2011.05.24.

A pálferi wikiből

Isten hozott benneteket, nagyon köszöntök mindenkit!

(Igen, majd bejön a hang is. Minden tiszteletem a tiétek, de nem tűröm be. Eredetileg be akartam tűrni, hogy amikor megérkezek, betűrt pólóban pompázzak előttetek, és ez némiféle tisztelet jeleként érkezhessen el hozzátok, de ahogy beléptem, rájöttem, hogy nem. Nem, és mély örömmel tölt el, hogy vissza tudom idézni a tavalyi nyaramat, amikor az általatok kapott kamionos pólóban nyaralhattam nagy lyukacsokkal. Megvan, már alig várja, hogy fölvegyem. De jó, örülök, hogy itt vagytok, meg szeretem ezt a helyet. Szeretem, jó, jó itt. Na most.)

Tartalomjegyzék 1 A mese bölcsessége a párkapcsolat titkáról 1.1 Verena Kast: A kígyó három levele – ismétlés 1.2 Meddőség 1.3 Alá-fölé rendelő helyzet 1.4 A veszekedés: a szorongástól való szabadulás 1.5 Alacsony önbecsülés 1.6 A férfi és a szolga 1.7 Mese-befejezések

A mese bölcsessége a párkapcsolat titkáról

Verena Kast: A kígyó három levele – ismétlés

Egy gyors ismétlés a meséről. Nem mondom el még egyszer a mesét, semmiképpen. A kígyó három levele. Egy picit azonban, hogy ráhangolódjunk, melegedjünk, nézzük meg, tényleg csak néhány fontos szempontot idézzünk föl, hogy mi minden megfontolásra jutottunk eddig. Eljutottunk oda, hogy van egy főhős fiatalemberünk, aki később királyfi lesz, akinek nincsen édesanyja ebben a mesében. Ez azt jelenti, hogy úgy tűnik, nagyon erős a férfivilágban, a férfi örökség az nagyon kész benne, a női világban azonban bizonytalanul tájékozódik, nincsen kidolgozott öröksége, és ennek a hiányai mindaddig egyáltalán nem jelennek meg, ameddig fegyvert forgathat a haza védelmére. Addig minden úgy tűnik, hogy a lehető legjobban halad, és azután pedig, amikor ő az egyetlen kérő, aki hajlandó vállalni azt a megpróbáltatást, hogyha a felesége előbb hal meg, akkor ő utánahaljon. Tulajdonképpen ezt még mindig abból az általa ismert férfivilágból jövő férfilogikával teszi meg, hogy „ki más is lehet az mint én”, ténylegesen „egy életem, egy halálom”, én ebbe most beleeresztem magam. (02:25)

A nagy rendszerek az ifjú emberek idealizmusából táplálkoznak. Beleértve az egyházat is pl. Hogyha nincsenek fiatalok, akik jó örökséget hoznak az apai világból, abban jól megvetették a lábukat, és ennek kapcsán tudnak lelkesedni, sőt az életüket valamiképpen adni ezekért az ideálokért, például a hazájukért, az egyházukért, a nemzetükért, és így tovább, akkor mindaz a nagy összefüggés, amiben élünk, nem mehetne tovább. Nagyon nagy dolog, hogy fiatalemberként tudunk lelkesedni, és tudunk valamit annyira idealizálni, hogy akár az életünket is odaadjuk érte. Ez nagy dolog. Nagyon veszélyes, hogyha a fiatalembereknek ezt az idealizmusát kizsákmányolják, bárki is és bárhogyan. Minden esetre itt a fiatalember jól megvetette a lábát a férfivilágban, ezért nem annyira ebbe a nőbe szeret bele, inkább a próbába, inkább a kihívásba, mert ez a terület ismerős neki, és ebből a szempontból szeretne diadalt aratni itt is, mint a harcmezőn. Akkor láttuk az ifjú feleséget, a királykisasszonyt, hogy ővele pedig mi történik, hogy ő is az apai világ befolyása alatt áll. Őróla a mesében egyetlen finom utalás sem arra nézve, hogy megszerette volna ezt a fiatalembert. Nem hangzik el utalás, csak az, hogy megházasodtak, és aztán megházasodás után valamikor bekövetkezett az ő halála. Itt akkor arról beszéltünk, hogy mennyire nem mindegy, hogy én egy szabálynak, törvénynek köteleződök-e el, vagy pedig egy másik személynek. Hogy téged szeretlek, vagy egy törvényt és egy szabályt követek és tartok meg.

Egyébként, ha megnézzük a másik oldalról, ennek is van létjogosultsága. Az élet néha úgy tud továbbmenni, hogy azt mondom: „Érted ezt nincs kedvem megtenni. A törvény elég fontos nekem.” Hogy ennek is van létjogosultsága. Igen, néha pedig ez a személytelen dimenzió az, ami egy kapcsolatot tovább tud vinni. Igen, ez néha így van, de a mese sohasem minden árnyaltságot és gazdagságot hozó történet, hanem mindig egy nagyon sajátos logikára jár. Ez a mese pedig arra a logikára jár, hogy azt látjuk, hogy itt nem a férfibe szeret bele ez a nő, hanem sokkal inkább az apai világból hozza a norma- és a szabálykövetést, és az, ami kívülről valami gyönyörű értéknek tűnik, hűség, önátadás, együtt halni valakivel, az nem annyira egy másik személy felé való szeretetnek a megnyilatkozása. Egyszerűen inkább valami törvénytisztelet. És mögötte mi áll? Két dolog. Sok félelem, „Lesz-e valaki a halálban velem?” Ez egy nagyon mély félelem. Jézusnak az alakja egy hihetetlenül – ha szabad így mondanom – forradalmian új koncepciót hoz a halálfélelem témájában. Mert az embernek van egy ősi félelme, az ősi félelem így szól: egyedül kell meghalnom. De azután megerősíthetjük magunkat azzal, hogy majd valaki fogja a kezem. Milyen sokszor ismételt motívum amerikai filmekben, hogy két rendőr üldöz ötven rosszat, és az egyik halálos lövést kap, és a másik abbahagyja a rosszak üldözését, és azt mondja, hogy: „Nem lesz baj.” Ismerős ez a motívum? És bár két ötszáz kilós debella ember, mégis megfogja a másik kezét, belenéz a szemébe, és azt mondja: „Nem lesz baj.” (06:40)

Ez egy motívum arra, egy válasz arra, hogy milyen mély félelmünk tud lenni attól, hogy amikor meghalunk, egyedül leszünk. Azután a hitünkben, mindenféle emberi hitben milyen erősen meg tud jelenni az a motívum, hogy majd a halál után együtt leszünk. Hogy majd a halál után végül valami beteljesedik, és végül ott találkozunk. Nem csak a kereszténység sajátja. De azzal, hogy Jézus meghal a kereszten, és átmegy a halálon, ez egy nagyon sajátos üzenetet hordoz, és képvisel a mi félelmünkre. Ez pedig az, hogy lehet, hogy amíg meghalok, lesz mellettem valaki, a halál után lesz velem valaki, a halálban vagyok egyedül. És hogy azzal, hogy Jézus meghal, és átmegy ezen a folyamaton, egyszer csak tulajdonképpen ezt a nagyon sajátos űrt, hogy addig is talán lesz velem valaki, utána is, de pont benne nincsen mellettem senki, ezt ő betölti. Elhangzik egy nagyon sajátos ki nem mondott ígéret is: igen, én a halálban IS veled vagyok, nem csak előtte, nem csak utána, benne is. De ezt nem akarom ragozni, csak azért akartam idehozni, hogy milyen nagy félelme lehet ennek a királykisasszonynak. Hogy azt mondja, hogy: „Muszáj, hogy velem haljál te is.” (08:10)

Közben a másik motívum egy nagyon erős vágy. A nagyon erős vágy pedig arra vonatkozik, hogy talán mégiscsak lehetséges, hogy valakivel egyesüljek, valakivel egy legyek. Hát, ha valaki velem hal, talán ennél mélyebben el se tudom képzelni azt, hogy hogyan tudnánk egyek lenni. De a királykisasszony csak egy nagyon mély vágyat tapasztal, az egyáltalán nem tudatos benne, még a félelem sem tudatos benne, az elvárás az tudatos. Ez a része tudatos, mint megannyi társkapcsolatban. Nem tudatos a mély vágy, de még csak a félelem sem, ami tudatos, az az elvárás. Majd erről úgyis szeretnék beszélni. (08:55)

A fiatalembernél pedig azt látjuk, és akkor már ott vagyunk a halál utáni pillanatokban, hogy egyszer csak valamire érzékennyé válik. És amire érzékennyé válik, az már a női világ, ez pedig az, hogy elkezd szemlélődni. És észreveszi a kígyót, és észreveszi, ahogyan a kígyó jön, és hozza az élet három levelét, és meggyógyítja a halott kígyótársát. Ha azzal is a férfilogika alapján bánna el, a második kígyót is agyon kellene csapnia. De a másodikkal már nem így jár el, ez egy óriási nagy különbség. Ott már csak figyeli, hogy mit tesz a kígyó, és így jut valami új készségnek a birtokába. Mégpedig, hogy életet tudjon adni a feleségének. (09:45)

Itt megint megállnék egy pillanatra, van itt egy másik fontos témánk. Amiről a mese nem beszél, sokszor az is nagyon fontos. Itt pedig emlékeztek, tettem egy utalást erre, hogy nem születik gyerek. Azt mondja a mese: „…igen, és aztán így éltek, és éltek, mígnem aztán halálosan megbetegedett a királykisasszony, és meghalt.” Kimaradt az a fázis, hogy gyerekük legyen. Ez szimbolikusan nagyon jól mutatja azt, így is mondhatnám, nem tartanak ott. Egyszerűen a mese kifejezi, hogy ők nem tartanak még ott. Előbb van az elakadásuk. Tulajdonképpen a közös világuk nem is alakult ki. Amikor meghal a királykisasszony, és a királyfi az életnek a három levelét ráteszi a két szemére meg a szájára, ott kezd valami közös világ kibontakozni. Előtte tulajdonképpen nincs igazi benső világ, és itt hoztuk ezt a különbségtételt, hogy más az meghódítani egy nőt, és más az megérteni, megérezni és megszeretni valakit, akivel egy közös világot kezdünk el teremteni. Az más. És aki csak a férfivilágból jön, férfiként, és nincsen egy anyai világból jó öröksége, ő a nőt meghódítani és lenyűgözni akarja, és ez sikerül is neki. De a következő lépés nincs meg. És egy nő, aki szintén elakadt a saját női világával való kapcsolatában, ő sem tudja azt adni, amitől egy férfi egy közös világban ővele tudna lenni. (Ezért most elindulok. Ú, egy kicsit olyan nyögve nyelős, de most már mindjárt új anyagok jönnek.) (11:35)

Egy nagyon fájdalmas fölismerésem lett nem olyan régóta, ami azt jelenti, hogy pár éve. Úgy szalad az idő. Ez a nem olyan régen hozott fájdalmas fölismerésem pedig az, hogy mindig arról beszéltünk, meg arról gondolkodtunk – mert gondolkodunk sokat – hogy a férfiak nem értik a nőket, és a nők ezt nagyon nehezményezik. Ugye így van? Hát ez nem igaz, hogy nem értetek bennünket, hogy UFO-knak tartotok. A nehézség szerintem ennél mélyebben van. Mert ha csak a férfiak nem értenék a nőket, a nők még egész jól ellennének. A nők azért nincsenek egész jól el, mert magukat nem értik. És nem véletlen, hogy a mesében a nő beavatása valahogy azzal jár együtt, hogy a nőnek egyszer csak egyedül kell maradni valamiképpen, nem támaszkodhat egy férfire, ennek okán nem mondhatja azt, hogy „Azért vagyok boldogtalan, mert nem értesz meg, és nem szeretsz eléggé.”, és ezért a női beavatásnak mindig egy kulcsmomentuma az a magány, ahol a nő vagy elkezdi megérteni magát, és az ő saját női világát, vagy nagyon kiszolgáltatott marad egy életen keresztül és sosem válik igazán felnőtt nővé, és ezért nem tud igazán társ sem lenni. Ezért a ma világában ez az én papi morzsám, hogy a nők legnagyobb nehézsége az, hogy magukat nem értik, és ebből nagyon sok zűrzavar támad. Könnyebb ezt úgy megélni, hogy „Mennyivel jobb lenne az élet, ha te értenél engem.”, de magad helyett egy férfi nem érthet téged. Ez a felnőtt nővé érésnek egy kulcsmomentuma, mikor erre valaki rájön. Pontosan ugyanúgy, mint ahogyan a megbocsájtásban is van. Megbocsájthat az, akivel szemben bűnt követtem el, megbocsájthat Isten, de van egy harmadik lépés, hogy én megbocsássak magamnak. Isten nem tud nekem megbocsájtani magam helyett. Tehát Isten megbocsájt, és utána énnekem is meg kell bocsájtanom magamnak. A nőknek ma nagyon nehéz, nagyon, mert a nők kollektív értelemben sosem voltak még ilyen nehéz helyzetben, soha. Egy annyira nehéz helyzetben vagytok, hogy leemelem a kalapom előttetek. (Hát nem is tudjátok megoldani. Ezt, ezt, ezt nem bírom ki. Ez mikor múlik el belőlem? Szóval… na most. Ott ragadtam le, hát ez az utolsó alkalom a témára… mert az utolsó alaklom, ami 31-én van, akkor már a kérdésekre válaszolok. De már rájöttem, hogy kifogok én ezen a férfilogikán. Nem fogom befejezni ma. A kérdések rovására húzom még egy kicsit. Ooáá! Szóval… (15:05)

Milyen nagy kérdés az ma, óriási kérdés… A jelenlegi statisztikákat, most a legfrissebb statisztikára… ha jól emlékszem minden hatodik házasságban, társkapcsolatban van probléma valamelyik fél meddőségével. Minden hatodikban. Még egy 15-20 évvel ezelőtt olvastam statisztikát, ott minden tízedikről volt szó, most minden hatodik. Hihetetlen nehézség ma, ahogyan szóltam, a nőknek ma nagyon-nagyon-nagyon nehéz. És hogy mennyire nehéz, ez abban is megtestesül, hogy nehéz megfoganni, hogy ma nagyon sok nőnek nehéz megfoganni. S akkor elkezditek járni a kálváriát, egy év és két év és öt év és nyolc és tíz, és nagyon sokan lobogtatják az orvosi papírokat, hogy nincsen semmi baj. De akkor mi van? Itt érdemes például a pszichoterápiából hozni egy megdöbbentő tapasztalatot. Ez pedig az, hogy nagyon sokan akik funkcionális meddőségtől szenvednek, orvosi segítséggel mégiscsak meg tudnak foganni, mégiscsak gyereket szülnek, és utána jönnek terápiára azért, mert nem tudnak a gyerekükkel mit kezdeni. Mert nem volt véletlen az, amiért nem tudott megfoganni. És mert nem volt véletlen, még nem tartott ott, ezt biológiai ügyességgel át lehetett hidalni, tehát egy problémát átugrottunk, a személyiségfejlődés ott nem történt meg, és ugyanez a probléma most már az élő gyerekkel jön elő. A legmegrendítőbb, fájdalmasabb példát most elmondom nektek, de olyan, hogy rosszul vagyok, ha rágondolok, ezért inkább elmondom. (17:10)

