2011.10.18.

A pálferi wikiből

Isten hozott benneteket! Nagyon köszöntök mindenkit!

(Nem tudom, hogy lehet-e hallani? Itt be van kapcsolva. Jól van, most már lehet, most már hallom, hallom. Ó, hát itt tudunk ma lenni. Nagyon örülök, hogy tudunk lenni. Ennek nagyon örülök, és akkor… még hogyha nem is …között a pompás körülmények között vagyunk is, de vagyunk, és ez fontosabb, mint hogy ilyen vagy olyan körülmény miközben persze… Nem, elmegy a hang – nem az enyém. …miközben nagyon fáj az is, hogyha valakik nem tudnak bejutni, vagy beférni, de hát ezeket a kereteket fogadjuk most el, és örülünk hogy vannak keretek. Na most!)

Tartalomjegyzék 1 Ismétlés 2 7. Képesség az érzelmi bevonódásra 2.1 7.1. Érzelmi reagálás 2.2 A kommunikáció három szintje 2.2.1 1. Informatív szint 2.2.2 2. Érzelmi szint 2.2.3 3. Kapcsolati szint 2.3 7.2. Az érzelmi sebek tudnak gyógyulni 2.4 Szeretetéhség, szeretetmohóság 3 Neurobiológiai háttér 3.1 Tükör-neuronok

Ismétlés

Szeretnék akkor egy gyors ismétlésbe fogni. Mégpedig, ugye az a címünk, erről beszélünk, hogy próbálunk belelátni a társkapcsolatnak, a családi kapcsolatrendszernek a belső világába. Annyira, hogy egészen az élettani dolgokig is igyekszünk elpislogni, tehát valamiképpen a biokémiai háttérről is szólni, az idegrendszeri háttérről is szólni, a mai alkalommal pedig (…) ilyen összetevőt szeretnék megnézni, a neurobiológiai hátteret, hogy legyen mindenünk, és úgy ne sikerüljön. Mert hogy „Még nagyobb csalódás! Hát már mindent tudunk, és úgy se megy.” Ó, ez nem véletlen (…) tapasztalatunk van, mert gyakorlás kérdése. Rengeteget tudunk fejlődni. Az, hogy pusztán csak tudjuk, nincs a javunkra. Na most… (02:00)

Milyen szempontokat néztünk?

1. Volt egy, hogy a kötődés és az oldódás, a MI-nek és az ÉN és TE-nek a megvalósítása, hogy képes vagyok kötődni, képes vagyok oldódni.
2. A modern házasság egyik legfőbb alapja az érzelmi összetartozás. Ez igazából, bizonyos szempontból most a legfontosabb szempontunk, hogy mit jelent az érzelmi összetartozás. Mert ha a ma embere akarva, akaratlanul is egy olyan nem csak külső, belső kultúrával, rendezettséggel, világlátással, ahhoz kapcsolódó tapasztalati világgal rendelkezik, ahol az érzelmi összetartozásra vágyik, arra irányul, attól lesz boldog, attól mondja azt, hogy „Igen, ezt szeretem csinálni, ezt érdemes csinálni.”, akkor nekünk erre érdemes nagyon nagy hangsúlyt fektetni. És ugye attól, hogy (…) az érzelmi összetartozás, most együtt (…) (04:20)
3. (…jó hír, hogy ebben van jó sok elem. Kábel is van. Kábel! Elem nincs benne? Nincs benne elem, hát hova gondolok! Kábel van benne. Na jó, tehát, következő pont.) Családi identitás, a családi önazonosság ki tud bennem alakulni.
4. A párkapcsolatban a párkapcsolat és a társam melletti lojalitás. Vagyis, hogy elsőbbséget tudok szavazni őneki, vagy annak a kapcsolatnak, ami az én társkapcsolatom. Például, az előző kapcsolataimmal szemben, előző szerelmek, anyuci, apuci, tesókáim.
5. Szolidaritás.
6. Hűség, mint a biztonság garanciája. Ugye, itt is hoztunk nagyon sok, szerintem fontos szempontot. Ugye, hogy a társ személyének és belső világának tisztelete, titoktartás, mások előtt nem kritizáljuk őt, s hogy végül, tudunk rejtettséget adni. Nem elsősorban rejtettséget várni, hanem olyanná válni, aki mellett a másik rejtettségbe tud húzódni. Például azért – ez is csak egy szempont a rejtettséghez – hogy ott megszűnjék a félelme és a szégyenérzete. Hogy a szó jó értelmében a „szégyelemtől” megszabadul… (A „szégyelemtől”? Ez jó. Tehát a félelemtől, meg a szégyentől, az a „szégyelem”. Na, abban van elem, „szégyelem”.) Hogy a „szégyelemtől” megszabadultan tudjak valakinél otthon lenni, az is a hűség része. (És akkor, jön a következő.)
7. Képesség az érzelmi bevonódásra. Itt jártunk, és szeretnék erről hosszan beszélni. (06:15)

7. Képesség az érzelmi bevonódásra

Hogyha azt mondtuk, ez az egyik legfontosabb dolog, a ma emberének ez az egyik legfontosabb dolog. A társa azt mondja: „Egy életre elköteleződtem melletted. Szeretlek téged, és szentségi házasságot kötöttünk, hűséges leszek hozzád.” S a másik úgy belegondol, hogy „Ezt kell még 50 évig csinálni?” Mert lehet, hogy hűséges, lehet, hogy elköteleződött, lehet, hogy kitart, lehet, hogy jóban-rosszban, de hol vannak az érzések, az érzelmek, az érzelmi összetartozás, az érzelmi egymásra hangoltság, a védettség, a sebek gyógyulása, a másik köze…? Hol van mindez? Ma erre nagyon érzékenyek vagyunk, ezért aztán beszéljünk erről sokat. Legalábbis én, nektek nem ajánlom ez ma… (17:05)

Tehát képesség az érzelmi bevonódásra. Mondom egymás után a dolgokat, és itt a neurobiológiai hátteret is szeretném picit kifejteni.

7.1. Érzelmi reagálás

Erről beszéltünk. Emlékeztek, ezt is kétévenként biztos, hogy el szoktam mondani: minden kommunikációnak van három szintje. Jó, ezt akkor most még egyszer elmondom (a gyengébbek kedvéért). Elmondom, mert ez annyira jól használható. Én akármennyit tanulok a kommunikációról – hát nem sokat, de amennyit igen – ezt a modellt nagyon tudom használni.

A kommunikáció három szintje

1. Informatív szint

A klasszikus példámra biztos emlékeztek. Ki az, aki emlékszik a klasszikus példámra? Este várja haza a felség a férjét. A férj 11:27-kor érkezik meg, pontosan akkor. És mikor belép a hálószobába a férj, ahol a feleség fekszik az ágyban, akkor a feleség ezt a kérdést teszi föl: „Hány óra van?” (Jó, hát ti akkor nem ismeritek. De érdekes lehet az asszociációtok. De jó, itt lehet csúszdázni, itt lehet csúszdázni. Ajj, megfognak a lépcsőfokok.) „Hány óra van?” Ennek a kérdésnek van egy informatív szintje. Ha a férfi 11 óra 27 perckor (Jól emlékszem az órára? Jó. Tehát 11 óra 27 perckor.) teljesen érzelmeket nem tükröző arckifejezéssel azt mondja: „11 óra 27 van, drágám.”, akkor a nevetésetekből máris érzékeljünk, hogy valamit érzékelt, és valamit nem. Kétség kívül a kommunikációnak az információs dimenziójában leledzkedik. Lehet, hogy ő szívesen megmaradna ott, a legkevésbé gondoljuk azonban, hogy a feleség szeretne ott tartózkodni, ezért nem valószínű, hogy miközben a kommunikációjának van egy informatív dimenziója és szintje, valójában arra kíváncsi, hogy mennyi az idő. Érdekes módon mégis ezt kérdezi. (09:30)

Az életünkben rengeteg ilyen nagyon-nagyon egyszerű kérdés hangzik el, s a legegyszerűbb, és mindenféle kommunikációban is megvan a három dimenzió. Informatív szint – férfiak ezt nagyon szeretik. S akkor a feleség azt mondja: „Még van képed ilyen pofátlannak lenni?” Most hogyha ezt egy számítógépnek kéne elemeznie, nehéz bajba lenne. Tehát a kérdés így szól: „Hány óra van?” Válasz: 11:27. T-dd-dz: pontos a válasz. Következő beszédfordulat: „Van képed ilyen pofátlannak lenni?” T-tt-ttt-ddz-zs-zskk-fff. Tehát ezt…, ezzel nem lehet mit kezdeni, ha csak az informatív szinten gondoljuk azt, hogy a kommunikáció zajlik. De hát pontosan tudjuk, hogy érzelmi szinten is zajlik. (10:20)

2. Érzelmi szint

Azt szoktam játszani csoportokban, ahol tanuljuk ezt a modellt, hogy el kell…, ki kell állni, és különböző érzelmi tónusokkal kell kérdezni. És hogy… most nagyon érdekes, tesztelhetitek magatokat. Milyen érzelem jut legelőször eszetekbe? Milyen érzéssel, vagy érzelemmel kérdez a feleség? Hogy? Szemrehányóan, dühösen, na, na, számon kérően, igen, ó. Ugyanez a tapasztalatom, ami most megtörtént, hogy rögtön a negatív érzések jutnak eszünkbe. Nem tudtok egy olyan feleséget elképzelni, aki szereti a férjét? Most ez ennyire nehéz, drágáim? Persze, ezzel még szeretheti, így van, szeretheti, de… persze. De nem elképzelhető az, csak úgy…, csak játszom ezzel, hogy a férfi megígérte, hogy 10-re jön, nem véletlen tehát a kérdés, hogy hány óra van. És a feleség, aki nagyon szereti a férjét, aggódik, hogy kicsinálják a multinál. És mikor a férfi belép a hálószobába, ő már csurog az együttérzéstől, és legszívesebben a következő pillanatában fölpattanna, le a paplan, és hiába a hideg, a betörő hidegrekord. Mit neki! Máris omlik a férje nyakába, hogy „De jó, hogy itt vagy! Hát már másfél órája szeretném az illatodat érezni.” Na? Hát nem jobb? Rögtön: harag, számonkérés… Az élettapasztalat megfojt benneteket. (Hát ez veszélyes.) (12:15)

Mind a négy alapérzéssel föl tudjuk tenni ezt a kérdést. Örömmel is: „Jaj, de jó, hogy itt vagy! Jaj, de jó!” – örömmel. Félelemmel: „Jaj, hány óra van? Mi történhetett veled, hiszen megígérted, és nem jöttél?” Félelem, aggodalom. De haraggal is, ezt mondtátok: „Hány óra van?!! Ezt mondd meg!” És azután szomorúan is. Ugye, mikor ez 127-edszer játszódik le, azt mondja: „10-re jövök, de ha nem, telefonálok.” 11:27, nincs telefon, nincs SMS, nincs email, semmi sincs. És akkor egy ilyen szomorú csalódottság: „Hány óra van? Most akkor hány óra van? De felesleges is kérdezni, tudom, hogy hány óra van.” (13:05)

A kommunikáció második szintje az érzelmi szint, és azt is kommunikáljuk. Nem csak az informatív szinten közlünk valamit, (Nem t’om, most beleakadtam? Igen.) hanem érzelmeket is kommunikálunk, egész nyilvánvaló. Mindig és folyamatosan érzelmeket is kommunikálunk. Közlöm veled, hogy szomorú vagyok, de ezt nem, hogy „Szomorú vagyok.”, hanem azt mondom, hogy „Hány óra van?” De érzelmet is kommunikálok. (13:30)

3. Kapcsolati szint

A kommunikációnak van egy harmadik szintje, és bizonyos szempontból ez a legfinomabb, legszebb – nyilván nem kell ezt a hármat egymással szemben kijátszani – ez pedig a kapcsolati szint. Tehát most kifejezem azt, hogy haragszom rád, de kapcsolati szinten kifejezem a bizonytalanságomat. Nem tudom, hogy mi lesz, hogyha ez így fog tovább folytatódni, mi lesz akkor velünk? Vagy kifejezem azt, hogy „Most már úgy látom, nagyon erőteljesen kell neked jelzéseket adni, mert nem értesz meg engem. Nem érzékeled, nekem mennyire rossz, ha te késel, és nem küldesz SMS-t. (Eszemest… eszement…) Hogy azt üzenem neked kapcsolati szinten, a haragommal, amit egy kérdés formájában, meg minden testtartás… gesztusaimmal fejezek ki, hogy nagyon rossz irányba ment a kapcsolatunk, hogyha te ennyire nem érzékelsz engem.” Ez a kapcsolati szint. (14:35)

Tehát amikor arról beszélünk, hogy egy házasságban érzelmi összetartozás a mai kapcsolatok egyik döntő alapja, és nem csak az elköteleződés, és a hűség, akkor például készségszinten kellene járatosnak lennünk a kommunikáció három dimenziójában. Készségszinten. Ezt máris elkezdhetjük gyakorolni, van rá 60-70 évünk. Nekem már nem, milyen jó nekem. Folyamatosan. Informatív szint, mi volt az érzelmi közlés, és mi volt a kapcsolati közlés. Ha semmi mást nem teszünk, csak elkezdünk ezen játszani, ötletelni, mit üzent érzelmileg, mit üzent kapcsolatilag, mit üzent ér…, mit kapcs… ó. Csodák tudnak történni bedöglött kommunikációval akkor, hogyha mi érzelmi szinten reagálni tudunk. Tehát nem azt válaszolja a férfi, hogy 11 óra 27, hanem hogy „De sajnálom, hogy ennyire földühítettelek.” Vagy: „De sajnálom, hogy ennyire dühös lettél.” Vagy: „De bánt engem, hogy ilyen szomorúnak látlak.” Ez egy érzelmi válasz. De hogyha odamegy, és megpuszilja, és a felesége engedi, és azt mondja, hogy „Tudod, tudod, hogy nem ellenedre késtem, nem ellenedre késtem, nem akartam rosszat nekünk.” S akkor utána bele tud kezdeni. Akkor kapcsolati szinten reagált és kommunikált valamit. (16:15)

Nyilván a kapcsolati szinten való kommunikáció és reakció az nagyon erőteljes érzéseket és érzelmeket vált ki. A szónak jó értelmében, nagyon-nagyon kapcsolatot erősítő tud lenni – nyilván, hogyha az pozitív. Hát lehet negatív is. Jó. Elnézést, hogyha ezt már sokan kisujjatokból, meg könyökből… Nem t’om, honnan szoktuk ezeket? De annyira jól használható. Ha semmi más nem marad meg a mai alkalomról, csak ez, már, már jól van. (16:55)

7.2. Az érzelmi sebek tudnak gyógyulni

A képesség az érzelmi bevonódásra azt is jelenti, hogy a kapcsolatunk alkalmas arra, hogy az érzelmi sebek begyógyulhassanak abban a közegben. Tehát a kapcsoltunk közegében, terében a hozott, és akár egymásnak is adott, de jelesül a hozott érzelmi fájdalmaink és sebeink tudnak gyógyulni. Itt különböztessünk meg két dolgot. Az egyik, hogy valaki egy rettenetesen hiánymotivált módon, egy életen keresztül a társától elvárja azt, amit nem kapott meg a származási családból. Ez előbb-utóbb azt a gyógyulásra kész közeget nem megteremti, hanem fölzabálja.

Tehát amikor egy kapcsolat olyan közeget tud teremteni, ahol ott érzelmi sebeink gyógyulnak, ez nem azt jelenti, hogy a társamtól elvárhatom, hogy megadjon valami olyasmit, amit a származási családból nem kaptam meg, hanem arra alkalmas, hogy miközben énnekem nagyon fáj, hogy anyám nem szeretett úgy, vagy hogy az apám elhagyott minket, az meg dühít. Az anyám az fáj, az apám dühít. Hogy én a veled való kapcsolatnak a terében és közegében ebből a fájdalmamból és haragomból tudjak gyógyulni. De éppen nem gyógyulok akkor, hogyha elvárássá teszem azt a vágyamat, hogy én szeretnék gyógyulni, és ütlek-váglak, és ha nem értesz meg… és három órán keresztül a kisujj-lábam percét nem masszírozgatod, akkor már csalódott vagyok. „Te se vagy olyan, mint amit vártam, te se vagy az igazi.” És erre szokták sokan úgy mondani, hogy… de persze ebben egy csomó fájdalom van, csak mondom, hogy… boci szemeket látok. S a boci szemmel, hogy „Énnekem olyan nagy a szeretetigényem.” Ú, de mi mindent tudunk ebbe begyömöszölni! (19:05)

Szeretetéhség, szeretetmohóság

Sok évvel ezelőtt beszéltünk a szeretetéhségről, és a szeretetmohóságról, és a kettő nem ugyanaz. Amikor egy természetes és egészséges éhségünk van a szeretet után, az segíti azt a közeget, amiben az érzelmi sebeink gyógyulni tudnak. Amikor mohók vagyunk, és a hiányaink diktálnak bennünket, és nem a növekedésre való irányultságunk, akkor éppen azt a közeget verjük szét, amiben gyógyulni lehetne. Az elvárásainkkal, akkor a kritikánkkal, a panaszunkkal, az összes hozott sérelemmel és fájdalommal.

