2011.02.01.

A pálferi wikiből

Tartalomjegyzék 1 Ráhangolódás 2 A párválasztás hiánymotivált, illetve elégtelen okai 2.1 Ismétlés 2.2 8. Valamivel, vagy valakivel szembeni döntés 2.3 9. Hiányokat akarok bepótolni, megkapni, amit nem kaptam 2.4 10. Súlyos veszteségre adott válasz

Ráhangolódás

Isten hozott benneteket, nagyon köszöntök mindenkit! Belekezdek. Nagyon sajnálom, hogy így tudunk csak lenni. Lehet, hogy valamennyire érvényes erre a helyzetre, hogy áldatlan állapot, valamennyire ez stimmel ránk. Nagy reményünk van abban – emlékeztek, ezt említettem, csak nem akarok elkiabálni valamit, amit majd akkor tartok biztosnak, ha már benne leszünk, vagy ha már múlt lesz – hogy április-májusban át tudunk költözni a Millenárisra, és akkor ott van 750 hely, akkor ott mindenki le tud ülni. Hát ennyit a helyzetről, ezzel most ennyit tudok, azt hiszem, hogy azért is vagyunk most ilyen sokan, mert megjöttetek a síelésből, és hogy ez egyszerre olyan sok minden érzést kavar föl bennem, ugye alapvetően a szomorúságot, meg a megrendültséget hozza elő, másrészt pedig akik megjöttetek, örülök, hogy itt vagytok. Ez az ambivalencia nagyon itt van, meg énbennem kifejezetten erősen kavarog. (A búgásnak muszáj-e lennie? Ti halljátok, vagy csak én? Halljátok. Kübi azt mondja, hogy muszáj. Akkor azzal főzünk, ami van. Szóval…)

A párválasztás hiánymotivált, illetve elégtelen okai

Mondom a szempontokat – gondolom, ez nem okoz meglepetést nektek. A címünk az, hogy mit mondhatunk el a – mondjuk így, hogy – negatív, hiánymotivált, elégtelen okai a párválasztásnak, párkapcsolatnak, főleg és elsősorban arra tekintettel, hogy egy hosszútávú, tartós, elkötelezett és abban elégedett és meghittségre is alkalmas párkapcsolatra vonatkozó elégtelen, negatív és hiánymotivált motívumok, erről beszélünk. Ezek a motívumok pedig – ezt nagyon szeretném még egyszer mondani – nem azt fejezik ki, hogyha bármelyikre is ráismernénk, hogy az jellemző volt rám, hogy akkor egy válóokot pipálhatok ki. Tehát nem válóokokat sorolunk föl, hanem sokkal inkább ránézünk arra, hogy mi minden volt, ami nem tudatos bennünk, vagy esetleg tudatos volt, de a szerepét nem is láttuk eléggé, és ezek most tudatossá válhatnak, és ezért lehetőségünk van egy nagyobb szabadságra, egy nagyobb belső autonómiára és újradöntésre, vagy elköteleződésre. Tehát ezért gondolkodunk minderről, és szeretnék – nem tudom, hogy ez segít-e nektek, van egy jó hírem. Hogy talán gondolhatjátok azt, vagy valamelyikőtök… most már ez két alkalommal megy, és hogy gondolhatjátok azt, hogy „Hú, hát akkor most nekiállok, egy pár év alatt szerintem végzek ezekkel.” Végül is azt mondja, hogy 12 pont, mondjuk 3 havonta egyet elrendezel, ez nem is rossz, 3 év alatt megvagy, és akkor nosza, még mindig csak 39-48 éves vagy, tehát végül is, egész jól állsz… Szerintem ez nem megoldás. Bár most ezzel nagyon okosat mondtam. Annyit akarok csak mondani, szerintem az a normális és természetes, hogy általában sok elégtelen és hiánymotivált, negatív motívum is belejátszik abba, amikor társat választunk, vagy amikor nem is választunk, pláne. Hogy ezek szerintem nem előzhetők meg, nem dolgozhatók föl 24 éves korra, ezekre nincsen gyógyszer, hogy… (Tényleg, milyen nagy kupac ez!) Tessék, „Feldmár mesél”. Elnézést, ez egy érdekes könyv, egy terapeuta történetei. Hú, hátha van a mai alkalomra itt valami. Történet a nőről, aki három hónapig hallgatott. Tessék, itt van, hát tessék, itt van. Ó, csak mondom, 31. oldal, mert egy pontot ki akar pipálni, ugye, ezt mondtam pont, 3 hónap. Ez aztán a szinkronicitás, barátaim! Na, szóval… tehát mikor naiv voltam, fiatal és kezdő pap – mármost egyik se vagyok – akkor élt bennem egy ilyen kincstári optimizmus, hogy – de erről is ejtettem néhány szót, hogy – „Jaj de jó, majd van az úgynevezett jegyesoktatás, és akkor majd kigyomláljuk ezeket a cuccokat, kicsit öntözünk, kicsit kapálunk, kicsit, kicsit, kicsit, ha kell egy kis fóliasátor neki, sátor, sátor, fóliasátor, ott nőnek az uborkák. És ahogyan ezt megcsináljuk, akkor egyszer csak a házasságkötésre egész kész ember ott fog állni.” És képzeljétek el, hogy engem így szenteltek pappá. Egyébként ez a kisebbik baj, hogy engem így szenteltek pappá, de ti így házasodtatok meg! Ez a nagyobbik nehézség. Szóval ezzel csak annyit akarok mondani, hogy azt gondolom, nem érdemes itt így ülni, úgy ülni – nem t’om, most belezavarodtam – nem érdemes itt így-úgy ülni, hogy „Áhá, most akkor rájövök, jó, ezeket megoldom, megcsinálom és majd akkor…” Ezt egészen irreálisnak tartom. Az a normális, hogy ezek föltáródnak, ezek jelen vannak, meghatároznak minket, gőzünk sincs róluk, rájövünk, sírunk… Utolsó mondat, és akkor – már nem az előadás részéből – hogy mert ezt is említettem nektek, hogy mikor körülbelül ötödször-hatodszor gondoltam azt, mikor a papságra vonatkozóan ezeket a nem tudatos motívumaimat tártam föl, és sose jöttek egyszerre, mindig külön jöttek, ez nagy baj. (07:00)

Egyszer volt egy öreg szerzetes, azt mondja, megválasztották az új elöljárót. Azt mondja az új elöljáró, hát ő is volt már vagy 50 éves, de a régi meg 75, és akkor bement úgy egy kicsit tiszteletét is tenni, és… meg hát egyébként is, kedvesen megkérdezte, hogy „Hát mondd, kedves atya, hát te itt voltál 20 évig, van-e valami jó tanácsod? Hogy csináljam én ezt, hogy itt vezetek egy közösséget, hát mi lenne az útravaló?” Kicsit gondolkodott az idős atya: „Hát, fiam, én azt hiszem, hogy egyet mondanék neked. Ha vágni kell a macska farkát, ne részenként!” Nyissz! Ez volt a 75 éves bölcs pap bácsinak a… „Ha vágni kell a macska farkát, ne részenként!” Na most a fölismeréseink azonban pont így szoktak megjönni. Tehát mint amikor a macska farkát részenként vágják. Ez úúú… és amikor az ötödik résznél is azt gondoltam, hogy „Most kiderült, hogy elrontottam az életem!”, akkor azért már ezt annyira nem tudtam komolyan venni, mert ezt már négyszer átéltem, az ötödik nyissznél azt mondtam: „Hát, kíváncsi vagyok, még mekkora a farok.” Hát lehet, hogy még lesz majd mit levágni belőle. Ez nem akart egy jelképes beszéd lenni, csak beleragadtam itt a macska történetbe. (Szóval… Tessék? Mindig. Ez így lesz! Csak úgy mondom. Meg kell ezzel barátkozni.) (08:45) Emlékeztek, a gyerekeket kérdeztem arról, hogy „Nézzétek, az életben vannak olyasmik, hogy jobb, ha hamar barátkozunk meg velük, mert különben, mindenképpen az életünk része, legföljebb nagyon boldogtalanok leszünk, mert nem fogadjuk el. Elékeztek, hogy mit mondott, a kóruson jelentkezett egy kislány, és azt mondta: „Atya, úgy tetszett… - kérdezett, ez nagyon nagy dolog – úgy tetszett mondani, hogy mindenképp az életünk része, és ezért, bár nem örülünk neki, mindenképp meg kell vele barátkozni? – Igen, igen, erre gondoltam, és most a társaid már erről mondtak jó példákat. – Akkor én is mondok egyet: kétség kívül a testvérem az.” Testvérkéje ott ült, de tologatta a rendőrautót, úgyhogy nem volt vele baj, ez nem ütötte olyan szíven, sőt, büszke volt szerintem a bátyjára, vagy a nővérére, hogy ő jelentkezik és milyen szépet mond. Szóval, nem hinném, hogy úgy kellene tehát dönteni a papság mellett, vagy házasságot kötni, hogy ezekkel mind megvagyunk. Szó sincs róla, de akkor ez elkerülhetetlen, hogy valahogy nyisszről-nyisszre fájdalmas fölismeréseink ne legyenek. Azok lesznek, szerintem kikerülhetetlenül, mint a zúgás… S látjátok, mennyivel jobb, most lehet, hogy valaki itt ül és azt mondja: „Te jó ég, megbetegedett a fülem, kétség kívül, elkezdett zúgni a fülem.” S milyen jó hír, hogy nem a füled zúg, hanem jól hallasz. Ez is egy milyen nagy örömhír! Rájössz valamire, te jó ég, mit tettem tavaly nyáron, s azt mondod: „Ja, jól van, jól van, hát ez normális, éppen most ismertem föl valamit. Jó, hát akkor haladunk az életben előre.” Na, akkor… (10:45)

Ismétlés

Első pont ez volt tehát negatív, hiánymotivált okai egy társkapcsolatnak, házasságkötésnek:

1. Menekülés otthonról, valamitől, valakitől
2. Félelemből
3. Előző kapcsolat gyógyítása céljából, vagy felejtés okán
4. Saját, elsősorban individuális önazonosságunk kapcsolatban való keresése. Ugye, a személyiség még éretlen, és majd ő egy kapcsolatban kitalálja, hogy ki is akar lenni. Például házas-e? Volt már ilyen.
5. Külső kényszer, vagy megfelelni vágyás. Itt a megfelelni vágyáshoz még annyit, ezt itt nem hangsúlyoztam, pedig kell, hogy természetesen látványosak a külső kényszerek. Az egyházjogban a házasság joga az egyik legjobban kidolgozott rész, mert annyi cifraság történt már az életben, hogy a házzasságjog próbált ennek utánamenni, és a lehető legcifrább dolgokat is… Mondok erre egy példát. Például nem véletlen, hogy a házasságkötéskor van egy ilyen sajátos formula, hogy „Az itt jelenlévő Brünhildát feleségül veszem.” S tudjátok, hogy ez miért került bele a szertartásba? Már van, akinek, ó-ó… Igen, te is? Kicsit házasságszédelgő vagy? Ugye, hogy valaki azt mondja: „Én a szerelmemhez megyek most hozzá, aki a kastélyban van, de nem engedi el az apja, de akkora mákom van, hogy akihez hozzákényszerítenek, ő is Brünhilda. – Akarod-e Brünhildát feleségül venni? – Azt bizony, hogy akarom, csak épp nem őt. Éna toronyszobába bezárt Brünhildára gondolok.” S a legnagyobb vicc, érvényes a házasság. Ugye, azt mondta: „Én őt akarom. Bizony, Brünhildát. – És szeretni fogod őt? – Nagyon.” Annyira, hogy ez a nő itt nem is számít, aki itt áll… És mondok még egy cifraságot, hogy milyen óriási jelentősége volt annak, hogy valahogy lehessen tudni, hogy itt szabadon történik valami, és nem külső kényszerből, hogy van egy ilyen kitétel, hogy az egyházi házasságkötéskor a tanú még kényszeríthető is a tanúskodásra, abból a szempontból – csúnya dolog, ha kényszerítjük – de hogyha őt kényszerrel lekötözték a székre, hogy hallgassa meg, hogy ők egymáshoz mentek, akkor az érvényes tanúskodás. Hmm, hmm. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy sokkal látványosabb az, hogyha valami külső kényszer merül föl, és arra jól rá lehet mutatni. Hát igen ám, de hogy éppen a családtörténetekből milyen jól tudjuk, szüleinkkel való kapcsolatból, és a többiből, hogy természetesen a külső erők és motívumok, a szüleinknek mindenféle parancsa, tiltása és egyebek, azok belsővé válnak. Ezért aztán egy pont után már nem annyira kifelé kellene mutatnunk, hanem befelé. Legföljebb ami kint van, az már bent is van, az szépen beépül. Például, erről ugye milyen sokat beszéltünk, és a tranzakcióanalízis ha érdekel titeket, akkor bogarásszatok utána: szülői tiltó parancsok, gátló parancsok. Mikor azok szépen belsővé válnak, például, hogy „Ne kérdezz!” Ha nem merem kérdezni a társam, alap dolgok nem derülnek ki. „Ne létezz!” Hát úgy, úgy is nehéz. „Ne érezz!” Hát képzeljük el, valaki hozza otthonról ezt a szülői tiltó parancsot. „Ne érezz!” Úgy akkor nehéz. „Ne érezd, hogy az jó neked, ne érezd, hogy rossz neked…” És a többi, és a többi. Rengeteg úgynevezett szülői tiltó- vagy gátló parancs az már belsővé válik. Belsővé vált itt nekünk, mindannyiunknak van jó pár, ezek pedig bizonyos sajátos belső kényszert jelentenek számunkra. Követjük őket, mert olyan régen, olyan gyerekkorból, olyan kiszolgáltatott időszakból és sokszor olyan hosszútávon hatottak ránk és határoznak meg minket. Ezt is kényszernek tartom, egy belső kényszernek. S akkor az annyira a vérünkké tud válni, hogy egészen a személyiségünk részének tartjuk már, és azt mondjuk: „Ó, énnekem… nem nagyon tudok érezni.” S mögötte van egy gátló parancs, hogy „Ne érezz!” „Ó, hát én biztos, hogy… hát boldognak lenni, hát az nem, azt nem nekem találták ki.” S mögötte van egy gátló parancs. Ezek akkor nagyon erős belső kényszerré válnak, és követjük őket mindaddig, míg esetleg rá nem jövünk, és tudunk valamit kezdeni.
6. Éretlen és infantilis okok. Beleértve rövidtávú érzéseknek és érzelmeknek az ereje, amiről azt gondoljuk – emlékeztek – hogy ezek sokkal hosszabb ideig fognak tartani, mint amennyi ideig tartanak. Hogy van egy általános emberi tapasztalatunk, hogy a nagyon erős vagy mély érzéseket és érzelmeket úgy éljük meg, hogy ezek nagyon hosszan fognak tartani, és valójában az érzések elmúlnak. Az érzelmek is elmúlnak, és természetes az életben egyfajta bizonyos jellegű hullámzás. Érzések jönnek és mennek. Legföljebb az lehet, hogy a boldogság jön, megy, jön, megy, jön, megy, jön, megy, de attól én még lehetek boldog ember. Erről éppen beszéltünk többször is. Az érzések jöhetnek-mehetnek, s nekem mögötte lehet egy stabilitásom. Itt azonban nem erről van szó, nincs mögötte stabilitás, ugye „…a víz szalad, a kő marad…” hát itt a víz szalad, vele együtt a kő is.
7. (Azután itt fejeztük be, ez volt egy nagyon rettenetesen kimondható téma – már hogy annyira árnyalt és nagyon könnyű valamelyik irányba sántítani…) Jön a baba. Ugye, hogy mint önmagában elégtelen ok, ha csak ez az egy van, és csak azért, mert jön a baba, és közben pedig nem akarok hozzánőni ehhez a helyzethez, vagy fölnőni ehhez a szerephez, hanem csak ennyi. És akkor ahelyett, hogy belátnám, hogy ez nem elégséges ok, és ezért ki tudok-e termelni magamból más szempontokat, meg tudok-e még valahogy erősödni… Mi kell ahhoz, hogy belenőjek ebbe a szerepbe, ebbe az élethelyzetbe? Ehelyett ezt nem látom be, hanem inkább a páromon verem le az egész helyzetnek a terhét vagy a súlyát. Ugye, és inkább őt szidom, őt bántom, és hát mennyivel egyszerűbbnek tűnik és mennyire nehezebb, nem így eljárni, hanem belátni, hogy igen, igen, ebben a pillanatban egy rettenetesen nehéz élethelyzetben vagyok. „Igen, nem vettem volna el, ha nem jönne a baba.” Nehéz mondat, de nagyon tisztességes mondat. Vagy legalább azt mondani: „Biztos, hogy nem most vettem volna el, most biztos nem vettem volna el.” Dramatizáljam még? „Nem akartam volna február 5-ei esküvőt, február 5-én nagyon hideg van, nagyon. És bár nagyon szép hermelines kis izé van a vállamon, az annyira nem derűs dolog.” Nagy dolog, hogyha valaki meri ezt a bátorságot venni, és azt mondani. Képzeljétek el, most elképzelek egy ilyet, hogy van az a férfi és a nő, és egyszer csak az egyikük ezt szóbahozza, s azt mondja, hogy „Igen, igen, próbáljuk meg, álljunk neki, de ugye tudod, hogy én most nem vettelek volna még el, hogy én nem tartok még ott.” S akkor egyszer csak ez az őszinte beszéd… és a másik azt mondja: „Tudod, én meg nem mennék hozzád.” Hát ez micsoda sorsközösség! Ez nagyon erős sorsközösség. Ezt én komolyan mondom, derültünk ezen, és én azt gondolom, hogy sokszor, mikor párgondozásról van szó, nem egyszer a legerősebb kötelék az az, ahogyan a nehézségek föltárulnak, tudunk egy őszinte párbeszédet (…folytani – nem folytani…) folytatni, és ennek az lesz a következménye, hogy rájövünk, hogy mind a kettőnknek nehéz, hogy valami nagyon közös nehézségben vagyunk. Hogy te is meg én is ugyanattól kínlódunk. Ez nagyon mélyen össze tud bennünket kötni. Akkor lesz egy közös kínlódásunk, máris van egy közös világunk. Én ezt egy kicsit se becsülném le, egyáltalán nem becsülném le. Ha valakinek van érzéke az iránt, hogy MI, hát hogyne volna tapasztalatunk arról, hogy rettenetes nehézségeket is mennyire lehetett bírni ha nem egyedül kellett bírni, és tudtam én is, hogy nekem is fáj, és neked is fáj, és mind a kettőnknek fájt. És nem okoskodtunk a fájdalom fölött, nem mondtuk, hogy „miért nem vagy erősebb”, meg „te elszúrtad”. Egy kis nehézség is irgalmatlan fájdalmas tud lenni, ha egymást bántjuk miatta. És egy rettenetes nagy nehézséget is egész jól lehet tűrni, viselni, elfogadni – nem beletörődni, elfogadni, magunkra venni – hogyha ezért nem bántjuk egymást. Azt mondjuk: „Igen, most ebben vagyunk, kétség kívül ezt mi ketten hoztuk össze.” Na, tehát ezért ez egy nagyon-nagyon árnyalt valami. Én itt most nem recepteket osztogatok, hogy „…akkor házasodni – akkor nem házasodni…” Hogy tehetném én ezt meg! De most elképzeltem egy helyzetet, amiben valami belátás születik – iszonyatosan nehéz lehet. (22:15)

