2013.09.17-masodpercjelolessel
A pálferi wikiből
0000# Köszöntelek benneteket! Isten hozott mindannyiótokat! 0004# Hajj! Akárhányadik év is ez, azért mikor újra kezdjük, akkor van benn valami megszokhatatlan. Valami, valami, 0013# hej-haj, kicsit izgulok is, izgulok, izgulok. Tudjátok, hogy most akkor keddről-keddre megyünk, és hogy a 0021# múltkori alkalommal úgy fejeztük be, hogy miután majdnem 50 kérdés érkezett, ezért kb. 20-ra tudtam válaszolni, 0031# maradt 30, és hogy arra jutottam, az első alkalom akkor legyen az, hogy a maradék kérdésekre akkor válaszolok. 0040# Rögtön mondom, tudjátok, a vesszőparipáimat, úgy egyébként van bennem zavarodottság, hogy én a kérdéseitekre 0049# tudok-e válaszolni. Ezért sokkal szívesebben mondom azt, hogy nem tudok, hogy ne vegyétek válasznak azt, amit 0058# mondok, hanem vegyétek úgy, hogy elérkezett hozzám egy kérdés, és amit ez bennem keltett, ahova én jutottam 0066# azzal kapcsolatban, ami nekem eszembe jutott, azt mondom el róla. Mindennek a hátterében pedig az van, hogy 0075# nyilvánvaló, ha kérdezel, akkor a legritkább esetben kérdezünk ebben az összefüggésben itt mi valami teoretikus 0084# kérdést. Tehát még ha úgy is tesszük föl, annak van valami személyes vonatkozása, egészen világos. Pontosan a 0093# személyes vonatkozást nem ismerem. Ahhoz kellene leülni, ahhoz kellene nagyon sok idő, ahhoz kellene a személyes 0102# kapcsolat, ami pedig pont nagyon nehézkesen van itt jelen. Vagyis éppenséggel sokszor ami miatt kérdezünk, és 0111# ami a legjobban érdekel, pont arra tulajdonképpen nem is lehet mit mondani, mert hogy ez a helyzet nem nagyon 0120# alkalmas rá. Ezt mindenképpen szeretném - talán még a csalódások elkerülése végett is, meg hogy ki tudjam 0129# mondani valahogy azt, ahogyan érzékelem ezt a helyzetet. Az is biztos, hogy meggyőződésem, hogy ha csak nem 0138# vagyunk nagyon-nagyon sebzettek, vagy nem vagyunk egy mély krízisnek a mélyén, hogy a legjobb válaszaink a saját 0147# kérdéseinkre nálunk vannak. Ezt már annyiszor megtapasztaltam. Na, ennyit talán, nem akarom ezt hosszan ragozni. 0156# Van 30 kérdés, és hú, nagyon fullasztó. 0160# 0160# Az első kérdés, ez is milyen... sokat mondó. Sorba mentem, az elejétől mentem kb. a 20-dikig, de ezt a kérdést 0168# kihagytam. Ez volt az egyetlen kérdés, amit kihagytam, és ez így szólt: 0174# "Hogyan élted meg Miklós atya halálát? Hiszen így ismét temérdek feladat zúdult rád, ami miatt - ha jól 0182# érzékeltük - megváltál a Kövitől. Miben más a mostani helyzet, mint akkor?" 0188# Erről szívesen beszélek néhány mondatot. Annyira kikészültem Miklós atya halála kapcsán, talán így mondanám. 0196# Nyilván az ő elvesztése megrendített, már csak azért is, mert ő hívott engem oda a Babér utcába. Egyszer 0204# csörgött, és azt mondta "Feri gyere, szívesen látunk téged." És hogy jóban voltunk, jóban voltunk. Emlékszem egy 0213# beszélgetésünkre. Talán ezt el lehet mondani, hogy mondjuk milyen volt a kapcsolatunk, és hogy én szerettem 0222# ebben lenni. Hogy egyszerűen leültünk, s akkor elkezdtünk beszélgetni arról, hogy "Tulajdonképpen nekünk mennyit 0231# kéne beszélgetni egymással?" Nagyon nyíltan lehetett Miklóssal beszélgetni, nagyon. Megállapodtunk abban, hogy 0239# tulajdonképpen mi nem tudunk egymással barátkozni. Miklós azt mondta "Feri, nekem van sok jó barátom, énnekem is 0248# vannak jó barátaim. Nekünk nem kell barátoknak lenni, nem kell elkezdeni ezt." Akkor azt mondtuk, nem, 0256# egyszerűen bőven elég, hogyha nagyon normális, kollegiális viszonyban vagyunk egymással. Ez nagyon jó volt 0264# nekünk. Annyira tiszták voltak a keretek, hogy nagyon jó volt így. Senkivel nem éltem még azt meg, hogy minden 0273# zavar nélkül azt lehetett mondani "Nem szeretnék veled barátkozni." és hogy a másik is azt mondta, hogy "Én se." 0282# És hogy ebből nem az lett, hogy akkor tik-tik-tik, köd előttem, köd utánam, hanem hogy ettől lett a legjobb a 0291# kapcsolatunk. Nagyon jól eső, ez nagy élmény nekem. Hogy nem akartunk egymás barátai lenni, s nagyon jóban 0299# voltunk. 0300# 0300# Aztán az elvesztése kapcsán, ugye ahogy rám szakadt ott sok minden, abban egészen kikészültem. Teljesen 0309# kikészültem. Ezt azért is mondom, az év vége felé alig voltam már ép eszemnél, sajnos, sajnos. Elkezdtem... 0319# azért volt ez nyomasztó számomra, mert van bennem egy késztetés, hogyha csinálok valamit, szeretném jól 0329# csinálni. Sajnos május-júniusban bőven eljutottam oda, hogy már nem tudtam jól csinálni. Ettől még nehezebb 0339# lett. Ezt sajnálom is nagyon, egyszerűen túl sok volt, nem, nem bírtam annyit. Most meg úgy vagyok, és akkor 0349# "Hogy éltem meg Miklós atya...?" Ti kérdeztétek. Ugye ezt nem mondtam volna el. 0356# Hazajöttem most a szabiból, kaptam szabadságot rendesen... Nem elég. Kéne még 3 hét. Csuda azt a nagy 0366# önismeretet! Elég pontosan tudom, mennyi időre volna szükségem, 3 hétre, annyi kéne még, és akkor "Na...!", de 0376# nincs. Úgyhogy így vagyok, így vagyok. Szívesen vagyok, van azért bennem lendület, fölfrissültem, de... mhh, 0386# mhh. Úgyhogy, ezért eldöntöttem, ez is talán tartozik ránk, hogy idén nem írok egy sort se. Semmi könyv, váhh! 0397# Nem, nem, ezzel valahogy talán az a képzetem, hogy néhány hónap alatt valahogy normálisabbá válok. Tényleg, nem 0407# lesz könnyű, úgy eleve, tehát egy nehéz pozícióból indulok, így... De legalább amit meg lehet tenni. Jó. Ennyit 0417# erről. "Miklós, szia!" 0420# 0420# Arra jutottam még pluszban, hogy hátulról fogom kezdeni. Így aztán, a legutolsó kérdés. 0428# "Rosszul működő családból jövök, alkoholista apa, mindent toleráló anya, aki soha nem ölelt meg. Molesztálás 0438# gyerekkorban, szóval küzdök rendesen. Már óvodás koromban is emlékszem, hogy nővérem kérdezte például "Mi a 0448# baj?" és én azt válaszoltam "Megszakad a szívem Petiért, az óvodás társamért." Most 30 vagyok, párkapcsolatom 0458# nincs, vágyom rá, közben rettegek, egyedül élek. Sportos vagyok, állítólag szép. Járok csoportba, ezer és ezer 0468# dologra jöttem rá a működésemmel kapcsolatban, és teszek is sok-sok mindent magamért. Ám mindig az a fölállás, 0479# hogy aki nekem tetszik, annak én nem kellek, aki meg nem tetszik, az jön." (Itt találkoznak a szálak veletek, 0489# na, a ti száljaitokkal. Gyanítom, itt sokaknak van közös élményvilága.) "Gondolom, valami olyasmi van ennek a 0499# hátterében, hogy újból és újból megélem a gyerekkori elutasítást, megszégyenítést. Mit tudok ezzel kezdeni, 0509# hogyan lehet ebből a mókuskerékből kijönni? Mindamellett az is természetes igény, hogy vágyom egy társra, 0519# szeretnék anya lenni. Nekem nem tud az az egyszerű dolog összejönni, hogy valaki szimpatikus, én is neki, 0529# várunk, alakul a dolog, vagy nem, ugyanis eddig el sem jutok. Aki tetszik nekem, nem lép felém, vagy egy-két 0539# randi, aztán eltűnik." 