2011.05.10.

A pálferi wikiből

Isten hozott benneteket, nagyon köszöntök mindenkit!

Egyre szűkebb a tér. Lejövök, és máris belétek botlok, döbbenetes. Még a folyosó is szűk lett, fantasztikus. Most azt hiszem, hogy nem fogom azt tenni, amit pedig elterveztem, hogy majd eltelik 10-15 perc, és akkor akik ott állnak kint, majd szólunk, hogy hol van ülőhely, mert nem nagyon van, úgy látom, nem nagyon van. Na, akkor… Vajon azért jöttetek, mert múltkor mondtam, hogy mese? Ez, lehet hogy ez? De lehet, hogy nem. Minden esetre, nézzük csak, hogy keveredtünk el oda, hogy szólhassunk a meséknek a tapasztalatáról, és a kollektív bölcsességéből meríthessünk.

Tartalomjegyzék 1 A mese bölcsessége a párkapcsolat titkáról 1.1 Ismétlés 1.2 4. Nehézségeken keresztül vezet az út. 1.3 5. Beavatásra van szükség 1.4 6. A nők és a férfiak útja a mesében 1.5 7. A férfierények 1.6 8. A királyfi megmenti a királykisasszonyt 1.7 Verena Kast: A kígyó három levele

A mese bölcsessége a párkapcsolat titkáról

Ismétlés

A múlt alkalommal, ami egy nagyon fontos fölismerésünk és kifejezésünk volt, ez a lineáris okság mellett – vagyis hogy belerúgok a focilabdába és a focilabda elgurul, ez egy lineáris okság – fölismertük, hogy létezik körkörös okság, cirkuláris okság. A társkapcsolatban és a családi kapcsolatrendszerben milyen nyilvánvalóan nem egyszer megjelenik ez a cirkuláris okság. Hoztunk egymás után példákat, ami látni valóan a legnagyobb döbbenetet keltette bennetek. (Ági már tudja, mire gondolok.) „Ha van beszélgetés, lesz szex – ha lesz szex, lesz beszélgetés.” Ha lesz beszélgetés, lesz szex, ha lesz szex, lesz beszélgetés, és a kapcsolat tönkremegy.

Párkapcsolat előtt, illetve hát nem előtte, házasságkötés előtt – mondok egy másik klasszikus cirkuláris okság helyzetet. Mikor a férfi azt mondja: „Tulajdonképpen, ha most így magunk között vagyunk, csak férfiak, végül is azt kell mondanom, hogy ez a nő egy nagyon tuti főnyeremény. Tulajdonképpen főnyeremény lenne, egy-két dologban meg kéne változnia. Egy dologban nagyon, egyben meg kicsit. Ezért most, Feri… - és akkor itt nyolcszáz Feri – most tulajdonképpen kivárok. Már nagyon ott vagyok a határon, hogy megkérjem a kezét, de nyílttá tettem, mert köztünk nagyon jó a kommunikáció, és ő is ezt pontosan tudja, hogy na, ha ebben a dologban megváltozik, én már kész vagyok arra, hogy megkérjem a kezét.” (02:55)

Most borítsunk fátylat erre, ül itt nyolcszáz nő, Teri beszél. „Tulajdonképpen nagyon szeretem ezt a fiút, ez egy nagyszerű srác, hát igazából szinte merem mondani, hogy főnyeremény, most, hogy magunk között vagyunk. Neki azért óvatosabban mondom, nehogy elbízza magát. Tulajdonképpen, hát tulajdonképpen mond egy dolgot, hogy valamiben változzak meg, de addig nem változok meg, amíg nem kéri meg a kezem. Hát addig nem fektetek ebbe bele, azért az nekem egy nagyon nehéz dolog. Kérje meg a kezem, és én azt gondolom, akkor rendben vagyunk, akkor biztonságban vagyok, akkor látszik, hogy ő is komolyan veszi.” (03:40)

Ez a cirkuláris okság. Ha megváltozik, megkérem a kezét – ameddig nem kéri meg a kezem, nem változom meg. Ha megváltozik, megkérem a kezét – ameddig nem kéri meg a kezem, nem változom meg. Nem kérem, hogy a kezeteket tegyétek föl, hogy kire érvényes ez. Ez egy klasszikus cirkuláris okság még a házasságkötés előtt. A házasságkötés után is újból és újból fölismerhetjük ennek a logikáját. Mi az, amire rácsodálkoztunk? Arra, hogy a cirkuláris okság lehetetlen, kapcsolatot tönkretevő köreiből akkor tudjuk csak kiverekedni magunkat, hogyha rendszerszintű változás történik. Nem elég, hogy a nő azt mondja: „Nem változom meg, de egy kicsit azért aranyosabb leszek.” Nem lesz elég. Vagy azt mondja: „Na, ebben a dologban nem, de nagyon szívesen fölveszek egy kicsit rövidebb szoknyát, kicsit feketébb harisnyát, kicsit pirosabb bugyit. Azt nagyon szívesen, talán elég lesz.” És nem. Hiába harisnya, hiába bugyi, hiába rövidebb, nem lesz elég. És a férfi is mondhatja: „Tulajdonképpen, rájöttem, meg-meglepem őt egy-egy dologgal, hadd örüljön. Veszek neki ilyen ajándékot, olyat.” Elég lesz? Nem. Nem, csak akkor tudunk kiverekedni ezekből a körökből, ha rendszerszintű változásra adjuk a fejünket. (05:15)

Itt akkor két nagyon fontos dolog még. Az egyik: rendszerszintű változás megtörténhet bent, idebent, hogy én magam elkezdem ugyanazt a helyzetet mármost teljesen másképp látni, ez rendszerszintű változás, és ez más cselekvésre fog engem indítani. Például rájövök, hogy ez egy körkörös okság, hogy ebben veszteglünk, s ameddig ezt így csináljuk, addig nem lesz ebből semmi se. Tehát vagy itt történik egy rendszerszintű változás – néha ez a nehezebb – vagy pedig a cselekvésformákban történik valami rendszerszintű változás. Hol van a nehézség? Ezt még szeretném elismételni a dolgozat előtt, kis segítség. (06:00)

A nehézségünk ott van, és rögtön mondom a példát. Szombaton Pannonhalmán voltam, családnapot… hát nem én tartottam a családnapot. Most képzeljétek el, tartok egy családnapot, ez egészen ijesztő. Tehát tartottam két előadást egy családnapon, és beszéltem a cirkuláris okságról. Hát egy családnapon? Ez a minimum. És… ők is úgy érezték. Valaki fölkiáltott: „Na végre, itt a cirkuláris okság! Hát már, de vártuk.” Engem vártak, meg a cirkuláris okságot nagyon. És utána, az előadás után, emlékeztek a gyerekes történetre? A vacsorai jelenet – emlékeztek, a nagyon jó kislányból, aki jó anya lett, és akkor nagyon-nagyon…? Aki nem volt itt, nincs mire emlékezned, csak segítségképp, tehát ne, ne erőltesd. Te most lazulj el, így is jó vagy. Elmondtam ezt a történetet nekik is – persze nem olyan jól, mint itt, nem, csak úgy, odalöktem nekik – és vége volt az előadásnak, odajött hozzám egy édesanya. Látszott, hogy nagy zavarban van. Szóval a dühnek, a csalódásnak, a meglepetésnek, a félelemnek, a szorongásnak egy érdekes egyvelegét éreztem, de lehet, hogy rosszul. És mi történt? Azt mondja: „Most Ferenc atya! – Ugye, rosszul kezdődik, tehát ú, jajjajjaj! Ú, nem is tudom, mikor szólítottak így utoljára. – Ferenc atya, most akkor most akkor azt akarja ezzel mondani, hogy ne neveljük a gyerekeinket?” Emlékeztek, mert az volt a gondolat, hogy hagyjátok egy-két étkezésig, hadd csináljon, amit csinálni akar. Most hagyjátok, ez egy rendszerszintű változás lesz. És akkor jött egy nagyon fontos betét. „Istentől azt a küldetést kaptuk, hogy a ránk bízottakat, akik kicsiny korúak, neveljük, gondoskodjunk róluk, mindent nekik.” Miért olyan fontos ez? Mert pontosan erről beszéltem itt nektek egy héttel ezelőtt, hogy a rendszerszintű változásoknak a legnagyobb akadálya általában az szokott lenni, hogy valamilyen meggyőződésszerű belső világba ütköznek. (Egészségedre!) Nem véletlen, hogy magunktól nem változtatunk nem egyszer, vagy képtelennek érezzük magunkat változtatni a cirkuláris okság körein, mert valami meggyőződésszerű állja az utunkat. És persze, hogy a meggyőződéseink az életünk legalapját képezik. Az a meggyőződésszerű például, amire itt hivatkozott ez az édesanya: „Hát de hát, hát akkor, akkor mondjunk le a nevelésről, akkor ez most így?” Nagyon pontosan mutatja, hogy itt a család tudatában, az ő családjának a tudatában – ezt vélelmezem – milyen erőteljesek voltak azok az értékek, hogy… na. Hogy tisztességesnek lenni, jól neveltnek lenni, hogy fölkészülni az életre, hogy becsületesnek lenni, hogy megbízhatónak lenni, hogy lehessen ránk számítani, hogy erkölcsösnek lenni. Ugye ezek az értékek. Ezért amikor ő elképzelte, hogy ha ez az ő családjukban lenne, és az a gyerek egy vacsoránál egyszerűen csak úgy ülne, és ki tudja, hogy még le is csúszik, meg akármi, őbenne ez csak félelmet tud kelteni. Hol van például annak a gondolata, vagy egy gondolatnak az árnyéka, hogy az emberi természetben jó dolgok rejlenek? Tehát hogy például a gyereket hagyjuk, hogy itt most valamit megéljen, hogy ez nem csak rossz irányba mehet, hogy a belső emberi természetnek talán, esetleg valami jó tendenciái is lehetnek, amiket egyszerűen csak hagyhatunk, hogy úgy nőjön és növekedjen. Hát itt semmi ilyen nem csillan meg, csak a félelem. (10:35)

Mire utal ez a félelem: hogy hát akkor most hagyjuk a gyereket így, hogy akkor majd, majd…? Hát erre kaptunk megbízatást az Istentől, hogy majd neveljük őket, hogy emberré. Ugye, az árnyékban érték van, így kanyarodunk vissza a kettő-hárommal ezelőtti alkalmainkra. Ugye az árnyékban egy érték van, de az értéknek nagyon negatív a megítélése. Nem értéknek tűnik, hanem valami fenyegető dolognak. Ugye, pontosan erről beszéltünk. Jó, ez akart az ismétlés lenni. Így most akkor elérkeztünk oda, hogy ha a cselekvésben és a gondolkozásmódban, ebben a belső világban, a belső térben, a belső dialógusainkban képesek vagyunk rendszerszintű változásra, akkor erre jó lehetőséget ad a mesék világa. Mert a mesék világa, azt gondolom, hogy nekünk éppen fölnőtteknek, ebben a kultúrában, éppen általában az árnyékban van. Hát ja, hát mese. Hát nem nagyon becsüljük őket, már régen nem meséljük őket, nem figyelünk, hanem, hát ó, tehát vegyük akkor elő a kollektív árnyékból azt a valamit, azt a kultúrkincset, aminek segítségével esetleg valami teljesen más nézőpontból tudunk látni. Nem csak a tudományos kutatások. Néha nincs elegetek belőle? Én néha azt mondom: egy mesét kérek! Hát a százalékjelet el akarom felejteni. Egy mesét! Na most! (12:10)

Azt tervezem, hogy először egy rövid összefoglalását adnám annak, hogy a mesének a kollektív bölcsessége mit mond arról, hogy min múlik az, hogy a férfi, a nő, a társkapcsolat és aztán majd a család jól tudjon… tartós és megelégedett világ… (Isten hozott! Neked van egy tuti helyed? Ööááá! Milyen jó pasi! De melyik? Két világoskék ingű férfi mellé ült le, hát ez hihetetlen. Elég, ha te tudod, hátha sötétségbe is borult, de édes vagy te, aki ezt csinálod, hogy közben „Ezt nem csinálhatja velük. Ne, ne lássa! Nem, inkább neki adjuk a fényt, jöjjön ő zavarba.” Micsoda együttérzést sejtek itt ebben. Na, szóval.) Nézzük akkor meg, tulajdonképpen nem különösebben bővebben leragadva, kifejtve a meséknek ezt a bölcsességét a tartós kapcsolatról és megelégedett családi életről, és utána pedig – itt elsősorban Boldizsár Ildikónak a könyveit használtam – Verena Kastnak szeretném elmondani egy meséjét, és azt mesét viszont szeretném elemezni, mégpedig azokból a nézőpontokból kiindulva, amiket itt az előző alkalmakkor használtunk és alkalmaztunk. Ez lenne a terv. Nézzük akkor a pontokat! (13:45)

