panorámakép

2013.05.14-masodpercjelolessel

A pálferi wikiből

0000# Köszöntlek benneteket! Isten hozott mindannyiótokat!
0004# Belecsapunk. Értékelve egymást meg az időt. A tizedik sémával összefüggésben kezdtünk el beszélni.
0013# Följogosítottság, grandiozitás, rendkívüliség, kiválóság, kitüntetettség, egyediség - sokféle része lehet ennek
0023# a belső hiededelemvilágnak. Amit most azért nevezek hiedelemvilágnak, mert nemcsak az van benne, hogy én
0032# különleges vagyok és rendkívüli, hanem az is, hogy te meg nem. És hogyha ez így áll össze... Ha úgy áll össze,
0042# hogy nekem vannak jogaim, neked meg nincsenek; sőt, nekem előjogaim vannak, neked meg hallgass a neved - na,
0051# akkor már látjuk, hogy itt valami sérülésről van szó. Erről a sémáról beszélünk, és ennek két nagy esetét
0061# különböztettük meg. Az alapesetben beszéltünk arról, hogy gyerekkorban nincsen határtartás, de közben pedig
0070# szabadjára van engedve az a gyerek. Megtehet akármit, nincsen semmiféle szabály, norma, fegyelem - semmi
0079# ilyesmi. A másik rovására is megengedik a szülők, hogy ő bármit tegyen vagy kifejezze magát. Sőt adott esetben a
0089# szükségleteire nem megfelelően ráhangolódva elkényeztetik. Ez nagyon fontos! Az elkényeztetés mindig azt
0099# jelenti, hogy nem vagyok képes a gyerek fizikai-érzelmi szükségleteit fölfogni. Mert ha felfognám, nem adnék
0108# belőle sokat. Ebből, abból vagy amabból. Tehát nem érzékelem a szükségleteit! Ebből aztán kialakul felnőttként
0118# ugyanennek a belső átélt, megélt világnak a kiterjesztése. Ez a fő csoport. És aztán, akik viszont többen
0127# vannak. Őket neveztük így, hogy vagy valamilyen nárcisztikus sérüléssel rendelkeznek, vagy kifejezetten akár
0137# nárcisztikus személyiségzavarról is beszélhetünk. A nárcisztikus sérülés (ezt mondtam nektek nagy
0146# szívfájdalmatokra) hogy kart karba öltve jár azzal, hogy valaki csökkent értékűnek éli meg magát, gondolja
0155# magát. Szégyenkezik, szorong; azt gondolja, nem sokat ér. És éppenséggel, amikor valakinek nárcisztikus sérülése
0165# van, vagyis nem tudja egészségesen magát szeretni, és nincsen egy belső forrású önbecsülése, reális önbecsülése,
0175# akkor ezt hajlamos lesz túl kompenzálni. És ilyenkor láthatjuk azt, hogy milyen is egy nárcisztikus személy.
0185# Amikor éppen nem akar belehullani az ürességnek, a semmiségnek, az önmaga érvénytelenségének a belső
0194# élményvilágába. Ezt túlkompenzálja, s akkor nagyképűsködik, mindenbe beleszól, mindig neki van igaza, mindig ő
0203# beszélt és a többiek meg hallgatnak.
0207# 
0207# Szóval... Mondjuk valószínű, hogy például ahhoz, hogy valaki nem tudom én, színész legyen, lehet, hogy egy kis
0216# nárcisztikus sérülés kell. Egy kicsi. Hát azon túl, hogy mondjuk az apukája is az volt és ő egyszerűen csak hát
0226# ezt látta otthon. Szóval, szóval ez volt a másik nagy csoport. De ebben a "másik nagy csoportban" jóval többen
0235# vannak. Jóval többen. Azt is mondhatnám, hogy miután arról beszéltünk (emlékeztek), hogy a magyar felnőtt
0244# lakosságnak milyen döntő része nem rendelkezik reálisan pozitív önértékeléssel, belső forrású önbecsüléssel.
0254# Tehát valami nárcisztikus sérülése lehet. Tehát akkor nagyon könnyen megtörténik ennek a túl kompenzálása.
0263# Na. Egy valamiről még nem szóltam. Ez a túlkompenzálás éppenséggel lehetséges úgy is, hogy te ebből nem látsz
0272# semmit! Mert ő nem engedi meg magának, hogy ő legyen a középpontban, hogy esetleg átgázoljon másokon, hogy az
0282# akaratát, a jogait érvényesítse akár mások rovására. Ő ezt nem engedi meg magának. Milyen lehetősége marad
0291# ilyenkor? Há!
0292# (Egyedül maradtál. Emberek. Itt valaki egyedül ül! Tényleg... Na szóval. Milyen furcsa, hogy itt ennyien
0301# vagyunk, és valaki meg egyedül.)
0304# Szóval, akkor még mindig megteheti (nem véletlenül ültem le), hogy belül a képzeletvilágában éli meg azt, amit
0314# olyan nagyon sokan kint is megjelenítenek! Tehát ő belül fantáziál a maga rendkívüliségéről. Esetleg kitalál egy
0323# alternatív világot, ahova vissza tud húzódni. Erről fantáziálhat. Nem egy kliensem beszélt bőségesen erről. Hogy
0333# Feri (és mondták ezt nagyon szégyenkezve, miközben tudjuk, hogy nincs mit szégyenkezni emiatt) (egészségedre),
0343# hogy gyerekkortól kezdve trüsszögött, hajlamos volt az allergiára és hogy ezt tetézve, hogy mégiscsak valahogy
0352# biztonságban, oltalomban, ne egyedül érezze magát, mit csinál? Fantáziál egy híres barátról - nem akárki! Arról,
0362# hogy ő maga lesz híres. De fantáziálhat az agresszív késztetéseinek a gátlástalan kiéléséről is. Na, ha én
0371# egyszer kinyitnám a szám! Emlékeztek erre a kabarétréfára? "Ha én egyszer kinyitom a számat! Ha én egyszer
0380# elkezdek beszélni!". Ugye, itt van egy belső fantáziavilág mögötte. Abban megéli ezt! Kifelé azonban nem
0389# jeleníti meg.
0391# 
0391# Tehát éppenséggel a csökkent értékűségnek, az érzelmektől való megfosztottságnak a fájdalmas szembesülését
0399# valaki a belső világában is igyekezhet kompenzálni. Há! Miért nem volna ez lehetséges? Hiszen a sérülés is elég
0408# korai! Nagyon sok esetben elég korai. Például: nem akarták, hogy megszülessem, el akartak vetetni, nem
0416# gondoskodtak rólam eléggé - tehát, amikor a fantáziavilágom kialakul, az egy nagyon, nagyon korai időszak, akkor
0425# már tulajdonképpen a sérülésem megvan. Jó. És akkor ennek kapcsán beszéltünk arról, hogy (jaj, gyerünk-gyerünk
0434# már, csak sok mondanivalóm van - mit ismételgetek?)... Hogy? Létezik bennünk egy neurobiológiai rendszere az
0442# életnek. Az élet irányának. Ez a neurobiológiai iránya az életnek, ami bennünk megy (minél egészségesebbek
0451# vagyunk, annál természetesebben), és a környezet, a szocializáció, a családunk megerősítheti ezt a belső, emberi
0460# természetből adódó indíttatást és az életnek az irányát. Ez az együttműködésre sarkall bennünket. Erről
0468# beszéltünk. És hogy négy alapvető ismérve van annak, hogy milyen irányba megyünk természetszerűen, minél
0476# egészségesebbek vagyunk. Emlékeztek erre? Egyáltalán, hogy vegyenek észre - abba az irányba megyünk, ahol
0485# észrevesznek. Ahol figyelnek rám, fölfigyelnek rám, ahol figyelmesek velünk, ahol értékelnek minket, ahol
0493# törődnek velünk, és ahol emberszámba vesznek. Vagyis: személynek tekintenek, nem tárgynak, nem eszköznek, nem
0502# akárkinek - hanem: Brünhilda! Haaa!
