panorámakép

2009.04.14-masodpercjelolessel

A pálferi wikiből

0000# Isten hozott benneteket! Csak semmi pihenő! Igen, mert az van bennem, de jó lenne, ha be tudnánk fejezni ezt a
0022# nagy témát, és minden esélyünk megvan rá, hogyha képes vagyok a határokat tartani.
0036# Máris a témánkhoz érkeztünk, onnan indulunk ki, hogy mi az, ami segíthet bennünket abban, hogy ne a
0051# komplexusaink által, és azok által a személyes örökségek által meghatározottan éljünk vagy kelljen élnünk,
0067# aminek az árnyékát, sokszor nyomasztó terhét olyan nagyon tudjuk saját magunkon, az élettörténetünkön
0082# tapasztalni. Hogy ki tudunk-e valahogy mindabból nőni, ami a személyes életünket terheli vagy nehezíti, amit nem
0099# kaptunk meg, a sérelmeinkből, a fájdalmainkból, a hiányainkból és a többiből. Úgy is megfogalmazhatnánk, hogy mi
0116# az, ami az ént meg tudja erősíteni abban, hogy akármi is történt, tudjon és tanuljon meg élni, s a lehetőségeit
0133# kibontakoztatni. S ugye a férfisorsnak, a férfi életnek a különböző elemein keresztül gondolkodtunk el erről. S
0150# így jutottunk el oda, hogy mi az, ami a férfit meg tudja erősíteni abban, hogy ne komplexus által vezérelt
0166# életet éljen, hogy megszülessék. S ugye, ha egy férfi megszületik, akkor férfiként is megszületik, és hogy ott
0182# egy erős én is legyen, ami azonban nem azt jelenti, hogy az erős énből az következne, hogy egy önző dög. Akiben
0199# van erős én, annak már nem kell önzőnek lennie. Ez a király, de majd úgyis erről akarok beszélni.
0214# Így jutottunk el oda, ahogy Carl Gustav Jung, és nyomán Verena Kast mondja, hogy léteznek archetípusok, amelyek
0231# nem az egyéni életutunknak a párlataként, gyümölcseként, következményeként léteznek az emberi lélekben, hanem
0247# valami egyetemes, kollektív örökséget is hordoz minden egyes ember, mint ahogy biológiailag is hordozunk valami
0264# nagyon egyetemes és kollektív valamit, hát így az emberi lélek is ezt hordozza, és ennek a férfi felé nézve van
0281# négy őstípusa. Az archetípus nem egyszerűen csak valami kép itt bennünk, valami elképzelés, hanem abban egy
0297# egész életprogram benne van. A világhoz való viszonyulás benne van. ha valakit egy archetípus megragad és
0313# megérint, s ő átadja magát ennek az ősmintának, nevezzük inkább mintának, mert magatartásmód is van benne. Az
0329# életre való válaszreakció. 4 ilyet mondtunk, az egyik a király, a harcos, a mágus és a szerelmes. Mindegyikből
0346# elsöprő erő tud érkezni a férfiember számára, éppen ezért nagyon fontos, hogy legyen egy viszonylag erős énünk,
0363# aki magába tudja fogadni ezt az erős valamit, ami belőlünk fakad, de tudja saját magát meg is védeni tőle. És
0379# ráadásul egy olyan énre is szükség van, amely képes megtalálni azt, hogy ennek az ősképnek a pozitív, vagy a
0395# negatív oldala akar-e birtokba venni engem.
0402# Éppen tegnap voltam moziban, megnéztem a Halálos iramban 28 c. filmet, volt benne egy nagyon izgalmas mondat. Az
0419# öreg rendőrfőnök megkérdezi a fiatal rendőrt: "Mi választja el a jó rendőrt a bűnözőtől?"- "Egy rossz döntés."
0436# Ezt arra akartam példának hozni, hogy egy archetípusból nagyon nagy erő tud fakadni, azonban valakinek itt bent
0452# el kell döntenie, hogy ez az erő most milyen irányba menjen. Ez vagyok én, aki ezt eldöntöm. Hogy most Darth
0469# Vader vagy Luke Skywalker? Ez nagyon nem mindegy. S a kettő között egy nagyon meghatározó döntés a különbség.
