panorámakép

2012.11.13-masodpercjelolessel

A pálferi wikiből

20121113 ¤

0000# Köszöntelek benneteket! Isten hozott mindannyiótokat!
0003# Annál a sémánál vagyunk, és természetesen megint csak ismétlem, és ismétlem, nem ez a kifejezés, vagy ami
0011# mögötte van az, ami igazán fontos nekünk, hogy így séma, úgy séma, hanem az, hogy a sémákon keresztül valamit
0019# meg tudunk érteni, valamit jobban meg tudunk látni. Még jobb esetben nem csak megértünk vagy meglátunk valamit,
0027# hanem valahogy az életünk tud alakulni, vagy fordulni. Jó irányban el tudunk kezdeni cselekedni. Tehát nem
0035# valamiféle séma-terápiás szakkollégium ez, hanem a séma terápiának az irodalmát nagyon jól tudjuk használni.
0043# Ezért beszélünk róla, és így jutottunk el ahhoz a sémához, amit egyébként így neveznek meg...
0050# 
0050# Függőség és alkalmatlanság séma
0052# Hogy mikor valaki úgy érzi, hogy ő alkalmatlan az életre, és az alkalmatlanságának az érzései, a hozzá fűződő
0060# gondolatai, az ahhoz kapcsolódó fizikai állapota, s az összes-összes emléke, amit nagy gondossággal, bár nem
0068# tudatosan, kiválasztott, hogy maga előtt is igazolja a saját alkalmatlanságát, mindez itt van egyben őbenne jól
0077# koncentráltan, megrázottan. Tehát bármelyik részét nézzük, mindegyikből csak úgy bugyog az alkalmatlansága.
0085# Aztán ennek okán pedig ennek a sémának van akkor egy másik kimenő iránya, hogy "Na, hát ha alkalmatlan vagyok,
0093# mi mást is csináljak, mint hogy..." Leülök, hát ne haragudjatok, én hogy tudnék most egy ilyen alkalmat itt
0101# megtartani? Ne haragudjatok, most ezt átéltem teljesen. Hogy, hogy képzeltétek ezt idáig? Hát hogy, hogy menne
0110# már? Dehogy megy. És most úgy érzem, hogy valahogy az alkalmasságomhoz illik ez a kis dobogócska. Ugye ez úgy...
0118# most valaki, valaki fölismerte, hogy hát nem is jár több. Hogy ez így... hát ha tudnék többet, lenne nagy
0126# dobogó, de hát arra a kis tudásra, ami itt van, minek? Ugye, élje meg, hogy körülbelül ennyi. Nem segítene
0134# valaki? Ne, jaj, ez milyen kedves! Milyen kedves simogatást kaptam, és hozzá egy mondatot, hogy "Szeretünk
0142# Feri!" Hát ez jól esett. Jól esett, de ettől még jobban elgyöngültem. Hát tulajdonképpen ez jól esik, vissza is
0151# ülök. Lehet, hogy erre vágyom, hogy hát simogassatok még, én itt elvagyok, és akkor majd ha lejár az idő,
0159# szóljatok.
0160# 
0160# Látjátok, milyen érdekes ez, persze pontosan így van. Jól esik, mikor valaki: "Szeretünk Feri!", meg
0168# megsimogatunk, és máris mélyebben vagyok a sémám világában, mint voltam. ("Küzdj meg!") "Küzdj meg!" Péter,
0177# mindjárt olyat behúzok neked! Nekem ne szólj be! Szóval éppen ennek kapcsán jutottunk el oda, tehát hogy van egy
0186# belső élményem magamról, tudjuk a négy elemét. Alkalmatlan vagyok az életre, alkalmatlan vagyok alapvető
0195# dolgokra, az életem fönntartására, a munkavégzésre, a társkapcsolatra - alkalmatlan vagyok. Aztán a kimenő
0203# irány, itt hagytuk abba, mikor oda bekuporodtam, ez pedig az, hogy tehát akkor egészen világos, hogy oda
0212# sündörgök hozzátok, magatokhoz édesgetem magamat, és hogy akkor "Szeressetek! Segítsetek! Adjatok jó tanácsokat!
0221# Hogy érdemes? De tulajdonképpen ha szerettek, az elég is. De tényleg, az elég is. Végül is ha szeretet van,
0230# minden van. Ugye, édes! Minden van. Ha szeretet van, minden van!" És akkor így vagyok, s akkor "Szeressetek!" ÉS
0240# olyan jól esett, mondtad, hogy "Feri, szeretünk!" ez olyan jó, ez nagyon jó. Jaj, én nem, most úgy érzem, hogy
0249# többet nem kérek az élettől. Nem is kérek, nem is várok, ez elég így, elég így, így jó. Jó, na abban segítsetek
0258# majd, ha vége van, akkor szóljatok, hogy mégis csak ne maradjak túl sokat itt.
0265# Éppenséggel pontosan egy
0266# pillanat alatt megtörténik az, amiről maga a séma is szól. Miután a környezetünk felé kifejezzük azt, hogy
0273# alkalmatlanok vagyunk, s olyan bénák vagyunk, könnyen összefonódik ez a csökkentértékűség szégyen sémával. De
0280# szép is lenne, mondtuk, hogy van 18 séma, ha mindenkinek csak egy adatott volna. Na hát ebből nem. Ebből nem.
0287# Tehát az a minimum, hogy 2-3-at összegyúrt nekünk a sors, és akkor azzal vagyunk. Vagyis rögtön kifejezzük a
0294# környezetünk felé különböző formákban, módokban, hogy "Ezt nem tudjuk, ezt most nem értjük, segítsetek,
0301# mentsetek meg bennünket... engem! A többiekre ráértek, mert most én vagyok nehéz helyzetben. Tehát:
0307# alkalmatlanság függőség séma, és erre vonatkozóan beszéltünk arról, hogy van itt két fontos irányunk, ezt
0314# szeretném majd most továbbvinni. Péter kedvéért is, mert mondta, hogy szedjem össze magam.
0320# 
0320# A katonai kiképzés útja
0321# Ez pedig az, hogy éppenséggel mehetünk a katonai kiképzés útján. Nagyon is jó. Tehát minél nagyobb...
0329# feszültséget bírjuk elviselni, az érzelmi nehézségekben tudjunk talpon maradni, a rettenetes erős
0336# stresszhelyzetre tudjunk megfelelő stresszválaszt adni, kezdjük ezt begyakorolni. Tehát például hogyha
0343# véletlenül kinn maradok, akkor nem kell ütni-vágni az ajtót, nem kell mindenkit elküldeni Honoluluba anélkül,
0351# hogy jegyet vennénk neki. Tehát tulajdonképpen éppenséggel egy olyan élethelyzetre, hogy valahova nem jutottam
0359# be, lehet egy mérsékeltebb stresszválaszra utaló magatartásformát is fölvenni. Na azt nem mondom, hogy könnyű,
0368# de lehet. Szóval az egyik út a katonai kiképzés útja. S akkor azt lehet gyakorolni és gyakorolni és gyakorolni,
0376# trrr... És mi ennek az előnye? Hogy megtanuljuk bírni a feszültséget. Az érzelmi nyomásban is élet- és
0383# cselekvőképesek maradunk és vagyunk. Tehát ezt az irányt nem dobhatjuk ki a semmibe.
0390# 
0390# A bizalmi világ útja
0391# A másik irány pedig, hogy magunk számára is, mások számára is, családunk számára, szeretteink számára, baráti
0399# világunkban egyre inkább kialakítjuk a bizalomnak a köreit. Olyan közegeket teremtünk magunknak is, egymásnak
0406# is, ahol méltán bízhatunk egymásban. Mert megbízhatók vagyunk egymás felé, mert nem adjuk ki egymást, nem
0414# bántjuk egymást, nem ítélkezünk, nem minősítünk, nem moralizálunk, dogmatizálunk, általánosítunk és semmi ilyet
0422# nem csinálunk. Akkor, mikor azokban a közegekben vagyunk, mesterséges módon ez egy önismereti csoport, létre
0429# tudjuk hozni azt a világot, ahol nem kell állandóan magunkat megvédeni, nem érezzük azt, hogy a helyzet
0437# rettenetesen fenyegető, hanem egyszerűen csak szembenézhetünk azzal, hogy mit jelent, ha ki tudom hozni magamból
0445# azt, ami tulajdonképpen bennem van. Mert ha nagyon fenyegető a helyzet, odaülök a lábadhoz, és akkor simogass
0452# meg, mondd, hogy "Szeretlek Feri!", és akkor az jó és nem, nem, nem, semmi többre nem vagyok képes. De egy
0460# megfelelő bizalmi világban, ha azt meg tudjuk teremteni, egyszer csak nem érezzük pontosan mindazt, ami miatt
0467# menekülünk a bizalmi világba. Vagy pedig abba, hogy "Mentsetek meg és segítsetek rajtam! Adjatok jó tanácsot!
0475# Sőt, csináljátok helyettem!" Az a legjobb. Tehát ez a két út.
