panorámakép

2012.04.17.

A pálferi wikiből

Isten hozott benneteket! Nagyok köszöntlek titeket itt, ezen a nagyon csodaszép helyen. Nem tudok mást mondani: tényleg zavarba ejtő az, hogy sokan maradtak kinn. Nem esik jól, hogy ez így van. Annyit tudtak tenni a szervezők (erre már ők előre készültek), hogy a földszinten és az emeleten is van kivetítés. Sajnálom, hogy ha valaki kinn maradt, de látjátok, hogy telt ház van. A szervezők mindent megtettek azért, hogy itt annyian lehessünk benn, ahányan csak lehet. Ezt ezúton is nagyon köszönjük nekik.

Mi történik velünk?

Szeretnék egy történettel kezdeni. A történetet Verena Kast írja le. Sok női szerzőből készültem nektek, hogy ne férfiaknak a nőkről alkotott véleményét hallgassuk, hanem nőknek a nőkről alkotott gondolatait. Verena Kast elmond egy gyönyörű szép mesét.

(Az alábbi szöveg gépi szövegfelismeréssel készült – emiatt kevés benne a tökéletes mondat. Arra jó csak, hogy ennek révén egy-egy kifejezés honlapon való keresése odavezesse az érdeklődőt a megfelelő alkalomhoz.)

40 éves apa és anya is van két lányuk kislányokat annak is évának történik meghal az édesanyja így aztán árván maradnak a lányok egy ideig még ez így van de aztán ott mert hiszen nem akarok egyedül tovább élni egy új asszonyt hozott a házhoz gyerekek mostohája miután egy mese el tudjuk képzelni hogy a mostoha mostohán bánik a gyerekekkel közösen is különösen is brünhilda labor humanic egész jól meg van magának is hallja egyszerű csokis brownie oldal hogy ki ki fogja zavarni az erdőben de megpróbálják elfelejteni ritkán tanácsot kér az anyukájától mit lehet tenni ebben a nagyon nehéz Istennek semmi sem is küldik őket az erdőben anyukája nagyon okos tanácsokkal látja hogyan fogja találni a házba mi történik ha két alkalommal igenember harmadjára nem adja föl a mostoha anya testvérek 5 évad az elveszett a testvéreket zoltán keresztanya harmadik tanácsot az igaz hogy jelölje különböző magukkal az utat hogy amikor majd elég messze került az otthonától akku magyar magukat a közvetlen haza tudjon találni elképzelhető hogy mi történik hiába túri eltűnik a kis magukat a hazafelé vezető úton a madarak földcsere gecik ezért azt látja hogy most már tényleg véglegesen eltévedt hogy talán tényleg bekövetkezik az amit annyira félt hogy azok tévedésből fog befejeződni az erdőben mit akarsz tudni egy másik után csak egy házikót a házikutya kéményfüst áradt ki nagyon megörült nemesis is minden ami jelenleg nincs nő akinek a téli táj tudása nem annyira jó mint a férfié 21 századi betét mégiscsak mese találomra házikóhoz és neked ki lakik ott a házikóban föld tehénke vörös tehén akik ott a házikóban beszélni is tud nagy örömmel fogadjuk gyere gyere gyere csak gyere én tudok képet küldeni ne gyere melegedj meg én nem látlak minden jóval jósolj magadnak nálam ténylegesen így is történik virágbolt megmelegszik x6 föld tehénke házában jól lakik biztonságra talál igen ám csakhogy kívánok lelkiismeret furdalása támadt mit tettem a testvéremmel telt az éjszaka eltelt a nap alatt ezért neki ne keressük meg is találja fashiondays egyetem .hu igaz hogy semmiképp se árulja el hogy itt van és hogy ő kicsoda stabil árulja semmiképp találkozik a két testvér örömteli meglepetéssel is megtalálhatóak a büszkeségtől táplált a földtenger jobbik iroda titkot hogyan ültessünk voltak akik távlatait 1 hete biztonságos meleget hát fogja a fejét föld tehénke patája volt hogy a homlokát nagy baj tekis büdös nagy baj meg fog jönni a te apád vágni ezért volt titok, hogy a ne áruld el hogy én küldtelek tejben vajban mindenesetre így is történik valami mozog a föld utolsó szó jogán hogy tudod mit attila kiss katalin pixar macskámat és a farkamat a végét azt vedd magadhoz odahaza tűntesd el Isten megsegít történik földhöz vágják isaszeg ispánk hazamegy eladása könnyek között a madárkákat a szar volt és a farkának a végét másnap reggelre láss csodát termő fák nyíltak három helyen a kertben csodálatos gyümölcsöt érleltek és nem csak gyümölcsöt érlelnek gyógyító erejű gmail chat hoztak és mit ad Isten élte maradjon a király és a betegség király meglátja gyógyító gyümölcsök ha mégis nyáron is teremnek gyógyító gyümölcsök mondja ezt aki már ez a kislány megy neki az egyetlen aki a bölcsőből szakítani tudni mi a királylány jobban egy fiú azt mondja gyere velem oszthatod apádat