0504# Szóval ez a négy irány. Ebben az irányban növekszünk teljesen természetes módon. Ha azonban megsérültünk, ez a
0513# neurobiológiai rendszer is megtud bennünk sérülni. Meg tud bennünk sérülni egy szituáció révén, egy helyzet
0522# révén. Pl. meghal az édesanyám, meghal a férjem, a feleségem - akkor is elveszítjük az életkedvünket, közömbössé
0531# válunk, nincs kedvünk fölkelni. Pedig egy kapcsolatot vesztettünk el. Valójában minden okunk meglenne arra, hogy
0540# továbbra is táplálkozzunk és továbbra is fenntartsuk magunkat - és még sincs kedvünk hozzá. Tehát meg tud
0548# rendülni ez a belső motivációs rendszer egy helyzet révén is, de meg tud rendülni a személyiségfejlődésnek a
0557# különböző sérülései révén is. És akkor láthatunk valakit, aki felnőttként már sokkal kevésbé motivált arra, hogy
0566# kapcsolatokban legyen. Ugye, a magyar felnőtt lakosság több, mint 50%-a nem tud kötődni biztonságosan. És ezzel
0574# párhuzamosan már a csimpánzoknál is ezt látjuk, hogy már az élet iránya benne nem ebben a természetes irányba
0583# megy, hanem valamennyire megy, valamennyire nem. Vagy nagyon ambivalensen megy. Emlékeztek, hogy akinek súlyosan
0592# sérült az önbecsülése, tulajdonképpen állandóan próbálna valakihez kapcsolódni, valakihez tartozni, hogy
0600# legalább egy kicsi morzsát kapjon a törődésből, figyelemből, emberszámba vevésből, gondoskodásból, törődésből.
0609# Igen ám, de mi történik? Pont azok a kapcsolatok, amik felé még érez egy természetes indíttatást (merthogy ember
0618# - és ez a belső motivációs rendszer nem dőlt össze teljesen, tehát még próbálkozik, még eljön ide)... Ilyen
0627# utolsó szalmaszálként, hogy talán itt! Legalább! És, és miközben ez megvan, aközben mi jelenti a kettősséget, az
0636# ambivalenciát? (Most ilyen aktív vagyok.) Az, hogy közben éppen ezektől a kapcsolatoktól retteg is. Tehát közben
0644# szorong is. Mi lesz, hogyha nem fogadsz el, ha nem szeretsz, ha s ha kiderül, hogy mennyire értéktelen vagyok,
0653# ha te is rájössz, hogy nagy a fenekem; ha rájössz, hogy milyen buta is vagyok. Rájössz, hogy nem is t'om, hogy
0662# hogy szereztem diplomát. Hát ezt el se merem mondani, hogy hogy! Hát ezt jobb, ha nem is tudjátok! Hát nagyon
0671# ciki. Nem, hát tulajdonképpen (most nem magamról beszélek!)... Csak úgy láttam ilyen rémült arcokat - na, majd
0680# erről szeretnék még beszélni úgyis! Na. Meg egyszer már elmondtam, hogy hogy szereztem diplomát. Szóval...
0688# (Mindjár' leesek! Nem szóltok? Hogy Feri, vigyázz magadra! Egy kis gondoskodás...)
0695# És akkor így jutottunk el oda, hogy messze túlnőttük már azt a közkeletű hiedelmet, hogy az emberi élet alapvető
0703# motívuma és iránya az lenne, hogy bármi áron életben maradni! És ezért, mintha a tulajdonképpen a legfontosabb
0712# emberi funkció a küzdelem, a harc, az agresszió lenne. És hogy legfeljebb azért működünk együtt, hogy
0720# hatékonyabbak legyünk a küzdelemben és az agresszióban. Ugye, ezt messze fölülmúltuk már, de erről még egy másik
0729# irányból is szeretnék beszélni. Sokkal inkább azt látjuk, hogy nem, az ember alapvetően ebben az irányban áll (a
0738# természetétől fogva), hogy együttműködjön.
0742# 
0742# (Hát nem egy gyerek játszik? A misén szokott ilyen lenni, hogy valaki hangosan tologatja... De tényleg! Azért
0751# olyan is van ám (ez az együttműködésnek egy sajátos hiánya), hogy a gyerek bedömperezett a misére. Van egy ilyen
0761# hajthatós dömpere, és ő bejött. Hát látta, hogy a szülők is - a szülőknek, nyomorultaknak, le kellett tenniük a
0770# parkolóba az autót, nade ő! A dömperrel simán behajtott. A misén! Nem sok együttműködés van benne - annál több
0780# önkifejezés!)
0781# Na, szóval: hogy az agresszió sokkal inkább az együttműködés vereségeként jelenik meg! Ha akadályba ütközik az
0791# együttműködés, ha, ha, ha... és akkor itt 5 pont van. Négyet már mondtam. Ismételjük azért ezt el. Csak még egy
0800# nagyon fontos dolog, hogy legyen meg ez bennetek. Hogy az agyunk nem sok különbséget tesz a fizikai fájdalom
0810# vagy a kirekesztés, a megvetés, a kigúnyolás, a kicikizés között. Tehát társas kapcsolatokból való kiakólbólítás
0819# között. Nem sok különbség van, hogy ez így fáj vagy úgy fáj, hogy mennek a kommentek, hogy "egy marha". Ugye?
0829# Erre hoztuk a példát, hogy milyen sokan, sokan, sokan még az öngyilkosságig is eljutnak! A fájdalom olyan,
0838# mintha úgy élné meg, hogy ezzel nem lehet élni. Pedig senki nem bántja őt fizikailag. Csak azt írják róla, hogy
0848# "hülye". Ugye, ez milyen megdöbbentő, hogy így működünk? És akkor így jutottunk el, tehát hogy le tudjuk írni,
0857# hogy tulajdonképpen milyen okai lehetnek éppen a társas viszonyok megrendülése vagy fenyegetettsége okán az
0867# agressziónak. S akkor az első az az volt, hogy: fontos kapcsolatok védelme. Meg akarunk valakit védeni.
0876# Azt hiszem, ezt nem mondtam nektek (csak egyszer régen), hogy a Déli Pályaudvarnál (ott a Nagyenyed utcánál)
0885# megállt egy autó, s mögötte olyan figyelmetlenebb volt a másik, és öttel belement. Tényleg. Ez most nem én
0894# voltam, se egyik, se másik. Tényleg. Ezt most hagyjuk is, hogy "belement hátulról". És akkor kiszállt a férfi (ő
0904# vezetett) és mondta, hogy uram, uram, nézze meg, mit csinált! De ez normális, egy természetes haragot fejezett
0913# ki, és a másik mondta is, hogy "jaj, ne haragudjon, tényleg, hát nem, valahogy elbambultam". És abban a
0922# pillanatban kiugrott egy nő. Tényleg így volt! És ilyen nagyon, nagyon hangosan elkezdett kiabálni, hogy "Benn
0932# ül a gyerek, üsd meg!". Ezt így egy mondatban. Hát, hogy bent ült a gyerek, aminek nekimentek. És ment ki, és
0941# hogy "Üsd meg!" - én még ilyet nem hallottam élőben. Tehát, hogy egy nő a férjét erre kéri, és hogy... Ez egy
0951# olyan agresszív megnyilatkozás, ami benne azért jött létre, mert "bántják a gyerekem". Kár, hogy az időbeliség
0961# nem jelent meg nála szempontként. Tehát, hogy az már nincsen, kiderült, hogy nem direkt volt, hogy a férjem
0970# elintézi. Tehát, sajnos, ha szabad így mondani, a személyiség strukturálásának bizonyos dimenziói nem működtek.