0485# Mert erő van mind a kettőben. S akkor így beszéltünk a királyról. Az ismétlést most hagyjuk, csak annyit, hogy a
0502# király az, aki ismeri és tudja a rendet. A határokat megszabja. Tudja, hogy minek hol van ez eleje, a közepe és
0519# a vége. Meghatározza a határokat, tiszteli az időt, tudja, hogy van múlt, jelen és jövő. Hogy megszületett és
0535# meg fog halni. A király ezt nagyon jól tudja. A legfontosabb funkciója az, hogy normális. A királynak
0551# normálisnak kell lenni. A királynak nem kell agyon okosnak lenni. Élete végén, ha nem ölik meg, vagy nem áldozza
0568# az életét, egészen bölccsé válik. De úgy egyébként nem kell rendkívülinek lennie. Egészségesnek és normálisnak
0584# kell lennie, aki áll a lábán. Ez a király. Bennünk is.
0592# Ez, ami az ismétlés volt. Olvassak egy kis Hamvas Bélát? Természetesen Hamvas Bélát nem illusztrációnak szánjuk.
0609# ...
0610# A tavasz. Zeuszról elmélkedik. Zeusz az istenek irálya, egy ősképe, archetípusa a királynak. Azt mondja róla
0626# Hamvas Béla: "Zeusz nem teremtette a világot, született és ide született ebbe a világba, melynek rendjébe
0642# illeszkednie kellett." Attól ő Zeusz, hogy tudja, hogy ideszületett a világba, nem ő szülte, nem ő teremtette és
0659# bele kell illeszkednie a rendjébe. De attól király, hogy bele tud illeszkedni a világ rendjébe. "Ő is a
0674# világegyetem fia. Hatalmi ösztöne nincs. A világ nem az övé. A kozmosz adott rend, és senkinek sem birtoka.
0691# Zeusz nem világteremtő. A világnak nem birtokosa, a világot meg nem semmisítheti, uralma nem korlátlan. Lény, s
0707# van valamije, amije van minden lénynek. Sorsa. Isten, ezért minden lény között a legmagasabb rendű. A világ ura,
0724# de mint király, az, aki kormányoz földet, népet, amely előtte is volt, nagylelkűen, úgy, hogy engedi, legyen
0741# akkor is, amikor ő már nincs. Zeusz, az istenek és emberek apja a férfias teremtőerő legmagasabb
0755# megnyilatkozása. Ezzel az ember egyenesen belépett abba a meleg és termékeny világba, amelyben Zeusz a világ
0771# ura, a népek királya, s az élőlények nagy világában a családfő. Apai helyzete van. Nem azért, mert az
0787# élőlényeket ő nemzette, hanem azért, mert határtalan nemzőereje saját magának tudatában az élőket nem tudja
0803# másképpen látni, mint gyermekeinek. Zeusz az istenekre és emberekre apai szemmel néz, az apai szem jóságával,
0819# szigorával, engedékenységével, távlatával és melegszívűségével. De az apaságban legmélyebb nem a jóság vagy a
0836# szigor vagy a melegség. Az igazán apai a gyermek láttán való végtelen megnyugvás. Az ő teremtőerejének jele, s
0853# egyedül ő tudja a titkot, amelyből a gyerek élete kinőtt. Zeuszhoz képest minden más lény növendék, bimbó és
0869# rügy. Egyedül ő a kinyílt és megérett világ. A király. Az a viszony, amely vele lehetséges, az az érett és
0885# termékeny nemzőhöz való viszony lehet. Hozzá képest minden más lény éretlen. S ez a pillantás, amit ő az
0901# emberekre vet, a kimeríthetetlen férfias nemzőerő nyugalma. Mint a terebélyes tölgy borul a világ fölé, s azt az
0918# életet, amit a többiek oly kíváncsian és mohón élnek, ő ismeri és tudja. Mindenkit látott, amikor még sírdogált.