A társunk, aki egyébként szívesen teremtené meg a maga részét ehhez a közeghez, elkezd elhúzódni. Azt mondja: „Ez egy kielégíthetetlen ember. Hát két órája hallgatom, de most, hogy fölálltam, hogy elmenjek pisilni, már látom a szemében, hogy úgy éli ezt meg, mint amikor az anyja elment tőle.” De ő attól még élheti úgy meg, a legegyszerűbb helyzetet meg lehet így élni, hogy „Most megint elhagynak, pedig most voltam egy fontos mondat közepén. És te meg hugyozol? Mikor a szívemet öntöm ki, te elmész és…? Hogy lehet ez? Ezt a kettőt hogy lehet közös nevezőre hozni? A szívem legmélyebb fájdalmát mondom – igaz, hogy most már 2 óra 27 perce mondtam – és te meg a sárgát dobod? Hát ne haragudjál! Ezt nevezik társkapcsolatnak? Nem kérek belőLED!” Érzékelhető, amit, amit próbáltam itt… érzékelni? Érzékeltetni? Jó? (Tehát hogy az a fé… le-, lecsúszik a gatyám. Köztetek föl kell kötnöm. Nem vagyok elég katolikus. Na.) (21:15)

Tehát a következő pont az így szólt, hogy az érzelmi sebeink gyógyulásának közeget biztosít, de azzal vissza is lehet élni, miközben aki visszaél vele, általában ezt nem tudatosan teszi. Nem is veszi észre, hogy éppen azt a közeget rombolja, ami neki gyógyulást biztosíthatna. Nem veszi észre – ezért mondom. Hogy, hahó! Te nem szeretet után vágysz – amit ugye aki nagy fájdalomban, sebzettségben van, hogy szokott kommunikálni? „Csak egy kis szeretetre vágyom. Ez szokott lenni a mondat, és mögötte ennek a közegnek a fölzabálása történt. De miközben épp azt a közeget zabálja föl, ami őt gyógyíthatná, természetesen ő egy nagyon nyomorult valaki. „Semmi harag nincs bennem, csak dühös vagyok…” Jó. Jöjjön a neurobiológia! Nem ússzuk meg. (22:25)

Neurobiológiai háttér

Mert hogy az egymásra hangolódásnak megvan a mármost neurobiológiailag leírható háttere. Ezt már valamennyire sikerült megragadni, ezért szeretném elmondani nektek, mert hogy ez ma annyira fontos téma egy tartós és megelégedettséget hozó társkapcsolatban.

Tükör-neuronok

Hallottatok-e a tükör-neuronokról? Nem. Hát akkor hogy? Hát tükör-neuron nélkül nem tudunk lenni. Két dologért máris adjunk hálát a Mindenhatónak. Oxitocin, tükör-neuron. Mi ez, hogy tükör-neuron? Kezdem az egyszerű kutatásokkal. Filmet vetítenek a kísérlet résztvevőinek, pontosan fél másodpercig látható egy-egy arckép, de nagyon sok arcképet vetítenek egymás után. Mindegyik arckép semleges arcot mutat, semleges, semleges, semleges, semleges, semleges. Háháhá! De ha ez csak így lenne, ez nem egy kutatás, hanem az a kérés, hogy aki nézi a fél másodpercenként fölvillanó képeket, arcképeket, rezzenéstelen arccal tegye. Ennyit kérnek csak. S mi történik? Semleges arc, rezzenéstelen arc, semleges arc, rezzenéstelen arc, semleges arc, rezzenéstelen arc, sem-rezz, sem-rezz… Oké? Ez egy folyamat. Igen ám, de a kutatók, mmm, olyan piszkok, semleges, semleges, semleges, semleges,nevető, semleges, semleges, semleges. Így, becsempésznek egy nevető arcot. A kutatás résztvevőinek az a feladata, hogy rezzenéstelen, érzelmeket nem tükröző arccal nézze. Ez történik, akkor láttátok. Tehát fölvillant a fény – ez történik. (24:40)

Vagyis a tükör-neuronjaink tükrözik azt az arcot, amit láttunk. És kiváltanak egy hasonló arcképet belőlünk, miközben a folyamat nem tudatos. Az illető tényleg rezzenéstelen arccal akarja nézni, de itt egy tudattalan élettani folyamatról van szó. Működik magától, m-hm… Sikerült, sikerült? Hát, igen. Ugyanez történik egy negatív érzelemmel, ha egy szomorú, vagy dühös arcot mutatnak tehát. Semleges, semleges, semleges, dühös, semleges, semleges, sem… ugyanez. Egy pillanat alatt megjelenik a mi arcunkon az, amit látunk. Ez a képességünk a tükör-neuronoknak köszönhető. A tükör-neuronok ezért az egymásra hangolódásnak, az egymás intuitív megtapasztalásának, megértésének, az együttérzésnek a neuro-biológiai hátterét adják. De ez önmagában egy é…, most teljesen mindegy, hogy ezt mondtuk, vagy nem, vagy tudjuk-e. De hogy hogy működik, erről szeretnék beszélni, nagyon sok hasznos dolog van benne. Még egy papnak is. (26:00)

A másik, hogy a beszélgetésekben gyakran tapasztalhatjuk azt, hogy amikor valaki beszél, a beszélgető társ öntudatlanul, nem tudatosan nem csak az arcjátékával követi a másikat, s nem tudja, észre sem veszi, hogy én is elmosolyodtam, mikor valaki rám mosolygott. De elmosolyodtam, ez nem tudatos. Rám mosolyogtál, és már én is kezdek mosolyogni. „Tükröződik rajtam, ami benned van.” A tükör-neuronok hatására. Ez aztán a mozdulatainkban és a cselekvésünkben is meg tud mutatkozni. Nagyon gyakran lehet azt látni, hogy beszélgetek valakivel, és ő éppen a fejébe temeti a kezét, s ösztönösen is arra…, azt veszem észre, hogy én is ezt csinálom. Átveszem azt a mozdulatot, amit ő, és nincs benne semmi tudatos. Ez viszont is, természetesen, kölcsönössé tud lenni. Hogy én tehetem azt meg, hogy egyszer csak úgy hátradőlök a zöld fotelemben, és a másik, miközben beszél, nem esik ki egy picit se abból, amit mond, ő is hátradől, pedig addig előre hajolt. Ez az érzelmi egymásra hangolódás. Neurobiológiai háttere: a tükör-neuronok jól funckionálnak bennünk. Na de kicsit akkor kavarjuk a képet! (27:25)

Amikor flörtölünk valakivel, már ti, akkor egy nagyon érdekes tükör-neuron tánc veszi a kezdetét. Vagyis rád pillantok – jaj, nem merek senkire se nézni. „Az előadáson nyílt színen kezdett ki Brünhildával…!” Na férfire meg pláne nem merek nézni, azt gondoltam, hogy oltalmat találok egy tekintetében… és most már sehova nem tudok nézni. Ilyenkor annyira jó, hogy néhol szoktak lenni képek a falon, és akkor ott… Ott van egy futó ember, ó, most fölveszem… jó, ez, ez most megvan nekem, ez. Fölvettem a testtartását. Hú, nem, nem szeretnénk ilyen helyzetbe kerülni, ezt én most mondom nektek, nem, ezt nem. Most nem t’om, most az a nehéz benne, most nem t’om, ti onnan látjátok-e, hogy a hasam előtt van egy nyíl, tehát rögtön bele fogok futni. Nagyon ijesztő. (28:30)

Szóval a flörtben az történik, hogy egyszer csak a tekintetem, mert ránézek valakire – hát jó, mivel nézzek rá – ránézek, valami tükröződik bennem, és a másik visszatükröz engem, én mosolygok, és ő is mosolyog. S tudjuk, hogy valami történt. Tudjuk-e, hogy valami történt? Akiben a tükör-neuronok jól működnek, ők tudják. Egy villanás az egész, rád néztem, puff, köztünk van valami, lehetne valami. A flörtben pedig ezt tik-tik-tik-tik, oda-vissza csináljuk. Csinálok valamit, és így visszanézek, te pedig beszélgetsz valakivel, és hopp, odanézel. Azt mondom: „Hoppácska! Megvan a mai esti partner! Lalla-la…!” A flört titokzatos tárgya. A szerelemben is ez történik, csak hosszabb ideig, és egyre, egyre, egyre elmélyültebben. Na de… (29:40)

Ez idáig jól hangzik, csakhogy… Mit gondoltok, hogy a stressz és a szorongás hogy hat a tükör-neuronok működésére? „Bedöglik.” Igen, ez a… Aha. Ezt a mondatot szeretném fölolvasni. „Stressz és szorongás hatására erőteljesen csökken a tükör-neuronok által kibocsájtott jelek aránya.” Ez mit jelent? Hogyha elkezdek szorongani melletted, vagy egy konfliktusban félek, vagy a jelenléted stresszforrás számomra, akkor éppen mitől leszek neurobiológiai szinttől kezdve – most hát kezdve… de most innen indulunk – tehát egészen, egészen élettani szinttől kezdve megfosztva, attól az érzékszervemtől – most értsétek ezt jól – attól a készségemtől, képességemtől, hogy együttérző legyek? Hogy rád hangolódjak, hogy átvegyem azt, ami tebenned lejátszódik? Ha egy ponton túl jobban félek és szorongok, és aggódok, és a stressz válaszom egyre erősebb lesz, éppen akkor, amikor a helyzetet érzelmileg kellene tudnunk megoldani. „Tudom, hát most a Feri mondta, ezt tudom, már hányszor elmondta, hogy informatív szint, érzelmi szint, meg kapcsolati szint…, tudom, hogy így van.” Csak éppen kerülj egy olyan helyzetbe a társaddal, egy vita, egy veszekedés, egy bármi, egy éppen konfliktusos napok, hetek, évek, -tizedek, és a másiknak a magatartása, a látványa, stb. – emlékeztek a neurotikus allergiára – fölviszi a stressz hormonszintet. Ebben a pillanatban a tükör-neuronok alig képesek működni. Tehát pont attól az érzékünktől, finomságunktól vagyunk elszakítva, amire szükségünk lenne ahhoz, hogy a helyzetet megoldjuk. (32:00)

Ez neurobiológiai szinten pontosan leírható. ÉS ráadásul még két összetevő. Az egyik, hogy amennyiben így, amennyiben így le vagyunk fagyva, és a tükör-neurális hálózatunk nem tud elég aktív lenni, ennek az is a következménye, a következménye, hogy mindazok a pszichés képességek, amelyeket a tükör-neuronok indítanak be, nélkülöznünk kell. Ugye, erről beszéltünk. Mi történik? Egymásra hangolódás, rád pillantok, te visszanézel rám, nézlek, és… Hányszor hallom azt, hogy „Feri, egyszerűen az jó volt, hogy… olyan rég volt az, hogy én beszéltem, és valaki a szemembe nézett fél órán keresztül. Hogy azt láttam, hogy valaki nézi a szemem, mikor én beszélek.” Nem történt semmi több, érdemben lehet, hogy semmit nem tudtam mondani ahhoz, amivel ő jött, csak belenéztem a szemébe. És a szememben, és a tükör-neuronok segítségével tükröződött bennem az, ami őbenne lejátszódott. Erre ő azt modnta: „De jó, Feri, milyen jó beszélgetés volt, te mennyire együttérző voltál velem.” Nem mondtam egy szót se. A tükör-neuronjaim azonban elvégezték a munkát helyettem, énnekem elég volt a figyelmemet összpontosítani, és néztem a szemébe, és köztünk anélkül, hogy bármi, az informatív szinten jó tanácsot adtam volna, vagy bármi, nagyon fontos történt az által, hogy én figyeltem rá, megmaradt a szemkontaktus, és én folyamatosan tükröztem az ő érzéseit és érzéseit és lelkiállapotát. Ehhez nekem elég nyitottnak kell lennem nyilván – hát nem magamról beszélek, rólatok – hogy ezeket merjem közel engedni magamhoz, és egyszer csak megszületik valami, hogy „De szimpatikus!” Ugye, a kutatásokban ez, hogy ki az, aki szimpatikus, ki az, aki nem. (34:10)

De most visszatérek oda, ugye arról beszéltem, hogyha a stressz hatására, szorongás hatására, félelem hatására a tükör-neuronoknak az aktivitása minimálisra csökken… Márpedig arra csökken, most ha akarjuk, ha nem, élettan az élettan. Mi ennek a következménye? Hogy azok a pszichés funkciók, amelyeket a tükör-neuronok aktivitása indít el, azok se működnek. Például én hogyha félek tőled, mit fogok csinálni? Eszembe se jut a szemedbe nézni. Nem nézek a szemedbe, lehunyom a szemem. Semmi esélyünk, hogy egymást valamiképpen visszatükrözzük egymás számára, és így valamiféle közös érzelmi találkozás és háló tudjon létrejönni köztünk. Hát egy szorongó ember az nyilván nem néz így körbe, hát… Lebénulunk a cselekvőképességünkben, az emlékező tehetségünkben. Ugye, hiába mondjuk ilyenkor, hogy „Emlékezz vissza, ez az az ember, akit te elvettél feleségül. Ő az, akit te szeretsz, tegnap szeretted, holnap is szeretni fogod.” Egy erős stressz hatására nincsen semmi, csak a jelen. Akkor ez van. Tehát a tükör-neuronok által kiváltott pszichés funkció és aktivitás is bénul, vagyis pont azok a képességeink, amelyek a helyzet megoldásához szükségesek lennének. Kapcsolati és érzelmi szinten pláne. (36:00)

(Akartam még egyet… most egy pillanatra elfelejtettem. Mert mondtam, hogy kettő. Pedig megtanultam a papnevelő intézetben, hogy sose mondjunk számokat. Ezt egy életre nagyon jól bevéstem, azóta is tartom magam hozzá. Nem fogott rajtam… Áhá! Most már tudom, mert elolvastam.)

Mi az a funkciónk, ami pedig tönkremegy akkor, hogyha a stressz, a szorongás, a félelem hatására a tükör-neuronok nem tudják aktiválni azokat a pszichés funkciókat, amelyek kellenének pont a helyzet megoldásához? A tanulás képességét is elveszítjük. Tehát egyszerűen csak megtörténik velünk valami, csak szorongunk, csak félünk, csak menekülnénk, készek vagyunk, lefagyunk… és nem tanulunk belőle semmit. Nem történik semmi – ilyen értelemben – hasznos. Nem, nem tud…, egyszerűen nem, a tanulás képessége is blokkolódik. Ezért… jaj, nem könnyű a helyzetünk, ugye? Most ezt az egészet szeretném akkor egy összefüggésbe ágyazni. (37:20)

Képzeljük el azt, hogy ott van két ember, hogy egy picit optimistán nézzük a helyzetet, van valaki, aki tud biztonságosan kötődni, és valaki, ami nem tud biztonságosan kötődni. Hát aki nem tud biztonságosan kötődni, őróla majdnem biztosan föltételezhetjük azt… (Ez ugye jó kis mondat! Majdnem biztosan föltételezhetjük…, szeretem ezeket. Na.) Föltételezhetjük róla azt, hogy éppen amiatt, ami miatt nem tud biztonságosan kötődni, ő érzékenyebb a stressz válaszaiban. Vagyis kisebb ingerre is nagyobb stressz hormonszinttel fog válaszolni. Vagyis egy egészen ártatlan megjegyzésre is egészen el tud kezdeni szorongani. Nagyon dühös tud lenni, menekülhetnéke támad, megtámadottnak érzi magát egy egyszerű mondattól. Tehát nem elég, hogy a kapcsolatban van valaki, aki nagyon nehezen kötődik, tehát nehezen tudja fönntartani… Egyszerűen mondom, hogy ez mit jelent. Nehezen tudja fönntartani azt, hogy „Mi egymáshoz tartozunk, te szerethető vagy akkor is, ha ebben a pillanatban a szükségleteimet nem elégíted ki, és én is szerethető vagyok, akkor is, ha ebben a pillanatban dühös vagyok rád, vagy akármit átélek. Szerethető vagy, szerethető vagyok, és mi összetartozunk.” Ez, ez az, amikor… ez a biztos kötődés. (38:55)