0541# Ez a nehézség reális, reális. Nagyon nagy dolog, hogyha valaki egy ilyen helyzetben van, nem bántja magát. Nem 0551# mondja azt, hogy hogyan lehetek ilyen béna, ilyen szerencsétlen, ez is csak velem történik meg. Már csak azért 0562# se mondja, hogy "ez is csak velem történik meg", mert itt vagytok ti is. Jó, szóval! 0570# Fontos, hogy 0570# kimondjuk, hogy ez a dilemma nagyon reális, s hogy tulajdonképpen szinte mindegyikünket valamilyen mértékben 0579# jellemez is az, hogy az élettapasztalataink nyomán, természetesen alapvetően nem tudatosan választunk olyan 0588# valakit, aki nagyon is összefüggésben van az élettapasztalatainkkal, és hogyha nagyon nehéz élettapasztalataink 0597# vannak, akkor a nem tudatos társválasztásunk is általában elég problémás személyekre fog irányulni. Ez a 0606# dolognak a logikája. Ezért újabb nehézségek lesznek, és adott esetben már az is nehézség, hogy egyáltalán 0614# elkezdjem. Vagyis hogy egyáltalán, például így is mondhatnám, hogy egyáltalán bízhatok-e valakiben, vagy nem. 0623# Úgy egyáltalán. 0625# Ez sokat mondó, az, hogyha még a kapcsolat sem alakul ki. Az lett például egy képzetem, hogy "Nem csodálom, én 0634# is nehezen bíznék." Nehezen. Lenne bennem félelem, hogy majd csalódok. A csalódástól való félelmemben pedig 0642# talán azt mondanám, sok nehézségtől óvom meg magam, hogyha ez a kapcsolat sem jön össze. De ezen túl nagyon 0651# érdekelne például az, hogy mondjuk ha van az a két alkalom, aminek a végén mármost vége, hogy mi történik az 0660# alatt a két alkalom alatt? Arra nagyon kíváncsi lennék. Mert a kérdező azt mondta "Önismereti csoportba járok, 0669# önismereti munkát végzek." Na leülnék, és úgy jól megnézném, hogy tulajdonképpen mi is történik ott, mit is 0678# csinálok, hogyan csinálom, amit csinálok? Milyen érzések, gondolatok mennek bennem? Nagyon fontos az a két 0686# alkalom, azt gyanítom. Hogy mit, és hogyan teszek és élek meg? Valószínű, fölvenném ezt a fonalat. 0695# 0695# Ezt a helyzetet például egy csoportban megnézni külön nagy nyereség. A csoporttagoktól... na, itt egy csoport. 0706# Van egy csoportunk! Majd ezt mind... Jaj, de szépek vagytok! Ti láttátok egymást? Hát kérem... Tessék? Igen, 0717# júúú... Jaj, odajött hozzám tegnap a mise után egy fiatal anyuka, a 6. hónapban van, azt mondja "Feri, kérek egy 0729# babaáldást!" Ú, hát ez jó! Már viszketett is a kezem. Szóval, szóval... a csoport arra is jó lehet, hogy például 0740# ott eljátszom, hogy hogyan élem én azt meg, az első randit, meg az utolsót. Hát így van, nem? És akkor ahogy azt 0752# ott megélem, esetleg úgy kívülről kapok visszajelzéseket, hogy akár nem tudatosan, hogyan adtam a jelzéseket 0763# arról, hogy cs-ss-ss. Hogy hogyan tettem magamat nem kívánatossá. Hát nem tudom, nem tudom. De minden 0774# elismerések, és annál nagyobb elismerésem mindenkinek, aki nagy nehézségekből tápászkodik föl, és aki valamikor 0785# úgy döntött, hogy ő nem marad fekve. Azt hiszem Martin Luther King, vagy Malcolm X, nem, azt hiszem Martin 0796# Luther King mondta ezt, hogy "Sokszor azért, hogy földre estünk, nem mi vagyunk felelősek. De hogy fölállunk-e, 0808# azért már igen." Nagy dolog, mikor valaki az életében úgy döntött, hogy föláll. Akkor is, ha nem stabil, akkor 0819# is, ha nehéz járni. Az, nagy, nagy... tisztesség. 0825# 0825# Talán még egy szálat... Ez pedig az, hogy emlékeztek, erről sokat beszéltünk, hogy tulajdonképpen ma egy olyan 0835# világban élünk, amiben többek között a külső keretek nagyon lazák. Ebből a szempontból a külső erőforrások is 0845# sokkal szűkösebbek, most egy társkapcsolatra vonatkozóan. Szerelem alapon házasodunk, vagy szeretnénk 0854# társkapcsolatban élni. Ennek az a következménye, hogy tulajdonképpen nagyon kiszolgáltatottak vagyunk a saját 0864# sebzettségeinknek, mert hogyan és akibe szerelmesek leszünk, az többé-kevésbé a sebzettségünknek megfelelő. 0873# Ezért is lehet például az - így mondom - erkölcsi intelligenciának gyógyító szerepe, vagy ereje. Mert a 0883# sebzettségeink miatt a társkapcsolatban, éppen mert hogy ott próbáljuk megnyitni magunkat és bízunk, mert 0893# bizalom nélkül meg nem megy előre semmi, tehát ott van egy természetes kiszolgáltatottság. De közben mi véd meg 0903# bennünket? Mi tart meg bennünket, hol vannak keretek, és a többi...? Ezért hogyha valaki nagyon-nagyon 0912# bizonytalan, őneki valószínű, hogy érdemes a morális intelligenciáját is számításba venni - a magáét is, meg a 0922# társáét is. Nem akárkivel kezdeni. Még akkor is, hogyha a vonzalma abba az irányba van. Azt mondom "Igen, kétség 0932# kívül van ebbe az irányba vonzalmam, csakhogy gazember. Hogy már a harmadik alkalommal megszégyenített, a 0942# negyedik alkalommal pofon vágott, nem tudom. Kiderült hamar, hogy már hazudozott, kiderült, hogy 0951# szenvedélybeteg. Nem vállal felelősséget egy csomó mindenért... és a többi." Ha nagyon kiszolgáltatjuk magunkat 0961# a sebzettségünknek, akkor egy élet nagyon-nagyon rövid ahhoz, hogy pusztán csak mondjuk az ebből a szempontból, 0971# a lélektani munkával elérjünk oda, hogy... Akkor valami összetettebb valóságra van szükségünk, például azt 0981# mondani, hogy "Mindenképpen nagy zűrzavar van bennem, de rendes embert keresek." Ez nagy segítség. "Nagy 0990# zűrzavar van bennem, de házas embert nem keresek." Az élet nagyon rövid ahhoz, hogy az összes sérülésünkből 1000# kigyógyulás útján jussunk túl. Mert annyi idő nincs. Nemhogy annyi... tenger idő... nem, annyi idő nincs. 