2010.11.23.

A pálferi wikiből

Az alkalom

(Az első 6 perc zajos, utána jól érthető a felvétel – köszönet a hangtechnikus(ok)nak!)

Isten hozott benneteket, nagyon köszöntök mindenkit!

Örülök, hogy pontosan ideértem, s akkor tudjuk folytatni. Tulajdonképpen 12 lépést járunk be, ez egy szimbolikus folyamat, valamiképpen megpróbáljuk leírni azt, hogy mi mindennel gazdagodva, megerősödve, és közben pedig mi mindent egy-egy lépésen elengedve, elsiratva tudunk valamiképpen olyan emberré lenni, aki többé-kevésbé alkalmas arra, hogy egy intimitásra képes, meghittséget átélni tudó, elköteleződésben megszilárduló, stb., stb. Társkapcsolatban, párkapcsolatban, házastársi kapcsolatban tudjunk élni, vagy tudjon élni. És ezért ez a 12 pont, hogy természetesen mikor elkezdünk egy szorosabb, mélyebb, a meghittség felé induló kapcsolatban lenni, vagy egyáltalán azt keresni, annak már nagyon nagy előtörténete van mibennünk. Ezt az előtörténetet próbáltuk … (Nem szól… de valószínű, hogy nem velem van baj. Ezért már érdemes volt eljönni. Támadt egy helyzet, ahol kiderült, hogy nincs velem baj. Azt mondta valaki, lehet, hogy kikapcsoltam. Rögtön azt mondja, ne gondold te azt, kiskomám… majd találsz te ott olyasmit, amin majd elszégyellheted magad! Hogy csak úgy kikapcsolod közben a mikrofont! Nem tudom. Lehet, hogy jön a rövid pórázos korszak. Addig beszéljek így, kiabáljak? Az autó csomagtartójában van egy jó kis … Azért nem merek beszélni, hogy egy paradoxonba csússzak bele, mert akkor nagyon hamar elmegy a hangom. Akkor elkezdek köhögni. Ez a helyzet még egész jó. Tudjátok, hogy mi a nehéz nekem? Hátul ezt lehet hallani? Ez hihetetlen! Milyen jó a terem akusztikája! Mondtam, hogy rövid póráz… Hát ez nagyon jó! Ezt megtanultam a gyerekvilágból, tehát az jött, hogy gondold csak át, hogy mégsem te rontottad el! Ugye, ez volt az üzenet. Baloldalról a következő üzenetet kaptam: Vigyázz, mert ez is szétesik! Széteshet. Milyen csodálatos belső szerveződéssel éltek! „Lehet, hogy mégiscsak te vagy a hibás, lehet, hogy ez is szétesik.” Ej-haj! Na jó. akkor gondolom, ez egy könnyebb helyzet, mint a templomban. Képzeljétek el, amikor nagyobb ünnepekkor tömjénezünk, én nem tudom, hogy annak mi a hatásmechanizmusa, de olyan érzésem van, minthogyha rátelepedne a tömjénfüst a hangszálamra, és nem tudok beszélni, és elkezdek krákogni és köhögni, rettenetes, úgyhogy a ministránsokat kiképeztem arra, hogy miután tettem tömjént a turibulumba, magyarul, akkor utána nehogy nekem lóbálják. A szakrális … nem így tanultam, tehát egy kicsit ilyen funkcióját vesztett dolog ez, de mindegy, így legalább életben maradok. ) (05:30)

Ott tartottunk, hogy a 12 lépés. Hogy valahogy meg tudjuk ragadni az előtörténetünket, úgy egyáltalán oda érünk, hogy egy kapcsolat felé tudunk haladni, vagy abban el tudunk kezdeni létezni. Ugye ez, hogy: Az anyához, az anyánál, az anyától elfelé, apa felé, apánál, apától el. Azután tesó, ez volt múltkor, nagyon sok tesó, és nagyon örülök, hogy erről beszélhettem, nemcsak azért, mert az ikertesómra gondolhattam pl., vagy a féltesómra pl., vagy a másik féltesómra pl., hanem azért is, mert egy picit mostoha témája ez az eszmélődéseinknek, minthogyha a testvérek nem léteznének, vagy nem volnának különösen fontosak. Minden komoly könyvben van róluk két oldal. Hát azért ennél többet számítanak, és erről igyekeztem hosszabban beszélni. Tehát testvérek felé, testvéreknél, testvérektől el, és akkor utána önmagam felé, saját magamnál és magamtól el. S amikor ott vagyok, hogy bejártam ezt a 12 lépést, mindegyik lépésnél valamit magamra vettem és valamit elengedtem – ez nagyon fontos. (06:45)

(Riasztó sziréna megszólalt – szerk. – Hát ez, ezt így…! Valami technikai üzenetet kellene fölfognunk. Hátha, hátha így is érkezik valami. Ez szép lesz, ez így fogja nyomni magát. Szóval. Ja, hogy macska jött be a kerítésen. Szóval, tehát…) A 12 lépés egyáltalán nem csak arról szól, hogy mindegyik fázisban valamit megtanulunk és megértünk, és egyre, egyre több mindent teszünk be a tarisznyánkba. Azért tudunk egyre gazdagabban menni tovább az úton, mert képesen vagyunk valamiket elengedni is. Valamitől eltávolodni, valamiről lemondani, a szónak jó értelmében valamit elsiratni. Mindig egyszerre a gazdagodás és az elengedés. Na most. (07:40)

10. Ott tartunk tehát, hogy Önmagam felé. Ez volt az utolsó, amiről beszéltem, és hogy itt azt a spirituális mélységet járhatjuk be, és egy spirituális meggyőződésünk alakulhat ki, és jó, hogyha itt ennél a lépésnél ez ki is tud alakulni, hogy: Fontos vagyok, számítok, az életemnek van értelme. Ahogy Viktor Frank mondja: „Az életemnek nem csak, hogy van értelme, hanem föltétel nélkül van értelme.” Érdemes ezt hozzátenni, mert ha az életnek csak akkor van értelme, hogyha valami föltételnek megfelelünk, vagy a környezetünk valamilyen föltételt biztosít, akkor ezt azt jelenti, hogy az életnek nincs önmagában értelme, csak valamilyen föltétel által van, és ez rettenetes lenne. Ezért Frankl azt mondja, és azért négy év koncentrációs tábor elég idő az eszmélődésre, hogy az emberi életnek föltétel nélkül van értelme. Érdemes akkor Hamvas Bélát akkor még megidézni, aki azt mondja: „A legtöbb ember pedig az egész életét azzal tölti, hogy az életföltételeket igyekszik biztosítani magának.” Ez egy nagyon világos mondat. Szinte az egész életünket el tudjuk pocsékolni, vesztegetni, hogy azt mondjuk: „Na, ezt és ezt még meg kell kapnom, tudnom, szereznem, értenem, birtokolnom, átélnem, megélnem, élmény, tárgy, személy, akármi… hogy annak révén – mind valami eszköznek a révén – valami föltételt biztosítva, valahova eljuthassak, elérkezhessek, stb.” És ezzel szemben állítottuk nagyon azt, hogy attól, hogy adott helyzetben nem érzem, mondjuk magamat boldognak, attól még lehetek boldog ember. Hogy hála Istennek, nem kell az életünket állandóan az életnek bizonyos föltételei megteremtésére fecsérelnünk. Ez óriási nagy lehetőségünk, ezért nem kell beleveszni ebbe a világba, hogy mindig csak a valaminek a föltételére vesztegetjük az időnket. Ez volt tehát a 10. pont, az önmagam felé. (10:15)

11. Önmagamnál. Akkor erről egy pár szó… Mi történik, hogyha valaki önmagánál elakad? Biztos közös tapasztalatunk az, hogy a belső világunk egyszerűen kimeríthetetlen, egy végtelen belső univerzum. Az ember, ahogy egy orosz filozófus mondja: „Nem mikrokozmosz, hanem mikroteosz.” Ezzel még tovább megy abban, hogy az ember micsoda végtelen mélységeket hordoz, egyetlen ember. És azzal, hogy egyébként öregedünk, s egyáltalán hogy élünk, tulajdonképpen mindig változunk is annyit, hogy a kimeríthetetlenség ténylegesen kimeríthetetlenség, minden pillanatban rohanhatnánk magunk után, és az életet két dologgal megint csak nagyon el lehet vesztegetni. Az egyik – de ezekről már volt szó, csak meg akarom erősíteni – egy kóros és állandó önmegfigyeléssel. Mikor valaki semmi mással… órákon keresztül megy a belső világban… s így a világom, és úgy a világom, és hátha majd valahova eljutok. Ez úgy van, valahova eljutok, újabb döbbenetes dolgok. Még eljutok, még ötször annyi döbbenetes dolog, feneketlen mélységek, határtalan magasságok. Nagyszerű, hogy így van, ez nagyszerű, de érdemes valamennyire bölcsnek is lenni.

Sosem felejtem el, ahogyan ógörögül tanultam, nem könnyű, nem, az ógörög nem. A latin hagyján, a latint két éve alatt egész jól be lehet nyomni, olyan logikus, tiszta, minden, aki régi ember, ő tudja, hogy a latin az egész jó. Nem t’om, hogy a kettőnek mi köze egymáshoz, de megpróbálok rájönni, szóval a latin emészthető, kérem szépen. A latin emészthető. Két év alatt az egész nyelvtant be lehet hasalni, vagy seggelni, vagy valamit lehet vele csinálni, a latin jó. A görög, ú, az a latin négyzetre emelve. És akkor emlékszem, hogy elkezdtük tanulni, Aesopus meséket fordítottunk. Nagyon jó Aesopus meséket fordítani, tényleg nagyon jó, hát olyan élmény volt, te jó ég, fogom, és én, én le tudom fordítani A tücsök és hangyát. Hát ez lenyűgöző! Én, én, én fordítom, hogy „Ment a tücsök…” Hát ez máris két görög szó, fantasztikus! Szóval… Emlékszem az egyik elsőként tanult görög mesének … a végén mindig van egy mottó. Olyan jó, jó zanzásítva, összefoglalva, frappánsan valami életbölcsesség, hogyha valaki annyira oktalan, hogy egy tanmesét se tudna megérteni, akkor egy mondatban a végén még lenyomják a torkán, hogy „Na most akkor értsd már meg, te!” Emlékszem az egyik ilyen – mert ezek tulajdonképpen tanmesék, tehát túl nagy izgalom nincs bennük, fordítani viszont, na. Az egyik mesének ez volt a mottója, a záró következtetése, a… ugye, esztelenek számára, de hát persze ha valaki le tud fordítani már egy görög szöveget, hát csak megérti a tanulságot, nem? Na mindegy, ez most jutott csak eszembe. A tanulság így szól: „Az élet rövid.” De várj, várjál, még nincs vége, mert most elkezd… Jaj, micsoda hülyeség! De várj, várj, hát azért van egy összefüggés is. „Az élet rövid, a tudomány hosszú.” Így, hát ez a techné, techné szó van benne, ez a tudomány, sokféleképp lehet… Mesterség, a tudás, sokféleképp lehetne fordítani. „Az élet rövid, a tudomány hosszú.” Ezt én megtanultam a bölcs görögöktől, és azóta tudom, hogy az ember egy mikroteosz, és ezért az ember végtelenül hosszú, az életem meg nagyon rövid. Ezért aztán érdemes némi praktikus bölcsességgel nekilátni az önelemzésnek, meg analízisnek, azzal az előzetes munkahipotézissel, hogy sosincs vége. Jártatok pszichoterápiára? Remélem, van egy közös élményünk erről, mindenkinek megvan a néhány év pszichoterápiája. Analízisre elég, ha a vájtfülűek járnak, vagy vájtagyúak. Emlékeszem, ahogy szerződést kötöttem a pszichoterapeutával, aki elvállalt engem – nem kis teljesítmény. Tehát vannak ilyen szakmai ambíciók, hogy ú, na jó… És akkor azt mondja, hogy: „Hát akkor most nevezzük meg azt a témát és célt, amire szerződünk! Az is legalább egy év lesz, de nehogy aztán újabb és újabb témák jöjjenek itt nekem elő.” Most nem így mondta, csak én mondom így, és azt mondja: „Mindig van téma, amit elő lehet hozni.” Ha elkezdesz valakihez járni, halálod pillanatáig járkálhatsz valakihez, hát mindig lesz egy újabb valami, amit ú, hát, na ezt most nagyon kéne… Ezzel azt akarom mondani, hogy könnyű elakadni a folyamatos önmegfigyelésben, önanalízisben, önföltárásban, ön- és ön- és ön… és teljesen elvesztegetjük az életet közben. (16:00)

Tudjátok, ez nem görög bölcsesség, magyar. Házinyúlra nem lövünk, csak ha támad. Ezért az emberfia vagy –lánya elemezze, meg értelmezze, meg analizálgassa magát… Csak annyit, amennyit muszáj! Utána meg éljünk. Hát minek azt többet…, hát ebben el lehet teljesen veszni benne. Csak annyira, hogy menjen az élet – sok szempontból jól. Tehát annál tovább, hát… Az egy külön téma egy pszichoterápián: nem tudom abbahagyni a pszichoterápiát, ezért elmegyek pszichoterápiára. Csoportfüggő vagyok és erre alakulnak csoportok például, hogy „Hogyan gyógyuljunk ki csoportban a csoportfüggőségből?” Ez most jutott eszembe, ez egy nagyon izgalmas. Kíváncsi lennék, ha valaki egy ilyet meghirdetne, hányan jelentkeznének rá. Legjobb módszer a csoportfüggőségből való szabadulásra egy megfelelő csoport. (Na most akkor, kicsit el kezdtem veszteni a fonalat, nem ezért jöttetek, de hát ugye, én beszélek, tehát… Legközelebb hozzatok tömjént, s akkor majd khh-khh…, ó, akkor majd rögtön visszatérek a fősodorhoz. Valaki csak bemutat egy ilyen füstölőt, és már… Igen, látom, van is, aki jelezte, hogy majd ő hoz. Igen, hát aki, ugye bennfentes a sekrestyében… Szóval… most… jaj, hol tartottam? Tessék? ) Ja, a csoport! Igen, erről jut eszembe, hogy mikor, tudjátok, néha van egy gondolatom, lehet, hogy pályát tévesztettem. Szívesen lennék néha Kreatív menedzser. Kifejezetten úgy érzem, hogy egy kicsit menne. És ennek kapcsán eszembe jutott, például, kiírhatnánk egy mondjuk sportárukat forgalmazó bolt kirakatára, hogy „Topless fölsők nagy árengedménnyel” és utána igyekeznénk megfigyelni az erre a reklámszövegre rácuppanó vásárlókat. Ez jó pár éve jutott eszembe, és sajnos még nem tudtam megvalósítani, de rajta vagyok a témán, hogy ez…, vagy ebből írni egy szakdolgozatot. Na, szóval ott akadtam el, mikor valaki túlságosan belegombolyodik saját magába, mint én itt az elmúlt öt percben. Ez volt a példa. Ez nagyon súlyos. Tehát valaki, túlzott önmmegfigyelés, állandóan: „Boldog vagyok-e már? És most boldog vagyok-e? Az előző percben még nem voltam, de lehet, hogy azóta igen, és akkor az egész világ másként fest, ha most éppen boldog vagyok. Akkor ezt rögtön, megyek és volt egy pillanat, mikor boldog voltam, csak el… Az is lehet, hogy egy picit még várnom kell, egy picit még hallgatom, és akkor lehet, hogy boldog leszek, de ez…” (19:30)