Azt mondta egyszer egy anya a saját gyerekének, aki a lombikbébi program kapcsán foganhatott és születhetett meg. Nem egyszer mondta, ezt sokszor, mindig, amikor igazán nem volt megelégedve a saját gyerekével, akkor ezt a következő módon adta tudtára: „Te csak egy ’kális gyerek vagy! Te ne beszélj, egy ’kális gyerek vagy!” Utalás a Kaáli Intézetre. Ez számomra olyan szívfacsarítóan megrendítő, hogy ezt… nem, tényleg, elakad a szavam. (18:00)

Meddőség

A pszichoterápiás tapasztalat megrendítő tapasztalatokat hoz, hogy valaki, aki valójában nem tart ott belül, hogy gyermeke születhessen, és itt van egy komoly elakadás, hogyha átugorja ezt a problémát, a probléma attól nem oldódik meg, és ezt próbáltam most kifejezni. Akkor most minden együttérzésemet latba vetve egy picit erről, hogy ebben a mesében is a nő nem fogan meg, nem szül gyereket. Nem történik meg, egyszerűen nem tart ott. Nem tudjuk, hogy ő nem tart-e ott, vagy a kapcsolat, föltehetően egyikőjük sem tart ott. Ma ennek a mesének a két főhőse titokban nagyon sok pénzért menne el a Kaáli Intézetbe. „Nem, nem tudjuk, miért nem születik gyerek, pedig nagyon jól indult minden. A férjem egy nagyon sikeres valaki.” (19:05)

1. (Itt csak ilyen villanásokat akarok mondani.) Például az elakadás ott történik, hogy nincsen elrendezve belül, nincsen megbecsülve a női természet. Emlékeztek, erről is beszéltünk, hogy a külső-belső természet útjára rátalálni. Hogy egy nőnek ez milyen fontos, hogy rátalálok a belső- és külső természetemre. De hogyha ma egy nő nagyon férfias életet él, ugye hogy iskola, karrier, tik-tik-tik…, én biztos, hogy senkitől nem sajnálom, de ezzel egy emberkép is jár. Egy kép arról, hogy milyen egy nőnek lenni, vagy milyen nőnek is lehet lenni, vagy milyen nőnek is kell lenni, vagy mitől jó, hogy én olyan nő leszek. Mi következik ebből? Nincsen eléggé megbecsülve az anya szerep, egyáltalán az, hogy anyának lenni. Ez a szerep nincsen belül igazán megbecsülve. Talán fejben igen… „Ó, igen, igen, ez nagyon szép…” s belül meg egy félelem, hogy „Nem, hát… ha én csak anya leszek, az egész világ az anyaságot nem értékeli. Márpedig én értékes vagyok, nem akarok egy olyan helyzetbe és szerepbe kerülni, amit az egész világ nem értékel, mert ma már se a férfi, se a nő nem értékeli különösebben, hát én viszont értékes vagyok, nem akarok ebbe a szerepbe belecsúszni.
2. Aztán itt van egy olyan szempont, mikor ez a nehézség fönnáll, általában egy következő dilemmát látunk, ezt most közbevetem. Tudatosan: akarok gyereket, és van egy nem tudatos motívum, ami ennek feszül, s azt mondja, hogy „Nem, nem, nem szabad.” Ami tudatos, hogy akarok, ezért megyek, és minden utat végigjárok, de ezzel szemben feszül egy tudattalan motívum, ami erősebbnek bizonyul, mint a tudatos, és kioltja ennek a lehetőségét. Például az, hogyha valójában tudatossá tenném, azt mondanám, hogy „Nem, ez az anya szerep semmilyen sikerrel nem jár. Számomra, én azt gondolom, hogy anyának lenni ez nem előrejutás, ez nem érték, nem érdem, nem jó, nem megbecsülés, nem, én így nem fogok tudni kiteljesedni. Akarok nagyon gyereket, mert azt mondom, hogy ez a kiteljesedés része.” Valójában van benne egy nagyon mély félelem, hogy elvesztem a kiteljesedés fonalát, ha anya leszek. Olyan hátrányba kerülök, amit nem engedhetek meg magamnak.”
3. Lehet itt egy másik motívum: „Egyszerűen lemaradok valamiről. Egyszerűen le fogok csúszni. Hát látni való, hogyha most kiesek öt évre, hat évre, nyolc évre, ha több gyerekre gondolok, hát akkor annyira lemaradok, hogy egyszerűen ez nem egyeztethető össze azzal a képpel, hogy én szeretnék valakivé válni.” De ez a valakivé válás már nem a női természet alapján valakivé válás, hanem a kultúrnormák, a társadalom jelenlegi ars poetica-ja szerint való valakivé válás, ami éppen ütközik a női természettel. (22:15)
4. Ilyen nagyon mély motívum lehet, ezt nagyon gyakran hallom hogy éppen… Ó, annyi emlékem van erről. Ahogyan anyák azt mondják, hogy: „Én szeretnék mindent megadni a gyermekemnek, mindent.” És sokszor az összes lélektani ismeret a görcsöket növeli. Ismerős ez? Ha valakiben a sok lélektani ismeret már görcsössé tette a gyomrot, már ne olvassatok többet, hagyjátok már az egészet! Ugye, és akkor beáll az ideg, de már ott beáll, be vagyok szorulva, azt mondom: „Ú, én emlékszem, még a Feri is beszélt a magzati élet fontosságáról. Ú, ú… tehát…” És most mondom, hogy mennyire irracionális tud lenni egy félelem. Az illető azt mondja: „De hát ez rettenetes, rögtön nem derül ki, hogy már van bennem valaki. Mondjuk másfél-két hónap, mondjuk, ú, akkor két hónap, és csak úgy vagyok, közben ő meg már ott van. Most még nem foganhatok meg, mert még most a férjemmel nem vagyunk elég jóba. Hát így, így nem lehet, mert mindent meg kell neki adni.” (Nem t’om, hogy jó helyen… Nézzétek el a járatlanságomat. Lejjebb… jó, nekem nem lesz sose tökéletes, tehát… szóval.) Akármilyen egészen megdöbbentően hangozhat is, de például az összes lélektani ismeretünk is – nem a lélektani ismeretekkel van a baj, nyilvánvalóan, szegény nem tehet róla, hogy van. De hogy ezek is táplálhatják azt a félelmet, hogy már az első kilenc hónapban iszonyatosan el lehet szúrni. Annyira… hát most már minden könyv ezt mondja: a magzati kornak az első néhány év… észre sem veszem, és elszúrom. Ez hihetetlen erős kiszolgáltatottság lehet, és akadálya annak, hogy az a gyerek megfoganjon és megszülessen. Ez lehet, hogy nagyon furcsán hangzik, és mégis az emberi lélek simán… És sokszor annak, hogy egy gyerek van csak egy családban, ugyanez a dinamika van a hátterében. Egy rettenetes félelem, hogy „Nem lehet több, mert ennek az egynek sem tudunk mindent megadni. Hát nem, nem, ma felelősen, hogy mindent, és az iskolák és a különórák, és az Adidas cipő, kamionos póló… Hát ahhoz, hogy egyszerűen… hát egyre is kevesek vagyunk.” (25:15)
5. Nagyon gyakran azért nem születik a gyerek, mert az illető egyszerűen nem tart még ott. Tehát egyszerűen a személyiségfejlődésében ő még valamit át akar élni. Például ő egy jó kislány – mindig ez a jó kislányos történet – és azt mondja: „Én már gyereket szeretnék, az a jó kislánynak az életútja.” És belül van egy tudattalan motívum, vööááá, kis genyó, tudattalan motívum, s az meg azt mondja: „Te még nem is hódítottál, semmi flört nem volt az életedben, nincs egy fia csábítás se. Hol maradnak a kalandok? Hát így még nem lehet.” Hogy az illető egyszerűen nem végzett még valamivel. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell tenni, el is lehet gyászolni. „Nem, én olyan nő vagyok, én nem.” S akkor szép. (26:20)
6. Olyan is lehet, hogy valaki még először ki akarja tombolni magát, de közben már házas. Hogyne volna ilyen, nagyon is van, nagyon. Azt mondja: „Házas vagyok, jó, birtokon belül vagyok, megvan a kerítés, na, akkor hadd szóljon.” Olyan is lehet, hogy valaki még gyerek akar lenni. Hogyne volna ilyen. „Én még gyerek szeretnék lenni. És most, megtaláltam az én mackómat, és, hát… Hát hol, hol, hogy jönne már ide még egy gyerek? Itt vagyok én. Ide ne jöjjön még egy kölyök.” De tudatosan azt mondom: „Igen, mennyire jó lenne.” Nem tudatosan pediglen „Én, én, én kérem!”
7. És természetesen lehet olyan motívum is, hogy valakinek az életútján van valami olyan életesemény, ami egyáltalán nem került a helyére, nincsen elrendezve, nincs a helyén, és az őt fogja és tartja. Ameddig azon valahogy nem tud átdolgozódni… Ilyen motívum lehet például az, hogy ha valakinek az édesanyjával való kapcsolata nagyon problémás, nincs átdolgozva, nincs, nincs… vagy megsiratva, vagy nincs egy jó örökség, ő úgy érzi, hogy nincsen áldás, hogy az anyámtól nem kaptam áldást. Hogy van egy tudatos vágy, én szeretném majd másképp csinálni, sokkal szebben, és de vágyok egy gyerekre, belül pedig van egy rettenet, azt se tudom, hogy kell anyának lenni. Gőzöm sincs, fogalmam sincs. Fölül azt mondom: „Nem, úgy, ahogy az anyám csinálta nem, én sokkal többet akarok és tudok adni.” És belül egy nem tudatos félelem: „De hát azt hogy kell csinálni? Fogalmam sincs, hogy kell csinálni. Ú, ez nagyon ijesztő, fogalmam sincs, hogy kell.” Én ezt nagyon átérzem. (28:30)

Ezt a sort hosszan folytathatnánk, de minden esetre van egy közös szál, hogy valami miatt ő nem tart még ott, és a lélek ezt nagyon sajátos formában közvetíti és kifejezi. Ebben a mesében is ezt látjuk, hogy a nő nem tart még ott. (Köptem egyet. Milyen jó, hogy van azért egy kis távolság.) Hogy hallottuk a mesében? „A nő, ahogy új életre kel, egyszer csak megváltozik. Megváltozik, és beleszeret a férfibe, aki az életét adta volna, és aztán az életét adta.” És mi történik? Pont fordítva. Azt mondanánk, és ugye ez a férfilogika, hihetetlen, hogy milyen háládatlan, micsoda egy hálátlan nőszemély. Azt gondolom, hogy az itt ülő férfiaknak a zöme ezt átélte. (Egészségedre!) „Hogy ezt a hálátlan…, hogy tud ilyen lenni?” Ez azonban a mesében nem erkölcsi kérdés. Itt nem erkölcsi kérdés, hogy miért olyan, hanem itt történik a nővel valami nagyon fontos dolog. Ez pedig az, hogy végre beleszeret valakibe. De zúzós kis történet! Ez nyilvánvaló, hogy a ma világának is egy klasszikus modellje. Megházasodok nagyon sajátosan, még az apai világból indulva, törvényt tisztelve, és ott hűséges akarok lenni, s természetesen templomi esküvő, holtomiglan-holtodiglan. A tudattalan motívum ha a felszínre kerül, akkor holtodiglan-holtáiglan, ahogy egy kedves valaki mondta az esküben. Így volt, ez így volt. (30:50)

Az esküvő az egy döbbenetes csodálatos tere annak, hogy mi mindent lehet ott tapasztalni. Most azok iránt való mély tiszteletem, akiket eskettem, nem engedi meg, hogy szaftos történetekkel szórakoztassalak benneteket. Szóval… a nővel történik valami, ez pedig az, hogy tényleg életre kel. Hogy nem arra az életre kel, ami a régi életnek egy rezzenéstelen folytatása, hanem tényleg életre kel, egyszer csak szerelmessé tud válni. Ahogy ez szokott lenni, nyilván nem a férjébe, mert a férje a régi világ része. Egy régi dinamika része, egy régi, egy régi, maga a választás is, a tudattalan motívumok. Ezek tulajdonképpen most ebben a pillanatban, ahogy az élet kezd benne föltörni, egy régi világ részeként jelentkeznek, és jelennek meg. Amikor személyiségfejlődés történik velünk, az nem egyszer nem azon a kitaposott úton jár, amire mi magunk egyébként a fejünkben, vagy az erkölcseinkben azt mondanánk, hogy ennek így kell mennie. Ha az élet úgy beindul bennünk, az éppen akkor, amikor kidolgozatlan részeinket kezdi az élet átjárni, nyilvánvaló az történik, mint amikor egy folyó egyszer csak elárad, és ott még semmilyen partja és semmilyen fala, és semmilyen útja nincs neki. Sokszor, amikor valami új dolgot be tudunk hozni az életünkbe, az a természetes, hogy nem is tudunk vele mit kezdeni. Az egyszerűen most bennünk megy, és mozog, és mi magunk is kicsit meglepődünk, hogy „te jó én, én ilyen is tudok lenni? Ezt én csináltam, vagy ezt én érzem, ezt én gondolom, vagy ezt én vágyom? Hát ilyen velem még nem volt. Miért tudnánk rögtön bánni vele? Nem tudunk vele bánni, ez a normális. Hát a nő számára az ő saját lelkében egy ismeretlen terület az, hogy beleszeretni valakibe. Hát mekkora lépés a személyiségfejlődés szempontjából, hogy „Haljál aztán utánam!” és az, hogy „Beléd szerettem.” Ez nem egy nagy lépés? Óriási lépés. (33:25)

A kérdés azonban nyilván, nyilván az, hogy képes vagyok-e valamiképpen egységbe hozni ezt az egész életemmel, az egész személyiségemmel, vagy pedig átesek a ló túlsó oldalára. Megmámorosodok valamitől, ami megjelent az életemben, s az teljesen ellenőrizetlen módon, gátlástalanul engem kizsigerel. Itt pontosan ez történik egyébként. A nő átesik a ló teljességgel másik oldalára, és bármilyen elvetemültségre képes, mert ő most szerelmes lett, mert most valami élet támadt benne, és ez most diktál neki. Elgondolkodtató, hogy ami addig diktált, az apa megmondta, hogy minek hogy kell lennie. Most pedig egy ösztön megmondja neki, hogy minek hogy kell lennie. Érezhető ez? Ilyen értelemben csöbörből vödörbe kerül. A valódi fejlődése akkor történik, vagy történne meg, hogyha ez az élet – persze úgy, ahogy ő akar – megjelenik benne, és ő most nem ugyanazzal a megoldással próbálkozik, hogy akkor aztán teljesen alávetem magam, és akkor hadd szóljon vagy az apámnak, vagy az ösztönnek, hanem elkezdek ennek az újnak valami máshogyan teret adni az életemben, nem teljesen elveszíteni a gyökereket az előző történetemmel. De itt ez nem történik meg, ez jól mutatja a személyiségfejlődés nehézségét és buktatóit. (34:55)

