panorámakép

2013.01.15-masodpercjelolessel

A pálferi wikiből

20130115 ¤

0000# Köszöntlek benneteket! Isten hozott mindannyiótokat!
0004# 
0004# Elkezdem, belecsapok - értékes az idő. S ráadásul fizettek is érte... Rettenetes!
0011# Ahogy elmentem a múltkori alkalomról innen, vittem magammal a saját szavaimat, a saját képzeteimet, és nem
0019# tudom, hogy miért, de olyan erős képeim vannak azzal a helyzettel a kapcsolatban, amiben vagyunk.
0027# (Ha lehet, hagyj egy kis fényt itt a többieken! Hadd lássak... Köszönöm, köszönöm!)
0034# Egészen az a kép kerülget (csak megosztom veletek) hogy leginkább (és nem tudom, hogy miért van pontosan így)
0043# úgy élem ezt meg, mint amikor egy nő nagy értéknek tartja a szüzességét, és végül erőszak áldozatává válik.
0051# És hogy teljesen ilyen élményem van. Dédelgettük itt magunkat; nagyon fontos volt számunkra, és most is fontos
0060# az (nekem meg különösen is ilyen ars poetica-szerűen fontos volt, és fontos most is az), hogy a fontos üzenetek
0069# és a fontos információk ne kerüljenek pénzbe! Hogy az mehessen! Az közkincs - az mindenkié legyen! És hogy ezért
0078# próbálkozunk Andrásékkal meg sokakkal azon, hogy akkor a kép is meg a hang is online kimehessen, hogy legalább
0087# ezzel tudjunk valamit adni azoknak, akiknek akár ez a 400 Ft is sok. De ténylegesen valami ilyen élményem van,
0096# hogy elveszítettem a szüzességemet és nem is akartam!
0100# S hát ez... ha belegondolok... hogy milyen szép dolgok is történhetnek, és ehelyett mi történt velem? Egyáltalán
0109# nem vagyok derűs. Na, meg akartam ezt osztani veletek; hogy sokszor egy-egy képet nem kell érteni, vagy tudni,
0118# hogy miért van így. Valahogy így érzem magam, és ez egyáltalán nem okoz örömet.
0125# De az, hogy itt vagytok, az igen. És ez nagyon inspiráló, hogy valami tartalmasat hozzak-adjak, közvetítsek
0133# inkább. (Az aztán meg pláne!)
0136# Ismétlés
0136# Emlékeztek? Két sémáról is volt szó a múltkori alkalommal. Csak egy-két perces ismétlés.
0143# Hogy a veszélyeztetettség, kiszolgáltatottság, sérülékenység, sebezhetőség séma volt az, amiről még elég hosszan
0152# beszéltem a múltkori alkalommal. Erről már a mai alkalommal nem szeretnék hosszan szólni, talán csak egyetlen
0161# gondolatot, amivel magunkat is valahogyan a témához igazíthatjuk; megnézhetjük magunkat, hogy hogy is vagyunk
0170# ezzel?
0171# 
0171# Természetesen egyáltalán nem szükséges, hogy fölismerjük magunkon ezt a sémát, de a kép a következő, és ezt is
0179# képként akarom nektek mondani:
0182# Néhány héttel ezelőtt mindegyikünk valamilyen formában találkozott a végidővárással, vagy azzal, hogy a világnak
0191# vége lesz. Hát ha akartuk, ha nem, egyszerűen a közbeszédben ez benne volt, és találkoztunk ezzel.
0199# És hogy milyen, milyen nagyon elgondolkodtató, hogy a keresztény kultúrának van egy hihetetlenül erőteljes
0208# üzenete éppenséggel a világ végével kapcsolatban! Ez pedig az, hogy a világvége nem valamiféle természeti
0216# katasztrófák sora, amivel együtt elpusztulunk és elenyészünk és semmivé leszünk, hanem hogy milyen gyönyörű
0225# képeket hoz Jézus is erre vonatkozóan. Éppenséggel hoz ő is olyan képeket, amik kifejezik azt, hogy múlandóak
0234# vagyunk és a világnak valószínű vége lesz valamikor. De hozzáteszi, hogy amikor az ég erői megrendülnek, akkor
0242# ti (mi!) emeljük föl a fejünket. Két dolog miatt. Az egyik: mert elérkezett a megváltásunk, elérkezett a
0251# megdicsőülésünk, az életünk beteljesedése. És mindez ráadásul vele (vagyis egy személlyel való kapcsolatban) fog
0260# valósággá válni, realizálódni!
0262# Ezt nagyon el akartam nektek mondani, mert az a tapasztalatom, hogy nagyon sok templomba járó keresztény ember
0271# is ahogyan elkezd ezzel a gondolattal incselkedni, hogy végidők, az idők vége, a beteljesülés, a föld vége és a
0280# többi - ezt valami személytelen katasztrófaként képzeli el. Miközben azt lehetne mondani (egész nyugodtan,
0289# bátran mondhatjuk), hogy ezen már kétezer év óta túl vagyunk! Hogy mi, mikor arra gondolunk, hogy a világ vége,
0298# ezt egy személytelen katasztrófaként és a saját személyünk megsemmisüléseként éljük meg. Ezen messze túl
0306# vagyunk. Mi egy személlyel való találkozásra várunk. És a személlyel való találkozás pedig éppenséggel
0315# kinyilvánítja azt, hogy megmenekülésre, üdvösségre, megváltásra (most mondtam ilyen egész nehéz körösztény
0323# kulcsszavakat) vagyunk meghívva!
0326# Ezért rendít az meg nagyon, hogy hiába tulajdonképpen belegyökerezhettünk volna 2000 év óta egy személyes
0334# találkozásra való várásba, és a megdicsőülésünk és a reményünk beteljesedése - ez számunkra a végidő! A
0343# reményünk beteljesedik!!
0345# Érdemes egy picit megnézni magunkat ebben a képben. Hogy miféle reménységünk van? És gondoljuk-e azt, hogy az be
0354# fog teljesedni, vagy valami teljesen más képzeteink támadnak? Mint pl. nekem a szüzességem elvesztéséről...
0363# 
0363# Jó. Ezt csak ide szerettem volna nektek tenni, hogy kétezer év óta egészen másfajta képeket is nevelhetünk
0371# magunkban.
0372# Na, most ez a szó idejött.
0374# Éppen néhány héttel ezelőtt kezdtem el azon gondolkodni, hogy milyen érdekes a mai világ. És hogy én hogy
0383# megbecsüllek titeket! Mégpedig, el is mondom miért. Ehhez leülök.
0389# Azért, mert nem érdekes-e az, hogy ezt a kifejezést, hogy "önismeret", milyen nagyra tartjuk? Ugye, jól
0397# gondolom? Az önismeret az egy kulcsszó! Ha megkérdeznénk, hogy miért vagytok itt, biztos, hogy ha tíz szót
0406# kellene mondani, majdnem mindegyikőtöknek a tízes listáján megjelenne, hogy hát az önismeret!
0414# És van egy másik szó, ami éppenséggel legalább ilyen kulcsfontosságú, és hihetetlenül kíváncsi lennék, hogy
0423# mikor (hanyadikként) jelenne meg a listátokon! Mondom ezt a szót. Most nehéz... Jó volna, ha tudnátok írni, s
0432# akkor lehetne ellenőrizni magatokat. Ezt pedig így hívják (így mondták a régiek): hogy "önnevelés".
0441# És hogy a kultúránknak egy nagyon sajátos tükröt tart az a kettősség, hogy az önismeretet milyen nagyra tartjuk
0450# - csak nincs semmi következménye. Sarkosan mondom, kritikusan. Hááá, megismerem magam; ezt is megértem; azt is
0459# megértem; erre is rájövök, és vissza tudok emlékezni, és föltááárul... Ezt az összefüggést is megragadom. Na és
0469# utána? Nááá-ná-nááá-ná-nááá
0471# Ha állandóan csak az egyik lábunkon állunk: önismeret, önismeret, önismeret, önismeret - és ez szerves módon nem
0480# kapcsolódik valamiféle önnevelésbe... Hát ki neveljen minket?! Hát ha magunkat nem szedjük ráncba, hát... Hát ki
0490# is kérjük, ha bárki ilyesmit akar!
