A pálferi wikiből
0000# Isten hozott benneteket, szervusztok! Meghúzom magam, ígérem! Próbálok. Gyújtsd föl, légyszi! Köszi. Most
0010# megpróbálok csendben maradni, hogy szól-e Mozart G-moll szimfóniája vagy nem. Nem, nem. Semmi baj. Itt van egy
0021# CD-n. Azt gondoltam, hogy betehetjük, hogyha nagyon hiányzik nekünk. Majd hallgatunk belőle részleteket.
0031# Meg vagyok hatódva (meg döbbenve), hogy elkezdtük ezt a részt, hogy „Meghittség az istenkapcsolatban”, hogy mi
0042# által tud az istenkapcsolatunk meghitt lenni, és erre nem mentetek el! Hát hogy van ez? Nemcsak a szerelem érdekel
0054# benneteket? Lenyűgöző.
0056# Van 24 pont – ebből elmondtam hetet. Szerintem ma be fogom fejezni. Mielőtt a gyors ismétlésbe belekezdenék;
0066# tudjátok, nagyon szívesen beszélek erről. Egyszerűen élvezem azt, hogy sehol sem olvastam arról, hogy „A
0077# meghitt istenkapcsolat ismérvei”, és annyira élvezem, hogy valamiről el lehet kezdeni gondolkodni, miközben
0087# nincsen három okos könyv, ami leírná, hogy „hogyan van” a meghitt istenkapcsolat. Ezt nagyon élvezem!
0098# Másfelől pedig az eddig elmondottak nyilvánvalóan nagyon inspiráltak arra, hogy ezeket a pontokat megfogalmazzam.
0109# Nem vagyok én olyan okos, hogy magamtól ilyen pontokat írjak. Még annyi bevezetőül: tudhatjuk azt is, hogy mindaz,
0120# amit az Istenről vagy az istenkapcsolatunkról leírhatunk a meghittség szempontjából (fölhasználva az eddig
0131# mondottakat és eddig ismerteket), annak hát elsősorban analógia jellege van. Istent soha senki nem látta.
0141# Jézustól tudunk valamicskét. Azért, amit az istenkapcsolatról mondunk (nyilván a másik szereplőről), nem
0151# állítom azt, hogy én a tutit mondom. Hanem azt, hogy azért bizonyos analógiákat fölállíthatunk az emberekkel
0162# és az Istennel való kapcsolatunkban.
0166# 1. Az Istennel való kapcsolatom által (is) ismerem meg magam és jutok közel magamhoz.
0174# 2. Személyes imaéletem (istenkapcsolat) tabuk, illem, szégyen és prüdéria nélkül.
0182# Hogyha erre képes vagyok (nem szégyenkezni az Isten előtt, nem prűdnek lenni, nem megpróbálni megfelelni annak az
0194# elvárásnak, amiről én azt gondolom, hogy Isten azt várja el tőlem, hogy én úgy imádkozzam), akkor van esélyem.
0205# Egyetlen mondat: az önismereten keresztül vezet az út Istenhez. Ahogyan az intimitás a másik emberrel mindenképpen
0216# annak függvényében történhet, hogy én önmagammal tudok-e valamennyire meghitt kapcsolatban lenni. Ha magammal nem
0227# tudok meghitt kapcsolatban lenni, akkor nem tudok veled sem. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az Istennel való kapcsolat
0239# az önismeret útján át vezet. Ezért lehetséges az, hogy lehetnek teológia professzorok, akik irgalmatlan
0249# mennyiségű tudást gyömöszöltek a fejükbe, hogy ki mikor mit hogyan mondott az Istenről, miközben nincsen
0259# Istennel meghitt kapcsolatuk. Mert az nem ezen múlik. Nemcsak a fejemen – hanem egy csomó mindenen, ami itt van
0270# beljebb.
0271# 3. Szeretem magam; és meg tudok bocsátani magamnak és Istennek.
0277# Ehhez a kijelentéshez fűzzük hozzá azt, hogy a 24 pont egy birodalmi teológia rendszerében értelmezhetetlen. Ha
0288# egy „téli birodalmi teológia” felől nézzük ezeket a pontokat, akkor ezek vagy nevetséges kijelentések, vagy
0299# akár istenkáromlások. De amit mi űzünk, az egy „nyári tapasztalati teológia”. És innen nézve (a Földről
0309# kukucskálva) a dolgok így hatnak. Ezért mondom ezeket így el.
0315# 4. Kapcsolatunk élő a jelenben is – nem pedig a történelmi istentapasztalat unos-untalan ragozása.
0325# 5. Elfogadom Istent és a teremtett világot hibáival együtt. („Istennek a hibái”??!? Úúú, de durva. Nem
0335# hivatott a bíboros úr, képzeljétek. Megúsztam a múlt hetet. De most belehúzok nagyon.)
0344# 6. Elfogadom, hogy Isten mondhat nemet is. Mert ő is szabad, nemcsak én.
0351# 7. Az Istenkapcsolatot is folyamatnak tekintem, amely átível az életemen
0358# Vagyis, hogy képes vagyok egy kapcsolat felől nézni az életeseményeimre. A jövőben levő életeseményeimre
0368# nemcsak a magam szempontjából nézek, hanem úgy, hogy van egy elsőrendű kapcsolatom valakivel, és én a kapcsolat
0379# felől nézem az életet.
0382# (Áááhh. De jó. Na.)
0384# 8. Erkölcsös életvitelre törekszem, amelynek sarokpontja a hitelesség (vagyis a hűség a lelkiismerethez).
0394# Többen odajöttek hozzám, és vívódtak ezzel a kijelentéssel, hogy akkor most a hitelesség hogy viszonyul ahhoz,
0405# hogy mondjuk „éppen az volna most ebben a helyzetben a leghitelesebb a részemről, ha megcsalnám a feleségem”.
0416# Naaah!
0416# Ebben a pillanatban, ahogy most magamat érzékelem, a leghitelesebb az lenne, hogyha kilépnék a papságból. Akkor
0427# hiteles vagyok-e, ha maradok?! (Ha nem csalom meg?!) Akkor ez nem vét-e a hitelesség ellen?
0437# S emlékeztek, ezt a párt mondtam, hogy hitelesség és hűség együtt. Ez azt jelenti, hogy ha önmagában nézem,
0446# akkor igen, azt kell mondanom, hogy ha én maradok (és én téged nem csallak meg – bár egy másik férfibe vagyok
0456# „szerelmes” [ne zárjunk ki akármilyen lehetőséget, legyünk nyitottak és rugalmasak]), ebben a pillanatban, ha
0466# csak a hitelességet nézem, és semmilyen más szempontot nem nézek, úgy tűnhet, hogy valóban „hiteltelen” az,
0476# hogyha maradok. Igen ám, de mi van akkor, ha közben én elköteleződtem is? És önmagamhoz, az önmagamhoz való
0485# hűséghez az elkötelezettség is hozzá tartozik! Akkor miért ne volna lehetséges az, hogy azt mondjam, hogy „bár
0495# ebben a pillanatban az ösztöneim, a vágyaim, a vonzalmam és akármicsodám, a szenvedélyem ebbe az irányba mutat,
0505# ám az elkötelezettségem alapján mégsem nevezhetem magam hiteltelennek akkor, ha maradok – azzal együtt, hogy
0515# beismerem, hogy legszívesebben mennék.