A másik, a görcsös kezű és szívű önmegvalósítás. Magamat megvalósítani, megvalósítani és megvalósítani. Főleg az első szinten. Ugye az első szinten az történik, hogy önmagamat kifejezem, önmagamat kifejezem és önmagamat kifejezem. Itt egészen el tudunk akadni. Olyan gyönyörű dolgot hallottam, néhány nappal ezelőtt Sviatoslav Richter, a neves zongoraművészről. Évtizedeken keresztül hatalmas tehetség, fantasztikus koncerteket ad, és kotta nélkül játszik, és mikor idősödik, 60-70 körül, khm-khm, akkor előveszi megint a kottát és odateszi a zongorára. Kérdezik az őt jól ismerők: „Mester, ezt nem értjük. Most hogy lehet az, hogy évtizedeken keresztül kotta nélkül játszottál, hát ezeket a darabokat már annyiszor eljátszottad, egész biztos, hogy tudod őket kívülről, ha tíz meg húsz évvel ezelőtt tudtad. Miért használod a kottát?” S akkor a zongoraművész azt mondja: „Azért, mert mikor húsz évvel ezelőtt játszottam, akkor magamat fejeztem ki, ahhoz nem kellett kotta. Most azonban valamit szeretnék átadni, valamit szeretnék közvetíteni, ahhoz kell a kotta. Húsz évvel ezelőtt magamat fejeztem ki, most pedig valamit szeretnék közvetíteni.” Pontosan erről van szó, amikor az önmegvalósításnak az első szintjén túl ismerjük a második szintet, ami az önátadás. Átadom magamat a zeneszerzőnek, annak, ami oda le van írva. Átadom, és nem akarok semmi mást, csak valamiképpen ebben az önátadásban azt közvetíteni, aminek magamat átadtam. Az nem önkifejezés, hanem önátadás, és az önátadás az önmegvalósításnak egy második szintje. Ezért milyen érdekes, arra gondolok, hogy lehetne koncerteket úgy hirdetni, hogy „Kiss Töhötöm előadói estje” mert ő még az önkifejezéssel foglalkozik, és így is van. Tök mindegy, hogy Mozartot játszik-e, vagy Bachot, az teljesen mindegy, mert magát játssza. S akkor vannak nagy művészek, akik pedig ilyen koncerteket tarthatnának: „Mozart est”, és az ott tényleg Mozart est, csak valaki őt közvetíti. Ez nagy különbség, és ha már itt járok, na akkor mondom tovább. (22:25) Tehát hogy elakadni az önmegvalósításnak mondjuk, vagy csak az első fázisában, mindig önkifejezés, vagy csak a második fázisában mindig önátadás. Miért nevezem az önátadást is adott esetben az önmagamnál való elakadás fázisának? Azért, mert képzeljünk el egy édesanyát, vagy egy édesapát, vagy egy testvért, vagy egy gyereket, ahogy az önátadásában igyekszik boldoggá tenni az anyukáját, igyekszik a fiát vagy a lányát jól nevelni, igyekszik a házastársának önmagát átadni, azért, hogy a házastársa boldog ember lehessen, és azt látja, hogy ez nem történik meg, vagy nem úgy, ahogy szerette volna. Ha valaki kizárólag az önmegvalósításnak ezt a két szintjét tudja élni, hiába húz rá még öt lapáttal az önátadásra, attól még a fia egy önálló személyiség, és olyan utat jár, amilyet tud. Nem azt mondom, hogy amilyet akar, amilyet tud. Ebben van némi akaratlagos is. Amilyet tud. És a férje és a felesége is annyira lesz boldog ember, amennyire. Nagyon nagy korlátai vannak annak is, hogy egy önátadás után annak mi lesz a gyümölcse. Ezért hallatlanul fontos, hogy az önmegvalósításban azt tudjuk például mondani, hogy: „Igyekeztem mindent megadni a fiamnak, a lányomnak, vagy a házastársamnak. Őneki az erre vagy arra nem volt elég. Ő ettől vagy attól nem tudott boldog lenni.” És akkor itt ismerem az önmegvalósítás harmadik szintjét, ez pedig az önfelülmúlás. Az önfelülmúlásban pedig azt mondom: „Lehet, még az is lehet, hogy az önátadással sem tudok minden olyasmit megélni és megvalósítani, amire szükségem van, vagy úgy gondoltam, hogy de jó lenne.” Ezért most felülmúlom ezt a valakit, aki egy önátadás által próbálta magát megvalósítani. (24:50)

Amikor valaki elakad, akkor valahol elakad, vagy csak az egyik megy neki, vagy csak kettő megy neki. Akkor tudunk nem elakadni saját magunknál, ha elég szabadok tudunk lenni abban, hogy az önmegvalósításnak mind a három szintjét éljük. Erről sokat beszéltem, ellenben hadd tegyek ehhez hozzá másik három szempontot. Mi az önmegvalósításunk különböző dimenzióinak a legnagyobb – mondjuk – akadálya, vagy nehézsége, amivel ott abban a dimenzióban nagyon küzdünk? Az első dimen… Inkább mondjuk a társas dimenziót! A társas dimenzióban, ahol a nagy lehetőség és föladat önmagamat átadni, az igazi nagy témánk a bűn. Nem véletlen, nem a nagy témánk a bűn, a nagy nehézségünk a bűn. Tehát úgy élni, úgy cselekedni, úgy kapcsolódni, úgy kapcsolatban lenni, úgy mulasztani, hogy az a másiknak kárára van. Nem véletlen, hogy az egyház és a kereszténység, amely nagyon mélyen társas természetű, mint minden vallás társas természetű, ezért aztán a bűnről nagyon sokat beszél, ez nem véletlen. Igen ám, de arról is sok szó esett, hogy ma nem gyökerezünk eléggé a társas természetünkbe, illetve gyökerezni gyökerezünk, csak nem elég tudatos, nem elég ápolt, nem elég kidolgozott. Ezért ma a társas természetünk az árnyékban van. Ami ma tudatos és elöl van, az az individuális természetünk. Ott pedig mi a nagy témánk? Megint csak nem a nagy témánk, a nagy nehézségünk, a nagy…, amivel ott állandóan bajlódni kell. Hát ha a társas természetünk nagy nehézsége, ahol elakadunk, ahol a problémák valahogy összesűrűsödnek, a bűn, akkor az individuális természetünknél hmm, a sebeink, a hiányaink, a be nem töltött szükségleteink, a ki nem elégült vágyaink, a meg nem valósult törekvéseink, azokkal bajlódunk. A társas természetünknél akkor a bűn a nagy akadály, a nagy nehézségünk, az individuális természetünknél azonban a hiányaink és a sebeink, azokkal bajlódunk évtized számra. És az egyetemességben, az egyetemes természetünkben és dimenzióban, ott pedig a magány, ott a magánnyal küzdünk, hogy arctalanná válunk, hogy nem lesz már se nevünk, se arcunk, csak olyanok leszünk, mint bárki más, akiről semmi mást nem lehet mondani, hogy „Ez is csak egy ember.” Hogy nem lesz bennünk már semmi, észrevehetetlen tömeg- és tucatlénnyé válunk. Az egyetemes természetünknek a nagy témája a magány, az elidegenedettség, az elszigeteltség, az arctalanság, a névtelenség. Ezzel küszködik az az ember, aki nagyon hallatlanul virul abban, hogy egyetemesség. Az árnyékban ez van. Óriási, hogy minden ember egyenlő, hogy mindenkinek van joga a munkához, a megélhetéshez, a szólásszabadsághoz, a vallásszabadsághoz, ó, ez mind-mind döbbenetesen fantasztikus, egyetemes dolgok. S ennek az árnyékában ott áll valaki, akinek neve sincs, arca sincs, és nem számít, önmagában egyáltalán nem számít. Ez a három nagy nehézsége ennek a három nagy dimenziónak, és jövő héten kezdődik Advent. Ehhez most hozzászólok. (28:45)

De érdekes az, ugye azt mondja az egyház, nem véletlenül, mondjuk, a Római Katolikus Egyház azt mondja: az Advent bűnbánati idő. Hát mert mint vallás, nagyon mélyen a kapcsolati társas világban gyökerezik. A megváltásnak a jelentőségét is elsősorban ebben a dimenzióban dolgozta ki. Ezért a megváltás a bűnre való isteni válasz. Van bűn, van bűnbánat és bűnbocsánat, és az ember számára lehetséges az üdvösség. Hogy ebben a gondolatban dolgozódott ki nagyon a megváltás. Igen ám, de azt tudjuk a statisztikákból, ezt már gyakran emlegettem nektek, hogy tíz emberből manapság, az elmúlt évtizedekben, ha valaki kereszténnyé lesz, akkor legföljebb egy vagy kettő éli meg a megtérés, vagy újjászületés tapasztalatát úgy, hogy ő bűnös volt, bűnbánatot tartott, és Isten neki megbocsájtott, és ő számára a kereszténység hatalmas, hatalmas eleven éltető üzenettel bír. Tízből 1-2 ilyen van. A többség individuális módon találkozik Istennel, nem társas lény módjára, ha ezt lehet így fogalmazni. Vagyis, hogy úgy éli meg Istennek a jövetelét, az újjászületés tapasztalatát, hogy rettenetes hiányai voltak, és Isten valamit betöltött az életében. Hogy sebzett voltam, nem tudtam valahogy magam számára is kielégítő, boldog vagy harmonikus életet élni, s egyszer csak Isten valamiképpen meggyógyított. Ma a megtérés élményeknek az alap-logikája nem a bűnből való fölszabadultságnak a tapasztalata, az volt 2000 évvel ezelőtt, vagy 1500 évvel ezelőtt, amikor olyan nyilvánvalóan társas lényként éltük meg magunkat. Ma azonban aki individuumként éli meg magát, hiába van bűnbánati idő, nem is tudunk vele mit kezdeni. Mit kezdjek egy bűnbánati idővel, mikor nekem sebeim vannak, hiányaim, betöltetlen szükségleteim és boldogtalan vagyok. Hát ehhez képest, hogy néha elkövetek ezt-azt, hát épp most mondom, hogy hiányaim vannak, sebeim, kielégítetlen szükségleteim, fájdalmaim! Hát naná, hogy elkövetek ezt-azt, hát az egyszerűen csak egy következmény. Ezért a következőre gondolok: az idei Adventet a bűnbánati időszak mellett két másik időszakként is meghatározhatnánk, mert ugye attól még lesz Karácsony, hogy mi csak egy sebzett, hiányokkal küszködő lények vagyunk. A gyógyulás időszaka. Az egyetemesség szempontjából pedig az egymásra találás időszaka, az egymás fölfedezésének időszaka, hogy van arcod és szemed, van neved és rendkívüliséged. Ezért például… nem t’om, ez nekem tetszik, mondjuk az egyházunk nem t’om én, világában nem csak bűnbánati időszakról kellene beszélni, hanem egy hónap gyógyulási időről. Most, most, most, most! Nézd meg, hogy hol vannak a sebeid, hol vannak a hiányaid, hol akadtál el, de a spirituális mélységben keress választ, ne lélektani válaszokat keress! Há-há! Ahhoz nem kell Karácsony. Spirituális válaszokat! Noha vannak hiányaid, sebeid, szükségleteid, amelyek nem elégültek ki. Karácsony – Jézus születésnapja – arra milyen választ tud adni? Há-há! És az egyetemességgel kapcsolatban ugyanez.

Elszigeteltség, magány? Magányosság – inkább így mondom –, mert néha olyan jó egy kis magányt átélni. Magányosság. Ó, tehát bűnbánati idő (Sokan vagytok lilában, érdekes, ez már egy ilyen… hangolódtok.) Szóval bűnbánati idő, gyógyulási idő, Isten milyen választ ad, és egymásra találási, egymást fölfedező idő. És felőlem azután vásárolhattok is, ha akartok, nem zavar. (33:50)

Azt szerettem volna itt például hangsúlyozni, hogy mi hiába erőltetjük ezt a „Lilában van a pap és bűnbánati időt tartsatok!” mondatot, ezt hiába erőltetjük, ha nem ezen a talajon álltok. Attól még ez a talaj ott van a lábatok alatt, de nem innen látjátok a világot. Háh! Na jó. (34:20)

Mondok nektek egy mesét. Ezt a mesét két hete találtam ki, kizárólag gyerekeknek, ezért most elmondom. A bennetek élő gyereknek szeretnék egy mesét mondani, mert amikor ugyanis mi individualitásunkban magunkat elég jól megélő, és abban sokszor elvesző lények, görcsös önkifejezési, önmegvalósítási törekvéseinkbe belefulladván, hiányainktól sebzetten, sérelmeink terhe alatt nyögve elkezdjük mondani azt, hogy: „Miért?” Erről szól a mese. Egyszer volt egy édesapa, márpedig ennek az édesapának volt egy felesége – ez egy rendkívüli történet – és volt nekik három szép gyerekük. Mindegy, hogy ki látta őket szépnek, ők szépek voltak. Igen ám, de az édesapát kirúgták a munkahelyéről. Heteken keresztül és hónapokon keresztül keresett munkát, és nem talált. Egyre nagyobb gond gyötörte a homlokát, egyre több ránc redőződött az arcán. Ezért aztán nagy elkeseredésében nagy jelentőséget tulajdonított egy kósza hírnek. Valahol az Óperenciás tengeren is túl, létezik egy növény. Na mármost ha abból a növényből valaki csak egyetlen tövet is megszerez, elhozhatja bárhova, nincs az a föld, ahol ne verne gyökeret, és aztán fantasztikus termést hoz, azért, hogy az édesapák eltarthassák a családjaikat. Hát, azt mondta ez az édesapa: „Eltelt itt a sok hónap, nem találok munkát, a gyerekeim mm…, úgyhogy nekilátok.” És ment, és ment az általa ismert világokon keresztül, és egyre fáradtabb lett, s amikor már nagyon fáradt volt, és már olyan területeken járt, amelyeket már ő maga sosem járt be, majd átlépett olyan világokba, amelyekről még csak hírt sem tudott, nagyon elfáradt. S ahogy nagyon elfáradt, leült és fogta a fejét: „Ó, miért? Miért ez a gyötrelem? Miért kell itt kilátástalanul mennem, talán egy illúzió után? Miért ez a fáradtság, ez az értelmetlen vesződség?” És aztán a nagy bánatában kicsordultak a könnyei, és el is aludt. Ahogy szundikált, egyszer csak álmában megjelent egy angyal. De még az álmában is sírt. Ezért aztán az angyal odalépett hozzá, és azt mondta: „Te drága! Mondanék én neked valamit. A te kérdésedre egy kérdés a válasz.” Hát, fölébredt az apa, letörölte a még mindig patakzó könnyeit, azt mondta: „Hát, ezzel… Micsoda egy marhaság! Ez az angyal mondhatott volna valami használhatóbbat is, ha már jött.” Így aztán nekiindult, és elérkezett egy városba, s a városban valaki fölfogadta őt munkára, ott nem volt akkora munkanélküliség. Így aztán ott dolgozott, és megállapodott a munkaadójával, hogy mennyi bért kap. Igen ám, de amikor a fizetés ideje érkezett el, csak a fele bérét kapta meg. Aznap este megint elkeseredett. Szüksége lett volna arra a pénzre, hogy el tudjon jutni ahhoz a csodás növényhez, hogy azt meg tudja legalább egyetlen tövet szerezni, hogy hazavihesse a családjához és elültesse, mert olyan növény az, bárhol megterem. Fantasztikus termése van, el lehet belőle tartani egy egész családot. Nagyon nekibúsult ez az édesapa, és ahogy lefeküdt aludni, csorogtak a könnyei a párnára, az angyal sem váratott sokáig magára. Megjelent az angyal álmában, és azt mondja: „Ó, te drága! A te kérdésedre, hogy Miért, miért velem történik ez? Miért ez az igazságtalanság, miért kell így szenvedni az emberi nyomorúság bugyraiban? Tudod, a te kérdésedre egy kérdés a válasz.” Hát, fölébredt az édesapa, nem sírt, már ahhoz se volt nagyon kedve, azt mondja: „Ez az angyal megint kibabrált velem, a bolondját járatja velem és csúfot űz belőlem, úgyhogy nem is érdekel, amit mondott.” És a fele pénzzel, fele étellel, fele itallal, fele ruhával ment és ment, és tovább és tovább, de már azt se tudta, merre jár, szinte teljesen reményvesztetté vált, s azt mondta egy bokor tövében ülve egyik éjszaka, hogy: „Hát, én itt lefekszem, inkább meghalok, mert MIÉRT? Miért, és miért?!” És ahogy elaludt, jött az angyal, és az angyal már csak verdesett a szárnyával kettőt, és azt mondta: „Ugye tudod, kérdésedre egy kérdés a válasz.” Fölébredt az édesapa, azt mondja: „Hát, nekem már úgysincs semmim, úgyis reményvesztett vagyok, hát most akkor már elgondolkozok, mit akart ez a buggyant angyal.” S ahogy gondolkodik, belefáradt a nagy gondolkodásba, s úgy elmereng. Egyszer csak eszébe jutott a felesége, meg a három szép gyereke. Úgy el-elmerengett, szinte el is felejtkezett az összes bajáról, s ahogy merengett, egyszer csak eszébe jutott a válasz. Hogy az angyal nem csúfot akart belőle űzni, nem a bolondját járatta vele, hanem igaz volt amit mondott, hogy „Kérdésedre egy másik kérdés a válasz.” (40:50)