0493# 
0493# Ugye, amilyen hevesen kikérjük, ha bárki minket nevelni akar... Az a kérdésem, hogy ezzel arányban pedig
0501# mennyire hevesen neveljük magunkat?
0504# Tehát: önismeretet, és abból olyan természetes módon egy jóízű önnevelés következhet!
0511# És nem érdekes-e (ahogy tovább gondolkoztam ezen), hogy milyen csengése van annak, hogy önismeretet? Nekem ez
0520# olyan pozitív.
0522# Nem? Hogy gazdagodás, rálátok, világosság, megértem, távlatok... Na, önismeret! Azt már szeretem! Már kezdek jól
0531# lenni.
0532# De csak óvatosan. Ne, most még egy kicsit nagypapás akarok lenni. Most biztos nevelem magam: Feri!!! Feri!
0540# Hosszan akarsz élni? Ülj le.
0543# És hogy magam is, amikor kimondom ezt a szót, hogy önnevelés, akkor a neveléshez kifejezetten inkább negatív
0552# asszociációim jönnek, mint pozitív. Ez is mennyire elgondolkodtató! Nem akarok semmi okosabbat mondani ennél,
0561# csak úgy átadom nektek ezt, hogy miért van az, hogy a neveléshez negatív asszociációink társulnak? Lehet, hogy
0570# nem? Lehet, hogy nektek nem?
0573# Mert lehetne éppen pozitív asszociációnk is! De nagyszerű, hogy kézbe vehetem magam! És már nem az anyám
0581# csinálja - csinálom magam! Majd én! Kiműűűvelem magam!!!
0586# Lehet, hogy egy más szót kéne találnunk. Önművelés?
0590# Ez egy szép szó! Művelés.
0593# 
0593# Na, ezt akartam volna. Csak egy rövidke utalással az előző témára: ez a kiszolgáltatottság, sebezhetőség,
0605# elpusztíthatóság hiedelemvilága.
0609# 
0609# És hogy most nézzük azt a sémát, amit már elkezdtünk a múlt alkalommal is.
0615# Összeolvadtság, éretlenség séma
0618# Nagyon egyszerűen azt mondhatnánk (emlékeztek a bogár !(C rovar összefüggésre?), hogy nincsen összeolvadtság
0627# éretlenség nélkül. De van éretlenség összeolvadtság nélkül! (összeolvadtság !(C éretlenség).
0635# Tehát több éretlen ember él a földön, mint ahányan ennek a sémának a másik részével is küszködnek, ez pedig az
0644# összeolvadtság. És akkor emlékeztek, beszéltünk arról a három tipikus, klasszikus cselekvésformáról, ami nem
0653# növi ki a séma logikáját, hanem abból táplálkozik.
0658# Az egyik, amikor belemegyek a séma által diktált logikába, és akkor "mindent elmondok anyámnak". Így kezdődik.
0667# Esetleg az összeolvadtságot át is vihetem egy másik személyre: mindent elmondok testvéremnek; mindent elmondok
0677# férjemnek/feleségemnek. Mindent!
0679# De azért a tipikus, a klasszikus mégiscsak inkább az, ha ezt mondjuk: mindent elmondok anyámnak. Hogy ismerek
0689# 30-35-40 éves nőket (és ezért is a megbecsülésem mindenkinek, aki itt van, és aki az önismeret... [De jó! Ezt
0698# érzem, ahogy rezeg! Lehet, hogy jó hatást gyakorol rám.])... hogy minden megbecsülésem, amikor egy 30 éves vagy
0708# 40 éves vagy 50 éves nő vagy férfi úgy dönt, hogy valamit nem mond meg az anyjának. Ez milyen nagy dolog
0717# sokaknál! Hogy az anyák milyen természetesen (mert hiszen az összeolvadtságban általában azért mégiscsak kell
0726# egy másik személy rajtunk kívül) milyen természetesen kérdezik meg, hogy "Na és?". És hogy aki ebben a sémában
0736# van, milyen hihetetlenül nehezen mond valami olyasmit, hogy: "Semmi közöd hozzá".
0743# 
0743# Elképzelhetetlen egyébként egy ilyen mondat, hogy: "Semmi közöd hozzá". Elképzelhetetlen!
0750# Tehát az első... Minden tiszteletem azoké a férfiaké és nőké, akik egy összeolvadtság belső világával küzdenek,
0759# és a belső sajátos szabadságharcuknak megtetszik az első lépéseit, és valamit nem mondanak el az anyjuknak.
0768# Nagyon nagy teljesítmény!
0771# És aztán a második cselekvésforma az, amikor próbáljuk elkerülni a sémának a logikáját, nyilvánvaló, akkor
0780# őrizkedünk az intimitástól, a közelségtől; mindentől, ami fölidézheti bennünk, hogy nagyon szívesen rácuppanunk
0789# valakire. (Paposan.)
0791# És a harmadik: amikor túl kompenzáljuk a sémát (és ez is egy nagyon érdekes, világosságot gyújtó jelenség) hogy
0800# éppenséggel egy olyan valaki, aki ezzel a sémával küszködik, már a fontos személyekkel szemben igyekszik önmagát
0809# kimunkálni, de úgy, hogy annak az összes lényeges vonásával szemben próbálja magát meghatározni és a
0818# magatartását kialakítani. Annál nehezebb helyzetben van, minél rendesebb ember az apja vagy az anyja. Mert akkor
0827# az összes fontos vonással neki szembe kell helyezkednie. Miért is? Azért, hogy valamiféleképpen az önállóságát
0837# megélhesse! Hogy én - én vagyok! Hogy én egyáltalán vagyok! Hogy én egyáltalán lehetek! Hogy nekem szabad lenni!
0846# Ezért azt látjuk, hogy sokszor, amikor valaki a személyiségfejlődésnek az elején tart, és még nincsen szilárd
0855# önazonossága, nagyon világosan nem tudja az énhatárait tartani, nincsen nagyon világos testhatára, nincsen
0864# nagyon pontos tudása arról, hogy mi a kompetenciája: mihez ért és mihez nem; mit tud és mit nem, akkor nem
0873# egyszer mire van szüksége? Arra, hogy önmagát állandóan megszilárdítsa! Hogy a határait állandóan képviselje és
0883# kifejezze!
0884# 
0884# Arra van szüksége, hogy állandóan nemeket mondjon. Nem! Nem csinálom!
0889# Nagyon nehéz ezért egy olyan felnőttel élni, aki most igyekszik megszilárdítani magát. És a megszilárdítás az
0897# azon az áron megy, hogy "NEM!". Vagy hogy belerúg, hogy eltávolít, hogy direkt nem! Főleg akkor, hogyha ... hát
0905# kivel csinálná ezt elsősorban, ha nem a férjével, feleségével?
0910# Ez az, amiről újból és újból meg szoktam emlékezni, hogy ha a személyiségfejlődésünk nincsen az életkornak
0918# megfelelő fázisban, akkor majdnem mindig egy lehetetlen, hülye, nyomorgató dilemmához jutunk, hogy vagy
0926# magunkért teszünk, vagy a kapcsolatért. És nehéz olyan magatartásformát választanunk, ami valahogy a belső
0933# tapasztalásunk alapján mind a két irányba jó. Ugye?
0937# Mert ebben az esetben is ő egy nagyon sajátos szubjektív dilemmában van: ha azt mondja, hogy:
0944# "Persze, hát miért ne? Menjünk el PálFerire kedden! Miért ne mehetnénk el? Hát szerintem is, miért ne.
0952# Kifejezetten jó program! Miért ne? Elmegyünk, ahhoz van kedved!"
0957# Ez nagyon jót tesz a kapcsolatnak!