is extreme digital elmennek a bozót házba pont pont pont pont nem akartam ezt a mesét mondj el arra hogy milyen milyen hallatlanul nehéz feladat közben mit tud a lehetőség egy nőnek felnőni hogy a történet a mese szimbolikusan meseirodalom bölcsességéből azt az üzenetet hordozza hogy ha tetszik ha nem akármennyire szívünk egyedül kell lennünk hogy talpra kell állnunk és talpraesett meg kell lennünk hogy tovább tudjunk élni az előbb utóbb hívás megérkezik szerint hogy talpraesettek legyünk ilyen nagy dolog de sica filmje a közepén aggodalmának magányának kicsit belsőségek a természetben eszébe jut valami s3 ár dorog ez a kislány aki vagyok louis kupára megtudjuk őrizni a cselekvőképességet a kreativitását és nem hagyja annyiban hogy márpedig most már elveszett az anya nélkül ebben a sötét erdőben s hogy fordulatot kisalföld hogyan beszél windows live szimbolizálja az anyai örökséget mindazt ami akkor is van nekünk hogy akkor is lehetnek velünk az édesanyám meghalt elment hogy elköltözött vagy akár milyen idős istván nem tudok mindent megadni tehén azt jelenti szimbolikusan ebben a mesében, hogy a megint elő lehet venni már most nem konkrétan az édesanyám tudhatjuk hogy várjuk hanem valamiképpen már a miénk online édesanyám to kaptunk és nyertünk hogy annak mindenképpen pozitív elemei is nem csak negatív vizeletlelettel találkozni szeretnél meg lehet melegedni biztonságérzetet de előbb utóbb eszik egy nő igazítás előbb utóbb beleköp a levesbe valahogy így kell ennek történnie hogy hogy még nagyobb változásnak kell megtörténnie még nagyobb változás hogy el tudom engedni a föld kerekségét hogy elengedem az anyám szimbolikusan mindent amit ő képvisel hogy talpra áll a sakk felnőtt nővé lehessek mindent elveszítettem időkép is az vagy amit kaptam tőle hanem egy nagy változást jelent hogy megvan az örökségem ebben az esetben 3 szimbolikus tár a farka vége paták iskolatáskák is szarvacska el lehet ültetni és abból van mit tanulni út 2 4 ami segítséget jelent már a felnőtt és a férfit kereső nők számára ezzel a mesével akartam kezdeni majd visszatérek ide vagyis a bútorok nagyon jól kifejezi azt hiszik műsor női én életének egy szakaszát amikor el kell hogy bizonyos értelemben kunkli szimbolikusan is édes anyádat mindazt amit ő képviselte elveszítsük hanem hogy a szemünk valamiképpen átformálta ágyú a termékeny fordulni és már a felnőtt és a férfiakkal való kapcsolat ízvilágban tudjon valami bölcset hozni ez a bevezető történet mondani nektek akkor most valami hír egyesült államokban nagyon megrendítő kutatások történtek a depresszióval kapcsolatban a hipotézis a következő volt úgy tűnt hogy a depresszió is úgy vagyunk mint ahogyan áttöréssel vagyis minél idősebb valaki annál nagyobb esélye van hogy valaha már eltörte a lábát gondoljátok hogy így van megdöbbentő adatok kerültek napvilágra nagyon nagy kutatásokat végeztek nagyon nagy kutatást végeztek olyasmi kerültek ki például hogy az első világháború előtt születtek nők mit gondoltok hány százaléka ért az egész élet alapja 70 es 80 as 90 es évekbe történeti kutatások hány százaléka lehet e depressziós 3 2 1 kilövés egyetlen egy százalék 1 bele kell néznem a balatonba bevetették az első világháború előtt születettek és a második világháború után születettek depressziós élményeit iskola, hogy a 10 szer nagyobb esélye van annak depressziósnak lenni aki második világháború után született mint aki elsőre nem is mint aki a második világháború előtt születtek második világháború után második világháború előtt december akkora valószínűséggel van akik a második világháború után születtek hatvan százalékuk volt valamikor depressziós 60 na most ez már is mutat egy nagyon izgalmas tény hogy a jólét és a depresszió köszönöm szépen köszönöm viszont neked más a lenne egy kérdésem mit gondoltok nők vagy férfiak voltak a depressziós a box nők férfiak jó ez egy jó támpont lehet venni indulni a nők mit gondoltok hány százalékkal több nő volt depressziós férfi 30 33 hét 60 50 ár harmadszor ez a jó válasz száz százalék mindenki depressziós nő csak egyetlen depressziós férfi út a kutatók elmondták hogy nagyon nagyon nagyon furcsa furcsa dolgot az utak nagyon a bűnöket józsef a férfiak alkoholisták mindenesetre nem véletlen hogy ezt a témát mindenképpen meg akartam hozni infó a kutatók tulajdonképpen már most nem tudnak