2013.06.16.

A pálferi wikiből

(Emlékezetből...)

Ezek a szentírási szövegek a megbocsátás témáját járták körül. Mi segíthet bennünket a megbocsátásban, amikor ellenünk követtek el valamit?

1. Ha rájövünk, hogy van valami közös bennem és az elkövetőben. Hogy van valami közös rész, valami metszet, valami közös szál. Hogy nem állunk teljesen „külön oldalon”.

2. Ha rájövünk, hogy nem pusztán az áll fenn, hogy „ő tett valamit ellenem”. Hanem, hogy én is tettem már hasonlót. (Példa a téli gumi dacára történő „belemenésről”: amikor valaki belém jött, visszagondoltam arra, hogy én is belementem már másba. Ilyenkor nem fogalmazódhat meg, hogy „én ilyet sose tennék!”.) Vagy legalább: előfordult már, hogy vétkeztem.

A megbocsátást feltételező hozzáállás szöges ellentéte a farizeus: a magát elhatároló. Aki azt mondja, hogy „én jó vagyok, hisz megtartom a törvényt – szemben a plebsszel, aki meg nem.”.

A farizeus eleve elkülönül, mert ő az aki jobban tud, aki magasabban áll tudásban, erkölcsben.

Jézus kevesebbet bocsát meg a farizeusnak, mint a tisztátalan asszonynak, bár a tisztátalan asszony bűne is több. De megbocsátás iránti vágya is mélyebb, így többet is tesz Jézusért.

3. Ha rájövünk, hogy a tettesnek van más élethelyzete is, mint az, hogy ellenünk vétett. (Példa: amikor valaki, akire munkahelyileg haragszunk, kedves a saját családtagjaival, bensőséges mondatai vannak a feleségével...) A megbocsátás első reménysugara azzal jön el, hogy tudunk pozitív érzelmeket is érezni a tettessel szemben, nem pedig csak azt, hogy az a rohadék...Többnyire rá kell jönnünk, hogy az elkövető valaha áldozat volt.Példa: az idős hölgy, akit már nem látogatnak a gyermekei: „Én is kaptam, én is adtam”. Van bennünk egy ösztönös igazságérzet. És ha nincs erőnk a megbocsátásra, akkor ezt az igazságszomjat úgy oltjuk, hogy legalább mi is jól odaszúrunk. Többnyire olyanoknak, akik ezt nem érdemlik meg vagy gyöngék ahhoz, hogy ellenálljanak. A gyerekek nem szolgáltak rá erre. S ilyenkor az igazságérzetünk talán kielégül, ám ezek a fontos kapcsolataink tönkremennek.

4. Ha rájövünk, hogy legalább egy közös vonásunk mindenképp van az elkövetővel: hogy ő is ember. Neki is van létjogosultsága az életre, hogy itt legyen ezen a bolygón. Ő is Isten teremtménye.A bűnétől az ember nem lesz „rossz” alapjában. Létezése gyökereinél fogva mindig jó marad. Ami a bűn elkövetésekor történik, az a meghasonlás. Hogy a jó mellett a rossz is helyet kap. S ha ebből a meghasonlott állapotból valaki nem tud/akar kijutni, az a bűnös ember tragédiája. A bűn nem csorbít az értékünkön, mert azáltal vagyunk értékesek, hogy Istentől származunk, mindenképp értékesek vagyunk, a bűn pusztán meghasonláshoz vezet, és milyen szomorú, mikor egy egész életet meghasonlva élünk le.

5. Biztosak lehetünk abban, hogy Istennel szemben mindig mi vagyunk adósok.

Jézus szavaiból az derül ki, hogy általában az Istennel való kapcsolatunkban az a helyzet, hogy Isten van „pozitívban”, azaz neki több megbocsátanivalója van nekünk, mint minekünk lenne őneki. S arra kér (a Mi Atyánk szövegének logikája is), hogy ebből a többletből adjunk mi is másoknak megbocsátást. Tehát nem úgy értelmezendő a Mi Atyánk, hogy ott ül Isten karba tett kézzel, és nekünk csak akkor bocsát meg, ha azt látja, hogy mi is megbocsátunk másoknak. Hanem, hogy ebből a túlcsorduló megbocsátásból, amit mi átélünk, adhatunk mi is másoknak. Így is kialakulhat az egyensúly!