panorámakép

2013.04.30-masodpercjelolessel

A pálferi wikiből

0000# Köszöntlek benneteket. Isten hozott mindannyiótokat!
0004# Elkezdem, mert ha nem kezdem el, elejét veszi egy nem jó folyamat, hogy megszokjuk, hogy ha 5 perccel később
0015# jövünk, akkor sem késünk el, és akkor ezt nem szeretném. Inkább elkezdem és viselem annak a terhét, hogy most
0025# érkeztek meg. Mindenesetre miről is van szó? A tizedik sémáról.
0031# Följogosítottság, grandiozitás téveszméje és téves világa.
0037# Ami pontosan úgy hat ránk általában, mint az összes többi séma, vagyis hogy a sémánk által kialakult
0046# élettapasztalatunkat
0048# azonosítjuk az élettel és azt mondjuk: az élet pontosan az, amit akkor éltem meg, tapasztaltam meg, észleltem,
0059# éreztem, hallottam, kaptam, ahogyan velem bántak akkor, amikor az a séma kialakult. És ettől kezdve nincs
0069# különbség egy sajátos élettapasztalat (nem is csak az összes élettapasztalatom) és az élet között, hanem a sémát
0080# alapvetően kialakító és meghatározó élettapasztalat és élet között. Nincs különbség. És ettől kezdve
0089# tulajdonképpen az életet a sémám képére és hasonlatosságára formálom. Hallatlan tehetséggel, egyáltalán nem
0099# tudatosan. De nagyon is, nagyon is cselekvőképesen. Miközben lehetőségünk volna a fordítottjára: hogy mi
0109# magunkat formáljuk az életnek az egészére, színességére, szépségére. Na, erről van szó. És így jutottunk el oda,
0120# hogy beszéljünk ennek a sémának a színéről. Mert a séma az maga a fonákja valaminek: vagyis annak, hogy én
0130# számítok és a többiek meg nem számítanak. (Ugye, hogy az eladó nem számít! Nem! - ez egy hiteles érzés volt? Nem
0141# annyira. Nem. Hogy? Hát tavasz van! Ezt beszámítom nektek. Ugye? Ugye, hogy ez jogos? Hát tavasz!)
0150# Elkezdtünk beszélni arról, ami éppenséggel egy komoly szemléletváltásra adhat okot. Ráadásul egy olyan
0160# szemléletváltásra, amit sok száz év óta kellene társadalmi szinten megtennünk. Ez pedig az, hogy az agressziónak
0171# és az együttműködésnek a viszonyáról mit állítunk. Vagyis arról kezdtünk el beszélni, hogy létezik egy
0180# neuróbiológiai, agyi ösztönzőrendszer, ami valamilyen irányba visz bennünket. És valamilyen irányba viszi
0190# bennünk az életet. És itt hormonokról van szó és minden másról.
0196# Szóval, a kutatók arra kérdeztek rá, hogy vajon az embernek ez a (legalapvetőbb biológiai adottságokba mártott)
0207# belső motivációs rendszere milyen irányba mutat? Milyen irányba visz minket? És eddig volt egy közkeletű
0217# hipotézisünk, és ezt az evolúciós gondolattal erősítették-erősítettük meg. Vagyis, hogy az élet másról is
0227# szólna, mint harc magáért az életért. Hogy eleve abba az irányba megyünk, hogy muszáj enni, muszáj biztonságban
0238# lenni, muszáj ... És ezért az agresszióra nagyon nagy szükségünk van. És az együttműködés tulajdonképpen az
0248# agresszió, a győzelem érdekében történik. Mert ha összefogunk, nagyobb esélyünk van, hogy legyőzzük a többieket,
0259# és akkor nagyobb lesz az almafa. Mert kettő lesz, mind a kettő a miénk lesz. És kiderül, kiderül hogy éppen
0269# fordítva van! Tehát az együttműködés nem a hatékonyabb agressziót szolgálja, hanem éppen fordítva: minél, minél
0279# egészségesebb egy ember, minél inkább megkapta azt, ami az ember volta miatt őneki szükséges (magzati korban,
0290# csecsemőkorban, kisgyerek korban és így tovább) annál inkább látjuk, hogy éppenséggel fordítva van. Vagyis, hogy
0301# arra vagyunk kitalálva, hogy együttműködjünk. Erre vagyunk kitalálva. És minden ebbe az irányba visz bennünket.
0311# A dopamin, a feromon, az oxitocin - ezek mind abba az irányba visznek bennünket (a vazopresszinről nem is
0321# beszélve; ez a férfiak kedvence) hogy együttműködjünk, hogy találkozzunk, hogy közösségben legyünk. Ebbe az
0332# irányba visz minden. És ha valaki nagyon sérült, akkor történik az (de erről majd később szeretnék beszélni),
0342# hogy őbenne ez a belső ösztönző rendszer meg tud sérülni. Adott esetben valamilyen nagyon rettenetes életesemény
0353# kapcsán ez a rendszer hosszabb időre vagy rövid időre (egy krízis idejére) össze is tud omlani. Például meghal a
0363# feleségem, s akkor ülök bambán és sincs kedvem élni. És lefogyok 15 kilót és mindenki értem aggódik. Egy hétig
0374# nem megyek be dolgozni és utána is csak így nézek ki a fejemből. Nem eszem, aludni nem tudok, lézengek - semmi
0384# olyat nem csinálok, ami igazán az életet bennem fönntartaná. Szerettem halála okán ez a belső motivációs életre
0395# ösztönző rendszer összeomlik. De sajnos úgy is van az, hogy ha valakit magzati kortól kezdve nem megfelelő
0405# gondoskodásban részesítenek, akkor egy sajátos biológiai ujjlenyomat lesz rajta. Ez jellemző lesz rá, és ezért
0416# lehetséges az, hogy benne ez az életre vivő, közösséget keresni akaró, másokkal kölcsönös kapcsolatban igyekezni
0426# levő belső motivációs rendszer alig-alig pislákol. Erről beszéltünk, emlékeztek. És ezért lehetséges az...
0436# mondjuk csak a négy pontot!
0439# Milyen irányba visz ez a belső ösztönző rendszer?
0444# 1. Hogy vegyenek minket ember számba (most nem sorrendben mondom; a múltkor ez volt a negyedik, de ez jutott
0454# most eszembe).
0455# Vegyenek minket emberszámba, tekintsenek minket személynek! Ez azt jelenti, hogy a kapcsolatban azt érzékeljük,
0466# hogy tudják, hogy én nem vagyok a Józsi. Ha úgy érzem, hogy teljesen mindegy, hogy ki vagyok én, akkor nem
0476# tekintettek embernek, mert nem néztek személynek. Tehát vegyenek emberszámba, tekintsenek személynek. Olyannak,
0487# aki egy egyedi lény.
0489# Aztán:
0489# 2. Figyeljenek föl rám, vegyenek észre! Figyeljenek rám!
