panorámakép

2008.11.18.

A pálferi wikiből

Helmut: Az anya úgy éli meg, hogy mindent megtesz a gyermekéért, de a gyereknek más tapasztalata van: az anyját elérhetetlennek éli meg, az anyja nem tud a gyereke szükségleteire hangolódni. A gyerek ráhangolódik az anyjára, az anyja szükségletei a saját szükségletei elé helyezi, ez az életben maradás (tudattalan) esélye. De az anya ugyanúgy elérhetetlen marad, a gyereknek pedig lehetetlen az anyját boldoggá tenni, a gyerek tudattalan lemondásba kerül, nincs meg az érzés, hogy alapvető joga van az élethez, elidegenedik saját magától. Pozitív apakomplexus esetén a férfi világ még nyitva van előtte: lehet teljesíteni, előre jutni, de az óceán-érzés kemény munkával nem érhető el. Érzékenység másokra: segítő foglalkozást választunk.

Felnőttként megbízható, biztonságot ad (szeret másokat), tud szolgálatára lenni másoknak. Látszólag jó "parti": le tud mondani magáról, képes magát háttérbe szorítani. Hamar meg tud házasodni: rendes pasi, "gyermekeimnek jó apja lesz". Megbízható, nem késik, vagy csak keveset, és akkor is bocsánatot kér, tényleg bűntudata van (az egész élet bűntudata ott sejlik a pici bűntudat mögött)... lehet, hogy nem egészen férfias, de "a gyermekeimnek jó apja lesz", főleg, ha van pozitív apakomplexusa. Egy főnyereménynek tűnik: érzékeny is, megbízható is, rendes is, pénze is van (jó munkaerő). A nő szerelmes lesz, és a férfi is, annak reményében, hogy az anyjával való be nem teljesedett kapcsolat után végre beteljesedhet. Egy ideig.

A negatív tapasztalatok aztán kikristályosodnak: a múlt felé csalódássá, a jövő felé elvárássá. Ezeknek a ködén keresztül próbál valami örömhöz jutni, hasztalan. A rengeteg igény, az elvárások, hiányok, szükségletek, és a férfi sajátos bizonytalansága kezdik felőrölni a kapcsolatot. A nő kezdetben belemegy, hogy a férfinak anyja legyen, az anyja helyett szereti ("majd én szeretek"). Később a nő már nem akar anya lenni, inkább csak nő. A férfi kétféleképpen válaszolhat:

  1. csalódással ("ez sem adja meg..."), volt 2 szép évünk, de aztán itt is igazolódott, hogy az élet mégiscsak olyan, mint amilyennek mindig is tapasztaltam, ettől a nőtől sem kapom meg, amit igazán akarok. De a pasi nem szakít, inkább lemond, elkezdenek nőni a hiányok, a csalódások. Dolgozik, valamilyen felsőbb beosztásba is juthat, és elkezdnek a nők még jobban szerelmesnek lenni bele. Bezárul a kör: a házasságom nem adta meg nekem, de itt van ez a másik nő, ez talán megadja... csak ezt nem engedhetjük meg magunknak. Megoldás: szívinfarktus.
  • Ha marad, akkor abból rengeteg szenvedés lesz: a személyisége egyre követelőzőbben fejezi ki a be nem töltött vágyait és szükségleteit. Egy sajátos megoldása a betegség, akár bele is halhat.
  • Ha megy, és átengedi magát a szerelemnek, akkor bűntudat emészti fel később. Az egész életének ez a dinamikája: tönkre teszem az anyámat, nem tudom eléggé szeretni az anyámat, a nőt, akitől megkaphatnám, amire szükségem van, nem vagyok elég jó, nincs jogom az életre. Belemegy egy törvénytelen kapcsolatba, és utána amiatt lesz bűntudata, hogy a feleségét hagyta el, nem tudta boldoggá tenni. És utána: most ezt a harmadik nőt is tönkreteszem, mert nem lehet boldog házasságunk, mert tele vagyok bűntudattal... itt is kaphat szívinfarktust.

Nincs gyógyító feloldása a helyzetnek, mert az eredeti dinamikát hordozza. Ha elválok, nem lesz jobb, csak két év múlva lesz rosszabb. Ha maradok, egyből rosszabb lesz, de később sem lesz jobb. A nő sem érti, hogy miért nem tud beteljesedni a szerelmük.

( a második lehetőséget nem mondta el :))

Egy negatív anyakomplexusú férfi a kultúrkereszténység tükrében

Látszólag hallatlan magasztos erényeket birtokol.

  • Szinte született monogám: nem vált le az anyjáról, kitart mellette, és megszokta, hogy egy nővel való kapcsolata nem adja azt, amit tőle vár. Egy eredetileg pozitív anyakomplexusú férfi nem sokáig tűrné, de a negatív anyakomplexusú sokáig tűri. Ezt beöltöztethetjük egy kultúrkeresztény erény látszatába, és jól megerősíthetjük a komplexust. A cselekedet pozitív, de nagyon nagy az ár, amit fizet érte a férfi. A monogámiája nem szabadságból, tudatos döntésből fakad, hanem a komplexusból adódó belenyugvásból. Ez adatott, ezt nyomjuk végig. Az idő érzékelése szempontjából a gyerekkor sokkal hosszabb, a maradék 40-50 évet simán le lehet nyomni...

Hasztalan, szakadatlan vár a szeretetre. Mástól sem kapom meg úgyse. Anyámtól nem kaptam meg, a feleségemtől sem kaptam meg... talán nem is érdemlem meg. A gyerekek miatt is érdemes maradni.

  • Kitartás, megbízhatóság. Ez az apa világából jön, dolgozunk, kitartóan. Ez legalább becsületes munka. Mivel kitartó, vannak is sikerei a munkában, és ez még jobban elmélyíti a komplexusát. De nem szabadon teszi: ez maradt neki. Mint a sípályákon a kabinos. Ez maradt neki.
  • Fegyelem és kontroll: önfegyelemben jó (ez még gyerekkorából származik), állandóan kontrollálnia kell a szükségleteit, mert azok veszélyesnek tűnhetnek az anyja boldogságára nézve. Ha tényleg rendes kisfiú lenne, az anyukája boldog lenne. De tényleg rendes kisfiúk nincsenek, csak rendes kisfiúk. Egy kisfiú akkor is rendes, ha nem rendes: attól rendes. Az önkontroll nem szabadon létrehozott erény...
  • Az élvezetek háttérbe szorítása: mert az élvezetek úgy tűnnek föl, mint veszélyforrások, amelyek az embert eluralják, kiszámíthatatlanok leszünk, és akkor nem tudjuk, hogy világ mit fog adni. Ezt nem engedhetjük meg magunknak. "Ha átengedem magunkat az ösztönöknek, egészen biztosan rosszabb emberek leszek." (irónia)
  • Érzékenység másokra: hátterében a földolgozatlan kiszolgáltatottság van. Sosem békélt meg vele, csak eltűri.
  • Szolgálatkészség, másokat előtérbe tud helyezni: mert azt gondolja, hogy a másiktól kaphatom meg, amire szükségem van, ezért helyezem előtérbe. Azért dolgozom érted, mert ennek kapcsán te mondasz egy kedves mondatot, és így valami olyasmit kapok, amit az anyámtól is vártam, és azt mondhatom, hogy mégis csak értékes vagyok, érdemes élni, szükség van rám. Ez függés az eredeti helyzettől.

Valójában nem is te vagy fontos, hanem én, de ez nem tudatosul, azt mondom, hogy ó, én nem is vagyok fontos. És téged felhasznállak arra nap mint nap, hogy talán mégis fontos lehetek. De ehhez te kellesz, úgyhogy segítek neked, ha kell, ha nem.

  • Szexuális visszafogottság, cölibátus: A cölibátusra való komplexusos alkalmasság. A papnevelő intézetben: "az Isten különleges adománya, ami alkalmassá tesz...". A komplexus felől: bizalmatlanság és bizonytalanság az életre, saját emberi természetre, ösztön-késztetésekre vonatkozóan. Az ösztönök azzal a burokkal vannak lednek, hogy veszélyesek, mert ha elengeded őket, anyád még boldogtalanabb lesz, és még kevésbé kapod meg, amire szükséged van. A papnevelő intézetben (minden jószándék ellenére) komplexusos mintázatokat erősítünk meg a végtelenségig, és ezeket aztán az égig emeljük. Onnan már nehéz leszállni, és azt mondani, hogy lehet, hogy csak egyszerűen nem bírok élni, félek a nőktől, bizalmatlan vagyok abban, hogy egyáltalán szerethet-e engem egy nő. Sokkal könnyebb egy magasztosult erénybe öltözteti magunkat, és reverendát venni rá. Addig megy, míg ki nem pukkan. De nagy dolog, ha kipukkan! Akkor rettenetesen rosszul lehet lenni, és a negatív anyakomplexusú férfi ezt jól ismeri. Ez egyébként üdvös állapot, ha valaki megengedi magának.
  • Bűntudatra, bűnbánatra való fogékonyság: a kultúrkereszténységet mintha pont az ilyen pasiknak találták volna ki. A mise elején: "én vétkem", az egész élete megjelenik. És a bűntudat az alázat köpenyét hordozza.
  • Az agresszió gátoltása: a saját haragjától fél, a másikétól kevésbé, mert az ismerős helyzetet hoz. Ezért is betegségekkel fizet. Kívülről pedig jámborságnak tűnik. Férfiatlanok...
  • Engedelmesség fölfelé: a papnevelő intézetben az erények erénye. Valójában: a spontaneitás hiánya. Az agyamban kopasz cenzor cenzor ül... az engedelmesség nem autonóm (szabadságból, emberségből fakadó), hanem agyonnyom, és kényszerít. Talán Isten sem szeretett sohasem, és nem is vagyok szerethető.