0959# Igen ám, de ha ő állandóan még azon küzd, hogy egyáltalán állíthassa magát, hogy visszajelzései legyenek a
0967# kapcsolatai révén, hogy ő - ő! Hogy én én vagyok. Hogy más vagyok, mint te! Hogy nekem szabad lenni! Hogy én
0975# magamban is értékes vagyok!
0977# Akkor már csak azért is az mondja: "Nem! Dehogy megyek. Dehogy megyek! Én nem!"
0983# És kezdetét veheti egy teljesen értelmetlen párbeszéd, aminek a végén nem az van, hogy ez program vagy nem,
0991# érdemes-e elmenni vagy nem, hanem hogy éppen arra van szükségem, hogy azt mondjam, hogy NEM! Hmm.
0999# Nehéz tehát, ha egy felnőtt ember felnőttként kell, hogy a testhatárait, énhatárait, az identitását kifejezze,
1007# megszilárdítsa, megjelenítse. Mert az sokszor nem tesz jót a kapcsolatainak.
1013# Aki ebben a sémában van és a hozzá kapcsolódó hiedelemvilágban, ő nem egyszer azt a valakit, akihez ilyen nagyon
1021# sajátosan, erőteljesen kapcsolódik (összeolvadtságban van), annak a valakinek a létezését nem egyszer
1029# valóságosabbnak tartja, mint a sajátját.
1032# Úgy éli meg, hogy a másik van igazán, és hogy ő annyira van és azáltal van, ahogyan kapcsolódik ehhez a számára
1040# nagyon fontos személyhez. Akiknek nincs erről tapasztalata, vagy az empátiája gyöngébb, az talán el se tudja
1048# képzelni, hogy milyen lehet.
1050# Na, de legyen benn valaki, vagy legyen egy érzékenysége, találkozunk csak egyszer is, kétszer is ilyen
1058# emberrel... Azt mondta erre egy segítő... Nagyon érdekes volt, ahogy megfogalmazta, hogy az ilyen ember
1065# tulajdonképpen a következő üzenetet mondja kimondva-kimondatlanul: Nekem nincs saját életem, ezért hadd legyek a
1074# tiédben!
1075# 
1075# És hogyha nem tud a másik ember életében lenni, akkor úgy éli meg, hogy neki nincsen sajátja. Ha neki nincsen
1085# sajátja, akkor el fog veszni. Megjelenhet nagyon erős szorongás és halálfélelem! Tehát nem egy csip-csup kérdés
1095# egy ilyen valakinek az, hogy tud e valakivel összeolvadtságban lenni, hanem élet-halál kérdésként éli meg.
1105# Hiszen neki nincsen saját élete. Annyiban van, amennyiben a másik életében részt vehet. (Egészségedre.)
1115# Na most. Például... Nem akarom túldimenzionálni ezt a kérdést, de azért... édesanyák! Ugye nem véletlen, hogy
1126# ebbe az irányba megyünk... hú, sokat szeretnék beszélni... Mmmm... Olvasni! Igen, mert ez olyan téma, amiről
1136# nincs megfelelő saját élményem. Kénytelen vagyok okosabb emberekhez fordulni.
1143# Vagyis édesanyák: mikor kérdezik tőletek, hogy "na, Peti megkapta az influenzát?"...
1151# - Ne is kérdezd! 4 napja betegek vagyunk!
1155# - Fölvettek az iskolában minket!
1158# - Bölcsibe fölvettek! Sikerült fölvételt nyernünk a bölcsődébe!
1164# Óvatosan akarom ezt mondani. Nyilván néha ez indokolt; néha értjük, hogy mi van mögötte. De amikor valaki nem a
1174# pici babájáról beszél így, hanem a 8 éves, 10 éves, 12 éves, 14 éves gyerekéről. Amikor egy édesanya a 14 éves
1185# gyerekéről mondja, hogy "fölvételizünk a gimnáziumba"... csak úgy teszek ide kérdőjeleket, hogy ez mi?!?
1195# Hogy, hogy, hogy, nem egyszer tükre és tünete is annak, hogy az édesanya is, aki föltehetően (most legalábbis
1205# ebben az összefüggésben) partner ebben az összeolvadtságban, hogy ő sem húzza meg a határokat. Hát tudjuk jól a
1216# személyiségfejlődésből, hogy hogy alakul ki az önmagunkról alkotott kép? Testhatárok, énhatárok, identitás? Úgy
1226# hogy a számunkra fontos személyek bennünket magunknak visszatükröznek. Magunktól nem tudjuk, kik vagyunk!
1236# Visszatükröződünk mások tekintetében, magatartásában, rólunk alkotott gondolataiban, képeiben, hozzánk fűződő
1246# érzéseikben. Visszatükröződünk, és akkor kapunk benyomást arról, hogy kik vagyunk? Hát ha én állandóan a
1256# számomra fontos személyektől olyan visszajelzést kapok, hogy "megyünk, betegek vagyunk, még nem gyógyultunk meg,
1267# most megyünk a kórházba, lázunk van", hát akkor hogy tükröződöm én a számomra fontos édesanyám, édesapám
1277# szavaiban? Úgy, hogy én nem vagyok külön. Hogy ha én lázas vagyok, anyám is lázas. Ugye, ez egészen furcsán
1287# hangozhat, de képzeljük el, hogy eltelik 10-15-20-25 év, és az illető azt mondja, hogy na jó, de hogyha én
1297# elmegyek otthonról, mi lesz akkor a fantáziám? Rendben van, én elköltözök, elmegyek otthonról (megismertem egy
1307# jó csávót!), elmegyek otthonról - mi lesz az édesanyámmal? A logikus fantázia az, hogy meg fog halni. Hát hiszen
1318# együtt éltünk. Ha most én elmegyek, akkor nő egyedül hogy? Hogy lesz? Nem, hát akkor ő nem lesz. Egyedül nem tud
1329# lenni! Tehát nem kisebb sajátos dilemmába kerülök, hogy a természetes önállósodási törekvéseim sajátos
1338# halálfélelemmel szembesítenek engem: az édesanyám halálának, veszélyeztetettségének a félelmével!
1348# 
1348# Hogy olyasmit teszek a természetes elválással, ami az édesanyámnak a pusztulását fogja okozni!
1357# Egyáltalán nem túloztam ezt el. Nem, egy kicsit se!
1362# Ebben van (és itt még egyszer hadd ismételjem meg, és aztán ú, érdekes történeteket szeretnék olvasni) hogy...
1373# hogy ezért két dolog biztosan várható!
1377# Az egyik, hogy amikor valaki gyógyulni próbál ebből a sémából, akkor biztos, hogy szorongani fog. A szorongás és
1388# a félelem kikerülhetetlenek!
1391# Mert hiszen... (ezt is tudjuk), hogy ahogy tükröződünk a szüleinkben, és ha anya szomorú és anya sír, akkor
1402# ennek egy oka lehet: hogy valami rosszat csináltam! Így tanuljuk meg alapszinten azt, hogy mi helyes vagy mi
1413# helytelen. Apa dühös, anya szomorú. Akkor az azt jelenti, hogy én rosszat csináltam. A szüleink érzéseit a
1424# magatartásunk tükröződéseként értelmezzük. Hát ha én az anyámmal összeolvadtan élek, és anyám szomorú, ha
1434# elmegyek; sír, amikor azt mondom, hogy "anya, ezt nem szeretném neked elmondani"... "Hát most ez lesz?!?
1445# Mostantól ez lesz?!??? Az anyáddal ezt csinálod???!???".
1450# Jó, igen. Nem akarnék ennél jobban belemenni, nem vagyok most elég erős ahhoz, hogy most ezt átéljem, hogy mit
1461# csinál velem a fiam/lányom. Szóval, egészen biztos, nagyon erős félelmek és szorongások jöhetnek - ez az egyik,
1473# amivel meg kell küzdenem.
1475# A másik pedig: rengeteg irreális bűntudatom lesz. Nagyon, nagyon sok BŰNTUDAT. Ezt EKKORA betűkkel írnám föl.
