2013.10.15-masodpercjelolessel
A pálferi wikiből
0000# Köszöntlek benneteket! Oké, szerintem már most jó is! Így van! Köszönöm szépen! 0007# Na! Én bele... Megint ott ültök, de jó! - Szóval: elégtelen önkontroll, elégtelen önfegyelem; ez az a belső 0017# károsodott világ, sebzett világ, ami a múltkori és a mai alkalomnak is bőségesen a témája. Elégtelen önkontroll, 0028# elégtelen önfegyelem. Itt nem egy az egyben arról van szó, hogy a szenvedélybetegeknek a belső világát írnánk 0038# ezzel le. Az elégtelen önkontroll és önfegyelem belső sérülésével élők lehetnek éppen szenvedélybetegek, de nem 0049# föltétlenül azok, mert nagyon jól megtanultuk, a szenvedélybetegségnek a belső logikája többek között így írható 0059# le, hogy valaki mindig igyekszik valamilyen érzelmi szintet, valami érzelmi, pozitív érzelmi, de még inkább egy 0070# - Egészségedre! - egy olyan érzelmi szintet fönntartani, hogy ne legyen nagyon rosszul. És ha ehhez alkoholra, 0080# vagy valamilyen függőséggel leírható cselekvésre vagy kötődésre van szüksége, akkor azt csinálja, hogy 0090# kikerüljön abból, hogy ne legyen nagyon rosszul. Ez inkább a függőségnek a logikája. És ezért mindig inkább jól 0100# akarja érezni magát, mint hogy jó helyzetbe hozza magát. 0106# 0106# Itt nem pont erről van szó, de akiknek ilyen sémával terhelt az élete, lehetnek persze nagyon súlyosan 0114# függőséggel élő személyek, de itt inkább arról van szó, hogy az illető azokat a belső késztetéseit, impulzusait 0123# egyszerűen nem kontrollálja, és nem fegyelmezi. Érezhető, hogy itt egy picit másról van szó. És a mi világunk 0132# tulajdonképpen az efféle magatartást, nem azt mondom talán, hogy bátorítja, de talán nem eléggé mutatja meg 0141# annak a hátrányát. Emlékeztek, hogy beszéltünk arról - 5 éve, és én ezt mind föltételezem, hogy... az 0149# önmegvalósításnak van 3 dimenziója: önkifejezés, önátadás és önfelülmúlás. És amikor valaki nincs önkontroll, 0158# nincs önfegyelem, akkor egy olyan világban, mint a mi világunk, ami nagyon azt mondja, hogy 'spontaneitás, csak 0167# ami jön, őszintén, az a hiteles és nem tudom micsoda' - nagyon bele tudunk ragadni az önkifejezés önmegvalósító 0176# világába, miközben az önátadáshoz, és éppenséggel az önfelülmúláshoz elég sok önkontrollra és önfegyelemre van 0185# szükség. És ezért, ha például olvasunk egy könyvben valami olyasmit, hogy "élj az érzelmeid szerint!" - 0194# Ajjajjajjajj! Ahhoz nagyon érett személyiségnek kellene lenni, hogy azt mondhatnánk, hogy te bátran élj az 0202# érzelmeid szerint. Vagy akkor azt kellene mondani, hogy akinek az önkontroll, önfegyelemben problémái vannak, ő 0211# nem képes mély, hosszú távú érzelmek szerint élni. Rendben van, éljünk az érzelmeink szerint! Például szeretem a 0221# testvérem, a férjem, a feleségem, a fiam. Ez a szeretet, öröm, vagy hála, ami vele kapcsolatban engem eltölt - 0230# mondhatom, hogy ez alapján szeretnék akkor élni. És amikor éppen dühös vagyok rá, vagy éppen csalódott vagyok, 0239# vagy feszült vagyok, frusztrált vagyok, nyomás alatt vagyok, vagy unom a saját gyerekem, akkor milyen nagy 0247# dolog, ha te tudsz a mélyebb, hosszú távú érzéseid és érzelmeid alapján élni! Nem pedig a pillanatnyi érzések és 0257# indulatok alapján. Rendezetlen, éppen fölbukkanó érzések, impulzusok és indulatok alapján. Tehát akkor, ha így 0266# mondjuk, hogy éljünk bátran az érzéseink szerint, fejezzük ki magunkat és akkor hitelesek leszünk....(rövid 0274# hangprobléma) ... érzéseinket. Igen ám, de ha valaki így sérült, őneki épp az a nehézsége, hogy miután nincs 0283# önkontroll, nincs önfegyelem, hol lennének hosszú távú célok? Nincsenek is hosszú távú célok. Vagy pedig az 0292# történik, és egyébként ezt is nagyon látjuk ma, - Mászkálok összevissza, még jó, hogy van hozzá hely! - hogy 0301# persze tudunk olyan értelemben igényesek lenni, meg vannak vágyaink, és akkor azt mondjuk: "Én szeretnék egy 0310# szép családot, nekem legyen feleségem, legyen egy férjem, legyenek gyerekek, egy klassz otthon, egy ház..." 0319# Nagyszerű célok, nagyszerű célok! Igen ám, de ahhoz, hogy a célokat elérjem, most mondok egy nagyon egyszerű 0327# szót, bizonyos képességekre, adottságokra, kimunkált erényekre van szükségem. Minél hosszabb távú célokat 0336# szeretnék elérni, annál inkább birtokában kellene lennem bizonyos képességeknek, hogy neki tudjak látni a nemes, 0345# hosszú távú céljaimnak. Nagyon sokan vannak ma, akiknek nagyszerű céljaik vannak! De nincsenek birtokában a cél 0354# eléréséhez szükséges erényeknek. És amikor a pillanatnyi rövid távú dolgok elsodorják őket, akkor rettenetesen 0363# csalódottak, s azt élik meg, hogy: "Rosszul tűztem ki a célt? Nem is lehetséges azt elérni? Lehetetlenre 0372# vállalkoztam?" És akkor éppenséggel nem egyszer a jó céljaikból leadnak ahelyett, hogy bizonyos erényeket 0381# kimunkálnának magukból. Ma ezt nagyon lehet látni! Hogy gyönyörű szépeket tudunk mondani, hogy milyen céljaink 0390# vannak, és hogy rendelkezünk a cél eléréséhez szükséges készségekkel, ezeket kidolgozzuk-e, sokszor egy unalmas, 0399# rutinszerű, fáradságos munkával, ugye, ott nagy kérdőjeleket tehetünk. 0405# 0405# És ezért mármost érdemes megkülönböztetni azt is, hogy most valami cél vagy vágy. A legtöbb ember célnak nevezi 0414# a vágyait. "Úgy szeretném, ha lenne egy szép családom, férjem..." - Ez egy vágy. Az egy vágy! Mi az ebből adódó 0424# cél? Van egy vágyam, és a vágyhoz rendelem a célt. A cél például az, hogy ezért én mindent meg fogok tenni. Hogy 0433# olyan ember akarok lenni, aki képes ezért... Az egy cél. A cél a kezemben van, mert én tűzöm ki! Tehát valójában 0443# célnak neveznek nagyon sokan vágyakat, majd pedig mindazt, ami ahhoz kell, hogy elérjük, azt nem dolgozzuk ki 0452# magunkból, és így nagyon sok csalódás ér minket. 