A pálferi wikiből
0000# Isten hozott benneteket! Köszöntök mindenkit!
0010# Igyekszem nagyon óvatosan mozogni, nehogy valakiben kárt tegyek. Olyan megtisztelő, hogy itt vagytok.
0034# Ott tartottunk, hogy a múlt alkalommal (Sándor mutatja, hogy van ott egy szék. Azt hitted, van egy jó napod... De
0060# így viszont tudod őt nézni. Az is jó... Szemétség; itt elöl tudjátok, hogy mi történik, hátul meg nem. Ezt
0085# most be is fejeztük.)
0090# Megnéztük (teljesen önkényesen, esetlegesen összegyűjtött szempontokat, pontokba szedve)... (Még nem
0099# melegedtem be. Rita, segíts!), hogy milyen tapasztalataink... Bizonyos szempontból létezésünknek, az ember
0110# voltunknak alaptapasztalatai lehetnek azok, amelyeket átélve, amelyeken keresztül ráébredhetünk arra, hogy vajon
0121# az Istennel való kapcsolatunknak milyen is a minősége. Illetve, ahogy megpróbáljuk kitapintani azt, hogy mi az a
0132# sajátos alappozíció (ha sarkosan akarom mondani: mi az a sajátos megrögzöttség és megszállottság) és nagyon
0143# sajátos nézőpont, ahonnan mi eleve nézzük önmagunkat, Istent és a kettőnk kapcsolatát. És azért kellett
0153# eléggé mélyre menni, olyan élethelyzeteket keresni, amelyek nem a hétköznapi életnek a mindenféle eseményeiből
0164# valók, mert hiszen ezek az alappozícióink mindenféle kapcsolatunkban is nagyon sok tudattalan elemet hordoznak.
0175# Azért az egy külön nagy művészet, hogy tudjuk, hogy valójában hogy is állok én az Istennel. Mert különben
0185# csak azt tudom megmondani, hogy mit gondolok róla. Vagy hogy mit gondolok arról, hogy én hogy hiszek benne? És
0196# aztán jön egy igazán komoly pillanata az életemnek, és kiderül, hogy teljesen más a viszonyunk. Ezért volt
0206# muszáj ezeket az élethelyzeteket idehozni, és egy picit magunkat az élethelyzetek türkében meglátni. És utána
0217# (persze egészen esetlegesen, önkényesen) próbálok néhány pontot mondani arról, hogy akkor hogyan írhatnánk le
0228# azt a pozíciót, azt a mintát, ahogyan mi Istennel vagyunk. Kifejezetten igyekszem elkerülni azt, hogy olyan
0239# istenképeket (meg olyan emberre vonatkozó kijelentéseket) mondjak, amelyeket már nagyon megszoktunk. Hogy
0249# próbáljuk meg ezt egy kicsit másképpen. Így jutottunk el valamiképpen a sporttal kapcsolatos...
0258# (Most miért szegény Andrást nézem. Az ember állandóan tettest keres, bűnbakot – ki a felelős?!)
0268# És akkor egy gyors ismétlés, hogy mi volt az a négy pozíció, ahova eljutottunk, hogy
0276# mit gondolok akkor magamról,
0279# mit gondolok Istenről, és
0281# mit gondolok a kapcsolatunkról.
0284# Az első így szólt:
0286# 1. Az embernek sehogy se megy.
0289# Tudjátok. Sehogy se megy, hogy elérje igazán a céljait. Az ember mégiscsak halandó és gyönge. Az ember végül
0300# is hogy a fenébe tudna boldog lenni stb. Hogyan tudnám elérni azokat a vágyakat, amelyek bennem vannak?! A
0310# legmélyebb élethelyzetekben arra jövök rá, hogy sehogy se! Sehogy. Az Isten pedig vagy nincsen, vagy pedig van, de
0321# csak úgy szurkol nekem. A kapcsolati modell valami olyasmi, hogy én vagyok a sportoló, Isten meg a szurkoló. Vagy
0333# pedig én vagyok a ringben, Isten pedig, mint a gladiátor-küzdelmekkor, ott van valahol hihetetlen messzeségben, én
0344# pedig remegek azért, hogy legalább, mikor meghalok, akkor ezt mutassa: ^=
0351# Ugye, ez egy nagyon sajátos modell.
0355# 2. Arra gondolok, hogy nagyon is megy a saját erőmből. Miért ne menne?! Csak eddig nem ment, de majd... aztán menni
0366# fog! Istenről azt gondolom, hogy nincs. Vagy azt, hogy van, de csak szurkol. Ez pedig valamiképpen olyan, hogy Isten
0378# az én nevelőedzőm, akiből már most kigyógyultam. Felnőttem. Köszönöm, átveszem a tapasztalatait; átveszem,
0388# amit eddig mondott az emberiségnek, és akkor most jövök én. Vagy pedig, esetleg, hogy egy-egy tanácsot elfogadok
0399# tőle, ha van – de úgy egyébként köszönöm szépen.
0404# 3. Saját erejéből, de azért Isten néha segít.
0408# (Egészségedre)
0410# Vagy nem tud, vagy nem akar segíteni.
0413# Ezt direkt nem akarom külön pontba venni, mert nem érdemes. Akkor itt Isten az edző.
0422# Adott esetben több-kevesebb pedagógiai érzékkel nevelget engem.
0428# Amikor nem segít, akkor nevel engem.
0431# Amikor segít, akkor belátja, hogy most már nélküle sehova sem jutok. Szóval Isten mint egy jó pedagógiai
0442# érzékkel megáldott edző, működik.
0445# 4. Folyamatosan iparkodva próbálom az emberi céljaimat elérni, de rájövök, hogy ez nem elégséges. Isten pedig
0456# segít, hogy aztán ne legyen rá szükség.
0460# Vagyis, ha nagy bajban vagyok, akkor mindig mellém áll, jön, segít – ez a Gyógytornász Isten.
0469# Vagy pedig: Isten néha besegít.
0472# Néha nagyon besegít! Ez az a nagyon életjáró edző, aki ismeri azokat a doppingszereket, amiket a többiek még
0483# nem. És ezért, amikor tízen jelentkezünk egy állásra, végül engem választanak, akkor azt mondom: „Ó, Uram,
0493# köszönöm! Köszönöm. Kilencnek nem jött be, de nekem igen – te vagy a tuti! Nagyon, nagyon hálás vagyok! Ezt
0504# csak nekem! Hát szóval... jó nekünk együtt lenni!”
0509# És akkor ennek lehet még egy verziója.
0512# Szekták kapcsán láttam ezt igen gyakran. Olyan embereknél, akiknek olyan szektákban edződött hite volt. Ők
0523# tudtak ilyeneket mondani, hogy „Ha én az Istenre bízom az életem, minden nagyon frankón bejön!” És akkor ezt
0533# az ATV-n lehet is hallgatni. „Az nagyon frankón bejön. Amióta átadtam az életemet az Istennek, Isten mindig
0544# olyan, olyan tutin emeli azoknak a részvényeknek az árát, amiket pont (persze az ő sugallatára) vettem meg...”
