2012.12.18-masodpercjelolessel
A pálferi wikiből
20121218 ¤
0000# Köszöntelek benneteket! Isten hozott mindannyiótokat! 0003# Ismétlés 0004# Út az egészséges, felnőtt, kompetens részhez 0007# Alkalmatlanság, függőség, belső hiedelem világa. Az alkalmatlanság, függőség, belső hiedelem világából volt 0015# számunkra fontos kitekinteni abba az irányba, hogy mit jelenthet megszületni saját magunk számára is. A 0022# megszületés saját magunk számára az azt is jelenti, hogy valamiképpen egyre jobban ki tudjuk dolgozni az 0029# egészséges kompetens, felnőtt részünket. Mert hogy mindegyikünkben van egészséges, kompetens, felnőtt, 0037# cselekvőképes rész, különben nem lennénk itt. Nem is élnénk, ha ilyen nem lenne. Hát már hogy itt vagyunk, azt 0045# jelenti, hogy rengeteg kompetenciával, szabadsággal, képességgel rendelkezünk. A kérdés azonban az, hogy eléggé 0053# tudatosítjuk-e magunkkal, hogy ez a részünk létezik, elérhető, kidolgozzuk az utat felé. És mert hogy ez volt 0060# nagyon fontos, hogy hogyan dolgozhatjuk ki az utat ehhez az egészséges, felnőtt részhez, illetve hogyan tud az 0068# felnőni, ezért beszéltünk arról a mesék és a mítoszoknak a hatalmas kultúrkincséből, hogy milyen 0075# megfogalmazható, megragadható lépéseken keresztül vezet az út, hogy ez a belső felnőtt, kompetens valaki meg 0083# tudjon születni, és segítségére legyen adott esetben a gyönge résznek, a sebzett résznek, a beteg résznek, a nem 0091# kompetens résznek. És így tovább, és így tovább... 0095# 0095# Nem kell meggyógyulni minden áron, nem muszáj normálisnak lenni 0099# Akkor itt két dolog. Máris mind a kettő hosszú távon nagyon fontos. Az egyik. Ez azt is jelenti, hogy 0106# éppenséggel törekszünk a gyógyulásra, de a végső célunk mégsem a gyógyulás, hanem van egy örömhírünk, nem kell 0113# meggyógyulni minden áron. Hát ahhoz, hogy értelmes, értékes életet tudjunk élni, nem muszáj normálisnak lenni. 0120# Ezt én minden nap átélem. Tehát talán ez a kijelentésem belső tapasztalatból is származhat. Emlékeztek a görög 0128# katolikus papnékra? Hogy azt mondták "Feri, azért hívunk, mert te nem vagy normális. Mert normális papot már 0135# sokat hallottunk, de ilyet nem." Tehát nem kell mindenestül egészségesnek lenni, normálisnak lenni, nem kell 0142# minden sebzettségünknek meggyógyulnia. Ez nagyszerű dolog, mert akkor ez nem azt jelenti, vagyis akkor ez azt 0150# jelenti, hogy nem vagyunk a múltunk foglyai. Hogy akármi is történt, vagy történhetett velünk, nem annak 0157# arányában tudunk értelmes és értékes életet élni, hogy ki sérült meg jobban, és ki kevésbé, vagy hogy kinek 0164# sikerült valami öngyógyításban előrébb jutni, mint a másiknak. Hát ez nagyszerű! 0170# 0170# Ebből a szempontból, na most nézzük meg a fonákjáról a katolikus egyházunk szentjeit. (Gerjed a mikrofon - 0178# szerk.) Tudjátok, van a veszélyeztetettség séma, az lenne, de hát úgy látszik, ez a séma sok realitást rejt. 0187# Szóval... ez azt jelenti, hogy hallgatnak minket. Úgyhogy, tessék, a szentekkel való közösség máris 0196# nyilvánvalóvá lett. Szóval az egyháznak van ebből a szempontból egy óriási bölcsessége, amit kívülről általában 0205# az egészség, vagy a jóllét nevében kritikusan szoktunk megítélni. Ez pedig, hogy az egyháznak a szentjei néha 0214# rettenetesen sérültek. Hú, de nagyon! Bocsi. De most már ők is tudják, most már ez nem érdekes. Szóval itt két 0223# dolog. Az egyik, ne mosdassuk a szentjeinknek a sérültségeit. Miért ne nevezhetnénk meg? Nevezzük meg, hogy itt 0232# és ott és amott micsoda sebzettségek, sérültségek vannak! Nagyon nagyok. És hogy közben pedig hogy mégis szentté 0241# lehet avatni egyiket-másikat, az meg nem azért történik, mert hát mégis csak úgy időről időre egy bizonyos 0250# százalékot szentté avatunk, hanem mert hogy miközben sebzettek, mégis csak tesznek valamit. Nem is csak, hogy 0259# tudnak valamit, hát tudnak valamit, az nem egy nagy dolog, tesznek valamit. Ezért azt mondhatjuk rájuk, adott 0268# megközelítésből, hogy szentnek tartjuk őket. Nagyon sebzett szentnek, vagy kevésbé sebzett szentnek. Hát ez egy 0278# hallatlan nagy örömhír. 0280# 0280# Tehát az első gondolat így szól, ahogyan beszélünk, hogy mármost akkor kigyógyulhatunk abból, hogy nem élhetünk 0288# teljes életet, csak akkor, hogyha egészségesek vagyunk, és ahogy egyre inkább belelátunk a saját 0294# élettörténetünkbe, egyre jobban elkomorul az arcunk, hogy "Hát így nincs is esélyünk. Hát így?" Hogy ez nincs 0302# így. Na, ez a nagy örömhírünk. 0305# 0305# Itt jön az a gondolat, amit múltkor is nagyon hangsúlyoztam. Hogy ezért aztán van egy óriási lehetőségünk, és 0312# tulajdonképpen a szentek ezt a lehetőséget általában megragadták, ezt bátran mondhatjuk. Miközben lehet, és ez 0320# furcsa lehet nekünk, mert mi egy lélektani világban pallérozódunk elsősorban, nem az életszentség világában, ez 0327# pedig az, hogy lehetséges, hogy a sebeikkel semmit nem kezdtek az életútjuk során. És hogy ugyanolyan sebzetten 0335# haltak meg, mint ahogy, amikor a sebződés velük megtörtént. Ez nekünk nagyon furcsa, mert mi egy másik irányba 0342# indultunk el. Mi inkább, hogy legyünk egyre egészségesebbek, normálisabbak, és ezzel megteremtjük a föltételét 0350# annak, hogy egyre klasszabb életet éljünk. Ugye, ez a mai világnak a koncepciója. De régen ez fordítva volt. "Ha 0358# akármilyen sérült és sebzett vagy, lehetőséged van arra, hogy nagyszerű életet élj." És mind a kettőnek megvan 0365# az árnyéka. Mert látjuk, hogy azért olyan sok szent nincsen. 0370# 0370# Körülbelül, mondjuk így, annyi szent van, mint amennyi gyógyult beteg. Tehát mint aki gyökeresen az egész 0377# személyiségében az összes fájdalmát, sérelmét, hiányát, mindenét csak úgy sitty, úgy meggyógyította. Hát nem 0384# sokan vannak. Tehát valószínű, hogy a bölcsesség abba az irányba vihet minket, hogy a kettő együtt létezik. A 0392# kettő együtt, és hogy most, XXI. század, kezdjük összerakni a kettőt. Szerintem nagyon izgalmas korszakban 0399# élünk. Van még egy pár napunk (Világvége: 2012.12.21. - szerk.), tehát érdemes most egy kicsit kevesebbet 0407# aludni. Mert most ráhúzunk, azért egy-két döntő lépést lehet tenni. Szóval egyszerre van annak realitása, hogy 0414# érdemes azért valamennyire gyógyulni, mert a teljesen kezeletlen, gyógyulatlan sebeinkből szivárog az élet. 0422# Tehát ott egyre inkább hősies gesztusokra van szükség, hogy az életünk értelmét és az értékességét 0429# kibontakoztassuk. Mert a sebeinken keresztül fogy belőlünk az élet. Hát azért lesznek olyan kevesen szentek, 0436# mert arra a hősiességre, hogy csurgó vérrel is tud menni, viszonylag kevesen képesek. De a másik is igaz, hogy 0444# nem vesztegethetjük el ezt a néhány napot azzal, hogy állandóan gyógyszertárba járjunk, meg az orvosi rendelőben 0452# üljünk. Hát nem vesztegethetjük el erre az életünket, hanem a kettőt együtt. Ez egy nagyon izgalmas korszak 0459# tehát. 0460# 0460# Így jutunk el oda, ami számomra fontos kifejezés. Ez pedig, hogy akkor most sebzettség vezérelt, vagy teljesség 0468# vezérelt életet élünk-e. Így ragadtuk meg ezt a témát. Látjátok, milyen óriási különbség van a között, hogy 0477# valaki a sebzettségéből válaszol az életre, akkor a séma uralma alatt él, a hiedelmei őt elborították. Tehát 0485# élhetünk a sebzettségből vezérelten, rá se látva, hogy ez történik, és élhetünk úgy, hogy a sebzettségre 0494# válaszolunk. Tehát válaszolhatunk a sebzettségből, és válaszolhatunk a sebzettségre. Hát és a két életút 0502# gyökeresen különbözik egymástól, hogy a sebzettségből válaszolok az élet kérdéseire, vagy a sebzettségre találok 0511# valamilyen választ. Az, hogy a sebzettségre találok valami választ, nem fog ukk-mukk-fukk meggyógyítani. De 0519# mármost tudjuk, hogy ez nem is akkora nagy baj. Hogy elég, ha valamennyi egyensúlyt ki tudunk munkálni 0528# magunkban, és így, így... 0530# Na ez összefoglalóan, hogy miről is beszélünk, és hogy milyen óriási ennek a 0536# jelentősége. (Háhh! Itt is micsoda egyensúlyt kell tartani. 