De ha csak az egyik fél nem tud biztosan kötődni, jön egy egyszerű kérdés: „Hány óra van?” Képzeljük el, hogy a feleség aggodalommal, félelemmel, de szeretettől indított aggodalommal kérdezi este, hogy hány óra van. Na de aki nem tud biztonságosan kötődni, és egyébként is szorong a találkozástól, mert a felesége megmondta, hogy „Kérlek, föltétlen küldjél valamit, vagy gyere!” és ő maga is tudja, hogy tényleg nem teljesített valamit, ennyi elég. Tehát már szorong, már ez neki egy stressz helyzet, este fél 12, és egyébként is dühös a munkahelye miatt. S a felesége ezt megkérdezi, s egy vulkán kitör. „Mást se tudsz, mint vádaskodni!” De a felesége nem vádaskodott. Éppen…, éppen aggódva, szeretettel kérdezte „Hány óra van?”, de ettől a mondattól puff, kimegy, realitás már semmi nincs benne. Van benne stressz hormon, szorongás, tükör-neuron nulla szinten, már az aktivitása semmi, egy-kettő ott bóklászik. Mire a feleség ugye, hogyha ő szintén nem kötődik biztonságosan, most direkt csavarok rajta egyet, azt mondja: „Na ezt a rohadt igazságtalanságot! Itt várlak téged, kétszer melegítettem a vacsorát, megígérted, hogy időben jössz, és te kiabálsz velem?! Elmész te a …” tűrü-rűrü-rűrü… Hát a legtöbb ilyen ádáz konfliktus nem így szokott megtörténni? Hogy mire úgy vége van, azt se tudjuk, mi történt. Hát persze, mert a pszichés funkcióink sem működtek. „Most ez nem igaz. Hogy kezdtük?” És naná, hogy mind a két fél másképp emlékszik. És akkor erre aztán akkor kialakul egy ilyen teljesen kezelhetetlen kavalkád. (41:00)

Ezért milyen hihetetlen sok belátást, vagy türelmet, vagy rálátást, vagy munkát, vagy a munkára való képességet, vagy valamit igényel az, hogy egy kapcsolatban egy folyamatot érzelmi szinten fönn tudjunk tartani. Még ha biztonságosan kötődnénk mind a ketten, és az érzelmileg nehéz élethelyzetekre csak adekvát stressz válaszokat adnánk, még akkor se lenne könnyű. Na de két bizonytalan-, vagy elkerülő módon, szorongó módon kötődő valaki, akinek nyilván ehhez kapcsolódó stressz-válaszai vannak, és akkor épp… a tükör-neuron aktivitás lecsökken, majdhogynem teljesen ott kiszolgáltatottan ordibálnak egymással. Ugyanabban a hajóban eveznek. Nem t’om, ez most nagyon kiábrándító? Mert nem azért mondom. Én szerintem nem az, csak a… tehát… De nagy dolog, hogyha, ha tudunk – most így mondom – fölmentéseket adni. Még csak nem is kell megérteni a másikat, csak úgy fölmentést, hogy „Ja, hogy ilyesmi történhet veled? Hogy amikor fölkapod a vizet, akkor a pszichés funkcióidnak nem is vagy a birtokában? Hogy a tükör-neuronjaid elmennek szabira? A stressz hormonszinted magasabb, mint a Mount Everest? Hát, ha én ezt tudtam volna… megmelegítem a vacsit, gyere, te… hülye!” (42:45)

Érzékelhető ez a rendszer? De aki, aki, és amikor benne vagyunk, hát mindannyian, mindig, állandóan élünk át ilyen helyzeteket. Ugyan már, ki tökéletes köztünk? Ugyan már! Itt picik vagyunk, csetlünk-botlunk. Hogy de ennek akkor legalább látjuk most akkor a biokámiai, neurobiológiai hátterét. De van egy jó hírem is, fejleszthetők vagyunk. Hát hogyne tudnánk fejleszteni magunkat, és fejlődni. A rossz hírem, hogy dolgozni kell vele. És hogy… tudjátok, egy kliens olyan zseniálisat mondott. Azt mondta: „A gyógyulásomban a fordulatot a következő fölismerés hozta. Mikor rájöttem, hogy a környezetem, és a környezetemben egyesek, vagy sokak, sosem hagynak engem annyira magamra, mint amennyire én szoktam elhagyni magamat.” Ez egy kliens rácsodálkozása. „Rájöttem, hogy én szoktam magamat sokkal inkább elhagyni, mint ahogyan az engem szeretők engem elhagynak. Mindig vannak olyanok, akik nem hagynak el annyira, mint amennyire én magamat. Hát akkor…!” (44:15)

Emlékeztem, mondtam azt a másik tör…, ezek mind valós történetek. A pszichiátrián valaki ott a pszichózis és valahogy a normális között ingadozik. S akkor látja az egyik betegtársát, hogy annak ilyen, egészen, egészen normális reakciói, dolgai vannak. S ez a valaki, aki ott, ott a pszichózis és a normalitás harán billeg, azt mondja: „Hát ha neki sikerült, nekem is sikerülhet!” Csak ennyi. Hát ha neki sikerült, nekem is sikerülhet! S ezért van az, amit olyan megmosolyogva, meg sokszor dühösen szoktatok hallgatni tőlem, hogy 2-3 éve alatt vannak eredmények, 5-6 év alatt kezdünk jól lenni, s körülbelül 10 év, és már érezzük, hogy megváltoztunk, már nem vagyunk ugyanazok, akik elkezdtük a munkát. Ezt, ugye látom, ezt utáljátok. Az a jó hírem, 1 éven belül már néha más leszel, másképpen tudsz reagálni, mint addig. Hát az óriási dolog. (45:30)

Most képzeljétek el, hogy az egész testetek, az idegrendszeretek, az agyműködésetek, a hormonháztartásotok, és minden, beállt egy rendszerre. Hát abból kijönni? Minden mindennel összefügg itt. Minden a másikat egy negatív körben meg tudja erősíteni – hát erről beszéltem, egészen a magzati-, csecsemőkortól kezdve létrejön egy rendszer. És te ebben meg tudtál valamit változtatni? Hát süssük a tortát! Ez nem azt jelenti, hogy „Hányszor kértelek már, hogy…” Akárhányszor kértél, itt egy egész biológiai arzenál ellened van. Hát így van, bocsi, bocsi, de hát… Ezért ha már egyáltalán mondjuk a magatartásomban tudtam egy vagy két dolgot másképpen tenni, és utána ötször megint nem tudom, akkor is egy nagy eredmény, onnan már lehet indulni, erre el lehet kezdeni építeni. (46:25)

Olyan, most nem tudom, hogy ez megint jó néven veszitek-e, vagy nem. Amikor valaki… jaj, de most nem akar… de nem gúnyosan akarom mondani, de mégis úgy mondom. De mikor valaki ilyen hihetetlen sok szenvedés után azt mondja: „Na jó, elmegyek egy önismereti csoportba.” De 20 éve szenved ugyanabban a… nem 20 éves, hanem 20 évesen rájött, hogy „Hú, de nehéz ez az élet!”, és akkor 40 évesen „Talán, esetleg lehetne vele valamint csinálni.” S elmegy önismereti csoportba, és akkor ott, na egyszer… és azt mondja: „Hát de akkor ott ripsz-ropsz változzon meg minden! Tehát azért megyek el, nem? Na ide figyelj, rászántam magam, na, akkor kérem az eredményt!” Hát hogy? Mondjuk ott, egy csoportban, egyszer csak lett egy új meglátásod, egyszer csak lett egy másik érzésed, egyszer csak kaptál egy visszajelzést. Egy bedugult kommunikáció ott, egy önismereti csoport védett közegében, tik-tik-tik, ahol lehet gyógyulni, ott valahogy másképp tudott lefutni. Az 1, s mennyi van vele szemben? Kismillió. Inkább én azon csodálkozom, hogy egyetlen egyszer, amikor valamit másképp tudunk csinálni, hogy annak mekkora hatása és ereje tud lenni. Én attól vagyok lenyűgözve, hogy egy pszichózis határán lebegő embernek egyetlen használható gondolat az életét el tudja kezdeni megváltoztatni. Hogy egyetlen értékes emlékképünkre tudunk építeni, ez döbbenetes, mert az már megvan, mert az már megtörtént. És én rád nézek, és ha csak egyetlen egyszer is átéltem, hogy te tényleg szeretsz engem, ahogy tudsz, abból föl lehet építeni egy kapcsolatot. – Most milyen szinten, meg milyen dimenzióban, ez másik kérdés. – Ezért egyetlen tapasztalatnak is a sok millióhoz képest döbbenetes ereje tud lenni, egy-egy pozitív élménynek. Persze negatívnak is, egyetlen negatív tapasztalat egy életre bevésődik, és akkor hmmm-mmhh. (48:45)

Engem lenyűgöz az, hogy egyetlen, valami másképp történik, mint ahogy megszoktam, s akkor egyszer csak rájövök, hogy hát az élet nem is olyan, mint amilyennek gondoltam, egyetlenegy élménytől. A munka része pedig az, hogy először élményhez jussak, tapasztalthoz, és utána ebből elkezdjek fölépíteni egy másik belső rendszert itt. Ez ez. Hát ez, ez nem fog menni így tik-tik, az most jó szándék, vagy rád szóltam, vagy megijesztettelek, ez… És ezért van ugye annak óriási jelentősége, hogy olyan kapcsolati közeget biztosítsunk egymásnak, amiben lehetőség szerint nem kell félned, szoronganod, vagy nem adsz stressz válaszokat. De itt máris ugye fölteszem az ujjam, nem t’om miért mindig ezt… ez ilyen izé… hogy… De természetesen, hogyha valaki nagyon megsebződött gyerekkorában, nem tud biztonságosan kötődni, akkor egy egész pici, egyszerű mondat vagy gesztus kiüti nála a biztosítékot. Ezért ővele akkor nagyon nehéz. Ha pedig mind a ketten ilyenek vagyunk, kész csoda, hogy valahogy elvagyunk, kész csoda. Meg kell ünnepelni minden napot, amikor jól voltunk. Hát két ember, akit egy picit meglökünk, és kiesik a cipőjéből, nagy dolog, ha épp benne van. (50:15)

Mondok erre egy saját élményt. Én nem t’om, hogy… most a férfiakra nézek, állítólag a férfiak kezdeményeznek a társkapcsolatban, és bátrak és magabiztosak. Na hát én biztos nem voltam ilyen, mert én egy szorongó kiskölyök voltam. De most ebbe nem akarok jobban belemenni, csak mondom. „Nem akarok ebbe jobban belemenni!!! Erre visszagondolni is szörnyű!!!” Tényleg, lehet, hogy ebből a szempontból, amiről beszéltem, és bocsássatok meg, hogy magamat hozom, hát lehet, hogy én vagyok a legjobb példa. Már arra, hogy lehet fejődni. Hát, ha ti láttatok volna engem ötévesen, meg tízévesen, hát azt sose gondoltátok volna, hogy én valaha meg tudok szólalni, egyáltalán így. Most itt állok, azért kell küzdenem, hogy az eustressz állapotába kerüljek. Legkomolyabban, tehát hogyha csak úgy eljönnék ide előadást tartani, nekem 60-as a pulzusom. Ezt legkom…, 60-as, 70, itt leülök, vérnyomásom ilyen 70/100, 60/90, ilyen vérnyomásaim vannak. Ezért tudjátok, hogy tréningezek? Mert rájöttem, hogy a…, túl, le vagyok… Úgy, hogy próbálok akkor elindulni, hogy necces legyen, hogy elkések. És akkor: „Ú, a nemjó…, hogy lehetek ilyen hülye! Tig-dig-dig, gyerünk gyorsan, piros lámpa, ééjjj, nyomd a gázt!” Ez, és akkor, na, és mire ide érek, akkor egész be vagyok melegedve. Különben itt jó, itt néznénk egymást, na, én mondanám, hogy az élet nagyon szép, ti meg „Menj a fenébe! Ezért nem… Ezért jöttünk ide?” Na, de a történet… (52:20)

Hiába ugye, elvileg az a fiú majd megy. Hát énnekem az összes gatyám tele volt mikor úgy előkerült ez a téma, nem t’om én, 11-12-13 évesen, hogy „lányok”. Hát én úgy… de tényleg ezt tudom… az összes gatyám tele volt, azt se tudtam, van-e gatyám. Egyébként ilyen most is van. Veletek ez szokott lenni, hogy így…, hogy kijövök az utcára, s ahogy nem t’om, lejövök a lépcsőn, egyszer csak „Most te jó ég! Föl vagyok öltözve?” Veletek nem szokott ilyen lenni? Nem szokott. Ti sokkal inkább épek vagyok. Énvelem egy csom… Jövök, hogy „Te jó ég! Vettem gatyát? Vagy cipőt? Van rajtam gatya?” Énvelem ez nem egyszer, mert fölkelek, és akkor így egy ilyen belső világban tírirím-tűrürüm… Hát, hogy most éppen vettem-e gatyát, vagy nem, az, az… nem, nem tudatosul. Hát colt már olyan, ing az rajtam volt, meg a pizsama nadrág, és hát mentem, jöttem. Hoppá, hoppá, hopp! Gyorsan mentem haza. Szóval. (53:35)

Ott voltam nem t’om, 10 évesen, vagy 11, tele a gatyám, ahogy ezt mondtam. S akkor egyszer csak, ment a suskus a fiúk között, hogy… s akkor elért engem is egy szál, hogy „Te, Feri! Van ez a lány…, szerelmes beléd.” Ugye, hát ezt hogy, ki tudta, meg hogy, meg 10 évesek voltunk, de hát ez egy ilyen izé. Én meg tudjátok ültem, mitt’om milyen óra volt, biztos matek, és ültem, és ilyen iszonyú szorongás. „Hát mit csináljak ezzel? Hát anyukám nem mondta ezt, egy kicsit se mondta. Apám meg… hát kicsit se. Apám meg nem elérhető, mert repül. Egy nő szerelmes belém, mit csináljak, mit csináljak?” És a fél osztálytermet próbáltam lehasítani így képzeletben, ahol ő ült, és… Hát más meg kivirul, nem? Aki úgy normális. De hát hol voltam én attól? Vagyok…, na. És trrr-rrr-zzz, és akkor zseniális ötlet körvonalai rajzolódtak ki agyamban. Levelet kell írni. Az ment, mert azt gyorsan…, annyira szorongtam, hogy az eszembe sem jutott, hogy ebből valami szép dolog lehet, ház ez-zzz-zzzz… S akkor megírtam: „Szia Izé… Brünhi! Én nem vagyok beléd szerelmes. Feri.” Hát nem jött nekem az rögtön, hát mért, a tükör-neuronjaim még teljes inaktivitásban próbáltak menedéket találni az agyamban. És akkor, ugye, hát ez gyerek íz, elküldtem ezt a levelet, ugye mindenki elolvasta, és …, hát katasztrófa. Tehát addig is szorongtam, iskolába menet, az iskolában és az iskolából jövet, na de hát az az óra. Kész, tehát nem az, hogy lehúzták a rolót, hanem semmi, kilőttek az űrbe. S akkor, ahogy így ülök, gondoltam, hogy ennél már a matek óra is jobb. Hova, hova jut…, hova? Egyszer csak jött egy kis cetli, tik-tik-tik, rá volt írva, hogy „Feri”. Kibontottam, ó, ez nekem jött, mert a megszólítás így szólt: „Te kis majom!” Így, hát ezt a kedves választ kaptam, most nem t’om, hogy a barátaim hülyéskedtek velem, hogy ez a lány szerelmes-e belém, vagy neki nem esett jól, hogy én azt mondtam, hogy „Nem.”, ezt már a múlt homálya úgy fedi, hogy az föltárhatóvá nem lesz soha. Minden esetre a levél így kezdődött, levelecske így kezdődött: „Te kis majom! Csak nem képzeled, hogy én beléd vagyok szerelmes? Brünhilda.” Ú, na hát akkor aztán végem volt. Tehát az egész világűr kicsinek bizonyult, hogy valahogy el, el… (56:50)

De mi történt? Attól kezdve, ugye, hát akkor aztán kicsit nagyobb lettem, és akkor serdülő lettem, és akkor nagy szerelem, na akkor ott volt, leesett, és akkor nem t’om, fiatalember lettem, szerelem… Ha nekem a társam azt mondta, hogy „Feri, te hülye vagy?” énbennem lefutott ez az egész rendszer. „Te kis majom! Te hülye vagy!” Zsíí, mentem ki az űrbe, lefagytam két órára. Ez így volt. Két órára. Tehát, tehát a másiknak ez nem jelentett semmit, hát csak úgy mondta, „Jaj, ne, ne legyél már hülye!”, és én meg …, mint a boszorkánylövés, pukk-fffmm! Nem lehetett hozzám szólni. „Most mi van, most mi van? – Nem vagyok hülye!” S a másik nem is értette „Jó, hát persze, hogy nem vagy hülye. De hát nem azt mondtam, hogy hülye vagy, hát tudod, hogy… - Nekem ilyet ne mondjál!” Ez történt. Na erről beszélek. Megvan ez az élmény? „Meg, ez van, ez, megvan, ez megvan!” (58:05)

