panorámakép

2009.04.21-masodpercjelolessel

A pálferi wikiből

0000# Isten hozott benneteket! Nagyon köszöntök mindenkit!
0008# Belevágunk, mint a harcos, hiszen erről beszélünk. Egész évben azt kerestük és kutattuk, hogy hogyan tudunk
0026# valódi, mély emberi kapcsolatokra alkalmassá válni, és aztán ezekben élni, hogyan tudunk a szó legszebb és
0044# legteljesebb értelmében megszületni még a halálunk előtt, és hogyan tudunk valami hiteles, mély spiritualitásra
0063# is elérkezni, annak a forrását saját magunkban fölismerni. Ez volt a témánk, s így jutottunk el oda, hogy van-e
0081# valami olyan jellegű erőforrásunk, amely a lélekben adva van, de amely túlmutat, vagy megelőzi a személyes és
0099# nagyon egyedi élettörténetünket, és az abból fakadó mindenféle tapasztalatainkat, örökségeinket. Így jutottunk
0118# el oda, hogy Jung, Verena Kast és Richard Rohr nyomán beszéljünk arról, hogy van bennünk valami, amit így
0136# nevezhetnénk meg, hogy archetípusok, ősképek, és megpróbáltuk leírni, hogy a férfinek milyen archetípusai
0153# vannak. Négyre találtunk. Ezek nem személyes és egyedi belső tartalmai az emberi léleknek, hanem egyetemesek,
0171# kollektívek. Nagyon sok ezer évből és évvel ezelőttről indul, hogy ez bennünk kialakul és hordozzuk, s ebben
0190# nagyon nagy erőforrásaink vannak, amelyek az ént meg tudják erősíteni, a tartalmuk be tud oda áramlani, s
0207# személyes és egyedi élettörténetünk és sebzettségeink mellett is nagyon sajátos erőforrást tud jelenteni. Három
0226# kitételt tettünk, amit nem ismétlek el; hogy megvan ugye a rossz oldala, máris kezdem mondani. Nemcsak 4 pusztán
0245# világos és pozitív tartalommal bíró archetípus, dehogyis! Minden archetípusnak, amely magatartásmódot,
0262# válaszreakciót kérdésekre foglal magába, valamiféle életstratégiát, életlátást és cselekvésmódot, megvan az
0280# árnyéka. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mit engedünk be az énbe!
0291# Eljutottunk a másodikig, ez a harcosnak az archetípusa, és ezzel kapcsolatban csak néhány mondatot szóltunk
0309# eddig. Rögtön mondhatjuk azt, hogy a harcossal kapcsolatban az egyházi közgondolkodásnak egy sajátos viszonya
0327# alakult ki azért, mert a harcosnak az árnyéka olyan nagy, hogy nagyon sokan, főleg a megfeszített Krisztusra
0345# tekintve, vagy rá hivatkozva a harcossal szemben nagy fönntartásokkal élnek. Mert mintha Jézus életformájának az
0364# ellentétét mutatná. Ez azt fogja akkor előidézni, hogy a bennünk élő harcosnak a pozitív oldalát, a világos
0382# oldalát nem tudjuk integrálni a személyiségünkbe. Az énbe nem tudnak ezek a tartalmak kellő erővel és
0399# egyértelműséggel benne lenni, ha a harcossal úgy, ahogy van, ellenérzésünk van, és azt eltávolítjuk magunktól.
0417# Az első pont így szólt, hogy a harcos az, akinek kard van a kezében. A harcos az a valaki, aki képes
0434# szétválasztani, képes megkülönböztetni. Nemcsak a jót a rossztól, hanem meg tudja különböztetni azt, hogy mi az,
0453# amiért érdemes harcolni, s mi az, amiért nem. Hogy mi fontos és mi nem fontos. Mi lényeges és lényegtelen, mi
0471# fontos, mi lényeges. Tehát a harcos az a valaki, aki képes nagyon pontosan megkülönböztetni, de képes a
0489# megkülönböztetés nyomán megállni és azt mondani, hogy ez most eddig tart. A király az, aki meghúzza a birodalom
0507# határait, a harcos az, aki megvédi. És itt máris, segítő foglalkozású társaim, biztos sokan vagytok,
0524# pedagógusok, szociális munkások, nagyon nagy kérdés, hogy a harcossal milyen viszonyban álltok. Oly sok
0541# élményemet tudnám elmondani, hogy a bennem élő király nagyon pontosan meghúzza a határt és azt mondja: egy óra.