0495# Azután:
0495# 3. Törődjenek velem
0497# És a negyedik:
0498# 4. Értékeljenek. Hogy ismerjenek el, becsüljenek engem. Mindazért ami vagyok meg amit teszek. Ez a 4 legősibb,
0509# legalapvetőbb irány, amire a neurobiológiai belső motivációs rendszerünk irányul - ha egészségesek vagyunk. De
0519# ha nagyon megsérültünk, akkor mi történik? Az lesz bennünk (de erről beszéltünk múltkor), hogy muszáj, hogy
0530# észrevegyenek! Muszáj! Én olyan rossz helyzetben vagyok. Ti mind, mind kitűntök itt, de én teljesen bele
0540# szürkülök itt a színpad magányába. Muszáj, hogy valahogy észrevegyetek! És akkor mit kezdjünk el? Azt amit az
0550# amerikai főiskolások, egyetemisták találtak ki maguknak 2006-ban egy kutatás nyomán. (Nem, nem annak a nyomán,
0561# hanem az tárta föl.) Hogy 94 százalékuk sikeres akar lenni. Ha ez alatt mondjuk olyasmit is beleért, hogy
0571# mondjuk szeretnék nem tudom én családot alapítani, s a gyerekeinek megadni mindazt, ami nekik jó. Ha ez neki
0581# siker, akkor ez rendben van. De tartok tőle, hogy nem ezt gondolták a legtöbben sikernek. Hogy miért akar
0591# sikeres lenni egy nemzedék? Hogy miért ez mánia? Hogy siker meg hírnév meg népszerűség meg1 millió lájk - (ez
0601# mindig, ezt most már soha nem hagyjuk ki; az egymillió lájk nélkül az ember egyszerűen csak bóklászik ezen a
0612# földön; nem, nem talál magára; úgy, úgy érzi, hogy a világ rendje nem állt össze) ez egy eszköze annak, hogy azt
0622# élhessem meg, hogy észrevettek. Hogy fölfigyeltek rám. Hogy személy vagyok, hogy ember vagyok, és ennek kapcsán
0633# megtörténhessen velem, és én magam is részt vehessek cselekvő módon abban, ami az emberi kapcsolatok által
0643# emberré tesz minket. Ez akkor ilyen értelemben egy eszköz. Igen ám, de ha nagyon megsérülök, akkor az eszközt
0654# elkezdem célnak tekinteni, és azt gondolom, hogy ez, ez, ez a vég állomás, ez a csúcs. Ez a csúcs. Fölállok a
0664# dobogó tetejére. Nyakamba akasztják az érmet. Nézek... itt az élet vége! Így érdemes meghalni. A dobogón. Így,
0675# nyakamban az aranyéremmel.
0677# (Mindjárt letörlöm - majd bal kézzel fogjunk kezet. Tényleg így kell csinálni. Nem fogtok jönni, és akkor én
0687# szabad leszek. Most azt a kezét fogjam meg?! Hát tudod, mikor...)
0694# Hogy hol tartottam? A kosznál! Leragadtam a kosznál.
0699# Szóval... tessék? Az egymillió lájk, aranyérem, mondjátok még, olyan jól hangzik! Szóval, valamit, ami
0708# tulajdonképpen egy eszköz, azt elkezdjük célnak tekinteni. S ott hagytam abba a mondatot (most rájöttem), hogy
0719# amikor pedig megkapod az aranyérmet, a kitüntetést, az elismerést, az akármicsodát, akkor úgy kinyílsz belül, és
0730# azt mondod, hogy most kéne jól lennem! Most, most nagyon! És 5 perc múlva már nem vagy jól. S akkor ott
0739# megnyerted a nagy versenyt, és másnap azon agyalsz, hogy miért nem hívtak föl hárman? Hogy kik nem gratuláltak.
0750# És tulajdonképpen ez szombaton volt és vasárnap volt egy másik világbajnokság. És most már a hírek a másik
0760# világbajnokságról szónak is arról, hogy ott ki nyert. Nagyon bosszantó! Ugye? Hogy már mindenki elfelejti, hogy
0771# te mit nyertél - hát az tegnap volt. Szóval, jön egy óriási csalódottság, hogy nem értjük, hogy miért nem
0781# lettünk jól attól, amiről pedig biztosak voltunk benne, hogy jól leszünk. És most azt is látjuk, hogy
0790# tulajdonképpen volt logika abban, hogy azt gondoltuk, hogy ha sikeresek leszünk vagy hírnevessek vagy népszerűek
0801# vagy nem tudom, mi, akkor majd attól jól leszünk. Tehát, hogy nem vagyunk teljesen bolondok - ez egy jó hír.
0812# Nekem mindenképp! Merthogy, merthogy van logika abban, hogy valami olyasmit szerettünk volna tenni, amitől
0822# kirívunk a többiek közül, amitől személynek tartanak, embernek látnak, fölfigyelnek ránk. Csak éppen nem abba az
0832# irányba mentünk, semmi mi, sem (egészségedre) ez az egész helyzet, amitől jól lehetnénk. Rendben van ez? Hű, ez
0843# alapvetően fontos! Valamit igazán jól megértünk!
0848# Tulajdonképpen erről hosszan beszéltünk. Azt lehetne mondani, hogy (szinte hallom, ahogy beszélek - hát
0857# rettenet), hogy... (Le vagyok pusztulva teljesen. Ti holnap pihentek meg együtt buliztok, meg mi?! Hát,
0867# tudjátok, hol tartok? Elmondom. Tavasz van. Köszi. Köszi! Látjátok, ez a kölcsönösség! Milyen jó egy ilyen
0877# kapcsolatban lenni! Hogy én is mondtam, hogy tavasz van, és most ti is.
0884# Várjunk csak! Mi együtt rezgünk most! Egy naaagy rezonancia van itt! Ez tök jó, tök rendes tőletek. Ez jólesik!
0895# Gyere, hadd figyeljünk rád! Gyerünk Feri! Most ösztönzöm magam. Ez az érzelmi intelligencia. Most motiválom
0905# magam. Csak ne lennék ilyen fáradt. Tehát: érthető.)
0910# De amire a legtöbb ember a legtermészetesebben vágyik, így lehetne összefoglalni: szeretnénk sikeresek és
0920# boldogok lenni.
0922# 
0922# ugye? Ez a kettő. És erről a kettőről évek óta beszélünk, hogy egyiktől se leszünk boldogok. Khhm!
0930# mert a boldogság egy énközpontú életcél. És minél énközpontúbb életcéljaink vannak, annál kevésbé vagyunk
0939# boldogok. Minél inkább
0941# énközpontú (vagy külső) életcéljaink vannak, annál kevésbé vagyunk boldogok. Tehát ma ezt egészen nyugodtan
0950# mondhatjuk: egy kollektív téveszme alatt élünk, mikor azt mondjuk, hogy hát mi volna természetesebb annál, mint
0960# hogy sikeres és boldog emberek akarunk lenni! És ha erre törekszünk, jaj nekünk!