Önismereti csoportokba mikor jár valaki, állítólag innen is egyesek elkezdtek ilyeneket, micsoda felelőtlenség! Hogy ott nem egyszer történik az, hogy van valami személyiségfejlődés, s az illető megmámorosodik valami újtól, és akkor szétver valamit maga körül. És akkor utána két évig azon dolgozunk, hogy azt hogyan lehet helyrehozni. Ezért is lehet az, hogy nagyon sokan kívülről az egyháznak főleg nagyon… (Na jó, ezt értitek. Nem kell mindent kimondani.) Hogy azt mondják, hogy „Nulla önismeret, nulla csoportozás, nulla pszichó-izé, nulla…, mert láttunk ilyeneket, mind elszálltak, mind. A mese látnivaló, hogy nem egy pszichológus vitairata az egyházzal szemben, hanem ez évezredek óta tapasztalata annak, aki figyeli, hogy hogyan működik a lélek. Hogy igen, ez nem egyszer meg szokott történni. És látjuk, hogy a nőnek tulajdonképpen ez kudarcát okozza. (36:25)

Alá-fölé rendelő helyzet

Van itt egy másik nehézségünk. Ez pedig az, hogy egyrészt a nő nagyon nehéz helyzetbe kerül nem csak azért, mert az élet szerelem formájában számára ismeretlen tájakra viszi őt. Nagyon szép ez a szimbólum, hogy hajóút, ismeretlen vizekre evez. Hanem ő maga egyáltalán nem érti meg még a saját félelmeit, sem a saját vágyait. Nem, azoknak teljesen kiszolgáltatottan él. A férfi pedig ugyanúgy nem érti meg, hogy mi történt velük, hanem vissza akar menni az apjához. Nem történt valódi tudatosulás és megértés. És a nő azért is nehéz helyzetbe kerül, mert a férfi adta vissza neki az életet, és ezért lekötelezetté vált. Nagyon nehéz, mikor én az életemet odadobom neked, hajlandó lennék érted meghalni, és utána egy hatalmas morális fölénybe kerülök azzal szemben, akinek az életét megmentettem. Ez egy nehéz helyzet. Nagyon nehéz úgy egy társkapcsolatban lenni, hogy az egyik magát iszonyú magasra emeli, ő mindig türelmes, „Jó, hát kiabálj csak, ordítsál, ahogy szoktál, nyugodtan, nyugodtan. Látod drágám, ez az, amit én sosem tennék veled. De te csak csináld nyugodtan, látom hogy ez, ez…, látom, jó, hát ilyen vagy. Nem tudom, mondjuk vasárnap fogsz-e áldozni ezek után? Jó, egyébként a te dolgod, a te dolgod, én nem szólok bele. Mi a gyerekekkel ott leszünk a misén. Mi fogunk tudni úgy áldozni, hogy nekünk ez nem fog problémát okozni.” Egy kapcsolatban, amikor ilyen, hihetetlenül az élet hozta alá-fölé rendelő helyzet támad, úgy nehéz társkapcsolatban lenni. Ez furcsa lehet, és mégis, a léleknek van egy ilyen működésmódja, nehéz ilyen értelemben alávetettnek lenni, nehéz. Hogyha a királyfi nem veszi észre, hogy itt mi történik, és nem emeli magához, és nem megy oda, ahol a királykisasszony van, akkor ez az alá-fölé rendelő helyzet tönkre tudja tenni a kapcsolatot, akármilyen furcsán is hangzik. Tönkre tudja. És sokszor, emlékszem évekkel ezelőtt beszéltünk erről, hogy annak a félnek a felelőssége, akit megcsaltak. Ugye a mi világunkban főleg ez ilyenkor szokott megjelenni, ez az alá-fölé rendelő helyzet. Én vagyok például egy nő, akit megcsaltak. Ez azt jelenti, mikor kiderül, hogy én morális fölénybe kerülök a férjemmel szemben. Alá-fölé rendelő helyzetbe kerülünk, és ha megbocsájtok, ez még inkább így lesz. Ez kikerülhetetlenül így van. (40:00)

Most nagyon nagy kérdés az, hogy mit kezdek én ezzel a morális fölénnyel. Évekkel ezelőtt hosszan, legalább egy alkalmat szántam erre, hogy „Az áldozat felelőssége a kapcsolatban, a kapcsolatért”. Ugyanis sokszor nem a megcsalás az, ami a kapcsolat folytatását ellehetetleníti, hanem az áldozatnak az a morális fölénye, amit nem hajlandó többé elengedni. Ami újból és újból hivatkozási alappá válik. Egy olyan kikezdhetetlen, erős fegyver, amivel szemben a másik mindig vesztes lesz. Egy ilyen helyzetben hogy fogunk szeretkezni? Egy hatalmas morális fölénnyel élő valakivel hogy lehet szeretkezni? Nekem itt nagyon nagy kérdőjeleim vannak. Ezért óriási felelőssége van a kapcsolatért annak a valakinek, aki nagyon sajátosan áldozat lett, illetve aki morálisan fölénybe került. Őneki nem egyszer bizonyos szempontból nagyobb, vagy élesebb a felelőssége. Főleg akkor, hogyha az, aki elkövetett egy bűnt, valóban bocsánatot kér, és igyekszik jóvátenni a vétkét. Ilyenkor óriási felelősség hárul az áldozatra. Például a mi világunkban az áldozatnak a felelősségét teljesen az árnyékba toltuk, erről szinte sosem beszélünk. (41:50)

A nő tehát valószínű, hogy két dolog miatt is azt az utat választja, amit választ. Választhatna mást is, de itt látunk két motívumot. Az egyik: az élet – még benne persze rendezetlenül – fölszínre tör a szerelem formájában. A másik pedig: keres valakit, akivel valamiféle társhelyzetbe kerülhet. Sőt, nagyon érdekes, hogy jóval maga alá valót keres, ez nagyon érdekes, ez a párhuzam.

Akik befejeztétek a mesét, sokan úgy írtátok, hogy hajóskapitány. Ez nagyon érdekes, hogy miért gondoltátok, hogy hajóskapitány? Hajósról van csak szó. És látszik, hogy nem bírta el a lelketek, hogy a királykisasszony egy egyszerű hajóssal áll össze. Így van, a legtöbb mese befejezésben átírtátok hajóskapitánnyá. Nincs hajóskapitány a történetben, de nem bírtátok elviselni ezt, hogy a királykisasszony csak úgy egy úúú… Nem, legalább egy hajóskapitány. Látjátok, ez történt velünk. (43:05)

Tulajdonképpen itt a nő a személyiségfejlődésnek egy nagyon fontos lépésére szánhatja és szánta is el magát, ami azonban a kapcsolat tönkretételével fenyeget. A férfi pedig semmit nem okult a történetből, szimbolikusan megy vissza az apa világába. Nem kezdik el kidolgozni ezt az új világot, vagy életet, hanem megy vissza oda. A bukásuk ebből a szempontból szimbolikusan törvényszerű. Nem tudom, hogy fáj-e nektek ez, vagy biztos van olyan, aki csak azért nem megy el, mert nagyon bent ül, s azt mondja: „Na ha még tovább folytatja ezt az erkölcstelen dumát, soha többet nem jövök, ez az erkölcstelenségnek ez a rejtett propagálása. Ez egy pap?” Most azonban éppen azt tesszük, amiről hónapokon keresztül beszéltünk, hogy megnézzük, hogy az árnyékban milyen érték van. Hogy van-e ott valami érték? Hogyan látnánk, hogyan próbálhatjuk mi integrálni azt az értéket ami nagyon is a mi kultúrkereszténységünkben az árnyékban van? Megtörténik tehát a bukás, azt is mondhatnánk, hogy egy rettenetes konfliktus ez a férfi és a nő között. És itt mondanék megint két szösszenetet. (Hú, az idő! Jaaj!) Két szösszenet. (44:35)

A veszekedés: a szorongástól való szabadulás

Nagyon gyakran egy társkapcsolatban a veszekedéseknek a nem tudatos motívuma tulajdonképpen a félelemtől és a szorongástól való szabadulás. Nem jutok el a vágyig, nem jutok el a félelemig, de van bennem egy nem tudatosult szorongás. Hát a szorongás az tudatosul, csak hogy mi van mögötte, abból semmi. És hogy föloldjam a saját szorongásomat, ezért inkább veszekszem, inkább támadok. Például, amikor a férfi nem elégíti ki a szükségleteimet, nem figyel rám eléggé. Pontosan tudja, hogy az én szeretetnyelvem a minőségi idő. „Az én szeretetnyelvem a minőségi idő!” Nem az enyém, csak mondom. A minőségi idő, és nem kapok belőle. Mit tesz a feleség? Nem a mély vágyát hozza elő, és azzal kezd valamit, nem a félelmét mondja el a férjének, hogy „Egyre rettenetesebben aggódok, mi lesz így velünk? Én félek, féltem a kapcsolatot, félek. Érted ezt? Félek, nem tudom, ez hogy lesz így. Félek, mert itt van valami nagyon fontos, és te ezt egyáltalán nem látod, vagy nem értetted még meg. Én ettől most már…, ez belőlem előhoz sok mindent. Félek.” Hát lehet, hogyha nyolcszor elmondom ezt egy férfinek, talán meghall belőle valamit. De se a vágy, se a félelem. Mi az, amit a nő kommunikál? A haragját, az indulatát. Ugye, a harag és indulat. A férfi pedig természetesen a haragig jut csak el, és arra válaszol. És mit csinál? Védi magát. Akkor itt van két ember, aki fél, és közben egymást szapulják. Szép játék. Mind a ketten egyre jobban félnek, és egyre jobban küzdenek, veszekednek, harcolnak, és egyre jobban a saját szorongásukat a haragjukkal oldják. Ennek a mesének van, és lehet egy ilyen látása. Nem jutnak el a mélyvágyig, sem a félelemig, beindul valami, s akkor csihi-puhi. (47:10)

Alacsony önbecsülés

A másik, ami sokszor a veszekedésnek a dinamikájában ott van, és ez utalás az előző gondolatokra is, hogy a legtöbben ma Magyarországon alacsony önbecsüléssel érkeznek a társkapcsolatba, és labilisak. Bármikor úgy érzik, hogy ami biztosnak tűnt, az kicsusszanhat alóluk. Mi történik, ha alacsony az önbecsülésem? Hmm. Alap esetben meg akarom erősíteni. Látjátok, ezért érdemes ide járni. Ez egy nagyon-nagyon okos dolog volt most. Alacsony az önbecsülésem, meg akarom erősíteni. Hogy lehet úgy megerősíteni az önbecsülésemet, hogy tulajdonképpen nem kell érte dolgozni? Úgy van. Leértékelem a társam. Nem kerül semmibe. Elég jó módszer. Tehát elkezdek veled veszekedni, leannyizlak, lebecsüllek, „Hogy lehetsz ilyen? Nem tudsz már…, egy pirítóst nem tudsz megcsinálni? Hát drágám gyere, megmutatom, hogy készül a pirítós. Figyelsz? Már ahogy elkezdted, nem volt jó.” Ma Magyarországon a legtöbb embernek gyönge és irreálisan negatív önértékelése van, bekerül egy társkapcsolatba, és él valakivel, akivel kapcsolatban sem a mélyvágyig, sem a félelmekig nem jut el, de oda eljut, hogy „Na, akkor…!” Itt megint azt a logikát látjuk, amit nem egyszer látunk, hogy ez jó nekem, de tönkreteszi a kapcsolatot. Az, hogy jó nekem, persze nagyon idézőjelesen jó, pillanatnyilag jó. Hát ha valakit cikizek, kritizálok, az pillanatnyilag jó. (49:30)

A férfi és a szolga

A férfi és a szolga között is történik valami fontos dolog. A mese azt mondja, a férfi is valamiképpen birtokába kerül valami baráti kapcsolatnak. Eddig csak azt hallottuk, hogy apa-fia, király-királyfi, vagy király és fiú kapcsolat, s egyszer csak van egy fiatalember, meg egy szolga. S a szolga hűséges ehhez a fiatalemberhez, aki történetesen királyfi. Itt is kezdődik valami személyiségfejlődés. De a mesének a fordulata nagyon fájdalmas. Mégpedig azért, mert a személyiségfejlődés sem a férfiben, sem a nőben nem tud igazán, igazán mederbe terelődni, főleg olyan mederbe nem tud terelődni, ami a kapcsolatnak javára tud lenni, hanem egy másik mederbe terelődik. ÉS a válasz, az öreg királynak a gyilkos parancsa, indulata. Ez pedig mit jelent? A mese visszatér oda, ahonnan elindult: „Rendnek kell lenni. Aki megcsalta, az pusztuljon!” Kapaszkodhatunk ebbe, hogy „aki megcsalta, pusztuljon”, mi lesz a kapcsolattal, mi lesz a gyerekekkel? Én most nem erkölcstelenségre buzdítok bárkit, csak az árnyékból előveszem ezt a témát. (51:10)

Mese-befejezések

Elérkeztünk oda, hogy nézhetnénk, hogy fejeztétek be a mesét, azt hiszem, elérkeztünk ide. Emlékszem, két instrukciót mondtam. Az egyik: ne legyen happy end. A másik kérés az volt, hogy de tudjatok benne hinni. Tehát úgy fejezzétek be, hogy ne legyen egy ilyen nagyon olcsó happy end, mert abban ti se hisztek, de olyan legyen, amiben hinni tudtok. Nagyon érdekes befejezéseket kaptam, néhányat elolvasok, illetve idézek.