0560# Ennyi időm van valakivel beszélgetni. Már csak azért is, mert utána rögtön jön valaki, aztán megint és megint, s
0579# ha elkezdek csúszni, akkor az egész napomon végignyomom ezt a csúszást. Hiába mondja meg a király, hogy hol a
0597# határ, ha a bennem élő harcos épp csak úgy finoman próbál jelentkezni, s én lenyomom nagy együttérzésemben:
0615# "Hogy szólhatsz most! Nem látod, hogy milyen fontos dolgokat mond! Hogy még mennyire benne van?" S elkezdek
0633# szorongani, hogy mikor fogja befejezni. "Tényleg nekem kéne szólni, hogy vége van? Hát nem igaz, hogy nem ismeri
0652# az órát?! Hát megbeszéltük, hogy egy óra!" Hány évembe telt, míg a bennem lévő harcossal eljutottam oda, hogy
0670# azt tudom mondani, miközben te nagyon benne vagy, hogy az egy óra letelt. Mivel együttérzéssel vagyok itt, azzal
0689# is együtt érző vagyok, hogy neked ez fáj, szomorú vagy, csalódott, de akkor is lejárt. Ez nem azt jelenti, hogy
0707# brutálisan a mondat közepén fölpattanok. Nem mindig. Vannak olyanok, akikben az önmérséklet vagy az önkontroll,
0726# vagy az a belső harcos oly mértékben nem működik, hogy ténylegesen szinte ki kell őt dobni. Ezt is meg kell
0744# tanulni. Mondom, hogy idő van, kétszer, háromszor, utána nincs mese, föl kell állni. Ha valakivel nagyon-nagyon
0762# nehéz, akkor fölállok és el is indulok. Nagyon jó, a szobámból nyílik a WC, oda szoktam menekülni. Ez azért
0780# szokott hatni. Olyan ritkán volt, hogy én kimegyek a szobából, és az illető bent marad.
0795# Csak azért akartam elmondani, ugye van élményünk erről a legegyszerűbb dologról? Hogy valakivel találkozol az
0813# utcán. Gondolom, olyan is volt, hogy nem tudtál elmenni tőle. Szóval lehetetlen, hogy ne legyen olyan élményünk,
0832# hogy találkozol valakivel az utcán, és már késésben vagy, és képtelen vagy azt mondani... Ismerős ez? A harcos
0851# fuldokol benned. Jönne, a kardját szeretné fölemelni már! Nem azért, hogy az ismerősödet leszúrja, hanem hogy te
0869# mehess tovább. Tehát a harcos az, aki képes megkülönböztetni, szétválasztani, a határokat megőrizni és
0886# megtartani és megvédeni.
0890# Ő tartja be az időt.
0894# A harcosnak szüksége van a jó célra, különben nem tud mire irányulni. A harcosnak ezért szoros kapcsolatot kell
0912# tartania a királlyal, mert a király mondja meg azt, hogy itt a határ, kedves szamuráj, most őket meg kell
0930# védeni. Erről jut eszembe, lehet gyakorolni a harcos alapállását. A király alapállás az, ezt meg lehet érezni a
0949# testünkben, kis terpeszbe állsz és megkeresed azt az állást, amiben a lehető legstabilabban és biztonságosabban
0967# állsz. Átéled, hogy most teljes súlyoddal a földön tudsz állni. Nem feszülsz meg sehol, hanem egyszerűen csak
0986# így állsz. Ez a királynak az alapállása. Ezt lehet gyakorolni. Szoktam. Reggel van egy-két gyakorlat, amit
1003# megcsinálok, szavak nélkül van. A király alapállását mindenképpen fölveszem. Ebben egy picit időzni kell azért,
1022# mert a király összefogja a birodalmát. Ezért reggel szeretnék összeszedett lenni, összefogni mindazt, ami nappal
1041# kell, a vállam ereszkedjen le, a fejem találja meg a helyét, a gyomromból menjen ki a feszültség. Reggeli
1058# gyakorlataim: nagyon fontos a leborulás. Ha megvan az összeszedettség, akkor le lehet borulni. A szó szoros
1076# értelmében leborulni, nemcsak letérdelni, összekulcsolni a kezet, a homlokot a földre. Anélkül nem lehet élni
1095# ebben a világban. Különben nagyképűsködés az egész nap.
