2013.09.24-masodpercjelolessel
A pálferi wikiből
0000# Köszöntlek benneteket! Isten hozott mindannyiótokat! 0004# Belekezdünk, mert rettenetesen nem jó, ha elkezdjük magunkat a későkhöz igazítani. Semmiképpen, hanem mondjuk, 0013# mondjuk... 0014# Szóval: a mai alkalom emberi számítás szerint azzal fog telni, legalábbis az én részemről, hogy valamit 0023# válaszoljak a kérdésekre. Még 2 és fél oldalnyi van... De úgy fogom rendezni reményem szerint, hogy ma be is 0032# fejezzük. S amit a múltkori alkalommal nem hangsúlyoztam, de mindig nagyon fontos. Ez pedig az, hogy egy-egy 0041# kérdés nem egyszer derültséget okoz nálunk. Nem egyszer a válaszadásban is van valami derültséget keltő. Nagyon 0051# fontos nekem meg nekünk, hogy kimondjuk azt, hogy sosem célunk valakinek a megbántása. Hogy amikor derülünk, az 0060# sokszor éppenséggel, éppenséggel abba az irányba is segíthet bennünket, hogy valamit ne csak onnan a mélypont 0070# fájdalmából lássunk, hogy akár legyen egy villanásszerű élményünk, hogy valami, amin már annyit sírtunk, azon 0079# éppenséggel egy picit nevetni is lehet. Tehát soha nincsen ilyen szándékunk, hogy valamit nevetség tárgyává 0088# tegyünk, vagy kigúnyoljunk, vagy lebecsüljünk, lenézzünk... Na, ez nagyon fontos, még hogyha ilyen történik is, 0097# hogy kinevetjük magunkat; és közben pedig benne van az emberi természetünk is, hogy a saját problémánknak 0106# sokszor a súlyát érezzük, s azt mondjuk, ez nagyon komoly, a másikén meg nevetünk... Fordítva meg... Pont így 0116# vagyunk. 0116# Na, szóval. Első kérdés: "Édesanyám hosszú éveken keresztül gyógyíthatatlan beteg volt...." (kialszik a fény a 0126# nézőtéren) Drámai világítás ehhez! Adjátok vissza a fényt! Tényleg, az rettenetes lenne, ha csak rajtam lenne, 0135# hogyha tudjátok, legyen fény itt! Ez komoly! Nem, hogyha most elkezdeném úgy érezni magam, hogy ez valami 0144# színházi produkció, rajtam van a fény, ti meg a sötétben ültök és kukkoltok... nem, hát én olyat nem csinálok! 0153# Engem ne kukkoljon senki! Mi az? Gyorsan elmondok egy történetet. Hogy lesz ezzel befejezve a 28 kérdés? 0162# A kukkolásról jutott eszembe, hogy... Látjátok, ez a nézőpont váltás, amiről beszéltem, hogy az én bajom, azon 0172# ne nevessen senki, de amikor hallok egy kérdést, akkor olyan jóízűen nevetek rajta, mert hogy máshogy vagyok 0181# benne. És hogy mennyire bele tudunk ragadni a sajátnézőpontunkba... Elkerültem oda a Babér utcába. És hát hogy 0190# lehetne ezt fogalmazni, talán pontosan úgy, hogy a magasföldszinten lakom, mondjuk így... (- Gyertek csak 0199# nyugodtan!) Hát körülbelül ilyen magasan, mint most, és ezért aztán látom, mikor az emberek jönnek-mennek. 0208# Ténylegesen, ez 8-10 lépcső, és az út, amit most már az önkormányzat segítségével kérem szépen ki is köveztünk, 0218# -tek, -tak, -tunk, most már a köves úton, éppenséggel az ablakom alatt megy el a gyalogos forgalom. De így, így, 0227# ahogy most ti. És több, mint egy éven keresztül egyre nagyobb feszültséget keltett bennem, hogy abban a 0236# pillanatban, ahogy fölálltam, máris lehetett látni, hogy aki jön... Ugye, valahogy ösztönösen is kíváncsiak 0245# vagyunk hogy mi van egy ablak mögött, nem így van? Veletek nem így van? Van egy ablak, és főleg, hogyha már föl 0255# kell kapcsolni a lámpát, ott nagy fák vannak, tehát még szinte napközben is világítani kell... Tehát fölállok, 0264# és abban a pillanatban... Valahogy az egyszerű, hétköznapi életemet akarom élni, fölhúzni a gatyámat, vagy nem 0273# tudom, mit akarok csinálni, hogy bárki, aki jön... És akkor aztán ír egy sms-t: "Húzta a gatyáját, nem tudom, 0283# mit csinált, turkálta az orrát.." Hát ez... Egyre inkább húzódtam be, ezen ötleteltem, hogy kéne a dolgaimat oda 0292# hátra tenni, hogy ne lehessen belátni, hogy bosszantó, hogy fölállok, s máris mindenki lát.. Kifejezetten 0301# kényelmetlenül éreztem magam, kifejezetten! És akkor behúztam a függönyt, s egyszer csak látom, valaki integet 0310# lentről. Na tessék! Most akkor éljek úgy, hogy le van húzva a roló, meg a függöny, mert hogy.. Egyszer csak 0320# valami eszembe jutott. Mi lenne, ha én nézném azokat, akik elmennek az ablak alatt? S akkor körülbelül fél évvel 0329# ezelőtt gyökeres fordulat vette kezdetét. Emlékezetembe idéztem idős hölgyeket, mindegyikünk élményét egy idős 0338# szomszédasszonyról, aki a legkisebb neszre is érzékenyen reagál, s tudjátok, elkezdtem azt csinálni, kiálltam az 0348# ablakba, szét a függöny, föl a roló, s néztem az embereket. Elmondanám nektek, hogy minden megváltozott. Egy 0357# csapásra! Ugyanis a dolog ugyanaz, messziről látják, hogy ott áll az ablakban egy csávó, s az emberek ott lent, 0367# szegények, nem tudtak mit csinálni, ott megy el az út... Értitek ezt a kiszolgáltatottságot? Most kerüljek egy 0376# óriásit? Már ahogy jött, látta, hogy én mozdulatlanul állok, hát esélye sincs... Nincs esélye! És megy, és 0385# láttam, ahogy ők betűrik az ingüket, kutyákat rövid pórázra fogják, gyerekeket nevelik, házastársak csókot 0394# váltanak egymással... Mert hát a pap figyel! Értitek! És minden gyökeres fordulatot vett. Azóta fölállok 0403# székemből: "Na, mi van? Na? Mit csináltok, utca népe?" Hihetetlen élményszerű tapasztalata annak, hogy 0412# ugyanabban a helyzetben úgy érzem magam, mint tényleg egy fába szorult féreg, s a másik esetben meg teljesen 0421# másképpen. És tulajdonképpen semmi nem változott meg. Na. Jól van. 0427# 0427# Még jó, hogy most már pár kérdésre válaszoltunk, és hogy így sikerül jól struktúrálnunk az időt. 0435# Szóval:"Édesanyám hosszú éveken keresztül gyógyíthatatlan beteg volt. Szenvedéseit édesapámmal és öcsémmel 0445# együtt sajnos tehetetlenül kellett végignéznünk. Testvérem 10, én 13 éves voltam, amikor örökre itt hagyott 0455# bennünket. Kérdésem mindenfajta harag nélkül és csupán a megértés szándékával az lenne, hogy Istennek mi célja 0465# lehet az ilyen és ehhez hasonló esetekkel?" 