5 centi, és már... nehéz az élet így, a világvége 0544# előtt pár nappal.) Szóval így jutottunk el ehhez a sémához. Most nézem a számot, ez a hetedik. Eddig még nem is 0553# számoltam így össze. 0555# 0555# Sérülékenység veszélyeztetettség séma 0558# A séma sebzettségből adott cselekvésmódjai 0561# 1. A séma logikája alapján élni 0564# A sérülékenység veszélyeztetettség sémára szintén, mint ahogy a séma megfontolásainkban, a cselekvésmódnak három 0573# nagy világát emlegethetjük. De érdekes abból a szempontból éppenséggel ez a sérülékenység veszélyeztetettség 0582# séma, hogy míg a többi sémánál azt tapasztaltuk, hogy talán, talán a legtöbben egyszerűen csak a sémának a 0590# logikája alapján élik az életet, és erre nem is látnak rá - itt nem ez a helyzet. Viszonylag kevesen vannak 0599# olyanok, akik reggeltől estig hírműsorokat néznek, akik reggeltől estig minden figyelmüket a bajra irányítják, 0608# és a sebezhetőségre. Itt viszonylag kevesen vannak. De a másik két irány... 0614# (Hangos? Hangos vagyok? Nagyon. Nem, nem, csak neked. Te ó, érzékeny vagy. Ez jó, ez jó, az érzékenység jó. Aki 0623# nem érzékeny, nem nagyon tud másoknak segíteni. Kivéve, ha autószerelő, mert ahhoz az is... Hát az is nagy 0632# segítség, nem? Kilyukad a gumid? Hát akkor nem egy árnyalt érzelemvilágú szerelőre van szükséged. Valakire, aki 0641# megfogja a gumit, és addig rugdalja, amíg jó nem lesz. Na. Olyan szép ez, hogy... Na jó. Na, ennyi.) 0650# 0650# 2. A sebzettség logikájának az elkerülése 0653# Mit tehetünk, hogyha mégis csak a séma uralkodik rajtunk, tehát a sebzettségből adjuk meg a választ, de nem a 0661# sebzettség logikája birtokol bennünket, hanem annak az elkerülése? Erről nagyon sok történetet tudhatunk. Hogyan 0669# igyekszik valaki bunkert építeni, hogyan szűkíti be az életét. Döbbenetes, az egyik csatornán most már sok-sok 0677# ilyen történetet lehetett látni-hallani. Meg is néztem jó párat. Nagyon érdekes, hogy kutyaüreget épít magának a 0686# háza alá, hogy a nem messze lévő erdőbe 5 km-enként túlélő csomagokat rejt el egészen a 30 km-re lévő 0693# folyópartig. Hogy a gyerekeit ráveszi erre a beszűkített életre, tehát nem tanulni kell nekik, hát ugye, hát 0701# hova is, meg úgy minek is, hanem a gyerekeknek kötelező vele kimenni hétvégén, és nyers ételeket esznek, ami az 0710# erdőben található, és az apa megtanítja, hogy majd, amikor a nagy baj van, akkor melyiket egyék és melyiket ne. 0718# És a többi, és a többi. 0720# 0720# Az egyik apa például azt nyilatkozta, hogy annyira fontos mármost az utolsó napokban, hogy a családját 0728# biztonságba helyezze, hogy egészen nyilvánvaló az, hogy már nem jár dolgozni. Hát kinek van arra ideje? Most már 0737# kidobott idő elmenni dolgozni, és mert hogy itt a világvége, hiteleket vesznek föl. Hát világos, mert úgyse kell 0746# visszafizetni. Tehát ők akkor... Mi történik? Látjátok, a sémának a világa kialakítja a maga belső logikáját, 0755# túlélésre törekszik, és minden, minden, minden, minden logikus, csak a kiindulópont nem, ahogy ez gyakran lenni 0764# szokott. 0765# 0765# Ez a második cselekvésmód, ami még mindig csak a sebzettségből adott választ jelenti, hogy önkéntes száműzetésbe 0772# vonulunk, és beszűkítjük a saját életterünket, világunkat, hogy ne érhessenek bennünket azok a fenyegető dolgok, 0780# események, kisebb-nagyobb katasztrófák. (A harmadik pedig...) 0785# 0785# 3. Túlkompenzáljuk 0786# Túlkompenzáljuk mindezt, és belemegyünk olyan veszélyes helyzetekbe is, amelyekbe nem kellene belemenni. 0794# Kockázatokat vállalunk ott is, ahol nem kellene kockázatot vállalni. Carl Gustav Jung ír le egy esetet, sok-sok 0803# évvel ezelőtt olvastam az egyik könyvében. Azt mondja, hogy ment hozzá egy fiatalember, és hihetetlenül 0812# veszélyeztette magát a hegymászás közben, miközben az álmai, mert hogy az álmokkal dolgoztak, rendre újból és 0820# újból egy visszatérő álom formájában megerősítette őt abban, hogy ezt be kellene fejezni, mert nem a realitásnak 0829# megfelelően vállal veszélyt fönn a hegyen. Igen ám, de a férfi az álmainak az üzenetét nem értette meg, és Jung 0838# hiába mondta el neki, hogy föltehetően az álmainak az az üzenete, hogy a legbölcsebb lenne, hogyha valamennyire 0847# visszavonna ebből (Nyilván ők akkor ezt nem így mondták, mi viszont már mondhatjuk így.) a túlkompenzáló 0856# magatartásból. De a kliense nem törődött ezzel, nem fogadta el Jung értelmezését az álmára, és néhány éven belül 0865# ott lelte halálát a hegyek között. Hát ez a túlkompenzálás. 0870# 0870# Mitől tudunk rettegni és félni? 0872# Emlékeztek, hogy három nagy területe lehet annak a vélt katasztrófának, amiről azt gondoljuk, hogy 0880# tulajdonképpen bármikor bekövetkezhet. Mert a sémának a logikája ebben az esetben az, ellentétben az előző 0889# sémával, ami a hatodik - most már ezt is tudjuk, ez nagyon fontos, ez növeli a biztonságérzetet. Most vagyunk a 0899# hetediknél. Valószínű, sosem jutunk el a 18-dikig, de nem rossz azért a hét se. Szóval... hogy amíg az 0907# alkalmatlanág függőség sémában aki alkalmatlannak és függőségre utaltnak élte meg magát, ő a hétköznapi 0916# életvitel nehézségeitől szorongott és félt abszurd módon, és ez szűkítette be az életét, ebben a sémában 0924# fordítva van. Itt pedig arról van szó, hogy a félelemnek a hátterében valami rendkívüli esemény, vagy helyzet 0934# áll, ami azonban bármikor bekövetkezhet. És amivel szemben az illető, aki ezzel a sebzettséggel él, azt 0942# tapasztalja, hogy nem elég kompetens, vagyis hogy nem vagyok hatással arra a bekövetkezni kész, rettenetes 0951# eseményre, tehát kiszolgáltatott vagyok. 0955# 0955# Ennek a sémának tehát mondjuk a kérdésnek a mélye valahogy így szól: "Mit gondolsz te arról, hogy elpusztítható 0964# vagy-e, vagy nem?" Aki ennek a sémának a sebzettségéből válaszol az életre, ő tulajdonképpen folyton-folyvást 0973# annak a belső hiedelemnek a világában él, hogy bármikor elpusztítható, megsemmisíthető vagyok. De ez nem csak a 0982# fizikai részét éri, mert hogyha lenne egy gondolata, hogy "Jó, hát... éppenséggel meghalhatok, de van bennem 0991# valami maradandó, van bennem valami örök." Itt megjelenhet valamilyen hitképzet. Ha őneki elérhető volna 1000# valamilyen hitképzet, ami a fizikai megsemmisülésen túl valamiféle élettel kecsegtetné, akkor a séma nem volna 1009# ennyire erőteljes. Tehát itt két dolgot is láttunk. Tulajdonképpen van egy rettenetes bizalomvesztettség már, 1018# föltehetően valamilyen életeseményből kiindulva, ezért a gyógyulásnak például az egyik útja megint megtanulni 1027# bízni, vagy dönteni a bizalom mellett. Ez azonban sokszor egyáltalán nem könnyű. (Na most!) 1035# 1035# Nézzük ezt a három területet, és aztán rögtön olvasok egy kis Eriksont. Olyan rég olvastam Eriksont. Azt 1042# mondja... 1043# 1. Orvosi katasztrófák 1044# Erről beszéltünk a pánikbetegség kapcsán. Orvosi katasztrófa: bármikor elérhet a szívroham, bármikor 1052# megfertőződhetem AIDS-szel, bármikor bármilyen rettenetes baktérium és vírus... és aztán az erre adott, 1059# sebzettségből fakadó válasz lehet valamilyen kényszercselekvés ugyebár. Tehát akkor rengetegszer mosom meg a 1067# kezem, rengetegszer fertőtlenítem magam, elkezdek maszkot hordani az utcán, mert sosem lehet tudni. Adott 1074# esetben akkor már ki sem megyek az utcára, mert hiszen kint az utcán sokkal nagyobb a veszély, míg valamennyire, 1082# otthon a lakásban a számomra megfelelő életföltételeket tudom biztosítani, de odakint meg már nem tudom 1090# biztosítani. Ezért kesztyűt húzok, és a többi, és a többi. Tehát a kényszercselekvésnek rengeteg módja, útja jön 1098# ilyenkor számításba. 