0519# Valami ilyesmi ez. Mert hallottam, hogy sokan vívódtatok ezzel, hogy akkor ez most hogy van? (Belehúztak.)
0530# Victor Frankl azt mondja, hogy az emberben különböztessük meg a cselekvő én-t (és itt nem azt mondja, hogy ennek
0542# a párja vagy bizonyos értelemben ellentéte az ösztön-én, hanem azt mondja, hogy) a vaktában reagáló éntől!
0554# Hogy az ember hitelesebben jut önmagához, ha önmagát nem az ösztönösen reagáló én-nel azonosítja, hanem egy
0566# szabadon döntő és cselekvő én-nel. Ha ebben az összefüggésben gondolkodunk, akkor azt mondhatjuk, hogy „ha
0577# megyek és megcsalom a feleségem”, akkor nem egy „hiteles gesztust” tettem, hanem az ösztönösen reagáló
0589# én-emmel azonosítottam magam. Akkor már nem hangzik olyan jól, ugye?! Akkor micsináltál tegnap?!?? Óóó, jaj.
0601# Egy másik gondolkodó még eredetibbet mond. Csak elolvasom, mert nem tudom, hogy mit mond. De annyira eredeti, hogy
0613# ennek a gondolatnak a bűvkörében élek.
0617# Az autentikus én-t különböztessük meg az automatikus én-től!
0624# Na, mit szóltok? Ez még izgalmasabb: automatikus – ami éppen most jön belőlem! Ez tehát akkor nem egyenlő a
0636# hitelességgel. Ha nagyon primitív akarok lenni: inkább az ösztönösséggel. De nem akarok...
0646# Azt hiszem, eddig jutottunk. Megvan nektek? (Jól van, jól van, el is mehetek, csak...)
0654# 9. Meghitt helyzeteket teremtek az Istennel való kapcsolatomhoz.
0660# Hááá! Vagyis beismerem, hogy az sem megy magától. Valamint az is tudatosul bennem, hogy nemcsak, hogy nem megy
0671# magától, hanem hogy az Istennel való kapcsolatom is bizonyos szempontból feladatokat és kihívásokat ad.
0681# A meghittségre alkalmas helyzetek teremtése az Istennel való kapcsolatban nem az Istennek szükséglete.
0690# Képzeljétek, ő mindig képes rá! Hanem nekem.
0695# Úgy tűnik, hogy nekem kell mondjuk fél óra ahhoz, hogy eljussak valami mélységig, valami autentikus én-ig az
0705# automatikus én helyett. Erre nekem van szükségem! Az nem egy „törvény”, hogy „reggel-este imádkozz!” Hát
0715# ha ez egy törvény, akkor te katasztrofálisan kezded a reggelt meg fejezed be a napot. Nem irigyellek. Tehát:
0726# kinyitod a szemed, és egy törvényt teljesítesz?! Húú, de gáz!
0732# És egy törvényteljesítéssel alszol el? Hát, nem lennék a bőrödben.
0740# Az időre azért van szükség, hogy én magamban valahova eljussak. Ahonnan aztán valami valódi történet tud
0753# kettőnk között zajlani. Az okosak azt mondják (nagyon gagyi lesz): „Minimum fél óra!”
0764# – megy az nektek? Hogy találkoztok valakivel és rögtön nyomjátok? Kedves ismerősöm jut eszembe, aki nem sokat
0777# lacafacázott. Emlékszem, egyszer megemlegettem őt. Rögtön a közepébe vágott: „Elváltatok már?” – ezt
0790# úgy egy köszönés után rögtön. Nem semmi.
0795# Egyszer egy barátja megelégelte. Azt mondja: „Szia, hogy vagy? Na?” – S akkor föltett egy ehhez hasonló
0808# kérdést: „Na, hogy megy a szex?” – Erre az ismerősöm azt mondja: „Te, Laci, az a baj veled, hogy te olyan
0821# vagy, hogy neked rögtön a tejszínhabbal kell kezdeni.” – Először leves, tírirí, aztán majd eljutunk a habig.
0835# A vele való kapcsolat nem magától értetődő.
0840# Elmondok egy történetet. Olyan lesz, hogy egy hetet gondolkodtam, hogy elmondjam-e. Komolyan. Nem azért, mert annyira
0855# ciki, de...
0856# A meghittségre alkalmas helyzetek teremtése...
0862# Két héttel ezelőtt lejött hozzám a sekrestyébe egy 17 éves fiatalember. Megvárta, míg mindenki elmegy, hogy
0876# csak mi ketten maradjunk. (Kicsit fáj.)
0881# Azt mondja: „Feri atya, szeretnék valamit mondani.” „Jaj, mondjad már, ne körülményeskedj! Mondd!” Nem
0893# mondtam, csak gondoltam, mert én egy ilyen primitív vagyok. S akkor azt mondja:
0903# „Tudod, Feri atya, ahogy hallgattam ezt a beszédet, a következő jutott eszembe. Amikor reggel látom, hogy fölkel
0918# a nap; amikor megfogom a barátnőm kezét; és amikor hallak téged vasárnap beszélni, akkor elhiszem, hogy az Isten
0932# szeret.”
0933# Áááh. Mééééég! Költözz a plébániára!
0937# Egy 17 éves srác. Nahát, ennek jó barátnőjének lenni, nem? Hát értitek...
0946# Gábor, segíts! Itt az istenkapcsolat... Szent dolgokat nem teszünk nevetségessé!!! Állítólag.
0958# 10. Testemet az istenkapcsolat részévé teszem.
0964# Mit értek ez alatt? (A két mondat között nem volt összefüggés. Vagy én azt hiszem. Ti meg tudtok valamit.)
0977# Szóval, a testem jelzései, az ösztöneim, az érzéseim, az érzelmeim, a vágyaim, a vonzalmaim, a kívánságaim;
0991# hogy ezek valamiképp az istenkapcsolat részeivé emelhetők, merthogy egyébként azok is! Csak nem szoktam annak
1004# tartani.
1006# Háhh! Csak! Csak... Arról beszél a teológia (nagyon joggal), hogy … (hogy van ez?) ha meg tudom különböztetni a
1016# parazita érzéseimet (ezt nem a teológia mondja) a hiteles érzéseimtől és érzelmeimtől. Teológia erről azt
1026# mondja: „a lelkek megkülönböztetésének adománya”. Lehetővé teszi azt, hogy tudjam: mikor melyik érzelmem
1035# és miegymás az, ami engem Isten felé segít és mi az, ami nem! De ha fölismerem, hogy egy érzésem nem segít az
1045# Isten felé, az az érzésem is segített nekem! Mert rájöttem, hogy az az érzésem nem segít az Isten felé. Ha én
1056# igazán komolyan veszem, hogy teremtmény vagyok, akkor a leggusztustalanabb, undorítóbb, illemtelenebb akármilyen
1066# érzésem, vonzalmam is valamiképpen az istenkapcsolat részévé válhat. Itt én most nem erkölcstelenségekre
1076# gondolok, hogy most így becsempésszük; végül is... Nem. Hanem arra, hogy ha elég meghitt a kapcsolatom a saját
1086# testemmel, akkor ez nagyon sokat segít nekem az Istennel való kapcsolatomban. Mert akkor tudatosulhat bennem az, hogy
1097# félek. Hogy most dühös vagyok. És ezek rettenetesen jó kiindulópontjai egy meghitt beszélgetéshez az Istennel!