0469# 0469# Klasszikus kérdés, ha a témát nézzük. Most ha csak egyetlen finom utalást tehetek a számomra kiérezhető 0477# személyes szálra, amit csak azért mondok, mert a válaszadásomhoz, hogy miért pont azt mondom, fontos számomra - 0487# ahogy ízlelgettem a kérdésben a szavakat, hogy 'sajnos tehetetlenül kellett végignéznünk'. 'Kellett', és 0496# 'tehetetlenül', és nem tudtunk mást, csak végignézni. S hogy benne van ez a mondat, hogy sajnos tehetetlenül 0505# kellett végignéznünk, az lett a benyomásom vagy az élményem, hogy ennek a 13 éves kori átélésnek nem történt meg 0515# a fölülírása. Vagyis, hogy a helyzet még körülbelül a 13 éves kori élmény szintjén él legerősebben abban, aki 0524# ezt a kérdést föltette. Ugye tudjuk, hogy a múltunk eseményeit mi újból és újból magunknak elmondjuk, és 0533# éppenséggel lehetséges, hogy múlt egy eseményét már egészen más hangsúlyokkal, más összefüggéseket, távlatokat 0543# látva idézzük föl. De itt az volt a benyomásom, hogy a kérdésben ott feszül az, hogy én még most ezt a kérdést 0553# valójában úgy teszem föl. Legföljebb van bennem egy felnőtt, aki erre az egész helyzetre reagál és reflektál, és 0562# ezért azt tudja mondani, hogy ezt most harag nélkül kérdezem. Hogy a felnőtt most kérdezi, hogy mit kellene 0571# ezzel a 13 éves kislánnyal kezdeni, vagy ifjú hölggyel? Ez volt a benyomásom a kérdésről. És aztán a második 0581# része, hogy "örökre itt hagyott bennünket". Ez megint megerősített abban, hogy valahogy a tapasztalásban a 0590# kérdező a 13 éves tapasztalati vagy élmény helyzetében van elsősorban érzelmileg, miközben nagy dolog, hogy 0599# felnőttként képes rálátni. 0602# Ez keringett bennem, ez ment, ezért több szálon szeretnék válaszolni. Az 0608# egyik, hogy szerintem ezekre a kérdésekre, így szólt egészen pontosan, hogy "Istennek mi célja lehet az ilyen és 0617# ehhez hasonló esetekkel... " 0619# Az első. Nem egyszer, merthogy van bennünk az emberségünkből adódóan egy késztetés, hogy megértsük az életet. A 0629# 'megérteni az életet' nem pontosan ugyanaz, mint értelmes életet élni. Tehát, ha picit úgy tudtunk növekedni, 0638# fejlődni, akkor azt tudjuk mondani, hogy attól még értelmes életet tudok élni, hogy valamit nem értek benne. 0647# Hogy nem akadályozza meg, nem teszi lehetetlenné az, hogy valamit nem értek, ami velem, vagy másokkal történik, 0656# hogy értelmes életet éljek. De nem mindenkiben van meg élményszerűen ez a tudás. Élményszerűen. Ez egy mondat 0665# egyébként, de... Ezért aztán természetesnek tartom, hogy gyűrjük ezt a kérdést, gyűrjük, gyűrjük, gyűrjük, 0674# gyűrjük, és sokszor, ahogyan szenvedünk vele és nyűglődünk, és néha valami fölcsillan, néha megint sötét van, 0683# néha belehullunk az akkori élményvilágunkba vagy tapasztalatunkba, néha egy picit fölülírjuk, más élmények felől 0692# látjuk... Na mindenestre sokszor az az út, ahogy természetesen birkózunk valami élményünkkel, az nem egyszer egy 0702# számunkra személyes válaszhoz vezet el. Egy számunkra személyes válaszhoz. Most éppen ez a számunkra személyes 0711# válasz szokott legritkább esetben kívülről érkezni. Tehát hiába mondok akármit is, az nem a te személyes 0720# válaszod azon az úton, ahogy te gyűrted, gyűrted... Hogy tulajdonképpen ami a tapasztalati szintre valamilyen 0729# kielégítő választ jelent, az sokszor nem a megfogalmazott gondolat miatt lehet válasz, hanem mert éppen 0738# valamilyen folyamatban benne vagy, és egyszer csak ebben a fájdalmas, szomorú folyamatban te magad valami fényt 0747# észlelsz. Tehát éppen a te folyamatodra van szükség, amit csinálsz, és éppen ebből a folyamatból tűnik föl 0756# valami. Ezért azt kívülről nem lehet adni. Legföljebb olyat lehet, ilyet azért tapasztaltam, hogy esetleg 0764# egy-egy gondolatot fölvetünk, de ez az egy-egy gondolat inkább csak valami kapaszkodót jelent, inkább csak annak 0774# a megerősítő érzését hozza, hogy: "Na, előbb-utóbb van esélyem, hogy valahogy továbbjutok!" Most ez nekem nem 0783# válasz, vagy nem élem meg, hogy erő lenne benne, vagy élet, de... Ez az egyik. 0790# 0790# A másik. Az összes ilyen kérdésre, hogy "miért hagyja ezt Isten, miért engedi meg, és miért..." Rengeteg ilyen 0799# kérdés van. A legegyszerűbb válaszom az, hogy én nem tudom. Nem tudom Pál Feriként, nem tudom papként, 0809# keresztényként, én ezt nem tudom! Tehát nem is akarom megválaszolni. Azért, mert nem tudom. Pláne nem akarok úgy 0819# csinálni, mintha tudnám. Tehát: nem tudom. De nem itt van vége, hogy nem tudom. Hanem, ahogy eszmélődtem, 0828# megtaláltam a saját válaszom. Azt tudom, hogy a saját válaszomat elmondom nektek, ahogy én magam verekedtem, 0838# birkóztam sok mindennel az életemben. Ez pedig az, hogy arra csodálkoztam rá, hogy az élet legnehezebb, 0848# szívbemarkoló kérdéseire valójában nincsen szavakban válasz, hanem tettekben van válasz. Erről majd egy picit 0857# akarok beszélni. Először is és alapvetően, hogy nekem fáj valami, és nem értem, hogy ez miért van így. De valaki 0868# jön, és azt mondja..., Péter jön és azt mondja: "Feri, én megértem, hogy ez miért olyan nehéz neked". Ezzel nem 0878# adott választ a nyűglődésemre, de végül is valamit azzal, hogy velem volt, hogy mellém ült, hogy rám nézett, 0887# hogy volt benne együttérzés, mégiscsak kaptam valamit. Ez azt jelenti számomra, hogy a legsúlyosabb kérdésekre 0897# szerintem nincsen szavakban válasz, legföljebb meg tudok fogalmazni valamit, ami föltárja, hogy az életnek van 0907# értelme. Nincs, szerintem nincs, de tettekben van. A második lépés pedig az, amikor arra jövök rá, hogy igen, 0917# akármit is éltem át, van annak egy egyoldalúsága éppen a sebzettség miatt, ugye, benn vagyok a sebemben, és 0927# onnan nézek csak ki, és fáj, és fáj, és fáj, és ezért én kérdezem az életet. Ha egy picit, picit ki tudok jönni 0937# ebből a sebzettségből, akkor az történik, hogy azt mondom, hogy: tulajdonképpen erre a helyzetre vonatkozóan 0947# most az élet kérdezett rám. Hogy "Na, Feri, igen, ha ez történt, ha te azt élted meg, mondjuk most ez valóságos, 0957# hogy gyerekkorodban az érzelmi szükségleteidet nem elégítették ki megfelelően". Nekem ez egy gyerekkori 0966# élményem. Az érzelmi szükségleteimre nem kapok megfelelő, valódi, nem szavakban, tettekben való választ. Most az 0977# a kérdés, hogy én mit válaszolok erre, de nem a szavaimmal, hanem a tetteimmel. Vagyis, hogy az élet legnehezebb 0987# kérdéseire valójában a tetteinkkel adunk választ, nem a szavainkkal. Annak adott esetben a tudatosításával, hogy 0997# most az élet rám kérdezett, és élhetnék úgy akármeddig, hogy én kérdezem az életet, de valószínű ennek sose 1007# lenne vége. Ezért az élet rám kérdez, s tettekben tudok válaszolni. És akkor úgy kötöm össze ezt a hitemmel, 1016# ugye, mert ez eddig valami jelentésadás vagy értelmezés, úgy kötöm össze, hogy azt mondom: Azt is el tudom 1026# képzelni, hogy Isten éppen azt akarta, hogy az élet legnagyobb kérdéseire ne is lehessen szavakkal válaszolni. 