1104# A harcos alapállása. Ha ti olyanok vagytok, akik nagyon a fejetekben éltek, próbáljátok ki. Ez egy nagyon
1121# egyszerű gyakorlat, pontosan azt fejezi ki, amiről beszéltünk, hogy a harcos kezében kard van, és képes a
1139# megkülönböztetésre, hogy mi van itt, és mi van ott. (megmutatja) Érezd meg magadban azt az erőt, hogy lépes vagy
1158# magadtól valamit távol tartani, ha akarod. Itt vagy te, és ott van az a dolog. Nem jön közelebb, mert ott van.
1176# Ha valakinek föl kell ébresztenie magában a harcost, állj be reggelente és gyakorolj. Nem röhejes egy kicsit
1194# sem.
1195# Tehát a harcosnak szüksége van célra. A király mondja meg bennem, mi a cél. Anélkül a harcos lézeng. Hiába volna
1214# ereje, minden erejét el tudja veszíteni, ha nem kap egy világos, egyértelmű, valódi, igazi, jó célt. Enélkül a
1232# harcos vagy megszűnik, vagy minden ereje elmegy, és ott kókadozik. Sosem felejtem azt el, a papnevelő intézet
1251# ugye 6 év. Nekem 7. Valahogy a közepén valahol a fonalat elvesztettem. Már nem voltam ott, ahonnan jöttem, még
1269# nem voltam pap és nem voltam ott, ahová menni akartam, s a kettő között valahogy volt egy nyaram, hogy
1286# lézengtem. Csináltam ezt-azt, elmentem táborba stb. A nagy programom az volt, hogy a kedvenc fagyimat elnyaltam.
1305# Nemhogy a helyemet ne találtam, a célomat nem találtam. S a harcos teljesen elvesztette minden erejét bennem.
1323# Rossz visszagondolni is! Persze ez egy sajátos válság volt.
1333# Amikor a harcost valami igazi és nemes cél elbűvöli, akkor egyszer csak bátorrá válik. Olyan is, aki egyébként
1351# nem gondolja, hogy ő azt meg tudja tenni, vagy elég bátor tud lenni. De lehet edzeni is! Ugye emlékeztek, erről
1370# beszéltünk: a harcos az, aki szeret megizzadni. Tud melózni. Tudom, egyszer elmeséltem ezt nektek, volt egy
1388# barátom, mindig elmentünk kerékpározni, s valamelyik országnak a legmagasabb hágójára fölkerékpároztunk. Ezzel
1407# szórakoztunk minden nyáron. Őneki is megvolt a gyengéje és nekem is. Mikor elkezdett esni az eső, rettenetesen
1425# ki tudott készülni. Hol jött az én gyönge pontom: mikor kezdett leszállni az est. Bennem egy ösztönös sátorrakó
1444# félelem kezdett el fölgyülemleni: "Muszáj tudnom, hol fogok éjszakázni!" Egyszer egy út előtt elgondolkodtam,
1462# mit lehetne ezzel a nyavalyás, zsigeri félelemmel kezdeni. Rájöttem, nem szabad sátrat vinni! Ha nincs sátor,
1480# nincs mit fölverni. Képzeljétek el, bejött!
1487# A harcos fölismeri a fájdalom értékét, nem próbál megmenekülni minden fájdalomtól. A harcos képes megedződni,
1506# egyáltalán, tudja, hogy mit jelent az, hogy meg lehet edződni. Placid atya azt mondta: "Kevés ruha van itt,
1524# rettenetesen lehet fázni. Ezért, ha úgy fekszem le, hogy az összes ruha rajtam van, hajnalra elkezdek fázni, s
1542# mikor ki kell menni dolgozni, még rettenetesebb lesz." Ezért meztelenre vetkőzött. Őrültnek tartották, mindenki
1561# felvette az összes ruhát, aztán iszonyatosan fázott, amikor nem a szélvédett barakkban kellett lenni. Ő pedig
1579# meztelenre vetkőzött, és pokróc. Valaki, aki tudott arról, hogy mit jelent megedződni. Templomunkba jár egy idős
1598# bácsi, lemúlt 90 éves. Placid atyának volt a rabtársa, ővele szoktam erről beszélgetni. A következőt mondja
1616# angyali derűvel: "Tudod, Feri, én mióta hazajöttem, nem fűtök."