1100# 1100# Pánikbetegség 1100# De a pánikbetegség kapcsán beszéltünk arról, és ezt hadd ismételjem el, mindjárt a történet, és akkor látjuk is. 1109# Hogy a pánikbetegségre tulajdonképpen két választ is adhatunk. Az egyik, ha a pánikbetegséget nem tünetnek 1117# kezeljük, hanem magának a betegségnek. Akkor azt lehet mondani, majdnem 100%-ban gyógyítható. Ez a jó hírünk. 1125# Mert hogy a pánikbetegségnek a belső logikája, hogy azt gondolom, meg fogok egy helyzetben halni, mert a 1133# tüneteim erre utalnak, miközben a gyógyító folyamatban megérthetem azt, hogy a tüneteim nem azt jelzik, hogy meg 1141# fogok halni. Ezért a pánikbetegség, ha ilyen értelemben tüneti kezelést folytatunk, tehát nem foglalkozunk 1149# azzal, hogy miért jött ki a pánikbetegség, hanem egyszerűen csak szeretnénk nem pánikrohamokkal együtt élni, 1157# majdhogynem mondhatjuk, 100%-ban gyógyul. Hoppácska! Nem rossz. (S akkor jöjjön egy kis Erikson.) 1165# 1165# Erikson - a liftfóbia gyógyítása 1168# (Mmm, jaj, örülök, hogy megint itt van. Azt mondja.) Az idős kor. Egy idős úr kereste föl Eriksont, hogy kezelje 1178# ki őt a fiatal kora óta fönnálló liftfóbiájából. Sok éven át dolgozott egy magas épület legfelső emeletén, és 1189# mindig a lépcsőt használta. Most viszont a kora miatt már nehéz az emelet járás, ezért szerette volna 1199# kiküszöbölni a félelmét. Ennél az idős úrnál Erikson egyáltalán nem használt hipnózist, helyette egy társas 1209# helyzettel zavarta meg a férfit, éppen úgy, mint hogyha hipnotizálta volna. A kliens nagyon rendszerető, prűd 1220# ember volt, a felesége pedig ugyanilyen illedelmes és prűd. (Milyen lehetett a kapcsolati egyensúly:? El se 1230# tudom képzelni.) Az illendőségnek ezt a túlburjánzását használta föl Erikson és stratégiát alkotott. (Há! 1240# Izgalmas, nem? Mégis csak így néhány nappal a vég előtt, hátha mégis tehetünk valamit. Assz'ongya. Hogy fogjam?) 1251# Amikor az öregúr megkérdezte, tudok-e neki segíteni a liftezéstől való félelmében, azt feleltem, hogy 1261# valószínűleg jól meg tudnám ijeszteni másféleképpen. (Milyen korrekt segítői magatartás!) Azt felelte, semmi sem 1272# lehet rosszabb, mint a liftfóbiája. (Na, majd kiderül, hogy mi az, ami rosszabb.) 1280# 1280# Az adott épületben a liftkezelők fiatal hölgyek voltak. Az egyikkel megállapodtam egy speciális elrendezésben. 1289# Beleegyezett, hogy együttműködik, és ezt jó tréfának vette. Az öregúrral odamentünk a lifthez. A 1298# liftbeszállástól magától nem félt, csak azt nem bírta, amikor az elkezdett mozogni. Kiválasztottam egy 1307# időpontot, amikor a lifteknél nincsen forgalom, és nekünk volt időnk be- és ki sétálni a fülkéből. Aztán egyszer 1317# csak azt mondtam a kezelő kislánynak, hogy zárja be az ajtót és gyerünk, rajta. Felment egy fél emeletet, és 1327# megállt a szintek között. Az öregúr elkezdett kiabálni, de én közbevágtam. Nincs semmi hiba, csak ez a kislány 1337# meg akarja csókolni önt. Megdöbbenve mondta: De hát én házas ember vagyok! Engem ez egyáltalán nem zavar - 1346# mondta az ifjú hölgy, és elindult felé. Az úriember hátrált, de hát mégis csak egy liftben voltak. Fölkiáltott: 1356# Azonnal indítsa el a liftet! (Hoppácska!) Erre a lány elindította. Fölment a negyedik szintre, ott megint 1366# megállította útközben. Annyira sóvárog egy csókért - mondta. Tedd a dolgod! - mondta az öregúr. Azt akarta, hogy 1376# menjen a lift, és en álljon meg. A lány erre közölte: Jó, akkor lemegyünk, és kezdjük az egészet előröl. Az 1386# öreg: Ne, ne le, hanem föl! A lány megindította a liftet fölfelé, de ismét megállt két szint között. Megígéri 1395# nekem, hogy az én liftemmel fog lejönni, ha végzett? - Mindent megígérek, ha nem akar megcsókolni. Így végül is 1405# fölmentünk a lifttel, megkönnyebbülve és félelem nélkül, s attól fogva képes volt használni a liftet. 1415# 1415# Erre mondhatjuk, hogy ez a beavatkozás, ez a segítségnyújtás egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy miért van 1425# gyerekkora óta liftfóbiája a kliensnek. Erikson egyáltalán nem törődött itt a múlttal, hanem azt mondta, a téma, 1436# a fóbia számomra maga a betegség, nem pedig a betegségnek a tünete. Ezért azzal, mint betegséggel foglalkozott, 1446# és nagyon eredményesen gyógyította is, elég volt hozzá egy lift, meg egy ifjú hölgy. 1455# 1455# Emlékeztek-e arra a találós kérdésre, amit föltettem nektek, s valahogy nem akaródzott a jó válasz megszületni? 1465# A félelem kopogtat az ajtón, a bizalom nyitja ki, és nincs kint senki. Tehát a gyógyulás ebből a sémából, egy 1475# fontos szálat már mondtunk, a bizalom melletti döntés. De mi segíthet bennünket abban, hogy azt ne 1484# vakmerőségnek, őrültségnek tartsuk, hanem reálisnak? A realitással való szembenézés. Vagyis hogy kinyitjuk az 1494# ajtót, és azt vesszük észre, hogy tulajdonképpen ez a félelmünk a liftben utazástól irreális. Legalábbis amilyen 1505# hatást gyakorolt ránk, és amilyen választ adunk rá, az irreális. Akkor ki tud jönni egy jó kör. Még nagyobb 1514# bizalom, még nagyobb bátorság, cselekvés, bizalom, bátorság, és a realitás egyre közelebb kerül hozzánk. Azt 1525# mondta erre egy segítő, hogy tulajdonképpen a klienseknél, akik ebben a nyomorúságban, belső hiedelemvilágban 1535# élnek, hogy a veszély, a katasztrófa bármikor bekövetkezhet, éppenséggel a veszéllyel való szembenézés hozhat 1545# gyógyulást, és a következő fölismerés. A vég borzalma sokkal kevésbé rossz, mint a vég nélküli borzongás. 1555# 1555# Tehát a vég borzalma egyáltalán nem olyan borzasztó, mint egy egész életet végigrettegni. Mikor valaki kezd 1565# rálátni az életére ebből a szempontból, hogy inkább a borzalom, mint hogy vég nélkül borzongjak, az hozhat ismét 1576# egy fordulatot. Ez volt tehát az egyik út, hogy azt mondjuk, hogy maga az a félelem és rettegés, és a pánik és a 1587# pánikroham maga a témánk. 1590# 1590# A betegség csak valaminek a tünete 1592# De azt is mondhatjuk, hogy nem, az csak valaminek a tünete. Tehát akkor ne a tünettel foglalkozzunk, hanem 1599# foglalkozzunk azzal, ami kiváltotta őnála a pánikrohamot, és akkor segítségére leszünk két dologban. Az egyik, 1607# gyógyul ott, ami miatt őneki pánikrohama van. Ez az egyik, a másik: ennek következtében a pánikroham is 1614# föltehetően el fog múlni. Valóban ez a másik út sok eredményt hozhat, de néha nem hoz eredményt. Hiszen nagyon 1622# sok terápia eredményes, és néhány terápia meg nem eredményes. Ugye itt akkor fölmerül ez a nehézségünk. 1630# 1630# Most arra gondoltam, hogy megint olvasok, csak négy részletet szeretnék olvasni ma. Áhh, 21-dikéig azt is lehet, 1640# itt maradunk, és akkor... Nézzük, hogy például mit jelent az az út, amikor elmegyünk a háttérnek a gyógyításához 1650# is, és annak kapcsán múlik el az irreális rettegés. 1655# 1655# Erikson történet - a háttér gyógyítása 1657# Imre 34 éves, közép termetű, piros arcú, gyors beszédű kőműves. Két héten belül harmadik fulladással, heves 1665# mellkasi fájdalommal, verítékezéssel, fokozódó mozgásos nyugtalansággal és halálfélelemmel járó rosszullét után 1673# a körzeti orvos küldte a pszichiátriai osztályra, mert az ismételten elvégzett EKG vizsgálat roham közben is 1680# negatív görbét mutatott. "Bármit elviselek - mondja - csak ne jöjjön a roham, és beszélni ne kelljen." Majd egy 1688# váratlan fordulattal azt kéri, hogy a feleségével közösen beszéljünk, mert "Mindig ő beszél helyettem." (Na itt 1696# van kapcsolati egyensúly, itt látjuk, hogy van.) Feleségéből valóban ömlik a szó, amit Imre elégedetten hallgat 1704# és néha bólogat. Az asszony végig férjét nézi, aki néha a szemével int, helyesel vagy rosszall. Láthatóan nagy 1712# az összhang közöttük, mintha valóban ő irányítaná felesége mondanivalóját. Amiből bennem egy fakír képe áll 1719# össze, aki 15 éves házasság alatt soha nem veszítette el a türelmét, fát lehetett vágni a hátán, még csak a 1727# hangját sem emelte föl soha, pedig amúgy hirtelen haragú ember, hiszen a munkahelyén könnyen fölcsattan. 