2012.05.22.
A pálferi wikiből
(Az alábbi szöveg gépi szövegfelismeréssel készült – emiatt kevés benne a tökéletes mondat. Arra jó csak, hogy ennek révén egy-egy kifejezés honlapon való keresése odavezesse az érdeklődőt a megfelelő alkalomhoz.)
Akkor nagyon köszöntelek benneteket! Isten hozott mindannyiótokat!
Ez terveink szerint az utolsó előtti alkalom ugye most még találkozunk és aztán a következő héten pedig majd meglátjuk hogy mennyi kérdés érkezik nekem a kérdésekre reagálni hozzászólni mert ő a mi a kérdéseket tettek jelenti hogy képességed lehet most is kérdéseket írni két dolgot egyszerre csinálni és akkor ha gondoljátok az alkalom után természetesen nem kell nevet rájönni akkor ide hozhatja toka az asztalra és akkor ezeket próbálom reagálni következő utolsó alkalommal na most gyerünk gyerünk mert van 10 pont hu .hu nem másról szól mint amit annyira fontos hangsúlyoznunk esztergom ha már a simát nál vagyunk jutottatok a negyedik simán csökkent értékűség ilyen simán hoz megnéztük a különbség a nap szülések a belső források és a külső források között szomorúan megállapított akar hogy ha valakinek nincsen elérhető módon az önbecsülésig neked belső források akkor a külső források által azok a hiányok amelyek csak a belső forrásból tölthető be vagy elégíthető ki nem elégségesek ön magában tehát akár mennyi dicsérettel ismeri siker akármi teljesítmény vagy eredmények jellemez bennünket hogy ha a belső ember szülésig nem elég szilárd akkor átfolyik rajtam ideig óráig megvan az önbecsülésig és utána elapad csokonai, hogy a valami negatív esemény kritika megjegyzés bármi ér minket a krisztina valaki meg velünk az amit lehet hogy olyan sokáig építettünk külső források alapján nagyon nagy jelentősége van annak hogy megtaláljuk azokat a lehetőségeket amelyek a belső ember ülésünket tudják emelni nevelni a belső meghűlés forrása a szent emléke csak egy gyors ismét ismét hogy egy csoportba osztottuk magunkat attól függően külső vagy belső becslésére 2 es számú akiknek külső belső canon különbözők akiknek van külső kényszer teljesítők csak belső az élet élvezői akiknek külső és belső tükör electric nők na hát akkor is már most el is elise is nevezhetjük célnak és akkor este 10 pontot az ifjú sok mindenre idő az első híd túl hogy rátalálni a hitelező magunkról északi teleskop tolató intra hitelesen magam hiteles kapcsolat nagy külső források volt az önbecsülésig de amikor majd belülről jön elő egy lufi 2tetszik egy kicsit is így egyszerre csak egy belőled na yo tehát rátalálni a hitelesen magunkról és a hitelek kapcsolatainkra antisztatikus hitelesnek lenni és maradni temesi bálint kapcsolatban máris rengeteg lehetőséget ad mit jelent hitelesnek le nem saját magamban a saját magammal például hogy nem tettem azt mondani valamiről mit gondolok gondolom mikor előtt azt mondom hogy megkérdezted volna téged te mit gondolsz róla gondolom beszélgetni hogy mások mit gondolnak esetleg az is kiderül hogy azokat a gondolatokat ő sokkal megalapozottabb box a következő lépés nagy zoltán szabad volt neked erről s gondolni rendben van hogy valamiről amit gondoltál volt a véleményed megengedheted magadnak hogy boldog legyen a véleményem és most meghallgatok tippeket elmúlik minden arnold a balaton máris zsolt negatívan becsülés körébe lehet zuhanni út után jöttem ide megintcsak az derült ki hogy mennyire egy anya vagyok rajtam nem fog meg a kecske időjárás tizenegy év és még miket gondolok starity nyakon csípni azt a pillanatot vártam a tükör előtt gondolhatjátok fél hétkor nem nem nem váltottam auchan nyugodtan váci utca nem akadt olyan lenni renike lépcsőház hogy kilépek az ajtón is biztos nem rajtam van mindent tudsz veletek szokott ilyen lenni velem ingyen botond papucs nem volt rajtam multi melegítőnadrág bejöttem ki a többit nem is mondok new yorkba rendben van david guetta természetesen egyetem nem néztem meg a tükörbe de meleg van szabad hogy meleg legyen ez nagyon gáz most indulok but your eyes to kill tabletek hogy az igazság is rendben van rendben van soha ne a pénz amit mondok egy egyszerű gyakorlatot megkérdezni valakitől hogy hogy képesmotor át ereklye sokszor nem vagyok éhes de nem ez volt a kérdés érd csongrád fontosabb hogy nem kérek a legszebben hülye vagy köszönöm nem kérek figyeljétek a legtöbb kérdésre nem tudtam válaszolni köszönöm nem vagyok éhes kérdezte valaki éreztem hogy éhes vagyok hanem hogy csirke vacsora fehér kenyeret nem szeretem helyek vagy mersz azért mondom nektek hogy tetszett hogy csak egy napon keresztül figyeljétek meg magatokat hogy a legegyszerűbb kérdésekre válaszolunk meg ezüst árfolyam hanem ez a belső világunkat próbálta most kifejezni kidobni szóval aztán hitelesnek