a jel hogy a tulajdonképpeni huszadik század végi huszonegyedik századi és depresszió nők esetében járványnak tekinthető nem amiatt hogy a hogyan hogyan megy hanem az előfordulási gyakorisága miatt ezért szeretném elmondani kutatások mondanak arról hogy mi lehet az oka a nők ilyen óriási nagy arányú depressziójának életük során valamikor csak úgy mondom a következő megdöbbentő adatok tovább menni pedig az hogy képzelitek el hogy minél fiatalabb egy nő minél inkább a mai naphoz közel született online hamarabb írjatok első depressziós tapasztalatát véleményét stop.hu itt van minthogy a logika diktálná zárójelek mivel lehet némi nincs mondjuk ő ellenállásuk ezzel kapcsolatban gondolhatja lehet hogy a kutatók ősz select akkus csomó fontos szempontot nem vette figyelembe érdemes volna tudni mi is ennek az oka elmondom hogy honnan indultak el azt mondja miért pont annyival küldetés józsef között férfi buktatók megkérdezik a férfiakat és nőket hogy működik egyebek magyar nemzet csináltak kutatásokat úgy tűnik ennek a lehetőségét hogy ezen múljon is kiderült hogy nem ezen múlik nekem mindig úgy vizsgálták hogy kikerüljön belőled a különbség a, hogy a különbség akkor is várnál jó hogy azt mondták hogy valószínű hogy hogyan működik ma sokkal nagyobb teher alatt élnek mert wiki műszakpótlék nyomtok ugye hogy egyrészről munkában hittanosok otthon 7 állni hogy a terhelés eladók a depressziónak és nem kiderült hogy azok a nők akik nem dolgoznak nem otthon a nagyobb arányban depressziósok tehát nem a nagyobb terhelés miatt történt ez akkor azt mondták hogy biztos ők egy dolog játszik közre a menstruáció előtti pre menstruációs szindrómának hívják vagy pedig a szülés utáni akik szeretik őket a különbség akkor is megvan napokig egyedül maradt jólvan akkor genetika valamennyi genetikus összefüggés van a kerítés olyanoknak a gyerekek akiknek szülei depressziósok voltak férfi nő független hogy vannak valamennyi mint a genetikus összefüggés lenne egyet nem indokolja száz százalékot akkor mi hevesen mondtam beleéltem magam kutatónak éreztem magam juhász ádám vagyok mayo mondom a három szempontot történeteket is szeretnék olvasgatni nagymama a bajom nem fogom tudni nem látom az arcotokat a film miatt 3 dologról könyvjelző anyai gondoskodás kérdésekkel és lőn világosság találkozunk a de nem baj az a lényeg hogy nekem azt mondja az első a tanult tehetetlenség hogy a nőket jobban tudja a tanult tehetetlenség ennek a hátterében az van hogy körülbelül mikorra pici kis fiu kicsi lányok nőnek akkor most nagyon egyszerűen fogok fogalmazni kislányoknak com az első hat hét évben természetesen a baj hogy csak neked édes yago gyerek puszi a fiúk helyzete van apák és anyák istvánné tarhonya most négyéves hogy szedje össze magát magános de akárhogy is így fest a helyzet statika nekem egy kicsit könnyebb a családban minden fiúnak az iskolás kor beköszöntével azonban fordul a kocka sokan azt mondják hogy fiú vagy egyedül az iskolába fekete ország dalkia zrt szabad mondani a fiúk kapnak egy nagyobb cselekvési szabadságot általában a mi világunkban a lányokat azonban emelkedik jobban korlátozni segíts a kis testvéreknek ne kiabálj legyél együttérző zene 4 digites tulajdonképpen indirekt módon ez a cselekvésnek cselekvőképesség korlátozása jelenti nem kap megerősítést abban hogy ha nagyon menne hogy meg akarna verekedés miatt hogy megbetegszik az osztályban valakivel az én lányom hogy hogy vegyek föl gondolta volna benne van hogy jutottunk ide supra shoes lehet hogy tulajdonképpen a szempontból a lányok sorsa ha ilyen értelemben uszoda fordul szobát kapnak korlátot kevesebb a torzítás visszatérek a meséhez de nagy dolog hogy otthon hilda sötét erdőben használt én is tudok fára mászni mennyi a fára nézzünk körbe de nagy dunakeszi ról a nőket benneteket a tanult tehetetlenség nek az átkok jobban és ide hozni még egy dolgot nagyon izgalmas kutatásokat lehet olvasni arról hogy a nők mennyire vágják a sikert mennyire gondolják hogy sikeresek lehetnek hogy egy nő minél inkább férfi szerepben férfiakkal való küzdelmében kellene hogy meg harcoljon valamiért vonal kevésbé sikeres lehet és annál inkább önsorsrontó módon tud cselekedni mindez azonban megszűnik ha egy nő nők között fülek ha valamilyen női szerepek akkor nem gondolja hogy gyöngye talán ismerős lehet kikaparom a szemét körmök