1010# 1010# Ezért azt lehetne mondani, és milyen érdekes, hogy Carl Gustav Jung ezt úgy mondta, hogy - tudom, ismétlések 1020# ezek - "Aki nem túl okos, ne szontyolodjék el, mert az erkölcs nagy segítségére lehet." Szóval a morális 1031# intelligencia nagy-nagy... Tehát magamtól is, meg a másiktól is az ad valami alapvetően egészséges keretet 1042# ahhoz, amiben úgy... mhh. (Hát, nem t'om, ilyeneket mondok ma. Hogy lesz ez?) 1050# 1050# "Kérdésem az, hogy plátói szerelemből hogyan lehet kigyógyulni?" (Itt volt még egy kérdés... Ide ugrottam a 1060# plátói szerelemhez... De gyanús!) "...kigyógyulni, vagy kigyógyítani valakit? Részletezve: (Ez jó, ez kedves. 1070# Ne, már ez is sok! De nem, nem, itt van.) Beleszerettem egy lányba, de ő nem nagyon tudja viszonozni az 1080# érzéseimet, valószínűleg ezen ok, és még néhány sebzettség miatt. A többit nem írom most le, mert hosszú lenne. 1091# (Hát, milyen... ebben is milyen szépség van, nem? Hogy emberszámba vesz. "Szegény, most ezt mind olvassa el? 1101# Lehet, hogy ugye, kiismert engem, azt mondja "Á, csak összezavarodik tőle, hagyjuk ezt... Egyszerű, mint az ék, 1112# úgyhogy csak úgy..." Azt mondja, hogy...) "A többit nem írom..., de erre nagyon kíváncsi volnék első lépésként." 1123# Első gondolatként az jutott eszembe, hogy "Mi a plátói szerelem haszna?" Rögtön fordítsuk meg, milyen 1132# rettenetes, hogy plátói módon vagyok szerelmes. De az se véletlen, hogy így vagyok. Eszembe jutottak a serdülők, 1143# akik nagyon nagy gusztussal szeretnek bele olyanokba, akik hát teljesen... Mert mondjuk a nem t'om én kicsoda, 1154# tanár úr, miniszterelnök, vagy valami ilyesmi. Ebből nagyon jól tudjuk, hogy a plátói szerelemnek megvan az a 1164# haszna, hogy a már meglévő, a kibontakozó, az egyre árnyaltabb személyiséget keresztül-kasul átjáró érzések, 1175# érzelmek, vágyak, ösztönkésztetések mégiscsak tudnak valaki felé irányulni. Valami világot ott kibontanak és 1185# bennem is egyre árnyalódik valami, de azért biztonságban is vagyok, mert az egészből nem lesz semmi. A plátói 1196# szerelemnek a személyiségfejlődésben nagyon sokat köszönhetünk, nagyon. Tehát amikor a serdülő rakosgatja a 1206# plakátokat, jaj, örüljünk neki. Tényleg, mindenféle zenészek meg sportolók, az jó, jó. Úgy tűnik, hogy 1216# hosszútávon sokkal egészségesebb, mint rögtön fejest ugrani valami reális valamibe. Egyszerűen nem vagyunk rá 1226# készek. Tehát tudjuk csinálni, csak nem vagyunk készek rá. Ez, ez. Tehát a plátói szerelemnek van haszna. 1236# Mondjuk az első kérdésem ez lenne, hogy... Van-e esetleg valamilyen célja, vagy szerepe annak, hogy te így vagy 1247# szerelmes? Nekem biztos sokat segítene, megérteném jobban magam, hogy na, na, ez a haszna, vagy ez az értelme, 1258# ez így vagy úgy véd. 1260# Első lépés. Arra jutottam, hogy nem... A lélekben, vagy a lélek útjain, a lélek 1266# útjaival kapcsolatban azt mondhatjuk, hogy sokszor a legrövidebb út a görbe. Tehát a lélekben sokszor a 1276# legrövidebb út a kerülő út. Ugye a görbe az... van egy ilyen morális rossz íze. Tehát nem ilyen értelemben 1285# görbe. Tehát a lélek útjaiban sokszor a legrövidebb út egy kerülőút. Tehát például valaki azt mondja "Nem igaz, 1295# hogy nem bírok ebből kigyógyulni, mindig idealizálok valakit, persze teljesen reménytelen, de hogy mindig ez 1304# van." Akkor nem biztos, hogy ebbe az irányba konkrét áttörést tudunk elérni. De az lehet, hogy valaki azt mondja 1314# "Úgy látszik, itt ez, valahogy ez nem megy, na de most akkor elkezdek azon dolgozni, hogyan tudnék értelmes 1323# életet élni. Hogy tudok tartalmas életet élni, hogy tudnak az emberi kapcsolataim egyre színesebbek, 1332# gazdagabbak, differenciáltabbak lenni?" És egyszer csak az a változás, amit máshol megteszek... "Jé, hát ez egy 1342# valós ember!" Hogy hirtelen történik bennem ott is valami. Moreno, a pszichodrámának az atyja mondott egy 1351# nagyon-nagyon fontosat. De szeretem őt érte! Azt mondja: "Sok kollégámat látom, már segítőket, hogy erőltetnek 1361# valamit, és olyan az, mint hogyha át akarnának törni a falon. Én inkább megkeresem az ajtót." Nem egyszer a 1370# lélek útjaiban az van, hogy nem, ott, ott most még egy fal van. Ilyen van, hogy ott még most egy fal van. S 1380# akkor elmegyek, és... Visszatérek a plátói szerelemtől. 1385# 1385# "Bölcs dolog-e, szabad-e egy kapcsolatban, esetleg házasságban olyan barátságot ápolni, ami egy korábbi 1395# kapcsolatból maradt fönn, vagy ha fájdalmasnak ígérkezik is, de szükséges-e ezeket a barátságokat megszakítani a 1407# későbbi bonyodalmak elkerülése érdekében?" 1411# A "szabad-e" kérdésre ingerenciám van elmondani azt a régi történetet, ahogy az egyszeri plébános fölküldi 1422# Rómába a levelét, hogy "Szabad-e pálinkával misézni?" Postafordultával ír a főhatóság: "Pálinkával nem lehet 1433# misézni!" Az egyszeri plébános pedig újabb levelet ír, amiben a következőt közli: "Főtisztelendő 1443# fő-fő-főhatóság! Pálinkával lehet misézni, mert azzal szoktam. Engem az érdekel, szabad-e?" 1453# Ez a "szabad-e" - ezt kitől kérdezi? Ugye ez érdekes. Tehát nem tudom, hogy erre kinek kéne válaszolnia, hogy 1464# "szabad-e". Tényleg, én nem éreztem magam kompetensnek, hogy "szabad-e..." Hát nem, nem találtam magamban olyan 1475# személyt, aki erre kapott fölhatalmazást. Tényleg nem, nem, ezt nem t'om. Bölcs dolog-e? - Hát nem. Nem annyira, 1487# nem annyira bölcs dolog. 1490# 1490# Itt ugye rögtön kérdéseim lesznek. A tapasztalatom az, néha így van, néha nem, hogy amikor úgy nagyon meg 1498# akarunk őrizni egy kapcsolatot, ami mármost nem szerelmi kapcsolat, társkapcsolat, hogy "Ja, akkor legyünk 1506# barátok!", vagy ilyesmi, nem egyszer azért az figyelhető meg, hogy utáljuk azt a veszteséget, azt a gyászmunkát, 1515# azt a kínlódást, ami azzal jár, hogy őt valóban elengedjük, és ezt meg akarjuk úszni. Ezt a megúszást, a 1523# fájdalomnak a megúszását tulajdonképpen azzal - sokszor nem tudatosan, jó szándékkal, semmi hátsó gondolat nem 1531# szokott ilyenkor bennünk lenni - fedjük el, hogy "De hát olyan értékes valaki. Hát egyébként nagyon szerethető, 1540# meg hát tulajdonképpen eddig senki se volt még, aki ennyire megértett volna engem, mint ő. Meg hát most dobjuk 1549# ki azt a három évet, azt a fontos három évet? Annyi dolog történt köztünk - az most veszendőbe menjék? Hát ez 1557# veszélyes, nagyon is." Szóval! 