1734# Keményen tartja beosztottait, idegenekkel könnyen kiabál, de otthon soha. 1740# 1740# (Na most ugrunk egy részt. Azt mondja.) Véletlenül derül ki, hogy Imre édesanyja körülbelül fél éve halt meg 1748# rákban, előtte mintegy két évig betegeskedett. Itt mintha megtörne a korábbi összhang, már a feleség és Imre 1757# között. A beszélgetés gyorsan lezárul, de aztán Imre nyelve is oldódni látszik, egyedül is mond magáról ezt-azt. 1766# Imre nagyon szégyelli, hogy édesanyja ápolása testvéreire hárult. Mint legidősebb fiú úgy érezte, hogy anyja 1775# gyámolítása, támogatása elsősorban az ő kötelessége. Ezt ő nem kevés büszkeséggel és sok örömmel tette is. A 1784# betegség során azonban amikor anyja ágynak esett, felesége hallani sem akart arról, hogy magukhoz vegyék, mint 1793# ahogy azt a maga nagyapjával korábban minden megbeszélés nélkül tették. Két évig ápolták a béna nagyapát, amiben 1802# Imre odaadóan részt vett. A felesége azonban hevesen tiltakozott, hogy édesanyját magukhoz vegyék. - Most 1810# átugrok sok részt, mert az történik, hogy kiderül, hogy a férfinek egyre tűrhetetlenebb fokozódó bűntudata van 1819# azzal kapcsolatban, hogy nem ápolta az édesanyját, miközben egyébként a testvérei közül az egyik magához vette a 1828# beteg édesanyát, jó ellátásban részesült, de a férfi az önmagáról alkotott képébe egyszerűen nem tudta 1837# behelyezni, összeegyeztethetetlennek tartotta azt, hogy ő nem gondoskodik a beteg édesanyjáról. 1845# 1845# Amikor az édesanyja meghalt, akkor végérvényessé vált az a belső szorongás, a félelem rettegése, hogy valamit 1856# most már gyógyíthatatlanul, visszavonhatatlanul elrontott, és tönkretett. Igen ám, de a konfliktus hol jelent 1868# meg és hol ütközött ki? A feleségét hibáztatta, de a bevett gyakorlata az volt, hogy nem konfrontálódott a 1880# feleségével. Ezért aztán beleszorult rengeteg indulat, és egy pánikbetegségnek, mint tünetnek a formájában 1891# egyszer csak a helyzet fölrobbant. Na most nézzük, hogy történik a gyógyulás. (Im... na, leülök inkább. Tényleg, 1904# most ha még lehet ülni, üljünk, mert aztán ki tudja.) 1910# 1910# Imre számára a családi élet kettéhasadt. Míg felesége családjával élénk, kölcsönös kapcsolatot ápoltak, addig 1919# Imre egyedül látogatta anyját, testvéreit, néha egyik-másik lányát is magával vitte, de közös programjaik nem 1928# voltak. Imrének ez nem tetszett, de soha nem beszélt róla. A történteket már könnyebben meséli, de érzéseiről 1937# soha nem beszél. A visszajelzésekre nem reagál, legföljebb bagatellizál vagy hárít. Például nagy indulatokat 1947# érezve megpróbálom megfogalmazni, hogy "Hát nagyon haragudhatott." Erre mélyen elpirul, majd azt mondja "Á, egy 1956# kicsit sem érdekes." Vagy "Szomorú volt." mondom, mire ő "Jaj, hát nem haltam bele.", és legyint. Vagy 1965# "Tehetetlennek érezhette magát.", amire így reagált "Ilyesmit én nem engedek meg magamnak." (M-hmm. Jó nagy 1974# dugó. Sok indulat, jó nagy dugó.) Egy alkalommal azonban azzal kezdi "Ahogy így hallgatom magam, elég sok méreg 1983# összegyűlt bennem." Az első közlés magáról ebben a fontos témában. Hamarosan arra is rájön, hogy fél a saját 1993# haragjától, fél hogy goromba lesz otthon, mert "Nem is tudom, mire lennék képes." 2000# 2000# Emlékeztek, félelem a kontrollvesztéstől. Ez a másik nagy csoport. Azt mondja. - Napokig magába zárkózik, 2009# senkivel sem beszél, csak a terapeutával áll szóba, de csak annyira, hogy türelmet kérjen tőle. - Emlékeztek 2019# arra a történetre, most történik az, hogy döntést hoz arról, hogy az életét megváltoztatja-e vagy nem. Sokszor 2029# ilyenkor úgy tűnik nem történik semmi, és belül valami hallatlan nagy változás-születés történik. Azt mondja. 2040# 2040# Az asszony megszeppen, mert a látogatóba érkező feleségét elküldi. A negyedik napon a megszokott időben jön 2049# beszélgetni, komor, de elszánt. Azt mondja, megkönnyebbült, mert ha eddig nem törtem össze mindent magam körül, 2058# most már nem fogom, mert nem akarom. De így nem lehet tovább élni. Néhány nap múlva ahhoz kér segítséget, hogy 2067# az asszony is tudomást szerezzen arról, ami őt foglalkoztatja. 4 hónapos párterápia során összehangolják végre a 2077# családról alkotott elképzeléseiket, és kezdik kialakítani a közös élet szabályait. Ez alatt Imre már 2085# panaszmentes. Egyensúlyát évek óta tartósan őrzi. 2090# 2090# Csodálatos, ahogy ez a férfi végtelen egyszerűséggel megfogalmazta, hogy hova jut. "Ha eddig nem tettem tönkre 2100# az életem, most már ezután se fogom." Ez csoda nagy dolog. Az egészséges része beszél így. "Elhatároztam, eddig 2110# jól tudtam csinálni a dolgokat, bár volt árnyéka, ezután se teszek tönkre semmit. De azt is eldöntöttem, hogy 2120# így nem mehetnek tovább a dolgok. Ezért aztán más területen változtatások lesznek." Gyönyörű, gyönyörű. 2130# 2130# 2. Érzelmi katasztrófák 2131# Így most eljutottunk akkor a második nagy csoportig. Mert az első volt: orvosi katasztrófák, félelem ezektől. A 2140# második nagy csoport: érzelmi katasztrófák. Kontrollvesztéstől való félelem, "Ha egyszer kinyitom a számat..." 2149# Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni! Na, de hát ezt nem engedhetem meg magamnak 50 2158# évig. Itt félelem, hogy meg fogok őrülni. Félelem a kontrollvesztéstől, őrülettől. 2165# 2165# Nemes Ödön jezsuita atya 2167# Emlegetem nektek Nemes Ödön atyát, nagyon izgalmas, egy nagyszerű ember. Képzeljétek azt el, hogy valaki 17 2176# évesen, 16-17 évesen úgy dönt, hogy ő mindenképp jezsuita akar lenni, és mert Magyarországon föloszlatják a 2185# Jezsuita Rendet a többi renddel együtt a 40-es évek végén, még éppen hogy ki tud menekülni az országból. Bécsen 2195# keresztül egyszer csak, mert hát hogy mégis csak egy közeli helyen találja magát, Japánba érkezik. Tudjátok, 2205# hogy mivel bízzák meg? Az elöljárói ezt a fiatalembert azzal bízzák meg, hogy japán gyerekeket tanítson angolra. 2214# Összesen két nehézségbe ütközik ez: japánul nem tud, mert hát minek is, meg miért is, de angolul se. Tehát ő 2224# maga azt mondta, ugye személyes ismeretségben voltunk, hogy ez körülbelül azt jelentette, hogy "Minden óra előtt 2234# megtanultam azt a témát angolul, utána megtanultam japánul, majd leadtam az órát." Nem lehetett könnyű 2242# kicselezni azt, hogy a gyerekek ne kérdezzenek, mert hogy addig tudta, ameddig éppenséggel egy hét alatt el 2252# lehetett jutni. Ő mondta ezt, hogy volt egy pont, ahol nagyon reálisan elkezdett attól rettegni, hogy meg fog 2261# őrülni. Azt mondta: "Egész biztos, hogy meg fogok őrülni." Érzelmi katasztrófa be fog következni. Tulajdonképpen 2271# érthető, hogy miért gondolta ezt, miközben nyilván rengeteg lehetősége volt arra, hogy valamit kezdjen magával, 2281# vagy a helyzettel. Mégis attól félt, hogy meg fog őrülni. Mi gyógyította őt meg? Mi segített neki? 2290# 2290# Segítségére az volt, hogy a spirituális szál révén túl tudott látni a beszűkült realitásvesztett világlátásán. A 2299# következőt mondta, ez a spirituális ugrás, s onnan visszanézni. Azt mondta "Hát tulajdonképpen miért jöttem 2308# Japánba? Azért, mert Jezsuita akarok lenni. Miután már jezsuita vagyok, ha beteg lennék, a jezsuita rend kétség 2317# kívül eltartana engem, tehát ha megőrülök, attól még jezsuita maradhatok." Akkor a következő gondolat jött 2326# ehhez: "Tehát tulajdonképpen a célom az volt, hogy jezsuita legyek, ha őrült vagyok, ha normális, akkor a 2335# célomat el tudtam érni." Ráadásul... akkor föltett még egy kérdést. "Rendben van, akkor megőrülök. De Isten 2344# akarhat-e egy őrült jezsuitát?" Mert azért mégis csak, hát ő adja a megbízatást, akkor ez így rendben van-e. Ezt 2353# átimádkozta és azt mondta "Uram, nem válaszoltál pontosan, tehát úgy tűnik, hogy ez a te hatásköröd. Tehát ha 2362# énnekem nem kell tudni, hogy teneked miért jó, ha van egy őrült jezsuita Japánban, de hogy oly sok mindent nem 2371# értek még, és hogy az Úr útjai annyira kifürkészhetetlenek, és hogy te olyan sok nehézségből is annyi jót tudsz 2381# tenni, akkor Uram, lesz egy őrült jezsuitád." 