szükség, ahol őt be tudják fogadni, vissza tudják tükrözni, az érzéseit el tudják hordozni... Tehát
1541# egy olyan szülőre van szükség, aki nem a saját szükségleteivel törődik, hanem tud a gyerek szükségleteivel
1550# törődni (mert rá tud hangolódni; nem muszáj mindig magára hangolódnia). Mert hogy elég stabil ahhoz, hogy másra
1561# tudjon hangolódni, mert közben ő nem hangolódik el. Ugye, ezt így is mondhatnánk?
1568# hogy úgy tudok valakire ráhangolódni, hogy én közben nem hangolódom el. Ezért van egy együtt rezgésünk. Már nem
1578# csak egy hang van, hanem kettő! Át is tudom venni, de nem is visz félre - ki fog kialakulni egy "szólam". (Jól
1589# mondom?) de itt ez nem tud megtörténni. És akkor nagyon könnyen mi kerekedik ki ebből, akarva-akaratlanul?
1598# Például vesztek egy okos könyvet. Pl. john Payne: Egyszerűbb gyerekkor. (Nincs itt, csak úgy csinálok).
1608# Olvassátok... "Érzelmileg biztos légkör kell..." És te egy szorongó szülő vagy, akinek már van egy hiperaktív,
1618# magatartás-zavaros... Erre: "Tűűű, ezt is elrontottam, azt is elrontottam! HhhHHHhhhHHHH..."
1627# 
1627# Még nehezebb lesz a helyzeted, ha a a fejeddel belátod, hogy amit olvasol, az igaz. Akkor vagy a legnagyobb
1636# bajban! Mert akkor lesz a legnagyobb távolság aközött, amit képes vagy megtenni, meg amit jónak tartasz! Ettől a
1646# szülő még szorongóbb lesz, ami miatt a gyerek még szorongóbb lesz. Tehát, ha bárki (aki nincs eléggé stabil
1656# állapotban) elolvas egy okos könyvet, nagyon könnyen nem az történik vele, hogy "Tyúú!!", rájött, hogy mit kell
1665# csinálni! Majd hazamegy és attól kezdve úgy csinálja... Aha...
1671# Elolvassa, hogy mit kéne csinálni. "Ez hú, de igaz, huú, de igaz!" - és még rosszabbul lesz, mint volt. Még
1680# jobban szorong, ezért még kevésbé tud a gyerekére hangolódni, mire a gyereke még nagyobb zavarokat mutat. Most
1690# ezt a kört kiterjeszthetjük a pedagógusra is. Ugye? Akkor szidjuk a pedagógust, hogy hogy tanít. Akkor a
1699# pedagógus még nagyobb szorongással tanít. Emiatt még kevésbé tud a gyerekre hangolódni, akivel még több probléma
1709# lesz. És ezt elkezdhetjük keresztül-kasul csinálni. Tehát a szülő szidja a gyereket, a szülő szidja a
1718# pedagógust. A pedagógus szidja a szülőt, a pedagógus szidja gyereket. Ha nagyobb a gyerek, a gyerek szidja a
1728# pedagógust. A szülő vagy együtt szidja a gyerekkel a pedagógust, vagy a szülő a pedagógussal szidja együtt a
1738# gyereket. Nem így szokott lenni? Pontosan ez történik! És tulajdonképpen minden pont a másik irányba megy, mint
1748# amilyen irányba kéne mennie, mert valaki még nagyobb szorongással fog élni ebben a rendszerben, aki éppen a
1757# bűnbak. Akire éppen azt mondjuk, hogy őmiatta van a gyereknek a zavara, a szülőnek a nehézsége, a pedagógusnak a
1767# nehézsége: mert te ilyen vagy. Ő még jobban szorong, még kevésbé tud ráhangolódni (szülő a gyerekre, pedagógus a
1777# gyerekre és a szülőre); emiatt a zavar még nagyobb lesz. Most ebbe a rendszerbe szívesen behelyezhetjük a
1786# segítőt is. Mert akkor létrehoztuk a "segítő rendszert". Ugye, ezt az egész zavarodott rendszert valahogy
1796# "karbantartsuk". És Magyarországon, mit gondoltok, a segítők milyen tempóban élnek? Sacc per kábé, ahogy a
1805# magyar mondja. Akihez analízisre jártam (komplex jungi analízisre), ő egy olyan ember volt (elmúlt már akkor 60
1815# éves; ugye formailag már nyugdíjba ment), hogy azt mondta: 6 klienst fogadok egy héten. Egy héten!!! 3 nap
1824# dolgozom, két-két-két kliens. S akkor volt, hogy telefonáltam; valamit akartam tőle kérdezni vagy beszélni. A
1834# felesége vette föl a telefont. Azt mondta: "Éppen relaxál". Hát ha valaki úgy él segítőként, hogy van hat
1843# kliense egy héten, és ő magát karbantartja, akkor a kliens valószínűleg gondolhatja azt, hogy a segítő rá fog
1853# tudni hangolódni. De Magyarországon hogy vannak, vagytok ti segítők? Péter? Biztos tudnál erről beszélni. Nem
1863# akarsz? Nem akarsz.