1486# Hihetetlen sok bűntudat! Ami pedig csak a természetes fölnövési, elszakadási törekvéseim nyomán alakul ki
1497# bennem.
1498# 
1498# Valójában semmi bűntudatot nem "kellene" éreznem, mégis ezt érzem az összeolvadtság miatt!
1506# Hát most egy drasztikus kép: "Ha mi összeolvadtunk, és én elviszem a szívemet, akkor az anyámnak nem marad
1517# szíve."
1518# Hát ha én elviszem mind a két lábamat, akkor az anyámmal mi lesz? Bekerül a kerekes székbe. Érthető ennek a
1528# súlyos dilemmája? Jó.
1531# 
1531# Aki összeolvadtság sémában küzd, nem egyszer nem ezt gondolja vagy látja magáról elsősorban, hogy ő "összeolvadt
1540# és éretlen". Nem biztos, hogy ez az alapvető önreflexiója vagy önismereti fölismerése magáról, hanem pl. ezt
1549# mondja: "Olyan üresnek érzem magam. Olyan üres vagyok. Céltalannak érzem magam. Nem is tudom, hogy miért éljek.
1559# Nem is tudom, mit kéne itt csinálnom. Olyan céltalan vagyok, olyan üres vagyok, valahogy úgy elakadtam az
1568# életben. Nem tudom, valahogy az én dolgaim nem mennek semerre se előre."
1574# És ez kiegészlhet azzal, ha valami pici elszakadás már van, valamennyi önállóság, hogy közben pedig egyre jobban
1584# zavarhatja az azzal a személlyel való szoros viszonya, akivel összeolvadtságban van. De attól még az
1593# összeolvadtság fönnáll. Zavarhatja is őt!
1596# Másoknak mondhatja, hogy így az anyám, úgy az apám, így a testvérem, ez lehetetlen...
1604# De, ez nagyon fontos, hogy: amikor valaki már úgy éli meg magát, hogy "én már úgy szeretnék, csak az anyám nem
1613# enged", akkor ez még egy naaaagy önámítás. Mert hiszen, ha enged, ha nem enged, nekem szabad lenne önálló
1622# lénynek lennem. Attól függetlenül, hogy "nem enged". Tehát, amikor azt mondom, hogy "csak az az én bajom, hogy
1632# az anyám nem enged", ez éppen tünete annak, hogy egyáltalán nem vagyok független tőle - a szónak most jó
1641# értelmében.
1642# 
1642# Na, akkor amiről beszélni szeretnék (és ehhez hoztam sokféle dolgot), ez az anya-magzat kapcsolat. Mert ha az
1654# összeolvadtságról érdemes valamikor szót ejteni, vagy az anya-magzat kapcsolatról érdemes szót ejteni, akkor az
1667# összeolvadtság kapcsán. Vannak nagyszerű szerzők, és fantasztikus fontos információk, amiket szeretnék
1678# átadogatni nektek. De én nem leszek soha kismama. Ugye, ez valószínű? Sajnálom.
1687# Tehát ilyen értelemben saját élménnyel a nem szolgálhatok. De...!
1695# Megtettem az első lépést? Az mi? Bocsánat ... nekem is jogom van fejlődni. Hogy mit csináltam? Ja, hogy
1707# elvesztettem a szüzességem!!!
1710# Látjátok, hogy a képeknek nagy ereje van.
1715# 
1715# És az mindig megnyugtat, amikor a lényeg átmegy. Jaj, már érdemes volt ma a fölkelni. Szóval nézzük. Az első.
1724# Erről évekkel ezelőtt beszéltem és hosszan, és a lenyomata bekerült most a könyvbe is, hogy él bennünk az
1734# anya-gyerek, vagy a szülő-gyerek kapcsolatnak egy idealizált képe. Hogy a gyerekkor az egy olyan édes dolog.
1744# Hogy a szülők szeretik gyerekeiket. Hogy a szülők mindent megadnak a gyerekeiknek. Hogy a szülők a legjobbat
1754# akarják a gyerekeiknek. S a gyerekek tulajdonképpen egy olyan áldott, gondtalan életet élnek, amihez a szülők
1764# mindennel hozzájárulnak. Valahogy gyereknek jó lenni! És a mi magyar valóságunkban különösen is megerősítettük
1774# ezt a képet.
1775# Ó, hát ez egy olyan gyerek, gyerek... mindent a gyerekekért. Az apa is a gyerekekért dolgozik, és anyák napján
1785# fergetegesen, minősíthetetlenül irodalmiatlan versek tudnak elhangzani...
1792# 
1792# De nem is ez az érdekes, hanem hogy valamiképpen történik az anya-gyerek, szülő-gyerek kapcsolatnak egy
1802# idealizálása, ami tulajdonképpen a gyerekkor és a szülői szeretet idealizálása. Ami nagyban megnehezítette a
1812# huszadik században is a dolgunkat arra nézve, hogy belássuk, hogy nem egyszer a legközkeletűbb nevelési elvek
1823# nem gyerek, hanem felnőtt szükségleteket fejeztek ki. Tehát, hogy a nevelési elvek, ami alapján milliószámra
1834# neveltük a gyerekeinket, valójában nem a gyerekek, hanem a felnőttek szükségleteihez igazodnak. Tehát a
1844# gyerekkornak ez az idealizálása, a szülői szeretetnek az idealizálása realitás vesztéshez vezetett.
1854# Emlékeztek, a múlt alkalommal Orosz Katalintól olvastam egy ... (taps)
1861# (Azért van ebben a fenyegetettségben valami.)
1865# Szóval Orosz Katalintól a Teljesebbé válni című kötetből olvastam és akkor emlegettem nektek azt, hogy ő írt a
1876# saját élettörténetéről is. Csak egy pici villanás, hogy mit jelent az, hogy "a nevelési elvek a felnőttek
1887# szükségleteihez igazodnak", miközben az egészre nem látunk rá, és úgy gondoljuk, hogy "mindent a gyerekekért".
1898# Egy személyes történetet osztanék meg az olvasóval. 1950-ben első gyerekként születtem, és egy pesti lakásban
1908# laktam szüleimmel hármas társbérletben. (A fiatalabbak szüleiktől kérdezzék meg, mi az a társbérlet). Az
1919# egyszerű életföltételek sem volt adottak. Apámnak festőművészként szinte semmi jövedelme nem volt. Apai nagyapám
1930# börtönben ült. A legfontosabb ebben a sokemberes térben az volt, hogy ne sírjak, és ne zavarjam a többi
1940# családot. Édesapám kemény leckét adott nekem három hetes koromban, amikor hazaérkeztünk a kórházból
1950# édesanyámmal. (32.29)
1952# Sokszor elmesélte, milyen okos kislány voltam. Egy hét alatt megtanultam, hogy "a gyerek éjjel alszik"!
1962# Érzitek ezt a mítoszt? Tehát van egy dicséret: "okos kislány voltál". "Megtanultad, hogy a jó gyerek mit csinál
1973# éjszaka."
1974# Ezt úgy érte el, hogy anyámat nem engedte be hozzám. Ő kint sírt, én meg bent.
1982# Valóban, egy életre megtanultam ezt a leckét. De még mást is ehhez: hogy nem számíthatok senkire. Hogy egyedül
1993# kell megoldani a problémáim. Születésem nehézségeihez ez az élmény is társult, és egyáltalán nem segítette a
2003# kiegyensúlyozott mozgásfejlődést az üzenet. Mire hat éves lettem, súlyos gerincferdülésem alakult ki, ami a
2014# gyógytorna ellenére felnőtt koromban egy fenyegető gerincbetegséghez vezetett.
2022# Miközben - most lépjünk el Orosz Katalintól meg az apukájától - hogyha megkérdeznénk az apukájától, hogy milyen
2033# volt a kislánya az első években? Hogy hogy érte el azt, hogy nem okozott sok gondot és jó kislány volt? Lehet,
2044# hogy most is nagyon büszkén mondaná: "Nagyon egyszerű volt; hogy nem is értem ezeket a mai szülőket! Miért nem
2055# tudják megoldani! Ilyen egyszerűen meg lehetett oldani. Ennyit kellett csak csinálni." Hmm.