2385# 2385# Ez mit jelent? Kopogtatott a félelem, a bizalom kinyitotta az ajtót, és a spirituális szál miatt szembe tudott 2396# nézni az összes félelmével, s a félelem mögött azzal, hogy "Akkor őrülten fogok élni." És naná, hogy nem őrült 2408# meg. Ez volt a második nagy csoport. Érzelmi katasztrófák. 2415# 2415# 3. Külső katasztrófák 2417# Baleset, bűncselekmény, természeti katasztrófa, világvége. Volt egy kedves ismerősöm, atlétaedző volt. 2428# Közmondásos volt a hipochondriája, mindig arra gondolt, hogy éppen beteg, vagy valamilyen betegség készül, vagy 2440# ahova megy, ott fogja majd őt el..., és döbbenetesen abszurd módon a sebzettség vezérelt életet élte. Minden, 2452# minden döntését az egészségnek rendelte alá. Akkoriban, ez még az 50-es, 60-as évek volt, ismerőseivel Salvus 2464# vizet rendeltetett és hozatott Pestre, pénzt nem kímélve, meg a gyomrát se. Mert azért aki ivott abból, hát 2475# azért az komoly. Nem ivott rendes vizet, csak Salvust. Ez most nem egy negatív reklám, tehát nagyon egészséges, 2487# minden, olvassátok el, mi minden van benne, csak... na. Mit gondoltok, hogy halt meg? Tessék? Jaj, ezt ne! Igen, 2500# van, akik nagyon ismerik ezt a folyadékot, azt mondják, szomjan halt. De nem, nem, hát... előbb-utóbb a gyomra 2511# azt mondta, hogy ezt velem nem csinálhatod. M-mm. Az történt, hogy... Na? Ja, hogy rászokott a kólára. Ez a... 2523# nem, nem, hát nem úgy volt az. Akkor, 50-es, 60-as évek. 2530# 2530# Jaj, erről eszembe jut egy gyerekkori történet, hogy tényleg, tényleg, gyerekkori történet. Apukám pilóta volt, 2540# s lehet, ez a kólához jövő családi szál, és mikor Londonból jött haza, mindig - ezt nem t'om miért csinálta így, 2550# de - Londonból mindig a 70-es évek elején hozott 1 literes üveg palackban kólát. Óriási szám volt a 70-es 2559# években, és én kisgyerek, akkor voltam 4 éves, aztán 5-6-7-8, s akkor emlékszem, hogy apukám megjött Londonból, 2569# s akkor letette az üveg kólát, s az még tele volt üveggel, meg tele volt kólával. Tehát látjátok, micsoda 2579# mélységes gyökerei vannak, az apámmal így tartom a kapcsolatot, kólázok. És képzeljétek el, milyen... hogy ez 2589# meg... jó, nem kell minősíteni, beszélni kell, és a családi legendáriumban pedig az szerepel, és apukám ezt nem 2599# egyszer elmondta, hogy volt a nagypapám, emlékeztek, akiről beszéltem, akivel sosem találkoztam. Aki nagyon 2609# várta, hogy szülessek meg, és sosem találkoztunk, és közben nagyon jó kapcsolatban vagyunk egymással úgy, hogy 2619# sosem láttuk egymást. Tehát e miatt mondják, hogy nem vagyok normális. És... és apukám ezt mesélte aztán, 2628# családi legendárium, hogy éppen Londonból jött haza, és hozta az 1 literes kólásüveget, fogta a nyakát, s nem 2638# érti miért, a betonra ejtette. Óriási durranással széttörött a kólásüveg, és annyira váratlan volt ez, mert 2648# semmi nem indokolta, hogy hogyan eshetett volna ki a kezéből, hogy apukámnak egy rettenetes félelme, balsejtelme 2658# támadt, hogy valami baj történt. Hazament, és az édesanyám azzal a hírrel fogadta, hogy meghalt az apja, a 2667# nagypapám. A családi legendáriumba a történet így került be, hogy amikor az apám kezéből kiesett a kólásüveg, s 2678# a ferihegyi repülőtér betonján széttört, akkor halt meg az apja. Hogy a kettő között miféle összefüggés van, azt 2688# én nem tudom. De hát... kapcsolataink... hú de mélyen meghatároznak minket. 2695# 2695# Így elérkeztünk egy következő gondolathoz is... Jaj, ne már! Hát most erre a kis időre? Hát engedjétek ezt el! 2709# Hát van fontosabb dolgotok is. Jól van, figyeltek, én meg elfelejtettem. Tényleg, elfelejtettem, hogy onnan 2723# kezdtem. Jó. Azt mondja. Mentek egy versenyre, hát atlétaedző volt, mentek a versenyre, és nem csukta be jól az 2738# ajtót, és az autópályán kinyílt az ajtó, amit ő nem csukott be jól, kiesett az autópályára és elütötték. Az 2752# egész életét arra tette föl, hogy egészséges legyen és hosszan éljen. Majd nem csukta be jól az ajtót, és 2766# viszonylag fiatalon meghalt. De egészségesen, igen, igen, igen. (Hát, ezt nem kommentálom. Na, mm-hmm-hmm. 2780# Mennyi az idő? Híí! Hogy, hogy csináljuk? Mondok néhány gondolatot, és aztán lenne még két történet, vagy három. 2794# Attól függ, hogy hány napunk van még.) 2800# 2800# Ezért azt mondhatjuk, hogy van egy pont, ahol a biztonságra való törekvésünk ellenségünkké válik, és olyan 2810# mértékben korlátozza be az életünket, szűkíti le az életlehetőségeinket, amitől... hát amitől szinte már akkor 2821# alig élünk. Ezért mondhatjuk azt kifejezetten a realitás talaján, hogy van egy pont, ahol a legbiztonságosabb, 2832# ha bízunk. A legbiztonságosabb, ha döntünk a bizalom mellett. Mert a bizalommal együtt egyszer csak közelebb jön 2843# a realitás, szembe merünk nézni a félelmeinkkel, és a sebzettségre tudunk valamilyen választ adni. Tudunk 2854# szabadon élni akkor is, ha az emberi élet nagyon törékeny, és nagyon sebezhető. Akkor is. Egy... olvasok. 2865# 2865# Yalom - "Velem is megtörténhet?" 2867# Ez a címe. Yalom nevű pszichoterapeuta, pszichiáter egy kliensével való beszélgetését írja meg. Elva - így 2876# hívják a hölgyet. 2878# Elva leült, sóhajtott és azt mondta "Soha nem gondoltam volna, hogy velem is megtörténhet." Kirabolták. 2886# Elmondása alapján közönséges táskarablás lehetett, a tolvaj biztosan a vendéglőben szemelte ki. Látta, hogy a 2896# három idős hölgy kézpénzzel fizet. Nyilván követhette Elvát a parkolóba, majd elrohant mellette, kirántotta a 2905# kezéből a táskáját, és beugrott egy autóba. Elva dagadt fájós lábai ellenére azonnal visszarohant segítségért a 2914# vendéglőbe, de persze már túl késő volt. Néhány órával később a rendőrség egy útszéli bokorban megtalálta az 2923# üres táskát. 300 dollár sokat jelentett Elvának, és néhány napig az elveszett pénz foglalkoztatta. Majd az 2932# aggodalom fokozatosan csillapodott, a helyében pedig a keserű élmény maradt, amit azzal a mondattal fejezett ki: 2942# "Soha nem gondoltam volna, hogy velem is megtörténhet." A táskával és a 300 dollárral együtt egy illúziót is 2951# elragadtak tőle, a személyes különlegesség illúzióját. Mindig e privilegizált körben élt, kívül a 2959# kellemetlenségen, a fájdalmas nehézségeken, amivel az átlagemberek találkoztak, azok a hemzsegő tömegek a 2968# bulvárlapokból és a hírekből, akiket folyton kirabolnak és megnyomorítanak. 