2012.05.29.
A pálferi wikiből
(Az alábbi szöveg gépi szövegfelismeréssel készült – emiatt kevés benne a tökéletes mondat. Arra jó csak, hogy ennek révén egy-egy kifejezés honlapon való keresése odavezesse az érdeklődőt a megfelelő alkalomhoz.)
Nagyon köszöntlek benneteket! Isten hozott mindannyiótokat!
De jó hogy itt vagyunk akkor itt tudjuk fejezni már itt a helye is gondolok jó jó jó hogy itt vagyunk sokan eljöttetek daru alkalom van még néhány év konjunktív hogy egy lyukat a sorozatot hogy mi az ami tud bennünket segíteni abban hogy itt egy zárt belső önbecsülés tudjunk jutni emlékeztek hogy fontos megkülönböztetni a külső és a belső meghűlés euro de most ebben a fórumban vagy hármat mondok hogy ki mit tud nekem segíteni hogy bele nem becsüli brassói hogy el tudjunk jutni pedig milyen jó hogy itt küldöm forrásai annak elemei tapasztalatai a belső ember munkálása gondolom magam vagyok egy értéktelen nulla vagyok egy béna vagyok hogy sikerül semmi csak valaki aki nekem fontos magyar fehér volt menta hangtár ilyen az élet csinálok valamit jól lehet hallani valami jól sikerül és elmondja mondhatnánk az önbecsülésig emlékeztető minta fekete lehet enni történik amire az ami befolyik valahol kifolyik nem raktad elég gyorsan igen ám na de a rendelésünk tudatos munka nélkül csoda ha nem történik akkor nem születik meg vannak csodák rácsos akik valami csoda ér rendben van de nincs mit nem érdemes egy életen keresztül várni a csodára bennem a fordulat történjen meg ryan jól vagyok hanem a külső források arról én meg van már a tapasztalatunk jön a munka nem mondhatom miért nincs annak akinek annak a valaminek amit ő mondott hogy ilyen jó az hogy tetszel nekem fb be mondtam férfinek aki azt mondta szép vagy neki meg annak amit mondott folyamatos kezdődik hogy akár kívülről rendben valami jó dolog de már tudom hogy nekem csak egy térdig ér már van alapvetően nem bírok a mondatokban az emberekben elte bizalmat adni ennek a mondatnak ugyanakkor melynek mind a kettőnek ebből a tapasztalatomból valahogy pite újraépíteni az életem amikor átélem azt hogy béla vagyok hülye vagyok nem csak én tudom állandó támadja másokat lenéz bántani ingyenes vannak reggeltől estig álmodtam egy olyan sok a többieket mad world hogy már tudom hogy én ebben vagyok akkor már a megtalálók saját magamra mondom nem nem csak magamnak magamnak annak ha valakinek annak a mondatnak jelentése bátorítás elismerésnek ami már elhangzott kívül alma nagyon sajátosan nem magamnak nem a mostani lelkiállapotom nak a jó ismerős arcok belső tó remax hogyan látom a világot a fizikai állapota is minden nekem egy üt jó pár éves munka ennyire nem vagyok sovány 95 mennyire lefogyni segítség új 95 kormány szóval mit lehet enni csak próbáltam nagyon folyamatot mert magától nem szokott a külső forrásból belső forrás megszületni magától az nagyon ritka csoda elkezdek érte dolgozni nagyon tudatosan reflektáló magamra egy 10x8 csinálom ezt csinálom csinálom nem magamnak hanem azoknak akik azt mondják hogy jó volt szerethető vagy neki semmibe úgy élem meg ugrás a semmibe nincs igazad nem baj a, hogy a lehet teljesen látnak nem nem láttak még eléggé a látnok nem mondanák akkor nem baj ha nincs elég önbizalma meg is megismer nem hiszek magamban vagyok pár év alatt már vannak eredmények egy komoly a baj mindig oktatók kerülni párizs után eredmények.hu utáni a szöveget emma 4 5 évet tóth 10 év múlva bár komolyan tudom mondani hogy mikor valaki jön bolton önismereti csoportba beletúrt az orrodat a málnásba nagyon örülök és akkor önismereti csoport én már foglalkoztam az anyámmal való témák jó hát akkor nem fog nulláról indul értitek mire jó egy két év teljes ember ideges teljesen más történetek autentikus én autentikus kapcsolat valódi hitelesek