1107# Nagyszerűen jók!!
1109# Na erről még egy picit.
1111# A legerkölcstelenebbnek tűnő indulat is segíthet engem az Istennel való kapcsolatomban. Mert valamit kifejez
1121# belőlem, amire valószínűleg még nem is jöttem rá, hogy mit! Ha pedig erre még nem jöttem rá, és valamire azt
1131# gondolom, hogy ez gusztustalan, undorító, nem ide való, fölháborító vagy valami, akkor a lelkemnek egy része
1141# még nincsen kapcsolatban az Istennel. Legalábbis én azt gondolom. Legalábbis akkor én így élem meg magam.
1151# „Ebben a pillanatban gyűlölök valakit? Húúú! Ez eltávolít Istentől!” – gondolom én. Közben pedig arra
1160# szolgál, hogy rájöjjek, hogy lelkemnek ez a területe most nincsen eléggé jó viszonyban az Istennel.
1169# Elrugdalhatom, eltaposhatom vagy szégyenkezhetek miatta – mit érek el? Hogy a lelkemnek az a része továbbra sem
1180# lesz kapcsolatban az Istennel. Ezért a lelkünknek a leglehetetlenebb dolgai is összeköthetnek bennünket Istennel.
1190# Egy példát hadd mondjak.
1192# Azon töprengtem mostanában, hogy mi a csudára jó a projekció? Hogy én hogy utálom a projekciót! Ugye, amikor
1203# kivetítünk valamit. Hogy ez milyen egy lehetetlen dolog! Hogy azt mondom (ott van egy tál süti – a múltkor voltam
1213# egy társaságban (hmm, ez jó társaság!)). Észrevettem, hogy ki az, aki mohón nyúl a tálba. Akit nem érdekel az,
1223# hogy a másik evett-e már! Ki az a gazfickó, aki nem a hozzá közel eső saroksütit veszi le, amiben sokkal kevesebb
1234# a töltelék?! Hanem a süteményes tálon átnyúlva kiemeli magának önöző, brutális módon a meggyel, lekvárral
1244# és egyéb töltelékkel dúsan felturbózott süteménydarabot!!! Szóval, ezt figyeltem, papként, és ez remek tere
1254# volt annak, hogy projektáljak. Valaki, aki ezt a lehetetlen magatartásmódot mintegy begyakorlottan, habituálisan!
1264# (értitek? habituálisan!) művelte, arra azt mondja, hogy „micsoda egy önző, egy...” – ez a projekció. Vagyis,
1274# valami tartalom, ami itt is itt van, a fölött inkább botránkozom, és meglátom benned. Háá! Aki állandóan úgy
1284# védi magát magától, hogy ne kelljen fölismerni, hogy ő is tud önző lenni; hogy vele is volt már úgy, hogy
1294# átnyúlt az egész kupacon azért a sűrű porcukrosért .Hogy ezt neki ne kelljen beismerni, ezért projektál.
1304# Azokkal az emberekkel irtózatosan nehéz kapcsolatban lenni, akik önmagukat elsősorban projektálással védik.
1314# Nagyon nehéz velük, ahhh! Mire, mire... S azon töprengtem, hogy mi a fenére jó a projekció?! Hát a gyűlölet,
1324# jó, ezeket lehet tudni... de a projekciónak aztán tényleg semmi értelme nincs. S akkor rájöttem, hogy dehogynem!
1334# Hogy még egy ilyen gusztustalannak tűnő manővernek is mennyi értelme van! Ugyanis: ha én még egy pici ember
1344# vagyok (felnőttként is tudok még gyermeki módon működni – ez azt jelenti, hogy nem vagyok tudatos önmagammal
1354# kapcsolatban). A tudatosságnak az első lépése, hogy önmagamra ébredjek és találjak az, hogy valami tartalom, ami
1365# itt van, azt sikerüljön kivetítenem! Mert ha már ott látom, akkor képes vagyok látni, hogy „az ott egy
1374# valami!”. De amíg ez csak bennem van, és nem vagyok felőle tudatos, addig az szabadon garázdálkodik bennem.
1384# Tehát a tudatosságnak, a fejlődésnek egy lépése az, hogy valami tartalmat innen belülről kiteszek – hogy
1394# szembe tudjak vele nézni, tudjak vele találkozni! Tehát a projekció egy hallatlanul jó dolog. Akkor, ha utána a
1404# kivetített tartalmat hajlandó vagyok visszarakni ide, és azt mondani, hogy „ó, amit most kivetítettem, az annak a
1415# folyamatnak a része, hogy valamiben most tudatosabbá váljak önmagamra vonatkozóan. Annak tehát egy nagy része az
1425# innen jött: belőlem – és akkor visszahozom ide. De ez akkor, a projekció nélkül nem megy.
1433# Ezt akartam példának hozni, hogy egy teljesen lehetetlen dolog, ami rengeteg agressziónak, erőszaknak,
1443# előítéletnek, sztereotípiának, gyűlöletnek, megkülönböztetésnek a mozgatórugója: hogy annak is van
1452# értéke.
1453# A szexualitásnak nem „cél”, hanem „kifejező” jellege van.
1459# Amely mondat azért kerül ide, mert akkor ez azt jelenti, hogy a testemnek a különböző jelzéseinek nem annyira
1470# „cél”, hanem „kifejező” jellege van. Ki akar valamit fejezni abból, amit érdemes volna tőle megtanulni vagy
1482# ellesni. Ismeritek azt a történetet, hogy egy pap ékesszóló előadást tart arról, hogy „a lélek számít!”?
1493# A test nem! A lélek, az a fontos! És ezt hallatlan meggyőző erővel mondja. A sorok között ül valaki. Odafordul a
1505# társához, aki vele együtt hallgatja, és azt mondja: „Te, te elhiszed, hogy tényleg a lélek számít és a test
1517# nem fontos?” – mire ő azt mondja: „Természetesen!” , lenyűgözve az előadótól. „Teljesen igaza van!”.
1528# Mire az illető azt mondja: „Te, akkor cseréljünk helyet, mert itt nagy a huzat.”
1536# 11. Istennel szemben nem élek a hatalmam eszközeivel.
1542# (Nekem hatalmam az Istennel szemben?!? Ajajjj! Közben pedig ez így van!
1550# Mondom a legegyszerűbb példát. A vallástörténet tele van azzal, hogy az ember manipulálni akarja az Istent. Ezt
1562# hívják mágiának. Ha én vasárnap elmegyek a szentmiséreee, akkor ennek függvényében neked kötelességed nekem
1573# …
1573# Ti úgyis befejeztétek már ezt a mondatot, nem szorultok rám.
1580# A mágikus vallásgyakorlat természetesen a kultúrkereszténységben is benne van. „Szent Antalkának bedobom a
1591# lóvét, ő meg kidobja az ötöst.” Hányszor hallottam! Kedves barátaim mondják, hogy az imaéletük
1602# vizsgaidőszakban pezsdül föl.