1626# A harcos rendelkezik az önfegyelem erejével. Erről nem hiszem, hogy különösebben kellene bármit mondani, de
1644# nagyon fontos. Anélkül, hogy bennünk valami önfegyelem lenne, harcos nincsen. Tud izzadni, fáradni, dolgozni.
1662# Jött egy ministráns fiú hihetetlenül büszkén. Azt mondja: "Feri atya, a testnevelő tanár kitalálta, hogy
1680# ministrálok." Elmondta, hogy a tanár pontosan kiszúrja a ministránsokat, ugyanis a ministráns tud állni. A többi
1699# gyerek nyeklik-nyaklik, a ministráns áll, pedig még csak gyerek. Tehát tudunk fáradni, dolgozni. Képzeljétek,
1717# mikor asztalos ipari szakmunkás voltam, zseniális ötletem támadt: rájöttem, hogy nem érdemes nyolc órát
1734# dolgozni, ha 6 óra alatt is meg lehet csinálni. Odaálltam a műhelyvezető elé, s azt kérdeztem: "Iván bácsi,
1752# lehetséges-e az, hogy csak 6 órát dolgozzak? Azzal a feltétellel, hogy legalább annyit dolgozok, mint a
1769# többiek." És Iván bácsi, egy pedagógiai zseni, azt mondta, próbáljuk ki. 6:50-re kellett menni dolgozni, én
1787# nyolcra beértem, s az volt a cél, hogy legalább oda eljussak kettőig, ahová a többiek fél háromig érkeznek el.
1806# Én a második évben nyolctól kettőig dolgoztam. Simán meg lehetett csinálni 6 óra alatt is, s legalább élveztem.
1824# Azon csodálkozom, hogy volt egy ilyen valaki, aki ezt meg tudta engedni. Igaz, már a gimnáziumban is csináltam
1843# ilyet. Odamentem az osztályfőnöknőhöz, megállapodtam vele. Azt mondtam: "Kedves tanárnő. Nem szeretek iskolába
1861# járni. Mi lenne, ha alkut kötnénk? Megígérem, hogy hetente egyszer bejövök, fölveszem az összes fontos infót, s
1880# ha valami nagy dolgozat van, akkor megírom. megígérem, hogy semmiből nem fogok megbukni, minden vizsgát
1897# megcsinálok." S a tanárnő azt mondta, próbáljuk ki.
1906# Létezik olyan, hogy szellemi lovag, aki a többiekért harcol, és nem önmagáért. Dietrich Bonhoeffer, ő az, aki a
1924# koncentrációs táborban hal meg, neki ars poeticája volt, hogy az a kötelességünk, hogy harcoljunk azokért, akik
1943# magukért nem tudnak harcolni. Akiknek nincs erejük ahhoz, vagy lehetőségük, hogy harcoljanak. Ezért azt mondta,
1962# az egyháznak egyáltalán nem dolga, hogy önmagáért harcoljon, hanem akkor van meg a létjogosultsága, ha azokért
1980# harcol, akik nem tudnak magukért kiállni. A szellemi lovag nem ölni tud, hanem megtanulja, hogy hogyan lehet
1998# meghalni.
2000# Van egy nagyon szép történet. A szamuráj és a szerzetes találkoznak. A szamuráj odaáll a szerzetes elé és azt
2018# mondja: "Tudod, hogy a szamuráj kardommal úgy tudom levágni a fejedet, hogy a szemem sem rebben?" A szerzetes
2036# azt válaszolja."Tudod, hogy miközben te a szamuráj kardoddal levágod a fejem, nekem a szemem se rebben?" Ilyen a
2055# szellemi lovag. Ha végignézzük a csillagok háborújában a jedi lovagok halálát, mindegyik úgy történik, hogy
2073# pontosan tudják, azért kell ott és akkor meghalni, mert akkor valaki túléli, mert akkor valaki időhöz jut,
2091# esélyt kap, stb. De szép ez!