magam sikeres kapcsolat mint amit utálok de jól vagyok második test tudatosság jaj minden alkalommal elmondom menjünk jóban nem hallgattak rám mindig legyen a családot nem mutatta ki magatokat reggel nem mondok semmit gábor elektronika 3 jelenben lenni és 4 felelősségvállalás felelősségvállalás judit minket 5 eredendő saját választása döntéseink kockázatvállalás gondolkodtam hogy a tanítványok mikor Jézus kereszthalála után bizonytalanok és remény kisfilmek és a borz utca ajtók mögött félnek pünkösd után történik fordulat a fordulatot kockáztatni mennyi történik azt mondják nem érdemes kockáztatni érdemes kockára tenni a régi rusnya inkat nagyon itt egyedül lenni egyedül lenni a jó lenne postai mondom sakota 3 kiló nem volt saját érzelmeink lelki állapotaink szigetre köhögni rákóczi sokat mások is vannak saját megértése tudjak együttérzően magammal már olyan sokat emlegetett mondja nekünk a dalai láma nem kisebb ember mondja a kutyak nem badarság aztán megértése például hogy megérte magamat megértem a kérdéseimet amelyek az imában törnek rám hogy mit érzek okosak vagytok a tudom túl sok az a baj mindenki leült simán hogy lehet csak akkor élek miért vagyok mindig ilyen béna megértettem tovább folytatod a saját alkalmazások milyen nagy dolog mikor teljesen indokolatlan ellenben indokolatlan parazita érzéseinket megérteni azt mondjuk mennyire indokolt hogy most aggódok mennyire indokolt hogy most biztos vagyok próbáltam ki de nem szól nagyon jó egymásba hol vagyunk látjátok milyen szép az élet nem beszélünk nincs hang csak na most akkor mi van jó tett hogy megértsük hogy miért van a lehetetlen parazita érzéseink mit magunkat értük hogy megértsük a van jól van jól működik vagy jól működik megvannak a valamikori lehetetlen élethelyzetek élet sorozat alkohol következtében működött így legalább értem újabb kérdés hogy a következő lépés a magam na yo oki nagyon fontos amit meg lehet tanulni hogy mikor jössz vagy nem mit árul el róla a legtöbb ember ugyanis az indulat érdemel foglyai akkor meg egy kicsi már föl ideges vagyok nem vagy hajlandó pontosan elindulni vagyis valójában inkább a helyzetet kell értelmezni és nem a saját érzéseiket megérteni nagy különbség rengeteg ember valójában nem a saját érzéseivel foglalkozik nem akarok több is akkor meg másokkal maglód miért vagy biztos ügyelet na oki kilencedik kapu motor origo örülök hogy nincs értelme telefon nagyon emlékek magának a munka nem valók magának álló munka nem való fekvő munka meg elbocsátotta kellett a forintot a telefonba a következő magyar 5m hogy tényleg magának nem tűrő munkája van nem munkája van hanem térdelő munkája milyen eredetű munka térdelő munkát végzek smile képek mennyi pintér dániel legrosszabb eszközök július a nagyon köszönöm térdelő munkában fekete térdelni úgy is lett blikk.hu annak hogy elfogadható is szerethető vagyok ennek a kulcsa a tökéletlenség szeretete olcson újságnak tökéletlenség nicolas árnyak tudok róla mondani ezt a történetet akkor álmodom már aki voltam hétfő vasárnap már hallottad elnézést kérek tőled az ember nagyon hamar meg az igazgatói székébe kerül egy normális ahhoz hogy megjelenjenek től elmegy a mesterhez hogy ne kérdezd hogy mit lehet ebben nagyon nagyon nehéz helyzetben tenni idős mester nem sokat beszél jó döntések fiatal igazgatónak follow you don t set mestermc bé tapasztalat mondja lemberg derülni megvannak a tapasztalati elkomorult a bajom hogy harmincegynéhány éves vagyok én nem rendelkezem az élet tapasztalata az idő jó döntéseket lehetne hozni bólogattam este nagyon rossz döntések merek kockáztatni nem a kudarc kerüléssel töltöm az időm kutatni ami jónak számít vonatkozik jelenti hogy néha vereséget fog szenvedni rossz döntéseket fokos kormány értitek normális hogy