0979# Pl. az időbeliségnek az észlelése.
0982# Tehát az agresszió amiatt, hogy megvédjünk valakit. De éppen itt beszéltünk arról, hogy akkor is képesek vagyunk
0992# beugrani egy fuldoklóért, hha, hhhha... engedjenek! Ugye, te látod, de ott áll egy nagy tömeg, akin átverekszed
1002# magad, akit nem is ismersz! Tehát ez a másik ember védelme. Egy ismeretlen emberre is minden további nélkül ki
1011# tud terjedni. És ahogy mész és rohansz, hogy minél gyorsabban odaérj a vízbe. Hát nem mondod azt, hogy
1020# "bocsánat, lehetne?". "Ön is, talán?". Nem, hát nem váltasz aztán franciára vagy olaszra. Hanem csak:
1029# grrrrmmmmmmmmm!
1030# Tehát ez az az agresszió, ami a másik ember védelme miatt következik be.
1037# A következő: a szeretetért folytatott harc. (Apa kedvence, anya kedvence - na, erről bőségesen volt szó, nem
1046# akarom ismételni.) Főnök - azért ezt említsük meg. A főnök kegyeiért folytatott harc. Oké. A többi ilyenről ne
1056# is beszéljünk.
1057# A kapcsolaton belüli erőszak, ami itt (beszéltünk erről, emlékeztek?) például, hogy szex helyett erőszak. Tehát
1066# már nincsen kapcsolat, már súlyos akadályai vannak annak, hogy egymással tudjanak találkozni. És ennek okán
1076# jelenik meg az erőszak! Ahogy azt a tapasztalati bölcsességet mondtam egy öreg terapeutától. Ha azt hallom, hogy
1085# megütötte, gyanakszom, hogy már rég nincsen szex. Tik-tik-tik. De hogy a kapcsolaton belüli erőszak
1094# tulajdonképpen mindig, na nem. Tehát a kapcsolaton belüli erőszaknál nagyon gyakran látjuk, hogy éppenséggel
1103# valami határtartás miatt van. És miért van a határtartás? Vagy a határátlépés? Hogy egy valaki számára jobb
1113# egyensúly tudjon létrejönni. Pl. egy nárcisztikus személlyel szemben. Egy komolyabban nárcisztikus személlyel
1122# szemben, aki agresszióra is tudsz vetemedni. Mikor te azt mondod, hogy "ezt többet nem csinálhatod meg velem!".
1132# Ez azért elég... nem csak úgy hmm, hmm, hmm. Amikor te megvéded magad, ahhoz sokszor komoly fizikai erő is
1141# kellhet. Akkor te azt fejezed ki, hogy máshol akarod a határt. De emlékeztek? Erről beszéltünk, hogy ez nem csak
1151# azt jeleni, hogy magamat védem. Hanem, hogyha jó helyen tudnám meghúzni a kapcsolatunkban a határt, az a
1160# kapcsolatunknak is jót tenne! Hogy a kapcsolatunk azért ennyire katasztrofális, hogy te megverhetsz engem, vagy
1170# azt mondhatod, hogy "te undorító véglény"! Mert én nem húzok meg egy határt valahol. Ezért te átmész. Addig
1179# mész, ameddig én... De amikor én keményen azt mondanám, hogy "ezt nem teheted meg, ez volt az utolsó!". Na,
1188# akkor! Ezt ilyen finoman nem lehet, hogy "arra gondoltam, hogy lehet, esetleg..." - ugye, hát ez így... Tehát,
1198# hogy a határtartás nem csak önmagamért van, hanem egy föltételezhetően emberibb, kölcsönös (egymást személynek
1207# tekintő, méltóságát elismerő, tik-tik-tik) kapcsolatért. Jó.
1213# 
1213# Negyedik: Közösséget alkotni a közös harc jegyében.
1217# Hajj. Ezt azért is érdemes nagyon mondani, mert úgy tűnik, hogy az olyan közösséget formáló erő, amit újból és
1227# újból a mi manipulálásunkra használnak. Ezt nyugodtan lehet mondani. Tehát: nevezzünk meg közös ellenséget,
1237# közös ellenségeket, ez lehet csoport, lehet egyes ember, lehet akárki. És összefogunk! És érdekes módon ez az
1247# összefogás az összefogás miatt jó érzéseket kelt bennünk. Csak az az irány, amire az agresszió megy, az a
1257# másiknak a megsemmisítése is lehet. És mindez egészen, egészen elfogadhatóvá tud lenni. Miért is? Azért, mert az
1267# együttműködésnek ez az öröme, a hősiessége, a bátorsága, összekapaszkodása szinte mindent képes bennünk
1276# szentesíteni. Ez nagyon ijesztő! De indirekt módon nagyon jó mutatja az együttműködésnek ezt a döbbenetes
1286# erejét. Amihez csak egy ellenséget kell valahova mutatni, és máris...
1292# Hogy nem megdöbbentő? Hogy embertelenségekre vagyunk képesek, abból kiindulva (és ez nemcsak okoskodás), hogy
1302# hát együtt, vállt válnak vetve, bajtárs! És közbe kinyírtuk azt a nyomorultat. De mi "bajtársak vagyunk!". Hát
1312# óriási ereje van az együttműködésnek, ha azt a célt szolgálja, hogy "MI". De közben ezért fenyegetettek is
1322# vagyunk. És igen, itt szeretnék erről beszélni, hogy ezért minden olyan közösséghez tartozás, aminek
1331# valamiképpen feltétele, része, belső logikája, strukturális sérülése, hogy mások ellen irányul, az nagyon,
1341# nagyon veszélyes. Nagyon! Tehát, amikor az összetartozásunkban kimondottan is benne van. Ezt strukturális bűnnek
1351# hívhatjuk.
1352# Strukturális bűn: az, hogy az által éljük meg a közösségünket, hogy másokat lenézünk, másokat kicikizünk. Áhh!
1362# Katolikusok? Ne viccelj már. Bálványimádók. Nevetséges. Hát nevetséges. Mi rendes protestánsok vagyunk. Nem? És
1372# fordítva és fordítva és fordítva. Egészen ijesztő. Úgy megerősíteni a közösséget(egy csoportnak az összetartó
1382# erejét azáltal fönntartani), hogy újból és újból elevenen tartjuk, hogy kik a rosszak. Ez azért félelmetes, mert
1392# nagyon járható. Hihetetlenül hatékony azért, mert az emberi természetnek az egyik legmélyebb motivációs
1402# rendszerét szólaltatja meg!
1404# Ezért van az hogy hallatlanul észnél kellene lennünk, hogy képesek legyünk ne csak közösségekben, csoportokban
1414# látni, gondolkodni, élni, hanem azt újból és újból felülmúlni. És emberiség méretben látni. Több nemzedékben
1424# látni. Tehát tudni határon belül lenni és látni azt, hogy ezeket a határokat (bizonyos szempontból) esetlegesen,
1434# mesterségesen húztuk föl.