0555# Vagy ez: „Amióta az Istent (ez a Menedzser Isten), amióta rátaláltam erre a zseniális kapcsolatokkal rendelkező
0566# menedzserre, annyira jól csinálja! Tényleg, az én életemet úgy segíti! Ez fantasztikus. Most kiállok elétek,
0577# és nektek is csak ezt tudom tanácsolni. Válasszátok őt menedzsernek. Néha majd mond olyat, ami majd nem tetszik,
0588# de megéri! Megéri. Tele van lóvéval a zsebem. Negyedik diplomámnak megyek neki (csak mindig visszapattanok). De
0599# megéri.
0599# 5. Folyamatosan iparkodom; ez az emberi élet. Iparkodom, gyűröm, de nem elégséges. Isten viszont folyamatosan
0610# segít.
0611# Egész szimpatikus viszony ez! Ez azt jelenti, hogy énnekem nem megy, amit igazán szeretnék kihozni az életemből,
0622# de Isten mindig segít; ezért aztán van egy örömhírem: együtt megy!
0628# Ez tulajdonképpen az a kép, amikor, tudjátok, (nem nézek rád, András – te oké vagy, technika nem oké), szóval
0639# ez az a végtelenül szakállas vicc, amikor az elefánt és a kisegér mennek át a hídon, és a kisegér azt mondja:
0650# „Hallod, hogy dübörgünk?”
0652# Tehát: énnekem nem, Istennek igen. Ez azt jelenti, hogy én akkor Istennel együtt megyünk, és együtt dübörgünk.
0663# Ez egy nagyon szimpatikus. Tudom másképpen is mondani; ez a paralimpia világába visz el bennünket. Én egy
0674# hátrányos helyzetű, látássérült (vagy egyáltalán nem látó) olimpikon vagyok. Biztos láttátok ezeket a
0684# versenyeket. Fut mellettem valaki. Én a fizikai kontaktus által tudom, hogy hol a pálya; mikor és hogy kell
0694# kanyarodni. Ő természetesen nem segít nekem. Ugye láttátok? Főleg 400 m-en. Megrendítő, gyönyörű, ahogyan vak
0705# emberek futnak. És milyen jól! Bárcsak úgy tudnék még futni! Akkor az Isten valami ilyesmi. Én végül is
0715# belátom, hogy vak vagyok, de azért szeretnék az olimpián indulni. És akkor Isten fut mellettem, és így valamit,
0726# amit én egyedül nem tudnék csinálni, vele tudom.
0731# Ó, szép! Szép...
0732# 6. Mikor azt mondom, hogy „én nem!”, ezért folyamatosan átadom az életem Istennek. Ezt tudom csinálni, hogy
0743# folyamatosan átadom magam neki. Isten pedig vagy segít folyamatosan, vagy nem.
0751# Tehát néha „átadom neked magam, Uram”, és nem jön ki belőle semmi.
0757# Néha pedig „átadom neked magam, Uram”, és akkor ebből meg kijön valami.
0764# Végül is a kapcsolatunk az, hogy „ha Isten segít, akkor okék vagyunk; akkor én is oké vagyok”,
0774# de ha nem, akkor nem.
0776# Ez számomra valami olyasmi, mintha én a mester tanítványa lennék, és a mester is még aktív sportoló.
0786# Jól van, jól van, én is próbálkozom, de én még a citrom övnél tartok.
0793# Megnézem a nagy Mestert, fekete öves. Iszonyat szurkolok neki. „Mester, te vagy a legjobb! Mester, Mester, de jól,
0804# de jól csinálod!” És aztán, mikor a Mester győz, elmegyünk együtt sörözni. Megbeszéljük, hogy milyen jó
0815# is, hogy énnekem te vagy a mesterem! És hogy a citrom övből talán lesz narancssárga öv is. Nem biztos – a magam
0826# erejéből nem, de...
0828# Ilyenkor az ember
0830# (Szervusz, Zsuzsanna. Van helyed? Döbbenetes! De csókos vagy!)
0836# végül is részt kap a sikerből. Istené a siker, a győzelem, de annyira rendes, hogy ad nekem belőle. És akkor,
0847# mikor átveszi ő az olimpiai aranyérmet, akkor a nyilatkozatban azt mondja, hogy ez az aranyérem nem sikerült volna,
0859# ha nem lennének lelkes támogatóim: Feri atya és a többiek. És akkor végül is én is megdicsőülök.
0868# 7. Miközben tudom, hogy énnekem nem sikerül, folyamatosan erőfeszítést teszek a cselekvésre és az önátadásra.
0879# Mind a kettőre: cselekvésre is meg önátadásra is. Isten pedig folyamatosan cselekszik.
0888# Nektek melyik tetszik? Van egy-két egész jól hangzó! Mindenesetre most lelövöm a poént. Nekem az utolsó tetszik.
0900# Folyamatosan cselekszem és folyamatosan önátadásban vagyok. A kettőt egyszerre vagy egymás után, nem tudom hogy
0911# csinálom. Ami egy óriási paradoxon és ellentmondás. Egyszerre mindig cselekedni is meg önátadni is, és közben
0922# pedig annak a tudadában létezni, hogy Isten folyamatosan velem van és segít.
0930# Én ezt találom még a legjobbnak. Direkt nem hozok erre képet vagy hasonlatot. Direkt. Azért, mert különben
0940# bálványimádásba fogunk esni. Elkezdünk ragaszkodni ahhoz a képhez, amit ide de szeretnénk mondani. Hogy akkor ez
0952# hogy is van?!
0953# Az egész üdvösségtörténetünk tulajdonképpen ez, hogy amikor már majdnem célba érünk, akkor Isten azt mondja,
0964# hogy öö-öö! – és egy picit odébb megy.
0968# Ezzel a legnagyobb jót teszi nekünk.
0972# Mondom az ószövetségi példát.
0975# Ott ég az a csipkebokor (de nem ég el). Mózes meg leveszi a saruját, és azt mondja: A nagy pillanat itt van.
0986# Elbeszélget Istennel, és jön a legfontosabb kérdés: Ki vagy te? Mondd meg, ki vagy te! Mert ha tudom, hogy ki vagy
0997# te (ezt nem Mózes mondja, hanem én), akkor már a következő másodpercben elkezdelek bálványimádni.
1007# Ezért az Isten – mikor már a mi kedves Mózesünk azt hiszi, hogy megragadta az Urat, akkor – azt mondja:
1017# „Vagyok, aki vagyok”. Ezt csinálja velünk. Csak eddig talán azt gondoltuk, hogy ez talán azért van, mert Isten
1029# ki akar velünk szúrni! És aztán innen már sokfelé juthatunk. „Ilyen Isten nekem nem is kell. Ne szórakozzon
1040# velem! Mikor már pont elérem, akkor elugrik?! Milyen Isten az ilyen?!”
1047# Ez az ószövetségi alaptörténetünk. Hogy ott a mézes madzag – aztán „Vagyok, aki vagyok”. És utána...
1057# erről, hogy Isten azt mondja, hogy „Vagyok, aki vagyok”, fél éves szemináriumot hallgattam a teológián.