0934# Az érett férfi, akinek családjával szemben olyan mérhetetlen fölénye van, hogy lehetetlenség róla bosszút,
0950# irigységet, türelmetlenséget, indulatot föltételezni. Az ily nagy erő restell másképpen megmutatkozni, mint a
0967# gyöngédség alakjában. Ezért néz Zeusz az istenekre és emberekre mosollyal, derűvel és gyöngéden." (Hamvas Béla:
0984# Babérligetkönyv. Hexakümion)
0988# A király tudja bennünk és közvetíti is azt, hogy az élet élhető. Ahogy Eric Berne mondja: Az élet OK. Az élet
1004# rendben van. A király ezt nem tudja, hanem képviseli, közvetíti, hatalmas erővel ezt megjeleníti, de nem dumál
1021# (mint én). Egy királynak nem kell sokat beszélnie. Egy családfő, ha benne elég erős a király, akkor elég gyöngéd
1038# és elég erős ahhoz, hogy nem kell sokat szövegelnie. De mikor megszólal, arra érdemes odafigyelni. És a
1054# családtagjai tudják, hogy az apára most érdemes odafigyelni. Ahol az apát kiherélték, az rettenetes! Ott egy
1070# család nagyon könnyen sötétségbe borul. Tehát azt közvetíti, hogy az élet élhető.
1082# Gyerekek beszélgettek a halálról otthon. Összeült a család és beszélgetnek erről, mert meghalt az egyik
1098# nagymama. S akkor a gyerek a következőt kérdezi: "Mondd csak, anya, te is meg fogsz halni?" Anyuka azt mondja:
1114# "Meg fogok." A gyerek egyre kényelmetlenebbül érezte magát, gondolta, egy esély még van. "És az apa, az apa is
1131# meghal?" "Hát bizony, az apa is meghal." A gyerek nagyon-nagyon gondolkodott és a következőt kérdezte: "Anya,
1147# Feri atya is meghal?" Ez egy 7 éves kisfiú! "Igen, Feri atya is meghal." Na, akkor ennek fele se tréfa!
1163# Nyilvánvalóan nem rólam van szó. Szimbolikus. Azonban ha a férfi azt tudja mondani, hogy "igen, kisfiam, meg
1179# fogunk halni" s közben árad belőle az, hogy és azért nagyon érdemes élni, akkor a gyerek a helyére kerül, s azt
1196# mondja, hogy jó, hát akkor nem kell ettől félni. Az szinte a legrettenetesebb félelem, mikor valaki a haláltól
1213# fél. A halállal kapcsolatos szorongás szinte teljesen el tudja az ember életkedvét venni. Élettelenné tesz
1229# bennünket. Nem elég, hogy az anya közvetíti azt, hogy "gyere, édes kisfam, adok két puszit a bibidre", kell egy
1246# apa, aki azt mondja, hogy "igen, akkor is meg fogsz halni, ha anyád ad 25 csókot a 26 bibidre, akkor is
1261# meghalsz, édes fiam, de ez rendben van." Hogy erre mennyire szükségük van! S mikor ez rendben van, akkor
1277# megnyugszunk. Van gyerekkorból élményetek, hogyan vártuk, hogy csinálunk valamit, s az apánk azt mondja, hogy ez
1294# jó. Hogy micsoda erő van abban! És hogy micsoda erő van abban, hogy a fiúnak akkor nem kell tovább gondolkodnia!
1311# De nagy dolog az, ha az apa és a fia között valódi kapcsolat van, s mikor a fiú azt hallja az apától: "Fiam, ez
1328# meg van csinálva!" Akkor a fiú az egészet hagyja, nincs kétely, nem kell szorongani, igaza van-e az apámnak,
1344# vagy nincs igaza az apámnak, mert anyám néha azt mondta, hogy apám egy tökfilkó... Ez rettenetes! Ahogy a nők
1360# nagyon sokféleképpen lenyisszantják a férfi heréjét. Ez rettenetes! Egy kisfiúnak szüksége van arra, hogyha az
1377# apa azt mondja, hogy ez rendben van, akkor tudhassa, hogy az rendben van. Cseh Lászlót kérdezték az olimpia
1393# után, hogy a sikereiben milyen jelentősége van az edzőnek. A következőt mondta: "Az edzőnek nagyon nagy szerepe
1410# van, mert edzünk, és alapozunk, és úszunk annyit, hogy majd' beledöglünk, és ha az edző azt mondja, hogy ezt
1426# most 1.25-ön belül kell leúszni, és leúszom 1:24:99-re, akkor rendben van. Az edzőnek óriási szerepe van, kivéve
1443# az utolsó néhány napot. Ott már nagyon fontos, hogy hogy érzem magam.
1454# A ministráns gyerekeken látom - óriási dolog nekik ministrálni. A rend. A leglehetetlenebb kisfiú is, mikor
1470# ministrál, akkor próbálja nagyon korrektül csinálni. S mikor lejövünk a sekrestyébe, akkor egy valódi kisfiúnak
1487# nem elég az, hogy jaj, azért jó volt, annyira örülök, hogy vállalkoztál a ministrálásra! Ezt mondja az anyukája.