1865# Hány gyerek egy héten? Na jó, nem.
1868# Tehát akkor azt várjuk a segítőtől, hogy hangolódjon a szülőre meg a gyerekre; a pedagógustól, hogy hangolódjon
1877# a szülőre meg gyerekre; a szülőtől, hogy hangolódjon a gyerekekre meg a pedagógusra. És tulajdonképpen mindenki
1887# ugyanaz alatt a nyomás alatt él. Hát most akkor mitől működne jobban a rendszer? Merthogy azt derült ki, hogy
1897# nem okosságoktól leszünk jobban. Néha kell egy-egy világos mondat, ez egész biztos. Néha hú, de nagy kapaszkodó
1907# tud lenni. Ahogy ezt szoktam nektek mondani. A kedves ismerősöm mondta: a legjobb dolog, ami évek óta történt
1917# velem, az az, hogy az orvos azt mondta, hogy "B típusú" depresszióm van! Ez volt a legjobb hír, amit hallottam.
1927# B típusú! Hát megvan akkor, ez az! Tehát nem csoda, hogy akkor van bennünk az a működésmód, hogy inkább egymásra
1936# mutogatunk. Ugye? És azt gondoljuk, hogy valakinek végre már az orrára kéne koppintani, hogy végre dolgozzon
1946# rendesebben. A szülő legyen jobb szülő, a pedagógus legyen jobb pedagógus, a segítő jobb segítő, a gyerek meg
1956# tökéletes legyen! És hogy nem így, hogy nem így. Hogy tulajdonképpen éppen mindenkiről a terhet kéne levenni.
1966# 
1966# S milyen nagy dolog lenne, ha abban tudnánk segíteni, hogy mindenki maga azt a terhet, ami ebből a nagyon
1973# stressznyomás alatt lévő világból rajta van, abból lehetőség szerint minél többet tudjon elég szabadon letenni.
1981# Mert akkor elég szabad lesz ahhoz, hogy hangolódjon valakire, s ebből a hangolódásból egyszer csak történik
1988# valami, és akkor a másikkal is történik valami, és a többi.
1993# 
1993# Egy kedves ismerősöm (egy nő - van ilyen is) azt mondja: Te, úgy vagyok a férjemmel... néha este ő már csak a...
2004# nem tudom mit, a Forma-1 ismétlését nézné, én meg kapcsolatot keresek. A következő párbeszéd szokott lezajlani
2015# nálunk. Mondjuk a szavak nem mindig ugyanazok.
2019# Odamegyek hozzá, úgy odafészkelődöm. Mondj nekem valami férfiasat! Erre a férfi azt mondja: "főfékhenger,
2030# motorblokk". Most csinálhatnánk azt, hogy melyik nőt elégíti ki ez a válasz, tenné föl a kezét (neked lesz sok
2041# kérőd). A nő tovább próbálkozik, hogy a férfi ráhangolódik-e. Nem, akkor rosszul mondtam: rendben van. Akkor ne
2052# olyat mondj, amit egy férfi szokott mondani; hanem mondj olyat, amit egy férfi mond egy nőnek! "Menj ki a
2062# konyhába."
2063# Szóval, ahhoz valamennyire egyrészt többé-kevésbé egészségessé kell válni, és a stressznyomás alól valahogy
2074# kivonni magunkat, vagy a stresszre megtanulni valahogy egy megközelítőleg jó választ adni: ez segít abban
2084# bennünket, hogy hangolódni tudjunk. Hogy úgy tudjunk másokra hangolódni, hogy közben mi magunk nem hangolódunk
2095# el. És talán emlékeztek... Most megint nézzük meg... Még az előző gondolatot hadd erősítsek rá. Még egyszer
2106# visszatérek, nézegetem egy kicsit. Hogy de jó lenne ez a szemléletmód, hogy nem mindig valakin elverni a port.
2117# Hogy "ez azért van, mert valaki rossz". De ennél a még jobb az lenne, hogy ha szülőként, amikor egy okos
2128# könyvben elolvasom azt, hogy mit hogy kéne csinálni, akkor rálátnék arra, hogy ha ez bennem szorongást kelt.
2138# Hmm!
2139# Mert a legnagyobb okosság is, ha szorongást kelt, akkor az ellenkező hatást fogja kiváltani! Amikor a pedagógus
2150# azt mondja a gyereknek (hangosan) hogy "Hát rajzolj már!!!", akkor jót akar neki; csak éppen ellehetetleníti a
2161# helyzetet. Háá!