A gyerekeknél itt szoktam abbahagyni, és vagy nagyon dühösek, vagy már alszanak. Minden esetre mondom. Mert ahogy odagondolt a feleségére meg a három szép gyerekére, egyszer csak rájött, hogy a „Miért?” kérdésre a „Kiért?” kérdés a válasz. Hogy mikor meg tudta mondani, kiért ez a nagy vesződség, ez a nagy fáradtság, ez a reményvesztettségig menő küzdelem… Mikor meg tudta mondani kiért, már nem volt érdekes az a kérdés, hogy „Miért?” És mikor rájött, hogy kiért, na akkor egyszer csak körbenézett és látott egy növényt, szakasztott olyat, de bizony, hogy kiköpött olyat, mint amiről neki szólt az a fáma. Ki is ásta, vigyázott a gyökerére, szárára meg a levelére, belerakta a tarisznyájába, kis földlabdát is vitt magával, öntözgette is, törölgette is, hazavitte. Itt a vége, fuss el véle. (42:15)

Ezt a mesét mondtam el két hete a gyerekeknek azért, mert ismerem a felnőtteket, és tudom, hogy egy egész életen keresztül bele tudunk botlani a „Miért?” kérdéseinkbe. Miért tette ezt ez és ez? Miért hagyta Isten? Miért és miért és miért és miért? És azt gyanítom, hogy a „Miért?” kérdéseinkre egy ponton túl adhatunk éppen válaszokat, erről most nagyon sokat tudnék beszélni, de semmi kedvem hozzá. Nagyon sok választ adhatunk a miért kérdésekre, mégis azt gondolom, a legjobb válasz egy másik kérdés. Mikor a „Miért?” kérdéseink utat nyitnak a „Kiért?” kérdés felé. Nem véletlen, hogy itt mondtam el ezt a történetet, mert mi individuumként állandóan azzal küzdünk, hogy „Miért? Az apám miért így, és az anyám miért így, és a testvérem miért így, vagy miért nem volt testvérem?” vagy „Miért a hiányom, a szükségletem, a fájdalmam, a sebzettségem? Miért és miért?” Ez egy feneketlen verem. És nagyon jó, ha tudunk gyógyulni, jó ha vannak válaszaink. Egy ideig kísérnek bennünket, aztán elhagyjuk őket, vagy ők hagynak el minket, de talán, hogyha a „Miért?”-ből egyszer csak kiviláglik egy másik kérdés, hogy „Kiért?”, és főleg, ha erre tudunk is válaszolni… Ha erre tudunk is válaszolni, egyszer csak ráléptünk az utolsó állomásra. (44:00)

Elkezdünk távolodni saját magunktól. Ez nem azt jelenti, hogy megtagadjuk magunkat, vagy meghasonultunk magunkkal, ó nem. Gyümölcsként visszük a leggazdagabb önazonosságunkat, önbecsülésünket. Van klassz kis önértékelésünk, egész nyugodtan elengedhetjük magunkat, és így jutottunk el az utolsó ponthoz. Ja, de itt még elmondom a spirituális meggyőződést, ami kialakulhat bennünk. Emlékeztek, a 10-esnél így volt, mert fontos, hogy az összefüggés meglegyen: „Fontos vagyok, számítok, az életemnek van értelme.” Ugye, ez volt a 10-es. Mikor átjutok azon a sok mindenen, mint az apa átjutott a felesége meg a három gyereke… akkor a következő meggyőződésem alakulhat ki. „Hát annyira nem vagyok fontos, hogy érdemes legyen csak magamért élni.” Nagyon fontos vagyok, rendkívüli vagyok, az életemnek föltétel nélkül van értelme, de annyira nem vagyok fontos, hogy érdemes legyen egy egész életet magamért leélni. Érdemes tehát másokért is lenni, és rádöbbenek valamire, hogy van nálam több is. Van valami nálam több, s elindulok ezt a nálam többet megkeresni. S akkor így… (45:45) 12. Önmagamtól el. Az „Önmagamtól el” – itt is jól el lehet akadni. Mégpedig például, amikor valaki egyáltalán nem járja be ezt a 12 lépést. Dehogy éli meg önmagát! Szó sincs ilyesmiről, hogy eleget időzött volna magánál. Inkább arról van szó, hogy menekül magától. Nem önmagától indul el, hanem menekül magától. Amikor valakinek még nincs meg egy szilárd és egy megfelelő önbecsülése, önértékelése, önazonossága, például nagyon sok segítőnek. Ami a legfurcsábbnak tűnhet, de nagyon sok segítő nagyon kemény önbecsülési, identitás-problémákkal tud küzdeni, és nem tudatosan azért is lesz segítő, hogy ezzel igazolja a saját létezését. Mert ha legalább teszek valami jót, szabad lenni. S ezzel elfedjük azt, hogy tulajdonképpen rettenetesen bizonytalanok vagyunk idebent. Egy roppant éles szemű, számomra nagy tekintélynek örvendő segítő azt mondta: „Minden segítő így kezdi.” Úgy nem cicózta el ezt a kérdést. Szóval többé-kevésbé mindenki így kezdi. Hú! Na jó, egy-ketten talán nem, de nem hinném, hogy az te vagy. (47:25)

Mit jelent ez, hogy mikor elindulok önmagamtól, de azután, hogy már magamra találtam? Itt érhet el az a tapasztalat – ez még nem a spirituális tapasztalat, ez még csak egy gondolat, míg elérünk oda – hogy az életet nem kell visszaadni, hanem továbbadni lehet. Erről gyakran ejtettem szót. Hogy az életnek van egy iránya. Visszaadni lehetetlen, továbbadni lehet. Tehát az életnek van egy iránya a következő nemzedékek felé. Tehát nem igyekszem visszaadni az életet, hanem igyekszem továbbadni, az tűnik a jobbik iránynak. (48:15) S akkor mondom a spirituális belátást, vagy meggyőződést. „Az életemnek van iránya és távlata, van rendje, amit követhetek. Része vagyok Isten életének.” Mondjuk úgy, végül. Tehát rátalálok, nem csak feleségnek valóra, férjnek valóra, gyereknek valóra satöbbi, hanem rátalálhatok Istenre, s így szól tehát: „Az életemnek van iránya, távlata és rendje, amit követhetek. Része vagyok Isten életének.” (48:55)

Egy utolsó gondolat. Nem bírom magamban tartani, lehet, hogy nem is kell. Hogy… csak azon aggódok, hogy nem ismétlem-e már magam, és akkor az bántana. Máriának és Mártának a történetét emlegettem itt nektek az utóbbi hónapokban? Talán nem. Ugye, ilyenkor mindig az van, az mondja, hogy „Neem!” és én meg jól lépre megyek. Szóval, ugye tudjátok, a Szentírásban, Mária és Márta története. Márta és Mária tesók. Háhá! Ugye, hogy ez fontos téma? Tesók, és befogadják Jézust. És mi történik? Jézus ott időzik náluk, s ezért elérkezik a főzés témája. A nőknél előbb-utóbb el szok’ érkezni. A férfiaknál az evés ideje szokott elérkezni. Ez nagy különbség. S mi történik? Márta kimegy – most egy kicsit bővebben mondom a történetet – megy és pucolja a hagymát, vágja a répát, a többiről ne is ejtsünk szót. És mi történik? Egyszer csak dúlva-fúlva bemegy, és a Szentírás valami ilyesmit mond: „Mester! – most szó szerint idézem – Nem törődöl velem, hogy testvérem egyedül hagy fáradozni?” mondja Márta, a konyha és a szoba között. Mária meg ott ücsörög. M-hm, Jézussal beszélget, és gondolhatnánk, hogy a történet úgy folytatódik, hogy Jézus kicsit magára eszmél, „Jaj, bocsáss meg, Márta! Úgy el is felejtettem, hogy én lennék a Messiás, csak itt eldumcsiztuk az időt… és szinte te folytattad a megváltás művét a konyhában. de most, hogy öntudatra találtam ismét, kegyes közbenjárásod által, hát leszidom a Máriát. Hát Mária! Hát te ne hallgassál itt engem a lábaimnál üledezve, hanem mars ki a konyhába, segíts annak a rendes testvérednek, akinek egyáltalán nem kellett mondani, hogy vágja a répát, meg hámozza a hagymát! Mert az van olyan rendes, anélkül is csinálja.” S tudjátok, hogy nem így történik? Hát naná! Hanem Jézus tovább lógálja a lábát – állítólag – és azt mondja: „Hát, Márta, Márta! A tesókád – nevezett Mária – a jobbik részt választotta, nem is veszíti el soha.” Vége.

A cselekmény csak a mi fantáziánkban bonyolódik tovább. Érdemes, és kíváncsi lennék, kinek hogy bonyolódik tovább a cselekmény. Hát, ha én ott egy olyan igazi Márta lennék, mondjuk azt mondanál: „Most már akkor kettővel jössz!” Fölcsapnám a belső főkönyvet, húznék egy jó nagy strigulát, Jézusnál is egyet, a tesónál már kettő lenne, Jézusnál egy. Szóval…

Mit fejez ki ez a történet? A témánknál vagyok, azért mondom. A történet azt fejezi ki, hogy Márta az a valaki, aki a testvérét is, még Jézust is úgy látja, hogy ők az ő életének a részei. Ugye, hogy ő teszi a jót, csinálja a dolgát, vagy nem t’om mit, valami iparkodik, rendeskedik és a többi, és Jézus is, meg ez a Mária is, meg ki tudja még hányan nem főztek vele együtt… Ők mind az ő életének a részei, akik nem járulnak hozzá az ő nagyszerű életéhez. Mmm! Ezzel szemben a tesóka mit csinál? Nem csak annyit, hogy ott hallgatja Jézust, hanem rájön valamire. Hogy Jézus nem az én életemnek egy szereplője, egy része, most két óráig éppen szereplője, hanem én vagyok Jézus életének a része. Ez a jobbik rész. Isten nem az én életemnek egy része, hanem én így, szőröstül-bőröstül, 195… ez a magasság, 76… súly, 47… láb, én így, szőröstül-bőröstül, kockás ingestül, mindenféle hülyeségemmel együtt Isten életének a része vagyok. Ez az a jobbik rész, amire ha valaki egyszer rácsodálkozik, elveszíthetetlen. Ameddig rád nézek és azt mondom: „Legyél csak az én életem része! Gyerünk, gyerünk hagymát pucolni, répát egyelni!” addig állandóan, neked esetleg nincs kedved répát egyelni. De hogyha én vagyok Isten életének a része, nincs ebben mit elveszteni. Rájövök, hogy van egy elveszíthetetlen valami, valaki, mm… Ezért mondtam a 12. pontnál ezt, hogy kialakulhat egy spirituális meggyőződésem: „Isten életének a része vagyok.” És ha megvan a 12 pont (Most nézem az időt, ú, van még 20 perc! Eddig valahogy olyan egész szépen alakul ez a mai előadás. Mmm! Ugye, egész pofás ma, egész pofás. Erre iszom. Nem hülyéskedek, nagyon megszomjaztam, mert itt füstöltetek nekem.) (55:40)

Új téma jön. Azért, most tartunk egy kis szünetet. Most ha megvan a 12 pont, nem kell ilyen sorrendben, valahogy, valahogy, és valamennyire épek vagyunk, akkor elkezdünk mi is abban gondolkodni, mint egy jó király, hogy birodalmat kéne alapítani. Ha él bennünk egy picinyke királyfi, azzal a gondolattal áll elő: „Meg kéne alapítani azt a birodalmat, Öcsisajt!” S az Öcsisajt körbenéz, és azt mondja: „Na, akkor először is hol is kezdjük?” Kéne ide egy nő. Egy nő, ki állandó – ahogy Cseh Tamás is mondta volt. Kellene egy nő, ki állandó. Egy nő pedig a királykisasszony szavára fülelhet: „Kéne ide egy királynak való.” Na most… Jó.