1504# de nem ezt várja a férfitől! Hanem: "Nézd, nagyon jól csináltál mindent, AZ nem úgy volt, ahogy kellett volna."
1520# S akkor következő vasárnapig "az nem igaz, hogy nem mutatom meg." Ha csak az előbbit mondom nekik, kimegy a vér
1537# az arcukból.
1539# 50 éves kor fölött születik a király, amikor már van annyi élettapasztalat, hogy abból valami ki tud
1554# kristályosodni.
1556# Véget ért a húsvéti liturgia, ültünk a sekrestyében, pár szót váltottunk, hogy mi az, ami nagyon jól sikerült,
1573# mi az, amit másképpen kell csinálni. Egyszer csak valaki megszólal: "Tudod, Feri, arra jutottam, hogy az emberek
1590# többsége középszerű, de azt nagyon jól csinálja." Hozzátett egy másikat: "Ezért tiszteljük érte" Egy király
1606# beszél így. Szükség van egy-két hadvezérre, egy-két feltalálóra, egy-két olimpiai bajnokra, egyébként meg
1622# tiszteljük azt, hogy.. S akkor a világnak a rendje megvan. Egy ilyen mondatot 50 fölött mond ki valaki.
1637# A király egyszerűen hisz, de biztosan. A király nem kell, hogy zseni legyen, A hitben nem bajnok. Egyszerűen
1654# hisz, de nagyon biztosan. Placid atya, mondok történetet róla. 93 éves, 10 év Gulag. Mondja: "Bencés szerzetes
1670# vagyok. (zseniális, olvassátok el a könyvét, a hit pajzsa, azt hiszem, ez a címe) Pontosan tudtam, hogy bencés
1687# szerzetesként az a dolgom, hogy engedelmeskedjek a főapátnak. ha a pannonhalmi főapát azt mondja, hogy ezt kell
1704# csinálnod, fiam, akkor az Isten akaratát teszem". Mindaddig, amíg el nem viszik az Andrássy út 60-ba. "Ott ülök,
1721# s azt mondom magamban, hát nem a főapát nevezett ide ki! Neki ez egy komoly dilemma, akkor hogy fogja ott az
1737# Isten akaratát tenni? Miután reverendában vitték be, neki kellett wc-t pucolni. Ahogy pucolja a wc-r, megy a
1753# siralomházba is. Ott magyar népdalok dallamára elénekelgette, hogy római katolikus apa, és hogy feloldozza őket,
1770# ha megbánják a bűneiket. Telnek a napok, még mindig azon tűnődik, hogy mi az Isten akarata. Egyszer csak
1786# találkozik valakivel, aki ott volt a siralomházban. "te voltál az, ki ott énekeltél?" "El sem tudod képzelni,
1803# hogy az micsoda erőt jelentett ott nekünk, hogy feloldozlak a bűneinktől." Erre azt mondja: "Aha. Akkor az Isten
1820# küld engem a Gulagra. Minden rendben van." 10 év sitty-sutty.
1829# A király ilyen. Ez a mondat elég neki 10 éven át a Gulagon. Ez az, ami a királyra jellemző.
1842# Megáldja a fiait. Áldást ad. A rossz király átkot szór. Hány és hány apa, mikor azt gondolja, hogy most apai
1859# szerepében van, egyszerűen csak szidalmazza a családját. Az az átoknak egy modern formája. A jó apa áldást oszt
1876# és áldást ad.
1878# Szent Ferencről van egy nagyon megrázó történet, hogy az apja állandóan átkozta őt. Rettenetes viszonyban volt
1894# az apukájával, és nagyon félt is tőle. Egyszer koldusként, szerzetesként visszament a városkájába, és
1909# rettenetesen félt attól, hogy nem fogja tudni elviselni azt, ahogy az apja, ha meglátja őt, majd kijön és
1925# mindenféle piszokságot fog neki kiabálni. Ezért megkérte az egyik rendtársát, hogy kísérje őt el. Majd menjen a
1942# másik oldalra, ne oda, ahol az apja szidalmait és átkát hallja, s minél inkább szidja őt az apja, annál inkább a
1959# másik fülébe mondja azt, hogy "te derék és jóravaló ifjú vagy". Egy király hisz így. Végtelenül egyszerűen.