megvannak hozzá ide te még egy utalást hogy valami furcsa dolog történt azért english a férfiak megtanultak egymással küzdeni bátorították hogy hagyják el a családi házat is harcoljanak meg ez a fajta 6 jobban is ő alkalmazkodtunk jobban is bizonyos értelemben jobban ismer on hogy nem tud bennünket nagyon tönkre hozzászoktunk annyit azonban jobban tönkreteszi mert nem vagytok rá evolúciós értelemben eléggé fölkészülve meghosszabbították a férfiak második helyre sorolta anélkül tettek volna és most mi történik most vagyok itt szempontból fegyverzet hiányában felkészületlenül csukott szolgáltatott abban megkezdődött a férfiak és a nők között a harc és, hogy a aki nagyon férfi szerepben nagyon férfi közegben álltak neki harcolni itt még nagyon sok hátra lenne egy kérdésem busz harcos kitekintek megy egy harmadik állomás baross utca egyébként valószínűleg ennek meg kell történnie supra természeti görgeti magát előre akkor szívesen kihagynánk egy lépést és nem lehet de lehet hogy a harc valamiképpen majd kutatásom elvezet bennünket belátásos igaz hogy a férfiak azt mondjuk hogy tudod mit harcolj de nem azért hogy a társam mesél legyőzni a karján engem meg légyszíves a társam rinehart egymással legyél a társam kívánja hogy a nők valóban nagytarcsa társnak tekintse nem történik meg tudni akarnak a férfiak harmadik lépés való jobb lenne, hogy a mármost harc nélkül esetleg más társai meddig használjunk tanultuk meg hogy nem vagyunk társak ki a második helyen vagytok a horda szépen össze a szabó tamás blake lively talán a harmadik lépést mindennek meg kell történnie hogy tudjátok lehet kelni jó sok sebet szeretnénk itt is ott is fúj munka nézünk és az ember volt értelme nem tudom ki és társa harc nélkül st 30 napi üdvözletek is akart lenni gyakori történetet hát én meglátjuk hogy bírjátok ericsson tudom a történetet axial is gyógyít de most nem ez az érdekes hogy mit mutat ki a történet mi van emiatt hozom ide magyar egy másik súlyos eset itt alább közöljük 21 éves nő hívta föl terápiás segítséget kérve mindjárt ott biztos abban hogy ha nem akkor majd nem akarja majd fogadni amikor megérkezett a rendelés 22 amit mondtam azonnal jöttem apám halott anyám halott a nővérem halott minden és mindenki elhagyott ericsson a következőt sürgősen egy ütem és nagyon gyorsan rájöttem, hogy a mivel a kommunikálás egyetlen lehetséges útja a barátságtalan ság és a durvaság a brutalitást arra kellett használnom hogy menjünk együtt az őszinteségről bármilyen kedvességet félreértelmezni varjas szavakat pedig nem hinné el minden kétséget kizárva megkenjük nem arról hogy értem és megértem őt is nem félek nyíltan szabadon engedély mentesen is hitelesen beszélni röviden átvettem a történeti tanszék fontos kérdés milyen magasan és mennyit nyom fekve csak úgy 48 andy vagyok július 13 án 17 kiló között ingadozik a kövér fajankó vagyok undorral nézett rám neked is ott a alkalmas megnyitást azt mondtam a legkövérebb legjelentéktelenebb legundorítóbb hírek győr amit valaha láttam ebben a fordulatot ijesztő önre még rá is elvégezte a középiskolát vannak ismereteik mégis itt van s alig másfél méter mélyben is több mint egy más ágyában olyan széles mint magas minden rózsa képek budakeszi igazolta közepére koszos a cipője röviden velősen visszataszítóak segítségre van szüksége Isten fizesse segítek gondolom most már tudja hogy nem habzó kimondani az igazságot tudnia kell az igazságot önmagáról mielőtt bármi olyasmit megtanulhatnak amiben segíthetek magának akkor most néhány mondatban elmondjuk a nőnek az élettörténetét utáltam apámat részeges ember volt semmilyen értünk megszokott verni ez minden amire az apámról emlékszem részeges mert is utál engem is tudja ugyanaz volt de korábban meghalt apámnál is jobban mutat tokodi középiskolába megtudták utálom olcso.hu lehetett elérni hogy a nővéremmel született s garázsban éljek alacsony volt is kövér a testén kívül volt a hólyagja is mindig beteg volt mese bajban szeretik egymást amikor meghalt vesebetegségben azt mondták így van jól nem engedték meg hogy elmenjek a temetésére eltemették az egyetlen valakit akit szerettem ekkor kezdtem a középiskolát után anyám halálra itta magát hoppá mellett egy nőt aki még anyámnál is utca bolt nem engedte nekem hogy bemegyek a házba most jutott a garázsba hogyan legyen azt mondta egy magammal ára nagy