2975# 2975# Most eltűnt az életéből a meghittség. Eltűnt a biztonságérzete. Számára az otthona mindig hívogató volt. Most 2984# zárakat, riasztókat, telefonokat látott. Minden reggel hatkor sétáltatta a kutyáját, most a reggeli nyugodtság 2994# veszélyesnek tűnt. Folyton megálltak a kutyájával és hallgatóztak. Elva esetében több történt egyszerű 3003# támadásnál, a világszemlélete tört össze. Gyakran mondogatta, amíg valakinek van szeme, füle, és szája, addig én 3013# ápolom a barátságunkat, de annál tovább nem. Elvesztette a jóindulat erejébe vetett hitét, a személyes 3022# sebezhetetlenség érzését. Megfosztottnak, közönségesnek és védtelennek élte meg magát. A durva találkozás a 3031# rablással darabokra törte életének eddigi mázát, és brutális módon felerősítette a férje halálát követő 3041# érzéseit. Az eszével tudta, és egy pillanatra sem felejtette el, hogy a férje meghalt, miközben ugyanazon rutin 3050# szerint élte a mindennapjait, mintha még élne. 3055# 3055# Második rész. Tulajdonképpen a rablás rádöbbentette hétköznapiságára. A "Nem gondoltam, hogy velem is 3064# megtörténhet." azt tükrözte, hogy elveszítette a sebezhetetlenségébe vetett hitét. Az emberekben létezik egy 3075# irracionális érzés saját különlegességünkre és sebezhetetlenségünkre vonatkozóan. Ez haláltagadásunk fő 3085# módszere, s a halálszorongás csökkentésének feladatát végző elmeműködés teremti meg a sebezhetetlenség 3095# irracionális hitét. Vagyis az olyan kellemetlenség, mint az öregedés és a halál csak másokat érhet, minket nem. 3106# Mi kívül élünk a törvényeken, az emberi és a biológiai végzet fölött állunk. A bánat okozta seb azonban 3117# fölszakadt. Ez volt az a pillanat - gondoltam - amikor teljesen föl kell nyitni a sebet, kitisztítani és hagyni, 3128# hogy begyógyuljon. 3130# 3130# "Pontosan tudom, mit ért ez alatt, hogy soha nem gondolta, hogy önnel is megtörténhet." - mondtam. "Nekem is 3140# nehéz elfogadni, hogy ezek a szerencsétlenségek, öregedés, veszteség, halál velem is meg fognak történni." 3151# mondta a segítő. Elva bólintott, szemöldöke árulta el, hogy meglepődik a személyes közlésen. A szeme megtelt 3162# könnyel, s én éreztem, jó nyomon haladok, és folytattam. "Ezt már előtte is tudtad persze, de csak az egyik 3172# részed tudta, a másik tagadta. Most viszont, hogy meghalt a férjed, már tudod. S hogy ellopták a táskád, most 3183# már tudod, hogy valóban meghalt. Nincs a kertben, sem hátul a műhelyben, sehol sincs, már csak az emlékeidben." 3194# Elva elkezdett zokogni, zömök alakját a sírás rázkódtatta néhány percig. Ez előtt még sohasem sírt. A tekintetem 3205# a táskájára tévedt. Ugyanazt az ellopott, agyonhasznált darabot hordta, és azt mondtam neki. "A balszerencse egy 3216# dolog, de azt csak magának köszönheti, hogy egy ekkora valamit cipel magával." és a táskára mutattam. (Na most 3227# jön aztán a fordulat!) 3230# 3230# Elva merészen, mint mindig, válaszul nem felejtette el fölhívni a figyelmemet az agyontömött zsebeimre, meg a 3240# szék melletti asztalon lévő rendetlenségre. (Ugye, ez amikor érzelmileg nehezen érzi magát valaki és támad, hogy 3250# egy kicsit jobban legyen.) A táskáját pedig csak közepes méretűnek mondta. "Viccel? Nézzük csak meg!" Elva 3260# felélénkült, föltette a táskáját az asztalra, nagyra nyitotta és elkezdett kipakolni. Az első tétel, ami 3270# előkerült, három üres kutyagumis zacskó volt. "Látom szüksége van két darabra pluszban vészhelyzet esetére." 3280# állapítottam meg. Kuncogott és tovább pakolt. Együtt megvizsgáltuk a holmikat, és minden darabot egyesével 3290# megvitattunk. Elva elismerte, hogy 3 csomag papír zsebkendő és 12 toll, valamint 3 ceruza tényleg sok, de 3300# ragaszkodott a 2 üveg parfümhöz, és a 3 hajkeféhez, és csak legyintett, amikor megkérdőjeleztem, hogy minek van 3310# szüksége egy nagy zseblámpára, egy terjedelmes jegyzettömbre és egy csomó fényképre. Mindezen vitáztunk egy 3320# kicsit, az 50 darab 10 centesen, a 3 csomag cukorkán, alacsony kalóriatartalmúakon természetesen, csak 3330# kuncogott, amikor megkérdeztem. "Elhiszi Elva, hogy minél többet eszik ezekből, annál vékonyabb lesz?" 3340# 3340# Volt ott egy műanyag tasakban narancshéj. "Soha nem tudhatod, hogy ezekre mikor lesz szükséged. - mondta. Volt 3349# azonban nála néhány kötőtű is, egy csomag élesztővel. Egy felére fogyott papírkötetű King regény. Azért csak 3359# felére fogyott mert Elva kitépi a már elolvasott oldalakat, mert azt nem érdemes megtartani. Volt nála egy kis 3369# tűzőgép is, 3 napszemüveg, a táska tágas szegleteiben fémpénzek, gémkapcsok, körömcsipeszek, dörzspapír, és 3378# néhány kötszernek tűnő tárgy is. Amikor a nagy táska teljesen kiürült, Elva és én nagy csodálattal kezdtük a 3388# tartalmát az asztalon sorba rendezni. Sajnáltuk mind a ketten, és valóban én is sajnáltam, hogy nem volt több 3397# minden a táskában, és már nem pakolhatunk tovább. Megfordult és mosolygott. Kedvesen néztünk egymásra, rendkívül 3407# meghitt pillanat volt, ilyet még egyetlen betegem sem tett, mindent megmutatott, ami a táskájában volt. Én pedig 3417# mindent elfogadtam és újabbakat kértem. Minden zugba, zsebecskébe követtem, áhítattal töltött el, hogy egy idős 3427# hölgy táskája egyaránt szolgálhat mind az elzárkózás, mind a meghitt közelség eszközéül. Vezethet a létezés 3437# teljes elszigeteltségéhez, vagy a meghitt közelséghez, ami eloszlatja a félelmeit, ha magát az elszigeteltség 3447# tényét talán nem is. Ez volt az átalakulás órája. A meghitt közelség ideje, nevezzük szeretetnek, fölszabadító 3456# érzés. Ebben az egy órában Elva mindenkitől elhagyatva helyzetből a bizalom vállalásának pozíciójába érkezett. 3466# Igazi életre kelt, és megbizonyosodott arról, hogy ismét képes az emberi közelségre. Azt hiszem ez volt életem 3476# legjobb órája. (Most akkor egy gondolat.) 3480# 3480# Miért kérdések, és a rá adható válaszok 3483# Föltehetjük azt a kérdést, emlékeztek, a miért kérdések mintájára, hogy "Miért a szenvedés a világon? Miért az 3492# ártatlanoknak a nyomorúsága? Miért a baj, az igazságtalanság, és, és, és...?" Emlékeztek, milyen választ adtunk 3501# rá. Hogy ezekre a kérdésekre cselekvésben tudunk választ adni, mégpedig személyesen, konkrétan, magunk felé 3509# föltett kérdések formájában a cselekvésben adott válaszaink révén. Föltehetjük akkor azt a kérdést "Jó, most 3518# ebben a hetedik sémában, a veszélyeztetettségnek, a sebezhetőségnek a sémájában nem egy realitással találkozunk? 3527# Nem azzal, hogy tényleg meg fogunk halni? Hogy tényleg meg fogunk betegedni? Hogy 40 év fölött már nem tényleg, 3536# hanem tudjuk? Hát hogy hol van akkor a határ? Akkor hogyan tudjunk szabadon létezni legalább egy relatív 3545# szabadsággal, ha az a realitás, hogy meg fogunk halni, hogy sebezhetők vagyunk, hogy bárkivel bármikor bármi 3554# megtörténhet? Hogy tudunk akkor úgy élni, hogy az értelmes legyen? Hogy tudunk erre a... nem csak a 3562# sebzettségre, erre a sebezhetőségre valamilyen értelmes választ adni?" És most már tudjuk, hogy a válaszadást 3571# nem szavakban kell megtalálnunk. "Hogy akkor van-e gondviselés, vagy nem?" Ha van értelmetlen kérdés, ez ez. 3580# 3580# Ez a kérdés, hogy "Akkor most van-e gondviselés, vagy nem?" értelmetlen, semmi mást nem tesz velünk, mint 3589# konzerválja a félelmeinket. Ez a kérdés értelmetlen, el vele. A megfelelő kérdés így szól, ha az ember 3598# olyannyira sebezhető, megbetegedhet, meg is halhat, ha az ember veszélyeztetett lény - ahogy az autóvezető 3608# oktatóm nevezett bennünket embereket az autó biztos közegéből, puhatestű - ha az ember puhatestű lény, akkor 3617# milyen választ adjunk arra, hogy van-e gondviselés, és van-e oltalom a világon? Hogy van-e gondviselő Isten? Mi 3628# a válaszunk, ami ott válasz, ahol a kérdés születik? És a kérdés nem itt születik, hanem itt, az összes 3637# sejtünkben születik, az élettapasztalataink által a legbelsőnkben születik. Tehát nem egy gondolatra várunk, 3647# amikor egy kérdést fölteszünk. A válasz tulajdonképpen ugyanaz, mint a miért kérdésekre. 