1560# 1560# Nem egyszer - most ha leegyszerűsítem - arról van szó, hogy nem akarjuk, hogy fájjon. S akkor erre mondunk tök 1571# szép dolgokat. Az a fájdalom, amit ilyenkor el akarunk kerülni, egyébként reális,hogy azt mondjuk, hogy azt nem 1582# akarjuk, hogy elvesszen. Tehát ép eszünknél vagyunk, jól látjuk a helyzetet, hogy azt bizonyos szempontból 1593# tényleg el fogjuk veszteni, így is van. De hosszútávon, hogyha ezeket a veszteségeket nem... Valami hordalék ott 1605# lesz a következő kapcsolatban. Milyen dinamikája lesz annak, hogy - most kisarkítom - éppen rosszban vagyok a 1616# párommal, összevesztünk, vagy valami konfliktus van, és fölhívom az exbarátomat, mert még ő ért meg a legjobban, 1627# meg olyan jó fej, meg megértő? Szóval úgy tűnik, hogyha nem zárjuk le, nem siratjuk el, töm-töm-töm, akkor az 1638# nincs jó hatással a következő kapcsolatra. Tehát mert csak hogyha ránézek, valahogy élhetőbbnek tűnik a 1649# következő kapcsolat szempontjából, vagy a majdani nagy kapcsolat szempontjából, hogy lezárjuk, elsiratjuk, 1660# évekig nem hallunk felőle, beledöglöttünk, összes könnyünket kisírtuk. Annyi víz nincs is bennünk, tehát sokat 1671# kellett inni... És hogy aztán 5 év meg 10 év, meg 15 év múlva... az még mindig valahogy... Szóval valahogy 1682# féltenélek benneteket. Nem mondom, hogy nincsenek kivételek, de hmm, hmm. 1690# 1690# Ugye erre mondják az okosak "Láttam már karón varjút." Ha értitek, mire célzok. Jó. Szóval. Úgy is mondhatnám, 1701# érdemes a szükséges szenvedéseinket megélni, hogy sokkal több szükségtelen szenvedést el tudjunk kerülni. De 1712# mikor fiatalok vagyunk, ezt nem szoktuk tudni, meg nem is látjuk, hogy mi a szükséges. Meg utálunk szenvedni. 1723# Na, hát ki akarja azt? A csuda se. De attól még valami ilyesmi ez. 1730# 1730# "Ábrahám és Sára hitetlenségének gyümölcse lett Hágár fia, Izmael. Mikor Ábrahám Rebeka kérését, hogy küldje el 1740# őket, hezitált megtenni, Isten azt ígérte neki, ne aggódjon, Ő gondjukat viseli majd. Mit lehet tudni erről a 1751# vonalról?" 1752# Itt azért akadtam meg, mert több vonalat látok. Nekem itt nem egy vonal van. Itt több, nem t'om, most melyiket 1762# vegyem? Hát önkényesen... Elmondok egy történetet. Ezt is emlegettem. 1769# Tudjátok, jött valaki, aki hosszú-hosszú éveken keresztül ápolta a beteg édesanyját, és nagyjából azt lehet 1779# mondani, hogy a traumatizálódás határán volt. Hogyha valaki krónikus beteget ápol, sok éven keresztül, de úgy, 1790# hogy szinte a saját élete eltűnik, az emberi kapcsolatai fölszámolódnak, szinte-szinte senki más nincs, csak az 1801# a valaki, ez egy nagyon hősies, fantasztikusan értékes dolog, de egészen bele lehet betegedni. 1810# 1810# Lejegyezte: Vinkó Zoltán Tamás 1813# És akkor sokan, akik ilyen nagyon önfeláldozó módon segítenek apukájuknak, anyukájuknak, vagy nagymamának, vagy 1824# bárkinek, házastársnak, akár a saját gyerekének...hogy sokszor egy egyre fokozódó bűntudat mardossa őket, hogy 1834# 'Hogy nem tudom már őket szeretni?! Hát a fiam, ezért maradtam itthon, vagy ezért.." De nem! Megint odaszóltam, 1845# megint ingerült voltam vele, megint csak úgy odacsaptam..." Nagyon érthető! Krónikus beteget ápolni, főleg minél 1856# magatehetetlenebb, minél inkább te minden kapcsolatodból kiverődsz...Hűűű...Abban konkrétan nagyon meg lehet 1866# sérülni. Ezt úgy mondja a szakirodalom, még traumatizálódni is lehet benne, mint egy tűzoltó vagy katona. Pedig 1877# csak egy beteget ápolsz....Tehát itt is egy nagy-nagy megértés önmagunkkal, hogy az az ingerültség valaminek a 1888# jele és tünete, hogy sok. Az tud sok lenni! Az a normális, hogy az egy ponton túl már sok, s adott esetben 1898# elviselhetetlenül sok. Ez reális lehet. 1902# Miért mondtam ezt el? Mit akartam itt?....Áhhh, hogy van ez? Segítsetek! Miért mondtam ezt el? Ja, az Ábrahám! 1912# De lassan jött a válasz! ..De köszönöm, ez nagy segítség! Azt mondja, hogy ...eljött hozzám ez a valaki, 1922# beszélgettünk, s egyszer csak a következő mondatot tudta megfogalmazni: "Hát hiszen most rájöttem 1932# valamire...hogy nem én vagyok a Gondviselő, nekem csak a gondját kell viselnem!" Ez nagyon megmaradt bennem. 1942# Hogy a nehézségeim abból is adódtak, hogy túl nagy felelősséget vállaltam. Hogy nem én vagyok a Gondviselő! Hogy 1953# alaphangon is azt mondhatom, hogy nem egyedül csinálom. Hogy valami Isten kezében van. De legalábbis mi mind a 1964# ketten Isten kezében vagyunk. Hogy nem minden az én felelősségem. Ez egy szemléletváltás volt a részéről, hogy 1974# 'Nem én vagyok a Gondviselő'. Vagyis szabad, hogy határaim legyenek abban, hogy mennyit bírok. Nem én vagyok 1985# Isten, nem én tartom fönn az életét, én legföljebb enni adok neki. Őbenne ez hozott egy olyan fordulatot, hogy 1995# el tudta kezdeni a saját kapcsolatait újból fölvenni, és így külső erőforrásokhoz jutott, vagyis egy élhetőbb 2006# egyensúlyba került. Nem arról van szó, hogy otthagyta a beteg édesanyját, hanem hogy tett valamit magáért, ami 2017# hosszabb távon az édesanyjának is javára vált. Mert ha ő kikészül, akkor... Ez ....például minden családban 2027# előbb-utóbb van ilyen, hogy egyszer csak valaki rákos lesz, egyszer csak valaki nagyon megbetegszik, s akkor 2037# minden figyelem a beteg emberre hárul, s a környezete pedig alig kap figyelmet, mert az a normális meg szép, 2048# hogy a beteg emberrel törődünk. Ilyenkor mindig fokozottan érdemes a saját lelki egészségünket is számításba 2058# venni, a testiről nem is beszélve. Már csak amiatt is, hogy valóban tudjunk segíteni annak, aki rászorul. Mert 2069# ha mi kipurcanunk...Hmmm. Ez jutott akkor itt eszembe....a vonalról. 