1036# Vagyis, hogy cselekednünk kelljen. Mert ha lehetne szavakkal választ adni, akkor odamegyek a Péterhez, "Jaj, 1046# Feri, hát nem tudod?! Hát olvasd el! X.Y., 547. oldal. (Útikalauz, Galaktikus útikalauz stopposoknak.. Tudjátok, 1056# mi a szám? A válasz: 42. Galaktikus útikalauz stopposoknak, a válasz: 42.) Nem lehet, hogy mindezzel együtt 1066# valahogy éppen attól emberi az élet, hogy nem kapunk szavakban választ? Tehát, hogy egyszerűen muszáj a 1075# cselekvésig menni! Ez nekem egy élményszerű fölismerés. Ez az élmény abban segít, hogy ne zavarjon, hogy nem 1085# kapok szavakban választ. Hanem: Mit kell csinálni? Mit válaszolok rá? Ha ez így van, mit válaszolok, mit, mit 1095# kell akkor csinálnom, mi a dolgom, mi a feladatom, mi a lehetőségem, mi a felelősségem, hol van a szabadságom, 1105# és tettekben tudok válaszolni. Azt tudom mondani, hogy... Na. Engem nem zavar, hogy nincsen válasz. Tudom a 1114# dolgom, és így bőven elég. 1117# Na, de. Most akkor ezt átkötném... Nem tudom, én most erről beszélni fogok. Most képzeljük el azt a 13 éves 1126# lányt, ahogyan ott és azt megéli. Vagy éppen Csíkszeredában voltam néhány nappal ezelőtt, s akkor valaki 1136# föltette azt a kérdést, hogy: "Mit mondjak a gyerekemnek, aki 5 éves, és már napok óta nagyon fáj a torka és 1146# köhög, és azt mondja, hogy Isten miért nem gyógyít meg?" Ezt kérdezi az 5 éves kisfiú! Miért nem gyógyít meg, 1156# miért kell ennek fájnia? Az apuka kérdezte, hogy "mit mondjak a fiamnak este?" S erről már beszéltünk, de most 1166# hadd kössem most össze ezzel a témával, s akkor valamit kezdünk egységben látni. Ez pedig az, hogy valahogy úgy 1176# van, hogy az 5 éves kisfiú, amikor azt mondja, hogy "Apa! Apa! Nekem nagyon fáj!" - tulajdonképpen mire kérdez 1186# rá? Hogy a világ biztonságos hely-e, hogy lesz-e segítség, hogy egyedül hagytok-e, hogy a bajban van-e, aki 1195# mellém áll, hogy a jó erősebb-e vagy a rossz... Hogy van-e oltalom, hogy van-e gondviselés, hogy Isten tényleg 1205# jó-e... Nem? Ezekre kérdez rá, csak 5 évesen azt mondja, hogy Isten miért nem akarja, hogy ne fájjon. 1215# 1215# Ezt így kérdezi, de én felnőttként tudom, hogy közben őneki filozófiai kérdései vannak. Ugye azt firtatja, hogy 1226# egyáltalán milyen hely itt ez a világ, kérem szépen? És hogy apa, anya, mire számíthatok tőletek? Hogy 1236# egyáltalán hogy lesz? Ő 5 éves, ő nem tudja! Jó, hát a felnőtt se tudja, de egy 5 éves, hát mitől is tudná?! Na 1247# most, éppen ezért, ha a gyereknek csak filozófiai válaszokat adunk, vagyis egyszerűen csak szövegelünk: "Tudod, 1259# kisfiam, Isten nem akarja a rosszat, de megengedi. De Isten nagyon szeret minket mindannyiunkat, mert Isten 1269# gondviselő Mennyei Atya." Minden szavunk igaz volt, és nem jelent segítséget a gyereknek. Ahogyan, ha én mondom, 1281# mit gondol akkor Isten, miért van ez, most én mondtam volna egy 2 mondatos választ, és ugyanúgy nem jelentene 1292# segítséget, mert a gyerek számára mi a segítség? Ami valódi válasz! A valódi kérdéseire, amelyeket lehet, hogy 1303# nem is fogalmaz meg, de én tudom, mert én vagyok a felnőtt. A valódi válasz az - most csak ötletelek ezen, sok 1314# jó válasz van - a kapcsolatból származó érzéseket, érzelmeket kifejező, konkrét, gyakorlatias, vagyis, vagyis, 1325# hogy megyek a kisfiamhoz.. - "Nagyon siettem haza! Na, hogy vagy? Gyere, hadd adjak puszit!" - "Ne, ne, apa, 1336# elkapod!" -"Nem baj!" "Van valamire szükséged? Gyere, édesem! Meg fogsz gyógyulni!" Ugye, egy köhögésnél 1347# tudhatjuk. Hát a gyereket ne csapjuk be! De tényleg így van, tudható. Ezért akkor mondhatjuk, hogy "Meg fogsz 1358# gyógyulni! Egy-két nap. Petikém, mi itt vagyunk. ha baj van, szólsz, fölébresztesz minket, fölkelünk, mire van 1369# még szükséged? Egy mesét mondjak neked?" Ez a válasz arra a kérdésre, hogy Isten miért nem gyógyít meg. Ez a 1380# válasz! Mert akkor a szülők tettekben választ adnak a gyerek ki nem mondott kérdéseire, de főképpen arra a 1391# világra, ami a ki nem mondott kérdés mögött van. Az pedig az ő teljes ember volta, ahogyan bizonytalanul, 1401# egyedül, szorongva, aggódva éli meg azt, amiről ő még nem tudja, hogy ez majd el fog múlni. És azt, ahogyan az 1412# az apa mesél a gyerekének, és ott ül az ágya mellett, és ha szól, akkor fölkel és odamegy, s a gyerek átéli, 1423# hogy nincs egyedül! Hogy apa szeret, hogy a világ biztonságos hely akkor is, ha nem gyógyulok meg gyorsan. Ez a 1435# legfontosabb üzenet! És ezt, ha az apa elég ügyes, meg még hisz is, összekötheti akár a szavaiban is Istennel. 