S akkor elindulunk, hogy találjunk magunknak ilyen valakit, és most összeszedtem, assz’em 13 pont, hogy miért nem él kapcsolatban vagy tartós kapcsolatban az, aki nem él abban. Ne ámítsuk magunkat, hogy akkor ez így van és már megy is, mert éppen az a tapasztalatunk, hogy van, akinek megy, és van, akinek nem. Hogy nagyon sokan nem házasodnak meg. Most látjátok, van egy ilyen keresztény gondolkozásom – ez érthető azért – hogy ezalatt most nem azt értem, hogy „Ja, de élettársi kapcsolatban élnek.”, hanem azt akarom ezzel mondani, hogy azt látjuk, hogy vannak valakik, akiknek valahogy már a kapcsolat sem könnyű. Annyira, hogy talán sosem történik meg velük. Sosincs egyetlen komoly kapcsolatuk sem, vagy van egy-egy próbálkozásuk, vagy van egy nagy csalódásuk és utána vége. Vagy, vagy, vagy… Nem él tartós kapcsolatban. Hogy ez miért lehet? Hát ne csak azon töprengjünk rögtön belevetve magunkat, hogy mi van azokkal, akik már élnek, és akkor ez így van meg úgy van… Először nézzük meg, hogy mi van azokkal, akik nem. És ez nem csak azokról szól, akik nem, hanem azokról is, akik igen is meg nem is. Néha igen, néha nem. Tehát ezek a történetek, ezek a szempontok, amiket szeretnék mondani. (12 vagy 13, de ha 13, akkor legyen 14, és a 13-at kihagyjuk – tartsuk tiszteletben mindenkinek az érzékenységét.) Ez azt jelenti, hogy többé-kevésbé mi is érintettek lehetünk bármelyik pontban. Legfeljebb kevésbé, ezért mi mondjuk valamennyire képesek vagyunk kapcsolatban lenni, valamennyire tudunk házasságban élni, de például nagyon sok nehézségünk van. Lehet, hogy valamelyik szempont ránk is érvényes, de talán nem annyira mélyen, hogy ez ellehetetlenített volna bennünket. Erről akarok beszélni. (59:25)

Néhány hónappal ezelőtt jöttem rá, hogy nem látom ennek az irodalmát. Nincs irodalma, ezért össze-vissza irkáltam. Hát ha nincs irodalma, kénytelen voltam írni. Ezért aztán ez nem egy egységes szemléletmódból, vagy kidolgozott koncepcióból fog származni, egyszerűen csak fogtam, és elkezdtem írogatni, így. Nincs benne semmi rendkívüli, de így viszont megőrizkedtünk attól, hogy kizárólag valami egyoldalú nézőpontból lássuk ezt a kérdést. Sok hasznunk is van. Ez azt jelenti, hogy lehetséges, hogy a szempontok között átfedések vannak, nem tiszta kategóriák ezek. De minek kell mindig tiszta kategória! A lényeg, hogy valamit megértsünk. Úgyhogy akkor belecsapok. (60:15)

Miért nem élünk kapcsolatban (13 pont)

1. Elszakíthatatlan és mást kizáró hűség a szülőkhöz, családhoz, vagy testvérekhez. Valaki úgy ott tud rekedni a saját családjánál, az eredeti családnál, hogy képtelen onnan eljönni, vagy kijönni. Talán ez az egyik legklasszikusabb. Nyilván nagyon látványos módja ennek az, amikor valaki egy egész életet végig él az anyukájával. Végig él az apukájával. Végig él a testvérével. Ugye, ott nagyon látványosan, fizikailag térben is nyilvánvaló, hogy nem jött el onnan, mert ténylegesen nem jött el, mert ott maradt, és oda megy vissza. Ez a leglátványosabb, de szó sincs arról, hogy csak a szüleink lehetnek ilyen személyek. Ugye, erről beszéltünk a testvér témánál? Hát szó sincs róla, hogy csak ez létezne, hogy egy fiú ottmarad az édesanyjánál. Nem csak ez létezik, hanem hány és hány olyan történetet tudok, csak óvatosan akarok ezekről beszélni, nem akarok senkit se bántani, vagy előhozni az ő történetét. Hogy valaki ottmarad a testvérével, vagy a testvérénél. Ugye, erről hoztunk is történetet. Egy ikerpár, ahol az egyik meg tud házasodni, a másik inkább kapcsolódik az ikertestvéréhez, aki meg tudott házasodni. De hát olyasmi is lehetséges, hogy a szülők annyira rettenetesen elhanyagolják a gyerekeket. Mi történik? A gyerekek összekapaszkodnak. Azt mondják: „Senki másunk nincs a világban, egymásnak vagyunk csak. Se apa, se anya rajtunk nem segít. Egymásnak vagyunk.” És egymásnak lesznek mindenei. Olyan erős kötelék tud az lenni, két testvér között, hogy lehet hogy vannak kapcsolati próbálkozások, lehet hogy van szakítás, vagy kalandok, vagy ilyesmi… Lehet, hogy ő maga kifejezetten szeretne tartós kapcsolatot, és azt éli meg, hogy „valami” miatt nem megy. Valahogy mindig… és ha belemegyünk, és belenézünk, akkor kiderül, hogy mindig van egy pont, egy nagyon világos, de talán nem tudatos döntést hoz: „Inkább a testvérem, mint a leendő párom. Inkább az anyám, mint a leendő párom. Inkább az apám, mint a leendő párom. Inkább valaki más… mint a leendő párom.” Ezt van, aki ki is mondja, van, aki nem, mindegy. Itt gyaníthatjuk nagyon azt, hogy valamiképpen az ő élettörténetében az autonómia valami miatt nem tud elégségesen, egészségesen kialakulni. Kötődés van, autonómia nincsen. Valószínű, hogy az autonómiának a kibontakozása adott esetben nagyon tartósan, vagy nagyon korai időszakban már sérül, ezért a személyiségnek egész mély rétegeiben van a sebződés, ami miatt nincs elég szabadság, nincs elég autonómia. Anélkül nehéz elindulni. (63:40)

Ide tartozik az összes olyan eset, amiről talán négy évvel ezelőtt beszéltünk, a szülősítésről, emlékeztek talán. A szülősítés mindenféle esete. Valaki tartósan, gyerekként szülő szerepbe kerül. „Az alkoholista apámat mindig én viszem haza. – A kistesómért mindig én megyek el, és anyám azt mondja, kutya kötelességed hogy elhozd a kistestvéredet. – Látom, ahogy az apám veri az anyámat, és én megyek, majd én megvédem a kistesómat.” A szülő szerep. „Majd én megyek, és… nem történhet veled semmi baj.” Valaki tartósan szülő szerepbe került gyerekként. Elválik a férfi a nőtől, s akkor azt mondja az anya: „Te vagy csak nekem, édes fiam.” Házastársi szerepbe kerül. Vagy szülő szerep, vagy házastársi szerep, vagy pedig gyerek szerep. Mikor a szülők azt mondják: „Te vagy csak nekünk.” vagy „Ti vagytok csak nekünk.” Kódolt üzenet: „Ne nőj föl soha!” Hát ha én vagyok anyám szeme fénye, én… Hogy tudok egy életre szólóan hűséges édesanyám szeme fénye maradni? Nem növök föl. Ott maradok neki, gyereknek. Lehet, hogy közben ez rettenetesen bosszant. Az is lehet, hogy kutya-macska viszony van már közöttünk, mert a lázadásig eljutok, de az autonómiáig nem. Ugye, aki lázad, még nem szabad. Mert aki lázad, árnyékként viszi magával azt, amitől lázad. Azt gondoljuk, a lázadó ember szabad – szó sincs róla. Mikor valaki azt mondja: „Én biztos, hogy nem leszek olyan, mint az apám.” És megy, és azt mondja: szabad vagyok. És lehet, hogy tényleg nem olyan, mint az apja. Az apját, az apja egész élettörténetét árnyékként viszi magával. Nem szabad még tőle. Tehát a szülősítésnek minden esete. A szülősítés ugye mindig azt jelenti, hogy gyerekként kerültem szülő, házastárs, vagy pedig olyan gyerek szerepbe, hogy az volt a belső üzenet, hogy nem szabad fölnőnöd, és ezt a szerepet a szüleim kizsákmányolták. Ugye, mert az természetes, hogy mindegyikünk a családban tanulja a szülő szerepet. Ez egy teljesen egészséges, természetes dolog. De amikor a szüleink ezt kizsákmányolják – érthető talán, hogy mit jelent a kizsákmányolás. Ugye, mikor ránk bízzák azokat a pszichés és fizikai funkciókat, amelyeket nem nekünk kellene ellátni, s azt mondják: „Ez a te dolgod.” Az a kizsákmányolás. A gyereknek egy valamihez biztos van joga: a gyerekkorhoz, hogy gyerek lehessen. A gyereknek joga van ahhoz, hogy gyerek lehessen. „Ha énnekem kell a te apád, anyád…” Ó, tehát ez azt jelenti, hogy a szülősítés minden esete lehet annyira mély, hogy az illető egy életen keresztül ott marad az anyukájánál, látszólag az anyukájától nem szakad el, valójában ő az anyukájának például az apukája. Hát ő gondoskodik róla. Ha megkérdezzük, tulajdonképpen, ha megkérdezlek: „Miért nem hagyod ott az édesanyád?” Azt mondja, hogy: „Hát egyre betegebb. Hát most még nagyon jól tartja magát, de hát egyre betegebb lesz, a kor az nem múlik el nyomtalanul… A legbiztosabb az, ha én ott vagyok.” Hát akkor az anyukájának éppen az apukája. Erre mondta egy szakember, aki tudott ilyen, hogy mondjam, sokszor ilyen szarkasztikusan élesen fogalmazni, hogy hátha az segít a kliensének, azt mondta: „Elég hülye helyzet, ha a saját nagyapád vagy!” Mert éppen az történik. (68:25)

Tehát az első pontba minden olyan cuccot értsünk bele, amikor valaki, autonómiája hiányában valami miatt úgy kötődik és kapcsolódik a szüleihez, vagy a testvéreihez, vagy valaki más személyhez, hogy attól nem képes elszakadni, és így marad egyedül, vagy valakivel. Oké. Ugye ide kellene értenünk még azt is (Jó, az első pontba belenyomtam aztán sok mindent!) hogy valaki a családi egyensúly fönntartásában játszik olyan kiemelkedő szerepet, hogy nem mondhatjuk azt, hogy az apa kapcsolata miatt, az anya kapcsolata miatt, a testvérével való kapcsolata miatt… Hát rendszerszemléletben gondolkozunk már hónapok óta, kicsit fárasztó, de azért… Ez azt jelenti, hogy „a család egysége miatt”. Akkor nem egyetlen személy miatt reked ott, hanem a család harmónia… - nem is harmónia – egyensúlya miatt. Nyilvánvaló, hogyha én egy kulcsszerepbe kerültem a családban, akkor lehetséges például – Emlékeztek a két kislányra, akik asztmások? Cukorbetegek? Teljesen mindegy. Ott a nagyobbik kislány család-összetartó szerepben van. Hát ha én kilépek egy család-összetartó szerepből, lehet hogy sosem tudatosul, lehet hogy igen, hogy a szüleimnek a házassága addig tartott, ameddig én ott voltam, mert én tartom őket össze. Vagy mert én vagyok a békítő, én vagyok a puffer, én vagyok a megmentő… az egyensúlynak döntő eleme vagyok. (70:20)

Van egy nagyon érdekes Ural-i mítosz. Az urali mítosz így szól. Mikor pszichoanalízisre jártam, akkor talált meg ez a mítosz, és egy ideig hordtam, mint egy ilyen gyógyító, szemfölnyitó mítoszt. Ez a Noé történetének egy parafrázisa. Noé összeszedi az összes állatot, hogy megmentse az emberiségnek a kincsét… Mi történik azonban a bárkával? Léket kap, s Noé fogja a fejét a mítosz szerint: „Aj! Mi lesz? Az összes állat odavész! Mit lehet ilyenkor csinálni?” Oda kvartyog a béka: „Ide figyelj, Noé! Majd én a fenekemet jól odadugom a lyukba, így odaülök, majd én odapöffeszkedem, jól fölfújom magam úgy, hogy kitöltsem a lyukat – Prrrff – és én megmentlek titeket.” És így is történik, hogy az a kis rusnya varangybéka fölfújja magát a lyukban, s megmenti az egész állatvilágot.

Ez egy nagyon izgalmas mítosz. Ne gondoljátok tovább, mint az én pszichoanalízisemnek egy érdekes történetét. Nem hinném, hogy jó következtetésekre jutnátok, szeretnélek megkímélni benneteket megkímélni a tévedésektől. Most képzeljük azt el, hogy valaki éppen a családmegmentő békadugó szerepében van. Hát ne is haragudjatok, jogos, ha 125-ször meggondolja, hogy a tengervizes fenekét kiemeli-e onnan a lyukból, vagy nem. Mert mi lesz az egész bárkával? Tehát az első pontba az is beletartozik, hogy valaki a család szempontjából egy olyan értékes szerepben van… Ennek a szerepnek persze van árnyéka is. Halljátok, a mítosz gyönyörű. Hogyan válhat valaki az egész állatvilág megmentőjévé? Hogy fölfuvalkodik. Képes, ugye? Látjátok az árnyékát? A mítosz nagyon gyógyító. Ííí! Kicsit fáj is, na mindegy. Ez egy nagyon izgalmas történet. Miről szól? Hogy először: „Hú, ez a béka, jaj de rendes a béka, hú de szép a béka, én is egy kicsit hadd legyek béka!” És akkor így kezdesz ráeszmélni, hogy mit is csinál a béka, hogy úgy megmentse az egész bárkát? – Fölfújja magát. Túl nagy az a szerep, kis béka, neked, túl nagy. Így sose leszel egyszerű kis béka. Hmm. Néha ki kell engedni a levegőt. (73:40)

Hű, ezzel fejezem be. A béka kvartyogása legyen veletek! Hátha tudtok még ma este is valami jót tenni az emberiségért. Na, akkor köszönöm.