megkönnyebbülésemre ki hívott mint a tanyán anyukám kedvelt egyik sem júliusi kivizsgálása a doktorok nem akartam hozzányúlni most a mostohaanyám is a nővérem mind halottak a munkanélküli hivatalba azt mondták hogy keressek munkát atom.hu kocsik állok ottani emberek is tudjanak gratulálok azt mondják hogy szexeljek pénzért semmire sem vagyok alkalmas szeretnék élni szeretek egy helyet ahol meg vagyok egy kunyhót nem keresek sokat kukoricakása fűzők burgonyát is ilyesmit ennél valószínűleg jobb helyzetben voltak de nagy dolog hogy a néző másik a fára ott a legnagyobb sötétségbe azt mondja hogy élni akarok szeretek élni csak azt mondjak vipmail ellentmondást nem tűrő megkérdeztem hogy ericsson tudja mi a könyvtár akkor menj a könyvtárba is legyen ki antropológiai könyveket veszek mindenkire primitív ember típusa van a képek akarom hogy nézze meg azokat a képeket is látni fogja milyen rémes fajtájú ők vannak benne is mint férjhez megy egy kicsit you need is rosszabbul néznek ki új az emberi szopod a könyveket a nők és a férfiak hogyan képesek egy magukat a további megcsonkítani minden szabad idejét tölti a könyvtárba egyesült a két hét múlva később a következőt mondja neki menjen a belvárosi templomban is nézzük meg hogy milyen különös alak miskolc férfiak egészségtan a tenyered mint különös arc ismerős alak nőket is csodálkozom ezen visszatért a következő találkozóra Isten és csodálkozva jelentette ki ténylegesen majdnem olyan nőket látok gyűrűre mint amilyen ő olyan párlatot mind a kettő visszataszítóan kövér volt is ügyetlen mondtam hogy ma elkezdett valamit megtanulni a következő feladat a könyvtárban minden elérhető könyvet olvasom a kozmetika története talán egyedül maradni képviseli a szépséget következő héten minden alakoskodás nélkül lépett be a rendelőbe mind remix ruhában akkor azt mondtam tiramisu könyvtárba tanulmányi szerződés usa megjelenés könyveket találjunk valamit ami legalább ötszáz éves is csinosan néz ki amikor visszatért leülve azonnal gyorsan elkezdett arról beszélni mit látott a könyvtárban ezután közölte a következő feladat nagyon kemény híd alatt először a megadott női ruha üzlet letöltés azután egy másikat iwiw mester utcában meg kell kérdezni az eladótól milyen ruha illik hozzám hogy tegye föl a kérdését eladó régi komolyan a feladat után közölte hogy egy idősebb eladó kedves neve is elmagyarázta neki miért nem kellenek egy kis ruhát viselni elmondta nekik hogy milyen ruha minták nem illenek hozzá emelik a közönségét következő feladat mint két hete otthon kellett gondolkodnia miért kell neki egy kicsi 9 kilós volt egy hotel dona 400 at sok sok hónap után azt kértem tőle elérkezett az ideje hogy felfedezze valami reális ok amiért ilyen súlyos legyen kíváncsi arra hogyan nézne ki 75 kilósan 6 hónapon keresztül rendszeresen fogadtam egy alkalom a nagy érdeklődésre maradt semmi olyat nem találja miért kell ilyen súlyos nak lenni january előtt shakira terhesen magának valamit a következő hegyi ut 67 kiló óra megtanult repülni kiválóan is korábbinál sokkal jobb állás anett beiratkozott az egyetemet diplomához út 62 kiló volt is férjhez ment rendelkezett a fogazatát mosolya tényleg jó lett művészeti szerkezeti kiadóban újságokat is katalógusokat kellett fordulnia igazítania rácz viktor jegyesét hogy találkozzon velem rendelőbe az ördögbe is túlzás amilyen csinosnak tart mondta nem fogom kiábrándítani mária férfiről beszélő férfi tartja csillog a szeme amikor rám néz csak mi ketten tudjuk az igazságot tudom hogy ő ilyen megszerettem ilyen vagyok azóta 15 év telt el van három jó sikerült gyerekük gátlás nélkül beszél a terápiáról mindenre emlékszik abból amit mondtam neki föl szokta emlegetni tudja mikor azokat a dolgokat a fejemhez vágta teljesen igaza volt tudtam hogy valóban az igazságot mondja de akkor nem segít nekem nem tartanék itt ez az első a tanult tehetetlenség ránézek az órámra szabadon avanti jó éjt akartam beszélni 21 évesek vagyunk második második pont hu mit neveznek a kutatók egy nagyon egyszerű szó képes küldés vagyis amikor egy férfi és egy nő nehéz élethelyzetbe kerül a vízbe kerül amikor a depresszió fölé vezető úton indult el a férfiak és a nők másképpen reagálnak a helyzetet mert szét megterhelő lehetetlen nehéz élethelyzetek rák dolgokra férfi ösztönösen is nem kapott nagyobb szabadságot hogy telik a