0457# 0457# Na most, látni való, hogy az előző séma, ugye, följogosítottság, grandiozitás séma, aminek egy alesete volt, 0464# hogy valaki önimádó, nárcisztikus, és ez a mostani séma, elégtelen önkontroll, önfegyelem milyen zavart mutat, 0472# mind a kettőben mi a közös szál? Hogy nem tudunk megfelelő határokat tartani. Határtartási probléma. És ezért 0480# volt nagyon... Olyan éleslátók voltatok, hogy a kérdésekben, legalább ötben, az év végi kérdésekben, legalább 0488# ötben a határtartásra kérdeztetek rá, pedig nem is mondtam, ez a két séma egy közös sématartományt jelent, s a 0496# közös sématartománynak ez a neve, hogy károsodott határ-sémák. Ez a kettő idetartozik. És itt hadd elevenítsek 0505# föl valamit, mert még szeretnék hozzá is tenni, mert jött valaki az előadás után, s azt kérdezte, hogy "Jó, de 0513# hát ez hogy alakul ki? Miért van ez, hogy valaki nem tudja kontrollálni magát, fegyelmezni magát, nem tud 0520# határokat tartani?" És emlékeztek, múltkor azt a szálat nagyon mondtam, hogy akkor vagyok képes megfelelő 0528# helyeken a határokat tartani, hogyha az életem első szakaszában voltak olyanok, akik tudtak énnálam lenni, és 0536# engem visszatükröztek magam számára. Tehát, ha olyan környezetben lehettem, apa, anya, tesó, főleg anyuci, 0544# apuci, nagymama és a többiek, hogy ők tudtak az én szükségleteimre hangolódni. Háttérbe tudták tenni a saját 0552# dolgaikat, ők tudtak rám hangolódni, és a velem való kapcsolatukban engem visszatükröztek, magukba fogadták az 0560# érzelmeimet, érzéseimet, indulataimat, mindent, visszatükröztek engem, és ez alapján én szép lassan magamra 0567# tudtam találni, magamra eszmélni. Martin Buber zseniális, ahogy azt mondja: "Kezdetben van a kapcsolat." 0575# Kezdetben van az, hogy "mi", és csak utána van "én" és "te". De hogyha nem tudsz te énrám hangolódni, nem 0583# tükrözöl pozitívan vissza, nem mutatsz kereteket, korlátokat az élethez, majd erről úgyis bővebben szeretnék 0591# beszélni, hogy na akkor hogy is alakul ez ki, akkor az történik, hogy kénytelen vagyok én rád hangolódni. 0598# Kénytelen vagyok én a magam dolgait, szükségleteit, mindent, amiről még azt sem tudom, hogy mi is van bennem, 0606# meg hogy jó-e vagy rossz, vagy ez kell-e vagy nem, vagy szükséges-e az élethez, mindezt megpróbálom háttérbe 0614# szorítani, hiszen kiszolgáltatott vagyok és rajtad múlik az életem. Ezért merő, nem tudatos életben maradási 0622# törekvésből háttérbe helyezem saját magam azért, hogy rád hangolódjak, hiszen az életem rajtad múlik. Hát 0630# persze, hogy akkor idebent nem jelennek meg megfelelő helyen a határok. Mert a határ nem ott lesz, ahol nekem 0638# van egy egészséges, józan határom, amit te megengedtél, hogy megszülessen azáltal, hogy én magamra ébredhettem, 0646# azáltal, hogy te tudtál velem foglalkozni, és nem magaddal, te kedves felnőtt. Hanem éppen az történik, hogy 0654# énnekem túl kell mennem, túl kell mennem, ezért... 0658# 0658# Például képzeljünk el egy férfit, aki nem tud elszakadni a saját édesanyjától. A férfi lehet 20, 30, 40,50, 60, 0667# 70, akárhány éves. Mi kívülről azt mondjuk: "Hát nem veszi észre, hogy már a határt hol kéne meghúzni?! Hogy már 0676# régen a családi ház küszöbén át kellett volna menni?! Hát nem világos neki, hogy hol van kint a határ?!" - És 0684# nem világos. Akármilyen furcsa ez nekünk, vagy aki éppen nem ebben érintett, azt mondja, hogy "Hát ez 0693# egyáltalán... Hát ennek annyira világosnak kellene lenni!" - De aki érintett, annak egyáltalán nem világos. És 0702# miért nem világos? Mert belül sem világos a határ! Mit jelent, hogy belül nem világos a határ? - Hogy belül 0710# nincsen jó helyen a határ, ezért aztán kívül sem látja jó helyen. Hogyha valaki nem tud otthonról eljönni, és 0719# például az édesanyját látja szomorúnak, miközben ő már 40, 50, 60 éves, minden olyan jogos, természetes 0727# törekvésében, amikor ő próbál eljönni otthonról: "Olyan jó volt eddig itt, de sziasztok, megyek, mert..." Ha 0736# énnekem valahol idebent jó helyen van a határ, mert amikor jogos törekvéseket fejeztem ki, azt elfogadták, 0745# megerősítették, szükségleteimre hangolódtak, jó helyen alakul ki a határ, ezért lesz egy... Milyen érzés lesz? 0754# Ugye, érzések, érzelmek... Milyen érzésem lesz, ahogy megyek el a származási családból? Hát például, egyáltalán 0763# tudok szerelmes lenni. Szerelem... Átélem, húúú, szó sincs róla, hogy itt maradjak! Hát nincs az a pénz, hogy 0772# itt maradjak! Hát éppen most szöktetek meg egy nőt! Helló, anya! S minden, ami ehhez járul, kifejezetten 0780# meglesznek bennem azok az érzések, érzelmek, és késztetések, amik milyen irányba segítenek? Hogy átlépjem a 0789# szülői háznak a határát. Mindezt természetesen fogom megélni, jól is esik, úgy érzem, hogy ez vagyok én, és 0797# hajrá szerelem! 0799# Na de mi történik akkor, ha valakiben nincsenek jó helyen a határok? Akkor ő mit fog 0806# átélni? Átélni? Milyen érzések, érzelmek, késztetések lesznek benne? Ahogyan természetesen távolodna, ha 0816# egyáltalán mer vagy tud szerelmes lenni - bűntudat, szorongás, szégyen, aggodalom. "Mit csinálok az anyámmal? 0827# Hát ez hogy eshet az anyámnak? Mit fog ő csinálni? Hát hálátlan vagyok! Hát nem lehetek rossz fiú! Nem lehetek 0837# rossz lány! Ilyet nem csinálhatok, hát látom, hogy szenved! Hát muszáj együttérzőnek lenni! Hát ha ember akarok 0848# maradni, együttérző leszek!" - Ez mit jelent? Hogy az érzéseim és az érzelmeim inkább a másiknál vannak, mint 0858# magamnál. Azok az érzések és érzelmek jelennek meg, amelyek sokkal inkább azt tükrözik, hogy most sem magamnál 0868# vagyok, hanem valaki másnál, aki történetesen az anyukám. Rendben van ez? És ezek az érzések és érzelmek jönnek, 0879# ezért nem tudom megtenni a megfelelő lépéseket. Valójában a határ teljesen nem ott van, ahol lehetne, hanem... 0889# Hmmm, hmmm. És ezért nem úgy megy ez, hogy valakire rászólunk, hogy: "Költözz már el!" Az egész belső világát 0900# fogja érinteni, ez egy kifejezetten nagy munka ezt kidolgozni, vagy átírni magunkban. Mert az érzések és az 0910# érzelmek azt tükrözik, hogy nem tudok magamnál lenni. Hogy csak egy pillanatra, egy villanásra vagyok magamnál, 0920# és utána az összes érzésem tulajdonképpen arra vonatkozik, hogy valaki másnál vagyok. És a szabadság, az 0930# érettség az azt jelentené, hogy tudok szabadon nálad lenni! És hősies gesztusaim is tudnak lenni, és ezt segíti 0941# az együttérzés. És tudok nagyon szabadon magamnál lenni. Nagyon szabadon tudok magamnál lenni, és ez rendben van 0951# nekem így, jól van, és iszok, és eszek, és ülök, és dáridó! És kicsit sincs bűntudatom! 