Egy hirdetés. András megbízott, hogy feltétlenül hirdessem. December 4-én buli van, és hogy jómagam már alig várom. (74:10)

0000# Isten hozott benneteket, nagyon köszöntök mindenkit!
0006# Örülök, hogy pontosan ideértem, s akkor tudjuk folytatni. Tulajdonképpen 12 lépést járunk be, ez egy szimbolikus
0021# folyamat, valamiképpen megpróbáljuk leírni azt, hogy mi mindennel gazdagodva, megerősödve, és közben pedig mi
0036# mindent egy-egy lépésen elengedve, elsiratva tudunk valamiképpen olyan emberré lenni, aki többé-kevésbé alkalmas
0051# arra, hogy egy intimitásra képes, meghittséget átélni tudó, elköteleződésben megszilárduló, stb., stb.
0064# Társkapcsolatban, párkapcsolatban, házastársi kapcsolatban tudjunk élni, vagy tudjon élni. És ezért ez a 12
0079# pont, hogy természetesen mikor elkezdünk egy szorosabb, mélyebb, a meghittség felé induló kapcsolatban lenni,
0093# vagy egyáltalán azt keresni, annak már nagyon nagy előtörténete van mibennünk. Ezt az előtörténetet próbáltuk
0108# ... (Nem szól... de valószínű, hogy nem velem van baj. Ezért már érdemes volt eljönni. Támadt egy helyzet, ahol
0122# kiderült, hogy nincs velem baj. Azt mondta valaki, lehet, hogy kikapcsoltam. Rögtön azt mondja, ne gondold te
0137# azt, kiskomám... majd találsz te ott olyasmit, amin majd elszégyellheted magad! Hogy csak úgy kikapcsolod közben
0152# a mikrofont! Nem tudom. Lehet, hogy jön a rövid pórázos korszak. Addig beszéljek így, kiabáljak? Az autó
0166# csomagtartójában van egy jó kis ... Azért nem merek beszélni, hogy egy paradoxonba csússzak bele, mert akkor
0180# nagyon hamar elmegy a hangom. Akkor elkezdek köhögni. Ez a helyzet még egész jó. Tudjátok, hogy mi a nehéz
0194# nekem? Hátul ezt lehet hallani? Ez hihetetlen! Milyen jó a terem akusztikája! Mondtam, hogy rövid póráz... Hát
0209# ez nagyon jó! Ezt megtanultam a gyerekvilágból, tehát az jött, hogy gondold csak át, hogy mégsem te rontottad
0223# el! Ugye, ez volt az üzenet. Baloldalról a következő üzenetet kaptam: Vigyázz, mert ez is szétesik! Széteshet.
0238# Milyen csodálatos belső szerveződéssel éltek! "Lehet, hogy mégiscsak te vagy a hibás, lehet, hogy ez is
0252# szétesik." Ej-haj! Na jó. akkor gondolom, ez egy könnyebb helyzet, mint a templomban. Képzeljétek el, amikor
0266# nagyobb ünnepekkor tömjénezünk, én nem tudom, hogy annak mi a hatásmechanizmusa, de olyan érzésem van,
0279# minthogyha rátelepedne a tömjénfüst a hangszálamra, és nem tudok beszélni, és elkezdek krákogni és köhögni,
0294# rettenetes, úgyhogy a ministránsokat kiképeztem arra, hogy miután tettem tömjént a turibulumba, magyarul, akkor
0308# utána nehogy nekem lóbálják. A szakrális ... nem így tanultam, tehát egy kicsit ilyen funkcióját vesztett dolog
0323# ez, de mindegy, így legalább életben maradok. )
0330# 
0330# Ott tartottunk, hogy a 12 lépés. Hogy valahogy meg tudjuk ragadni az előtörténetünket, úgy egyáltalán oda érünk,
0338# hogy egy kapcsolat felé tudunk haladni, vagy abban el tudunk kezdeni létezni. Ugye ez, hogy: Az anyához, az
0346# anyánál, az anyától elfelé, apa felé, apánál, apától el. Azután tesó, ez volt múltkor, nagyon sok tesó, és
0354# nagyon örülök, hogy erről beszélhettem, nemcsak azért, mert az ikertesómra gondolhattam pl., vagy a féltesómra
0363# pl., vagy a másik féltesómra pl., hanem azért is, mert egy picit mostoha témája ez az eszmélődéseinknek,
0371# minthogyha a testvérek nem léteznének, vagy nem volnának különösen fontosak. Minden komoly könyvben van róluk
0379# két oldal. Hát azért ennél többet számítanak, és erről igyekeztem hosszabban beszélni. Tehát testvérek felé,
0387# testvéreknél, testvérektől el, és akkor utána önmagam felé, saját magamnál és magamtól el. S amikor ott vagyok,
0396# hogy bejártam ezt a 12 lépést, mindegyik lépésnél valamit magamra vettem és valamit elengedtem - ez nagyon
0404# fontos.
0405# 
0405# (Riasztó sziréna megszólalt - szerk. - Hát ez, ezt így...! Valami technikai üzenetet kellene fölfognunk. Hátha,
0414# hátha így is érkezik valami. Ez szép lesz, ez így fogja nyomni magát. Szóval. Ja, hogy macska jött be a
0423# kerítésen. Szóval, tehát...) A 12 lépés egyáltalán nem csak arról szól, hogy mindegyik fázisban valamit
0432# megtanulunk és megértünk, és egyre, egyre több mindent teszünk be a tarisznyánkba. Azért tudunk egyre
0441# gazdagabban menni tovább az úton, mert képesen vagyunk valamiket elengedni is. Valamitől eltávolodni, valamiről
0450# lemondani, a szónak jó értelmében valamit elsiratni. Mindig egyszerre a gazdagodás és az elengedés. Na most.
0460# 
0460# 10. Ott tartunk tehát, hogy Önmagam felé. Ez volt az utolsó, amiről beszéltem, és hogy itt azt a spirituális
0469# mélységet járhatjuk be, és egy spirituális meggyőződésünk alakulhat ki, és jó, hogyha itt ennél a lépésnél ez ki
0479# is tud alakulni, hogy: Fontos vagyok, számítok, az életemnek van értelme. Ahogy Viktor Frank mondja: "Az
0488# életemnek nem csak, hogy van értelme, hanem föltétel nélkül van értelme." Érdemes ezt hozzátenni, mert ha az
0497# életnek csak akkor van értelme, hogyha valami föltételnek megfelelünk, vagy a környezetünk valamilyen föltételt
0507# biztosít, akkor ezt azt jelenti, hogy az életnek nincs önmagában értelme, csak valamilyen föltétel által van, és
0517# ez rettenetes lenne. Ezért Frankl azt mondja, és azért négy év koncentrációs tábor elég idő az eszmélődésre,
0526# hogy az emberi életnek föltétel nélkül van értelme. Érdemes akkor Hamvas Bélát akkor még megidézni, aki azt
0535# mondja: "A legtöbb ember pedig az egész életét azzal tölti, hogy az életföltételeket igyekszik biztosítani
0545# magának." Ez egy nagyon világos mondat. Szinte az egész életünket el tudjuk pocsékolni, vesztegetni, hogy azt
0554# mondjuk: "Na, ezt és ezt még meg kell kapnom, tudnom, szereznem, értenem, birtokolnom, átélnem, megélnem,
0563# élmény, tárgy, személy, akármi... hogy annak révén - mind valami eszköznek a révén - valami föltételt
0572# biztosítva, valahova eljuthassak, elérkezhessek, stb." És ezzel szemben állítottuk nagyon azt, hogy attól, hogy
0582# adott helyzetben nem érzem, mondjuk magamat boldognak, attól még lehetek boldog ember. Hogy hála Istennek, nem
0591# kell az életünket állandóan az életnek bizonyos föltételei megteremtésére fecsérelnünk. Ez óriási nagy
0600# lehetőségünk, ezért nem kell beleveszni ebbe a világba, hogy mindig csak a valaminek a föltételére vesztegetjük
0610# az időnket. Ez volt tehát a 10. pont, az önmagam felé.
0615# 
0615# 11. Önmagamnál. Akkor erről egy pár szó... Mi történik, hogyha valaki önmagánál elakad? Biztos közös
0623# tapasztalatunk az, hogy a belső világunk egyszerűen kimeríthetetlen, egy végtelen belső univerzum. Az ember,
0632# ahogy egy orosz filozófus mondja: "Nem mikrokozmosz, hanem mikroteosz." Ezzel még tovább megy abban, hogy az
0640# ember micsoda végtelen mélységeket hordoz, egyetlen ember. És azzal, hogy egyébként öregedünk, s egyáltalán hogy
0650# élünk, tulajdonképpen mindig változunk is annyit, hogy a kimeríthetetlenség ténylegesen kimeríthetetlenség,
0658# minden pillanatban rohanhatnánk magunk után, és az életet két dologgal megint csak nagyon el lehet vesztegetni.
0668# Az egyik - de ezekről már volt szó, csak meg akarom erősíteni - egy kóros és állandó önmegfigyeléssel. Mikor
0676# valaki semmi mással... órákon keresztül megy a belső világban... s így a világom, és úgy a világom, és hátha
0685# majd valahova eljutok. Ez úgy van, valahova eljutok, újabb döbbenetes dolgok. Még eljutok, még ötször annyi
0694# döbbenetes dolog, feneketlen mélységek, határtalan magasságok. Nagyszerű, hogy így van, ez nagyszerű, de érdemes
0703# valamennyire bölcsnek is lenni.
0706# Sosem felejtem el, ahogyan ógörögül tanultam, nem könnyű, nem, az ógörög nem. A latin hagyján, a latint két éve
0715# alatt egész jól be lehet nyomni, olyan logikus, tiszta, minden, aki régi ember, ő tudja, hogy a latin az egész
0724# jó. Nem t'om, hogy a kettőnek mi köze egymáshoz, de megpróbálok rájönni, szóval a latin emészthető, kérem
0733# szépen. A latin emészthető. Két év alatt az egész nyelvtant be lehet hasalni, vagy seggelni, vagy valamit lehet
0742# vele csinálni, a latin jó. A görög, ú, az a latin négyzetre emelve. És akkor emlékszem, hogy elkezdtük tanulni,
0751# Aesopus meséket fordítottunk. Nagyon jó Aesopus meséket fordítani, tényleg nagyon jó, hát olyan élmény volt, te
0760# jó ég, fogom, és én, én le tudom fordítani A tücsök és hangyát. Hát ez lenyűgöző! Én, én, én fordítom, hogy
0769# "Ment a tücsök..." Hát ez máris két görög szó, fantasztikus! Szóval... Emlékszem az egyik elsőként tanult görög
0778# mesének ... a végén mindig van egy mottó. Olyan jó, jó zanzásítva, összefoglalva, frappánsan valami
0786# életbölcsesség, hogyha valaki annyira oktalan, hogy egy tanmesét se tudna megérteni, akkor egy mondatban a végén
0795# még lenyomják a torkán, hogy "Na most akkor értsd már meg, te!" Emlékszem az egyik ilyen - mert ezek
0803# tulajdonképpen tanmesék, tehát túl nagy izgalom nincs bennük, fordítani viszont, na. Az egyik mesének ez volt a
0813# mottója, a záró következtetése, a... ugye, esztelenek számára, de hát persze ha valaki le tud fordítani már egy
0822# görög szöveget, hát csak megérti a tanulságot, nem? Na mindegy, ez most jutott csak eszembe. A tanulság így
0831# szól: "Az élet rövid." De várj, várjál, még nincs vége, mert most elkezd... Jaj, micsoda hülyeség! De várj,
0839# várj, hát azért van egy összefüggés is. "Az élet rövid, a tudomány hosszú." Így, hát ez a techné, techné szó van
0848# benne, ez a tudomány, sokféleképp lehet... Mesterség, a tudás, sokféleképp lehetne fordítani. "Az élet rövid, a
0858# tudomány hosszú." Ezt én megtanultam a bölcs görögöktől, és azóta tudom, hogy az ember egy mikroteosz, és ezért
0867# az ember végtelenül hosszú, az életem meg nagyon rövid. Ezért aztán érdemes némi praktikus bölcsességgel
0875# nekilátni az önelemzésnek, meg analízisnek, azzal az előzetes munkahipotézissel, hogy sosincs vége. Jártatok
0884# pszichoterápiára? Remélem, van egy közös élményünk erről, mindenkinek megvan a néhány év pszichoterápiája.
0893# Analízisre elég, ha a vájtfülűek járnak, vagy vájtagyúak. Emlékeszem, ahogy szerződést kötöttem a
0901# pszichoterapeutával, aki elvállalt engem - nem kis teljesítmény. Tehát vannak ilyen szakmai ambíciók, hogy ú, na
0910# jó... És akkor azt mondja, hogy: "Hát akkor most nevezzük meg azt a témát és célt, amire szerződünk! Az is
0919# legalább egy év lesz, de nehogy aztán újabb és újabb témák jöjjenek itt nekem elő." Most nem így mondta, csak én
0928# mondom így, és azt mondja: "Mindig van téma, amit elő lehet hozni." Ha elkezdesz valakihez járni, halálod
0937# pillanatáig járkálhatsz valakihez, hát mindig lesz egy újabb valami, amit ú, hát, na ezt most nagyon kéne...
0945# Ezzel azt akarom mondani, hogy könnyű elakadni a folyamatos önmegfigyelésben, önanalízisben, önföltárásban, ön-
0955# és ön- és ön... és teljesen elvesztegetjük az életet közben.
0960# 
0960# Tudjátok, ez nem görög bölcsesség, magyar. Házinyúlra nem lövünk, csak ha támad. Ezért az emberfia vagy -lánya
0969# elemezze, meg értelmezze, meg analizálgassa magát... Csak annyit, amennyit muszáj! Utána meg éljünk. Hát minek
0979# azt többet..., hát ebben el lehet teljesen veszni benne. Csak annyira, hogy menjen az élet - sok szempontból
0989# jól. Tehát annál tovább, hát... Az egy külön téma egy pszichoterápián: nem tudom abbahagyni a pszichoterápiát,
0999# ezért elmegyek pszichoterápiára. Csoportfüggő vagyok és erre alakulnak csoportok például, hogy "Hogyan
1008# gyógyuljunk ki csoportban a csoportfüggőségből?" Ez most jutott eszembe, ez egy nagyon izgalmas. Kíváncsi
1018# lennék, ha valaki egy ilyet meghirdetne, hányan jelentkeznének rá. Legjobb módszer a csoportfüggőségből való
1027# szabadulásra egy megfelelő csoport. (Na most akkor, kicsit el kezdtem veszteni a fonalat, nem ezért jöttetek, de
1037# hát ugye, én beszélek, tehát... Legközelebb hozzatok tömjént, s akkor majd khh-khh..., ó, akkor majd rögtön
1047# visszatérek a fősodorhoz. Valaki csak bemutat egy ilyen füstölőt, és már... Igen, látom, van is, aki jelezte,
1057# hogy majd ő hoz. Igen, hát aki, ugye bennfentes a sekrestyében... Szóval... most... jaj, hol tartottam? Tessék?
1067# ) Ja, a csoport! Igen, erről jut eszembe, hogy mikor, tudjátok, néha van egy gondolatom, lehet, hogy pályát
1077# tévesztettem. Szívesen lennék néha Kreatív menedzser. Kifejezetten úgy érzem, hogy egy kicsit menne. És ennek
1086# kapcsán eszembe jutott, például, kiírhatnánk egy mondjuk sportárukat forgalmazó bolt kirakatára, hogy "Topless
1096# fölsők nagy árengedménnyel" és utána igyekeznénk megfigyelni az erre a reklámszövegre rácuppanó vásárlókat. Ez
1106# jó pár éve jutott eszembe, és sajnos még nem tudtam megvalósítani, de rajta vagyok a témán, hogy ez..., vagy
1116# ebből írni egy szakdolgozatot. Na, szóval ott akadtam el, mikor valaki túlságosan belegombolyodik saját magába,