2162# Döbbenetes dolgot hallottam. Biztos általános, csak úgy szíven ütött. Azt mondja:
2170# Általános iskola, első négy osztály. Megkapták a tanító nénit. A tanító néni képes 4 évben gondolkozni. Ez nagy
2181# dolog! Négy évben! Azt mondja: Nyilván tudom, hogy a negyedik év végén itt van: egy, kettő, három, négy... A 4.
2193# Év végén mit kell tudniuk a gyerekeknek. Egyrészt a gyerekek nem egyformák, másrészt elég, ha időarányosan
2203# tudnak valamit jól. Az nem úgy van, hogy az első évben mindennek az egynegyedét kell tudni, a második évben a
2214# kétnegyedét; hanem, hogyha kialakítjuk azt az érzelmileg biztonságos légkört, ha alkalmazkodunk ahhoz, hogy
2225# vannak, akiknek egyáltalán iskolába menni is nagy stressz (nem hogy ott még valamit csinálni), akkor éppenséggel
2236# azt a közeget alapozzuk meg, hogy a negyedik év végén fogja tudni azt, amit negyedik év végén érdemes tudni. Mi
2247# történt ebben az iskolában? Lehet tippelni. Tényleg, most megállok egy kicsit. Nem muszáj, hogy mondjátok -
2258# elég, ha tudjátok.
2260# 
2260# Hmm. Az történt, hogy a szülők nagy csapatban bementek az igazgatóhoz, s azt mondták, hogy aggódnak a gyerekeik
2271# előmenetele miatt. Mert most már mindjárt vége az elsőnek, és még se ezt nem tudják, se azt! És ezt körülbelül
2282# úgy kommunikáltak az igazgató felé, hogy a legnagyobb teher most rajtuk azt, hogy hogy fognak a gyerekek így
2293# bejutni az egyetemre. Nem hülyéskedek ezzel, mert így volt! Tyhííj! Ugye, ez a jelenség. És mi lett a
2303# következménye? A pedagógust kirúgták, mert "nem haladtak a gyerekek".
2310# Tehát nem könnyű egy szál magában valakinek azt mondani, hogy "de én tudom, hogy a negyedik év végén (jó esetben
2321# nem is csak a jobbak, hanem) mindenki fogja tudni azt; mindenki. De ehhez most differenciáltan kell dolgokat
2332# csinálom, sokszor a tehetségesek picit rovására és, és, és. Hejj!
2339# Ebből jön a következő gondolat. Hogy milyen nagy dolog az tehát, hogy ha tudunk magunkért tenni, és hogyha pl.
2350# arra rájövünk hogy a szülők tulajdonképpen a gyerekeiken tanulják meg a szülőséget. Ki tudja, hogy hogy kell
2360# szülőnek lenni? Senki! Hát lehet, hogy van gondolatom, meg ideáljaim meg minden, de amikor ott a pici, akkor
2371# elkezdek rajta gyakorolni. Valójában a kicsi gyerekeken tanulja meg a szülő, hogy hogy kell szülőnek lenni. Az
2382# orvos kiken tanulja meg, hogy hogy kell orvosnak lenni? Hát a betegeken. A pedagógus hogy tanulja meg, hogy hogy
2394# kell pedagógusnak lenni? A diákokon. És a pap? A pap a gyónón tanulja meg, az imádkozó emberen, a hittanórára
2405# járón. Tulajdonképpen az életet egymáson tanuljuk meg. Egymáson! És hogy milyen más szemlélet az, hogy szorongok
2416# vagy hibáztatok és ebből a körből nem tudok kijönni, vagy azt mondom, hogy: Milyen nagy dolog az (s ez az
2427# életnek valamiféle logikája), hogy az életet nem is lehet megtanulni, kizárólag csak egymáson. Hogy
2437# akarva-akaratlanul magunkat odaadjuk a másiknak, hogy a tanuld meg az életet általam! De nem azáltal, hogy
2447# mondok neked valamit vagy tanítalak, hanem magamat odaadom, hogy rajtam keresztül a tanulhasd az életet! A
2458# gyerek odaadja magát, hogy a szülő szülő lehessen. S ebből törvényszerűen persze, hogy sérülések fognak fogadni,
2469# de hogy ez nem is lehet másképpen. Nem lehet másképpen! Ugye, ezért lehet bennünk egy óriási tisztelet mások
2480# iránt, meg magunk iránt. Ezt úgy is mondhatnám, hogy ha valaki tud az életből tanulni, az azt jelenti, hogy az
2491# élettapasztalataiból tud építkezni, és abból valamennyi életbölcsesség származik. Most egy olyan világban élünk,
2503# amiben keresztül-kasul lehet mindenhova menni. Ugye, így van? Élhettek itt, ott és amott - ma ezt már nagyon
2513# gyakoroljuk is. Öt év itt, hét év ott. Itt a suli, ott a suli, ott egy munka, ott egy ti-dik, ti-dik, ti-dik. És
2525# azt veszem észre, hogy akiknek ez a belső folyamatossága nincsen kidolgozva (vagyis az életből nem tudnak