0967# 
0967# erről most akkor ennyi. Mi az, ami segít bennünket abban, hogy valami együttmozgásunk legyen? Hogy egymásra
0978# tudjunk rezonálni? Itt és most egészen konkrétan (nem, hogy megtenni, például) hogy, ha együtt zenélünk! De már
0989# az is, hogy együtt hallgatunk zenét! Hát micsoda élmény egy jó koncertre elmenni! Akár komolyzene, akár
1000# könnyűzene. Hát hihetetlen! Nem úgy van, hogy ott hallgatjuk. Nem tudom, ki fog most jönni? Mark Knopfler! Ugye?
1011# Lehet hallgatni, játszik. Ha valaki elmegy a koncertre, és egyszer csak átéli, hogy valahogy nagyon tartozik
1023# azokhoz, akik ott hallgatják vele együtt ezt a koncertet. Hát biztos volt már ilyen élményünk! Én a tabáni
1034# koncerteken szocializálódtam! Mini és LGT. Ez így ment. Ugye? És amikor vége volt a koncertnek, úgy éreztem,
1045# hogy én egy vagyok azokkal, akik... Egy kicsit furcsálltam, hogy miért isznak annyit, mert én nem ittam annyit,
1056# de... ez simán belefért, mert hát annyira összetartoztunk! Na. Már együtt hallgatni a zenét: beindítja ezt a
1068# belső biológiai motivációs rendszert. Hallgassunk együtt zenét. Ennél még jobb: zenéljünk együtt. Zenéljünk
1079# együtt! Gyerekekkel azt szoktam csinálni (hahá, ez jó dolog!), hogy nagy ünnepekkor gyerekmise, pöttyös mise. S
1090# akkor azt kérem tőlük: van legalább 50-60 kis csengőnk, hogy tudjátok, a misében van, amikor a pap föltartja
1102# Krisztus testét meg Krisztus vérét. Egy kis darab kenyér és kis bor - de már ugye hitünk szerint az más. És a
1113# gyerekeket előtte kihívom. Figyeljetek, most mindenki, aki tud jönni, mászni, jöjjön ide az oltár elé. S a
1124# ministránsok adnak mindenkinek egy csengőt. Most el tudjátok képzelni - 60-70 gyerek, így-így-így. S azt mondom:
1135# nagyon fontos, hogy nem szabad csengetni addig, ameddig nem mondom! Ez nagyon fontos! És amikor mondom, na
1147# akkor! Akkor! És az a leglenyűgözőbb, mondom nektek, az a leglenyűgözőbb! Gyertek el pünkösd vasárnap, reggel 9
1158# órakor. Meghallgathatjátok! Hova? Majd a Pali hirdeti az alkalom után. Versbe szedve.
1167# Szóval, Babér utca 17.b mellé. Tényleg, az a plébánia. Szóval, ott térdel, nyeklik-nyaklik 70 gyerek,
1177# mindegyiknek a kezében egy csöngő - de másfél, két évestől! Tik-tik-tik. S azt, azt mondom nekik: De nagyon
1188# fontos! Egyszerre kell csöngetni! És képzeljétek el, hogy ott a legkisebb gyerekektől kezdve a nagyobbacskákig
1200# (aki már 8-9 éves, már éppen csak, hogy kijön). Oltáriszentség föl. Shhkkhhh, kkkhhh, kkhhh!!! Azért, hogy
1211# hallják a Duna Plázában is, hogy mise van. És akkor leteszem az oltáriszentséget és intek, hogy psszt! És ezek a
1223# másfél, 2, 3 éves gyerekek... tök csönd lesz! Nem ülnek ott a szülők mellettük. Hogy micsoda, micsoda érzés az,
1234# hogy ott van 40-50 gyerek, és most nem. És az is tök jó, hogy most igen! S persze az is tök jó, amikor még
1245# egyszer csinálniuk! Hát nem? Most jön a kehely! Ha kíváncsiak vagytok erre, hogy ez milyen hihetetlen jó. Hogy
1257# ha ott az egy szál gyereknek a kezébe adjuk a csöngőt, hányszor kell rászólni, hogy akkor csöngesse, amikor a mi
1268# akarjuk? Végtelenszer! A helyzet egy megoldhatatlan dolog. Gyereknek adsz egy csöngőt, és azt mondod, hogy ne
1279# csöngessen vele? Hát ez szadizmus! De hogyha hetven gyereknek adsz csöngőt és azt mondod, hogy egyszerre nem és
1291# egyszerre igen! Háhá! Valami történik.
1295# Együtt éneklés. Jaj, ezt hányszor, hányszor mondom nektek! Babér utca 17.b. (Most csúszik le a gatyám. A Forma
1306# 1-es pilóták alig fogynak hozzám képest...) Szóval, együtt éneklés.
1313# Annyiszor... Bejön valaki a templomba az összes énközpontú nyavalyájával. ÁáááÁÁh! Tehát Mr. Bean.
1324# 
1324# Ott állok az oltárnál. Nem mehetek oda mindenkihez! Hát legszívesebben odamennék egy picit. Figyu! Itt most
1333# mások is vannak! De nem azért mondom, hogy zavarjon (téged egyáltalán nem, dehogy), de mi lenne, ha elkezdenél
1343# énekelni? "Én abban nem hiszek." De nem kell benne hinni! Énekölni kell. Egyszerűen csak énekelni. Hagy most...
1354# Tudod, mit? (Tudod, hogy nem veled, csak...)
1358# Kössünk egy alkut! Az alku így szól, hogy a kedvemért te csak énekeljél, amikor valami ének van. Attól
1367# függetlenül, hogy tudsz-e énekelni vagy nem. Ettől nyugodtan. Ha ilyen sokan énekelnek, úgyse lehet hallani, ami
1377# te csinálsz! Ebből is látszik, hogy énközpontú, ugye? 600 ember ott van, de ő: "nem akarok én énekelni, mert hát
1387# ezzel a hanggal..." Mit képzelsz magadról? Hogy te egy szál magadban tönkreteszed 599 ember énekét? Hát ebből is
1398# látszik, hogy baj van! Jaj nem, hanem hát a közösség kedvéért. Mi, a közösség kedvéért? A te nyávogásodat
1407# biztos... (hülyéskedek).
1410# 
1410# Ami onnan kijön, az jó lesz! Az pont jó lesz. Azért tartunk kántort, adtunk neki mikrofont. Ezekre az esetekre.
1421# Amikor te jössz.
1423# Tehát az alku így szól: te csak nyomjad. Nem üvölteni kell. Nem. De azért add ki. A levegő jöjjön ki-be! S akkor
1435# két dolog történik, tudjátok. Ennek az élettani hatását is tudjuk. A közös levegővétel beindítja ezt a belső
1446# biológiai motivációs rendszert. A közös levegővétel!
1452# Olyan gyönyörű, egyszerű gyakorlatok vannak. Nem kell semmi mást csinálni. Fogod magad. "Látjátok, én egyedül
1464# vagyok!" Éppen nem találod rezonanciát a pároddal, akárkiddel. Mást se kell csinálni: fogod, így egymás hátához
1475# dőltök, és átveszed azt, ahogy a szék lélegzik.