0480# 
0480# Szenvedélybetegség
0481# Emlékeztek, itt beszéltünk a szenvedélybetegségnek a logikájáról. Gyors ismétlés és megyünk is tovább. Annak
0488# pedig az a logikája, hogy szenvedélybeteg az az ember, aki egy élményszintet, a negatív érzéseknek egy bizonyos
0496# szintjét mindig-mindig el akarja érni. Tehát egy pozitív élményszintet, vagy pedig azt mondja, hogy a negatív
0504# érzéseim egy ponton túl már nem mélyülhetnek jobban, mert az elviselhetetlen. Tehát ha túlságosan is szorong,
0512# túlságosan is feszült, ha túlságosan is szégyenkezik, ha túlságosan is, túlságosan is, akkor ezt enyhíteni kell
0519# mindenképpen, hogy a rossz érzések egy bizonyos pont alá ne süllyedjenek.
0525# 
0525# Nézhetjük negatív irányból. Valamennyire rossz érzést már nem tudok elviselni, azt enyhíteni kell mindenképpen.
0533# Jobb esetben valami jó érzést akarok teremteni magamnak. De ennek a színvonalát, a nívóját mindenképpen fönn
0542# kell tartani. Ez azt jelenti, hogy az illető egyre rosszabb helyzetbe kerül, miközben azon igyekszik, hogy
0550# jobban érezze magát. És itt ez a döntéshelyzet: jól akarod-e érezni magad, esetleg kevésbé akarod rosszul érezni
0559# magad, vagy tudsz azért tenni, hogy jobb helyzetbe kerüljél? Itt jön a paradoxon, amit így nem is mondtunk ki a
0568# múlt alkalommal. (Elég nagy csapással beszélek, ugye? Kicsit tt-tgg-rrr-zzz. Persze ha azt nézzük, hogy a jó
0576# fölfogóképességetekhez képest tudok-e olyan tempóban beszélni... hát nem, hát úgy nem. Hát kétszer olyan gyorsan
0585# is mondhatnám tük-tük-tük, és már menne is. De hát nem, nem... Nem megy. Nem, valahogy ez a mai alkalom ez
0593# annyira... Iszom egy kis kólát, az ad egy kis írt, belülről egy kicsit megsavaz.)
0600# 
0600# Hmm, de érdekes dolgok vannak ott fönn. Az mi ott, például? Megyek, megnézem. Ne haragudjatok, ezt a
0610# feszültséget nem bírom, ami itt van. Egy kicsit úgy kilazítok most. Jaj, látom, a lánc oda van tekerve. Nagyon
0621# érdekes. Szóval, mikor valaki kikapcsol, és az milyen..., egy kis enyhület kell. Tehát ne haragudjatok, így, így
0633# nem tudok dolgozni. Cigiszünet. (Elszív egy cigit. - szerk.) Húhh, na menjünk vissza. Na, de azért előtte egy
0645# kávét még. Megiszok egy kis kávét, c-c-cc... kis kávé most, mielőtt belekezdek, várjunk csak, várjunk csak,
0656# hogy... Nem lehet, hogy... nem lehet, hogy valaki belájkolt engem? Mmm-hmm... Hát a púposát neki! Diszlájk.
0667# Akkor rosszul van, még rosszabbul van. Gondoltam, egy kis enyhületet kap, egy kis... és nem, nem, nem, lejjebb
0678# ment a lájkok száma. Ezt nem hiszem el! Ki volt az, ki volt az? Mert be persze nem vállalja. Nem vállalja. Az
0690# internet inkognitójában csinálja. A rohadékok lehúztak három lájkot. Most így dolgozzak, így, így dolgozzak!
0701# Így, így... tudod mikor? Hát így nem lehet dolgozni. Nem az, hogy nem akarok. Most Lajoskám! Nem arról van szó,
0713# hogy nem akarok. Nem lehet. Így nem lehet dolgozni. Na, jól van.
0720# 
0720# Az EU-ban elfogadták, hogy a munkahelyek stresszmentesek kellenek, hogy legyenek bizonyos szintig.
0728# Legkomolyabban így van. Ez az információ még nem ért el hazánkba. És hát ennek isszuk a levét, ennek, ennek.
0737# Szóval úgy is mondhatnánk, hogy aki nem akar szenvedni, belátta azt, hogy nem érdemes, nem érdemes, nem akar
0746# szenvedni, a legbölcsebb dolog az, ha megtanul szenvedni. A legbölcsebb. Ha éppen csak annyit akarunk szenvedni
0756# az életben, amennyit muszáj, meg érdemes, meg értelmes, akkor a legnagyobb jó, amit tehetünk, hogy megtanulunk
0765# szenvedni, hogy ezt pont bírjuk és viseljük. Aki azt mondja, hogy "Nem tanulok meg szenvedni, mert nem akarok
0775# szenvedni.", rengeteget fog. Beindul a tik-tik-tik-tik. "Annyira szenvedek, ne is haragudjatok... Most azt
0784# nézem, hogy mindig csak innivaló van. Úgy szorongok, érzitek. Mindig csak... és enni? És ha én éhes vagyok?
0793# Miért, az miért nincs itt soha? Egy falat. Miért, azt gondoljátok... olyan feszült vagyok így. Miért, miért
0802# mindig csak inni? Miért? Az ember... Most arra vártam, hogy valaki hoz egy csokit, és csak a papírt hozzátok
0812# ide. Nyomorultak, csak a papírt! Én meg itt állok éhesen, magamból... nem is tudok magamból kivetkőzni, nincs is
0821# magam. Honnan vetkőznék ki?" Na szóval!
0825# 
0825# Szóval, mi az, ami segít? (Hát kedves vagy. Jól van, jól, jól... van azért egy ember talpon a vidéken, egy, egy.
0834# Köszönöm. Köszönöm. De ne haragudjatok, ki kell bontanom. Nem érek arra rá, hogy itt... Kibontom, megeszem,
0844# foglaljátok el magatokat. Hát látjátok, hogy ha valakinek nehéz, az én vagyok. Ne nevessetek ezen. Énnekem
0853# nehéz. Nektek nem nehéz, ne szórakozzatok ezzel. Na, jól van. Na! Gyerünk!)
0860# 
0860# Tehát ha valaki úgy van vele, hogy azt mondja "A legbölcsebb dolog, ha a legkevesebbet akarok szenvedni az
0866# életben, akkor megtanulok szenvedni." Ez. Mert ha mindig enyhíteni akarom a szenvedésemet, mindig valami nívója
0873# kell, hogy az élményeimnek legyen, rettenetesen nehéz helyzetbe kerülök, és zzz-zzzzz. Így tehát eljutottunk egy
0881# újabb megfontolásig. Megint egy sajátos kiegészítő igazság ez.
0885# 
0885# A lelki zavartól a jól létig
0887# Az egyik, hogy a lélektan történetében nagyon megtanultuk azt, és a jól lét pszichológiája, meg a pozitív
0896# lélektan kapcsán beszéltünk erről, hogy azért mégis csak egy orvosi modellből indult el a lélektan is. Tehát
0905# mivel kezdett el foglalkozni? A lelki zavarral. Hát mi mással is? Ment a pszichiáterhez a beteg. Nem volt még
0915# pszichológus, pszichiáter volt, orvos volt. Tehát a lelki zavar megjelent az orvosnál, és az orvos, főleg aztán
0924# az európai orvos, a pszichiáter mechanisztikus kép alapján, valami nem működik benne, tehát az ember olyan, mint
0934# egy gép. Azt meg kell nézni, hogy mi nem működik, diagnózist kell találni, "Kevés az olaj." Nívópálcán
0943# megnézzük. "Uram, csontszáraz a nívópálcája." Na, ez egy diagnózis, s akkor kell bele olaj, mert olaj nélkül nem
0952# megy. Ez a mechanisztikus orvosi modell. Ki kell cserélni, vagy bele kell tölteni.
0960# 
0960# Igen ám, de hogy pát évtizeddel ezelőtt rájöttünk, hogy már mindent tudunk arról, hogy az ember hogy tud rosszul
0967# lenni, és ahhoz képest pláne alig tudunk valamit, hogy hogyan tudunk jól lenni. Hihetetlen jól leírtuk, hogy
0974# milyen sokféleképpen lehet rosszul lenni. Most a mi esetünkben ez miért érdekes? Mert hát hiszen (Ez jó. Mert
0981# hát hiszen... ez ilyen fölfelé emelkedő spirálnak hangzik. Mert hát hiszen.) Nagyon fontos, hogy tudjuk
0987# szórakoztatni magunkat egy előadás közben. Bizonyos pillanatokban ennél fontosabb nincs is Péter, akármit
0994# mondasz, hogy szedjem össze magam, meg legyen egy korrekt előadás. Nincs. Ugye te könnyen... ott ülsz, na. Én
1001# meg ide ki vagyok téve a rettenetes sugárba. Azt se tudjuk, hogy ez mit sugároz rám. Ez lesz a következő séma,
1008# majd... Na! Szóval.