2535# tanulni), őnáluk nem az történik, hogy valamit építenek ebből a bővebb élettapasztalatból, ami adatott, hanem
2546# csak az történik, hogy nagyobb lesz a kupac! Annyira bennem van egy pap: együtt voltunk egy képzésen. Egy hét
2557# képzés! Írországból vagy Hollandiából vagy nem is tudom, hogy honnan jöttek a képzőink. És egy hét után azt
2568# mondta (a zárókörben), hogy most mindenki valahogyan egy szimbólum formájában mondja el, hogy mi történt vele a
2579# héten! S akkor ezt csinálta; fogta a dolgokat, így kipakolgatta, így; és azt mondja: Mi történt velem? Hát az
2590# történt velem, hogy itt vagyok hatvan valahány éves pap, összehordtam rengeteg mindent, és nem építettem belőle
2601# semmit. Hogy annak mekkora jelentősége van, ha egy folyamatba és összefüggésbe tudjuk rendezni az
2611# élettapasztalatainkat - akkor lesz belőle életbölcsesség. S hogy ennek talán része lehet az, hogy nem a
2622# pillanatból élünk. És például, hogy abbahagyjuk mások bántását (hát ha tudjuk). Ha nem tudjuk, akkor nem hagyjuk
2633# abba; de ha tudjuk! Úgyhogy inkább tisztelet: hogy nahát, hogy hány és hány ember adta oda magát nekem, hogy én
2644# megtanuljam, hogy milyen szülőnek lenni, pedagógusnak lenni, papnak lenni, meg embernek! Hát hogy mikor ott
2655# leszek a mennyországban, sokaknak lesz mit megköszönnöm.
2660# Na, mennyi az idő? S látjátok, nem találok semmit.
2666# 
2666# Azt mondja, hogy... Jaj, innen ágaztam el! Hogy emlékeztek, arról beszéltünk, hogy tehetség és a zavar... a
2675# tehetség kibontakoztatása és a zavar elmélyülése között a különbség a környezetben van (a gyereknél). Hogy
2685# valaki a tehetség kibontakoztatása és a növekedés irányába megy, az azáltal lehetséges, hogy érzelmileg
2695# biztonságos légkör veszi körül; a fizikai-érzelmi szükségletek kielégülnek. Akkor akármilyen valami is, abból a
2705# szétszórtságból, abból a tehetségből valami lesz. Ha túl nagy a stressz, akkor mindez zavarrá válik - pedig
2715# lehetne tehetség is. Ugyanabból az emberből!
2719# Ne becsüljük le azt a stresszt, amit a gyerekek élnek át! Hogy tudjátok-e, hogy mi történik akkor, amikor
2729# stressz hatására 115-ös pulzusod lesz. Hogy körülbelül akkor mi történik? 115-ös pulzus. Ezeket most szeretném
2739# elmondani nektek.
2741# A 115-ös pulzus egyáltalán nem sok. Tehát például egy iskolai feleltetéskor egy szorongó gyereknek nem hogy
2751# 115-ös pulzusa van - sokkal több! 115-ös pulzusnál, ha megkérünk valakit, hogy a tűbe fűzze be a cérnát, azt nem
2761# tudja megcsinálni. Nem tudja, mert a finommotoros képességeket a stresszre adott válasza már kinyírta. Nincsen
2772# finommotoros képesség, remeg már a kéz. De nemcsak a kéz remeg, hanem a szem és a kéz közti összefüggés is
2782# összezavarodott. Hiába látja: nem jól működik az, hogy látom és használom a kezem. Miközben gyereknek éppen azt
2792# kiabálom, hogy "rakd már oda!!!". Most hogy tudtál ilyen ügyetlen lenni, hogy leejtetted?!? Miközben, ha 115
2802# fölött van a pulzusa, az a normális. Hogy a szem és kéz koordinációja tönkrement.
2809# Szoktam ezt nektek mesélni, hogy amikor műtötték a térdem, és akkor bejött másnap a gyógytornásznő. Azt mondja:
2820# "Igen, a legújabb koncepció szerint rögtön föl kell állni. Ketteske, álljon föl! Egészséges láb le, a beteg
2830# mellé zár; elindulunk..." Elindulunk, hát ez jó, ez... persze. De nem jött oda, állt az ajtóban. Így, ahogy
2840# mondom: állt az ajtóban. Nézte így karba font kézzel. Nézte. "Elindulunk, jobb, egészséges láb, beteg
2849# mellézár..." És én meg... EKKORA volt a térdem, és egyébként elrontották a műtétet, tehát mind a két csavar
2859# belógott az ízüzletbe. Emiatt öt hónapig gyulladásban volt az egész ízületem. Majdnem mozgássérült lettem. De a
2870# gyógytornásznő röntgenszeme ezt nem vette észre. Tehát ő csak mondta: őőő, egészséges láb, beteg láb... S akkor
2880# odavánszorogtam az ajtóhoz. Hát csillagokat láttam. Az egy fájdalmas műtét, egy keresztszalag... visszamentem.