elrontom nem tudhatod de toth teljesen normális áron tonic bináris ügyetlenkedik tök rendben van dolgaim bull tanuljuk meg azt amit igazán érdemes megtanulni az életből ráadásul még más embereknek akarok segíteni ilyen kérdés hogy mindjárt mondom tulajdonképpen karbantartott vagy meg gyógyult sebeink tudatosan átvilágított hülyeség a legnagyobb erőforrásunk vera újabb hülyeséget amit megértettünk rájöttünk tudjuk hogy kell rontani az utunk a legjobban építkezni oki ennyi volt akkora 10 pont jönnek a kérdések most kérdés ne rajzok katicabogár nem értem nagyon mával a barátságról küldjük őket hogy hogy nem foglalkozunk a többivel mondtam csak elmegyünk nyaralni vagy gyakorló 2 tól z ig mindegy de mindenképpen belőle kiadni már alig várom hogy mondd hogy mit csinálok rosszul akkor boldog karácsonyt akkor a kérdéseket gondoltam hogy beszél emberig realitásérzék eladó lakások 1 use unused varjas angol levelet kaptam és a boldogmondások nem volt rajta de úgy magam elé képzeltem natúr hegyi beszéd legnagyobb alázattal mondom a boldogmondások érvényesek megyünk tovább de lassan lassan volt a kérdés bakonyi tóth gondol a boldogságról újhegyi interjúalany mit mond erre kérdezd meg őt nemi betegségek máris bátorítottak egy bensőséges kapcsolatra tőlem kérded különböző kapható borokat élősködni dolgozta ki majd megtudod megkérem megtudom gondolod így pesten lovas annyit hogy a boldogságról beszél bele magát valamiképpen annyival több ténylegesen mint minden amit eddig elmondtunk megmondani hogy boldog vagy hogy ha valamiképpen életedet fonoda enyémmel valami bűzlik az életünk hagymás hangolódunk boldoggá tud tenni mondja de annyira kívánom nektek mindannyiótoknak a kritikai érzéket mellét hogyha nem ejtem ki a szót hogy Isten vagy egybe vagy boldog mondások hogy meghalljátok az evangéliumot miközben mennek hogy benne van ám nem moon dolgozzatok vele 10 mindig aki hogyne volna benne itt van különbség aközött hogy boldognak érzem magam hogy boldog ember vagyok a boldogmondások alap logikája boldogok akik sírnak újabb napilapban állapot majd vigasztalást nyernek jelenti hogy reménység van bennük is igaz most a jelenben valamiképpen elérhető miáltal érhető el Jézus te mire való kapcsolat révén most jó nyugodjon meg ettől aki megtudta 1 nyugodni minek menjünk tovább meg lehet közelíteni értelemmel igen lehet elérni nem lehet hogy lehetne már ezért nem lehet elérni vele mert Isten előbb utóbb dolog történik soha nem lett senki egy adott pillanat hogy valami jó történik velünk ezek a pillanatok jó nagyon kell butaság ellen az értelem nem rossz de mikor az értelem útja 40 a saját határaink akkor van lehetőség valamiképpen megnyílni a nálunk többre a legtöbb ember hajlamos a saját gondolatait isteníteni melitta képei mega addig addig gondolkodtam rájöttem nem vagy bizonyítható vagyis eljutott a gondolkodásod határáig hogy a gondolkodásodat istenített és akkor itt maradt magyar ábc most eljutottam a határig gyorsan ment de legalább reális jól van érdemes megkülönböztetni hogy nikolaus értelme értelem megkülönböztetett darabból definíciók adtad hogyan által írt meg valamit nem nem mit eszik egy számlát rák ellen mondások a mindenem paradoxonok az együtt másom mit ért el neked adok neked is sokszor nagyon jó magyar us értelmes tudós emberek az Istennel való kapcsolatunk az Isten útja a spiritualitásban egész csecsemők badarságokat mondanak hogy egy 12 éves fiú és gyerekruhák rajta értelem túlnőtte olyan neki a mikroszkóp nagyon sokan vannak olyanok nagyon jó nem vagyok túl okosak jó hírem lehetek e tech nem annyira nem múlik sokkal inkább én mit tegyen aki túl okos se túl messze magadra csodálkozás nem akartalak bántani beteg vagy majd nyáron szóval on de valamit nem számít hogy mit mondok nagyasszonyunk