maradnék kapcsolatban, hogy a x men 8 mondani valami olyasmit mondani ami azt gondolom hogy neked esetleg fájni fog elmondom hogy mivel mit szoktam inni emiatt is húzódott a meleg van eau de jó így a kör tok magamét szóval eljött holnap mit tudom én hova pénteken sportnapra tudod hogy nem tudok repülni a kérdés azt mondom hogy nincs kedvem nekem elfogadható ha valaki azt mondja hogy nincs hozzá kedvem teljesen rendben van minél inkább kultúrkörökben élek sütő talán igaz lehet keresztény körökben mozgok online inkább szalonképtelen azt mondani valamit hogy nincs hozzá kedvem lego akkor hogy ha valami értékes dolog most wanted a lehetne menni és akkor játék még 9 nap akkor egy kamion mennyi ruha érkezett hajléktalanoknak holnap várjál csak holnap iskola 20 holnap nem törtök mérgezik nem lehet akkor világűr még egy kicsit szerda szerda szerda szerda szerda hát akkor sajnos a szerda nem kamion jól vagy milyen a jó értékesítő a kamion darth vader minden benne nincsen kedvem hozzá érdemes mert nem nincs kedvem hozzá és akkor már dolog ki mondta hogy nincs kedved hozzá ezért nem mész el egyébként jó lehetőség arra is hogy most tulajdonképpen az én megyek e valakinek segített hozzá kedvem hogy szabadon dönthet arról hogy a kedvem alapján cselekszem valamiben vagy nem mondhatom hogy nincs hozzá kedvem valakik fölkért együtt nemes feladatra jártak ott lenni már nemes feladat mise találtam neki mondani hogy ne haragudj de nekem semmi kedvem magyar zárójel csak mondom nektek tudjátok hogy mi kultúránk világban az alapítót nincs benne semmi hivatástudat de van nincs kedve van egy csomó hivatástudat bennem milyen jó hogy szabadon ugratás tudatomba valami fölé irányul hatok ugye ugye érthető amit mondani akarok látni való hogy vannak emberek akik mellett az élet sebességgel megy el neki nincs kedvem élni világos hogy mit mondok akkor nem kiszolgáltat magam hogy van e kedvem vagy nincs csak hogy vállalom e hogy van e kedvem vagy nincs nincs kedvem is meg fogom csinálni hogy azt is lehet mennyi a felszabadított tudod valahol lennék akkor nem kell de este itt az biztos a jó de miattad miattad mi a helyzet most magamra gondoltam de valaki aki tehát egy szót hogy autentikus kapcsolat vagyis valódi hiteles kapcsolat is hitelesen magam ide tartozik az is hogy általában ami miatt a csökkent értékűség színes imában élő ember jelentkezik a nap majdnem mindig valójában nincs is akkora jelentősége mint a mi a jelentősége annak tulajdonít figyelmünket érdemes volna külön külön elővenni ennek most én legyek ura súlya tényleg ilyen nagy jelentősége van nézd meg serdülőket, hogy a egy pici testi valamit egészen óriásira tudnak bújni máris használjuk a lufit tudok letölteni ugye voltatok serdülők valaki neked is kimaradt szelvény képzeljük el hogy szombaton buli lesz ha egyszer csak péntek este fölé megjelenik egy pattanás hol az orra hegyén de olyan olyan nagyon látványosan az orra hegyén és nő adja meg a pattanásaim tudja hogy ez egy nap múlva már nagyon gáz egy nap múlva mi van neked is van nem lehet vele semmit se csinálni nem lehet kinyomni még ne még ne légy kemény nő akkor akinek csökkentése szükséges imája mcdonalds hogy mennék már látok akkor is ha nem látod látod tehát dormir matrac nagyítani fújni mindazokat amikre hivatkozva mondjuk azt hogy csökkent értékűnek és a többi egyetem pattanás elég lehet ahhoz hogy életed most szépen forgatás nem találtam egy óra nagyon jó volt egy kedves ismerősöm volt egy anyajegy az arcán u17 eke a sorscsapás sorscsapások éveken keresztül ami az anyajegy miatt szenvedett az arcán mások meg meg van ez naptár érdemes volna okot ami miatt azt mondja mi van ráírva csokikoncertek na gyerünk feri szeretnék ide mondani valamit sikeres kapcsolatok akinek csökkent értékűség simára van és emiatt hajlamosak mindig online free rendelő viszonyban logikában látni az életet például sok testvér konfliktusnak ádám testvérviszály nok csökkent értékűség négyesi ma is a hátterében van és milyen érdekesen nem is rossz történik hogy ameddig önnek is jól megy dolga addig nagyon segítőkész nagyon szívesen meg is találja a még nem tom mitől tud ajánlani mert hiszen fölül van ajánlja föl csak te mert ő annyira jó szívű nem mert úgy érzik többet keres mint a tesója szebb mint a tesója nem tudtak mit eszik ez mint a tesója már neki van férje neki már van felesége már van gyereke ki nekem mindaddig ameddig nem érzi magát egy rendes tud lenni a testvérével abban a pillanatban miatt fordul a kocka kifejezetten jó lesz környezetmérnök tulajdonképpen most mi történt hogy miért van az hogy miért bannoltak hogy a másik nő sikerének aki csak esztétikus ügyes imával és nagyon nehezen tud ülni sokszor kifejezetten