0960# 0960# Most ehhez még. Képzeljünk el egy két éves, két és fél éves kisgyereket. Játszik. Homokozó. Van neki kislapátja, 0970# kis vedre, meg van egy homokozó, az nem az övé. És játszik, és túrja... Tudjátok, életem egyik 0979# legkatasztrofálisabb időszaka az volt, amikor óvodás voltam. Óvoda - maga volt a rettenet számomra! Mindig olyat 0990# kellett csinálni, amit sose csináltam volna, ha nem mondták volna meg a felnőttek, hogy mit kell csinálni. 1000# Tehát... Én futkározni akartam, de állandóan ülni kellett, mindig valami irányított program volt. Most ha nem 1011# volt irányított program, akkor ebédelni kellett. Én utáltam ebédelni! Nem, nem esett jól! És ott mindenki evett, 1021# és evett... Most látjátok... Ne kelljen már annyit enni! Hadd legyek nem éhes! Utána - mit kellett ebéd után 1032# csinálni? (közönség kórusban: Aludni!) - Na, az volt a nap mélypontja! Az maga volt a rettenet! Emlékszem, 1042# feküdtünk ott, és ráadásul ilyen tábori ágyakat nyitottak ki... - Megvan nektek? Te jó ég! De jó érzés ez, hogy 1053# neked ilyen él... Komolyan, te is az a tábori ágyas óvoda? De nem óvó néni vagy, nem úgy, hogy... Ugye, még ezt 1063# nem tisztáztuk! - Jaj, rettenet! Nem bírok aludni! Rettenet! Ezért... Mi van akkor, nem bírok aludni, nem bírok 1074# enni, mit csináltam? Ittam. Hát nem, hát valamivel el kellett tölteni az időt, akkor ... Pisilnem kellett! De 1085# mindenki aludt! Én meg szorongtam. Hogy szóljak? Most bepisiljek, vagy ne? Ha én jeleztem... Az az emlékem, hogy 1095# nem lehetett egyedül kimenni pisilni, ugye így van, nem az, hogy fölállok és... Hát semmi! A sárgát irányítottan 1106# lehetett csak eldobni. Semmi ilyen, hogy kimegyek... S akkor ott vagyok, öt éves gyerek... Nem hülye gyerek 1116# vagyok, hanem 5 éves. Otthon például szabad volt kimennem pisilni. Kifejezetten emlékszem, hogy a szüleim 1126# megengedték. Nincs ilyen emlékem, hogy odaállok apámhoz, kimennék pisilni, kaki is lehet, hogy lesz, most nem 1137# érzem pontosan... Öt évesen ott vagyok, és ... Rettenet! És akkor megyek, és emlékszem... Engem például zavarba 1148# hozott, nem tudom, ezeket el lehet-e képzelni... Zavarba hozott, hogy én egy fiú vagyok, ezt valahogy 1157# érzékeltem.. És akkor jön utánam egy... Néha azt gondoltam, jobb bepisilni! 1165# 1165# Szóval, maga volt a nyomorúság számomra az óvoda. Ezt egész bátran mondhatom. Maga a nyomorúság. De majd erről 1174# úgyis akarnék beszélni. Na, nem titeket használlak a gyógyuláshoz, ne aggódjatok! Tehát, ott van a két és fél 1184# éves kisgyerek, lehet kislány is, kisfiú, ahogy tetszik nektek,.. 1190# Az óvoda onnan jutott eszembe, hogy ez egy elit óvoda volt, ami szerintem... Egy óvodának nem elitnek kell 1199# lennie. De ez az volt. Képzeljétek el, de legkomolyabban így volt! Voltak polcok, olyanok, amelyeket én 5 évesen 1209# nem értem el. Kizárólag ezeken a polcokon álltak a homokozni való lapátok, kis gereblyék és vödrök. Mindegyik 1219# olyan polcon volt, amit nem értem el. S emlékszem egy ilyen kókadt kísérletemre, hogy - "Nem lehetne azzal a 1228# ..." -"Azzal nem!" Voltunk nyolcan vagy tízen egy csoportban, nem tudom, hányan voltunk, mert én annyira 1238# szorongtam mindenkitől, azt sem tudtam, hogy ki van még ott, és emlékszem, hogy csak három lapát volt. Azt 1247# mondják: "Menjetek ki homokozni!" És nem úgy, hogy akkor minden gyerek kap egy lapátot, és hajrá, gyerünk! Három 1257# lapát volt. Megvan neked is ez a 'három lapát, nyolc gyerek'? Hát komolyan mondom, hadd fogjak veled kezet! 1267# Szeretlek! Hát nem értem! Na most. Ott van a két és fél éves kisgyerek, én belegon... Nem is tudom, mi lett 1276# volna velem, ha én nem öt évesen kerülők óvodába. Szüleim azt mondták, látni való, hogy ez a gyerek nem teljesen 1286# úgy van, tehát hogy valami ...(fütyül) Tényleg, hát nagyon aggódtak, hogy egyáltalán az iskolában mi lesz velem, 1296# hogy ezért kis alapozás lesz az óvoda. Na, hát megalapozta, az biztos! Mert ami aztán az iskolában jött, az pont 1306# annak a folytatása volt! Tehát ott a két és fél éves gyerek. Bele sem merek gondolni. Képzeljük el, hogy a 1315# nyolcból ő kapja az egyik, nyolc gyerekből ő az a szerencsés három, lehet, hogy egy vetélkedőt is kéne, nem? Egy 1325# ilyen vetélkedő előtte... Egy ilyen X faktor, kiben van meg egy ilyen x faktor, hogy övé legyen a lapát, s akkor 1335# ő visz mindent, övé a lapát meg a vödör. A többiek meg... 1341# 1341# Szóval. Ott van a két és fél éves gyerek, ott van a lapátja. Lerakja a lapátot, mert most a vödörbe tömöríti a 1351# homokot. Jön a másik gyerek, és elviszi a lapátját. Na, most mi van? Ez egy határtartási kérdés! Most mi van? 1361# Húzok határt, vagy nem? Ilyenkor nagyon sokan, főleg ilyen jó szándékú ihletettségből azt mondják a két és fél 1371# éves gyereknek, aki zsigerből nyúl nem a lapát után, a kölyök után, aki viszi a lapátot: "Hát miért nem adod 1381# neki oda? Hadd játsszon már vele! Hát ne legyél önző!" Ugye, és aztán mindenféle moralizáló dolgok jönnek. Igen 1392# ám, de egy két és fél éves gyerek két dolgot tud nagyon ösztönösen. Az egyik: ösztönösen nagyon önzetlen, és 1402# ösztönösen nagyon kötődik dolgokhoz, és ragaszkodik. Például azért, mert 2 és fél évesen a lapát az énhatárain 1412# belül van. Meg a kis vödre, meg a kis nyuszókája-muszókája, a kis macikája. Az hozzátartozik ahhoz, amit ő úgy 1423# él meg, hogy "én". Ez azon belül van. S amikor azt mondjuk, hogy "Ne legyél önző! A kistestvérednek add oda! Mit 1433# képzelsz?" Tulajdonképpen nem engedjük, hogy világos legyen számára az, hogy "ez az enyém". De itt az 1443# "enyém"-ben nem a birtoklás az érdekes, hanem, hogy az élet valóságában megtapasztalja, hogy van valami, ami 1453# hozzám tartozhat. A lapát az hozzám tartozik, hozzám, és így kezd kiformálódni az, hogy látom, hogy van egy 1463# határom, hogy van olyan, ez vagyok én! Sose felejtem el, hogy egy pedagógus mondta azt, tanított minket, hogy 1473# élete nagy élménye, ahogyan egy óvodás fölült, már kora délután volt, az asztalra. És valami lenyűgözöttséggel 1483# lóbálta a lábát, - most föl kéne ülni ide - lóbálta a lábát, és azt mondja: "Én! Én!". Lesz egy élményszerű... 1494# Megfogalmazhatóvá válik ebből valami, hogy "én". Hogy ez milyen nagyszerű! 