1446# De a lényeg nem pusztán az, hogy ő azt ki is mondja, hanem hogy megéli. Tehát például, most csak ötletelek, nem 1457# ezt kell mondani, csak ötletelek, például azt mondja az apa: "Tudod, kisfiam, Isten egy-egy dolgot nem konkrétan 1468# intéz itt el a világban, hanem minket küld. Például engem, meg anyucit, hogy mi tegyünk meg mindent azért, hogy 1480# te holnap már jól legyél. Isten így rendezte ezt a dolgot." És közben, aminek itt nagy jelentősége van, hogy a 1491# gyerek, miközben valójában konkrétan arra a kérdésre, hogy Isten miért nem gyógyít meg, nem kapott választ itt, 1502# de kapott választ ott, ahonnan a kérdés valójában származik, aközben azért tudja ő a hitében összekötni ezt 1513# Istennel, mert azt látja, hogy az apja ezt összeköti vele. Például az apa akár ilyet is mondhat: "Tudod, hogy 1524# pontosan miért nem, azt én sem tudom, de mi itt vagyunk anyáddal. És nekünk Isten ad erőt ahhoz, hogy 1534# fölkeljünk. Ha te éjszaka sírsz és nem vagy jól, mi nagyon köszönjük Istennek, hogy ehhez van erőnk. Mi nagyon 1545# szeretünk téged. Nem hagyunk téged egyedül!" Tehát, ahogy a szülő összeköti a maga cselekvését Istennel, és 1556# kifejezi az ő hitét, ez jelenti a valóságos választ a spirituális szintre vonatkozó kérdésre. Érthető volt? 1567# Tehát ott van a 13 éves kislány, ahogy végig kell nézniük, ahogy az anyukájuk hogyan hal meg tehetetlenül, 1578# sajnos végig kell ezt nézni, ahogy örökre elhagyja őket... Az a fantáziám erről, hogy megpróbálnám esetleg... 1589# Hogy ott akkor egy tapasztalati válasz érkezett-e, vagy nem. Az is lehet, hogy visszagondolok, s visszagondolva 1600# már most másképp látom. De az is lehet, hogy ott és akkor a 13 éves kislány nem kapott egy ilyen fajta 1610# tapasztalati választ. És nem azért, mert valaki nem szerette őt... Egyszerűen nem jutunk mindig a megfelelő 1621# gondoskodáshoz vagy segítséghez. Ez a teóriám, hogy nem történt meg ez a tapasztalati válasz, annak az 1632# értelmezése, a jelentésadás és összekötés a spirituális dimenzióval. Miközben aki ezt tapasztalatilag csinálja, 1643# ő maga azt összeköti a spirituális dimenzióval, nem a gyereknek mondja, hanem benne ez összekötve él. Az szokott 1654# történni, hogyha ezt nem kapjuk meg.... akkor van ez. Vagy nem eleget kapunk. Vagy számunkra az nem meggyőző. 1665# A gyógyulás útja az, hogy egy ilyen helyzetet valamiképpen az életben fölül tudjunk írni. Ugye, itt aztán ezer 1676# ága és boga van, hogy azt hogyan. Sokszor az a legszebb, ahogyan valaki elakadt a maga tapasztalati világában, 1687# és utána a gyereke kerül egy olyan helyzetbe, ami valamennyire hasonló ehhez, és én ott a gyerekemnek tudok 1698# valami választ adni, amit én nem kaptam. Ha ezt végig tudom vinni. Ezért tulajdonképpen mondjuk az úgynevezett 1709# vallásos nevelésnek valami ilyen talajon kellene állnia. Így, így. S akkor tulajdonképpen egyszerű. 1720# 1720# A következő válaszom még, hogy... - elnézést, ha most ezt nem viszem tovább, hogy így, úgy, amúgy, hát látjátok, 1730# mi lesz egy hét múlva? Ez az első kérdés! Most nem az a cél, hogy mindennek a végére menjünk - Ezért nagyon 1739# gyakran a gyerek, 5 éves gyerek kérdez, 13 éves kislány kérdez, vagy ifjú hölgy kérdez, akkor, a kérdés ugye így 1750# hangzott, hogy Istennek mi a célja ezzel. Ugye szép, ahogy a kérdésben ott van már egy tudatos reflexió, hogy 1760# talán célja van vele, és nemcsak oka volt... Hogy az Istenről alkotott képzeteink, ugye reprezentációnak hívjuk, 1770# mert képzetek vannak benne, fantáziák, gondolatok, képek, élmények, emlékek, és egy csomó minden... (húz egyet a 1780# kólából)...azok rétegszerűen őrződnek meg bennünk. Tehát a legősibb képzeteink is sokszor bennünk vannak, és 1790# ezért egy 5 diplomás, Dr. elől, PhD hátul, mindenféle valakinek is egy nehéz helyzetben olyan archaikus 1799# hit-képzetei tudnak lenni, hogy mondjuk egy, nem tudom, néprajzkutató az összes ujját megnyalná utána. Azt 1809# mondaná, hogy ezt a legkisebb faluban a legegyszerűbb Mari néni sem mondta volna úgyabbul! Olyan archaikus! 1819# Tehát minél nehezebb helyzetbe kerülünk, ugye, ahogyan a felnőtt világunk egy picit rendül, regrediálódunk, 1828# ugye, a nehéz helyzetekben egy picit mindig visszalépünk a személyiségfejlődés valami megelőző állapotára, akkor 1839# ott fölelevenednek az ahhoz a személyiségfejlődéshez tartozó istenképzeteink. Ezek a képzetek pedig sokszor 1848# éppenséggel nem gyógyítóak! Ezért például megjelenik mondjuk a 13 éves kislányban vagy ifjú hölgyben az a 1858# gondolat, amit lehet, hogy maga sosem fogalmaz meg, csak egy zsigeri viszonya lesz ehhez a reprezentációhoz, 1868# hogy Isten halált hozó isten. Hogy Isten úgy az élet és halál ura, hogy Ő azt öl meg, amikor akar, és 1877# büntetlenül teheti. S az egészről nem is szabad beszélni, mert azt mondják a papok, hogy jó. Durva! Akkor nem is 1887# lehet már most hova segítséghez fordulni! Ugye, egész ijesztő! Akkor erről hallgatni lehet, titok, vagy tabu, a 1897# felnőttek ezt mondják, de... Ezzel csak magamra tudok maradni! Egy ilyen képzet, 13 évesen vagy 5 évesen minden 1907# probléma nélkül kialakul. Majd pedig ez a képzet nem tudatosan hatást gyakorol az istenkapcsolatunkra. Ő diktál. 1918# Főleg a nehéz helyzetekben. S ez kihat az egész életünkre. Na most. Ezért: arany út, hogy egy picit kicselezzük 1928# az emberi természetnek ezt a sajátosságát, hogy azt mondjuk: "Istenről ki tudja, hogy mi mindent gondoltam, meg 1938# fantáziáltam... Hagyjuk egy kicsit Istent, beszéljünk Jézussal. (valaki tüsszent) - Egészségedre! ... 1947# Alaphangon, ha valaki Istennel nagyon elakad, érdemes Jézus felé irányulni. Azért, mert Jézussal kapcsolatban az 1957# a rengeteg negatív fantázia egyszerűen nincsen bennünk. Tehát egy sokkal tisztább képünk van róla, és sokkal 1967# egyértelműbb. Sokkal, sokkal világosabb. Jézusról nehéz azt gondolni, hogy öl, betegséget hoz, kíméletlen, és a 1977# többi. Ez nagyon nagy segítségünk. Szabad a gyógyulás folyamatában Istent egy kicsit lerakni. Nyilván a 1987# reprezentációinkat rakjuk le, azt mondjuk: "Na, ez a kulimász, ami itt a fejemben meg a zsigereimben van, nem 1997# segít engem egy kicsit se!" És akkor ki tudjuk dolgozni Jézussal a kapcsolatunkat, mert róla tudjuk, hogy 2006# emberként milyen volt, nem vagyunk annyira a fantáziánkra hagyatkozva, inkább a képzelőerőnkre. Nagy különbség! 