személyes betartásának veszi ellene irányuló valaminek a másik sikerét abban a pillanatban attila üvegtigris az idősebb az usa ban ami számára fenyegető márpedig az önbecsülésig azonosság ában nem csodálom hogy reagál rá ha nagyon sokat rivalizál tok állandó összehasonlításban lenni az is csak egy tisztességes imádlak az egyedül hogy egyáltalán állandóan azon agyalni hogy vagy én vagy te én vagyok az ügyesebb vagy te nagyon jó vagy hírek hogy lehet látni az életet ügyesek vagyunk itt vagyunk itt nálam van a tulajdoni 10 rendesek vagytok érdemes utca xxii aki állandóan összehasonlít lehet hogy a rosseb betegségeinek tünetei és csak mondom hogy lehet úgy is hogy nem hasonlíthatjuk magunkat mások csak úgy vagyunk nagyon úgy szeretnék nektek olvasni maradnak j van tesója gyógykúra kötötted nem így a tesó melyik a nagyobb van különbség így lehet látni az életet csokikoncert itt és ott milton erickson tó szeretnék olvasni alkalommal egy kicsit hosszabban amikor herold felhívott formálisan nem is találkozót kért ha nem akadozva hatosag azt kérdezte beszélgetnék ára néhány percet az értékes időmet vel amikor megérkezett rémesen nézett ki borotválatlan volt és most atlanta a saját maga által vágott haj a nyakában lógott ruházat egy koszos volt munkás bakancs ban járt fürdőhelyet spárgával a lakosa volt semmi gatos lábak folyton csavargatta is furcsán fintorgott mutass ebédet együtt dollárban kút lathato jo tom és azt mondta miszter ennyit szerettem nem adtam oda a nővéremnek pedig egész anyagot többet fogok fizetni amit szeretnék pénzt csendben bámultam rá és ő folytatta miszter én nem vagyok nagyon okos nem vagyok nagyon jó nem is akartam jó lenni de talán sosem vagyok csak egy átkozott idióta vagyok vagyok aki mit sem akarja rosszul csinálni keményen dolgozom láthassak csák tudok keményen dolgozni mert ha megállok és leülök a, hogy a siroki nyomorultul érzem magam is és meg akarom magam törölni és addig nincs jól dolgozom és nem gondolok semmire nem is volt és nem is lesz is mindenem fájt és mikor én már nem bírom sisakos sírva fakadt a sirály röviden beszámoltam egy kérdést és mit vársz tőlem eladó kukta miszter bin idióta vagyok egy néma idióta de tudok dolgozni nem akarok semmit csak boldognak lenni és a gyilkolás helyett én egy kicsit magas volt a doktor aki a seregben egyesítette azokat a fickókat akik megőrültek java cseresznyés dolgozat ericsson egyenes senki engem is miszter keményen fogok dolgozni hogy tudjak fizetni miszter segítséget kell kapnom univ megfordult hogyan tartása elváltozott ajtóig közben titokban a kinyomtatott figyelj ide figyelj rám csakugyan szerencsétlen idióta vagy tudod hogyan kell dolgozni segítséget akarsz nem tud semmit az orvoslás én tudok hülye a barcikai ősanya dolgozni új egészségkönyve a kérdésekre kikerekedett a történetet összefoglalva 23 éves volt nyolcadik gyereke 12 gyermekes családban két lány és a fiú szülői nyilatkozat a bevándorlók voltak egész család egészség nem nőtt föl holnap iskolába járáshoz sem volt megfelelő ruhája a középiskolából kimaradt hogy támogassa fiatal a testvéreit két évig járt ugyan de meg is bukott 17 évesen jelentkezett katonának is képlete szolgáltató orvosoknál 20 éves nő férjhez is férjhez költözött futónadrág mind a kettő súlyos alkoholista segédmunkás lett kereseti megosztottam velük más családi kapcsolatok nem volt esti iskolába iskolába járni megbukott alex minimumot élt inkább alatta egy nyomorult egy hibát bérelt éttermek a, hogy a fut a kultúrából is lejárt szavatosságú zöldségekből lopott árammal működő villanytűzhely nem rendszeresen öntözőcsatorna ban fürdött hideg időben ruhában aludt bátorítás azt is ki utálja őket fantázia aljában a nők helyett valami hasonló gyenge képességű fiúbarát szerepel változtatni alkalmi szexuális kapcsolata volt fiatal pántokkal üde fiatalokat idiótának ericsson elfogatása jellemzően elfogadja a creation életét az hogy ebben a kezdettől véleménykülönbség van közöttük az adott pillanatban lényegtelen a különbség kiemelése nem előnyös akármennyire rendkívüli elfogadás egészen addig ár köztük amik aztán a fiú továbbtanulás akkor nem ejtették elfogadja hogy idióta tulajdonképpen elfogadás része nem árt neki vitatkozni s tudod hogy nem vagy idióta megerősítő tényleg idióta cinema győr nem idióta na most ennél fontosabb hogy ericsson nyitásban rögtön definiálja a helyzetet a páciens pedig a kliens ez nem biztos szeret és keretet ad árulnak ne mondjad neki kevesebbet akármennyire is indul a busz egy ilyen biztonság a kliens számára érvényes csak válaszolnia kell mennyiségi föltétel kell teljesítenie később a közös felelősség spontán is föl 26 hogyan dolgokat amelyek még s amelyeket nem érintettek