A tálentumokkal együtt kapott bizalmat, feladatot, felelősséget, kedvet, önbizalmat.

  • Egyszerűség, szegénység: karácsonykor: Mennyei Atyánk kérünk Téged, hogy követhessük a kis Jézus igénytelenségét. Ne kelljen... :)

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezekből nem fakadnak értékek. A cselekedet akkor is értékes, ha ilyen a motivációja, csak nagy az árnyéka. Ezért nehéz az eredetileg anyakomplexusúnak, mert erényeket kell megkérdőjeleznie. Ráadásul ezeket a kultúrkereszténység egészen felmagasztalta. Meglátni az árnyékokat nagy teljesítmény, és mögötte nagy bizonytalanság van, hogy ha még ez sem jó, akkor hogyan éljek? Komplexusosan tud élni, szabadon nem.

Az élevzettelenség is nagy megerősítést nyer a kultúrkereszténységben. A világban az élvezetek látszólag nagyon meg vannak erősítve: carpe diem. Valójában úgy tűnik, a ma embere egyáltalán nem tudja élvezni az életet. Élvezetről élvezetre él, de nem tudja élvezni az életet. Ennek a túlhajtása a szenvedélybeteg ember, aki reggeltől estig élvezetről élvezetre él, és egyre kevésbé tudja élvezni az életet. Volt egy - jogos - támadás a kultúrkereszténység ellen, és most kiszolgáltatódtunk egy másik fenevadnak. Másképp vagyunk boldogtalanok. A kultúrkeresztény ember soványan boldogtalan, a másik kövéren. Szex nélkül boldogtalan - azzal együtt boldogtalan. Férfi nélkül (nő nélkül) boldogtalan, sok-sok férfi sok-sok férfivel együtt boldogtalan. Ahhoz, hogy élvezzük az életet, szinte nem kell semmi. Meg kell születni, és kellenek emberi kapcsolatok. Az élet élvezete nem az élvezeteken múlik.

Vallásosság

Lelkiség: a negatív anyakomplexusú hajlamos a bűntudatra, az érdemtelenség élményére, így könnyen válik a lelkiség középpontjává a bűnök lesése, állandó vizsgálata. Nem valami bűn felé hajlok-e már megint? Szakadatlan küzdelem a bűn ellen, öröm nincs. A hit éltető ereje eltűnik. Az ösztönök, és a bűn és a bűntudat összekapcsolódnak egymással. Mindenre, ami nem tudatos, nem akarattal irányított, arra a bűnösség árnya vetül. A kultúrkeresztény szexuális nevelésben található egy nagy paradoxon: egyrészt a szülők is a neurotikus bűntudatukban vergődnek: nem tudnak nyíltan beszélni róla, így a gyerek természetes kíváncsiságára nincs egyenes válasz, így az a természetellenes kategóriába kerül, majd utána mégiscsak előkerül: kizárólag erkölcsi megközelítésben. Mit szabad - egy pontban, mint nem szabad - 100 pontban, lábjegyzetekkel. A téma nem jelenik meg önmagában, hanem csak így: mire kell figyelni, mire kell vigyázni, mitől kell félni, mi erkölcstelen, mi halálos bűn. Van róla beszéd, de kizárólag ebben az értelemben.

A lelkiismeretet arra neveljük, hogy segítsen bennünket: megdicsérjen ha jót tettünk, jelezze, ha rosszat. De a negatív anyakomplexusú ember lelkiismereti állandóan csak figyelmezteti, mindig bűnöket talál. Neurotikus bűntudat. Nincs bűn, de van bűntudat. A lelkiismeret-vizsgálat egy aprólékos önmegfigyeléssé válik, bűn után kutatva.


(Elöl a másodpercek számát láthatod - így egy megfelelő médialejátszóval rá tudsz pozícionálni a kívánt részre.)