2076# 2076# - Következő. Igen. Még decemberben beszéltél egy fényről, ami megjelenik az emberben a teljes sötétségben mély 2085# válság idején, és ami mellett sokkal tisztábban meg tudjuk ítélni, hogy mi igazán fontos és mi nem az, és 2095# rátalálhatunk a legmélyebb vágyunkra és reménységünkre. Létezik hasonló jelenség közösségek életében, azok 2104# válsága idején is? 2106# Nagyon hálás vagyok ezért a kérdésért, nemcsak mert hogy egy közösségre vonatkozik s nemcsak az egyes emberre, 2116# hanem ahogy azt mondta, hogy én mit mondok, én tényleg azt mondtam. Ez nagyon jólesik. Nagyon. Olyan sokan 2125# mondják, "Feri azt mondta, hogy..." - de én azt nem mondtam. (nevetés) Ezzel rendszeresen találkozom, és akkor 2135# előbb egyeztetünk, hogy én azt nem mondtam, akkor kicsit toporgunk, hogy ezzel most akkor mit csináljunk... De 2145# itt tényleg ezt mondtam! S a válaszom: a közösségek életében is lehetséges az, hogy egy nagy krízisben... 2155# csakhogy nem tudom, hogy egy közösséget tud-e érni a fény, talán inkább egyeseket a közösségben, egyszer csak 2164# egyeseket. És akkor az a nagy kérdés, hogy ebben a krízisben ezt a fényt átveszik-e a többiek, vagy nem, 2174# elfogadják-e ezt a fényt, vagy nem, akarnak-e együtt lenni még, vagy nem. Van-e még közös céljuk, vagy nincs? 2184# Sokszor a megújuláshoz szükséges világosság ott van már egyesekben, de az a nagy kérdés, hogy a többiek ezt 2193# elfogadják-e tőle, vagy nem. Éltem már meg ilyet, hogy lett volna a közösségnek még továbblépési lehetősége, 2203# valaki hozott egy fényt, de a többiek ezt nem fogadták el. Akkor hiába! Emlékeztek arra a történetre, hogy ... A 2213# hatalmas kolostorban már csak négy szerzetes él. Mindenki kifogyott, kipusztult, otthagyta, belefáradt, kiégett 2223# és a többi. Ez a négy szerzetes összeül, hogy 'Valamit kellene csinálni. Most már négyen vagyunk, ez, ez... már 2233# majdnem itt a vége!' S akkor úgy hírlik, hogy nem messze, két heggyel odébb él egy bölcs remete. El kellene 2243# menni talán a remetéhez, adna nekik tanácsot. Ki ismeri ezt a történetet? Hát igen...hááá...akkor érdemes 2252# elmondanom! Na! Elmennek a bölcs remetéshez. A bölcs remete meghallgatja a négy szerzetes utolsó szalmaszálként 2262# megragadott reménységét, hogy hát mit tudnának ők tenni? "Hmm, hmm...." hümmögött, mert hogy bölcs volt, nem 2272# válaszolt gyorsan... "hmmm", majd ennyit mondott: "Azt láttam, miközben hümmögtem, hogy egyvalaki közületek 2281# szent lesz." Huss, ment vissza a barlangba. A négy szerzetes lement a kolostorba ...'Egy valaki szent lesz 2291# közülünk, egy valaki szent lesz közülünk..' Azért ez nagy hír! S akkor ugye mindenki 3 emberrel számolt úgy 2301# elsőre.. Tényleg! "Hát akkor azért nem bánok vele akárhogy, mert lehet, hogy ő lesz az! Ugye ő szent lesz, 2310# azért.. mert lehet, hogy ő lesz az". Egyszer csak elkezdtek egyre normálisabbak lenni egymással. "Hát nem lehet 2320# tudni, lehet, hogy pont ő lesz a szent?!" Azután egyszer csak eszébe jut, hogy ....??? (hosszú hatásszünet) ... 2330# fölsejlett egy 25 %-os gondolat...(nagy nevetés) Ez persze csak a statisztikai logika alapján! Egyszer 2339# csak..."Hát, ha lehet, hogy én, akkor egy kicsit úgy bevetem magam az imaéletbe! Lehet, hogy nem is állok én 2349# olyan rosszul, csak egy kicsit még rá kell húzni a Miatyánkra!" Mi lett ennek a következménye? Nem sok. 2358# (nevetés) Tényleg nem sok! Csak annyi, hogy a kolostorból valami... kezdett valami jó hangulat áradni. Úgy 2368# egyszer csak valahogy... hát be-bementek oda emberek, vitték a salátát, meg elvitték a krumplit, meg nem tudom, 2378# hát valami ott biztos történt, elkezdték mondogatni lent a faluban.."te képzeld el, hát egész jó fejek! Olyan 2388# pukkancs volt ez a Róbert testvér, most meg olyan kedvesen köszön, én nem tudom, mi történt velük!" Egyszer csak 2398# az emberek elkezdtek följárni a kolostorba. Elkezdtek piknikezni a kolostor kertjében, egyszer csak... 2407# Na. Szóval az a kérdés, hogy van-e még közös álom. Hogy a világosságot át tudjuk-e egymástól venni, hogy azt a 2417# fényt akarjuk-e együtt vinni. Ez. Tehát van ilyen a közösségek életében, de a realitáshoz az is hozzátartozik, 2427# hogy adott esetben a közösség nem talál újabb közös célt. Ilyen is lehet! Nem találnak. Hogy valami miatt úgy 2436# vannak azzal, hogy ezt már nem egymással akarják megvalósítani. Ilyen is lehetséges. Hmm. 2445# 2445# - Következő. Igen. Te jó ég! Hú, hát ezt nem!...Azt mondja: Mit jelentünk neked mi? (nevetés) 2464# Ezt nem tudom, ezt sokféleképp lehet hangsúlyozni! Mit jelentünk neked, mi?! 2480# 2480# (nagy nevetés) S akkor erre így nem tudok válaszolni, olyan provokatívan hangzik, hát ne haragudjatok! Bántó 2493# is... hogy mit jelentünk neked mi... De azért válaszolok rá, vagy szóval mondok valamit, hogy ... olyan 2505# természetes közegnek élem meg azt, hogy veletek vagyok. Természetes közegnek, hogy, ... hogy együtt valami 2518# történik... így élem meg. Szeretek itt lenni. Szoktam azon, azon... valahogy nyűglődni, hogy néha azt veszem 2531# észre magamon, hogy mintha nem becsülnélek meg titeket eléggé. Hogy csak úgy jövök, és kedd, és kedd, és kedd, 2545# tényleg így! ...hát 13. éve, hogy '....tizenharmadik!' Még jó, hogy pap vagyok!...Újból és újból meg kell 2558# állnom, vagy meg szoktam állni, magamnak mondom, hogy "Állj meg, Feri!" Így szoktam, tényleg! Hogy tudatosítsam, 2571# hogy milyen nagy dolog, hogy így vagyunk. Hogy ez nagyon nagy dolog! Hogy nehogy megszokjam. Tényleg! Hogy 2584# nehogy ez nekem természetes legyen! Nem! Nem, nem, azt nem szeretném, ezért is van bennem elfogódottság, és hogy 2598# ezt el... igen, ez... hirtelen nyáron... igen, nyáron Egerszalókon áztattam magam az általatok kapott bónusz 2611# jegyekkel... Komolyan így volt! Sütött a nap, és madarak csiripeltek, és éppen megettem egy jó rántott sajtot, 2625# áztam, hámsejtek foszladoztak... egyszer csak úgy nagyon-nagyon belém hasított valami, hogy a lelki szegénység 2638# az nem egyenlő a lelki nyomorúsággal. Hogy van a fizikai nyomorúság, a testi nyomorúság, a testi nyomorúságunk a 2652# betegség, vagy fizikai nyomorúság, hogy valaki éhezik, vagy az emberi élethez méltatlan körülmények között 2665# kénytelen élni. Hogy ez fizikai nyomorúság, s hogy mennyire természetes, hogy a fizikai nyomorúsággal szemben 2678# kérdés, kérdezés nélkül próbálunk valamit tenni. Mert egyszerűen nincs mit kérdezni, egyszerűen csak cselekedni 2691# kell és kész. S akkor eszembe jutott ez, hogy te jó ég, hogy én sose különböztettem így meg, hogy akkor van 2704# lelki szegénység, az rendben van, de van lelki nyomorúság, az meg nagyon nincsen rendben. S akkor hallottam, 2718# mentálhigiénés konferencia volt pár hónapja, ott kiderült, hogy az Európai Unióban a tíz leggyakoribb betegség 2731# abból a szempontból, hogy halálozás, munkaerő csökkenés... a tíz leggyakoribb betegségből öt mentális ma már. 2744# Öt. Öt lelki betegség. Tehát akkor van lelki nyomorúság! És hogy, hogy, hogy.... van bennem egy nagy késztetés, 2758# hogy ebbe egyszerűen ne akarjak beletörődni, hogy fájjon, ha valakinek fáj, hogy ezt egyszerűen nem akarom úgy 2771# csinálni, hogy ne legyen. Ez, ez van bennem. Igen. 2778# 2778# - Miért vágyunk a monogámiára? Hogyan lehetne ezt a vágyat szavakkal, érvekkel alátámasztani, azt hogy az ember 2785# igazi jóllétét a monogámia jobban szolgálja, mint a partnerek váltogatása? 