1067# Jópofa, nem? Tehát végül is azt ragoztuk, hogy hogyan illant el az utolsó pillanatban; még beleszagolunk a
1078# levegőbe. (Szaglászik egyet-kettőt)
1082# Kb. ennyi. De azért erről lehet sokat beszélni.
1086# És aztán ennek az újszövetségi megfelelője (legalábbis az én meglátásom, gondolatom szerint), az utolsó
1097# vacsora. Kérdezi Fülöp. Szegény, már valamit tudott, hogy most már muszáj valamit Jézusból kicsikarni, mert
1108# föltámad és aztán már nincs tovább. Azt mondja: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég lesz
1118# nekünk!” De szerény! Látszik, hogy Jézus tanítványa. Ott érlelődött, nevelődött, és akkor a legfontosabb
1128# pillanatban a legnagyobb alázattal... Ez ugyanaz. „Uram, Jézus – mondod, hogy utolsó vacsora, meg hogy el fogsz
1140# innen menni. Gyorsan még a tutit áruld el!
1144# Jézus pedig ugyanazt teszi, mint amit az Ószövetségben tett Isten. Van valami közük egymáshoz. Azt mondja:
1155# „Fülöp, aki lát engem, látja az Atyát is.”
1159# Ha csak egy pici érzékünk van ahhoz, hogy itt mi hangzik el...
1165# Most mondhatnánk azt, hogy „Jézus, tudod: miből állt volna azt mondani: Nézz rám, én vagyok! Hogy hogy
1175# csinálhatod ezt velünk?!”
1178# De éppen erről van szó, hogy nem mondja, hogy „én vagyok”. Hanem csak annyit mond: Nézz rám – ha látsz
1188# engem, látod az Istent is.
1191# És az Isten azóta is folyamatosan ezt teszi velünk. De talán most már megvan az, hogy nem azért, mert állandóan
1202# magunkra akar hagyni... Nem ezért. Hanem – mert hogy mi történik Jézussal, hogyha ebbe az összefüggésbe
1213# helyezzük az életét? Az, hogy ott a választott nép próbálja gyúrni, gyömöszölni, kipasszírozni belőle, hogy
1224# mondja meg, hogy ki!
1226# Jézus erre nem hajlandó. Ezután pedig azt követelik tőle, hogy mondja meg, hogy ő a Messiás, vagy sem.
1236# Erre se hajlandó. Nem haj-lan-dó rá! És ez aztán oda vezet, hogy – mi győz? A korabeli farizeusoknak,
1246# írástudóknak, vallási vezetők egy részének az istenreprezentációja! Végül is ez történik. Tudjuk, hogy
1257# Jézus nyilvános működése maximum három év – de lehet, hogy csak másfél. Három évnél biztos, hogy nem
1267# több.
1267# Ebből azt a következtetést szűröm le, hogy a korabeli hívő ember maximum három évig bírta ezt a
1277# bizonytalanságot.
1279# Isten hiába van jelen. Győz az Istenről alkotott kép. A valóságot elküldjük, a valót elküldjük – éljen a
1289# reprezentáció! És akkor ezt aztán lehet tovább bálványozni!
1295# Egy-két évnél tovább nem bírták. Ezért azt a kettősséget, azt a feszültséget, hogy „énnekem a saját
1305# erőmből nem megy, de mégis cselekszem – de közben önátadom magam”, és közben, miközben megjárom az élet
1316# legnagyobb mélységeit, és az a tapasztalatom, hogy Isten mindig elillan, és csak az illatát hagyja a szobában,
1327# aközben pedig ragaszkodom ahhoz a bizalmamhoz, hogy velem van.
1333# Ez nem kis emberi teljesítmény.
1337# De úgy tűnik, hogy ha ezt a szinte őrjítő és elviselhetetlen ellentmondásosságot nem éljük meg, akkor
1347# azon nyomban – vallásos szóhasználattal élve – bálványimádásba esünk. Lélektani kifejezés szerint pedig
1358# függő helyzetbe kerülünk. Megszállottjai leszünk az éppen meglévő istenreprezentációnknak. Ez a
1368# reprezentáció valamit mindig közvetít(ett) Istenből. Most azonban már akadályává válik annak, hogy a
1378# következő nap Istennel tényleg kapcsolatba tudjunk kerülni.
1384# (Nem működik, András. Hátul? Halljátok? András mondta, hogy kontakthiba van. Akkor most nem beszélek, nehogy
1396# elrontsam. „Nyerő csapaton ne változtass”)
1400# Amit mondtam, bizonyos szempontból az eddigi gondolataink lezárása. De tudom, hogy ha csak ennyit mondok, az nagy
1412# piszokság. Tehát nemcsak ennyit mondok. Meg van írva már itt két vagy három előadás, ahol ezt a semmit ki fogom
1424# fejteni.
1424# Tehát Isten elillanó illatáról fogok beszélni háromszor egy óra tizenöt percet. És látjátok, milyen érdekes,
1436# hogy erre szoktunk vágyni. Nem baj, hogy nem bírjuk, meg hogy csináljuk, meg fogalmunk sincs, hogy akkor ez
1447# igazából hogy is van; csak valami sejtésszerű valamink van. De legalább beszéljünk róla. Hát beszéljünk. Én
1458# is csak ezt tudom vele csinálni.
1462# Lenne egy kérdésem felétek.
1464# Mennek a tanítványok Jézushoz, és azt mondják: „Mester, taníts bennünket imádkozni, mint ahogy más mesterek
1476# is tanítják az ő tanítványaikat.” Szeretném tőletek kérdezni, hogy szerintetek az imádságra vonatkozóan mi
1487# itt az Istennek az üzenete? Jézusnak mi a legfontosabb közlése a kérésre és kérdésre, hogy „Uram, mondd meg,
1498# hogy mi mit tegyünk az ima kapcsán?”
1502# „Tudja a ti Atyátok, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek tőle. Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk,
1513# aki a mennyekben vagy,
1515# szenteltessék meg a te neved,
1518# jöjjön el a te országod,
1521# legyen meg a te akaratod,
1523# amint a mennyben, úgy a földön is.
1527# Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,
1531# és bocsásd meg a mi vétkeinket,
1534# miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.
1540# És nem vígy minket kísértébe,
1543# de szabadíts meg a gonosztól.”
1546#
1546# Szerintetek Jézusnak mi itt a legfontosabb üzenete a tanítványok kérésére, hogy „taníts bennünket
1556# imádkozni!”
1557#
1568#
1579# Hogy nem Istennek van szüksége a mi imánkra. Ezt abból veszed, hogy „mert a ti Atyátok tudja, hogy mire van
1590# szükségtek”.
1591#
1602# Legyen meg a te akaratod. Hát, fontos mondat!
1607# Ó, hogy saját magunknak adunk útmutatást akkor, amikor imádkozunk? Ó, nincs a másik oldalon senki?
1617#
1628# Aha. Hogy emlékeztetjük magunkat arra, hogy mi volna helyes.
1634# Tehát akkor egy múltbéli istentapasztalathoz nyúljunk vissza az imában.
1642# Jaj, olyan gonosz tudok lenni.
1645# Nem tippelek többet. Aki ilyenkor szól, annak dupla cupp.