1481# 
1481# Ú, most egy kicsit nehéz lesz így. És van egy érintés, nem is kell egymást látni. És... Látjátok, hogy mennyire
1491# megy nekünk együtt? Teljesen. Nincs kis különbség. Szóval 5 percig. Nyugi, nyugi. 5 perc. Hangolódjatok egymás
1502# lélegzetvételére. Ilyen egyszerű. Utána már nem tudsz nekiesni a másiknak nagykanállal, hogy krrr, krrrrgGGG.
1512# Tehát: közös éneklés!
1514# Egy ismerősöm azt mondja, most találkoztam vele vasárnap. Tudod, Feri, most hónapok óta végre volt egy igazi
1525# spirituális élményem.
1527# Na mi volt az? Hát úgy leültünk 15-20-an, és elkezdtünk együtt énekelni. Ilyen egyszerű.
1535# Aztán: közös sport, közös mozgás! Hát azt nem felejtjük el, hogy kikkel fociztunk! Vagy kivel teniszeztünk!
1546# Amikor papnövendék voltam, az nagyon szép világ volt, mert tatarozták a papnevelő intézetet, ezért beköltöztünk
1556# a Petőfi Laktanyába. Legkomolyabban! Az egész papnevelő idézet beköltözött egy szintre a katonák közé. Ugye, hát
1567# mondjuk a rend meg fegyelem szempontjából nem volt nagy különbség. Legföljebb az, hogy mi tényleg fölkeltünk
1578# reggel. Tényleg így volt! És hát persze ennek minden előnyét lehetett élvezni. Volt teniszpálya. A
1587# vizsgaidőszakban az egyik papnövendék barátommal minden nap lenyomtunk egy meccset. Minden nap! Attól teljesen
1598# függetlenül, hogy mennyit kellett tanulni. Ugyan már. Hát teniszeztünk!
1604# Hogy kivel teniszeztél, kivel fociztál, kivel mentél el biciklizni... Amikor érettségiztük, emlékszem, azt
1615# csináltuk - de boldogok voltunk! Én nagyon boldog voltam. Úgy utáltam gimnáziumba járni, hogy az rettenetes.
1625# Utáltam, utaltam! Ott isp szorongtam. Vahh! És akkor 3 milliméteresre vágattuk a fejünket, tényleg páran. Az
1635# ember erre is emlékszik. És utána felültünk a biciklire és lementünk a Balatonra. Hát ez felejthetetlen! Együtt
1646# nyomni?! Szóval: együtt mozogni, együtt sportolni. Együtt táncolni. Tánc!!! Sokan azt gondolják, hogy azért,
1657# mert nálunk van sok lehetőség táncolni, az egyszerűen csak valami, valami nagyon olyan nem tudom mi. Az nagyon
1667# nagy dolog! Együtt táncolni! Beindul a biológiai motivációs rendszer. Háhá! Jó, nem ragozom ezt. Gyerünk.
1677# Igen. Egy kutatást végeztek, egyrészt azt már rengetegszer mondtuk (meg Péter, ahogy szólt nekünk, hogy háhá,
1688# közösen átélni a félelmet, az is összeköt bennünket - emlékeztek a riksás fiúra), hogy vonzódunk azokhoz,
1698# akikkel kapcsolatban már megéltük azt, hogy oxitocin termelődött bennünk. Azok vonzóak számunkra. Az is vonzó,
1709# hogy ha valakiről én azt gondolom, hogy ő figyelni fog rám. Vagy hogy valamilyen törődés, gondoskodás érkezhet
1719# felőle. Már akkor elkezd ez a biológiai motivációs rendszer bennem aktiválódni. És fordítva is így van. Kutatók
1730# megcsinálták azt, hogy megemelték egyeseknek az oxitocin-szintjét, és utána azt kérték tőlük (volt egy
1740# gyakorlat), hogy egy játékban mennyi pénzt volnának hajlandók egy befektetési szakértőnek-szakembernek odaadni?
1750# És akiknek előtte adtak oxitocint, jobban bíztak a befektetési szakértőben, mint akinek nem adtak. Ezért
1760# kialakul egy motivációs kör. Hogy oxitocin termelődik bennem azáltal, hogy találkozzunk és beszélgettünk és
1771# egymásra figyelünk, és megy a kölcsönösség. És a nagyobb oxitoci-szint pedig ösztönöz arra, hogy találkoztam
1781# veled is keresem az ismeretségedet és a többi. Há! Ez egy jó kör. Azoknak nehéz, akiknek ez a biológiai
1791# motivációs rendszer nagyon korán megsérült, mert őbennük ez a belső ösztönző erő kevésbé hatékony. Kevésbé
1801# hatékony - erről meséltük a kísérletet a 16-18 hónapig árvaházban nevelkedett gyerekekről. Őbennük, miután ez
1812# kevésbé hatékony, ezért ők, amikor ugyanazt teszik, mint amiről eddig beszéltünk, ahogy az a belső motiváció
1822# indít: hogy személynek tartani, törődni a másikkal, fölfigyelni rá, figyelni rá és a többi - ők ezt kevesebb jó
1833# érzéssel élik meg, mint azok, akik egészségesebbek. És itt szokott nagyon sokaknál beállni a tartós zavar. Mert
1844# azt mondja, emlékszem, mikor életemben először komolyan találkoztam ezzel. Jött hozzám egy fiatal ember és azt
1854# mondja: Te Feri! Én ezt neked el merem mondani. Hát ti papok állandóan arról beszéltek, hogy segítsünk másoknak.
1865# Legyünk szolgálatára másoknak. Feri. Én akárhányszor ebbe belegondolok... te, énnekem nincs is kedvem hozzá és
1876# nem is esik jól. Ez nekem nagy kihívást jelentett. Hihetetlenül. Nem tudtam eldönteni, hogy ez mi?! Nyilván
1886# hittem az ő szavának, de hogy lehet ilyen? Hogy hogy lehet ilyen? Ez micsoda? Most már értem, hogy ez mi. Ha
1896# valakiben ez a belső motivációs biológiai, neurobiológiai rendszer megsérül - kevesebb kedve lesz odamenni,
1907# segíteni, együttműködni. Kevesebb kedve lesz hozzá. És a belső jutalmazás is nem lesz olyan hatékony, mint
1917# annak, aki megkapta magzati korától kezdve azt, ami neki fontos volt. Elnézést, ha hosszan ragoztam ezt, de
1927# innen érthető az, hogy miért mondják akkor azt (főleg, akik megsérültek; főleg adott esetben egy társadalmi
1938# közhiedelemtől is megerősítve), hogy hát egyáltalán nem az tesz boldoggá, hogy nem tudom én, legyen még egy
1948# gyerek. Az boldogtalanná tesz. Boldoggá tesz sokkal inkább: a siker! Ugye, hogy ha egy gyerek nem ér el egy
1958# szülőt vagy egy számára fontos személyt, akkor mit ér el? A tárgyakat. Hát azt éri el, ami elérhető. Ha egy
1969# személyt nem tud elérni, eléri a tárgyat. Mert az még jobb, mintha semmit nem érne el. Ezért van az, hogy
1979# egyesek azt mondják, hogy ha jót teszünk, az nagyon jó. Mások meg azt mondják: szerintem ez egyáltalán nincs
1989# így.