1437# 
1437# Hát már... Szent Ágostont szoktam idézgetni nektek, aki 430-ban halt meg. Hát nem egy mai, nem egy demokratikus
1446# szent, ebből a világból. Azt mondja az egyházzal kapcsolatban, meg az egyház-világ viszonyáról: Kétségkívül bent
1456# is vannak farkasok, kint is vannak bárányok. Tehát, hogy relatív, esetleges, nagyon esendő az, ahogyan a köröket
1466# húzzuk. De mert annyira fontos, hogy együttműködjünk és tartozzunk valahova, hogy sokszor mások fizetik meg az
1476# árát. És amikor ezt kölcsönösen egymással csináljuk, az nagyon nagy baj. Ezért olyan... Elnézést, hogy ezt
1485# így... Szóval, amikor Jézus azt mondja, hogy "más akolból való juhaim is vannak. Hát, őket is vezetnem kell. Ők
1495# nem innen vannak.". S akkor: "egy nyáj lesz és egy pásztor". Na, ez a vízió! És milyen fájdalmas, amikor ezt
1504# elkezdtük úgy értelmezni... nem úgy, hogy képesek legyünk átlátni ezeken a határokon vagy kereteken, amelyek
1514# fontosak lehetnek az összetartozásunkhoz... Tehát nem, hogy lássunk át rajtuk és éljük meg a testvériséget
1523# minden emberrel, hanem azt mondtuk, hogy ha nem lesztek katolikusok, akkor jaj nektek! Egészen ijesztő, hogy ezt
1533# képesek voltunk így értelmezni.
1536# Zárómondat ehhez a témához. Ezért, ezért aztán ezt az egyszerű mondatot találtam ki, hogy egyáltalán nem
1545# mindegy, hogy "a mi Istenünk az egyetlen isten", vagy "az egyetlen Isten a mi Istenünk". Amíg arról van szó
1555# csak, hogy "mi", addig azt mondjuk, hogy "a mi Istenünk az egyetlen isten", és ennek nevében kaszabolunk
1564# másokat. Mert a miénk az egyetlen, nem a tiétek. Rosszabb esetben: nem "azoké". Teljesen más, a fordulat, mikor
1574# azt mondom: hát nem, hanem az az egyetlen Istent szeretnénk, hogy a mi Istenünk legyen. Hát ez a mi hitünk!
1583# Akkor átláttunk azokon a kereteken, korlátokon, amelyeknek jó és rossz oldala egyaránt van. Na, jó.
1592# Ötödik:
1592# 5. Agresszió az elhanyagoltság hatására
1596# Emlékeztek? Böszörményi Nagy Iván. Na! Ez egy emberes! Látjátok, ez az agresszió az együttműködés miatt! Mit
1605# számít, majd én mondom! Szóval, hogyha a jogosultságainkat nem veszik tekintetbe, ahogyan hozzájárultunk mások
1615# jól-létéhez, akkor pozitív és negatív jogosultságaink tudnak kialakulni. Pozitív azzal, hogy tettünk valamit,
1625# negatív azzal, hogy ha nem veszik számításba. És hogy ha ezzel nem törődnek, akkor ezek a jogosultságok
1634# rombolóvá tudnak válni. Ráadásul elszakadnak az eredeti helytől. És az életünk során 20-30-40-50-60-70 évvel
1643# később bárki felé ezeket a jogosultságokat beváltjuk. Tessék. Tessék!
1649# Emlékeztek, ahogy az idős néni mondta? Én is kaptam, én is adtam. Ő is kapott, ő is továbbadta. Így akkor őbenne
1659# egy személy szerinti egyensúly van, ebből a szempontból (közbe boldogtalan). És a környezete meg nem haladó vele
1669# szóba állni. Nem egy jó életstratégia.
1672# Tehát az agresszió, ami abból fakad, hogy nem törődtek velünk. Hogy elhanyagoltak, hogy semmibe vettek, hogy nem
1682# vettek emberszámba, tik-tik-tik-tik-tik. És ebben az a fájdalmas, ahogy ezt most emlegettem nektek, hogy ez nem
1692# ott jelenik meg adott esetben, ahol annak helye van, hanem ötven évvel később. Bárhol, bárkinél,
1701# igazságtalanságokat szülve. Mert különben az egy tünet. Tünete valaminek. Oké.
1708# 
1708# Na most. Heheee! Na igen. Ehhez még annyit, hogy milyen finom szövésű dolog az: elismerni a másiknak a
1717# jogosultságait, vagy a hozzájárulását. Az egy nagyon finom dolog! Mondanék erre egy példát. Egy alkoholbeteg nő
1727# olyan súlyosan alkoholbeteg, hogy állami gondozásba vették a gyerekét. Azt mondták, hogy nem alkalmas a gyerekek
1737# megfelelő ellátására. Igen ám, de ez a nő, miközben tovább iszik, aközben megy benne egy belső küzdelem, hogy
1746# vissza akarom szerezni a gyerekem! És ezért látogatja a gyerekét és eldönti, hogy aznap, amikor bemegy hozzá,
1756# sosem iszik. Hogy a gyereke is, meg ott mindenki más is lássa, hogy ő jó! Hogy ő megérdemli a gyerekét! Most ezt
1766# a gesztusát egy alkoholbeteg embernek, hogy ő akkor nem iszik, amikor a gyerekéhez megy, ki értékeli? Hát senki.
1776# Senki! Hát miért, a gyereke benn van az állami nevelőintézetben! Ezt kellene értékelni?! Hát az a minimum, hogy
1786# nem iszik!!
1787# De hogyha ez a valaki elmegy a segítőhöz, és azt mondja, hogy most ez a helyzet, így van; és hogy nem iszom.
1797# Nem, akkor nem iszom a gyerekem miatt. Nem iszom. És úgy látom, akkor már örül. Már várja, amikor jövök. Mondja,
1807# hogy Mami, mikor viszel haza? És hogyha a segítő elismeri az erőfeszítését, amit aznap tesz, az nagy dolog.
1817# Pedig ez az erőfeszítés, ha most az egészet nézzük (vagy nem elég érzékeny szemmel nézünk) minden további nélkül
1827# elkerüli a figyelmünket. És nem úgy van a társkapcsolatban? A társkapcsolatban megtörténik a védekező
1836# elhidegülés. Elkezdünk izolálódni egymástól. Kölcsönös sérelmek, ezer dolog, csomó félreértés, negatív
1845# attribúciók. Ugye? Mi kitaláljuk, hogy miért csinálta a másik, és negatív gondolataink vannak. És közben a
1854# kapcsolatban állandóan hozzájárulunk egy kicsit a másiknak a jóllétéhez. Mindig! Egy ilyen gesztus, egy olyan
1864# gesztus. És méltányoljuk?
1866# Á-á! Teljesen érzéketlenné tudunk lenni azzal szemben, amit a társunk (még akkor is, ha nem vagyunk jól) megtesz
1876# értünk vagy a kapcsolatért. Megtesz a családért, vagy megtesz a jövőért. Minden további nélkül az egészet
1886# lesöpörjük az asztalról, és semmilyen elismerést nem adunk érte. És hogyha nem adunk elismerést valamiért, amit
1896# a másik betesz (még ha az - most így mondhatnánk, hogy valami lényegi szempontjából lényegtelennek hat), akkor
1906# egyből nagyon gyakran az agresszió fog következni. S akkor odaszólunk: Nnnna!! Ugye, hogy milyen fájdalmas tud
1916# lenni, mikor az egyiknek van egy gesztusa... Eszébe jut anyák napja. Mondjuk egy gyereknek. S nincs jóban az
1925# édesanyjával - teljesen mindegy, miért. Adja a virágot, s az anyja azt mondja: azt hiszed, erre van szükségem?