2890# ÁááááÁÁÁÁ! Kb. így. Rám nézett. Megjelent az arcán az egyik alapképzés. Tényleg! A bővebb listából. Úgy hívják,
2900# hogy undor. Undorral, megvetéssel teli pillantással, ajkát lebiggyesztve azt mondja: Hogy lehet ezt ennyire
2910# rosszul csinálni?!
2912# Tehát két mondattal valakinek, úgy föl lehet... most föl is ment a pulzusom, érzem. Tik-tik-tik! Éreztem, ahogy
2922# ezt fölidéztem. Tehát 115-ös pulzusnál már a finommotoros képességek, bizonyos képességek összehangolása
2932# tönkremegy; tehát éppenséggel, ahogyan kiabálok a gyerekkel, hogy csináljon meg valamit, tulajdonképpen olyasmi
2942# kérek tőle, amit stresszmentes állapotban meg tudna csinálni, de ebben az állapotban az a normális, hogy nem
2953# tudja megcsinálni. És ez még csak115! 145-ös pulzusnál már a mozgáskoordinációm is elment Honoluluba. Tehát,
2963# amikor egy gyereknek azt mondjuk, hogy... Emlékeztek ti? Biztos jártatok tesi órára. Nekem a testmozgás maga
2973# volt a felüdülés. Tehát éppen ott vezettem le a stresszt. Egyébként ezt mondom is nektek: ha valaki a
2982# szorongással nem tud mit kezdeni; stressz - akkor mozogjatok! Fussatok! De az a titka, hogy a pulzusszámnak
2992# pulzálónak kell lennie! Tehát föl kell menni 140, 160-ra, majd pedig le: 100, 90. S ezt többször meg kell
3002# csinálni! Ettől, hogy... huuúúú, huuúú. Az, hogy csak úgy sétálsz - nem elég! Az, hogy mint az őrült, kétszázas
3012# pulzussal rohansz, az se elég. Erre van szükségünk a pulzusszám szempontjából; akkor akkor leszünk jól.
3022# A svédszekrényes gyakorlat nekem nem okozott gondot, illetve egyszer igen; most eszembe jutott. Hát atléta
3032# voltam! Amikor tesi órán az volt, hogy "na, akkor svédszekrény", akkor sstty, piff, durr - na, ez volt. Egyszer
3042# azonban... Ugye magasugró is voltam, elég ruganyos voltam. Egyszer megtörtént velem az, hogy na, gondoltam,
3052# megmutatom, mi az a svédszekrényből kiugrani, beleállni... De akkorát dobbantottam, hogy repültem, repültem, és
3062# egyszer csak a svédszekrény már mögöttem volt. Ezt képzeljétek el!
3069# 
3069# Én meg a kezem próbáltam volna lerakni a svédszekrényre, de már ott nem volt svédszekrény. Ó, csinos volt!
3079# Ez meg előhozta belőlem a katonaélményemet. (Ezt már hallottátok sokszor, de annyira jólesik nekem elmondani,
3090# hogy...). Az alapkiképzésen.... "Sportolók?!" - mondta az őrmester ugyanazon az undorral, megvetéssel a szája
3101# sarkában. "No majd én megmutatom nekik! Gyerünk ki, s portpálya, gyí, gye..." Na, jól van. Énbennem megvolt
3112# mindig egy ilyen Troppauer Hümér lelkület; Fülig Jimmy is valami, hogy... hát azért mégiscsak. Rejtő Jenőtől
3123# mégiscsak tanultam valamit. És akkor... Gyerünk, távolugrás! Mégis, mit csináljunk, hogy valahogy úgy feldobjuk
3134# ezt az unalmas alapkiképzést. Fogtam, eldobbantottam - átugrottam az egész távolugrógödröt. "Maga gúnyt űz a
3145# kiképzésből!!" Én meg: "Én nem! Azt mondta, hogy ugorjak. Én így tudok." Nem volt egy nagy kunszt, mert 3
3156# méteres volt a gödör, és 2 méterre előtte volt a dobbantó. Nem rám méretezték. Jó, akkor valahogy elkotródtunk
3167# onnan. Akkor azt mondja: gyakorló gránáttal kellett hajítani. Én tízpróbázó is voltam, így nem ijedtem meg a
3178# gyakorló gránáttól. "Fussanak neki! Mikor megy a harci helyzet, ott is csak így izé, pöckölgetik a gránátot?!"