kárpótlást a legjobban kifejezni magát is egy magányos valamit mondjuk leírta magát beleköt valakibe megver valakit hogy megverik elmegyek a haverokkal józsef túl a barátságon akik szeretik emberekkel jól elvan dragon ra puma szám csupasz női gyűrűk buja nők annyira hülyeség hogy mondjam el akkor meg olyan izé titeket csak olyan mint egy férfi 10 nem nem tudom ezt jól csinálni ha kimondom az avaron minden ami egy kicsi szóval az előzés először is meghonosítani másik ága boga kiütés tépelődés készülődés mi történt már menne le egy férfinál már természetes úton távoznak föld tehén kelenföld tehén föld meggle férfi már igen hogy a árkon bokron van a föld tépelődés magyar kutatók hogyan hogy a nők a depresszió fölé vezető úton emiatt az előző kép előző 25 átgondol út magatartás mondjuk miatt indulnak el vagy bő kerülnek még lejjebb nagyon úgy is lehet mondani túl sokat gondolkodok ez nagyon furcsán hangozhat de rossz irányba fordította túl sokat agyaltam a férfiaknak beregszász bethlen járnak kevésbé lesznek depressziósak előttük is készült hogy mondjak el egy történetet egy férfi története 20 pártonkívüli kiment valenciában vagyok most a buday péter ülés kérdése volt sok másik ericsson anzu története a maják tartó vonaton hárman ülnek egy gyönyörű nő mindenkit el a történetet azután tábornok úr közlegény a tábornok úr is közlegény neki először a vonatra sokáig csak egy utazás vagy a bosszú nélkül férfiakhoz mindenem a tánc gyönyörű nő de nem lép a t hogyan megy a vonat egyszer csak közelednek az alagút fölé nem akarok fölé homály sötétedés teljes sötét teljes sötétben dolog történik ezúttal egy csók utána egy pofon csattan el sokan mennek ki a sötétből világos az egész világosan próbálom érzékeltetni az arcukon mi történt először csodaszép nő tábornok úr közlegény felhangosít a közlegény gondolatai két perccel ezelőtt álmodni sem mertem volna arról hogy megfog csókolni egy gyönyörű nő kis grofo fogom vágni a főnököm és mindez büntetlenül most rendet rakok anyukám anyukám megtanította hogy vagy ez volt a tépelődés nem tudom miről beszél nem fér hát talán még egyet akkor elolvasok de talán belefér keresett egy alkalommal egy gyomorfekélyes nő fájdalmai akadályozták mind a munkában az otthoni sütni a társas életében is probléma jól állhat a film családját viszont hetente háromszor is meglátogatták minden értesítés nélkül állította be is végzi nélkül időszaknál a tanult tehetetlenség elérés gyomorfekély rámutattam hogy miközben utálja a férje rokonait dolgozik a risza gyülekezeti munkában szeretlek tárcsázni val rokonok pontosított mondtam valóban nem kezeli a férfi családja jobbik a fájdalmat a hasában bármikor amikor jönnek hasznosan továbbfejleszthető hiszen nem várhatják el öntől hogy meg a padlót is költöje elfogadta az ötletet amikor a rokonok és szembenéztek hány ezután deninet szánalmasan bocsánatot kért miből készül törölték a padló amikor hallotta őket behajtani az udvarba utasszám Budapest technical hajtott egy jó pohár tejet amikor bejöttek melegen üdvözölte őket körtés a hányás ez a nő nem gyógyulhat ki a kényes gyomrából így tudta touring hány a férje családja ami ráadásul nincs elégedettséget is jelent a gyomorfekély meg gyógyult ügyfelek gyomrára nevezetesen jó gyomor még a férjem családja is képes megbetegíteni a nemkívánatos rokonok néhány hónap alatt fölfuttatjuk azzal hogy a nyár u ház megtekintsék a lakás ezután tűzifa tömegüket egy délutánra átváltozott gyámoltalan valakiből egy olyan személy akinek már csak egy pohár tej nem volt szüksége a szándéka egészség miért veszekedése sem volt szüksége lenne egy kérdésem húsüzemi ez volt akkor a másik a tanult tehetetlenség és a rázkódás készülődés előd és harmadik Isten ami aztán meg miatta még aztán már most aztán 4 átment az üzenet női empátiával és semmire lefordított átok férfi fordítógép raktáron mit gondoltok hogy nincs időd mit gondoltok mi lehet a harmadik nem baj ha nem találjátok ki előnézeti kép nem azért mondtam hogy szép előzetes a nyomorral a harmadik állatok gönyu harmadik hogy jól elvagyunk nyelv sony ericsson akkumulátor not mi lehet a harmadik elfojtott indulatok megatool amit mondok a soványság kultusza a folyamatos állandó fogyókúra az olyan testalkatnak idealizálás o ami a kutatások szerint a nők 95 százaléka számára elérhetetlen sztáv a mai női test vagy szépségideál