2016# Amit Istenről képzelgünk, abban egy csomó fantázia van. Ami Jézussal kapcsolatosan él bennünk, ott inkább csak a 2027# képzelőerőnk működik, hogy azt el is tudjuk képzelni, de az nem fantázia. Érthető a nagy különbség. És akkor egy 2037# csomó elakadásunkat egy ilyen Jézussal való kapcsolatban elkezdhetjük gyógyítani. Jézustól nem kérdezném meg 2047# azt, hogy miért bántasz, mert... "Miért vitted el anyát?" - "Hát én nem! Kicsi Rozikám, nem vittem el én 2056# sehova!" S akkor itt van egy ilyen aranyszálunk, amin keresztül ki tud alakulni mégiscsak nagyon határozottan a 2066# spiritualitás világával egy másfajta viszonyulásunk.. Ez a másfajta viszonyulás átvihető az istenkapcsolatunkra. 2076# Nyilván ezzel nem azt mondtam, hogy Jézus nem Isten, ugye, ez érthető? Hanem, hogy akkor lesz egy más 2086# viszonyulásunk és azt mondjuk, hogy "Hú, hát ennek tükrében micsoda másokat gondolok meg érzek Istenről! Hogy 2096# Isten, ha ember lesz, akkor pont olyan, mint Jézus. Ezért gyógyító lehet a vele való kapcsolatból kiindulva 2105# visszatérni aztán, és egy másfajta istenképet kidolgozni. De ha az nem tapasztalati, csak teoretikus, sehova se 2115# jutunk, mert a feszültség megmarad. Tehát nem egy teoretikus Jézus-kapcsolatra van szükségünk, hanem egy... Nem 2126# tudom... nem akarok erről többet beszélni. Elmondtam, és akkor... így egyszerűen... Adja magát, nem? Jól van! 2136# 2136# Második kérdés. Ezt összevonom azzal, hogy "Kedves Feri, a te Istened hogyan él benned? Látod, hallod őt a lelki 2150# szemeiddel, valós ősz szakállú embert látsz?" 2156# Ugye ezért is fejezetcím: Isten képét hiába ne fesd! Tulajdonképpen a keleti hagyomány, már a még keletibb, a 2170# muszlim hagyomány, hogy Istent tilos ábrázolni, nagyon okos dolog. Nagyon bölcs dolog. A legjobban azzal 2183# járnánk, hogyha a templomainkban nem erőltetnénk a Mennyei Atya ábrázolását, hogy most finoman fogalmazzam ezt 2197# meg. Azért, mert minden, amit ábrázolunk rajta, nem egyszer inkább akadály, mint segítség. Nem kéne a Mennyi 2211# Atyát ábrázolni, hanem inkább fogadjuk el, hogy titok. Hogy ábrázolhatatlan. Ezért lehetne Jézust ábrázolni. Hát 2225# tesszük is. Mert Őt meg lehetne. Na. Óvatosan mondom, tehát az istenábrázolások... Ha valakinek segítettek, 2239# hurrá! 2240# 2240# Azt mondja: "Valamiféle energiaforrást észlelsz, fényességet, melegséget, puhaságot? Ez tudás inkább, vagy hit, 2248# érzékszervi tapasztalás? És milyen, amikor válaszol, hallod a hangját? Szimbólumokban üzen, apró jeleket küld? 2256# Vagy ez már túl sok és személyes? Hát mindenesetre nagyon örülnék a válasznak." 2263# 2263# Most erre már nem akarok hosszan válaszolni, erről annyiszor beszéltem. "A természetes spiritualitás" című könyv 2273# erről szól az elejétől a végéig. Gondoltam, egyszer már megírom, hogy ne kelljen annyit mondani. De látjátok, 2282# hiába, hiába. Szóval: spirituális tapasztalat. Egy tapasztalat azért fontos, mert azt mondhatjuk, hogy szaglom, 2292# érzem, tapintom, látom, minden, minden, ami a tapasztalathoz hozzátartozik. De a spirituális 2301# alaptapasztalatomat, hogy ne önáltatás legyen, tehát ne a fantázia működjön csak, hanem valódi erőforrás legyen, 2311# összefüggésbe hozom és ellenőrzöm a kinyilatkoztatással. És ha azt lehet mondani, hogy a tapasztalatom nem mond 2321# ellent a kinyilatkoztatásnak, akkor akár a Szentlélektől is lehet. Attól kezdve azt ápolhatom magamban. Ez 2331# nagyszerű dolog! Akkor is, ha valami olyan összefüggésben, olyan képekben jelenik, ami a Szentírásban egyáltalán 2341# nem fordul elő. De én megéltem. Óriási kincs! Erről szoktam mondani a történetet, el nem mondom, a kávészagú 2350# arab taxisofőr Istenről. Hogy valaki egy mély élményében Istent úgy élte meg, mint egy kávészagú arab 2360# taxisofőrt. 2361# És azt lehetne mondani, hogy ez nem mond ellent a kinyilatkoztatásnak. Nem szerepel benne, 2370# hogy nem lehet kávészaga néha. Miért ne lehetne? Nagyon finom! Tehát ilyen értelemben ezeket a tapasztalatainkat 2381# nagyon-nagyon jól tudjuk használni az istenkapcsolatunknak a művelésében, egyáltalán, a kapcsolat 2391# fönntartásában, a gyógyulásban, mindenben! Nagyon jól tudjuk! Ha csak a fejemben valamit megtanultam, nincs elég 2402# élet és erő benne. Hiába jártam 18 év hitoktatásra. Tapasztalat, jelentés és értelem, és spirituális dimenzió. 2413# Ha ezek szervesen nem épülnek egybe, nem elég. Másfelől pedig: minden tapasztalat olyan, mint az ablaküveg. Nem 2424# tudom, átnézek a kólán... - Látjátok, mindenre jó, szinte mindenre! - Ez nem valami reklám, egyszerűen szeretem 2435# és kész, nincs benne semmi. Átnézek most a kólásüvegen - ezt a gyakorlatot ajánlom nektek - úgy valamennyire 2446# derengtek. Az Istenről alkotott képzeteink is körülbelül ilyenek. Valami dereng. Így. Tehát Istent úgy látjuk, 2457# mint kólásüvegen keresztül - homályosan. Ezért lehet egy olyan szelíd bölcsesség bennünk, hogy minden, amit 2468# megtapasztaltunk Istenről, és azt összefüggésbe hoztuk, s azt mondtuk, hogy ez a legáldottabb élményem Róla, 2479# hogy azért arról is azt mondjuk: "És még mennyivel több! És még mennyivel más!" Legföljebb arról van szó, hogy 2490# eddig Istent úgy láttam, mintha a kólán keresztül akarnálak titeket látni... Hát ez szörnyű! Egész egyedül érzem 2501# magam... És egyszer csak a legmélyebb élményemben pedig úgy tűnt föl Isten, mint ahogy most.. Ez már valami! De 2512# hát hol van ez még az igazitól! De ez már valami! Kipróbálod? Nézz engem a kólásüvegen keresztül! 2522# (Gyerünk, Feri! Gyerünk! Nem ezért jöttek ezek a jónépek, hanem hogy tempó, vagy mi, élet! Rövid az életük 2533# nekik! Nem szórakozhatunk csak itt!) 2536# Ja, ez, ez, igen. "Kedves Feri! Elvileg cölibátusban élsz..."- Erre tettem utalást múltkor, ugye, hogy "elvileg 2548# cölibátusban élsz..." Hát, cuppantlak! De a kérdés aztán olyan szépen ágazik-bogazik, ível ide-oda... Azt 2558# mondja: "Mégis olyan érzelmi átéléssel beszélsz szerelemről, szexualitásról, apaságról, mely felveti a 2568# kérdést..."