• 1. A boldogságért tenni kell. Ugye, a mesei bölcsesség. Nincs sült galamb, tenni kell. De van egy kiegészítő igazsága ennek a mesei bölcsességnek, hogy a boldogságért tenni kell, ez pedig az, hogy vannak csodák. Mikor majd a mesét mondom, illetve elemezzük, ott nagyon világos lesz, hogy mit értünk csoda alatt. Most csak hogy ezt értsük jól, hogy már most jó helyre hulljék a mag: a csoda a mesében tulajdonképpen szívesebben használom ezt a kifejezést, mesei fordulat. Hogy történhet valami jó nem az én tudatos, akaratlagos tevékenységem révén, egyszerűen az életből valami jó fakad, ami hoz egy fordulatot. Ezt mesei fordulat… talán azért jobb ezt a kifejezést használni, a csoda persze a mesék világához nagyon is passzol, de nagyon idegen a világunktól. Ugye, egy ilyen természettudományos képzettségben fölnövő ember számára, mint mi. Ez a: „Jaj, egy csoda!” Ugye, mint a Gábriel angyal láttára azt mondta volna Mária, hogy „Jaj, egy angyal! Hát ez itt mi?” Most a csodáról beszélünk, nem t’om, hogy tudunk-e kapcsolódni. Beszéljünk akkor tehát mesei fordulatról. És mert a mesei fordulat nem a főhősből fakad, vagy pedig nem a tudatos világából, hanem valahonnan nagyon belülről vagy kívülről, ezért ezt nyugodtan nevezhetjük csodának. (15:25)
  • Mondok nektek egy csodát az életemből. Most rögvest, izibe’, itt az elmúlt napokból. Tudjátok, olyan pedagógusszerű életet élek, én nem tartom magam annak, de olyanszerű életet élek, mert nagyjából ugye szeptemberrel kezdem az évet, és június elejével fejezem be. Mi történik egy pedagógusszerű életet élő emberrel? („Elfárad.” Ezt olyan együttérzéssel mondod. Szeretlek! Tehát.) Nem hogy elfárad, lóg a belem ezer felé, hát már a kötelet a béltől meg se bírom különböztetni. Ez most az övem, vagy a belem, mit tudom én? Legyen már vége ennek az évnek! Körülbelül így ennyi, ennyi telik. És hát persze, fáradtan ébredek: ú, egy újabb nap. Akkor megnézem a naptáram: ez nem lehet igaz, hát ezt ki állította így össze? Ugye ez pedig az önmagammal való kapcsolatnak nem egy színpompás jelensége ugye, hogy már reggel szidom magam, hogy „Ezt ki találta itt ki?” Na, tehát ilyen fáradt, ilyen „Mikor lesz már vége? Ezek a keddi alkalmak is, hát hülye vagyok én, hát mit csinálok már? Ezt be kell szüntetni, áprilisban be kell fejezni. Hát itt izé…” Legalább jó idő van, na.) Mi történt vasárnap hajnalban, hétfő hajnalban és kedd hajnalban? Háhá. Itt jön az életemben a mesei fordulat. Egyszer csak, reggel 6 órakor fölnyílt a szemem, fölébredtem: „Hú, de szép az élet!” Reggel 6-kor fölébredtem, és volt bennem élet, és… há, háhá, háhá, már világos van, a madarak tütü-tütü-tü, mondom: 6 óra van, magamtól fölébredek, hoppá! Hétfőn pontban 6-kor fölébredtem, megint. Ma hajnalban 6-kor fölébredtem megint. Áhh! Ez a mesei fordulat. Nem tudjuk honnan, azt gyanítom – ez a szép értelmezés – hogy a testem megérezte a tavaszt. Ellenállhatatlanul. Tehát rendben van, az én személyes életem, fáradt vagyok, elég, évvége. Na de a tavasz! S 6-kor a madarakkal, a nappal együtt valami fölébresztett engem. Ez, ez a szép értelmezésem. Ez a csoda. Egyszer csak valahonnan jön valami, s így átjár minket, és más színben, más… hű, az élet! Hát ez aztán nem tőlem függött. Ezt nevezem csodának, vagy mesei fordulatnak. Oké. (Azért holnap nem szeretnék 6-kor ébredni, most már elegem van ezekből a fordulatokból, aludni akarok.) Na, majd a mese elemzésénél erről fogok bővebben beszélni, hogy ez mi volt. (18:40)
• 2. (A második pont így szól… hú, hát van 18, tehát azért Feri, gyerünk, gyerünk!) A boldogság a mesék tanulsága szerint nem egy nagyon tartós és hosszú állapot, sokkal inkább valami kegyelemszerű helyzet. Meg kell érte dolgozni, de van fordulat, és csoda, és inkább valami kegyelemszerű állapot. Na, tudjátok, reggel bekapcsoltam a „tövöt”. Igen, az időjárás-jelentésre voltam kíváncsi. Olyan vagyok, mint a nagymamáim voltak: bekapcsolták a Kossuth Rádiót, hogy meghallgassák, hogy esik-e az eső. Nem hogy kinéztek volna az ablakon, nem, azt a Kossuth Rádió tudja. És mi történt? Azt mondja a kedves hölgy, ezt mondom így, valahogy TV-szerűen. Tényleg, itt egy TV. Nem vagyok akkora, ú, hát elférek alatta, a nemjóját! Na, képzeljük el ezt a tévét, fölállok ide. Félek! Azt mondja a hölgy: „Mai nap, és egész héten a csúcshőmérséklet nappal 21 és 24 fok, hétvégére akár 25 fok fölé is emelkedhet a hőmérő higanyszála.” Igaz, hogy betiltották az EU-ban, de nem baj. És azt mondja, itt jött a záró fordulat, XXI. századi posztmodern kultúránkból: „Ez a 24 fok megfelel az ilyenkor elvárható hőmérsékletnek.” Ezt mondta. Ilyenkor elvárható hőmérséklet. Kell ezt magyaráznom? Hát az ember beáll a kozmoszba, és azt mondja: „Na, akkor most 24 foknak kell lennie.” De hát ezt hogy? Mi az, hogy elvárható hőmérséklet? Hát olyan van, hogy megszokott hőmérséklet, 100 éves átlag, vagy ilyeneket… Elvárható hőmérséklet? Hát egész megrendítő. Holnap föl fogok kelni, ugyanezt az adót fogom hallgatni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az elvárható hőmérséklet megtörtént-e. Ez… nagyon, nagyon, hát bemondta a Blaha Lujza, hogy elvárható hőmérséklet. (21:25)
  • Ezt miért akarom mondani? Hát ha a természettel kapcsolatban elvárható hőmérsékletről beszélünk, hogy lesz úgy a boldogság kegyelmi állapot valakinek az életében? Hogy? Hát ez a vágány neki nincs is megcsinálva. Hát ott Szibéria van neki. Boldogság, kegyelmi állapot… elvárHATÓ boldogság. Na, jól van.
• 3. Ami a kulcsa a társkapcsolatokban annak, hogy aztán „boldogan éltek, míg meg nem haltak”: elfogadás, megértés, egymás megbecsülése, és az abból fakadó együttműködés. Ezt mondom még egyszer, a kulcsszavakat: elfogadás, megértés, megbecsülés, s abból fakadó együttműködés. Ezt nem is akarom tovább mondani, itt szólt nekem Péter, hogy miért csak a női részt emelem ki, hogy a nő szimbolikusan, amikor édesgetnie kell egy tigrist, oroszlánt, puszilgatnia a csúf békát, akkor ez gyönyörűen kifejezi szimbolikusan, a mese nyelvén azt, hogy a nő számára mennyire idegen tud lenni a férfivilág. Még fogalma sincs, hogy mit kezdjen vele, és ráadásul még nincsen készségszinten benne az, hogy hogyan tudja élővé, elevenné, emberivé tenni azt, ami körülötte még nem az. Még ennek a tudása nincsen meg. Ezért ő még egy békát lát, és undorral vegyesen csücsörít. Amennyire nevetségesnek tűnik ez, és azt mondjuk: „Hát énrám ez nem jellemző, én tudtam nagyon, már tizen… Hagyjuk.” Hát mókás, mit t’om én, 13 éves fiatalok szeretkeznek, s azt sem tudják, hogy mi az, hogy férfivilág, meg női világ. Hát hol, hol…? Na jó. (23:50)

4. Nehézségeken keresztül vezet az út.

(Akármilyen „primkón” is hangzik…) Nehézségeken keresztül vezet az út. Hát a mese már csak ilyen. Ez a „Hogy lehet megúszni?”… de erről is sokat beszéltünk, ugye, hogy legyünk nagyon óvatosak a tanácsokkal, válaszokkal, megoldásokkal, gyakorlatokkal. Mert sokszor ezt az igazságot igyekszünk kikerülni, hogy nehézségeken keresztül vezet az út. Itt megint a nagyon egyszerű gondolkozásunknak mi a rákfenéje? Hogy azt mondjuk: ha valaki nem hibázott volna valamit, akkor biztos ez a nehézség most nem lenne. „Valakinek mindenképpen el kellett valamit rontani, és miután én nem emlékszem, hogy mikor csináltam volna ilyet, hát… adok egy kis időt neked, tehát… De ezt nagyon jó szándékúan. Kicsit nézz szembe magaddal, kicsit gondold át a jövőt, hogy hogyan álltál ott az oltár előtt.” Tulajdonképpen mikor tettest, okot, bűnbakot keresünk, az mindig a hatalom logikája. Mikor egy kapcsolatban felüti fejét a hatalom logikája, hogy lesz abból boldogság? Abból már nem lesz ott boldogság. De amikor fölmerül egy nehézség, és mi teljesen ösztönösen – tulajdonképpen ezért rettenetesen kártékony a politikai logika, ami beleivódik a sejtjeinkbe. Ugye a politikai logika az, hogy állandóan valaki fölpattan, és meg akarja neveztetni a felelőst. Ugye, és mindig, mindig… tehát például hogyha holnap csak 19 fok lesz, én szerintem ez egy interpellációt megérne. „Ki a felelős? Blaha Lujza bemondta a tévében, hogy van egy elvárható hőmérséklet. 19 fok lett, napirend előtt kétperces fölszólalásban szeretném interpellálni Istent. Nem volt meg az elvárható hőmérséklet.” S akkor átadjuk neki a szót, hogy ez hogy történhetett meg. (26:15)

Tehát nehézségeken keresztül vezet az út. Mondanék itt egy másik fájdalmasat. Minap rádöbbentem valamire, hogy az imádságaink ki nem mondott tartalmának a veleje mi szokott lenni. Hogy fohászkodunk az Istenhez, és kérünk tőle, vagy vágyunk tőle, sokszor követelőzünk, mindegy. Tulajdonképpen ha nagyon megkaparjuk, elöl mi van fölírva a trikóra? Elöl az van írva: „Istenem, benned bízok.” Körülbelül, valami ilyesmi, ezt ragozhatjuk sokféleképpen. Mi van hátul a trikón? Hátul a trikón három rövid mondatocska szerepel. „Ne kelljen annyira szeretni. Ne kelljen annyira hinni. Lehetőleg ne kelljen remélni.” Hogy: „Oldd meg TE!” Most ha nagyon kritikus akarok lenni, az imádságaink zöme arról szól, hogy van most egy nehézség az életemben, elkezdett valakivel egy konfliktusom lenni, valakivel most ütköztem, valaki most nem elégíti ki a szükségleteim. (Jövök, és annyira fenyegetőek vagytok, majd adok én nektek! Ó, ti szegények. „Nem én voltam.” – Láttátok, emlékeztek a ministráns gyerekre? Távozz tőlem sántán! Hol tartottam, ez annyira megzavart engem. Segítsetek! Tényleg nem tudom.) Igen, a pólófelirat, hogy ez volt a megrendítő élményem, hogy sokszor ilyenkor ki nem mondottan azt kérjük, hogy igen, ebben a nehéz helyzetben ne kelljen egyszerűen tovább szeretni. Nem, mert most már nagyon nehéz, tehát lehetőleg ne kelljen. És ezt persze nem így fogalmazzuk meg, hanem úgy, hogy változzon meg, tűnjön el, bukjon le, nem t’om én bukjon föl, mindegy, csak bukjon. Tulajdonképpen mi a trikófelirat hátul? „Ne kelljen őt tovább szeretni.” És akkor az élet megint megy tovább. Ugye? „Ne kelljen már annyira szeretni, vagy ne kelljen hinni és ne kelljen remélni! Istenem, oldd ezt meg!” Milyen érdekes lenne, hogyha azokat az imádságainkat, amelyeknek a hátsó trikófelirata ezzel jellemezhető, hogy ne kelljen szeretni, hinni és remélni, ezeket nem mondanánk el. Hogy ugornánk egyet, és akkor nézzünk valami mást, egy másik műfajt. Na, tehát hogy: nehézségeken keresztül vezet az út. (29:10)

5. Beavatásra van szükség

A mesei fordulat nem egyszer beavatást is jelent egy olyan világba, amiben még járatlanok vagyunk. A beavatásnak mi a kultúrkincse? A beavatás kultúrkincse az, hogy amikor valaki beavatásban részesült, attól kezdve másképpen él. A fiatalembert a római birodalomban beavatják, férfivé válik az egész közösség színe előtt. Mi lesz ennek a következménye? Eddig a közösség volt az, aki felelősséget vállalt érte és gondoskodott róla, a beavatás után megváltozik a helyzet, és már ő az, aki férfitársaival együtt felelősséget vállal a közösségért, s mondjuk a kardjával megvédi a várost. Ez a beavatás. Hogy a beavatás után másképp élek. A mi kultúránkból szinte kiveszett a beavatás, vagy amennyiben vannak is beavatás, vagy beavatás jellegű cselekmények vagy szertartások, fütyülünk másképpen élni utána. Dehogy élünk másképp, ez egy nagyon…, legyen ez egy szép esemény. Ez történik, tehát a beavatásnak nincs meg az a súlya és annak a hihetetlen, tulajdonképpen erőt adó tartalma, hogy ettől kezdve másképpen látok, élek, cselekszem. Nincs már meg, hanem mi már csak ünnepelni akarunk. Legyen egy szép esküvő, de ne kelljen utána másképpen látni. Az esküvő beavatási szertartás, ebből a szempontból nézve, a férfinek is, meg a nőnek is. Mind a kettő számára egészen más jellegzetességekkel bír, de a közös vonal az: „Ettől kezdve nem élhetsz úgy, ahogy eddig.” Ha az egy beavatás. A mese nagyon nagyra értékeli a beavatást. (31:40)

6. A nők és a férfiak útja a mesében

A nők útja a mesében roppant nehéz, mert ők olyan föladatok elé kerülnek, ahogyan a férfi felé és a férfivilág felé haladnak, amelynek a kimenetele bizonytalan, és nem lehet pontosan tudni még azt sem, hogy tulajdonképpen mit kéne tenni. Tehát, a példánál maradva, brekeg a béka a tó partján. „Hát most csókoljam, vagy ne? Hát ki tudja, hogy csókolni „köll-e” vagy nem?” Hát most az összes békát csak nem csókolgatjuk agyon. Ismerünk nőket, akik nekiláttak, és akkor… És ha valaki átváltozik, akkor már, már bejött. Lehet inkább csak, nem tudom én, békás lett a szája. A nők útja a férfi felé azért olyan hihetetlenül nehéz, mert nem lehet még azt se pontosan tudni, hogy mit vár az élet a nőtől. Nem lehet pontosan tudni. Vagy hogyha meg is csókolja a békát, átváltozik-e, vagy nem? Ezt sem lehet pontosan tudni. A férfi számára könnyebbség az, hogy a férfi pontosan tudja, hogy még három kanyar, és ott a sárkány. S három kanyar, és tényleg ott a sárkány, és pont olyan büdös, és pont olyan tűzokádó, mint ahogy lefestették az úton, pont olyan. Ez azonban nagyon jól mutatja, hogy a férfinek és a nőnek az útja nem ugyanaz. Nem is kell, hogy ugyanaz legyen, mert hiszen azt… (Ági, melyik része? Jó, mindegy.) Nem is kell, hogy ugyanaz legyen, mert hiszen utána is megmarad férfinek, megmarad nőnek, tehát valamiképpen a föladata is más lesz, ezért az út sem kell, hogy ugyanaz legyen. A férfi útja az, hogy az élet föltételeit biztosítsa, megvédje a szeretteit a fenyegetésektől, hogy ilyen értelemben biztosítsa az élet föltételeit. A nőnek azonban más a dolga. Ahol már lehet élni, mert a férfi odaállt és azt mondta: csk-csk-ccskk, ott a nem létezőt élővé tegye, gondoskodjék arról, ami már élő, és ami kevésbé élő, annak teret adni, formát adni, hogy hogyan tudna szárba szökkenni és igazán élni. Ez két különböző út, de nagyon szép, ahogy találkozik. És ezért van az, hogy a férfi, ahogyan a nő felé megy, pontosan neki megfelelő nehézségek elé kell, hogy álljon. „Itt a sárkány, hadd el hadd.” A nő számára azonban, ő az élet titkával van. Hát az élet titka az nem olyan, hogy „Itt a sárkány, szúrj bele!”, hanem az egy külön művészet, megsejteni, ráérezni. Hogy, hát nem ez a nőknek a művészete? Az egyik gyereknél bejött, a másiknál pont az ellenkezője jön be. A férfinek ezért nyilván nagyon fontos a rend. Szeret is rend-szerint nevelni. Hát, ha csak az van, nagyon sovány. De az is nagyon szomorú, hogyha egymást kölcsönösen megvetik azért, ahogyan nevelnek. Mert a férfi logikája valami ilyesmi: a rendből fakad élet. És tényleg fakad, a rendből fakad élet. A nő logikája pont fordítva van: az életből fakad valamiféle rend. Például az egyik gyereknél így, a másiknál úgy. Ez is egy rend, ami az élet titkából fakad. Ezért az út sem ugyanaz tehát. (36:10)