Van, aki úgy fejezte be a mesét, hogy ha minden úgy marad, mint volt, akkor miután megölette az öreg király a királylányt és a hajóst (nem kapitányt, hajóst), utána a férjen is betöltötte a törvényt, vagyis őt is utána küldte a tenger habjaiba. Hiszen a törvény az törvény, nem változott meg. Érezhető, hogy ha ezt így fejezzük be, ez a törvény totális diadala az élet fölött. De hát valami egészen emberfeletti diadal. Na jó. Egy másik befejezés, hogy amikor meghal az öreg király lánya, és a hajós, aki nem kapitány, az öreg királyt esztelen indulat szállja meg, leöleti a fiút és a szolgát, hogy megkaparintsa az élet három levelét. Ez nem happy end, hinni azonban nem szeretnék benne. Na most, ha megengeditek, akkor néhány rövid befejezést elolvasok. Sok-sok érkezett, hosszak, jók, érdekesek, na most, ezt mondja. (53:30)

„Hát én most ezzel a három levéllel útnak indulok, és megkeresem a szárnyas farkast (Tapasztalt keddi alkalomra járók… így találkozik két mesemotívum.) – mondja a királyfi – aki vagy kettéharap, vagy nem, de ahhoz nekem is lesz pár szavam. Utam során pedig addig is, míg rátalálok a szárnyas farkasra, gyógyítani fogok. Mindenkit meggyógyítok, akivel találkozom, és kéri. Hűséges szolgám, Bence (Egy újabb motívum.) továbbra is társam leszel-e kalandjaim során?” Bence némán rábólintott. „Drága volt márkám, vétked fölött én szemet hunyni most nem tudok. (Ez most egy vallomás. Nem az enyém, csak…) de halálodat egyáltalán nem kívánom. Félrelépésed leoldja rólam a régi, ostoba megállapodásunk kötelékét. Sokkal inkább kívánom, hogy légy boldog azzal, akit szívedből igazán szeretsz, de előtte alaposan gondold át a házasodási föltételeit. Ha zsarnokian teljes önfeladást kívánsz társadtól, abból semmi jó nem származik, abba mindnyájan belepusztulunk.” – „Drága királyom! Törvényességed feddhetetlen, de a kegyelem hiányzik udvarodból. Nem csodálom, hogy leányod ilyen furákat gondol a házasságról. Az életet ugyan a törvények tartják fönn, de az életet magát mindannyian kegyelemből kapjuk. Azt kívánom, légy a jövőben irgalmasabb, kegyelmesebb, bölcs király!” – „Hajóskapitányom! (Nem kívánt rész törlendő.) Csalódásom mérhetetlen, de megértem botlásod. Annak idején engem is elbűvölt ugyanaz a szirén, kinek dalától halálos mámorban fürdesz. (Jaj, de könnyű nevetni más meséjén!) Kívánom, hogy ébredj föl még idejében!” Ezzel a néhai volt királyfi vándorbotot fogott, és tarisznyájában a három zöld levéllel, Bence kíséretében útnak indult. A fűben két kígyó siklott utánuk. (Hmm. Értékes mese. Nézzük csak. A következő… ez volt a leghosszabb, a többi rövidebb lesz, remélem, érdekel titeket.) (56:30)

A királylány föltámad, de a kiabálásukat senki sem hallja meg odakint. Sorsukkal megbékélnek, és azt a pár napot, amíg még életben vannak, a kriptában egymás karjában töltik. (Egy piciny Rómeó-Júliás beütése van ennek a mese-befejezésnek.) Néha ugyan dörömbölnek az ajtón, hisz alapvetően élni akarnak. Segítség nem érkezik, ajtó nem nyílik, de ők nem esnek pánikba. Tudják, már csak pár napjuk van együtt, azt beszélgetéssel töltik. Mikor már járni sem tudnak, átkarolják egymást, és így halnak meg.

Olyan, tudjátok, érdekes ez, hogy azt hiszem, erre mondják azt egyáltalán nem közhelyszerűen, hogy az egyik szemem sír, a másik nevet. Ténylegesen, ahogy olvasom ezeket a befejezéseket, érezzük, hogy hol bicsaklik meg a befejezés, ugye, hogy hol nem ad választ valami nagyon alapvető dologra, akkor ezen elkezdünk nevetni. Én legalábbis így vagyok vele. De közben meg van benne valami nagyon gyönyörű szál, mert van benne. Ugye, és milyen érdekes ez a kettősség, hogy milyen nehéz egy mesét úgy befejezni, hogy valahogy ott a dolgok valahogy, valahogy, egy igazi mesei fordulattal a helyükre tudjanak kerülni. De nem könnyű befejezni így egy mesét! Nagyon nem könnyű, és tudjátok miért nagyon izgalmas ez nekem? Mert hogyha hosszú töprengés után sem tudjuk a mesét úgy befejezni, hogy az ne legyen alpárian happy end-es, de közben ne legyen „patakokban foly’ a vér” Shakespeare-es, hanem valahogy olyan, amiben hinni tudunk. Tehát ha hosszú idő töprengése után se könnyű szabadon befejeznünk így egy mesét, akkor mi van velünk? Nem megrendítő ez? Hogy éljük akkor az életet? Hogy itt van, itt van egy mese, egy helyzet és azt mondom: befejezheted, ahogy akarod. Ne legyen irreális, tudjál benne hinni. És nem is könnyű befejezni. Nekem ez nagyon-nagyon elgondolkodtató, nagyon. Úgyhogy folytatom. (59:30)

Én ott folytatnám másként, hogy a királyfit és a hű szolgáját a király előszólítja a rejtekből. Amikor a hazug mesét előadó királylány meglátta a férjét, azon nyomban összeesett és meghalt. Nagy volt a döbbenet, az öreg király is megrendült. Bár korábban azt a gondolatot forgatta magában, hogy halálra adja csalárd lányát és a hajóst. A szomorú jelenetet látva előlépett a szolga, és azt mondta: „Uram, királyom! Van egy lehetőség, hogy lányod újra éljen, a királyfit is ez mentette meg.” „Tedd meg, amit tudsz!” – mondta a király. Ekkor a szolga rátette a halott királylány szemére és szájára a három levelet, s az tüstént életre támadt. Mindenki nagyon elcsodálkozott. „Lányom! – mondta neki a király – Bár korábban gaztettedet hallva halálra akartalak titeket adni, úgy döntöttem, hogy választás elé állítalak. Választhatsz, hogy királykisasszonyként, vagy hajósfeleségként akarsz tovább élni, föltéve, ha a királyfi illetve a hajós elfogadja a választásod.” (Itt egy mediációs ülésbe csöppentük be.) Tanácstalanul nézett maga elé a királykisasszony, hiszen sem a királyfit, sem a hajóst nem szerette. (És ez a mesei fordulat!) Tanácstalanul nézett maga elé a királykisasszony, hiszen sem a királyfit, sem a hajóst nem szerette, hanem a szolga iránt lobbant lángra. (Látjátok, az élet azt az utat tapossa, ami neki tetszik. Azt mondja…) Azt gondolta magában, majd csak megleszek valahogy a királyi udvarban, és bűnbánó arccal a királyfira nézve jelezte, hogy őt választaná. De a királyfi, akit szintén a három levél keltett életre, s akiben szintén ugyanazon hatást keltett, mint legelőször a királykisasszonyban, azt felelte: „Én inkább hazamegyek édesapámhoz, sokat tanultam, találok magamnak megfelelő párt. (Vagy pártot.) Nem maradt más a királykisasszonynak, mint a hajós, aki még azzal a szenvedéllyel szerette őt, mint amit akkor érzett, amikor a királyfit a vízbe dobták. Ő nagyon megörült, hogy megmenekült a haláltól, és elnyerte a királykisasszony kezét. „Rendben van, fiam – mondta a király a távozó, immár nem királyfinak – menj haza, gazdagon megjutalmazlak, hű szolgádat is megtarthatod.” – „Köszönöm, király uram, ha megint jön az ellenség, csak üzenj nekem.” Lányához és a hajóshoz fordulva azt mondta: „Áldásom rátok, találjátok meg a boldogságtok!” Ők pedig azóta is keresik. Kérem szépen, ez a mese-befejezés a végén komoly arány-érzékről tesz tanúbizonyságot. (63:10)

Azt hiszem, ezeket akartam elolvasni. Volt még itt sok jó, de hát… mégis csak. (Hű, szalad az idő! Jaj! Elmondom akkor a saját verziómat. Nem lesz ez se jobb.)

Meghal a királykisasszony, és behelyezik ugyanabba a kriptába, szakasztott ugyanabba, mint annak előtte. Eltelik az első éjszaka, s mindenki nyugodtan alszik, s egyszer csak, ahogy fölvirrad a nap, bűnbánó arccal a szolga odalép a királyfihoz, és azt mondja. „Uram, királyfim, én nem tudom, hogy történhetett, de a három levélből, az élet három leveléből valahogy egyet elvesztettem.” Hát, a királyfi csúnyán néz a szolgájára, de hát mert hűséges volt a bajban, megbocsájt neki, s a második éjszaka is álomra hajtja a fejét ő, meg az öreg király, mint akik jól végezték dolgukat. Mígnem, ahogy reggel fölkel a nap, máris kopogtatnak a királyfi ajtaján, s megint a szolga az. Tipródik az ajtó előtt, szinte maga se tudja, hogy hogyan hozza szóba, pedig hát a jövetele mégiscsak valamiért van, és azt mondja: „Uram, királyfim, mármost szólni is alig merek előtted, de talán, talán bizony elloptak egy másik levelet is, mert bizony nem találom. Az elsőt talán én elvesztettem, de a másikat már biztos, ellopták, mert uram, királyom, én bizony virrasztottam a két levél fölött, és mégis már csak egy van.” Hát, a harmadik nap is lemegy a nap, s valahogy nyugtalanná válik a királyfi, nem alszik már olyan jól, mint az első, meg a második éjszaka. S aztán egyszer csak, egyszer csak hirtelen, mint hogyha valami világosság gyúlna benne, fölébreszti a szolgáját, elkéri tőle az egyetlen megmaradt levelet, s azt mondja: „Ez az utolsó éjszaka, a harmadik, hogy még valamit tehetek érte. De mármost nem azért, mert ez bármiféle törvény lenne, hanem valami másért, amit magam sem tudok, hogy mi. Mert én ilyet még nem is éreztem.” Ezért aztán a megmaradt egy levelet ráhelyezi a királykisasszony szívére. Nem a szemére és a szájára helyezi, hanem a szívre. Hát, ott van jó helyen az a levél. Fölébred a királykisasszony, szakasztott ugyanazt kiáltja: „Istenem, hol vagyok?” Azt mondja a királyfi: „Itt vagy, énvelem.” Mire a királykisasszony zokogni kezd, és azt mondja: „Bizony, megérdemeltem a sorsom, bizony méltán bűnhődtem. De most mondanék neked valamit, királyfi. Teérted elhagynám ezt az országot. Nem akarok én királynő lenni, még csak királykisasszony se. Tudod, egy vágyam van, szeretnék a feleséged lenni.” Hát, a királyfinak a szeme sarkából kicsöppen valami. Ő még ilyet sose érzett, de valahogy, ahogy belenéz a királykisasszony szemébe, aki már nem is királykisasszony, egyszerűen csak egy nő. Jé, egészen egyszerűen olyan, mint sok-sok más, és mégis van benne valami, amit a királyfi meg se tud fogalmazni, de amit nagyon lehet benne szeretni. Ezért aztán, még akkor éjszaka, hogy az öreg király észre ne vegye, amijük csak maradt, a bölcs szolga segítségével kereket oldanak. Talán még ma is mennek, csuda tudja, hol járnak. (67:10)

Igen, elhangzott egy mély sérelem, hogy ez egy gusztustalan happy end. Ebben tudok hinni, Péter. Szóval… elmondok akkor egy történetet. Nem akarnék vitatkozni ezzel, hogy ez egy happy end… Csinálja valaki utánuk! Se lakás, se állás, se örökség, se haza. „…” Igen, kétszer. Jól van, jól van, megértem az elégedetlenségeteket. Elmondanék akkor egy záró valamit.

Pöttyös mise volt nálunk, s a pöttyös misén azt kérdeztem a gyerekektől: „Gyerekek, szokott-e veletek olyan lenni, hogy nagyon nyugtalan a szívetek? Nagyon nyugtalan, és szorongtok, és féltek, és nincs benne béke. Kinek az arcát képzelitek magatok elé?” Nagyon szép válaszok születtek, hogy a gyerekek kinek az arcát képzelik ilyenkor maguk elé, és utána olyan játékot játszottam velük, hogy leírtam, hogy valakinek mi tükröződik az arcán, s a gyerekeknek meg kellett mondani, hogy mit néznek, vagy kit néznek. Azt mondtam: „Képzeljétek el, van egy asszony, és egészen-egészen nagy szeretettel és egy nagy odaadással, egészen-egészen belefelejtkezve tekint valakire, s közben mosolyog. Kire nézhet?” S akkor azt mondták persze rögtön, hogy a kisbabájára néz. Akkor azt kérdeztem: „Egy fiatalember, délceg ifjú, és a fiatalember pedig úgy néz valakire, mint hogyha el lenne varázsolva, mint ha meg lenne babonázva, mintha az egész világon semmi más nem lenne, csak az a valaki, akit ő néz. Mit gondoltok, kire néz ez a délceg ifjú?” S tudjátok, mi volt az első válasz? Hogy a feleségét nézi, ezt mondták. Nem is a szerelmét, na a szeretőt azt pláne nem, mégis csak templomban vagyunk, a feleségét nézi. Hát, azért ez nekem nagyon tetszik. Látjátok, az 5-6-7 éves gyerekek még azt mondják, hogy az a délceg ifjú a feleségére tekint úgy. (70:35)

Úgyhogy én ezzel most be akarom zárni, és a következő alkalommal tudom, hogy lesznek kérdések. A kérdésekre próbálok majd reagálni, valamit mondani. Tudjátok, válasznak ne tekintsétek, amit mondok. Valamit, ami eszembe jut róla, fogok mondani. De még a témánkat szeretném lezárni. Az azt jelenti, hogy arra legalább még egy 20-30 percet szeretnék szánni, azért, hogy valahogy legömbölyítsük ezt az évet. Hmm. Nagyon köszönöm a figyelmeteket, köszönöm. (71:15)