apu anyu apu mondjak aki nem túl okos és nem is túl még mindig lehet erkölcsös nem nem mit mondasz divat testvérem családjában problémák vannak mit tehetek ot a kódom ami a házasságomat is megterheli nekem nincs gyerekem érdemes volna hogy nem tanács amit mondok csak a gondolat ami eszembe jutott róla tudni kéne csinálni fontold meg de nincs kedved megfontolni fontold meg érdemes volna a saját és a testvére családjának határait hol hol hol húzódnak a határok hogy vegyél elő egy papírt a két családot miskolc legyenek közel egymáshoz minden ember legyen egy sört és a köröket roy második nagyon fontos az érzelmi kapcsolatok vannak és távolabb ahhoz hogy gondolod hogy nincsenek olyan nagyon fontos az érzelmi kapcsolatok csináld meg ezt a rajzot és utána meg hogy hol vannak a család határai csak mondom amit azután a felelősségnek is van határa érdemes jól rajzolni felelős vagyok de van határa és a másik úgy gondoltam hogy érdemes volna testvéreddel való kapcsolatot gondolkodni hogy mennyire fontos egy nő mennyire fontos a házastársad hogy van ez azt a kérdést is gondoltuk a testvére gondot a testvérem gyereke akik meg vannak magadtól hogy ők nekem gyorsan amúgy engedj közel magadhoz ugyan legmélyén mindenféle nélkül kik ők nekem a választ előre is otp a negyedik kérdés minden jog tudnak e segíteni a sérült emberek nagyon jól tudok segíteni megnyúltak macska gyógyultak meg urban tartják a sebeiket vagy legalábbis tudnak a sajátos ebay ről legalábbis szupervízió járnak online érd mert előbb utóbb egy bölcs ember rájön hogy minden bűnre nem látunk rá gennyes sebeidet nem is látjuk csak mások gólyák járunk nekünk egy hatalmas dudorodik nincs benne a tükörbe rendben vagyok megyek segíteni neki domborodik nem lát rá nem véletlen minden minden hagyományban előbb utóbb fontos valaki aki rátalált mondtam rád lát radiátor radiátor raklap rácz lászló kérem hogy a hasonlónak raklap radlight nagyon maps en a sebesség nem akadály reflektálatlan szupervízió nálatok van sebeim elakadása itt nagy problémát okoznak a milyen smink nélkül is a felelősségünk hogy megengedjük hogy a kiránduláson izgatnak a terhes nő akarja segíteni aki nem bírja a maga terhét tökéletlen nem értve emlékeztek a pedagógusok között mikor magyar magyar kutatás sokszor nem tudok e cégjegyzék ismeret 90 valahogy el fontos a pedagógusnak az önismeret 70 százalék körüli el nem vagyok biztos valami ilyesmi fontos lenne neked hogy te még valamilyen önismereti képzés berry tartalékalap vagyunk magyar kutatás dobok egy hátast is úgy maradok látszik hogy sokat tudunk gondolni elméletben korunkban az utadba bele mit képzel a pedagógus vigyázz olyan mint ő lesz otp ingatlan nem bootol emberbaráti egyeztet a papság gábor nagy dolog nem tud lemondást elég jól üzleti közösségi nem mindig jár kart karba öltve a vizsga előtt nekünk most mielőtt egy két alkalommal ránézett a évfolyamra nem a gólya mondtam apukámnak milyen vizsga na ide figyeljenek a vizsga online mint amikor a meg benne így volt ruha na ehhez nem kell nagy bátorságot máskor találkozunk ugye hogy milyen vagyok amikor mások a családok ahol a bátorság pedagógus társaim kalandra föl most a gyerek érdeke hogy a házastársi kapcsolat érdekel előrébb való e mikor a gyereknek is megvannak a maga hirdetés egyeztethetők össze a gyerekemmel megyek vagy a férjem twoo válogatja van egy csecsemő van a családban igényel nagyon sok törődést és gondoskodás on kapcsolati tőke a kapcsolati tőke előnézeti a közös gyereküket legalább lenni hogy az energiáknak időknek nem tudom meg a pici baba fölé nem vagyok nagyon magasak kapcsolati tőkével tudom táplálkozni forrása metin2 erősítjük gyakoroljuk a feleségemmel és ott vagyunk hogyan kerül a feleségnek lenni együtt lenni fogyi tábor egyensúlyt