1935# Azt hiszed, ezzel mindent jóvá tudsz tenni? Azt hiszed, hogy ez kell nekem? Úúúúhh.
1943# 
1943# Hát erre mi történik? A fiatal megy és bevágja az ajtót.
1948# Tehát az agresszió, ami amiatt jelenik meg, hogy elhanyagoltak. Nem törődtek velünk, ... - a 4 pont nem valósult
1959# meg, amit az elején mondtam. S erre adunk egy választ. Na most. Látjuk, hogy sokszor ez az agresszió már
1969# egyáltalán nem hatékony az eredeti cél szempontjából. Hát azzal, hogy agresszívan válaszolok, egyáltalán nem
1979# remélhetem azt, hogy a kapcsolat jóra fog fordulni. Tehát itt nem arról beszéltünk, hogy az agresszió a
1989# leghatékonyabb módszer, hanem arról, hogy mi váltja ki. Hogy hogyan függ össze az együttműködésnek a sebződése,
1999# az ellehetetlenülése az agresszióval.
2003# arra gondoltam, hogy csinálhatnánk egy egészen rövid játékok. Hogy valami élmény, élményszerűvé tegyük, amiről
2013# beszéltem. Benne vagytok? Egy egészen rövid játék. Aki nincs benne, hát nincs benne.
2022# 
2022# A következőt kéne: fordulj valakihez, aki melletted ül. Tehát párosával legyetek. Ez néhány perc, de nagyon
2032# sokatmondó lesz.
2033# És a következő kellene: találj valakit, akivel össze tudsz fogózni. Az egyikőtök találjon egy témát. Bármi
2044# lehet! Teljesen mindegy, hogy mind. Hogy érdemes-e idejönni vagy nem, vagy nem tudom... Vagy jó-e ez a játék
2054# most itt vagy nem, teljesen mindegy, bármilyen téma lehet. Az egyikőtök érveljen úgy, hogy igen ez jó (vagy
2064# valami jó), a másikótok pedig (úgy csináljátok, hogy egymás mellett üljetek; egymás mellett), épp csak egy picit
2075# forduljatok egymás felé, csak amennyi természetesen a kommunikációhoz kell. És a másik mondjon ellent! Érthető?
2086# Az egyikőtök érveljen valami mellett, a másik mondjon ellent. De üljetek egymás mellett.
2095# 
2095# (Nyüzsgés)
2204# 
2204# Köszönöm szépen! Köszönöm, köszönöm! Ez volt az első rész. Tényleg! Hát hogy valami ki is jöjjön ebből a
2214# játékból, most jönne a második. De most arra szeretnélek kérni benneteket, hogy amennyire csak lehetséges,
2225# forduljatok szembe egymással. Forduljatok szembe egymással, de a szerepek maradjanak. Tehát aki érvelt valami
2237# mellett, ő továbbra is érveljen valami mellett, és a másik pedig mondjon neki ellent. De amennyire csak lehet,
2248# legyetek egymással szemben! Ez fontos, mert ez a játék lényege!
2255# 
2255# (Nyüzsgés)
2339# 
2339# Köszönöm szépen, köszönöm! Megpróbálhatjuk, majd meglátjuk, hogy ez működik-e, olyan bekiabálásosan, de röviden.
2360# Tudtok-e olyat mondani, hogy amikor egymás mellett ültetek, az milyen volt? Főleg ahhoz képest, amikor egymással
2381# szemben ültetek? Mert?
2386# 
2386# Ahá! "Mert ha szemben ült, akkor láttam az arcát."
2391# Na! Tehát: egymás mellett könnyebb volt ellentmondani! Egymás mellett! Egymás mellett könnyebb volt. Ahá. Jó.
2403# Jó, jó!
2404# Amikor szemben? "Határozottan kiálltam az igazam mellett; határozottabban, amikor szemben voltam."
2415# hogy? Na, ezt és is pontosan így láttam. Az hangzott el, hogy "nagyobb gesztusokat ettem akkor, amikor szemben
2427# voltam a társammal". Kívülről, elmondom, mit mutattatok. Tehát amikor egymás mellett ültetek, akkor "hmm, zsmmm,
2440# hmmm". Ez volt kívülről. Mikor egymással szembe voltatok, egyszer csak elkezdtetek gesztikulálni. Teljesen
2452# fölbolydult itt a terem. Kívülről nagyon-nagyon érdekes volt. És még két dolgot is láttam, ami kifejezetten a
2464# nagyobb agresszióra utal.
2467# 
2467# Az egyik: sokkal többet nevettetek. Ugye ez zavarba ejtő? Nézzük, hogy mi is... és akkor elnevetjük magunkat.
2475# Elnevetjük magunkat, mert egy kicsit zavarba ejtő, hogy most mit is csinálunk? Hogy oldjuk ezt a feszültséget,
2483# elkezdtetek nevetni. Sőt, olyan is történt, ami aztán külön érdekes, hogy amikor együtt ültetek, tulajdonképpen
2491# ez a pozíció nem változott meg a beszélgetés során kívülről. A második helyzetben sokkal átöleltétek egymást.
2499# Puszit adtatok egymásnak. Jó páran, tehát ölelés meg puszi.
2504# 
2504# Hát ez... A férfiak egymásra találtak a teremben.
2520# 
2520# Hát ez egészen nyilvánvaló számomra: valaminek a feloldása. Na nem az elején, hogy "jaj itt vagy", és máris
2528# csókolgattátok egymást. Nem ez történt. Ment az ütközés, és ennek a helyzetnek a feloldására "adtam egy puszit".
2538# Vagy megsimogattalak vagy átöleltelek. Én nem akarom ezt belétek beszélni, de amikor egymás mellett ülünk, akkor
2547# tulajdonképpen az együttműködésnek, az egymás mellett levésnek, a partnerségnek a helyzetében vagyunk. És ha még
2556# különböző dolgokat mondunk is, valahogy mégis egy irányba nézünk. Most szimbolikusan (elsősorban). És az szokott
2566# történni... most nehéz, hogy ezt értem, azt értem - egy picit nehéz. Deaz szokott történni, hogy amikor így
2574# egymás mellett ülünk akkor (például) könnyebb a témánál maradni. Nem kezdünk el személyeskedni. Nem érezzük,
2583# hogy a másik fenyegetne bennünket. Sőt, inkább elkezdünk egy kicsit gondolkodni azon, amit a másik mond. Talán
2593# hogy lehet, hogy van benne valami igazság. Tehát pusztán azáltal, hogy egymás mellett vagyunk, ez az
2601# együttműködésnek a pozíciója. Még a konfliktusainkat is, a nézeteltéréseinket is teljesen más dinamikával éljük
2610# meg. De ha szembehelyezkedünk egymással, ugyanabban a témában megváltozik minden. 43:37)
2617# És az együttműködés nehezebbé válik, és elkezdünk sokkal agresszívebbek lenni. Illetve elkezdjük sokan inkább a
2627# magunkét mondani! Az szokott történni, hogy amikor szemben vagyunk egymással, sokszor egyáltalán nem is
2635# figyelünk arra, amit a másik mond, hanem a magunkét nyomjuk. Ha egymás mellett ülünk, akkor kifigyelünk, hogy
2644# hogy? Hogy is?