1975# Tudjátok, nem is akart regulát írni.
1981# A király meg tudja mutatni, hogy a férfiasság több, mint macsónak lenni. Értelmet ad a férfiasságnak. Egy nagyon
1998# eredeti gondolatot olvastam: A macsó attól macsó, hogy van mellette, előtte, mögötte egy nagy anya. Ezt
2013# tudjátok, hogy így van, ezekben a kultúrákban olyan nagy anya van, hogy az hihetetlen. Nagyon nagy anyák és
2029# macsó pasik. Ez egy kultúra. A mi világunkban tulajdonképpen már macsók sincsenek, mert igazán nagy anyák
2045# sincsenek. Már csak pszeudo-macsók léteznek. A pszeudo-macsó az a kiábrándult nő bosszúja a férfin.
2060# Képes mások szükségleteit kielégíteni, tud táplálni másokat. A valódi király igazán termékeny. Rettenetes, ha a
2077# termékenységet és az életadást ma már kizárólag a nőhöz kötjük. Ha a férfinek a nemzőképességét, életerejét,
2093# azt, hogy életet ad, ennek az értéke elvész. Annak a felelősségével meg következményével együtt, persze. Tehát
2110# látni a férfit, ahogy gondoskodik és életet ad. Azt gondolom, ez régen egyszerűbb volt. mert akkor a férfi
2126# véresen, csapzottan a társaival megjött és húzta maga után a megölt mamutot. Akkor a nő is pontosan látta,hogy a
2143# pasi aznap dolgozott. Nehéz, a férfiaknak nagyon nehéz, Ha egy nő belemegy abba, hogy... A nőben is ott van ez a
2160# király. Ha a nőben nem elég kimunkált ez a király, néha egy-egy fontos mondatot nem tud szólni a nőnek, akkor a
2177# nő elveszti a talajt a lába alól, s akkor elkezd mondani olyanokat, hogy a férfiakra nincs is szükség. Ez ma
2193# nagyon trendi. Tulajdonképpen a férfiakra nincs szükség, mi is pontosan ugyanúgy mindent meg tudunk tenni, és
2209# tudunk ugyanannyi pénzt keresni... Ó, jaj! Ez benneteket, nőket is tönkretesz.
2221# Bővében van az erőnek és hatalomnak, ezért nem kell vele élnie. Egy jó király sosem él vissza az erejével és a
2238# hatalmával, szinte nem is látni, hogy mikor él azzal az erővel és hatalommal, amivel van. Mert azt tudja szinte
2255# egészen észrevétlenül is tenni. Az álkirály mindig él a hatalmával, mert meg akar fosztani másokat a
2270# hatalmuktól.
2272# Most még egy-két finomság és érdekesség, aztán jön a harcos.
2281# A király természetesen nem tud megállni magában. Ha a király csak magában van, és azt gondolja, hogy megy neki
2297# egyedül is, akkor biztos, hogy rossz király. A királynak szüksége van a szerelmesre, mert ha nincsen szerelmes,
2314# akkor élettelen a birodalma. Nincs benne élet, nincs benne semmi szépség. csak rend. Szüksége van a harcosra,
2331# mert a király az, aki meghúzza a birodalom határait, de a harcos védi azt meg. A legzseniálisabb király is lehet
2347# valaki, pontosan meg tudja mondani, hogy ennek így kell lenni, s nincs benne harcos, aki azt végrehajtja. Ugye
2364# ez az, amit úgy szoktatok mondani, hogy "olyan pontosan tudom, hogy mit kellene tenni és képtelen vagyok rá!"
2381# Akaratgyengeségem van. Ez azt jelenti, hogy a király meghúzta a határt, nincsen harcos, aki a határt őrzi és
2397# tartja. Fönntartja és megtartja. Nem elég tehát a király, a királynak óriási szüksége van a harcosra. Nem a
2413# királynak kell harcolnia, a harcosnak kell harcolnia.
2421# És leginkább és elsősorban kire is van szüksége a királynak? A mágusra. Mert a király nem kell, hogy zseni
2437# legyen, tenyeres-talpas, áll a földön, összeköt, határokat kijelöli, nem zseni, ezért a királyt is át lehet
2453# vágni. Ha az Ószövetséget ebből a szempontból olvassuk, akkor azt látjuk, hogy a királyok állandóan elszállnak.