2096# Nem egyszerűen csak meghalnak, hanem nagyon pontosan tudják, hogy mikor,
2108# miért, és a halálukkal hogyan tudnak valami többletet teremteni. Ez a szellemi harcos. nem ölni tud, hanem
2127# tudja, hogyan halhat meg. Gandhi azt mondta az erőszakmentességről: "Az erőszakmentesség hatalmas bátorságot
2147# kíván, nagyon kevés ember tudja gyakorolni." Erőszakmentességre az képes, aki tud mit kezdeni az erőszakkal.
2166# Vagyis akiben ez a tiszta fehér lovag a helyére tudott kerülni minden erejével és hatalmával, és tud figyelni
2186# egy bölcs királyra, meg egy mágusra.
2192# Nagyon érdekes cikkről szeretnék beszámolni az agresszióról. Ma leginkább azt mondhatjuk, hogy az agresszió az
2212# nagyon kicsi korban megtanult magatartásmintákból építkezik, s hogy a kulcs az, hogy amikor ott van egy pici
2231# csecsemő, még az előtt, hogy gondolkodni tudna és reflektálni tudna a saját magatartására, még az előtt mutatja
2251# a szükségleteit, és nagyon sajátosan a maga agresszív voltában teszi ezt meg, tehát sír, üvölt. A kérdés, hogy
2271# erre milyen választ kap. Ha úgy hagyják, akkor az agresszióval egész életében gondja lesz. Egy olyan pici
2290# csecsemő, aztán egy olyan kisgyerek még a reflexiónak, a tudatosságnak a megelőző idejében, aki azt tapasztalja,
2310# hogy görcsbe rándul a teste, és erre az édesanyja gondoskodással válaszol, vagy az édesanyja
2326# figyelemeltereléssel reagál, vagy fizikai kapcsolat történhet kettejük között, egy ilyen gyerkőc óriási
2345# előnyökkel indul az agresszivitásának a kezelésében. Mert itt bent hozza a mintát, hogy az agresszió az tud
2364# valahova menni, hogy azzal tud valami történni, hogy képes vagyok magamat megnyugtatni. Például hogy van egy
2383# célom, az beleütközik a te ellenállásodba, ösztönösen jön az agresszió, de képes vagyok elgondolkodni azon,
2402# hogyan tudnék gondoskodni magamról, s hogyan tudnám ezt a szükségletemet mégis valahogy beteljesíteni. Vagy
2422# hogyan tudnám elterelni ezt a célt, ha az ott végletesen akadályba ütközött. Ezt pici gyerekkorban tanuljuk meg.
2442# Ezért rettenetes lenne az, ha a gyerek két éves kora azt jelentené, hogy ti elmentek dolgozni. Ez rettenetes.
2461# Ott kell lenni a pici babákkal. A bölcsőde egy szükséges rossz. A világ legjobb bölcsődéje is egy szükséges
2480# rossz. És ha meg akarjuk magunkat kímélni attól, pusztán önzésből, hogy a gyerekeink rengeteg 'dis'-es dologgal
2500# legyenek, és antiszociálisak, kezelhetetlenek legyenek, akkor gondoskodjunk róluk megfelelően az első 3
2519# életévben minimum. De inkább hat. Utána sokkal könnyebb dolgunk lesz. Ha az elején elvétjük a lépést, azt
2538# hurcolhatjuk.
2540# A harcos képes föláldozni jó dolgokat a nagy célért. Ez egy nagyon nagy titok! Hogy jó dolgokat, értékeket
2559# vagyunk képesek elengedni számunkra fontosabb célért. Ha szabad így mondanom, a ma embere mindent akar, és
2578# egyáltalán nem képes elengedni a kevésbé jó dolgokat sem valamilyen jó célért. S utána nagyon boldogtalan, s nem
2598# érti, hogy miért nem jó az élet.