létrehozni okosan mondókák is mondta anyukád nem tudom hogy hogy nem csak pillanatnyi egyensúlyi pillanatnyi egyensúly azután egyensúly ma estére egy napra a sok minden van az egyensúlyukat ember lehet megteremteni például nem most minden nap hogy nem sportolok minden nap legalább ingyen teremtsük meg egy egyensúly egyensúly hónap valami van ami akár még időben feladat hogy megteremtsük hogy lehet bírni hogy a három évig van ami nincs sony egyensúlyukat is képes legyen kialakítani és abban jó lenni music video minden kell gmail calendar pillanat megyek suliba vagyok elfoglalva fontos mert nagyon unjuk meg egymást gyerekek miközben kevesebbet kapsz, hogy a tudja egyensúly három év múlva fog állni múlva suliban is jól tud lenni fontos a felesége is a bizonytalanság abból van hogy ha elkezdünk negatív tulajdoni társukat a gyerekkel foglalkozik már nem szeret nem vagyok fontos e mailben ahol a mostoha van ugye elvált szülők is akkor a mostoha mostohagyerek tudjuk hogy egy családban a család stabilitása a házasfelek stabilitása múlik azonban ahol elváltak vannak és most a kapcsolatok létesültek ott a családnak a stabilitással usa mondom nagyon gyakran a mostoha és a mostohagyerek kapcsolatom múlik a második felesége a második feleség nem szereti a gyerekeit azt mondta menjek na igen valakivel tettem idézőjelben naruto álomcsapda hol tart valami lelki egyensúly ördög a netem kidolgozott gondolok erről az egyik hogy itt lehet hogy egy olyan például olyan tévedése ipad vagy valami amit nem tettél jól ami egy életre szóló megtudta valamit tanítani hogy a kapcsolatoknak micsoda súlya van mit jelent a rendőrséggel élni x az életben gondolom megint csak a súlya hogy az életben vannak dolgok amiket nem tudunk ott helyrehozni a dolgokat elkövetők nagyon megterhelő tud lenni nem tudom ott helyrehozni még csak ki sem tudom ott sújt friday tortás utca fölől nem mindegy hogy hogyan vagyunk hogy ha neked ez most ilyen élmény nem simogatnám ennek a érdességét karcsúságát nem baj ha egy kicsit fáj egészségedre gyik a másik kiegészítő gondolatot hogy tegyünk a súlya nem a következménye nem múlik nem azon hogy milyen érzelmi lelki állapotban változás történik nem a következménye a döntő .hu hülye vagy menj tovább az élet .hu utolsó csepp a pohárban elmegyek beugrik a Dunába ha tetszenek a mérleg és erkölcsi szempontból hogy mit tettem milyen ajándékkal is mikor a körülmények nem elsősorban a következménye már nem csak rólad szól róla is egy brutális következmény valamire nem volt együtt én egy nagy lelki gondozó aki túl sokat tanultam szupervízor volt és akkor előbb utóbb mindig megkérdezik hogy nem tudok sokat foglalkozott napot azt mondja meg hogy hallok rólad valamit akkor mi van igen volt már velem ilyen nem is meg nem is 2 ezeket a hibáimat a következő beteget nem tudom csak jóvátenni mégpedig a hogy te az életemnek repülőjegyek tél akin keresztül megtanultam valamit amit nem fogok elrontani legközelebb érd bocsánatot kérek tőled is hálát adok neked azért megtanultam és most tudok valami jót adni ezután mélysége elkezdődött a sorsom to burn iso életet élni a legjobb megoldás ugye van aki benne igazság érd azt mondja hogy nem voltál akkor meg magának mondja magában nem tudatosul én elkövetett bűn katasztrofális irányba fordul az egyik hogy bűnhődik a másik hogy büntet maga fölé tulajdonképpen a az igazságért uralma valaki belül érthető gazdasági terület múlik miután megértettük azt amit mond nem értjük meg és nem tanul belőle akkor min na jól van miért mond miért bánt mások boldogsága örülök mások boldogtalanságának csökkent értékü logikája akkor is addig vagyok jó amig én vagyok fölül milyen nekem van igazam van tudom vagyok magamban látom hogy te boldogtalan de meg nem vagyok hasonlítás év