Na, hát amikor mondanak egy ártatlan valamit, és bennünk egy ilyen döbbenetes reakció jön, ott válik nagyon nehézzé az érzelmi összetartozás. Mert ott én éppen az űrben kapálózok, azt se tudom, hogy érdemes-e visszajönni a Föld nevű bolygóra, mert annyira rossz ez, hogy ez elviselhetetlen. Tehát fáj az egész Petike. Ugye, ez tényleg megtörtént. Az orvoshoz ment anyuka, meg a gyerek, és „Hát hol fáj, Petike? – Fáj az egész Petike!” Az orvos ezzel nem nagyon tudott mit kezdeni, de ez egy érzelmi válasz volt. „Fáj az egész Petike!” Amikor ilyen fájdalmaink, sebeink, akármilyeink vannak, és egy csomó szokott ilyesmiből lenni, akkor a stressz válasz az egészen, egészen jelentéktelen epizódoktól is iszonyú magas lesz, sokáig fönnmarad, lassan megy le, és mindaddig, ameddig ez tart, a tükör-neuronjaink nem tudnak hatékonyan működni. Nem tudok, mikor ott fáj, és ott az űrben kapálózok… Tudok én veled együttérző lenni? Hát egyszerűen képtelennek érzem magam rá. Azt mondom: „Hát én? Hát te, teneked kellene jönni, itt egy nagy öl, és nem t’om, ölelj körül, ringassál öt órát, és akkor valahogy megnyugszom.” Hát valami ilyesmit gondolok ott, tehát hozzál le, el vagyok szállva, mint egy lufi, hát ragadj meg…! Én most legyek empatikus, és akkor a kapcsolati szinten reagáljak…? Hát tiszta zizi vagyok. Ettől nehéz. De 10 év kérdése csak. Tehát ez a bátorító mondat. 1 év alatt már vannak változások, 3-4-5 év alatt már kifejezetten másmilyenek, más, más, más…, és 10 év alatt elkezdjük jól érezni magunkat. Ez. (Egészségedre!) Na, tényleg, elvesztettem az időérzékem. Ez jó jel. Tényleg, akkor ez azt jelenti, hogy szívesen csináltam. Azt mondja… Akkor egy picit visszakanyarodok. (60:40)

Ez a kutatás, és a kutatásnak a gyakorlati használhatósága egy nagyon sajátos területről is igazolást nyert. Mégpedig voltak olyan jó szemű, jó eszű futball edzők, akik erre rátaláltak, ösztönösen is rájöttek arra, hogy olyan játékosokat kell választani a csapatba, akiknek a tükör-neuronjai jól működnek. Vagyis ő képes együttérző lenni a másikkal, megérezni, megsejteni a másikat, és a várható cselekvését is. Ezért volt lehetséges az – mondja egy kutatás – hogy olyan csapat is, amiben nem játszanak világsztárok, a zseniális összjáték miatt eredményesebbek tudnak lenni, mint az önmaguk körül forgó világsztárok. Ez az, amikor az ürge nem néz föl, megy a szélen, nem néz föl, hanem puff, beadja a labdát, de nem nézett föl. Most mondhatjuk erre, hogy ez pusztán azon múlik, hogy iszonyú sokat kell gyakorolni, tehát ő fut el a szélen, akkor ő tudja, hogy a középső megy, és akkor ott lesz. Á, de ha nem nézek föl, akkor azt, azt… centire oda tudom tolni a lasztit? Ez az intuíció. A tükör-neuronok részt vesznek az intuitív fölismeréseimben. Ezért pl. a szerelemben a tükör…, tükrözzük egymást, tik-tik-tik-tik-tik, s ezért egyszer csak kitalálom, mit gondolsz. „Tudtam, hogy ezt fogod mondani!” Miért lehetséges ez? Mert a tükör-neuronjaink itt bent leképeztek téged nekem, majd pedig, majd pedig lefuttatták, hogy mi fog történni. És ha az én élettapasztalatom, vagy az, ahogyan eddig megismertelek, az itt el van raktározva az agyamban, az agyam ki tudja értékelni a jövőre vonatkozó cselekvésedet, s előre megmondom, mit fogsz csinálni, s nincs benne semmi csoda, csak kellenek a tükör-neuronjaink. (63:15)

(Hát, hogy ebből mit lehet leírni? Na, jó.) A tükör-neuronok teszik lehetővé tehát többek között az intuíciót, az intuícióban azt, hogy a jövőre vonatkozóan is sejtéseim legyenek. Például, hogy kezdjek-e veled, vagy ne? Tükröződsz bennem, és a saját tapasztalataim szűrőjén engedlek át persze, majd erről még szeretnék beszélni, és azt mondom: „Igen, ez bejöhet, ez, ez nem, ővele nem. Eszembe sem jut! De érdekes, pedig az esetem.” Volt már veletek ilyen? Ránézel, és azt mondod: „Pont úgy szőke, ahogy én azt nagyon szeretem, pont úgy. Ááá… Pont olyan az alakja…, de nem. De pont olyan, de nem, nem, ővele nem.” Hmm? Az agyunkban egymás mellett van az önmagunkról alkotott kép, és a társunkról alkotott kép, egymás mellett vannak. Most az a fogós kérdés, hogyha te leképeződsz bennem, például hogyha a tükör-neuronok jól működnek bennem, és te tükröződni tudsz énbennem, s te azt mondod, hogy fáj a gyomrod, nekem is tud fájni a gyomrom. Mondom a kutatást mögé. (65:00)

Az illetőnek a lábujját megszúrják, és közben nézik a műszerrel, hogy az agyában mely idegsejtek aktiválódtak. Behívják a feleségét, megszúrják a feleségének a lábát, ő teljes biztonságban van. S ugyanazok az idegsejtek aktiválódnak. Mindegy volt neki, hogy az ő lábát szúrják, vagy a felesége lábát. De ez még úgy is megtörténhet, hogy azt mondja a kísérletvezető orvos: „Most én a saját ujjamat fogom megszúrni.” S az illető, akinek előtte megszúrták az ujját, a kísérletvezető, akivel egyébként nincs túl szoros érzelmi kapcsolata, amikor megszúrja az ujját, a kísérleti alanynak ugyanazok az idegsejtek aktiválódnak, mintha az ő lábát szórnák meg. Most az a kérdés, ugye ebből egy nagyon izgalmas kérdés következik. Akkor az agyunk hogy dönti el, hogy én vagyok-e, vagy te? Ha ugyanaz aktiválódik, ezt hogyan döntöm el, most én vagyok, vagy te? Most én, vagy te? Ezt most én csinálom, vagy te csinálod, ez az én érzésem, te érzésed, én vagyok, vagy te? Ez hogy, hogy, hogy válik ketté? Most, igen, ennek az izgalmas részét mondom, aztán majd a neurobiológiait majd a következő alkalommal, mert akkor sokan lesznek, és akkor sokan fogják unni. (66:30)

Ennek a dolognak az izgalmas része a következő. Az agyunknak nincs is könnyű dolga, hogy eldöntse, hogy ez én vagyok, vagy te, ha a tükör-neuronjaink jól működnek. És ennek van két iránya. Az egyik, hogy azokat az embereket tartjuk szimpatikusnak, vagy olyannak, akitől segítséget tudunk várni, akik most a köznyelv szerint empatikusak. Vagyis a tükör-neurális hálózat jól működik, tükrözi az én érzésem. Ugye én félek, és látom, hogy odajön… Egy félő emberhez hogy megyünk oda? Látom, hogy valaki gubbaszt és fél, és odamegyek, hogy „Na, veled mi van?!” Ugye, hát itt akkor a tükör-neuronok nem nagyon kaptak teret. Egy félő emberhez… szinte fölveszem a testtartását. Nem így van? Tehát ösztönösen is, ott fél és gubbaszt, törökülésben, egy pici, ilyen kis valamivel így pöckölget egy papírt, és… látom, ez egész rettenetes, és akkor… Na, hát szinte fölveszem azt, ahogyan fél, és szinte én érzem, át is veszem. És ha én így megyek hozzá, akkor ő azt érzi, hogy na, tőlem valami jóra számíthat. Ugye, valamit veszek föl a testtartásából. Ezért volt az, hogy a családterápia egyik nagy anyamestere, akit olyan sokszor idéztünk, Virginia Satir asszony azt ajánlotta a klienseinek, hogy bizonyos testtartásokat vegyenek föl, ha a társukat meg akarják érteni. Ő ezt gyakoroltatta, és ennek most már a neurobiológiai hátterét látjuk. Tehát így lehet az, hogy nem, nem , érzelmileg kihűltünk, nem értelek, nem t’om mi van veled, jó, hát hallom, hogy kiabálsz, de nem tudom… S azt kérte, hogy „Na, akkor most egyetlen gesztusban mutasd meg azt, ami benned van!” S akkor megkérte a feleséget, „Állj be kérlek ebbe a ge…, állj be, csináld ezt, csináld ezt! Na, mit érzel?” És ahogy csinálta, aktiválódott a rendszer. Na akkor… te itt ennyire ideges vagy? De főleg, képzeld, valaki szorong, és „Én, mi, itt fütyülök rád! Szedje már össze magát! Keresztény, nem? Akkor van reménye, gyerünk, gyerünk!” Áhá. Most akkor, kedves atya, akkor légy szíves ülj le, és így jól szorítsd össze, itt a rekeszizom itt jöjjön, szoruljon, levegőt se nagyon kapjál, így üljél be. Na, így érzi magát a kis hittanosod. Jobb kettes. Tehát hogyha föl tudom venni a társamnak a testtartását, akkor egyszer csak egy egész rendszer életre tud bennem kelni. (Hú, hát most… ez volt az egyik kunkorica, a kunkornak és a farkincának az egyvelege, ez kunkorica.) (69:45)

A másik viszont, hogy ebből adódik az is, hogy amikor én valamilyen véleményt alkotok a másikról, beleértve azt is, amikor közel vagyunk egymáshoz, és a tükör-neuronjaink nagyon tudnak működni, akkor az ítéletalkotásom, a véleményem nem egyszer engem jobban tükröz, mint téged. Ugye ezt a szociálpszichológia már régen mondja, de most a neurobiológiai hátterét meg tudjuk érteni. Mert az agyunknak nem olyan könnyű elválasztani engem tetőled, hiszen te tükröződsz bennem. Hát itt bennem idegrendszeri változások jöttek bennem létre. Tudattalanul is mosolygok a mosolygó felvillanó képre, hát nemhogy a feleségem… akkor ez te vagy, vagy én? Az agyunknak nincs könnyű dolga. Mi következik ebből? Például az, hogy állandóan, könnyen téves tulajdonításaink lesznek. Azt mondja: „Nagyon jól éreztük magunkat.” Kérdezd meg a férjét! Azt mondja: „Életem legrosszabb nyaralása volt.” Nagyon, sokszor, amikor ilyen MI-ket mondunk, teljesen, ÉN+TE, az egy, egy… tűrürű… - szó sincs róla. (71:00)

Most nem is tudom, nem t’om, na, hogy olyan érdekes az, az elmúlt évben sokan kerestek meg, hogy adjak valami, nem t’om, riportot, ugye, tehát hogy ilyen, beszéljek, na, beszéljek. És hogy… és tudjátok, a kérdések annyira megmosolyogtatók. A kérdésben nem én tükröződöm, hanem a kérdező. Ezt az elmúlt évben olyan elemi módon éltem meg, hát már csak mosolyogni tudok rajta. Az elején egy kicsit bosszantott, hogy na, most, ezt akkor… de már nem, nem, túl vagyok rajta. Túl vagyok rajta…? Nem így mondom. Mondom ezt a klasszikus példát. Azt mondja: „Mit kezdesz azzal, hogy téged sztárpapnak hívnak?” Én nem látom így magam. Te lehet, hogy így látsz engem, de én nem látom így magam, ezért nekem ez nem okoz problémát. Tehát erre körülbelül két reakció, 95%. Az egyiket, ezt mutattam „Persze, persze, tudod, kinek mondjad! Jól van, majd biztos elhiszem. Na, ezek a papok ilyenek, ha magukról van szó, hazudnak.” A másik, az a jóindulatú verzió: „Micsoda alázat! Hogy egy sztárpap ilyen alázatos legyen!” S tudod, így jön ki belőlem a kis kakukk, hogy „Kakukk, kakukk, kakukk! Nem! Tehát nem része az önmagamról alkotott képnek. Huhú!” Nem hiszi el, nem hiszi el, és akkor mit t’om, megjelenik a cikk. (73:10)

Most ezeket mondhatnám egymás után, a tükör-neuronok néha nagyon megtévesztenek bennünket. És mondom, ami itt még egy csavart hoz. Ez egy újabb csavar. Hogy amikor stressz, vagy félelem hatására a tükör-neuronjaink nem tudnak megfelelő aktivitásba lendülni, s a megfelelő pszichés képességeinket sem tudják továbbaktiválni, az intuitív képességünk találati aránya lecsökken. Tehát félek, szorongok, és azt mondom „Na, ettől vigyázz!” Lehet, hogy éppen ő tudna megmenteni. Tehát ráadásul nem csak az értelmi képességeink tudnak torzulni erős szorongás vagy stressz hatására, hanem ami a másiktól egy gesztus, ugye most férfi-nő kapcsolat, éppen egy ilyen szeretetteljes gesztusa van. Ha a tükör-neuronjaim aktívak tudnának lenni, egyszer csak „Óh, hát ez most…, tényleg, te rám mosolyogtál. Na, azért ez egy picit enyhít most, az űrből egy picit kezdek lefelé jönni. Háhh. De nem, a mosoly – s akkor van egy intuitív válasz, egy kiértékelés, amit inkább a stressz és az előtörténetem indokol meg – vigyázz, vigyázz! Most mosolyog, de már a kést feni!” Nekünk, embereknek, hogy is… így akarom ezt mondani… (Hú, de most… utolsó mondat! Ú, pedig akartam…, annyi mindent szerettem volna, és akkor elment az idő ezzel a hülyeséggel, nem igaz, csak beszéltem itt. Hogy… de tényleg, olyan sok… na… hogy… Most mit akartam? Feri, már elmegy az idő, ne csináld! Hát, most elfelejtettem. Hú, a nagy lendületem. Na, hát na, ez, ez történik… Na, ha visszajön, elmondom. Jaj, most ne… miért, ezt most hogy hallottátok? Ez egy ilyen… azon iparkodok, tudattalan, add elő! Jaj, ne menj el, mert úgy fáj! Nem tudom, hagyjuk abba, már ez nem, nem…! Eddig szerettelek titeket, na. Tényleg, azt az egy… de az… ja, hogy valaki azt mondja, hogy azt az egyet mondjam csak, azt az egyet. De az hosszú. Nem, azt, azt most nem tudom elmondani. Legközelebb.)

Jól van, na, köszönöm a figyelmeteket! És akkor folytatjuk, még a tükör-neuronokról szeretnék beszélni a következő alkalommal, és két hét múlva november 1. lesz, az ünnepnap, ezért nem leszünk. Ugye, nem tehetjük meg másokkal, hogy akkor álljanak rendelkezésre, az legyen mindenkinek szabadnap. Van akkor más dolgunk, érzelmileg hadd lehessünk máshol. Tehát, november 1-én nem leszünk. Újabb önismereti csoportlehetőségek vannak fönt a honlapon. Akik nagyon gyors eredményt szeretnének elérni, őnekik ajánlom. Akar-e valaki hirdetni? (76:50)