2604# Az igazi harcosnak világos célja van, de tágas szíve is. Egy igazi harcosnak talán ez a legnehezebb feladata. A
2624# harcosnak az igazi nagy művészete, hogy miközben képes ilyen lenni, aközben tág a szíve. Ez hihetetlen
2642# mestermunka! Szent László ilyen! Készül a csatára, s nem lenyom még tíz fekvőtámaszt, vagy bikák vérét
2660# iszogatja, hanem imádkozik, s kéri az Istent, hogy bocsásson meg neki azért, mert embertársaiból egy-kettőt
2680# holnap is le fog mészárolni. S mikor vége van a harcnak, letérdel, s azt mondja: "Istenem, de kár, hogy így kell
2700# élni!"
2701# A konzervatívok szeretik a harcost. A konzervativizmus nagyon szereti, hogy egy jó megoldás van, és azt ő
2719# ráadásul tudja is. Ezért aztán a harcossal jó barátságban van. Ezért nem is olyan könnyű, ha mi toleránsak,
2739# befogadóak, együtt érzőek vagyunk, hogy mit kezdjünk a harcossal. Ezért egy nagy művészet. Ezért a jó harcos
2758# képes valami jót tenni egy jó célért, a világért, önmagát is odaadva.
2770# A harcosnak szüksége van egy jó királyra. Mert a jó király segít neki megmondani, hogy most érdemes-e harcolni,
2790# vagy nem. Bele kell-e bocsátkozni egy küzdelembe, vagy nem. Az ifjú harcos állandóan harcolni akar, a bölcs csak
2810# akkor harcol, ha szükséges. Ezért a bölcs harcos tud lojális lenni mindazzal és mindazokkal, akik számára valami
2830# pozitív, világos, tiszta dolgot képviselnek. Ezért egy jó harcos lojális tud lenni a hatalommal. És ez néha
2850# nagyon fontos.
2852# A király mondja meg a határokat, a harcos tartja őket. Például, valaki képes azt mondani, házas ember: "Ami most
2872# itt föllángolt itt bennem, ez a szerelem. Vagy amit most itt érzek, az a szexuális vágy". Ez van itt a bal
2891# felemen. Jobb felemen a feleségem. Ő az én házastársam. Megvan a pontos megkülönböztetés, s azt tudja mondani,
2911# hogy akkor én most ebben az irányban élem az életem, és kész. Az nem azt jelenti, hogy utána nem mehet el
2930# pszichológushoz. Sír, szenved, veszteség az van! De azért az rettenetes, ha valaki minden nap úgy kel föl:
2949# "Milyen irányban is éljem ma az életem? Mi is a jó és mi is a rossz? Szeretem-e ezt a nőt vagy nem? Kell-e nekem
2969# vagy nem? Lesz jobb vagy nem?" Nem tudom, hogy így lehet-e élni.
2980# Csak az tud lenni harcos, aki bírja a félelmet meg az egyedüllétet. Ez is az egyik vesszőparipám. Azt gondolom,
3000# ha minden ember évente egyszer egy hétre elmenne egyedül, az egész világ megváltozna. De nincs duma! Egyedül.
3020# Azt úgy komolyan. Döbbenetes, hogy egy hét alatt mi tud bent történni, hogy hogyan íródik át minden. Hogy hogy
3040# van az, hogy nem tudod senkivel se megbeszélni. Hogy nem kapaszkodhatsz senkibe. Egyedül kelsz, egyedül fekszel.
3060# Nincs, aki segítsen. Egyedül vagy. Sok minden jön. Nem véletlen, hogy a korai kereszténységben virult a
3078# szerzetesség, de annak előtte a sivatagi atyák. Hát ahhoz egy igazi harcos attitűd kell, hogy valaki egyedül...
3098# A remeteség igazi harcos életforma. Nem megdöbbentő, hogy miközben rettenetesen individuálisak tudunk lenni,
3117# aközben nem is tudunk egyedül létezni?! De olyan szinten nem, ha egy napot egyedül vagy szótlanul kell tölteni,
3137# már ideges vagy feszült... Bekapcsolnád a tévét, a rádiót, net nélkül már nem tudom, mi van... Próbáljátok ki! A
3157# papnevelő intézet egy nagyszerű hely! El lehet menni kolostorokba, el lehet vonulni. Nem mondom, hogy
3175# nomádozzatok egy hetet. Vonulj el egy kolostorba, nőjön a szádon pókháló!
3189# Harcos csak az tud lenni, aki mer konfrontálódni, állja az agressziót, és nem húzódik vissza rögtön a fészkébe.