1126# mint én itt az elmúlt öt percben. Ez volt a példa. Ez nagyon súlyos. Tehát valaki, túlzott önmmegfigyelés,
1136# állandóan: "Boldog vagyok-e már? És most boldog vagyok-e? Az előző percben még nem voltam, de lehet, hogy azóta
1146# igen, és akkor az egész világ másként fest, ha most éppen boldog vagyok. Akkor ezt rögtön, megyek és volt egy
1155# pillanat, mikor boldog voltam, csak el... Az is lehet, hogy egy picit még várnom kell, egy picit még hallgatom,
1165# és akkor lehet, hogy boldog leszek, de ez..."
1170# 
1170# A másik, a görcsös kezű és szívű önmegvalósítás. Magamat megvalósítani, megvalósítani és megvalósítani. Főleg az
1179# első szinten. Ugye az első szinten az történik, hogy önmagamat kifejezem, önmagamat kifejezem és önmagamat
1189# kifejezem. Itt egészen el tudunk akadni. Olyan gyönyörű dolgot hallottam, néhány nappal ezelőtt Sviatoslav
1198# Richter, a neves zongoraművészről. Évtizedeken keresztül hatalmas tehetség, fantasztikus koncerteket ad, és
1208# kotta nélkül játszik, és mikor idősödik, 60-70 körül, khm-khm, akkor előveszi megint a kottát és odateszi a
1217# zongorára. Kérdezik az őt jól ismerők: "Mester, ezt nem értjük. Most hogy lehet az, hogy évtizedeken keresztül
1227# kotta nélkül játszottál, hát ezeket a darabokat már annyiszor eljátszottad, egész biztos, hogy tudod őket
1236# kívülről, ha tíz meg húsz évvel ezelőtt tudtad. Miért használod a kottát?" S akkor a zongoraművész azt mondja:
1246# "Azért, mert mikor húsz évvel ezelőtt játszottam, akkor magamat fejeztem ki, ahhoz nem kellett kotta. Most
1255# azonban valamit szeretnék átadni, valamit szeretnék közvetíteni, ahhoz kell a kotta. Húsz évvel ezelőtt magamat
1265# fejeztem ki, most pedig valamit szeretnék közvetíteni." Pontosan erről van szó, amikor az önmegvalósításnak az
1275# első szintjén túl ismerjük a második szintet, ami az önátadás. Átadom magamat a zeneszerzőnek, annak, ami oda le
1285# van írva. Átadom, és nem akarok semmi mást, csak valamiképpen ebben az önátadásban azt közvetíteni, aminek
1294# magamat átadtam. Az nem önkifejezés, hanem önátadás, és az önátadás az önmegvalósításnak egy második szintje.
1304# Ezért milyen érdekes, arra gondolok, hogy lehetne koncerteket úgy hirdetni, hogy "Kiss Töhötöm előadói estje"
1313# mert ő még az önkifejezéssel foglalkozik, és így is van. Tök mindegy, hogy Mozartot játszik-e, vagy Bachot, az
1323# teljesen mindegy, mert magát játssza. S akkor vannak nagy művészek, akik pedig ilyen koncerteket tarthatnának:
1333# "Mozart est", és az ott tényleg Mozart est, csak valaki őt közvetíti. Ez nagy különbség, és ha már itt járok, na
1343# akkor mondom tovább.
1345# Tehát hogy elakadni az önmegvalósításnak mondjuk, vagy csak az első fázisában,
1351# mindig önkifejezés, vagy csak a második fázisában mindig önátadás. Miért nevezem az önátadást is adott esetben
1361# az önmagamnál való elakadás fázisának? Azért, mert képzeljünk el egy édesanyát, vagy egy édesapát, vagy egy
1371# testvért, vagy egy gyereket, ahogy az önátadásában igyekszik boldoggá tenni az anyukáját, igyekszik a fiát vagy
1381# a lányát jól nevelni, igyekszik a házastársának önmagát átadni, azért, hogy a házastársa boldog ember lehessen,
1391# és azt látja, hogy ez nem történik meg, vagy nem úgy, ahogy szerette volna. Ha valaki kizárólag az
1399# önmegvalósításnak ezt a két szintjét tudja élni, hiába húz rá még öt lapáttal az önátadásra, attól még a fia egy
1409# önálló személyiség, és olyan utat jár, amilyet tud. Nem azt mondom, hogy amilyet akar, amilyet tud. Ebben van
1419# némi akaratlagos is. Amilyet tud. És a férje és a felesége is annyira lesz boldog ember, amennyire. Nagyon nagy
1429# korlátai vannak annak is, hogy egy önátadás után annak mi lesz a gyümölcse. Ezért hallatlanul fontos, hogy az
1438# önmegvalósításban azt tudjuk például mondani, hogy: "Igyekeztem mindent megadni a fiamnak, a lányomnak, vagy a
1448# házastársamnak. Őneki az erre vagy arra nem volt elég. Ő ettől vagy attól nem tudott boldog lenni." És akkor itt
1458# ismerem az önmegvalósítás harmadik szintjét, ez pedig az önfelülmúlás. Az önfelülmúlásban pedig azt mondom:
1468# "Lehet, még az is lehet, hogy az önátadással sem tudok minden olyasmit megélni és megvalósítani, amire szükségem
1478# van, vagy úgy gondoltam, hogy de jó lenne." Ezért most felülmúlom ezt a valakit, aki egy önátadás által próbálta
1488# magát megvalósítani.
1490# 
1490# Amikor valaki elakad, akkor valahol elakad, vagy csak az egyik megy neki, vagy csak kettő megy neki. Akkor
1498# tudunk nem elakadni saját magunknál, ha elég szabadok tudunk lenni abban, hogy az önmegvalósításnak mind a három
1507# szintjét éljük. Erről sokat beszéltem, ellenben hadd tegyek ehhez hozzá másik három szempontot. Mi az
1516# önmegvalósításunk különböző dimenzióinak a legnagyobb - mondjuk - akadálya, vagy nehézsége, amivel ott abban a
1525# dimenzióban nagyon küzdünk? Az első dimen... Inkább mondjuk a társas dimenziót! A társas dimenzióban, ahol a
1534# nagy lehetőség és föladat önmagamat átadni, az igazi nagy témánk a bűn. Nem véletlen, nem a nagy témánk a bűn, a
1543# nagy nehézségünk a bűn. Tehát úgy élni, úgy cselekedni, úgy kapcsolódni, úgy kapcsolatban lenni, úgy mulasztani,
1552# hogy az a másiknak kárára van. Nem véletlen, hogy az egyház és a kereszténység, amely nagyon mélyen társas
1561# természetű, mint minden vallás társas természetű, ezért aztán a bűnről nagyon sokat beszél, ez nem véletlen.
1570# Igen ám, de arról is sok szó esett, hogy ma nem gyökerezünk eléggé a társas természetünkbe, illetve gyökerezni
1579# gyökerezünk, csak nem elég tudatos, nem elég ápolt, nem elég kidolgozott. Ezért ma a társas természetünk az
1588# árnyékban van. Ami ma tudatos és elöl van, az az individuális természetünk. Ott pedig mi a nagy témánk? Megint
1597# csak nem a nagy témánk, a nagy nehézségünk, a nagy..., amivel ott állandóan bajlódni kell. Hát ha a társas
1605# természetünk nagy nehézsége, ahol elakadunk, ahol a problémák valahogy összesűrűsödnek, a bűn, akkor az
1614# individuális természetünknél hmm, a sebeink, a hiányaink, a be nem töltött szükségleteink, a ki nem elégült
1623# vágyaink, a meg nem valósult törekvéseink, azokkal bajlódunk. A társas természetünknél akkor a bűn a nagy
1631# akadály, a nagy nehézségünk, az individuális természetünknél azonban a hiányaink és a sebeink, azokkal bajlódunk
1641# évtized számra. És az egyetemességben, az egyetemes természetünkben és dimenzióban, ott pedig a magány, ott a
1650# magánnyal küzdünk, hogy arctalanná válunk, hogy nem lesz már se nevünk, se arcunk, csak olyanok leszünk, mint
1658# bárki más, akiről semmi mást nem lehet mondani, hogy "Ez is csak egy ember." Hogy nem lesz bennünk már semmi,
1667# észrevehetetlen tömeg- és tucatlénnyé válunk. Az egyetemes természetünknek a nagy témája a magány, az
1676# elidegenedettség, az elszigeteltség, az arctalanság, a névtelenség. Ezzel küszködik az az ember, aki nagyon
1685# hallatlanul virul abban, hogy egyetemesség. Az árnyékban ez van. Óriási, hogy minden ember egyenlő, hogy
1693# mindenkinek van joga a munkához, a megélhetéshez, a szólásszabadsághoz, a vallásszabadsághoz, ó, ez mind-mind
1702# döbbenetesen fantasztikus, egyetemes dolgok. S ennek az árnyékában ott áll valaki, akinek neve sincs, arca
1711# sincs, és nem számít, önmagában egyáltalán nem számít. Ez a három nagy nehézsége ennek a három nagy dimenziónak,
1720# és jövő héten kezdődik Advent. Ehhez most hozzászólok.
1725# 
1725# De érdekes az, ugye azt mondja az egyház, nem véletlenül, mondjuk, a Római Katolikus Egyház azt mondja: az
1734# Advent bűnbánati idő. Hát mert mint vallás, nagyon mélyen a kapcsolati társas világban gyökerezik. A
1744# megváltásnak a jelentőségét is elsősorban ebben a dimenzióban dolgozta ki. Ezért a megváltás a bűnre való isteni
1754# válasz. Van bűn, van bűnbánat és bűnbocsánat, és az ember számára lehetséges az üdvösség. Hogy ebben a
1764# gondolatban dolgozódott ki nagyon a megváltás. Igen ám, de azt tudjuk a statisztikákból, ezt már gyakran
1773# emlegettem nektek, hogy tíz emberből manapság, az elmúlt évtizedekben, ha valaki kereszténnyé lesz, akkor
1783# legföljebb egy vagy kettő éli meg a megtérés, vagy újjászületés tapasztalatát úgy, hogy ő bűnös volt, bűnbánatot
1794# tartott, és Isten neki megbocsájtott, és ő számára a kereszténység hatalmas, hatalmas eleven éltető üzenettel
1804# bír. Tízből 1-2 ilyen van. A többség individuális módon találkozik Istennel, nem társas lény módjára, ha ezt
1814# lehet így fogalmazni. Vagyis, hogy úgy éli meg Istennek a jövetelét, az újjászületés tapasztalatát, hogy
1824# rettenetes hiányai voltak, és Isten valamit betöltött az életében. Hogy sebzett voltam, nem tudtam valahogy
1834# magam számára is kielégítő, boldog vagy harmonikus életet élni, s egyszer csak Isten valamiképpen meggyógyított.
1844# Ma a megtérés élményeknek az alap-logikája nem a bűnből való fölszabadultságnak a tapasztalata, az volt 2000
1854# évvel ezelőtt, vagy 1500 évvel ezelőtt, amikor olyan nyilvánvalóan társas lényként éltük meg magunkat. Ma
1864# azonban aki individuumként éli meg magát, hiába van bűnbánati idő, nem is tudunk vele mit kezdeni. Mit kezdjek
1874# egy bűnbánati idővel, mikor nekem sebeim vannak, hiányaim, betöltetlen szükségleteim és boldogtalan vagyok. Hát
1885# ehhez képest, hogy néha elkövetek ezt-azt, hát épp most mondom, hogy hiányaim vannak, sebeim, kielégítetlen
1895# szükségleteim, fájdalmaim! Hát naná, hogy elkövetek ezt-azt, hát az egyszerűen csak egy következmény. Ezért a
1905# következőre gondolok: az idei Adventet a bűnbánati időszak mellett két másik időszakként is meghatározhatnánk,
1915# mert ugye attól még lesz Karácsony, hogy mi csak egy sebzett, hiányokkal küszködő lények vagyunk. A gyógyulás
1925# időszaka. Az egyetemesség szempontjából pedig az egymásra találás időszaka, az egymás fölfedezésének időszaka,
1935# hogy van arcod és szemed, van neved és rendkívüliséged. Ezért például... nem t'om, ez nekem tetszik, mondjuk az
1946# egyházunk nem t'om én, világában nem csak bűnbánati időszakról kellene beszélni, hanem egy hónap gyógyulási
1956# időről. Most, most, most, most! Nézd meg, hogy hol vannak a sebeid, hol vannak a hiányaid, hol akadtál el, de a
1966# spirituális mélységben keress választ, ne lélektani válaszokat keress! Há-há! Ahhoz nem kell Karácsony.
1976# Spirituális válaszokat! Noha vannak hiányaid, sebeid, szükségleteid, amelyek nem elégültek ki. Karácsony - Jézus
1986# születésnapja - arra milyen választ tud adni? Há-há! És az egyetemességgel kapcsolatban ugyanez.
1995# Elszigeteltség, magány? Magányosság - inkább így mondom -, mert néha olyan jó egy kis magányt átélni.
2005# Magányosság. Ó, tehát bűnbánati idő (Sokan vagytok lilában, érdekes, ez már egy ilyen... hangolódtok.) Szóval
2015# bűnbánati idő, gyógyulási idő, Isten milyen választ ad, és egymásra találási, egymást fölfedező idő. És felőlem
2025# azután vásárolhattok is, ha akartok, nem zavar.
2030# 
2030# Azt szerettem volna itt például hangsúlyozni, hogy mi hiába erőltetjük ezt a "Lilában van a pap és bűnbánati
2041# időt tartsatok!" mondatot, ezt hiába erőltetjük, ha nem ezen a talajon álltok. Attól még ez a talaj ott van a
2053# lábatok alatt, de nem innen látjátok a világot. Háh! Na jó.
2060# 
2060# Mondok nektek egy mesét. Ezt a mesét két hete találtam ki, kizárólag gyerekeknek, ezért most elmondom. A
2069# bennetek élő gyereknek szeretnék egy mesét mondani, mert amikor ugyanis mi individualitásunkban magunkat elég
2078# jól megélő, és abban sokszor elvesző lények, görcsös önkifejezési, önmegvalósítási törekvéseinkbe belefulladván,
2088# hiányainktól sebzetten, sérelmeink terhe alatt nyögve elkezdjük mondani azt, hogy: "Miért?" Erről szól a mese.
2098# Egyszer volt egy édesapa, márpedig ennek az édesapának volt egy felesége - ez egy rendkívüli történet - és volt
2108# nekik három szép gyerekük. Mindegy, hogy ki látta őket szépnek, ők szépek voltak. Igen ám, de az édesapát
2117# kirúgták a munkahelyéről. Heteken keresztül és hónapokon keresztül keresett munkát, és nem talált. Egyre nagyobb
2127# gond gyötörte a homlokát, egyre több ránc redőződött az arcán. Ezért aztán nagy elkeseredésében nagy
2136# jelentőséget tulajdonított egy kósza hírnek. Valahol az Óperenciás tengeren is túl, létezik egy növény. Na
2145# mármost ha abból a növényből valaki csak egyetlen tövet is megszerez, elhozhatja bárhova, nincs az a föld, ahol
2155# ne verne gyökeret, és aztán fantasztikus termést hoz, azért, hogy az édesapák eltarthassák a családjaikat. Hát,
2165# azt mondta ez az édesapa: "Eltelt itt a sok hónap, nem találok munkát, a gyerekeim mm..., úgyhogy nekilátok." És
2175# ment, és ment az általa ismert világokon keresztül, és egyre fáradtabb lett, s amikor már nagyon fáradt volt, és