De persze sem a férfinak, sem a nőnek nem könnyű, míg egyáltalán elérkeznek egymáshoz. Nem gyönyörű szép, hogy a mesék sokkal pontosabban leírják azt, hogy egyáltalán eljutni egymáshoz micsoda nehéz dolog. Mi pedig milyen természetesnek vesszük és mekkorákat csalódunk. Nem így van? A mi kultúránkban nem is értjük, hogy ez miért nem megy. Hát mindenki másnak megy. Dehogy megy! Senkinek se megy csak úgy, s a mesék nagyon jól mutatják, hogy ó, mekkora út vezet el oda, hogy egyáltalán egymáshoz elérkezzünk. És mekkora nagy dolog, ha egyáltalán el tudtunk egymáshoz érkezni. Ájj, de nagy dolog az! Jó. (36:50)

Hmm, igen, azt írtam még ide, hogy ma nagyon sok nő értelemmel és logikával akarja megoldani az életet, nem okossággal és bölcsességgel. Hát értelemmel és logikával megoldani élethelyzeteket… a nő nem erre van kitalálva. Ez lehet, hogy nagyon ortodox szövegnek tűnik. Nem, nem logikával, nem, nem. Női okossággal és bölcsességgel, az egy más dolog. A férfi oldja meg logikusan, de a nő ne logikusan oldja meg, hanem okossággal és bölcsességgel. És pont mind a ketten erre vágynak, hogy az egyik meg tudja így, a másik meg úgy, és ebből legyen valami közös világ. Olyan sok, nem is tudom, lehet, hogy köztetek is van ilyen, de jaj, olyan sok okos, szép nőt látok, és az életet nem bölcsességgel akarják megoldani, hanem logikával. Jaj, ez nagyon fáj! Két diploma, három diploma, és logika, jaj, ne! Ébredj föl! Olyan sok szép és okos nő boldogtalan ma. Nagyon, érthetetlennek tűnik. Még diplomájuk is van, okosak, szépek, diplomásak, és boldogtalanok. Elborította ma a nők agyát a férfi logika, hogy akkor azt mi is úgy. (Na jó. Jól van, legalább lesz ülőhely legközelebb. Mindenben van valami jó. Igen? Ó, de… jó, ez… drága vagy. De hát… az hangzott el egy női ajakról, hogy: „De akkor mi a bölcsesség?” Jó úton vagy, de neked ezt nem tudni kell, hanem élni. Nem kell… az a vicc, hogy ezt nem is kell tudni. Ez benne a jó. Most mondtam neki valami nagyon szomorút.) A férfinak tudnia kell, a nőnek nem. Egyszerűen nem kell tudni, élni. (39:55)

A nő útja a mesében pontosan mindig ez, hogy valamiképpen rá tud-e találni a természetre, a belső természetre. Nem a logikára, hanem a belső női természetére. Miért van az, hogy a mesék… az archaikus kultúrában nem történt az, hogy elmondták jó vastagon a nőnek, hogy majd így meg úgy kell szülni. Nem mondták el. Mit mondtak nagyanyáink, dédanyáink? Azt mondták: „Majd megtudod lányom, ha ott vagy.” Így, ennyi. De nem piszkoskodni akartak. Ez, hogy „Én jól tudom, de te sose fogod megtudni, nem adom át a tudást.” Nem erről szólt, hogy „Juszt se mondom meg neked, csak szenvedj meg! Én is megszenvedtem, te is.” Ez nem egy ilyen szadista női kultúra, hanem bízd rá magadat a belső női természetes világodra. Annál jobban semmi nem fogja megmondani neked, hogy mikor hogy csináld. Nincs annál jobb vezetőd, mint ez a belső természeted. Nincs jobb. Ezért hogyha most neked jól megmondjuk, hogy hogy…, akkor eltávolítunk téged attól, ami igazán segítségedre lehet. Hát éppen néhány héttel ezelőtt mondtam ezt a nagyon okos nőt, aki szült. Most már még egyszer nem mondom. Hát dehogynem mondom, különben, hát már most is mondom. „Doktor úr, akkor most mit csináljak? És doktor úr, most mit csináljak? És doktor úr, akkor most… mit csináljak?” Ugye, annyi diplomája volt, annyiszor kérdezte. „És doktor úr most akkor mit csináljak? Mi a következő logikus lépés a szülés folyamatában?” Ugye, és a doktor végül megelégelte, ez volt a női beavatás, és azt mondta: „Hát most már szülje meg!” (42:05)

Most direkt sarkítom persze, sarkítom nektek, de hát a mesének ez az archaikus világa nyilván hozza ezt a… nagyon is, a férfi ilyen, a nő olyan. Ettől nem tudunk most eltekinteni, de ez a gyönyörű benne. Látni való, hogy mennyire kiegészíti a kultúrát, hogy pont ezek a természetes kérdéseim: „De akkor mi a következő lépés?” És közben amíg ezen agyalunk, eltávolodunk a szívünktől. Na ja. De nehéz nőnek lennem! Tehát akkor: a férfinek az útja, hogy lehetőséget teremtsen az élet föltételeinek, hogy megvédje azokat, akik aztán abban a védett közegben szeretnének kibontakozni, növekedni és élni. A nőnek a dolga, hogy gondozza azt, ami él, ezt most már még egyszer talán nem mondom el, gondoskodjon az élőről, és ami kevésbé él, az élőbbé tudjon lenni. (43:20)

A nő számára a mesék tanulsága szerint a legnagyobb veszedelem nem az úton leselkedik rá, hanem hol? Csak egy rövid gondolat. Ne fejből válaszolj, ne gondolkodjatok rajta, így zsigerből. Hol is, hol is, hol is? Otthon. A nőt a saját szűkebb világában, főleg a származási családból fenyegeti a legtöbb veszély. A férfit az úton a sárkány, meg a többiek, az más történet. Egyszer olyan megrendítő volt, mondom is ezt. A férfi megcsalta a feleségét. Egyébként szerették egymást, tényleg így volt, ezt most nem így mondom, szerette, és akkor bocsánatot kért, és… És mi történt? Elindult egy ilyen családi asszonykórus: „Ne bocsáss meg neki! Veled ilyet nem lehet csinálni. – Mondták mások. – Veled ilyet nem lehet csinálni.” S tudjátok, mi történt? A saját anyja, a saját nagyanyja, a saját tüdüdüm-dödödöm-je elmondta neki, hogy a”Azt nem lehet! Aki ilyet csinált, piszok disznó férfi!” S tönkrement a kapcsolat. Nem abban ment tönkre, hogy megcsalta, hanem hogy a szűkebb környezete megtiltotta neki, hogy megbocsásson, és ő nem figyelt föl rá, hogy ez itt micsoda. Hogy a veszély nem kintről jön, hanem bentről. Nagyon fájdalmas volt ezt átélnem. Oké. (45:20)

Mi a nőnek nagyon nagy kísértése? Hát ezt tudjuk jól, már a Kékszakállú herceg várából is. Hogy oda is be akar jutni, ahol semmi keresnivalója. A mesék ezt gyönyörű szépen… olyat is tudni akar, olyat is látni akar, olyat is… ami nem való. Nem azért, mert valaki sajnálja tőle, hanem mert ha azt látja, jaj neki. Tehát az ő érdekében nem érdemes. Mondom a XXI. századi példát. Fantasztikus ez a párhuzam. Most nem azért, mert én találtam ki, de fantasztikus jó. Tudjátok, amikor leszáll az est, és a férfi meg a nő ücsörögnek, nézik a tévét. A férfi magába mélyed, kapcsolgat, ccs – hrr – ccs – hrr. Valami ilyesmi történik, s a feleség: „Mi volt ma veled? Mi, mi volt? Mondjál már valamit! Mire gondolsz?” Tudjátok, amióta az áldott agykutatás bölcsessége a miénk, tudjuk, hogy a férfi amikor este bámulja a tévének nevezett tüzet, akkor minimális agyi elektromos és mágneses tevékenység zajlik bent, egészen minimális, csak hogy éppen hogy még a nyál ne csurogjon itt ki neki. De nincs is többre szükség, mert fölhajtotta a mamutot, lelőtte a mamutot, hazahúzta a mamutot, most úgy… A nő pedig: „Mi, mi, mi van?” Rengeteg és rengeteg fölösleges és értelmetlen esti hiábavaló konfrontációnak veheti elejét egy okos nő, aki bölcsességgel belátja, hogy a férfit néha hagyni kell, csak úgy legyen. Föl fog éledni másnap reggelre, bízhat benne. Mikor a férfi – nem tehetünk róla, hát más az agyunk, teljesen, egy csomó mindenünk más. És hát ezért, ezt a különbséget nem lehet… a férfi legszívesebben, egy klasszikus férfi aggyal rendelkező férfi, amikor van egy probléma, akkor fogja magát, és elvonul. „Ne zavarjatok már, gondolkodom.” S utána előjön csillogó szemmel, és elmondja a megoldást. A női agy pont ellenkezőképpen működik. A nő azt mondja: „Egy nagy probléma van, beszélni kell róla. Mondani kell, mondani kell, mondani kell, mert úgy vagyok kitalálva, hogy ahogy mondom, aközben értem meg. És akkor mondom, mondom, mondom, és még, és…” Hát ez egy klasszikus konfliktus. S tudjátok, mi benne a szép? Ugyanaz a problémájuk. Tehát egy közös probléma van. A férfi azt mondja: „Igen, komolyan veszem, elmegyek, elgondolkozom rajta.” A nő azt mondja: „Hova mész? Nem akarod megoldani a közös problémánkat?! – De, éppen most megyek, megyek, megoldom, aztán majd mondom a végeredményt. – De te nem is veszel engem komolyan…!” Ez egy realitás. Hát bölcs az a nő, aki ezt tudja, hogy engedje el, menjen, vezessen egy kicsit az éjszakában, nem kell izgulni, hogy kurvák vannak az úton, és megáll… Mert hadd…, menjen, menjen… zzz-zzz, s akkor lehiggad, stresszhormonok is phh-phh-phh, egész normális lesz. Na, nagyon nagy bölcsesség a mesében az, hogy az okos nő tudja, hogy vannak bizonyos területek, ahova nem érdemes bekutakodni, befurakodni, mert nem lesz tőle jobb az élet. Jobb lesz az élet akkor, ha a nő állandóan húzza-húzza a férfit, „De most ezt…, de most…”? Nem lesz tőle jobb. Miközben nyilván fontos, hogy a férfi beszélgessen a feleségével. Na jó. (50:40)

Mi történik akkor, amikor a férfi elmegy gondolkodni, vagy vadászni, és a nő úgy érzi, hogy most egyedül maradt? Előbb-utóbb a nő úgy érzi, hogy egyedül maradt, ez törvényszerű. Ez a női létezésnek egy óriási titka, hogy éppen akkor, amikor most úgy érzi, hogy egyedül maradt, nem kapaszkodni valahova, hanem fejlődni, kezdeni magával valamit. Ez nagyon nehéz, nagyon, és nagyon nehéz, de a mesékben, amikor valami ilyesmi történik, akkor a nő előtt egy nagyon nagy kihívás van. Hogy most nekiáll-e fejlődni, és közben valahogy átgyúrja magát ezen a magányosság érzésén, és így megtanul továbbra szeretni, vagy hűségesnek lenni, vagy kreatívvá válni, kibontakoztatni magából valamit, megérni, vagy pedig visszahull a káoszba. (Mint én most, mert elvesztettem a jegyzeteimet.) A nő, ha bölcs, nem karddal, hanem bölcsességgel küzd. A férfi küzd karddal, a nő bölcsességgel. (Hmm. Rendben.) (52:15)

7. A férfierények

Ó, a nők ne jegyzeteljék ezt most le, hogy aztán számon kérjétek már este. Stabilitás, egyértelműség, bátorság, tisztánlátás, belső erő. Mikor lesz egy fiúból férfi? Egy fiúból, még ha 62 éves is, akkor lesz férfi a mesék bölcsessége szerint, ha meg tudja mondani, hogy kiért és miért él, és azt csinálja is. Amíg egy férfi, mikor megkérdjük tőle, hogy „Mire szántad az életed? Kire szántad az életed? Kinek adod? – Hhááá… hát olyan tök jó az élet, izé…, ma sörözök, holnap borozok…” Egyszerűen az illető nem vált férfivé. A férfi az a valaki, aki meg tudja mondani, hogy kiért vagy miért él, akkor ő férfi. Ameddig „Mmm-hmmm, pénzt keresek, izé…” (53:45)

8. A királyfi megmenti a királykisasszonyt

A királyfi a mesékben azzal, hogy megmenti a királykisasszonyt, tulajdonképpen el is köteleződik mellette. Már a megmentés valamiképpen elkötelezetté tesz. Nem véletlen, hogy ma sokan egyáltalán nem szívesen mentik meg a királykisasszonyt. „Mentse meg magát! Hát… felnőtt ember. Itt egy nagyon érdekes dolgot még. Tulajdonképpen a meséknek, bár a kifejezés egy picit zavaró lehet, van egy nagyon fontos üzenete: a férfi óriási lehetősége, hogy megváltsa a nőt, és a nő óriási lehetősége, hogy megváltsa a férfit. Hogy valamiképpen egymás számára megváltást adjanak, vagy hozzanak. (És akkor most elmondom a mesét.) (54:55)

Verena Kast: A kígyó három levele

Hú, nem is tudom, hogy lesz. Hát azt gondoltam, az egészet leelemzem ma. A mesének a címe: A kígyó három levele. Három piciny oldal. Hmm… előre… nem, nem mondok előre semmit. Ezt fogjuk akkor nagyon, már el is kezdem majd elemezni, áhá.

Volt egyszer egy szegény ember, akinek egy fia volt, azt sem volt miből eltartania. Így szólt hozzá a fiú: „Édesapám, oly sanyarú a sorsod, hogy terhedre vagyok magam is, inkább elmennék hazulról, s megpróbálnám, hátha megkeresem a kenyerem.” Az apja áldását adta rá, s nagy bánatosan elbúcsúztatta. Történt ez idő tájt, hogy egy hatalmas birodalom királya hadba szállott, a fiú pedig szolgálatába állt, s elment ő is a háborúba. S amikor találkoztak az ellenséggel, kitört a csata, s volt nagy veszedelem, és úgy zokogtak az ólomgaluskák, és hullottak az ő bajtársai mindenfelől. S amikor a hadvezér is elesett, a többiek futásnak eredtek volna, de akkor előlépett a fiú, és bátorságot öntve beléjük, így kiáltott: „Ne hagyjuk veszni a hazánkat!” Mire a többiek mentek utána, ő meg nekirontott az ellenségnek, és tönkre verte.