2064# Tehát innen akartam indulni, hogy még ma is (nem egyszer) a gyereknevelési elvek a felnőttek szükségleteit
2074# tükrözik és nem a gyerekekét. És most menjünk még egy lépést az anya-magzat kapcsolatra. Hogy ha valahol még
2085# mindig él az idealizálása annak, hogy mit jelent az anya és magzat közti kapcsolat: az éppenséggel az
2095# anya-magzat kapcsolat!
2097# Vagyis, hogy idealizáljuk a magzati létezést! Azt mondjuk, hogy:
2103# "A gyereknek a legfényesebb aranykorszaka, amikor az édesanyja méhében úszkál!
2111# Annál szebbet el se tudunk képzelni. Hogy az maga a mennyország! Úgy, ahogy van; kizárólag csak valami
2121# csodálatos, hullámzó óceán érzés, a transzcencencia és a spiritualitás forrásai buzognak az anyaméhben."
2132# Hát, hát.
2133# 
2133# Azért hoztam az előző példát, mert ahogyan az első példa nyomán (tehát: felnőtt szükségletek, gyereknevelési
2141# elvek) már azért kezdünk belátásra jutni; most még hátra van társadalmi szinten az, hogy hagyjuk abba a magzati
2151# kornak az idealizálását. Merthogy az legalább olyan finom szövésű, összetett, nagyon sok generációról szóló
2159# árnyalt történet. És a személyiségfejlődésünknek hihetetlenül lényeges 9 hónapja! Hogy nem akkor kezdődik az
2168# életünk, amikor a világra jövünk - hogy ennek mekkora jelentősége van, erről szeretnék sok történetet mondani.
2178# 
2178# Mert éppen az összeolvadtság kapcsán derült az ki (és ezt emlegettem nektek múltkor), hogy minél inkább egy
2188# édesanya (és ez a szép benne) a saját magzatát nem a teste részeként, nem egy szerveként fogja fel, hanem önálló
2199# valakinek, és kapcsolatban van vele - ez a kettő jelenti a jó alapot a személyiségfejlődéshez. Ez a kettő
2209# együtt!
2209# Tehát: egyszerre tudom, hogy én vagyok anyuci, te vagy az én picim, gyöngyöm, aranyom, drágám, butyókám-mutyókám
2220# (lehet becézgetni, minden - de én én, ő ő), én vagyok itt, te ott vagy; na, most rugdosol.
2229# Na, ezt már most nehezen tudom hitelesen; jobb, ha nem is kísérlem meg.
2236# 
2236# Szóval, hallom a szavaimat, hogy nyilván nehezen beszélek. Mert ha még csak férfi lennék, hagyján lenne.
2252# Igen, nekem is ez jutott eszembe. Most papként itt fölfestem az anya-magzat kapcsolatnak a mélységeit - érzem,
2270# hogy ez pikáns.
2272# Na, de attól még lehet így! Szóval, szóval hoznám is rögtön a történetet, amit vázoltam nektek a múltkor. De
2289# hallgassátok meg eredetiségében.
2295# 
2295# Hidas György - Raffai Jenő - Vollner Judit: Lelki köldökzsinór
2300# Térjünk vissza születendő babánkhoz, akit sikerült megmenteni a koraszüléstől (-szülöttségtől). A 39. hét felé
2310# közeledve ő még mindig farfekvéses helyzetben volt - az okát nem tudtuk. Ilyen esetben először az anyának
2320# tesszük föl a kérdést: érez-e magában valamit, ami gátolja abban, hogy a babáját el tudja engedni?
2329# A legtöbb kismamában ambivalens érzések vannak. Szeretnék már megszülni a gyermeküket, de ugyanakkor
2338# ragaszkodnak is hozzá; nehezükre esik elengedni őt. Az anya részéről nem találtunk semmit. Ugyanezt a kérdést a
2348# babának is föltettük, aki a legnagyobb megdöbbenésünkre azt fogalmazta meg anyjával, hogy ha eltávolodik a
2358# szívétől (amihez farfekvésben van a legközelebb), akkor összezsugorodik, összemegy, elveszíti a testét és
2367# meghal. A babának tehát halálfélelme támadt, ha anyja szívétől eltávolodik.
2374# Elállt a lélegzetem. Mit jelent ez? Hát éppen azt, amit az elején a pszichotikus pacienssel kapcsolatban már
2384# ismertettem: hogy nem ment végbe a testhatárok elkülönülése. (Ugye, erről beszéltünk korábban.)
2392# Ennek következményeként a baba élmény-azonosságában neki és anyjának egy szíve van. Következésképpen a testük is
2403# egy és ugyanaz. Ha eltávolodik a saját (azaz anyja) szívétől, akkor megsemmisülési szorongásai támadnak.
2412# De nem értettem a miértjét.
2415# 
2415# Sok kérdés merült föl bennem, míg villámcsapás-szerűen eszembe jutott az, hogy a kismamának a terhessége 3.
2424# hónapjában meghalt az édesanyja. Persze rögtön eszembe jutott a finn vizsgálat: az összefüggés a terhesség
2433# alatti gyász és a későbbi pszichoszomatikus megbetegedések között. Akkor értettem meg, hogy egy ilyen veszteség
2443# milyen módon okozhat a magzatnál differenciálódási problémát a testhatárok kialakulásában. Hát olyan módon, hogy
2452# a kismama a veszteséget tudattalanul a babájával pótolta. Testének részévé tette, hogy őt már ne kelljen
2461# elveszítenie.
2463# 
2463# Új tudomány
2464# Na most. Kutatásokat szeretnék hozni. Nem akarom részletesen mondani őket, hanem csak az eredményüket.
2474# Azt nézték, hogy mi a különbség azok között a gyerekek/serdülők/felnőttek között (hosszú, sok éves, sőt
2484# évtizedes utánkövetéses vizsgálatokról van szó), akiket vártak a szüleik, és akiket nem vártuk a szülei. Az
2495# derült ki, hogy akiket nem vártak a szüleik, kétszer annyi köztük az alkoholbeteg. Jóval több köztük a
2505# pszichotikus beteg. Kétszer több köztük a bünöző, bűnelkövető magatartást folytató gyerek. Azután akiket vártak:
2516# születésük után jobban fejlődnek, szívesebben mennek iskolába... Tehát látnivaló: nem az összeolvadtság van
2527# segítségünkre, hanem hogy: én és te és kapcsolat. Én-te-kapcsolat! Én-te-kapcsolat!
2536# 
2536# És képzeljétek el (ugye itt jönnek sajátos következmények és összefüggések) azok a gyerekek, akiket vártak,
2543# nemcsak szívesebben mentek iskolába, hanem az osztálytársai jobban szerették őket! Azok a gyerekek, akiket nem
2552# vártak, kevésbé mentek szívesen az iskolába, és ott sokkal többször élték azt meg, hogy kirekesztik őket,
2560# gúnyolják őket, nem szeretik őket, megvetik őket, bántják őket stb.
2565# 
2565# Aztuán azt is egészen nyilvánvalóan mondhatjuk már, hogy az édesanyának az érzései (félelme, szorongása,
2578# haragja, indulatai) azok biokémiai következményekkel járnak a magzat életére a vonatkozóan. Tehát egyészen
2592# konkrétan mérhető következményekkel járnak.
2598# 
2598# A veszteségről elmondanék egy történetet.