1010# 
1010# Ezért egészen természetessé vált, hogy a mi szemléletmódunk is abba gyökeresedett bele, hogy érzékenyek legyünk
1018# és figyeljünk arra, hogy akkor mi a baj, mi nem működik. Jaj, van az a szám, ismeritek? "Ha vannak szüleim, az a
1026# baj. Ha nincsenek szüleim, az a baj. Ha van tesóm, az a baj. Ha nincs tesóm, az a baj. Ha van feleségem, az a
1034# baj. Ha nincs feleségem az a baj." Ismeritek ezt a számot, ugye? Nem. Hát most... ennél jobbat nem kaphatsz, ezt
1043# most éld át. Most történik a csoda, te meg itt elégedetlenkedsz. Ugye, hogy erről beszélek? Hogy itt kiköpöm a
1051# tüdőm, és akkor "Nem ismerjük." Hát... szóval.
1055# 
1055# Természetes lett, hogy akkor a rosszra koncentrálunk, arra, hogy mi nem működik, mi rossz, és akkor próbáljuk
1063# azt kicserélni, meggyógyítani, föltölteni, leereszteni, valamit csinálni vele. Tehát a rosszra figyelünk, és azt
1072# próbáljuk gyógyítani. Igen ám, de merthogy tudunk valamicskét a személyiségfejlődésről, tudjuk azt, hogy
1080# bizonyos sebek, a személyiségfejlődésnek bizonyos elakadásai olyan korán is keletkezhetnek, olyan mélyen is
1089# lehetnek. Aztán a személyiségfejlődés erre az elakadt vagy egyoldalú, vagy sebzett, vagy lehasított, mindenféle
1097# világra úgy épült később rá, hogy azt nem lehet úgy onnan kivenni. Az nem egy generátor, hogy kiveszem,
1105# fölújítom, berakom. Az nem az. Nem lehet kivenni. Mert ha ki lehetne venni, akkor körülbelül téged kómába kéne
1114# rakni, akkor azt kivenni, és akkor visszarakni, és... de ilyen... Hát arra az alapra épült föl az életed. Azon a
1123# sebzett, egyoldalú alapon tanultál meg életben maradni, valahogy kapcsolatokban lenni, valamennyire jól lenni,
1132# valamennyire rosszul lenni. Az nagy dolog, ha azt meg tudjuk tanulni, hogy hogyan kell rosszul lenni.
1140# 
1140# Kedvet csinálni a kötelességekhez
1142# Az is nagy dolog, olyan - kis kitérő, aztán visszatérek, mert nagyon észnél vagyok ma. Egyszer mondtam egy
1151# beszédet arról, hogy mennyire fontos, hogy... Fontosnak tekintsük azt, hogy valamihez van-e kedvünk, vagy nincs?
1160# Hogy ez fontos. De ezt egy vasárnapi beszédben mondtam el, és ezért aztán nagyon sok tojás fogyott aznap, és
1169# nagyon csúnyán néző emberek vártak rám a templomajtóban. Többek között egy hallatlanul fölháborodott édesanya,
1178# aki azt mondta, hogy ő ilyen fölháborító, nem keresztény beszédet még soha életében nem hallott. Nagyon-nagyon
1188# dühös volt rám, és azt is mondta, hogyha ő ezzel az ars poetica-val élte volna az életét, a gyerekei
1196# megnézhették volna magukat. (Valami történt - szerk.) Visszarakom, és akkor... és hogy... Attól, hogy fontosnak
1205# tartom azt, hogy valamihez van-e kedvem, vagy nincs, ez nem azt jelenti, hogy csak azt teszem meg, amihez van
1214# kedvem, és nem teszem meg, amihez nincs. Hanem mi következhet ebből? Hogy kedvet csinálok magamnak ahhoz, amihez
1223# nincs. Ezzel szemben mondhatom azt, az élet olyan, ugye Péter, az élet olyan, nem szórakozunk, nem cicózunk.
1232# Kötelességedet csinálod! Állj föl, aztán folytasd, ne szórakozz velem itt, édes fiam! Ugye, ennek az ellenkező
1242# történetét mondtam el. Hát akkor a pap kedvet csinált magának a hivatáshoz. - Na hát azt nem! Kedvet éppen nem
1251# csinált, de megmutatta, hogy érdemes úgy élni.
1255# 
1255# De azt is megtehetjük, hogy megtanulunk kedvet csinálni magunknak a kötelességeinkhez. Ahhoz, amit el kell
1265# végeznünk. Lehet, hogy az egy árnyaltabb egység, mint hogyha maradunk ebben a mrrr-mmm "Akkor is csinálod fiam,
1276# hogyha nincs kedved." Áhá. Na de ott tartunk, hogy akkor tehát ott vagyok én, kialakult a személyiségem, de
1287# abból nem húzhatom ki a sérült részeket, mert minden arra épül. Nem vehető ki és cserélhető le valami jobbra.
1298# Ráadásul vannak olyan betegségek, amelyek nem gyógyulnak meg. Olyan fizikai betegségek is vannak, és olyan lelki
1309# betegségek is vannak. Nem gyógyul meg. Bizonyos alkati dolgok nem változnak meg. A személyiségünknek bizonyos
1320# gyöngeségei lehet, hogy sosem lesznek erősségeink, soha. Hát akárhogy fejlesztjük magunkat, sokkal inkább az
1331# alapokban van. A ráépítménnyel tudunk mit kezdeni, az hat majd az alapra is, de az alap az úgy van. Tehát óriási
1342# naivitás, vagy hogy is...
1345# 
1345# Ismeritek ezeket a könyveket, ugye? Valakinek úgy összejön az élet. Van ilyen, ez egész ritka, de van ilyen. De
1352# ők a leghangosabbak, nem? Tehát az a baj, hogy ők a leghangosabbak. Hát persze, mert neki összejött az élet,
1360# akkor hallatja a hangját. Akkor elmondja, hogy "Figyeljetek! Én most ide jöttem, nem t'om honnan, ide jöttem, de
1367# nem véletlen, hogy ide jöttem, én, én. Azért jöttem ide, hogy közöljem veletek. Az ember csak elgondolja, hogy
1375# akar élni, és az úgy lesz. Igen, csak úgy elképzelem ezt az életet, és megadatik. Kérd az égtől, és adja. Ezt
1383# csak úgy. Csináld, csináld!" Aha. Hát ne már! Ott van ennek a pozitív része, világos, hogy láss pozitív
1390# dolgokat, legyenek céljaid, tik-tik-tik. Ezzel semmi problémánk. De azért az egy nagy realitásvesztés, hogyha
1397# azt gondoljuk, hogy minden betegségből meg lehet gyógyulni. Hogy a személyiségnek minden elemét, mint az autónak
1405# a különböző alkatrészeit akármikor, így-úgy, olyanra le lehet cserélni, mert nem lehet. Most ebből mi következik
1413# a mi témánkra vonatkozóan?
1415# 
1415# A szenvedélybeteg nem gyógyul meg, azzal együtt értékes
1419# Mert a mi témánk most: Alkalmatlanság, függőség. Ez a séma. Mi következik ebből? Az, hogy éppenséggel egy nagyon
1428# erős függőség, ahol valóban egy komoly függőségre való hajlam van, és látjuk, hogy az illető 5 éve, 10 éve, 20
1436# éve, 30 éve nagyon komoly függőségben él. Ha ő elég reális, mit mond magáról? Ha a legjobban látja a helyzetet,
1445# mit mond magáról? Tudjuk, az anonim alkoholisták pontjaiban nagyon világosan megjelenik. "Egy olyan alkohol-
1454# vagy szenvedélybeteg ember vagyok, aki mindig is az maradok, szenvedélybeteg maradok, én szenvedélybeteg vagyok.
1462# Nem iszom 20 éve. Nem iszom 40 éve, de én szenvedélybeteg vagyok." Mikor valaki azt mondja "Én szenvedélybeteg
1471# vagyok." akkor nem valami jó dolgot távolít el magától és gyógyítsuk már ki ebből a rettenetes énképéből, hát
1480# hallo, hát maga egy értékes kincs. Az, csak szenvedélybeteg. Tehát azzal együtt értékes. Mikor valaki ki meri
1488# mondani magának azt, hogy én egy szenvedélybeteg vagyok, akkor azt fejezi ki, hogy a személyiségnek, az ember
1497# voltunknak vannak olyan betegségei, lelki értelemben is, amelyek nem tudnak radikálisan megváltozni,
1505# meggyógyulni.
1506# Akkor viszont mi van? Hogy látunk szenvedélybetegeket, akik tönkreteszik magukat és a környezetüket, és látunk
1514# szenvedélybetegeket, akik pedig például segítőként hatékonyan százaknak, ezreknek segítenek abban, hogy a
1523# szenvedélybetegségüktől megszabaduljanak. Hát azért akkor lehet valamit tenni. De az, hogy lehet valamit tenni,
1531# nem föltétlenül egyenlő azzal, hogy meggyógyul. Hanem mivel egyenlő? És itt, ezért mondtam a bevezetőt, mert a
1540# hagyományos képletben azt történik, hogy ott vagyok én beteg, csökkentértékű is vagyok, alkalmatlan is vagyok.