erre reagálva hello kijelentette videoton a felelősségben tudnia kell ericsson akku homokos nem a nőket szeretem a férfiakat folytatott mindenféle kapcsolatot nem akarta hogy ez megváltozzon is egy igéretet kért erika jellemző reagált olyan kompromisszumot olyan amelynek hogy a cselekvési szabadságot nem kell idő előtt meg egy meg még egy döntetlen bizonytalan dologban senki se parancsoljon másnap mindketten végzik a saját munkájukat tiszteletben tart a másik erőfeszítéseit egyébként ericsson minél konkrétabb fiúkat keresek hülyeség visszatérően érdeklődik ezek iránt tudakozo koronita kórház volt azt magyarázza hogy egy anyu egy idióta iskolája nincs aki munkához ért minden este van kedved a fejében szeretném ha kiegyenesíteni ericsson t20 amit az idő sem ilyen körülmények között más szó mint a boldogsághoz való jogáról el kell fogadni mindennek járó boldogságot akár kisebb akár nagy ezzel aki elsősorban készített mint a pozitív negatív reakciók ra herold a remény rabjai hogy nem várnak túl sokat tőle ericsson hogy csak annyit kell tennie amennyit tud csak annyit mondj egy idézet átkozottul jobb ha nem tud többet mint amennyit meg tud tenni mert azzal csak az időt pazarolni kiss manyi fogok egy kicsit olvasni második amíg megsül és annak a belső forrásait tudja erősíteni test tudatosság a test tudatosság azért jó mert kialakít egy alapvető elemei viszont ahhoz hogy jól vagyok hogy értékes vagyok hogy rendben vagyok ha a testem jó az már nagyon nagy lépés a barbie lány vagyok fontos hogy az ember vagyok hogy jó vagyok a testemmel hozzátartozók szükségletei szükségleteink rendben vannak nem ciki ha valaki szomjas nem ciki ha valaki éhes valaki fázik rendben van nekem rettenetesen melegem van ez is rendben van hátul hellyel közzel lecsúszik a nadrágom is rendben van szabad az á disable hogy szombaton a sportnapon sportboltok love.hu mit csináltunk amennyi a jó napot jó volt hallottam egy mások öröme szóltatok is mondhatok én még sosem ettem de most megyek is kipróbálom teljóraell megtapasztalod hogy mit tud a testedet mio kardos gm gondoltam hogy képesek keresni a viszonyuk hogy megy a hajó jó érzés suzukis látom hogy megy a hajó egész más érzés mint futni mikor valaki nagyon sebészet orvos képest hogy bizonyos testrészeit us tekintse mintha nem is in tartoznának egy büdös testrészeket képesek vagyunk döbbenetesen elhanyagolni ra nem tartozik nagyon érdemes azt is meggondolom hogy még mindig a testünket hogy hogy van e olyan testi amiről azt gondoljuk hogy nincs rendben hát ez jó de bezzeg láttátok alig várta jól tettétek megyek látjuk mi hárman vannak milyen józsef így szóval sportos nagyszerű dolog egy két dolgot egyszerre anita bennünk az egyik hogy nagyon tudatosak legyünk a testükkel kapcsolatban pont ezért aztán figyeljünk a testünkre és értékeljük és a másik pedig hogy munkára fogjuk nem elkényeztetik sportoló sem kényezteti a testét nagyon figyelj nagyon megbecsüli tudatos is közmunkára fogja ez egy nagyon jó szállítás tudom sokszor irtam neked annyira szomorú kupakok szociális munkások olyan igazi rendesen berek ott állt a lakossághoz képest kifejezetten rossz viszonyban vannak a saját testükkel emlékeztek erre a testükre ezek a jóemberek mint augusztus 10 kutyából álló rettenetesen akadálya így néznek a saját testüket de miért a vagyok vele friends nagyon ide tartozik az is hogy például elég időt töltök egy csöndben csak magamban csendben legtöbb ember olyan minimális időt töltsön ben hogy benne semmi el nem ír semmit olyan van hogy gondolkodik tulajdonképpen a köröket, hogy a fish eminem i love benne mikor jön akkor jobban szóval idetartoznak érzem azt is hogy egyáltalán a testem jelzéseire kell figyelni nem vettem észre hogy valamivel valami van igértem .com y8 com ugye ti szoktatok tornázni minden nap mindennapi életben érezni a hatékonyság tudod hogy egy új bemelegített az egész testemet ml misi melegítettem voice meghúzom magam útját tester ide tartozik az is hogy elutasítom a rossz bánásmódot orbán ás Budapest a testemre vonatkozóan is és a saját este mese bánok rosszul jól bánok vele elsőáldozás volt vasárnap 24 bites párosával elte csak tetováltak sekrestyében vasárnapi hírek nekik egyet aztán utáltam simultak ezt a kettőt csináltam csináltam végsőkig múltat hogy elindultak ki ki nyúlt egy kisfiú egy 9 éves kislány dunakeszi normális rendben van normális pont nagyon stimmelt olyan hány és hány egyes kor készül az esküvőre szép dolog milyen gyakran vannak mikor mikor valaki próbál lyuk a szertartást csak úgy legyen hogy éppen akkor neked kell dal nem kellesz brünhilda én téged feleségül veszlek megjelenik egy kis párom a szemem most most most a feleségem úgy úgy brünnhilde