2645# Ez a nagyon egyszerű játék hallatlan jól mutatja az, hogy ha valamiképpen együttműködésnek a testhelyzetünkben
2655# (ahogy egymással vagyunk) valamilyen kifejezési formát tudunk találni... Ha kifejezzük azt, hogy ez lehetséges,
2664# hogy ez van köztünk, mi egymás mellett ülünk, egy irányba nézünk, együtt akarunk... csak éppen van valami, amit
2673# most meg kell oldanunk, akkor sokkal kevésbé jelenik meg az agresszió. Sokkal inkább témánál tudunk maradni, és
2682# igyekszünk. Tekintetbe vesszük a másikat, és elkezdünk sokkal inkább hatékonyan együttműködni. Ha
2690# szembehelyezkedünk egymással, hogy mondtad? Sokkal határozottabb voltam!
2696# Azt mondta egyszer egy... Hasonló gyakorlat volt. Párban voltak, és kaptam visszajelzést. S akkor azt mondja az
2705# egyik. Ahogy egymás mellett voltunk, tulajdonképpen igazán el tudtam mondani, hogy mi is van bennem. Hogy mi is
2715# az én problémám. Amikor szembehelyezkedtünk egymással, akkor még a problémámat sem tudtam elmondani. Odáig se
2724# jutottam el! Nem megdöbbentő ez? Milyen pici különbség! Tehát, ha az együttműködésnek a terét, a lehetőségét
2733# most így teremtettük meg (az egymás mellett üléssel): kisebb agresszió (nincs rá szükség), hatékonyabb,
2741# tik-tik-tik-tik. Ha azonban nem adunk teret az együttműködésnek, hanem csak ...
2748# Volt egy másik visszajelzés. Azt mondta: Tudod, egy idő után már kezdtem észrevenni a nyakad.
2756# 
2756# Ugye? Te nekem ne magyarázzál!!! Oké, oké.
2763# 
2763# Ezzel a játékkal akartam érzékeltetni, hogy mit is jelent az, hogy amikor valamennyit tere, lehetősége adva van,
2776# biztosítva van az együttműködésnek, az segíti, hogy az agresszió ne jelenjen meg, mert nincs szükség rá. Ha
2789# azonban ezt kivesszük... Khhhrr!!
2793# Oké. Nézzük akkor. Jaj! Érdekes dolgot akarok mondani, most jut eszembe!
2801# Most ugyanezt szeretném... Képzeljétek el, baba kutatások!12-18 hónapos babák, 24 hónapig. A kutatók arra
2814# kíváncsiak, hogy az együttműködés, a segítés, a másik javára való cselekvés az jön-e a babákból magukból, vagy
2827# nem? És mikor jön, vagy mire föl jön? Mitől erősödik föl, vagy mitől lanyhul? Ilyen pici babákkal! 1 és 2 év
2840# közötti babák.
2842# Na, mondok nagyon izgalmas dolgokat! Hej!
2847# Az egyik, hogy ennek a fajta "másik segítésének", együttműködésnek három fő iránya van, már 1 éves kortól.
2860# 
2860# (Kár, hogy a (tüsszentés) végét úgy lefojtottad.)
2865# Már egy éves kortól! (De ez egy szép kompromisszum volt. Tehát: csinálom is, de hát azért mások is vannak.)
2878# Az egyik, hogy konkrétan segítek egy másik embernek. 1 és 2 éves babák. Inkább azt mondom: 18 és 24 hónap
2891# közötti babák, ha teremtünk olyan helyzeteket, amikben segíthetnek, elkezdenek a felnőttnek segíteni. 18 24
2904# hónapos babák! És a másik nagy terület: az osztozás. Adok abból, amim van, megosztozom veled.
2915# A harmadik pedig az információadás. Az a szép, hogy még mielőtt egy baba elkezdene beszélni, ha teremtünk egy
2928# helyzetet, amiben ő információval rendelkezik, de a felnőtt látszólag nem, még a beszéd megjelenése előtt a baba
2941# rámutat a felnőtt számára szükséges tárgyra.
2947# 
2947# Majd ezt részletesebben is mondom.
2950# Tehát: már 18 és 24 hónap között a babák legalább három nagy területen elkezdenek segíteni, együttműködni, mások
2964# javára cselekedni. Konkrét segítség, osztozás, információadás. Na most. Nézzük.
2973# Öt nagy csoportba oszthatjuk azokat az érveket, hogy egy pici baba miért az ember természetéből adódóan
2985# segítőkész? Tehát nem a szocializáción múlik, sőt (na majd erről beszélünk).
2994# Az első.
2995# 18 és 24 hónap közötti babákat olyan helyzetbe hoztak, hogy segíthettek felnőttnek, például elérni egy tárgyat.
3008# Nagyon egyszerű: a baba ott ül a tárgy közelében, a felnőtt meg olyan messze ül, hogy nem éri el. És a felnőtt
3021# kifejezi a baba számára, hogy segítsen. A baba (18-24 hónapos) nyúl és odatolja. Háh! Az emberi természet! Most
3034# akkor a kutatók arra voltak kíváncsiak (olyan szép ez!), hogy ha elkezdjük az egy-két éves gyerekeket dicsérni,
3047# jutalmazni, buzdítani, akkor ez hatást gyakorol-e a segítő attitűdre? S tudjátok, mi derült ki? Semmilyen hatást
3060# nem gyakorol rá.
3062# 
3062# Ellenben pl. egy kutatásnál, ha egy 2 éves gyerek segített, a segítő mindig adott egy jutalmat. Az mindig ott a
3071# kezében. Segített -> jutalom. Segített -> jutalom. Segített -> jutalom. Ötször. Az újabb kísérletben az történt,
3081# hogy a másik csoportban, ha segített a gyerek (másfél-két éves gyerek), a felnőtt, aki megkapta a segítséget,
3091# rezzenéstelen arccal vette tudomásul. Tehát semmilyen jutalmat nem kapott a gyerek, de még csak a társas
3100# kapcsolati jutalmat sem kapta meg. Nem hogy a szülő nem dicsérte meg - kérem. A gyerek odaadta, s a szülő úgy
3109# tett, mintha semmi nem történt volna.
3113# 
3113# Ötször kapott érte jutalmat; 5-ször az arca se rezdült a felnőttnek, aki segítséget kapott. A következő körben,
3125# mit gondoltok, kik segítettek nagyobb százalékban? Akik semmilyen jutalmat nem kaptak!
3134# És ez azért van így, mert a segítés már egy másfél-két éves gyereknél is önmagát jutalmazó tevékenység. Mert a
3146# neurobiológiai motivációs rendszerünkkel egybevág. Tehát, amikor másfél évesen odanyújtom, akkor jól leszek
3158# tőle. Így vagyok kitalálva. És amikor elkezdek jutalmat kapni érte, akkor sajnos egy nagy baj történik.
3169# Hoppácska! Az történik, hogy ez a belső motivációs rendszer egy akadállyal találkozik, mégpedig az ajándék
3181# akadályával.
3182# Ettől kezdve blokkolódik ez a belső motivációs rendszer, mert bekerült az ajándék. És az ajándék kevésbé motivál
3194# egy kétéves gyereket, mint a saját belső neurobiológiai motivációs rendszere. Háhh!
3203# Az más kérdés, hogy később a szocializáció során ezt a magatartást megerősíthetjük és azt mondhatjuk: látod,
3215# hogy hogy örült?