20081118 ¤
0000# Isten hozott benneteket, nagyon köszöntök mindenkit!
0010# Próbálok mindenfelé fordulni, hogy senki se érezze magát kirekesztve.
0020# Erről a helyzetről mindig eszembe jut az, ami még az átkos diktatúra alatt történt,
0030# hogy a szeptemberben a papnevelő intézetben egy kis műsorral kezdődött az év, amire
0040# meg kellett hívni Miklós Imre államtitkár urat és egyéb bandatársait, akik az ÁEH-nak
0060# voltak funkcionáriusai. Ott történt, hogy megkérték az egyik papnövendéket, hogy
0070# hegedüljön. Amikor véget ért a száma, szűnni nem akaró vastaps fogadta. Gőze sem volt,
0080# hogy ez miért történt. Később elmondták: talán zavarában úgy hangolta be a hegedűjét,
0090# hogy hátat fordult az első sorban ülő pártvezetőknek, és így (talán fenék-kitolva?)...
0100# Ez szinte a diktatúra elleni nyílt föllépésnek hatott, amit a papnövendékek felfogtak,
0110# értékeltek...
0120# Én semmi ilyesmit nem akarok, és igyekszem lapossá alakítani a fenekemet, hogy
0130# ne legyen provokatív rátok nézve.
0140# Ott jártunk, hogy a ffi eredetileg negatív anyakomplexusát igyekeztünk leírni. Most már szeretnék elszakadni
0150# önmagamtól; beszéljünk Helmutról. Hogyan is néz ki egy sajátosnak nevezhető életút?
0160# Az anya: úgy éli meg, hogy mindent megtesz a gyermekéért, és ráfigyel, és nagyon szereti őt,
0170# de a gyereknek egész más tapasztalata van: az anyukáját elérhetetlennek éli meg, nagyon
0180# sajátos okok miatt. Nem kell, hogy az anya rossz legyen a gyerekével. Egyszerűen
0188# elég az, hogy meglegyenek a maga okai arra, hogy ne tudjon a gyerekének a szükségleteire
0197# hangolódni. A probléma azzal válik nehézzé, hogy a gyerek természetesen ráhangolódik
0205# az anyukájára, aki az előbb említett okok miatt mindig is elérhetetlen marad.
0210# Ezért a gyerek rátesz egy újabb lapáttal, még jobban eltávolodik saját magától.
0218# Igyekszik természetesen meghúzni magát, természetesen az édesanyja szükségletét a saját
0227# magáé elé helyezi. Mindebben semmiféle morális fennköltség nincs, hanem az érzelmi és
0235# fizikális életben maradásnak ez a tudattalan esélye, és aztán, ahogy így a gyerek
0240# egyre jobban nem találja azt, hogy önmagától és önmagában miért is volna joga élni,
0248# próbálja az anya szükségleteit egyre jobban kielégíteni. De hát az anya marad az, aki, és
0257# ebből a szempontból naná, hogy a gyerek újból és újból vereséget szenved, és lehetetlen lesz
0265# számára mindezt megtenni, egyszerűen lehetetlen. Ez viszont bezárja ezt a sajátosan
0270# ördögi kört, és a gyerek tudattalan lemondásba kerül: a boldogságról, az életről, és nagyon
0278# sokmindenről. Ha tud egy pozitív apakomplexus irányába menni, akkor legalább nyitva marad a ffiak
0287# világa. Tud előbbre menni. Hátha azzal kiérdemelhetőek lesznek dolgok. De az, amire ő igazán
0295# vágyik (Verena Kast: óceán-érzés), az természetesen kemény melóval sohasem érhető el.
0300# Nem érhető el. Kivéve egy zen mestert. De általában nem. Úgyhogy még nagyobb csalódás, 
0308# még nagyobb fájdalom, szomorúság, és saját magamtól való még nagyobb elidegenedettség, 
0317# de közben érzékenység másokra, s mi marad? (Én esetemben is, ha a komplexus felől értelmezünk
0325# egy hasonló életutat bejárt valakit.) Ha már úgyis megvan az érzékenység másokra, hát akkor
0334# arra rátolunk még öt lapáttal, és segítő foglalkozást választunk. Ebben tulajdonképp
0342# már úgyis járatos vagyok (persze 3 évesen ezt nem így mondták, hogy Feri, kezdesz-e a segítő
0351# foglalkozás szakmai elmélyülése irányában nevelődni). De azért ez történt.
0360# Jelenben? Felnőttként az ilyen ember tud nagyon megbízható lenni, biztonságot adni,
0368# egyszerű megközelítéssel: "szeret" másokat, tud szolgálatára lenni másoknak, ezért aztán
0377# az ázsiója növekszik. Itt kezdődnek a bajok. A mi Helmut barátunk is itt kezdett pórul járni.
0385# Az illető látszólag egy "jó parti". Le tud mondani magáról, képes magát háttérbe szorítani,
0394# szakadatlan, hasztalan igyekezete van édesanyja szeretetének az elnyeréséért, ez aztán 
0402# megy tovább a többi kapcsolatban, ez azt jelenti, hogy ... (majd pontokba szedem).
0411# Itt van tehát ez a Helmut, aki jól tud házasodni, hiszen egy olyan rendes pasi. 
0420# Nők: "Ez egy rendes pasi. Nem olyan önző, nem olyan disznó, nem olyan ...
0428# "Gyermekeimnek jó apja lesz." Ugye, ami mindig fontos. Ezt nézzétek meg!
0437# Fantasztikus! Hihetetlen! Az élet élvezetének egy újabb lépéséhez sikerült elérkezni.
0445# Egyébiránt sokkal jobb pohárból. Hmmm. Tudjátok, miért? Amikor üvegből iszod, akkor
0454# valahogy túl sok a buborék. Nem fejtettem még meg, hogy miért... Üvegből nem tudok
0462# nagyon sokat inni egyszerre. Pohárból viszon le lehet nyomni az egészet! Hóóoo... :)
0471# Szóval, itt vannak ezek az eredetileg negatív anyakomplexusos pasik, akik úgy elsőre kifejezetten jó partinak
0480# bizonyultak. Néztük, ha ilyen a férfi és olyan a nő, akkor
0480# a nő természetesen lépre megy. Hát nem? Megbízható, nem késik, vagy ha igen, akkor
0488# csak keveset, és ilyenkor bocsánatot kér, és tényleg bűntudata van (hát egy egész életútnak
0497# a bűntudata ott sejlik az ő piciny bűntudata mögött). Tehát, egy ilyen pasi kifejezetten
0505# jónak tűnik. És hát főleg beteljesíteni látszik azokat a vágyakat, hogy ...
0514# Ha talán nem tudjuk, hogy elég férfias-e, lehet, hogy kicsit puha, lehet, hogy ...
0522# nem is tudom milyen... kicsit olyan... De a gyermekeimnek JÓ APJA LESZ! Főleg, ha van neki
0531# pozitív apakomplexusa. Mert akkor ment előre, az az út járható volt... Tehát egy
0540# FŐNYEREMÉNYNEK tűnik. Érzékeny is, megbízható is, rendes is. Jön a zsozsó is... ugye...
0548# Munkaerőpiacon képes. Az egész nagyon-nagyon jónak tűnik. És a nő természetesen 
0540# szerelmes lesz. És mi lesz a férfival? Hát ő is az lesz. Hát persze, hogy az lesz.
0548# Mert éppen a szerelem mintha azt az ígéretet hordozza, hogy az a soha be nem teljesedett
0557# kapcsolat az anyával az most talán a szerelemben egy másik nővel megtörténhet.
0565# Talán most és most és MOST! S ha van egy érzékeny nő (s a szerelemben minden nő érzékeny),
0574# ezért aztán... L'amour! Egy ideig... de aztán, aztán, aztán... azért a negatív képzeteknek
0582# ott lesz az a rettenetes erős lenyomata. S ezek mivé formálódnak, kristályosodnak a nővel
0591# való kapcsolatban? Természetesen mindig: a múlt felé csalódássá, a jövő felé elvárássá.
0600# Ezt így tudom mostanában kifejezni (beleszerettem ebbe a mondatba... kink mi jut):
0608# A múlt csalódásainak és a jövő felé való elárásainak a ködén keresztül próbál tapogatózva
0617# próbál valami életörömhöz jutni. Hasztalan... Már, hogy Adventhez közeledve egy kis lilás
0625# mondatot is elrejtsünk itt. Azt akarom csak mondani, hogy ez a rengeteg igény, a vágyak,
0634# a hiányok, a betöltetlen szükségletek és főleg az a fajta nagyon sajátos bizonytalanság,
0642# bizalmatlanság, ami ott van a nőkkel kapcsolatban (már a férfi nagyon sajátos nézőpontja
0651# miatt), az kezdi fölőrölni a kapcsolatot. Hmm, hmm. Mert természetesen a nő; ha egyszerűen
0660# csak nő, és nem rohan bele az anya szerepbe, hogy megadjon MINDENT, amit az a 
0668# kicsi fiú nem kapott meg, mert természtetesen az elején belemegy (háá, még nagyobb lesz 
0677# a baj), ugye, mert a szerelemtől indíva a nő belemegy: majd én SZERETLEK! Te kicsi,
0685# te kööcsööö, édeske! És hát főleg egy ilyen férfit, hát nem is nehéz szeretni. Hát olyan