-Édeske! Milyen udvarias vagy! "... hogy Te (nagy tével, értitek, meg vagyok becsülve) hogyan vagy 2579# képes ezen örömökről lemondani? Azt értem, hogy te egy más önmegvalósító utat választottál tudatosan, de azért 2590# érdekelne, hogyan élsz meg egy tartósan jelen lévő kísértést..." (nevetgélés, mire kiszól) - Csúnyák! Kísértetek 2602# engem! ... "tartósan jelen lévő kísértést, hogyan vagy képes kezelni a vágyaidat, érzéseidet. Kérlek, amennyire 2613# lehet, őszintén válaszolj..." Ugye mondom, hogy ez ível ide-oda, tényleg, olyan, mint egy jó Forma-1-es pálya, 2624# mikor úgy érzed, hogy már úgy célegyenes, akkor még úgy.... Igen, mert itt is van ám tovább, nem úgy van az, 2635# hogy Feri, mondj valamit erről, aztán jaj, jaj, mit is kérdezek, hanem nem, itt aztán van őszinteség, 2645# egyenesség, már ami a görbében van. Azt mondja: "Kérlek, amennyire lehet..."- már amennyire én egyáltalán képes 2656# vagyok rá, nyilván ez, mert lehet nagyon őszintén, csak kérés, én egyáltalán mennyire tudom ezt csinálni... 2667# "amennyire lehet, őszintén válaszolj egy konkrét krízishelyzeted említésével!" (nagy hahota, megtapsolják) 2678# De még nincs vége! Látjátok, most mondhatnám, hogy kinevettek engem, idehozom a szívem, és ti, nők nevettek a 2689# legjobban! Hanem még így folytatódik: "Egy konkrét krízishelyzeted említésével, mely tanulságos lehet 2699# mindannyiunk számára." - Feri, add a véred, húsod, mindened, hogy mi... Nem tudom. És irányuljon az üdvösségre a 2710# válaszadás mindenképpen, tehát a spirituális dimenzióval kössem össze föltétlen. Na. Jaj, hát most erre kéne 2721# válaszolnom? Vagy ez mi, mi már? 2724# A leginkább ezen a kísértés szón derültem. Nem él bennem ez kísértésként. Nem, nem, nem, nem, sajnálom. Miközben 2735# nem elvileg élek cölibátusban, hanem nagyon gyakorlatiasan, ahogy csak lehet... De, szóval... Mondok akkor 2746# néhány gondolatot erről egy krízishelyzetet fölemlítve... Szóval, ha tapasztalom magamban azt, hogy egy nő 2757# fölkeltette az érdeklődésem, hogy tetszik, hogy pont az esetem, vagy egyszerűen csak juj, de szép, vagy de jól 2768# néz ki, vagy milyen kedves (valaki közbeszól) - Tessék? Ablakból nézve? -Akkor kinyitom az ablakot, hogy jobban 2779# lássam! 2780# Szóval, az első, ahova jutottam, most 47 éves vagyok, remélem, van tovább is, hogy nem kísértésként élem ezt 2791# meg, hanem természetesnek. Tehát először is nem rakok rá egy bélyeget, amitől még rosszabbul leszek, hogyha arra 2802# gondolok, hogy hm, hm, hm... Hanem: "Feri! Milyen normális vagy! Jó, ez nagyon egészséges, milyen jó, hogy 2813# vannak nagyszerű nők, kedvesek és aranyosak is, még szépek is, hát mit kérnél még a világtól? Hát ez csodás 2823# dolog, hogy így van." Iszom is rá! Tehát nem moralizálok magam fölött, nem ítélkezek, nem minősítem ezt, azt 2834# mondom, milyen természetes, normális meg jó, hogy ez van bennem. Különben hogy tudnék szenvedéllyel beszélni?! 2845# Ez az első. A második: éppenséggel, ha úgy nagyon hat rám, azt mondom: "Mire vágynál?" Nem kezdek el ezen 2856# különösen fantáziálni. Csak megengedem magamnak, s azt mondom, igen, megölelni, vagy megcsókolni, jó, s akkor 2867# végigviszem a sort, hogy jó, és azt mért, és azt miért, és azt miért, és végül eljutok oda, ahova mindig 2877# eljutok, hogy egyszerűen csak azért, hogy szeretni valakit, és hogy én szeressek valakit, megélhessem, hogy 2888# milyen szép az élet, hogy tartozzak valahova. És amikor mindez megvan, akkor megkérdezem: "És ez most megvan 2899# neked? Megvan?" S a válaszom, hogy megvan! Hát amiért az olyan csodás dolog lenne, amiért, hogyha végigviszem, 2910# az nekem megvan. 2912# Ez elég? Nem. Nem elég! Mert ettől még van egy konkrét veszteség része, nemde? De ahogy végigviszem a vonalat, 2923# azt nem fejben csinálom, hanem zsigeri szinten. Fölidézem a tapasztalatot, hogy tudok szeretni, hogy mások is 2934# szeretnek, akár még az emlékeimnél is egy picit elidőzök, milyen szép is volt ez anno, még régen, mikor barnák 2945# voltak a levelek... És hogyha valami fájdalom része van, hát akkor rosszul érzem magam. Akkor azt is megengedem 2956# magamnak. Hú, ez most fáj! Tényleg de jó lenne! Tényleg más lenne ez az este! Így meg a snookert nézem. Az se 2967# rossz, de... Azért össze tudom hasonlítani a kettőt! És akkor megengedem, hogy fájjon. Hát miért ne fájhatna? 2978# Mindennel együtt, a méregfogát már kihúztam azzal, hogy tudatosult bennem, hogy: "Nyugi, nyugi. A helyemen 2988# vagyok, az élet szép, rendben van, szeretek és szeretnek..." Hát a méregfoga... Nem vagyok kétségbeesve, 2999# értitek, na! A konkrét érzelmi fájdalom részét azt átélem, néha kicsit könnyezek, ó de, jó lenne... Ez is 3009# normális. Na de ez sem marad itt örökké, nem? Hát melyik érzés maradt még nálatok 20 évig? Na most! Ha ez se 3020# elég, mert van olyan, hogy ez se elég. Látjátok, megkérdeztétek, most akkor mondom az egész lélektani 3031# mindenséget. Ha ez se elég, olyan is van. Akkor azt mondom: "Idefigyelj, Feri! Ez az, amit sose kapsz meg." 3041# (nevetgélés, mire kiszól:) - Ezt csinálom! 3046# Ez néha elég. Tényleg igaz. Néha nem elég. Miért nem? Ja, hát 3051# ha ez nem elég, akkor nem elég. Akkor döntsél újra! Hát szabad vagy most is. Hát nem áll senki, hogy így kell, 3062# úgy kell... Hát szabad vagy, akkor csináld másképp! Szabadon. Mikor azt mondom, hogy szabad vagyok, nem ijedek 3073# meg attól, hogy elképzeljem magamat szabadon. Igen, pap vagyok, és mondhatnám azt, hogy holnap huss... Ennyi 3083# volt. Miért, nem tehetem meg? Van, aki nagyon fél attól, hogy szabadon elképzelje magát. Nagyon. Mert azt 3093# gondolja, hogy a szabadsággal valami rémületes dolgok fognak történni. Azt gondolja, te jó ég, ha én ezt 3103# kimondom, akkor elmegy belőle minden erő, mintha nem lenne alatta talaj, vagy nem volna elég szilárd. Nem, ezt 3114# köszönöm, már ezen túl... Már 47 vagyok! Igen, itt a pálya, itt a tér, Feri! Szabadon bármit tehetsz! Hát ki... 3125# Legföljebb akkor majd ez lesz, az lesz, na... És? És végül akkor megint ugyanoda jutok, hogy dönthetnék úgy, de 3135# tulajdonképpen én nem akarok. Úgy döntök. Az egész világot kiterjesztem, ez a kérdés nem csak abban