1651# Aki négyszáz ember előtt azt mondja, hogy „nekem van egy gondolatom”, meghajtom a fejem.
1660# Én nem tudom megmondani, hogy melyik a legfontosabb, csak azt, hogy nekem melyik.
1669# Az a szó, hogy „így”. „Taníts bennünket imádkozni!” Jézus azt mondja: „Ti tehát így imádkozzatok!”
1679# Nem azt mondja, hogy „ezt”.
1682# Óóó!
1682#
1693# Évekig éltem úgy, hogy azt gondoltam: Jézus azt mondja: „Ezt imádkozzátok!” Ezért esténként lefekvés
1703# előtt elmondtam a Miatyánkot. Mígnem aztán, ahogy a Szentírás a kezembe került, olvasom ám a szöveget. Néha
1714# nem árt ám a szöveghez kicsit kapcsolódni... Azt mondja, hogy „így”.
1722# Ebből én azt a következtetést tudom csak levonni, hogy Jézus nem azt mondta, hogy „ezt”, hanem „valahogy
1732# úgy, ahogyan mi most imádkozunk”. És még csak nem is azt, ahogy „én”, mert azt mondja, hogy „Mi Atyánk!”
1743# És együtt imádkozik velük.
1746# „Valahogy így”. Tehát azt, amit Jézus itt mond, hogy hogyan imádkozzunk és legyünk vele kapcsolatban, hát
1757# annak a legnagyobb része ebben a szövegben nincsen benne. A szavai benne vannak. De hogyha azt akarta volna mondani,
1769# hogy „ezt”, akkor ezt mondta volna.
1773# Ő azt mondta, hogy „így”.
1776# Nagy teher ez nekünk, Uram!
1778# Van ennek egy párja. Ezt meg a jegyeseknek szoktam mondani – nekik is rossz legyen!
1787# Mert ez így az összes hívőnek fájdalmas, és akkor a jegyeseknek meg duplán legyen rossz.
1796# Mert ott meg Jézus azt mondja.
1799# De inkább mondom a mondatot. Ha elolvassuk Jézus főpapi imáját, búcsúbeszédét: „Az az én parancsom, hogy
1810# úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretlek benneteket.” Mi ennek a mondatnak a legfontosabb része? Úgy! Nagyon
1822# szokták szeretni!
1824# Úgy.
1824# Tehát a Szentírásunkban van két kulcsszó.
1828# Máténál van egy: így
1831# És Jánosnál: úgy.
1832# Mondjam a pontos helyeket? Mert megkereshetitek...
1838# Számomra valahol itt van a lényeg. Mert abban a pillanatban, amikor azt mondom, hogy „ezt!” kell imádkozni, vagy
1849# „azt!” kell csinálni, máris beléptem a bálványimádás és függés kapuján. És aztán ezzel az „ezzel”
1859# meg „azzal” elkezdjük egymást manipulálni, hatalmat gyakorolni, mit tudom én, mit csinálni.
1869# Nem gyönyörűséges az, hogy fogalmunk sincs, hogy Istennek mi a neve?
1876# Gőzünk sincs róla! Nem mondta meg.
1880# Hát az Ószövetségben: „Vagyok, aki vagyok”
1884# Erre mi persze azt mondjuk: az Istennek van neve: JaHVeH! J-H-V-H!
1891# Csak az ószövetségi ember ezt nem ejtette ki.
1896# Hát azért nem ejtette ki, mert volt annyi...
1900# És Jézus sem mondja, hogy „ez” vagy „az” – hanem csak annyit mond, hogy „aki lát engem, látja az Atyát
1911# is”.
1911# Ezzel a legnagyobb jót teszi velünk.
1915# És hogy milyen az ember... Nem akarok senkit bántani vagy kritikus lenni, nem ezért mondom.
1925# De akkor ott vannak azok a testvéreink, akiknek az életében bizonyára csomó-csomó jó dolog van, és azzal
1936# csöngetnek be hozzánk: „Tudjuk az Isten nevét!” Mi tudjuk! Jehova!
1942# Hühh! Hát hogy éltünk 19 évszázadot Jézus után e nélkül? Vagy 18-at, én nem vagyok Jehova-szakértő. Ha ők
1953# nem lennének, sötétség borulna a világra. Ők tartják fönn a napot az égen! És előbb-utóbb majd mi is
1964# rájövünk, hogy hát tényleg, ez a neve!
1968# Sose tudjuk meg.
1970# Hát ez benne a jó!
1972# Jó abból a szempontból, hogy ha megtudnánk, nekünk annyi lenne.
1979# Emlékeztek erre a mondásra? „Amikor a bölcs a napra mutat, az oktalan csak a kezet látja.” „Nézzétek!” És
1990# erre a legtöbb ember a kezet nézi.
1994# Nem azt, ahova a kéz mutat.
1997# Mindezzel azt akartam csak egy picit érzékeltetni, hogy az a pozíció, amely pozícióban az élő Istennel vagyunk,
2010# az az ember számára szinte elviselhetetlen, tűrhetetlen, kibírhatatlan.
2018# Emiatt aztán állandóan próbálunk menekülni ebből a pozícióból, és ez az Istentől való távolodásunkat
2029# szokta eredményezni. Ezt próbálnám most leírni. Hogy mire gondolok itt.
2037# Van tehát egy folyamatos tapasztalatunk arról, hogy vagy mindent megteszünk, vagy próbálunk, próbáltunk mindent
2049# megtenni, de végül is azt hiszem, hogy beismerhetjük a vereségünket. Én legalábbis beismertem – már elég
2061# régen.
2062# De közben pedig lesz egy tapasztalatom, hogy Isten cselekszik bennem. Hogy Isten folyamatosan velem van.
2073# És akkor – jönnek azok a helyzetek, amelyek „megpróbálják” ezt a meggyőződésemet. Kikezdik. Mondok egy
2083# őrjítő dilemmát. Nem én találtam ki – elmentem egy beteg testvérünkhöz.
2091# A beteg testvérünk tudja már azt, hogy gyógyíthatatlan beteg. Ott fekszik a betegágyán. Hívja a papot. És
2102# elkezdünk beszélgetni, és a következőt mondja:
2107# „Feri atya, tudod, hogy mi a legszörnyűbb? Hogy rádöbbentem valamire. Azért hívtalak, hogy ezt elmondjam neked.
2119# Itt vagyok halálos betegen. Tudom, hogy meg fogok halni. Pontosan tudom, hogy a magam erejéből semmi esélyem a
2130# gyógyulásra. Másfelől meg a magam erejéből semmi esélyem a föltámadásra. Tehát a totális vereségemet (azt
2141# gondolom) beláttam. A következő jutott eszembe: ha megállna itt a betegágyam mellett Jézus, és a következő
2153# kérdést tenné föl nekem: Mondd csak Panni, mit kérsz? Meggyógyítsalak, vagy az Istenkapcsolatodat gyógyítsam
2164# meg? Melyiket kéred? Én nemsokára meg fogok halni, de én még mindig a gyógyulást kérném.”