2470# A legjobb királyok is. Tulajdonképpen az ószövetségben egyetlen igazán mintaértékű király sincs. Dávid, akit az
2487# ószövetségi nép a királyok királyának tartott, hát amennyi bűnt elkövetett, annak a negyede is sok! Nem véletlen
2504# az, hogy Jézusról beszélünk úgy, hogy a királyoknak a királya. Szóval, ha az Ószövetségben megnézzük a
2519# királyokat, kikre szorulnak rá a legjobban? A prófétára. A próféta testesíti meg az ószövetségben a mágust.
2535# Odamegy Náthán Dávid királyhoz, s azt mondja: "Idefigyelj, Dávid! Amit tettél, arcátlan, utolsó gazemberség!" A
2552# mágus az, aki beolvas. A rossz királyt arról ismerjük meg, hogy a birodalmában a mágusokat kiirtja. Nagy Heródes
2569# arra készült, hogy kinyírja a napkeleti bölcseket. Amikor a király elhallgattatja a valódi prófétákat, akkor
2585# bevezetik a prófétaság intézményét. Ennek az intézménye a mai korban tulajdonképpen a sajtóval egyezik meg,
2602# vagyis hogy királyhoz hű sajtóorgánummá teszik a prófétaság intézményét. A hivatásos próféta elég ügyes és okos
2618# ahhoz, hogy tudja, hogy a király mit akar hallani. Ezért aztán, mikor egy nehéz élethelyzet van, meghívják a
2635# hivatásos prófétát,és ő azt mondja, "király, te vagy a legbölcsebb és legokosabb, minden úgy lesz jól, ahogy te
2651# mondtad." Ismerjük ezt, ugye?
2656# Tehát a királynak nagyon nagy szüksége van a mágusra. Mondjátok meg nekem, hogy egy családban ki szokott lenni a
2673# mágus? A kamasz, aki beolvas.. Ez jó! ... Nagypapa.. Ő inkább az igazi király. ...Kicsi gyerek -igen, néha...
2689# Akármilyen furcsán is hangzik, de az asszony! "te, drágám, biztos, hogy jó ötlet, hogy.." Ha egy férfi nem tud
2706# néha nagyon hallgatni a feleségére, jaj neki! Meg a családjának! A nő néha olyan zseniálisan tudja a férfit
2722# helyrerakni, mint ahogy fordítva is. Más a dinamikája, de ha egy családban ténylegesen tud ebből a királyi
2738# erőből családfenntartó, gondoskodó, rendet teremtő, biztonságot adó férfi lenni a családfő, akkor nagyon
2754# rászorul a feleségére. Hogy az néha kedvesen megsimogassa, és azt mondja, "de drágám, ezt hagyjuk abba, ez egy
2770# marhaság" vagy "nem látod, már régen el kellene engedned a nagylányodat a buliba! Hagyd már abba ezt a
2786# keménykedést!"
2788# A jó király oda tudja adni magát a népének. Képes odaadni magát. Emlékeztek, az angol királynővel kapcsolatban
2805# mondtuk ezt, hogy nagyon kritizálták őt, mikor természeti katasztrófa meg ilyesmik voltak, hogy nincs a népével.
2822# Az 'oda tudja adni magát' az mit is jelent? Ha valakiben helyén van a király, családot akar alapítani. Akkor 33
2838# évesen nem kalandtúrára akar menni! Családot alapít, meg akarja alkotni a maga kis királyságát. A szónak jó
2855# értelmében, abban a szellemben, ahogy erről eddig beszéltünk. Családot akar alapítani. Gondoskodni akar egy
2871# nőről. Gondoskodni akar a gyerekekről. Együtt a feleségével akarja szeretni a gyerekeket. Ha valakiben a király
2887# a helyén van, akkor ez ilyen egyszerű. Ezért van az, hogy a király rettenetes válságba jutott a férfilélekben..
2904# mert kasztráltuk a férfiakat, a férjeket és apákat, el is lehetetlenültek, el is lehetetlenítettük őket, és
2920# ezért a kisfiú felnő, és nem akar családot alapítani. A ma férfijai semmit sem akarnak alapítani! Akiben a
2936# király a helyén van, házat akar építeni.