Igen, eszembe jutott egy esküvő. Hát, késett a menyasszony, szoktak a menyasszonyok késni. Nem örülök annyira ennek, egyszerűen azért, mert még nekem akkor van két esküvőm utána, és hogy nekem arra a menyasszonyi késésre nincs időm. De itt az történt, hogy azon a szombaton maratoni futóverseny volt, és lezárták az utat. Azt sose felejtem el, hogy milyen volt, amikor – ugye, azért a mobiltelefon világa – ott a násznép, egy másik irányból jött zömében, ők tehát ott voltak. A vőlegény is ott volt, tanuk is ott voltak, kizárólag a menyasszony, meg az autó nem volt ott, és akkor jött a telefon, hogy hát ott van…, fél órát kell várni, azt mondta a rendőr. És hát gondoltam, hogy én mondjuk azért ott nem a násznép között leülve fogom azt a fél órát eltölteni, és bementem a sekrestyébe. Ott ücsörgök, m-hmm, igen, úgy számolgattam, hogy most akkor a következő esküvőről kérek 25 percet, akkor ott behozok 10 percet, akkor a harmadikról kések 10 percet, és hogyha a menyasszony késik, akkor pont nem fog kiderülni, hogy én is késtem, hát így, s akkor bejött a vőlegény, s a következőt kérdezte: „Feri, szerinted ez egy jó ötlet?” Papi életem nehéz pillanatai. Ezt nem tanultuk a szemináriumban, hogy erre mi a jó válasz, de a többit el se mondom, hogy hogy. Az esküvő azért megvolt. A többit borítsa jótékony homály. Na ennyit erről, meg arról, hogy milyen nagy lépés tud lenni egy pár életében, egy párkapcsolatban, hogyha ki tudják egymás felé mondani a közös kínjukat, azt a közös nehézséget, amiben együtt vannak, s együtt vesznek benne részt. Jó, erről akkor ennyit. (24:50)

8. Valamivel, vagy valakivel szembeni döntés

Kifejezetten nem a társam mellett döntök, és köteleződök el, hanem valamivel szemben döntök. Az édesanyámat hoztam ide múlt alkalommal, és nyilvánvaló volt, ahogyan ő boldogtalan volt a családjában, és valamiképp, ugye 18 évesen, még annyi se volt, hogy akkor ez egyfajta lázadás is volt a nagymamámmal szemben, az ő anyukájával szemben, a családdal szemben. Azzal a kispolgári, vagy nem t’om milyen világgal szemben, amiben ő fölnőtt. Egy lázadás is, valakivel, vagy valamivel szemben hozni ezt a döntést. Például ott, ahol nagyon erős egy kultúrkeresztény közeg, és akkor a lány azt mondja, hogy „Akkor is ahhoz az ateistához megyek! Majd én megmutatom, hogy a szüleim számára az csak egy primitív előítélet, ahogy harsogják nekem, hogy hívőhöz menjél hozzá. Az egy rettenetes, undorító előítélet.” És tulajdonképpen egy előítélettel szembeni lázadáson keresztül, a szüleivel szembeni tiltakozása okán áll büszkén az oltár előtt és azt mondja, hogy „Igen!” Csak az nem a férfinak szól. És ebből ugye hatalmas csokrot lehetne kötni, hogy mi minden ilyen ok tud lenni, mindenféle tiltakozásunkat hoygan tudjuk beleszőni egy látszólagos döntésbe valaki mellett. (26:35)

Volt egy kedves ismerősöm, az egyik legjobb barátom volt általános iskolában. Ő például úgy házasodott meg, hogy az bőven… ’84-ben érettségiztem, ez azt jelenti, hogy azért akkor még nem látszott semmiféle peresztrojka, se glásznoszty, nem látszott az egy kicsit se. Az ’84 volt, és a barátom azt mondta, hogy „Nahát, hát énnekem ebből az egészből elegem van, így ahogy van, tehát rendszerestül, mindenestül nekem elegem van.” És 16 évesen, volt egy kis Java-ja, 50 köbcentis, hú de nagy dolog volt az. Ah! Egy Java! Óhh! Hát még belegondolni is…, világoskék színű volt, az nagyon ritka volt. Tehát egy világoskék színű 50 köbcentiméteres Java-t birtokolni ’82-ben, 16 évesen – hát az olyan, mint egy holdutazás ma. Ezzel szemben voltak a megmosolyogni való Babettások, ugye, hát az szóba se jött. Tehát egy vagány 16 éves srác nem ült Babettára. Hát hogy nézett ki annak az ülése? Ne haragudjatok, ilyen rugós izé, mint a WC ülőke, hát Java, 50 köbcentis, hosszú volt az ülése. Ez miért volt olyan fontos? Hát mert volt hely a nőnek, s a nő kapaszkodott hátul, és mentek, száguldottak 53-mal is. Ilyen volt a… hát ez volt ’82-ben, azzal, na, és akkor mikor 18 éves lett, akkor gyorsan megszerezte a jogosítványt, és vásárolt egy MZ-t. Emberek, hallottátok, mit mondtam? MZ-t! 250-es! Óahh! Hát azon index is volt. Hát szóval, hát egy MZ… és képzeljétek el, nem véletlen mondtam ezeket a részleteket, nem azért, mert nem készültem és valahogy húzni kell az időt, be vannak, itt vannak, egyébként be van írva egymás után, hogy 3 perc rizsa, azért, hogy ki… valahogy kiteljen az idő. Nem ezért mondtam, hanem azért, mert képzeljétek el, 18 éves volt ő is, a kedvese is, és akkor bementek a polgárira, és ott sitty-sutty, pezsgő nélkül, zene nélkül… mit érek én… Tehát mindenféle nélkül, nem volt ott se Kékszakállú herceg vára, se semmi, se Bolero, ők ott kimondták a boldogító igent, fölültek a 250-es MZ-re, hátul fölpakolva – ’84-ben nem motoros boksz, barátaim, ’84-ben nincsen motoros box, hanem van gumipók, jól tetszik mondani, úgy van. Tehát természetesen van bőrönd, meg gumipók. Tehát férfi, nő, bőrönd, gumipók, ez volt a sorrend, és miután 3 évente ki lehetett menni nyugatra, ők ezt kivárták, ugye pont úgy, és disszidáltak. Úgy, házasságkötő teremből el… úgy, ők vissza nem jöttek. Nem volt ott se lagzi, se semmi, hanem „Érjünk ki Bécsig.” (Ezen derülsz? Jó, örülök, hogy legalább ezen.) Tényleg így volt, és azóta ezt az ismerősömet nem láttam. Ha valaki tud róla, szóljon. Na jó, biztos használni kéne a facebook-ot. Hát az iwiw-et se használtam, akkor a facebook-ot minek. Majd ha lesz egy harmadik, belenézek. (31:15)

Itt jönnek most aztán az igazi nehézségek. Eddig csak így, izé… na most. Mikor fölszenteltek pappá, akkor egyszer csak hallom ám, hogy abban az évben volt egy fiatal pap, aki 3 hónappal a papszentelés után ment el a püspökéhez, hogy bejelentse, hogy ő mégse. S akkor rettenetes előítéleteim támadtak, tényleg így volt, s arra gondoltam, hogy hát ezt, ezt nem hiszem el. Mi történt ott a papnevelő intézetben? Jó, ezt nagyjából el tudtam képzelni. Mi ez, hát hogy lehet valaki ilyen, hogy lehet… zzzzggeee? Ez volt az éretlen korszakom még, 30 évesen, és aztán egymás után jöttek a saját élmények, már nem annyira saját, csak olyan... ismertem valakit, aki ismert valakit. Hogy két héttel a házasságkötés után elköltözött, egy hónappal elköltözött, egy évet se – elköltözött. Ma már az egy külön komoly csoportja a keresztelést kérő édesanyáknak, akik beszámolnak arról, hogy apa már nem lesz a keresztelésen. Vagy pedig megkérdik, hogy „Hát már bőven nem élünk együtt, meg kell-e hívni az apát a keresztelőre vagy nem?” Hát volt olyan anya, ez aztán szíven szúrt, nem ő, ez, amikor ki kellett tölteni az adatlapot. Anyja neve: türürürü…, apja neve: kihúzta. Hát tudjátok, azért vannak olyan dolgok, amikre azért rá szoktam kérdezni. Úgy elég… tudok nagyvonalú lenni, tehát jó, hát most énfelőlem oda beírhat nyilván az ő élete, most beírta, rendben van. Na de kihúzta, s úgy szembesültem ezzel, hogy ez mit jelent. Nincs apja. Ugye, itt mondtam, hogy most üljünk ennek neki. Hát hogyhogy nincs a…? Nem lelhető föl, több aspiráns is van, tudom, hogy ki, de nem merem mondani, vagy… tehát hogy mi az, hogy apa van, csak hogy úgy derüljön ki róla valami. Kézitusát kellett vívnom, hogy írja be, mert a gyereknek van apja. Most hogy ők nem élnek együtt, ő nem szereti, nem is akarja látni, egy gazember… ez mind lehet, de van neki. Ház ez úgy fájt nekem, hát arra gondoltam, mi lesz ezzel a gyerekkel? Hogy azt kapja csecsemő korától: neked nincs apád. Hát hogy, mit fog gondolni magáról? Ebbe ne is gondoljunk bele, hogy milyen téveszmék indulhatnak szárnyba egy ilyen szülői mondattól. Aki fogja, fogja, aki nem, nem. Miért mondtam ezt? Most valakinek leesett, jó. („De mire gondol ez, ez…?”) Szóval, ahogy hallottam egymás után a híreket, majd pedig elkezdtek énhozzám jönni olyanok, akikkel ez történt, vagy ők történték ezt, akkor egyszer csak rájöttem, hogy itt valami olyan jelenség van, amit én nem értek. Tehát eddig egy előítélettel magyaráztam meg, ez nagyon biztonságossá tette számomra az életet, csak a dolgok nem így vannak. S akkor elkezdtem egy picit ennek utánamenni, hogy „Hogy van ez, hogy lehet ez?” És akkor beszélgetések, és… mondok néhány gondolatot erről. (35:50)