1990# 
1990# Ugye, hogy egyáltalán nincs így, ez durva túlzás. De el kell fogadnunk azt, hogy ebben vannak különbségek.
2000# Mégpedig alapvetően a sérültségeinkkel összefüggésben.
2006# Mi következik ebből? Két dolog. Az egyik:
2010# 1. Minél sérültebb ez a belső motivációs ösztönző rendszer, annál inkább fogadjuk el magunkat, hogy lehet, hogy
2021# mi az egészségesekhez képest nagyobb vonzalmat érzünk mondjuk a műszerolaj iránt. Nagyon köszönöm! Látjátok, a
2033# gondoskodás, a törődés! Úgy megolajozom a szakállnyírómat, hogy itt fog csurogni lefele!
2042# Tehát akkor ő szívesen szöszmötöl a műhelyben. A férfiak egyébként is inkább a tárgyakat, a nők inkább ... de
2053# most ne is menjünk ebbe bele. Hogy ne bántsuk magunkat azért, mert van aki többet szeret egyedül lenni, többet
2064# szeret tárgyakkal szöszmötölni, kevesebb belső késztetést érez arra, hogy minden nap négy órát beszélgessen
2075# valakivel. Tudjátok, férfi-női arány 7:3. Tehát 7 kommunikációs jelre három jut egy férfinél. Így, így! És ha az
2086# a nyomorult férfi a maga mennyiségét a munkahelyén letudja, akkor lesz egy nyomorult felesége. "De hát és
2097# énvelem mi lesz?" Most csak ez megy: bámulni a tüzet, bambán, bután.
2104# Tehát az első, hogy értsük meg magunkat, hogyha a sérültségeinkből kifolyólag kevesebben belső indíttatást
2115# érzünk arra, amiről itt beszéltünk. Ezt szabad megérteni és elfogadni. A másik, ha másokat láttunk ilyenek, ne
2126# bántsuk őket. Tehát az, hogy 94 százaléka a fiataloknak azt mondja, hogy "a siker" - egy picit sem akartam őket
2138# ezzel bántani. Elkezdtem értük aggódni! Mi lesz velünk? Mert hogy nem, nem jó irányba mennek.
2147# 2. Ne bántsunk másokat azért, mert ők megsérültek.
2152# Ugye így szokott az ördögi kör kívülről megerősítést nyerni. Tehát valaki már eleve hátrányból jön, majd pedig
2163# kívülről is meg belülről is elkezdi magát szidni.
2169# 
2169# De jön a harmadik, és az a legfontosabb. Mit mondjunk például egy depressziós embernek, akiben éppen csak pang
2180# ez a belső biológiai/neurobiológiai motivációs rendszer. Mit mondjunk neki? Mit mond egy épeszű valaki, attól
2191# függetlenül, hogy tanult-e erről egy mondatot is? Hát azt, hogy gyere, gyere velem, sétáljunk egyet. Vagy:
2201# gyere, leviszem a kutyát, gyere velem. Vagy gyerek, elmegyek este valahova, jöjj velem. Vagy: olvastam egy jó
2213# könyvet, gyere nézz bele. Hát ez az épeszű válasz. Nem hagyjuk őt, hogy "jó, hát akkor fetrengj". És mit tesz,
2224# ha bölcs saját magával? Én nekem semmi kedvem Pál Ferire jönni. Ezt nagyon értsük meg! Nagyon! Ez reális! Némi,
2235# amíg még beszél, az még hagyján, de utána ez a csomó ember. Akkor is jöjjön el, ha nincs hozzá kedve.
2245# azért, mert mégiscsak ez a belső biológiai motivációs rendszer, ha nem is olyan hatékonyan, mint egy egészséges
2257# embernél, nála is működik. Ezért tulajdonképpen csak az lesz a különbség, hogy vannak, akik sokat jóízűbben
2267# tudják, mint Péter (látlak, de messze kerültél... Megszoktam, hogy ott ül, és...). Nagy jelentősége van annak,
2279# hogy csináljunk 5 évig meg 10 évig. Háhá! Annak is nagy jelentősége van (szülőként), ha tudatosul bennetek, hogy
2290# a gyerekeiteknél ezt-azt elszúratok. Serdülőkor: óriási lehetőség! Mert a serdülőkorban olyan nagy biológiai
2301# hormonális változás történik, hogy újraírható sok minden. Ezért a serdülőkornak sokkal nagyobb a jelentősége,
2312# mint sokan gondolnák. A legtöbb szülő a serdülőkorra úgy gondol, hogy "na, még pont ez hiányzott nekem".
2323# 
2323# Hát már eddig is egy katasztrófa - na, de hát ez: ez mindent fölülmúl! Pedig éppen ez az utolsó nagy lehetősége
2333# egy szülőnek. A serdülőkor. A serdülőkor! Illetve az, hogy serdülőkorban milyen kapcsolatok, milyen behatások
2343# érnek minket. Egy jó kortárscsoport a serdülőkorban főnyeremény! Mert újra lehet írni ezt a belső motivációs
2352# világot. Lehet, hogy nem teljesen alapvetően, nem teljesen nulláról. Hej-haj! Tehát azt tudjuk mondani
2362# mindenkinek, akinek megsérült,hogy akkor is csinálja! neki is érdemes pont ugyanazt. Most a "pont ugyanazt"
2372# alatt azt értem, hogy ugyanazt az irányt vinni, mint aki ebben sokkal természetesebben, önfeledten örömét
2381# leli.ezt tudjuk mondani.És itt de fontos! Sokan vannak, akik azt mondják: Nem tudom; hát én nem. Ez nem
2390# lelkesít, ez nem okoz örömöt - akkor valami más után kell nézni! Vagy másik személy után indul el, vagy még
2400# radikálisabban már csak a tárgyak maradnak neki. Nem vett föl jó irányt. De a séma kifejti a hatását. Azt
2410# mondja: "Hát biztos nem az emberek felé kell indulnom az életben, meg az együttműködés felé, ha nem okoz olyan
2420# nagy örömöt. Hát akkor biztos nem ebben az irányba kell menni. Hát akkor megyek tovább és keresek." miközben itt
2430# nem keresnie kéne tovább. Hanem vinnie magát tovább! Na, értitek ezt, nem? Abbahagyom már. Gyerünk! Jó.
2440# 
2440# Ezért vagyok óvatos azzal, amikor valakik lelkesen azt mondják, hogy éljünk az érzéseink alapján! Jaj, ne. azok
2450# éljenek az érzéseik alapján, akik jól vannak. Minél jobban van valaki, annál inkább élhet az érzései alapján.
2459# Mert az érzései összefüggésben lesznek ezzel a neurobiológiai ösztönző motivációs rendszerrel. Neki kedve lesz a
2469# jót csinálni, kedve lesz találkozni, kedve lesz együttműködni - akkor éljen az érzései alapján nyugodtan. Minél
2479# inkább sérültek vagyunk, annál inkább ne. Ne! Csak az érzéseid alapján ne! Ez nehéz - minél sérültebb valaki,
2489# annál inkább rászorul arra, hogy reflektáljon a saját sérültségére. És azt mondja: ha most 5 évig vagyok
2499# rosszul, akkor is a jó irány ez. És nem baj, hogy rosszul vagyok közben, mert 5 év múlva jobban leszek. És 10 év
2509# múlva egész jó leszek! Há! Ez szívderítő?