3189# Jól van, jól. Most vitatkozzam az őrmesterrel? Én nem vitatkozom. Fogtam, elsomtam - átment a kerítésen.
3200# Képzeljétek el. Az őrmester így nézte az ívet, s ott nem undor volt. Megijedt. Odarendelt. "Pál Honvéd!
3210# Jelentsen!" Mondom: Jelentem... Elkezdett velem üvölteni. "Vegye tudomásul, hogy a gyakorló gránátnak leltári
3221# száma van!". Hát nem tudtam én. Mondta nekem? Azt nem mondta meg, hogy tanuljam meg a leltári számát, vagy
3232# vigyázzak. Azt mondta, hogy somjam el. Én elsomtam. Én komolyan veszem a kiképzést!
3240# Bezavartak a körletbe. Megijedt, hogy nem tud elszámolni a gyakorló gránáttal. Jó, ezt nem mesélem tovább, mert
3252# ilyenkor elindul egy ilyen emlékezés-cunami, amitől most megkíméllek benneteket. Hol tartottam? A pulzusszámnál.
3263# Miközben nekem játékosság volt a tesi óra, de mindig voltak olyan gyerekek, akiknek meg a legrettenetesebb
3274# stresszhelyzet volt. Én ezt akkor gyerekként nem értettem, hanem én is olyan... "Nahh, mit nem lehet ezen
3284# megcsinálni?!" - betört orral, mert éppen előtte fejeltem le a szőnyeget. S akkor ahogy (biztos megvan ez az
3295# élmény, mert ez minden osztályban megtörténik), hogy nekifut a gyerek, de hogyha van hozzá szemed, már látod,
3306# hogy ebből nagy baj lesz. De pontosan lehet látni, ahogy az a koordinálatlan mozgás. Tehát lehet látni, hogy ott
3318# semmi nincs megcsinálva. Egyetlen térd nem emelkedik, semmi nincs - semmi!! S azt mondod: ebből mi lesz? S akkor
3329# sok gyerek... Ugye, meg van ez? Betoporog. És ha a tanár azt mondja, hogy "HÖÖöööőhh, menni fog; just do it!!!".
3340# Ó, hát ha dzsászt dú it, akkor dzsászt dú it. Most pont tesiből bukjon meg?! Jó, és akkor nekimegy, de látszik,
3352# hogy a stressz miatt lement a redőny. Ezt lehet látni, mert ahogy fut, lehet látni, hogy ebből nagyon nagy baj
3363# lesz. És ahogy láttam gyerekeket fölkenődni erre a svédszekrényre: puff, bele, meg...! Ez mit jelent? Hogy olyan
3374# is van, hogy a mozgásnak egy része megvan. Tehát azt még meg tudja... a koordinációból annyira képes figyelni,
3385# hogy a kezét még lerakja, az megvan - de onnantól nincs tovább a mozgás 145-ös pulzusnál az összehangolt
3396# mozgásoknak annyi - hacsak nincs az begyakorolva! Ftty! 175-ös pulzusnál az történik például, hogy már nem látsz
3407# jól. Tehát pl. a 175-ös pulzusnál elkezdődik a csőlátás. De a csőlátáson belül a perifériás látásod megszűnik,
3418# de a csőlátáson belül meg az történik, hogy sokszor az előtted levő tárgyat meg nem látod. Ha még egy picit
3429# följebb megy a pulzusszám, megsüketülsz. Ezt a katonaságnál nagyon jól tudják: nem egyszer a katona azért nem
3440# hajtja végre a parancsot, mert olyan stresszállapotban van (ha nem volt megfelelő a kiképzése), hogy hiába
3451# hangzik el a vezényszó, ő a stressz miatt süket. Nem hallja. Tulajdonképpen 185 fölött zombik leszünk. Az akkor
3462# elment. Elment minden. Két helyen van még valamennyi vér: a végtagokban. Ugye, ez az evolúció bölcsessége, hogy
3473# rohanj innen! Vagy védekezz vagy menekülj vagy valami. Vagy pedig lefagysz, és az agynak is már csak annak
3484# részében van vér, ami az agynak a legősibb, legegyszerűbb része (ami kb. ennyit tud, hogy menekülj vagy
3495# harcolj). 115-120-as pulzusnál gyakorlatilag az analitikus gondolkodás már nem jön szóba. Tehát mikor kiabál a
3506# tanár a gyerekkel, hogy "gondold már végig, merre néz a kacsacsőr?!???", ha 125-asnál néznénk egy pulzusszámot,
3517# akkor már nem tudja megcsinálni. És akkor működik jól, ha nem tudja megcsinálni. Mert akkora stressznél azt már
3528# nem tudjuk! Most erre akarnám azt mondani, amiről beszéltem: hogy a felnőttek világából ez nagyon jól ismert. A
3540# katonáknál, ha történik egy tisztességes kiképzés, mindezt nagyon jól tudják és a kiképzést ez alapján megy
3550# végbe. De pl. már a házasfeleket nem tanítják meg erre. Mérnénk egy családi veszekedésnél pulzusszámot! Hmm?