0000# Isten hozott benneteket, nagyon köszöntök mindenkit!
0004# (Igen, majd bejön a hang is. Minden tiszteletem a tiétek, de nem tűröm be. Eredetileg be akartam tűrni, hogy
0013# amikor megérkezek, betűrt pólóban pompázzak előttetek, és ez némiféle tisztelet jeleként érkezhessen el
0022# hozzátok, de ahogy beléptem, rájöttem, hogy nem. Nem, és mély örömmel tölt el, hogy vissza tudom idézni a
0031# tavalyi nyaramat, amikor az általatok kapott kamionos pólóban nyaralhattam nagy lyukacsokkal. Megvan, már alig
0040# várja, hogy fölvegyem. De jó, örülök, hogy itt vagytok, meg szeretem ezt a helyet. Szeretem, jó, jó itt. Na
0050# most.)
0050# Verena Kast: A kígyó három levele - ismétlés
0054# Egy gyors ismétlés a meséről. Nem mondom el még egyszer a mesét, semmiképpen. A kígyó három levele. Egy picit
0063# azonban, hogy ráhangolódjunk, melegedjünk, nézzük meg, tényleg csak néhány fontos szempontot idézzünk föl, hogy
0073# mi minden megfontolásra jutottunk eddig. Eljutottunk oda, hogy van egy főhős fiatalemberünk, aki később királyfi
0082# lesz, akinek nincsen édesanyja ebben a mesében. Ez azt jelenti, hogy úgy tűnik, nagyon erős a férfivilágban, a
0092# férfi örökség az nagyon kész benne, a női világban azonban bizonytalanul tájékozódik, nincsen kidolgozott
0101# öröksége, és ennek a hiányai mindaddig egyáltalán nem jelennek meg, ameddig fegyvert forgathat a haza védelmére.
0110# Addig minden úgy tűnik, hogy a lehető legjobban halad, és azután pedig, amikor ő az egyetlen kérő, aki hajlandó
0120# vállalni azt a megpróbáltatást, hogyha a felesége előbb hal meg, akkor ő utánahaljon. Tulajdonképpen ezt még
0129# mindig abból az általa ismert férfivilágból jövő férfilogikával teszi meg, hogy "ki más is lehet az mint én",
0138# ténylegesen "egy életem, egy halálom", én ebbe most beleeresztem magam.
0145# 
0145# A nagy rendszerek az ifjú emberek idealizmusából táplálkoznak. Beleértve az egyházat is pl. Hogyha nincsenek
0154# fiatalok, akik jó örökséget hoznak az apai világból, abban jól megvetették a lábukat, és ennek kapcsán tudnak
0163# lelkesedni, sőt az életüket valamiképpen adni ezekért az ideálokért, például a hazájukért, az egyházukért, a
0172# nemzetükért, és így tovább, akkor mindaz a nagy összefüggés, amiben élünk, nem mehetne tovább. Nagyon nagy
0181# dolog, hogy fiatalemberként tudunk lelkesedni, és tudunk valamit annyira idealizálni, hogy akár az életünket is
0190# odaadjuk érte. Ez nagy dolog. Nagyon veszélyes, hogyha a fiatalembereknek ezt az idealizmusát kizsákmányolják,
0199# bárki is és bárhogyan. Minden esetre itt a fiatalember jól megvetette a lábát a férfivilágban, ezért nem annyira
0209# ebbe a nőbe szeret bele, inkább a próbába, inkább a kihívásba, mert ez a terület ismerős neki, és ebből a
0218# szempontból szeretne diadalt aratni itt is, mint a harcmezőn. Akkor láttuk az ifjú feleséget, a
0226# királykisasszonyt, hogy ővele pedig mi történik, hogy ő is az apai világ befolyása alatt áll. Őróla a mesében
0235# egyetlen finom utalás sem arra nézve, hogy megszerette volna ezt a fiatalembert. Nem hangzik el utalás, csak az,
0244# hogy megházasodtak, és aztán megházasodás után valamikor bekövetkezett az ő halála. Itt akkor arról beszéltünk,
0254# hogy mennyire nem mindegy, hogy én egy szabálynak, törvénynek köteleződök-e el, vagy pedig egy másik személynek.
0263# Hogy téged szeretlek, vagy egy törvényt és egy szabályt követek és tartok meg.
0270# Egyébként, ha megnézzük a másik oldalról, ennek is van létjogosultsága. Az élet néha úgy tud továbbmenni, hogy
0279# azt mondom: "Érted ezt nincs kedvem megtenni. A törvény elég fontos nekem." Hogy ennek is van létjogosultsága.
0288# Igen, néha pedig ez a személytelen dimenzió az, ami egy kapcsolatot tovább tud vinni. Igen, ez néha így van, de
0298# a mese sohasem minden árnyaltságot és gazdagságot hozó történet, hanem mindig egy nagyon sajátos logikára jár.
0307# Ez a mese pedig arra a logikára jár, hogy azt látjuk, hogy itt nem a férfibe szeret bele ez a nő, hanem sokkal
0316# inkább az apai világból hozza a norma- és a szabálykövetést, és az, ami kívülről valami gyönyörű értéknek tűnik,
0326# hűség, önátadás, együtt halni valakivel, az nem annyira egy másik személy felé való szeretetnek a
0334# megnyilatkozása. Egyszerűen inkább valami törvénytisztelet. És mögötte mi áll? Két dolog. Sok félelem, "Lesz-e
0343# valaki a halálban velem?" Ez egy nagyon mély félelem. Jézusnak az alakja egy hihetetlenül - ha szabad így
0352# mondanom - forradalmian új koncepciót hoz a halálfélelem témájában. Mert az embernek van egy ősi félelme, az ősi
0361# félelem így szól: egyedül kell meghalnom. De azután megerősíthetjük magunkat azzal, hogy majd valaki fogja a
0370# kezem. Milyen sokszor ismételt motívum amerikai filmekben, hogy két rendőr üldöz ötven rosszat, és az egyik
0379# halálos lövést kap, és a másik abbahagyja a rosszak üldözését, és azt mondja, hogy: "Nem lesz baj." Ismerős ez a
0389# motívum? És bár két ötszáz kilós debella ember, mégis megfogja a másik kezét, belenéz a szemébe, és azt mondja:
0398# "Nem lesz baj."
0400# 
0400# Ez egy motívum arra, egy válasz arra, hogy milyen mély félelmünk tud lenni attól, hogy amikor meghalunk, egyedül
0408# leszünk. Azután a hitünkben, mindenféle emberi hitben milyen erősen meg tud jelenni az a motívum, hogy majd a
0417# halál után együtt leszünk. Hogy majd a halál után végül valami beteljesedik, és végül ott találkozunk. Nem csak
0426# a kereszténység sajátja. De azzal, hogy Jézus meghal a kereszten, és átmegy a halálon, ez egy nagyon sajátos
0434# üzenetet hordoz, és képvisel a mi félelmünkre. Ez pedig az, hogy lehet, hogy amíg meghalok, lesz mellettem
0443# valaki, a halál után lesz velem valaki, a halálban vagyok egyedül. És hogy azzal, hogy Jézus meghal, és átmegy
0451# ezen a folyamaton, egyszer csak tulajdonképpen ezt a nagyon sajátos űrt, hogy addig is talán lesz velem valaki,
0460# utána is, de pont benne nincsen mellettem senki, ezt ő betölti. Elhangzik egy nagyon sajátos ki nem mondott
0469# ígéret is: igen, én a halálban IS veled vagyok, nem csak előtte, nem csak utána, benne is. De ezt nem akarom
0477# ragozni, csak azért akartam idehozni, hogy milyen nagy félelme lehet ennek a királykisasszonynak. Hogy azt
0486# mondja, hogy: "Muszáj, hogy velem haljál te is."
0490# 
0490# Közben a másik motívum egy nagyon erős vágy. A nagyon erős vágy pedig arra vonatkozik, hogy talán mégiscsak
0498# lehetséges, hogy valakivel egyesüljek, valakivel egy legyek. Hát, ha valaki velem hal, talán ennél mélyebben el
0506# se tudom képzelni azt, hogy hogyan tudnánk egyek lenni. De a királykisasszony csak egy nagyon mély vágyat
0514# tapasztal, az egyáltalán nem tudatos benne, még a félelem sem tudatos benne, az elvárás az tudatos. Ez a része
0523# tudatos, mint megannyi társkapcsolatban. Nem tudatos a mély vágy, de még csak a félelem sem, ami tudatos, az az
0531# elvárás. Majd erről úgyis szeretnék beszélni.
0535# 
0535# A fiatalembernél pedig azt látjuk, és akkor már ott vagyunk a halál utáni pillanatokban, hogy egyszer csak
0543# valamire érzékennyé válik. És amire érzékennyé válik, az már a női világ, ez pedig az, hogy elkezd szemlélődni.
0552# És észreveszi a kígyót, és észreveszi, ahogyan a kígyó jön, és hozza az élet három levelét, és meggyógyítja a
0560# halott kígyótársát. Ha azzal is a férfilogika alapján bánna el, a második kígyót is agyon kellene csapnia. De a
0569# másodikkal már nem így jár el, ez egy óriási nagy különbség. Ott már csak figyeli, hogy mit tesz a kígyó, és így
0578# jut valami új készségnek a birtokába. Mégpedig, hogy életet tudjon adni a feleségének.
0585# 
0585# Itt megint megállnék egy pillanatra, van itt egy másik fontos témánk. Amiről a mese nem beszél, sokszor az is
0593# nagyon fontos. Itt pedig emlékeztek, tettem egy utalást erre, hogy nem születik gyerek. Azt mondja a mese:
0602# "...igen, és aztán így éltek, és éltek, mígnem aztán halálosan megbetegedett a királykisasszony, és meghalt."
0610# Kimaradt az a fázis, hogy gyerekük legyen. Ez szimbolikusan nagyon jól mutatja azt, így is mondhatnám, nem
0619# tartanak ott. Egyszerűen a mese kifejezi, hogy ők nem tartanak még ott. Előbb van az elakadásuk. Tulajdonképpen
0628# a közös világuk nem is alakult ki. Amikor meghal a királykisasszony, és a királyfi az életnek a három levelét
0636# ráteszi a két szemére meg a szájára, ott kezd valami közös világ kibontakozni. Előtte tulajdonképpen nincs igazi
0645# benső világ, és itt hoztuk ezt a különbségtételt, hogy más az meghódítani egy nőt, és más az megérteni,
0653# megérezni és megszeretni valakit, akivel egy közös világot kezdünk el teremteni. Az más. És aki csak a
0661# férfivilágból jön, férfiként, és nincsen egy anyai világból jó öröksége, ő a nőt meghódítani és lenyűgözni
0670# akarja, és ez sikerül is neki. De a következő lépés nincs meg. És egy nő, aki szintén elakadt a saját női
0678# világával való kapcsolatában, ő sem tudja azt adni, amitől egy férfi egy közös világban ővele tudna lenni.
0687# (Ezért most elindulok. Ú, egy kicsit olyan nyögve nyelős, de most már mindjárt új anyagok jönnek.)
0695# 
0695# Egy nagyon fájdalmas fölismerésem lett nem olyan régóta, ami azt jelenti, hogy pár éve. Úgy szalad az idő. Ez a
0705# nem olyan régen hozott fájdalmas fölismerésem pedig az, hogy mindig arról beszéltünk, meg arról gondolkodtunk -
0715# mert gondolkodunk sokat - hogy a férfiak nem értik a nőket, és a nők ezt nagyon nehezményezik. Ugye így van? Hát
0725# ez nem igaz, hogy nem értetek bennünket, hogy UFO-knak tartotok. A nehézség szerintem ennél mélyebben van. Mert
0735# ha csak a férfiak nem értenék a nőket, a nők még egész jól ellennének. A nők azért nincsenek egész jól el, mert
0745# magukat nem értik. És nem véletlen, hogy a mesében a nő beavatása valahogy azzal jár együtt, hogy a nőnek
0755# egyszer csak egyedül kell maradni valamiképpen, nem támaszkodhat egy férfire, ennek okán nem mondhatja azt, hogy
0765# "Azért vagyok boldogtalan, mert nem értesz meg, és nem szeretsz eléggé.", és ezért a női beavatásnak mindig egy
0775# kulcsmomentuma az a magány, ahol a nő vagy elkezdi megérteni magát, és az ő saját női világát, vagy nagyon
0785# kiszolgáltatott marad egy életen keresztül és sosem válik igazán felnőtt nővé, és ezért nem tud igazán társ sem
0795# lenni. Ezért a ma világában ez az én papi morzsám, hogy a nők legnagyobb nehézsége az, hogy magukat nem értik,
0805# és ebből nagyon sok zűrzavar támad. Könnyebb ezt úgy megélni, hogy "Mennyivel jobb lenne az élet, ha te értenél
0815# engem.", de magad helyett egy férfi nem érthet téged. Ez a felnőtt nővé érésnek egy kulcsmomentuma, mikor erre
0825# valaki rájön. Pontosan ugyanúgy, mint ahogyan a megbocsájtásban is van. Megbocsájthat az, akivel szemben bűnt
0835# követtem el, megbocsájthat Isten, de van egy harmadik lépés, hogy én megbocsássak magamnak. Isten nem tud nekem
0845# megbocsájtani magam helyett. Tehát Isten megbocsájt, és utána énnekem is meg kell bocsájtanom magamnak. A nőknek
0855# ma nagyon nehéz, nagyon, mert a nők kollektív értelemben sosem voltak még ilyen nehéz helyzetben, soha. Egy
0865# annyira nehéz helyzetben vagytok, hogy leemelem a kalapom előttetek. (Hát nem is tudjátok megoldani. Ezt, ezt,
0875# ezt nem bírom ki. Ez mikor múlik el belőlem? Szóval... na most. Ott ragadtam le, hát ez az utolsó alkalom a
0885# témára... mert az utolsó alaklom, ami 31-én van, akkor már a kérdésekre válaszolok. De már rájöttem, hogy
0894# kifogok én ezen a férfilogikán. Nem fogom befejezni ma. A kérdések rovására húzom még egy kicsit. Ooáá!
0904# Szóval...
0905# 
0905# Milyen nagy kérdés az ma, óriási kérdés... A jelenlegi statisztikákat, most a legfrissebb statisztikára... ha
0914# jól emlékszem minden hatodik házasságban, társkapcsolatban van probléma valamelyik fél meddőségével. Minden
0924# hatodikban. Még egy 15-20 évvel ezelőtt olvastam statisztikát, ott minden tízedikről volt szó, most minden
0933# hatodik. Hihetetlen nehézség ma, ahogyan szóltam, a nőknek ma nagyon-nagyon-nagyon nehéz. És hogy mennyire
0943# nehéz, ez abban is megtestesül, hogy nehéz megfoganni, hogy ma nagyon sok nőnek nehéz megfoganni. S akkor
0952# elkezditek járni a kálváriát, egy év és két év és öt év és nyolc és tíz, és nagyon sokan lobogtatják az orvosi
0962# papírokat, hogy nincsen semmi baj. De akkor mi van? Itt érdemes például a pszichoterápiából hozni egy
0971# megdöbbentő tapasztalatot. Ez pedig az, hogy nagyon sokan akik funkcionális meddőségtől szenvednek, orvosi
0980# segítséggel mégiscsak meg tudnak foganni, mégiscsak gyereket szülnek, és utána jönnek terápiára azért, mert nem