Amikor a király meghallotta, hogy csakis neki köszönhetik a győzelmet, mindenki fölébe helyezte őt, adott neki nagy kincseket, s első emberré tette a birodalmában. Volt a királynak egy leánya, nagyon szép volt, ám de nagyon furcsa is. Megfogadta, hogy senki más nem lehet hites ura, csak az, aki megígéri, ha ő, a királyleány hal meg előbb, maga is élve eltemetteti magát vele. „Ha valóban szívből szeret – mondogatta – mit ér neki az élet nélkülem.” Másfelől megfogadta, hogy ő is ugyanígy tesz, ha a férje hal meg előbb, követi őt a sírba. Ez a különös fogadalom eleddig minden kérőt elriasztott, ám a fiút annyira lenyűgözte a királyleány szépsége, hogy semmitől vissza nem riadva megkérte az atyától a leány kezét.

„Igen ám – szólt a király – de tudod-e, hogy mit kell megígérned?” „Követnem kell őt a sírba – felelte a fiú –, ha túlélem őt. Ám annyira belészerettem, hogy nem törődöm a veszedelemmel.” Mire a király igent mondott, és nagy pompával megülték a menyegzőt. Mármost egy ideje boldogan és elégedetten éltek együtt, amikor történt, hogy az ifjú királynén súlyos betegség vett erőt. Nem tudott segíteni rajta semmiféle orvos. És ahogy ott feküdt holtan, eszébe jutott az ifjú királynak, mit kellett ígérnie, s elborzadt a gondolatra, hogy élve sírba szálljon. Nem volt menekvés, az öreg király őrséggel vigyáztatott minden kaput, s neki lehetetlen volt elkerülnie sorsát. Amikor eljött a nap, midőn a holttestet nyugovóra helyezték a királyi kriptában, őt is levitték, majd rázárták és bereteszelték a kaput. A koporsó mellett állt egy asztal, rajta négy mécses, négy kenyér és négy palack bor. Amint ezt föléli, étlen-szomjan kell pusztulnia. Ott üldögélt hát, búval és bánattal a szívében, nap mint nap alig evett egy falat kenyeret, alig ivott egy korty bort, s mégis látta, hogy egyre közelebb a halál.

Ahogy így bámuldozott, egy kígyót látott a kripta egyik sarkából előcsúszni, s a holttesthez közeledni. S mert azt hitte, azért jött a kígyó, hogy a holttesten rágódjék, elővonta a kardját, és így szólt: „Amíg élek, őt nem fogod megérinteni.” és a kígyót három darabra vágta. Kisvártatva előcsúszott egy másik kígyó a sarokból, de látva, hogy az előbbi holtan fekszik, földarabolva, visszakúszott, majd ismét előjött szájában három zöld levéllel. (Most jön a mesei fordulat!) Azután a halott kígyó három darabját összeillesztette, s mindegyik sebre rakott egy levelet. Rögvest összeforrt, ami szét volt hasítva, a kígyó megmozdult és megéledt, és tovasiklott a társával együtt. A levelek ottmaradtak a földön, s a szerencsétlennek, aki mindezt látta, eszébe jutott: „Hátha emberen is tudna segíteni a levelek csodás ereje, amitől a kígyó ismét életre támadt!” Fogta hát a leveleket, s egyiküket a holttest szájára, a másik kettőt a szemére tette. Alig, hogy ez megtörtént, lüktetni kezdett a vér az erekben, át- meg átjárta a sápadt orcát, s annak visszatért a pírja. Az asszony mélyet lélegzett, fölnyitotta a szemét és így kiáltott: „Istenem, hol vagyok?! – Velem, édes feleségem.” Felelte a férje, s elbeszélte neki, mi minden történt s hogyan sikerült őt föltámasztania, majd bort és kenyeret adott neki, s amikor az asszony erőre kapott és fölkelt, odamentek az ajtóhoz, és dörömböltek, és olyan hangosan kiabáltak, hogy meghallották az őrök, s jelentették a királynak. A király lement és maga nyitotta ki az ajtót. Hát ott lelte mindkettőjüket épen, egészségben, s velük örvendezett, hogy íme, kiálltak minden bajt. Hanem, a kígyó három levelét magával vitte az ifjú király, s átadta a szolgának, mondván: „Nagyon vigyázz rájuk, s mindig veled legyenek, hiszen ki tudja, miféle bajban vehetjük még hasznukat.” (Mondhatnánk, hogy itt a vége, fuss el véle, de erről szó sincs. Most bekopogtat az élet.)

Hanem az asszonyban különös változás ment végbe. Mióta visszanyerte az életet, mintha a férje iránt érzett minden szerelme távozott volna a szívéből. Amikor a férje valamivel később át akart kelni a tengeren, hogy meglátogassa öreg édesapját, s hajóra szálltak, az asszony elfelejtette férjének nagy szerelmét és hűségét, amivel az megmentette őt a halálból, és gonosz vágy ébredt benne a hajós iránt. Amikor egyszer az ifjú király mély álomba merülve feküdt, hívta az asszony a hajóst, alvó férjét megragadt a fejénél, a hajósnak pedig a lábánál kellett megfognia, s így behajították őt a tengerbe. Amikor a gaztettet végbevitték, így szólt az asszony a hajóshoz: „Most pedig hazatérünk és azt mondjuk, hogy útközben halt meg. Téged pedig addig dicsérlek és magasztallak apám előtt, mígnem összead bennünket és téged megtesz trónörökösnek.” Csakhogy a hűséges szolga, aki látta mindezt, leoldott észrevétlenül a hajóról egy csónakot, s beült, hogy ura után evezzen, s az árulókat hagyta továbbhaladni útjukon. Kiemelte a halottat a vízből, s a kígyó három levelével, melyeket mindig magánál hordott, most a holttest szemére és szájára illesztett, szerencsésen visszahozta őt az életbe. (Mesei fordulat. Most jön a végkifejlet.)

Majd pedig evezni kezdtek, minden erejüket megfeszítve eveztek éjjel és nappal. Csónakjuk oly sebesen szállt, hogy előbb érkeztek az öreg királyhoz, mint a többiek. (Ez jó. Valaki ezt is mesei fordulatnak érezte.) Hát az meg csodálkozott, hogy csak ketten jönnek, s kérdezte, mi történt velük. Értesülvén a leánya gonoszságáról, így szólt: „Nem tudom elhinni, hogy képes volt ilyen elvetemültségre, ám az igazság hamarosan kiderül.” Beküldte mindkettejüket egy rejtekszobába azzal, hogy föl ne fedjék magukat senki előtt. Csakhamar megérkezett a nagy hajó, s az istentelen asszony bánatosra facsart orcával jelent meg az apa előtt. Megkérdezte: „Miért egyedül térsz haza, hol marad a férjed? – Óh, édesapám – felelte az asszony – súlyos gyászban térek haza. Férjem útközben megbetegedett, és meghalt. Ha ez a derék hajós nem gyámolít, nem is álltam volna ki a megpróbáltatást. tanúja volt ő a halálának, s mindennek megmondhatója.” Szólt a király: „Hát, én föltámasztom azt a halottat.” Ezzel benyitott a szobába, s beszólt, hogy jöjjenek elő. A férje láttán az asszonyt mintha villám sújtotta volna, térdre rogyott és könyörgött. Ám a király azt mondta: „Nincs kegyelem! Ő készen állt meghalni veled, s visszaadta az életed, te pedig álmában gyilkoltad őt meg, s el fogod nyerni méltó büntetésed.” Az asszonyt a cinkosával együtt fölrakták egy átlyuggatott hajóra, s azt kibocsájtották a tengerre, ahol mindketten elmerültek a habokban. (Márton László fordítása. Hogy valami pozitív kicsengése is legyen.) (65:05)

Most ha jól emlékszem, mindjárt kinyitom, azt mondja, hogy volt itt egy picinyke kis… azt mondja: A kígyó három levele – GRIMM Gyermek és családi mesék. III. kiadás, Budapest, 2000. Háhh, szomorú. Ájjájjájjáj. Kezdjünk bele az elemzésbe! Tudjátok mit? Mielőtt belekezdenénk, adnék nektek egy házi feladatot. A házi feladat szerintem nagyon jó dolog. Az lenne a házi feladat, hogy úgysem tudjuk végigelemezni a mesét, találjatok ki más befejezést. Találjatok ki olyan befejezést, ami mesei bölcsességgel bír, mély mesei bölcsességgel. Tehát ne amerikai, hollywood-i happyend-et írjatok a végére, rettenetes lenne. Mesei bölcsességgel fejezzétek be másképpen a történetet. Én már ki… (Tessék? „Honnantól?” Te bárhonnan.) Nem is tudom, hogy lehetne, lehet, hogy megtennénk azt a következő alkalommal, hogy három olyan valaki, aki azt gondolja, hogy őneki nagyon jól sikerült befejeznie, adnék teret. Szeretném kérni a nárcisztikus, feltűnési viszketegségben szenvedő, egyéb személyiség-problémákkal kínlódó hallgatóinkat, hogy ne jöjjenek ki, ők inkább hallgassák meg majd. Ha lenne közülünk olyan, aki azt mondja, hogy „Énszerintem nekem sikerült mesei bölcsességgel…” Én adnék ennek teret. A magam verzióját már megszültem, azt föltétlenül el szeretném majd nektek mondani. Feltétlenül, de nem tehetem most meg, hogy most mondom. Azért belekezdek. (68:10)

Ami nagyon fontos, hogy szeretném ezt az elemzést, egyrészt Verena Kastot nyilvánvalóan nagyon-nagyon bőven használjuk, azonban nagyon sok megfontolást szeretnék hozni az eddigi szemléletmódunkból adódóan. Tehát hogy nézzük meg, hogy amit eddig elmondtunk a tudományok nézőpontjából a családi- vagy társkapcsolatról, az most ebben a mesében tulajdonképpen hogyan tükröződik, illetve hogyan egészül ki. Ez azt is jelenti, hogy egy nagyon fontos dolgot szeretnénk tenni. Ez pedig, lenne most egy költői kérdésem. Az egyik, elég, ha magatoknak válaszoltok, hogy amikor befejeztem a mesét, mit éreztetek? Jó, nem kell válaszolni. A másik, hogy amikor vége lett a mesének, mit gondoltok a nőről, mit gondoltok róla? Ha ez egy pöttyös mise lenne, tudom, hogy nem az, megkérdezném, vagy megkérném, hogy tegye föl a kezét az, aki azt mondja, hogy „Hát ez a nő, sz’al ez…, na ez! Há…, öö…, szó…, mm…, há…, szö…!” Mária Rádió kedves hallgatói felé azt tudom mondani, hogy „Több a soknál!” Élek a gyanúperrel, hogy ahogyan meghallgattuk ezt a mesét, mondjuk valamiféle csalódottság, szomorúság lehet bennünk, úgy valami ilyesmi. Hát, na jó, a többire nem is merek gondolni. És közben pedig, hogy egy rettenetes ítélet fogalmazódott meg a nőre vonatkozóan. Ezt gyanítom, hogy „Hát azért ilyet! Hát ki ez? Hogy tudott ilyen lenni?” És már most fölhívom a figyelmeteket arra, hogy amit olyan ösztönösen talán gondoltatok, hogy „Na, ez a nő, na ez aztán!”, ez a kirekesztés, amiről beszélünk. Most csináltátok meg. Hallottatok egy történetet, és azt mondtátok magatokban: „Micsoda egy szemét nő!” Ha valaki valami ilyesmit gondolt, azt mondom, most rekesztettetek ki valakit. M-hm. És hogy miért gondolom azt, hogy most rekesztettetek ki valakit, lenne egy újabb költői kérdésem. Hány nő maradt a mese végére? Ez a szomorú, hogy nem maradt nő. A férfiak a királlyal és az öreg királlyal, és a szolgával süthetik. Győzött az igazság, kipusztult az összes nő a föld színéről. Gratulálunk! (72:10)

Ezt a két szösszenetet azért hoztam ide, hogy érzékeltessek valamit abból, hogy mit jelent, hogy rendszerszemléletben gondolkodjunk erről a meséről, és hogy írjatok neki egy másik befejezést, de ne happyend-et, mert nem hiszem el. De ez a kisebbik baj, te se. Egy happyend, amit nem hiszünk el, annyit ér, mint egy rántott szelet: úgy fél napig jó. (72:50)

Ki akarom fejezni, hogy van bennem egy elfogódottság, hogy valahogy olyan, szóval hogy, hogy olyan megható, hogy itt vagytok. Olyan, olyan, tehát itt ezt, megtöltöttük itt ezt a termet, és én meg csak itt beszélek, szóval, hogy néha nekem ezt a kettőt nehéz összerakni. Tehát hogy van bennem egy kisfiú, aki azt mondja, hogy „Feri, az lehetetlen, hogy ők téged akarnak hallgatni, hát ez valami tévedés, nem, ne vedd annyira komolyan.” Szóval, hogy van bennem egy ilyen folyamatos, ilyen elfogódottság, ez hogy lehet, hogy ti itt vagytok? Ezt, ezt, ez, ebből nem… szóval ez van bennem. Na, akartam, hogy ezt tudjátok. Jól van. (taps) (73:40)