3208# Sose felejtem el, 13 éves voltam, volt egy olyan magas fiú, mint én, s rettenetesen utáltuk egymást. Ott vagyunk
3229# testnevelés óra előtt az öltözőben, az egyikünk pofon ütötte a másikat. Kaptam egy pofont, én is adtam egyet,
3248# erre ő is. Képzeljétek el, ameddig nem kezdődött el az óra, így pofoztuk egymást. Két hétig nem hallottam arra a
3268# fülemre. Meg is voltam ijedve, de nem mertem otthon elmondani. Az összes fiú körbeállt, senki nem avatkozott
3288# bele. Mindenki állt és nézte. Nem tudom, ha nem csöngetnek be, akkor mi lett volna. Tudjátok, ezeket a
3306# történeteket azért mondom, hogy a ti saját történeteitekre rátaláljatok.
3319# Idővel képes harcostárs lenni. Egy valódi harcos nem Rambo. Egy igazi harcos tudja, hogy másokkal együtt sokkal
3339# erősebb. Én azokon a filmeken nevelődtem, hogy Piszkos tizenkettő, A hét mesterlövész. .. Nem tudnak úgy győzni,
3359# hogy ne fojtogatna a sírás.
3364# Nem ámítja magát a gonosz vagy az ellenség láttán. Ez ma sokakból nagyon hiányzik. Annyira elfogadóak,
3382# liberálisak, toleránsak vagyunk, hogy az öltönyben járó gonoszt simán beengedjük. Olyan, mintha valami vakság
3401# vagy naivitás lenne rajtunk. Későn eszmélünk. Későn tudjuk kimondani, hogy na, ezt nem! A számomra
3419# legszívbemarkolóbb példa Henry Boulard atya. Szíriai ősökkel rendelkezik, Egyiptomban él Alexandriában. Egész
3439# életét muszlim világban tölti. A katolikus egyház világkaritászának elnöke volt hosszú ideig. Egy igazi
3457# karitatív valaki, egyébként egy zseni, és olyan keményen tud bizonyos dolgokról beszélni, hogy megáll a levegő.
3477# Azt mondja, hogyha egy olyan muszlim országban, ahol az iszlám államvallás, azt figyeljük meg, hogy nincsenek az
3497# emberi jogok tiszteletben tartva, hogy nincs vallásszabadság, hogy nincsen szólásszabadság és sajtószabadság,
3517# akkor ott nehéz párbeszédet folytatni. Ahol megengedhető, hogy keresztényeket üldözzenek vagy megöljenek, ott
3536# azért valamire rá kell látni. Ezt egy olyan valaki mondja, akinek a szavára lehet hallgatni, mert az egész
3555# életét egy ilyen közegben éli le, és szívvel-lélekkel keresztény. Azt mondja, hogy a muszlim radikalizmust vagy
3575# fundamentalizmust ne kívánjuk magunknak! ... Van egy pont, ahol az ember azt mondja, hogy eszem ágában sincs
3594# toleránsnak lenni! Richard Rohr, a ferences szerzetes azt mondja: a valódi harcos nem naiv.
3611# A lovag állandóan keresi azt, amiért vagy akiért harcolhat, ezért ilyen értelemben mindig kell neki valaki,
3630# akivel küzdhet. Ez erőssége és gyöngéje is. A sötét lovagnak rettenetes gyöngéje, mert a harc pusztán a harcért.
3650# A sport a mi világunkban ezért óriási szerepet játszik. Sportra szükség van. A sport ritualizált háború.
3669# A jó harcos tudja, mire képes és mire nem. Jézusnak is van egy ilyen története. A jó harcos tudja, hogy most
3688# igen vagy nem. Önismeret nélkül a harcos veszélyes és ostoba. Ismeri és értékeli a saját erejét, de nemcsak a
3707# királyra van szüksége, hanem a mágusra is. Azért van szüksége a mágusra, mert könnyen válhat ostobává,
3726# fanatikussá, radikálissá, könnyen átáll a sötét oldalra. És szinte észre sem veszi. Mert mindig kis lépésekkel
3746# hozza meg a döntéseit, és azt mindig igazolja maga előtt. Ott van a mágus, aki odalép a harcos elé és azt
3764# mondja: "Idefigyelj! Te most pont olyanná lettél, ami ellen harcoltál annak idején." Ezért szüksége van a
3783# mágusra, aki ad neki egy igazi pofont.