Van, akinek például egy nagyon erőteljes családi forgatókönyve van, egy ilyen gyerekkorból épült és épített forgatókönyve, ami az esküvőig tart, odáig van kitalálva. De odáig nagyon ki van találva. Apró részletességgel, mit és hogy kell, és milyen legyen, és hogy legyen, és nagyon szép legyen, és jobbra egy kis pucc, balra egy kis pucc, és tulajdonképpen megy ez a forgatókönyv egészen az esküvőig, mert odáig van kitalálva. S az illető hazamegy már az első nap, most a nászéjszaka történt, vagy történik. „Most akkor hogyan tovább? Hát eddig tudtam, hogy eddig apa is támogatott, anya is, mondták, hogy jó pasit kell találni, olyat, aki elvesz. Ez egy ilyen alap minta, és hogy nincsen a fejemben tovább. Mit csináljak vele? Ez az én férjem? De hát én csak meg akartam házasodni. Tehát… telj…, hát esküvőről volt szó…” Ez tudjátok, most én így mindig, mindig, ugye ez a kettősség, az ambivalencia, hogy olyan, mintha hülyéskednék ezzel, de hát dehogy is, hát ez olyan…, hogy van, akinek az otthonról hozott és magára vonatkozó, családból eredő forgatókönyve kifejezetten az esküvőig tart. És mert odaáig tart, tulajdonképpen mikor az megtörténik, akkor egy nagyon sajátos, „Te jó ég, most akkor mi van?” de az egy rálátást is ad, hogy „Hát én ezt akartam én ezt, vagy nem akartam?”, és rájön, hogy tulajdonképpen a gyerekkora a házasságkötés végéig tartott, odáig volt az valahogy kitalálva, hogy úgy ér véget a gyerekkor, hogy „…és végül aztán apám bevezet, hosszú-hosszú, a legnagyobb templomot…, nagyon hosszan lehet menni, és ahogy nagyon hosszan megyünk, ott nagyon át tudom élni, ez, ez a koronája. S akkor apám…, akkor leülünk, és itt akkor most már tényleg minden értem van, az én szépségem, én gyönyörűségem, én vagyok szép-gyönyörű…” És idáig van kitalálva. Ilyenből lehetne jó párat mondani, mondok is. (39:00)

Volt-e az életetekben olyan helyzet – szerintem volt, mondom VOLT – hogy (direkt máshonnan hozom, mert onnan könnyebben bele tudunk kapaszkodni) kitaláljátok, hogy vesztek egy (Mit? Mit? MZ? Nem, nem… hát az… Laptopot! Laptop. Á, túl drága. Mondjuk egy… jó, csoki, legyen a csoki. Ó, hát ez jó. Legyen a csoki.) „Jaj, de ennék valami édeset! Á, de jó lenne egy kis édesség! Jaj, egy csoki! Balaton szelet, Milka, Sportszelet, Melba kocka?” Na, azt már nem! Odáig megyünk, na azért a Melba kockát már nem, s akkor sitty-sutty, bemész, veszel egy Balaton szeletet, s egész boldog vagy, hogy „Ez az, tudom, hát édes, édeset akartam!” S akkor kiszeded a… Tudjátok, a Balaton szeletet hogy kell enni? Áááá… Már nem lehet úgy enni, mert megváltozott a csomagolása. Ugye? Te tudod! Ki mondta, hogy „Bizony!”? Te tudtad! Hát a Balaton szeletben az volt a jó, ugye a két vége, az a kis kicsi vége az átszakítható volt, ezért rendesen a Balaton szeletet úgy kellett enni, hogy az egyik kis végén megnyomtad, s máris kikandikált 2 centi Balaton szelet. Hárrrschh-rcsrr, ugye, így-így, csrrr-hrrr, és így nem kellett bedőlni annak a reklámnak, hogy csak a szádban olvad, nem a kezedben. Hát persze, hogy nem olvad a kezemben, ez Balaton szelet, a kis végén nyomom meg, hát azt lehet kulturáltan is, ez a mi csokink. Szóval, eszed a Balaton szeletet, most már négy fajta is van, ú de durva, zöld, kék, piros, lila. Nem ismeritek? Rumos, barátaim, megvan már a rumos, rumos! Na most, miután azt gondolog, hogy „Jaj, egy jó kis édesség, jaj, hát a Balaton szelet, de rég ettem Balaton szeletet, mindig ezt a vacak Milkát eszem. Jöjjön egy jó kis Balaton szelet!” Hazai ízek, s akkor nyomod, már nem tudod nyomni, tépni kell, marhaság, mindegy, téped, beleharapsz, „Ó, de hülye vagyok, pirosat kellett volna, nem kéket! Aaaj, ez túl édes, hát ez túl édes, új, most…” Rosszul kellett dönteni. Csak a döntés után jössz rá, hogy mit akartál igazán. Ugye, hogy komoly? Hogy szerintem az életben benne van, és az életből nem kerülhető ki az, hogy néha, kifejezetten egy döntés után jövünk rá, hogy „Ja, nem, ja, bocs!” (42:40) Most erről mondok is egy történetet. Pap barátaimmal egy nagyszerű évfolyamot alkottunk, és elhatároztuk, hogy nyaranként szívesen összejövünk egy napra, és a Balcsira mentünk, igen, Balaton szelet, Balcsi, m-hm-hm… és volt egy, hát egy olyan paptársam, egy nagyszerű pap, igazán nagyszerű pap, akinek nem volt jogosítványa, ezért az ehhez kapcsolódó dolgokban sem volt nagyon otthonos. Ő ült az anyósülésen, én vezettem, és akkor kérdezi, hogy merre menjünk, „Majd én mondom.” Jobbra, balra, és tényleg így is volt. S azt mondja, egy ilyen erős emelkedőn mentünk fölfelé, és „Na, az emelkedő után merre? – Jobbra. Nem, az emelkedő után egyenesen.” Ezt mondta: emelkedő után tovább csak egyenesen. Jó. S ahogy fölértünk az emelkedőre, zsütty, egy T elágazás. Satufék, „Józsi, ez egy T elágazás. Hogyhogy egyenesen? – Ja, hát azt gondoltam, hogy jobbra.” Hát a jobbra az az egyenesen, hát jobbra egyenesen, egyenesen jobbra. „Hát nem igaz, hat évig voltunk együtt, ennyit se fogtál föl belőlem? Egyenesen jobbra.” (44:20)

Hát ez, azt gondolom kicsiben már mindegyikünkkel megtörténhetett, hogy mikor belekóstoltál, akkor jöttél rá, hogy a másikat kellett volna. Ez ugye azt jelenti, még magunk között is, hogy ezt akkor előbb nem lehet tudni. Tehát ha csak az a logika van és az az összefüggés, akkor ő azt előbb nem fogja tudni. Egyszerűen mert nem, nem úgy állt össze. Ő azt akkor tudja, mikor azt mondja: „Tegnap házasodtam meg és most lettem biztos, hogy nem.” Ez annyira van, ezt nem is tudom, most csak itt… ezzel csak annyit akarok mondani, hogy ez van, ilyen van. Van, van. Az emberi természetből ez nehézség nélkül „kigyün”. Mondjak még? (45:10)

Ezek szívbemarkolóak, és amióta rájöttem, hogy igen, hogy van. Aztán olyan is van, hogy valaki, például… nem egy családi forgatókönyv, amit persze nagyon belsővé tesz, és akkor odáig látja az életet, odáig tudja, hogy megházasodok és van egy gyönyörű esküvő, hanem hogy valamiképpen meg kell hoznia egy az életét befolyásoló döntést. Hogy valójában egyetlen komoly döntést sem hozott még meg 19 éves, vagy 29, nem hozott még ilyen igazi, komoly döntést. Valami egyetemre jár, valami főiskolát csinál, még az apja mondta, vagy mit tudom én, jó volt matekból és akkor valaki mondta: „Ja, hát akkor menjen műszakira…” és egyszer csak az illetőnek, hogy mi a belső logikája, arra van szüksége, hogy az életében végre-valahára hozzon egy komoly, saját életére vonatkozó döntést. És hogy sokszor az, hogy egyáltalán hozzak már végre egy döntést magamról, miközben a háttér tiszta homály, az erősebbnek bizonyul, mint hogy tulajdonképpen miről döntök, vagy mi lesz ennek a következménye, vagy mit gondolok. Egyszerűen az illetőnek, hogy valamiképpen belépjen egy felnőtt világba, végre már egyszer egy komoly döntést kell hoznia, és ő itt teszi ezt meg. És akkor meg… és akkor azt mondja: „Na, most érzem ennek a súlyát. Na most, most.” Sokszor valamit el kell rontani ahhoz, hogy rájöjjek, hogy „A nemjóját! Na ez, ennek tényleg van súlya. Aha, hogy a felnőtt világban ez így megy.” Hogy ez nem videojáték, Playstation – Jól mondom? Életemben nem játszottam vele. – Playstation 4. Van? 3D-ben lehet nyomni már? Hogy „Ja, bocs, akkor újrakezdem. Ja, kérek még egy életet.” Tudjátok, volt, volt ilyen. Volt ilyen. Az egyik gyerek… na, nem is mondom. Azt mondta: „Azt hittem, van neki még egy élete.” Van, hogy valaki egyszerűen valahogy a felnőttségbe való belépését oldja így meg. És hogy ez olyan.. sz’al… ebben az a…, sz’al azért tudok például itt méginkább…, ismerek is egy ilyen valakit, hogy tulajdonképpen végig felelőtlenkedte az ifjúkorát, hozott egy rossz döntést, és a rossz döntés őt felnövesztette. Attól kezdve lett felelősségteljes. Egyszerűen annak a súlyára volt neki valamiképp szüksége, hogy rájöjjön, hogy „Áhá, hát akkor az életnek tényleg van súlya.” Hogy akkor ezt tényleg nem olyan vicces, hogy most vagy így, vagy úgy, vagy majd lesz valahogy, vagy majd… Hmm. Igen, ezt a hármat akartam példának mondani, nyugodtan szőjétek tovább, hogy bizony, nem a papnevelő intézetnek a sara, nem csak, nem csak a jegyesoktatásnak a hiányosságai, sokszor a belső logikája vagy dinamikája egy rossz döntésnek az, hogy valahogy, most így mondom, nagyon óvatosan mondom ezt, hogy valahogy azt meg kellett hozni. Ezt nagyon óvatosan mondtam, ez nem sorsszerűség, meg nem t’om mi, csak hogy abból az életből ez nagyon érthetően jön ki. (49:25)

9. Hiányokat akarok bepótolni, megkapni, amit nem kaptam

A legfontosabb tudattalan okoknál nagyon súlyponti volt ez a motívum, hogy hiányok alapján, hiányok, hiányok, és nem a növekedés, vagy a közös növekedés, a másik személyének az elfogadása van az előtérben, hanem hogy a másikra úgy tekintek, mint aki az én hiányaimat be tudja tölteni. „Majd ő megadja, mit én nem kaptam otthon. Majd ő boldoggá tesz, bár én boldogtalan vagyok. Otthon se voltam boldog, most sem vagyok boldog, de ha megházasodom, majd boldog leszek, mert ő majd engem fog boldogítani. Itt, na itt néhány dolog. Papként ugye egyszerű erről beszélni, de attól ez még helytálló, ezt papok manapság nagyon szeretik, már találkozhattatok ezzel, hogy a házasságkötéssel kapcsolatban a legtöbb ember egy olyan valakit keres, akiről azt gondolja, hogy majd boldoggá fog engem tenni, miközben egy elmélyültebb szemléletmódban olyan valakit keresek, akiről úgy látom, hogy én képes leszek őt egy életen keresztül szeretni. Tehát nem azt keresem, aki engem fog szeretni, hanem azt keresem, akit én tudok és akarok egy életen keresztül szeretni. És így jön létre egy elmélyültebb kölcsönösség, hogy mind a ketten olyan valakit kerestünk, akit MI akarunk és tudunk egy életen keresztül szeretni. Sokszor a bolyongás abból fakad, hogy megyek körbe, és „Ki lenne, aki engem szeret?Nincs még itt valaki?” És akkor persze van egy-két jelentkező, és akkor hát próbáljuk ki. Na de napi 24 órában? Hát olyan ember nem létezik a földön, aki egy másik embert képes úgy szeretni, mindig, ahogyan őneki arra szüksége van. Ilyen nincs. Ugye sokszor ez… hát, és micsoda könyvek látnak napvilágot, micsoda könyvek! „Ha már 5 év alatt egyszer volt olyan, hogy nem kaptad meg tőle, amire szükséged lett volna, nem ő az igazi. Te csak bátran keress tovább. Valahol a duál-párod integet, és várja, hogy egymásra találjatok a spirituális mezőben.” Persze. Kicsit elkapattam magam most itt a…, ez a duál-páros dolog egyébként is beakadt nekem, de ezt elmeséltem már, ezt most nem mondom. Tehát ez volt most az alapmondat, tehát hogy olyan valakit keresek, akit én tudok és akarok egy életen keresztül szeretni. Ez még csak az alapmondat. (52:55)

A második: ebből az is következik, hogy legtöbben naivul, érthetően naivul nézik-nézik, tirirí-rirí, tü-tüdürű… értitek, ugye, hogy mi történt, hogy megtalálok valakit, és döntök felőle, s azt mondom: akkor a házasságkötés előtt – most mi, most együttélés, most ezeket ne…, na. Azt mondja: „Igen, őt választom, őő-őt választom, őt választom. Őt választom! Hát, úgy… őt választom. Hogy valójában azt gondoljuk, hogy a döntésünk a másikra vonatkozik. Ugye, ezt gondoljuk. Hát a…, őt, őt…, választok, döntök, döntök, választok, a döntésem a másikra vonatkozik. Ez pont fordítva van. Rám vonatkozik. A döntéseim, mert az ÉN döntéseim, ezért a döntéseim rám vonatkoznak. „Téged választalak, ez az én döntésem, rád fog vonatkozni. Hát, ha én úgy döntöttem, hogy te ilyen legyél, akkor miért nem vagy olyan? Hát most döntöttem erről. Nem, én nagyon sokáig kerestem, tegát most 73 éves vagyok, és most már tényleg, tényleg, egy picit szaladtam csak túl, de most már, ugye a duál pár a spirituális mezőbe bebillegett, és most aztán már halálbiztos, ezt pontosan tudom, tehát te vagy az, és én most eldöntöttem, hogy te vagy az, aki szeretni fogsz. Ezt én olyan világosan látom. Ezt teljesen, megvilágosodtam szinte.” Hát a döntés… nem t’om, megvan nektek még, őriztek egy picit ebből a naivitásból, hogy a döntésem, ez másikról döntök? Hogy dönthetnél a másikról? Magadról döntesz, ezért ez azt jelenti, hogy a döntésem nem rá vonatkozik, hanem énrám. De jó esetben róla szól. Énrám vonatkozik, és róla szól. Ehelyett pont fordítva csináljuk. Rólam szól, és rá vonatkozik. Ezt találtam ki, így. És utána nem értjük: „De hát, hát én hoztam döntést, azt a döntést hoztam, hogy teneked kell engem szeretni. Hol itt a baj? Hol, hol, hol van az a kis homokszem? Nem értem, minden olyan jól ki volt találva, s itt valami megakadt. Mi-mi akadt itt meg? Hát a templomban is kimondtuk.” Tehát nem abban van kölcsönösség, hogy kölcs…, hát (Jó, hát mindig örülök, mikor valami saját élmény fölszínre tör. Jó. Ezt egyébként amilyen… 5 perc alatt elintéztük, ennek megint csak számomra hihetetlen jelentősége van. Hogy milyen kultúrtévedéseink tudnak lenni, mire azt gondoljuk, hogy „Igen, igen, a döntés az rólam kell, hogy szóljon, és rá kell, hogy vonatkozzék.” És hogy hát így. (56:35)