2943# Kultúrkereszténységünkben a papot nagyon király-figurának óhajtjuk. Ha a pap semmi mást nem hordoz, hanem már 24
2959# évesen, amikor fölszentelik... Ha egy papban semmi más nincs, se mágus, se harcos, se szerelmes, csak egy ilyen
2976# félresikerült király, akkor milyen lesz az? Hivatalnok. Ebből áll elő a hivatalnok-pap. Őrzi a rendet, mindig,
2993# mintha skatulyából húzták volna elő. A pap tényleg hivatalnok is, őrzi a rendet. Ez rendben van. De ha csak ez
3010# van... ha túlságosan is egy ilyen apa-királyfigurát képzelünk és várunk el a paptól, s ami tulajdonképpen a
3026# legnagyobb ellentmondás, hogy szinte teljesen kiszorult belőle a mágus. Szinte alig maradt benne valami. A
3042# papban! Ez óriási kérdéseket vet föl. Majd mikor a mágusról beszélek, ezt bővebben ki akarom fejteni. Ugyanis ha
3059# 50 éves kor fölött születik a király, hogy lenne elvárható egy 30-40 éves embertől? Hát nem tud még az lenni!
3075# Még tombol benne a szerelmes, még dúl benne a harcos, és akkor föl kell vennie egy szerepet, hogy ő a király.
3092# Ebből nagyon sok feszültség fakad. De ez egy oda-vissza játék. Vannak nagyon irreális elvárások, s maga a pap is
3109# elvárhatja magától azt, hogy.. Ebből mi következik? Egy lehetetlen helyzetnek nem lehet megfelelni, marad egy
3125# szerep. Egy reverenda. Egy fekete ruha, előírás szerinti cselekvésmód, előírás szerinti gondolkodásmód, és
3141# ennyi. Tisztességes hivatalnok. A papból. Ez rettenetes.
3150# 
3150# Hamvas Béla, még mindig Zeuszról. "Zeusz az egyedüli lény, aki nem lázad. Nem azért nem, mert a világot ő
3162# teremtette, s a törvényeket, melyek a világot kormányozzák, ő gondolta ki. Az alkotmányt készen találta. De az
3176# egyedüli lény, aki a világalakotmányt, így, ahogyan van, minden változtatás nélkül, és éppen ezért minden
3188# ellenszegülés nélkül elfogadta.
3192# Ez a király. Miért? Mert egyedül benne olyan teljes az élet, amely mindennek örülni tud. A legnagyobb erő és a
3206# legnagyobb tudás a világot, úgy, ahogy van, elfogadni, és az életnek föltétel nélkül, mindig és maradéktalanul
3219# örülni. Ez Zeusz olimposzi természete. Zeusz legyőzte a titánokat a lázadókat, és önmagában legyőzte a lázadót.
3232# mert a legnagyobb erő nem a harc, a küzdelem, a lázadás és a hősiesség, hanem a derű. Csak a derű teheti meg
3246# azt, hogy nem lázad. csak a derű az az erő, amely fogva tartja a világ örök és meg nem változtatható rendje
3259# ellen való fölkelést. meg tudja fékezni az ellentmondást. Az élet nem azért van, hogy ellentmondjanak, hogy vele
3272# megváltoztassák a világot, legyőzzék és harcoljanak vele, hanem hogy éljék. A teljes élet pedig öröm. A
3285# legmagasabb élet nem a hatalom, hanem a derű. Zeusz Olymposz magasságában nem hatalmánál fogva ül, hanem azért,
3298# mert ő a legerősebb. Ez az erő pedig: a világnak derülten úgy örülni, ahogy mindig volt és lesz. A
3310# világkormányzás logikájának végső értelme az, hogy mindez, mint legmagasabb erő és feszültség van jelen. A
3323# világot Zeusz nem azzal kormányozza, hogy kívülről beleavatkozik és irányítja, hanem úgy, hogy a középpontból
3336# kilép, mint az élet tüzének az őre. Az erő itt a legbelső magjáig minden. Annyira erő, hogy csúcsponton áll. És
3350# már kiderül, megvilágosodik, letisztul, meghiggad, vagyis derűvé válik."
3358# Ez a bennünk élő király archetípusa! Azért Hamvas Béla tudott valamicskét erről!
3368# Nézzük a harcost! A királyt koronával a fején ábrázoljuk, kezében jogar, országalma. Tudjátok, mit mondanak,
3381# hogy valóban mi az eredete a jogarnak meg az országalmának?