3655# 3655# Cselekvésben adható meg, és ha elkezdünk cselekedni másokért, fölismerve a kiszolgáltatottságukat, a 3662# sebezhetőségüket, a halandóságukat, és a mulandóságukat. Ha elkezdünk emberekért cselekedni, és éppenséggel 3670# kinyitni az ajtót, miután a félelem kopogott, de kinyitjuk, mert döntöttünk a bizalom mellett, és elkezdünk 3678# halálra szánt emberekért cselekedni, és ha lehet, itt-ott egy picit hosszabbítani az életüket. Hogy elkezdjük a 3687# beteg embereket a magunk módján gyógyítani, ahogyan csak lehetséges. Vagyis arra a kérdésre, hogy van-e oltalom, 3695# vagy gondviselés, a válasz az, hogy "Gyere, adok neked egy tányér levest. Mit tudom én, hogy van-e Gondviselő 3704# Isten, de nálam van egy tányér leves, és te bejöhetsz ide és ehetsz ebből a levesből." Ez a válaszom arra a 3712# kérdésre, hogy van-e oltalom vagy gondviselés, vagy gondviselő Isten? És minél inkább merek szembemenni a 3720# félelmemmel, azzal, hogy sebezhető vagyok, hogy megbetegedhetem, hogy megőrülhetek, s az összes többi, és 3728# cselekvésben konkrétan adok választ, annál inkább együtt tudok élni a magam sebezhetőségének a realitásával, a 3736# halálra szántságomnak a realitásával, annál kevésbé fogja az életemet megakadályozni, megbénítani, beszűkíteni 3744# az, hogy meg fogok halni. Sőt annál inkább lesz életkedvem, sőt, azt mondja egy terapeuta, a fordulat igazából 3753# akkor történik meg, amikor nem egyszerűen csak élni akarunk már, hanem lendületbe jövünk. 3760# 3760# Emlékeztek, az előző kliens mit mondott? Azt mondta "Na én most már ezt így nem csinálom tovább. Én így nem 3768# fogok élni." Szinte látjuk, ahogy lendületbe jön. Tehát attól, hogy olyanok vagyunk, amilyenek, hogy az emberi 3778# sorsba vettettünk bele, ahogy a filozófus mondja, háhh, nagyon is tudunk erre választ adni. És ez egy óriási 3787# nagy dolog. (Akkor most egy záró történet. Nem, hát nem, nem, mert két történetet akarok még. De az egyiket 3795# szeretném, szeretném elolvasni, a másikat csak elmondanám, és a történet, amit elolvasok, pontosan azt fogja 3804# megmutatni, mi történik akkor, ha valaki nem a sebzettségből ad választ a sebezhetőségre, hanem a sebzettségre 3814# ad választ.) 3815# 3815# Yalom - "Szólok a rendőrnek!" 3817# Egy gyönyörű könyv ez, Yalom írta "Szólok a rendőrnek" ez a címe, 50 oldal az egész. Tehát éppenséggel... nekem 3827# is ilyeneket kéne írni. Mától kezdve fölteszem a polcra, "Feri, tehát amit nem tudsz ennyiben megírni, azt hagyd 3838# már a csudába! Nem, nem, hát most már négy napra? Négy napra ilyen könyveket kell. Vagy csak három van? Hát ne 3848# túlozzunk! Tehát három napra ez pont jó lesz. És azért, mert csak a végét szeretném nektek elmondani, ezért nem 3858# olvasom föl az 50 oldalacskát. Miről van benne szó? Egy fiatalemberről, egy magyar fiatalemberről. De most iszom 3869# egy picit. 3870# 3870# A fiatalember, egy zsidó fiatalember 1944. Beterelik már őket, összegyűjtik őket és elindítják a menetet a 3880# pályaudvarra. Ő azok között van, egy-két fiatalember van, akik olyan nagyon akarnak élni, és olyan nagyon 3890# fölismerik, hogy a helyzetben mi az, amikor lehet valamit tenni, hogy megszökik a menetoszlopból. Attól kezdve 3900# Budapesten bujkál, és hamis papírokat szerez, keresztényként él, van egy munkahelye, amit egy keresztény barátja 3911# szerez neki. A barátjával együtt élnek és igyekeznek zsidó társaikat menteni, ami többé-kevésbé szinte semmi 3921# mást nem jelent, minthogy megpróbálnak egy-egy nyilast megölni, ahogyan a különböző menetoszlopokban elöl-hátul 3932# ők vannak. Kézigránátokat dobnak oda, lőni próbálnak, menekülnek, és próbálnak hamis okmányokat szerezni zsidó 3942# férfiaknak és nőknek. 3945# 3945# Amikor megy az utcán, azt látja, hogy egy nyilas kísér két embert, egy 60 év körüli férfit és egy 60 év körüli 3953# nőt. Látni való, hogy a férfit már csúnyán megverte ez az ember, és ő az utca másik oldalán megy, de hát nem 3962# tudja levenni a szemét róluk, és persze hogy benne van az is, hogy valamit tenni értük, és (Egészségedre!) olyan 3971# hosszan nézi őket, hogy ennek a nyilasnak föltűnik a tekintete és áthívja őt erre az oldalra. Azt mondja "Te is 3980# zsidó vagy, gyere velünk!" Ő nagyon megijed, mert éppenséggel a hamis keresztény igazolásokhoz két pecsét bent 3989# van a zsebében, amit este kellett volna átadnia valakinek. Hogyha megmotoznák és észrevennék a pecséteket, azon 3998# nyomban ott megölnék, ezért mindenképpen meg akar szabadulni a pecsétektől. Szerencsére a fa része nincsen nála, 4007# hanem csak a gumi része, és van nála néhány levél, és engedélyt kér ettől a nyilastól, hogy azt a két levelet - 4016# mert hogy őneki munkába kell mennie és váltig állítja, hogy ő nem zsidó - hogy ezt hadd dobja be a postaládába. 4025# Megengedi neki ez az ember, és akkor ügyesen fogja, és a két pecsétet a levelekkel együtt be tudja rejteni a 4034# postaládába. Picit megkönnyebbül, hogy mégiscsak tudott magáért valamit tenni, s egyszer csak egy rendőr jön 4043# velük szemben az utcán. 4045# 4045# Ahogy a rendőr szembejön, ő elkezd kiabálni a rendőrnek, hogy "Én nem vagyok zsidó, de itt ez a nyilas, 4052# megállított engem és visznek minket, de hát nekem dolgozni kell, be kell érnem a munkahelyemre. Mit fog nekem 4060# szólni a főnököm? Hát én nagyon komoly munkát végzek." És akkor a rendőr és a nyilas elkezdenek egymással 4068# összetűzni, és végül a nyilas elengedi a fiatalembert, de azt mondja, megfenyegetve őt, hogy ha nem kíséri be őt 4077# a rendőrőrsre, akkor ő utána fog járni, és megüti majd a bokáját. Elmennek egy sarokra, a rendőr a fegyverét 4085# beteszi a fegyvertáskájába, pisztolytáskába, és elengedi őt. 4090# 4090# A történetnek van jelentősége, mert őt azután egy életen keresztül nyomasztja, hogy ezért a két emberért ott nem 4100# tett semmit, hanem magát mentette. Igen ám, de mi történik ezzel a fiatalemberrel? 17 évesen az Egyesült 4110# Államokba kerül, egy év iskolai tanulmányok után fölveszik az orvosi egyetemre, kitűnővel végez. Utána, ahogy 4120# elvégzi az orvosi egyetemet, a szakvizsgája után főorvosnak nevezik ki. A világ egyik legzseniálisabb 4129# szívsebésze lesz belőle. Számtalan újítása van. Később már nem csak a szívsebészetben hoz forradalmi újításokat, 4140# mindenkinél többet műt. A környezete nem érti, hogy képes valaki ilyen döbbenetes munkabírásra. Állandó 4149# újításaival embereknek az ezreit és tízezreit menti meg, és olyan betegeknek adja vissza az élet lehetőségét, 4159# akikről bárki más szakember lemondana, vagy az ő újításai révén menthetetlenek lennének. Yalom a jó barátja. 4170# 4170# 75 évesek, 50 éves diplomaosztáson találkoznak. Jó barátok egyébként, de akkor történik valami. 50 év! 75 évesek 4180# mind a ketten, vagy 76. és azt mondja ez a szívsebész barát a pszichiáter orvos barátnak, hogy "Te, akarnék 4190# neked valamit mondani." Yalom 50 éve a terapeuta, 50 éve gondolja azt, hogy hát valamit kéne tenni a barátjával, 4200# hát ilyen rettenetes múlt, az örökség, hogy olyan életet él, ami egyszerűen őrület, hogy ennyit dolgozik. Akkor 4211# a barátja azt mondja "Gyere, igyunk meg egy fröccsöt, mondok neked valamit." Akkor elmondja, hogy Venezuelában 4221# nyitottságot mutattak egy körházban, hogy életmentő szívsebészeti eljárásokat lehessen odavinni az Egyesült 4231# Államokból, és ezért, miközben ott rettenetes katonai, polgárháborús helyzet dúl, és senki a munkatársai közül 4241# nem mert odamenni, ő úgy dönt, hogy elmegy. Mert hogy ott akkor embereket lehet megmenteni. 