1501# 1501# De hogy a gyerek számára ehhez személyek kellenek, akik őt befogadják, visszatükrözik, szükségleteire 1509# válaszolnak, tudnak a gyereknél lenni, és nem csak maguknál. És kellenek hozzá tárgyak, amiket a magáénak 1517# érezhet, tudhat, és világosan jelölik ki számára, hogy van olyan, hogy igen, hogy ez én.... Ha mindig mindent 1526# oda kell adni, ez a határ megint túlcsúszik valahova.... S akkor hol vagyok én? Mert itt se lehetek, meg itt se, 1535# meg itt se... Valaki másnál kell lennem! Az az üzenet. Mindig valaki másnál kell lenned! 1543# 1543# Ezért olyan fontos, mikor nemcsak a gyerekkort nézzük, hanem valahogy személyiségfejlődés, és, és és... 1551# serdülőkor, meg fiatalkor... Törvényszerűen egy picit énközpontúnak kell lennünk. Azért, hogy meg tudjuk vetni a 1561# lábunkat a világban. A gyerek még csak azt mondja, hogy "Ez az enyém!", a felnőtt meg, azt, hogy "Na!" (kettőt 1570# dobbant a lábával) Ezért nehéz, ha bizonyos fejlődési szakaszokat ki akarunk hagyatni gyerekekkel. Aztán 1579# felnőttekkel. Aztán a lelki folyamatokban bizonyos szakaszokra azt mondjuk, hogy "Na, azt nem!" Tehát a 1587# megbocsájtás szakaszából hagyjuk ki a haragot. Ugye, mert az nem, nem... Ha kihagyunk bizonyos szakaszokat, nem 1597# tesz jót! 1598# 1598# Na most. Ennek a sémának a logikája, veleje, hogy akkor nem tudjuk a határokat megfelelően tartani, önkontroll, 1608# önfegyelem hiánya. Ezért hosszú távú célokért nem tudjuk tűrni, viselni, hogy unatkozunk, hogy érzelmi nyomás 1618# alatt vagyunk, hogy van egy késztetés, amivel valamit kellene kezdenünk... Összevissza vagyunk! Ha valaki 1628# belemegy a sémába, annak az lesz a következménye, hogy vagy minden rutinfeladatot próbál lepasszolni magáról, 1638# vagy pedig állandóan.... ami őbelőle jön, az megy kifele is. Valójában nem megéli a dolgokat, hanem kiéli. 1648# Mindent kiél! Megélni... Mit élne meg? Kiéli őket. 1653# 1653# Aztán van, aki észleli azt, hogy valami nem stimmel, ezért visszahúzódik, és akkor nem mer vállalni sem 1661# felelősséget, sem terheket, sem konfliktusokat, valójában kapcsolatokat sem, mert érzi, hogy akkor majd nem áll 1671# jót magáért. Hogy ott mindig elveszti a talajt a lába alól. 1676# 1676# És aztán a harmadik, amikor valaki túlkompenzálja a sémát, akkor történik az, hogy kívülről látod, hogy nagyon 1684# kontrollált, nagyon fegyelmezett, aki adott esetben néha óriásit durran. S akkor aztán jön a szégyen, a 1692# bűntudat, maga se érti, hogy hogy volt, s akkor valahogy így éli az életet. Hatalmas robbanások. 1700# 1700# Na most. Emlékeztek, és így most ezt egy picit leteszem, illetve... Emlékeztek, hogy minden gyereknek nemcsak 1709# fizikai, érzelmi szükségletei is vannak. Öt alapvető érzelmi szükséglet. És az ötödik alapvető érzelmi 1718# szükséglet hogy szól? Egészséges, természetes keretek az élethez, és az önfegyelmezés kialakulásához, 1727# kialakításához szükséges feltételek. Ez egy érzelmi szükséglete és igénye minden gyereknek. Reális keretek az 1737# élethez, és az önfegyelmezéshez szükséges világnak az átadása. Tehát például hogyha állandóan, állandóan a 1747# széken kell ülni, az iskolában kell lenni, a különórán kell lenni... Akkor túl szűkek a keretek. Nincs megfelelő 1757# játéktér. Ezért nagy dolog, ha azt mondhatjuk, hogy igen, itt van ez a tér, na ezen belül ereszd el a lovakat 1766# nyugodtan! Akkor is van keret, de valahogyan egy gyerek számára jó. 1773# 1773# És akkor például emlékeztek itt a játékok, adunk egy csomó játékot, hogy foglalja el magát... És mit tesz velünk 1783# a sok játék? Valamiképpen, valamiképpen elveszi az élet, a világ, a környezet fölfedezésének az örömét és 1793# lehetőségét. Már 2, 3, 4, 5, 6 évesen a legjobb kütyükkel kütyüzünk. Ha nem lenne annyi tárgy... Fölállnánk. Mi 1804# van itt? És amire igazán szükségünk van, nem a játék, hanem a játszás. A folyamat, a cselekvés, amiben benne 1814# vagyunk akár egyedül, akár anyával, apával, tesóval, másokkal. Maga a folyamat, és az, hogy fölfedezzük a 1824# világot. Hogy nem egy személy, becsomagolva, mindig azt mondja: "Ez van most, tessék!" Hát mi abban a 1833# fölfedezés?! Ja, az, hogy kibonthatom a csomagolópapírt. S akkor izgulok 17 másodpercig, amíg szét nem tépem. 1844# Hej, haj! 1845# 1845# Tehát az élethez megfelelő kereteket adni, az életnek a kereteit megmutatni, s az önfegyelemhez szükséges 1854# világot biztosítani - ez egy gyereknek érzelmi szükséglet. És hát... Igen. Jó. Megyek még egy picit tovább, 1863# hogy... Így aztán beszéltünk arról, hogy John Paine nyomán egyszerűbb gyerekkor, hogy milyen megdöbbentő 1872# hasonlóságok vannak aközött, amikor valaki valami súlyos történelmi szituáció miatt, vagy valami családi 1882# konfliktus miatt traumatizálódik, valami nagyon súlyos esemény éri őt, és hogy milyen nagy hasonlóságot mutat ez 1891# akkor, amikor valaki hosszú távon mindig túl sok stresszben részesül. Mindig túl sok. Hogy szinte ugyanoda 1901# jutunk, ha egy nagyot kapunk, vagy ha sok kicsit. És mi a közös vonás ebben? Így lehetne mondani, hogyha egy 1910# gyereknek túl korán a saját erejéhez képest be kell vonódnia a felnőtt világba. A határtartásnál is erről van 1920# szó, a gyerek hangolódik a felnőttre, és nem fordítva. Túlságosan be kell vonódnom a szüleim világába, én 1929# törődök anyával, apával. Anya sír, apa nemtudomén, ideges, alkoholista, ott vagyok a felnőtt világban. És az 1939# nekem nem jó, mert nem lehetek gyerek. Amikor bombák robbannak, apám alkoholista, vagy megvernek otthon újból és 1949# újból, vagy súlyosan elhanyagolnak, akkor tulajdonképpen a felnőttek világában kell lennem. Nem tudok egy 1958# gyerekvilágban lenni. De amikor túl sok tárgy, túl sok választási lehetőség, túl sok információ, és mindez túl 1968# nagy sebességgel jön, egyszerűen ez nem a gyerek tempója. Hogy a felnőtt világunknak, ugye, mi ezt.. olyan gyors 1978# az élet! Úgy szalad minden! Közben mi szaladunk.. Úgy szalad minden! És amitől mi egyszerűen csak idegesek 1987# vagyunk, feszültek, boldogtalanok, kiábrándultak, nem tudom, azt sem tudjuk, hogy mit csinálunk itt, attól egy 1997# gyerek megbetegszik. Tehát ha egy gyerek bekerül a felnőtt világ tempójába, az, ahogyan mi most élünk, 2006# egyszerűen nem a gyerek tempója. Egyszerűen sok neki, és kész. Olyan jó ezt kimondani, hogy ez van! Sok neki, és 2016# kész! S ezért, ha le tudjuk lassítani ezt a folyamatot egy gyerek számára, kevesebb információ, ritmus, tempó, 