3561# Vagy mérnénk meg a gyerekek pulzusát vagy vérnyomását, amikor a szülő vagy a pedagógus kiabál vele! Tehát
3572# tulajdonképpen, miközben mi éppen valamit mondunk (a segítő, a pedagógus, a szülő), aközben - nagyon sajátosan -
3583# nem egyszer lehetetlent várunk.
3586# Na, ez a realitás. Hmm. Miről, miről? Igen. Ugye vissza ehhez, hogy kirúgták ezt a pedagógust, mert "nem haladt
3598# előre az osztály".
3600# 
3600# Egy élményem eszembe jutott. Nem is tudom, hogy mi lett volna velem, ha a gimnáziumban rendes iskolába kellett
3610# volna járnom. De szerencsére nem kellett! Tulajdonképpen magántanuló voltam, ezért kikerülhettem az iskolának
3621# ebből a világából, ami a legnagyobb áldás volt számomra. Ezért pl. ha délelőtt 11-kor találkoztam édesanyámmal:
3632# Feri, te hova? Én megyek a Gellérthegyre csúszdázni! Nagyon normális dolog volt ez. Tulajdonképpen sikerült
3642# kikerülnöm abból a közegből, ami számomra egy rettenetes nagy stressz volt és nem tudtam vele mit kezdeni. Én az
3653# iskolai stresszel nem tudtam mit kezdeni. Nem tudtam. Ott valahogy csak szerencsétlenkedtem. És pont a
3663# gimnáziumban, amikor egy nagyon érzékeny időszakom volt, megengedték nekem, hogy sportoljak. A szüleim persze
3674# aggódtak emiatt. Hát mi lesz belőle?
3677# S akkor: na jó, hát lesz egy edző belőle. Nem ezt képzeltük, ugye, hanem... De... Na.
3685# Edzőnek lenni nagyszerű dolog! TyhhuúÚ, de jó lett volna egy jó edzőnek lenni! Az egy csoda dolog.
3695# Na, mit akarok mondani? Szóval, hogy ha szülőként nagyon szorongok, ezzel egyenes arányban gyakran nincsen
3705# megfelelően reálisan pozitív önbecsülésem. Miért szorongok túlzottan? Azért, mert nekem is hiányolom kellett
3716# elérhető anyát-apát, ráhangolódást, érzelmi biztonságot és a többit, fizikai-érzelmi szükségletek megfelelő
3726# kielégülését. Na most, ha ez így van, akkor nyilvánvalóan egyrészt elkezdek irányulni a tárgyak felé (mert az
3737# legalább megbízható, megragadható, kézben tartható) - de közben pedig a magam értékességét is elviszem az emberi
3748# kapcsolatokból, és elkezdem tárgyakhoz kötni. Ezért könnyen megtörténhet az, hogy tulajdonképpen nem gondolom,
3758# hogy értékes vagyok, de igyekszem egy értékes autóra szett tenni! Mert már nem egy másik ember szemében
3768# tükröződöm, hanem egy tárgyon keresztül! Ezért, ha ránézek az autóra (ami csak egy tárgy), az autó visszatükröz
3779# engem, és azt mondja: na, te jó csávó vagy! Ezért megpróbálok legalább annyi pénzt keresni (vagy legálisan vagy
3790# illegálisan), hogy olyan tárgyakat vehessek, amiken keresztül visszatükröződöm magam számára, mint értékes
3800# valaki. Tyhííj! És ezt a kultúra megerősíti. Tehát éppenséggel a kapcsolatokkal szemben a vásárlásnak az
3810# értékességét mondja. Hogy vásárolni az egy nagyon értékes dolog. Értékekhez tudunk jutni a vásárlás révén! És
3821# ezért (mert már megtanultuk, hogy a tárgy biztonságosabb, mint a másik ember) a saját önbecsülésünk is már csak
3832# abból a külső forrásból táplálkozik, hogy bizonyos tárgyakat birtoklunk. És az benne... azért tudunk ebbe az
3842# irányba menni, mert egy tárgyon keresztül tényleg valamicske elérhető abból, hogy én értékes vagyok. Valahogy
3853# úgy, mint valami... mint amikor valaki tulajdonképpen nagyon rosszul van, az élete teljesen megoldatlan, de hogy
3864# valahogy ezt az egészet elüsse, elmegy szórakozni. És amíg szórakozik, egész jól van. Merthogy az, hogy
3874# szórakozik, az valamit ad neki érzelmileg is. Meg eltereli a figyelmét, meg cssrrrr. Hogy akkor elkezdjük a
3884# tárgyak felé kiépíteni azt a viszonyt, amit emberek felé építenénk ki, hogy ha ránk tudnának hangolódni. De ha
3895# az emberek nem hangolódnak ránk, akkor tárgyakra kezdjünk el hangolódni.