0694# édes! Olyan kis PÖTTTY. Van is benne egy jó nagy sérült pötty. Az ilyen fiúkban valójában
0702# nem pötty van, hanem egy karika. Mert belül nincs semmi. Csak ott a nagy hiányok,
0711# képzetek vannak, a nagy ürességek, és akkor jön a nő, és bepattan oda a karikába a
0720# pötty helyére. Itt vagyok, majd én szeretlek! Tündi bündi!
0720# Ez történik. S a nő is milyen boldog. Micsoda kompetenciái lettek egyszer csak!
0728# Betölti az üres karikában levő összes kitöltetlen helyet. Ó, és a férfi boldog, és
0737# kezdenek egyre nagyobb árat fizetni ezért. Mert a nő azt mondja: na jól van,
0745# jóvanjóvan, nem lehetnék már csak nő? Mert nem akarok már anya lenni! Már ne kelljen
0754# nekem azt megadni! A férfi pedig, akinek eredetileg negatív anyakomplexusa van, kétféleképp válaszolhat.
0762# Az egyik: panasz és csalódás, a komplexusából kiindulva, hogy "hááát, ez se adja meg".
0771# "Hát ettől se jön! Volt két szép évünk, s be kellett látnom, hogy az élet olyan, amilyennek
0780# mindig is tapasztaltam. Ettől a nőtől sem várhatom és kapom meg soha, amit igazán...
0780# Soha." Miért nehéz egy ilyen pasival? Hát azért, mert nem szakít. Ez nagyon nehéz.
0788# Mert a pasi azt mondja, hogy "ó, hát akkor megyek az ismerős világba. Megházasodunk,
0797# csináljuk, nyomjuk, lemondunk, elfogadjuk, csakhogy az illető nem gyógyul meg belül!
0805# S elkezdenek nőni benne a hiányok, a csalódások, a múlt csalódásai, a jövőre vonatkozó
0814# elvárások és fájdalmak meg minden, de közben húzza az igát és egy rendes pasi.
0822# Háhh!! Az ázsiója emiatt még jobban megnövekszik a piacon. Ó.
0831# S akkor már valamilyen polcra is jut (most nem mászok föl). S emiatt aztán a nők
0840# elkezdenek még jobban szerelmesek lenni bele. S itt zárul be a kör Helmut életében.
0850# Mert egyszer csak rádöbben arra, hogy az előző kapcsolatom, a házasságom nem adta meg
0860# nekem, de most itt van egy jobbnak tűnő nő, egy ígéretesebbnek tűnő nő, ez már talán
0870# érettebb, már én is más vagyok. Ó, talán ez a nő, és ez a nő! Csakhogy ezt nem lehet
0880# megengedni magunknak, és tik-tik-tik-tik-tik, vissza az eredeti ponthoz. Áhhh.
0890# Ha az illető teljesen visszapörög, akkor lesz egy infarktus. Akkor így oldja meg.
0900# Valaki idejött hozzám a múltkori alkalom után, és azt mondta. Van ez a klasszikus
0910# helyzet, a pasiba tényleg szerelmes lesz egy nő, a pasi is bele. Hogy oldható föl
0900# a dilemma? Milyen egyszerű kérdés! Főleg egy papnak. Nna. A dilemma: 
0910# mit lehet tenni? Lehet maradni. Ha marad, akkor ebből rengeteg szenvedés fakad.
0920# Mert azt kell megélnie, hogy a személyisége még követelőzőbb és még brutálisabb
0930# módon kifejezi a be nem töltött vágyait és szükségleteit. Ennek egy sajátos 
0940# megoldása, hogy ebbe bele is hal, mert így már tényleg nem lehet élni.
0950# A másik, hogy átengedi magát neki. - Abba is belehal. Nagyon sajátosan,
0960# mert későbben, a bűntudat emészti föl belülről. Vagy a betegség emészti föl, ha
0970# marad, vagy a bűntudat emészti föl, ha megy.
0960# Háhh. Miért is? Hiszen egész életének ez a dinamikája. Tönkreteszem az anyámat.
0970# Nem tudom eléggé szeretni az anyámat. Azt a nőt, aki pedig olyan fontos.
0980# Akitől megkaphatnám. Nem vagyok elég jó, nincs is jogom az életre.
0990# Belemegy egy úgynevezett törvénytelen kapcsolatba, és az egész dinamika itt egy
1000# MÁSIK ponton lobban be. Úúú, mit csináltam a feleségemmel, hogy lehettem ilyen!
1010# Hiszen van neki egy csomó neurotikus bűntudata már egyébként is, abból, hogy 
1020# az anyját sosem sikerült boldoggá tenni. És most itt van! És most nem csak az
1030# anyámmal tettem meg, hanem ezzel a nővel (a feleségemmel) is. S ekkor jön a
1040# bűntudatnak egy újabb (nagyon is Kiszámítható, de mégis váratlan) pillanata:
1050# te jó ég, ezt a harmadik nőt is tönkreteszem!! Hát ha most elmentem volna
1060# hozzá, és tényleg, ha egy boldog házasság lenne ez a második, akkor talán nem,
1020# de hát hogy tudna boldog házasság lenni, mikor tele vagyok bűntudattal,
1030# ááá. Rájöttem. Itt is kaphat szívinfarktust.
1040# Ennek a helyzetnek valódi gyógyító, egészséges föloldása (ha pusztán csak azt
1050# nézzük, hogy marad vagy megy) szerintem nincsen. Nincs neki.
1060# Mert a belső dinamikát hordozza, szüntelenül és változatlanul. Az pedig
1070# őt továbbra is belülről föl fogja őt valamilyen módon emészteni. Így nincs
1080# megoldása. "Ha elválok, akkor jobb lesz!" - Dehogy lesz jobb, csak két év
1090# múlva lesz rosszabb. Ha maradok, rögtön rosszabb lesz. De hosszú távon...
1100# se lesz jobb. Kedves vagyok ma, ugye? De hát így ...
1080# (Kezedre léptem?... ha rosszul is csinálok vmit, nem szeretem, ha mondják.)
1090# Tényleg: az életnek nagyon sajátos kacskaringóira van szükség ahhoz, hogy ez a
1100# férfi tényleg jól legyen. És akkor még a nőről nem is beszéltünk. (Nem is fogunk.)
1110# Nyilvánvaló, hogy a nő is újabb és újabb csalódásokba megy bele, nem érti,
1120# hogy az ő szerelme miért nem tud beteljesedni? Mert nem tud és nem tud és NEM TUD.
1130# Áhh. Az élet nagyon szép.
1140# Nézzük akkor azt, amiről azt mondtam, hogy csak akkor gyertek, ha bírjátok.
1150# Ezt most főleg a kultúrkeresztény hallgatóságnak mondom. Beszéljünk a 
1160# kultúrkereszténységről. Ennek tükörében hogy is néz ki egy eredetileg negatív anyakomplexusú csávó.
1170# Hogy fest ő? Látszólag halllllatlan magasztos erényeket birtokol. Szeretném ezeket
1180# sorra venni, de nézzük meg, hogy mi van a hátterében?
1190# Először is, egy ilyen férfi szinte született monogám. 
1200# De ez miből fakad? Hogy
1208# nem vált le az anyjáról, kitart mellette, és azt pedig nagyon megszokta, hogy
1217# egy nővel való kapcsolata nem adja azt, amit ő tőle vár! Egy eredetileg pozitív anyakomplexusú csávó
1225# nem sokáig tűri! Hát azért kaja, minden, legyen rögvest! Ott a nőnek nem sok
1234# ideje van... De egy ilyen eredetileg negatív anyakomplexusú ürge rettenetesen sokáig bírja.
1242# Költői túlzással: született monogám.
1251# Ezt beöltöztethetjük egy kultúrkeresztény köntösnek a látszatába.
1260# És jól megerősíthetjük a komplexus mintázatát!
1270# Ez itt a rákfenéje a dolognak. Hogy a felszínen (tettekben) megnyilatkozó dolog
1280# az nagyon pozitív, főleg egy kultúrkeresztény világ szempontjából.
1290# Csak amilyen árat fizet érte, ott jönnek a bajok. S ennek az ár-megfizetésnek
1300# nagyon súlyos árnyéka van, ami ránehezül, őrá meg a környezetére.
1310# A monogámiája nem egy szabadságból fakadó, kipróbált, megpróbált, szabadon hozott
1320# döntésből, felelősségvállalásból hozott erény, háhhh, dehogyis!
1330# A komplexusból fakadó beletörődés és belenyugvás, hogy ez adatott, ezt nyomjuk
1340# végig. Végül is,  
1320# az idő érzékelése szempontjából a gyerekkor érzékelése sokkal hosszabbnak
1330# tűnik, mint a felnőttkor. Ebből a szempontból a nehezén már túl van. Ezt a
1340# maradék 40-50 évet simán le lehet nyomni. Gyerekként egy nap sokkal hosszabbnak
1350# tűnt. A monogámiában az is benne van, hogy hasztalan és szakadatlan várunk
1360# a szeretetre. Ami azért valamikor csak megérkezik... tehát érdemes várni.
1370# Hiszen nem történt leválás az anyáról, csak elköltözés. És még mindig ott vagyunk:
1380# Talán majd..., és talán majd megkapom TŐLE.
1390# Van a monogámiának egy másik oldala is: mástól se kapom meg úgyse!
1400# Anyámtól nem kaptam, ebbe a nőbe is szerelmes voltam, ettől se kaptam, akkor