2025# le lehet lassítani. Kevesebb tárgy, kevesebb felelősség, tér a játékhoz, de közben keretek... Egyszer csak 2035# rengeteg gyerek aki mutatja a mindenféle tüneteket, magatartászavart, beilleszkedési zavart, most nem is mondom 2044# ezeket - egyszer csak elkezdenek a normális tartományon belül létezni. Nyilván van olyan, hogy valaki valamilyen 2054# alkat, s aztán... De hogy akkor a kezelhetetlenből a kezelhetőbe kerül. És az mindenkinek jó, a szülőnek is, meg 2064# a gyereknek is. 2066# 2066# Na szóval. Hej. Nézem az időt. Jó. Csak azon vakaródzok, hogy amit most mondani akarok, pont az az aggodalmam, 2082# bár mi felnőttek vagyunk, hogy sok információt szeretnék nektek átadni, és hogy az nem lesz-e sok. 2097# 2097# Elmondok egy történetet, és utána csapok bele. Valódi, megtörtént eset. Pesthidegkúton egy iskola, ahol 2106# éppenséggel olyan gyerekeket is normálisnak tartanak, amire sokan azt mondják, hogy ez nem normális, ez már 2116# eleve egy ördögi kört indít el... Magatartászavar! Túl.., túl... Most, ha a tanító néni azt mondja neki, mert a 2126# gyerek mondjuk 7-8-9 éves: "Na most, akkor itt van egy matematikai feladat. Most akkor mindenki nagyon üljön, 2136# mert igaz, hogy ültök, de most nagyon üljön mindenki, mert azért ez most egy komoly feladat! Merre fog nézni a 2146# kacsacsőr?" Ugye, van, akinek ez mond valamit... "Melyik a nagyobb? Itt is van egy összeadás, ott is van egy 2156# összeadás, de melyik lesz a nagyobb, arra néz a kacsacsőr!" Most egy gyerek, aki... (hanghatásokkal jelzi, hogy 2167# a gyerek izeg-mozog) Mikor azt mondják, hogy most akkor úgy nagyon üljön neki, mert ez most egy olyan nagyon 2177# matematikai feladat... Nagyon, és pont az életkorának megfelelő, tehát bírnia kell... Mondok egy valós 2186# alternatívát. Azt mondja neki a tanító néni: "Na, Peti! Neked lehet azt, hogy... mi most a földszinten vagyunk. 2196# Menj föl a másodikra, számold össze az összes lépcsőt. Ahogy mész föl, számold végig. Azután jegyezd meg ezt a 2207# számot. Aztán néz meg, ott a másodikon vannak a fogasok, számold meg, hány fogas van. A kettőt add össze. Utána 2217# nézd meg, hány fogason van kabát, azt számold össze, és utána gyere le. De minden második lépcsőre lépj. Ezt is 2227# add össze. És akkor a nagyobból vond ki a kisebbet. - És a gyerk megy, és fölfedez, és csinálja, és a szónak jó 2237# értelmében van tere, és mozoghat, és cselekedhet. És már írja is, és rohan, és előbb kész akar lenni, mint a 2247# többiek,... És állva csinálja. Nem kell az, hogy üljön le, mert ... És ha nem jön ki... Hát Peti! Menj, csináld 2258# meg még egyszer! Hát ha valahol elrontottad! Hát jó eredményre kell jutni! 2265# 2265# Szóval azok a gyerekek egyrészt, amikor valamilyen válaszreakciót adnak mindenféle zavarokkal, tulajdonképpen 2273# nagy segítségére lennének a felnőttnek. Hogy mi fölfedezzük, hogy valami nincsen rendben a mi világunkkal. De 2282# itt nagyon gyakran megtörténik egy negatív kör, hogy zavarja a felnőttet a gyerek, mert hát elbizonytalanodunk, 2290# ugye? Mit csináljak vele? Aggódok, félek, elkezd lenni egy bűntudat, amit nem szívesen tudatosítok, hogy "Talán 2299# rossz anya vagyok? Talán valamit nem csináltam jól?" Azon belül már van annyi ilyen konyha-lélektani ismeretem, 2307# hogy nem viszem én el a gyerekpszichológushoz, mert rögtön velem akar majd beszélni... Ugye, mert most már nem 2316# ott tartunk, hogy váratlanul érne téged, hogyha elviszed nevelési tanácsadóba, akkor úgy hirtelen otthagyhatod. 2325# Nem, már ennyit tudunk erről a világról, hogy akkor azt mondja majd a pszichológus néni, hogy "Hát kedves 2333# anyuka, maradjon csak itt nyugodtan, a gyerek megy a játszószobába, mert látni való, van egy csomó 2341# sütnivalója..." És annak a réme, hogy azt fogja mondani majd ott az a szakember néni, hogy "Az apjával is 2349# szeretnék találkozni" - Na, ezt nem! Ezt biztos, hogy nem! Biztos hogy nem! mert még ha pusztán csak az, hogy az 2357# apja, de a házasságunkkal mi van? na, nekem ne kotorjon bele az a nevtanos néni, az a pszichomókuska! Nem, ezt 2366# nem! Nem! Nem! A gyerekkel van a baj! Nekem nagyon kell sietnem. Hát alig bírtam elintézni. Hát elveszik tőlem 2375# az állásomat, én is , a férjem is, mindenki elveszti az állását, ha nem hagyhatom itt, és csináljanak vele 2383# valamit! 2384# 2384# Hogy milyen, hogy mennyi erő visz bennünket arra, hogy egy helyzetet annyira leegyszerűsítsünk, hogy valahogy 2393# úgy nézzünk egy gyerekre, hogy valami tulajdonsággal ruházzuk őt föl, és azt mondják, hog "Rossz gyerek!" És 2402# ennek különböző nevei vannak. Hogy ilyen gyerek, és olyan gyerek. És hogy mennyire el tudjuk veszíteni a 2411# rendszerszemléletünket! Hogy vannak folyamtok, amik idáig vezettek, egy rendszer, ami valahogy működik, például, 2421# hogy túl sok tárgy, túl sok információ, túl sok választás, és mindez nagy sebességgel. hogy ebből alakulnak ki 2431# helyzetek, amit a gyerek már nem tud, ezért hála az égnek nem valami depresszív magatartással válaszol, hogy már 2440# csak ül... Mert akkor nincs benne erő! Tehát amikor még rohan, meg megveri az osztálytársát, meg visszaszájal, 2450# az a jó! mert még van benne annyi életerő, ami az élethez kell, a fejlődéshez, meg a növekedéshez. Hogy ez a 2459# jobbik. Hogy el tudjuk veszteni, az egész rendszert szem elől tudjuk téveszteni. és mennyire egyszerű aztán egy 2469# gyerekre azt mondani, hogy "Ilyen vagy!" S ettől a pillanattól kezdve, mert hogy a gyerek ugye bennünk 2478# tükröződik, ő nem tudja, milyen, ezért most azt is megtanulta, hogy ráadásul ő a hibás, ő a rossz, ezt is ő 2487# rontotta el, és egyébként is... De könnyű bezárni egy gyereket ebbe a körbe! És utána már csak a tehetetlen 2496# vergődése marad. 2498# 2498# 9 éves volt Edison. A tanító nénije merő jószándékból elmondta édesanyjának, aki eléggé aggódott a gyermeke 2509# jövője miatt, mint minden normális édesanya, hogy sajnos a gyerek nagyjából taníthatatlan, a legvalószínűbb, 2520# hogy semmi nem lesz belőle. Edison, 9 évesen. 2525# Ezek a bélyegek, amiket meg tud kapni egy gyerek. Híj, de micsoda... Az Edisonos történetet idén már elmondtam? 