2006.10.03.
A pálferi wikiből
0000# Isten hozott benneteket, szervusztok. 0004# 0004# Kint van 25 fok. Uh! Én ezt az órát most úgy fogom elviselni, hogy elképzelem, hogy kint vagyok, a csillagos ég 0016# fölöttem. Nagyon együtt érzek veletek, hogy most itt vagytok. Ezt az áldozatot! 0024# 0024# Na, egy gyors ismétlés! 0027# Szóval, a múlt alkalom előtti alkalommal, vagyis az első alkalommal beszélgettünk a vonzalomról. És aztán ahogy 0039# befejeztük a vonzalom-témát, akkor továbbmentünk, mert hogy az intimitás, a meghitt kapcsolat lenne a témánk 0051# most néhány hétig. A vonzalom után eljutottunk a szoros kapcsolatokig. És majd a szoros kapcsolatokból jutunk el 0063# az intimitásig, de még a szoros kapcsolatoknak a témáját nem merítettük ki teljesen. 0072# Egy gyors ismétlés! 0074# 1.A szoros kapcsolatokban a kapcsolat minősége bonyolulttá, bonyolultabbá válik. Tudom, hogy primitív kijelentés, 0087# de hát… 0087# 2.Az érzelmek fokozottá válnak. Ez már csak így van. Úgyhogy aki szeret, hogy is mondják, „békében élni”, 0099# az tartsa magát távol a szoros emberi kapcsolatoktól, mert a kettő nem megy együtt. Szoros emberi kapcsolatok, és 0111# a lélek háborgása puszipajtások. Hacsak az ember nem a dalai láma. De ez nekünk még nem sikerült. 0122# 3.Az érzelmek egyre nagyobb ambivalenciát mutatnak a szoros emberi kapcsolatokban. Ezt külön nehéz elviselni. És 0134# szívesen egyszerűsítenénk a kapcsolatokat az előítéleteink alapján, de jó lenne, ha olyan egyszerűen tudnánk 0146# látni, és minősíteni! Ha-ha. Csak akkor az élet kezd mindig veszíteni. 0153# 4.Egy szoros kapcsolatban a felek szükségletei természetszerűen fognak alakulni és változni. És a szoros 0165# kapcsolat azzal a nagy kihívással áll az ember elé, hogy képes vagyok-e reagálni arra, hogy a társamnak a 0176# szükségletei folyamatosan változnak és alakulnak. (Ez az autó szerintem vijjogni fog egész este. Mert amikor 0188# jöttem, már akkor is vijjogott) 0191# 5.A szoros kapcsolatnak része a szenvedély. Mert különben mi a fene tart minket össze? Hát ugye az érdek, az 0203# érdek. Ne csináljátok már, hát adjatok magatokra! Jobb a szenvedély, mint az érdek, nem? 0213# 6.Az egymásra utaltság. Azt hiszem, hogy ezzel fejeztem be. Az idős papbácsi bölcsességét elmondtam, hogy a 0224# szoros emberi kapcsolatok legnagyobb ellensége a központi fűtés. Ezt mondta ő a maga egyszerű tapasztalati 0236# horizontjából. Mert hogyha össze kell bújjunk, hogy ne fázzunk, az mégis csak javítja a szoros emberi 0247# kapcsolatokat. 0249# 0249# És akkor jön a hetes pont. (Látjátok, most zene nincs, vijjogás van.) 0256# Jaj, egy nagyon fontos helyesbítés! Ezt az elején kellett volna mondani! Tévtanokat hirdettem, képzeljétek! Ezt 0268# most muszáj mondanom, ugyanis a múltkori alkalom után odajött valaki, - de úgy is mondhatnám, hogy a bizalmam 0280# áldozatává váltam - ugyanis az első alkalom után valaki odajött, és azt mondta: Feri! A heroin segítni a szem 0292# nagyságát tágítani. Ugye, és én nagy bizalommal elhittem! És most jön az igazság: hogy nem. Mert