1410# most már többet minek próbálkozzunk?!
1380# Hát akkor legalább így még lesz egy sereg nyereségünk is, ha kitartunk.
1390# Főleg, ha vannak gyerekek is. Hát akkor nagyon sok belátásunk lehet, hogy 
1400# érdemes maradni. De van egy mély csalódásunk is, ami nagyon kezd elmélyülni:
1410# Sose kapom meg, talán nem is érdemlem meg.
1420# Aztán: kitartás és megbízhatóság. A kitartás és megbízhatóság inkább az apa
1430# világából jön, hogy kitartunk és küzdünk és dolgozunk szakadatlanul azért,
1440# amit sosem érünk el és sosem találunk meg. De ez legalább tisztességes,
1450# becsületes -- ez így rendes. "Becsületes munka." Az eredetileg negatív anyakomplexusú férfi
1440# ezt nem szabadon teszi, hanem: ez maradt neki.
1450# Mint amikor télen elmegyünk síelni. Mi hihetetlenül élvezzük a síelést,
1460# és ha olyan helyre megyünk, akkor a kabinos fölvonóban ott áll valaki,
1470# aki csak azt nézi egész nap, hogy kinyílik, becsukódik... Ő dolgozik.
1480# Neki ez maradt. Ez jutott.
1490# Egy eredetileg negatív anyakomplexusú férfinak marad a munka világa! Főleg, ha még sikerei is 
1500# vannak. S mert kitartó, és mert sok mindenről képes lemondani,
1510# VANNAK SIKEREI!
1500# Ez még jobban elmélyíti a komplexusát.
1510# Következő: fegyelem és kontroll. Önfegyelemben jó, nem iszik pl. kólát,
1520# hmmm. (kólát iszik). (Rátapostam. Ez most fordult velem elő először.
1530# Feszegetem a korlátaim. Szimbolikus tett.)
1540# Tehát: a kontroll, az önkontroll meg mi másról szólna, mint amiről
1550# a múlt alkalommal szóltunk, hogy állandóan kontrollálnia kell magát,
1560# a vágyait, a szükségleteit, a késztetéseit, mert ezek nagyon veszélyesnek
1570# tűnhetnek. Mert az anyukája talán mégiscsak boldog lehetne, ha ő
1560# "tényleg" rendes kisfiú lenne. De ilyen nincsen.
1570# Rendes kisfiúk vannak, de "tényleg rendes", olyan nincs.
1580# És egy kisfiú akkor is rendes, hogyha nem "rendes". Attól rendes.
1590# Már elnézést.
1600# Ez azt jelenti, hogy az önkontroll nem valami szabadon létrehozott erény.
1610# Dehogyis!
1620# Aztán itt van az élvezetek háttérbe szorítása. Mert ezek is veszélyforrásként
1630# tűnnek fel, amelyek az embert eluralják, elvesztjük általuk az önkontrollt,
1640# mi kiszámíthatatlanabbá válunk, és akkor nem tudjuk, hogy a világ
1650# mit fog nekünk adni. De rettenetetesen veszélyes lesz. Nagyon. Ezt NEM
1660# engedhetjük meg magunknak.
1620# Arról nem is beszélve, hogy ha az élvezetek, a vágyak, az ösztönök
1630# elborítanak, vagy átadjuk magunkat nekik, akkor egészen biztos, hogy rosszabb
1640# emberek leszünk. Kizárólak ez lehetséges: rosszabbá válunk.
1650# Aztán: érzékenység másokra, a hátterében mi van? A kiszolgáltatottság.
1660# Ami kívülről nézve hallatlan mély empátia, mélységes mély együttérzés,
1670# ennek a hátterében földolgozatlan kiszolgáltatottság van. Olyan
1680# kiszolgáltatottság, amivel az illető sosem békélt meg, sosem
1690# fogadott el. Csak megszenvedi, elviseli, eltűri. Mert neki az jutott.
1700# Szolgálatkészség. Másokat előtérbe tud helyezni.
1710# Hát persze, hogy előtérbe helyez másokat, mert még mindig
1680# abban a gondolatkörben van, hogy attól a másiktól kaphatom meg, amire
1690# szükségem van. Ezért helyezem előtérbe. Azért dolgozom érted, mert akkor
1700# te mondasz nekem egy kedves mondatot, és akkor ennek kapcsán valami olyasmit
1710# kapok, amit az anyámtól is vártam, és akkor azt tudom mondani: ó, akkor
1720# mégiscsak értékes vagyok! Jaj de jó, akkor mégiscsak érdemes élni! Akkor
1730# mégiscsak szükség van rám! Hát mi ez, ha nem: függés az eredeti helyzettől?
1740# Valójában nem te vagy fontos, hanem én magam vagyok fontos. De ez nem is
1750# tudatosul bennem. Azt mondom, hogy "ó, én nem is vagyok fontos", és téged
1760# fölhasznállak arra, hogy meggyőzzem magam (a túlélés miatt), hogy
1770# mégiscsak talán fontos lehetek. De ehhez te kellesz. Úgyhogy segítek neked,
1780# ha kell, ha nem. Jövök keddenként, hívatlanul 
1740# ÉN beszélek, én, én.
1750# Szexuális visszafogottság, CÖLIBÁTUS. Há-háá! A cölibátusra való
1760# komplexusos alkalmasságról lehetne beszélni.
1770# Ezt hogyan szokták misztifikálni? A papnevelő intézetben ennek az a neve:
1780# "Isten különleges adománya". 
1790# Egynémelyek nagyon furcsán néztek rám most. (Cipőfűzőkötés elesés ellen.)
1800# Ki van pukkadva a zoknim.
1808# Cölibátus és szexuális visszafogottság.
1817# Ami a papnevelő intézet felől nézve valamiféle különleges adomány,
1825# az a komplexus felől magyarázva, az egyszerűen valamiféle bizonytalanság
1834# és bizalmatlanság az ÉLETRE vonatkozóan. A saját emberi természetre,
1842# az ösztönkésztetésekre vonatkozóan. Burka: "mindez nagyon veszélyes.
1851# Mert ha te ezeket egyszer elereszted, anyád még boldogtalanabb lesz,
1860# és még kevésbé kapod meg mindazt, amire pedig szükséged van! Áááh.
1868# Ezért 
1860# lehetséges az, hogy a papnevelő intézetben minden jószándékkal együtt
1868# komplexusos mintázatokat erősítünk meg a végtelenségig, s ezeket aztán
1877# az égig emeljük.
1885# Áhá! Ez nem rettenetes?
1894# S amikor valakinek a komplexusos sérülései az erénybe öltöztetve az égig
1902# emelkedtek, onnan azért már nehéz leszállni, és azt mondani, hogy 
1911# "hát, lehet, hogy egyszerűen csak nem bírok élni.
1920# Lehet, hogy csak félek a nőktől. Bizalmatlan vagyok abban, hogy engem
1928# szerethet-e egyáltalán egy nő." - ugye? Sokkal könnyebb ebbe a magasztosult
1937# erénybe öltöztetni magunkat, és reverendát venni rá.
1945# Ez sokkal könnyebben megy, és addig megy, míg ki nem pukkan.
1954# Az nagy dolog, ha kipukkan, mert akkor 
1920# rettenetesen rosszul lehet lenni.
1928# És ezt az állapotot egy eredetileg negatív anyakomplexusú férfi nagyon jól ismeri.
1937# Ez kifejezetten "üdvös" állapot, ha azt valaki megengedi magának.
1945# Ó, már túl vagyok rajta; háromszor.
1954# Bűntudatra, bűnbánatra való fogékonyság.
1962# A kultúrkereszténységet mintha pont az ilyen pasiknak találták volna ki.
1971# Mikor a szentmise elején mondja, hogy "én vétkem, én vétkem...", az egész
1980# gyerekkort kopogtatja itt benn. Ajjajajjaj. Megjelenik a boldogtalan
1988# anyukájának a képe, meg a boldogtalan testvéreinek a képe, akik
1997# azért boldogabbak nála, de azért ... és így tovább.
1980# A bűntudatra, bűnbánatra való fogékonyság az alázatnak a köpenyét
1988# hordozza. Úgy tűnik, mintha a pap... (olyan piszok vagyok. Amikor több
1997# pappal együtt misézünk, nagyon szoktam nézni, hogy ki teszi meg ezt a
2005# gesztust, hogy ki milyen átéléssel teszi meg. Ó, nagyon érdekes!
2014# Külön tanulmány. A misének az első tíz perce elég ahhoz, hogy úgy nagyjából
2022# kapjunk egy képet a miséző atyáról, s a beszéde ezt meg szokta erősíteni.
2031# A nagyon mellverő atyák (a mikrofon belézizeg), az szép, szép...
2040# Agresszió gátoltsága, gá-gá-gá-gá-gá. Az agressziót is illik
2048# nagyon csúnyán megbélyegezni. Erre kitalálták a jó pszichológus atyák,
2057# hogy "asszertivitás". Asszertivitás: az egészséges önmagunk képviselete.
2065# Tökmindegy, mit mondunk, de nincs neki, az biztos.
2074# Az agresszió... egy eredetileg negatív anyakomplexusú férfi a saját haragjától fél. Nem a másikétól.
2082# Attól kevésbé fél. Az csak annyit hoz, hogy "kérek engedélyt meghunyászkodni".
2091# Ez ismerős. Én a rácsos ágyban gyakoroltam ezt. 
2100# Bár engedélyt nem kértem rá, de sikerült kismalaccá gömbölyödni.