elég fájdalmas nem gyógyult meg érdemes volna kérdezni hogy tulajdonképpen egy rövid gyakorlás müller rendőr volt amikor láttam hogy valaki el valamit boldog volt valaki így lettem rá egy kérdést, hogy a nagyon képen mit akarok megkapni ettől az évtől mit várok tőle miért jó ez most nekem is van egy válasz mert legalább nem csak én akkor ne halj meg kérdezni miért jó neked mit kap belőle tudjátok gyakran mondtam nektek a legundorítóbb egy ponton túl előjelet vált negatív dolgok is sokat fordulnak egy tulajdonképpen azért mert szeretném magamat értékesnek tartani honnan 2 magyarul alkalmi sikertelenségének menj végig a legvégén valami értékes találni valami másra bánya teríteni magadban megoldást minél tovább találd meg azt a vágyat hogy a végén tamásnak a baján hotel touring formálódott valami vágyad találd meg az igazit rendeset ha csak magad nem lesz jobb a világ nektek se családom egy akkoriban válás játékán dulás mennyi az idő beszélni gyors gondolat a szerelem alapú házasságkötésnek megvan a maga dinamikája kívülről fújjuk hogy mi az na csakhogy keresünk az igazi nevem harmadikat az igazit dani keressük a munkája tulajdonképpen egy bennünk élő csecsemőt keresi anyád házasságkötés gábor és akkor te egy személyben eszter ringató kielégíteni táborok dolgozni érte még otthon vagy mi a jó kitalálod csecsemő benne de lőcsei jenő keressük az igazit házasságkötés bor tulajdonképpen én magamat is aminek tartom megyek két kicsi legó hol vagyok megjelent a két kicsi lego ugye nem vagyok egy lego darab aki aki nem tud jó szemmel ki az igazi nem az nem sárga énekét kaja nem tudom hogy mit csodálkozik a legtöbb ember való mi az amit nem szoktunk keresnek egy óriási jelentősége van a fordulat megtörténik keresem hanem az igazat mit jelent tudom mondani smink hogy egy fordulat lehet hogy te vagy az én utam hogy amit megtalál ha az életben erre te vagy az én emberem tudod mi vár tudod a nehézséget ár te vagy az én utam rengeteg neki az életben történik legalább egy olyan embertől kapott de nem is olyan embertől kapu szeretlek imá dom milyen nagy dolog egy olyan embert okapi nehézséget én választottam nehézségeket rendkívüli gyöngyösi jános azonban minden féle nyavalya majd te vagy nekem az igazi tükrében jónak látom magam hogy mit kéne tennem és a többi kevésbé tóth brigitta alkalmazkodni körül keresés kommunikáljon 0 alkalmazkodás nálam alkalmazkodás nálad te vagy az életem műve taroltak erre valaki az akit szeretnék válni te vagy nekem az igazi valamiképpen én alkalmazkodni új értelmet találni egy tekercs ez most nagyon nagyon boldogok vagyunk a keresés vigyük el mit jelent hogy rátalál az igaz voltáról igazság ára előbb utóbb minden házasságban élnek a megoldhatatlan problémák lehetetlen helyzetek eredmenyek okosságokat alkalmazunk neked nincs másik mellett a kivont hogy a spirituális fordulatra is nyitott mondom konkrétan nem tudjátok mondom nekem egy kutyuli melletted fognak érni nem tudok élni nagyon boldog is tudok lenni nem kell legyen jobb hotel teljes az életem hogy a veszteségeket elfogadom amelyek melletted érdekel engem nem fogadom el sosem lesz teljes az életem nem teljesül hogy megtanulok egyben meglenni áldott nap lenne hogy tudnál adni által teljes nem tudom meg egész életemen keresztül ami egész után markolás az Istennel való kapcsolatot nem akarjuk álljam az istenkapcsolatot Istennel nem az Istent keresik az igazit tűzgyűrű nem létezik keressük aki pont olyan jó lenne pontosan adja meg munkanélküli gyuluska semmi kedvünk súlyát könnyű lesz munkája megszerezte a spirituális világunkat is hogyan keresi Istent alkalmazkodjon nem nem csak nem nekem nem olyan is 40 44 ugyanide gondolatot de tévedtünk ha házasságot régen nagyon sok külső összetartó erő hiszen tudta tartani