2537# Idén még nem. Ha valaki nem hallotta, ezt muszáj tudnotok! Hogy ez a gyerek... Hogy a kreativitás... Emlékeztek, 2549# a kreativitás... Az a személy kreatív, aki tudja a figyelmét szét is szórni. Aki asszociál. Úgy asszociál, úgy 2561# köt össze dolgokat, ahogy azok nem, akik rendesek. Mert ők tudják, hogy kell összekötni dolgokat, ugye? A-ból 2572# B-be, és ráadásul balról jobbra. S akkor: "Jól van, Petike!" De ő azt mondja: "Összeköthetem az A pontot és a B 2584# pontot úgy is - figyeljétek, mekkora trükk lesz - A pont, B pont, s én a ceruzával itt az asztal alatt rajzolok 2596# egy vonalat. A tanító néni csak azt fogja látni, hogy innen megy egy vonal, meg innen." -"Kész vagyok!" - "Ez 2608# mi? Hát látni valóan egy dolgot nem csináltál meg: A pontot B-vel nem kötötted össze." - "De bizony!" - "Te még 2620# feleselsz?! Nézd meg! Megyek az igazgatóhoz! Tessék, ezt rajzolta! Összekötötte az A-t a B-vel! Na?" - "Igen, 2631# tanító néni, csak meg kéne nézni az asztalnak az alját, ott megy a vonal." Hogy ez a gyerek, aki azt... Ah, 2643# Edison, 9 évesen sajnos... Tényleg kicsit zavarban vagyok, mert annyiszor mondtam már ezt. Még jó, hogy idén 2654# nem. 2655# 2655# 99 évvel ezelőtt, tényleg, így, így, így, 1914-ben volt. Edison este áll a munkatársaival és nézi, ahogyan 2665# ízzé-porrá ég a laboratórium, a kísérleti telep, az egész életműve. Hatalmas lánggal ég. Na most Edisonnak, mert 2677# hogy nem teljesen normális, ugye nem az jut eszébe, hogy kell viselkedni akkor, amikor éppen elég mindenem, és 2689# akkor rögtön tudja is, hogy azt hogy kell csinálni... Két gondolata támad. Az egyik: szól a kedves ismerősének: 2700# "Te, légy szíves szaladj már el anyámért, hívd ide, hogy jöjjön, mert ilyet többet nem lát!" A 2710# kutató-kísérletező elme! "Anyámat is bevonom ebbe az érdekes jelenségbe..." A második: reggel odamennek a 2721# munkatársaival együtt, nézik az üszkös romokat, semmi, nulla! A munkatársai mind normálisak, tehát rosszul 2732# vannak, kókadoznak, egyik sír, a másik meg se tud szólalni, Edison meg: "Gyertek ide, akarok nektek egy fontos 2743# dolgot mondani!" Odamennek. "Figyeljetek csak! Óriási szerencse történt este! Az összes tévedésünk odaveszett!" 2755# És ugye a történeti hűség: egy hónap múlva működött a világ első fonográfja. 2763# 2763# És hogy ugye milyen sokan vannak, akik aztán azzal a bélyeggel élnek, hogy nevelhetetlen, képezhetetlen... Jaj, 2774# de nagy dolog, ha csak egy valaki van a környezetünkben, aki ránk néz és fölfedez minket. Milyen nagy dolog ez! 2785# Nem tudom, hogy őrzitek-e ti azokat az egy-egy embereket, akik gyerekkorban, vagy serdülőkorotokban, vagy 2795# egyetemista korotokban úgy rátok néztek, és azt mondták: "Hogyne tudnád megcsinálni! Ne viccelj! Hát simán!" 2806# Hogy akik kinézték belőlünk. 2809# Emlegetem nektek ezt a pszichoterapeuta mestert, aki azt mondta, hogy: "Feri, gondolj vissza az életedre abból a 2820# szempontból, hogy amikor az életed nagy döntéseit hoztad meg, ott mindig van még valaki más is." Sosem vagyunk 2831# egyedül. Valaki, aki olyan értelemben ott van, hogy: "Na, nézd apa, megcsinálom!" Vagy úgy, hogy "Feri, meg 2842# tudod csinálni!" De nagy dolog ez, hogy néha... Elég egy-egy ember. Ránk néz, és kinézi belőlünk. S tényleg, 2852# ez... Jaj, jó is beszélni róla! 2856# 2856# Jól van. Most jön a nyögvenyelős rész. Mert ide kell ezt hozni, hát pont erről van szó. meg a kérdés: "Jó, de ez 2866# hogy alakul ki?" Például: a kulcsos gyerek. A kulcsos gyerek. Szélnek van eresztve. Nem kapja meg a növekedéshez 2877# szükséges kereteket. Nincsenek reális keretek. Merthogy semmilyen keretek nincsenek. Egy kulcs van, és: "Fiam, 2888# oda mész, ahova akarsz. Azt csinálsz, amit akarsz." Itt nincsenek megfelelő keretek, ezért van egy vad 2897# burjánzás. És ezt már mióta tudjuk, 1976-ban publikálták, és így nevezték ezt el, hogy a 'család mentálhigiénés 2908# funkciói'. És a család mentálhigiénés funkciói - szinte mindegyik tartalmaz és mutat abból valamit az 2918# alpontokkal együtt abból, hogy reális keretek, és az önfegyelmezéshez szükséges világ és közeg átadása. Úgyhogy 2928# ezt szeretném elmondani nektek, informatív lesz, és rettenetesen unalmas. Nagyon. Döglődni fogtok, és unni, 2939# frusztrálttá váltok, és aki nem bírja, menjen ki, lázadjon, bepisilhet, és akármi... Csak egy picit! Hogy akkor 2949# lássuk, hogy jó, de akkor hogy vannak a keretek? Az nem azt jelenti, hogy akkor állandóan tiltani kell! A keret 2960# az nem azt jelenti, hogy "Teszed le!" Nem ez a keret, hogy állandóan tiltok, és szabályozok. Hanem például 2970# mondom ezeket. 2972# 2972# Például a gyerek számára beérkező információkat szűröm. Hogy azt mondom én, hogy ezeket az információkat 2985# egyáltalán nem érdemes, hogy megkapja. Mert nem tud vele mit kezdeni. Hogy egy gyereknek mesélek, mert amikor 3000# mesélek, akkor minden, még a képzelete is csak és kizárólag olyan képeket fog használni, amelyeket ő maga képes 3015# elviselni. Ha kívülről jönnek a képek, olyan képek is érkeznek majd, amelyekre nincsen fölkészülve. Tehát ezért 3029# a legzseniálisabb a mese, mert elindul a képalkotás a lehető legnagyobb belső biztonságban. És ezért lehet 3043# nyugodtan mesélni egy gyereknek azt, hogy "és akkor a farkas kitátotta azt az undorító nagy, fogakkal teli 3057# pofáját..." S a gyerek: (megszeppenve liheg) "és ahogy kitátotta, kifröccsent a nyál, és a nagymama már sehol se 3072# volt! Szőröstül-bőröstül nyelte le! És már csukta is be azt a ronda pofáját." S a gyerek: "Még egyszer ezt a 3087# részt! Ezt!" Azért, mert miközben te mondod, és közben te is benne vagy, és ott születik valami, és egy kreatív 3101# folyamatban vagyunk, és ő azt elképzeli, a gyereknek a fantáziája ilyen értelemben nem naturális. Nem. A tied 3116# olyan. Komolyan. Hát teneked eszedbe jut, hogy a hentesnél hogy vágták el azt a felsálat, meg... Mit tudom én, 3131# nem szoktam húst enni. Én már kiskoromban is az izét, néztem, nu pagagyít. Nu, pagagyí, ez csak mond valamit! Na 3145# megállj csak! - Nu, pagagyí! Azt láttam, ki volt írva. 3153# Szóval.. Na! gyerünk, Feri! Egészséges határok tartása, például, hogy az információkat szűröm. Akár úgy, hogy 3167# mesélek, és nem... nézze, amit akar... Rendben, Most ezeket nem akarom nagyon kifejtegetni, csak hogy lépjünk be 3182# ebbe a világba, hogy ez mit is jelent. Akkor már tudjuk, hogy mit jelent, akkor megyünk tovább. Dehogy időzünk 3197# itt. Hát fölfedezünk! Még annyi dolgunk van! 3203# 3203# Aztán: az információkat rendezzünk, összefüggésbe, történelmi távlatba is tudjuk állítani. Hogy nem csak úgy 3205# ömlik és árad, s akkor az van... Ugye tudjuk, hogy ma két problémánk van. Nem az, hogy nincs elég információ, 3208# hanem nem tudjuk, hogy melyik a fontos. Nem is bírjuk kiválasztani a lényegtelenből a lényegest. De ami emögött 3211# a probléma, hogy alig találunk egy olyan felnőttet, aki segítene nekünk abban, hogy megmondja, hogy mi a fontos, 3214# és mi nem ezek közül. Ezért nem az a határtartás, hogy a gyerek nem ülhet le a számítógép elé. Hanem az, hogy 3216# tanítjuk a gyereket, hogy hogyan böngésszen. Hogy a figyelmét... "Te most mit akarsz megnézni? Mire vagy 3219# kíváncsi? Ez tulajdonképpen érdekel téged? Ez fontos most neked?" Például ma megtanítani egy gyereket böngészni. 