0000# Isten hozott benneteket! Nagyon köszöntök mindenkit!
0004# (Nem tudom, hogy lehet-e hallani? Itt be van kapcsolva. Jól van, most már lehet, most már hallom, hallom. Ó, hát
0015# itt tudunk ma lenni. Nagyon örülök, hogy tudunk lenni. Ennek nagyon örülök, és akkor... még hogyha nem is
0024# ...között a pompás körülmények között vagyunk is, de vagyunk, és ez fontosabb, mint hogy ilyen vagy olyan
0034# körülmény miközben persze... Nem, elmegy a hang - nem az enyém. ...miközben nagyon fáj az is, hogyha valakik nem
0044# tudnak bejutni, vagy beférni, de hát ezeket a kereteket fogadjuk most el, és örülünk hogy vannak keretek. Na
0054# most!)
0054# 
0054# Ismétlés
0055# Szeretnék akkor egy gyors ismétlésbe fogni. Mégpedig, ugye az a címünk, erről beszélünk, hogy próbálunk
0065# belelátni a társkapcsolatnak, a családi kapcsolatrendszernek a belső világába. Annyira, hogy egészen az élettani
0075# dolgokig is igyekszünk elpislogni, tehát valamiképpen a biokémiai háttérről is szólni, az idegrendszeri
0084# háttérről is szólni, a mai alkalommal pedig (...) ilyen összetevőt szeretnék megnézni, a neurobiológiai
0094# hátteret, hogy legyen mindenünk, és úgy ne sikerüljön. Mert hogy "Még nagyobb csalódás! Hát már mindent tudunk,
0104# és úgy se megy." Ó, ez nem véletlen (...) tapasztalatunk van, mert gyakorlás kérdése. Rengeteget tudunk
0113# fejlődni. Az, hogy pusztán csak tudjuk, nincs a javunkra. Na most...
0120# 
0120# Milyen szempontokat néztünk?
0125# 1. Volt egy, hogy a kötődés és az oldódás, a MI-nek és az ÉN és TE-nek a megvalósítása, hogy képes vagyok
0143# kötődni, képes vagyok oldódni.
0149# 2. A modern házasság egyik legfőbb alapja az érzelmi összetartozás. Ez igazából, bizonyos szempontból most a
0168# legfontosabb szempontunk, hogy mit jelent az érzelmi összetartozás. Mert ha a ma embere akarva, akaratlanul
0187# is egy olyan nem csak külső, belső kultúrával, rendezettséggel, világlátással, ahhoz kapcsolódó tapasztalati
0206# világgal rendelkezik, ahol az érzelmi összetartozásra vágyik, arra irányul, attól lesz boldog, attól mondja
0226# azt, hogy "Igen, ezt szeretem csinálni, ezt érdemes csinálni.", akkor nekünk erre érdemes nagyon nagy
0244# hangsúlyt fektetni. És ugye attól, hogy (...) az érzelmi összetartozás, most együtt (...)
0260# 
0260# 3. (...jó hír, hogy ebben van jó sok elem. Kábel is van. Kábel! Elem nincs benne? Nincs benne elem, hát hova
0269# gondolok! Kábel van benne. Na jó, tehát, következő pont.) Családi identitás, a családi önazonosság ki tud
0278# bennem alakulni.
0279# 4. A párkapcsolatban a párkapcsolat és a társam melletti lojalitás. Vagyis, hogy elsőbbséget tudok szavazni
0289# őneki, vagy annak a kapcsolatnak, ami az én társkapcsolatom. Például, az előző kapcsolataimmal szemben,
0298# előző szerelmek, anyuci, apuci, tesókáim.
0301# 5. Szolidaritás.
0303# 6. Hűség, mint a biztonság garanciája. Ugye, itt is hoztunk nagyon sok, szerintem fontos szempontot. Ugye, hogy
0312# a társ személyének és belső világának tisztelete, titoktartás, mások előtt nem kritizáljuk őt, s hogy végül,
0322# tudunk rejtettséget adni. Nem elsősorban rejtettséget várni, hanem olyanná válni, aki mellett a másik
0331# rejtettségbe tud húzódni. Például azért - ez is csak egy szempont a rejtettséghez - hogy ott megszűnjék a
0340# félelme és a szégyenérzete. Hogy a szó jó értelmében a "szégyelemtől" megszabadul... (A "szégyelemtől"? Ez
0349# jó. Tehát a félelemtől, meg a szégyentől, az a "szégyelem". Na, abban van elem, "szégyelem".) Hogy a
0358# "szégyelemtől" megszabadultan tudjak valakinél otthon lenni, az is a hűség része. (És akkor, jön a
0366# következő.)
0367# 7. Képesség az érzelmi bevonódásra. Itt jártunk, és szeretnék erről hosszan beszélni.
0375# 
0375# 7. Képesség az érzelmi bevonódásra
0406# Hogyha azt mondtuk, ez az egyik legfontosabb dolog, a ma emberének ez az egyik legfontosabb dolog. A társa azt
0508# mondja: "Egy életre elköteleződtem melletted. Szeretlek téged, és szentségi házasságot kötöttünk, hűséges leszek
0611# hozzád." S a másik úgy belegondol, hogy "Ezt kell még 50 évig csinálni?" Mert lehet, hogy hűséges, lehet, hogy
0713# elköteleződött, lehet, hogy kitart, lehet, hogy jóban-rosszban, de hol vannak az érzések, az érzelmek, az
0810# érzelmi összetartozás, az érzelmi egymásra hangoltság, a védettség, a sebek gyógyulása, a másik köze...? Hol van
0914# mindez? Ma erre nagyon érzékenyek vagyunk, ezért aztán beszéljünk erről sokat. Legalábbis én, nektek nem ajánlom
1017# ez ma...
1025# 
1025# Tehát képesség az érzelmi bevonódásra. Mondom egymás után a dolgokat, és itt a neurobiológiai hátteret is
0996# szeretném picit kifejteni.
0988# 7.1. Érzelmi reagálás
0983# Erről beszéltünk. Emlékeztek, ezt is kétévenként biztos, hogy el szoktam mondani: minden kommunikációnak van
0953# három szintje. Jó, ezt akkor most még egyszer elmondom (a gyengébbek kedvéért). Elmondom, mert ez annyira jól
0923# használható. Én akármennyit tanulok a kommunikációról - hát nem sokat, de amennyit igen - ezt a modellt nagyon
0892# tudom használni.
0888# A kommunikáció három szintje
0880# 1. Informatív szint
0875# A klasszikus példámra biztos emlékeztek. Ki az, aki emlékszik a klasszikus példámra? Este várja haza a felség a
0844# férjét. A férj 11:27-kor érkezik meg, pontosan akkor. És mikor belép a hálószobába a férj, ahol a feleség
0815# fekszik az ágyban, akkor a feleség ezt a kérdést teszi föl: "Hány óra van?" (Jó, hát ti akkor nem ismeritek. De
0785# érdekes lehet az asszociációtok. De jó, itt lehet csúszdázni, itt lehet csúszdázni. Ajj, megfognak a
0757# lépcsőfokok.) "Hány óra van?" Ennek a kérdésnek van egy informatív szintje. Ha a férfi 11 óra 27 perckor (Jól
0727# emlékszem az órára? Jó. Tehát 11 óra 27 perckor.) teljesen érzelmeket nem tükröző arckifejezéssel azt mondja:
0697# "11 óra 27 van, drágám.", akkor a nevetésetekből máris érzékeljünk, hogy valamit érzékelt, és valamit nem.
0668# Kétség kívül a kommunikációnak az információs dimenziójában leledzkedik. Lehet, hogy ő szívesen megmaradna ott,
0637# a legkevésbé gondoljuk azonban, hogy a feleség szeretne ott tartózkodni, ezért nem valószínű, hogy miközben a
0607# kommunikációjának van egy informatív dimenziója és szintje, valójában arra kíváncsi, hogy mennyi az idő. Érdekes
0576# módon mégis ezt kérdezi.
0570# 
0570# Az életünkben rengeteg ilyen nagyon-nagyon egyszerű kérdés hangzik el, s a legegyszerűbb, és mindenféle
0577# kommunikációban is megvan a három dimenzió. Informatív szint - férfiak ezt nagyon szeretik. S akkor a feleség
0585# azt mondja: "Még van képed ilyen pofátlannak lenni?" Most hogyha ezt egy számítógépnek kéne elemeznie, nehéz
0593# bajba lenne. Tehát a kérdés így szól: "Hány óra van?" Válasz: 11:27. T-dd-dz: pontos a válasz. Következő
0601# beszédfordulat: "Van képed ilyen pofátlannak lenni?" T-tt-ttt-ddz-zs-zskk-fff. Tehát ezt..., ezzel nem lehet mit
0609# kezdeni, ha csak az informatív szinten gondoljuk azt, hogy a kommunikáció zajlik. De hát pontosan tudjuk, hogy
0618# érzelmi szinten is zajlik.
0620# 
0620# 2. Érzelmi szint
0621# Azt szoktam játszani csoportokban, ahol tanuljuk ezt a modellt, hogy el kell..., ki kell állni, és különböző
0631# érzelmi tónusokkal kell kérdezni. És hogy... most nagyon érdekes, tesztelhetitek magatokat. Milyen érzelem jut
0641# legelőször eszetekbe? Milyen érzéssel, vagy érzelemmel kérdez a feleség? Hogy? Szemrehányóan, dühösen, na, na,
0651# számon kérően, igen, ó. Ugyanez a tapasztalatom, ami most megtörtént, hogy rögtön a negatív érzések jutnak
0661# eszünkbe. Nem tudtok egy olyan feleséget elképzelni, aki szereti a férjét? Most ez ennyire nehéz, drágáim?
0671# Persze, ezzel még szeretheti, így van, szeretheti, de... persze. De nem elképzelhető az, csak úgy..., csak
0681# játszom ezzel, hogy a férfi megígérte, hogy 10-re jön, nem véletlen tehát a kérdés, hogy hány óra van. És a
0690# feleség, aki nagyon szereti a férjét, aggódik, hogy kicsinálják a multinál. És mikor a férfi belép a
0700# hálószobába, ő már csurog az együttérzéstől, és legszívesebben a következő pillanatában fölpattanna, le a
0709# paplan, és hiába a hideg, a betörő hidegrekord. Mit neki! Máris omlik a férje nyakába, hogy "De jó, hogy itt
0719# vagy! Hát már másfél órája szeretném az illatodat érezni." Na? Hát nem jobb? Rögtön: harag, számonkérés... Az
0729# élettapasztalat megfojt benneteket. (Hát ez veszélyes.)
0735# 
0735# Mind a négy alapérzéssel föl tudjuk tenni ezt a kérdést. Örömmel is: "Jaj, de jó, hogy itt vagy! Jaj, de jó!" -
0744# örömmel. Félelemmel: "Jaj, hány óra van? Mi történhetett veled, hiszen megígérted, és nem jöttél?" Félelem,
0753# aggodalom. De haraggal is, ezt mondtátok: "Hány óra van?!! Ezt mondd meg!" És azután szomorúan is. Ugye, mikor
0762# ez 127-edszer játszódik le, azt mondja: "10-re jövök, de ha nem, telefonálok." 11:27, nincs telefon, nincs SMS,
0771# nincs email, semmi sincs. És akkor egy ilyen szomorú csalódottság: "Hány óra van? Most akkor hány óra van? De
0780# felesleges is kérdezni, tudom, hogy hány óra van."
0785# 
0785# A kommunikáció második szintje az érzelmi szint, és azt is kommunikáljuk. Nem csak az informatív szinten közlünk
0792# valamit, (Nem t'om, most beleakadtam? Igen.) hanem érzelmeket is kommunikálunk, egész nyilvánvaló. Mindig és
0798# folyamatosan érzelmeket is kommunikálunk. Közlöm veled, hogy szomorú vagyok, de ezt nem, hogy "Szomorú vagyok.",
0805# hanem azt mondom, hogy "Hány óra van?" De érzelmet is kommunikálok.
0810# 
0810# 3. Kapcsolati szint
0811# A kommunikációnak van egy harmadik szintje, és bizonyos szempontból ez a legfinomabb, legszebb - nyilván nem
0819# kell ezt a hármat egymással szemben kijátszani - ez pedig a kapcsolati szint. Tehát most kifejezem azt, hogy
0828# haragszom rád, de kapcsolati szinten kifejezem a bizonytalanságomat. Nem tudom, hogy mi lesz, hogyha ez így fog
0836# tovább folytatódni, mi lesz akkor velünk? Vagy kifejezem azt, hogy "Most már úgy látom, nagyon erőteljesen kell
0845# neked jelzéseket adni, mert nem értesz meg engem. Nem érzékeled, nekem mennyire rossz, ha te késel, és nem
0853# küldesz SMS-t. (Eszemest... eszement...) Hogy azt üzenem neked kapcsolati szinten, a haragommal, amit egy kérdés
0861# formájában, meg minden testtartás... gesztusaimmal fejezek ki, hogy nagyon rossz irányba ment a kapcsolatunk,
0870# hogyha te ennyire nem érzékelsz engem." Ez a kapcsolati szint.
0875# 
0875# Tehát amikor arról beszélünk, hogy egy házasságban érzelmi összetartozás a mai kapcsolatok egyik döntő alapja,
0884# és nem csak az elköteleződés, és a hűség, akkor például készségszinten kellene járatosnak lennünk a kommunikáció
0894# három dimenziójában. Készségszinten. Ezt máris elkezdhetjük gyakorolni, van rá 60-70 évünk. Nekem már nem,
0903# milyen jó nekem. Folyamatosan. Informatív szint, mi volt az érzelmi közlés, és mi volt a kapcsolati közlés. Ha
0912# semmi mást nem teszünk, csak elkezdünk ezen játszani, ötletelni, mit üzent érzelmileg, mit üzent kapcsolatilag,
0922# mit üzent ér..., mit kapcs... ó. Csodák tudnak történni bedöglött kommunikációval akkor, hogyha mi érzelmi
0931# szinten reagálni tudunk. Tehát nem azt válaszolja a férfi, hogy 11 óra 27, hanem hogy "De sajnálom, hogy ennyire
0940# földühítettelek." Vagy: "De sajnálom, hogy ennyire dühös lettél." Vagy: "De bánt engem, hogy ilyen szomorúnak
0950# látlak." Ez egy érzelmi válasz. De hogyha odamegy, és megpuszilja, és a felesége engedi, és azt mondja, hogy
0959# "Tudod, tudod, hogy nem ellenedre késtem, nem ellenedre késtem, nem akartam rosszat nekünk." S akkor utána bele
0969# tud kezdeni. Akkor kapcsolati szinten reagált és kommunikált valamit.
0975# 
0975# Nyilván a kapcsolati szinten való kommunikáció és reakció az nagyon erőteljes érzéseket és érzelmeket vált ki. A
0985# szónak jó értelmében, nagyon-nagyon kapcsolatot erősítő tud lenni - nyilván, hogyha az pozitív. Hát lehet
0995# negatív is. Jó. Elnézést, hogyha ezt már sokan kisujjatokból, meg könyökből... Nem t'om, honnan szoktuk ezeket?
1005# De annyira jól használható. Ha semmi más nem marad meg a mai alkalomról, csak ez, már, már jól van.
1015# 
1015# 7.2. Az érzelmi sebek tudnak gyógyulni
1018# A képesség az érzelmi bevonódásra azt is jelenti, hogy a kapcsolatunk alkalmas arra, hogy az érzelmi sebek
1026# begyógyulhassanak abban a közegben. Tehát a kapcsoltunk közegében, terében a hozott, és akár egymásnak is adott,
1035# de jelesül a hozott érzelmi fájdalmaink és sebeink tudnak gyógyulni. Itt különböztessünk meg két dolgot. Az
1044# egyik, hogy valaki egy rettenetesen hiánymotivált módon, egy életen keresztül a társától elvárja azt, amit nem
1053# kapott meg a származási családból. Ez előbb-utóbb azt a gyógyulásra kész közeget nem megteremti, hanem
1061# fölzabálja.
1062# Tehát amikor egy kapcsolat olyan közeget tud teremteni, ahol ott érzelmi sebeink gyógyulnak, ez nem azt jelenti,
1071# hogy a társamtól elvárhatom, hogy megadjon valami olyasmit, amit a származási családból nem kaptam meg, hanem
1080# arra alkalmas, hogy miközben énnekem nagyon fáj, hogy anyám nem szeretett úgy, vagy hogy az apám elhagyott
1089# minket, az meg dühít. Az anyám az fáj, az apám dühít. Hogy én a veled való kapcsolatnak a terében és közegében
1098# ebből a fájdalmamból és haragomból tudjak gyógyulni. De éppen nem gyógyulok akkor, hogyha elvárássá teszem azt a
1107# vágyamat, hogy én szeretnék gyógyulni, és ütlek-váglak, és ha nem értesz meg... és három órán keresztül a
1116# kisujj-lábam percét nem masszírozgatod, akkor már csalódott vagyok. "Te se vagy olyan, mint amit vártam, te se
1125# vagy az igazi." És erre szokták sokan úgy mondani, hogy... de persze ebben egy csomó fájdalom van, csak mondom,
1134# hogy... boci szemeket látok. S a boci szemmel, hogy "Énnekem olyan nagy a szeretetigényem." Ú, de mi mindent
1142# tudunk ebbe begyömöszölni!
1145# 
1145# Szeretetéhség, szeretetmohóság
1147# Sok évvel ezelőtt beszéltünk a szeretetéhségről, és a szeretetmohóságról, és a kettő nem ugyanaz. Amikor egy