0990# tudnak a gyerekükkel mit kezdeni. Mert nem volt véletlen az, amiért nem tudott megfoganni. És mert nem volt
1000# véletlen, még nem tartott ott, ezt biológiai ügyességgel át lehetett hidalni, tehát egy problémát átugrottunk, a
1009# személyiségfejlődés ott nem történt meg, és ugyanez a probléma most már az élő gyerekkel jön elő. A
1018# legmegrendítőbb, fájdalmasabb példát most elmondom nektek, de olyan, hogy rosszul vagyok, ha rágondolok, ezért
1028# inkább elmondom.
1030# 
1030# Azt mondta egyszer egy anya a saját gyerekének, aki a lombikbébi program kapcsán foganhatott és születhetett
1042# meg. Nem egyszer mondta, ezt sokszor, mindig, amikor igazán nem volt megelégedve a saját gyerekével, akkor ezt a
1055# következő módon adta tudtára: "Te csak egy 'kális gyerek vagy! Te ne beszélj, egy 'kális gyerek vagy!" Utalás a
1067# Kaáli Intézetre. Ez számomra olyan szívfacsarítóan megrendítő, hogy ezt... nem, tényleg, elakad a szavam.
1080# 
1080# Meddőség
1080# A pszichoterápiás tapasztalat megrendítő tapasztalatokat hoz, hogy valaki, aki valójában nem tart ott belül,
1090# hogy gyermeke születhessen, és itt van egy komoly elakadás, hogyha átugorja ezt a problémát, a probléma attól
1100# nem oldódik meg, és ezt próbáltam most kifejezni. Akkor most minden együttérzésemet latba vetve egy picit erről,
1110# hogy ebben a mesében is a nő nem fogan meg, nem szül gyereket. Nem történik meg, egyszerűen nem tart ott. Nem
1119# tudjuk, hogy ő nem tart-e ott, vagy a kapcsolat, föltehetően egyikőjük sem tart ott. Ma ennek a mesének a két
1129# főhőse titokban nagyon sok pénzért menne el a Kaáli Intézetbe. "Nem, nem tudjuk, miért nem születik gyerek,
1138# pedig nagyon jól indult minden. A férjem egy nagyon sikeres valaki."
1145# 
1145# 1. (Itt csak ilyen villanásokat akarok mondani.) Például az elakadás ott történik, hogy nincsen elrendezve
1152# belül, nincsen megbecsülve a női természet. Emlékeztek, erről is beszéltünk, hogy a külső-belső természet
1160# útjára rátalálni. Hogy egy nőnek ez milyen fontos, hogy rátalálok a belső- és külső természetemre. De hogyha
1168# ma egy nő nagyon férfias életet él, ugye hogy iskola, karrier, tik-tik-tik..., én biztos, hogy senkitől nem
1176# sajnálom, de ezzel egy emberkép is jár. Egy kép arról, hogy milyen egy nőnek lenni, vagy milyen nőnek is
1183# lehet lenni, vagy milyen nőnek is kell lenni, vagy mitől jó, hogy én olyan nő leszek. Mi következik ebből?
1191# Nincsen eléggé megbecsülve az anya szerep, egyáltalán az, hogy anyának lenni. Ez a szerep nincsen belül
1199# igazán megbecsülve. Talán fejben igen... "Ó, igen, igen, ez nagyon szép..." s belül meg egy félelem, hogy
1206# "Nem, hát... ha én csak anya leszek, az egész világ az anyaságot nem értékeli. Márpedig én értékes vagyok,
1214# nem akarok egy olyan helyzetbe és szerepbe kerülni, amit az egész világ nem értékel, mert ma már se a férfi,
1222# se a nő nem értékeli különösebben, hát én viszont értékes vagyok, nem akarok ebbe a szerepbe belecsúszni.
1229# 2. Aztán itt van egy olyan szempont, mikor ez a nehézség fönnáll, általában egy következő dilemmát látunk, ezt
1238# most közbevetem. Tudatosan: akarok gyereket, és van egy nem tudatos motívum, ami ennek feszül, s azt mondja,
1245# hogy "Nem, nem, nem szabad." Ami tudatos, hogy akarok, ezért megyek, és minden utat végigjárok, de ezzel
1253# szemben feszül egy tudattalan motívum, ami erősebbnek bizonyul, mint a tudatos, és kioltja ennek a
1260# lehetőségét. Például az, hogyha valójában tudatossá tenném, azt mondanám, hogy "Nem, ez az anya szerep
1268# semmilyen sikerrel nem jár. Számomra, én azt gondolom, hogy anyának lenni ez nem előrejutás, ez nem érték,
1275# nem érdem, nem jó, nem megbecsülés, nem, én így nem fogok tudni kiteljesedni. Akarok nagyon gyereket, mert
1283# azt mondom, hogy ez a kiteljesedés része." Valójában van benne egy nagyon mély félelem, hogy elvesztem a
1291# kiteljesedés fonalát, ha anya leszek. Olyan hátrányba kerülök, amit nem engedhetek meg magamnak."
1298# 3. Lehet itt egy másik motívum: "Egyszerűen lemaradok valamiről. Egyszerűen le fogok csúszni. Hát látni való,
1306# hogyha most kiesek öt évre, hat évre, nyolc évre, ha több gyerekre gondolok, hát akkor annyira lemaradok,
1313# hogy egyszerűen ez nem egyeztethető össze azzal a képpel, hogy én szeretnék valakivé válni." De ez a
1321# valakivé válás már nem a női természet alapján valakivé válás, hanem a kultúrnormák, a társadalom jelenlegi
1329# ars poetica-ja szerint való valakivé válás, ami éppen ütközik a női természettel.
1335# 
1335# 4. Ilyen nagyon mély motívum lehet, ezt nagyon gyakran hallom hogy éppen... Ó, annyi emlékem van erről. Ahogyan
1344# anyák azt mondják, hogy: "Én szeretnék mindent megadni a gyermekemnek, mindent." És sokszor az összes
1354# lélektani ismeret a görcsöket növeli. Ismerős ez? Ha valakiben a sok lélektani ismeret már görcsössé tette a
1363# gyomrot, már ne olvassatok többet, hagyjátok már az egészet! Ugye, és akkor beáll az ideg, de már ott beáll,
1373# be vagyok szorulva, azt mondom: "Ú, én emlékszem, még a Feri is beszélt a magzati élet fontosságáról. Ú,
1382# ú... tehát..." És most mondom, hogy mennyire irracionális tud lenni egy félelem. Az illető azt mondja: "De
1392# hát ez rettenetes, rögtön nem derül ki, hogy már van bennem valaki. Mondjuk másfél-két hónap, mondjuk, ú,
1401# akkor két hónap, és csak úgy vagyok, közben ő meg már ott van. Most még nem foganhatok meg, mert még most a
1411# férjemmel nem vagyunk elég jóba. Hát így, így nem lehet, mert mindent meg kell neki adni." (Nem t'om, hogy
1420# jó helyen... Nézzétek el a járatlanságomat. Lejjebb... jó, nekem nem lesz sose tökéletes, tehát... szóval.)
1430# Akármilyen egészen megdöbbentően hangozhat is, de például az összes lélektani ismeretünk is - nem a
1439# lélektani ismeretekkel van a baj, nyilvánvalóan, szegény nem tehet róla, hogy van. De hogy ezek is
1448# táplálhatják azt a félelmet, hogy már az első kilenc hónapban iszonyatosan el lehet szúrni. Annyira... hát
1457# most már minden könyv ezt mondja: a magzati kornak az első néhány év... észre sem veszem, és elszúrom. Ez
1467# hihetetlen erős kiszolgáltatottság lehet, és akadálya annak, hogy az a gyerek megfoganjon és megszülessen.
1476# Ez lehet, hogy nagyon furcsán hangzik, és mégis az emberi lélek simán... És sokszor annak, hogy egy gyerek
1486# van csak egy családban, ugyanez a dinamika van a hátterében. Egy rettenetes félelem, hogy "Nem lehet több,
1495# mert ennek az egynek sem tudunk mindent megadni. Hát nem, nem, ma felelősen, hogy mindent, és az iskolák és
1505# a különórák, és az Adidas cipő, kamionos póló... Hát ahhoz, hogy egyszerűen... hát egyre is kevesek
1514# vagyunk."
1515# 
1515# 5. Nagyon gyakran azért nem születik a gyerek, mert az illető egyszerűen nem tart még ott. Tehát egyszerűen a
1525# személyiségfejlődésében ő még valamit át akar élni. Például ő egy jó kislány - mindig ez a jó kislányos
1534# történet - és azt mondja: "Én már gyereket szeretnék, az a jó kislánynak az életútja." És belül van egy
1544# tudattalan motívum, vööááá, kis genyó, tudattalan motívum, s az meg azt mondja: "Te még nem is hódítottál,
1554# semmi flört nem volt az életedben, nincs egy fia csábítás se. Hol maradnak a kalandok? Hát így még nem
1563# lehet." Hogy az illető egyszerűen nem végzett még valamivel. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell tenni, el is
1573# lehet gyászolni. "Nem, én olyan nő vagyok, én nem." S akkor szép.
1580# 
1580# 6. Olyan is lehet, hogy valaki még először ki akarja tombolni magát, de közben már házas. Hogyne volna ilyen,
1589# nagyon is van, nagyon. Azt mondja: "Házas vagyok, jó, birtokon belül vagyok, megvan a kerítés, na, akkor
1598# hadd szóljon." Olyan is lehet, hogy valaki még gyerek akar lenni. Hogyne volna ilyen. "Én még gyerek
1606# szeretnék lenni. És most, megtaláltam az én mackómat, és, hát... Hát hol, hol, hogy jönne már ide még egy
1615# gyerek? Itt vagyok én. Ide ne jöjjön még egy kölyök." De tudatosan azt mondom: "Igen, mennyire jó lenne."
1624# Nem tudatosan pediglen "Én, én, én kérem!"
1628# 7. És természetesen lehet olyan motívum is, hogy valakinek az életútján van valami olyan életesemény, ami
1637# egyáltalán nem került a helyére, nincsen elrendezve, nincs a helyén, és az őt fogja és tartja. Ameddig azon
1646# valahogy nem tud átdolgozódni... Ilyen motívum lehet például az, hogy ha valakinek az édesanyjával való
1655# kapcsolata nagyon problémás, nincs átdolgozva, nincs, nincs... vagy megsiratva, vagy nincs egy jó örökség, ő
1664# úgy érzi, hogy nincsen áldás, hogy az anyámtól nem kaptam áldást. Hogy van egy tudatos vágy, én szeretném
1673# majd másképp csinálni, sokkal szebben, és de vágyok egy gyerekre, belül pedig van egy rettenet, azt se
1681# tudom, hogy kell anyának lenni. Gőzöm sincs, fogalmam sincs. Fölül azt mondom: "Nem, úgy, ahogy az anyám
1690# csinálta nem, én sokkal többet akarok és tudok adni." És belül egy nem tudatos félelem: "De hát azt hogy
1699# kell csinálni? Fogalmam sincs, hogy kell csinálni. Ú, ez nagyon ijesztő, fogalmam sincs, hogy kell." Én ezt
1708# nagyon átérzem.
1710# 
1710# Ezt a sort hosszan folytathatnánk, de minden esetre van egy közös szál, hogy valami miatt ő nem tart még ott, és
1722# a lélek ezt nagyon sajátos formában közvetíti és kifejezi. Ebben a mesében is ezt látjuk, hogy a nő nem tart még
1734# ott. (Köptem egyet. Milyen jó, hogy van azért egy kis távolság.) Hogy hallottuk a mesében? "A nő, ahogy új
1745# életre kel, egyszer csak megváltozik. Megváltozik, és beleszeret a férfibe, aki az életét adta volna, és aztán
1757# az életét adta." És mi történik? Pont fordítva. Azt mondanánk, és ugye ez a férfilogika, hihetetlen, hogy milyen
1769# háládatlan, micsoda egy hálátlan nőszemély. Azt gondolom, hogy az itt ülő férfiaknak a zöme ezt átélte.
1780# (Egészségedre!) "Hogy ezt a hálátlan..., hogy tud ilyen lenni?" Ez azonban a mesében nem erkölcsi kérdés. Itt
1792# nem erkölcsi kérdés, hogy miért olyan, hanem itt történik a nővel valami nagyon fontos dolog. Ez pedig az, hogy
1804# végre beleszeret valakibe. De zúzós kis történet! Ez nyilvánvaló, hogy a ma világának is egy klasszikus
1815# modellje. Megházasodok nagyon sajátosan, még az apai világból indulva, törvényt tisztelve, és ott hűséges akarok
1828# lenni, s természetesen templomi esküvő, holtomiglan-holtodiglan. A tudattalan motívum ha a felszínre kerül,
1839# akkor holtodiglan-holtáiglan, ahogy egy kedves valaki mondta az esküben. Így volt, ez így volt.
1850# 
1850# Az esküvő az egy döbbenetes csodálatos tere annak, hogy mi mindent lehet ott tapasztalni. Most azok iránt való
1859# mély tiszteletem, akiket eskettem, nem engedi meg, hogy szaftos történetekkel szórakoztassalak benneteket.
1868# Szóval... a nővel történik valami, ez pedig az, hogy tényleg életre kel. Hogy nem arra az életre kel, ami a régi
1877# életnek egy rezzenéstelen folytatása, hanem tényleg életre kel, egyszer csak szerelmessé tud válni. Ahogy ez
1887# szokott lenni, nyilván nem a férjébe, mert a férje a régi világ része. Egy régi dinamika része, egy régi, egy
1896# régi, maga a választás is, a tudattalan motívumok. Ezek tulajdonképpen most ebben a pillanatban, ahogy az élet
1905# kezd benne föltörni, egy régi világ részeként jelentkeznek, és jelennek meg. Amikor személyiségfejlődés történik
1915# velünk, az nem egyszer nem azon a kitaposott úton jár, amire mi magunk egyébként a fejünkben, vagy az
1923# erkölcseinkben azt mondanánk, hogy ennek így kell mennie. Ha az élet úgy beindul bennünk, az éppen akkor, amikor
1933# kidolgozatlan részeinket kezdi az élet átjárni, nyilvánvaló az történik, mint amikor egy folyó egyszer csak
1942# elárad, és ott még semmilyen partja és semmilyen fala, és semmilyen útja nincs neki. Sokszor, amikor valami új
1951# dolgot be tudunk hozni az életünkbe, az a természetes, hogy nem is tudunk vele mit kezdeni. Az egyszerűen most
1961# bennünk megy, és mozog, és mi magunk is kicsit meglepődünk, hogy "te jó én, én ilyen is tudok lenni? Ezt én
1970# csináltam, vagy ezt én érzem, ezt én gondolom, vagy ezt én vágyom? Hát ilyen velem még nem volt. Miért tudnánk
1979# rögtön bánni vele? Nem tudunk vele bánni, ez a normális. Hát a nő számára az ő saját lelkében egy ismeretlen
1988# terület az, hogy beleszeretni valakibe. Hát mekkora lépés a személyiségfejlődés szempontjából, hogy "Haljál
1998# aztán utánam!" és az, hogy "Beléd szerettem." Ez nem egy nagy lépés? Óriási lépés.
2005# 
2005# A kérdés azonban nyilván, nyilván az, hogy képes vagyok-e valamiképpen egységbe hozni ezt az egész életemmel, az
2013# egész személyiségemmel, vagy pedig átesek a ló túlsó oldalára. Megmámorosodok valamitől, ami megjelent az