1549# Most elmegyek egy segítőhöz, és ezt mind föltárjuk, mind. A függőségre való hajlamot apró részletességgel
1557# kianalizáljuk. Ez jó, mert 10 évig még lehetek beteg. Nem is kell semmit csinálnom, mert hát terápiára járok,
1565# értitek. Tehát analízisben vagyok, hát akkor nem, akkor még nem. Hát akkor még nem, nem, hát akkor ki várhatná?
1574# Hát most látni való, hogy most, most dolgozok magamon. Vannak olyan segítők, kerek perec megmondják, hogy "Hát,
1583# ennek a pszichoanalízisnek nem sok értelme volt." És nem azért, mert a segítő ne lett volna jó, hanem mert hogy
1592# az, ahogyan ő az életében talpon tud maradni, az nem analízis kérdése. Másnál igen. Más meg elmegy egy
1600# terápiára, egy analízisre, és krrr-cssss. De ahol nagyon mélyen van a sérülés, ott nem egyszer... De akkor mit
1608# lehet csinálni?
1610# 
1610# Miért lesz ő sokaknak segítője, és miért lesz ő olyan valaki, aki körül az élet tönkremegy? Azért, mert van egy
1619# különbség. Ez pedig az, hogy a második esetben el tudom érni azt, amiről Péter beszél, az egészséges részemet.
1628# Mondhatjuk, hogy én magam nem vagyok egészséges, alkoholbeteg vagyok, ha az összképet nézzük. De attól, hogy
1638# alkoholbeteg vagyok, van egy egészséges részem. Van egy felnőtt részem. Énnekem van egy felelős részem. Van
1647# bennem egy pici gyerekkorában nagyon megsebződött rész, kétség kívül, a felelőtlen rész, van egy nagyon
1656# nyomorult rész. Van egy rész, aki annyira beteg, hogy sosem fog meggyógyulni. Kétség kívül ez is van. A
1665# különbség a két életút között abban van, hogy a második esetben kijártam azt az utat, ami az egészséges részig
1674# vezet. És van annyi szabadságom - nincsen sok, mert hiszen szenvedélybeteg vagyok, ezen nem tudok változtatni,
1684# nincs akkora szabadságom, hogy egyszer csak azt mondhassam, hogy "Ebből semmi sincsen már, semmi. Nincsenek
1693# késztetések, hajlamok, gyöngeségek. Hol? Nincsenek." Hanem az történik, hogy azt mondja "Ezek továbbra is
1702# vannak, de el tudok érni az egészséges részhez." Egy egészséges, elég szabad, felelősséget vállalni tudó,
1711# felnőtt részhez. Kétség kívül ez van benne.
1715# 
1715# Elérni az egészséges részhez
1717# Amikor a gyöngeségekkel küszködő rész kezdené markába kaparintani az egész embert, akkor megtehetem azt, hogy
1726# idejövök az egészséges részbe. Tudom, a gyönge rész ott van, az nem múlt el, nem gyógyult meg. Ugyanúgy mindent
1735# szeretne, kólát inni, szopogatni, eszegetni, cumizni, mindent, ezt továbbra is. Tudjátok, Feldmár András azt
1744# mondja. Ismeritek azt a történetet, szoktam mondogatni, hogy "Amikor a bölcs a reflektorra mutat, az oktalan a
1753# kezet látja." Ugye ez a... sok mindenre szokott ez példa lenni. Például hogy a vallásnak az volna a föladata, a
1762# célja, hogy Istenre mutasson. Tehát akkor nem az az érdekes, hogy mi a kéz, hanem hogy hova mutat. De ezt
1771# akárhányszor szoktam játszani, hogyha így mutatunk, körülbelül 50 emberből 3 néz oda, ahova mutatok. A többség a
1780# kezemet nézi. Ez nagyon-nagyon érdekes. Figyeljétek meg most magatokat, hogy hova néztetek. Nézitek, és... tehát
1789# mutattam valahova, de nem, a kezet látjuk, pedig nem a kéz az érdekes, nem a pap az érdekes, nem a vállás az
1798# érdekes. Hát érdekes - én értem ezt, hát érdekes persze, csak... Na! De ahhoz képest! Hát az Istenről van szó.
1807# Értsétek félre, ha akarjátok!
1810# 
1810# Feldmár András ezt a történetet megtoldotta valamivel. Hogy mit mond ebben a helyzetben a beteg rész. Most azt
1821# gondoltuk, hogy hát az a baj, hogy az egészségesek akkor néznek oda, ahova valaki mutat, hát, a kevésbé
1831# egészségesek nézik a kezet, hát jó. Feldmár András azonban a következőt mondja. Hát a helyzet de jó lenne, ha
1842# így lenne. Azonban az történik, hogy nagyon kevesen nézik azt, ahova a bölcs mutat. (Most nem én, csak ez példa.
1854# Nem, nahát, csak nem képzelitek, na.) Hát egy... viszonylag mondjuk legalább úgy százalékban kifejezhető arány
1865# nézi a kezet, a többség pedig az ujj után nyúl, hogy szophassa. Ő a szenvedélybeteg. Még csak odáig sem tud,
1876# hogy jaj, a kéz... Kóla, csoki, e-mail, bármi. Na, most nem fogok kezet majd az alkalom után, hogyha valaki
1887# jönne. Szóval ami óriási nagy dolog, hogy sokszor a fölösleges munkát - arra nézve, hogy a beteg rész így
1898# legyen, meg úgy legyen, meg amúgy legyen - ezt el tudjuk-e engedni? Például ebben az esetben. Nem teljesen, csak
1909# annyit foglalkozni vele, amennyit például ahhoz kell, hogy az illető elég biztonságosan mindig el tudjon érni
1920# ehhez a felnőtt, felelősséget vállalni tudó és egészséges részéhez, mert van neki olyan.
1930# 
1930# Annak a pszichotikus betegnek, akiről beszéltem múltkor, őneki is van ilyen része. És attól zseniális, hogy
1938# tudja az utat hozzá. Ezért, mert hogy itt van egy kultúráramlata is annak, hogy mit kell tenni akkor, hogyha
1946# lelki nehézségeink vannak, ez hat ránk. Hat ránk ez a közeg, és a közeg pedig azt mondja, hogy "Kezdd el akkor a
1955# beteg részt... ezt csinálni vele, azt csinálni, meg még azt meg még amazt!" És ez rendben is van. De bizonyos
1963# ponton túl, bizonyos nehézségen, bizonyos személyeknél ez már nem vezet semmire sem. Csak ennyit akarok mondani.
1972# Ez most nem terápiaellenes beszéd volt, dehogy, dehogy, dehogy. Bizonyos helyzetekben, embereknél,
1979# sebzettségeknél már nem vezet sehova. Az viszont igen, hogy megvan az utam az egészséges, felelősséget vállalni
1988# tudó, felnőtt részemhez. Van, s ide el tudok jönni. Akármennyire is innék kólát, ennék csokit, kinyitnám a
1996# számítógépet, hogy valamit ott böngésszek. Úgy szeretnék böngészni, és most itt, itt kell, itt pangok, itt
2004# pangok.
2005# 
2005# Egy valaki, aki függőségekkel foglalkozott, azt mondja, hogy a helyzet nem is olyan könnyű, mert hogy - megint
2013# csak egy kultúr vonás, hogy - a jól létet sokan azonosítják azzal, hogy jól érezni magunkat. Ugye boldognak
2021# érezni magam, vagy boldognak lenni - erről sokat beszéltünk. Azt mondja, hogy. Emblematikus történetet
2028# hallottam. Egy kollégiumban éppenséggel készültek arra, hogy egy nagy parti legyen, egy nagy buli, és bár a fiúk
2036# is, a lányok is, a férfiak és nők, fiatal emberek már készültek arra, hogy hát találkozás legyen, és akkor egy
2044# fiatal srác ilyen űzötten ment egyik szobáról másikra, hogy "Kinek van egy pornófilmje? Egy pornófilm kéne
2052# nekem, egy pornófilm." Még a többieket is meglepte ezzel a szabadságával, és volt, aki mondta neki "Ne
2060# hülyéskedj, mindjárt jönnek a nők." Azt mondta "De nekem nem nő kell, nekem egy pornófilm kell. Nekem pornófilm
2068# kell, anélkül nem..."