2110# Ezért aztán a másik haragja sokkal kevésbé félelmetes. A sajátja viszont
2120# rettenetesnek tűnik. Ha egyszer ő a haragját meg merné engedni magának,
2130# akkor a föld megnyílna és ő elsüllyedne alatta. Az valami rettenet.
2140# Hát ő nem süllyedhet odáig.
2150# Ezért aztán persze nagyon komoly árat kell fizetni. Robbannak szét a belső
2160# szervek.
2170# Az agresszió gátoltsága jámborságnak, szent istenfélelemnek tűnik. Jaj, csak
2180# az a baj, hogy élő papok jutnak eszembe ilyenkor, és ... Feri, ne tedd.
2160# Szóval, ... na ezt nem mondom, egy másikat mondom.
2170# Kaptam egy linzert is. Rá van írva, hogy Szamos. Nagyon szép.
2180# Olyan, tényleg, mint gyerekkoromban. Egyet meg bírok enni belőle. 
2190# Nagyon köszönöm. A közepét szeretem, mert az nem linzer, hanem lekvár,
2200# de legalább azt szeretem.
2210# Egy kedves nőismerősöm azt mondja: te Feri, képzeld el,
2220# mi nők, amikor összejövünk, barátnőzünk, akkor azért előkerülnek a
2228# papok. (Nem tényleg, hanem csak ...) Annyira nem lesz izgalmas a történet.
2237# Az utóbbi időben két nagy csoportra osztottuk őket. (Nem tudom, hogy engem
2245# milyen két nagy csoportra osztanátok.) Az egyik csoportba tartoznak azok
2254# a papok, akik azért, hogy papok lehessenek, férfiatlanodtak. A másik
2262# csoportba: nem férfiatlanodtak ugyan, de szenvednek. Ezt a két csoportot
2271# nézzük. 
2280# (Elég meredek, ugye? Durva, durva, nagyon durva...)
2290# Az a baj, hogy tényleg élő papok jutnak eszembe... de azért lehetnén(e)k
2300# tényleg férfiasabbak.
2310# Engedelmesség fölfelé. Klasszikus papnevelő intézetben az engedelmesség
2320# az erények erénye. A lélektani hátterét nézve az engedelmesség azonban
2330# pl. a spontaneitás hiánya.
2340# Agyamban kopasz cenzor ül,
2350# minden szavamra ezer fül.
2360# Nem nyerhetek, nem veszthetek,
2370# Ha nem leszek, hát nem leszek.
2380# Ez az eredetileg negatív anyakomplexusú férfi ars poéticája.
2390# Ez az engedelmeség tehát nem egy autonóm engedelmesség.
2400# Képzeljétek, van ilyen. Létezik heteronóm engedelmesség és autonóm engedelmesség.
2410# Létezik olyan engedelmesség, amely az embert agyonnyomja és kényszeríti,
2420# mert különben dá-dá lesz, és még el is kárhozhatsz, te kis piszok!
2430# Ez a heteronóm engedelmesség.
2440# Az autonóm engedelmesség valamiféle szabadságból, bölcs belátásból,
2450# emberségből fakad. Kevesek osztályrésze.
2460# Az engedelmesség tehát, ha az a fent nevezett komplexus irányítja, 
2400# akkor valójában a spontaneitástól való rettenetet tartalmazza.
2410# Huszonötször megvizsgálom, hogy egyáltalán olyan gondolatom legyen,
2420# amit nem egy okos teológus mondott valamikor, ha nem egyenesen a pápa úr...
2430# Ismeritek azokat az atyákat, akik minden beszédjükben legalább kétszer
2440# egy pápára hivatkoznak -- semmilyen más hivatkozásuk nincs. Gondolataik se nagyon
2450# vannak, de szerencsére már olyan sok pápa volt, hogy rengeteg gondolatot hagyományoztak
2460# az utókorra, ezért a pápák gondolatai, főleg ünnepélyes megnyilatkozásai mindig
2470# alkalmasak arra, hogy a spontaneitás nélkül létező pap engedelmességnek álcázott
2480# beszédét meghallgathassuk.
2490# A legkomolyabban, amikor egy-egy pap
2460# valami eredeti gondolathoz jut, amiről nem tud asszociálni valamilyen enciklikára
2470# vagy pápai megnyilatkozásra, kifejezetten meg szokott rémülni.
2480# Ezt a rémületet egyébként csak az arcán lehet látni, mert azt a csúnya kontrollálatlan
2490# mondatot soha nem ejti ki, ugye ilyet nem ... ez elképzelhetetlen, hogy ez megtörténjék.
2500# Ez az istenfélelemnek az eretnekségtől félelem-szerű megnyilvánulása.
2510# Valójában egy Istentől való rettenet. Rá is egy olyasfajta gondolat vonatkozik, hogy
2520# lehet, hogy talán valójában sosem szeretett, és talán sosem fog szeretni, és lehet,
2530# hogy nem is vagyok szerethető - marad a félelem tőle, és hogyha most én még
2540# eretneknek tűnő gondolatokat mondok, akkor aztán vége mindennek. Úgy lecsapnak,
2550# ahh. Mint nyáron a legyet. Balcsinál a szúnyogot.
2520# Kb. ez fog velem történni. Döbbenetes. Évek óta papok, apácák, szerzeteseknek a
2530# képzésében veszek részt. S újra és újra megborzadok attól, amit rajtuk keresztül meglátok
2540# magamból. Amikor eljutnak egy eredeti mondathoz, azt hogyan szégyellik.
2550# Egy önismereti csoportban azt mondja az egyik pap a zárókörben, amikor valami nagy
2560# élmény megérintette őt: "azt gondolom, hogy az én önbizalmam Isten".
2570# S ahogy ki merészelte mondani ezt a mondatot, amit egyetlen pápánál se olvasott,
2580# meg is borzadt tőle, és rögtön helyesbített, egy kis zavarral:
2590# "ó, az én bizalmam Isten". Áhh. Menjél már vissza! Húsz éve nem volt egyetlen ilyen
2600# mondatod se! Azonnal mondd ki mégegyszer!
2610# Hát aztán majd meglátjuk, hogy leszakad-e a mennyezet!
2620# Gyerekeket kérdeztem, a pöttyös misén. Talentumok. 5+5, 2+2, 1-0 (egyet se szerez).
2630# Azt mondjátok meg nekem, hogy a talentummal együtt mi mindent kapott attól a
2640# gazdától az a három ember? Kicsit gondolkodtak, és zseniálisan jó dolgokat mondtak,
2650# főleg azért, 
2640# mert elmondták, amit vártam tőlük. Rögtön az első kimondta azt,
2650# ami nekem a legfontosabb volt, hogy amikor attól a példabeszédbeli gazditól kapta
2660# az öt talentumot az a pofa, akkor vele együtt bizalmat is kapott. Nemcsak a
2670# talentumot, hanem bizalmat is. Meg feladatot is. Meg felelősséget is. Meg
2680# szabadságot is. Meg kedvet is. ... olyan zseniálisakat mondtak.
2690# Egy kis fiú: akkor a talentummal együtt kaptak hozzá önbizalmat is. Mert ha ő
2700# öt talentumból még ötöt csinált, az biztos, hogy azt csak önbizalommal együtt lehetett
2710# csak. Tehát ebben 
2700# a kilencéves kisfiúban még egy örömteli fölismerésként jelenik meg egy
2710# saját mondat. Ó, Isten az én önbizalmam! 40 éves pap... nem emlékszem, hogy a 150
2720# zsoltár valamelyikében lenne valami hasonló mondat. S ha egyből se jön ki...
2730# akkor azért legyünk óvatosak.
2740# Úgyhogy: Isten a mi önbizalmunk.
2750# S akkor még van neki egyszerűsége meg szegénysége.
2760# Az egyszerűség és szegénység... sokszor nem is értem.
2770# A kultúrkeresztény szóhasználatban ez igen érdekes. Karácsonykor szoktuk mondani
2780# (én kihúztam). Vannak liturgikus könyvek, szoktam őket cenzúrázni.
2760# Karácsonykor kéne azt imádkozni: Mennyei Atyánk, taníts minket, hogy követhessük
2770# a kis Jézus igénytelenségét.
2780# Ollé! Evangélium a'la pokol.
2790# Arra történik utalás, hogy barlang, meg nehéz körülmények.
2800# A kis Jézus igénytelenségét követHESSÜK. Hát ne kelljen. Kérünk téged, hallgass meg
2810# minket.
2820# Hogy mondjam: sok békát lenyeltünk már, de ezt már... Hát nem megrázó ez?
2828# Milyen életút áll ezen imádság szerzőjének a háta megett? Hogy ő fölvillanyozódik
2837# a kis Jézus igénytelensége láttán? Egyáltalán, hogy ő igénytelenségnek tekinti azt,
2845# hogy nyomorult, nem tudott valami jobb helyre kerülni. Az a kis Jézusnak az érdeme!
2854# Ugye, már születésekor azt mondta: Édesanyám, ha lehetne, akkor ne a Margit kórház
2862# legyen...
2871# És főleg karácsonykor. Kész vagyok ettől.
2880# A liturgikus könyvből
2880# fogtam kihúzogattam. Átjavítottam egyszerűségre. Átmeneti megoldásnak
2888# nem rossz.
2897# Tehát egy eredetileg negatív anyakomplexusú papnak vagy bármilyen kultúrkeresztény embernek az egyszerűsége
2905# és szegénysége valami teljesen másról szól. Nagyon jól kifejezi azt, hogy magát