2021# életemben, s az teljesen ellenőrizetlen módon, gátlástalanul engem kizsigerel. Itt pontosan ez történik
2029# egyébként. A nő átesik a ló teljességgel másik oldalára, és bármilyen elvetemültségre képes, mert ő most
2036# szerelmes lett, mert most valami élet támadt benne, és ez most diktál neki. Elgondolkodtató, hogy ami addig
2044# diktált, az apa megmondta, hogy minek hogy kell lennie. Most pedig egy ösztön megmondja neki, hogy minek hogy
2053# kell lennie. Érezhető ez? Ilyen értelemben csöbörből vödörbe kerül. A valódi fejlődése akkor történik, vagy
2061# történne meg, hogyha ez az élet - persze úgy, ahogy ő akar - megjelenik benne, és ő most nem ugyanazzal a
2069# megoldással próbálkozik, hogy akkor aztán teljesen alávetem magam, és akkor hadd szóljon vagy az apámnak, vagy
2077# az ösztönnek, hanem elkezdek ennek az újnak valami máshogyan teret adni az életemben, nem teljesen elveszíteni a
2085# gyökereket az előző történetemmel. De itt ez nem történik meg, ez jól mutatja a személyiségfejlődés nehézségét
2094# és buktatóit.
2095# 
2095# Önismereti csoportokba mikor jár valaki, állítólag innen is egyesek elkezdtek ilyeneket, micsoda felelőtlenség!
2106# Hogy ott nem egyszer történik az, hogy van valami személyiségfejlődés, s az illető megmámorosodik valami újtól,
2118# és akkor szétver valamit maga körül. És akkor utána két évig azon dolgozunk, hogy azt hogyan lehet helyrehozni.
2129# Ezért is lehet az, hogy nagyon sokan kívülről az egyháznak főleg nagyon... (Na jó, ezt értitek. Nem kell mindent
2141# kimondani.) Hogy azt mondják, hogy "Nulla önismeret, nulla csoportozás, nulla pszichó-izé, nulla..., mert
2152# láttunk ilyeneket, mind elszálltak, mind. A mese látnivaló, hogy nem egy pszichológus vitairata az egyházzal
2164# szemben, hanem ez évezredek óta tapasztalata annak, aki figyeli, hogy hogyan működik a lélek. Hogy igen, ez nem
2175# egyszer meg szokott történni. És látjuk, hogy a nőnek tulajdonképpen ez kudarcát okozza.
2185# 
2185# Alá-fölé rendelő helyzet
2187# Van itt egy másik nehézségünk. Ez pedig az, hogy egyrészt a nő nagyon nehéz helyzetbe kerül nem csak azért, mert
2197# az élet szerelem formájában számára ismeretlen tájakra viszi őt. Nagyon szép ez a szimbólum, hogy hajóút,
2207# ismeretlen vizekre evez. Hanem ő maga egyáltalán nem érti meg még a saját félelmeit, sem a saját vágyait. Nem,
2218# azoknak teljesen kiszolgáltatottan él. A férfi pedig ugyanúgy nem érti meg, hogy mi történt velük, hanem vissza
2228# akar menni az apjához. Nem történt valódi tudatosulás és megértés. És a nő azért is nehéz helyzetbe kerül, mert
2239# a férfi adta vissza neki az életet, és ezért lekötelezetté vált. Nagyon nehéz, mikor én az életemet odadobom
2249# neked, hajlandó lennék érted meghalni, és utána egy hatalmas morális fölénybe kerülök azzal szemben, akinek az
2259# életét megmentettem. Ez egy nehéz helyzet. Nagyon nehéz úgy egy társkapcsolatban lenni, hogy az egyik magát
2270# iszonyú magasra emeli, ő mindig türelmes, "Jó, hát kiabálj csak, ordítsál, ahogy szoktál, nyugodtan, nyugodtan.
2280# Látod drágám, ez az, amit én sosem tennék veled. De te csak csináld nyugodtan, látom hogy ez, ez..., látom, jó,
2291# hát ilyen vagy. Nem tudom, mondjuk vasárnap fogsz-e áldozni ezek után? Jó, egyébként a te dolgod, a te dolgod,
2301# én nem szólok bele. Mi a gyerekekkel ott leszünk a misén. Mi fogunk tudni úgy áldozni, hogy nekünk ez nem fog
2311# problémát okozni." Egy kapcsolatban, amikor ilyen, hihetetlenül az élet hozta alá-fölé rendelő helyzet támad,
2322# úgy nehéz társkapcsolatban lenni. Ez furcsa lehet, és mégis, a léleknek van egy ilyen működésmódja, nehéz ilyen
2332# értelemben alávetettnek lenni, nehéz. Hogyha a királyfi nem veszi észre, hogy itt mi történik, és nem emeli
2342# magához, és nem megy oda, ahol a királykisasszony van, akkor ez az alá-fölé rendelő helyzet tönkre tudja tenni a
2353# kapcsolatot, akármilyen furcsán is hangzik. Tönkre tudja. És sokszor, emlékszem évekkel ezelőtt beszéltünk
2363# erről, hogy annak a félnek a felelőssége, akit megcsaltak. Ugye a mi világunkban főleg ez ilyenkor szokott
2373# megjelenni, ez az alá-fölé rendelő helyzet. Én vagyok például egy nő, akit megcsaltak. Ez azt jelenti, mikor
2383# kiderül, hogy én morális fölénybe kerülök a férjemmel szemben. Alá-fölé rendelő helyzetbe kerülünk, és ha
2393# megbocsájtok, ez még inkább így lesz. Ez kikerülhetetlenül így van.
2400# 
2400# Most nagyon nagy kérdés az, hogy mit kezdek én ezzel a morális fölénnyel. Évekkel ezelőtt hosszan, legalább egy
2411# alkalmat szántam erre, hogy "Az áldozat felelőssége a kapcsolatban, a kapcsolatért". Ugyanis sokszor nem a
2421# megcsalás az, ami a kapcsolat folytatását ellehetetleníti, hanem az áldozatnak az a morális fölénye, amit nem
2432# hajlandó többé elengedni. Ami újból és újból hivatkozási alappá válik. Egy olyan kikezdhetetlen, erős fegyver,
2443# amivel szemben a másik mindig vesztes lesz. Egy ilyen helyzetben hogy fogunk szeretkezni? Egy hatalmas morális
2454# fölénnyel élő valakivel hogy lehet szeretkezni? Nekem itt nagyon nagy kérdőjeleim vannak. Ezért óriási
2464# felelőssége van a kapcsolatért annak a valakinek, aki nagyon sajátosan áldozat lett, illetve aki morálisan
2474# fölénybe került. Őneki nem egyszer bizonyos szempontból nagyobb, vagy élesebb a felelőssége. Főleg akkor, hogyha
2485# az, aki elkövetett egy bűnt, valóban bocsánatot kér, és igyekszik jóvátenni a vétkét. Ilyenkor óriási felelősség
2497# hárul az áldozatra. Például a mi világunkban az áldozatnak a felelősségét teljesen az árnyékba toltuk, erről
2507# szinte sosem beszélünk.
2510# 
2510# A nő tehát valószínű, hogy két dolog miatt is azt az utat választja, amit választ. Választhatna mást is, de itt
2519# látunk két motívumot. Az egyik: az élet - még benne persze rendezetlenül - fölszínre tör a szerelem formájában.
2529# A másik pedig: keres valakit, akivel valamiféle társhelyzetbe kerülhet. Sőt, nagyon érdekes, hogy jóval maga alá
2539# valót keres, ez nagyon érdekes, ez a párhuzam.
2543# Akik befejeztétek a mesét, sokan úgy írtátok, hogy hajóskapitány. Ez nagyon érdekes, hogy miért gondoltátok,
2552# hogy hajóskapitány? Hajósról van csak szó. És látszik, hogy nem bírta el a lelketek, hogy a királykisasszony egy
2562# egyszerű hajóssal áll össze. Így van, a legtöbb mese befejezésben átírtátok hajóskapitánnyá. Nincs hajóskapitány
2571# a történetben, de nem bírtátok elviselni ezt, hogy a királykisasszony csak úgy egy úúú... Nem, legalább egy
2581# hajóskapitány. Látjátok, ez történt velünk.
2585# 
2585# Tulajdonképpen itt a nő a személyiségfejlődésnek egy nagyon fontos lépésére szánhatja és szánta is el magát, ami
2594# azonban a kapcsolat tönkretételével fenyeget. A férfi pedig semmit nem okult a történetből, szimbolikusan megy
2603# vissza az apa világába. Nem kezdik el kidolgozni ezt az új világot, vagy életet, hanem megy vissza oda. A
2611# bukásuk ebből a szempontból szimbolikusan törvényszerű. Nem tudom, hogy fáj-e nektek ez, vagy biztos van olyan,
2620# aki csak azért nem megy el, mert nagyon bent ül, s azt mondja: "Na ha még tovább folytatja ezt az erkölcstelen
2629# dumát, soha többet nem jövök, ez az erkölcstelenségnek ez a rejtett propagálása. Ez egy pap?" Most azonban éppen
2639# azt tesszük, amiről hónapokon keresztül beszéltünk, hogy megnézzük, hogy az árnyékban milyen érték van. Hogy
2647# van-e ott valami érték? Hogyan látnánk, hogyan próbálhatjuk mi integrálni azt az értéket ami nagyon is a mi
2656# kultúrkereszténységünkben az árnyékban van? Megtörténik tehát a bukás, azt is mondhatnánk, hogy egy rettenetes
2665# konfliktus ez a férfi és a nő között. És itt mondanék megint két szösszenetet. (Hú, az idő! Jaaj!) Két
2674# szösszenet.
2675# 
2675# A veszekedés: a szorongástól való szabadulás
2678# Nagyon gyakran egy társkapcsolatban a veszekedéseknek a nem tudatos motívuma tulajdonképpen a félelemtől és a
2688# szorongástól való szabadulás. Nem jutok el a vágyig, nem jutok el a félelemig, de van bennem egy nem tudatosult
2698# szorongás. Hát a szorongás az tudatosul, csak hogy mi van mögötte, abból semmi. És hogy föloldjam a saját
2708# szorongásomat, ezért inkább veszekszem, inkább támadok. Például, amikor a férfi nem elégíti ki a
2717# szükségleteimet, nem figyel rám eléggé. Pontosan tudja, hogy az én szeretetnyelvem a minőségi idő. "Az én
2726# szeretetnyelvem a minőségi idő!" Nem az enyém, csak mondom. A minőségi idő, és nem kapok belőle. Mit tesz a
2736# feleség? Nem a mély vágyát hozza elő, és azzal kezd valamit, nem a félelmét mondja el a férjének, hogy "Egyre
2746# rettenetesebben aggódok, mi lesz így velünk? Én félek, féltem a kapcsolatot, félek. Érted ezt? Félek, nem tudom,
2756# ez hogy lesz így. Félek, mert itt van valami nagyon fontos, és te ezt egyáltalán nem látod, vagy nem értetted
2766# még meg. Én ettől most már..., ez belőlem előhoz sok mindent. Félek." Hát lehet, hogyha nyolcszor elmondom ezt
2776# egy férfinek, talán meghall belőle valamit. De se a vágy, se a félelem. Mi az, amit a nő kommunikál? A haragját,
2786# az indulatát. Ugye, a harag és indulat. A férfi pedig természetesen a haragig jut csak el, és arra válaszol. És
2796# mit csinál? Védi magát. Akkor itt van két ember, aki fél, és közben egymást szapulják. Szép játék. Mind a ketten
2806# egyre jobban félnek, és egyre jobban küzdenek, veszekednek, harcolnak, és egyre jobban a saját szorongásukat a
2816# haragjukkal oldják. Ennek a mesének van, és lehet egy ilyen látása. Nem jutnak el a mélyvágyig, sem a félelemig,
2826# beindul valami, s akkor csihi-puhi.
2830# 
2830# Alacsony önbecsülés
2831# A másik, ami sokszor a veszekedésnek a dinamikájában ott van, és ez utalás az előző gondolatokra is, hogy a
2843# legtöbben ma Magyarországon alacsony önbecsüléssel érkeznek a társkapcsolatba, és labilisak. Bármikor úgy érzik,
2854# hogy ami biztosnak tűnt, az kicsusszanhat alóluk. Mi történik, ha alacsony az önbecsülésem? Hmm. Alap esetben
2866# meg akarom erősíteni. Látjátok, ezért érdemes ide járni. Ez egy nagyon-nagyon okos dolog volt most. Alacsony az
2877# önbecsülésem, meg akarom erősíteni. Hogy lehet úgy megerősíteni az önbecsülésemet, hogy tulajdonképpen nem kell
2889# érte dolgozni? Úgy van. Leértékelem a társam. Nem kerül semmibe. Elég jó módszer. Tehát elkezdek veled
2900# veszekedni, leannyizlak, lebecsüllek, "Hogy lehetsz ilyen? Nem tudsz már..., egy pirítóst nem tudsz megcsinálni?
2911# Hát drágám gyere, megmutatom, hogy készül a pirítós. Figyelsz? Már ahogy elkezdted, nem volt jó." Ma
2922# Magyarországon a legtöbb embernek gyönge és irreálisan negatív önértékelése van, bekerül egy társkapcsolatba, és
2933# él valakivel, akivel kapcsolatban sem a mélyvágyig, sem a félelmekig nem jut el, de oda eljut, hogy "Na,
2944# akkor...!" Itt megint azt a logikát látjuk, amit nem egyszer látunk, hogy ez jó nekem, de tönkreteszi a
2955# kapcsolatot. Az, hogy jó nekem, persze nagyon idézőjelesen jó, pillanatnyilag jó. Hát ha valakit cikizek,
2966# kritizálok, az pillanatnyilag jó.
2970# 
2970# A férfi és a szolga
2971# A férfi és a szolga között is történik valami fontos dolog. A mese azt mondja, a férfi is valamiképpen birtokába
2982# kerül valami baráti kapcsolatnak. Eddig csak azt hallottuk, hogy apa-fia, király-királyfi, vagy király és fiú
2993# kapcsolat, s egyszer csak van egy fiatalember, meg egy szolga. S a szolga hűséges ehhez a fiatalemberhez, aki
3003# történetesen királyfi. Itt is kezdődik valami személyiségfejlődés. De a mesének a fordulata nagyon fájdalmas.
3013# Mégpedig azért, mert a személyiségfejlődés sem a férfiben, sem a nőben nem tud igazán, igazán mederbe terelődni,
3024# főleg olyan mederbe nem tud terelődni, ami a kapcsolatnak javára tud lenni, hanem egy másik mederbe terelődik.
3035# ÉS a válasz, az öreg királynak a gyilkos parancsa, indulata. Ez pedig mit jelent? A mese visszatér oda, ahonnan
3045# elindult: "Rendnek kell lenni. Aki megcsalta, az pusztuljon!" Kapaszkodhatunk ebbe, hogy "aki megcsalta,
3055# pusztuljon", mi lesz a kapcsolattal, mi lesz a gyerekekkel? Én most nem erkölcstelenségre buzdítok bárkit, csak
3066# az árnyékból előveszem ezt a témát.
3070# 
3070# Mese-befejezések
3071# Elérkeztünk oda, hogy nézhetnénk, hogy fejeztétek be a mesét, azt hiszem, elérkeztünk ide. Emlékszem, két
3083# instrukciót mondtam. Az egyik: ne legyen happy end. A másik kérés az volt, hogy de tudjatok benne hinni. Tehát
3095# úgy fejezzétek be, hogy ne legyen egy ilyen nagyon olcsó happy end, mert abban ti se hisztek, de olyan legyen,
3108# amiben hinni tudtok. Nagyon érdekes befejezéseket kaptam, néhányat elolvasok, illetve idézek.