1605# Ez azt jelenti, hogy Istent nem akarom manipulálni, kontrollálni; nem kötök vele üzleti kapcsolatot. Vagy hát
1617# köthetek, de akkor tudnom kell, hogy ez azért mégiscsak elég gagyi. Lehet úgy házastársi kapcsolatban lenni, hogy
1629# az tulajdonképpen egy ilyen családi ház építő üzleti vállalkozás... Lehet úgy is... De akkor inkább egy
1640# építésvezetővel házasodom meg. Ehhez nem tudom, minek van szükségem egy nőre?
1648# Hacsak... nem építésvezető!
1651# És akkor egészen odáig szeretnék merészkedni, hogy tulajdonképpen mi ebben a világban mi minduntalan
1662# kihasználjuk Istennek a kiszolgáltatottságát. Ebben a világban Isten hallatlanul kiszolgáltatott. Nemcsak azért,
1674# mert Jézus ennek egy jó példája.
1677# Mert jó példája: hogy mit jelent, hogy az Isten ebben a világban, amikor most van, akkor kiszolgáltatottan van!
1690# Katolikus hitünknek egy gyönyörű dolga az, hogy abban hiszünk, hogy az eucharisztában (oltáriszentségben) Isten
1700# jelen van. Mégpedig egy hatalmas kiszolgáltatottságban. Isten jelenleg nagyon nagy kiszolgáltatottságban van
1710# köztünk jelen. És nagyon nagy kérdés az, hogy én védelmezem-e magamban ezt a nagyon kiszolgáltatott Istent?
1720# Ugyanis az Istennel az emberi élet során tulajdonképpen azt csinálunk, amit nekünk tetszik. Lehet őt gyűlölni,
1730# lehet rá fröcsögni, utálni, belerúgni, szidni – mindent lehet vele. Van-e olyan ember, akivel mindazt meg lehet
1740# tenni, mint amit Istennel meg lehet tenni? Nem nagyon! A legmegalázottabb ember is előbb-utóbb azt mondja, hogy
1750# Elég! Isten meg nem.
1752# Úgy tűnik, hogy nagyobb hatalmunk van itt ezen a Földön Isten fölött, mint amennyi hatalmat ő gyakorol
1762# mifölöttünk.
1763# 12. Belátom, hogy az istenkapcsolat nem old meg minden nehézséget az életemben, és ezt nem is várom tőle.
1773# Micsoda szemét mondat! Hát nem úgy van, hogy „Istenhez kiáltottam, és minden bajomban segített?” Hát én nem
1782# tudom – nagy naivitás kell hozzá.
1786# Vagy pedig... nem tudom. Persze egy élő hitű ember majd: „Minden bajomban segített!”
1795# Nem tudom. Mondjuk székrekedésed van. Akkor in medias res a Jóisten jön és belenyúl ebbe a helyzetbe? Hát
1806# azért... neki is van ízlése!
1809# Isten egyáltalán nem rohan azért, hogy minden helyzetben az én nehézségeimet megoldja. Nem rohan! Én naivitásnak
1821# tartom azt gondolni, hogy Istennek az a dolga, hogy minden helyzetben jöjjön, és segítsen nekem. Infantilis
1833# hozzáállás.
1834# Ismeritek a szub-szi-di-a-ri-tás elvét? Mindenki ismeri!! Mon-dom!!!
1841# Vagyis, hogy az életben ott oldjuk meg és ott várjuk a megoldást, ahol arra a legalacsonyabb szinten még van
1853# lehetőség. Ne utaljuk fölsőbb szintekre a megoldást akkor, ha azt a helyzetet egy alacsonyabb szinten is meg lehet
1865# oldani. Ha a gyerekek egymással veszekednek, és képesek egymással rendbe tenni a dolgaikat, akkor a szülőnek az a
1878# dolga, hogy a szubszidiaritás elvét alkalmazva gyermekeit arra vegye rá, hogy oldják meg maguk azt a helyzetet, ahol
1890# őrá nincsen szükség. (Zsuzsanna, szervusz! Semmi baj!)
1896# A Jóisten tehát egyáltalán nem old meg mindent.
1901# Na most, egy másik fontos gondolatom, amire néhány héttel ezelőtt jöttem rá.
1909# Jézusnak (de talán minden vallásban így van ez) vannak iszonyú kemény kijelentései. Brutális mondatai. Mondjuk,
1921# múltkor példálóztunk a „Mit sütsz kis szűcs?” példabeszéddel, aminek evangéliumi változata a tíz
1932# szűzről szóló példabeszéd.
1935# Ebben a történetben igencsak brutális dolgok hangoznak el, ugyebár. Az „okos szűzek” rugdalják kifelé a
1945# butákat, hogy „menjetek, vegyetek magatoknak olajat!”. Elég brutális. És utána, amikor szerencsétlenek késve
1956# érkeznek, mit mond az Úr? Azt mondja, hogy „Az ajtó be van zárva. Nektek kívül tágasabb.”. Ú, de brutális,
1967# igaz? És erről abban az összefüggésben beszéltünk, hogy az Istennel való kapcsolat folyamat. Ha valaki ezt a
1978# két pontot kiragadja: ott elküldték őket olajért; micsoda szemétség! Itt meg nem engedték őket be; micsoda
1988# rohadtság! Hát, ebből nem sok lesz egy istenkapcsolat értelmezése szempontjából. Ha az istenkapcsolat folyamat,
2000# akkor látom, hogy ez a két pont valamire felhívja a figyelmemet. Mégpedig arra, hogy az istenkapcsolat egy folyamat.
2011# És rájövök arra, hogy Jézusnak a kemény kijelentései realitásokat fejeznek ki. Nem akarnak azok bennünket
2022# fenyegetni egy kicsit se; sem megfélemlíteni, sem terrorizálni, sem gyerekszerepben tartani, sem engedelmes
2033# kutyuskereszténynek lenni – nem akarják! Hanem, az a keménység, ami itt megjelenik, az az élet realitásának a
2044# keménysége. Amit nem lehet kikerülni. Azért kell ilyen keményen mondani, mert nem kerülhető ki. Mert ha az
2055# egészség megőrzése egy folyamat, akkor, ha te azt nem egy folyamatnak tekinted, akkor bele fogsz dögleni a
2065# felelőtlen magatartásodba. Ezt lehetne aranyosabban is mondani, hogy „Nem kell fogat mosni! Nem! A Jóisten szabadon
2077# enged mindenkit. Vannak fogmosó emberek és nem fogmosó emberek. És a Jóistennek nagyon jók. A Jóisten szereti a
2088# fogmosó embereket is, meg a nem fogmosókat is.”. Beszélhetünk erről napestig – ez a tényen nem változtat,
2099# hogy a nem fogmosó ember (hacsak nem tekintett el az étkezéstől) bizony rosszabbul fog járni.
2108# Ezek a kemény kijelentések realitásokat mutatnak. Egy kedves ismerősöm jutott eszembe – muszáj mondanom.
2119# Zseniális. Azt mondja:
2121# - Feri, baj van a házasságommal!
2124# - Hát mi?
2125# - Hát például a feleségem nem sózza meg az ételeket. Én már arra jöttem rá, hogy a nők két csoportba
2135# oszthatóak. Az egyik csoportban van a feleségem, a másik csoportban a sóhasználó nők.
2144# Van egy örömhírem: tovább is jutottunk! Van két nő is, aki nem használ sót.