0000# Isten hozott benneteket, nagyon köszöntök mindenkit!
0004# Egyre szűkebb a tér. Lejövök, és máris belétek botlok, döbbenetes. Még a folyosó is szűk lett, fantasztikus.
0014# Most azt hiszem, hogy nem fogom azt tenni, amit pedig elterveztem, hogy majd eltelik 10-15 perc, és akkor akik
0023# ott állnak kint, majd szólunk, hogy hol van ülőhely, mert nem nagyon van, úgy látom, nem nagyon van. Na,
0033# akkor... Vajon azért jöttetek, mert múltkor mondtam, hogy mese? Ez, lehet hogy ez? De lehet, hogy nem. Minden
0042# esetre, nézzük csak, hogy keveredtünk el oda, hogy szólhassunk a meséknek a tapasztalatáról, és a kollektív
0052# bölcsességéből meríthessünk.
0054# Ismétlés
0055# A múlt alkalommal, ami egy nagyon fontos fölismerésünk és kifejezésünk volt, ez a lineáris okság mellett -
0064# vagyis hogy belerúgok a focilabdába és a focilabda elgurul, ez egy lineáris okság - fölismertük, hogy létezik
0074# körkörös okság, cirkuláris okság. A társkapcsolatban és a családi kapcsolatrendszerben milyen nyilvánvalóan nem
0084# egyszer megjelenik ez a cirkuláris okság. Hoztunk egymás után példákat, ami látni valóan a legnagyobb döbbenetet
0094# keltette bennetek. (Ági már tudja, mire gondolok.) "Ha van beszélgetés, lesz szex - ha lesz szex, lesz
0103# beszélgetés." Ha lesz beszélgetés, lesz szex, ha lesz szex, lesz beszélgetés, és a kapcsolat tönkremegy.
0112# Párkapcsolat előtt, illetve hát nem előtte, házasságkötés előtt - mondok egy másik klasszikus cirkuláris okság
0122# helyzetet. Mikor a férfi azt mondja: "Tulajdonképpen, ha most így magunk között vagyunk, csak férfiak, végül is
0132# azt kell mondanom, hogy ez a nő egy nagyon tuti főnyeremény. Tulajdonképpen főnyeremény lenne, egy-két dologban
0142# meg kéne változnia. Egy dologban nagyon, egyben meg kicsit. Ezért most, Feri... - és akkor itt nyolcszáz Feri -
0151# most tulajdonképpen kivárok. Már nagyon ott vagyok a határon, hogy megkérjem a kezét, de nyílttá tettem, mert
0161# köztünk nagyon jó a kommunikáció, és ő is ezt pontosan tudja, hogy na, ha ebben a dologban megváltozik, én már
0171# kész vagyok arra, hogy megkérjem a kezét."
0175# 
0175# Most borítsunk fátylat erre, ül itt nyolcszáz nő, Teri beszél. "Tulajdonképpen nagyon szeretem ezt a fiút, ez
0183# egy nagyszerű srác, hát igazából szinte merem mondani, hogy főnyeremény, most, hogy magunk között vagyunk. Neki
0191# azért óvatosabban mondom, nehogy elbízza magát. Tulajdonképpen, hát tulajdonképpen mond egy dolgot, hogy
0199# valamiben változzak meg, de addig nem változok meg, amíg nem kéri meg a kezem. Hát addig nem fektetek ebbe bele,
0207# azért az nekem egy nagyon nehéz dolog. Kérje meg a kezem, és én azt gondolom, akkor rendben vagyunk, akkor
0215# biztonságban vagyok, akkor látszik, hogy ő is komolyan veszi."
0220# 
0220# Ez a cirkuláris okság. Ha megváltozik, megkérem a kezét - ameddig nem kéri meg a kezem, nem változom meg. Ha
0228# megváltozik, megkérem a kezét - ameddig nem kéri meg a kezem, nem változom meg. Nem kérem, hogy a kezeteket
0237# tegyétek föl, hogy kire érvényes ez. Ez egy klasszikus cirkuláris okság még a házasságkötés előtt. A
0245# házasságkötés után is újból és újból fölismerhetjük ennek a logikáját. Mi az, amire rácsodálkoztunk? Arra, hogy
0254# a cirkuláris okság lehetetlen, kapcsolatot tönkretevő köreiből akkor tudjuk csak kiverekedni magunkat, hogyha
0262# rendszerszintű változás történik. Nem elég, hogy a nő azt mondja: "Nem változom meg, de egy kicsit azért
0271# aranyosabb leszek." Nem lesz elég. Vagy azt mondja: "Na, ebben a dologban nem, de nagyon szívesen fölveszek egy
0280# kicsit rövidebb szoknyát, kicsit feketébb harisnyát, kicsit pirosabb bugyit. Azt nagyon szívesen, talán elég
0288# lesz." És nem. Hiába harisnya, hiába bugyi, hiába rövidebb, nem lesz elég. És a férfi is mondhatja:
0296# "Tulajdonképpen, rájöttem, meg-meglepem őt egy-egy dologgal, hadd örüljön. Veszek neki ilyen ajándékot, olyat."
0305# Elég lesz? Nem. Nem, csak akkor tudunk kiverekedni ezekből a körökből, ha rendszerszintű változásra adjuk a
0314# fejünket.
0315# 
0315# Itt akkor két nagyon fontos dolog még. Az egyik: rendszerszintű változás megtörténhet bent, idebent, hogy én
0323# magam elkezdem ugyanazt a helyzetet mármost teljesen másképp látni, ez rendszerszintű változás, és ez más
0330# cselekvésre fog engem indítani. Például rájövök, hogy ez egy körkörös okság, hogy ebben veszteglünk, s ameddig
0339# ezt így csináljuk, addig nem lesz ebből semmi se. Tehát vagy itt történik egy rendszerszintű változás - néha ez
0347# a nehezebb - vagy pedig a cselekvésformákban történik valami rendszerszintű változás. Hol van a nehézség? Ezt
0355# még szeretném elismételni a dolgozat előtt, kis segítség.
0360# 
0360# A nehézségünk ott van, és rögtön mondom a példát. Szombaton Pannonhalmán voltam, családnapot... hát nem én
0369# tartottam a családnapot. Most képzeljétek el, tartok egy családnapot, ez egészen ijesztő. Tehát tartottam két
0378# előadást egy családnapon, és beszéltem a cirkuláris okságról. Hát egy családnapon? Ez a minimum. És... ők is úgy
0387# érezték. Valaki fölkiáltott: "Na végre, itt a cirkuláris okság! Hát már, de vártuk." Engem vártak, meg a
0396# cirkuláris okságot nagyon. És utána, az előadás után, emlékeztek a gyerekes történetre? A vacsorai jelenet -
0405# emlékeztek, a nagyon jó kislányból, aki jó anya lett, és akkor nagyon-nagyon...? Aki nem volt itt, nincs mire
0415# emlékezned, csak segítségképp, tehát ne, ne erőltesd. Te most lazulj el, így is jó vagy. Elmondtam ezt a
0424# történetet nekik is - persze nem olyan jól, mint itt, nem, csak úgy, odalöktem nekik - és vége volt az
0432# előadásnak, odajött hozzám egy édesanya. Látszott, hogy nagy zavarban van. Szóval a dühnek, a csalódásnak, a
0441# meglepetésnek, a félelemnek, a szorongásnak egy érdekes egyvelegét éreztem, de lehet, hogy rosszul. És mi
0450# történt? Azt mondja: "Most Ferenc atya! - Ugye, rosszul kezdődik, tehát ú, jajjajjaj! Ú, nem is tudom, mikor
0460# szólítottak így utoljára. - Ferenc atya, most akkor most akkor azt akarja ezzel mondani, hogy ne neveljük a
0469# gyerekeinket?" Emlékeztek, mert az volt a gondolat, hogy hagyjátok egy-két étkezésig, hadd csináljon, amit
0478# csinálni akar. Most hagyjátok, ez egy rendszerszintű változás lesz. És akkor jött egy nagyon fontos betét.
0487# "Istentől azt a küldetést kaptuk, hogy a ránk bízottakat, akik kicsiny korúak, neveljük, gondoskodjunk róluk,
0496# mindent nekik." Miért olyan fontos ez? Mert pontosan erről beszéltem itt nektek egy héttel ezelőtt, hogy a
0505# rendszerszintű változásoknak a legnagyobb akadálya általában az szokott lenni, hogy valamilyen meggyőződésszerű
0515# belső világba ütköznek. (Egészségedre!) Nem véletlen, hogy magunktól nem változtatunk nem egyszer, vagy
0523# képtelennek érezzük magunkat változtatni a cirkuláris okság körein, mert valami meggyőződésszerű állja az
0532# utunkat. És persze, hogy a meggyőződéseink az életünk legalapját képezik. Az a meggyőződésszerű például, amire
0542# itt hivatkozott ez az édesanya: "Hát de hát, hát akkor, akkor mondjunk le a nevelésről, akkor ez most így?"
0551# Nagyon pontosan mutatja, hogy itt a család tudatában, az ő családjának a tudatában - ezt vélelmezem - milyen
0560# erőteljesek voltak azok az értékek, hogy... na. Hogy tisztességesnek lenni, jól neveltnek lenni, hogy
0569# fölkészülni az életre, hogy becsületesnek lenni, hogy megbízhatónak lenni, hogy lehessen ránk számítani, hogy
0578# erkölcsösnek lenni. Ugye ezek az értékek. Ezért amikor ő elképzelte, hogy ha ez az ő családjukban lenne, és az a
0587# gyerek egy vacsoránál egyszerűen csak úgy ülne, és ki tudja, hogy még le is csúszik, meg akármi, őbenne ez csak
0597# félelmet tud kelteni. Hol van például annak a gondolata, vagy egy gondolatnak az árnyéka, hogy az emberi
0606# természetben jó dolgok rejlenek? Tehát hogy például a gyereket hagyjuk, hogy itt most valamit megéljen, hogy ez
0615# nem csak rossz irányba mehet, hogy a belső emberi természetnek talán, esetleg valami jó tendenciái is lehetnek,
0625# amiket egyszerűen csak hagyhatunk, hogy úgy nőjön és növekedjen. Hát itt semmi ilyen nem csillan meg, csak a
0634# félelem.
0635# 
0635# Mire utal ez a félelem: hogy hát akkor most hagyjuk a gyereket így, hogy akkor majd, majd...? Hát erre kaptunk
0643# megbízatást az Istentől, hogy majd neveljük őket, hogy emberré. Ugye, az árnyékban érték van, így kanyarodunk
0651# vissza a kettő-hárommal ezelőtti alkalmainkra. Ugye az árnyékban egy érték van, de az értéknek nagyon negatív a
0660# megítélése. Nem értéknek tűnik, hanem valami fenyegető dolognak. Ugye, pontosan erről beszéltünk. Jó, ez akart
0669# az ismétlés lenni. Így most akkor elérkeztünk oda, hogy ha a cselekvésben és a gondolkozásmódban, ebben a belső
0677# világban, a belső térben, a belső dialógusainkban képesek vagyunk rendszerszintű változásra, akkor erre jó
0685# lehetőséget ad a mesék világa. Mert a mesék világa, azt gondolom, hogy nekünk éppen fölnőtteknek, ebben a
0694# kultúrában, éppen általában az árnyékban van. Hát ja, hát mese. Hát nem nagyon becsüljük őket, már régen nem
0702# meséljük őket, nem figyelünk, hanem, hát ó, tehát vegyük akkor elő a kollektív árnyékból azt a valamit, azt a
0710# kultúrkincset, aminek segítségével esetleg valami teljesen más nézőpontból tudunk látni. Nem csak a tudományos
0719# kutatások. Néha nincs elegetek belőle? Én néha azt mondom: egy mesét kérek! Hát a százalékjelet el akarom
0727# felejteni. Egy mesét! Na most!
0730# 
0730# Azt tervezem, hogy először egy rövid összefoglalását adnám annak, hogy a mesének a kollektív bölcsessége mit
0739# mond arról, hogy min múlik az, hogy a férfi, a nő, a társkapcsolat és aztán majd a család jól tudjon... tartós
0749# és megelégedett világ... (Isten hozott! Neked van egy tuti helyed? Ööááá! Milyen jó pasi! De melyik? Két
0758# világoskék ingű férfi mellé ült le, hát ez hihetetlen. Elég, ha te tudod, hátha sötétségbe is borult, de édes
0767# vagy te, aki ezt csinálod, hogy közben "Ezt nem csinálhatja velük. Ne, ne lássa! Nem, inkább neki adjuk a fényt,
0777# jöjjön ő zavarba." Micsoda együttérzést sejtek itt ebben. Na, szóval.) Nézzük akkor meg, tulajdonképpen nem
0786# különösebben bővebben leragadva, kifejtve a meséknek ezt a bölcsességét a tartós kapcsolatról és megelégedett
0796# családi életről, és utána pedig - itt elsősorban Boldizsár Ildikónak a könyveit használtam - Verena Kastnak
0805# szeretném elmondani egy meséjét, és azt mesét viszont szeretném elemezni, mégpedig azokból a nézőpontokból
0815# kiindulva, amiket itt az előző alkalmakkor használtunk és alkalmaztunk. Ez lenne a terv. Nézzük akkor a
0824# pontokat!
0825# 
0825# * 1. A boldogságért tenni kell. Ugye, a mesei bölcsesség. Nincs sült galamb, tenni kell. De van egy kiegészítő
0833# igazsága ennek a mesei bölcsességnek, hogy a boldogságért tenni kell, ez pedig az, hogy vannak csodák. Mikor
0842# majd a mesét mondom, illetve elemezzük, ott nagyon világos lesz, hogy mit értünk csoda alatt. Most csak hogy
0851# ezt értsük jól, hogy már most jó helyre hulljék a mag: a csoda a mesében tulajdonképpen szívesebben
0859# használom ezt a kifejezést, mesei fordulat. Hogy történhet valami jó nem az én tudatos, akaratlagos
0867# tevékenységem révén, egyszerűen az életből valami jó fakad, ami hoz egy fordulatot. Ezt mesei fordulat...
0875# talán azért jobb ezt a kifejezést használni, a csoda persze a mesék világához nagyon is passzol, de nagyon
0884# idegen a világunktól. Ugye, egy ilyen természettudományos képzettségben fölnövő ember számára, mint mi. Ez
0893# a: "Jaj, egy csoda!" Ugye, mint a Gábriel angyal láttára azt mondta volna Mária, hogy "Jaj, egy angyal! Hát
0901# ez itt mi?" Most a csodáról beszélünk, nem t'om, hogy tudunk-e kapcsolódni. Beszéljünk akkor tehát mesei
0910# fordulatról. És mert a mesei fordulat nem a főhősből fakad, vagy pedig nem a tudatos világából, hanem
0918# valahonnan nagyon belülről vagy kívülről, ezért ezt nyugodtan nevezhetjük csodának.
0925# 
0925# * Mondok nektek egy csodát az életemből. Most rögvest, izibe', itt az elmúlt napokból. Tudjátok, olyan
0934# pedagógusszerű életet élek, én nem tartom magam annak, de olyanszerű életet élek, mert nagyjából ugye
0943# szeptemberrel kezdem az évet, és június elejével fejezem be. Mi történik egy pedagógusszerű életet élő
0952# emberrel? ("Elfárad." Ezt olyan együttérzéssel mondod. Szeretlek! Tehát.) Nem hogy elfárad, lóg a belem
0961# ezer felé, hát már a kötelet a béltől meg se bírom különböztetni. Ez most az övem, vagy a belem, mit