2173#
2184# Lehet, hogy az utolsó pillanatig – végül is, ha azt mondjuk, hogy „valamit” szeretnénk kérni Istentől, vagy
2196# pedig a Kapcsolatot kérjük – akkor még mindig azt mondjuk, hogy azt a „valamit” inkább. Inkább a
2206# boldogságot. Inkább egy jó feleséget. Sok lóvét. Jó állást. Inkább, mint a veled való kapcsolatot...
2216# Nekem ez a Pannika azért olyan nagyon fontos az életemben, mert kimondott valami olyasmit, amit lehet, hogy én sosem
2229# mertem volna.
2230# Hogy még az utolsó előtti pillanatomban is lehet, hogy azt mondanám, hogy...
2238# Mert mit mondott Panni? Ahogy beszélt, még mondott egy nagyon-nagyon szép dolgot. „Mert tudod, azt gondolnám, hogy
2250# most gyorsan csak gyógyuljak meg, aztán majd az Istenkapcsolatra ráérek.” Egy ilyen helyzet olyan világossággal
2262# mutatja meg a pozíciónkat Istennel, hogy nehezen viseljük.
2268# Vagyis, hogy tele vagyunk olyan mondatokkal, hogy „Isten miért nem szeret?” Vagy hogy „...miért nem szeret
2279# jobban?!”
2280# „Most velem van-e Isten, vagy nincs velem?” „Most mellettem vagy? Most jó vagy hozzám?”
2290# Nemde tele vagyunk egy csomó ilyen kérdéssel. „Miért hagytál el? Miért nem segítesz? Miért nem jobban?” Most
2301# már nem mondom ezt többet, mert nem tudok semmi okosabbat.
2307# Miközben az igazi kérdésünk az az, hogy „Uram, szeretlek én téged?!”
2314# „Mondd, Istenem, veled vagyok én?”
2318# „Istennek fontos vagyok-e én?” A kérdés nem ez, hanem, hogy „Mondd, Istenem; fontos vagy te nekem?”
2328# Ezt azért hozom ide, mert ez azt jelenti, hogy többé-kevésbé (mint ahogy az emberi kapcsolatainkban – most itt a
2340# „kevésbét” nyugodtan dobjuk ki a szemétbe), tehát „többé” egy illúzióban élünk. Úgy, ahogy vagy,
2350# abszolútizáljuk azt a látásmódot, azt az agyi és idegrendszeri állapotot, amiben éppen vagyunk, és innen
2361# kérdéseket intézünk Istenhez.
2364# És aztán ebből persze mindenféle válaszok születnek.
2370# Ezt mindig is így fogjuk tenni – erről nem tudunk lemondani.
2376# Csak hogy ezt, hogy ezt állandóan csináljuk, ki kéne egészíteni valamivel. Ez pedig az, hogy – bár mindig
2387# megsejtek valamit, meg rájövök, meg nem tudom, micsoda – de ami igazán fontos, az az, hogy én hozzád
2398# ragaszkodom.
2399# Mert ugyanis, ha én nem vagyok elkötelezett az Isten mellett, akkor még esélyem sincs, hogy igazán komoly dolgokra
2411# el tudjak jutni. Akkor legföljebb a kegyelem tesz velem néha valamit.
2419# Most szeretném akkor ezt egy picit megvilágítani.
2424# Vegyünk egy férfit meg egy nőt, és az ő kettejük kapcsolatát. Mondjuk mindketten hívők.
2433# Ez egy jó példa, ugye?
2435# És az ő kapcsolatuk zátonya fut. Nézzük ennek a zátonyra futásnak a négy lépését. (++ +- -+ --)
2446# 1. Amikor még jól mennek a dolgok, azt mondják, hogy „mi okék vagyunk, Isten is oké”.
2455# És elkezdik ezt a helyzetet abszolútizálni. Ez a függés (vagy bálványimádás).
2463# És akkor mondjuk a következő kérdést teszik föl:
2468# „Istenem, meddig fog ez tartani?! Most nagyon jó, de vajon meddig lesz ilyen jó?”
2477# Volt, aki hozzám egyszer azért jött el, merthogy semmi baja nincs. Olyan szorongás lepte meg – életében úgy nem
2488# szorongott, mint amikor ez tudatosult benne.
2493# A bejósolható veszteség olyan szorongást idézett elő... Mondta, hogy nagyon sürgős! Nagyon sürgős, mert nagyon
2505# jól vagyok. Valamit ezzel a helyzettel csinálni kell! Tehát jön akkor ez a kérdés: „Ó, hát meddig tart ez?”
2516# (Rettenet, félelem, szorongás)
2519# Próbálom a jó kérdéseket is mondani. Ezek persze körülbelül olyanok, mint hogy Jézus azt mondja, hogy „hát,
2530# most az jutott eszembe, hogy a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma – mert éhesek vagyunk, és...”
2541# Például, ha azt mondom: „Kinek adhatnék abból, amit kaptam?” Ez egy sokkal jobb kérdés!
2550# Ezzel azt akarom mondani, hogy amikor abszolútizáljuk a helyzetünket, amiben vagyunk; a pozíciónkat, amiben
2562# létezünk, akkor olyan kérdéseket teszünk föl, amelyek értelmetlenek.
2569# Majd pedig az értelmetlen kérdéseinkre igyekszünk értelmes válaszokat nyerni. És így botorkálunk egy
2579# útvesztőben.
2581# Egy ilyen helyzetben, ha nincs az a rálátásom, hogy „most nagyon jól megy – de tudom, hogy majd néhány óra
2592# múlva sokkal rosszabb lesz”. De, hogy ami biztos, az a kettőnk kapcsolata.
2600# Ezért most örülök annak, ami van; és azt kérdem, hogy kinek adhatnék ebből? Mert ha kaptam, nem magamnak kaptam.
2612# 2. Én oké vagyok, Isten nem oké.
2615# Miért hagytad, Isten, hogy megromoljon a kapcsolatunk? Miért nem szóltál és segítettél? Miért vagyunk ilyen
2626# gyarlók, hogy a nagy szerelem se elég egy jó házassághoz?! Pedig hogy szerettük egymást!!!
2636# Akkor az ember azt kérdi: „Hát meg lehet benned bízni?” Úgy, ahogy van, rossz kérdés.
2645# Elmondom, hogy én mit kérdeznék, ha egy ilyen helyzetben képes lennék jól kérdezni. De ezekben a helyzetekben én
2657# sem szoktam tudni. Csak mindig, mikor nem vagyok benne – akkor nagyon okos tudok lenni.
2666# Ez pedig így hangzik: „Hogyan vagy, Istenem, megbízható?” Erről beszéltünk a múltkor.
2675# Tudom, hogy megbízható vagy – bízom benned, de hogy?
2680# Nem úgy, ahogy eddig gondoltam. Aztán jön a harmadik fázis, mikor már nagyon rosszul vagyunk.
2690# 3. Azt mondjuk: Lehet, hogy tényleg velünk van a baj, és már csak Istenben bízhatunk. Uram, már csak te tudsz
2702# segíteni. Mi reménytelenek vagyunk. Nem tudunk se cselekedni, se önátadni magunkat. Tök reménytelenek vagyunk,
2713# Uram – te segíts!