2152# Akkor ez azt is jelenti, hogy az Istennel való kapcsolatot nem használom arra, hogy az élet realitása elől oda
2163# meneküljek. Hmmmm! Ezt nagyon szeretik sokan! Roppantul!
2169# Emlékeztek arra, hogy egyszer fölhívott egy kedves hívő, fölajzva a telefon másik oldalán, és azt mondja:
2179# „Olyan beszédet mondtál, hogy nem tudtam aludni! Hát ezért járok én a templomba?! Ez szörnyű!”
2189# És elmondta, hogy ő azért jön a templomba, hogy ott megnyugodjon. Hogy békére találjon. Hogy erőt merítsen egy
2200# hét szenvedéshez. Hát mit csinálok én vele! Most kimaradt egy hét! Két hetet kell egyben leszenvednie! Plusz az a
2211# szenvedés, amit én okoztam neki! Na!!
2215# A menedékeink börtönné válnak, ha az Istent arra használjuk, hogy menedékünk legyen a realitások elől. Kész.
2226# Pont.
2227# Még egy trükk. Ha az emberi kapcsolatainkban nem nagyon megy az intimitás, ne ámítsuk magamat azzal, hogy Istennel
2239# megy.
2239# Az lehet, hogy „még Istennel megy a legjobban” – de az egy más dolog.
2246# 13. (Babonásoknak 12+1.) Merem tudatosítani és reflektálni antropomorfizáló törekvéseimet, vallási
2257# egyoldalúságaimat.
2259# Vagyis, amivel kezdtük: persze, persze... minden, amit az Istenről mondunk, minden egy nagy projekció. Is. Mert nem
2271# tudunk Istenről úgy gondolkodni, hogy kilépünk a saját emberi tapasztalataink köréből. Hát hogy is tudnánk?!
2282# Tehát egy meghitt kapcsolatban mindenképpen elég rugalmas vagyok ahhoz, hogy rájöjjek, hogy Isten mindig egy kicsit
2294# több meg más, mint amit eddig gondoltam róla. És erre eléggé nyitott vagyok. Emlékeztek, megemlegetem minden
2306# évben a dogmatika professzoromat. (Nem az „enyém volt”, de hát tanított, hat féléven át! A legdurvább
2316# tantárgy.)
2317# A hatodik félév végén az utolsó előadást azzal kezdte:
2323# Most pedig elmondom, kedves növendékek, a legfontosabb mondatot, amiért maguknak három évet kellett tanulni. Ez
2335# pedig az, hogy nem hiszek egyetlen dogmában sem.
2340# És akkor aztán elmondta, hogy nem a dogmákban hiszek, hanem abban a titokban, amit a dogma megpróbál kifejezni;
2351# amit a hitigazság megpróbál leírni.
2355# Aztán, amivel az utóbbi időben töltöm az időt, az az, hogy szedegetem Istennek azon vonásait, amelyek ebben az
2367# „atyai” képben nem nagyon szoktak megjelenni. Hihetetlenül élvezem! Rájöttem, hogy:
2376# Isten „dajkáló isten”!
2378# (Ez mind a Szentírásból van.) Gyönyörű történet, amikor Jézus találkozik azzal a nyomorult emberrel, aki
2389# rosszul lát és közben rosszul beszél, meg még süket is (már nem tudom). Nem nagyon ismerem a Szentírást.
2400# Szóval: rossz helyzetben van. (Húhha. Na.)
2404# És akkor azt mondja a szentíró ékes görög nyelven, hogy „és akkor Jézus sóhajtozott”. Húú, de
2414# gyönyörű! Lát egy nyomorult embert, és nem kezd bele egy választékos imádságba, hanem először sóhajtozik.
2425# A másik szöveg, ami ugyancsak gyönyörű, ami azt mondja, hogy „Isten olyan isten (Jézusban), aki hallatlan mély
2437# együttérzéssel és részvéttel van a bűnös ember iránt”. Jaj, de szép! Nem az iránt az ember iránt, akit
2447# „igazságtalanul üldöznek, mert szegény..:”. Hanem mély részvéttel és együttérzéssel a bűnös ember
2458# iránt!
2458# Igen. A vallási egyoldalúságainkról mondok egy történetet.
2464# Keleti történet. A mester az ashramban tanítja a tanítványokat. Igen ám, de (miután ez egy keleti ashram), ezért
2476# aztán ott szabadon kóricálnak az állatok, többek között egy nagy fekete macska. A nagy fekete macska pedig mindig
2488# akkor jön, amikor a mester belelendül a mondanivalójába. Odasündörög. Természetesen azért, hogy a tanítványok
2500# ne tudjanak eléggé figyelni a mesterre! A mester egy ideig bírja, bírja – aztán bedühödik, és kijelöl egy
2511# szolgát (egy tanítványt), hogy minden előadás kezdete előtt kösse meg a macskát. A szolga valóban így is tesz.
2522# Aztán egyszer csak meghal a mester. A mestert egy másik mester követi, aki meghagyja ennek a szolgának, hogy az
2534# előadás kezdete előtt már negyedórával kösse meg a macskát, hogy ő is ott tudjon lenni az előadáson. Ezért
2545# aztán 10-15 percen keresztül üldözik a macskát, hogy az előadás kezdete előtt végül is már mindenki tudjon
2556# figyelni a mesterre. Legvégül elpusztul a macsek.
2562# A mester pedig parancsba adja: szerezzenek egy másik macskát és kössék meg.
2570# Ezzel mindent elmondtam egyháztörténetünk mozgatórugóiról.
2576# 14. Vállalom az Istennel való kapcsolat kockázatát.
2582# Nemcsak béke meg nyugalom: kihívás, kockázat, miegymás.
2588# Tudjátok, a héber nyelvben van a shalom szó („béke?”). Hhha!
2595# Amikor Terézvárosban voltam pap, akkor a terézvárosi egyházközség területéhez tartozik a zsinagóga meg az
2607# egész ortodox negyed. És én oda is jártam betegeket áldoztatni. A zsidó testvéreinkhez kevesebbet mentem. A
2620# zsinagóga mellett volt egy ház, ahol (most is emlékszem) egy 97 éves Olgi nénihez kellett járnom. Egy drága,
2632# aranyos néni volt. 97 évesen azzal fogadott engem, hogy „Tisztelendő úr, hát mit főzzek magának
2643# legközelebb?”. Na, mit szóltok! És főzött is. 97 éves volt. Óriási. Nem bírtam sose megenni. A felét mindig
2655# berakta kis dobozba, amit elvittem.
2659# Olgi néninek az volt az egyetlen nehézsége (ami igazából nekem volt nehézség), hogy nem hallott. Nehéz volt vele
2672# beszélgetni, ezért inkább ettünk. A házon megjelent a kapucsöngő. A kapucsöngő nagyszerű találmány halló
2684# emberek számára. Mi tévő legyen az egyszerű pap, aki szeretne bemenni Olgi nénihez, aki nem hallja a csöngőt?