1157# természetes és egészséges éhségünk van a szeretet után, az segíti azt a közeget, amiben az érzelmi sebeink
1167# gyógyulni tudnak. Amikor mohók vagyunk, és a hiányaink diktálnak bennünket, és nem a növekedésre való
1176# irányultságunk, akkor éppen azt a közeget verjük szét, amiben gyógyulni lehetne. Az elvárásainkkal, akkor a
1185# kritikánkkal, a panaszunkkal, az összes hozott sérelemmel és fájdalommal.
1192# A társunk, aki egyébként szívesen teremtené meg a maga részét ehhez a közeghez, elkezd elhúzódni. Azt mondja:
1202# "Ez egy kielégíthetetlen ember. Hát két órája hallgatom, de most, hogy fölálltam, hogy elmenjek pisilni, már
1211# látom a szemében, hogy úgy éli ezt meg, mint amikor az anyja elment tőle." De ő attól még élheti úgy meg, a
1221# legegyszerűbb helyzetet meg lehet így élni, hogy "Most megint elhagynak, pedig most voltam egy fontos mondat
1231# közepén. És te meg hugyozol? Mikor a szívemet öntöm ki, te elmész és...? Hogy lehet ez? Ezt a kettőt hogy lehet
1241# közös nevezőre hozni? A szívem legmélyebb fájdalmát mondom - igaz, hogy most már 2 óra 27 perce mondtam - és te
1251# meg a sárgát dobod? Hát ne haragudjál! Ezt nevezik társkapcsolatnak? Nem kérek belőLED!" Érzékelhető, amit, amit
1261# próbáltam itt... érzékelni? Érzékeltetni? Jó? (Tehát hogy az a fé... le-, lecsúszik a gatyám. Köztetek föl kell
1271# kötnöm. Nem vagyok elég katolikus. Na.)
1275# 
1275# Tehát a következő pont az így szólt, hogy az érzelmi sebeink gyógyulásának közeget biztosít, de azzal vissza is
1285# lehet élni, miközben aki visszaél vele, általában ezt nem tudatosan teszi. Nem is veszi észre, hogy éppen azt a
1296# közeget rombolja, ami neki gyógyulást biztosíthatna. Nem veszi észre - ezért mondom. Hogy, hahó! Te nem szeretet
1306# után vágysz - amit ugye aki nagy fájdalomban, sebzettségben van, hogy szokott kommunikálni? "Csak egy kis
1316# szeretetre vágyom. Ez szokott lenni a mondat, és mögötte ennek a közegnek a fölzabálása történt. De miközben épp
1327# azt a közeget zabálja föl, ami őt gyógyíthatná, természetesen ő egy nagyon nyomorult valaki. "Semmi harag nincs
1338# bennem, csak dühös vagyok..." Jó. Jöjjön a neurobiológia! Nem ússzuk meg.
1345# 
1345# Neurobiológiai háttér
1347# Mert hogy az egymásra hangolódásnak megvan a mármost neurobiológiailag leírható háttere. Ezt már valamennyire
1357# sikerült megragadni, ezért szeretném elmondani nektek, mert hogy ez ma annyira fontos téma egy tartós és
1367# megelégedettséget hozó társkapcsolatban.
1371# Tükör-neuronok
1372# Hallottatok-e a tükör-neuronokról? Nem. Hát akkor hogy? Hát tükör-neuron nélkül nem tudunk lenni. Két dologért
1383# máris adjunk hálát a Mindenhatónak. Oxitocin, tükör-neuron. Mi ez, hogy tükör-neuron? Kezdem az egyszerű
1393# kutatásokkal. Filmet vetítenek a kísérlet résztvevőinek, pontosan fél másodpercig látható egy-egy arckép, de
1403# nagyon sok arcképet vetítenek egymás után. Mindegyik arckép semleges arcot mutat, semleges, semleges, semleges,
1414# semleges, semleges. Háháhá! De ha ez csak így lenne, ez nem egy kutatás, hanem az a kérés, hogy aki nézi a fél
1425# másodpercenként fölvillanó képeket, arcképeket, rezzenéstelen arccal tegye. Ennyit kérnek csak. S mi történik?
1435# Semleges arc, rezzenéstelen arc, semleges arc, rezzenéstelen arc, semleges arc, rezzenéstelen arc, sem-rezz,
1446# sem-rezz... Oké? Ez egy folyamat. Igen ám, de a kutatók, mmm, olyan piszkok, semleges, semleges, semleges,
1456# semleges,nevető, semleges, semleges, semleges. Így, becsempésznek egy nevető arcot. A kutatás résztvevőinek az a
1467# feladata, hogy rezzenéstelen, érzelmeket nem tükröző arccal nézze. Ez történik, akkor láttátok. Tehát fölvillant
1477# a fény - ez történik.
1480# 
1480# Vagyis a tükör-neuronjaink tükrözik azt az arcot, amit láttunk. És kiváltanak egy hasonló arcképet belőlünk,
1489# miközben a folyamat nem tudatos. Az illető tényleg rezzenéstelen arccal akarja nézni, de itt egy tudattalan
1498# élettani folyamatról van szó. Működik magától, m-hm... Sikerült, sikerült? Hát, igen. Ugyanez történik egy
1508# negatív érzelemmel, ha egy szomorú, vagy dühös arcot mutatnak tehát. Semleges, semleges, semleges, dühös,
1517# semleges, semleges, sem... ugyanez. Egy pillanat alatt megjelenik a mi arcunkon az, amit látunk. Ez a
1525# képességünk a tükör-neuronoknak köszönhető. A tükör-neuronok ezért az egymásra hangolódásnak, az egymás intuitív
1535# megtapasztalásának, megértésének, az együttérzésnek a neuro-biológiai hátterét adják. De ez önmagában egy é...,
1545# most teljesen mindegy, hogy ezt mondtuk, vagy nem, vagy tudjuk-e. De hogy hogy működik, erről szeretnék
1554# beszélni, nagyon sok hasznos dolog van benne. Még egy papnak is.
1560# 
1560# A másik, hogy a beszélgetésekben gyakran tapasztalhatjuk azt, hogy amikor valaki beszél, a beszélgető társ
1568# öntudatlanul, nem tudatosan nem csak az arcjátékával követi a másikat, s nem tudja, észre sem veszi, hogy én is
1577# elmosolyodtam, mikor valaki rám mosolygott. De elmosolyodtam, ez nem tudatos. Rám mosolyogtál, és már én is
1585# kezdek mosolyogni. "Tükröződik rajtam, ami benned van." A tükör-neuronok hatására. Ez aztán a mozdulatainkban és
1594# a cselekvésünkben is meg tud mutatkozni. Nagyon gyakran lehet azt látni, hogy beszélgetek valakivel, és ő éppen
1602# a fejébe temeti a kezét, s ösztönösen is arra..., azt veszem észre, hogy én is ezt csinálom. Átveszem azt a
1611# mozdulatot, amit ő, és nincs benne semmi tudatos. Ez viszont is, természetesen, kölcsönössé tud lenni. Hogy én
1619# tehetem azt meg, hogy egyszer csak úgy hátradőlök a zöld fotelemben, és a másik, miközben beszél, nem esik ki
1628# egy picit se abból, amit mond, ő is hátradől, pedig addig előre hajolt. Ez az érzelmi egymásra hangolódás.
1636# Neurobiológiai háttere: a tükör-neuronok jól funckionálnak bennünk. Na de kicsit akkor kavarjuk a képet!
1645# 
1645# Amikor flörtölünk valakivel, már ti, akkor egy nagyon érdekes tükör-neuron tánc veszi a kezdetét. Vagyis rád
1654# pillantok - jaj, nem merek senkire se nézni. "Az előadáson nyílt színen kezdett ki Brünhildával...!" Na férfire
1663# meg pláne nem merek nézni, azt gondoltam, hogy oltalmat találok egy tekintetében... és most már sehova nem tudok
1673# nézni. Ilyenkor annyira jó, hogy néhol szoktak lenni képek a falon, és akkor ott... Ott van egy futó ember, ó,
1682# most fölveszem... jó, ez, ez most megvan nekem, ez. Fölvettem a testtartását. Hú, nem, nem szeretnénk ilyen
1691# helyzetbe kerülni, ezt én most mondom nektek, nem, ezt nem. Most nem t'om, most az a nehéz benne, most nem t'om,
1701# ti onnan látjátok-e, hogy a hasam előtt van egy nyíl, tehát rögtön bele fogok futni. Nagyon ijesztő.
1710# 
1710# Szóval a flörtben az történik, hogy egyszer csak a tekintetem, mert ránézek valakire - hát jó, mivel nézzek rá -
1720# ránézek, valami tükröződik bennem, és a másik visszatükröz engem, én mosolygok, és ő is mosolyog. S tudjuk, hogy
1731# valami történt. Tudjuk-e, hogy valami történt? Akiben a tükör-neuronok jól működnek, ők tudják. Egy villanás az
1742# egész, rád néztem, puff, köztünk van valami, lehetne valami. A flörtben pedig ezt tik-tik-tik-tik, oda-vissza
1752# csináljuk. Csinálok valamit, és így visszanézek, te pedig beszélgetsz valakivel, és hopp, odanézel. Azt mondom:
1763# "Hoppácska! Megvan a mai esti partner! Lalla-la...!" A flört titokzatos tárgya. A szerelemben is ez történik,
1773# csak hosszabb ideig, és egyre, egyre, egyre elmélyültebben. Na de...
1780# 
1780# Ez idáig jól hangzik, csakhogy... Mit gondoltok, hogy a stressz és a szorongás hogy hat a tükör-neuronok
1789# működésére? "Bedöglik." Igen, ez a... Aha. Ezt a mondatot szeretném fölolvasni. "Stressz és szorongás hatására
1799# erőteljesen csökken a tükör-neuronok által kibocsájtott jelek aránya." Ez mit jelent? Hogyha elkezdek szorongani
1810# melletted, vagy egy konfliktusban félek, vagy a jelenléted stresszforrás számomra, akkor éppen mitől leszek
1820# neurobiológiai szinttől kezdve - most hát kezdve... de most innen indulunk - tehát egészen, egészen élettani
1830# szinttől kezdve megfosztva, attól az érzékszervemtől - most értsétek ezt jól - attól a készségemtől,
1839# képességemtől, hogy együttérző legyek? Hogy rád hangolódjak, hogy átvegyem azt, ami tebenned lejátszódik? Ha egy
1850# ponton túl jobban félek és szorongok, és aggódok, és a stressz válaszom egyre erősebb lesz, éppen akkor, amikor
1860# a helyzetet érzelmileg kellene tudnunk megoldani. "Tudom, hát most a Feri mondta, ezt tudom, már hányszor
1870# elmondta, hogy informatív szint, érzelmi szint, meg kapcsolati szint..., tudom, hogy így van." Csak éppen kerülj
1880# egy olyan helyzetbe a társaddal, egy vita, egy veszekedés, egy bármi, egy éppen konfliktusos napok, hetek, évek,
1891# -tizedek, és a másiknak a magatartása, a látványa, stb. - emlékeztek a neurotikus allergiára - fölviszi a
1900# stressz hormonszintet. Ebben a pillanatban a tükör-neuronok alig képesek működni. Tehát pont attól az
1910# érzékünktől, finomságunktól vagyunk elszakítva, amire szükségünk lenne ahhoz, hogy a helyzetet megoldjuk.
1920# 
1920# Ez neurobiológiai szinten pontosan leírható. ÉS ráadásul még két összetevő. Az egyik, hogy amennyiben így,
1928# amennyiben így le vagyunk fagyva, és a tükör-neurális hálózatunk nem tud elég aktív lenni, ennek az is a
1936# következménye, a következménye, hogy mindazok a pszichés képességek, amelyeket a tükör-neuronok indítanak be,
1945# nélkülöznünk kell. Ugye, erről beszéltünk. Mi történik? Egymásra hangolódás, rád pillantok, te visszanézel rám,
1954# nézlek, és... Hányszor hallom azt, hogy "Feri, egyszerűen az jó volt, hogy... olyan rég volt az, hogy én
1962# beszéltem, és valaki a szemembe nézett fél órán keresztül. Hogy azt láttam, hogy valaki nézi a szemem, mikor én
1971# beszélek." Nem történt semmi több, érdemben lehet, hogy semmit nem tudtam mondani ahhoz, amivel ő jött, csak
1980# belenéztem a szemébe. És a szememben, és a tükör-neuronok segítségével tükröződött bennem az, ami őbenne
1988# lejátszódott. Erre ő azt modnta: "De jó, Feri, milyen jó beszélgetés volt, te mennyire együttérző voltál velem."
1997# Nem mondtam egy szót se. A tükör-neuronjaim azonban elvégezték a munkát helyettem, énnekem elég volt a
2005# figyelmemet összpontosítani, és néztem a szemébe, és köztünk anélkül, hogy bármi, az informatív szinten jó
2014# tanácsot adtam volna, vagy bármi, nagyon fontos történt az által, hogy én figyeltem rá, megmaradt a
2022# szemkontaktus, és én folyamatosan tükröztem az ő érzéseit és érzéseit és lelkiállapotát. Ehhez nekem elég
2030# nyitottnak kell lennem nyilván - hát nem magamról beszélek, rólatok - hogy ezeket merjem közel engedni magamhoz,
2039# és egyszer csak megszületik valami, hogy "De szimpatikus!" Ugye, a kutatásokban ez, hogy ki az, aki szimpatikus,
2048# ki az, aki nem.
2050# 
2050# De most visszatérek oda, ugye arról beszéltem, hogyha a stressz hatására, szorongás hatására, félelem hatására a
2060# tükör-neuronoknak az aktivitása minimálisra csökken... Márpedig arra csökken, most ha akarjuk, ha nem, élettan
2070# az élettan. Mi ennek a következménye? Hogy azok a pszichés funkciók, amelyeket a tükör-neuronok aktivitása indít
2080# el, azok se működnek. Például én hogyha félek tőled, mit fogok csinálni? Eszembe se jut a szemedbe nézni. Nem
2091# nézek a szemedbe, lehunyom a szemem. Semmi esélyünk, hogy egymást valamiképpen visszatükrözzük egymás számára,
2101# és így valamiféle közös érzelmi találkozás és háló tudjon létrejönni köztünk. Hát egy szorongó ember az nyilván
2111# nem néz így körbe, hát... Lebénulunk a cselekvőképességünkben, az emlékező tehetségünkben. Ugye, hiába mondjuk
2121# ilyenkor, hogy "Emlékezz vissza, ez az az ember, akit te elvettél feleségül. Ő az, akit te szeretsz, tegnap
2131# szeretted, holnap is szeretni fogod." Egy erős stressz hatására nincsen semmi, csak a jelen. Akkor ez van. Tehát
2142# a tükör-neuronok által kiváltott pszichés funkció és aktivitás is bénul, vagyis pont azok a képességeink,
2151# amelyek a helyzet megoldásához szükségesek lennének. Kapcsolati és érzelmi szinten pláne.
2160# 
2160# (Akartam még egyet... most egy pillanatra elfelejtettem. Mert mondtam, hogy kettő. Pedig megtanultam a papnevelő
2169# intézetben, hogy sose mondjunk számokat. Ezt egy életre nagyon jól bevéstem, azóta is tartom magam hozzá. Nem
2179# fogott rajtam... Áhá! Most már tudom, mert elolvastam.)
2184# Mi az a funkciónk, ami pedig tönkremegy akkor, hogyha a stressz, a szorongás, a félelem hatására a
2193# tükör-neuronok nem tudják aktiválni azokat a pszichés funkciókat, amelyek kellenének pont a helyzet
2201# megoldásához? A tanulás képességét is elveszítjük. Tehát egyszerűen csak megtörténik velünk valami, csak
2211# szorongunk, csak félünk, csak menekülnénk, készek vagyunk, lefagyunk... és nem tanulunk belőle semmit. Nem
2220# történik semmi - ilyen értelemben - hasznos. Nem, nem tud..., egyszerűen nem, a tanulás képessége is
2229# blokkolódik. Ezért... jaj, nem könnyű a helyzetünk, ugye? Most ezt az egészet szeretném akkor egy összefüggésbe
2239# ágyazni.
2240# 
2240# Képzeljük el azt, hogy ott van két ember, hogy egy picit optimistán nézzük a helyzetet, van valaki, aki tud
2248# biztonságosan kötődni, és valaki, ami nem tud biztonságosan kötődni. Hát aki nem tud biztonságosan kötődni,
2256# őróla majdnem biztosan föltételezhetjük azt... (Ez ugye jó kis mondat! Majdnem biztosan föltételezhetjük...,
2265# szeretem ezeket. Na.) Föltételezhetjük róla azt, hogy éppen amiatt, ami miatt nem tud biztonságosan kötődni, ő
2274# érzékenyebb a stressz válaszaiban. Vagyis kisebb ingerre is nagyobb stressz hormonszinttel fog válaszolni.
2282# Vagyis egy egészen ártatlan megjegyzésre is egészen el tud kezdeni szorongani. Nagyon dühös tud lenni,
2290# menekülhetnéke támad, megtámadottnak érzi magát egy egyszerű mondattól. Tehát nem elég, hogy a kapcsolatban van
2299# valaki, aki nagyon nehezen kötődik, tehát nehezen tudja fönntartani... Egyszerűen mondom, hogy ez mit jelent.
2307# Nehezen tudja fönntartani azt, hogy "Mi egymáshoz tartozunk, te szerethető vagy akkor is, ha ebben a pillanatban