2513# 
2513# Most eszembe jutott egy történet. Most éppen úgy tűnik ez, és akkor... Na egy férfinek... hát, nagyon szegény az
2524# ember. Van egy szem lova. Egy szem! Mit csinál az egy szem ló? Elcsatangol. Na, jönnek a szomszédok. Á, te
2535# nyomorult Pista! Te szerencsétlen! Az egy szem lovad elszökött. Ez egy mekkora szerencsétlenség. Erre Pista
2546# meghúzza a vállát: Talán.
2549# Egy nap múlva jön vissza a ló, mögötte négy vadlóval. Megint összejönnek a szomszédok. Egymás között is
2560# beszélik: látjátok, a Pistának mekkora szerencséje van? Öt lova lett az egy helyett. Ezt a szerencsés embert!
2571# Mennek a Pistához: Te, Pista, micsoda egy Isten kegyeltje vagy! Mire Pista: Talán. A nagy fia azt mondja: na, ha
2583# ekkora szerencsénk lett... Itt a vadló, fölül rá. Megpróbálja betörni. Leesik, eltöri a lábát. Na jó...
2594# Itt még van munka a belső motivációs rendszerrel. Eltöri a lábát. Jönnek a szomszédok: Ó, te nyomorult! Hát
2605# mekkora bajt szakadt rád! Hát először a ló tűnik el, most meg itt vannak ezek a csapodárok. Eltörik a nagy
2616# fiadnak a lába - milyen rettenetes! Erre azt mondja Pista: Talán. Másnap jönnek a katonaságtól toborozni. Hát,
2627# aki ép lábú, elviszik. A nagy fiúnak törött a lába! Jönnek hozzá a szomszédok: Te, Pista, hát ezt a mákot! Csak
2639# te vagy már ennyire szerencsés. Azt mondja: talán. A történetet folytassátok 178-ig. Azt akarom ezzel mondani,
2650# hogy azért, mert ebben a pillanatban ez most nekem nem jó érzés, nem ez a kérdés. Hanem hogy ezzel a valódi,
2662# emberi belső motivációs rendszerrel összhangba tudok-e kerülni vagy nem. Ez.
2670# Na most: így jutunk el az agresszióhoz.
2674# Na most belecsapunk! Hogy is van akkor az agresszió?
2679# Az agresszió nem a legbelsőbb motívuma az élet irányának. Hanem: akkor lép föl, amikor a kapcsolatainkat valami
2691# fenyegeti. Vagy amikor a kapcsolatainkat meg akarjuk védeni. Éppenséggel ekkor lép föl, és elért azt lehet
2702# mondani, hogy a harc vagy az agresszió a másik fölött győzni akarás egyáltalán nem vezet az élethez.
2712# Az együttműködés és az együttműködés érdekében megjelenő agresszió vezet a jó irányba.
2721# de most ezt szeretném kifejteni, nehogy valaki ezt az egy mondatot kiragadja, és azt mondja: a pap azt mondta
2733# május elseje vigíliáján..., úgyhogy most ne menjetek el! Mint ahogy ... itt ez a történet. Ki mit visz haza?
2744# Hát: talán. Átment, amit mondtam? Hát, talán. Mentem egyik vidéki városunkba (de teljesen mindegy, Budapesten is
2755# lehetett volna), és azt mondtam: Virginia Satír családterapeuta, a családterápia nagyasszonya, aki már a nevével
2767# is bizalmat ébreszt, ő az önbecsülés szempontjából öt kommunikációs stílus különített el: támadó, védekező,
2778# tödödöm... ezt mondom. Egyszer csak valaki föláll - dúlva-fúlva, a szatyrával zörög. Már vagy 15 perce beszélek.
2790# Becsapja az ajtót. Kinn ott vannak a szervezők, tehát hallják, ahogy dúl-fúl. Ezt a csalódást! Én pedig ezt nem
2802# gondoltam volna. Idejön egy pap, és 15 perce a szatírokról beszél!
2809# 
2809# Ez azért szép, mert elképzelem:hazamegy dúlva-fúlva, a szomszédasszonyokkal ugye "keresi a közösséget", az
2824# "együttműködést" - hát mi történt velem? Jött egy... buta pap Pestről. A szatírokról beszélt húsz percig. És azt
2841# nem értem, a többiek miért nem elégelték meg? (Így érdemes élni, ugye?)
2852# Tehát az agresszió akkor jön, amikor valamiképpen összefüggésben van az együttműködésre való belső
2867# késztetésünkkel. És amikor ezt valami veszélyeztet, fenyegeti, akkor megjelenik.
2879# Ezért nézzünk 5 fajtát. A rendszeren belüli agressziónak a jelentőségéről mondok egy történetet.
2893# A tanár bement a osztályba. "Egy fontos dolgot szeretnék nektek elmondani". Hozott egy üveget. Egy
2908# csupor-szerűt. Tele volt nagy kövekkel. De úgy, hogy a nagy kövek itt a végén már ki is lógtak a csupor
2923# szájából. Azt kérdi: szerintetek tele van ez a csupor, vagy nem? Hát a gyerekek mondták: Tele van! Ebbe már nem
2940# lehet beletenni nagy követ. Na, elmegy a szertárba. Hmm, hmm. Jön. Ne várjatok semmi csodát, ezt fogom háromszor
2957# kihozni. Az a meglepetés, hogy nincs meglepetés. S az történt, hogy beleöntött egy csomó kis kavicsot. Na,
2973# gyerekek! (Értitek...) Hát most már aztán tele van-e? Tele van! Hát, most már... vigyázz! Megy a szertárba.
2989# Tí-ri-rí-ririmm. Tí-ri-rí-ririmm. Di-rí-ri-rí-ririmm. Nagy a szertár. Öntött bele csurig homokot. Na most már
3005# tele van? (De ez után jön az érdekes rész, mert ez eddig csak ...)
3015# Azt mondta: Na, most akkor: szerintetek mi ebből a tanulság? (Ez most tök komoly - én iszom erre. Komolyan.
3031# Valakinek egy kis olaj?)
3035# 
3035# Hát mondtak a gyerekek mindenfélét. Végül azt mondja: A tanulság kétségkívül az, hogy először a nagy köveket
3046# kell belerakni. Mert ha homokkal kezded, már nem fér bele a kő. Na ez együttműködés és az agresszió viszonya! Ha
3058# valaki csak a pillanatnyi ösztönkésztetésekkel, érzésekkel, ezekkel - az olyan, mint a homok. Ha mindig az a
3069# pillanat, a pillanatnyi késztetések, éppen, hogy mit érzek - teletölti magát homokkal. Oda már egyetlen nagy kő
3081# se fér bele, de még egy kavics se. Ezért a bölcs ember először a nagy köveket teszi be. Ez az együttműködés. Hát
3093# hogy az életemnek (erről így beszéltünk) adok először egy irányt: életcélok!