ami a nők 95 százaléka számára elérhetetlen azonban a nők nagyon nagy százaléka számára mégis egy kívánt elérendő konkrét gyakorlati cégnél ha miatt hanem mert sosem érik el folyamatosan fogyókúráznak ebből kialakuló rendszer elégedetlen vagyok a testemmel nem eszem azért ez is hiány miatt fizikailag és érzelmileg legyen örök kiszolgáltatottá válik a májfunkciót tönkremegy teljesen mindegy fogyókúrának blikk nek hogy akár meghívom a májon segítségért kiált elvesztettem tisztítókúra nak 95 százaléka nőknek olyan ideál után epekedik is ráadásul cselekszik is érte amit a náthás valamit amitől jól lehetne nyilván nem a másik véglet önmagát latinul is van szó hogy a cukor kultúránkat 2 kerület derült arra hogy a fool nincs ez a fajta testi szépség ideál ráadásul olyan testi fájdalom valóban cselekvő módon próbálnak enyhíteni rendszertan igazi vizsga kispesti állapot negatív gondolatok xxx ahol a kulturális szakemberek gyakorlatilag nem depressziósok béla utca 15 hol van ilyen az volt a kérdés hogy milyen kultúra árvíz előtt voltunk így egy százalék ez az egyik számomra legizgalmasabb is meg neki hogyan lehet beszélni valamivel david és juttatási hogy miért van az hogy a szülés után a nők és a férfiak nem egyszer nagyon problémás a nehézkesen adott esetben soha sem tudnak mindkettőnk számára megfelelő szexuális magatartás úgy írni miért van az hogy amikor megszületik az első második harmadik gyereke született on az első születése is elég ahhoz hogy nagyon súlyos problémák állnak be harmónikus tartós örömteli szexuális kapcsolat szempontjából miért történik ez most érdemes.hu mert ott ült ki hogy van egy vonat kultúránk minden emléket 90 százaléka nincs megelégedve a testével fenntartónk ideált 95 százaléka sosem éri el azonban erőfeszítéseket teszünk a negatív nem mondom meg a világot törtél túl van az első ülésen még messzebb kerül tetoválót ideál tól nem lenne baj bogácsi meg tudná tartani nem tartja annak és a legtöbb megtudni a mi kultúránkban legtöbb ember nem tudok százalékot nagyon sokan szülés után 1 hét 1 hónap 1 év 2 év xv mikor belenéz a tükörbe néz fokozottan nem tartja magát szépnek ráadásul visszafordíthatatlanul nem tartja magát lépnek ismét hogyan is lenne na mindegy még egy fordulat igaz hogy nem tartja magát kívánatosnak a képessége mondta thomas hewitt nem vagyok szép nem vagyok de hát nem vagyok szexi már nem nem vagyok olyan aki milyenek elképzelem magam hogy a férje számára vonzó legyen simogassa film számára is tudjátok hogy a kutatások mit mondani hogy a férfiak mit mondanak a férfiak azt mondják hogy ne rombolj gyerek tömören hogy itt beindul ebben az átkozott körben egy nagyon erős női fantázia hogy a férfi nem kívánja őt nem tartja meg már nem olyan kivánatos nem olyan szexi nem olyan érdekes nem olyan vonzó miközben a férfiak nagyon szeretek együtt magukat értetek adjon és mi történik tépelődött vívót fogyókúrázol kilátástalan kiábrándult depresszív ennek akkor is negatív következménye a kapcsolatra nézet férfit keresek pozitív visszajelzést kapni éppen mit mondjak kívül traktor cigi árak ez még jobban őrizd meg a 10 körben is ott vagy 25 30 35 évesen megszületett az első második gyerek szexuális kapcsolat intel be is fejeződik sajnos Magyarországon nagyon sokaknál akkor utána, hogy a motiváljuk hogy a férfi megcsal tanitsam egyéb mint megcsaltak de ez a rendszer része rendszer részeként voltam hattrick ujjas jelentőségű dolgokról van szó csak azért is mert mind a 3 dolgot tudok változtatni én főleg háttér hadat üzent emma tanult tehetetlenség arról nem is beszélve hogy én kérem szépen kövéren is el tudom szóval mind a három eleme tudunk valamit kezdeni tanult tehetetlenség el is másztak fára nézzetek onnan fentről körbe éreztem soha azt mondta de szeretek élni krumpli köretek tészták senki nincs szeretek élni asterix tanult tehetetlenség tudunk vele mit kezdeni kérdés mit tudunk vele mit kezdeni harmadik ideális nő és a fiúk tudunk vele mit kezdeni boldog idő nézzük ha már itt vagyunk szexuális zavarok az én a szexuális képek csoportos szociális vágynak a hiánya hogy az orgazmusra való képtelenség kiskun megye ellensége van a nőnek izomorf két alapvető és lábon áll ami biztos hogy ha benne van akkor a helyzet nem csak mondom mind a kettőt de van de van egy férfi aki fontos tudni az egyik amikor évben elmegyünk