10. Súlyos veszteségre adott válasz

Súlyos veszteség, ugye ide tartozhat az is, hogy éppen most szakítottam 3 perce, de nagyon csúnya volt, ezért nyúlok a mobil után, „Most 3 perce szakítottam már, ez nagyon durva így, ez nagyon durva lesz, nézzük, úgy van kitalálva, külön, először a nők jönnek így, egymás után, ki-ki is lehet, mert most már 5 perce szakítottam, és még… ez egyre durvább, már 8 perce szakítottam, és nem t’om, hogy kit hívjak föl. Hát itt van, kiadta, rögtön az elején Brünhildát, itt van. Brünhilda, Brünhilda, ő lesz az, ő lesz az. Ő mindig nagyon együtt érző volt, úgy emlékszem, általános iskolában is adott az uzsiból. Kifejezetten erre, most, most hogy visszaemlékszem, most, hogy ennyire fáj, annyira, annyira nehéz most, emlékszem, az az uzsi, annak az uzsinak az íze. Igen, igen, Brünikém!” Miről szól? Arról, hogy elkezdődik egy fájdalom, utálod, mert fáj, s hogy lehetne a legolcsóbban megúszni? Rögtön ír, pír, bír, mindent rá, hogy lehet, hogy lehet, hogy ne fájjon, hogy könnyű legyen, élhető legyen. Hát olyan is lesz. (Nem, ezt nem vesszük oda. Tehát ezt nem, ez egy sima orrfújás volt. Az biztos, hogy lehet. Érzitek, ahogy fölvezettem? Az biztos, hogy lehet, ezért tudok talpon maradni ebben a nehéz világban, tudok így kezdeni egy mondatot. Hát, na jó.) Az biztos, hogy lehet, hogy amit mondok, az fáj. Hogy pontosan, néha, és ezt hányszor, hányszor mondtuk különböző összefüggésekben, el akarunk kerülni egy kis fájdalmat, egy kis nehézséget, egy kis konfliktust, egy kis megpróbáltatást, egy kis érzelmi gyűrődést, és helyette vállalunk egy sokkal hosszabb távút és sokkal nagyobbat. Csak éppen azt a pillanatnyit nem akarjuk, s ezért sokkal rosszabb helyzetekbe hozzuk magunkat. A munkahelyen, csőstül csináljuk. Ezért igazán fele se tréfa annak, hogy egy súlyos veszteségre adott válaszként. Egyébként, most nagyon csúnya lesz, amit mondok, nagyon csúnya. (60:00) Nem egyszer látok egy olyan dinamikát – nem azt mondom, hogy mindig így van, esetleg te pont így vagy, és azt mondod, hogy „Ú, most akkor…” Na, nyugi, csak én beszélek, az semmi. Hát tényleg így van, hát mi ez, valaki mondott valamit, nyugi. Hogy hányszor láttam olyat, hogy egy nagyon nagy kapcsolat, egy nagyon, 5 év, 6 év, 7 év, szakítás, fejes egy másikba. Hát hogy, hogy, hogy úgy érzi 5 perc után, hogy bele fog halni. Hát de világos is, hogy úgy érzi, hát az azt jelenti, hogy normálisan, komolyan ott benne volt. Hát szét, darabjaira esünk egy szakítás után. Ti nem? Hát akkor hogy voltál benne, ha nem esel darabjaidra? Szétmegyünk tőle! Ugye késze vagyunk, ezt nem is tudom már jobban mondani. Hát az maga a brutál. Én így szoktam mondani: szakítás után jön a pusztulat. Most mikor ez… jön a következő kapcsolat, az valójában a kenőcs, s itt szoktak rettenetes bonyodalmak jönni. Az illető érzi: „Á, hát ez nem, ez valahogy nem az igazi.” Hát mitől lenne az igazi? Hát uzsonnás nőt választottál. Hát olyan valakit választottál, aki ilyen ramaty állapotban is főnyereménynek tart téged, akiből elő tudod hívni az anyai vonásokat. Aaa, a nőkből elő lehet. „Jaj, nagyon-nagyon könnyezek.” Hát van zsepi, a nőknél mindig van zsepi. A férfiak elég biztosra mennek. Hát és aztán persze, „Most vajon ő az igazi, vagy nem?” Hát mi volt a dinamikája? Sokszor van egy ilyen sorminta szerű: egy komoly, egy komolytalan, egy komoly, egy komolytalan, egy komoly, egy komolytalan. Láttatok már ilyet? Ugye az elsőbe beleteszem magam, másodikban kiheverem, beleteszem magam, kiheverem, beleteszem magam, kiheverem. Csak a másik nem tudja, hogy te melyik vagy éppen. A leg faramucibbak, amikor úgy áll össze egy rendszer, azt mondja, hogy: „Iszonyúan fáj, 3 perce már. Hoppácska! Hoppácska, hoppácska, hát itt van Pipikém. Pipike már többször bejelentkezett nálam. Hát ő már többször, többször mondta, hogy <<Én, én el tudnám képzelni veled az életem.>> Hát a Pipike az tulajdonképpen mindig, az agyam zugában ott, ott tartottam őt. Tudom, ő nagyon rám van kattanva. Hát, énszerintem nem nekem… de a Pipike rám, rám van cuppanva. Hát akkor kit hív…? A Pipikével biztosra lehet menni, még örülni is fog.” Pipike jön, és azt mondja: „Fölvirradt a nagy nap.” és Pipike belenyom mindent, amit tud. Azt mondja: „Most!”, te meg: „Öööőőőő…” Ez a dinamika megvan? Természetesen egy ismerőstől hallottuk, hogy volt valaki, akivel ez így történt, hogy állítólag Honoluluban volt egy ilyen eset, Zanzibár csücskében. Ez… de, most akkor egy picit, hogy micsoda dinamikája van akkor ennek. Te azt mondod: „Egy nőt ide, mert különben meghalok! Belepusztulok, ha nincs nő mellettem. Ezt a fájdalmat nem lehet kibírni, csak egy nő ölében.” A nő pedig azt gondolja: „Hát én ide vágytam.” Tulajdonképpen olyan érdekek kötnek össze benneteket, az elketyeg egy-két évig, s a nő mindent beletesz, te meg egy rendes csávó vagy: „Te jó ég, hát mit csináltam én ezzel a nővel? Mit bolondítottam? Hát ez nem…, te jó ég, de hát…” Pipikéket: kitörölni. Memóriából krrrsshh! Ha tudod, hogy nem arra, akkor krrrsshh! Na, jó. (65:00)

Nem vagyok ma túl fennkölt. Valaki erre azt mondta: „Feri, én azt nem szeretem benned, hogy te minden dolgot a fonákjáról nézel.” Hát hogy volna már így? Ez a realitás. Tudom a szépét is mondani, de hát akkor azzal mennyire jutunk előre? Hát a szép… na ja. Igen, ugye súlyos veszteségre adott válasz. Nem csak a párkapcsolatból jöhet a veszteség, hát olyan is lehet, hogy meghalt valamelyik szülőm. Hogy egy nő, akinek meghalt az apja, és azt mondja: „Most férfi nélkül vagyok. Hát eddig kapaszkodtam az apámba.”,Hát akkor kell a férfi, és tulajdonképpen az apjával kapcsolatos gyászának és veszteségének a következménye, hogy vagy akkor hozzámegy, vagy akkor „Gyerünk, most…” Egy veszteségről szólt az egész – többek között. Jó esetben van más is mögötte. Hát de nagy dolog, ha valaki fölismeri, hogy „Igen, ott és akkor ez a veszteség olyan erős volt,igen, az ott nagyon bepörgetett engem.” Jó, ez rendben van, ez korrekt, innen lehet továbblépni. Nem kilépni, továbblépni. Tehát ez bármiféle veszteség lehet. Lehet akár munkahelyi veszteség is. Kirúgtak az állásomból, akkor marad a kapcsolat. Hát ho…, hát ismerjük ezt. Ugye két nagy cövek: a munka és a többi, párkapcsolat az nincs, akkor legyen ez. Igen. (67:00)

Itt megint egy nevetséges mondatot írtam: hogy létezik akkor bennünk egy naivitás, főleg ez a veszteségre adott válasz, mint a döntés alapmotívumaként jelenik meg, hogy egy társkapcsolat arra jó, hogy az élet nehéz, de találok valakit, aki megkönnyíti az életet. Ugye, ez elég szépen hangzik? Hát különben, miért… hát azért megyek bele, lesz valaki, akivel könnyebb lesz az élet. Egyedül nagyon nehéz, egyedül az ember egyedül van, ugye, ez föllebbezhetetlen dolog, hát és akkor ha nem vagyok egyedül, és valaki…, akivel könnyebb lesz az élet. De hát itt nem pont van, hanem vessző! A párkapcsolat azt jelenti, hogy találok valakit, akivel könnyebb lesz az élet, „vessző”, és nehezebb. Egyfelől könnyebb lesz vele az élet, másfelől meg nehezebb lesz vele az élet. Ez a minimum-realitás. Tehát ha valaki erre adja a fejét, akkor azt mondja: „Én sajátos módon itt könnyítést fogok kapni, ott nehezítést.” És a krízis akkor jön, amikor az, amiben a könnyítés volt, az is nehézzé válik. Amikor azt mondja: „Igen, nem könnyű, mert szagos a lába…” Hát mindenkinek szagos a lába, mit csináljon vele? Hát még jó! 37 fokosan, annak van szaga. „Szagos a lába, de nem baj, legalább nem vagyok egyedül.” A probléma akkor van, mikor fekszik ugyanez a valaki az ágyban, és azt mondja: „Szagos a lába, az, az megy, s a fenébe is, hogy itt van! Hogy nem vagyok egyedül.” Szerintem az sem kikerülhető az életből, hogy ami miatt azt mondtuk, hogy megéri, az visszájára fordul. Szerintem ez úgy, ahogy van, nem kerülhető ki, pont úgy, mint a tudattalan, elégtelen motívumok. És amikor rájövök, hogy tulajdonképpen ami miatt azt gondoltam, hogy jó lesz, most még ott is azt érzem, hogy „A fenébe is!”, az egy krízis. Szerintem ez sem kerülhető el. A papságnál állandóan tudnám hozni a… „De nagy dolog kiállni és beszélni, az Isten országának az örömhírét mondani, hát ezért érdemes.” – mondja a fiatal pap. Aztán, mondjuk 44 felé, azt mondja, hát, mondjuk most Karácsony felé: „Mmm, hmmm, assz’em, hogy most egy olyan 30 óra alatt 8 mise, csini, csini…” Hát 30 óra alatt nem jó 8-at misézni. Egyszerűen valahogy nem esik jól. Van vele valami, ami valahogy soknak hat, azért, mert nyolc. (70:45)

Van egy nagyon jó fej – ezt most… egy vallomást mondok nektek. Van egy nagyon jó fej irodistánk, több is van, s akkor nem tudjátok, hogy ki, és ő hétfőn mindig jön velem át az irodába, és egyszer elárultam neki, hogy: „Te, énnekem nem is a vasárnapi négy mise a nehéz, az is, de nem is az, hanem a hétfő reggeli.” Mikor én kiünnepeltem magam, egész nap ünnepeltem, ti meg csak úgy eljöttetek egy misére, én meg egész nap ünnepeltem, ugyanazt négyszer, és még benne is voltam mind a négyben, én odaraktam magam. S akkor ettem három falatot, lefeküdtem aludni, fölkelek, és megint egy mise. Ez lehet, hogy valakit botránkoztat, az akkor is tud sok lenni. Sok tud, itt bent, sok tud lenni. Akkor is, ha előtte fölkelek, és imádkozom, és csöndet tartok, sok tud lenni, na. Ezzel csak próbáltam közel hozni azt, hogy ami miatt azt mondtad, hogy „Ezért mindent érdemes odaadni!”, abból lesz sok. Hát miért, a nő, aki azt mondja, hogy „Gyerek…!” s fölteszi a kérdést a férjének: „Te, drágám, szerinted vannak UFO-k? Olyan elrablósak, az a fajtások? Kicsit elrabolják, kicsit visszahozzák aztán? Pár napra, olyan rablós?” Szerintem ez nem kerülhető ki. Na jó. (73:00)

Igen, kicsit alulmúlom magam a mai alkalommal. Tehát a társam az életemet természetszerűen és törvényszerűen egyszerre megkönnyíti és megnehezíti, majd pedig megnehezíti és megnehezíti. És ez az a pillanat, ahol elválik, hogy ki a legény a gáton. Mert könnyű addig, ameddig legalább felében megkönnyíti, de amikor a menedékeink börtönné válnak, ott kezdődik a társkapcsolat. (73:40)