2715# És akkor jön a kérdés: „Miért nem segítesz? Amikor estünk, akkor miért nem kaptál el?!” Ezeket értelmetlen
2726# kérdéseknek tartom.
2728# Mondok egy másfajta kérdést: „Istenem, mit akarsz nekem megmutatni azzal, hogy hagytál, hogy elessek? Mit akarsz
2740# nekem ezzel mondani? Ez nagyon érdekel!”
2745# És aztán eljuthatok oda, hogy
2748# 4. Én nem vagyok oké, de Isten se oké. Ez a krízisnek a mélye. Akkor meg, mondjuk valami ilyesmit kérdezek:
2759# „Miért vagyok én ilyen szerencsétlen? Miért ilyen... kiábrándító az emberi élet, beleértve Istent is? Tudod,
2770# ki lelkesedik azért, hogy 'Vagyok, aki vagyok'... Lelkesedjen érte Feri atya! Hhhah. Hülyeség ezért lelkesedni.”
2782# Mondok egy másik kérdést, aminek talán van értelme: „Ki az, aki nekem ebben a helyzetben tud segíteni?”
2793# Akkor a kérdésem most az, hogy Istent ebben a kapcsolati fejlődésben vagy krízisben melyik fázisban hagyhatjuk el?
2805# Hát mindegyikben! Bármelyik fázisban csinálhatunk belőle bálványt, és bármelyik fázisban elhagyhatjuk őt.
2816# És a bálványozás (függés) is meg az elhagyás is rólunk szól, és nem Istenről.
2825# Van egy jó hírem. Isten néha a rossz kérdésekre is szokott jó válaszokat adni. Ezek a kegyelem pillanatai.
2836# Zavarban vagyok. Ahogy hallgatom saját előadásomat, az a benyomásom, hogy valahogy túl elvont lettem. Nem tudom...
2848# ez emészthető-e.
2850# Most ugyanezt szeretném a visszájáról megnézni,
2855# Mondjuk: én és a közösség viszonya. Ahogy Jean Vanier beszélt erről.
2862# Az első fázis az volt: ó, de nehéz nekem az, hogy el kell hagynom egy csomó mindent ahhoz, hogy egyáltalán ehhez
2874# a közösséghez tudjak tartozni. S akkor lesz valami olyasmi, hogy „én oké vagyok, közösség is oké”. Érdemes
2885# ezt a lépést megtenni.
2888# Második fázis: Húha. Ezek az emberek nem is olyanok, mint én gondoltam. Hú, ez a közösség nem is olyan jó hely.
2900# (Én oké vagyok, közösség nem oké.)
2903# Harmadik fázis. Vanier azt mondja: Ha még nem mentünk el ebből a közösségből, akkor az fog történni: „Engem
2915# itt nem is szeretnek. Én nem kapom meg azt, amit szerettem volna.”
2922# Ez az: se én nem vagyok oké, se a közösség.
2926# És aztán jön a legmélyebb krízis, Vanier szerint, amikor azt mondja az illető: „Lehet, hogy velem valami olyasmi
2938# van, amire rá kellene jönnöm – hogy miért éltem át ezt az egészet. Hogy ebben valahogy én is benne vagyok.
2950# Ez pedig: Én nem vagyok oké, a közi meg oké. Lehet, hogy nem a közösséggel van a baj.
2959# A közösséggel is van baj, mert nem tökéletes. De az én helyzetem nem azért ilyen, mert a közi nem oké.
2970# Akkor most itt a költői kérdésem az, hogy Isten melyik lépésben, melyik állomáson van jelen.
2984# Nyilván az a válaszom, hogy mindegyiknél ott van!
2991# Most már muszáj lenne valami pöttyös történetet mondani, mert belepusztulunk ebbe a sok okosságba.
3007# A mai miséről mondok nektek egy történetet.
3012# Mikor azt gondoljuk, hogy az a világ meg az az Isten, akinek mi gondoljuk...
3023# Minden misén van valaki, aki fölolvassa a Szentírási részt. Nem az evangéliumot, mert azt én olvasom, hanem az
3037# előtte lévőt. Kiment egy nagyon kedves néni – szokott olvasni. A következőt olvassa: „Uram, ugye nem engeded
3052# és nem hagyod azt, hogy a te szövetséges partneredet megsimítsd?”
3061# Láttam, hogy azok, akik nem aludtak, fölkapták a fejüket. Hogy Isten ne simítsa meg a szövetségesét?! Már hát
3076# ez az ember vagy a választott nép.
3080# Elkezdtem vívódni, hogy mi lehet a szöveg?!
3086# Jó, hogy hirdetjük az örömhírt – de nem ártana tudni, hogy mi az.
3095# Az öröm benne volt, csak a hír nem.
3100# „Meg ne simítsd a te szövetségesedet.”
3105# Az, aki ott olvasott, az a drága néni, az egészből semmit nem vett észre. Ő a saját valóságában élt. És a
3119# végén mondta: „Ez az Isten igéje.”
3124# Hát igen. Az Istené meg Mari nénié.
3128# Az van benne, hogy „Isten, meg ne simítsd a te szövetségesedet” - meg ne semmisítsd! Meg ne semmisítsd; de
3143# hát ez túl hosszú.
3145# Margit néni – úgy hívják? Azt mondtam? Mari (mert hát nem így hívják.) húsvét hetében megy szemműtétre.
3159# Tehát szabad neki az örömhírt így interpretálnia. Meg ne simítsd.
3168# Most... Na, valahogy ilyenek vagyunk. Ilyenek.
3174# Azt hisszük, hogy jót olvastunk. Jól látjuk. De hát...
3182# Szeretném most az ígéretemnek megfelelően ezt az elviselhetetlennek tűnő pozíciót valahogy leírni.
3191# Tehát, hogy tudom, hogy a magam erejéből nem, de azért folyamatosan cselekszem és átadom magam Istennek, és
3202# közben tudom, hogy Isten velem van.
3205# Hogy miért olyan elviselhetetlen ez, és hogy mit szoktunk ilyenkor tenni (amikor már azt gondoljuk, hogy ez tényleg
3216# elviselhetetlen). Írtam jó sok pontot.
3220# 1. Vannak világos pillanataink, amikor meglátjuk magunkat. Meglátjuk ezt a helyzetet, hogy a nemjóját, ez tényleg
3231# így van?!
3232# Ghandinak van egy szép mondata: „Áhitat és az Isten rákövetkező kegyelme nélkül az emberiség minden
3242# erőfeszítése hiábavaló.” Ő ezt így mondta.
3246# Vagyis fölismerjük azt, hogy képtelenek vagyunk függések nélkül élni – beleértve, hogy az Istentől is
3256# szeretnénk függeni. Képtelenek vagyunk anélkül élni, hogy ne bálványoznánk az istenképünket, hogy ne lennénk
3266# függők az aktuális istenképünktől meg az önmagunkról alkotott reprezentációnktól. Belátjuk, hogy képtelenek
3277# vagyunk enélkül létezni. Átéljük azonban annak a mélységét, ha ettől nem szabadulunk meg, akkor nem tudunk az
3288# Istennel kapcsolatban lenni. Ez egy
3291# őrjítő ellentmondás lesz, hogy valamitől nem tudunk megszabadulni, ami pont attól választ el, mindet, akivel
3302# szeretnénk kapcsolatban lenni.