3101# Ez a naaagy kő. Először ezt teszem bele. Mikor ez megvan, utána beleteszek egy kis kavicsot, homokot. Itt-ott,
3113# itt is lesz, ott is lesz; ilyen is lesz, olyan is. De a nagy kő már benn van!
3121# Ugye, ezt úgy fogalmaztuk meg 3 hónapról 3 hónapra: hogy ahol nincsenek hosszú távú életcélok, mindig a
3132# pillanatnyi érzelmi késztetések, fizikai-érzelmi szükségletek veszik át az irányítást. Minél sérültebb valaki,
3143# annál inkább, annál inkább van jelentősége annak, hogy fogja a csuprot, kiönti az egészet és azt mondja: újra
3155# kell kezdeni. Hol vannak a nagy kövek? Hát minél sérültebb valaki, annál inkább a vesztébe rohan, ha még-még a
3167# homokkal tömögeti az életét. Még akkor inkább iszom egy kicsit. Rettenetes volt az este, inkább iszom. Ez a
3178# homok. Iszom! Eszem. Mmmm!
3181# Mi van még, mondjátok! Tévézek. Iszom-eszem-tévézek. (Más már nincs. Nincsen más.)
3190# Szóval a tanulság, hogy először a kő, aztán a kavics, s ami homok még belefér, hát akkor tessék. Az agresszió az
3201# a homok.
3202# Például, első pont:
3204# 1. Hol jelenik meg az agresszió?
3208# (De nemcsak az agresszió, hanem mindenféle pillanatnyi dolgokat is hozzávehetünk.)
3216# Amikor ... bántják a feleséget. Akár fizikailag, akár verbálisan. Vagyunk egy társaságban, egy körben vagy
3228# valahol. Valaki pimaszul szól a feleségemhez. Hát hagyom? Szerintetek én hagyom? Nem érdekes ez? Azért ezen
3239# lehetett derülni. Valaki súlyosan bántalmazott egy másik embert. Kérdezi a riporter: Ezt miért csinálta?
3250# (Tudjátok, mi a válasz?) Anyázott.
3254# Ez persze inkább indok az agresszióra, nem az oka. Ez az indoka.
3260# De képesek vagyunk megvédeni a szeretteinket. Képesek vagyunk másokat megvédeni, akik fontosak. Ez az agresszió
3272# első iránya.
3274# 
3274# most mondok egy... elnézést, hogyha ezt ismeritek.
3279# Csaba testvér (szakad az eső) vezeti az autót. Stoppol valaki. Szakadó eső, szegény ott áll. Megáll. Gyere
3291# gyere, ülj be. Még éppen csak hogy, leült a feneke az üléshez, kezdi szidni a feleségét. Jaj, nemcsak az eső, de
3304# hát az az asszony! Na, az az asszony... Ööööööüüüj. Csaba testvér, épp hogy fölgyorsított, már lassít is le.
3316# Index jobbra (halljátok? Index jobbra! - az együttműködés része). Megáll. Na, most akkor szálljon ki. Ebben a
3328# kocsiban nem szidhat így másokat, főleg nem a feleségét. Csaba testvér megvéd, emberszámba vesz egy nőt. Ehhez
3340# az nem kell, hogy ott legyen! Ez agresszió. Azt mondani valakinek: hogy igen, barátom, te meg most szállsz ki az
3353# autómból, ha így beszélsz a feleségedről. Hát ez agresszió! De nem a másik bántására, hanem valamire. Na, a
3365# férfi... Csaba testvér: "Ide figyelj. Megalkudhatunk. Visszaülhetsz, de akkor ahogy megyünk, jót mondasz róla.
3377# Dicséred." Ez már valamennyi pedagógiai munkát is mutat. Ugye van valamennyi motiváció, mert esik az eső.
3389# Beszáll az ember. Hát ez már... Dicsérni az asszonyt? Ahhahahaha. Nahh. Hát finom a palacsintája. Na, hogy
3401# előjött a palacsinta, jön hozzá a rántott hús. Tödömm. Tödömm. Hát mégiscsak az én feleségem, az én feleségem!
3413# Megérkeznek. Csaba testvér elviszi őket. Hát Csaba testvér, jöjjön be hozzánk, olyan szép az élet mifelénk!
3426# 
3426# így érthetjük azt, hogy mit jelent például az agresszió, ami az emberi kapcsolatokért van. Hát az is agresszió,
3437# hogy amikor a gyerekem üti a másikat, odamegyek és... nem azt mondom, hogy "izmosodik!". Hát szó se lehet...!
3449# Jó.
3449# Tehát, hogy mit jelent az agresszió, ami emberszámba vesz másokat, és... nem ragozom. Második. (Hogy átéljek
3461# ebből valamit. Azt mondja...)
3464# 2. A szeretet, gondoskodás, törődés vagy figyelem elismeréséért folytatott küzdelem vagy harc.
3474# de nagyon jó lenne, hogy ha nem csak abból a szempontból hallgatnátok, hogy mi az, amit velem tesznek vagy nem
3486# tesznek. Hanem: mi az, amit én tehetek másoknak (vagy másokért; akkor is ha most van kedvem és akkor is, ha
3497# nincs). Vagyis például a családban nagyon-nagyon kártékony, hogy ha a szülők akarva-akaratlanul,
3507# tudva-tudatlanul (a saját sérültségeikből adódóan - ez nem ítélkezés, csak leírás; például) elkezdik elosztani a
3519# gyerekeket. Apja fia! Gyere ide Pistikém. Na, gyere! Szőrösödsz már?
3527# 
3527# A lány meg menjen az anyjához. Az olyan. Apja fia, anyja lánya.
3532# Ez miért problémás? Mert elindul például a testvérféltékenység, a testvérrivalitás. Ráadásul, ráadásul elindul
3542# egy lehetetlen küzdelem, hogy a lány megpróbálja apa szeretetét elnyerni. De az apa eldöntötte: Énnekem fiam
3552# van, a lány az a tied. Én mondtam, hogy az első legyen fiú. Lány lett, akkor neveld. Ugye, a gyerek belső
3562# motivációs rendszere: kapcsolódni akar az apukájához. Közösségben akar vele lenni. Hát indul és indul és indul,
3572# és az apja azt mondja, hogy állj. De egy gyerek nem tudja, hogy egy lehetetlent próbál elérni, mert az apja
3581# eldöntötte, hogy nem az ő gyereke. Ú, ez nagyon...
3586# Tehát kialakul nem egyszer egy agresszió, amit nem az apa felé él meg. Ugye? Mert az apa szeretetét el akarja
3596# nyerni. Kit fog megverni? A tesóját. Vagy megveri az osztálytársát vagy megver akárkit. S akkor mit mond az apa?
3606# Montam, hogy a tied. Esztakkó neveld. Így nevelted, tessék.