0000# Isten hozott benneteket, nagyon köszöntök mindenkit! Belekezdek. Nagyon sajnálom, hogy így tudunk csak lenni.
0011# Lehet, hogy valamennyire érvényes erre a helyzetre, hogy áldatlan állapot, valamennyire ez stimmel ránk. Nagy
0020# reményünk van abban - emlékeztek, ezt említettem, csak nem akarok elkiabálni valamit, amit majd akkor tartok
0030# biztosnak, ha már benne leszünk, vagy ha már múlt lesz - hogy április-májusban át tudunk költözni a
0039# Millenárisra, és akkor ott van 750 hely, akkor ott mindenki le tud ülni. Hát ennyit a helyzetről, ezzel most
0049# ennyit tudok, azt hiszem, hogy azért is vagyunk most ilyen sokan, mert megjöttetek a síelésből, és hogy ez
0059# egyszerre olyan sok minden érzést kavar föl bennem, ugye alapvetően a szomorúságot, meg a megrendültséget hozza
0069# elő, másrészt pedig akik megjöttetek, örülök, hogy itt vagytok. Ez az ambivalencia nagyon itt van, meg énbennem
0079# kifejezetten erősen kavarog. (A búgásnak muszáj-e lennie? Ti halljátok, vagy csak én? Halljátok. Kübi azt
0089# mondja, hogy muszáj. Akkor azzal főzünk, ami van. Szóval...)
0094# A párválasztás hiánymotivált, illetve elégtelen okai
0099# Mondom a szempontokat - gondolom, ez nem okoz meglepetést nektek. A címünk az, hogy mit mondhatunk el a -
0108# mondjuk így, hogy - negatív, hiánymotivált, elégtelen okai a párválasztásnak, párkapcsolatnak, főleg és
0118# elsősorban arra tekintettel, hogy egy hosszútávú, tartós, elkötelezett és abban elégedett és meghittségre is
0128# alkalmas párkapcsolatra vonatkozó elégtelen, negatív és hiánymotivált motívumok, erről beszélünk. Ezek a
0137# motívumok pedig - ezt nagyon szeretném még egyszer mondani - nem azt fejezik ki, hogyha bármelyikre is
0146# ráismernénk, hogy az jellemző volt rám, hogy akkor egy válóokot pipálhatok ki. Tehát nem válóokokat sorolunk
0156# föl, hanem sokkal inkább ránézünk arra, hogy mi minden volt, ami nem tudatos bennünk, vagy esetleg tudatos volt,
0166# de a szerepét nem is láttuk eléggé, és ezek most tudatossá válhatnak, és ezért lehetőségünk van egy nagyobb
0176# szabadságra, egy nagyobb belső autonómiára és újradöntésre, vagy elköteleződésre. Tehát ezért gondolkodunk
0186# minderről, és szeretnék - nem tudom, hogy ez segít-e nektek, van egy jó hírem. Hogy talán gondolhatjátok azt,
0196# vagy valamelyikőtök... most már ez két alkalommal megy, és hogy gondolhatjátok azt, hogy "Hú, hát akkor most
0206# nekiállok, egy pár év alatt szerintem végzek ezekkel." Végül is azt mondja, hogy 12 pont, mondjuk 3 havonta
0215# egyet elrendezel, ez nem is rossz, 3 év alatt megvagy, és akkor nosza, még mindig csak 39-48 éves vagy, tehát
0225# végül is, egész jól állsz... Szerintem ez nem megoldás. Bár most ezzel nagyon okosat mondtam. Annyit akarok csak
0235# mondani, szerintem az a normális és természetes, hogy általában sok elégtelen és hiánymotivált, negatív motívum
0246# is belejátszik abba, amikor társat választunk, vagy amikor nem is választunk, pláne. Hogy ezek szerintem nem
0255# előzhetők meg, nem dolgozhatók föl 24 éves korra, ezekre nincsen gyógyszer, hogy... (Tényleg, milyen nagy kupac
0265# ez!) Tessék, "Feldmár mesél". Elnézést, ez egy érdekes könyv, egy terapeuta történetei. Hú, hátha van a mai
0275# alkalomra itt valami. Történet a nőről, aki három hónapig hallgatott. Tessék, itt van, hát tessék, itt van. Ó,
0285# csak mondom, 31. oldal, mert egy pontot ki akar pipálni, ugye, ezt mondtam pont, 3 hónap. Ez aztán a
0294# szinkronicitás, barátaim! Na, szóval... tehát mikor naiv voltam, fiatal és kezdő pap - mármost egyik se vagyok -
0305# akkor élt bennem egy ilyen kincstári optimizmus, hogy - de erről is ejtettem néhány szót, hogy - "Jaj de jó,
0314# majd van az úgynevezett jegyesoktatás, és akkor majd kigyomláljuk ezeket a cuccokat, kicsit öntözünk, kicsit
0324# kapálunk, kicsit, kicsit, kicsit, ha kell egy kis fóliasátor neki, sátor, sátor, fóliasátor, ott nőnek az
0334# uborkák. És ahogyan ezt megcsináljuk, akkor egyszer csak a házasságkötésre egész kész ember ott fog állni." És
0344# képzeljétek el, hogy engem így szenteltek pappá. Egyébként ez a kisebbik baj, hogy engem így szenteltek pappá,
0354# de ti így házasodtatok meg! Ez a nagyobbik nehézség. Szóval ezzel csak annyit akarok mondani, hogy azt gondolom,
0364# nem érdemes itt így ülni, úgy ülni - nem t'om, most belezavarodtam - nem érdemes itt így-úgy ülni, hogy "Áhá,
0374# most akkor rájövök, jó, ezeket megoldom, megcsinálom és majd akkor..." Ezt egészen irreálisnak tartom. Az a
0384# normális, hogy ezek föltáródnak, ezek jelen vannak, meghatároznak minket, gőzünk sincs róluk, rájövünk,
0393# sírunk... Utolsó mondat, és akkor - már nem az előadás részéből - hogy mert ezt is említettem nektek, hogy mikor
0403# körülbelül ötödször-hatodszor gondoltam azt, mikor a papságra vonatkozóan ezeket a nem tudatos motívumaimat
0413# tártam föl, és sose jöttek egyszerre, mindig külön jöttek, ez nagy baj.
0420# 
0420# Egyszer volt egy öreg szerzetes, azt mondja, megválasztották az új elöljárót. Azt mondja az új elöljáró, hát ő
0429# is volt már vagy 50 éves, de a régi meg 75, és akkor bement úgy egy kicsit tiszteletét is tenni, és... meg hát
0438# egyébként is, kedvesen megkérdezte, hogy "Hát mondd, kedves atya, hát te itt voltál 20 évig, van-e valami jó
0447# tanácsod? Hogy csináljam én ezt, hogy itt vezetek egy közösséget, hát mi lenne az útravaló?" Kicsit gondolkodott
0457# az idős atya: "Hát, fiam, én azt hiszem, hogy egyet mondanék neked. Ha vágni kell a macska farkát, ne
0465# részenként!" Nyissz! Ez volt a 75 éves bölcs pap bácsinak a... "Ha vágni kell a macska farkát, ne részenként!"
0474# Na most a fölismeréseink azonban pont így szoktak megjönni. Tehát mint amikor a macska farkát részenként vágják.
0484# Ez úúú... és amikor az ötödik résznél is azt gondoltam, hogy "Most kiderült, hogy elrontottam az életem!", akkor
0493# azért már ezt annyira nem tudtam komolyan venni, mert ezt már négyszer átéltem, az ötödik nyissznél azt mondtam:
0503# "Hát, kíváncsi vagyok, még mekkora a farok." Hát lehet, hogy még lesz majd mit levágni belőle. Ez nem akart egy
0512# jelképes beszéd lenni, csak beleragadtam itt a macska történetbe. (Szóval... Tessék? Mindig. Ez így lesz! Csak
0521# úgy mondom. Meg kell ezzel barátkozni.)
0525# Emlékeztek, a gyerekeket kérdeztem arról, hogy "Nézzétek, az
0529# életben vannak olyasmik, hogy jobb, ha hamar barátkozunk meg velük, mert különben, mindenképpen az életünk
0537# része, legföljebb nagyon boldogtalanok leszünk, mert nem fogadjuk el. Elékeztek, hogy mit mondott, a kóruson
0546# jelentkezett egy kislány, és azt mondta: "Atya, úgy tetszett... - kérdezett, ez nagyon nagy dolog - úgy tetszett
0554# mondani, hogy mindenképp az életünk része, és ezért, bár nem örülünk neki, mindenképp meg kell vele barátkozni?
0563# - Igen, igen, erre gondoltam, és most a társaid már erről mondtak jó példákat. - Akkor én is mondok egyet:
0571# kétség kívül a testvérem az." Testvérkéje ott ült, de tologatta a rendőrautót, úgyhogy nem volt vele baj, ez nem
0580# ütötte olyan szíven, sőt, büszke volt szerintem a bátyjára, vagy a nővérére, hogy ő jelentkezik és milyen szépet
0588# mond. Szóval, nem hinném, hogy úgy kellene tehát dönteni a papság mellett, vagy házasságot kötni, hogy ezekkel
0597# mind megvagyunk. Szó sincs róla, de akkor ez elkerülhetetlen, hogy valahogy nyisszről-nyisszre fájdalmas
0605# fölismeréseink ne legyenek. Azok lesznek, szerintem kikerülhetetlenül, mint a zúgás... S látjátok, mennyivel
0613# jobb, most lehet, hogy valaki itt ül és azt mondja: "Te jó ég, megbetegedett a fülem, kétség kívül, elkezdett
0622# zúgni a fülem." S milyen jó hír, hogy nem a füled zúg, hanem jól hallasz. Ez is egy milyen nagy örömhír! Rájössz
0630# valamire, te jó ég, mit tettem tavaly nyáron, s azt mondod: "Ja, jól van, jól van, hát ez normális, éppen most
0639# ismertem föl valamit. Jó, hát akkor haladunk az életben előre." Na, akkor...
0645# 
0645# Ismétlés
0645# Első pont ez volt tehát negatív, hiánymotivált okai egy társkapcsolatnak, házasságkötésnek:
0653# 1. Menekülés otthonról, valamitől, valakitől
0657# 2. Félelemből
0658# 3. Előző kapcsolat gyógyítása céljából, vagy felejtés okán
0663# 4. Saját, elsősorban individuális önazonosságunk kapcsolatban való keresése. Ugye, a személyiség még éretlen,
0672# és majd ő egy kapcsolatban kitalálja, hogy ki is akar lenni. Például házas-e? Volt már ilyen.
0680# 5. Külső kényszer, vagy megfelelni vágyás. Itt a megfelelni vágyáshoz még annyit, ezt itt nem hangsúlyoztam,
0690# pedig kell, hogy természetesen látványosak a külső kényszerek. Az egyházjogban a házasság joga az egyik
0699# legjobban kidolgozott rész, mert annyi cifraság történt már az életben, hogy a házzasságjog próbált ennek
0708# utánamenni, és a lehető legcifrább dolgokat is... Mondok erre egy példát. Például nem véletlen, hogy a
0717# házasságkötéskor van egy ilyen sajátos formula, hogy "Az itt jelenlévő Brünhildát feleségül veszem." S
0725# tudjátok, hogy ez miért került bele a szertartásba? Már van, akinek, ó-ó... Igen, te is? Kicsit
0734# házasságszédelgő vagy? Ugye, hogy valaki azt mondja: "Én a szerelmemhez megyek most hozzá, aki a kastélyban
0743# van, de nem engedi el az apja, de akkora mákom van, hogy akihez hozzákényszerítenek, ő is Brünhilda. -
0752# Akarod-e Brünhildát feleségül venni? - Azt bizony, hogy akarom, csak épp nem őt. Éna toronyszobába bezárt
0761# Brünhildára gondolok." S a legnagyobb vicc, érvényes a házasság. Ugye, azt mondta: "Én őt akarom. Bizony,
0770# Brünhildát. - És szeretni fogod őt? - Nagyon." Annyira, hogy ez a nő itt nem is számít, aki itt áll... És
0779# mondok még egy cifraságot, hogy milyen óriási jelentősége volt annak, hogy valahogy lehessen tudni, hogy itt
0788# szabadon történik valami, és nem külső kényszerből, hogy van egy ilyen kitétel, hogy az egyházi
0796# házasságkötéskor a tanú még kényszeríthető is a tanúskodásra, abból a szempontból - csúnya dolog, ha
0805# kényszerítjük - de hogyha őt kényszerrel lekötözték a székre, hogy hallgassa meg, hogy ők egymáshoz mentek,
0814# akkor az érvényes tanúskodás. Hmm, hmm. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy sokkal látványosabb az, hogyha
0823# valami külső kényszer merül föl, és arra jól rá lehet mutatni. Hát igen ám, de hogy éppen a
0831# családtörténetekből milyen jól tudjuk, szüleinkkel való kapcsolatból, és a többiből, hogy természetesen a
0840# külső erők és motívumok, a szüleinknek mindenféle parancsa, tiltása és egyebek, azok belsővé válnak. Ezért
0849# aztán egy pont után már nem annyira kifelé kellene mutatnunk, hanem befelé. Legföljebb ami kint van, az már
0859# bent is van, az szépen beépül. Például, erről ugye milyen sokat beszéltünk, és a tranzakcióanalízis ha
0868# érdekel titeket, akkor bogarásszatok utána: szülői tiltó parancsok, gátló parancsok. Mikor azok szépen
0876# belsővé válnak, például, hogy "Ne kérdezz!" Ha nem merem kérdezni a társam, alap dolgok nem derülnek ki. "Ne
0886# létezz!" Hát úgy, úgy is nehéz. "Ne érezz!" Hát képzeljük el, valaki hozza otthonról ezt a szülői tiltó
0895# parancsot. "Ne érezz!" Úgy akkor nehéz. "Ne érezd, hogy az jó neked, ne érezd, hogy rossz neked..." És a
0904# többi, és a többi. Rengeteg úgynevezett szülői tiltó- vagy gátló parancs az már belsővé válik. Belsővé vált
0913# itt nekünk, mindannyiunknak van jó pár, ezek pedig bizonyos sajátos belső kényszert jelentenek számunkra.
0922# Követjük őket, mert olyan régen, olyan gyerekkorból, olyan kiszolgáltatott időszakból és sokszor olyan
0931# hosszútávon hatottak ránk és határoznak meg minket. Ezt is kényszernek tartom, egy belső kényszernek. S
0940# akkor az annyira a vérünkké tud válni, hogy egészen a személyiségünk részének tartjuk már, és azt mondjuk:
0949# "Ó, énnekem... nem nagyon tudok érezni." S mögötte van egy gátló parancs, hogy "Ne érezz!" "Ó, hát én
0957# biztos, hogy... hát boldognak lenni, hát az nem, azt nem nekem találták ki." S mögötte van egy gátló
0966# parancs. Ezek akkor nagyon erős belső kényszerré válnak, és követjük őket mindaddig, míg esetleg rá nem
0975# jövünk, és tudunk valamit kezdeni.
0978# 6. Éretlen és infantilis okok. Beleértve rövidtávú érzéseknek és érzelmeknek az ereje, amiről azt gondoljuk -
0987# emlékeztek - hogy ezek sokkal hosszabb ideig fognak tartani, mint amennyi ideig tartanak. Hogy van egy