2185# már olyan területeken járt, amelyeket már ő maga sosem járt be, majd átlépett olyan világokba, amelyekről még
2195# csak hírt sem tudott, nagyon elfáradt. S ahogy nagyon elfáradt, leült és fogta a fejét: "Ó, miért? Miért ez a
2204# gyötrelem? Miért kell itt kilátástalanul mennem, talán egy illúzió után? Miért ez a fáradtság, ez az értelmetlen
2214# vesződség?" És aztán a nagy bánatában kicsordultak a könnyei, és el is aludt. Ahogy szundikált, egyszer csak
2224# álmában megjelent egy angyal. De még az álmában is sírt. Ezért aztán az angyal odalépett hozzá, és azt mondta:
2234# "Te drága! Mondanék én neked valamit. A te kérdésedre egy kérdés a válasz." Hát, fölébredt az apa, letörölte a
2243# még mindig patakzó könnyeit, azt mondta: "Hát, ezzel... Micsoda egy marhaság! Ez az angyal mondhatott volna
2253# valami használhatóbbat is, ha már jött." Így aztán nekiindult, és elérkezett egy városba, s a városban valaki
2263# fölfogadta őt munkára, ott nem volt akkora munkanélküliség. Így aztán ott dolgozott, és megállapodott a
2272# munkaadójával, hogy mennyi bért kap. Igen ám, de amikor a fizetés ideje érkezett el, csak a fele bérét kapta
2281# meg. Aznap este megint elkeseredett. Szüksége lett volna arra a pénzre, hogy el tudjon jutni ahhoz a csodás
2291# növényhez, hogy azt meg tudja legalább egyetlen tövet szerezni, hogy hazavihesse a családjához és elültesse,
2300# mert olyan növény az, bárhol megterem. Fantasztikus termése van, el lehet belőle tartani egy egész családot.
2310# Nagyon nekibúsult ez az édesapa, és ahogy lefeküdt aludni, csorogtak a könnyei a párnára, az angyal sem váratott
2320# sokáig magára. Megjelent az angyal álmában, és azt mondja: "Ó, te drága! A te kérdésedre, hogy Miért, miért
2329# velem történik ez? Miért ez az igazságtalanság, miért kell így szenvedni az emberi nyomorúság bugyraiban? Tudod,
2339# a te kérdésedre egy kérdés a válasz." Hát, fölébredt az édesapa, nem sírt, már ahhoz se volt nagyon kedve, azt
2349# mondja: "Ez az angyal megint kibabrált velem, a bolondját járatja velem és csúfot űz belőlem, úgyhogy nem is
2359# érdekel, amit mondott." És a fele pénzzel, fele étellel, fele itallal, fele ruhával ment és ment, és tovább és
2368# tovább, de már azt se tudta, merre jár, szinte teljesen reményvesztetté vált, s azt mondta egy bokor tövében
2378# ülve egyik éjszaka, hogy: "Hát, én itt lefekszem, inkább meghalok, mert MIÉRT? Miért, és miért?!" És ahogy
2387# elaludt, jött az angyal, és az angyal már csak verdesett a szárnyával kettőt, és azt mondta: "Ugye tudod,
2397# kérdésedre egy kérdés a válasz." Fölébredt az édesapa, azt mondja: "Hát, nekem már úgysincs semmim, úgyis
2406# reményvesztett vagyok, hát most akkor már elgondolkozok, mit akart ez a buggyant angyal." S ahogy gondolkodik,
2416# belefáradt a nagy gondolkodásba, s úgy elmereng. Egyszer csak eszébe jutott a felesége, meg a három szép
2425# gyereke. Úgy el-elmerengett, szinte el is felejtkezett az összes bajáról, s ahogy merengett, egyszer csak eszébe
2435# jutott a válasz. Hogy az angyal nem csúfot akart belőle űzni, nem a bolondját járatta vele, hanem igaz volt amit
2445# mondott, hogy "Kérdésedre egy másik kérdés a válasz."
2450# 
2450# A gyerekeknél itt szoktam abbahagyni, és vagy nagyon dühösek, vagy már alszanak. Minden esetre mondom. Mert
2461# ahogy odagondolt a feleségére meg a három szép gyerekére, egyszer csak rájött, hogy a "Miért?" kérdésre a
2472# "Kiért?" kérdés a válasz. Hogy mikor meg tudta mondani, kiért ez a nagy vesződség, ez a nagy fáradtság, ez a
2484# reményvesztettségig menő küzdelem... Mikor meg tudta mondani kiért, már nem volt érdekes az a kérdés, hogy
2496# "Miért?" És mikor rájött, hogy kiért, na akkor egyszer csak körbenézett és látott egy növényt, szakasztott
2507# olyat, de bizony, hogy kiköpött olyat, mint amiről neki szólt az a fáma. Ki is ásta, vigyázott a gyökerére,
2519# szárára meg a levelére, belerakta a tarisznyájába, kis földlabdát is vitt magával, öntözgette is, törölgette is,
2531# hazavitte. Itt a vége, fuss el véle.
2535# 
2535# Ezt a mesét mondtam el két hete a gyerekeknek azért, mert ismerem a felnőtteket, és tudom, hogy egy egész életen
2544# keresztül bele tudunk botlani a "Miért?" kérdéseinkbe. Miért tette ezt ez és ez? Miért hagyta Isten? Miért és
2553# miért és miért és miért? És azt gyanítom, hogy a "Miért?" kérdéseinkre egy ponton túl adhatunk éppen válaszokat,
2563# erről most nagyon sokat tudnék beszélni, de semmi kedvem hozzá. Nagyon sok választ adhatunk a miért kérdésekre,
2573# mégis azt gondolom, a legjobb válasz egy másik kérdés. Mikor a "Miért?" kérdéseink utat nyitnak a "Kiért?"
2582# kérdés felé. Nem véletlen, hogy itt mondtam el ezt a történetet, mert mi individuumként állandóan azzal küzdünk,
2591# hogy "Miért? Az apám miért így, és az anyám miért így, és a testvérem miért így, vagy miért nem volt testvérem?"
2601# vagy "Miért a hiányom, a szükségletem, a fájdalmam, a sebzettségem? Miért és miért?" Ez egy feneketlen verem. És
2611# nagyon jó, ha tudunk gyógyulni, jó ha vannak válaszaink. Egy ideig kísérnek bennünket, aztán elhagyjuk őket,
2620# vagy ők hagynak el minket, de talán, hogyha a "Miért?"-ből egyszer csak kiviláglik egy másik kérdés, hogy
2629# "Kiért?", és főleg, ha erre tudunk is válaszolni... Ha erre tudunk is válaszolni, egyszer csak ráléptünk az
2638# utolsó állomásra.
2640# 
2640# Elkezdünk távolodni saját magunktól. Ez nem azt jelenti, hogy megtagadjuk magunkat, vagy meghasonultunk
2650# magunkkal, ó nem. Gyümölcsként visszük a leggazdagabb önazonosságunkat, önbecsülésünket. Van klassz kis
2660# önértékelésünk, egész nyugodtan elengedhetjük magunkat, és így jutottunk el az utolsó ponthoz. Ja, de itt még
2671# elmondom a spirituális meggyőződést, ami kialakulhat bennünk. Emlékeztek, a 10-esnél így volt, mert fontos, hogy
2682# az összefüggés meglegyen: "Fontos vagyok, számítok, az életemnek van értelme." Ugye, ez volt a 10-es. Mikor
2692# átjutok azon a sok mindenen, mint az apa átjutott a felesége meg a három gyereke... akkor a következő
2702# meggyőződésem alakulhat ki. "Hát annyira nem vagyok fontos, hogy érdemes legyen csak magamért élni." Nagyon
2713# fontos vagyok, rendkívüli vagyok, az életemnek föltétel nélkül van értelme, de annyira nem vagyok fontos, hogy
2724# érdemes legyen egy egész életet magamért leélni. Érdemes tehát másokért is lenni, és rádöbbenek valamire, hogy
2735# van nálam több is. Van valami nálam több, s elindulok ezt a nálam többet megkeresni. S akkor így...
2745# 12.
2745# Önmagamtól el. Az "Önmagamtól el" - itt is jól el lehet akadni. Mégpedig például, amikor valaki egyáltalán nem
2756# járja be ezt a 12 lépést. Dehogy éli meg önmagát! Szó sincs ilyesmiről, hogy eleget időzött volna magánál.
2766# Inkább arról van szó, hogy menekül magától. Nem önmagától indul el, hanem menekül magától. Amikor valakinek még
2777# nincs meg egy szilárd és egy megfelelő önbecsülése, önértékelése, önazonossága, például nagyon sok segítőnek.
2788# Ami a legfurcsábbnak tűnhet, de nagyon sok segítő nagyon kemény önbecsülési, identitás-problémákkal tud küzdeni,
2799# és nem tudatosan azért is lesz segítő, hogy ezzel igazolja a saját létezését. Mert ha legalább teszek valami
2810# jót, szabad lenni. S ezzel elfedjük azt, hogy tulajdonképpen rettenetesen bizonytalanok vagyunk idebent. Egy
2821# roppant éles szemű, számomra nagy tekintélynek örvendő segítő azt mondta: "Minden segítő így kezdi." Úgy nem
2832# cicózta el ezt a kérdést. Szóval többé-kevésbé mindenki így kezdi. Hú! Na jó, egy-ketten talán nem, de nem
2842# hinném, hogy az te vagy.
2845# 
2845# Mit jelent ez, hogy mikor elindulok önmagamtól, de azután, hogy már magamra találtam? Itt érhet el az a
2854# tapasztalat - ez még nem a spirituális tapasztalat, ez még csak egy gondolat, míg elérünk oda - hogy az életet
2865# nem kell visszaadni, hanem továbbadni lehet. Erről gyakran ejtettem szót. Hogy az életnek van egy iránya.
2875# Visszaadni lehetetlen, továbbadni lehet. Tehát az életnek van egy iránya a következő nemzedékek felé. Tehát nem
2886# igyekszem visszaadni az életet, hanem igyekszem továbbadni, az tűnik a jobbik iránynak.
2895# S akkor mondom a
2896# spirituális belátást, vagy meggyőződést. "Az életemnek van iránya és távlata, van rendje, amit követhetek. Része
2907# vagyok Isten életének." Mondjuk úgy, végül. Tehát rátalálok, nem csak feleségnek valóra, férjnek valóra,
2918# gyereknek valóra satöbbi, hanem rátalálhatok Istenre, s így szól tehát: "Az életemnek van iránya, távlata és
2929# rendje, amit követhetek. Része vagyok Isten életének."
2935# 
2935# Egy utolsó gondolat. Nem bírom magamban tartani, lehet, hogy nem is kell. Hogy... csak azon aggódok, hogy nem
2946# ismétlem-e már magam, és akkor az bántana. Máriának és Mártának a történetét emlegettem itt nektek az utóbbi
2957# hónapokban? Talán nem. Ugye, ilyenkor mindig az van, az mondja, hogy "Neem!" és én meg jól lépre megyek. Szóval,
2969# ugye tudjátok, a Szentírásban, Mária és Márta története. Márta és Mária tesók. Háhá! Ugye, hogy ez fontos téma?
2980# Tesók, és befogadják Jézust. És mi történik? Jézus ott időzik náluk, s ezért elérkezik a főzés témája. A nőknél
2992# előbb-utóbb el szok' érkezni. A férfiaknál az evés ideje szokott elérkezni. Ez nagy különbség. S mi történik?
3003# Márta kimegy - most egy kicsit bővebben mondom a történetet - megy és pucolja a hagymát, vágja a répát, a
3014# többiről ne is ejtsünk szót. És mi történik? Egyszer csak dúlva-fúlva bemegy, és a Szentírás valami ilyesmit
3026# mond: "Mester! - most szó szerint idézem - Nem törődöl velem, hogy testvérem egyedül hagy fáradozni?" mondja
3037# Márta, a konyha és a szoba között. Mária meg ott ücsörög. M-hm, Jézussal beszélget, és gondolhatnánk, hogy a
3048# történet úgy folytatódik, hogy Jézus kicsit magára eszmél, "Jaj, bocsáss meg, Márta! Úgy el is felejtettem, hogy
3060# én lennék a Messiás, csak itt eldumcsiztuk az időt... és szinte te folytattad a megváltás művét a konyhában. de
3071# most, hogy öntudatra találtam ismét, kegyes közbenjárásod által, hát leszidom a Máriát. Hát Mária! Hát te ne
3083# hallgassál itt engem a lábaimnál üledezve, hanem mars ki a konyhába, segíts annak a rendes testvérednek, akinek
3094# egyáltalán nem kellett mondani, hogy vágja a répát, meg hámozza a hagymát! Mert az van olyan rendes, anélkül is
3106# csinálja." S tudjátok, hogy nem így történik? Hát naná! Hanem Jézus tovább lógálja a lábát - állítólag - és azt
3117# mondja: "Hát, Márta, Márta! A tesókád - nevezett Mária - a jobbik részt választotta, nem is veszíti el soha."
3129# Vége.
3129# A cselekmény csak a mi fantáziánkban bonyolódik tovább. Érdemes, és kíváncsi lennék, kinek hogy bonyolódik
3140# tovább a cselekmény. Hát, ha én ott egy olyan igazi Márta lennék, mondjuk azt mondanál: "Most már akkor kettővel
3152# jössz!" Fölcsapnám a belső főkönyvet, húznék egy jó nagy strigulát, Jézusnál is egyet, a tesónál már kettő
3163# lenne, Jézusnál egy. Szóval...
3166# Mit fejez ki ez a történet? A témánknál vagyok, azért mondom. A történet azt fejezi ki, hogy Márta az a valaki,
3178# aki a testvérét is, még Jézust is úgy látja, hogy ők az ő életének a részei. Ugye, hogy ő teszi a jót, csinálja
3189# a dolgát, vagy nem t'om mit, valami iparkodik, rendeskedik és a többi, és Jézus is, meg ez a Mária is, meg ki
3201# tudja még hányan nem főztek vele együtt... Ők mind az ő életének a részei, akik nem járulnak hozzá az ő
3211# nagyszerű életéhez. Mmm! Ezzel szemben a tesóka mit csinál? Nem csak annyit, hogy ott hallgatja Jézust, hanem
3223# rájön valamire. Hogy Jézus nem az én életemnek egy szereplője, egy része, most két óráig éppen szereplője, hanem
3234# én vagyok Jézus életének a része. Ez a jobbik rész. Isten nem az én életemnek egy része, hanem én így,
3245# szőröstül-bőröstül, 195... ez a magasság, 76... súly, 47... láb, én így, szőröstül-bőröstül, kockás ingestül,
3256# mindenféle hülyeségemmel együtt Isten életének a része vagyok. Ez az a jobbik rész, amire ha valaki egyszer
3267# rácsodálkozik, elveszíthetetlen. Ameddig rád nézek és azt mondom: "Legyél csak az én életem része! Gyerünk,
3279# gyerünk hagymát pucolni, répát egyelni!" addig állandóan, neked esetleg nincs kedved répát egyelni. De hogyha én
3290# vagyok Isten életének a része, nincs ebben mit elveszteni. Rájövök, hogy van egy elveszíthetetlen valami,
3301# valaki, mm... Ezért mondtam a 12. pontnál ezt, hogy kialakulhat egy spirituális meggyőződésem: "Isten életének a
3313# része vagyok." És ha megvan a 12 pont (Most nézem az időt, ú, van még 20 perc! Eddig valahogy olyan egész szépen
3325# alakul ez a mai előadás. Mmm! Ugye, egész pofás ma, egész pofás. Erre iszom. Nem hülyéskedek, nagyon
3335# megszomjaztam, mert itt füstöltetek nekem.)
3340# 
3340# Új téma jön. Azért, most tartunk egy kis szünetet. Most ha megvan a 12 pont, nem kell ilyen sorrendben,