3389# Kiábrándító lesz. Pedig az eddig
3397# elmondottakból, főleg Hamvas Béla, kikövetkeztető. Az alma a heréket, a jogar a péniszt jelképezi. Kezében van a
3426# férfinek a termékeny, megtermékenyítő ereje. Látom, nem tetszik sokaknak. Kicsit fennköltebb jobban esne. Hát
3454# tudjátok, most ellentmondok. De nagy dolog az, ha a férfi tud a heréjével és a péniszével mit kezdeni! Ebben a
3483# világban sokkal kevesebb szenvedés lenne, ha a férfi a férfierejével tudna bánni. Nem volna szabad ezt
3509# lebecsülni.
3512# Mivel ábrázoljuk a harcost? Karddal. De mire való a harcos kezében a kard? A király akkor jó király, ha a
3539# hatalmával szinte nem is él, hanem derűsen beleilleszkedik a világ rendjébe és azt fönntartja. Mire való a kard?
3568# Nem arra, hogy öljön vele, hanem hogy dolgokat szétválasszon. A harcos kezében a kard arra való, hogy
3594# szétválasszon. Hogy azt mondja: idáig tart a birodalom, s ezt én itt megvédem. Idáig jöhetsz, s innentől fogva
3623# halál fia vagy, oda nem jössz be!
3631# A szétválasztásnak a képessége (distinctio). Azt mondja a régi magyar bölcsesség, hogy aki képes jól
3657# disztingválni, megkülönböztetni, az belépett a bölcsesség világába. Ugye ezért beszéltünk nagyon sokat arról,
3685# hogy az életednek egy kérdése sürgős vagy fontos. Nagyon egyszerű. Ha van benned harcos: ez sürgős; az fontos.
3714# Utána máris lehet tudni, hogy hogy élünk ezzel. De kell, hogy valaki a kardjával azt kettészelje, s azt mondja,
3743# ez ide, az oda! És utána azt ott megőrzi. Te innen nem mész át oda, mit képzelsz! Ez a férfierőnek, férfi
3770# archetípusnak egy hihetetlen fontos eleme. Megkülönböztetni a nem fontosat a fontostól. Ismertek olyan
3796# férfiakat? Locsognak, fecsegnek. 1 óra 15 perc is sokszor kevés nekik, hogy egyszerű dolgokat elmondjanak.
3824# Áradnak és hömpölyögnek, nincsen tisztességes part jobbról, balról. Esnek szét. A harcos azt mondja: az fontos,
3853# az nem fontos. Ezért nem halunk meg, azért meg meghalunk. Ezt nyugodtan el lehet engedni. Ezt most nem kell
3880# elmondani. Ezt muszáj elmondani. A harcos meg tudja különböztetni, mi fontos, mi lényeges. Ezért azt tudja
3908# mondani: Na, ez az, amiből nem adunk. Ebből nem engedünk. nem lehetséges az, hogy én ebből engedjek. Itt
3935# legföljebb a testemen keresztül. Ez a harcos. Enélkül nyaklunk-nyeklünk, teljesen szétesik az élet. Olyan
3962# puhányok leszünk!
3966# A harcos az, aki tud izzadni. Nagyon nagy dolog, egy férfinak kell tudnia izzadni! Mikor állsz egy edzés után
3995# remegő lábbal a zuhany alatt. Remegsz, annyira elfáradtál. Ez ez! Amikor tudtál úgy dolgozni, hogy majd'
4022# belepusztultál! Reggel, mikor kel föl a nap, nekiállni alapot ásni. Egyszer muszáj, hogy építsetek egy házat!
4050# Nem biztos, hogy a sajátotokét. Bölcs ember először a másik házát építi. Elkezdesz valamit csinálni, csinálod, s
4079# nem is gondoltad volna, hogy képes vagy rá. Muszáj egy férfinek megélnie azt, hogy elkezd valamiért harcolni...
4108# Hogy tudtam ezt megcsinálni? Többet nem lennék rá képes! Ez az élmény kell! Vegyétek ezt elő, férfitársaim!
4135# (sztori arról, hogy 24 óra alatt hogy nyomott le 400 km-t biciklin, s utána misézett reggel nyolckor)
4162# A harcos, aki rájön, hogy maga sem gondolta volna, de meg tudja csinálni. De nem az én erejéből megy az!

Lejegyezte: H. E.