2316# a szükségleteimet nem elégíted ki, és én is szerethető vagyok, akkor is, ha ebben a pillanatban dühös vagyok
2325# rád, vagy akármit átélek. Szerethető vagy, szerethető vagyok, és mi összetartozunk." Ez, ez az, amikor... ez a
2333# biztos kötődés.
2335# 
2335# De ha csak az egyik fél nem tud biztosan kötődni, jön egy egyszerű kérdés: "Hány óra van?" Képzeljük el, hogy a
2344# feleség aggodalommal, félelemmel, de szeretettől indított aggodalommal kérdezi este, hogy hány óra van. Na de
2353# aki nem tud biztonságosan kötődni, és egyébként is szorong a találkozástól, mert a felesége megmondta, hogy
2361# "Kérlek, föltétlen küldjél valamit, vagy gyere!" és ő maga is tudja, hogy tényleg nem teljesített valamit, ennyi
2371# elég. Tehát már szorong, már ez neki egy stressz helyzet, este fél 12, és egyébként is dühös a munkahelye miatt.
2380# S a felesége ezt megkérdezi, s egy vulkán kitör. "Mást se tudsz, mint vádaskodni!" De a felesége nem
2388# vádaskodott. Éppen..., éppen aggódva, szeretettel kérdezte "Hány óra van?", de ettől a mondattól puff, kimegy,
2397# realitás már semmi nincs benne. Van benne stressz hormon, szorongás, tükör-neuron nulla szinten, már az
2406# aktivitása semmi, egy-kettő ott bóklászik. Mire a feleség ugye, hogyha ő szintén nem kötődik biztonságosan, most
2415# direkt csavarok rajta egyet, azt mondja: "Na ezt a rohadt igazságtalanságot! Itt várlak téged, kétszer
2423# melegítettem a vacsorát, megígérted, hogy időben jössz, és te kiabálsz velem?! Elmész te a ..."
2431# tűrü-rűrü-rűrü... Hát a legtöbb ilyen ádáz konfliktus nem így szokott megtörténni? Hogy mire úgy vége van, azt
2440# se tudjuk, mi történt. Hát persze, mert a pszichés funkcióink sem működtek. "Most ez nem igaz. Hogy kezdtük?" És
2450# naná, hogy mind a két fél másképp emlékszik. És akkor erre aztán akkor kialakul egy ilyen teljesen kezelhetetlen
2459# kavalkád.
2460# 
2460# Ezért milyen hihetetlen sok belátást, vagy türelmet, vagy rálátást, vagy munkát, vagy a munkára való képességet,
2470# vagy valamit igényel az, hogy egy kapcsolatban egy folyamatot érzelmi szinten fönn tudjunk tartani. Még ha
2479# biztonságosan kötődnénk mind a ketten, és az érzelmileg nehéz élethelyzetekre csak adekvát stressz válaszokat
2489# adnánk, még akkor se lenne könnyű. Na de két bizonytalan-, vagy elkerülő módon, szorongó módon kötődő valaki,
2499# akinek nyilván ehhez kapcsolódó stressz-válaszai vannak, és akkor épp... a tükör-neuron aktivitás lecsökken,
2508# majdhogynem teljesen ott kiszolgáltatottan ordibálnak egymással. Ugyanabban a hajóban eveznek. Nem t'om, ez most
2518# nagyon kiábrándító? Mert nem azért mondom. Én szerintem nem az, csak a... tehát... De nagy dolog, hogyha, ha
2528# tudunk - most így mondom - fölmentéseket adni. Még csak nem is kell megérteni a másikat, csak úgy fölmentést,
2538# hogy "Ja, hogy ilyesmi történhet veled? Hogy amikor fölkapod a vizet, akkor a pszichés funkcióidnak nem is vagy
2548# a birtokában? Hogy a tükör-neuronjaid elmennek szabira? A stressz hormonszinted magasabb, mint a Mount Everest?
2558# Hát, ha én ezt tudtam volna... megmelegítem a vacsit, gyere, te... hülye!"
2565# 
2565# Érzékelhető ez a rendszer? De aki, aki, és amikor benne vagyunk, hát mindannyian, mindig, állandóan élünk át
2575# ilyen helyzeteket. Ugyan már, ki tökéletes köztünk? Ugyan már! Itt picik vagyunk, csetlünk-botlunk. Hogy de
2585# ennek akkor legalább látjuk most akkor a biokámiai, neurobiológiai hátterét. De van egy jó hírem is,
2594# fejleszthetők vagyunk. Hát hogyne tudnánk fejleszteni magunkat, és fejlődni. A rossz hírem, hogy dolgozni kell
2605# vele. És hogy... tudjátok, egy kliens olyan zseniálisat mondott. Azt mondta: "A gyógyulásomban a fordulatot a
2615# következő fölismerés hozta. Mikor rájöttem, hogy a környezetem, és a környezetemben egyesek, vagy sokak, sosem
2626# hagynak engem annyira magamra, mint amennyire én szoktam elhagyni magamat." Ez egy kliens rácsodálkozása.
2636# "Rájöttem, hogy én szoktam magamat sokkal inkább elhagyni, mint ahogyan az engem szeretők engem elhagynak.
2646# Mindig vannak olyanok, akik nem hagynak el annyira, mint amennyire én magamat. Hát akkor...!"
2655# 
2655# Emlékeztem, mondtam azt a másik tör..., ezek mind valós történetek. A pszichiátrián valaki ott a pszichózis és
2664# valahogy a normális között ingadozik. S akkor látja az egyik betegtársát, hogy annak ilyen, egészen, egészen
2674# normális reakciói, dolgai vannak. S ez a valaki, aki ott, ott a pszichózis és a normalitás harán billeg, azt
2684# mondja: "Hát ha neki sikerült, nekem is sikerülhet!" Csak ennyi. Hát ha neki sikerült, nekem is sikerülhet! S
2694# ezért van az, amit olyan megmosolyogva, meg sokszor dühösen szoktatok hallgatni tőlem, hogy 2-3 éve alatt vannak
2704# eredmények, 5-6 év alatt kezdünk jól lenni, s körülbelül 10 év, és már érezzük, hogy megváltoztunk, már nem
2713# vagyunk ugyanazok, akik elkezdtük a munkát. Ezt, ugye látom, ezt utáljátok. Az a jó hírem, 1 éven belül már néha
2723# más leszel, másképpen tudsz reagálni, mint addig. Hát az óriási dolog.
2730# 
2730# Most képzeljétek el, hogy az egész testetek, az idegrendszeretek, az agyműködésetek, a hormonháztartásotok, és
2737# minden, beállt egy rendszerre. Hát abból kijönni? Minden mindennel összefügg itt. Minden a másikat egy negatív
2745# körben meg tudja erősíteni - hát erről beszéltem, egészen a magzati-, csecsemőkortól kezdve létrejön egy
2753# rendszer. És te ebben meg tudtál valamit változtatni? Hát süssük a tortát! Ez nem azt jelenti, hogy "Hányszor
2761# kértelek már, hogy..." Akárhányszor kértél, itt egy egész biológiai arzenál ellened van. Hát így van, bocsi,
2768# bocsi, de hát... Ezért ha már egyáltalán mondjuk a magatartásomban tudtam egy vagy két dolgot másképpen tenni,
2776# és utána ötször megint nem tudom, akkor is egy nagy eredmény, onnan már lehet indulni, erre el lehet kezdeni
2784# építeni.
2785# 
2785# Olyan, most nem tudom, hogy ez megint jó néven veszitek-e, vagy nem. Amikor valaki... jaj, de most nem akar...
2793# de nem gúnyosan akarom mondani, de mégis úgy mondom. De mikor valaki ilyen hihetetlen sok szenvedés után azt
2802# mondja: "Na jó, elmegyek egy önismereti csoportba." De 20 éve szenved ugyanabban a... nem 20 éves, hanem 20
2810# évesen rájött, hogy "Hú, de nehéz ez az élet!", és akkor 40 évesen "Talán, esetleg lehetne vele valamint
2818# csinálni." S elmegy önismereti csoportba, és akkor ott, na egyszer... és azt mondja: "Hát de akkor ott
2826# ripsz-ropsz változzon meg minden! Tehát azért megyek el, nem? Na ide figyelj, rászántam magam, na, akkor kérem
2835# az eredményt!" Hát hogy? Mondjuk ott, egy csoportban, egyszer csak lett egy új meglátásod, egyszer csak lett egy
2843# másik érzésed, egyszer csak kaptál egy visszajelzést. Egy bedugult kommunikáció ott, egy önismereti csoport
2852# védett közegében, tik-tik-tik, ahol lehet gyógyulni, ott valahogy másképp tudott lefutni. Az 1, s mennyi van
2860# vele szemben? Kismillió. Inkább én azon csodálkozom, hogy egyetlen egyszer, amikor valamit másképp tudunk
2868# csinálni, hogy annak mekkora hatása és ereje tud lenni. Én attól vagyok lenyűgözve, hogy egy pszichózis határán
2877# lebegő embernek egyetlen használható gondolat az életét el tudja kezdeni megváltoztatni. Hogy egyetlen értékes
2886# emlékképünkre tudunk építeni, ez döbbenetes, mert az már megvan, mert az már megtörtént. És én rád nézek, és ha
2894# csak egyetlen egyszer is átéltem, hogy te tényleg szeretsz engem, ahogy tudsz, abból föl lehet építeni egy
2903# kapcsolatot. - Most milyen szinten, meg milyen dimenzióban, ez másik kérdés. - Ezért egyetlen tapasztalatnak is
2911# a sok millióhoz képest döbbenetes ereje tud lenni, egy-egy pozitív élménynek. Persze negatívnak is, egyetlen
2920# negatív tapasztalat egy életre bevésődik, és akkor hmmm-mmhh.
2925# 
2925# Engem lenyűgöz az, hogy egyetlen, valami másképp történik, mint ahogy megszoktam, s akkor egyszer csak rájövök,
2933# hogy hát az élet nem is olyan, mint amilyennek gondoltam, egyetlenegy élménytől. A munka része pedig az, hogy
2942# először élményhez jussak, tapasztalthoz, és utána ebből elkezdjek fölépíteni egy másik belső rendszert itt. Ez
2950# ez. Hát ez, ez nem fog menni így tik-tik, az most jó szándék, vagy rád szóltam, vagy megijesztettelek, ez... És
2959# ezért van ugye annak óriási jelentősége, hogy olyan kapcsolati közeget biztosítsunk egymásnak, amiben lehetőség
2968# szerint nem kell félned, szoronganod, vagy nem adsz stressz válaszokat. De itt máris ugye fölteszem az ujjam,
2976# nem t'om miért mindig ezt... ez ilyen izé... hogy... De természetesen, hogyha valaki nagyon megsebződött
2984# gyerekkorában, nem tud biztonságosan kötődni, akkor egy egész pici, egyszerű mondat vagy gesztus kiüti nála a
2993# biztosítékot. Ezért ővele akkor nagyon nehéz. Ha pedig mind a ketten ilyenek vagyunk, kész csoda, hogy valahogy
3001# elvagyunk, kész csoda. Meg kell ünnepelni minden napot, amikor jól voltunk. Hát két ember, akit egy picit
3010# meglökünk, és kiesik a cipőjéből, nagy dolog, ha épp benne van.
3015# 
3015# Mondok erre egy saját élményt. Én nem t'om, hogy... most a férfiakra nézek, állítólag a férfiak kezdeményeznek a
3024# társkapcsolatban, és bátrak és magabiztosak. Na hát én biztos nem voltam ilyen, mert én egy szorongó kiskölyök
3034# voltam. De most ebbe nem akarok jobban belemenni, csak mondom. "Nem akarok ebbe jobban belemenni!!! Erre
3043# visszagondolni is szörnyű!!!" Tényleg, lehet, hogy ebből a szempontból, amiről beszéltem, és bocsássatok meg,
3053# hogy magamat hozom, hát lehet, hogy én vagyok a legjobb példa. Már arra, hogy lehet fejődni. Hát, ha ti láttatok
3063# volna engem ötévesen, meg tízévesen, hát azt sose gondoltátok volna, hogy én valaha meg tudok szólalni,
3072# egyáltalán így. Most itt állok, azért kell küzdenem, hogy az eustressz állapotába kerüljek. Legkomolyabban,
3081# tehát hogyha csak úgy eljönnék ide előadást tartani, nekem 60-as a pulzusom. Ezt legkom..., 60-as, 70, itt
3091# leülök, vérnyomásom ilyen 70/100, 60/90, ilyen vérnyomásaim vannak. Ezért tudjátok, hogy tréningezek? Mert
3100# rájöttem, hogy a..., túl, le vagyok... Úgy, hogy próbálok akkor elindulni, hogy necces legyen, hogy elkések. És
3110# akkor: "Ú, a nemjó..., hogy lehetek ilyen hülye! Tig-dig-dig, gyerünk gyorsan, piros lámpa, ééjjj, nyomd a
3119# gázt!" Ez, és akkor, na, és mire ide érek, akkor egész be vagyok melegedve. Különben itt jó, itt néznénk
3128# egymást, na, én mondanám, hogy az élet nagyon szép, ti meg "Menj a fenébe! Ezért nem... Ezért jöttünk ide?" Na,
3138# de a történet...
3140# 
3140# Hiába ugye, elvileg az a fiú majd megy. Hát énnekem az összes gatyám tele volt mikor úgy előkerült ez a téma,
3149# nem t'om én, 11-12-13 évesen, hogy "lányok". Hát én úgy... de tényleg ezt tudom... az összes gatyám tele volt,
3158# azt se tudtam, van-e gatyám. Egyébként ilyen most is van. Veletek ez szokott lenni, hogy így..., hogy kijövök az
3167# utcára, s ahogy nem t'om, lejövök a lépcsőn, egyszer csak "Most te jó ég! Föl vagyok öltözve?" Veletek nem
3176# szokott ilyen lenni? Nem szokott. Ti sokkal inkább épek vagyok. Énvelem egy csom... Jövök, hogy "Te jó ég!
3185# Vettem gatyát? Vagy cipőt? Van rajtam gatya?" Énvelem ez nem egyszer, mert fölkelek, és akkor így egy ilyen
3194# belső világban tírirím-tűrürüm... Hát, hogy most éppen vettem-e gatyát, vagy nem, az, az... nem, nem tudatosul.
3203# Hát colt már olyan, ing az rajtam volt, meg a pizsama nadrág, és hát mentem, jöttem. Hoppá, hoppá, hopp! Gyorsan
3213# mentem haza. Szóval.
3215# 
3215# Ott voltam nem t'om, 10 évesen, vagy 11, tele a gatyám, ahogy ezt mondtam. S akkor egyszer csak, ment a suskus a
3224# fiúk között, hogy... s akkor elért engem is egy szál, hogy "Te, Feri! Van ez a lány..., szerelmes beléd." Ugye,
3234# hát ezt hogy, ki tudta, meg hogy, meg 10 évesek voltunk, de hát ez egy ilyen izé. Én meg tudjátok ültem, mitt'om
3244# milyen óra volt, biztos matek, és ültem, és ilyen iszonyú szorongás. "Hát mit csináljak ezzel? Hát anyukám nem
3254# mondta ezt, egy kicsit se mondta. Apám meg... hát kicsit se. Apám meg nem elérhető, mert repül. Egy nő szerelmes
3264# belém, mit csináljak, mit csináljak?" És a fél osztálytermet próbáltam lehasítani így képzeletben, ahol ő ült,
3274# és... Hát más meg kivirul, nem? Aki úgy normális. De hát hol voltam én attól? Vagyok..., na. És trrr-rrr-zzz, és
3283# akkor zseniális ötlet körvonalai rajzolódtak ki agyamban. Levelet kell írni. Az ment, mert azt gyorsan...,
3293# annyira szorongtam, hogy az eszembe sem jutott, hogy ebből valami szép dolog lehet, ház ez-zzz-zzzz... S akkor
3303# megírtam: "Szia Izé... Brünhi! Én nem vagyok beléd szerelmes. Feri." Hát nem jött nekem az rögtön, hát mért, a
3312# tükör-neuronjaim még teljes inaktivitásban próbáltak menedéket találni az agyamban. És akkor, ugye, hát ez
3322# gyerek íz, elküldtem ezt a levelet, ugye mindenki elolvasta, és ..., hát katasztrófa. Tehát addig is szorongtam,
3332# iskolába menet, az iskolában és az iskolából jövet, na de hát az az óra. Kész, tehát nem az, hogy lehúzták a
3341# rolót, hanem semmi, kilőttek az űrbe. S akkor, ahogy így ülök, gondoltam, hogy ennél már a matek óra is jobb.
3351# Hova, hova jut..., hova? Egyszer csak jött egy kis cetli, tik-tik-tik, rá volt írva, hogy "Feri". Kibontottam,
3361# ó, ez nekem jött, mert a megszólítás így szólt: "Te kis majom!" Így, hát ezt a kedves választ kaptam, most nem
3370# t'om, hogy a barátaim hülyéskedtek velem, hogy ez a lány szerelmes-e belém, vagy neki nem esett jól, hogy én azt
3380# mondtam, hogy "Nem.", ezt már a múlt homálya úgy fedi, hogy az föltárhatóvá nem lesz soha. Minden esetre a levél
3390# így kezdődött, levelecske így kezdődött: "Te kis majom! Csak nem képzeled, hogy én beléd vagyok szerelmes?
3400# Brünhilda." Ú, na hát akkor aztán végem volt. Tehát az egész világűr kicsinek bizonyult, hogy valahogy el, el...
3410# 