3305# És akkor ébredünk arra rá, hogy úgy tűnik, hogy Istennek a segítsége nélkül egyszerűen reménytelen a
3314# helyzetünk. De ezt a segítséget nem tudjuk megragadni. Mert a következő felismerésünk az, hogy azokban a
3324# kivételes tapasztalatokban, amikor elmélyült az Isten iránti bizalmunk, azt is megéltük, hogy Istent nem tudjuk
3334# birtokolni! Nem tudunk tőle függeni, nem tudjuk őt manipulálni – egyszerűen az, ami a kapcsolatunkat
3343# biztonságossá tudná tenni, azt az Istennel nem tudjuk megtenni. De közben rögtön jön a következő gondolat: De
3354# közben nem bírunk kivetkőzni a magunk emberi természetéből, és mégis biztonságossá akarjuk tenni a kapcsolatot
3364# – vagyis máris elkezdünk bálványozni valamit, ami ebben a pillanatban az Istennek tűnik. Valamit, amin az Isten
3375# átsütött – tehát „joggal” tesszük ezt; érthető módon. Ez szerintem egy őrjítő helyzete az embernek.
3384# Herakleitosznak van egy mondása:
3387# „Amit (az ember) meg kíván szerezni, azt a lelke árán veszi meg.”
3393#
3400# Tehát az segíthetne rajtunk, akit nem tudunk birtokolni. Az menthetne meg bennünket, akit nem tudunk magunktól
3411# függő helyzetbe hozni. Csak az tudna rajtunk segíteni, akitől nem tudunk függeni, merthogy szabadságot ad, és
3421# erről valahogy nem hajlandó lemondani.
3425# Ez vezet el aztán minket oda (jó esetben), hogy talán teszünk egy ugrást. Ez az önátadásnak a az ugrása.
3436# Az önáltatás sosem lépés – az mindig ugrás.
3441# Ahol önmagunkat át kell adni, ott szakadék van – ott csak ugrani lehet.
3448# Amikor az ember megpróbálja úgy megtenni az önátadását, hogy csak „egyet lép”, mert az egy kicsit
3459# biztonságot ad, akkor bezuhan a szakadékba, és kezdheti elölről.
3466# Az önáltatás tehát egy szakadék fölötti ugrás, amit azért teszünk meg olyan rettentő nehezen, mert hiszen
3478# éppen azért vagyunk olyan nehéz helyzetben, mert bizalomra lenne szükségünk, amire nem tartjuk magunkat
3489# alkalmasnak, és azt mondjuk, hogy csak Isten segíthetne rajtunk! És mégis nekünk kell ugrani.
3499# Elég nehéz az emberi élet...
3502# És akkor vannak olyanok, akik egy életen keresztül állnak a szakadék előtt, és azt mondják: „Uram, segíts!”
3514# És eltelik 10 év és 20 és 30 és 40 és 50, és ahogy Kafka mondja „A Per” című kisregényében, végül jön
3525# a nagy Kapuőr a nagy kucsmájában, és azt mondja:
3530# „Most letelt az életed, és én ezt az ajtót becsukom.”
3536# S az illető akkor jön rá, hogy ugrani kellett volna. De ő ott állt, és azt mondta: „Uram, segíts! Itt egy
3548# szakadék! Hát én a magam erejéből nem megyek át... Uram, segíts.”
3555# És az Úr pedig áll a túloldalon, és mondja: „Ugorj!”
3561# „Nem tudok ugrani, ha nem segítesz!”
3565# „Ugorj.”
3566# Valami ilyen helyzetben vagyunk minden nap.
3570# És amikor – merthogy sok olyan emberrel találkozom, akik keresitek az Istent – és tesztek egy kört, odaértek a
3582# szakadékig; lenéztek, és ….öööööööúúúúúúúú.
3587# És akkor, nem tudom, egy évig éltek egy kicsit másképpen.
3593# És akkor megint végigmegy a tapasztalat, megint odaálltok a szakadékhoz.
3601# Elmentek egy paphoz, azt mondjátok: „Nem segít nekem az Isten! Nem segít!”
3609# Az ugrást nem tudjuk megspórolni.
3613# Mert az a biztonság, ahogy álluk a szakadék szélén, az illúzió.
3620# Azt azért tartjuk biztonságosnak, mert ebben a pillanatban mi kitaláltunk egy világot az Aranyhallal meg a Jó
3632# Tündérrel, és azt gondoljuk, hogy talán ugrás nélkül is meg lehet...
3639# Itt azért legalább biztonságban vagyok.
3644# Ez ugyanaz, mint amikor az alkoholista végül is azt mondja: „Azért egy felest megiszom, mert attól egy kicsit
3656# könnyebb lesz.”
3657# Nem ugrani = függeni.
3660# Mondanék egy másik képet ugyanerről a helyzetről.
3665# „Nem kell ugrani. Megúszhatjuk az ugrást.”
3670# Ez jobban tetszik? Nem kell ugrani. Azért, mert Isten komolyan vesz bennünket. Ha nem megy, hát nem megy. Akkor
3682# azonban a következőt kell elviselni: hogy az Isten teszi meg az utolsó lépést.
3690# De az olyan lesz, ahogyan ő lép.
3694# Mert ameddig én mentem a szakadékig, én mondtam a tempót. „Most kicsit jobbra, kicsit balra. Szakadék, szakadék!
3706# Higgyek, ne higgyek? Tegyem? Szeressek? Bízzak? Itt vagyok.”
3713# Ez valami ilyesmi: „Holtomiglan, holtodiglan! Szeretlek!” De nem ugrom, csak úgy mondom!
3722# Könnyű addig, ameddig mindig eljövünk – ó, én itt szabadon táncolok.
3730# S akkor, ha azt mondom: „Uram, mi más lehetne az utolsó lépés. Te tudod megtenni, én nem.
3740# Erről szól az emberi élet. Te vagy a teremtő, én a teremtmény. Hogy tudnám az utolsó lépést én?”
3750# De az úgy lesz, ahogy ő akarja.
3754# S ezért van az, hogy ott vagyunk a szakadéknál, és „Várjunk egy napot még! Majd holnap is jövök, jó? Szia!”
3765# Ó, látom egyikőtök-másikótok arcát. Szinte a kétségbeesésig sikerült eljutnunk a mai nap. Hát, nagyböjt
3777# van!
3777# Az, hogy ténylegesen eljutunk a kétségbeesésig, az nem kétségbeejtő!
3785# Amíg azt gondoljuk, hogy a kétségbeesés kétségbeejtő, álomvilágban vagyunk.
3793# Akinek már sikerült csak egyszer is ugrani, vagy egyszer is azt mondani, hogy „Uram, te tedd a következő lépést,
3805# én meg majd... megyek veled”, az tudja, hogy a kétségbeesés nem kétségbeejtő.
3814# Erről majd akarok egy picit később. Ez nagyon fontos.
3819# Ugyanis a kétségbeeséstől vezet az út a kegyelem megtapasztalásához. Az Isten szeretetének és erejének az
3831# átéléséhez.