2070# Tehát óriási dolog az, ha el tudjuk érni az egészséges részt. És van, van. Van,
2076# van, van. És ebben a sémában éppen az a gyöngeségünk, kultúrközeg által nem szándékoltan megerősítve, hogy éppen
2086# ezt ne dolgozzuk ki. Hanem hát akkor elmegyünk, kérünk segítséget. Hát éppen ez a sémánk logikája, hogy megyünk,
2095# és mindig segítséget kérünk és segítsenek rajtunk, és mentsenek meg, és csinálják meg helyettünk. S nem is tűnik
2105# föl. Ezért, ezekben a helyzetekben szoktunk erről is beszélni, hogy akkor mi van a segítővel? A segítőnek a
2114# legnagyobb segítsége az, hogy annyi függőséget, függést vállal el, amennyi ahhoz kell, hogy a kliens nála
2122# maradjon. Mert ha ő rögtön azt mondja, hogy "Mars az egészséges részbe!", hát, hát abból úgy nem lesz. Annyit,
2132# amennyi ahhoz kell, hogy ők együtt ezt az utat ki tudják dolgozni, és utána el lehessen engedni. El tudsz oda
2141# jutni, az egészséges részhez, fttty, csáó!
2145# 
2145# Ez jaj, de jó, hogy van ez a részünk. Mindenkinek. Hihetetlenül jó. És megtehetitek azt, hogy akár leültök, és -
2153# szoktam is csinálni. Két szék kell. Muszáj, két szék kell, hogy legyen otthon. Az egyik székbe beülsz, azt
2162# mondod "Igen, itt akkor most kimondom az összes nyomoromat, milyen béna vagyok, hülye vagyok, nem is vagyok rá
2170# alkalmas, és megint ide kell jönnöm, nem is tudok mit mondani. Majd jó, hát majd itt hülyéskedek, mert nem tudok
2179# mit mondani, és akkor itt hülyéskedek. S akkor átülsz a kompetens, felnőtt, felelősséget vállalni tudó székbe,
2187# azt mondod "Na, és itt mi van? Hát most miért ne menne? Nagyon is tud menni." És amkor ő beszól, ugye mert ez
2196# szokott történni. Hoppácska! Az élet nem olyan könnyű. A legtöbb ember azért él ebben a feszültségben, mert
2204# amikor úgy elkezdene itt lenni az egészséges résznél, a beteg beleszól. Azt mondja "Te most viccelsz?Hát hogy?
2213# Hát amit mondasz, egy képtelenség. Hát tegnap is milyen részegre ittad magad. Hát ne vedd már magadra olyan
2221# komolyan!" És a gyógyulás azért nem történik meg, mert az illető ebben a kettőben így... Mikor már elhinné, hogy
2230# ez van, a beteg rész beszól neki, s azt mondja "Tényleg, hát ez egy hülyeség, persze, hogy nem." Itt meg vágyik
2239# arra, hogy... Ezért nagyon fontos, hogy legyen otthon két szék, ezen múlik. Tehát most ezt szabadalmaztatom, két
2247# szék kell a függőség ellen. Most hülyéskedve mondom, de hát e mögött sok-sok irodalom van.
2255# 
2255# John Gottman - Megtanulhatunk megoldatlan problémákkal együtt élni
2261# (Belenézek a jegyzetembe. Hej-haj! Áhá! Akartam hozni itt egy... széttúrtam ezt a helyet itt. Nem t'om rendesen
2272# egy... normálisan nem tudok menni, itt mindent szétszedek. Mit fognak szólni itt a Millenárisban?) John Gottman,
2282# akiről olyan sokat beszélünk, hogy azt mondja... csak egy mondat, mert már tudjuk, a könyökünkön jön ki.
2292# "Megtanulhatunk megoldhatatlan problémákkal együtt élni." Azt mondja "A legtöbb ember azt gondolja, hogy ha van
2303# egy probléma, nagyon sokat segít, hogyha kibeszéljük." Hát ez így önmagában nem is igaz. Vagy segít, vagy nem.
2314# Hogy beszéljük ki? Kivel? Mikor? Miért? Hosszútávon nagyon nagy kérdés ez, s akkor itt van egy fontos
2323# megkülönböztetés. Vannak Olyanok, akik ténylegesen fontos témákat, amikről beszélni kéne besöprik a dobogó alá.
2334# "Nem, azt sem, azt sem, azt sem..." és akkor így már nem is nagyon tudnak miről beszélni, mert egy csomó
2344# mindenről kéne, de arról nem, hát akkor marad a politika.
2350# 
2350# John Gottman azt mondja: Mikor azokat a párokat nézem, akik 20-30-40-50-60 éve vannak együtt, a következőt lehet
2359# rajtuk megfigyelni. Van egy jó érzékük arra, hogy mit érdemes elővenni, és mit nem. Ez nem egyenlő azzal, hogy
2368# mindent a dobogó alá söprünk. Hanem hogy van egy rossz érzésem, van bennem valami elégedetlenség, van egy
2377# csalódottság, de nem minden rossz érzést, elégedetlenséget, csalódottságot kell rögtön elővenni és megbeszélni
2386# és megtárgyalni, és akkor megint megbeszélni, s akkor még megtárgyalni. Ifjú szerelmesek, ó de drágák vagytok.
2395# Az őszinteség. Az, anélkül nem. Na, látod, te és az őszinteség, anélkül egy tapodtad sem. Hát még a kólánál is
2404# fontosabb, komolyan, még az őszinteség, az aztán tényleg. És akkor este együtt vannak. "Szeretsz? - Hát persze.
2414# - Na, de tényleg? - Jaj, ne hülyéskedj már. Hát, hát a szívem érted dobog. - Melyik?" Jó, ezt most nem
2422# folytatom, ez így megy, megy, megy, és akkor végül az egyikük, mert hogy őszinteség, mindent föltárni,
2431# megbeszélni, mert anélkül a házasság alapjai egészen ingatagok. "Volt ma olyan nő, aki tetszett? Volt? De ez
2440# most nagyon komoly, ez nagyon komoly. Hát figyelj, én most arra gondolok, én egy katolikus nő vagyok. Én
2448# szeretnék veled egy életet együtt élni. Ez nekem egyáltalán nem mindegy, hogy volt-e olyan nő ma, aki neked
2457# tetszett, vagy nem. Hogy volna már mindegy? Egy katolikus nőnek, aki egy életre szólóan akar elköteleződni?
2466# Minden olyan nő, aki tetszik neked, az nekem nem mindegy. Volt-e? - Hát ne hülyéskedj már! Hát most ettünk meg
2475# egy pizzát, most megnézünk egy jó filmet, hát mit foglalkozom... - Hát ez nem igaz. A szőnyeg alá söpri a
2484# problémát. Hát itt a napnál is világosabban téma van, drágáim, helyzet van! Helyzet van! Nem ám, hogy így
2493# elhülyéskedjük, hogy most ettünk pizzát. Fölhívom az anyámat, az biztos, most fölhívom. Anya, anya, anya, ez nem
2502# igaz. Most kijöttem a konyhába, ez a hülye nézi a filmet. Hát most kijöttem a konyhába, ez, ez elviselhetetlen.
2512# Most még nem bőgtem, de majd fogok, ha lerakom. Hát figyelj, érted, érted, hogy, hogy katolikus lány vagyok, hát
2521# ezt nem érted, ezt tudod, hanem hogy... Hát ide figyelj, most megkérdeztem, volt-e olyan lány, aki tetszett
2530# neki, s tudod, mit mondott? Hogy most ettük a pizzát, meg nézi a sorozatot. Anya, veletek volt ilyen? Mi? Hogy a
2539# ti időtökben nem volt pizza? Ez nem lehet igaz!" Kiderül, hogy anya se segít, és akkor már a feszültség
2548# tarthatatlan, vissza kell menni. "De most ezt, ezt ne! Kikapcsol... Hol a távirányító? Hol van? Semmi nyuszó
2557# muszó! Hol a távirányító? Nincs tévé, nincs sorozat, nincs! A kólát is elveszem. Hülyéskedsz? Életünk fordul meg
2566# ezen az estén. Most nagyon komolyan. Látod, hogy nem szoktam ilyen lenni. Ugye, hogy nem szoktam ilyen lenni?
2575# Tehát most nagyon komolyan. Belenézek a szemedbe. Ide figyelj, belenézek a szemedbe, nézz vissza rám, nézz
2584# vissza rám! Én ilyet még sose kértem, de most nézz vissza rám! (Jó, jól csinálod.) De nézz vissza rám! Ki volt?
2593# Ki? Hát ilyenkor mit lehet csinálni?" Hát persze, hogy volt olyan nő, aki tetszett még neked, egy normális
2602# férfi. Kakukk! (Ha-ha!) "De ki?" Most ha nem is volt, keres valakit. Hát látni való, a helyzetet meg kell
2611# oldani, hát ezt a feszültséget nem lehet már bírni. Ki, ki? Hát most ki, ki? Ki? "Hát a Kíra. Kíra, Kíra, Kíra
2620# volt. - Tudtam, tudtam! Tudtam! Nem is kell a mikrofon, ehhez a mikrofon se kell. Láttam, ahogy néz, ő téged és
2630# te őt. A szemével. Múltkor az összes szemével nézett. Hát így ebből nem lesz házasság. Megyek anyámhoz." (taps -
2639# szerk.)
2640# 
2640# Ne hülyéskedjetek. 9 óra van? Hát mit csinálok itt? Hát mindjárt szívinfarktust kapok. Még fél órát itt toljak?