2914# érdemtelennek, értéktelennek tartja, még az élethez is. Inkább erről szól.
2922# Ezeket akartam elcsacsogni.
2931# Megjegyzésem: természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezekből ne fakadnának értékek.
2940# Hát hogyne fakadnának! Emberi értékek. Amit az ember megtesz, az mégiscsak
2948# meg van téve.
2940# Az nagy dolog! Ha én önmagamat háttérbe szorítva fogtam magam, bementem 
2948# a kórházba és meglátogattam azt a valakit, akit a kutya se látogat meg, azért 
2957# akkor az az ember meg volt látogatva. 
2965# Szó sincs arról, hogy én akkor itt mindent zárójelbe akarnék tenni,
2974# le akarnék DEGELNI (jól mondom?), falfirkázni (az olyan magyar, snássz),
2982# szóval nem lefújni akartam, hogy értéktelen semmi, szemét - dehogyis!
2991# Rengeteg érték van benne.
3000# Csak: nagy az árnyéka! Nagy.
3008# Az a pap, vagy te, aki ezzel a lelki alkattal, komplexusos világgal lépsz oda a
3017# másikhoz, azért az árnyékod is jön, veled együtt. Hiába szép a fény, jön az
3025# árnyék is, és rávetül a másikra is, meg terád is. Csak ennyit akarok ezzel.
3034# És előbb-utóbb ezért nehéz egy eredetileg negatív anyakomplexusú valakinek, mert őneki erényeket kell
3042# megkérdőjelezni. Ez nagyon nehéz tud lenni! Főleg akkor, ha egy kultúrkeresztény
3051# világ ezt az egész mintázatot oly nagyon fölmagasztalta!
3060# Mindennek meglátni az árnyékát nem is kis teljesítmény! És mögötte nagy üresség van,
3068# és rettenetes bizonytalanság. Hogy "ha még ez se jó, akkor hogy éljek?!"
3077# Nagyon jónak tűnt, hogy legalább a kereszténység kiment bennünket a csávából.
3085# Élünk másokért, lemondunk, egyszerűség, igénytelenség,
3094# és mindennek valami szép gyümölcs lesz.
3102# És meglátni azt, hogy az egyik fele szép, de a másik meg... ajjaj. De fonnyadt.
3111# Legalábbis a másik felében semmi élet nincs. A halálfélelem érkezik ezzel.
3120# Hogy hogy éljen akkor egy ilyen ember? Ugyanoda jut, mint mindegyik komplexusos
3128# mintázatú valaki. Komplexusosan tud élni, de szabadon meg nem. Azt se tudja,
3137# hogy azt hogy kell. Egy pici közbeszúrás az élvezetekről:
3120# Ebben a kultúrkeresztény összefüggésben az élvezettelenség is nagyon nagy
3128# megerősítést nyer. Élvezettelenség. Ezért iszom itt kólákat... nagyon finom!
3137# Gyógyulási szándékkal. Finom, iszom. Hakapeszi, ha kap, eszi.
3145# Faramuci világban élünk. Látszólag meg van erősítve bennünk az, hogy élvezni
3154# az életet. Élvezd! Carpe diem! Úgy tűnik mégis, hogy a ma embere egyáltalán
3162# nem tudja élvezni az életet. Élvezetekről élvezetekre igyekszik élni, de ez
3171# nem egyenlő azzal, hogy élvezi az életet.
3180# Attól, hogy valakinek az életében sok élvezet van, még nem biztos, hogy
3188# élvezi az életet. Sőt, minél inkább kiszolgáltatunk valakit annak, hogy a
3197# spiritualitást szedje ki a világából, és utána élvezetről élvezetre éljen,
3205# az illető annál kevésbé tudja az életet élvezni. Ennek a túlhajtása a
3214# szenvedélybeteg ember, aki már reggeltől estig mást sem csinál, csak
3222# élvezetről élvezetre él, és az életet már egyáltalán nem tudja élvezni.
3231# Egy elhízott ember hogy tudná élvezni az életet? És közben folyamatosan eszik.
3240# Egyre kevésbé tudja az életet élvezni. Azzal, hogy volt egy kulturális támadás
3240# és lázadás a kultúrkereszténység ellen (joggal!), ettől a világunk nem lett
3248# jobb, hanem kiszolgáltatódtunk egy másik fenevadnak. Csak másképp vagyunk
3257# boldogtalanok. A kultúrkeresztény ember soványan boldogtalan, a... kövéren,
3265# szex nélkül boldogtalan/azal együtt boldogtalan! Férfi nélkül, nő nélkül
3274# boldogtalan, sok-sok férfi sok-sok férfivel együtt boldogtalan. Ennyi történt,
3282# ennyi változott. Úgyhogy én ennek biztos nem dőlök be. Nekem persze könnyű, mert
3291# én eleve egy távolságtartásban vagyok az élvezetekkel - könnyebb rálátni.
3300# Ezért nem véletlen, hogy a szenvedélybeteg ember, aki látszólag
3312# mindenét rátette az élet folyamatos, jelen pillanatbeli élvezetére,
3324# a legmesszebb került attól, hogy valóban élvezze az életet. Mert ahhoz, hogy
3336# valaki élvezze az életet, tulajdonképpen szinte semmire sincs szükség.
3348# Meg kell születni, meg kellenek emberi kapcsolatok. S az élet minden pillanatában
3360# élvezhető. Akkor is élvezhető, ha nincsen kóla! Akkor is élvezhető, ha linzert
3372# kell enni. :) Most aki hozta, nagyon, cupp-cupp neked. Majd valakinek odaadom.
3384# Neked? Gyere, Péter, egyél.
3360# Ne haragudj, Péter, nincsen szalvétám. (taps)
3372# Ugye megvan nektek ez az élmény? Legalább pillanatszerűen, csúcsélmény-szerűen,
3384# biztosan. Hogy mennyire semmi se kell ahhoz, hogy legyen egy olyan nap, amikor
3396# süt a nap, és felkelsz, és azt mondod, hogy ez úgy szép, ahogy van.
3408# Tehát nem kell rögtön a reggelire gondolni, a reggeli szexre, semmire.
3420# Az ember csak úgy... Az élet élvezete tehát valójában nem az élvezeteken
3430# múlik. Tírarára ríram tam. Idáig jutottunk mi ki. Ez nagy dolog.
3440# Hogy mondod? Miklós azt kérdezi: hány barátnőm volt? (Taps)
3450# Akkor egy kicsit mégiscsak azon múlik, ugye Miki?
3460# Látjátok, kerüljük a szélsőséges kijelentéseket.
3470# Egy-kettő. Ezt többféleképp is lehet érteni. De értsük csak egyféleképpen.
3480# Hát született monogám vagyok. Nekem nem voltak egyéjszakás kalandjaim.
3488# Hát belepusztultam volna! Hát ezzel a morális valamivel itt?!? Hát én ezt
3497# sosem engedtem meg magamnak. Amit nem tartok erényknek. Ugye? Na, így van ez.
3505# Szabad beszélgetni, vagy valami...
3514# Hogy állunk? (Én igen, de ti nem...) Maradt negyedóra, hogy elkezdjek valamit,
3522# ami még mélyebben... Nézzük akkor meg, hogy hogyan tud egy
3531# eredetileg negatív anyakomplexusú világ összefonódni
3540# a vallásossággal, a kultúrkereszténységgel. De nemcsak a nagyon sajátos
3548# ezirányú vallásosságról szeretnék kijelentéseket tenni, hanem az emberről is.
3557# Mind a két irányból akarok beszélni. Biztos, hogy nem fogom befejezni, mert
3565# ez egy jó hosszú cucc lesz. Mi jósolható akkor egy eredetileg negatív anyakomplexusú ember
3574# lelkiségére vonatkozóan? Az, hogy nagyon hajlamos lesz a bűntudatra.
3582# A bűnösség, az elégtelenség, az érdemtelenség, a szerethetetlenség élményére.
3591# Őt nagyon könnyen rabul ejti az (főleg, ha ilyen brutális kultúrkeresztény
3600# nevelésben is részesítik), hogy a "lelkisége"
3600# (blaszfémia; nehéz lelkiségnek nevezni azt, amiből az emberi
3608# lelket kinyomorítja) könnyen válik akkor a bűntudat, a bűnösség, a bűnöknek az
3617# állandó lesése, figyelése az úgynevezett lelkiségnek a középpontjává. Egy
3625# ilyen ember képes szinte reggeltől estig (ameddig csak ébren, tudatánál van)
3634# állandóan egy ilyen sajátos morális megközelítésből, nagyon fekete tekintettel
3642# nézni azt, hogy nem valami bűn felé hajlok-e már megint? Szakadatlan
3651# küzdelem a bűn ellen -- itt örömnek nem nagyon van helye.
3660# Küzdelem a bűnök ellen! Annyira szíven tud ütni! Mert azért már
3668# gyógyulófélben vagyok. Mikor jön valaki, és azt mondja: Atya, szörnyű dolog
3677# történt. Álmomban... ÁLMOMBAN! volt egy nő, és a nő ment el, és én
3685# utánafordultam. De Atya! Álom volt! Most ez halálos bűn? Mert tulajdonképpen
3694# ez egy cselekedet! Igaz, hogy álmodtam, de hát én csináltam! Ott voltam, és
3702# utánanéztem. A fenekét stíröltem.