magyarok tartóerőt nagyon megörültek még nincsenek csókolom monokini monokini hiányában annyi minden tortent 2 amennyiben van na még egy baráti kapcsolat valaki élni az életet és jóban rosszban de nem a sírig tartó hűség emberek hagyjuk e sírni tartó hűség életkedvem elmegy önátadás ameddig csak itt vagyunk sírig tartó hűség már wan2 mindennapos gondolni értettem milyen az utolsó dal amíg csak élek az utolsó pillantás a marad akarok nézni ráczné tuti receptek sírig tartó hűség semmi katasztrófa nem történt azon kívül menjünk csak annyi hogy nincsenek meg mi a belső erőink nem tudok már most a mi felelősségünk állni nem kapcsol ki ült a mi dolgunk lett egészségedre a csokit körtér mi volt ez ariel tulajdonképpen csak ennyi történik a külsők már nincsenek a belső még nincsenek nekem oly nagyon szomorú mikor valaki pont amikor fejlődhet akkor mint a neves korábban startol arra kell újból még egy tudom csinálni na jól van olyan kedves anyukám nem vettem magamra hogy miért kérdezel ilyet gondolkodtam gondolkodtam mit fognak utca 10 gondolkozz el ezen a képen miért kérded válasz nagyon mint amilyennek képzelte kis más miatt lettem ritka
Szeretem őket, de nem akarok más lenni, mint aki vagyok - miattuk. Szerinted merre tovább? (58:19)
De most tényleg. Látjátok, megint, itt egyensúlyozunk, hogy a nevetés nem a kérdezőnek szól. Ugye értitek? Hogy nem akarjuk kigúnyolni sohasem azt, aki kérdez. Nem arról van szó, hogy most kigúnyoljuk, hogy "jaj, de nevetséges - hogy hogy lehet ilyet kérdezni?" Mindenfélét lehet kérdezni; jó, hogy valaki kérdez. Na, ez nagyon fontos. Hogy nevessünk, de ne legyen bennünk az, hogy "jaaaj, jaaaj". Szóval erre azt tudom mondani, hogy legitim az, hogy ha van saját utunk. Az rendben van. Saját élet, saját út. Rendben van. Aztán a második, hogy sok szülő van úgy, hogy a saját magáról alkotott képéhez nagyon-nagyon-nagyon evidensen rendel téged. Tulajdonképpen te az énképének egy kiemelkedő része vagy. Azért nem ereszt el, mert belül (ha rákérdeznénk), belül sem húz határt teközötted és saját maga között. Tehát téged tulajdonképpen saját maga kiterjesztésének vesz. Hmm.
Azt lehet tenni, hogy te meg nem. Ennek azonban ára van: konfliktusok. Tehát akkor ne várd azt, hogy anyu és apu áldást ad rád. Nem, akkor ez nem lesz. De fogsz tudni saját életet élni. És, ha mersz kockáztatni (és miért nem mernél), előbb-utóbb az áldás is megérkezhet. Konfliktus nélkül nem megy. És anélkül főleg nem megy, hogy ne a szüleid ne bántódnának meg. Látjátok, itt van az, hogy attól, hogy apa, anya megbántódott, még lehet, hogy nem tettem rosszat. Erről beszéltünk! Hogy egy ősi erkölcsi logikánk azt, hogy azt nézem, hogy milyen érzelmi reakciót adsz. És ha dühös leszel vagy megbántódsz: jaj, rosszat tettem! Ha mosolyogsz, minden rendben van. A gyerek így tanulja meg, hogy mi a jó és mi a rossz. A szülei arcáról, érzéseiből tanul. Felnőttként mit érdekel engem, hogy fancsali a képed?! Hogyha húzok egy határt és az neked rosszul esik. Van sebtapaszom, odaadom - az orrodat be tudod kötni. Hmm? (Ma olyan dinamikus vagyok.)
Jó, jó. És így lehetővé válik még egy lépés. Hogyha megtudom teremteni azt a távolságot: nem a szüleimtől várok sokmindent, de nem ugraszt vissza a kutyaólba, hogyha mami nem örül; ez teszi lehetővé azt, hogy végül igazán az enyémek legyenek azok az értékek, amelyeket a szüleim képviselnek. Mert amíg nem vagyok elég szabad, a szüleimmel együtt azoktól az értékektől is távol akarom tartani magam, amelyeket ők képviselnek. Ugye? Ez azért problémás, mert miközben látszólak megfelelek nekik, közben meg a másik lábammal meg tolom el ezeket. Ááá! Szóval, szabad kockáztatni! (62:00)
Érett kapcsolatban a férfi pornófilmet néz, ha egyedül van. Ez éretlenség? Lehet rá szüksége?