2697# Lehet csöngetni éppen – ez egy elég fantáziátlan megoldása a helyzetnek; nem is nagyon jár eredménnyel. Ezért
2709# azt a technikát dolgoztam ki, hogy becsöngettem tizenöt helyre, és ahol előbb kiszóltak, hogy „Tessék!”,
2721# akkor ott mondtam, hogy tí-rü-rű-rü-rű, és akkor beengedtek előbb-utóbb. Egyszer becsöngettem valahova, és azt
2734# mondták: „Shalóm!”. Úúú, de jól hangzik! Még soha nem köszöntek nekem a kaputelefonban shalommal! Én is
2746# mondtam, hogy „Shalóm!”. Jöttem az Olgi nénihez. Ő is katolikus, de ő is shalom. És szeretnék bejönni. És
2758# én is shalom vagyok. És beengedtek.
2762# A shalom szót mi általában békének fordítjuk. Helytelen! Mert a héber gondolkozás szerint minden shalom, ami
2774# békében van az Isten tervével! Az a shalom. Az ember akkor van békében meg békével, ha békével van az Istennel.
2787# Ez a shalom! Ezért aztán adott helyzetben a háború a shalom!
2794# Úúú, de jó!
2795# Már az a szemlélet nagyon jó, hogy ha az Isten békétlenséget teremt a szívemben (mondjuk kicsit így), akkor az
2808# is lehet shalom. És ha én rohanok, hogy „jaj, Uram, ...”, akkor az meg lehet, hogy nem shalom – hanem elaludtam.
2821# És akkor most egy fontos mondat:
2824# Az igazi meghittségben az önazonosságomat kockáztatom.
2831# Ez nemcsak az Istennel való kapcsolatra vonatkozik. Minél meghittebb viszonyban vagyok, annál inkább kockáztatom az
2844# identitásomat.
2846# Ezért olyan hihetetlenül nehéz meghitt kapcsolatban lenni. Mert ott ezt kockára teszem! Mert abban a meghittségben
2857# annyira megnyílok (és te is annyira megnyílsz), hogy egyrészt ráébredek arra, hogy ki vagyok itt és most,
2867# másrészt azt is megengedem, hogy a beszélgetésünk, együttlétünk által fölismerjem azt, hogy másvalaki is
2877# vagyok! Ez pedig fájdalommal szokott járni. Vannak szép pillanatok, amikor egy ilyen együttlétben azt ismerem föl,
2888# hogy végül is mégiscsak szeretetre méltó vagyok. Ez tök jó – de nem mindig ezt ismerem föl.
2897# Mondhatom ezt másképpen is. Tudatosíthatom, hogy a biztonságérzetem elvesztésével nem vesztettem el a
2907# biztonságomat. Az Istennel való kapcsolatom által ezt tudhatom: bár a biztonságérzetem elveszett, mégis
2917# biztonságban vagyok. Ezt a kettőt megkülönböztetem.
2922# S ide tartozik az is, hogy bizonyos megoldások, az igazságnak bizonyos beteljesedése ebben a világban nem mindig
2933# történik meg. Ez is egy realitás. Ezt szerintem érdemes elfogadni. Különben rengeteg csalódás vár ránk!
2943# 15. Elfogadom a fájdalmat és a szenvedést, mint a kapcsolatunk fejlődésének velejáróit.
2952# Megint egy fontos mondat:
2954# Minden kétségbeesés mögött valaminek az istenítése rejlik. Ha én valamit istenítek (ami nem az Isten), és azt
2965# kezdem elveszteni, akkor esek kétségbe. Ha én az Istent istenítem, akkor bármit is veszítek el, tudom, hogy
2976# közben a biztonságomat nem vesztem el (legföljebb a biztonságérzetemet), s az életem tud továbbmenni.
2986# A következőre jöttem rá egy héttel ezelőtt. (Szörnyű, hogy én mindig rájövök valamire... csak az a baj,
2997# tudjátok, hogy más dolgokat meg mindig elfelejtek. S így kb. mindig ugyanannyit tudok. Elég szerencsétlen dolog.
3008# Ezért nem jutok sehova. Szóval...)
3012# Amikor valaki fekszik a betegágyon és azt mondja: „A Jóisten büntet engem! Nem értem, miért küldte rám ezt a
3023# szenvedést...”. Jó, tudom nagy együttérzéssel hallgatni őt. Legalább összehozta Istennel a maga helyzetét. Ez
3034# is egy nagy erény. De! Amikor valaki azt gondolja, hogy a rák pl. egy pont neki szóló dolog, tehát a Jóisten pont
3045# azért teremtette meg a rákot, hogy azt neki belegyömöszölje a keblébe, azér! Tehát a Jóistennél van egy
3056# „Büntetés” polc, ott fekszik a rák, a cukorbetegség, a megvakulás... és akkor néha piff! Ad neked egyet
3066# belőle.
3067# Amikor valaki azt gondolja, hogy egy ilyen életesemény direkt az Isten büntetése neki bele, amögött – és ez
3078# most nagyon fájdalmas lesz – hihetetlen nagy gőgösség rejlik. Egy óriási nagy gőg, amiben az illető azt
3088# gondolja, hogy az egész világ rá vonatkoztatva létezik. Amit én most mondok, nem a betegágy mellett mondtam el
3100# valakinek. Ezt most nektek mondom!
3103# Akkor ez azt is jelenti, hogy a meghittséghez önátadásra van szükség. Ha én ezt megteszem, akkor fogok
3113# találkozni az árnyékommal. Mindenképpen. A saját sötét oldalammal mindenképpen találkozom az intimitásban. Ez
3124# nagyon kínzó tud lenni.
3127# A kapcsolatainkban mindig egy döntés előtt állunk. Vagy megpróbáljuk fönntartani a másik és magunk előtt azt a
3138# képet, hogy jó emberek vagyunk, vagy hajlandók vagyunk beismerni, hogy nem vagyunk annyira jó emberek. Ez egy csomó
3150# fájdalommal jár, viszont a kapcsolatunk el fog tudni tőle mélyülni. És rájövünk, hogy nincs arra szükségünk,
3161# hogy görcsösen kapaszkodjunk abba, hogy lenyomjam a torkodon azt, hogy „de én akkor is jó vagyok, és akkor is
3172# igazam van, és te vagy a hülye”. Erre nincs szükség. Nyugodtan beismerhetem, hogy ebben a pillanatban egy önző
3183# dög voltam. És máris egy sokkal meghittebb helyzetben találjuk magunkat. Szerintem tök nehéz kimondani igazán
3194# mélyen azt, hogy „bocsáss meg”. Tök nehéz. Mert előtte találkoznom kell az árnyékommal. És úgy kell
3204# döntenem, hogy nem „föladom” azt a képet, hogy jó vagyok, azért, hogy magamat reálisan lássam. Hogy ebben a
3215# (kicsit sarkosan mondtam), attól persze még értékes vagyok meg minden, de abban a dologban... krrrhhh!
3225# Akkor két mondat a kiégésről. Miért fáradunk bele abba, hogy szeressünk másokat. Ti már fáradtatok bele? Én
3236# néha nagyon. Úúú! A szeretet, mint valami kínzóeszköz jelenik meg. Miért van az, hogy pedagógusok (ugye, sokan
3248# ültök itt; látlak, hogy zsezsegtek)... végtelenségig ki tudunk égni. Ugye, ismerjük ezt a dolgot? Ebben az
3258# összefüggésben a kiégés azt jelenti, hogy rájövök arra, hogy föltételes módban szerettelek téged. Ami alatt
3269# azt értem, hogy ha én valóban a viszonzás igénye nélkül szerettelek volna téged (miközben a szeretet arról
3280# szól, hogy viszonzás nélkül adok neked); ha ez valóban így lett volna, akkor most nem fáradnék bele abba, hogy
3291# ezt teszem neked. Ha én szabadon döntöttem és valóban szeretlek, akkor nem a viszonzás, nem a siker, az
3302# elismerés, a jutalmak, a viszont-akármi tartja fönt ezt a rendszert. Ezért a kiégés ebből a szempontból
3312# valamiképpen egy arra való fölszólítás, hogy jöjj rá: a szereteted még mindig föltételes módban van.