4250# 4250# El is megy, és a repülőtéren el akarják rabolni. Odamegy valaki hozzá, és kiadja magát biztonsági embernek, 4259# elveszi tőle a bőröndjét, és amikor az útlevelét kéri tőle, akkor egyszer csak a vészcsengő megszólal ebben a 76 4270# éves öreg professzorban, és nagyon nahgosan elkezd kiabálni, hogy "Szólok a rendőrségnek! Szólok a 4279# rendőrségnek!" Megzavarodik ettől az ember, a megzavarodottságát kihasználja, 76 évesen fogja, visszarántja a 4289# saját táskáját, és elrohan a valódi biztonsági emberek felé. Elmondja a történetet, a rendőrség próbálja 4299# megkeresni aezt az embert, és elmondják, hogy nagy szerencséje van, mert a repülőtéren már hat embert raboltak 4309# el néhány hét leforgása alatt. Ő pedig, mikor leszáll a repülőről, az átszállás miatt 3 órát kell várnia, s ott 4319# egyszer csak történik vele valami. Eszébe jut az az emklék, ami 60 évig nem jutott eszébe, amikor tizenévesen 4329# Pestnek az utcáján ment, amit az előbb elmondtam nektek. 60 évig a történet nincs a tudatosságában, de egyszer 4340# csak ez előjön. Aznap éjszaka álmodik, és ezt az álmot szeretném elmondani nektek. Ez a könyvnek a legvége. 4350# 4350# Ül a terapeuta barátjával, és azt mondja (Hű-űűű-űűű, hogy lesz...? Még ez belefér, nem? Vagy most akkor... nem 4359# t'om, jövő héten? Azt mondja.) "Késő éjszaka volt, egy műtő várójában vagyok, a hely olyan, mint a bostoni 4367# városi kórházban, ahol sok éven át sok éjszakát töltöttem el. Megnézem az ellátásra váró betegeket, fölfigyelek 4376# egy öregemberre, aki egy padon ül. Zakóján élénksárga Dávid csillag. Mintha ismerném, de nem tudom biztosan 4385# megmondani, hogy kicsoda. Azután a műtő öltözőjében találom magam, megpróbálok átöltözni a sebész köpenybe. 4394# Sehol se találom a köpenyt, úgyhogy abban a csíkos pizsamában sietek be a műtőbe, ami az öltönyöm alatt van. 4402# Kék-szürke csíkos, igen, mint a rabruha a koncentrációs táborban. A műtő üres, kísértetiesen üres, sehol egy 4411# nővér, egy asszisztens, nincs technikus, aneszteziológus, nincs kék vászonnal leterített, műszerekkel szép 4420# sorban telerakott asztal, és a többi. Nincsen szív-tüdő gép, amire mindenképpen szükségem van. Egyedül vagyok, 4429# elveszettnek és kétségbeesettnek érzem magam, körülnézek. A műtő falait kopott sárga bőröndök takarják saroktól 4438# sarokig, padlótól mennyezetig. Sehol egy ablak, sőt egy akkora üres falfelület sincs, ami elég egy 4446# röntgenfilm-nézőnek, semmi más, csak bőröndök. Olyan bőröndök, amilyeneket az öreg zsidó emberek cipeltek 4454# Budapesten, például az is ott, a géppisztolyos nyilas ember előtt." 4460# 4460# "Látom, hogy a műtőasztalon meztelen férfi vergődik. Odalépek hozzá, ismerős. Az a férfi, akit a váróban láttam. 4468# Akkor jövök rá, hogy ő az a halálba tartó összevert férfi, akit a pesti utcán láttam a bőröndjével. Két golyó 4477# ütötte lyukból vérzik a meztelen mellkasára tűzött Dávid csillagon át. Egy szál magam vagyok, senki sem segít, 4486# műszereim nincsenek. A férfi nyöszörög és haldoklik, föl kell tárnom a mellkasát, hogy hozzáférjek a szívéhez, 4495# és megállítsam a vérzést. De nincsen szikém. A következő pillanatban a férfi mellkasa föltárva tátong, a vágás 4503# közepén a szíve petyhüdt, erőtlenül ver. A két golyó ütötte lyuk minden dobbanásra sugárban löki ki az 4512# élénkpiros vért a szív elülső falából, befröcskölve a lámpa üvegét, az erős fény vörösessé tompul. A vér 4520# visszacsorog a férfi csupasz mellkasára. Be kell zárnom azt a két lyukat a szívén, de nincsen folt, amivel 4528# bezárjam. Aztán egyszer csak a jobb kezemben ollót tartok. Kivágok egy kerek foltot a csíkos pizsamanadrágomból, 4537# odavarrom a foltot az egyik lyukra, a vérzés eláll. A szív megtelik vérrel, a lüktetés erősödik, de aztán a 4546# másik, még nyitott lyukból valóságos vérgejzír szökik föl. A szívverés lelassul, a vérsugarak egyre lanyhábbak, 4555# már nem érik el a lámpát, visszahullanak a kezemre, miközben dolgozom. Egyik kezemet a lyukra teszem, kivágom a 4564# pizsamámból a második kerek foltot, a másik lyuk szélére öltöm. A vérzés eláll, de a szív kiürül, a szívverés 4572# gyöngül, aztán abbamarad. Próbálom masszírozni a szívet, de a kezem nem mozdul. Ekkorra egyre több ember tódul a 4581# műtőbe, ami most már inkább olyan, mint egy tárgyalóterem. Vádlón néznek rám. Verejtékben úszva ébredem." 4590# 4590# Itt mármost nem az álom, itt már csak beszél a barátjához. "A lepedőm, a párnám csupa víz volt, és ébredés 4599# közben egyre csak az járt eszemben, ha meg tudtam volna masszírozni a szívét, megmenthettem volna az életét. 4609# Aztán fölpattant a szemem, rájöttem, hogy az egész csak álom volt, és már nem nyomasztott annyira. De még ébren 4619# is azt ismételgettem magamban, bárcsak megmenthettem volna az életét. - Ha megmenthetted volna az életét, 4629# akkor... Ne hagyd abba, Bob! - De nem tudtam megmenteni az életét, nem volt műszerem, nem volt foltom és nem 4639# volt fonalam és nem ment. - Jó, tehát nem tudtad megmenteni. Nem volt fölszerelésed a műtőben, hogy megmentsd. 4649# És nem volt fölszerelése annak a 15 éves fiúnak sem, aki azon a napon magát is éppen csak hogy meg tudta 4658# menteni. Azt hiszem, ez a kulcs az álmodhoz. Mégis minden éjjel bíróság elé állítod, és bűnösnek vallod magad, 4668# és vezekléssel töltöd az életed. Régóta figyellek, Bob Brant, és most meghoztam az ítéletet." Erre Bob fölkapja 4679# a fejét. "Kimondom az ártatlanságod." Ez egyszer Bob nem jutott szóhoz. Fölálltam, és mutatóujjammal ráböktem és 4689# megismételtem. "Kimondom az ártatlanságod. - Nem tudom, bíró úr, átgondolta-e az összes bizonyítékot? Nem azt 4699# jelenti-e az álmom, hogy önfeláldozással megmenthettem volna az öregembert? Álmomban fölvagdaltam a ruhámat, 4709# hogy megmentsem. De 60 évvel azelőtt, a budapesti utcán nem az öregemberrel törődtem, nem a feleségével, hanem 4719# magamat mentettem. - De Bob, az álom választ ad a kérdésedre. Az álomban odaadtad a ruhádat, szétvágtad, az se 4729# volt elég. - Tehettem volna valamit. - Hallgass az álmodra, Bob! Olyasmit mond, ami a szívedből jön. Nem tudtad 4739# volna megmenteni sem őt, sem a többieket. Sem akkor, sem most. Bob, ártatlan vagy." Lassan bólintott, egy ideig 4749# némán ült, aztán az órájára nézett. "11 van, rég le kellett volna feküdnöm, megyek. Mennyi tiszteletdíjjal 4759# tartozom? - Csillagászatival. A zsebszámológépem kéne, hogy kiszámoljam neked. Mindegy mennyi, az éjszakai 4769# esküdtszék elé viszem. Talán megítélnek neked egy áldást, vagy egy lazacos szendvicset reggelire." Felém 4778# fordult, a szemembe nézett, átöleltük egymást olyan hosszan, mint még soha. Aztán mindketten elballagtunk az 4788# éjszakánk felé. 4790# 4790# Ez az ember egy egész életen keresztül a sebzettségre adott választ. Ahogy elvégezte a gimnáziumot, az 4803# egyetemet, ahogy több mint 50 éven keresztül operált és embereket mentett és gyógyított, és mentett és kitalált 4817# rengeteg új sebészeti beavatkozást. Ezt nevezzük sebzettségre adott válasznak. A történet számomra azért olyan - 4831# nem csak gyönyörű meg szép, hanem - fontos is, mert a gyógyulás 76 évesen történik. A közös szál, ami a 4844# gyógyulást lehetővé teszi, az az, hogy 15 évesen fölkiált, és azt mondja "Szólok a rendőrnek!". Amikor 60 évvel 4859# később a venezuelai reptéren megint fölkiált, hogy "Szólok a rendőrnek!", akkor a két történet benne találkozik. 4873# Ezért az álomban lehetővé válik a 60 évvel ezelőtti életesemény s a jelennek az összekapcsolása. Utána 4886# találkozik a barátjával, aki érti a dolgát, hogy mi történt. De akkor ez azt jelenti, hogy ez az ember, most 4900# mondjuk így nagyon sarkosan, gyógyulás nélkül választ adott arra a kérdésre, hogy van-e oltalom? Hát nem 4913# akármilyen választ adott rá. Hogy gyógyulás nélkül tudott a sebzettségére adott válaszként élni egy életet. És 4928# talán úgy ajándékba a végére kapott még gyógyulást is. 4935# 4935# Hű, hű! Ilyet még nem csináltam soha. 10 perccel túl... de hát ugye 3 nap van, most már másképp mérik az időt. 4956# Nagyon köszönöm akkor a figyelmeteket. (taps)
20121218 ¤ Lejegyezte: Vinkó Zoltán Tamás