2602# Edisonnal történt meg, 99 évvel ezelőtt. 1914-ben az a kutatóintézete, laboratóriuma, amit nagy gondossággal
2613# épített föl, és ahol folytak a kutatások és találmányok és az újítások, egy csapásra tűzvész martaléka lett. Mit
2625# szólt Edison ehhez a veszteséghez? Először is nézte, ahogy hatalmas lánggal ég az egész életműve. Majd szólt egy
2637# barátjának, hogy hívják ide az édesanyját, mert ilyen gyönyörű tüzet rég látott, és hogy érdemes volna megnézni,
2649# mert ez egyszer el fog hamvadni és ezt többet nem lehet látni. S amikor leégett (mondjuk így egy kis túlzással)
2660# az egész kézzelfogható életműve, másnap reggel összehívta a barátait, kutatótársait, a tudós barátait és a
2671# következőt mondta nekik:
2674# Nagyon nagy lehetőség előtt állunk és nagyon nagy szerencsénk van. Az összes tévedésünk a tűz martalékává vált.
2686# Egy hét múlva kész volt az első fonográf.
2690# Csak egy ellenpontozás ahhoz, hogy hogy is meg lehet élni a veszteséget. Lehet egy életen keresztül rettegni már
2702# a veszteségnek a gondolatától is, is lehet egészen másképpen hozzányúlni a veszteség témájához.
2712# Nézzük akkor tovább. A nem várt gyerekek életük során általában rosszabb közérzetről beszélnek (rossz a
2723# közérzetük), és a munkahelyükkel kapcsolatban is a nem várt gyerekek sokkal több problémát, kifogást és kritikát
2734# fogalmaznak meg.
2736# Ugye, néhány lépés - és az, hogy egy gyereket vártak vagy nem, kimutatható előnyt vagy hátrányt jelent a
2747# munkaerőpiacon. Mert egy olyan munkatárs, aki kritizálja többieket, rossz közérzettel jön-megy, kisebb
2758# munkateljesítményre képes - egészen nyilvánvalóan hátrányban van egy mai világban. És nemcsak azért, mert a
2769# saját közérzete nehézséget okoz neki, hanem... És ez csak néhány lépés!
2776# Ezért, jaj! Olyan sok minden tehetünk a gyerekeinkért az első években!
2784# Utána meg olyan sok mindent kéne már elengednünk!
2789# Azt lehet látni, hogy ha az első életéveknek a jelentőségét: hogy várjuk, hogy kapcsolatban vagyunk vele, majd
2800# egy kicsit többet - az első életévebe befektetjük az energiát, hogy az milyen négyzetesen térül meg a későbbi
2812# személyiségfejlődés szempontjából! És ehelyett mit látunk? Idealizáljuk a magzati kor, vagy úgy tekintünk rá,
2823# szinte mintha nem is lenne. Aztán idealizáljuk a gyerekkor, majd pedig irgalmatlanul sokat küszködünk az összes
2835# disz-es problémás gyerekeinkkel (a magatartászavaros gyerekeinkkel, a szociális zavaros gyerekeinkkel). Szóval,
2847# amit megspórolunk az első 3-4 évben, azt mi kapjuk meg négyzetesen utána. Tehát tulajdonképpen merő önzésből
2858# érdemes lenne jól csinálni az elején. Ez az üzenetem.
2864# Merő, jól felfogott érdekünkből! Azt mondom, hogy ezt a 3-4 évet ügyesen végig tudjuk tolni... Akkor már utána,
2875# tí-ri-rí,ri-rí-rimm!
2878# 
2878# Volt egy kedves ismerősöm. Úgyis erről van egy történetünk, most nem szaladok előre. Képzeljétek el, ez megint
2887# egy megdöbbentő dolog. Olyan gyerekeket vizsgáltak... Azt mondjátok, hogy ilyen nincs, de hát tudjuk, hogy
2897# minden van! ...akiket a szülei nem, hogy nem vártak, hanem az anyja nem vette tudomásul, vagy nem tudatosította
2907# azt, hogy áldott állapotban van. Hogy amikor vajúdni kezdett, akkor volt hajlandó tudatosítani magával, hogy
2916# igen. Van ilyen!
2918# Ugye, néhányan a nők közül bólogatnak.
2921# Van ilyen. Az derült ki, hogy egy olyan gyerek, aki úgy jön a világra, hogy az anyja egyáltalán nem vett róla
2931# tudomást, hihetetlenül fogékony pszichiátriai betegségekre, csecsemőhalálra, rengeteg gyerekkori betegségre,
2940# szociális zavarokra. Mindennek a hátterében mi ál? Hogy az anya nem vette föl a kapcsolatot a gyerekével.
2949# Illetve, ha nehézségek merültek fel, akkor ezekkel a nehézségekkel nem kezdett semmit.
2957# Tehát ezt a kettőt nagyon érdemes együtt látni.
2961# Az egyik, hogy az anya tudja, hogy: ez vagyok én és ez vagy te
2967# De közben pedig kapcsolatban van vele. Ez a kettő együtt óriási jelentőségű!
2974# Hogy egy magzatnak szüksége van arra, hogy az édesanyja az ő létezését visszatükrözze, és azt mondja: Na, itt
2983# vagy? Érezlek! Tudom, hogy vagy! Na! Hogy megszólítlak!
2988# Ezért ezt is... Bocsássatok meg hogy ismétlem magam. Olyan gyakran szoktam mondani, hogy papként annyit tudok
2998# tenni, hogy ha áldott állapotban jön egy édesanya gyónni, akkor az elégtétel ez: Beszélgess a picivel!
3007# És tudjátok, milyen érdekes, hogy amikor papként ezt az elégtételt adom, nem egyszer hallom, hogy jön egy
3016# visszakérdezés, egy értetlenség. Ugye? Hogy ez minek?! Nem egyszer visszakérdeztek édesanyák, hogy ő?!? Őhozzá
3026# beszéljek?! De hát még itt van bent! Hát minek beszéljek hozzá?
3032# 
3032# Na most. Fontos információk.
3036# Azt derült ki, ahogyan az édesanyák kapcsolatot vesznek fel a magzatukkal, hogy a magzatok nagyon gyakran
3051# reagálnak édesanyjuk szavaira, de van, hogy nem. Mit gondoltok, hogy mi az, amire a magzatok sokkal biztosabban
3068# reagálnak?
3070# Ha az nem az édesanyának a szava? Nem is a hangja, nem is az ének - az még ugyanaz a világ.
3083# Simogatás, érintés... kétségkívül az érzések igen; a gondolatok kétségkívül...
3095# Szívverés
3096# A cigaretta! Ó! Döbbenetes, döbbenetes kutatási eredmények vannak Oroszországban, hogy a gyerekeknek egy komoly
3113# százaléka alkoholbetegként születik. Alkoholbetegként születik! És néhány napos csecsemőként elvonási tünetei
3129# vannak. Ez milyen életkezdés?! Oroszország.
3136# Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő. Mit gondoltok tehát? (Fölfelé is nézek. Nem hanyagolhatlak el benneteket.)
3152# Mi lehet az, amire a magzat sokkal természetesebb, elemibb választ ad?
3163# 
3163# Vele kapcsolatos valamire gondoljatok.
3167# Az édesanyának a magzatával való kapcsolatából jön ez a valami. Hát nyilván, ezek olyan elemi... Lehet pozitív
3180# is, negatív is!
3181# Hangulatok, érzések - kétségkívül, ezek igen.
3187# Ahá! Hogy hogy éli meg magát az édesanya, hogy ő hogy van - hát világos, igen.
3196# Kicsit izgulok. Mozgás?
3198# No, hát elmondom akkor. Nem egyszer az édesanya megszólítja a magzatát, de a magzat erre nem reagál. De az
3211# édesanyának a magzatáról alkotott képeire reagál. Azokra a képekre, ahogyan elképzeli a magzatát. A képek és a
3224# képzetek megelőzik a szavakat. És azok a képek és képzetek, ahogyan az édesanya elképzeli (és ilyen értelemben
3236# "gondol" a magzatára - de ost nem szavakban, ahogyan... Na hát, nehéz a magyar nyelv. Hogy mondjam?) Ahogyan
3249# elképzeli, ahogy képzeleg róla, milyen képzetei, fantáziái vannak a magzatáról: a magzat nem egyszer ezekre
3261# rögtön reagál! Mert a képek sokkal ősibbek, mélyebbek, mint a szavak és a gondolatok. Tehát egyáltalán nem
3274# mindegy, hogy milyen képeink vannak kettőnkről, őróla.