együtt fokozott megfigyelése igazságban is kívül helyez 2 magadon felek szexuális élet helyett magadon kívül vagy nézed magad az ilyen most ültem így lehetetlen hogy nézek ki az egyik amikor hogy mondjam el kezdjük magunkat figyelni az email cím helyes magamon a megfigyelés úgy látjuk hogy nagyon is benne postaláda rendszerbe a másik pedig a negatív érzelmek ez lehet félelem lehet fórumtárs lehet horog megvetés recepció omega tízezer filmek egészen konkrétan biológiai alapokon ellehetetlenítik az orgazmust bemutatja az első három szempont alapján én meg az irén visegrád csokor akkori tik tik tik tik tik lehet nagyon könnyen németül tanulni isten üzenet mondani hogy mind a 3 em a kezünkben van eredmények na akkor miller még jó akkor az utolsó témák akinek nem jut időm ez pedig az hogy gondoltam hogy komolyan orosz olyan hogy megnevezni dilemmákat tud ilyen már hogy most munka a család karrier vagy gyerek alkalmazkodás hogy nem tudom mi jön magam képviselete rengeteg ilyen klasszikus the end akármennyire március lehet ezekkel a dilemma foglalkozik kétség kívül mert nagyon fontos is foglalkozni velük és akkor megyek részmunkaidős lehetőségek nem más mint társadalmi szinten lehessenek valamennyire feloldhatók feleség gyerek iskolai munka és család is mindannak beleférjenek de ez csak egy fiú a megoldásnak másik dimenziója is pedig az elmélyült cég elmélyült cég mert ez a vívódások diktálás hús sütéshez nem egyszer egy sajátos impianto felszínesség is társult kritikaként mondom itt van egy monitor elmélyítése english váró feladat lehetőség hogy amikor nekilátok házasodj meg és akkor meg az utakon egy gyerek téli gondolat nazim társadalmi mondjak az én az anya mit csinált a másik oldalra nem az egyetemet végeztem és ki is jön a másik oldal engem nem tudok a férfiak benyújtani a barokk klasszikus eredet magam is érek annyit a szülők nagyon sok nőt látok akinek úgy on van a fejében nem nem tudom hogy tudom megtagadni sehol sem jó neki rendben van zavar nem akar olyan szépen beszél erről hogy hogy lehetőséget ad arra hogy elmész mondjak nagyon érdekes azt mondjak hogy tényleg elfogadjuk magunkat mondjuk nem történik meg hogy freemail most jut eszembe hogy mire megyünk Istennel és belül és akkor belül meg hogy jogosnak a terv az anyatermészet a hangját júl anyának lenni jó jól nekem nem azért mert az anyád itt járt az idő várja várja várja kell hogy hogy vagyok én ezzel hogy bízni abban a belső belső női természetben nem bontja ki a másik oldalon is ez is meg az is my mind a kettő egy elme elmondani azt mondja például a nő maradok a gyerekekkel itt vannak belül belül érzem ennek a forrását az erejét hogy vagy anyának lenni nehéz dugj meg a belső forrás sok utána elvitte magával egy kicsit magam harcolni lázadni kell bebizonyítani ellen nemtom gyönyörű mondjak tudjátok azt mondja meg verena kast jaj grill csirke csak azért csak azért mondom hogy nem igazad van de az én mondom hogy egyáltalán nem baj hogy ha ezzel mi első természet hogy is úgy is a belső erőforrások mind a kettő akkus egyeztethető elvárásoknak megfelel akkor 40 45 50 évesek lettünk a az igazi nagy lehetőség hogy magunkra találjunk nőknek mondjak önöknek épp tisztítsunk van az egyik hogy mindig valami ifjú lánykori valami de próbálom kergeti 50 évesen zsákutca a másik pedig hogy férfiasak szilvási sándor utca mind a kettő egy alkalmas hogy a belső valódi művelnek találkoznak ezt mondja 22 mondatot a mi korunkban a legtöbb nő aztán itt az idő sem tudja megtenni hogy a belső magával találkozni akkor válik egy régi dakota nem akar nem akar harcolni nem kaptunk kompenzálni új férfiaknak férfi szerepben nem fog sikerülni kompenzáló és kegyetlenség és kíméletlen akkor ebbe én ma még belehalok mindenem egyébként is egy nagyon nagy b együttérzést hogy minden nővel hogy ti nektek is hátha tudunk segíteni magasztos életrajz adatok nagyon nagyon nagy dolog magatokra találni nagyon férfiaknak ezt könnyebb volt megengedték milyen ilyen nagy dolog is hogy mindaz amit elmondtam tulajdonképpen a keresésnek természetes velejárója nem vagytok bénák született bután hangzik nem azért van hogy elveszítesz magatokat természetesen normális e az úton levés szóval szabad fára mászni körbe nézni szabad leülni és elmélyülni. És én meg elköszönök. Minden jót (75:58)

A lap eredeti címe: „http://palferi.hu/2012.04.17.