2790# Erről sokat beszéltünk. Jóllét öt pontja...mindegyik társítható...mihez is? Ahhoz, amit most csak röviden akarok 2797# mondani, a jóllét-kutatásokból pontosan tudjuk, hogy akkor vagyunk jól, ha az életcéljainkkal összefüggésbe 2804# hozzunk a jóllétünket - szubjektív jóllét - hogyha vannak hosszú távú életcéljaink, ezek a hosszú távú életcélok 2812# belső életcélok, tehát nem siker, nem sok pénz, nem nagy ház, de olyan belső életcéljaink vannak hosszú távon, 2819# amik nem is énközpontúak, tehát például nemcsak egészség és boldogság, hanem hogyan tudnék olyan ember lenni, 2826# hogy neked könnyű legyen engem elviselni, tehát nem énközpontú belső életcél, és ráadásul legjobban azok vannak, 2834# akiknek hosszú távú, nem énközpontú belső életcéljaik vannak, plusz spirituális életcélok. Ők vannak a 2840# legjobban. Vagyis a kérdésre most ez a válaszom. Hogy tudjuk pontosan, hogy hosszú távú, nem énközpontú, belső 2848# életcélok, spirituális életcélokkal...Hahh! Ha valaki rá tudja tenni valami ilyesmire az életét, megtalálod, 2855# hogy neked mi az, hej, az már jó! A rövidtávúság miből fakad? Egyszerűen mondom, kicsit sarkos lesz, 2861# egyszerűsítő, de... Amikor kicsi vagyok, a szükségleteimre hosszabb távon, márpedig egy gyereknek az egy hónap 2869# is hosszú, meg még az egy nap is, tehát mikor magzat vagyok, csecsemő vagyok, kisgyerek vagyok, ha a 2875# szükségleteimre a szüleim nekem hosszú távon megbízhatóan válaszolnak, akkor megtanulom azt, hogy a világtól 2883# kapok jót. Mi a következő élményem? Hogy a szüleim néha nem válaszolnak jól. Miért is? Mert emberek. Ilyenkor 2890# elkezdek szenvedni, kiabálok, toporzékolok, valamit csinálok, mi lesz a következménye? Néha jó következménye 2897# lesz, néha akkor se történik semmi. De ha én általában megbízhatóan kapom azt, amire szükségem van, egyszer csak 2904# jön egy fordulat bennem. A fordulat pedig így mondható, hogy azt mondom, hogy: "Igen, valószínű, hogy ezt az 2912# időszakot egyszerűen csak ki kell bírni, át kell vészelni, megnézni, hogy mitől lesz ez elfogadható, élhető, 2919# elhordozható, mert majd úgyis jön anya, vagy apa, vagy nagyi, vagy a tesóm." És egy elég jó családban 2925# előbb-utóbb tényleg jön valaki. Ettől lesz egy tapasztalatom, hogy mennyire normálisan az életnek a része ez, 2933# hogy néha nem kapom meg azt, amire valóban szükségem van, de ettől nem dől össze a világ, mert előbb-utóbb majd 2940# valami jó úgyis lesz. Akinek megvan ez a korai tapasztalata akár megfogalmazatlanul, ő képes lesz arra, hogy 2947# hosszú távú életcéljai legyenek, hogy számára az reális legyen. Na de ha valakibe beízesült az, hogy 'Semmi se 2954# biztos, vagy kapok, vagy nem, vagy jönnek, vagy nem' - akkor ő átáll belül nem tudatosan egy nagyon rövidtávú 2962# létezésmódra, akkor minden, ami van, ő Hakapeszi, ha kap, eszi! De ez logikus is, nem? Ha nem biztos, hogy lesz 2969# holnap, akkor most annyit eszek, amennyi csak belém fér! És ne haragudj, akkor nem tudok rád tekintettel lenni, 2976# mert hiszen élet-halál harcot folytatok! És tudjuk azt, hogy ez a szubjektív átélése az életnek, hogy élet-halál 2984# harcot kell folytatni fizikailag-érzelmileg, sajnos nem kevés emberre jellemző! Ez fölmorzsolja a hosszú távú 2991# életcélokért való munkálkodásunkat, s akkor az történik, hogy a pillanatnyi fizikai és érzelmi szükségletek 2998# átveszik az irányítást. Akkor egy kicsit iszom, kicsit kiordítom magam, kicsit beléd rúgok, kicsit, nem tudom mi 3005# van... kicsit nagyon önző vagyok, akkor valahogy megnyugszom, mint amikor a szomjazó a sivatagban kap egy pohár 3013# vizet, s utána akkor megpróbálok megint normális lenni. 3017# 3017# Csakhogy történt valami. Akkor ezt próbálom rendbe hozni, akkor úgy érzem, hogy nincs erőm, s elindul egy... 3027# Nagyon sokan tehát nem rossz szándékból, vagy előre megfontolt szándékkal élnek rövid távú életcélokkal, hanem 3037# mert van egy alaptapasztalatuk arról, hogy...'Ez van, más nincs!' Ezért milyen nagy dolog, ha valaki az 3047# önismereti munkája során ráébred arra, hogy őneki van egy fölfokozottan... ilyen 'veszélyeztetett az élet' 3057# élménye. S akkor el tud kezdeni küzdeni úgy is hosszú távú életcélokért, hogy közben nincsen jól. Azt mondja: 3067# "Jó, jó, nem vagyok jól... Nem fogok belepusztulni. Már ötször nem pusztultam bele." Gondoljunk csak vissza! Ha 3077# valaki nagyon rosszul van, nem tud visszagondolni, s eszébe se jut, hogy már öt ilyet kibírt - hanem lehúzzák a 3088# rolót. Ez így van. Ezért mondom... a nagy-nagy, fontos igazság, a lehető legolcsóbb, leggazdaságosabb - most 3098# direkt mondom így - az, ha magzati kortól kezdve mindenkinek megadjuk azt, amire szüksége van, ez a legolcsóbb, 3109# legegyszerűbb és leggazdaságosabb. Sokkal drágább, sokkal munkásabb, időt, energiát igénylő az, ha már 3118# megsérültünk és gyógyulnunk kell. Egyszerűen - sarkosan mondom így - nem gazdaságos. Nem éri meg! Tehát ezért, 3129# ezért... Na. Nem folytatom. Vagyis, ha sebzetten az életünket mégiscsak ebbe az irányba tudjuk vinni, akkor az 3139# nagyszerű. Hosszú távú, nem énközpontú, belső életcélok spirituális életcélokkal. És egy társkapcsolatra 3149# vonatkoztatva ez nyilván úgy fog megjelenni, hogy néha elviselhetetlen lesz ott az élet. Hát az normális. Ugye 3159# kialakul a neurotikus allergia... Kedves ismerősöm mondta: "Amikor a kulcsát hallom csörögni a zárban, már végem 3170# van". De látjátok, ez a fölfokozott észlelés nem valószínű, hogy a másikról szól. Hmm. Tehát allergiás lettem. 