0996# általános emberi tapasztalatunk, hogy a nagyon erős vagy mély érzéseket és érzelmeket úgy éljük meg, hogy
1005# ezek nagyon hosszan fognak tartani, és valójában az érzések elmúlnak. Az érzelmek is elmúlnak, és
1014# természetes az életben egyfajta bizonyos jellegű hullámzás. Érzések jönnek és mennek. Legföljebb az lehet,
1023# hogy a boldogság jön, megy, jön, megy, jön, megy, jön, megy, de attól én még lehetek boldog ember. Erről
1032# éppen beszéltünk többször is. Az érzések jöhetnek-mehetnek, s nekem mögötte lehet egy stabilitásom. Itt
1041# azonban nem erről van szó, nincs mögötte stabilitás, ugye "...a víz szalad, a kő marad..." hát itt a víz
1050# szalad, vele együtt a kő is.
1052# 7. (Azután itt fejeztük be, ez volt egy nagyon rettenetesen kimondható téma - már hogy annyira árnyalt és
1061# nagyon könnyű valamelyik irányba sántítani...) Jön a baba. Ugye, hogy mint önmagában elégtelen ok, ha csak
1070# ez az egy van, és csak azért, mert jön a baba, és közben pedig nem akarok hozzánőni ehhez a helyzethez, vagy
1080# fölnőni ehhez a szerephez, hanem csak ennyi. És akkor ahelyett, hogy belátnám, hogy ez nem elégséges ok, és
1089# ezért ki tudok-e termelni magamból más szempontokat, meg tudok-e még valahogy erősödni... Mi kell ahhoz,
1098# hogy belenőjek ebbe a szerepbe, ebbe az élethelyzetbe? Ehelyett ezt nem látom be, hanem inkább a páromon
1107# verem le az egész helyzetnek a terhét vagy a súlyát. Ugye, és inkább őt szidom, őt bántom, és hát mennyivel
1116# egyszerűbbnek tűnik és mennyire nehezebb, nem így eljárni, hanem belátni, hogy igen, igen, ebben a
1125# pillanatban egy rettenetesen nehéz élethelyzetben vagyok. "Igen, nem vettem volna el, ha nem jönne a baba."
1134# Nehéz mondat, de nagyon tisztességes mondat. Vagy legalább azt mondani: "Biztos, hogy nem most vettem volna
1143# el, most biztos nem vettem volna el." Dramatizáljam még? "Nem akartam volna február 5-ei esküvőt, február
1152# 5-én nagyon hideg van, nagyon. És bár nagyon szép hermelines kis izé van a vállamon, az annyira nem derűs
1161# dolog." Nagy dolog, hogyha valaki meri ezt a bátorságot venni, és azt mondani. Képzeljétek el, most
1170# elképzelek egy ilyet, hogy van az a férfi és a nő, és egyszer csak az egyikük ezt szóbahozza, s azt mondja,
1179# hogy "Igen, igen, próbáljuk meg, álljunk neki, de ugye tudod, hogy én most nem vettelek volna még el, hogy
1188# én nem tartok még ott." S akkor egyszer csak ez az őszinte beszéd... és a másik azt mondja: "Tudod, én meg
1197# nem mennék hozzád." Hát ez micsoda sorsközösség! Ez nagyon erős sorsközösség. Ezt én komolyan mondom,
1206# derültünk ezen, és én azt gondolom, hogy sokszor, mikor párgondozásról van szó, nem egyszer a legerősebb
1215# kötelék az az, ahogyan a nehézségek föltárulnak, tudunk egy őszinte párbeszédet (...folytani - nem
1223# folytani...) folytatni, és ennek az lesz a következménye, hogy rájövünk, hogy mind a kettőnknek nehéz, hogy
1233# valami nagyon közös nehézségben vagyunk. Hogy te is meg én is ugyanattól kínlódunk. Ez nagyon mélyen össze
1242# tud bennünket kötni. Akkor lesz egy közös kínlódásunk, máris van egy közös világunk. Én ezt egy kicsit se
1251# becsülném le, egyáltalán nem becsülném le. Ha valakinek van érzéke az iránt, hogy MI, hát hogyne volna
1260# tapasztalatunk arról, hogy rettenetes nehézségeket is mennyire lehetett bírni ha nem egyedül kellett bírni,
1269# és tudtam én is, hogy nekem is fáj, és neked is fáj, és mind a kettőnknek fájt. És nem okoskodtunk a
1278# fájdalom fölött, nem mondtuk, hogy "miért nem vagy erősebb", meg "te elszúrtad". Egy kis nehézség is
1286# irgalmatlan fájdalmas tud lenni, ha egymást bántjuk miatta. És egy rettenetes nagy nehézséget is egész jól
1295# lehet tűrni, viselni, elfogadni - nem beletörődni, elfogadni, magunkra venni - hogyha ezért nem bántjuk
1304# egymást. Azt mondjuk: "Igen, most ebben vagyunk, kétség kívül ezt mi ketten hoztuk össze." Na, tehát ezért
1313# ez egy nagyon-nagyon árnyalt valami. Én itt most nem recepteket osztogatok, hogy "...akkor házasodni - akkor
1323# nem házasodni..." Hogy tehetném én ezt meg! De most elképzeltem egy helyzetet, amiben valami belátás
1331# születik - iszonyatosan nehéz lehet.
1335# 
1335# Igen, eszembe jutott egy esküvő. Hát, késett a menyasszony, szoktak a menyasszonyok késni. Nem örülök annyira
1345# ennek, egyszerűen azért, mert még nekem akkor van két esküvőm utána, és hogy nekem arra a menyasszonyi késésre
1356# nincs időm. De itt az történt, hogy azon a szombaton maratoni futóverseny volt, és lezárták az utat. Azt sose
1367# felejtem el, hogy milyen volt, amikor - ugye, azért a mobiltelefon világa - ott a násznép, egy másik irányból
1378# jött zömében, ők tehát ott voltak. A vőlegény is ott volt, tanuk is ott voltak, kizárólag a menyasszony, meg az
1389# autó nem volt ott, és akkor jött a telefon, hogy hát ott van..., fél órát kell várni, azt mondta a rendőr. És
1400# hát gondoltam, hogy én mondjuk azért ott nem a násznép között leülve fogom azt a fél órát eltölteni, és bementem
1411# a sekrestyébe. Ott ücsörgök, m-hmm, igen, úgy számolgattam, hogy most akkor a következő esküvőről kérek 25
1421# percet, akkor ott behozok 10 percet, akkor a harmadikról kések 10 percet, és hogyha a menyasszony késik, akkor
1432# pont nem fog kiderülni, hogy én is késtem, hát így, s akkor bejött a vőlegény, s a következőt kérdezte: "Feri,
1443# szerinted ez egy jó ötlet?" Papi életem nehéz pillanatai. Ezt nem tanultuk a szemináriumban, hogy erre mi a jó
1454# válasz, de a többit el se mondom, hogy hogy. Az esküvő azért megvolt. A többit borítsa jótékony homály. Na
1465# ennyit erről, meg arról, hogy milyen nagy lépés tud lenni egy pár életében, egy párkapcsolatban, hogyha ki
1475# tudják egymás felé mondani a közös kínjukat, azt a közös nehézséget, amiben együtt vannak, s együtt vesznek
1486# benne részt. Jó, erről akkor ennyit.
1490# 
1490# 8. Valamivel, vagy valakivel szembeni döntés
1493# Kifejezetten nem a társam mellett döntök, és köteleződök el, hanem valamivel szemben döntök. Az édesanyámat
1503# hoztam ide múlt alkalommal, és nyilvánvaló volt, ahogyan ő boldogtalan volt a családjában, és valamiképp, ugye
1512# 18 évesen, még annyi se volt, hogy akkor ez egyfajta lázadás is volt a nagymamámmal szemben, az ő anyukájával
1522# szemben, a családdal szemben. Azzal a kispolgári, vagy nem t'om milyen világgal szemben, amiben ő fölnőtt. Egy
1532# lázadás is, valakivel, vagy valamivel szemben hozni ezt a döntést. Például ott, ahol nagyon erős egy
1541# kultúrkeresztény közeg, és akkor a lány azt mondja, hogy "Akkor is ahhoz az ateistához megyek! Majd én
1549# megmutatom, hogy a szüleim számára az csak egy primitív előítélet, ahogy harsogják nekem, hogy hívőhöz menjél
1559# hozzá. Az egy rettenetes, undorító előítélet." És tulajdonképpen egy előítélettel szembeni lázadáson keresztül,
1569# a szüleivel szembeni tiltakozása okán áll büszkén az oltár előtt és azt mondja, hogy "Igen!" Csak az nem a
1578# férfinak szól. És ebből ugye hatalmas csokrot lehetne kötni, hogy mi minden ilyen ok tud lenni, mindenféle
1587# tiltakozásunkat hoygan tudjuk beleszőni egy látszólagos döntésbe valaki mellett.
1595# 
1595# Volt egy kedves ismerősöm, az egyik legjobb barátom volt általános iskolában. Ő például úgy házasodott meg, hogy
1606# az bőven... '84-ben érettségiztem, ez azt jelenti, hogy azért akkor még nem látszott semmiféle peresztrojka, se
1618# glásznoszty, nem látszott az egy kicsit se. Az '84 volt, és a barátom azt mondta, hogy "Nahát, hát énnekem ebből
1630# az egészből elegem van, így ahogy van, tehát rendszerestül, mindenestül nekem elegem van." És 16 évesen, volt
1642# egy kis Java-ja, 50 köbcentis, hú de nagy dolog volt az. Ah! Egy Java! Óhh! Hát még belegondolni is...,
1653# világoskék színű volt, az nagyon ritka volt. Tehát egy világoskék színű 50 köbcentiméteres Java-t birtokolni
1665# '82-ben, 16 évesen - hát az olyan, mint egy holdutazás ma. Ezzel szemben voltak a megmosolyogni való Babettások,
1677# ugye, hát az szóba se jött. Tehát egy vagány 16 éves srác nem ült Babettára. Hát hogy nézett ki annak az ülése?
1688# Ne haragudjatok, ilyen rugós izé, mint a WC ülőke, hát Java, 50 köbcentis, hosszú volt az ülése. Ez miért volt
1700# olyan fontos? Hát mert volt hely a nőnek, s a nő kapaszkodott hátul, és mentek, száguldottak 53-mal is. Ilyen
1712# volt a... hát ez volt '82-ben, azzal, na, és akkor mikor 18 éves lett, akkor gyorsan megszerezte a jogosítványt,
1724# és vásárolt egy MZ-t. Emberek, hallottátok, mit mondtam? MZ-t! 250-es! Óahh! Hát azon index is volt. Hát szóval,
1736# hát egy MZ... és képzeljétek el, nem véletlen mondtam ezeket a részleteket, nem azért, mert nem készültem és
1747# valahogy húzni kell az időt, be vannak, itt vannak, egyébként be van írva egymás után, hogy 3 perc rizsa, azért,
1759# hogy ki... valahogy kiteljen az idő. Nem ezért mondtam, hanem azért, mert képzeljétek el, 18 éves volt ő is, a
1771# kedvese is, és akkor bementek a polgárira, és ott sitty-sutty, pezsgő nélkül, zene nélkül... mit érek én...
1782# Tehát mindenféle nélkül, nem volt ott se Kékszakállú herceg vára, se semmi, se Bolero, ők ott kimondták a
1794# boldogító igent, fölültek a 250-es MZ-re, hátul fölpakolva - '84-ben nem motoros boksz, barátaim, '84-ben
1805# nincsen motoros box, hanem van gumipók, jól tetszik mondani, úgy van. Tehát természetesen van bőrönd, meg
1816# gumipók. Tehát férfi, nő, bőrönd, gumipók, ez volt a sorrend, és miután 3 évente ki lehetett menni nyugatra, ők
1828# ezt kivárták, ugye pont úgy, és disszidáltak. Úgy, házasságkötő teremből el... úgy, ők vissza nem jöttek. Nem
1840# volt ott se lagzi, se semmi, hanem "Érjünk ki Bécsig." (Ezen derülsz? Jó, örülök, hogy legalább ezen.) Tényleg
1851# így volt, és azóta ezt az ismerősömet nem láttam. Ha valaki tud róla, szóljon. Na jó, biztos használni kéne a
1863# facebook-ot. Hát az iwiw-et se használtam, akkor a facebook-ot minek. Majd ha lesz egy harmadik, belenézek.
1875# 
1875# Itt jönnek most aztán az igazi nehézségek. Eddig csak így, izé... na most. Mikor fölszenteltek pappá, akkor
1886# egyszer csak hallom ám, hogy abban az évben volt egy fiatal pap, aki 3 hónappal a papszentelés után ment el a
1897# püspökéhez, hogy bejelentse, hogy ő mégse. S akkor rettenetes előítéleteim támadtak, tényleg így volt, s arra
1908# gondoltam, hogy hát ezt, ezt nem hiszem el. Mi történt ott a papnevelő intézetben? Jó, ezt nagyjából el tudtam
1919# képzelni. Mi ez, hát hogy lehet valaki ilyen, hogy lehet... zzzzggeee? Ez volt az éretlen korszakom még, 30
1930# évesen, és aztán egymás után jöttek a saját élmények, már nem annyira saját, csak olyan... ismertem valakit, aki
1942# ismert valakit. Hogy két héttel a házasságkötés után elköltözött, egy hónappal elköltözött, egy évet se -
1953# elköltözött. Ma már az egy külön komoly csoportja a keresztelést kérő édesanyáknak, akik beszámolnak arról, hogy
1964# apa már nem lesz a keresztelésen. Vagy pedig megkérdik, hogy "Hát már bőven nem élünk együtt, meg kell-e hívni
1976# az apát a keresztelőre vagy nem?" Hát volt olyan anya, ez aztán szíven szúrt, nem ő, ez, amikor ki kellett
1986# tölteni az adatlapot. Anyja neve: türürürü..., apja neve: kihúzta. Hát tudjátok, azért vannak olyan dolgok,
1997# amikre azért rá szoktam kérdezni. Úgy elég... tudok nagyvonalú lenni, tehát jó, hát most énfelőlem oda beírhat
2009# nyilván az ő élete, most beírta, rendben van. Na de kihúzta, s úgy szembesültem ezzel, hogy ez mit jelent. Nincs
2020# apja. Ugye, itt mondtam, hogy most üljünk ennek neki. Hát hogyhogy nincs a...? Nem lelhető föl, több aspiráns is
2032# van, tudom, hogy ki, de nem merem mondani, vagy... tehát hogy mi az, hogy apa van, csak hogy úgy derüljön ki
2043# róla valami. Kézitusát kellett vívnom, hogy írja be, mert a gyereknek van apja. Most hogy ők nem élnek együtt, ő
2055# nem szereti, nem is akarja látni, egy gazember... ez mind lehet, de van neki. Ház ez úgy fájt nekem, hát arra
2066# gondoltam, mi lesz ezzel a gyerekkel? Hogy azt kapja csecsemő korától: neked nincs apád. Hát hogy, mit fog
2077# gondolni magáról? Ebbe ne is gondoljunk bele, hogy milyen téveszmék indulhatnak szárnyba egy ilyen szülői
2087# mondattól. Aki fogja, fogja, aki nem, nem. Miért mondtam ezt? Most valakinek leesett, jó. ("De mire gondol ez,