3280# Tehát a képek és a képzetek.
3283# Szeretnék akko olvasni megint egy picit.
3288# Továbbra is: Transzperszonális pszichológia és pszichoterápia. Ez volt a kedvencetek múltkor.
3299# Ildikó a 3 órára jön. Eleinte nem találja a kapcsolatot gyermekével.
3307# Egyszerre csak a baba azt érzékelteti vele, hogy ő (mármint Ildikó) fél tőle. Én?!??
3316# Mi oka van magának félni a gyermekétől?
3321# Ildikó elkezd zokogni. Attól félek, hogy feljön a bordám alá, és nem kapok levegőt.
3331# Az én az nem én vagyok (értitek).
3335# Nem tudom... mint Monthy Python: Anya! Az apa! Fia. Az anya. Fiam. Az anya nem az apa.
3345# Szóval: én.
3346# Attól tart, hogy megfullad? Igen. Ildikó tovább zokog: igen, nem ismer feljönni. Állandóan lent van, és ott
3358# kaparászik.
3360# Mitől fél még?
3361# Ezt a kérdést azért tettem föl, mert Ildikó zokogása semmit sem veszített az intenzitásából. Ildikó: Attól, hogy
3374# milyen anya leszek? Türelmetlen. Félek a szüléstől. Attól, hogy elvérzek a szülés közben. Félek attól, hogy majd
3387# szégyellni fog, hogy olyan öreg vagyok. Olyan idegennek érzem őt magamban.
3396# Félek attól is, hogy a kapcsolatunk a férjemmel tönkremegy. A baba miatt nem lesz elég időnk egymásra. Pedig
3408# annyira vágytam már erre a gyerekre. Amióta terhes vagyok,azóta rettegés az életem.
3418# Ildikó részben irracionális félelmeiban kirajzolódik egy gonosz magzat képe.
3427# Aki veszélyezteti az életét és a kapcsolatát. Miután az első interjúból ismerem történetét az édesanyjával,
3439# kérdés formájában megfogalmazok neki egy mondatot.
3445# A babájával kapcsolatos aggodalmaiban nem az anyjának vele, mint a magzattal kapcsolatos félelmei fogalmazódnak
3458# meg?
3459# Ildikó erre újfent drámai sírásban tör ki. Megfogalmazódnak benne anyja vele kapcsolatos negatív érzései,
3471# fantáziái. Ildikó nem kívánt gyerekek volt. Anyja egy ízben meg is jelent az abortuszbizottság előtt. Nem akarta
3484# őt, mert attól tartott, hogy tönkreteszi kapcsolatát a férjével. Félt a szüléstől, és félt attól, hogy el fog
3497# vérezni.
3498# 
3498# Közben a hideg futkározik a hátamon: mintha egy régi fotót nyomtattak volna újra. A legmegrázóbb az egészben,
3507# hogy Ildikó ezt az összefüggést egészen eddig a pillanatig nem tudta és nem látta. Ezért is küszködött oly sok
3517# pszichoszomatikus problémával. Az óra fordulópontot hozott a gyermekével való kapcsolatában. Gyermekéhez fűződő
3527# kapcsolata megváltozott. Már remény van arra, hogy a több generációs folyamat itt megszakad, és a majd
3536# megszületendő gyermeknek nem kell anyja, nagyanyja sorsát ismételnie és továbbadnia.
3544# 
3544# S az derül ki a kutatásokból, hogy nem csak az hat a magzatra, ahogyan az anya érez, gondol, amilyen képei
3557# vannak, a saját édesanyjának a saját magzatára vonatkozóan, hanem a saját születési élmények is befolyásolják az
3570# anya-magzat kapcsolatot. Tehát pl. amikor engem megpróbáltak terhességmegszakítással elküldeni ebből a világból,
3584# mondjuk a 10. héten (ez az én magzati élményem - ezt túléltem) és amikor én várom a pici babámat, akkor a 10
3597# héten elkezdek vérezni. Vagy a 10. héten bekövetkezik a spontán vetélés.
3606# Úgy fejezik ki ezt a kutatók, hogy létezik valamiféle sejt-emlékezet. Hihetetlenül érdekes kutatások vannak
3619# például szervátültetésen átesett emberek személyiségének a megváltozásáról. Az derült ki, hogy egy szerv sejt
3633# szinten hordoz valamit annak az embernek a személyiségéből. És ha én megkapom valakinek a szívét vagy a veséjét
3646# - és valamiképpen elkezd hatni rám a szerven keresztül annak az embernek a személyisége, és bizonyos jegyek
3659# megjelennek nálam. Miközben ezek a jegyek nem vezethetők le sem az életeseményeimből, sem saját
3671# élettörténetemből. Tehát valamiképpen a sejtjeink emlékeznek.
3679# 
3679# Vagyis: amikor az édesanya várja a "saját" picijét (idézőjelben), akkor nemcsak az van hatással az ő magzatára,
3689# ahogyan ő leendő vagy már mostani anyaként érez, gondol, képzel valamit a magzatáról, hanem a saját magzati
3699# élményei, születést megelőző élmények, születési élmény, születést követő alapvető élmények - ez mind bekerül a
3710# várandósságba és az anya-magzat kapcsolatba.
3714# De tovább is van! Mert az derült ki, hogy a magzat nem egyszerűen csak mint valami páros viszonyban,
3724# összefonódottságban van az édesanyjával - a magzat már egy árnyalt kapcsolatrendszer részeként létezik! Ebből az
3735# esetből nagyon világos derült ki, hogy valójában az anya magzati korban átéli azt, hogy ő egy édesanyját
3745# veszélyeztető, fenyegető valaki! Hogy ha ő megszületik, majd még ő tönkreteszi az anyjának meg az apjának a
3755# kapcsolatát. Meg még talán meg is öli az anyját!
3760# 
3760# Tehát magzatként van egy élményem arról, hogy az édesanyámnak mik voltak a fantáziái rólam, és amikor én felnőtt
3771# nőként várom a pici babámat, a saját anyámnak a rólam való fantáziái megjelentek a magzatommal való
3781# kapcsolatomban.
3783# Ez azt jelenti, hogy nem egyszer (és ezt így mondták a kutatók), nem egyszer a nagyszülők nagyobb hatással
3794# vannak a magzat életére, mint a saját szülők! Tehát a magzat nem egy ilyen idealizált óceán-érzésben,
3804# spirito-ezotero hullámzásban leledzkedik, és egy ilyen pszeudó-paradicsomban él!
3813# Tehát hogy ezt az idealizálást nyugodtan elengedhetjük, és láthatjuk, hogy a pici magzatra elemi hatást tud
3824# gyakorolni a saját nagymamának a 40 évvel azelőtti fantáziája a lányára vonatkozóan.
3833# 
3833# Na, tessék egy újabb kérdés! Az is kiderült, hogy (az volt a kérdés, hogy mi van az apával?). Végre! Egy kicsit
3846# apázunk is! Egy kicsit szilárdabb talajra kerülök. Mondok erről egy történetet (már olvasok).
3857# Az is kiderült, hogy nagyon is nagy hatással van a magzatra az apa. Egyrészt a saját személye okán, plusz
3869# ahogyan az anya elképzeli az apát. Tehát amilyen képzetei vannak az anyának a férjéről, ezek a képzetek
3882# megjelennek a magzatban is. Tehát nem mindegy, hogy én feleségként mit gondolok a férjemről, miközben a gyerek
3895# még meg sem született!
3898# Most eszembe jutott egy saját élmény. Édesanyám nagyon... Tudjátok, hogy szüleimnek nem volt jó a kapcsolatuk
3911# egymással. És ... ó, hát most már túl vagyunk ezen régen.
3917# Édesanyámnak volt egy macskája. Nagyon szerette ezt a macskát, és mikor várt minket (ugye, merthogy iker gyerek
3931# vagyok), ikertesót meg engem, akkor az apukám gondjára bízta a macskát. Apukám nem egy cicomás polgári család
3944# elkényeztetett sarja volt, hanem egy erdélyi székely ember. Tehát neki a cica az...