3222# Ez egy külön...(csörög egy mobiltelefon - Aha! Hír érkezett!) Jó. Tehát. Hogy összefüggéseket mutatunk. Hát azt 3225# egy felnőtt tudja elmondani, hogy... 3226# 3226# Annyira emlékszem! Édesanyámnak volt egy nagy érzékenysége. Ez sokszor jó volt, néha meg nem. De néha... úgy 3234# mentem, és dühösen mondtam, hogy ezt csinálta a Józsi!" És akkor anyukám tudott olyanokat mondani, hogy: "Hát 3243# tudod, én láttam..." Erre emlékszem például. Na most hirtelen eszembe jutott valami, amire nem is gondoltam 40 3252# éve. Nem tudom, hogy ez jó volt-e vagy nem, lehet, hogy ettől vagyok egy kicsit ilyen... Bevonódtam a felnőtt 3261# világba. Emlékszem, hogy anyukám azt mondja például, hogy: "Igen, igen, rettenetes lehet a Rózsival, meg 3269# biztosan nagy pech annak, aki mellette ül, de tudod, a szülői értekezleten láttam az édesanyát. Hogy milyen egy 3278# zavarodott néni volt! Vagy: "Láttam az apját, te, biztos alkoholista." Aztán engem nem érdekelt, most 3286# alkoholista, zavarodott, vagy mi, csak tudom, hogy egyszer csak egy tágabb összefüggést mondott az anyukám. S 3295# akkor hirtelen... Nahát. Akkor a Józsinak van egy apja. Alkoholista. Nem is tudom, hogy az mi, csak látom 3304# anyámon, hogy az valami nem jó dolog. Hogy az olyan, hogy attól a Józsi lehet ilyen. Hát így ennyit fogtam föl, 3313# hát nem kellett több. És akkor rögtön összehasonlítottam, hogy "Fú. Hát nekem se könnyű az élet, mondjuk az 3321# anyám miatt se, de hát az én anyám nem zavart. Hú, hát az milyen nehéz lehet!" 3328# 3328# Mennyi információ! Tudjátok, egy ős, szakállas történet, pedig hát akarom mondani az unalmas pontokat, és 3334# összezavartok teljesen. Mindenféle érdekes történetek jutnak eszembe. 3338# 3338# Az édesanya elhatározza, hogy ő jó anya lesz. Ezért aztán, ha a gyermek az első, nagyon lényegi kérdést teszi 3350# föl a szexualitásra vonatkozóan, ő ott áll a gáton. Ő ott áll, és máris mondja, mi hogy van. A fontos 3361# információkat meg kell adni. És tényleg valami... Látjátok, ez a papi reakció. Ha szex, rögtön összehúzom 3373# magam... Na szóval. Valami családi parti, vagy valami van, és egyszer csak megérkezik egy kedves ismerős, s 3385# hozzák a 3 éves unokatesót. Ugrál a gyerek, megy az anyához: "Anya! Anya! A Rozi hogy került ide?" Aha! Én 3396# meghallottam itt a kérdést. "Hogy került ide? Tudod, van egy férfi, meg van egy nő..." S elkezdte ezt mondani. 3409# "Van a férfi, van egy nő, megszeretik egymást," s akkor jól belebonyolódott. A gyerek valami miatt olyan 3420# rendesebb fajta volt, kivárta, míg az anyja büszkén meg nem áll, hogy na, az első adag megvolt, s akkor: "De 3432# anya, engem csak az érdekelt, hogy autóval jöttek, vagy trolin? 3440# 3440# Szóval, az információk szűrése. De nemcsak szűrni, hanem megtanítani egy picit... Távlatok, összefüggések. 3449# Széder este az olyan szép a zsidó hagyományban. Hogy széder este, ugye, Húsvét ünneplése, Egyiptomból való 3458# kiszabadulás. És az a forgatókönyve, a rítusa a széder estének, ahol hagyományosan ünneplik, hogy a legkisebb 3467# gyerek, aki már eszénél van, és meg tudja kérdezni, a széder estén a vacsora alatt egyszer csak föláll - persze 3476# mondják neki, hogy: "Most! Most!" - És akkor iszonyú büszkén feláll, és azt mondja: "Miért olyan rendkívüli este 3486# ez a többi estéhez képest?" Ezt a legkisebb kérdezi. S akkor leülhet. S akkor föláll a családfő, az apa, s 3495# elmondja "Azért, mert most azt ünnepeljük, hogy Isten kivezette a népet Egyiptomból, a szolgaság földjéről. 3504# Azért eszünk keserű salátát, és azért..." 3508# 3508# Na. Valahogy összefüggésekbe állítani, segíteni rendezni. Aztán mondom, ezeket így fogom mondani: Például a 3518# család az önmagunkra vonatkozó információk megosztásának a helye. Rengeteg információ árad, és közben pedig azt 3529# sem tudom, hogy vagy. Hogy tulajdonképpen pont a családtagok nem adnak magukról elég információt. Csak amikor 3539# már zavar van, a zavarnak az információit közlik. De azelőtt lenne még egy lépés, hogy tudunk-e... Hogy 3549# hazamegyek, és mondhatom. És anya nem mondja, hogy: "Menj már innen, én is fáradt vagyok! Ne nyaggass!" Hogy a 3560# gyerek mondhatja, és a felnőtt is mondhatja mondjuk a férjének, feleségének... Egy hely, ahol az információkat 3570# megoszthatjuk. De akkor ez egy személyes információ adásnak-kapásnak a tere. És milyen érdekes ez. Egy csomó 3581# ismerősöm van, aki kitette a tévét. Azt mondja: "Egyszerűen időbe nem fér bele az, hogy megnézzünk minden 3591# műsort, és hogy beszélgessünk egymással." Tehát egyszerűen valahogy beszorult ez, mert ő ezt akarja megnézni, a 3601# másik azt akarja megnézni, a harmadik már megy a számítógéphez, és kész! Vége az estének. Tehát ott van két 3612# óra... Ha apa megnézi a kilencven perces meccset, plusz hosszabbítás... Ugye megnézi a meccset, föl van dúlva. 3622# Hát nem így van?! Na! ..... (Csitt, Feri! Egy szót se többet!) Most akkor pont majd a meccs után a feleség 3632# mondja: "Te, olyan érdekes dolgot mondott a barátnőm!" Tehát az ingerküszöb valahol itt van! Hát esélytelen! 