0970# tudom én? Legyen már vége ennek az évnek! Körülbelül így ennyi, ennyi telik. És hát persze, fáradtan
0979# ébredek: ú, egy újabb nap. Akkor megnézem a naptáram: ez nem lehet igaz, hát ezt ki állította így
0988# össze? Ugye ez pedig az önmagammal való kapcsolatnak nem egy színpompás jelensége ugye, hogy már reggel
0997# szidom magam, hogy "Ezt ki találta itt ki?" Na, tehát ilyen fáradt, ilyen "Mikor lesz már vége? Ezek a
1006# keddi alkalmak is, hát hülye vagyok én, hát mit csinálok már? Ezt be kell szüntetni, áprilisban be kell
1015# fejezni. Hát itt izé..." Legalább jó idő van, na.) Mi történt vasárnap hajnalban, hétfő hajnalban és
1024# kedd hajnalban? Háhá. Itt jön az életemben a mesei fordulat. Egyszer csak, reggel 6 órakor fölnyílt a
1033# szemem, fölébredtem: "Hú, de szép az élet!" Reggel 6-kor fölébredtem, és volt bennem élet, és... há,
1042# háhá, háhá, már világos van, a madarak tütü-tütü-tü, mondom: 6 óra van, magamtól fölébredek, hoppá!
1051# Hétfőn pontban 6-kor fölébredtem, megint. Ma hajnalban 6-kor fölébredtem megint. Áhh! Ez a mesei
1060# fordulat. Nem tudjuk honnan, azt gyanítom - ez a szép értelmezés - hogy a testem megérezte a tavaszt.
1069# Ellenállhatatlanul. Tehát rendben van, az én személyes életem, fáradt vagyok, elég, évvége. Na de a
1078# tavasz! S 6-kor a madarakkal, a nappal együtt valami fölébresztett engem. Ez, ez a szép értelmezésem.
1087# Ez a csoda. Egyszer csak valahonnan jön valami, s így átjár minket, és más színben, más... hű, az élet!
1096# Hát ez aztán nem tőlem függött. Ezt nevezem csodának, vagy mesei fordulatnak. Oké. (Azért holnap nem
1105# szeretnék 6-kor ébredni, most már elegem van ezekből a fordulatokból, aludni akarok.) Na, majd a mese
1114# elemzésénél erről fogok bővebben beszélni, hogy ez mi volt.
1120# 
1120# * 2. (A második pont így szól... hú, hát van 18, tehát azért Feri, gyerünk, gyerünk!) A boldogság a mesék
1130# tanulsága szerint nem egy nagyon tartós és hosszú állapot, sokkal inkább valami kegyelemszerű helyzet. Meg
1141# kell érte dolgozni, de van fordulat, és csoda, és inkább valami kegyelemszerű állapot. Na, tudjátok, reggel
1152# bekapcsoltam a "tövöt". Igen, az időjárás-jelentésre voltam kíváncsi. Olyan vagyok, mint a nagymamáim
1162# voltak: bekapcsolták a Kossuth Rádiót, hogy meghallgassák, hogy esik-e az eső. Nem hogy kinéztek volna az
1173# ablakon, nem, azt a Kossuth Rádió tudja. És mi történt? Azt mondja a kedves hölgy, ezt mondom így, valahogy
1183# TV-szerűen. Tényleg, itt egy TV. Nem vagyok akkora, ú, hát elférek alatta, a nemjóját! Na, képzeljük el ezt
1194# a tévét, fölállok ide. Félek! Azt mondja a hölgy: "Mai nap, és egész héten a csúcshőmérséklet nappal 21 és
1205# 24 fok, hétvégére akár 25 fok fölé is emelkedhet a hőmérő higanyszála." Igaz, hogy betiltották az EU-ban, de
1216# nem baj. És azt mondja, itt jött a záró fordulat, XXI. századi posztmodern kultúránkból: "Ez a 24 fok
1226# megfelel az ilyenkor elvárható hőmérsékletnek." Ezt mondta. Ilyenkor elvárható hőmérséklet. Kell ezt
1236# magyaráznom? Hát az ember beáll a kozmoszba, és azt mondja: "Na, akkor most 24 foknak kell lennie." De hát
1247# ezt hogy? Mi az, hogy elvárható hőmérséklet? Hát olyan van, hogy megszokott hőmérséklet, 100 éves átlag,
1258# vagy ilyeneket... Elvárható hőmérséklet? Hát egész megrendítő. Holnap föl fogok kelni, ugyanezt az adót
1268# fogom hallgatni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az elvárható hőmérséklet megtörtént-e. Ez... nagyon, nagyon,
1279# hát bemondta a Blaha Lujza, hogy elvárható hőmérséklet.
1285# 
1285# * Ezt miért akarom mondani? Hát ha a természettel kapcsolatban elvárható hőmérsékletről beszélünk, hogy
1295# lesz úgy a boldogság kegyelmi állapot valakinek az életében? Hogy? Hát ez a vágány neki nincs is
1305# megcsinálva. Hát ott Szibéria van neki. Boldogság, kegyelmi állapot... elvárHATÓ boldogság. Na, jól
1315# van.
1316# * 3. Ami a kulcsa a társkapcsolatokban annak, hogy aztán "boldogan éltek, míg meg nem haltak": elfogadás,
1326# megértés, egymás megbecsülése, és az abból fakadó együttműködés. Ezt mondom még egyszer, a kulcsszavakat:
1337# elfogadás, megértés, megbecsülés, s abból fakadó együttműködés. Ezt nem is akarom tovább mondani, itt szólt
1348# nekem Péter, hogy miért csak a női részt emelem ki, hogy a nő szimbolikusan, amikor édesgetnie kell egy
1359# tigrist, oroszlánt, puszilgatnia a csúf békát, akkor ez gyönyörűen kifejezi szimbolikusan, a mese nyelvén
1370# azt, hogy a nő számára mennyire idegen tud lenni a férfivilág. Még fogalma sincs, hogy mit kezdjen vele, és
1381# ráadásul még nincsen készségszinten benne az, hogy hogyan tudja élővé, elevenné, emberivé tenni azt, ami
1391# körülötte még nem az. Még ennek a tudása nincsen meg. Ezért ő még egy békát lát, és undorral vegyesen
1402# csücsörít. Amennyire nevetségesnek tűnik ez, és azt mondjuk: "Hát énrám ez nem jellemző, én tudtam nagyon,
1413# már tizen... Hagyjuk." Hát mókás, mit t'om én, 13 éves fiatalok szeretkeznek, s azt sem tudják, hogy mi az,
1424# hogy férfivilág, meg női világ. Hát hol, hol...? Na jó.
1430# 
1430# 4. Nehézségeken keresztül vezet az út.
1433# (Akármilyen "primkón" is hangzik...) Nehézségeken keresztül vezet az út. Hát a mese már csak ilyen. Ez a "Hogy
1442# lehet megúszni?"... de erről is sokat beszéltünk, ugye, hogy legyünk nagyon óvatosak a tanácsokkal, válaszokkal,
1452# megoldásokkal, gyakorlatokkal. Mert sokszor ezt az igazságot igyekszünk kikerülni, hogy nehézségeken keresztül
1462# vezet az út. Itt megint a nagyon egyszerű gondolkozásunknak mi a rákfenéje? Hogy azt mondjuk: ha valaki nem
1471# hibázott volna valamit, akkor biztos ez a nehézség most nem lenne. "Valakinek mindenképpen el kellett valamit
1481# rontani, és miután én nem emlékszem, hogy mikor csináltam volna ilyet, hát... adok egy kis időt neked, tehát...
1491# De ezt nagyon jó szándékúan. Kicsit nézz szembe magaddal, kicsit gondold át a jövőt, hogy hogyan álltál ott az
1500# oltár előtt." Tulajdonképpen mikor tettest, okot, bűnbakot keresünk, az mindig a hatalom logikája. Mikor egy
1510# kapcsolatban felüti fejét a hatalom logikája, hogy lesz abból boldogság? Abból már nem lesz ott boldogság. De
1519# amikor fölmerül egy nehézség, és mi teljesen ösztönösen - tulajdonképpen ezért rettenetesen kártékony a
1528# politikai logika, ami beleivódik a sejtjeinkbe. Ugye a politikai logika az, hogy állandóan valaki fölpattan, és
1538# meg akarja neveztetni a felelőst. Ugye, és mindig, mindig... tehát például hogyha holnap csak 19 fok lesz, én
1548# szerintem ez egy interpellációt megérne. "Ki a felelős? Blaha Lujza bemondta a tévében, hogy van egy elvárható
1557# hőmérséklet. 19 fok lett, napirend előtt kétperces fölszólalásban szeretném interpellálni Istent. Nem volt meg
1567# az elvárható hőmérséklet." S akkor átadjuk neki a szót, hogy ez hogy történhetett meg.
1575# 
1575# Tehát nehézségeken keresztül vezet az út. Mondanék itt egy másik fájdalmasat. Minap rádöbbentem valamire, hogy
1584# az imádságaink ki nem mondott tartalmának a veleje mi szokott lenni. Hogy fohászkodunk az Istenhez, és kérünk
1594# tőle, vagy vágyunk tőle, sokszor követelőzünk, mindegy. Tulajdonképpen ha nagyon megkaparjuk, elöl mi van
1603# fölírva a trikóra? Elöl az van írva: "Istenem, benned bízok." Körülbelül, valami ilyesmi, ezt ragozhatjuk
1613# sokféleképpen. Mi van hátul a trikón? Hátul a trikón három rövid mondatocska szerepel. "Ne kelljen annyira
1622# szeretni. Ne kelljen annyira hinni. Lehetőleg ne kelljen remélni." Hogy: "Oldd meg TE!" Most ha nagyon kritikus
1632# akarok lenni, az imádságaink zöme arról szól, hogy van most egy nehézség az életemben, elkezdett valakivel egy
1642# konfliktusom lenni, valakivel most ütköztem, valaki most nem elégíti ki a szükségleteim. (Jövök, és annyira
1651# fenyegetőek vagytok, majd adok én nektek! Ó, ti szegények. "Nem én voltam." - Láttátok, emlékeztek a ministráns
1661# gyerekre? Távozz tőlem sántán! Hol tartottam, ez annyira megzavart engem. Segítsetek! Tényleg nem tudom.) Igen,
1671# a pólófelirat, hogy ez volt a megrendítő élményem, hogy sokszor ilyenkor ki nem mondottan azt kérjük, hogy igen,
1681# ebben a nehéz helyzetben ne kelljen egyszerűen tovább szeretni. Nem, mert most már nagyon nehéz, tehát lehetőleg
1691# ne kelljen. És ezt persze nem így fogalmazzuk meg, hanem úgy, hogy változzon meg, tűnjön el, bukjon le, nem t'om
1701# én bukjon föl, mindegy, csak bukjon. Tulajdonképpen mi a trikófelirat hátul? "Ne kelljen őt tovább szeretni." És
1711# akkor az élet megint megy tovább. Ugye? "Ne kelljen már annyira szeretni, vagy ne kelljen hinni és ne kelljen
1721# remélni! Istenem, oldd ezt meg!" Milyen érdekes lenne, hogyha azokat az imádságainkat, amelyeknek a hátsó
1730# trikófelirata ezzel jellemezhető, hogy ne kelljen szeretni, hinni és remélni, ezeket nem mondanánk el. Hogy
1739# ugornánk egyet, és akkor nézzünk valami mást, egy másik műfajt. Na, tehát hogy: nehézségeken keresztül vezet az
1749# út.
1750# 
1750# 5. Beavatásra van szükség
1752# A mesei fordulat nem egyszer beavatást is jelent egy olyan világba, amiben még járatlanok vagyunk. A beavatásnak
1764# mi a kultúrkincse? A beavatás kultúrkincse az, hogy amikor valaki beavatásban részesült, attól kezdve másképpen
1775# él. A fiatalembert a római birodalomban beavatják, férfivé válik az egész közösség színe előtt. Mi lesz ennek a
1787# következménye? Eddig a közösség volt az, aki felelősséget vállalt érte és gondoskodott róla, a beavatás után
1798# megváltozik a helyzet, és már ő az, aki férfitársaival együtt felelősséget vállal a közösségért, s mondjuk a
1810# kardjával megvédi a várost. Ez a beavatás. Hogy a beavatás után másképp élek. A mi kultúránkból szinte kiveszett
1821# a beavatás, vagy amennyiben vannak is beavatás, vagy beavatás jellegű cselekmények vagy szertartások, fütyülünk
1833# másképpen élni utána. Dehogy élünk másképp, ez egy nagyon..., legyen ez egy szép esemény. Ez történik, tehát a
1844# beavatásnak nincs meg az a súlya és annak a hihetetlen, tulajdonképpen erőt adó tartalma, hogy ettől kezdve
1856# másképpen látok, élek, cselekszem. Nincs már meg, hanem mi már csak ünnepelni akarunk. Legyen egy szép esküvő,
1867# de ne kelljen utána másképpen látni. Az esküvő beavatási szertartás, ebből a szempontból nézve, a férfinek is,
1879# meg a nőnek is. Mind a kettő számára egészen más jellegzetességekkel bír, de a közös vonal az: "Ettől kezdve nem
1890# élhetsz úgy, ahogy eddig." Ha az egy beavatás. A mese nagyon nagyra értékeli a beavatást.
1900# 
1900# 6. A nők és a férfiak útja a mesében
1903# A nők útja a mesében roppant nehéz, mert ők olyan föladatok elé kerülnek, ahogyan a férfi felé és a férfivilág
1914# felé haladnak, amelynek a kimenetele bizonytalan, és nem lehet pontosan tudni még azt sem, hogy tulajdonképpen
1924# mit kéne tenni. Tehát, a példánál maradva, brekeg a béka a tó partján. "Hát most csókoljam, vagy ne? Hát ki
1935# tudja, hogy csókolni "köll-e" vagy nem?" Hát most az összes békát csak nem csókolgatjuk agyon. Ismerünk nőket,
1946# akik nekiláttak, és akkor... És ha valaki átváltozik, akkor már, már bejött. Lehet inkább csak, nem tudom én,
1956# békás lett a szája. A nők útja a férfi felé azért olyan hihetetlenül nehéz, mert nem lehet még azt se pontosan
1967# tudni, hogy mit vár az élet a nőtől. Nem lehet pontosan tudni. Vagy hogyha meg is csókolja a békát,
1976# átváltozik-e, vagy nem? Ezt sem lehet pontosan tudni. A férfi számára könnyebbség az, hogy a férfi pontosan
1987# tudja, hogy még három kanyar, és ott a sárkány. S három kanyar, és tényleg ott a sárkány, és pont olyan büdös,
1998# és pont olyan tűzokádó, mint ahogy lefestették az úton, pont olyan. Ez azonban nagyon jól mutatja, hogy a
2008# férfinek és a nőnek az útja nem ugyanaz. Nem is kell, hogy ugyanaz legyen, mert hiszen azt... (Ági, melyik
2018# része? Jó, mindegy.) Nem is kell, hogy ugyanaz legyen, mert hiszen utána is megmarad férfinek, megmarad nőnek,
2029# tehát valamiképpen a föladata is más lesz, ezért az út sem kell, hogy ugyanaz legyen. A férfi útja az, hogy az
2039# élet föltételeit biztosítsa, megvédje a szeretteit a fenyegetésektől, hogy ilyen értelemben biztosítsa az élet
2050# föltételeit. A nőnek azonban más a dolga. Ahol már lehet élni, mert a férfi odaállt és azt mondta:
2060# csk-csk-ccskk, ott a nem létezőt élővé tegye, gondoskodjék arról, ami már élő, és ami kevésbé élő, annak teret
2070# adni, formát adni, hogy hogyan tudna szárba szökkenni és igazán élni. Ez két különböző út, de nagyon szép, ahogy