áll, hogy mi 3146# van ma este.. Hanem akkor lesz egy szép nő, akkor azzal együtt fogsz élni. Akkor együtt kell élni! Az nem úgy 3157# van, hogy csak szép este van máma! Hát akkor nézzük azt távlatosan, nem? Hát még csak 47 vagyok! Hát annak akkor 3168# következményei vannak. Kértétek az archetípusokat megmutatni, majd most mindjárt meg is mutatom. Ugye ki a 3178# szerelmes? A szerelmes az, a szerelmes archetípusa, aki bátran átlépi a határokat. Az a szerelmes. Bennem van 3188# jócskán. De! A szerelmes, az érett szerelmes vállalja a következményeket. Nem elég átlépni a határokat, hanem 3199# akkor vállalom, ami azzal együtt jár. Az egy érett szerelmes valaki. Benne érett a szerelmes archetípusa. Át 3209# tudok lépni a határon, át tudom lépni az otthon küszöbét, elhagyom apám, anyám, ezt komolyan... Tehát akkor 3220# távlatot adok ennek a kérdésnek. Na, és akkor, akkor hogy lesz? Nyugodtan, hát lehet, miért ne lehetne, és akkor 3231# hogy fogod csinálni? És akkor megint visszajössz, és azt mondod, hát, tulajdonképpen olyan jó dolgom van! S 3241# akkor eszembe jutnak a gondolatok, amiket már oly sokszor kiérleltem, hogy nem, az élet egyáltalán nem ad meg 3251# mindent, és nincs is rá szükség. Vannak pillanatnyi késztetések, egy naposak, egy évesek, néha ennek a 3261# hullámzása, mindene van. Nem tudom, ilyen egyszerűen is. Nektek is? Jaj, tudom, hogy... Szóval így. Jól van, 3272# gyerünk! Na ne már... Most megzavart ez a kérdés, most nem tudok, csak minden negyedik emberre merek nézni... 3282# Azt kéne, jövő héttől a férfiak üljenek előre, és akkor ez mindig ad nekem egy biztonságérzetet, mindig csak 3293# rá.. Juj, de nehéz! 3295# 3295# Na, gyerünk. Hol vagyunk? "Szüleinktől, ha nem kapjuk meg az elismerést, az meghatározhatja életünket, a 3304# mindennapjainkat. Az is meghatározhatja életünket, ha fölismerjük, hogy testvérünket jobban szerették. A 3314# szüleinknek így, ugye sosem fogunk megfelelni, azzal a tudattal, érzéssel alakul ki a személyiségünk. Ezt hogyan 3325# lehet pozitívan fölfogni? Milyen trükkök vannak, amitől jobban érezhetném magam?" 3332# Ami fontos lehet... Most akkor gyors válaszokat fogok mondani. Akármit is kaptunk vagy nem kaptunk a 3342# szüleinktől, azt mondhatjuk, hogy a szüleink úgy szerettek minket, ahogy tudtak. Ez sokszor persze egy tíz éves 3352# belső tusakodásnak a vége, nem mondom, hogy ezt most így kell bárkinek gondolni, csak azt mondom, hogy 3362# előbb-utóbb már így is lehet gondolni. És azután itt a spirituális szálnak lehet egy nagy jelentősége, hogy a 3372# szüleim előbb voltak, mint... Nem! Az Isten előbb volt, mint a szüleim. Hogy az életet nem a szüleimtől kaptam, 3382# hanem Istentől, a szüleimen keresztül. Egyetlen ember sem tud életet adni, legföljebb továbbadni. Ezért az 3392# életünket nem a szüleinktől kaptuk, hanem ők továbbadták azt az életet, amit ők is kaptak, ahogy a nagyszüleik 3403# adták, az én nagyszüleim és így tovább, és hogy az élet forrása Isten. Ezért ha Isten azt akarta és akarja, hogy 3413# legyek, és akkor fölidézem a spirituális alaptapasztalatomat, ahogyan megéltem azt, hogy Istennek fontos vagyok, 3424# és a többi, és a többi, ezzel fölülírható az az élményem, hogy az élet nemcsak odáig vihető, hogy az anyám és az 3434# apám mit tett vagy nem tett velem. Egy gyönyörű történetet mondanék. Szinte mottóként is lehetne ezt a következő 3445# évre. Azt hiszem, nem mondtam el, mert azt akartam, hogy az első nem kérdéses alkalommal... Hogy Elek Dóra, 3455# Baltazár Színház... Meséltem nektek? Nem, ugye? Igen, mert ezt nagyon kincsként őriztem, hogy majd elmondom. 3465# Vagyis, Elek Dóra, nagyon régi ismerősöm, Baltazár Színház, most az egyszerűség kedvéért mondom így, hogy 3475# értelmi fogyatékos fiatalokkal csinálja a színházi alkotásait, Nagyszerű. S akkor idén... Nagyon régóta jóban 3485# vagyunk, együtt atletizáltunk. És akkor nála vacsoráztam az egyik nap, s akkor mondtunk történeteket egymásnak a 3495# világunkból, ugye. Engem is nagyon érdekelt. Na jó. Azt mondja, képzeld, Feri, elmentünk Miskolcra, 3505# büntetés-végrehajtási intézet. Akkor értelmi fogyatékos fiatalok előadtak egy színdarabot, ott pedig ültek - 3515# elnézést, majd kiveszünk titeket ebből a képből, - itt pedig ültek a fogvatartottak, és nézték a előadást. Vége 3525# lett az előadásnak, azért szíven ütő az! Meghajlás, taps, jön a mikrofon, ez egy kivételes helyzet. Nem mindig 3536# tudunk így, egy az egyben találkozni egymással, se ti ővelük, se ők tiveletek, teremtsünk most lehetőséget arra, 3546# hogy most lehet egymástól kérdezni. Bármit. Ilyen helyzet valószínű még egyikőtök életében sem volt. S akkor 3556# jelentkezik az egyik fogvatartott, azt mondja: "Én akkor azt szeretném kérdezni, ilyen nyomorultul születéstől 3567# kezdve hogy lehet élni?" Tiszta egyszerű kérdés, erre lehet válaszolni valamit. Megkapja a mikrofont egy 21 éves 3577# fiatal lány. Azt mondja: "A mi esetünkben az önsajnálatnak nincs létjogosultsága". Értelmi fogyatékos fiatal nő. 3588# A mi esetünkben az önsajnálatnak nincs létjogosultsága. Erre szoktam mondani azt, hogy milyen jó, hogy még 3598# vannak köztünk sérültek! Nélkülük nehéz volna rájönni, hogy érdemes élni. Hogy milyen óriási dolog: valaki, aki 3608# a születésétől fogva éli azt, hogy valami nem úgy van velem, mint a többiekkel, s azt mondja, éppen, mert hogy 3618# én az elejétől a végéig így leszek, most élhetek akkor egy folyamatos önsajnálatban, vagy nem. S a mi esetünkben 3629# az önsajnálatnak nincs létjogosultsága. Szívesen fordítom át, hogy mi, akik mindig meg tudunk élni valamit 3639# rettenetes fájdalomként és katasztrófaként... A mi estünkben az önsajnálatnak nincs létjogosultsága. 