3790# Ezért egy jó harcos tiszteli a nőt, a nőit s az emberi érzéseket. Ezért a keresztény kultúrában ő a lovag, aki
3810# egyszerre harcos és lovagias is. Különben nem igazi harcos. Épp a hétvégén volt a 'pszichológiai napok'. S ott
3829# volt egy előadás, a nőies férfi trend. Hogy ez ma már nem elszigetelt jelenség, hanem ez egy trend, s egy
3848# érdekes mondatot szeretnék az előadásból idézni: "A nőies férfi testét narcisztikusan megszállja, mint egy nő."
3868# Ez mit jelent? Szemöldökét kigyomlálja, szőrtelenít, hájat mér, körmét lakkozza... A lélektan ezt úgy mondja, a
3888# saját testét nárcisztikusan megszállja. Önimádó viszonyba kerül a saját testével, ami egy nőnél szép, egy
3907# férfinál... Ez nem azt jelenti, hogy ne használjunk dezodort. Kultúrkeresztény közegben szoktam megfigyelni,
3926# vannak fiúk, akik bűzlenek. (történet a paptársáról, aki Rómába mosószappant akart vinni)
3942# Egy valódi harcos bízik a saját erejében, ezért nem bocsátkozik állandóan harcba, csak ha nagyon kell. Hiszen
3962# tudja, hogy az ereje ott van. Láttátok ti Yoda mestert csak úgy? Ezért aztán nincsen problémája a hatalommal.
3981# Egy jó harcos tudja a hatalommal felvenni a versenyt.
3991# Hamvas Béla, Patmosz I: "A bölcsesség kezdete az, hogy az tud mit kezdeni a megváltással, aki a folytonos
4010# tevékenységét leállítja, és a versenyből kilép. A nyugtalanságot lecsendesíti, az eredetiséget és a tehetséget
4029# föladja, s önmagát normális emberré teszi. Otthagyja az ideiglenest, mindent, ami pusztán csak érdekes és
4048# izgalmas és új; és akaratát az értelemmel összekapcsolja, életét visszavezeti az eredethez, az egyetlen,
4067# végleges és tényleges valósághoz. vagyis beleáll az alapállásba." ..."A szeretettelenségben őrültté vált vakság,
4087# a folyamatos bűncselekményben élő ember reszkető izgalma, s e magatartásnak szegényesebb, tehetségtelenebb és
4106# sápadtabb változata ezerszámra nyüzsög a világ nagyvárosaiban, mint diplomata, katona, tanár, pap, politikus.
4126# Akiben az egész emberi sors egy egoista kísérletté, egy fejvesztett kalanddá vált, morbid blöff, fölheccelt
4145# tébolyában egyik szituációból a másikba támolyog." Ez a rossz harcos. S akkor: "A kalandorság a XX. század
4164# közepén abban a magatartásban kulminál, amely letépi magát nemcsak mindennemű egyetemes jelentőségű és döntő
4184# létkérdésről, hanem kitépi magát a történetből is, és megfosztott eszmélettel abba veti magát, ami éppen a
4203# pillanatban aktuális." Ugye ez a vak kalandorság a negatív oldala a harcosnak. " Azt hiszi, hogy a lét felé
4222# minél inkább lezárja magát, jelenléte a most-ban annál intenzívebb. Ez a kalandor életstratégia legújabb lépése.
4242# Virtuozitás, harc, sport, rögtönzés, csak azért, hogy részét a szituációból kivegye, vagyis, hogy a helyzet
4261# élettartamát kirabolja mindennemű gátlás és fegyelem elvetésével. Egyszerűen csak életmohósággal." Úgy fejezi
4281# be: "Az éberség semmiféle irányban és viszonyban nem negatív. Semmi abból, ami létre ébredt és van, vissza nem
4300# vonható, ki nem iktatható, ez a világjáték komolyságához tartozik. A lovagot, kalandort vállalni és átvilágítani
4320# és fölemelni kell. Nem pedig megtagadni. A cél nem nagy történeti diadal, hanem egyszerű, közel van és könnyű:
4340# normálisnak lenni."

Lejegyezte: H. E.