2650# Na azt már nem. Istenem! És nincs enni. Egy kis csokit kaptam, hát ezt tudjátok, milyen. Egy kis csoki, ez...
2660# mintha haldokolnék, és akkor egy kis csoki, csoki. Csoki. Mit akartam ezzel mondani? Miért akarnék bárkit
2670# bántani? Dehogy is. Csak az, hogy ez a téveszme, hogy akkor lesz tartós, tartósan jó, és biztonságos, és
2680# megalapozott, ha mindent, mindent, min-dent.
2685# 
2685# Egy írónő éppen írt egy verset. (Ez egy hülye bevezetés, mert hát... Mondtam, hogy nem megy. Én mondtam, hogy
2694# nem megy, nem, nem, nem. Nem, ez a mai nap, ez... nem. És ez a mikrofon is. Nézzétek meg! Mármost csak most már
2704# zsinóros van, zsinóros van. Ez biztos azért van, mert... mert nem megy, mert nem... nem megy.) Szóval az írónő
2714# azt mondta: "Az őszinteséget, mint koszos rongyot hozzám vágod." Hú, de érdekes. Valahogy máshonnan nézte, mint
2724# ahogy szoktuk. Gondolhatjátok, hogy őszinteség-párti vagyok. Plusz... az derült ki, hogy ha valaki tartósan,
2733# megelégedetten akar élni, társkapcsolatban, akkor nagyon fontos, hogy legyen meg az a valamiféle érzéke,
2742# bölcsessége, valamennyi egészsége. Tehát el tudjon jutni az egészséges részéhez, felelős, felnőtt, kompetens
2752# részéhez. Azt tudja mondani, hogy "Ezt most egyszerűen nem érdemes szóbahozni. Ez jön-megy. Ebből nem érdemes
2762# vitát csinálni. Jött-megy." Ez, ez a fajta bölcsesség. Az derül ki, hogy azok tudnak jól együtt lenni, akik nem
2772# a szőnyeg alá söprik, nem azok, akik mindent állandóan elővesznek - ez ugye minden... gyógyítani kell, mindent
2781# gyógyítani kell, mindent gyógyítani kell, mindent gyógyítani kell, mindent tisztázni kell (Egész ideges leszek,
2791# hogy... ma talán úgy lesz vége, hogy valamit nem tisztáztunk. Ezért is nincs kérdés. Nekem ti ne kérdezzetek!
2801# Szó sincs róla. És hát ha kiderül, hogy valamit nem mondtam érthetően? Azt már nem, azt nem, nem. Nem, most
2810# megyünk, és...) Szóval ezt a kettőt egyszerre.
2815# 
2815# Nem szőnyeg alá söpörni, de nem mindig mindent állandóan előhozni. De ez annak lehetséges, aki miközben, hát
2825# hogyne éreznénk késztetést ilyesmire, el tud jutni az egészséges részig. És ezt ki lehet dolgozni. Ezt az
2835# egészséges részt ki lehet dolgozni, ki lehet munkálni. Ez marha jó dolog. Azért is lehet ezt, mert közben
2844# elfogadjuk, hogy van a beteg rész. Tehát amikor beszól, akkor azt... Tudom, hogy vagy. Tudom, hogy... de én is
2855# vagyok. És most énrajtam van a fény, aztán majd te is jöhetsz. Hát úgyis jön, jobb, ha megengedjük neki. Nem?
2865# Akkor már nem akar annyira. Na. Menjünk, nézzük!
2870# 
2870# A stresszre adható válasz
2872# Relaxáció
2873# Ami sokat segít. Na, nézzük, gyerünk! Olyat is tehetünk, ebben az egészséges részben való kimunkálódásban, hogy
2883# egyszerűen, konkrétan megtanulunk a stresszre valamiféle választ adni. Megtanulunk relaxálni, női csoportunk,
2892# egyszerűen megtanulunk relaxálni. Megtanulunk mély lélegezni, mhh-hhh, ide... tigg-digg-digg. Tudjátok, mit
2902# mondott erre a jógi ismerősöm? Azt mondta "Egy mély lélegzés akkor jó, ha a farokcsontig megy." Mély lélegezni,
2912# megtanulni egy-két nagyon egyszerű technikát. Az olyan erős stressz helyzetekre, amivel valamit muszáj csinálni.
2922# A lélegzés talán a legjobb, mert azt mindenhol lehet, nem olyan látványos. Ugye? De van olyan is, ezeket a
2932# technikákat megtanulni. Akkor van egy csomó eszközöm, hogy tudok az egészséges részben lenni, hatékonyan,
2941# felnőtten, kompetensen. Ugye például Bagdy Emőke. Nincs olyan előadása, hogy ezt ne mutatná meg. Csak nem
2950# emlékszem rá, hogy volt, az a baj... Nem t'om, hogy ő mit szokott megmutatni, de tudom, mindig azt mutatja, de a
2960# legegyszerűbb, hogy érzed, hogy stressz, akkor megfeszíted magad. Mmmgnymmm. S elengeded. Tzz-ggg-nnyííí. Lehet,
2971# hogy mókásan hangzik, s közben megcsinálod 4-5-ször, az agy, az idegrendszer a feszültségre egy kiegyenlítő
2980# módon válaszol, s ezért egy relaxáltabb állapotba helyez. Ez egy nagyon okos trükk. Tehát megfeszülsz...
2990# 
2990# Ha, ezt mondjuk így könnyebben lehet, ha komolyabbat akarsz csinálni, azt is csinálhatod, beakasztod a székbe a
3002# lábad, én ezt szoktam, hogyha, hogyha úgy van. Beakasztod, hát nem igaz, hogy nem lehet beakasztani! Olyan béna
3014# vagyok, hogy nem bírom beakasztani. Hát nem bírom beakasztani. Most nézzétek... hát megakadt itt. Hogy néz ki?
3026# Na jó. Szóval beakasztod a lábad, tessék, így, és akkor három részben feszítesz és ernyedsz el. Mutatom. Az
3038# egészséges rész kidolgozása. Nektek pech. Láttátok? Láttátok?! Na. Első: arcizmok megfeszítése. Különös
3049# tekintettel a rágóizmok, az így, itt van, így. Hkkhhhh. És nagyon csúnyának kell lenni közben. Khhhhh. És akkor
3061# elengedni. Jó, és akkor a nyál megjelenhet. Utána: kar. Mmmrrrr. Gondolj Arnold Schwarzeneggerre. Addig
3072# csinálom, míg olyan nem lesz. Elengedni. Láb: befeszít. Ez azért jó, mert értekezleten tudod csinálni.
3084# Legkomolyabban. Gondolj...? Hát hogy bírom én ezt ki? Van ilyen nagy megbeszélés. "Laci, te hogy gondolod?"
3095# Szóval ezt is megcsinálod háromszor, arcizmok, rágóizom, felkar, alkar, tigg-digg-digg, vállak, és utána...
3107# Háhh! Milyen probléma? Hol vagyunk? Szóval egészen konkrétan segíthetünk magunknak azzal, hogy megtanulunk
3119# ezt-azt.
3120# 
3120# De sokan vannak, akik azt mondják "Most ez? Ezen fog múlni? Ne nevettesd már ki magad. Nekem életre szóló bajaim
3130# vannak. Hát csak nem fogom a rágóizmaimat feszítgetni, mikor boldogtalan vagyok! Ne szórakozz velem!" Na látod,
3140# ez a baj. Mert ha elkezdenéd, rágóizmok... megfeszíted... áhh, egész jól vagy. Normálisabban tudok reagálni, a
3150# másik normálisabb lesz. Egész jó nap volt. Mi volt a kulcsa? A rettenetesen ronda pofám. Na jó. Azután.
3160# 
3160# Imaginálás
3160# Amit még tehetünk, vagy ami még fontos, hogy tudunk imaginálni is. Tehát becsukjuk a szemünket, és elmegyünk egy
3171# olyan helyre, ahol jól vagyunk. Az agynak, tudjátok, mindegy, hogy ott vagyunk-e, ez olyan nagyszerű dolog. Hogy
3182# becsukom a szemem, akkor ugyanazok az érzések jönnek, mintha ott lennék. "Én sehova nem jutok el! Nyáron nem
3192# voltam sehova, én sehol nem voltam. Ezt nektek mondom, mert ti olyan rossz helyen voltatok, és én is. Én is. Mi
3202# együtt nem voltunk sehol nyáron. Nyár, nyár... régen, amikor gyerek voltam, jó volt a nyár, mert akkor a Balcsin
3213# voltunk. Már nincs is Balcsi, csak ez a semmi... Szóval ahelyett, hogy "Ide se jutottam el, oda se... Ez se, az
3223# se.", becsukom a szemem, hááát. Tengerpart. Mmmm, már érzem is az illatát. Legkomolyabban. Egy másodperc elég.
3234# Mmmm, halakat rakodnak, távolodik egy hajó, hullámok. Mmm, hallom a zajokat. Hát... mibe kerül? És el tudsz
3244# jutni egy egészséges részhez. Aztán tovább is lehet menni.