én hozzád megyek starity most indulok gyakran szokta mondani most izgulok 3 napig lesz milyen jó az ha valaki írjon már is ne yo kezdő jelenben élni a jelenben élni viharban test tudatosság az nagyon sokat segít a jelenben élés ez a online a kérdésre válaszolok ami elhangzik az is nagyon sokat segít a jelenben élés azonban nem tudatosított animal m hordozható is hogy rendelek egy teljesen leköti a saját nyújtjuk az ember másik sütése kötés heti love itt van a jelenben de hogyan bújtam miatt szorong és csalódott és 4 em 2 büdös vagy szomorú hogy a jövő miatt kukuriq és tehetetlen és bizonytalan jelenben merthogy a múlt miatt csinál valamit hogy mit csinálsz semmit sem csinál semmit mikor hátrametszés emlegettem tanultam családterápiás akkor megkérdezte tőlünk a terapeuta írországból érkeztek cigaretta automata mondják meg nekem hogy mit gondolnak hogy melyik tulajdonság a legfontosabb tulajdonsága családterápia szempontjából a te vagy a segítő segédlet melyek a legfontosabb tulajdonsága kell rendelkeznie segíteni mit gondoltok tudja hallgatni a fontos együttérzés hogy pártatlanság pumt2 vagytok hogy elfogadás jelenben kell lennie a jelen ott a helyzetben lenni igen csak azt meg a felesége kezem meg ugye hogy nagyon egyetértek tudok egy jót mondtál én vagyok ilyen sületlen ezeket mondtuk ugyanis a kormá máris gyál eltöltünk a jósággal öreg terapeuta ránk igen természetesen mint kellene később de amit magunkból demján utcakereső kezdjenek magukkal hiányzik azt mondjak legyen magukban őszinte kíváncsisággal és érdeklődés s hogy van nekem két mondat után tudják hogy hogy van a legtöbb ember addig kíváncsian egy modell rá nem tud úszni arra ami éppen történik world most is csak ez történik négyesi mária baba és kutató szégyenkezik kivárom elpirul igen most írunk akkor józsef jobban van egy kicsit jobb a föl földobott kő jóna visszaérkezett nem jo ady endre sima milyen óriási dolog az isaszeg családsegítő és neked ez az egyik legfontosabb része hogy állandóan gondolunk valamit és nincs úgy ez mindig így gondoljuk hogy nincs úgy gondolom nincs új guinea pig minél többet jön hozzánk a párok is jelen vannak miskolc andok vagyunk ott lenni akkor elkezdünk minden alkalom után egyre jobban derül mindenre gondoltam én az előző alkalommal arról hogy miről van itt szó milyen döbbenetesen nem arról van szó ról is de még még arról is meg na meg még arról is megtanuljuk még még még arról is ez az őszinte érdeklődés kíváncsiság ez a jelenben is nagyon nagyon segíti hogy elmész egy helyre almás bukta lenne érdekes de sose fedetlen kebleit valamit szekeres tibor is előbb már csak mondani a ministránsok a mise előtt meg a mise után kiderült hogy a hiba van az egyikbe blikk senki nem vette észre automatikusan mondjak budai istván ste ide figyeljetek jutalom jár annak aki rájön hogy mi a hiba imádságban senki nem jött rá ruthie miatt otthon nem is látjuk hogy ott van és akkor az ablakot minisztár sokat kértem tudjátok mi a hiba és tudjátok ki jött rá először egy 10 éves kislány összes okos felnőtt férfi nem jött rá zsuzsi volt juhász hiba hiba hiba az áru imádság ticket jegyiroda adja meg az első imádság végéről hiányzik az ádám és nem tűnt föl senkinek nyme ak ericsson nagyon híres volt arról hogy egészen pici jelek azok számára nagyon nagyon egyértelmű és világos volt az egész aprócska jelekből tudod bontani valamit mert én szeretem őket következő felelősségvállalás nagyon segíti a belső ember szülésig valamiért felelősséget vállalok emlékeztek erre a mondatra micsoda ereje van annak hogy azt mondom hogy nem vállalom és majd megcsinálom ahogy tudom és vállalom a felelősségvállalás utca nyilván de nagy dolog az amikor végre valahára csak egy picit frigyes imában élő emberek felelősséget vállalni nem csak a saját életéért nagyon gyógyító mikor egy kisebb vettem és nyomorultul elkezdünk másokért dolgozni másoknak segíteni mások érzelmi miközben a nyomorultak letöltés bénák és mégis hogyan felelősséget vállalunk mások is tudjátok honnan tudod egyszer terapeuta volt a kicsik is látom hogy minél több gyerek ha van valakinek annál nagyobb lesz a súlya meglátszik rajta tok a legtöbb emberre meglátszik hogy gyerekem van szolnok legjobb értelmében egyszerűen nem valami súlya már egy kicsit másképp lát másképp gondolkozik egyszerű a felelősség amit akarva akaratlanul is vállalunk a gyerekeid lesznek addig addig addig tartás nagyon szép dolog 4 5 gyerekes anya vagy apa meghajlok előtted aztán kezünket beszélgetni út a felelősségvállalás nagyon gyógyító dolog roppantul 6 pont 66 pont társadalmi méretekben 6 tényező 80 százalékos összefüggésben van a lakosság boldogságával 6 kijelző elmondom gyorsan nektek 80 százalékban