Pornófilm-néző szükséglet nincs. Ez egy lélektani axióma - most született meg. És emlékeztek, hogy az érett szerelemnél beszéltünk arról, hogy az érett szerelem arról ismerszik meg (és aztán egy érett kapcsolatban ezt visszük tovább), hogy van három funkció, ami külön is tud működni, de az ember egy irányba viszi. Szex, szerelem és elköteleződött érzelmi kapcsolat. Ezt a hármat tudom egy irányba is vinni. S ezek néha elindulnak: néha a szex indul el, néha a szerelem indul el. Néha "jaj, de jó, te hogy megértesz engem." "De jó hozzád kötődni."
Akkor vagyok érett személy, ha képes vagyok ezt a három funkciót újból és újból egy és ugyanazon személy felé rendezni.
Ez néha bizonyos szükségleteink kielégítésére vonatkozó türelmet igényel tőlünk. A szükségletek kielégülésének a késleltetését. Ez visszavisz gyerekkorba.
Az a felnőtt tud magától értetődően késleltetni akit megfelelő megbízható módon gyerekkorban amikor a mama nem volt elérhető apa nem volt elérhető nyugodtan csörgő patak órája mert tudta hogy anya nem esnek jól vagyok anya nem volt ott modern egymi tapasztalat anya kóla otthon majd megérkezik a probléma abból adódik, hogy a valakit a megbízhatóságot nem tapasztaltam gyerekkorába mert ő amikor bekerült üzleti érzi magában elindulni megtanultuk ált iskola nem biztos hogy valaha is kielégül anya apa nem biztos hogy neki is hamar most mi van ami elérhető új kálmán útja 10 mondtam is túl valamit érek én aki nem tud irányítani legtöbb amit látni így lehetne mondani nagyon van ismertetni megtanulom a hírek lenni de csak akkor tanulom meg együtt különben is mit nem tud a gyerek csecsemőkori logikám at milyen sok gyerekes családok barátok amíg van ki tudja torta 8 gyerek gombócból nem lehet igaz most akkor önismeret lelki gyógyulás hogy a teret a léleknek mit csináltunk szeptemberben a válaszokat a késleltetésére irányulhat körülbelül 1 2 3 4 5 6 8 9 4 em 50 ez nagyon jó kérdés an, hogy a lehet annak hogy az önismereti és útjainkat egyeztessük a spiritualitással nekem a kapcsolatunk alatt spirituális növekedése például hogy itthon kitalálok valamit meglátok valamit megkérdezem magamtól a spirituális növekedését segíti e vagy nem liget egyensúlynak jót tenne spirituális növekedése megakadályozza majd meglátom valamit nem tetszik manual mondok egy könnyebbet nem lehet csak vegyétek elő a spirituális alap tapasztalatokat gyula gardrób a spirituális a tapasztalatban legmélyebben átéltem hogy milyen Isten mondjuk nem is akkord válaszút elé érkezett meg egy dolog a világban vagy nem érdemes hasonlítani a spirituális élmények vagy tapasztalat világával megfelel e neki vagy nem felel meg elég jól lehet látni hogy valami odavaló lesz vagy nem következő a legmélyebb spirituális élmények dolog amire most hogy nem következik lenni nem tud lenni következő roll over jatek dual is út keresése milyen irányba mutat csinálj rajzot mi van ott mioma jobbra balra utána pub n roll elhelyezni azt amit most tenni akkor ha nem tudod hogy ki tudja hogy nem tud kerülni oldalát lido talál sok usb kábel van most pedig kérdezd meg egy kicsi ember mindig mondom nektek szeretlek téged meg Istent kérd meg hogy vagy hogy mi a véleményünk róla a szabadság tér ha nem kérd meg őket imádkoz imádko szülötte kapcsolatokban és utána ami neked belőlük nem kell hogy megértsék megaled családban Istent is téged csoportban is csinálhatjuk mi már nagyon sok éve csinálunk egy csoportot nagyon jó jövőnk mindenki a maga témáját elmegyünk is imádkozunk a többiek témája szelet ismerd meg a, hogy a hogy hova jutottunk nagyon sokat segít akkor utolsó kérdés képzeljétek el kérdezzek egyet legkomolyabb online írtam hogy lehet róla miskolc hotel busz 1 2 randi cuki maci fantom a még mindig megnéztem a, hogy a na nagyon köszönöm most így lett sajnálom 15 megalkottam 14 kérdés amit adtál szeptemberben