2081# találkozik. És ezért van az, hogy a férfi, ahogyan a nő felé megy, pontosan neki megfelelő nehézségek elé kell,
2092# hogy álljon. "Itt a sárkány, hadd el hadd." A nő számára azonban, ő az élet titkával van. Hát az élet titka az
2103# nem olyan, hogy "Itt a sárkány, szúrj bele!", hanem az egy külön művészet, megsejteni, ráérezni. Hogy, hát nem
2113# ez a nőknek a művészete? Az egyik gyereknél bejött, a másiknál pont az ellenkezője jön be. A férfinek ezért
2124# nyilván nagyon fontos a rend. Szeret is rend-szerint nevelni. Hát, ha csak az van, nagyon sovány. De az is
2134# nagyon szomorú, hogyha egymást kölcsönösen megvetik azért, ahogyan nevelnek. Mert a férfi logikája valami
2144# ilyesmi: a rendből fakad élet. És tényleg fakad, a rendből fakad élet. A nő logikája pont fordítva van: az
2155# életből fakad valamiféle rend. Például az egyik gyereknél így, a másiknál úgy. Ez is egy rend, ami az élet
2165# titkából fakad. Ezért az út sem ugyanaz tehát.
2170# 
2170# De persze sem a férfinak, sem a nőnek nem könnyű, míg egyáltalán elérkeznek egymáshoz. Nem gyönyörű szép, hogy a
2177# mesék sokkal pontosabban leírják azt, hogy egyáltalán eljutni egymáshoz micsoda nehéz dolog. Mi pedig milyen
2184# természetesnek vesszük és mekkorákat csalódunk. Nem így van? A mi kultúránkban nem is értjük, hogy ez miért nem
2192# megy. Hát mindenki másnak megy. Dehogy megy! Senkinek se megy csak úgy, s a mesék nagyon jól mutatják, hogy ó,
2199# mekkora út vezet el oda, hogy egyáltalán egymáshoz elérkezzünk. És mekkora nagy dolog, ha egyáltalán el tudtunk
2206# egymáshoz érkezni. Ájj, de nagy dolog az! Jó.
2210# 
2210# Hmm, igen, azt írtam még ide, hogy ma nagyon sok nő értelemmel és logikával akarja megoldani az életet, nem
2223# okossággal és bölcsességgel. Hát értelemmel és logikával megoldani élethelyzeteket... a nő nem erre van
2237# kitalálva. Ez lehet, hogy nagyon ortodox szövegnek tűnik. Nem, nem logikával, nem, nem. Női okossággal és
2250# bölcsességgel, az egy más dolog. A férfi oldja meg logikusan, de a nő ne logikusan oldja meg, hanem okossággal
2264# és bölcsességgel. És pont mind a ketten erre vágynak, hogy az egyik meg tudja így, a másik meg úgy, és ebből
2278# legyen valami közös világ. Olyan sok, nem is tudom, lehet, hogy köztetek is van ilyen, de jaj, olyan sok okos,
2293# szép nőt látok, és az életet nem bölcsességgel akarják megoldani, hanem logikával. Jaj, ez nagyon fáj! Két
2306# diploma, három diploma, és logika, jaj, ne! Ébredj föl! Olyan sok szép és okos nő boldogtalan ma. Nagyon,
2320# érthetetlennek tűnik. Még diplomájuk is van, okosak, szépek, diplomásak, és boldogtalanok. Elborította ma a nők
2334# agyát a férfi logika, hogy akkor azt mi is úgy. (Na jó. Jól van, legalább lesz ülőhely legközelebb. Mindenben
2348# van valami jó. Igen? Ó, de... jó, ez... drága vagy. De hát... az hangzott el egy női ajakról, hogy: "De akkor mi
2363# a bölcsesség?" Jó úton vagy, de neked ezt nem tudni kell, hanem élni. Nem kell... az a vicc, hogy ezt nem is
2377# kell tudni. Ez benne a jó. Most mondtam neki valami nagyon szomorút.) A férfinak tudnia kell, a nőnek nem.
2390# Egyszerűen nem kell tudni, élni.
2395# 
2395# A nő útja a mesében pontosan mindig ez, hogy valamiképpen rá tud-e találni a természetre, a belső természetre.
2404# Nem a logikára, hanem a belső női természetére. Miért van az, hogy a mesék... az archaikus kultúrában nem
2413# történt az, hogy elmondták jó vastagon a nőnek, hogy majd így meg úgy kell szülni. Nem mondták el. Mit mondtak
2423# nagyanyáink, dédanyáink? Azt mondták: "Majd megtudod lányom, ha ott vagy." Így, ennyi. De nem piszkoskodni
2432# akartak. Ez, hogy "Én jól tudom, de te sose fogod megtudni, nem adom át a tudást." Nem erről szólt, hogy "Juszt
2442# se mondom meg neked, csak szenvedj meg! Én is megszenvedtem, te is." Ez nem egy ilyen szadista női kultúra,
2452# hanem bízd rá magadat a belső női természetes világodra. Annál jobban semmi nem fogja megmondani neked, hogy
2461# mikor hogy csináld. Nincs annál jobb vezetőd, mint ez a belső természeted. Nincs jobb. Ezért hogyha most neked
2471# jól megmondjuk, hogy hogy..., akkor eltávolítunk téged attól, ami igazán segítségedre lehet. Hát éppen néhány
2480# héttel ezelőtt mondtam ezt a nagyon okos nőt, aki szült. Most már még egyszer nem mondom. Hát dehogynem mondom,
2490# különben, hát már most is mondom. "Doktor úr, akkor most mit csináljak? És doktor úr, most mit csináljak? És
2500# doktor úr, akkor most... mit csináljak?" Ugye, annyi diplomája volt, annyiszor kérdezte. "És doktor úr most
2509# akkor mit csináljak? Mi a következő logikus lépés a szülés folyamatában?" Ugye, és a doktor végül megelégelte,
2519# ez volt a női beavatás, és azt mondta: "Hát most már szülje meg!"
2525# 
2525# Most direkt sarkítom persze, sarkítom nektek, de hát a mesének ez az archaikus világa nyilván hozza ezt a...
2535# nagyon is, a férfi ilyen, a nő olyan. Ettől nem tudunk most eltekinteni, de ez a gyönyörű benne. Látni való,
2546# hogy mennyire kiegészíti a kultúrát, hogy pont ezek a természetes kérdéseim: "De akkor mi a következő lépés?" És
2557# közben amíg ezen agyalunk, eltávolodunk a szívünktől. Na ja. De nehéz nőnek lennem! Tehát akkor: a férfinek az
2568# útja, hogy lehetőséget teremtsen az élet föltételeinek, hogy megvédje azokat, akik aztán abban a védett közegben
2580# szeretnének kibontakozni, növekedni és élni. A nőnek a dolga, hogy gondozza azt, ami él, ezt most már még
2590# egyszer talán nem mondom el, gondoskodjon az élőről, és ami kevésbé él, az élőbbé tudjon lenni.
2600# 
2600# A nő számára a mesék tanulsága szerint a legnagyobb veszedelem nem az úton leselkedik rá, hanem hol? Csak egy
2611# rövid gondolat. Ne fejből válaszolj, ne gondolkodjatok rajta, így zsigerből. Hol is, hol is, hol is? Otthon. A
2623# nőt a saját szűkebb világában, főleg a származási családból fenyegeti a legtöbb veszély. A férfit az úton a
2634# sárkány, meg a többiek, az más történet. Egyszer olyan megrendítő volt, mondom is ezt. A férfi megcsalta a
2645# feleségét. Egyébként szerették egymást, tényleg így volt, ezt most nem így mondom, szerette, és akkor bocsánatot
2657# kért, és... És mi történt? Elindult egy ilyen családi asszonykórus: "Ne bocsáss meg neki! Veled ilyet nem lehet
2668# csinálni. - Mondták mások. - Veled ilyet nem lehet csinálni." S tudjátok, mi történt? A saját anyja, a saját
2680# nagyanyja, a saját tüdüdüm-dödödöm-je elmondta neki, hogy a"Azt nem lehet! Aki ilyet csinált, piszok disznó
2691# férfi!" S tönkrement a kapcsolat. Nem abban ment tönkre, hogy megcsalta, hanem hogy a szűkebb környezete
2702# megtiltotta neki, hogy megbocsásson, és ő nem figyelt föl rá, hogy ez itt micsoda. Hogy a veszély nem kintről
2713# jön, hanem bentről. Nagyon fájdalmas volt ezt átélnem. Oké.
2720# 
2720# Mi a nőnek nagyon nagy kísértése? Hát ezt tudjuk jól, már a Kékszakállú herceg várából is. Hogy oda is be akar
2731# jutni, ahol semmi keresnivalója. A mesék ezt gyönyörű szépen... olyat is tudni akar, olyat is látni akar, olyat
2743# is... ami nem való. Nem azért, mert valaki sajnálja tőle, hanem mert ha azt látja, jaj neki. Tehát az ő
2755# érdekében nem érdemes. Mondom a XXI. századi példát. Fantasztikus ez a párhuzam. Most nem azért, mert én
2766# találtam ki, de fantasztikus jó. Tudjátok, amikor leszáll az est, és a férfi meg a nő ücsörögnek, nézik a tévét.
2778# A férfi magába mélyed, kapcsolgat, ccs - hrr - ccs - hrr. Valami ilyesmi történik, s a feleség: "Mi volt ma
2790# veled? Mi, mi volt? Mondjál már valamit! Mire gondolsz?" Tudjátok, amióta az áldott agykutatás bölcsessége a
2801# miénk, tudjuk, hogy a férfi amikor este bámulja a tévének nevezett tüzet, akkor minimális agyi elektromos és
2813# mágneses tevékenység zajlik bent, egészen minimális, csak hogy éppen hogy még a nyál ne csurogjon itt ki neki.
2825# De nincs is többre szükség, mert fölhajtotta a mamutot, lelőtte a mamutot, hazahúzta a mamutot, most úgy... A nő
2837# pedig: "Mi, mi, mi van?" Rengeteg és rengeteg fölösleges és értelmetlen esti hiábavaló konfrontációnak veheti
2849# elejét egy okos nő, aki bölcsességgel belátja, hogy a férfit néha hagyni kell, csak úgy legyen. Föl fog éledni
2861# másnap reggelre, bízhat benne. Mikor a férfi - nem tehetünk róla, hát más az agyunk, teljesen, egy csomó
2872# mindenünk más. És hát ezért, ezt a különbséget nem lehet... a férfi legszívesebben, egy klasszikus férfi aggyal
2884# rendelkező férfi, amikor van egy probléma, akkor fogja magát, és elvonul. "Ne zavarjatok már, gondolkodom." S
2896# utána előjön csillogó szemmel, és elmondja a megoldást. A női agy pont ellenkezőképpen működik. A nő azt mondja:
2908# "Egy nagy probléma van, beszélni kell róla. Mondani kell, mondani kell, mondani kell, mert úgy vagyok kitalálva,
2920# hogy ahogy mondom, aközben értem meg. És akkor mondom, mondom, mondom, és még, és..." Hát ez egy klasszikus
2932# konfliktus. S tudjátok, mi benne a szép? Ugyanaz a problémájuk. Tehát egy közös probléma van. A férfi azt
2943# mondja: "Igen, komolyan veszem, elmegyek, elgondolkozom rajta." A nő azt mondja: "Hova mész? Nem akarod
2954# megoldani a közös problémánkat?! - De, éppen most megyek, megyek, megoldom, aztán majd mondom a végeredményt. -
2966# De te nem is veszel engem komolyan...!" Ez egy realitás. Hát bölcs az a nő, aki ezt tudja, hogy engedje el,
2978# menjen, vezessen egy kicsit az éjszakában, nem kell izgulni, hogy kurvák vannak az úton, és megáll... Mert
2989# hadd..., menjen, menjen... zzz-zzz, s akkor lehiggad, stresszhormonok is phh-phh-phh, egész normális lesz. Na,
3001# nagyon nagy bölcsesség a mesében az, hogy az okos nő tudja, hogy vannak bizonyos területek, ahova nem érdemes
3013# bekutakodni, befurakodni, mert nem lesz tőle jobb az élet. Jobb lesz az élet akkor, ha a nő állandóan
3024# húzza-húzza a férfit, "De most ezt..., de most..."? Nem lesz tőle jobb. Miközben nyilván fontos, hogy a férfi
3036# beszélgessen a feleségével. Na jó.
3040# 
3040# Mi történik akkor, amikor a férfi elmegy gondolkodni, vagy vadászni, és a nő úgy érzi, hogy most egyedül maradt?
3052# Előbb-utóbb a nő úgy érzi, hogy egyedül maradt, ez törvényszerű. Ez a női létezésnek egy óriási titka, hogy
3063# éppen akkor, amikor most úgy érzi, hogy egyedül maradt, nem kapaszkodni valahova, hanem fejlődni, kezdeni
3074# magával valamit. Ez nagyon nehéz, nagyon, és nagyon nehéz, de a mesékben, amikor valami ilyesmi történik, akkor
3086# a nő előtt egy nagyon nagy kihívás van. Hogy most nekiáll-e fejlődni, és közben valahogy átgyúrja magát ezen a
3098# magányosság érzésén, és így megtanul továbbra szeretni, vagy hűségesnek lenni, vagy kreatívvá válni,
3109# kibontakoztatni magából valamit, megérni, vagy pedig visszahull a káoszba. (Mint én most, mert elvesztettem a
3121# jegyzeteimet.) A nő, ha bölcs, nem karddal, hanem bölcsességgel küzd. A férfi küzd karddal, a nő bölcsességgel.
3133# (Hmm. Rendben.)
3135# 
3135# 7. A férfierények
3137# Ó, a nők ne jegyzeteljék ezt most le, hogy aztán számon kérjétek már este. Stabilitás, egyértelműség, bátorság,
3152# tisztánlátás, belső erő. Mikor lesz egy fiúból férfi? Egy fiúból, még ha 62 éves is, akkor lesz férfi a mesék
3166# bölcsessége szerint, ha meg tudja mondani, hogy kiért és miért él, és azt csinálja is. Amíg egy férfi, mikor
3181# megkérdjük tőle, hogy "Mire szántad az életed? Kire szántad az életed? Kinek adod? - Hhááá... hát olyan tök jó
3196# az élet, izé..., ma sörözök, holnap borozok..." Egyszerűen az illető nem vált férfivé. A férfi az a valaki, aki
3211# meg tudja mondani, hogy kiért vagy miért él, akkor ő férfi. Ameddig "Mmm-hmmm, pénzt keresek, izé..."
3225# 
3225# 8. A királyfi megmenti a királykisasszonyt
3229# A királyfi a mesékben azzal, hogy megmenti a királykisasszonyt, tulajdonképpen el is köteleződik mellette. Már a
3241# megmentés valamiképpen elkötelezetté tesz. Nem véletlen, hogy ma sokan egyáltalán nem szívesen mentik meg a
3252# királykisasszonyt. "Mentse meg magát! Hát... felnőtt ember. Itt egy nagyon érdekes dolgot még. Tulajdonképpen a
3264# meséknek, bár a kifejezés egy picit zavaró lehet, van egy nagyon fontos üzenete: a férfi óriási lehetősége, hogy
3276# megváltsa a nőt, és a nő óriási lehetősége, hogy megváltsa a férfit. Hogy valamiképpen egymás számára megváltást
3288# adjanak, vagy hozzanak. (És akkor most elmondom a mesét.)
3295# 
3295# Verena Kast: A kígyó három levele
3297# Hú, nem is tudom, hogy lesz. Hát azt gondoltam, az egészet leelemzem ma. A mesének a címe: A kígyó három levele.