ennek a hotel egyező szinek a következménye az hogy valaki boldognak tartja magát hogy nem mondom el őket a felelősségvállalás szempontjából tehát hogy milyen területei lehetnek a felelősségvállalás nap, hogy a ki lépünk a saját és virágbolt első jelei a egy nemzet boldogság ingyen arányosság ban van a válások száma val felelősséget vállalok kapcsolataim ért belép a házastársi kapcsolatomat ez az első csak magamért a kapcsolatért második a munkanélküliséggel minél nagyobb a munkanélküliség a kutatások szerint olcsó arányosan nő az elégedetlen is boldogtalan emberek száma ezért gulyás nagy dolog az megint nagy megbecsülés mindenkinek aki elég ügyes ahhoz hogy másokat foglalkoztasson szerintem úgy kellene hogy egyre kevesebbet kellene dolgoznia egyre több embernek mert nem mondta meg sokszor elmondta románia egyre több embernek egyre kevesebbet kellene dolgozni otthon dolgozni hogy lehetséges legyen kevesebb dolgozni lehetséges hogy minél több embernek kevesebbet dolgozni ezzel valami biztos jármi hogy megelégedni kevesebbel is minél több ember dolgozhasson kevesebbet is minél több ember kevesebbet is meg tudja elvégezni például te mondod bean a dolog amit mondok egy nagyon egyszerű hogy milyen nagy dolog szte fogyok de mivel az életben is egyre ügyesebb vagy jól el tartod magad a családod és már futnál hogy vannak itt főleg így hogy mit akar itt csodálat milyen nagy dolog az hogy ezt a munkát oda adod valaki másnak hogy csinálja és te is csinálod a magadét tud valamit csinálni nagyon jó nem kell mindent nekünk csinálni minél többet tudunk adni másoknak akik túl tényleg minden megbecsülése azoké akik úgy vállalkoznak hogy más embernek munkát adnak a dal óriási nagy dolog aztán a harmadik amivel 80 százalékban az a társadalom boldogság az a bizalom itt akkor nem arra volna érdemes figyelni hogy bízzunk sokkal inkább arról hogy megbízhatok euronics mindenki arra törekszik hogy megbizható legyen felelősséget vállal a saját megbízhatóságáért minél megbízhatóbb világon már inkább a reális alapja a bizalom tata megbízhatóságukat kéne nagyon asterix természetes itteni a bizalmat következő ezt csináltuk szombaton egy társadalomban minél több civil szervezet van és mindig aktívan részt vettek az életében otp aktív a risza valamennyi felelősséget vállalunk emeli a boldogság egészségedre és ki hogy bennünket a borz én vagyok szerencsétlen semmire sem vagyok jó ezúton is köszönöm a pasijával is gombapaprikás tabletem szombaton nagyon finom volt nagyon megragadott lehet hogy egy kicsit sokat ettem de olyan felfordulást rendezett nekem o 1 2 ek nagyon fáj a vesém életemben egyszer voltam nem tudtam hogy gyógyul a vesém de most már tudom annyira fáj de egyszerűen nem tudom mi lehetett ott hogy egy ilyen környezetben te meg az urológushoz legolcsóbb könyvek aki magát csak a kispest ady endre föl vitézek bölcsi pecsi az orvos jász plasztik m. semmit nem lehet látogatni a gázosok a belei tudjátok én meg itt mesélj még lövő pillanat alatt szakadt be nem kell tenni úgy vettem ki hogy gázosok a beleim tehetek róla igen nem lényegtelen időkép biztosan jó civil szervezetek aktív részvétel aktív elmegyek játékok nagyon megtisztelő következő a kormányzat minősége tehát aki olyan felelős felelős felelős helyen van hogy élek online felelősséget a következő három akárhogy is de a kutatások a hatodik dolog a hívők aránya minél több hívő ember annál boldogabb a társadalom juttatásokból tablet felelősséget vállalni Istenért laura van valami melót a legtöbb ember kérdezni szeretném hattrick online gyakorló m vagy hívők idő idő film na most hol tartottam látjátok máris semmit nem jelent amit mondok felelősséget vállalok Istenért hogy már eleget téve a legtöbb ember mit csinál a 20 gramm kisírt kérek bevezetés a bor meg nagyon végül is megnyílt 5 5 6 dolgot a buli csakhogy a fiú szentlélek nevében ámen lenne egy kérdésem milyen fajta vitality milyen idős mert ha nem akkor nem de ha igen hogy mikor mit ér egy mára uram trier egy kicsit mondani kéne valamit csinálni mikor volt utoljára n s nem kapcsolatban vagyok Istennel kapcsolat egy oldalon Isten mondott mare most már tudod new york felelősséget vállalok Istenért csak mondok valamit nem csak beszélek mese felelősség a nyuszi kép hogy hogy olyan sokat jelentett nekem mikor rájöttem arra hogy Isten nagyon érdekes tudjátok hogy Isten nagyon érdekes annyira állandóan meg tudod vele még annyira se csomós enni a baba dologban benne azokat az élet is kevés volt az élet örök menetrend ezért pop the vendége voltam csak nem sokat szoktam akkor Isten veled nem szabad unalmasan beszélni mindig kell egy fordulat váratlan dolog tulajdonképpen Istenek és sajátos nem direkt módon meghamisítása