3180# Pici por, és én már kész vagyok. Oké. Hát ezt nem, nem... nem akarom. 3187# 3187# - Meddig kell esélyt adni egy családban lévő, erősen nárcisztikus személynek jó keresztény alapon - zavarba 3198# ejtő! - hogy megváltozik és rájön arra, hogy ki ő, és az erősen bántó - bár lehet, hogy én vagyok túl érzékeny - 3209# de sokszor szinte megalázó viselkedésére. Meddig kell esélyt adni? 3216# Hát..ugye csak ismételni tudom: szabad magunkat megvédeni, nem kell áldozattá válnunk, nem kéri tőlünk senki, 3227# szabad határokat tartani... A kérdések nyomán leszűrődött bennem egy élmény. A sok-sok kérdésből, ahogy most 3238# mentem, mentem, mentem, az lett a benyomásom, hogy a kérdések zömét jellemzi valami: ez pedig az, hogy valahogy 3250# olyan ... nem tudatosan, óvatlanul is majd' belepusztulunk, hogy másoknak segítsünk, vagy másokkal együtt 3260# éljünk, de majd belepusztulunk, teljesen kiszolgáltatjuk magunkat,... és ennek ellensúlyozásaként, vagy 3271# kiegészítéseként ugyanilyen vehemenciával igyekszünk másokat megváltoztatni. És tulajdonképpen mind a két 3282# magatartásunk kudarcra ítélt vállalkozás. Hát valószínű, hogy nem arra kellene törekednünk, hogy, hogy... velünk 3293# mindent meg lehessen csinálni, de arra se, hogy másokkal meg akarjunk mindent csinálni. Ugye meg akarlak 3304# változtatni, azt jelenti, hogy csihi-puhi, majd én megmondom, milyen legyél! Hogy nézel ki?! 3314# Gondolatom: dalai láma. Őt minden évben mondom. Azt mondja, hogy "A nyugati kultúrának a nagy gyöngéje, hogy 3325# amikor az együttérzésről beszél, magára nem gondol." Vagyis, hogyha eléggé tisztelem-becsülöm magamat, sőt, még 3336# együtt érző is vagyok magammal, akkor ez azt jelenti, hogy akármit nem csinálhatsz meg velem, és ennek sajátos 3347# következményeként veled sem akarok akármit megcsinálni. Tehát mondhatjuk azt, hogy tanuljunk meg határokat 3358# húzni, de úgy is lehet, hogy egyszerűen megtanuljuk magunkat szeretni. És mert eléggé szeretjük magunkat 3369# megfelelő, jó keresztény módon ... szeretjük magunkat, jó keresztény módon tisztelem, becsülöm, értékelem magam, 3381# ennek következtében ez természetes módon határokat fog szabni annak, hogy te mit tehetsz velem, és mit nem. Hát 3392# meg se kell tanulni határokat húzni! Elég magamat megtanulni becsülni, a többi jön belőle! S amikor én 3402# egészséges módon határokat húzok, ennek következtében te kénytelen leszel ezekhez a határokhoz valahogyan 3413# viszonyulni. És akkor ebből vagy kijön egy élhető élet, vagy nem. Nem minden nárcisztikus személy gyógyul meg, 3425# és nem is minden nárcisztikus személy akar meggyógyulni. Tehát van egy pont, ahol a legtöbb, amit tehetünk, hogy 3436# azt mondjuk - egy másik kérdésre is ezt szívesen mondom majd - a legtöbb, amit tehetek, hogy azt mondom, végül 3447# is, ha arra törekszem, hogy becsüljem magam és normális legyek, ennél többet úgyse tudnék csinálni. Hát... Ennek 3459# most majd vagy lesz jó következménye a kapcsolatra, vagy nem. De annál jobbat akkor sem tudok csinálni, mint 3470# hogy én egy normális, valahogy ép eszű, rendes ember szeretnék lenni. S ha erre törekszem, mi többet tudnék 3481# ennél csinálni?! A kapcsolat már csak - mondjuk így - félig van az én kezemben. Hm. 3490# - Igen. Házastársi kötelesség-e a szex? ...jó keresztény módon... Hosszú kapcsolatban már jóformán csak az egyik 3501# akarja. (Jó-formán ... juj, elindult a fantáziám. Jó, jó! Az egyiknek még jó formája van, az nem rossz! Ugye, 3512# hogy jó formán még akarja... Jó! A másik nem. Ilyenkor alá kell-e vetni a nem akaró félnek magát...vagy 3523# gondoljon a sarki fűszeresre, ...(nevetgélés)..miközben a társával van? Sarki fűszeres ... Vannak még 3533# fűszerboltok? Na és az, hogy másra gondol, nem megcsalás? Vagy az a kisebbik rossz? 3542# Hát... 3543# 3543# Most akkor ehhez hozzászólok. Már csak a bőséges élettapasztalatom okán. Még szerencse, hogy az mindig 3554# kisegít...saját élmény...szóval, hát azért...most így kívülről...Volt egy ilyen kérdés, lehet, hogy ide kéne 3566# hozni, de akkor nem fogok erre válaszolni....A kérdés így szól, valahogy így: "Elvileg te egyedül élsz." (nagy 3578# nevetés) Így, így kezdődik a kérdés! Tényleg! Látjátok, a többire nem is emlékszem, az besült nálam. Elvileg... 3591# Nem tudom, hogy ennél gyakorlatiasabban hogy tudnék egyedül élni? Kérdezzétek meg a sarki fűszerest, megmondja! 3603# Egyedül járok a boltba sajtért meg tejért. Na. Szóval. Csak néhány megközelítés a szakirodalomból. Az első. Nem 3616# egyszer a... Na most. Az teljesen természetes, hogy egy társkapcsolatban, ha azzal különösképpen nem csinálunk 3628# valamit, akkor a szenvedély alább fog hagyni. Már csak azért is, mert a jót is megszokjuk. Tehát ha másért nem, 3640# már csak azért is, mert még a jót is megszokjuk. Ez a férfiaknak külön nehézséget is okoz. Még pluszban! Tehát 3653# az első gondolat, hogy rendben van, ez egy jelenség. Tehát: mit tudunk tenni a szenvedély fönntartásáért? .... 3665# Ez kell az élethez! Nem szoktunk erről beszélni,- de hát én szoktam, bocsásson meg a világ! - hogy a szenvedély 3678# fönntartásába nem fektetünk elég sok tudatos energiát. Márpedig a rendszerszemléletből tudjuk azt, hogy minden 3690# rendszer igyekszik a maga egyensúlyát fönntartani, ameddig van benne elég energia. De mindig csak olyan 3701# egyensúlyt tud fönntartani, amennyi energia éppen ott van. Most, ha nem fektetünk bele elég energiát, akkor az 3714# olyan egyensúly lesz, hogy a sarki fűszeres előrébb lesz, mint a pasi. Tehát ha a szenvedély fönntartásába nem 3726# fektetünk be elég energiát, akkor természetes módon ez történik, és ennek semmi köze ahhoz, hogy ő az igazi, 3738# vagy nem. Ez egyszerűen a dolog természete. Tehát külön meg kellene tanulnunk a szenvedély fönntartásának a 3750# módjait, de erről sokat beszéltem! Szenvedély fönntartás egy kapcsolatban. Áááhh. Csak egy mondat. "Jaj, most 3762# mért nem mondja?! Nekem ez most kell! Most van a baj!" ...Nem most van, már régóta. Nyugodj meg, nyugodj meg! 3775# Tehát például az újdonságok. Nem véletlen, hogy neves zenekarunk elénekli, hogy 'megint ugyanaz a bugyi..'