3643# Ugye, mert az, ami így megy, az sokkal kisebb inger, ráadásul lassabb. Hát, ami a családban zajlik, ahogy 3653# egymásnak elkezdjük mondani magunkat, annak sokkal lassabb a tempója! Mire valaki, még ha olyan jól is tudja 3663# kifejezni magát, mire úgy eljut oda, ami tényleg igazán fontos... negyed óra. És csak ülünk négyen az asztalnál, 3674# és mire ott mindenki... És akkor várnom kell... Iszonyú lassú ahhoz képest, hogy (kattintgat, mintha TV 3684# csatornákat váltogatna - 78, 79...) Lassú! Lassú a tempó. És akkor érdektelenné válik. Tulajdonképpen unjuk 3694# egymást. Sokkal jobban stimulál bennünket mindenféle képernyőn zajló tempó. Unalmas, ahogy te elmondod, hogy mi 3705# van veled, na! Most nem... Jól van! 3709# 3709# Jó. A család visszajelzést és útmutatást ad. Hogy visszajelzéseket kapunk, ugye. Tükröződünk. Fontos, hogy 3720# tükröződjünk, hogy magunknál legyünk. A család ezért a legideálisabb gyakorló terep. Hogy ki... Az olyan szép, 3732# amikor nem tudom, serdülő srác először kitűri az ingét, ugye, mert addig mindig rendesen betűrte... Kitűri, 3743# kigombolja, haját így össze-vissza... Lyukas cipő... És akkor a nővére elmegy mellette, s azt mondja: "Peti, 3755# hogy nézel ki?! Néztél már tükörbe?" Kapott egy egészséges visszajelzést, akkor azt elrakhatja, hogy igen, akkor 3767# ez nem biztos, hogy annyira... Attól ő még lehet ilyen, de hogy valami tükröződik valahol. Nem az, hogy: "Ide 3779# nem mehetsz, fiam, oda nem mehetsz, fiam..." vagy egy serdülő lány, na, hát ezt most már nem is... A család, 3790# mint gyakorló terep. Először fogja, és akkor hol vegyen föl először egy ilyen cicanacit? Nem mondtam jól? Föl, 3802# és akkor úgy otthon abban megy. És akkor észreveszi, hogy apja kicsit úgy követi... Ezt nevezzük gyakorló 3814# terepnek. 3815# 3815# Tehát: visszajelzést, de útmutatást is ad. Vagyis, hogy tulajdonképpen a visszajelzések akkor egy 3825# szabályrendszerbe is szerveződnek. S akkor, jé, hogy itt van egy összefüggés is! Hogy ezt mi azért nem 3836# csináljuk, mert... Akkor ez összefügg azzal, és.. Jó? 3842# 3842# Világképet és életfilozófiát közvetít a család. Világképet és életfilozófiát. Mondom a rossz hírt: mindenképp. 3851# Ha akarjuk, ha nem. Mert a szüleink a puszta létezésükkel kifejezik azt, hogy hogyan vannak bent a világban. És 3861# ha ők unják az életet, ha azt mondják, hogy nem érdemes emberi kapcsolatokat létesíteni, hogy én házam, én 3870# várom, hogy igazán itt vagy csak biztonságban, hogy mindenki hülye, hogy a világ ellenséges és fenyegető, és 3879# egyébként is... Tehát, minden szülő akarva-akaratlanul egy világképet, filozófiát, és az ahhoz való gyakorlati 3889# hozzáállást is megtanítja a gyerekeinek. Ha akarja, ha nem. Ha most a szülőknek van valami hosszú távú valami, 3898# akkor akaratlanul is a gyerekek ezt átveszik, és megtanulják. Hogy egyáltalán, hogy van ilyen! 3907# 3907# A legmegrendítőbb... Egyszer egy picit elkezdtem ezzel foglalkozni, de hát annyi minden érdekes van a 3916# világban... Vannak alap... Mit jelent az, hogy világkép, meg életfilozófia? Nem olyan dolgokra kell gondolni, 3925# hanem csak az életünk legfontosabb kérdéseire. Tehát például: Van-e valami a halál után, vagy nincs? Érdemes-e 3935# embernek lenni, vagy nem? Jó dolog-e minden nehézség ellenére másokkal kapcsolatban lenni? A jó erősebb-e, vagy 3945# a rossz? A nehézségből föl lehet-e állni, vagy nem? Van-e olyan, hogy valaki úgy, ahogy van, rossz? Alkalmas 3955# vagyok-e, vagy lehetek-e az életre? Lehet-e valakit szeretni, vagy nem? Szerethető vagyok-e és tudok-e szeretni, 3965# vagy nem? Ezek az élet alapkérdései. Érdemes-e élni, vagy nem? Az életnek van-e úgy értelme, vagy semmi? Ahogy 3975# múltkor hallottam, hogy semmi. Azt mondta valaki. 3980# Olyan szép ezért a két magzat, ahogy beszélget 3984# egymással. Az zseniális. Az egyik azt mondja: -"Ó, hát a születés után nincs már semmi." A másik meg valahogy: 3995# -"Te, hát miért ne lenne? Én szerintem a születés után kezdődik valami új." -"Ugyan már, milyen új?! Vedd 4005# tudomásul, hogy a születéssel minden véget ér!" -"De hát nem lehet, hogy ott akkor valami tág tere lesz az 4015# életnek?" -"Tág tere?! Milyen tág tere? Már csak azért is, itt a köldökzsinór. Addig van élet, amíg ez tart. Még 4026# ha lenne is, semmi, ennyi az egész. Ez a realitás, drágám!" - mondja a kis iker a másik kis ikertesójának. -"Ez 4037# a realitás. Ennyi!" A másik: -"Te, de nem lehet, hogy... odakint van a mami?" -"Milyen mami? Milyen mami? Hol 4048# van itt mami? Milyen mami? Te hiszel a mamiban?! Látni valóan itt nincs semmi mami!" -"De nem lehet, hogy 4058# valahogy körülöttünk van, vagy úgy..." -"Hogy volna már körülöttünk?" -"De hát én mintha valamit éreznék, 4068# mintha..." -"Ugyan már! Érzéki csalódás!" 4073# 4073# Szóval. Na. Ha akarjuk, ha nem, megtanuljuk, átvesszük azt, ahogyan a szüleink látják és bent élnek a világban, 4082# amilyen gyakorlati válaszokat adnak az élet legnagyobb kérdéseire, akkor is, ha azokat sosem tették föl 4091# maguknak. Ezt megtanuljuk. S amivel dolgoztam egy picit, de aztán lehet, hogy annyira megrendültem, hogy azt 4100# mondtam, hogy ezt hagyjuk is... Fölírtam 7-8-9 ilyen alapvető kérdést, voltunk egy társaságban... Hittanórának 4110# hívják, de jó dolgok történtek.. - Nem tudom, milyen élményeitek vannak... - és azt kértem, hogy válaszoljatok 4119# az alapján ezekre a kérdésekre, hogy mit hoztok a családból. Hogy valahogy... csak olyan intuitíven, hogy apa, 4129# anya, hogy mi érkezett meg hozzátok. És tudjátok, a legmegrendítőbb az volt, hogy talán egyetlen olyan gyerek se 4139# volt.. Hát olyan nem volt, hogy mind a hét-nyolc igen... Talán alig volt olyan, akinél, ahol a többség igen 4148# volt, és volt egy olyan srác, az egyik legklasszabb, legrendesebb srác, minden kérdésre nemmel válaszolt. 4157# Miközben a szülei minden vasárnap elmentek, és elvitték őt a misére. Az összes gyakorlatias válaszuk arról, hogy 4167# mi van az élettel, az volt, hogy nem érdemes, értelmetlen, az emberek megbízhatatlanok, nem érdemes bízni, 4176# úgyse... 4177# 4177# Tehát azzal, hogy életfilozófia, s hogyha ez az életfilozófia a világkép, amit a szülők azzal közvetítenek, hogy 4185# bent állnak a világban, és élik az életet. Ha ennek van valami távlata, kerete, akkor ezt megtanuljuk. Ha 4194# meg..., akkor... Jó. 4196# 4196# Keretek, határok, idő. Akkor ezt most lezárom. 4202# Nagyon köszönöm a figyelmet. Ezzel folytatnánk. Elmondanám, mit gondoljunk arról, hogy határok, keretek, hogy ez 4216# hogy születik meg bennünk, és akkor... (Megtapsolják)
Lejegyezte: H.E.