3648# És ehhez hadd tegyem hozzá egy másik élményemet. Volt is egy kérdés, és aztán azzal kapcsolatban jutott 3658# eszembe... Már nem is tudom mi volt a kérdés... Jött hozzám valaki, és olyan egyértelműen látom az önsajnálatnak 3669# az önsorsrontó jellegét. Hogy nem sokra megyünk vele. S akkor ez a valaki, aki sokáig volt nehéz élethelyzetben, 3679# egyszer csak azt mondja nekem: "Tudod, azért Feri, az úgy van, hogy most kezdek jól lenni. Kezdek. Egyre jobban 3690# vagyok. Hogy egyre jobban vagyok, néha azért visszamegyek az önsajnálatba, és ott megpihenek." (nevetés) Ez 3700# micsoda zseniális önismeret itt! És akkor rájöttem, hogy milyen szép ez, hogy most már tudom, hogy az 3709# önsajnálatnak is van valami értelme. Hogy meg lehet benne pihenni. De éppen valaki, aki ezt ipari módon űzte.. - 3720# Tényleg így csinálta, ipari módon, évtized számra! - Hát, ha valakit érdemes megkérdezni arról, hogy mi értelme 3730# az önsajnálatnak, akkor ő az, és ő azt mondja nekünk, hogy arra jó, hogy egy kicsit megpihenjünk. Nem arra, hogy 3741# ott éljünk! Akkor visszamegyünk, kicsit megpihenünk, szusszanunk kicsit, "Jaj, nekem a legrosszabb!", és akkor 3751# megint tovább lehet indulni. A legtöbbet azoktól tanulom, akik segítségért jönnek hozzám. Ez alap. Minden 3761# segítő, úgy tűnik, egy idő után ide eljut. A legtöbbet azoktól tanulom, akik azt gondolják, hogy majd én 3771# segítek. Ezt hagyjuk is! Ez a nehéz, nem a cölibátus! 3776# 3776# "Hogyan nyerjük el mások bocsánatát? Hogy érdemeljük ki, hogy ő is ki akarjon békülni velünk?" 3784# Első gondolat: egy ponton túl, hogy ő mit csinál, nincs a kezünkben. Ne akarjuk azt, hogy a kezünkben legyen 3793# valami, ami nincs a kezünkben. Tehát éppenséggel az első gondolat, hogy engedjük meg, hogy ő vagy megbocsát, 3803# vagy nem, vagy kibékül velünk, vagy nem. Ez talán a legfontosabb. Ezt engedjük meg neki, mert ez a reális. 3812# Legföljebb, hát megengedjük neki azt, ami úgyis úgy van. Ezzel valójában magunknak és a kapcsolatnak tesszük a 3822# legjobbat, de.. Tehát ez nem egy jó tanács, mert egyszerűen csak így van. 3828# A második, hogy nyilván mi azt tehetjük, hogy hitelesen bocsánatot kérünk. Ez azt jelenti, hogy nem kezdjük el 3838# azt, hogy "Bocsáss meg, DE tudod az azért volt, mert..." Nem. Tehát bocsánatkérés egy mondatban. Nincs 3847# kacskaringó utána. És a következő, hogy hajlandók vagyunk az okozott kárt jóvátenni, és a következményekért 3857# felelősséget vállalni. Tehát egy egyszerű, hiteles bocsánatkérés, jóvátétel, következményekért való 3865# felelősségvállalás. Ha ezt a hármat tesszük, ez a legjobb talaj arra, hogy valaki szabadon azt mondja, hogy na, 3875# merek vele megint kapcsolatban lenni, mert látnivaló, hogy ember. Hogy ezt emberi módon csinálja most. Hogy 3885# föltételezhetem, hogyha bízok benne, ez nem egy őrült kockázat. Nemcsak őrültség, vagy nemcsak függőség. Ez a 3894# három eleme van, mondjuk alaphangon. 3898# 3898# "Léteznek-e tiltott gyümölcsök?" 3902# Szerinted? 3904# "Hogyan találkozhatok Istennel?" 3908# Kérdésem: Hogyan találkoztál eddig vele? Úgy biztosan. Nem? Jó. Alaptapasztalat föltárása, na. Kész. 3923# (Nézem az órát... Ú, hát egész jól belehúztam!) 3930# 3930# "Mit lehet tenni, ha valaki 25 évet úgy élt le egy nagyon durván nárcisztikus házastárs mellett, hogy 3938# maximálisan alkalmazkodott, folyton engesztelte, s ezt annyira megszokta a házastársa, hogy nem változik. Ha 3948# elválok, lehet-e egy ilyen embertől úgy elválni, hogy hajlandó legyen a gyerekek érdekét a maga elé helyezni, s 3958# a válást ne arra használja, hogy bosszút álljon a házastársán? Ha nem válás, hogyan lehet együtt élni vele úgy, 3968# hogy a házastárs emberi méltósága megmaradjon, a rossz minta ne menjen tovább?" 3975# Hát, ezt vagy lehet vele, vagy nem. Ehhez ez a rendes válasz. Ha nagyon sérült, akkor azok a rövid távú előnyök, 3984# hogy bosszút áll, hogy téged hibáztat, hogy te leszel a bűnbak - nem fog tudni ezekről lemondani. Ha kevésbé 3994# sérült, akkor van esély, mert akkor fáj neki az a veszteség, hogy nem leszel a felesége. Tehát ha a 4003# veszteség-érzet eljut, eljut mélyen, akkor azt... "Ezt nem akarom elveszteni, mert ez fontos, vagy te fontos 4012# vagy, a házasság fontos, ezt nem akarom, ezért valamit teszek." Ha nem a veszteségérzet a fontos, mert annyira, 4022# annyira csak ő van... Emlékeztek, "Ki él sötétségben? - Aki csak saját magát látja". Ha csak saját magát látja, 4032# akkor nincsen veszteség... Akkor olyan magatartásformákat is választhat, hogy egyszerűen csak zsigerileg, ami 4042# nekem valami pillanatnyi akármilyen élvezetet ad. A másik részéről már meg beszéltünk. Hogy az emberi méltóságot 4051# úgy tudjuk legjobban kifejezni, hogy mi a saját méltóságunkat kifejezzük. Hogy ezt tudjuk, és akkor határaink 4061# vannak. Ezt nem teheted meg velem! Sokszor egyébként a fordulat kulcsa ezekben a helyzetekben az, hogy én végre 4071# már most kifejezem, hogy ezt nem! És ez a határozottság, hogy azt mondom, hogy: "A tegnapi nap volt az utolsó!" 4081# - Ez a határozottság lehet, hogy az egyetlen erő, amitől a másik ember azt mondja, hogy most már tényleg nekem 4090# is kell valamit csinálni. Hát ameddig mindig te csinálsz valamit, addig... De amikor te határozottan kifejezed 4100# azt, hogy "Ezt nem teheted meg velem!", akkor ténylegesen ebben benne van az a kockázat, hogy a másik nem 4109# biztos, hogy a fájdalmából fog cselekedni jó értelemben, azt mondva, hogy "tényleg, hát nem, nem..." , hanem 4119# továbbra is egy nárcisztikus választ ad. Erre nincsen biztosíték. De hogy mi mindannyian megvédhetjük magunkat, 4129# és élhetünk az emberi méltóságunk tudatában, azt kifejezve, hát ez egészen biztos. S hogy Isten nem akarja azt, 4139# hogy mi áldozatul vessük magunkat, ez is egészen biztos. 4144# 4144# Azt mondja, hogy: Igen. .. Nem. ... Igen. ... Talán. ... Ezt nem tudom. ... Jó kérdés. ... Szerintem te is tudod 4161# a választ. Hát idáig jutottunk. Szerintem befejeztem, ahogy így gyorsan átnéztem. .... Maradt még néhány, de 4178# próbálom azt majd a következő alkalommal sitty-sutty. De talán nem volt ez fölösleges, hogy egy picit hosszabban 4195# időztünk egy-egy témánál. 4199# Jó volt veletek, akármennyire is rettenetes kísértés itt, amit rendeztek. Köszönöm! Gyertek!
Lejegyezte: H. E.