3711# Ha valaki, még az álmaiból is, amikor fölébred, úgy van, hogy "te jó ég!
3720# Mit csináltam!" S ugyanaz a rettenet jön, 
3720# mintha valóban megtette volna. Ismerős ez nektek? Hát persze.
3728# Amikor pszichoanalízisre jártam (ültem), akkor nekem hosszú hónapokba tellett
3737# az, amire egyáltalán erotikus álmokat mertem vinni. Világos! Az álmaimat is
3745# cenzúráztam. Azokat vittem, amiket én szalonképesnek tartottam. Ahol nagyon
3754# sírtam, amikor fölébredtem, vagy nagyon fájt, vagy szomorú voltam, az, az
3762# az megy. De ahol... Hmmm.
3771# Csak csínján vele! Óó. Mi ennek a következménye? Összefoglalva:
3780# A hit éltető ereje eltűnik.
3788# Ha semmi más nem köt le, mint hogy még az álmomban is...
3797# Bűn-e az éjszakai magömlés?
3805# Most melyik része? Az éjszakai? Ezek döbbenetesen fájdalmas dolgok.
3814# Főleg annak, akinek a tudatában ez képes így megjelenni. Te jó ég!
3822# NNa. Ösztönök, a bűn és a bűntudat összekapcsolódnak egymással.
3831# Ez rettenetes összekapcsolódás. Mikor mindenre, ami ösztönszerű, belső késztetés,
3840# ami nem az akarat irányítása alatt van, hanem csak úgy jön, arra a bűnösség
3848# árnya kerül.
3840# És itt a szexualitás és a szexuális nevelés
3848# valóban kiemelkedő helyen van. Mert kulturkeresztény körökben
3857# a szexuális nevelés = nagyon sajátos paradoxon, ellentmondás.
3865# Az egyik részen a szülők is a neurotikus bűntudatukban vergődnek, nem tudnak
3874# nyíltan, normálisan, egyszerűen beszélnek. Nem. Ilyen beszéd erről a témáról
3882# nincs, mert még attól is bűntudata van, hogy álmában utánafordul egy nőnek,
3891# hát akkor hogyan tudna nyíltan, egyszerűen, normálisan beszélni a gyerekével?
3900# Hát hogyan? Magával se beszél! Hát akkor a gyerekével hogy tudna?
3900# Ennek mi lesz a következménye? A gyerek természetes kíváncsiságára
3908# semmiféle normális válasz nincs, ezért aztán a szexualitás, úgy, ahogy van,
3917# valahogy a természetellenes, nem normális, elrejtenivaló... világba kerül.
3925# Utána azonban, nagyon sajátos, rejtett módon a téma mégiscsak előkerül.
3934# Milyen formában? Tudjátok jól. Kizárólag erkölcsi megközelítésből.
3942# "MIT SZABAD?": egy pontban, mit nem szabad: 128 pontban, lábjegyzetekkel.
3951# Megjelenik a téma, de sosem önmagában. Sosem úgy, hogy "ez van". Így soha.
3960# Hanem: mire kell figyelni, mire kell vigyázni. Mitől kell félni.
3968# Mi az, ami már veszélyes is? Mi az, ami már tényleg erkölcstelen?
3960# Mi az, ami a halálos bűnnek mindenképpen a fertőjével jár?
3968# Ó. Van tehát róla beszéd, de mindig ebben az összefüggésben.
3977# Nehéz is ám, amikor kilenc éves gyerekek elsőáldozók lesznek. És ott van benne
3985# az a parancs, hogy "ne barázdálkodj". :) Ezt nehéz mondani. Nem barázdálkodunk,
3994# tehát a szántó-vető életmódot csak csínján... vagy szokták még úgy érteni, hogy
4002# "ne garázdálkodj". Ez a paráználkodj ez... még talán leginkább a párnához
4011# hasonlít. Tehát párnacsatát vívni a tessókkal tilos, ezen túl...
4020# Szoktam kanyarítani rajta, és akkor beszélünk arról, hogy 
4020# milyen klassz dolog, hogy vannak fiúk meg lányok. Ez nagy dolog.
4028# Nagyon nagy dolog. Mert lehet, hogy mi fiúk nagyon örülünk neki, hogy fiúk
4037# vagyunk, de azért a lányok milyen érdekesek, ugye... És aztán a lányoknak is
4045# elmondjuk ugyanezt. Jó, jó, hülyék a fiúk, de azért... van bennük valami!
4054# S akkor ebben megegyezünk. Ezzel a szexuális nevelés valamiféle alapjait
4062# sikerül itt megteremteni.
4071# Hogyan tud föltörni különösebb ráhatás nélkül ez a neurotikus bűntudat.
4080# Az első gyónásokban, ha egyáltalán az a gyerkőc beszél erről (majd aztán
4088# a lelkiismeretről is akarok szólni)... Volt egy kislány, akiben volt annyi
4097# életerő meg bátorság meg bizalom, hogy elmondja nekem élete első gyónásakor,
4105# hogy ő bizony paráználkodott.
4080# Igen. S csak rákérdeztem, hogy MIT? Nem az elfojtott ösztöneim
4088# dúvadként való föltámadása volt ez, a papi szerepnek a nem tudom mije alatt,
4097# hanem biztos voltam benne, hogy itt valamit helyre kell rakni.
4105# Ambivalens lelkiállapot, hogy bűnnek is tartom, nem is; eddig nem tartottam
4114# annak, de most megtanultam, hogy az. A következőt mondja a kislány (elnézést,
4122# aki már hallotta 3 éve): mikor én este bebújok a pizsamámba, akkor van egy
4131# olyan fázis, amikor nincs rajtam semmi.
4140# S hogy akárhogy is töprengtem így az elsőáldozásra készülve, egyszerűen
4148# ezt a fázist nem bírom kihagyni. Akárhogy ügyeskedem... Most úgy persze
4157# lehetne, hogy a pizsamára vesszük föl a cuccot, sőt pizsamában is lehet
4165# zuhanyozni, hogy azt is mindig megmossuk, vagy ki... A pizsamát kimossuk,
4174# magunkat megmossuk. Azért nem volt tehát következetes a kislány, ezt jeleztem
4182# is neki... :) Úgyhogy, miközben valami megdicsőült papi személyként
4191# örvendezhettem volna annak, hogy hány elsőáldozóM VOLT NEKEM (ahogy ezt papok
4200# szokták mondani, hogy IDÉN 28 elsőáldozóm volt -- gratulálok, ez mindig
4208# nagyszerű),
4200# aközben, csak úgy suttyomban, egy kislány majdnem pórul járt!
4208# Attól a nagy lendülettől! Úgyhogy ezt rögtön tisztába kellett tenni.
4217# Még van 3 perc. Itt van 39 pont. Az életet nem adják ingyen.
4225# Ha nekem nem, nektek sem! Itt vagyunk a lelkiismeret nevelésénél.
4234# Mire volna jó a lelkiismeret (ha már van, márpedig van), hogy nevelgetjük,
4242# ápolgatjuk, növesztgetjük azért, hogy megdicsérjen bennünket, ha jól
4251# teszünk, szóljon nekünk, ha valamit nem tettünk jól. Vagyis:
4260# segítsen bennünket az önreflexióban, az önismeretben, a személyiségünk
4260# fejlődésében és az életszentségre való jutásban. A lelkiismeret egy
4268# nagyszerű dolog. Lenne. Ha valakinek nem lenne eredetileg negatív anyakomplexusa.
4277# Mert ott a lelkiismeret semmi másra nem való, mint hogy az embert folyamatos
4285# nyomás alatt tartSa. Az efféle lelkiismeret állandóan és állandóan gyötri
4294# és gyötri azt a szegény embert. És mindig szól valamiért. A lélektani irodalom
4302# mellett, hála Istennek, már a teológiai gondolkodásban is megjelenik az, hogy
4311# neurotikus bűntudat. Rengeteg van nekünk ilyen.
4320# Egyetemistákkal szoktam ilyet tenni, ahogy ülünk körben: azt kérdezem tőlük
4328# (miután beszéltünk arról, hogy a neurotikus bűntudat az,
4320# hogy nincs bűn, de van bűntudat): Mondjatok nekem példákat.
4328# Egy órán keresztül mondtak példákat. Egy normális egyetemista társaság.
4337# Kifogyhatatlanok. A lelkiismeret-vizsgálat tehát nem a kultúrkeresztény
4345# mazochizmusnak egy korbácsütése az emberi lelken! Hanem: segít a helyes
4354# önbecsülésre, és egy elmélyült bizalommal teli spiritualitásra eljutni.
4362# de itt nem ez történik, hanem egy aprólékos önmegfigyeléssé, öncenzúrázássá,
4371# öndetektívezéssé válik.
4380# Állandóan annak a koslatása, szagolgatása, hogy történik-e itt valami,
4388# amit aztán úgy lehet mondani, hogy fujj és undorító, gusztustalan és
4397# szégyenletes, piszkos és fölháborító. És abból, ami a szó eredeti értelmében
4405# a lelkiismeret áttekintés lenne... ami egy nagyszerű dolog. Önismereti
4414# csoportokban tízezreket fizetnek érte. Ehelyett ebben a kultúrkeresztény
4422# világban ez az állandó koslatás és nagyító, mikroszkóp alá mindent, és
4431# hol van egy pöttyfolt, egy kosz...
4440# Tudok-e pozitív végkicsengést adni? Egyetek linzert! Ugye, Péter? :-)
20081118 ¤
A lap eredeti címe: „http://palferi.hu/2008.11.18.