3612# 
3612# Ki tud alakulni egy lehetetlen kör. Az egyik legkártékonyabb, amikor szülő elérhetetlenné teszi a szeretetét a
3623# gyerekei számára. Mert a gyerek ezt nem tudja. Őbenne megy, ha csak egy kicsit is egészséges, megy és próbálja
3635# elnyerni. Próbál közösségben lenni, próbál kapcsolódni, próbálja elérni a figyelmet, a törődést, az ember számba
3647# vevést. Hát hátha majd most! Az, ahogyan gyerekekben (minden gyerek - nem tudom... voltatok?), nemde előbb utóbb
3659# egyszer csak egy kósza gondolat elindul, hogy tulajdonképpen anyánknak ki a kedvence? Ugye erre azt mondják: na,
3671# egy érv arra, hogy elég, ha egy gyerek van. Ugye, a szomszéd gyerekét jobban szereti, mint minket. Elindul egy
3682# gondolat, hogy most vajon engem vagy a tesómat? Ez előbb-utóbb elindul. A tesómat vagy engem?
3692# És ezzel összefüggésben, ahogy annyira vágyunk arra, hogy hogy törődjenek velünk és ez akadályba ütközik,
3703# megindul az agresszió. Le akarja győzni azt a tesót, akit kiválasztott a szülő. Hogy most vegyék észre, hogy ő
3715# is van! Ez a gyereknek az eszköze. Ez spontán, ösztönös módon történik. Hogy vegyék észre! Megbüntetik, kialakul
3727# egy lehetetlenség. Emberek rengetegen, akik járnak templomba. Nem gondoltam volna, hogy ez így van. De miután
3738# pap vagyok, hallok ezt-azt. Hogy elképzelhetetlenül sok családban (akik ott vannak a templomban, őnáluk is) nem
3750# áll szóba a testvérével. Elképzelhetetlenül sok helyen. Egy aranyos, egy rendes, szívből teszi a jót,
3761# segítőkész, lehet rá számítani - tehát rendes emberekről beszélek. Nem áll szóba a testvérével! És ennek a
3772# háttere nem egyszer az, hogy nem volt elérhető az apa vagy az anya szeretete. Vagy: ő azt gondolta, hogy az apa
3784# nem is figyel rá. Ugye, a rendszer tud nagyon árnyalt lenni. Teljesen mindegy, hogy így volt vagy ő érezte így.
3796# Általában jól szoktuk érezni. A tükörneuronok megteszik a hatásukat. Tehát nagyon sok agressziónak úgy vehetnénk
3808# elejét, hogy elérhetővé tesszük a szeretetünket.
3813# Munkahelyen: ha elkezd a főnök működni, hogy egyeseket szeret, másokat nem. Egyeseket... mások... Mi fog
3824# történni? A munkatársak elkezdik ölni egymást. Mert mindenki abba a pixisben akar lenni, ahol elismerés jön, és
3836# nem akar a másik csoportba kerülni. És mi az, amilyen irányba ösztönösen elindulunk? Egymásnak a gyilkolászása,
3848# legyőzése. Ez nem jó irány - de mivel kezdődött? Most leegyszerűsítem. Nem azzal, hogy ők elkezdtek egymással
3859# rivalizálni.
3860# Hanem, hogy lehetett tudni, hogy a főnöknek csak ennyi szeretete van, ami két embernek jut, és öten dolgozunk
3872# alatta. S akkor elindul egy harc. Tehát az első lépés az érdekes. Milyen főnök vagyok? Milyen szülő vagyok?
3883# Milyen apa, milyen anya? Ez az érdekes. Milyen pap?
3889# Hogy a beosztottjaim úgy élik-e meg, hogy na... Grrmm!
3895# 
3895# A munkahelyen nagyon érdekes dolgok tudnak történni. Lesz egy új főnök. A beosztottak kedvesen bekopognak hozzá
3908# és informálják. Megvan ez?
3911# Ugye, Miklós atya elment innen. Azt mondta: húú, megyek egy jobb helyre. És én itt maradtam. Nagyon érdekes
3924# beszélgetéseim vannak. Jönnek innen-onnan, és úgy elejtenek ezt-azt. Jaj, atya, nem is tudom... És azt tudja,
3937# hogy? Ez sokszor egy őstapasztalat: a családi dinamika megismétlése a közösség színpadán. Mert ő azt
3949# tapasztalta, hogy nem jut mindenkinek a palacsintából. Nem? Aki gyorsan fut, aki bevágódott anyánál - a
3961# kedvencnek van. A másiknak meg vagy jut, vagy nem. Hát akkor elmegyek a főnökhöz, négyszemközt. Úgyis pap.
3974# Titoktartás - tutira lehet menni. Csak úgy mondom neked, hogy ő... most magunk között szólva, ezt csak azért
3987# mondom hogy... nehogy kihasználjanak! Nehogy teneked bajod essék! Nehogy valaki visszaéljen a te... Mert te egy
4000# olyan rendes pap vagy! Hát én most le is jövök. Hát nem venném a szívemre, hogy teneked bajod esne abból, hogy
4013# valaki (Kiss Zoltán 1962.04.05.) vagy bárki más téged becsapna. Hát na ezt nem, ezt nem. Hát az volt a minimum,
4027# hogy szólok. De hát természetesen én nem ellene. Egy mondatot se!! És nagyon megértem: ez egy nehéz helyzet
4039# most. Nagyon nehéz. Nagyon, így egyedül.
4044# Ismerős ez? Na, most azt nem tudjuk, hogy honnan? Á, de nehéz az élet. Föl kell mennem a harmadik pontért. Á,
4057# nem, tudom fejből is. Há de... Hahó!
4062# (Na, ilyenkor tudok gatya... Képzeljétek, most erről eszembe jutott egy történet.)
4071# Azt mondja: a barátommal történt meg, esküvőn. Ő egy olyan srác volt, hogy mindent puritánul... Tehát szó se
4084# lehetett róla, hogy esküvő. 30 évesen házasodott. Volt neki az érettségi öltönye. Hát, azért az már itt-ott.
4097# Nászinduló, tű-dűdü-dűdümdümdüm-dű-dű-düdüdű... (bár ez nem pont így van, de mindegy).
4108# Az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében. Ámen. Az Úr legyen veletek. ... Könyörögjünk. ... Krisztus, a mi urunk
4120# által. Khhhhhrrrrrrrrrrrrsssssssssss.
4125# Így végig, zsebtől így föl, így, végigszakadt.
4130# Na, ez így szép lesz. És akkor arra gondolt, hogy ha így összehúzza a fenekét, akkor talán úgy...
4142# Nem volt túl kövér. Fölállt. (Na, akkor most a leendő ifjú pár álljon föl.) És akkor tudjátok, így pingvinesen.
4155# Jól van. Megint kilóg az ingem. Most már elég ebből. Tehát két pontot mondtam el.
4165# Szép ünnepet holnapra. Együtt, együtt! Jó lesz együtt. (Nektek lesz.)
4173# És akkor egy hét múlva tudjuk folytatni. Babér u. 17.b mellett van a templom.

Lejegyezte: Szabó Zoltán Illés