. 3787# Bugyiváltás!! Fazon igazítás! Ez egy ilyen világ! Ugye, hogy valaki mondta, dobsz egy Telly Savalast, és 3798# akkor... 3799# Tehát... olyan csúnyán nézel rám! ...szenvedély fönntartása. De kerülő úton is lehet, tudjátok...höö, de ez 3811# ugyanaz, de ugyanaz... kerülő úton. Közös kalandok, csináljunk új dolgokat közösen, nem kell, nem biztos, hogy 3823# rögtön egyenesbe lehet, a lélek útjaiban sokszor a legrövidebb a kerülőút. Tehát akkor elmegyünk, kiugrunk 3835# ketten együtt a repülőből. ... Öt éve nem öleltük így egymást! (nagy nevetés) Én annyira éreztem, hogy csak te 3848# vagy nekem! ... Tényleg, ennek megvan a biokémiája, az élettani része, hát hadd áradjon a dopamin! Ugye? Hadd, 3860# egy kis valami.. Tehát a szenvedély fönntartása. Másfelől pedig, ez az egyszerű szál, egy kicsit árnyaltabb 3872# szál, hogyha ...(valaki tüsszent) Na, na! Gyógyulj meg!... Nem egyszer a szexuális kapcsolatnak a hogyanja 3884# tükrözi a kapcsolatnak a hogyanját. Tehát érdemes ebből a szempontból a kapcsolat fejlesztésébe fogni, mert a 3896# szexuális kapcsolat annak a természetes része. Két házastárs között valójában nem szexuális kapcsolat van, 3908# amikor szerelmeskednek vagy szeretkeznek, hanem az emberi kapcsolatukat most ebben a formában fejezik ki. Tehát 3920# azért az nagy csoda lenne, hogy úgy egyébként már nem is nagyon beszélnek, de a szex az nagyon jól megy. Hát... 3933# vagy mi megy olyan nagyon jól, a technika? Az élvezet? Még az el is képzelhető, még az élvezet van. Hmm. ... Na. 3945# Sarki fűszeres... Szóval, na, ezt így mondtam, hogy.... Gyerünk! 3953# 3953# - Jól látom-e, az együttműködés belső programját tanulták a kutyák az embertől az elmúlt pár ezer évben? 3962# Lehet. Nem mondom el az egész kérdést, hogy kutya / ember, vagy a kutya is tanult-e együttműködést... Nagyon jó 3972# gondolat, Csányi Vilmost érdemes olvasni. Nagyon. 3976# - Hogy kell kezelni, ha egy emberre, barátra, családtagra több séma is jellemző? 3983# Az a természetes, ha valakire több séma jellemző. Csak az egyszerűség kedvéért beszélünk egyszerre egy sémáról. 3993# Tehát általában 2-3 séma simán. 3996# A családtagomnál a sémát nem kezelném. (nevetgélés) Komolyan! Az orvos kezelje a beteget, de a családtag azért 4006# csak családtag... Tehát ott nem kezelem. Fia vagyok, lánya vagyok, apja, anyja... Azon a kereten belül lennék 4016# vele valahogy, nem kezelném, de az biztos, hogy néha nagy segítség az, amikor azt mondom,... Mondok itt egy 4025# dilemmát, egy dinamikát. Az egyik, hogy az apám egy rettenetes személy, most már látom, hogy úgy tudom ezt 4035# leírni, hogy van négy elviselhetetlen sémája. De közben én őt csak az apámnak látom, és mint apához viszonyulok, 4045# és várom, amit egy apának kéne megadni, szeressen úgy, mint egy apa, legyen velem úgy, mint egy apa, és majd' 4055# beledöglök, hogy ez sosincs így. Ahogy Adler mondja: "Minden reggel fölkelek a pofonomért". S addig megyek, míg 4065# apámtól megint meg nem kapom, és rettenetes ez, rettenetes, mert az apám ilyen. Ilyenkor nagy segítség lehet, 4075# hogy átmegyek a másik oldalra, és azt mondom: "Kétségkívül az apám egyfelől, innen nézve meg egy beteg ember. 4084# Nagyon sérült. Hú, de rettenetesen! Történetesen az apám, de nagyon sérült." Ha tudom őt így is látni, hogy 4094# nagyon sérült, ez sokat segíthet abban, hogy mit várok tőle, hogy hogy kapcsolódom hozzá. Hogy mit gondolok, 4104# hogy mire képes, meg mire nem, hogy mit tudhat és mit nem, de attól még óvakodnék ettől, hogy őt kezeljem. Nem, 4114# egyszerűen csak elfogadom, hogy ő beteg. Valószínűnek tűnik, nagy nehézség csak akkor van, ha csak az apámnak 4123# látom, és nem látom betegnek, ugye, mert akkor őrjítő, hogy növök ebből ki, de az is szélsőséges, ha csak 4133# betegnek látom, és nem látom már az apámnak. Akkor kezdem őt kezelni. Valószínű ahhoz, hogy élhető legyen, néha 4143# inkább itt vagyok, néha inkább ott, és valahogy rugalmasan tudom innen is, meg onnan is látni. 4151# Te jó... Elment az idő, hogy van ez?! Áhh! De most mit csináljak?! Most van 3 perc... 4159# - Hogyan képzeli el a jövőben a papság és a pszichológia közti tér / űr fejlesztését? 4167# Épp ma olvastam, hogy képzeljétek el, vannak éhező fekete lyukak! (nagy nevetés) Szegény fekete lyukak a 4176# galaxisokban éheznek! Alig-alig bírnak beszippantani egy döglődő csillagot. Ez a képzetem van... Tehát... Hogyan 4186# fogja a jövőben még innovatívabban összekapcsolni a kettőt, hiszen mind a kettőben a lélek embere? 4195# Én nem érzem ezt az űrt! Én nem! Inkább úgy látom, hogy eléggé egyben van bennem. Nem, szerintem bennem úgy 4204# egyben van, legföljebb néha innen nézem, néha onnan nézem. De az biztos, hogy... Kétségkívül, hogyha a 4214# spirituális megközelítést, a lélektani megközelítést, szociológiai megközelítést, akármilyen megközelítéseket 4223# próbáljuk teljes harmóniába hozni egymással, az sose fog sikerülni. Tehát valószínű, hogy érdemes úgy eljárni, 4233# hogy elfogadjuk, hogy ezek a megközelítések valóban különböző megközelítések, a maguk módján nagyon szép, 4243# árnyalt rendszert képeznek, ott minden nagyon igaz úgy belül, és nem minden szempontból békíthető ki egy másik 4252# rendszerrel, ami szintén gyönyörű szép, és egy kimagasló katedrális. És hogy megtanulunk egymással párhuzamosan 4262# a maguk létjogosultságával rendelkező rendszerekben gondolkodni vagy élni. És amikor zavarba jövök, egyszerűen 4272# csak azt mondom, hogy na, hát eddig tartott az eszem. A világ van még tovább is, én nem vagyok tovább. És akkor 4282# csinálok valami jót. Ennyi. Szóval, egy ponton túl már nem szoktam agyalni. Lehet, hogy ezt már látjátok is. Fú, 4292# ez már... Öt éve még egész normális volt, most már... Tényleg odavagyok! Azt hittem, hogy ez sikerül... 4302# Rugalmatlannak érzem magam, azt hittem, sikerül, és akkor folytatjuk... Nem tudom. Itt az idő. Viszont az év 4311# eleje miatt vannak hirdetések, meg kezdődnek az önismereti csoportok és minden egyéb, úgyhogy média 4320# szakemberünknek, kommunikációs igazgatónknak átadom a szót.
Lejegyezte: (az első félórát) Vinkó Zoltán Tamás és (a többit) H. E.