3306# Három piciny oldal. Hmm... előre... nem, nem mondok előre semmit. Ezt fogjuk akkor nagyon, már el is kezdem majd
3315# elemezni, áhá.
3317# Volt egyszer egy szegény ember, akinek egy fia volt, azt sem volt miből eltartania. Így szólt hozzá a fiú:
3325# "Édesapám, oly sanyarú a sorsod, hogy terhedre vagyok magam is, inkább elmennék hazulról, s megpróbálnám, hátha
3334# megkeresem a kenyerem." Az apja áldását adta rá, s nagy bánatosan elbúcsúztatta. Történt ez idő tájt, hogy egy
3343# hatalmas birodalom királya hadba szállott, a fiú pedig szolgálatába állt, s elment ő is a háborúba. S amikor
3352# találkoztak az ellenséggel, kitört a csata, s volt nagy veszedelem, és úgy zokogtak az ólomgaluskák, és
3360# hullottak az ő bajtársai mindenfelől. S amikor a hadvezér is elesett, a többiek futásnak eredtek volna, de akkor
3369# előlépett a fiú, és bátorságot öntve beléjük, így kiáltott: "Ne hagyjuk veszni a hazánkat!" Mire a többiek
3378# mentek utána, ő meg nekirontott az ellenségnek, és tönkre verte.
3383# Amikor a király meghallotta, hogy csakis neki köszönhetik a győzelmet, mindenki fölébe helyezte őt, adott neki
3392# nagy kincseket, s első emberré tette a birodalmában. Volt a királynak egy leánya, nagyon szép volt, ám de nagyon
3401# furcsa is. Megfogadta, hogy senki más nem lehet hites ura, csak az, aki megígéri, ha ő, a királyleány hal meg
3410# előbb, maga is élve eltemetteti magát vele. "Ha valóban szívből szeret - mondogatta - mit ér neki az élet
3419# nélkülem." Másfelől megfogadta, hogy ő is ugyanígy tesz, ha a férje hal meg előbb, követi őt a sírba. Ez a
3427# különös fogadalom eleddig minden kérőt elriasztott, ám a fiút annyira lenyűgözte a királyleány szépsége, hogy
3436# semmitől vissza nem riadva megkérte az atyától a leány kezét.
3441# "Igen ám - szólt a király - de tudod-e, hogy mit kell megígérned?" "Követnem kell őt a sírba - felelte a fiú -,
3450# ha túlélem őt. Ám annyira belészerettem, hogy nem törődöm a veszedelemmel." Mire a király igent mondott, és nagy
3459# pompával megülték a menyegzőt. Mármost egy ideje boldogan és elégedetten éltek együtt, amikor történt, hogy az
3468# ifjú királynén súlyos betegség vett erőt. Nem tudott segíteni rajta semmiféle orvos. És ahogy ott feküdt holtan,
3477# eszébe jutott az ifjú királynak, mit kellett ígérnie, s elborzadt a gondolatra, hogy élve sírba szálljon. Nem
3486# volt menekvés, az öreg király őrséggel vigyáztatott minden kaput, s neki lehetetlen volt elkerülnie sorsát.
3495# Amikor eljött a nap, midőn a holttestet nyugovóra helyezték a királyi kriptában, őt is levitték, majd rázárták
3504# és bereteszelték a kaput. A koporsó mellett állt egy asztal, rajta négy mécses, négy kenyér és négy palack bor.
3513# Amint ezt föléli, étlen-szomjan kell pusztulnia. Ott üldögélt hát, búval és bánattal a szívében, nap mint nap
3522# alig evett egy falat kenyeret, alig ivott egy korty bort, s mégis látta, hogy egyre közelebb a halál.
3530# Ahogy így bámuldozott, egy kígyót látott a kripta egyik sarkából előcsúszni, s a holttesthez közeledni. S mert
3539# azt hitte, azért jött a kígyó, hogy a holttesten rágódjék, elővonta a kardját, és így szólt: "Amíg élek, őt nem
3548# fogod megérinteni." és a kígyót három darabra vágta. Kisvártatva előcsúszott egy másik kígyó a sarokból, de
3557# látva, hogy az előbbi holtan fekszik, földarabolva, visszakúszott, majd ismét előjött szájában három zöld
3565# levéllel. (Most jön a mesei fordulat!) Azután a halott kígyó három darabját összeillesztette, s mindegyik sebre
3574# rakott egy levelet. Rögvest összeforrt, ami szét volt hasítva, a kígyó megmozdult és megéledt, és tovasiklott a
3583# társával együtt. A levelek ottmaradtak a földön, s a szerencsétlennek, aki mindezt látta, eszébe jutott: "Hátha
3592# emberen is tudna segíteni a levelek csodás ereje, amitől a kígyó ismét életre támadt!" Fogta hát a leveleket, s
3602# egyiküket a holttest szájára, a másik kettőt a szemére tette. Alig, hogy ez megtörtént, lüktetni kezdett a vér
3610# az erekben, át- meg átjárta a sápadt orcát, s annak visszatért a pírja. Az asszony mélyet lélegzett, fölnyitotta
3620# a szemét és így kiáltott: "Istenem, hol vagyok?! - Velem, édes feleségem." Felelte a férje, s elbeszélte neki,
3629# mi minden történt s hogyan sikerült őt föltámasztania, majd bort és kenyeret adott neki, s amikor az asszony
3637# erőre kapott és fölkelt, odamentek az ajtóhoz, és dörömböltek, és olyan hangosan kiabáltak, hogy meghallották az
3646# őrök, s jelentették a királynak. A király lement és maga nyitotta ki az ajtót. Hát ott lelte mindkettőjüket
3655# épen, egészségben, s velük örvendezett, hogy íme, kiálltak minden bajt. Hanem, a kígyó három levelét magával
3664# vitte az ifjú király, s átadta a szolgának, mondván: "Nagyon vigyázz rájuk, s mindig veled legyenek, hiszen ki
3673# tudja, miféle bajban vehetjük még hasznukat." (Mondhatnánk, hogy itt a vége, fuss el véle, de erről szó sincs.
3682# Most bekopogtat az élet.)
3684# Hanem az asszonyban különös változás ment végbe. Mióta visszanyerte az életet, mintha a férje iránt érzett
3693# minden szerelme távozott volna a szívéből. Amikor a férje valamivel később át akart kelni a tengeren, hogy
3701# meglátogassa öreg édesapját, s hajóra szálltak, az asszony elfelejtette férjének nagy szerelmét és hűségét,
3710# amivel az megmentette őt a halálból, és gonosz vágy ébredt benne a hajós iránt. Amikor egyszer az ifjú király
3719# mély álomba merülve feküdt, hívta az asszony a hajóst, alvó férjét megragadt a fejénél, a hajósnak pedig a
3727# lábánál kellett megfognia, s így behajították őt a tengerbe. Amikor a gaztettet végbevitték, így szólt az
3736# asszony a hajóshoz: "Most pedig hazatérünk és azt mondjuk, hogy útközben halt meg. Téged pedig addig dicsérlek
3745# és magasztallak apám előtt, mígnem összead bennünket és téged megtesz trónörökösnek." Csakhogy a hűséges szolga,
3754# aki látta mindezt, leoldott észrevétlenül a hajóról egy csónakot, s beült, hogy ura után evezzen, s az árulókat
3763# hagyta továbbhaladni útjukon. Kiemelte a halottat a vízből, s a kígyó három levelével, melyeket mindig magánál
3772# hordott, most a holttest szemére és szájára illesztett, szerencsésen visszahozta őt az életbe. (Mesei fordulat.
3781# Most jön a végkifejlet.)
3783# Majd pedig evezni kezdtek, minden erejüket megfeszítve eveztek éjjel és nappal. Csónakjuk oly sebesen szállt,
3792# hogy előbb érkeztek az öreg királyhoz, mint a többiek. (Ez jó. Valaki ezt is mesei fordulatnak érezte.) Hát az
3801# meg csodálkozott, hogy csak ketten jönnek, s kérdezte, mi történt velük. Értesülvén a leánya gonoszságáról, így
3810# szólt: "Nem tudom elhinni, hogy képes volt ilyen elvetemültségre, ám az igazság hamarosan kiderül." Beküldte
3819# mindkettejüket egy rejtekszobába azzal, hogy föl ne fedjék magukat senki előtt. Csakhamar megérkezett a nagy
3827# hajó, s az istentelen asszony bánatosra facsart orcával jelent meg az apa előtt. Megkérdezte: "Miért egyedül
3836# térsz haza, hol marad a férjed? - Óh, édesapám - felelte az asszony - súlyos gyászban térek haza. Férjem
3845# útközben megbetegedett, és meghalt. Ha ez a derék hajós nem gyámolít, nem is álltam volna ki a megpróbáltatást.
3854# tanúja volt ő a halálának, s mindennek megmondhatója." Szólt a király: "Hát, én föltámasztom azt a halottat."
3863# Ezzel benyitott a szobába, s beszólt, hogy jöjjenek elő. A férje láttán az asszonyt mintha villám sújtotta
3871# volna, térdre rogyott és könyörgött. Ám a király azt mondta: "Nincs kegyelem! Ő készen állt meghalni veled, s
3880# visszaadta az életed, te pedig álmában gyilkoltad őt meg, s el fogod nyerni méltó büntetésed." Az asszonyt a
3889# cinkosával együtt fölrakták egy átlyuggatott hajóra, s azt kibocsájtották a tengerre, ahol mindketten elmerültek
3898# a habokban. (Márton László fordítása. Hogy valami pozitív kicsengése is legyen.)
3905# 
3905# Most ha jól emlékszem, mindjárt kinyitom, azt mondja, hogy volt itt egy picinyke kis... azt mondja: A kígyó
3919# három levele - GRIMM Gyermek és családi mesék. III. kiadás, Budapest, 2000. Háhh, szomorú. Ájjájjájjáj. Kezdjünk
3935# bele az elemzésbe! Tudjátok mit? Mielőtt belekezdenénk, adnék nektek egy házi feladatot. A házi feladat
3949# szerintem nagyon jó dolog. Az lenne a házi feladat, hogy úgysem tudjuk végigelemezni a mesét, találjatok ki más
3964# befejezést. Találjatok ki olyan befejezést, ami mesei bölcsességgel bír, mély mesei bölcsességgel. Tehát ne
3979# amerikai, hollywood-i happyend-et írjatok a végére, rettenetes lenne. Mesei bölcsességgel fejezzétek be
3993# másképpen a történetet. Én már ki... (Tessék? "Honnantól?" Te bárhonnan.) Nem is tudom, hogy lehetne, lehet,
4008# hogy megtennénk azt a következő alkalommal, hogy három olyan valaki, aki azt gondolja, hogy őneki nagyon jól
4023# sikerült befejeznie, adnék teret. Szeretném kérni a nárcisztikus, feltűnési viszketegségben szenvedő, egyéb
4038# személyiség-problémákkal kínlódó hallgatóinkat, hogy ne jöjjenek ki, ők inkább hallgassák meg majd. Ha lenne
4053# közülünk olyan, aki azt mondja, hogy "Énszerintem nekem sikerült mesei bölcsességgel..." Én adnék ennek teret. A
4068# magam verzióját már megszültem, azt föltétlenül el szeretném majd nektek mondani. Feltétlenül, de nem tehetem
4083# most meg, hogy most mondom. Azért belekezdek.
4090# 
4090# Ami nagyon fontos, hogy szeretném ezt az elemzést, egyrészt Verena Kastot nyilvánvalóan nagyon-nagyon bőven
4103# használjuk, azonban nagyon sok megfontolást szeretnék hozni az eddigi szemléletmódunkból adódóan. Tehát hogy
4116# nézzük meg, hogy amit eddig elmondtunk a tudományok nézőpontjából a családi- vagy társkapcsolatról, az most
4129# ebben a mesében tulajdonképpen hogyan tükröződik, illetve hogyan egészül ki. Ez azt is jelenti, hogy egy nagyon
4142# fontos dolgot szeretnénk tenni. Ez pedig, lenne most egy költői kérdésem. Az egyik, elég, ha magatoknak
4155# válaszoltok, hogy amikor befejeztem a mesét, mit éreztetek? Jó, nem kell válaszolni. A másik, hogy amikor vége
4168# lett a mesének, mit gondoltok a nőről, mit gondoltok róla? Ha ez egy pöttyös mise lenne, tudom, hogy nem az,
4181# megkérdezném, vagy megkérném, hogy tegye föl a kezét az, aki azt mondja, hogy "Hát ez a nő, sz'al ez..., na ez!
4195# Há..., öö..., szó..., mm..., há..., szö...!" Mária Rádió kedves hallgatói felé azt tudom mondani, hogy "Több a
4208# soknál!" Élek a gyanúperrel, hogy ahogyan meghallgattuk ezt a mesét, mondjuk valamiféle csalódottság, szomorúság
4222# lehet bennünk, úgy valami ilyesmi. Hát, na jó, a többire nem is merek gondolni. És közben pedig, hogy egy
4235# rettenetes ítélet fogalmazódott meg a nőre vonatkozóan. Ezt gyanítom, hogy "Hát azért ilyet! Hát ki ez? Hogy
4248# tudott ilyen lenni?" És már most fölhívom a figyelmeteket arra, hogy amit olyan ösztönösen talán gondoltatok,
4261# hogy "Na, ez a nő, na ez aztán!", ez a kirekesztés, amiről beszélünk. Most csináltátok meg. Hallottatok egy
4274# történetet, és azt mondtátok magatokban: "Micsoda egy szemét nő!" Ha valaki valami ilyesmit gondolt, azt mondom,
4288# most rekesztettetek ki valakit. M-hm. És hogy miért gondolom azt, hogy most rekesztettetek ki valakit, lenne egy
4302# újabb költői kérdésem. Hány nő maradt a mese végére? Ez a szomorú, hogy nem maradt nő. A férfiak a királlyal és
4315# az öreg királlyal, és a szolgával süthetik. Győzött az igazság, kipusztult az összes nő a föld színéről.
4328# Gratulálunk!
4330# 
4330# Ezt a két szösszenetet azért hoztam ide, hogy érzékeltessek valamit abból, hogy mit jelent, hogy
4341# rendszerszemléletben gondolkodjunk erről a meséről, és hogy írjatok neki egy másik befejezést, de ne
4352# happyend-et, mert nem hiszem el. De ez a kisebbik baj, te se. Egy happyend, amit nem hiszünk el, annyit ér, mint
4365# egy rántott szelet: úgy fél napig jó.
4370# 
4370# Ki akarom fejezni, hogy van bennem egy elfogódottság, hogy valahogy olyan, szóval hogy, hogy olyan megható, hogy
4378# itt vagytok. Olyan, olyan, tehát itt ezt, megtöltöttük itt ezt a termet, és én meg csak itt beszélek, szóval,
4387# hogy néha nekem ezt a kettőt nehéz összerakni. Tehát hogy van bennem egy kisfiú, aki azt mondja, hogy "Feri, az
4396# lehetetlen, hogy ők téged akarnak hallgatni, hát ez valami tévedés, nem, ne vedd annyira komolyan." Szóval, hogy
4405# van bennem egy ilyen folyamatos, ilyen elfogódottság, ez hogy lehet, hogy ti itt vagytok? Ezt, ezt, ez, ebből
4413# nem... szóval ez van bennem. Na, akartam, hogy ezt tudjátok. Jól van. (taps)

Lejegyezte: Vinkó Zoltán Tamás