3217# (Egészségedre. Látszik, hogy a tavasz azért csak megteszi a hatását.)
3225# Azt mondja: látod, hogy Jancsi hogy örült? Este leülünk a gyerekekkel. Odaadtad a játékot. Láttad, hogy Jancsi
3237# hogy örült? Ezt meg lehet beszélni. Vagy: mi lenne, ha - mivel közeleg a karácsony és van olyan játékod, amit
3249# nem használsz - azt elajándékoznánk olyan gyereknek, aki nem kap ajándékot. Képzeljük el, hogy hogy fognak
3260# örülni, mekkora meglepetés lesz. Tehát természetesen a szocializációval a belső motivációs rendszert lehet
3272# támogatni. De a konkrét jutalom éppenséggel kárára van ennek a motivációs rendszernek.
3281# Tehát az első:
3283# 1. A 18-24 hónapos babák a saját természetükből adódóan segítőkészek.
3290# 2. Sem a jutalom, sem a biztatás nem növeli a segítő magatartást.
3297# Ugye, ezt már itt egy picit ragoztuk. Sőt, megakasztja a belső motivációs rendszert.
3307# A harmadik érv, hogy miért az emberi természethez kötődő ez, hogy együttműködni, a másik javára lenni. Hogy:
3318# 3. Már a csimpánzok is csinálják.
3322# Egyszerű kísérlet: az egyik csupán akkor tud bejutni egyik helyről a másikra, ha a másik csimpánz, aki nagyon
3334# hamar megtanulja ezt az összefüggést, a lábával lenyom egy pedált. És miközben őneki semmi konkrét haszna nincs
3346# abból, hogy a másik csimpánznak segítse a bejutását a másik részre, lenyomja a pedált. Nem banánért.
3357# az ember nevelte csimpánzok az embernek is segítenek. Tárgyak elérése: segítenek! Háá!
3366# Következő.
3368# 4. Kultúrközi kutatások. Olyan kultúra., mint például a mi nyugati kultúránk, hogy a gyereket mindenféle
3379# nevelési elvekkel bombázzuk. Ugye, mindig valamit kitalálunk neki és állandóan "valahogy valamit" kell csinálni.
3391# Olyan kultúrákkal hasonlítottak össze, ahol a gyerek az elefánt lába között nő föl. És ugyanazokban a
3402# korszakokban ez a másikra irányuló, segítő, társas magatartás megjelenik. Teljesen függetlenül attól, hogy a
3414# kultúra ezt másfél évesen, 1 éves nyomja-e; hogy a szülők ezt képviselik-e vagy nem. Belénk van írva, hogy ez
3426# megjelenjen. Nem csak, hogy nem szocializáció-, hanem még csak nem is kultúrafüggő. Ötödik pont, hogy:
3437# 5. Látnivaló, hogy ez a magatartás 18-24 hónapos csecsemő/kisgyerek (attól függ, hogy csecs-emő-e vagy sem; na
3449# most ezt nem kezdem ragozni - egy szójáték jutott eszembe), hogy 18-24 hónapos pici babák, ha azt látják, hogy
3461# egy felnőtt rajzolgat. Mindjárt hozom - hol a tollam? Segítene valaki? A felnőtt rajzolgat. A gyerek ezt látja.
3473# És egyszer csak bejön egy harmadik felnőtt. Odamegy, elveszi a lapot és széttépi. Mit csinál egy másfél éves, 2
3486# éves gyerek? Sírhat. Mindenesetre így nevezték azt, ami a legjellemzőbb arckifejezés volt: az az aggodalom. Egy
3498# olyan fajta aggodalom, ami abból fakadt, hogy a gyerek együttérez a felnőttel. Ugye? Tehát: ú, szegény. Ú, mit
3510# csináltak veled? Ez hogy lehet? Tehát nem magáért aggódik, hanem az együttélésből fakadó aggodalom, empátia
3522# fogja el a felnőttel!
3524# És ha a feladatba betesznek egy olyan lehetőséget, hogy a gyerek (aki ilyen aggodalommal volt a felnőtt felé,
3536# akinek összetépték a rajzát) segíthet neki, akkor segíteni fog Cupp-cupp, tükörneuronok!
3545# Vagyis, hogy ez a segítés - tükörneuronok - együttérzés... egészen, egészen kicsi korban megjelenik! És
3557# motiválja a segítést. Adott esetben: együttműködést. Ez az öt pont, ami teljesen máshonnan (nem a neurobiológiai
3569# kutatások, hanem éppenséggel lélektani kutatások nyomán) árulkodik arról, hogy az együttműködésre vagyunk
3580# belülről kitalálva! Ez nem azt jelenti, hogy például egy gyerek ne mondhatná azt, hogy "enyém". "ENYÉM!" - ez is
3593# bennünk van. De akár még azt is mondhatnánk (nem csak azt, hogy persze, hogy...) Azt is mondhatnánk, hogy egy
3605# gyerek tud kötődni személyekhez és tárgyakhoz. És ha pl. ezt úgy fogalmazzuk meg, hogy az neki egy fontos
3616# valami, nem csak egy toll. Repülő. Repülő! Az egy repülő! Ne vedd el a repülőmet! Az nagyon fontos, nézd meg!
3628# Szzzzz. És le tud szállni. Csss!!! Leszállt, és mindenki ... most szállnak ki az emberek.
3638# Vagyis hogy tudunk kötődni, jelentést adni tárgyaknak, dolgoknak. Vagyis természetesen az emberi természetünknek
3650# része tud az lenni, hogy "az enyém". De nem egyszer ez az "enyém", most ahogy ezt próbálom nektek mondani:
3662# kötődéssel függ össze. Nem önmagában a birtoklással! Hanem a kötődéssel!
3670# Na most. Jó. Még akkor két dolgot akartam itt mondani.
3676# Képzeljétek el, főemlősökkel nézték ezt. Ezek mind ilyen összehasonlító kutatások. Kisgyerekek - főemlősök. Hogy
3688# mi hogy megy? A főemlősök (benga nagy majmok, kisebb majmócák) nem ismerik az információadást. Nem mutatnak oda
3700# azért, hogy valaki más tudja, hogy valami ott van. Nem informálják egymást így. A másfél két éves gyerekek pedig
3712# minden további nélkül! Egy nagyon egyszerű kutatást csináltak. Egy felnőtt ült az asztalnál, tűzőgéppel. Csüpp!
3724# Csüppp! Csüppp! Majd kiment. Bejött egy másik felnőtt. Hihihi! (Eldugja.) Majd bejött a mi felnőttünk: nincs
3736# tűzőgép. A gyerek másfél éves:.... (megmutatja).
3741# És az az érdekes, hogy nem neki kell! Tehát ezt a felnőtt miatt csinálja! Tehát nem arról van szó, hogy őneki
3753# kell a tűzőgép, és azért mutatja, hogy "hozd ide nekem". Hanem azt látta, hogy a felnőttnek kell, és a
3765# felnőttnek most valami baja van, mert nincsen meg a gépe. Tényleg, ott lenne? Hihi! Haha! A tűzőgépem! Tehát: az
3777# információadás!