3322# De ezt szeretném kiegészíteni egy másik dologgal: ez nem jelenti azt, hogy nem fontosak a saját szükségleteim,
3334# és hogy magamat ne volna fontos szeretni! Hát természetesen! Akkor tudok valóban önzetlenül szeretni másokat, ha
3345# magamat is így szeretem, és megadom magamnak, ami nekem jár! Akkor erre valóban tudok szabad lenni!
3355# Mi adja meg a dolgok értékét? Erre bizonyára sok válasz adható; mondom a sajátomat.
3364# A dolgok értékét az adja meg, ha azokat föláldozzuk. Annál értékesebb egy dolog, minél inkább méltó a
3374# föláldozásra. Ha valami nem méltó arra, hogy azt föláldozzuk, nem is túl értékes valami. Ezért aztán a
3384# legértékesebb dolgaink nem azok, amik vannak, hanem amiket föláldoztunk.
3392# Akkor ebben az is benne van, hogy ha én igazán értékessé akarom tenni magamat, akkor valamiképpen elajándékozom
3403# magam! Mert azáltal válok értékessé.
3407# Hát ha még arra sem vagyok értékes (szerintem), hogy abból adjak valaki másnak – hát akkor mi vagyok?!
3417# Nem szívesen találkozom olyan emberekkel, akiknek az önátadása csak katasztrófával jár az életemre nézve. Hát
3428# olyan emberekkel szeretünk találkozni, aki, ha föláldozza magát, akkor az nekem jó. Nem?
3437# 16. A meghittség nem szívja föl Istent, mint transzcendenst, mint teremtőt, aki több (és más) nálam.
3447# Ezt úgy is mondhatnánk: a meghittséggel együtt növekszik a tisztelet. Nem arról van szó, hogy minél intimebb
3458# viszonyban vagyok valakivel, annál inkább elpárolog a tisztelet. Pont fordítva van! A meghittséggel együtt jár a
3470# tisztelet növekedése.
3472# 17. Tudatosítom és megnevezem az istenkapcsolatom itt-és-most minőségeit.
3479# Mi az, amit össze szoktam téveszteni a meghitt istenkapcsolattal? Most csak gyorsan elmondom nektek, mert erről már
3491# volt szó. Fontos, hogy az Istennel való kapcsolatomban föl merjem ismerni azt, hogy én most csak igazából
3502# vonzódom hozzád – de ez nem meghitt kapcsolat. Én igazából csak függök tőled (ennek okán félek tőled), de
3512# az még nem meghitt kapcsolat. Tehát fölismerem azt, hogy nem „meghitt kapcsolatban” vagyok Istennel, hanem
3523# szenvedélyes vagyok. Függök tőle. Egyszerűen csak személyes vagyok vele. Közel vagyok hozzá, szoros vele a
3534# kapcsolatom, erősen vonzódom hozzá. Ő gondoskodik rólam és én biztonságban vagyok mellette. Szerelmes vagyok
3545# Istenbe, vágyom a vele való egyesülésre, nyitott vagyok rá: romantikus nekem az Istennel való kapcsolat. Egy jó
3556# hangulat, vagy pedig a misztika! Ezek lehetnek részei egy meghitt kapcsolatnak, de nem azok.
3565# Ezeket irgalmatlanul jó lenne fölismerni.
3570# Megdöbbentő az, hogy a múlt héten is, hittanórát tartva azt mondja nekem egy tizenhét éves valaki: Képzeld el,
3581# odaálltam a szüleim elé, és azt kértem tőlük, hogy hozzuk előre a karácsonyt! Hogy annyira tök jó lenne, ha a
3592# karácsony most november 24-én lenne! S kérdezem tőle: Ez nagyon eredeti ötlet, és miért? Azért, mert akkor
3603# minden olyan nagyon meghitt!
3606# Ugye, az Istennel való kapcsolatunk összekeverése egy hangulattal, egy feelinggel.
3614# Aztán, a meghitt kapcsolatnak ismérve az (Istennel), hogy a felnőtt gyereke akarok lenni. Fel akarok nőni Isten
3625# mellett. Istenhez nem fogok felnőni, de Isten mellett föl lehet nőni. Akkor ez azt jelenti, hogy vállalom a
3636# felnövéssel, a felnőttséggel járó fájdalmat. Ez a paradicsomból való kiűzetés fájdalmával egyenértékű.
3647# Akkor ez azt jelenti, hogy az Istennel való kapcsolatomban merek kezdeményezni, és tudok is kezdeményezni! Nem
3658# mindig azt várom, hogy ő csináljon valamit!
3663# Akkor ez azt jelenti, hogy tudok egyedül lenni. „Két hete nem érzem, hogy az Isten szeretne! Nem érzem, hogy velem
3675# van!” – Na és aztán! Hát nem érzem, jól van, nem érzem. És ha náthás vagy, akkor meg szagokat nem érzel.
3687# Na, ennyi. Valami nem működik. És?!
3690# Hát hány...
3692# A hitelesség nevében, ha nem jön az indíttatás a misére menetelre, akkor nem megyek! Nemcsak azért, mert akkor
3703# nem vagyok hiteles. Akkor vagyok hiteles, ha otthon maradok. (Ezt nem tudom, miért...) Hanem, mert nem éreztem! Hát
3716# tudod, nem lennék a férjed.
3719# Ma este, drágám, nem érzem, hogy szeretlek. És akkor velem mi lesz? Akkor ebből mi következik, vagy hogy?
3730# Tehát, hogy képes vagyok néha egyedül maradni, egyedül lenni. (Persze csak így érzem.)
3740# Hamvas Béla: „Ha az igazság elhagyott is engem, az az ő dolga. Én az igazságot el nem hagyom.”
3748# A felnőttséghez tartozik az is, hogy együtt szeretünk Istennel egy harmadik valakit. Ez a házasság.
3757# Haháááá!
3758# Együtt szeretünk egy harmadikat.
3760# Egy nagyon okos teológus bácsi azt mondta:
3764# Az Isten azért három személy, mert a szeretetben mindenképpen benne kell lennie annak, hogy ha én nagyon szeretek
3774# valakit, akkor annak a szeretetnek része, hogy együtt is nagyon tudjunk szeretni egy harmadik valakit.
3784# Ezért „kell”, hogy a Szentháromság az 3-ság legyen. Mert két valaki között a szeretet teljessége az csak
3793# úgy áll fönn, ha együtt is tudunk valakit szeretni.
3798# (Ez nem a szerető, akit megtanulunk szeretni, mert... annyira félünk az elhagyástól... miegymás. Sem az anyós. Az
3809# anyóst mértékkel szeretjük; annak mértékében, ahogy a mi házasságunk integritása fönntartható. Az Istenre
3820# azonban ez nem áll.)