3410# De mi történt? Attól kezdve, ugye, hát akkor aztán kicsit nagyobb lettem, és akkor serdülő lettem, és akkor nagy
3419# szerelem, na akkor ott volt, leesett, és akkor nem t'om, fiatalember lettem, szerelem... Ha nekem a társam azt
3429# mondta, hogy "Feri, te hülye vagy?" énbennem lefutott ez az egész rendszer. "Te kis majom! Te hülye vagy!" Zsíí,
3439# mentem ki az űrbe, lefagytam két órára. Ez így volt. Két órára. Tehát, tehát a másiknak ez nem jelentett semmit,
3448# hát csak úgy mondta, "Jaj, ne, ne legyél már hülye!", és én meg ..., mint a boszorkánylövés, pukk-fffmm! Nem
3458# lehetett hozzám szólni. "Most mi van, most mi van? - Nem vagyok hülye!" S a másik nem is értette "Jó, hát
3467# persze, hogy nem vagy hülye. De hát nem azt mondtam, hogy hülye vagy, hát tudod, hogy... - Nekem ilyet ne
3476# mondjál!" Ez történt. Na erről beszélek. Megvan ez az élmény? "Meg, ez van, ez, megvan, ez megvan!"
3485# 
3485# Na, hát amikor mondanak egy ártatlan valamit, és bennünk egy ilyen döbbenetes reakció jön, ott válik nagyon
3494# nehézzé az érzelmi összetartozás. Mert ott én éppen az űrben kapálózok, azt se tudom, hogy érdemes-e visszajönni
3505# a Föld nevű bolygóra, mert annyira rossz ez, hogy ez elviselhetetlen. Tehát fáj az egész Petike. Ugye, ez
3514# tényleg megtörtént. Az orvoshoz ment anyuka, meg a gyerek, és "Hát hol fáj, Petike? - Fáj az egész Petike!" Az
3525# orvos ezzel nem nagyon tudott mit kezdeni, de ez egy érzelmi válasz volt. "Fáj az egész Petike!" Amikor ilyen
3535# fájdalmaink, sebeink, akármilyeink vannak, és egy csomó szokott ilyesmiből lenni, akkor a stressz válasz az
3544# egészen, egészen jelentéktelen epizódoktól is iszonyú magas lesz, sokáig fönnmarad, lassan megy le, és
3554# mindaddig, ameddig ez tart, a tükör-neuronjaink nem tudnak hatékonyan működni. Nem tudok, mikor ott fáj, és ott
3564# az űrben kapálózok... Tudok én veled együttérző lenni? Hát egyszerűen képtelennek érzem magam rá. Azt mondom:
3574# "Hát én? Hát te, teneked kellene jönni, itt egy nagy öl, és nem t'om, ölelj körül, ringassál öt órát, és akkor
3584# valahogy megnyugszom." Hát valami ilyesmit gondolok ott, tehát hozzál le, el vagyok szállva, mint egy lufi, hát
3595# ragadj meg...! Én most legyek empatikus, és akkor a kapcsolati szinten reagáljak...? Hát tiszta zizi vagyok.
3605# Ettől nehéz. De 10 év kérdése csak. Tehát ez a bátorító mondat. 1 év alatt már vannak változások, 3-4-5 év alatt
3615# már kifejezetten másmilyenek, más, más, más..., és 10 év alatt elkezdjük jól érezni magunkat. Ez.
3624# (Egészségedre!) Na, tényleg, elvesztettem az időérzékem. Ez jó jel. Tényleg, akkor ez azt jelenti, hogy szívesen
3634# csináltam. Azt mondja... Akkor egy picit visszakanyarodok.
3640# 
3640# Ez a kutatás, és a kutatásnak a gyakorlati használhatósága egy nagyon sajátos területről is igazolást nyert.
3650# Mégpedig voltak olyan jó szemű, jó eszű futball edzők, akik erre rátaláltak, ösztönösen is rájöttek arra, hogy
3661# olyan játékosokat kell választani a csapatba, akiknek a tükör-neuronjai jól működnek. Vagyis ő képes együttérző
3671# lenni a másikkal, megérezni, megsejteni a másikat, és a várható cselekvését is. Ezért volt lehetséges az -
3682# mondja egy kutatás - hogy olyan csapat is, amiben nem játszanak világsztárok, a zseniális összjáték miatt
3692# eredményesebbek tudnak lenni, mint az önmaguk körül forgó világsztárok. Ez az, amikor az ürge nem néz föl, megy
3703# a szélen, nem néz föl, hanem puff, beadja a labdát, de nem nézett föl. Most mondhatjuk erre, hogy ez pusztán
3713# azon múlik, hogy iszonyú sokat kell gyakorolni, tehát ő fut el a szélen, akkor ő tudja, hogy a középső megy, és
3724# akkor ott lesz. Á, de ha nem nézek föl, akkor azt, azt... centire oda tudom tolni a lasztit? Ez az intuíció. A
3735# tükör-neuronok részt vesznek az intuitív fölismeréseimben. Ezért pl. a szerelemben a tükör..., tükrözzük
3745# egymást, tik-tik-tik-tik-tik, s ezért egyszer csak kitalálom, mit gondolsz. "Tudtam, hogy ezt fogod mondani!"
3755# Miért lehetséges ez? Mert a tükör-neuronjaink itt bent leképeztek téged nekem, majd pedig, majd pedig
3765# lefuttatták, hogy mi fog történni. És ha az én élettapasztalatom, vagy az, ahogyan eddig megismertelek, az itt
3776# el van raktározva az agyamban, az agyam ki tudja értékelni a jövőre vonatkozó cselekvésedet, s előre megmondom,
3787# mit fogsz csinálni, s nincs benne semmi csoda, csak kellenek a tükör-neuronjaink.
3795# 
3795# (Hát, hogy ebből mit lehet leírni? Na, jó.) A tükör-neuronok teszik lehetővé tehát többek között az intuíciót,
3807# az intuícióban azt, hogy a jövőre vonatkozóan is sejtéseim legyenek. Például, hogy kezdjek-e veled, vagy ne?
3818# Tükröződsz bennem, és a saját tapasztalataim szűrőjén engedlek át persze, majd erről még szeretnék beszélni, és
3831# azt mondom: "Igen, ez bejöhet, ez, ez nem, ővele nem. Eszembe sem jut! De érdekes, pedig az esetem." Volt már
3842# veletek ilyen? Ránézel, és azt mondod: "Pont úgy szőke, ahogy én azt nagyon szeretem, pont úgy. Ááá... Pont
3854# olyan az alakja..., de nem. De pont olyan, de nem, nem, ővele nem." Hmm? Az agyunkban egymás mellett van az
3866# önmagunkról alkotott kép, és a társunkról alkotott kép, egymás mellett vannak. Most az a fogós kérdés, hogyha te
3878# leképeződsz bennem, például hogyha a tükör-neuronok jól működnek bennem, és te tükröződni tudsz énbennem, s te
3890# azt mondod, hogy fáj a gyomrod, nekem is tud fájni a gyomrom. Mondom a kutatást mögé.
3900# 
3900# Az illetőnek a lábujját megszúrják, és közben nézik a műszerrel, hogy az agyában mely idegsejtek aktiválódtak.
3908# Behívják a feleségét, megszúrják a feleségének a lábát, ő teljes biztonságban van. S ugyanazok az idegsejtek
3917# aktiválódnak. Mindegy volt neki, hogy az ő lábát szúrják, vagy a felesége lábát. De ez még úgy is megtörténhet,
3926# hogy azt mondja a kísérletvezető orvos: "Most én a saját ujjamat fogom megszúrni." S az illető, akinek előtte
3934# megszúrták az ujját, a kísérletvezető, akivel egyébként nincs túl szoros érzelmi kapcsolata, amikor megszúrja az
3943# ujját, a kísérleti alanynak ugyanazok az idegsejtek aktiválódnak, mintha az ő lábát szórnák meg. Most az a
3951# kérdés, ugye ebből egy nagyon izgalmas kérdés következik. Akkor az agyunk hogy dönti el, hogy én vagyok-e, vagy
3960# te? Ha ugyanaz aktiválódik, ezt hogyan döntöm el, most én vagyok, vagy te? Most én, vagy te? Ezt most én
3969# csinálom, vagy te csinálod, ez az én érzésem, te érzésed, én vagyok, vagy te? Ez hogy, hogy, hogy válik ketté?
3977# Most, igen, ennek az izgalmas részét mondom, aztán majd a neurobiológiait majd a következő alkalommal, mert
3986# akkor sokan lesznek, és akkor sokan fogják unni.
3990# 
3990# Ennek a dolognak az izgalmas része a következő. Az agyunknak nincs is könnyű dolga, hogy eldöntse, hogy ez én
3999# vagyok, vagy te, ha a tükör-neuronjaink jól működnek. És ennek van két iránya. Az egyik, hogy azokat az
4007# embereket tartjuk szimpatikusnak, vagy olyannak, akitől segítséget tudunk várni, akik most a köznyelv szerint
4016# empatikusak. Vagyis a tükör-neurális hálózat jól működik, tükrözi az én érzésem. Ugye én félek, és látom, hogy
4026# odajön... Egy félő emberhez hogy megyünk oda? Látom, hogy valaki gubbaszt és fél, és odamegyek, hogy "Na, veled
4035# mi van?!" Ugye, hát itt akkor a tükör-neuronok nem nagyon kaptak teret. Egy félő emberhez... szinte fölveszem a
4044# testtartását. Nem így van? Tehát ösztönösen is, ott fél és gubbaszt, törökülésben, egy pici, ilyen kis valamivel
4054# így pöckölget egy papírt, és... látom, ez egész rettenetes, és akkor... Na, hát szinte fölveszem azt, ahogyan
4063# fél, és szinte én érzem, át is veszem. És ha én így megyek hozzá, akkor ő azt érzi, hogy na, tőlem valami jóra
4072# számíthat. Ugye, valamit veszek föl a testtartásából. Ezért volt az, hogy a családterápia egyik nagy
4081# anyamestere, akit olyan sokszor idéztünk, Virginia Satir asszony azt ajánlotta a klienseinek, hogy bizonyos
4090# testtartásokat vegyenek föl, ha a társukat meg akarják érteni. Ő ezt gyakoroltatta, és ennek most már a
4098# neurobiológiai hátterét látjuk. Tehát így lehet az, hogy nem, nem , érzelmileg kihűltünk, nem értelek, nem t'om
4108# mi van veled, jó, hát hallom, hogy kiabálsz, de nem tudom... S azt kérte, hogy "Na, akkor most egyetlen
4116# gesztusban mutasd meg azt, ami benned van!" S akkor megkérte a feleséget, "Állj be kérlek ebbe a ge..., állj be,
4126# csináld ezt, csináld ezt! Na, mit érzel?" És ahogy csinálta, aktiválódott a rendszer. Na akkor... te itt ennyire
4135# ideges vagy? De főleg, képzeld, valaki szorong, és "Én, mi, itt fütyülök rád! Szedje már össze magát!
4144# Keresztény, nem? Akkor van reménye, gyerünk, gyerünk!" Áhá. Most akkor, kedves atya, akkor légy szíves ülj le,
4153# és így jól szorítsd össze, itt a rekeszizom itt jöjjön, szoruljon, levegőt se nagyon kapjál, így üljél be. Na,
4162# így érzi magát a kis hittanosod. Jobb kettes. Tehát hogyha föl tudom venni a társamnak a testtartását, akkor
4171# egyszer csak egy egész rendszer életre tud bennem kelni. (Hú, hát most... ez volt az egyik kunkorica, a
4180# kunkornak és a farkincának az egyvelege, ez kunkorica.)
4185# 
4185# A másik viszont, hogy ebből adódik az is, hogy amikor én valamilyen véleményt alkotok a másikról, beleértve azt
4193# is, amikor közel vagyunk egymáshoz, és a tükör-neuronjaink nagyon tudnak működni, akkor az ítéletalkotásom, a
4201# véleményem nem egyszer engem jobban tükröz, mint téged. Ugye ezt a szociálpszichológia már régen mondja, de most
4210# a neurobiológiai hátterét meg tudjuk érteni. Mert az agyunknak nem olyan könnyű elválasztani engem tetőled,
4218# hiszen te tükröződsz bennem. Hát itt bennem idegrendszeri változások jöttek bennem létre. Tudattalanul is
4226# mosolygok a mosolygó felvillanó képre, hát nemhogy a feleségem... akkor ez te vagy, vagy én? Az agyunknak nincs
4235# könnyű dolga. Mi következik ebből? Például az, hogy állandóan, könnyen téves tulajdonításaink lesznek. Azt
4243# mondja: "Nagyon jól éreztük magunkat." Kérdezd meg a férjét! Azt mondja: "Életem legrosszabb nyaralása volt."
4251# Nagyon, sokszor, amikor ilyen MI-ket mondunk, teljesen, ÉN+TE, az egy, egy... tűrürű... - szó sincs róla.
4260# 
4260# Most nem is tudom, nem t'om, na, hogy olyan érdekes az, az elmúlt évben sokan kerestek meg, hogy adjak valami,
4271# nem t'om, riportot, ugye, tehát hogy ilyen, beszéljek, na, beszéljek. És hogy... és tudjátok, a kérdések annyira
4284# megmosolyogtatók. A kérdésben nem én tükröződöm, hanem a kérdező. Ezt az elmúlt évben olyan elemi módon éltem
4296# meg, hát már csak mosolyogni tudok rajta. Az elején egy kicsit bosszantott, hogy na, most, ezt akkor... de már
4307# nem, nem, túl vagyok rajta. Túl vagyok rajta...? Nem így mondom. Mondom ezt a klasszikus példát. Azt mondja:
4319# "Mit kezdesz azzal, hogy téged sztárpapnak hívnak?" Én nem látom így magam. Te lehet, hogy így látsz engem, de
4331# én nem látom így magam, ezért nekem ez nem okoz problémát. Tehát erre körülbelül két reakció, 95%. Az egyiket,
4343# ezt mutattam "Persze, persze, tudod, kinek mondjad! Jól van, majd biztos elhiszem. Na, ezek a papok ilyenek, ha
4355# magukról van szó, hazudnak." A másik, az a jóindulatú verzió: "Micsoda alázat! Hogy egy sztárpap ilyen alázatos
4367# legyen!" S tudod, így jön ki belőlem a kis kakukk, hogy "Kakukk, kakukk, kakukk! Nem! Tehát nem része az
4379# önmagamról alkotott képnek. Huhú!" Nem hiszi el, nem hiszi el, és akkor mit t'om, megjelenik a cikk.
4390# 
4390# Most ezeket mondhatnám egymás után, a tükör-neuronok néha nagyon megtévesztenek bennünket. És mondom, ami itt
4400# még egy csavart hoz. Ez egy újabb csavar. Hogy amikor stressz, vagy félelem hatására a tükör-neuronjaink nem
4410# tudnak megfelelő aktivitásba lendülni, s a megfelelő pszichés képességeinket sem tudják továbbaktiválni, az
4420# intuitív képességünk találati aránya lecsökken. Tehát félek, szorongok, és azt mondom "Na, ettől vigyázz!"
4429# Lehet, hogy éppen ő tudna megmenteni. Tehát ráadásul nem csak az értelmi képességeink tudnak torzulni erős
4439# szorongás vagy stressz hatására, hanem ami a másiktól egy gesztus, ugye most férfi-nő kapcsolat, éppen egy ilyen
4450# szeretetteljes gesztusa van. Ha a tükör-neuronjaim aktívak tudnának lenni, egyszer csak "Óh, hát ez most...,
4460# tényleg, te rám mosolyogtál. Na, azért ez egy picit enyhít most, az űrből egy picit kezdek lefelé jönni. Háhh.
4470# De nem, a mosoly - s akkor van egy intuitív válasz, egy kiértékelés, amit inkább a stressz és az előtörténetem
4480# indokol meg - vigyázz, vigyázz! Most mosolyog, de már a kést feni!" Nekünk, embereknek, hogy is... így akarom
4490# ezt mondani... (Hú, de most... utolsó mondat! Ú, pedig akartam..., annyi mindent szerettem volna, és akkor
4500# elment az idő ezzel a hülyeséggel, nem igaz, csak beszéltem itt. Hogy... de tényleg, olyan sok... na... hogy...
4510# Most mit akartam? Feri, már elmegy az idő, ne csináld! Hát, most elfelejtettem. Hú, a nagy lendületem. Na, hát
4520# na, ez, ez történik... Na, ha visszajön, elmondom. Jaj, most ne... miért, ezt most hogy hallottátok? Ez egy
4530# ilyen... azon iparkodok, tudattalan, add elő! Jaj, ne menj el, mert úgy fáj! Nem tudom, hagyjuk abba, már ez
4540# nem, nem...! Eddig szerettelek titeket, na. Tényleg, azt az egy... de az... ja, hogy valaki azt mondja, hogy azt
4551# az egyet mondjam csak, azt az egyet. De az hosszú. Nem, azt, azt most nem tudom elmondani. Legközelebb.)
4560# Jól van, na, köszönöm a figyelmeteket! És akkor folytatjuk, még a tükör-neuronokról szeretnék beszélni a
4570# következő alkalommal, és két hét múlva november 1. lesz, az ünnepnap, ezért nem leszünk. Ugye, nem tehetjük meg
4580# másokkal, hogy akkor álljanak rendelkezésre, az legyen mindenkinek szabadnap. Van akkor más dolgunk, érzelmileg
4591# hadd lehessünk máshol. Tehát, november 1-én nem leszünk. Újabb önismereti csoportlehetőségek vannak fönt a
4601# honlapon. Akik nagyon gyors eredményt szeretnének elérni, őnekik ajánlom. Akar-e valaki hirdetni?
Lejegyezte: Vinkó Zoltán Tamás