3779# 
3779# És emlékeztek? Hogy sok-sok évvel ezelőtt beszéltünk arról, hogy a csoportoknak, főleg az olyan természetes vagy
3789# mesterséges csoportoknak, amelyekben kialakul a bizalmi légkör, az egyik óriási haszna, hogy olyanoktól
3799# kaphatunk információt, akikben bízunk. Hogy hiába élünk egy olyan kultúrában, amiben hihetetlen mennyiségű,
3809# feldolgozhatatlan, eszeveszett mennyiségű információhoz tudunk jutni. A problémánk most nem az, hogy
3818# hozzájutunk-e az információhoz, hanem hogy kitől van? Hogy lehet-e benne bízni? Ezért, sajátos módon, éppen a
3828# bizalmi kapcsolatok értékelődtek föl. Akikre rá merjük bízni magunkat abból a szempontból, hogy amit mond, el
3838# tudjuk neki hinni, hogy úgy van! Ezért milyen nagyon mondhatjuk azt, hogy megbízható kapcsolatokban fontos
3848# információkat átadni a másiknak - az nagyon nagy segítség. De hogy akkor itt két dologról beszéltünk.
3858# Az egyik, hogy megbízhatónak lenni, és olyan kapcsolatokba tudni lenni, ahol lehet a szavunkra adni. És ebben a
3868# közegben fontos információkat átadni!
3871# Hogy ez már a másfél-két éves gyerekeknél is így van. Hogy ezt megteszik - anélkül, hogy bármi jutalmat kapnának
3882# érte; vagy nekik valami előnye származna. Nem dicséretért, nem... És ez a tevékenység, hogy mutatja a
3891# felnőttnek, hogy "ott van", önmagában jutalmazó erejű a neurobiológiai motivációs rendszer miatt. Húú! Tényleg,
3902# milyen szép dolog az. Valaki ül a telefonnál. Örkénynek van ez egy írása: ül a portás, irodaház. Biztos
3911# ismeritek ezt az egypercest. Monimplex, Dupimplex. Fölhívják őt, s megkérdezik: A Monimplex merre van? Jobbra. A
3922# Dupimplex? Balra. 40 évig. Tik-tik-tik... S mikor úgy érzi, hogy ennek már nem, nem... Amikor valaki felhívja,
3932# hogy meg tudná mondani, hogy jobbra vagy balra van a Monimplex? "Mindannyian a nagy büdös semmiből jöttünk és
3942# visszamegyünk a nagy büdös semmibe."
3946# 
3946# Örkény egyperces. 40 év után úgy érezte, hogy ez már nem olyan fontos információ.
3954# És hogy milyen... na, erről úgyis akarnék... belekezdek ebbe. Tényleg, ha már itt vagyok. Hogy... (Tényleg itt
3967# már olyan jól összejöttünk, hogy akkor már csináljunk is valamit. Aszongya. Az utolsó volt, ugye? És te
3978# kinevetsz? Hát te kinevetté', várjá'. Beszéljük ezt meg kinn!!?)
3985# Ígértem, hogy a társas intelligenciáról szólunk néhány szót. Mert az érzelmi intelligenciáról beszéltünk az
3997# eredményesség szempontjából. De a társas intelligenciának is egyenes következménye van az eredményességre
4009# vonatkozóan - hát még az elégedettségről ne is beszéljünk.
4015# Itt volna néhány pontunk. Hogy mi az, ami segít bennünket. És itt van az egyik pont; ezt akarom mondani. Hogy:
4027# közös cselekvés. Közösen tudni valakivel csinálni valamit.
4034# Sokszor párterápiában kapcsolati problémák esetén az egyik fő irány lehet az, hogy próbáljatok meg közösen,
4046# együtt valamit csinálni! Csináljatok együtt valamit. De az is milyen gyönyörű szép. Valaki tudja, hogy szeretem
4058# a kólát. Ez nem a kóla reklámja, hanem csak szeretem és kész. Alacsony a vérnyomásom, ezér' iszom! Hmmm! És
4070# valaki, aki a Szentföldön járt a múlt héten, tudja, hogy én szeretem a kólát. És ezért a mai alkalommal kaptam a
4082# Szentföldről egy kólát! Szentföldi kóla! Milyen jó érzés az, hogyha én tudom, hogy téged mi érdekel, és
4094# fölhívlak vagy találkozunk, és azt mondom: Te, hallottad, hogy van ez a program? Hallottad, hogy lehet (nem
4106# tudom én) ezt árleszállítva kapni? Hogy most 20 százalékkal olcsóbb az Ikeában a nem tudom én mi? A söprű?
4118# 
4118# Lehet ott seprűt kapni? Biztos nem. Semmit? Egy cirokszál sincs? Nem tudjuk. Hhvvváá.
4125# Szóval: társas intelligencia. Hogy amikor képesek vagyunk közösen csinálni valamit, de beleértve azt is, hogy
4136# tudjuk, hogy a másiknak mi fontos, és ezt számon tartjuk. S azt mondjuk: ezt neked hoztam, biztos fogsz neki
4146# örülni. És milyen érdekes ez, hogy ugye az ajándékozási őrület... Hogy körbemennek az ajándékok. Ugye? Valaki
4156# egyszer valamiért, nem tudjuk milyen oknál fogva megvett egy drága albumot. Ismerős ez? Drága album pl. a zöld
4166# különböző árnyalatai a rokokóban. És akkor...
4171# Azt, hogy ezt ki gondolta ki, hogy ezt érdemes, azt nem tudjuk. De kétségkívül, így. Egyszer csak valakinek úgy
4181# tűnt, hogy ez jó lesz. Vagy nem volt más. Vagy be volt zárva a benzinkút. Vagy valami ilyesmi. S odáig eljutunk,
4191# hogy kinyitja: A zöld különböző árnyalatai a rokokóban. Jó lesz ez még valamire! S akkor jön anyák napja. Óóóó!
4202# S akkor egy kicsit se érdekes, hogy a másiknak mi kedves, meg mi tetszik, meg mi... Jó benga, nagy! Ahogy egy
4212# böhöm... Hát a rokokóba? Viccelsz? Háttt... Ott burjánzik a zöld, ott csöpög ki belőle!
4220# S azt mondja: Már ahogy becsomagolom, az egy ajándék! Hát mennyi lóvémba' van ez a csomagolópapír, amivel
4230# átkötöm vele! És akkor, ugye, milyen jópofa, mikor egy ajándék visszajön hozzád? A legnagyobb buli. Vagytok egy
4241# kis csoportban, tik-tik-tik-tik - s egyszer csak 3 év múlva megkapod "A zöld különböző árnyalatai a
4250# rokokóban"-t?! Te jó ég, ezt azóta nem olvastam el? Zizz!! Na jó. Szóval: Társas intelligencia. Együtt csinálni
4260# valamit, konkrétan együttműködni, ráhangolódni arra, ami a másiknak fontos és abban elkezdeni tevékenyen részt
4271# venni. jó.
4271# Nagyon köszönöm a figyelmeteket.
4275# 
4275# Kevésbé forduljatok egymással szembe a mai este; érdemes egymás mellett haladni. És akkor köszönöm a figyelmet.
4286# Egy mondat (nem tudom, lesz-e hirdetés), hogy tulajdonképpen három alkalom van. Jól? Nem! Kettő! Május 21, 28.
4297# Az utolsó alkalom mindig kérdezz-felelek. Tehát: mostantól kezdve adhattok kis cetliket nekem, tehát hozhattok a
4308# következő alkalomra cetliket kérdésekkel. A kérdések nem föltétlenül kell, hogy vonatkozzanak a mostani
4319# témánkra, de éppenséggel azért az nem baj. De bármi lehet. Valamit próbálok válaszolni rá. És az interneten
4329# keresztül is lehetséges kérdéseket föltenni. Ennyi.

Lejegyezte: Szabó Zoltán Illés