3118# Van, aki úgy fejezte be a mesét, hogy ha minden úgy marad, mint volt, akkor miután megölette az öreg király a
3131# királylányt és a hajóst (nem kapitányt, hajóst), utána a férjen is betöltötte a törvényt, vagyis őt is utána
3143# küldte a tenger habjaiba. Hiszen a törvény az törvény, nem változott meg. Érezhető, hogy ha ezt így fejezzük be,
3155# ez a törvény totális diadala az élet fölött. De hát valami egészen emberfeletti diadal. Na jó. Egy másik
3167# befejezés, hogy amikor meghal az öreg király lánya, és a hajós, aki nem kapitány, az öreg királyt esztelen
3179# indulat szállja meg, leöleti a fiút és a szolgát, hogy megkaparintsa az élet három levelét. Ez nem happy end,
3191# hinni azonban nem szeretnék benne. Na most, ha megengeditek, akkor néhány rövid befejezést elolvasok. Sok-sok
3203# érkezett, hosszak, jók, érdekesek, na most, ezt mondja.
3210# 
3210# "Hát én most ezzel a három levéllel útnak indulok, és megkeresem a szárnyas farkast (Tapasztalt keddi alkalomra
3221# járók... így találkozik két mesemotívum.) - mondja a királyfi - aki vagy kettéharap, vagy nem, de ahhoz nekem is
3232# lesz pár szavam. Utam során pedig addig is, míg rátalálok a szárnyas farkasra, gyógyítani fogok. Mindenkit
3243# meggyógyítok, akivel találkozom, és kéri. Hűséges szolgám, Bence (Egy újabb motívum.) továbbra is társam
3253# leszel-e kalandjaim során?" Bence némán rábólintott. "Drága volt márkám, vétked fölött én szemet hunyni most nem
3264# tudok. (Ez most egy vallomás. Nem az enyém, csak...) de halálodat egyáltalán nem kívánom. Félrelépésed leoldja
3275# rólam a régi, ostoba megállapodásunk kötelékét. Sokkal inkább kívánom, hogy légy boldog azzal, akit szívedből
3286# igazán szeretsz, de előtte alaposan gondold át a házasodási föltételeit. Ha zsarnokian teljes önfeladást kívánsz
3298# társadtól, abból semmi jó nem származik, abba mindnyájan belepusztulunk." - "Drága királyom! Törvényességed
3309# feddhetetlen, de a kegyelem hiányzik udvarodból. Nem csodálom, hogy leányod ilyen furákat gondol a házasságról.
3320# Az életet ugyan a törvények tartják fönn, de az életet magát mindannyian kegyelemből kapjuk. Azt kívánom, légy a
3331# jövőben irgalmasabb, kegyelmesebb, bölcs király!" - "Hajóskapitányom! (Nem kívánt rész törlendő.) Csalódásom
3342# mérhetetlen, de megértem botlásod. Annak idején engem is elbűvölt ugyanaz a szirén, kinek dalától halálos
3352# mámorban fürdesz. (Jaj, de könnyű nevetni más meséjén!) Kívánom, hogy ébredj föl még idejében!" Ezzel a néhai
3363# volt királyfi vándorbotot fogott, és tarisznyájában a három zöld levéllel, Bence kíséretében útnak indult. A
3374# fűben két kígyó siklott utánuk. (Hmm. Értékes mese. Nézzük csak. A következő... ez volt a leghosszabb, a többi
3385# rövidebb lesz, remélem, érdekel titeket.)
3390# 
3390# A királylány föltámad, de a kiabálásukat senki sem hallja meg odakint. Sorsukkal megbékélnek, és azt a pár
3400# napot, amíg még életben vannak, a kriptában egymás karjában töltik. (Egy piciny Rómeó-Júliás beütése van ennek a
3412# mese-befejezésnek.) Néha ugyan dörömbölnek az ajtón, hisz alapvetően élni akarnak. Segítség nem érkezik, ajtó
3423# nem nyílik, de ők nem esnek pánikba. Tudják, már csak pár napjuk van együtt, azt beszélgetéssel töltik. Mikor
3434# már járni sem tudnak, átkarolják egymást, és így halnak meg.
3440# Olyan, tudjátok, érdekes ez, hogy azt hiszem, erre mondják azt egyáltalán nem közhelyszerűen, hogy az egyik
3450# szemem sír, a másik nevet. Ténylegesen, ahogy olvasom ezeket a befejezéseket, érezzük, hogy hol bicsaklik meg a
3462# befejezés, ugye, hogy hol nem ad választ valami nagyon alapvető dologra, akkor ezen elkezdünk nevetni. Én
3472# legalábbis így vagyok vele. De közben meg van benne valami nagyon gyönyörű szál, mert van benne. Ugye, és milyen
3484# érdekes ez a kettősség, hogy milyen nehéz egy mesét úgy befejezni, hogy valahogy ott a dolgok valahogy,
3494# valahogy, egy igazi mesei fordulattal a helyükre tudjanak kerülni. De nem könnyű befejezni így egy mesét! Nagyon
3505# nem könnyű, és tudjátok miért nagyon izgalmas ez nekem? Mert hogyha hosszú töprengés után sem tudjuk a mesét úgy
3517# befejezni, hogy az ne legyen alpárian happy end-es, de közben ne legyen "patakokban foly' a vér" Shakespeare-es,
3528# hanem valahogy olyan, amiben hinni tudunk. Tehát ha hosszú idő töprengése után se könnyű szabadon befejeznünk
3539# így egy mesét, akkor mi van velünk? Nem megrendítő ez? Hogy éljük akkor az életet? Hogy itt van, itt van egy
3550# mese, egy helyzet és azt mondom: befejezheted, ahogy akarod. Ne legyen irreális, tudjál benne hinni. És nem is
3561# könnyű befejezni. Nekem ez nagyon-nagyon elgondolkodtató, nagyon. Úgyhogy folytatom.
3570# 
3570# Én ott folytatnám másként, hogy a királyfit és a hű szolgáját a király előszólítja a rejtekből. Amikor a hazug
3580# mesét előadó királylány meglátta a férjét, azon nyomban összeesett és meghalt. Nagy volt a döbbenet, az öreg
3590# király is megrendült. Bár korábban azt a gondolatot forgatta magában, hogy halálra adja csalárd lányát és a
3600# hajóst. A szomorú jelenetet látva előlépett a szolga, és azt mondta: "Uram, királyom! Van egy lehetőség, hogy
3610# lányod újra éljen, a királyfit is ez mentette meg." "Tedd meg, amit tudsz!" - mondta a király. Ekkor a szolga
3620# rátette a halott királylány szemére és szájára a három levelet, s az tüstént életre támadt. Mindenki nagyon
3630# elcsodálkozott. "Lányom! - mondta neki a király - Bár korábban gaztettedet hallva halálra akartalak titeket
3640# adni, úgy döntöttem, hogy választás elé állítalak. Választhatsz, hogy királykisasszonyként, vagy
3649# hajósfeleségként akarsz tovább élni, föltéve, ha a királyfi illetve a hajós elfogadja a választásod." (Itt egy
3659# mediációs ülésbe csöppentük be.) Tanácstalanul nézett maga elé a királykisasszony, hiszen sem a királyfit, sem a
3670# hajóst nem szerette. (És ez a mesei fordulat!) Tanácstalanul nézett maga elé a királykisasszony, hiszen sem a
3680# királyfit, sem a hajóst nem szerette, hanem a szolga iránt lobbant lángra. (Látjátok, az élet azt az utat
3689# tapossa, ami neki tetszik. Azt mondja...) Azt gondolta magában, majd csak megleszek valahogy a királyi udvarban,
3700# és bűnbánó arccal a királyfira nézve jelezte, hogy őt választaná. De a királyfi, akit szintén a három levél
3710# keltett életre, s akiben szintén ugyanazon hatást keltett, mint legelőször a királykisasszonyban, azt felelte:
3720# "Én inkább hazamegyek édesapámhoz, sokat tanultam, találok magamnak megfelelő párt. (Vagy pártot.) Nem maradt
3730# más a királykisasszonynak, mint a hajós, aki még azzal a szenvedéllyel szerette őt, mint amit akkor érzett,
3740# amikor a királyfit a vízbe dobták. Ő nagyon megörült, hogy megmenekült a haláltól, és elnyerte a
3749# királykisasszony kezét. "Rendben van, fiam - mondta a király a távozó, immár nem királyfinak - menj haza,
3759# gazdagon megjutalmazlak, hű szolgádat is megtarthatod." - "Köszönöm, király uram, ha megint jön az ellenség,
3769# csak üzenj nekem." Lányához és a hajóshoz fordulva azt mondta: "Áldásom rátok, találjátok meg a boldogságtok!"
3779# Ők pedig azóta is keresik. Kérem szépen, ez a mese-befejezés a végén komoly arány-érzékről tesz tanúbizonyságot.
3790# 
3790# Azt hiszem, ezeket akartam elolvasni. Volt még itt sok jó, de hát... mégis csak. (Hű, szalad az idő! Jaj!
3798# Elmondom akkor a saját verziómat. Nem lesz ez se jobb.)
3803# Meghal a királykisasszony, és behelyezik ugyanabba a kriptába, szakasztott ugyanabba, mint annak előtte. Eltelik
3812# az első éjszaka, s mindenki nyugodtan alszik, s egyszer csak, ahogy fölvirrad a nap, bűnbánó arccal a szolga
3821# odalép a királyfihoz, és azt mondja. "Uram, királyfim, én nem tudom, hogy történhetett, de a három levélből, az
3831# élet három leveléből valahogy egyet elvesztettem." Hát, a királyfi csúnyán néz a szolgájára, de hát mert hűséges
3840# volt a bajban, megbocsájt neki, s a második éjszaka is álomra hajtja a fejét ő, meg az öreg király, mint akik
3849# jól végezték dolgukat. Mígnem, ahogy reggel fölkel a nap, máris kopogtatnak a királyfi ajtaján, s megint a
3858# szolga az. Tipródik az ajtó előtt, szinte maga se tudja, hogy hogyan hozza szóba, pedig hát a jövetele mégiscsak
3867# valamiért van, és azt mondja: "Uram, királyfim, mármost szólni is alig merek előtted, de talán, talán bizony
3876# elloptak egy másik levelet is, mert bizony nem találom. Az elsőt talán én elvesztettem, de a másikat már biztos,
3886# ellopták, mert uram, királyom, én bizony virrasztottam a két levél fölött, és mégis már csak egy van." Hát, a
3895# harmadik nap is lemegy a nap, s valahogy nyugtalanná válik a királyfi, nem alszik már olyan jól, mint az első,
3904# meg a második éjszaka. S aztán egyszer csak, egyszer csak hirtelen, mint hogyha valami világosság gyúlna benne,
3913# fölébreszti a szolgáját, elkéri tőle az egyetlen megmaradt levelet, s azt mondja: "Ez az utolsó éjszaka, a
3922# harmadik, hogy még valamit tehetek érte. De mármost nem azért, mert ez bármiféle törvény lenne, hanem valami
3931# másért, amit magam sem tudok, hogy mi. Mert én ilyet még nem is éreztem." Ezért aztán a megmaradt egy levelet
3940# ráhelyezi a királykisasszony szívére. Nem a szemére és a szájára helyezi, hanem a szívre. Hát, ott van jó helyen
3950# az a levél. Fölébred a királykisasszony, szakasztott ugyanazt kiáltja: "Istenem, hol vagyok?" Azt mondja a
3959# királyfi: "Itt vagy, énvelem." Mire a királykisasszony zokogni kezd, és azt mondja: "Bizony, megérdemeltem a
3968# sorsom, bizony méltán bűnhődtem. De most mondanék neked valamit, királyfi. Teérted elhagynám ezt az országot.
3977# Nem akarok én királynő lenni, még csak királykisasszony se. Tudod, egy vágyam van, szeretnék a feleséged lenni."
3986# Hát, a királyfinak a szeme sarkából kicsöppen valami. Ő még ilyet sose érzett, de valahogy, ahogy belenéz a
3995# királykisasszony szemébe, aki már nem is királykisasszony, egyszerűen csak egy nő. Jé, egészen egyszerűen olyan,
4004# mint sok-sok más, és mégis van benne valami, amit a királyfi meg se tud fogalmazni, de amit nagyon lehet benne
4014# szeretni. Ezért aztán, még akkor éjszaka, hogy az öreg király észre ne vegye, amijük csak maradt, a bölcs szolga
4023# segítségével kereket oldanak. Talán még ma is mennek, csuda tudja, hol járnak.
4030# 
4030# Igen, elhangzott egy mély sérelem, hogy ez egy gusztustalan happy end. Ebben tudok hinni, Péter. Szóval...
4042# elmondok akkor egy történetet. Nem akarnék vitatkozni ezzel, hogy ez egy happy end... Csinálja valaki utánuk! Se
4056# lakás, se állás, se örökség, se haza. "..." Igen, kétszer. Jól van, jól van, megértem az elégedetlenségeteket.
4069# Elmondanék akkor egy záró valamit.
4074# Pöttyös mise volt nálunk, s a pöttyös misén azt kérdeztem a gyerekektől: "Gyerekek, szokott-e veletek olyan
4087# lenni, hogy nagyon nyugtalan a szívetek? Nagyon nyugtalan, és szorongtok, és féltek, és nincs benne béke. Kinek
4100# az arcát képzelitek magatok elé?" Nagyon szép válaszok születtek, hogy a gyerekek kinek az arcát képzelik
4113# ilyenkor maguk elé, és utána olyan játékot játszottam velük, hogy leírtam, hogy valakinek mi tükröződik az
4126# arcán, s a gyerekeknek meg kellett mondani, hogy mit néznek, vagy kit néznek. Azt mondtam: "Képzeljétek el, van
4139# egy asszony, és egészen-egészen nagy szeretettel és egy nagy odaadással, egészen-egészen belefelejtkezve tekint
4153# valakire, s közben mosolyog. Kire nézhet?" S akkor azt mondták persze rögtön, hogy a kisbabájára néz. Akkor azt
4166# kérdeztem: "Egy fiatalember, délceg ifjú, és a fiatalember pedig úgy néz valakire, mint hogyha el lenne
4179# varázsolva, mint ha meg lenne babonázva, mintha az egész világon semmi más nem lenne, csak az a valaki, akit ő
4192# néz. Mit gondoltok, kire néz ez a délceg ifjú?" S tudjátok, mi volt az első válasz? Hogy a feleségét nézi, ezt
4206# mondták. Nem is a szerelmét, na a szeretőt azt pláne nem, mégis csak templomban vagyunk, a feleségét nézi. Hát,
4219# azért ez nekem nagyon tetszik. Látjátok, az 5-6-7 éves gyerekek még azt mondják, hogy az a délceg ifjú a
4232# feleségére tekint úgy.
4235# 
4235# Úgyhogy én ezzel most be akarom zárni, és a következő alkalommal tudom, hogy lesznek kérdések. A kérdésekre
4244# próbálok majd reagálni, valamit mondani. Tudjátok, válasznak ne tekintsétek, amit mondok. Valamit, ami eszembe
4254# jut róla, fogok mondani. De még a témánkat szeretném lezárni. Az azt jelenti, hogy arra legalább még egy 20-30
4264# percet szeretnék szánni, azért, hogy valahogy legömbölyítsük ezt az évet. Hmm. Nagyon köszönöm a figyelmeteket,
4274# köszönöm.

Lejegyezte: Vinkó Zoltán Tamás