3832# Mi azonban pont ezt próbáljuk mindig elkerülni. Valójában mindent „elkövetünk”, hogy Isten erejét ne
3843# tapasztaljuk. Ezt nem direkt módon tesszük, hanem csak így csináljuk.
3851# A
3857# hitoktató társamhoz ment egy kereső ember. Azt mondta, hogy szeretne megházasodni. Mi ennek a föltétele?
3868# A hitoktató társam azt mondta, hogy a szentség fölvételének az a feltétele, hogy kell egy megkeresztelt fél, és
3880# az Egyház tanítását el kell fogadniuk a házasságra vonatkozóan. A szentség vételének vannak követelményei.
3892# Erre a következő kérdés érkezett: „Pénzzel meg lehet-e gyorsítani a folyamatot?”
3901# A hitoktató társam elájult ettől. Még hogy pénzzel meggyorsítani? Hát pénzzel nem lehet.
3910# Jött, és fölháborodással vegyes csodálkozó értetlenséggel mondja nekem. „Te Feri, ez történt! Elmondtam,
3922# hogy a szentség vételének mik a föltételei, és erre... pénzzel meg lehet-e gyosítani?”
3931# Te! Szó szerint vette. „a szentség vétele”. Jól értette. A szentség vételének vannak föltételei. Hát
3942# akkor mennyi?
3944# Most úgy vagyunk ezzel, hogy jaj, kis buta. Hát azt hitte, hogy a szentséget „venni” lehet.
3954# Mi is pontosan ugyanígy szoktunk járni. Csak rajtunk mások röhögnek.
3961#
3968# Helyzetünk elfogadása – már hogy nem tudjuk magunkat megmenteni, és hogy egy olyan „ugrok-nem-ugrok, te teszed
3980# az utolsó lépést” dilemmában vagyunk – ez elvezet minket oda, ami a mi nagy lehetőségünk: rájöhetünk
3991# arról, hogy mi a világtól, emberektől, másoktól vártuk azt, amit a világ, emberek és mások sosem tudnak
4002# megadni.
4003# Hogy amikor álltunk a szakadék szélén, akkor azt mondtuk, hogy „Uram, nem ugrok, mert végül is a
4014# feleségemmel... majd valahogy... az úgy biztos jó lesz”. Ennek azonban az a következménye, hogy a feleségemet
4026# túlterhelem. Mert azért a vágyaim meg megmaradnak. Ezért a feleségemtől kezdek el olyasmit várni, amit ő sosem
4038# adhat meg. Egyszerűen azért, mert ő is olyan ember, mint én – miért is bírná megadni.
4047# Az, amikor eljutunk egy látszólag reményvesztett helyzetbe, az életünknek a nagyon nagy lehetősége. Mert akkor
4059# rájövünk, hogy rajtam a feleségem se segít. Csak eltelt már tíz év, és már éppen tönkretettük egymást.
4071# Azért tettük egymást tönkre, mert amikor ugrani kellett volna Isten fel, akkor visszamentünk a feleségünkhöz,
4082# és elkezdtük tőle várni.
4085# Mert közben meg ezeket a mély vágyainkat meg naná, hogy nem adjuk föl!
4093# Ezért aztán a feleségem mindig álljon mellém.
4098# Az Isten mindig velem van és mindig mellettem áll – ebben biztos lehetek.
4106# A feleségem meg néha nem. Ilyen egyszerű.
4110# És akkor én elkezdek csalódni és kiábrándulni, és elviselhetetlennek tartom, és azt gondolom, hogy a feleségem
4122# becsapott. „Nem ezt ígérte meg ott az oltár előtt”.
4128# Hát megígérte, de azt nem, hogy sikerülni is fog neki!
4134# Ígérte? Hát ha jön hozzám egy gyónó, és elkezdi mondani azt a bánatimát, hogy „ígérem, hogy többé nem
4145# vétkezem...” Laci bácsi! Újabb bűn? Hazudozunk?
4150# Ilyet nem ígérünk. „Többet nem vétkezem.”
4155# Hála Istennek vannak olyan idős testvéreink, akik megtanulták ezt a bánatimát, hogy „...és többé nem
4166# vétkezem, és a bűnre vezető alkalmat kerülöm”.
4171# Atya, nem tudom, hogy érvényes-e a gyónás, de nem tudom, hogy ez sikerülni fog-e.
4180# Hát ha ezt most mondtad, akkor érvényes. Most így érvényes.
4186# Hát hogy ígérhetnénk meg, hogy „többet nem”. De nem erre vágyunk?
4193# Nem tudom, énnekem nincs feleségem. Na de ha lenne! Az biztos, hogy elkapna engem a nagy lendület, és akarnám, hogy
4206# a feleségem mindig szeressen! Nem akarnám? (Segítsetek már.) Naná, hogy akarnám. Csak arra nem jönnék rá, hogy
4218# amit én akarok a feleségemtől, az … hmm-hmm... sose fog sikerülni.
4225# A „sose fog sikerülni” arra vonatkozik, hogy „mindig”. Ezért ott vannak az életemben a pillanatok, amikor
4237# ugrok. Vagy hagyom, hogy az Isten tegyen velem valamit.
4243# Mert ha ezt a kapcsolatot nem építem (fölfelé), akkor ennek arányában megy tönkre a többi.
4253# Mert ebből a vágyamból szerintem nem vagyok kigyógyítható, hogy akarom, hogy mellettem állj.
4263# Hát engem ne is gyógyítson ki engem ebből senki! Hogy én akarjam, hogy legyen velem valaki, aki mellettem van. Én
4275# ebből nem akarok kigyógyulni!
4278# Nem vagyok teljesen megelégedve magammal. De lehet, hogy ez csak egy illúzió. Már hogy belecsúszom az „én nem
4290# vagyok oké, ti okék vagytok” pozícióba. És lehet, hogy csak valami olyasmi történik, hogy az Isten illatáról
4302# próbálunk beszélni. Hát naná, hogy nem sikerül! Lehet, hogy csak ez történik. Ez a jobbik forgatókönyvem.
4314# Egy utolsó mondat: hihetetlenül nem tudom kifejezni azt, hogy mennyire fölülmúl engem az, hogy ti itt vagytok.
4326# Szóval. Idejövök, és tudom, hogy most az Istenről fogok beszélni, és igazából egyszerűen nem tudom nem azt
4338# gondolni, hogy ez lehetetlen, hogy miattam van. Látjátok, itt makogok. Valami olyasmit szeretnék mondani, hogy
4350# hihetetlenül megrendítő, hogy ti Istenért eljöttök ide. Ezt akarom mondani. Nem is bírom fölfogni. Itt állok,
4362# és … elfog egy tehetetlenség. Ezt csak el akartam nektek mondani. És hogy nem lettünk sokkal kevesebben, amióta
4374# most a függés és intimitás történetét az istenkapcsolatra vonatkoztatva beszéljük. Ez egészen zavarba ejtő
4385# nekem. Nem is tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel – ezt gondolom.
4405# Nem tudom, hogy fogunk-e tudni, így, így, vagy úgy, de azért azokat a szavakat elmondhatjuk. (Mi Atyánk...)