2099# ez...?") Szóval, ahogy hallottam egymás után a híreket, majd pedig elkezdtek énhozzám jönni olyanok, akikkel ez
2110# történt, vagy ők történték ezt, akkor egyszer csak rájöttem, hogy itt valami olyan jelenség van, amit én nem
2121# értek. Tehát eddig egy előítélettel magyaráztam meg, ez nagyon biztonságossá tette számomra az életet, csak a
2133# dolgok nem így vannak. S akkor elkezdtem egy picit ennek utánamenni, hogy "Hogy van ez, hogy lehet ez?" És akkor
2144# beszélgetések, és... mondok néhány gondolatot erről.
2150# 
2150# Van, akinek például egy nagyon erőteljes családi forgatókönyve van, egy ilyen gyerekkorból épült és épített
2161# forgatókönyve, ami az esküvőig tart, odáig van kitalálva. De odáig nagyon ki van találva. Apró részletességgel,
2172# mit és hogy kell, és milyen legyen, és hogy legyen, és nagyon szép legyen, és jobbra egy kis pucc, balra egy kis
2184# pucc, és tulajdonképpen megy ez a forgatókönyv egészen az esküvőig, mert odáig van kitalálva. S az illető
2195# hazamegy már az első nap, most a nászéjszaka történt, vagy történik. "Most akkor hogyan tovább? Hát eddig
2206# tudtam, hogy eddig apa is támogatott, anya is, mondták, hogy jó pasit kell találni, olyat, aki elvesz. Ez egy
2217# ilyen alap minta, és hogy nincsen a fejemben tovább. Mit csináljak vele? Ez az én férjem? De hát én csak meg
2229# akartam házasodni. Tehát... telj..., hát esküvőről volt szó..." Ez tudjátok, most én így mindig, mindig, ugye ez
2240# a kettősség, az ambivalencia, hogy olyan, mintha hülyéskednék ezzel, de hát dehogy is, hát ez olyan..., hogy
2252# van, akinek az otthonról hozott és magára vonatkozó, családból eredő forgatókönyve kifejezetten az esküvőig
2263# tart. És mert odaáig tart, tulajdonképpen mikor az megtörténik, akkor egy nagyon sajátos, "Te jó ég, most akkor
2275# mi van?" de az egy rálátást is ad, hogy "Hát én ezt akartam én ezt, vagy nem akartam?", és rájön, hogy
2285# tulajdonképpen a gyerekkora a házasságkötés végéig tartott, odáig volt az valahogy kitalálva, hogy úgy ér véget
2297# a gyerekkor, hogy "...és végül aztán apám bevezet, hosszú-hosszú, a legnagyobb templomot..., nagyon hosszan
2308# lehet menni, és ahogy nagyon hosszan megyünk, ott nagyon át tudom élni, ez, ez a koronája. S akkor apám...,
2319# akkor leülünk, és itt akkor most már tényleg minden értem van, az én szépségem, én gyönyörűségem, én vagyok
2330# szép-gyönyörű..." És idáig van kitalálva. Ilyenből lehetne jó párat mondani, mondok is.
2340# 
2340# Volt-e az életetekben olyan helyzet - szerintem volt, mondom VOLT - hogy (direkt máshonnan hozom, mert onnan
2351# könnyebben bele tudunk kapaszkodni) kitaláljátok, hogy vesztek egy (Mit? Mit? MZ? Nem, nem... hát az...
2362# Laptopot! Laptop. Á, túl drága. Mondjuk egy... jó, csoki, legyen a csoki. Ó, hát ez jó. Legyen a csoki.) "Jaj,
2373# de ennék valami édeset! Á, de jó lenne egy kis édesség! Jaj, egy csoki! Balaton szelet, Milka, Sportszelet,
2385# Melba kocka?" Na, azt már nem! Odáig megyünk, na azért a Melba kockát már nem, s akkor sitty-sutty, bemész,
2396# veszel egy Balaton szeletet, s egész boldog vagy, hogy "Ez az, tudom, hát édes, édeset akartam!" S akkor
2407# kiszeded a... Tudjátok, a Balaton szeletet hogy kell enni? Áááá... Már nem lehet úgy enni, mert megváltozott a
2418# csomagolása. Ugye? Te tudod! Ki mondta, hogy "Bizony!"? Te tudtad! Hát a Balaton szeletben az volt a jó, ugye a
2430# két vége, az a kis kicsi vége az átszakítható volt, ezért rendesen a Balaton szeletet úgy kellett enni, hogy az
2442# egyik kis végén megnyomtad, s máris kikandikált 2 centi Balaton szelet. Hárrrschh-rcsrr, ugye, így-így,
2453# csrrr-hrrr, és így nem kellett bedőlni annak a reklámnak, hogy csak a szádban olvad, nem a kezedben. Hát persze,
2464# hogy nem olvad a kezemben, ez Balaton szelet, a kis végén nyomom meg, hát azt lehet kulturáltan is, ez a mi
2476# csokink. Szóval, eszed a Balaton szeletet, most már négy fajta is van, ú de durva, zöld, kék, piros, lila. Nem
2487# ismeritek? Rumos, barátaim, megvan már a rumos, rumos! Na most, miután azt gondolog, hogy "Jaj, egy jó kis
2498# édesség, jaj, hát a Balaton szelet, de rég ettem Balaton szeletet, mindig ezt a vacak Milkát eszem. Jöjjön egy
2510# jó kis Balaton szelet!" Hazai ízek, s akkor nyomod, már nem tudod nyomni, tépni kell, marhaság, mindegy, téped,
2522# beleharapsz, "Ó, de hülye vagyok, pirosat kellett volna, nem kéket! Aaaj, ez túl édes, hát ez túl édes, új,
2533# most..." Rosszul kellett dönteni. Csak a döntés után jössz rá, hogy mit akartál igazán. Ugye, hogy komoly? Hogy
2545# szerintem az életben benne van, és az életből nem kerülhető ki az, hogy néha, kifejezetten egy döntés után
2556# jövünk rá, hogy "Ja, nem, ja, bocs!"
2560# Most erről mondok is egy történetet. Pap barátaimmal egy nagyszerű
2566# évfolyamot alkottunk, és elhatároztuk, hogy nyaranként szívesen összejövünk egy napra, és a Balcsira mentünk,
2577# igen, Balaton szelet, Balcsi, m-hm-hm... és volt egy, hát egy olyan paptársam, egy nagyszerű pap, igazán
2587# nagyszerű pap, akinek nem volt jogosítványa, ezért az ehhez kapcsolódó dolgokban sem volt nagyon otthonos. Ő ült
2598# az anyósülésen, én vezettem, és akkor kérdezi, hogy merre menjünk, "Majd én mondom." Jobbra, balra, és tényleg
2609# így is volt. S azt mondja, egy ilyen erős emelkedőn mentünk fölfelé, és "Na, az emelkedő után merre? - Jobbra.
2620# Nem, az emelkedő után egyenesen." Ezt mondta: emelkedő után tovább csak egyenesen. Jó. S ahogy fölértünk az
2631# emelkedőre, zsütty, egy T elágazás. Satufék, "Józsi, ez egy T elágazás. Hogyhogy egyenesen? - Ja, hát azt
2641# gondoltam, hogy jobbra." Hát a jobbra az az egyenesen, hát jobbra egyenesen, egyenesen jobbra. "Hát nem igaz,
2652# hat évig voltunk együtt, ennyit se fogtál föl belőlem? Egyenesen jobbra."
2660# 
2660# Hát ez, azt gondolom kicsiben már mindegyikünkkel megtörténhetett, hogy mikor belekóstoltál, akkor jöttél rá,
2668# hogy a másikat kellett volna. Ez ugye azt jelenti, még magunk között is, hogy ezt akkor előbb nem lehet tudni.
2677# Tehát ha csak az a logika van és az az összefüggés, akkor ő azt előbb nem fogja tudni. Egyszerűen mert nem, nem
2686# úgy állt össze. Ő azt akkor tudja, mikor azt mondja: "Tegnap házasodtam meg és most lettem biztos, hogy nem." Ez
2695# annyira van, ezt nem is tudom, most csak itt... ezzel csak annyit akarok mondani, hogy ez van, ilyen van. Van,
2704# van. Az emberi természetből ez nehézség nélkül "kigyün". Mondjak még?
2710# 
2710# Ezek szívbemarkolóak, és amióta rájöttem, hogy igen, hogy van. Aztán olyan is van, hogy valaki, például... nem
2720# egy családi forgatókönyv, amit persze nagyon belsővé tesz, és akkor odáig látja az életet, odáig tudja, hogy
2730# megházasodok és van egy gyönyörű esküvő, hanem hogy valamiképpen meg kell hoznia egy az életét befolyásoló
2740# döntést. Hogy valójában egyetlen komoly döntést sem hozott még meg 19 éves, vagy 29, nem hozott még ilyen igazi,
2750# komoly döntést. Valami egyetemre jár, valami főiskolát csinál, még az apja mondta, vagy mit tudom én, jó volt
2760# matekból és akkor valaki mondta: "Ja, hát akkor menjen műszakira..." és egyszer csak az illetőnek, hogy mi a
2771# belső logikája, arra van szüksége, hogy az életében végre-valahára hozzon egy komoly, saját életére vonatkozó
2781# döntést. És hogy sokszor az, hogy egyáltalán hozzak már végre egy döntést magamról, miközben a háttér tiszta
2791# homály, az erősebbnek bizonyul, mint hogy tulajdonképpen miről döntök, vagy mi lesz ennek a következménye, vagy
2801# mit gondolok. Egyszerűen az illetőnek, hogy valamiképpen belépjen egy felnőtt világba, végre már egyszer egy
2811# komoly döntést kell hoznia, és ő itt teszi ezt meg. És akkor meg... és akkor azt mondja: "Na, most érzem ennek a
2822# súlyát. Na most, most." Sokszor valamit el kell rontani ahhoz, hogy rájöjjek, hogy "A nemjóját! Na ez, ennek
2832# tényleg van súlya. Aha, hogy a felnőtt világban ez így megy." Hogy ez nem videojáték, Playstation - Jól mondom?
2842# Életemben nem játszottam vele. - Playstation 4. Van? 3D-ben lehet nyomni már? Hogy "Ja, bocs, akkor újrakezdem.
2853# Ja, kérek még egy életet." Tudjátok, volt, volt ilyen. Volt ilyen. Az egyik gyerek... na, nem is mondom. Azt
2863# mondta: "Azt hittem, van neki még egy élete." Van, hogy valaki egyszerűen valahogy a felnőttségbe való belépését
2873# oldja így meg. És hogy ez olyan.. sz'al... ebben az a..., sz'al azért tudok például itt méginkább..., ismerek is
2884# egy ilyen valakit, hogy tulajdonképpen végig felelőtlenkedte az ifjúkorát, hozott egy rossz döntést, és a rossz
2894# döntés őt felnövesztette. Attól kezdve lett felelősségteljes. Egyszerűen annak a súlyára volt neki valamiképp
2904# szüksége, hogy rájöjjön, hogy "Áhá, hát akkor az életnek tényleg van súlya." Hogy akkor ezt tényleg nem olyan
2915# vicces, hogy most vagy így, vagy úgy, vagy majd lesz valahogy, vagy majd... Hmm. Igen, ezt a hármat akartam
2925# példának mondani, nyugodtan szőjétek tovább, hogy bizony, nem a papnevelő intézetnek a sara, nem csak, nem csak
2935# a jegyesoktatásnak a hiányosságai, sokszor a belső logikája vagy dinamikája egy rossz döntésnek az, hogy
2945# valahogy, most így mondom, nagyon óvatosan mondom ezt, hogy valahogy azt meg kellett hozni. Ezt nagyon óvatosan
2955# mondtam, ez nem sorsszerűség, meg nem t'om mi, csak hogy abból az életből ez nagyon érthetően jön ki.
2965# 
2965# 9. Hiányokat akarok bepótolni, megkapni, amit nem kaptam
2970# A legfontosabb tudattalan okoknál nagyon súlyponti volt ez a motívum, hogy hiányok alapján, hiányok, hiányok, és
2981# nem a növekedés, vagy a közös növekedés, a másik személyének az elfogadása van az előtérben, hanem hogy a
2991# másikra úgy tekintek, mint aki az én hiányaimat be tudja tölteni. "Majd ő megadja, mit én nem kaptam otthon.
3002# Majd ő boldoggá tesz, bár én boldogtalan vagyok. Otthon se voltam boldog, most sem vagyok boldog, de ha
3012# megházasodom, majd boldog leszek, mert ő majd engem fog boldogítani. Itt, na itt néhány dolog. Papként ugye
3022# egyszerű erről beszélni, de attól ez még helytálló, ezt papok manapság nagyon szeretik, már találkozhattatok
3032# ezzel, hogy a házasságkötéssel kapcsolatban a legtöbb ember egy olyan valakit keres, akiről azt gondolja, hogy
3043# majd boldoggá fog engem tenni, miközben egy elmélyültebb szemléletmódban olyan valakit keresek, akiről úgy
3053# látom, hogy én képes leszek őt egy életen keresztül szeretni. Tehát nem azt keresem, aki engem fog szeretni,
3064# hanem azt keresem, akit én tudok és akarok egy életen keresztül szeretni. És így jön létre egy elmélyültebb
3074# kölcsönösség, hogy mind a ketten olyan valakit kerestünk, akit MI akarunk és tudunk egy életen keresztül
3084# szeretni. Sokszor a bolyongás abból fakad, hogy megyek körbe, és "Ki lenne, aki engem szeret?Nincs még itt
3095# valaki?" És akkor persze van egy-két jelentkező, és akkor hát próbáljuk ki. Na de napi 24 órában? Hát olyan
3105# ember nem létezik a földön, aki egy másik embert képes úgy szeretni, mindig, ahogyan őneki arra szüksége van.
3116# Ilyen nincs. Ugye sokszor ez... hát, és micsoda könyvek látnak napvilágot, micsoda könyvek! "Ha már 5 év alatt
3126# egyszer volt olyan, hogy nem kaptad meg tőle, amire szükséged lett volna, nem ő az igazi. Te csak bátran keress
3137# tovább. Valahol a duál-párod integet, és várja, hogy egymásra találjatok a spirituális mezőben." Persze. Kicsit
3148# elkapattam magam most itt a..., ez a duál-páros dolog egyébként is beakadt nekem, de ezt elmeséltem már, ezt
3158# most nem mondom. Tehát ez volt most az alapmondat, tehát hogy olyan valakit keresek, akit én tudok és akarok egy
3169# életen keresztül szeretni. Ez még csak az alapmondat.
3175# 
3175# A második: ebből az is következik, hogy legtöbben naivul, érthetően naivul nézik-nézik, tirirí-rirí,
3184# tü-tüdürű... értitek, ugye, hogy mi történt, hogy megtalálok valakit, és döntök felőle, s azt mondom: akkor a
3195# házasságkötés előtt - most mi, most együttélés, most ezeket ne..., na. Azt mondja: "Igen, őt választom, őő-őt
3206# választom, őt választom. Őt választom! Hát, úgy... őt választom. Hogy valójában azt gondoljuk, hogy a döntésünk
3216# a másikra vonatkozik. Ugye, ezt gondoljuk. Hát a..., őt, őt..., választok, döntök, döntök, választok, a döntésem
3227# a másikra vonatkozik. Ez pont fordítva van. Rám vonatkozik. A döntéseim, mert az ÉN döntéseim, ezért a döntéseim