3350# valahogy, valahogy, és valamennyire épek vagyunk, akkor elkezdünk mi is abban gondolkodni, mint egy jó király,
3360# hogy birodalmat kéne alapítani. Ha él bennünk egy picinyke királyfi, azzal a gondolattal áll elő: "Meg kéne
3371# alapítani azt a birodalmat, Öcsisajt!" S az Öcsisajt körbenéz, és azt mondja: "Na, akkor először is hol is
3381# kezdjük?" Kéne ide egy nő. Egy nő, ki állandó - ahogy Cseh Tamás is mondta volt. Kellene egy nő, ki állandó. Egy
3392# nő pedig a királykisasszony szavára fülelhet: "Kéne ide egy királynak való." Na most... Jó.
3401# S akkor elindulunk, hogy találjunk magunknak ilyen valakit, és most összeszedtem, assz'em 13 pont, hogy miért
3411# nem él kapcsolatban vagy tartós kapcsolatban az, aki nem él abban. Ne ámítsuk magunkat, hogy akkor ez így van és
3422# már megy is, mert éppen az a tapasztalatunk, hogy van, akinek megy, és van, akinek nem. Hogy nagyon sokan nem
3433# házasodnak meg. Most látjátok, van egy ilyen keresztény gondolkozásom - ez érthető azért - hogy ezalatt most nem
3444# azt értem, hogy "Ja, de élettársi kapcsolatban élnek.", hanem azt akarom ezzel mondani, hogy azt látjuk, hogy
3454# vannak valakik, akiknek valahogy már a kapcsolat sem könnyű. Annyira, hogy talán sosem történik meg velük.
3464# Sosincs egyetlen komoly kapcsolatuk sem, vagy van egy-egy próbálkozásuk, vagy van egy nagy csalódásuk és utána
3475# vége. Vagy, vagy, vagy... Nem él tartós kapcsolatban. Hogy ez miért lehet? Hát ne csak azon töprengjünk rögtön
3486# belevetve magunkat, hogy mi van azokkal, akik már élnek, és akkor ez így van meg úgy van... Először nézzük meg,
3497# hogy mi van azokkal, akik nem. És ez nem csak azokról szól, akik nem, hanem azokról is, akik igen is meg nem is.
3507# Néha igen, néha nem. Tehát ezek a történetek, ezek a szempontok, amiket szeretnék mondani. (12 vagy 13, de ha
3518# 13, akkor legyen 14, és a 13-at kihagyjuk - tartsuk tiszteletben mindenkinek az érzékenységét.) Ez azt jelenti,
3529# hogy többé-kevésbé mi is érintettek lehetünk bármelyik pontban. Legfeljebb kevésbé, ezért mi mondjuk
3538# valamennyire képesek vagyunk kapcsolatban lenni, valamennyire tudunk házasságban élni, de például nagyon sok
3549# nehézségünk van. Lehet, hogy valamelyik szempont ránk is érvényes, de talán nem annyira mélyen, hogy ez
3559# ellehetetlenített volna bennünket. Erről akarok beszélni.
3565# 
3565# Néhány hónappal ezelőtt jöttem rá, hogy nem látom ennek az irodalmát. Nincs irodalma, ezért össze-vissza
3572# irkáltam. Hát ha nincs irodalma, kénytelen voltam írni. Ezért aztán ez nem egy egységes szemléletmódból, vagy
3581# kidolgozott koncepcióból fog származni, egyszerűen csak fogtam, és elkezdtem írogatni, így. Nincs benne semmi
3589# rendkívüli, de így viszont megőrizkedtünk attól, hogy kizárólag valami egyoldalú nézőpontból lássuk ezt a
3597# kérdést. Sok hasznunk is van. Ez azt jelenti, hogy lehetséges, hogy a szempontok között átfedések vannak, nem
3605# tiszta kategóriák ezek. De minek kell mindig tiszta kategória! A lényeg, hogy valamit megértsünk. Úgyhogy akkor
3614# belecsapok.
3615# 
3615# Miért nem élünk kapcsolatban (13 pont)
3618# 1. Elszakíthatatlan és mást kizáró hűség a szülőkhöz, családhoz, vagy testvérekhez. Valaki úgy ott tud rekedni a
3627# saját családjánál, az eredeti családnál, hogy képtelen onnan eljönni, vagy kijönni. Talán ez az egyik
3635# legklasszikusabb. Nyilván nagyon látványos módja ennek az, amikor valaki egy egész életet végig él az
3644# anyukájával. Végig él az apukájával. Végig él a testvérével. Ugye, ott nagyon látványosan, fizikailag térben is
3653# nyilvánvaló, hogy nem jött el onnan, mert ténylegesen nem jött el, mert ott maradt, és oda megy vissza. Ez a
3662# leglátványosabb, de szó sincs arról, hogy csak a szüleink lehetnek ilyen személyek. Ugye, erről beszéltünk a
3671# testvér témánál? Hát szó sincs róla, hogy csak ez létezne, hogy egy fiú ottmarad az édesanyjánál. Nem csak ez
3680# létezik, hanem hány és hány olyan történetet tudok, csak óvatosan akarok ezekről beszélni, nem akarok senkit se
3689# bántani, vagy előhozni az ő történetét. Hogy valaki ottmarad a testvérével, vagy a testvérénél. Ugye, erről
3698# hoztunk is történetet. Egy ikerpár, ahol az egyik meg tud házasodni, a másik inkább kapcsolódik az
3706# ikertestvéréhez, aki meg tudott házasodni. De hát olyasmi is lehetséges, hogy a szülők annyira rettenetesen
3715# elhanyagolják a gyerekeket. Mi történik? A gyerekek összekapaszkodnak. Azt mondják: "Senki másunk nincs a
3723# világban, egymásnak vagyunk csak. Se apa, se anya rajtunk nem segít. Egymásnak vagyunk." És egymásnak lesznek
3732# mindenei. Olyan erős kötelék tud az lenni, két testvér között, hogy lehet hogy vannak kapcsolati próbálkozások,
3741# lehet hogy van szakítás, vagy kalandok, vagy ilyesmi... Lehet, hogy ő maga kifejezetten szeretne tartós
3750# kapcsolatot, és azt éli meg, hogy "valami" miatt nem megy. Valahogy mindig... és ha belemegyünk, és belenézünk,
3759# akkor kiderül, hogy mindig van egy pont, egy nagyon világos, de talán nem tudatos döntést hoz: "Inkább a
3768# testvérem, mint a leendő párom. Inkább az anyám, mint a leendő párom. Inkább az apám, mint a leendő párom.
3777# Inkább valaki más... mint a leendő párom." Ezt van, aki ki is mondja, van, aki nem, mindegy. Itt gyaníthatjuk
3786# nagyon azt, hogy valamiképpen az ő élettörténetében az autonómia valami miatt nem tud elégségesen, egészségesen
3795# kialakulni. Kötődés van, autonómia nincsen. Valószínű, hogy az autonómiának a kibontakozása adott esetben nagyon
3804# tartósan, vagy nagyon korai időszakban már sérül, ezért a személyiségnek egész mély rétegeiben van a sebződés,
3813# ami miatt nincs elég szabadság, nincs elég autonómia. Anélkül nehéz elindulni.
3820# 
3820# Ide tartozik az összes olyan eset, amiről talán négy évvel ezelőtt beszéltünk, a szülősítésről, emlékeztek
3829# talán. A szülősítés mindenféle esete. Valaki tartósan, gyerekként szülő szerepbe kerül. "Az alkoholista apámat
3839# mindig én viszem haza. - A kistesómért mindig én megyek el, és anyám azt mondja, kutya kötelességed hogy elhozd
3849# a kistestvéredet. - Látom, ahogy az apám veri az anyámat, és én megyek, majd én megvédem a kistesómat." A szülő
3860# szerep. "Majd én megyek, és... nem történhet veled semmi baj." Valaki tartósan szülő szerepbe került gyerekként.
3870# Elválik a férfi a nőtől, s akkor azt mondja az anya: "Te vagy csak nekem, édes fiam." Házastársi szerepbe kerül.
3880# Vagy szülő szerep, vagy házastársi szerep, vagy pedig gyerek szerep. Mikor a szülők azt mondják: "Te vagy csak
3890# nekünk." vagy "Ti vagytok csak nekünk." Kódolt üzenet: "Ne nőj föl soha!" Hát ha én vagyok anyám szeme fénye,
3900# én... Hogy tudok egy életre szólóan hűséges édesanyám szeme fénye maradni? Nem növök föl. Ott maradok neki,
3910# gyereknek. Lehet, hogy közben ez rettenetesen bosszant. Az is lehet, hogy kutya-macska viszony van már
3919# közöttünk, mert a lázadásig eljutok, de az autonómiáig nem. Ugye, aki lázad, még nem szabad. Mert aki lázad,
3929# árnyékként viszi magával azt, amitől lázad. Azt gondoljuk, a lázadó ember szabad - szó sincs róla. Mikor valaki
3939# azt mondja: "Én biztos, hogy nem leszek olyan, mint az apám." És megy, és azt mondja: szabad vagyok. És lehet,
3949# hogy tényleg nem olyan, mint az apja. Az apját, az apja egész élettörténetét árnyékként viszi magával. Nem
3959# szabad még tőle. Tehát a szülősítésnek minden esete. A szülősítés ugye mindig azt jelenti, hogy gyerekként
3969# kerültem szülő, házastárs, vagy pedig olyan gyerek szerepbe, hogy az volt a belső üzenet, hogy nem szabad
3979# fölnőnöd, és ezt a szerepet a szüleim kizsákmányolták. Ugye, mert az természetes, hogy mindegyikünk a családban
3989# tanulja a szülő szerepet. Ez egy teljesen egészséges, természetes dolog. De amikor a szüleink ezt
3998# kizsákmányolják - érthető talán, hogy mit jelent a kizsákmányolás. Ugye, mikor ránk bízzák azokat a pszichés és
4008# fizikai funkciókat, amelyeket nem nekünk kellene ellátni, s azt mondják: "Ez a te dolgod." Az a kizsákmányolás.
4018# A gyereknek egy valamihez biztos van joga: a gyerekkorhoz, hogy gyerek lehessen. A gyereknek joga van ahhoz,
4028# hogy gyerek lehessen. "Ha énnekem kell a te apád, anyád..." Ó, tehát ez azt jelenti, hogy a szülősítés minden
4038# esete lehet annyira mély, hogy az illető egy életen keresztül ott marad az anyukájánál, látszólag az anyukájától
4048# nem szakad el, valójában ő az anyukájának például az apukája. Hát ő gondoskodik róla. Ha megkérdezzük,
4057# tulajdonképpen, ha megkérdezlek: "Miért nem hagyod ott az édesanyád?" Azt mondja, hogy: "Hát egyre betegebb. Hát
4068# most még nagyon jól tartja magát, de hát egyre betegebb lesz, a kor az nem múlik el nyomtalanul... A
4077# legbiztosabb az, ha én ott vagyok." Hát akkor az anyukájának éppen az apukája. Erre mondta egy szakember, aki
4087# tudott ilyen, hogy mondjam, sokszor ilyen szarkasztikusan élesen fogalmazni, hogy hátha az segít a kliensének,
4097# azt mondta: "Elég hülye helyzet, ha a saját nagyapád vagy!" Mert éppen az történik.
4105# 
4105# Tehát az első pontba minden olyan cuccot értsünk bele, amikor valaki, autonómiája hiányában valami miatt úgy
4114# kötődik és kapcsolódik a szüleihez, vagy a testvéreihez, vagy valaki más személyhez, hogy attól nem képes
4123# elszakadni, és így marad egyedül, vagy valakivel. Oké. Ugye ide kellene értenünk még azt is (Jó, az első pontba
4133# belenyomtam aztán sok mindent!) hogy valaki a családi egyensúly fönntartásában játszik olyan kiemelkedő
4142# szerepet, hogy nem mondhatjuk azt, hogy az apa kapcsolata miatt, az anya kapcsolata miatt, a testvérével való
4151# kapcsolata miatt... Hát rendszerszemléletben gondolkozunk már hónapok óta, kicsit fárasztó, de azért... Ez azt
4161# jelenti, hogy "a család egysége miatt". Akkor nem egyetlen személy miatt reked ott, hanem a család harmónia... -
4171# nem is harmónia - egyensúlya miatt. Nyilvánvaló, hogyha én egy kulcsszerepbe kerültem a családban, akkor
4180# lehetséges például - Emlékeztek a két kislányra, akik asztmások? Cukorbetegek? Teljesen mindegy. Ott a nagyobbik
4190# kislány család-összetartó szerepben van. Hát ha én kilépek egy család-összetartó szerepből, lehet hogy sosem
4199# tudatosul, lehet hogy igen, hogy a szüleimnek a házassága addig tartott, ameddig én ott voltam, mert én tartom
4209# őket össze. Vagy mert én vagyok a békítő, én vagyok a puffer, én vagyok a megmentő... az egyensúlynak döntő
4218# eleme vagyok.
4220# 
4220# Van egy nagyon érdekes Ural-i mítosz. Az urali mítosz így szól. Mikor pszichoanalízisre jártam, akkor talált meg
4231# ez a mítosz, és egy ideig hordtam, mint egy ilyen gyógyító, szemfölnyitó mítoszt. Ez a Noé történetének egy
4242# parafrázisa. Noé összeszedi az összes állatot, hogy megmentse az emberiségnek a kincsét... Mi történik azonban a
4253# bárkával? Léket kap, s Noé fogja a fejét a mítosz szerint: "Aj! Mi lesz? Az összes állat odavész! Mit lehet
4264# ilyenkor csinálni?" Oda kvartyog a béka: "Ide figyelj, Noé! Majd én a fenekemet jól odadugom a lyukba, így
4275# odaülök, majd én odapöffeszkedem, jól fölfújom magam úgy, hogy kitöltsem a lyukat - Prrrff - és én megmentlek
4286# titeket." És így is történik, hogy az a kis rusnya varangybéka fölfújja magát a lyukban, s megmenti az egész
4297# állatvilágot.
4299# Ez egy nagyon izgalmas mítosz. Ne gondoljátok tovább, mint az én pszichoanalízisemnek egy érdekes történetét.
4310# Nem hinném, hogy jó következtetésekre jutnátok, szeretnélek megkímélni benneteket megkímélni a tévedésektől.
4321# Most képzeljük azt el, hogy valaki éppen a családmegmentő békadugó szerepében van. Hát ne is haragudjatok,
4332# jogos, ha 125-ször meggondolja, hogy a tengervizes fenekét kiemeli-e onnan a lyukból, vagy nem. Mert mi lesz az
4343# egész bárkával? Tehát az első pontba az is beletartozik, hogy valaki a család szempontjából egy olyan értékes
4354# szerepben van... Ennek a szerepnek persze van árnyéka is. Halljátok, a mítosz gyönyörű. Hogyan válhat valaki az
4366# egész állatvilág megmentőjévé? Hogy fölfuvalkodik. Képes, ugye? Látjátok az árnyékát? A mítosz nagyon gyógyító.
4377# Ííí! Kicsit fáj is, na mindegy. Ez egy nagyon izgalmas történet. Miről szól? Hogy először: "Hú, ez a béka, jaj
4388# de rendes a béka, hú de szép a béka, én is egy kicsit hadd legyek béka!" És akkor így kezdesz ráeszmélni, hogy
4400# mit is csinál a béka, hogy úgy megmentse az egész bárkát? - Fölfújja magát. Túl nagy az a szerep, kis béka,
4410# neked, túl nagy. Így sose leszel egyszerű kis béka. Hmm. Néha ki kell engedni a levegőt.
4420# 
4420# Hű, ezzel fejezem be. A béka kvartyogása legyen veletek! Hátha tudtok még ma este is valami jót tenni az
4432# emberiségért. Na, akkor köszönöm.
4436# Egy hirdetés. András megbízott, hogy feltétlenül hirdessem. December 4-én buli van, és hogy jómagam már alig várom.

Lejegyezte: Vinkó Zoltán Tamás