3250# 
3250# Oly sok mindent ki tudunk dolgozni magunknak. Szoktam ezt emlegetni. Csak hogy azért is, hogy például van, hogy
3258# nem csak azt szeretnénk valahogy, hogy egy jobb belső állapotba tudjunk kerülni, amihez meglehetnek a nekünk
3267# fontos képeink. Van, aki a hegyen szeret lenni, van, aki akkor síel, van aki nem tudom én, ott a barátaival jól
3275# elvan. Van, aki nem tudom én, átöleli a feleségét - kinek mi. De olyan is lehet, hogy még jobban kidolgozzuk
3284# azt, hogy például mi az, ami nekem nehéz. Nagyon nem érzem magam biztonságban, emiatt szorongok. Akkor mi az a
3292# kép, ami számodra hozza, hogy biztonságban lenni? Ezeket mind, mind, mind ki lehet dolgozni.
3300# 
3300# El is mondom, hogy dolgoztam ezen a képen, hogy magamat biztonságba tudjam helyezni belül. Stabilitás,
3311# biztonság. Mmm-hmm. Egyszer csak megjelent két állat. Az a jó, hogy jön, jön belülről. Nem kell tudni, hogy
3323# miért jön, vagy honnan jön, vagy miért pont az jön, megjelenik két állat. Emlékszem, ezt pár évvel ezelőtt
3335# elmeséltem nektek. Akkor ahogy kerestem magamban azt, hogy hogyan tudok ebben a biztonságban lenni, az
3347# egészséges részemben, ahol szó sincs semmi olyanról, hogy fenyegetettség, vagy alkalmatlanság, vagy béna, vagy
3359# rossz lennék, egyszer csak az az élményem támadt, az a kép jelent meg, hogy egy hatalmas barna anyamedve ölében
3372# fekszem. Ez jelent meg. Azóta is nagyon jóban vagyok vele. Van egy hatalmas barna anyamedvém. Nem egy kis plüss
3384# maci, ugyan már. Hatalmas, de akkora, hogy teljesen bele tudok így, így... és mindenhol még mögöttem a medve
3397# van. Nagy, meleg, szuszog, sss-hsss, nem büdös. Ahogy vittem tovább ezt a képet, egyszer csak megjelent egy
3409# másik állat. Hímnemű sas. Ahogy a barnamedve ölében, a sas meg úgy el-elszáll az ablak előtt. Ez a két állat
3421# otthon... hogy mi mindent lehet tenni? Van otthon medvém, tényleg, fából, famedve, famedve. Azután: fasas, és ki
3434# vannak téve, famedve, fasas. Ezt még így sose mondtam ki, de olyan... Szóval, szóval most lehet, hogy baj is,
3446# hogy ezt ilyen hülyéskedve hoztam elő. (Most miért kellett ezen hülyéskedni? Nem tudsz egy normális előadást
3458# megtartani? Hallgasd már meg magadat!) Nem vagyok skizoid egy kicsit se. De az vagyok egyébként, na.
3470# 
3470# Ezek az apróságok, ahogyan kidolgozzuk magunkban az egészséges részt. De nem elég az egészséges részt
3477# kidolgozni, hanem a hozzá vezető utat is. Az út is kell. Nagyon fontos, hogy jutsz el oda. Mert most itt vagy,
3486# hú, ez rettenetes. Be kell mennem a főnökhöz, be kell mennem a főnökhöz. Nem is tudom, van nekem gyomrom?
3494# Emlékeztek az Eriksonra? Most van egyáltalán...? Már nincs is gyomrom, csak a főnököm van. A főnököm van itt a
3502# gyomrom helyében, és már mindenhol a főnököm van. Hogy egy ilyen helyzetben hiába - Ja, hát tudom, a famedve,
3511# meg a fasas, hát de hol, hol... nem tudom elérni őket. Ki kell dolgozni az utat a medvéhez és a sashoz. Hogy mi
3519# kell neked ahhoz, hogy ők elérhetők legyenek belül? Na, nem mondom tovább. Lehet, hogy erről ha csak beszélünk,
3528# nem sokat jelent, vagy hülyeségnek tűnik, vagy most olyan, mint ha húznánk az időd, vagy nem t'om, ahelyett,
3536# hogy már mondnanánk egymás után megint még öt pontot, elmondhattam volna ez alatt. Te, és akkor mi van? Szóval.
3545# 
3545# Minden, ami segít nekünk kidolgozni és aztán az utat megtalálni az egészséges, felnőtt, kompetens részünkhöz.
3558# Szabad, egészséges, felnőtt és kompetens. Ott van mindegyikünkben. Haj-haj! Rendben. Akkor!
3570# 
3570# Az önbecsülés belső forrása
3572# Nagyon fontos lehet az eredmények értékelése, a dicséret, az elismerés, és persze az, hogy én ezt magamra is
3580# vegyem. Kedves ismerősöm azt mondja, hogy olyan érdekes volt. Nem t'om, egy nagyon érdekes dolgot tanultam meg,
3588# vagy fontosat inkább, hogy voltam egy olyan 16-17 éves, persze sokat foglalkoztam azzal, hogy szép vagyok-e, meg
3597# csinos-e, nem t'om. Akkor egyszer csak benyitok a fürdőszobába, anyám ott áll, hát volt mitt'om én 45 éves,
3605# éppen valami nem t'om milyen szépítő kúrán vett részt, ott állt anyaszült meztelenül a tükör előtt. Azt mondja
3613# "De szép nő vagyok!" Bement a 17 éves lánya, és látja ezt, az anyja áll a tükörben... "De szép nő vagyok! Én egy
3622# jó nő vagyok." mondta az anya. S a lánya ezt nagyon megjegyezte. Nem azt, hogy "Az anyám egy jó nő.", mert ez is
3630# jó, hanem hogy ilyet lehet mondani magamnak. Hogy megállt ott a tükör előtt, azt mondta "Én egy jó nő vagyok."
3639# Így, pont.
3640# 
3640# Ezzel azt akartam mondani, hogy emlékeztek, külső forrása az önbecsülésnek, belső forrása az önbecsülésnek.
3648# Dicsérgethetnek bennünket akármennyit, elismerhetik, hogy alkalmas vagy, képes vagy. "Dehogynem Rozikám, miért
3656# ne tudnád megcsinálni! - Neeem!" ez a válasz. Tehát ezzel nem sokra megyünk. Ha valakinek a belső forrás nem
3664# érhető még el, az egészséges rész, akkor egészen biztos, hogy attól, hogy kívülről mondjuk neki, nem fog
3672# meggyógyulni. Sőt, a helyzete sem lesz jobb. Kap egy lehetőséget, de a lehetőséggel nagyon fontos, hogy éljünk.
3681# Ez pedig azt jelenti, hogy a sémáinkból nem gyógyulunk meg erőfeszítés nélkül. Ezt mondhatjuk. Nem, akármi lehet
3689# velünk, mondhat nekünk akárki akármit, akármilyen csoportba mehetünk, akár a legzseniálisabb valaki segíthet,
3698# erőfeszítés nélkül nem.
3700# 
3700# Csak annyit segítsünk, amennyit muszáj
3703# Egy nagyobb témát akarnék még ide. Nem is tudom, mit, mit mondjunk itt. Hogy mi van akkor velünk, mert hiszen
3712# állandóan találkozunk, nem csak olyanokkal, akik ezzel a sémával vannak. Alkalmatlanság függőség. Hanem nagyon
3722# gyakran találkozunk olyan helyzetekben egymással, ahol "Jaj, te! Mit csináljak? Hogy csináljam? Adj tanácsot!
3731# Segíts nekem! Csináld meg helyettem! Mondd, hogy hogyan kell, tdd-zzz-zzz." És hogy nem arra vagyunk valahogy a
3741# mi világunkban kimunkálva, kinövelve, hogy ezeket a helyzeteket megfelelő önkontrollal, önreflexióval,
3749# bölcsességgel átlássuk, és csak annyit segítsünk, amennyit muszáj. Nem így van. Nem így van, hanem inkább úgy,
3759# hogy vagy nem segítünk ott sem, ahol kéne, ahol meg nem kéne, túlsegítünk. Most az a kérdés, hogy bennünket,
3768# amikor mi éppen úgy érezzük, hogy az egészséges részünkbe jött valaki "Te, mit csináljak? Ez veled hogy volt?
3777# Képzeld el, ez van." vagy csak sír valaki, vagy csak mondja. Azzal is fejlesztjük magunkat, hogyha ilyenkor is
3787# megtaláljuk az egészséges, kompetens, szabad, felelős felnőtt részt, és nem rohanunk el rögtön valami segítő
3796# szerepbe. Rögtön agyonsegítjük, agyon.