3238# rám vonatkoznak. "Téged választalak, ez az én döntésem, rád fog vonatkozni. Hát, ha én úgy döntöttem, hogy te
3249# ilyen legyél, akkor miért nem vagy olyan? Hát most döntöttem erről. Nem, én nagyon sokáig kerestem, tegát most
3260# 73 éves vagyok, és most már tényleg, tényleg, egy picit szaladtam csak túl, de most már, ugye a duál pár a
3270# spirituális mezőbe bebillegett, és most aztán már halálbiztos, ezt pontosan tudom, tehát te vagy az, és én most
3281# eldöntöttem, hogy te vagy az, aki szeretni fogsz. Ezt én olyan világosan látom. Ezt teljesen, megvilágosodtam
3291# szinte." Hát a döntés... nem t'om, megvan nektek még, őriztek egy picit ebből a naivitásból, hogy a döntésem, ez
3302# másikról döntök? Hogy dönthetnél a másikról? Magadról döntesz, ezért ez azt jelenti, hogy a döntésem nem rá
3313# vonatkozik, hanem énrám. De jó esetben róla szól. Énrám vonatkozik, és róla szól. Ehelyett pont fordítva
3323# csináljuk. Rólam szól, és rá vonatkozik. Ezt találtam ki, így. És utána nem értjük: "De hát, hát én hoztam
3333# döntést, azt a döntést hoztam, hogy teneked kell engem szeretni. Hol itt a baj? Hol, hol, hol van az a kis
3344# homokszem? Nem értem, minden olyan jól ki volt találva, s itt valami megakadt. Mi-mi akadt itt meg? Hát a
3354# templomban is kimondtuk." Tehát nem abban van kölcsönösség, hogy kölcs..., hát (Jó, hát mindig örülök, mikor
3364# valami saját élmény fölszínre tör. Jó. Ezt egyébként amilyen... 5 perc alatt elintéztük, ennek megint csak
3375# számomra hihetetlen jelentősége van. Hogy milyen kultúrtévedéseink tudnak lenni, mire azt gondoljuk, hogy "Igen,
3386# igen, a döntés az rólam kell, hogy szóljon, és rá kell, hogy vonatkozzék." És hogy hát így.
3395# 
3395# 10. Súlyos veszteségre adott válasz
3398# Súlyos veszteség, ugye ide tartozhat az is, hogy éppen most szakítottam 3 perce, de nagyon csúnya volt, ezért
3410# nyúlok a mobil után, "Most 3 perce szakítottam már, ez nagyon durva így, ez nagyon durva lesz, nézzük, úgy van
3422# kitalálva, külön, először a nők jönnek így, egymás után, ki-ki is lehet, mert most már 5 perce szakítottam, és
3434# még... ez egyre durvább, már 8 perce szakítottam, és nem t'om, hogy kit hívjak föl. Hát itt van, kiadta, rögtön
3446# az elején Brünhildát, itt van. Brünhilda, Brünhilda, ő lesz az, ő lesz az. Ő mindig nagyon együtt érző volt, úgy
3458# emlékszem, általános iskolában is adott az uzsiból. Kifejezetten erre, most, most hogy visszaemlékszem, most,
3470# hogy ennyire fáj, annyira, annyira nehéz most, emlékszem, az az uzsi, annak az uzsinak az íze. Igen, igen,
3482# Brünikém!" Miről szól? Arról, hogy elkezdődik egy fájdalom, utálod, mert fáj, s hogy lehetne a legolcsóbban
3494# megúszni? Rögtön ír, pír, bír, mindent rá, hogy lehet, hogy lehet, hogy ne fájjon, hogy könnyű legyen, élhető
3505# legyen. Hát olyan is lesz. (Nem, ezt nem vesszük oda. Tehát ezt nem, ez egy sima orrfújás volt. Az biztos, hogy
3517# lehet. Érzitek, ahogy fölvezettem? Az biztos, hogy lehet, ezért tudok talpon maradni ebben a nehéz világban,
3529# tudok így kezdeni egy mondatot. Hát, na jó.) Az biztos, hogy lehet, hogy amit mondok, az fáj. Hogy pontosan,
3541# néha, és ezt hányszor, hányszor mondtuk különböző összefüggésekben, el akarunk kerülni egy kis fájdalmat, egy
3553# kis nehézséget, egy kis konfliktust, egy kis megpróbáltatást, egy kis érzelmi gyűrődést, és helyette vállalunk
3565# egy sokkal hosszabb távút és sokkal nagyobbat. Csak éppen azt a pillanatnyit nem akarjuk, s ezért sokkal
3576# rosszabb helyzetekbe hozzuk magunkat. A munkahelyen, csőstül csináljuk. Ezért igazán fele se tréfa annak, hogy
3588# egy súlyos veszteségre adott válaszként. Egyébként, most nagyon csúnya lesz, amit mondok, nagyon csúnya.
3600# 
3600# Nem egyszer látok egy olyan dinamikát - nem azt mondom, hogy mindig így van, esetleg te pont így vagy, és azt
3610# mondod, hogy "Ú, most akkor..." Na, nyugi, csak én beszélek, az semmi. Hát tényleg így van, hát mi ez, valaki
3621# mondott valamit, nyugi. Hogy hányszor láttam olyat, hogy egy nagyon nagy kapcsolat, egy nagyon, 5 év, 6 év, 7
3631# év, szakítás, fejes egy másikba. Hát hogy, hogy, hogy úgy érzi 5 perc után, hogy bele fog halni. Hát de világos
3642# is, hogy úgy érzi, hát az azt jelenti, hogy normálisan, komolyan ott benne volt. Hát szét, darabjaira esünk egy
3653# szakítás után. Ti nem? Hát akkor hogy voltál benne, ha nem esel darabjaidra? Szétmegyünk tőle! Ugye késze
3663# vagyunk, ezt nem is tudom már jobban mondani. Hát az maga a brutál. Én így szoktam mondani: szakítás után jön a
3674# pusztulat. Most mikor ez... jön a következő kapcsolat, az valójában a kenőcs, s itt szoktak rettenetes
3684# bonyodalmak jönni. Az illető érzi: "Á, hát ez nem, ez valahogy nem az igazi." Hát mitől lenne az igazi? Hát
3694# uzsonnás nőt választottál. Hát olyan valakit választottál, aki ilyen ramaty állapotban is főnyereménynek tart
3705# téged, akiből elő tudod hívni az anyai vonásokat. Aaa, a nőkből elő lehet. "Jaj, nagyon-nagyon könnyezek." Hát
3716# van zsepi, a nőknél mindig van zsepi. A férfiak elég biztosra mennek. Hát és aztán persze, "Most vajon ő az
3726# igazi, vagy nem?" Hát mi volt a dinamikája? Sokszor van egy ilyen sorminta szerű: egy komoly, egy komolytalan,
3737# egy komoly, egy komolytalan, egy komoly, egy komolytalan. Láttatok már ilyet? Ugye az elsőbe beleteszem magam,
3748# másodikban kiheverem, beleteszem magam, kiheverem, beleteszem magam, kiheverem. Csak a másik nem tudja, hogy te
3759# melyik vagy éppen. A leg faramucibbak, amikor úgy áll össze egy rendszer, azt mondja, hogy: "Iszonyúan fáj, 3
3769# perce már. Hoppácska! Hoppácska, hoppácska, hát itt van Pipikém. Pipike már többször bejelentkezett nálam. Hát ő
3780# már többször, többször mondta, hogy <<Én, én el tudnám képzelni veled az életem.>> Hát a Pipike az
3790# tulajdonképpen mindig, az agyam zugában ott, ott tartottam őt. Tudom, ő nagyon rám van kattanva. Hát,
3799# énszerintem nem nekem... de a Pipike rám, rám van cuppanva. Hát akkor kit hív...? A Pipikével biztosra lehet
3810# menni, még örülni is fog." Pipike jön, és azt mondja: "Fölvirradt a nagy nap." és Pipike belenyom mindent, amit
3821# tud. Azt mondja: "Most!", te meg: "Öööőőőő..." Ez a dinamika megvan? Természetesen egy ismerőstől hallottuk,
3831# hogy volt valaki, akivel ez így történt, hogy állítólag Honoluluban volt egy ilyen eset, Zanzibár csücskében.
3842# Ez... de, most akkor egy picit, hogy micsoda dinamikája van akkor ennek. Te azt mondod: "Egy nőt ide, mert
3852# különben meghalok! Belepusztulok, ha nincs nő mellettem. Ezt a fájdalmat nem lehet kibírni, csak egy nő ölében."
3863# A nő pedig azt gondolja: "Hát én ide vágytam." Tulajdonképpen olyan érdekek kötnek össze benneteket, az elketyeg
3874# egy-két évig, s a nő mindent beletesz, te meg egy rendes csávó vagy: "Te jó ég, hát mit csináltam én ezzel a
3885# nővel? Mit bolondítottam? Hát ez nem..., te jó ég, de hát..." Pipikéket: kitörölni. Memóriából krrrsshh! Ha
3895# tudod, hogy nem arra, akkor krrrsshh! Na, jó.
3900# 
3900# Nem vagyok ma túl fennkölt. Valaki erre azt mondta: "Feri, én azt nem szeretem benned, hogy te minden dolgot a
3910# fonákjáról nézel." Hát hogy volna már így? Ez a realitás. Tudom a szépét is mondani, de hát akkor azzal mennyire
3922# jutunk előre? Hát a szép... na ja. Igen, ugye súlyos veszteségre adott válasz. Nem csak a párkapcsolatból jöhet
3933# a veszteség, hát olyan is lehet, hogy meghalt valamelyik szülőm. Hogy egy nő, akinek meghalt az apja, és azt
3943# mondja: "Most férfi nélkül vagyok. Hát eddig kapaszkodtam az apámba.",Hát akkor kell a férfi, és tulajdonképpen
3954# az apjával kapcsolatos gyászának és veszteségének a következménye, hogy vagy akkor hozzámegy, vagy akkor
3965# "Gyerünk, most..." Egy veszteségről szólt az egész - többek között. Jó esetben van más is mögötte. Hát de nagy
3976# dolog, ha valaki fölismeri, hogy "Igen, ott és akkor ez a veszteség olyan erős volt,igen, az ott nagyon
3986# bepörgetett engem." Jó, ez rendben van, ez korrekt, innen lehet továbblépni. Nem kilépni, továbblépni. Tehát ez
3997# bármiféle veszteség lehet. Lehet akár munkahelyi veszteség is. Kirúgtak az állásomból, akkor marad a kapcsolat.
4008# Hát ho..., hát ismerjük ezt. Ugye két nagy cövek: a munka és a többi, párkapcsolat az nincs, akkor legyen ez.
4019# Igen.
4020# 
4020# Itt megint egy nevetséges mondatot írtam: hogy létezik akkor bennünk egy naivitás, főleg ez a veszteségre adott
4031# válasz, mint a döntés alapmotívumaként jelenik meg, hogy egy társkapcsolat arra jó, hogy az élet nehéz, de
4042# találok valakit, aki megkönnyíti az életet. Ugye, ez elég szépen hangzik? Hát különben, miért... hát azért
4053# megyek bele, lesz valaki, akivel könnyebb lesz az élet. Egyedül nagyon nehéz, egyedül az ember egyedül van,
4064# ugye, ez föllebbezhetetlen dolog, hát és akkor ha nem vagyok egyedül, és valaki..., akivel könnyebb lesz az
4076# élet. De hát itt nem pont van, hanem vessző! A párkapcsolat azt jelenti, hogy találok valakit, akivel könnyebb
4087# lesz az élet, "vessző", és nehezebb. Egyfelől könnyebb lesz vele az élet, másfelől meg nehezebb lesz vele az
4098# élet. Ez a minimum-realitás. Tehát ha valaki erre adja a fejét, akkor azt mondja: "Én sajátos módon itt
4109# könnyítést fogok kapni, ott nehezítést." És a krízis akkor jön, amikor az, amiben a könnyítés volt, az is
4120# nehézzé válik. Amikor azt mondja: "Igen, nem könnyű, mert szagos a lába..." Hát mindenkinek szagos a lába, mit
4131# csináljon vele? Hát még jó! 37 fokosan, annak van szaga. "Szagos a lába, de nem baj, legalább nem vagyok
4142# egyedül." A probléma akkor van, mikor fekszik ugyanez a valaki az ágyban, és azt mondja: "Szagos a lába, az, az
4154# megy, s a fenébe is, hogy itt van! Hogy nem vagyok egyedül." Szerintem az sem kikerülhető az életből, hogy ami
4165# miatt azt mondtuk, hogy megéri, az visszájára fordul. Szerintem ez úgy, ahogy van, nem kerülhető ki, pont úgy,
4177# mint a tudattalan, elégtelen motívumok. És amikor rájövök, hogy tulajdonképpen ami miatt azt gondoltam, hogy jó
4188# lesz, most még ott is azt érzem, hogy "A fenébe is!", az egy krízis. Szerintem ez sem kerülhető el. A papságnál
4200# állandóan tudnám hozni a... "De nagy dolog kiállni és beszélni, az Isten országának az örömhírét mondani, hát
4211# ezért érdemes." - mondja a fiatal pap. Aztán, mondjuk 44 felé, azt mondja, hát, mondjuk most Karácsony felé:
4223# "Mmm, hmmm, assz'em, hogy most egy olyan 30 óra alatt 8 mise, csini, csini..." Hát 30 óra alatt nem jó 8-at
4234# misézni. Egyszerűen valahogy nem esik jól. Van vele valami, ami valahogy soknak hat, azért, mert nyolc.
4245# 
4245# Van egy nagyon jó fej - ezt most... egy vallomást mondok nektek. Van egy nagyon jó fej irodistánk, több is van,
4258# s akkor nem tudjátok, hogy ki, és ő hétfőn mindig jön velem át az irodába, és egyszer elárultam neki, hogy: "Te,
4271# énnekem nem is a vasárnapi négy mise a nehéz, az is, de nem is az, hanem a hétfő reggeli." Mikor én kiünnepeltem
4284# magam, egész nap ünnepeltem, ti meg csak úgy eljöttetek egy misére, én meg egész nap ünnepeltem, ugyanazt
4296# négyszer, és még benne is voltam mind a négyben, én odaraktam magam. S akkor ettem három falatot, lefeküdtem
4309# aludni, fölkelek, és megint egy mise. Ez lehet, hogy valakit botránkoztat, az akkor is tud sok lenni. Sok tud,
4322# itt bent, sok tud lenni. Akkor is, ha előtte fölkelek, és imádkozom, és csöndet tartok, sok tud lenni, na. Ezzel
4335# csak próbáltam közel hozni azt, hogy ami miatt azt mondtad, hogy "Ezért mindent érdemes odaadni!", abból lesz
4348# sok. Hát miért, a nő, aki azt mondja, hogy "Gyerek...!" s fölteszi a kérdést a férjének: "Te, drágám, szerinted
4361# vannak UFO-k? Olyan elrablósak, az a fajtások? Kicsit elrabolják, kicsit visszahozzák aztán? Pár napra, olyan
4374# rablós?" Szerintem ez nem kerülhető ki. Na jó.
4380# 
4380# Igen, kicsit alulmúlom magam a mai alkalommal. Tehát a társam az életemet természetszerűen és törvényszerűen
4391# egyszerre megkönnyíti és megnehezíti, majd pedig megnehezíti és megnehezíti. És ez az a pillanat, ahol elválik,
4403# hogy ki a legény a gáton. Mert könnyű addig, ameddig legalább felében megkönnyíti, de amikor a menedékeink
4415# börtönné válnak, ott kezdődik a társkapcsolat.

Lejegyezte: Vinkó Zoltán Tamás