3902# Emlékeztek, hogy akkor: játszás helyett játék. A szüleink megerősítik ezt, hogy nem őket kell várnunk, hanem egy
3913# jó ajándékot! Hogy az igazán tuti az az, hogy ha megkapom a tárgyat!
3920# S akkor az önbecsülésem (ha egyáltalán van valamennyi) tulajdonképpen tárgyakhoz kapcsolódik. Ezért aztán sokat
3930# kell dolgoznom, de legalábbis valahogy sok pénzhez kell jutnom. És ez fönn tud tartani egy rendszert, amiben
3941# egyáltalán nem vagyok jól. De közben a tárgyakon keresztül megkapok valamicskét, ami miatt én magam is
3951# fenntartom ezt a rendszert. Csak azt nem értem, miért nem vagyok jól?
3958# És akkor itt az utolsó gondolat: ezért is fontos, hogy az érett személyiséghez és az érzelmi intelligenciához
3968# hozzá tartozik az, hogy képes vagyok saját magamat motiválni. De mit jelent az, hogy magamat tudom motiválni?
3979# Motiválni akkor tudom magamat, ha folyamatban képes vagyok érzékelni saját magamat; különben a pillanatból jön
3989# minden. De ki az, aki magát tudja motiválni? Az tulajdonképpen belül micsoda? Az, hogy élményszerű bennem az,
4000# ahogyan én csak úgy vagyok, vagy unatkozom, vagy lézengek, vagy piciként még egyszerűen csak úgy.... És valaki
4011# rám hangolódik, és elkezdi a figyelmemet irányítani. Vagy elkezd velem játszani, elkezd velem kapcsolatban
4021# lenni. És tulajdonképpen ilyen értelemben elkezd engem motiválni: valamire rávesz! Valamire (most a szónak a jó
4032# értelmében; emlékeztek, így beszéltük ezt), hogy valaki elcsábít valami jóra. Hogy nekem nincs hozzá kedvem
4042# esetleg, de anya azt mondja: Figyelj! Ha eljössz a misére (ami, hát... egy gyereknek), akkor utána....
4052# Typp-typp! Fagyi! Ez egy motiválás. Most ha ott van egy jó anya-gyerek kapcsolat, akkor fontosabb lesz az anya,
4063# mint a fagyi. Akkor magából a kapcsolatból fakad a motiváció. Ha ott már van valami zavar van, akkor már csak a
4074# fagyiból. És ha még nagyobb a zavar, akkor már a fagyi se kell.
4080# Tehát látjátok, hogy ha a szülő azt mondja, hogy "akkor utána lesz fagyi", ez nem ugyanúgy érinti a gyerekeket.
4091# Mert ahol van egy jó szülő-gyerek kapcsolat, ott nem a fagyira kerül a hangsúly! Az csak finom lesz. Ha nincs jó
4102# szülő-gyerek kapcsolat, akkor a fagyin van a hangsúly. Háhá!
4108# Tehát önmagamat motiválni akkor tudom, ha eleven bennem az élmény, hogy valaki engem egyszer már tudott
4118# motiválni! Hát magamnál akkor tudok lenni, vagy magammal valamit elrendezni, ha valaki volt már nálam, aki
4128# segített nálam valamit elrendezni. Ezért van az, hogy ha valaki nagyon sérült, akkor egyedül bizonyos dolgokat
4139# nem tud végigvinni. Csábítás a jóra, segítés, tanácsadás, bátorítás, dicséret - ez a folyamat. Ez egy folyamat.
4149# Van, aki úgy nekibuzdul, de nem érhető el az, hogy "valaki nekem segített", "valaki engem biztatott", "valaki
4160# bennem bízott", "valaki bennem... szeretettel néz rám és azt mondja, hogy 'menni fog! És ha nem, csak szólj'",
4171# és amikor megcsináltam, akkor azt mondja: "Ez klassz! Na, ez klassz!". Ez a folyamat. Ha valakinek élményszerűen
4182# valamelyik elem nincs meg, akkor valamennyire majd motiválja magát, valamit magával elintéz vagy elrendez, és
4192# elakad a folyamat. Ezért tényleg van úgy, hogy valaki azt maga nem tudja hatékonyan elrendezni. Tehát kell
4203# valaki, aki azt vele hatékonyan elrendezi. S akkor lesz egy élménye, hogy milyen az: valamit hatékonyan
4213# elrendezni. Na de ehhez hangolódásra van szükség!
4217# Na, jól van, jól van. Ma nem mondtam semmi újat, csak tologattuk a régi matchbox-okat. Mindenesetre köszönöm a
4228# figyelmeteket!

Lejegyezte: Szabó Zoltán Illés