3822# Ezért van az, hogy a szentségi házasság kritériuma a gyermek. Hogy kell bele gyerek! (Már, ha tud lenni. Ha nem
3834# tud – Isten nem vár lehetetlent.) Ha tud lenni, akkor legyen. Mert az a férfi meg az a nő az által jut el az
3845# egymás szeretetének a teljességére, hogy együtt (de nem egymás helyett, vigyázz!) szeretik a kis pöttyöket.
3856# Ez akkor azt is jelenti, hogy néha megkérdezem Istent, hogy mire lenne neki szüksége! „Mondd, Uram, döglesz
3867# bennem? Vagy kaptál egy kis tápot máma, vagy mi van velünk?”
3874# Egy történetet hadd meséljek el; Buddháról szól.
3879# Négy szerzetes elindult, hogy találkozzon Buddhával. Három szerzetes mindenáron találkozni akart vele, ezért,
3890# amikor kitört egy hatalmas vihar, akkor megszaporázták a lépteiket. A negyedik szerzetes azonban egy picit lassabban
3902# ment. A viharban leszakadt a másik három szerzetestársától. Egyedül maradva rátalált egy pásztorra. Látta,
3913# hogy a szegény pásztor a megriadt nyájat próbálja összeterelni, ezért nekiállt, és segített a nyáj
3923# összeterelésében. Ez sok időbe telt. Mire a megbeszélt helyre ért, a három szerzetestársa már régen elment.
3934# Nagyon elkeseredett a szerzetes, hogy elszalasztott egy óriási lehetőséget, hogy Buddhával találkozzon. Ezért
3946# aztán megszaporázta lépteit. Áthaladt egy mezőn, ahol egy asszony sarlózott. Látta, hogy ez a szerencsétlen nő
3957# egyedül van, és ott voltak a megérett kalászok. „Egyedül vagy?” „Igen, meghalt a férjem; bizony nem tudom,
3968# hogy be tudom-e fejezni.” A szegény szerzetes nagyon oda volt, hogy elszalasztja a találkozást Buddhával, de
3979# mégis kért egy sarlót, és addig-addig sarlóztak – két hét volt – mire végül végeztek. Aztán Buddha
3990# nyomába eredt, mert persze mindig hozták a híreket, hogy Buddha éppen hol jár.
3998# Ezt szorozzátok meg tízzel (ez a mesegyilkosság).
4003# Végül, amikor már idős volt a szerzetes, akkor hallja ám, hogy Buddha éppen a szülőfalujába megy (magyar
4014# nyelven most nem tudjuk eldönteni, hogy a Buddha vagy a szerzetes szülőfalujába, ezért elmondom nektek, hogy Buddha
4026# a saját szülőfalujába megy). Ezért azt gondolta, hogy ha már Buddha is öreg, meg ő is öreg, Buddha nyilván
4037# meghalni megy a saját szülőfalujába (a saját szülőfaluja nem a szerzetes saját szülőfaluja, hanem Buddháé),
4048# és ezért megszaporázta lépteit, mert azt gondolta, hogy ez az utolsó lehetőség, hogy még találkozzon a
4058# Magasztossal.
4060# Ezért aztán éjszaka is ment. A sötétben felbukott valamiben. Ez pedig egy szerencsétlen őz volt. Az őz
4070# sebesülten feküdt. A szerzetes sitty-sutty, valamit ott sietve csinált. Azt gondolta, hogy az utolsó esélye most
4082# van arra, hogy találkozzon a Magasztossal. De annyira látta, hogy ha ő most ott hagyja azt a szerencsétlen állatot,
4094# az biztos, hogy nélküle elpusztul.
4097# A következőt gondolta: ha most én úgy nézek Buddha szemébe, hogy közben tudom, hogy itt hagytam ezt az állatot
4109# – én úgy nem akarok. Ezért aztán ott maradt az őzzel. Ölébe vette, megvárta a hajnalt, etetgette-itatgatta,
4120# és aztán végül azt látta, hogy az őz egy kicsit megerősödik és képes talpra állni és elmenni.
4130# Igen ám, de akkor nagyon keserves sírásra szakadt, hogy ő már most tényleg az utolsó esélyét is elvesztette
4141# annak, hogy Buddhával talákozzon.
4144# És ebben a pillanatban egyszer csak megjelent az őz, de már fénylett, s aztán Buddhává vált, és azt mondta a
4156# szerzetesnek:
4157# Tudod, ameddig olyan emberek lesznek, mint te, addig én nem halok meg.
4164# (Áldassék Buddha!)
4166# 19. Elég időt és energiát szánok Istenre.
4170# Például megállok néha örülni meg ünnepelni a kettőnk kapcsolatában.
4177# Amikor házaspárok jönnek hozzám, szinte mindig, ha mélyponton vannak, azt lehet látni, hogy amikor valamilyen
4189# eredményt érnek el, sosem állnak meg. Nem tudják megünnepelni a győzelmeiket, az eredményeiket. Ha valamit
4200# sikerült megtenniük, már sosem állnak meg. Nem állnak meg – már mindent beborít az, hogy „nekünk ez nem
4210# megy”. Néha hatalmas gesztusokat tesznek egymásért, de már nem állnak meg, hogy ezt megünnepeljék, hogy
4221# örüljenek fölötte. Néha semmi mást nem kell tenni, mint hogy beszélgetünk velük; és ők maguktól is
4231# fejlődnek. S csak annyit kérünk tőlük, hogy mindig, amikor valami szép dolog történik köztük, álljanak meg!
4242# Örüljenek fölötte és ezt ünnepeljék meg. És ne rohanjanak egy következő problémáig, amit még nem oldottak
4253# meg.
4254# Franklnak van egy elég kemény mondata.
4258# Kérdezték tőle egyszer, hogy mi a boldogság?
4262# A boldogság az összes olyan szenvedés elkerülése, ami elérhetett volna engem.
4270# Ő egy olyan valaki, aki megérte a koncentrációs tábort – van némi fogalma arról, hogy az embert miféle
4281# szenvedések érhetik el. Elég boldogan élte a maradék ötven évét. Igaz, egy kicsit nagyképű is volt. Azt nem
4292# tudom, hogy ezek hogy tartoznak össze. Hmm.
4297# Elmondok befejezésül egy történetet.
4300# A történet egy királyról szól. Beteg lett a király. Összeült a nagytanács, hogy hogyan gyógyíthatnák őt
4311# meg. S akkor arra jutottak, hogy a király betegsége olyan súlyos, hogy csak egyetlen dologgal lehet őt
4322# meggyógyítani. Ha egy boldog ember ingét adják rá. Ez meg tudná gyógyítani!
4329# Hát akkor elment a nép összes véne, bölcse, hogy keressék a birodalomban a boldog embert. És képzeljétek –
4340# talán magatok is kitaláltátok már – hogy nem találtak egyet sem. Még egyszer körbenéztek, és egyszer csak
4351# találtak egy valakit: egy pásztorfiút. Nagyon megörültek, mert a pásztorfiú állítván állította, hogy ő
4362# bizony boldog! Azt kérték tehát a bölcsek tömött sorokban, hogy adná oda az ingét! Mert a király nagyon beteg
4373# és csak attól tud meggyógyulni. A pásztorfiú ezt válaszolta: Nagyon szívesen odaadom az ingem, csak nincs.
4386# Itt a vége.