3954# Még ha ló lett volna! És az történt (de közben ez rettenetesen szorongató; meg hogy az édesanyámnak ez hogy
3966# besült, hogy ezt elmondta nekem...), hogy veszélyeztetett terhes volt édesanyám, mondjuk most ezt így - mert,
3979# hát ugye, iker gyerekek, hatalmas pocak, sokat kellett feküdnie, nem tudott gondoskodni a macskáról. Az apám
3992# pedig azt mondta: most itt az alkalmas idő, hogy egy minőségi lépést tegyünk a családszerkezet megváltozása
4005# felé. Tehát gyerek jön, macska megy.
4010# 
4010# De hát most nem ragozom ezt nagyon. Nyári gyerek vagyok. Negyedik-ötödik-hatodik hónaptól kezdve anyukám már
4020# fekszik. Ezért aztán január-február körül apukám olyan... Fogja a macskát, és a jeges Dunába. És az anyukám
4031# (akinek ugye egy érzelmi kapcsolata van a cicával) ezt megérezte. Kérdezte apukámat, hogy Mici jól van? Mi van a
4043# Micivel?
4043# Jaj, a Mici! Jól van. (Na, ugye itt kezdődnek a bajok)
4049# S akkor apukám is érezhette, hogy ezt már most nehéz lesz tartani; anyám visszajön, nemsokára hazajön, meg még
4060# egy gyerek is - nem tudták, hányan leszünk. És akkor egyszer csak előadta anyukámnak, hogy hát Mici elszökött.
4071# De az anyukámnak olyan rossz érzései voltak Micivel kapcsolatban, hogy addig pumpolta apámat, míg végül apám
4082# beismerte neki, hogy bedobta a jeges Dunába.
4086# Értitek. Milyen képe van apukámról anyukámnak? Aki közben minket vár?
4093# Hát, ugye milyen nehéz az életem... Kicsit elmerülök benne...
4100# Szóval a kérdésedre az a válasz, hogy nem csak egy mondjuk (bár ki tudja, hogy mi a közvetlen meg a közvetett
4111# kapcsolat) nemcsak, hogy nagyon is hat a magzatra az apa, hanem hat olyan formában is, ahogyan az anya az apára
4122# gondol. Amilyen képei vannak az apáról. Amilyen fantáziái vannak, amilyen gondolatai vannak, ahogyan érez. S
4133# akkor itt akarom mondani a történetet.
4137# 
4137# Na most. Ez akkor a vége, azt hiszem. Nézzük csak.
4142# Anna a 33. terhességi hétben van. A baba vasárnap "lepakolta magát". Ez az édesanyának a kifejezése. Így számol
4154# be arról, hogy mit élt meg. Anna alteste elkezdett fájni. Hétfőn orvoshoz ment, aki fenyegető koraszülés
4165# veszélyét diagnosztizálta, és azonnali fekvést rendelt el. Anna hétfőn felhívott telefonon, vázolta eseményeket
4176# és kérdezte, jöjjön-e. Azt mondtam neki, hogy föltétlenül.
4183# Az órán a következő történet bontakozott ki.
4187# (Cifra történet lesz).
4190# A férje szülei váratlanul bejelentkeztek látogatásra. Erre Anna férje, aki tart a szüleitől, rögtön elkezdett
4201# takarítani. Takarítás közben... (arra gondolok, hogy sok nő bejelentkezne egy ilyen pasira - legalább ez; "hívom
4213# anyádat" - "ne, ne, inkább kiporszívózok!")...
4218# Na szóval. Azt mondja: Takarítás közben odaszólt Annának: "Ezt dobd ki!".
4226# Anna erre gyilkos pillantásokat vetett rá, majd kirohant a fürdőszobába. Ott lezuhanyzott, majd bezárkózott a
4237# wc-be és hívta anyját. Feszültsége nem csökkent. Annyira sértve érezte magát, hogy nem bírta tovább otthon.
4249# Lerohant a közeli parkba, és egy óra múlva visszatért. Közben érezte a baba nyugtalanságát. Azt is, amikor
4260# "lepakolta magát". Neki is mehetnéke támadt a nyugtalanító otthonból. Azt javasoltam Annának, hogy próbáljuk
4271# megfejteni, mi is történt, és akkor a baba is visszatérhet eredeti pozíciójába, és megszűnhet a koraszülés
4283# veszélye.
4284# Ami már a történet elején feltűnő volt, az Anna szigorúsága férjével szemben. Feszült helyzetben a férje nem
4295# lehet feszült, nem hibázhat. Tökéletesen kell viselkednie. Meglehetős elvárás vele szemben! Anna gyilkos
4306# pillantásokat lövellt felé, mint aki végzetes, jóvátehetetlen hibát követett el. Ez mindenképpen aránytalan
4318# reakció volt Anna részéről. A férjében viszont erős bűntudatot ébresztett. Úgy érezte magát, mint egy háborús
4329# bűnös. Miután ismétlődő konfliktusról volt szó, felmerült bennem a gyanú, hogy Anna saját múltbéli
4340# szülő-konfliktusát éli meg. A férje viselkedésével tehát föltárult a kapcsolati nehézsége, ami a következőképpen
4351# megtagadhatóvá vált. Annának minden helyzetben tökéletesen kellett viselkednie. Nem hibázhatott, nem mutathatta
4363# ki érzelmeit, mert azokat anyja szankcionálta. Mégpedig olyan módon, hogy gyilkos pillantásokat lövellt felé. Ez
4375# viszont Annában váltott ki bűntudatot, amivel egyre nehezebben birkózott meg. Anna kapcsolati nehézségének
4386# központi eleme tehát a bűntudat-érzés. Vele nem tud szembesülni, és nem képes megbirkózni vele. Ezért a férjével
4398# életi át. Benne kelti azt a bűntudat-érzést, amit anyja egykor benne ébresztett. Amint Anna ezt az összefüggés
4410# megérti, a kapcsolata a párjával rendeződik, és a baba följebb megy. A koraszülés veszélye elhárul.
4421# 
4421# Látjuk: egy még árnyaltabb összefüggés! Tehát van egy anya-lánya konfliktus, amiből a lány nem tudjua még
4431# kiverekedni magát. Ez a konfliktus megoldatlan, feloldatlan. Ez a konfliktus megjelenik a lánynak a férjével
4441# való kapcsolatában, és a férjével való kapcsolata következtében a magzat koraszülés veszélyeztetettségi
4451# helyzetbe kerül.
4452# Tehát ezért mondhatják a kutatók azt, hogy egy magzat egy nagyon árnyalt kapcsolatrendszernek a részeként él
4462# foganásától kezdve. És ez az egész árnyalt kapcsolatrendszer hat rá.
4469# Tehát látjátok? Sokkal mélyebb összefüggésekről van itt szó, minthogy "ha én nagyon dühös vagyok, az hat a
4479# babára". Tehát itt egy ennél sokkal finomabb szövésű, érzékenyebb világ tárul föl.
4487# S ennek hátterében (csak hogy visszatérjek az eredeti témához)... Nem csodálkozhatunk azon, hogy ha ez egy ilyen
4498# hallatlanul világos kapcsolati következményekkel járó világ, hogy akkor, ha az anya nem különbözteti meg magát a
4508# magzatától, és közben nem tart fönn vele egy kapcsolatot, akkor annak lehet következménye az, hogy egy
4518# összeolvadtság, éretlenség belső világával kelljen valakinek felnőttként 30-50-70 évesen is küzdenie. Hiszen
4528# amikor a személyiség ott alakul, minden a leg-alapoknál - ott valami nem történik meg.
4536# Köszönöm a figyelmeteket.
4539# Kezdek már magamhoz térni. Remélem, a következő alkalommal már egész élő leszek.

20130115 ¤ Lejegyezte: Szabó Zoltán Illés