3800# 
3800# Csakhogy a helyzetnek van egy feszültsége. Azért kezdünk nekilátni a másiknak akkor is segíteni, mikor nem kell,
3807# mert sokszor olyan helyzetek teremtődnek, aminek a feszültségét nem bírjuk. Vagyis ott vagyunk, ahol a part
3814# szakad. Mert amikor a saját problémánkból adódó feszültséget nem bírtuk, akkor is erről beszéltünk, és most is
3822# erről beszélünk, csak a szerepmás, de valójában ugyanaz játszódik le velünk. Nem bírjuk azt a feszültséget,
3829# ahogyan a másik ember megáll az életével, és van vele valami. Nem is könnyű elhordozni ezt, mert nem erre
3836# szocializálódtunk. Hogy valaki csak mondja...
3840# 
3840# Indulok a kályhától. Nőknek micsoda nagy-nagy segítség az, hogy a férfi nem mondja, hogy mit csináljon.
3849# Elmondom, hogy mi volt ma, de ne mondd meg, hogy mit kell vele csinálni. Csak hadd mondjam el! Nem erre vagyunk
3860# kitalálva. Mondok erre egy példát. "Ajj, az lenne jó, hogy a feszültségtől megszabadulnánk... Valaki már úgy
3870# tűnt, hogy bölcs. Hát el is múlt 60 éves, tehát a kora megvolt hozzá. Mindenki úgy látta, hogy tényleg úgy
3880# tűnik, hogy egészen bölcs, szinte már életszentségre jutott, és ezért aztán - mert hogy odafönn is így látták -
3891# egy angyal érkezett hozzá. Éjszaka volt persze, senki nem látta, de az angyal bekopogott az ablakon, suhhintott
3901# a szárnyával, s azt mondja a mi 60 éves bölcs emberünknek, aki némán azt is gyaníthatjuk, hogy talán az
3911# életszentség valamilyen fokára jutott, hogy Isten az angyali karokkal együtt látta, hogy te milyen bölccsé
3921# váltál itt a földön, pedig tulajdonképpen még csak 60 éves vagy, s ezért teljesíti egy kívánságod. Hát megörült
3931# ennek a bölcs. Hó, ez nagyszerű! Hát akkor a szenvedélynek azt a pusztító tüzét ha elvenné belőlem. Hát a
3941# kérésed máris meghallgatásra talált. A bölcs ahogy elalszik, azt gondolja, hogy holnap, amikor fölébred,
3951# elérkezik a béke korszaka, a teljes harmóniáé. Hhhh. Az egységé és a békességé. Micsoda, micsoda áldottság ez!
3961# Reggel fölébred, kinyitja a szemét, először hálát ad az angyalnak, hogy elvette belőle a fölkavaró szenvedély
3972# tüzét. Aztán elmegy reggelizni, kólát iszik (Senki se tökéletes. Bölcs, de nem tökéletes.) Megízleli, de nincs
3982# íze. Biztos valamit, hát biztos az ízlelőbimbókkal, vagy valami... nem is tudom. Nem is tudom, egy kicsit úgy
3993# meg van zavarodva, hogy ez hogy is lehet. Még egyszer iszik belőle - ezt most nem csinálom, mert akkor elmegy az
4003# egész alkalom - kimegy a kertbe a kedvenc virágaihoz. Hát egy bölcsnek mindenképpen vannak virágai, s akkor
4013# kedvencek is. Szimatolja. A virágoknak nincs illata. Na, most elkezd már ijedni. Akkor egyszer csak jön a
4023# felesége a kertből "Fölébredtél?" Odamegy hozzá, a szokásos módon megcsókolja. A csóknak nincs öröme. Úgyhogy
4034# még aznap délelőtt a bölcs bemegy a templomba, letérdel, ahogy csak tud, az összes térdével. "Uram, kérlek add
4044# vissza a szenvedély tüzét!" Nem baj, akármilyen ára is van.
4050# 
4050# Vagyis éppenséggel de nagy dolog az, hogyha azokban az élethelyzetekben, amikor végül is még a sémáink alapján
4059# találkozunk és nekiállunk segíteni, agyonsegíteni, túlsegíteni, mert a feszültséget nem bírjuk, ami abból
4069# adódik, hogy találkoztam veled. Tehát segítek, mert az engem erőssé tesz, kompetenssé tesz, egy kicsit föléd is
4079# emel, biztonságérzetet ad. Hogy milyen, egy, egy fájó élményem erről. Elmentem egy kórházba, hívtak. Egy fiatal
4089# nő, 30 éves se volt, nagyon súlyosan beteg volt. Akkor már lehetett tudni, hogy néhány napja van hátra.
4098# Édesanyja hívott ki, hogy menjünk és... már szinte alig tudott beszélni, alig-alig volt érthető. Ott voltunk
4108# ketten, az édesanyja meg én, s próbáltunk beszélgetni ezzel a lánnyal. Én azért mentem, hogy tudtam, ez az
4117# utolsó alkalom. Az édesanyja nem bírta annak a feszültségét, annak a fájdalmát, hogy a lánya el fog menni. Ez
4127# teljesen rendben van, érthető ez, ennek semmi köze a sémához, csak mondom, hogy nem bírta. Ezért látszott, hogy
4137# egy olyan... egészen szinte kontrollt vesztetten ahogyan simogatta a lánya kezét, de mint hogyha nem is a lányát
4147# látná, hanem csak hogy úgy magát nyugtassa a simogatással. Mondta, hogy "De látod, itt van Feri atya. Látod,
4157# látod, látod, a kedvenc templomodból, ahova te is jártál. Na, jössz még velem együtt ott a templomba. Nemsokára
4167# itt a tavasz, jövünk mi még a templomba együtt. Jaj, milyen szép lesz. Tudod, itt a Feri atya. Látod, a Feri
4176# atya." Persze engem is elfogott a szorongás. S akkor a lány, tényleg, szinte nem lehetett érteni, tehát jelezte,
4186# hogy nem. Hogy nem, nem, nem, én tavasszal már nem itt leszek. Nem megyek kézenfogva veled a templomba, nem. Ő
4196# nagyon benne volt a saját helyzetében, bírta, hordozta és viselte. Anyukája mondta, én ott voltam pap, és
4206# mondta, hogy "Nem, nem." Az anyukája: "Nem szabad ilyet mondani!" Gyorsan megtörölte a homlokát. "Nem, nem,
4215# nem,nem. Itt a Feri atya. Csak nem keseríted el a Feri atyát?" Akkor hallatlanul átéreztem azt, hogy én is
4225# milyen szorult helyzetben vagyok, hogy most valakinek biztos nem lesz jó. Ugye amit csinálok, az valamelyiküknek
4235# biztos nem lesz jó. Na ez egy szorult helyzet. Ha odaállok a lány mellé, aki el fog menni, s azt mondom "Mondjad
4245# csak. Valóban, ez is lehet. Akarsz-e most valamit mondani, vagy tenni?" akkor úgy az anya még jobban megrémül.
4255# Ha az anya mellé állok, akkor egyedül hagyunk egy haldoklót, aki eljutott az életében oda, hogy mert szembenézni
4265# valamivel, ami egy óriási emberi teljesítmény. És mi, hogy a saját feszültségünket, a saját zavarunkat
4274# enyhítsük, mit csinálunk? Segítünk. Mi aztán reményt töltünk...
4280# 
4280# Szó sincs róla, hogy bárkitől a reményt el kéne venni. Miért kéne azzal elvenni a reményt, hogy megállunk valami
4289# előtt, egy helyzet előtt, hogy lehet, hogy néhány nap múlva az ő földi életének vége. Ez egy helyzet. De abból a
4298# helyzetből, főleg hogyha egyikőjük bírja, másikójuk nem, elviselhetetlen feszültség tud származni. Hogy az
4307# életünkben rengeteg olyan helyzet van, amikor nem onnan látjuk, mert innen még jobban látjuk, hogy mi vagyunk a
4316# gyöngék, ezért szorongunk, vagy feszültek vagyunk és akkor kell a csoki. Azokra a helyzetekre még kevésbé látunk
4325# rá, ahol ugyanúgy feszültek vagyunk, szorongunk, izgulunk, nem tudjuk, és úgy oldjuk meg a helyzetet, hogy jól
4335# besegítünk. Mondjuk és segítünk, és csináljuk, és... Valójában az történik, hogy nem tudunk megállni valami
4343# előtt, ami az élethez tartozik. Nem tudunk egyszerűen azzal együtt lenni.
4350# 
4350# Ha valaki megy haldoklókhoz, szinte egy igaz, szinte egyetlen igazán nagy készségre van szükség: merjen ott
4364# lenni. Egyszerűen bírja azt, hogy ez van. Az nagyon nagy emberi teljesítmény. Bírni, hogy ez van. Háhh. Tehát
4379# ennek a sémának megvan a ránk eső része. Hogy nehezen bírjuk azt, hogy ő nehezen bírja. Akkor így fönnmarad az
4394# egész rendszer. Most akkor befejezem. Nagyon köszönöm a figyelmeteket és akkor következő héten találkozunk.
4409# (taps)

20121113 ¤ Lejegyezte: Vinkó Zoltán Tamás