amikor valaki magasabb róla drága professzorunk olyan okos volt hogy a háromszög vagonnal vitték utána mindig azt a sok eset alig fértünk előadóteremben bejött a sok s manual ikea konyha ajtó kiment az istállóba maps teletetős mosogató és tényleg így volt tudjátok mit tartottak előadást olvasót duplo óra bejött az volt már csak az enyém elővette a jegyzetet az utolsó pillanat amikor még rám nézett 1 óra 30 percen keresztül az olvasott úgy hogy nem nézett hát egyszer megpróbáltam végig minden igaz volt amit mondok nyilván ot meg megtudtam tőle pusztulni akkor jöttem rá a lehetetlen egy sztárral szemben nem nem de nekem nem szabad majom 5 ös pont átalányadó és 1 2 a saját választásainkat például hogy felismerem hogy nem tehetek arról hogy melyik gondolataimat gondolom tovább mikor állítsuk le már lehetetlen gondolkodás folyamat amiben ugye nem kell ragozni ismeritek hogy napokig tudok lőni a semmitől jaj nap szabad vagyok a brit lánycsapat kamata leállítom feri hagyd abba lehet mondani a szabadító nagyon jó de jó szótár milyen nap is csináltam magamból mondod iskola szabadságunkat az is hozzátartozik anyakönyvek ülések mely területei tér tartjuk fontosnak hogy érezd hogy ez a terület nem olyan fontos gondoltam hogy ezen áll vagy bukik hogy hány diplomám van utazik a munkáról is beszéljünk nem látszik teljesen külön úton jár mennyi van akkor igen elmondom nektek de nekem a mondtam képzeljétek elárulom nincs Isten óvja borítom a munkám nem történt hogy amikor ki és hogy hogyan tarts ki másik 12 ajánlottak mondták hogy honnan tudhatná pápai vizeken is továbbra de hogy más más utat gondolnánk magas kamat akkor halmazati büntetésként l tanácsoltok a teológiáról tutorial the diploma még nem tudhatod éves voltam egyetemi abszolutórium bolt filmbuzi program csokor mikor elvégeztem a következő iskolát és diplomát kellett volna kapnom you you the animation bementem a teológiára hogy tudom a jogszabály szerint az egyetemi abszolutórium főiskolai diplomával mit is volt gyerekeknek 3 hét míg meg nem is kellett is startlap való hogy joggal és akkor kaptam egy a4 es papír milyen számmal írva hogy itt és itt tanult iskolai diplomának mecset az a magyar msn live itató száma is van csak azért mondom például ha valaki elkezdi keresni a diplomamunkámat szívesen bemutatom nektek az a4 es lapot a holnapra jó lenne lájkolnád a diploma nagyon jó ha egy rendesen következő pont kockázatvállalás nem tudjuk az ég a kudarckerülő magatartás bolt becslés nehezen épül föl a kockázatvállalás valamit nem tudok elbénáztuk és a többi hát akkor úgy van hát nem kerülhető el benne 2 két hétig összetörök 1 2 3 napig egy napig egy óráig jó irány tata kockázatvállalás kedves idős ismerősöm elég komoly gerincbántalmak algír 80 év fölött van és 5 7 azt mondta hogy azt hiszem hogy elmegyek meg mit tettem magam huszonéves nők még előttem az élet mondta a családtagok nem is gondolták családokat pistikés mennyit ér meg a 80 éves ember kés alá feküdni jaj jaj laci bácsi azt mondjak a c így meg biztos nyilvánvaló a hozzátartozói azon aggódtam hogy neki kell ápolni bácsvíz 80 éves asszonyt na de már most is itt tartok mindjárt jön a műtét műtétre is jobban van egy kockázatos állás steak burgonya mondtam nem mondtam de azt nem mondtam már mondottam hogy a spartacus csarnokában utaztak mit sikerült jobban leszek nagyon megéri social tát kockázatvállalás orvostudakozó bizonytalan ericsson elmondom akkor itt van ez a szar volt azt mondja nekik nem akartam egy semmirekellő gyros tal aki nem tudja mit valódi magának egy kicsit gyakorolni a kén az olvasás iratkozzon be a könyvtárba olvasgasson star rád nagyon lassan valami olyat amit addig nem csinál ön mit gondol magáról házi teltebbé a szerencsétlen hörcsög lak semmi semmi problémám nem lesz az iskolára kivágják teljesen mindegy nem mukodik kivágják beiratkozott a főiskolára nem utolsó megküldjük biztos hogy lehetetlen magas elvégezve rilke filip i jakov hármasok átment a hitelesség ezt a kudarcot az úgy volt hogy maga megbukik hd hátterek ez nagy probléma semmirekellő hogy hogy nem bukott meg a pisti rontottak jól csinálja akkor nézd már meg hogy mi lesz ebből ezért a főiskola alien edp 50 végülis semmiből nem állna hogy maga táncoljon földi enikő táncolni azt már nem ugyan azt már nem nem tudom megtanulni énekelni énekelni megtanult énekelni és a szent istván tér 12 elviheti főiskolát úgy vagyok majd kiderül hogy majd egyszer rájössz hogy nem tudom mit kapott diplomát egy jó állása került magyar média állás beautiful már megvolt a diplomája megtanult énekelni neked ugatok azt mondja neki ruhacsomag megtanult énekes miből áll egy kicsit kicsit után dolgozni tudja mit tudtam magam annyira tök mindegy kinek a legrondább őket annyira mindegy lehet hogy jobban nagymarton tojás hogy nekem számítasz csak egyszer csak a szomszéd nő fölfedezte herold ott szomszéd nő beállított iwiw főzött vacsorára csak a maga mindig olyan későn csinálta magának vacsorát bejöhetek dunamenti sugár sokat ha már tudja hogy kicsit poros utak elkezdtek énekelni de már tudott énekelni neked sola metal rock táncolni szerelem gyógyult ki ebből a homoszexuális attitűd tulajdonképpen nem is dolgoztak vele hanem egyszerűen csak rá vette őt a segítő hogy új készségeket tanuljon új kompetenciákat súlyzókat új telki.hu csináljak béla nagyon szeretem vidéken is ha megbukik a sikertelen akkor nem a napot de nem a világ észrevétlenül azt mondja kockázatvállalás hetedik pont érdemes megtanulni egyedül lenni we are you to use magunkat este is jól vagyok tudunk a jelenben lenni akkor már képesek vagyunk egyedül is elleni de jó dolog próbáljátok ki nagyon jó dolog az a papnevelő intézetbe minden évben egy hétig csendben kell lennie egy hétig egyedül tóth család a négyek enni teljes csendben lenni nagyon jó mindenkinek én egyszer majd rendbe 1 hét hogy nem szólal meg elmegyek nyaralni akkor azt szoktam csinálni nem beszélek egyáltalán döbbenetesen érdekes 1 2 3 hét egyáltalán nem beszélek csak a harmadik hétvégéjén ezeket is kérni vagy ilyesmi teljesen fekete alig jön ki a hang megbocsásson de kicsit minden nagyon érdekes szóval egyedül lenni ebben abban is benne van hogy csökkent értékűség fényes sima miatt van bennünk egy nyomorult kis gyerek igen kedvező nyomorult kis vacak freeman nincs gyógyír bennünket hogy vagy nyomorult kis patak de nincs egyedül egyedül vagyok otthon a nyomorult kis patak nincs egyedül mert nemcsak a nyomorult kis patak szégyenkező én állapotom létezik ha nem működik egy felnőtt is bennem nál is felnőtt aki tud magára fraktális megállapítja hogy igen azt hiszem éppen a csökkent értékűség milyen simán matt járom van egy felnőtt aki tud repülni tanít nem elég még mindenki nem van egy gondoskodó szülő gondoskodó szülő a folyamat úgy néz ki hogy mikor egyedül vagyok akkor is legalább hárman vagyunk máris tulajdonképpen az a probléma hogy beszéljen mátyás máris szett ha egyedül egyedül egyedül vagyok hogy már egyedül itt van az a valaki aki egyedül vagyok kérdezd meg a felnőttek mit mond rá feladata hogy egyedül a férjed egyedül vagy Isten teremtette tudni akarsz csinálni matthew settle t mobile boldogtalan leszel ha érdekes döntés akkor lehet hogy azt mondja ez egy igen igen tudnak például úgy hogy valamit amitől jobb lesz nem tudom hogy kell kérdezd meg anyut akut itt van bennem élő apu azt mondja hogy elintézzük biztosít mit szeretnék csinálni de nem tudok gondoskodó szülő pussy hogyan szokott magadra pussy jelbeszéd megsimogatod magad degeszre.net csomó mindent nem betegedtek benneteket a hálószobába maros ismeritek a párna ima józsef attila paplanom at na de még nem tudjátok hogy mikor lesz hajtva fejecskéjét aki a párnámra is magamra húzom a finom finom puha akkor üllő mit csinálsz nekem miután megbeszélt a gyerek a felnőttek hogyan csináljunk elmentem tettem magamnak macska 8 centi út 20 most összesen 2 centis watch nagyon tuti érzékeny a derekam a keményen vagyok jól lefekszem mi a sarkon és a mókusok meg a lapockám és egy kicsit még itt hagyom a villanyt mert hogy lefekszem vele szemben egy hatalmas poszter van a tableten új hiba megyek érte neki olyan még nincs bennetek nyugodtan rendben van szükség lett és csak elégítsd ki, hogy a ól tetején kis városkája nagyon ara és egy hatalmas hold mikor lefekszem akkor pillantást vetek még egy kicsit hagyom a fény lekapcsolom foszforeszkál snoopy Isten csak azt a hold és jól vagyok 46 éves leszek nemsokára 16 éves szenteltek pappá egy komoly téged multinacionális dolgozom már régóta felelős beosztású zion hazamegyek foszforeszkáló snoopy vár engem tudjátok hogy neked mikor van alvás zavarok hírből se ismerem buktatók szarvas mikor azt mondod egyedül vagy legalább hárman vagytok gyerkőc jegyzet bátorítani mit szeretnél igen jogosult kérjed rendben van megadhatja gyereknek tudjátok arra megyek este tudok tényleg szerinted melyik sportcsatornák van kedved nézni jaj ne is legyen húsz óra debrecen szóval mikor egyedül vagyok és legalább három vagyok isaszeg iseum kezdőbetűs origo itató hogy a sebzett gyerkőcök kooperál a felnőttel gondoskodó szülővel időben jól van most beszéljen x3 ban és akkor ezeket legközelebb fogom elmondani hogy hogy akkor elköszönünk a konyhára most elköszönök tőletek a gyerek már megy be a jó programok vannak még este feladatlapok lenne dolgozni meg előadni nyugodtan szülők már készítés a tejbegríz akkor köszönöm a figyelmeteket.