képzeljétek 0304# el, hogy egy gyógyszerész idejött hozzám a múltkori alkalom után, és azt mondta, hogy a herointól a pupilla 0315# beszűkül! Tehát legnagyobb sajnálatomra közlöm, hogy tévtanokat hirdettem. Helyette pedig… Antropin! És akkor 0327# milyen növényt kell rágcsálnom? Belladonnát! Világos, jó, jó, mindent el fogok követni. Hogy mondják 0338# magyarul?... Csepegtetni kell a szembe!... És mi ez a növény magyarul? Nadragulya! Akkor most mindent helyreraktam! 0351# Tehát kedves hölgyek! Belladonnával csöpögtessétek a szemeteket! Jövő héten e rövid ellenőrzést tartok! 0362# Megstíröllek titeket! De azért férjen el a szemetek itt bent! Mert az elég ciki lenne, ha nem férne el! Tudjátok, 0375# van olyan betegség, hogy valaki ki tudja dülleszteni a szemét, mint egy pingponglabdát. Döbbenetes! Hitetlen! 0386# Tényleg! Én láttam, ti ne lássátok! 0390# 0390# Na, jön a hetes pont. 0393# 0393# 7. Elkötelezettség. Hűh! Tehát a szoros kapcsolatoknak része, mondhatnám föltétele is az elkötelezettség és 0404# az elköteleződés. Ugye itt akkor megint korunk egy nagy nehézsége áll előttünk, főleg aztán ha az 0415# intimitásról beszélünk, akkor pláne, hogy megpróbálunk úgy szoros emberi kapcsotokban lenni, pláne hogy ez a 0427# szoros emberi kapcsolat az intimitás mélységét is elérje, hogy közben nem köteleződünk el! Hát legföljebb a 0438# csoda segít rajtunk! Ezt szokták szerelemnek is hívni… A csodának van egy ilyen sajátos, természetes 0449# megvalósulási formája, mikor elköteleződés nélkül is átélünk valami mély intimitást. Csakhogy aztán… 0460# Tehát az elköteleződés és az intimitás, azok kar-karba öltve járnak. 0468# Olyan frappáns definíciókat olvastam az elköteleződésre vonatkozóan: az elköteleződés azt jelenti, hogy fenn 0479# akarjuk tartani a kapcsolatot, és hosszú távon gondolkodunk róla. Hát ez egy ilyen, hogy mondjam, minimal-art 0491# megközelítés. 0493# 0493# 8. A szoros emberi kapcsolatoknak mindenképpen velejárója, része az, hogy ezek a kapcsolatok folyamatok. Ez megint 0505# triviálisnak tűnik, de mégis csak nagyon sok pár mikor megházasodik (én már csak tudom!), akkor szeretnek 0517# eltekinteni attól, hogy a kapcsolat egy folyamat. Ugye, hallatlan félreértés szokott itt lenni, még a házasság 0529# szentségére vonatkozóan is. Ugye, mint hogyha a teológia azt tanítaná, hogy a házasság szentsége az ott az 0540# esküvőn lesz meg. Ugye, hogy az ott pukk! egy pillanatban megjelenik. Hogy az melyik pont, azt nehéz megragadni, és 0553# akkor átéljük, és akkor tök jó, és aztán hazamegyünk… Tehát a házasság szentsége egy tisztességes 0563# „nyári teológia” szerint (tudjátok, van „téli teológia”, az ilyen depressziós, „bűnösök vagyunk”… 0574# ezt nevezem „téli teológiának”, ezt nagyon űzzétek, ez már lejárt, tehát „ nyári teológia”, „tavaszi 0585# teológia”!), a házasság szentségét a házasfelek időben szolgáltatják ki egymásnak. Időben. Folyamatában. 0596# És én tudom, hogy ez megint csak röhejes, de közben, hogy ha magunkra kérdezünk, akkor nem egyszer lebukhatunk 0608# saját magunk előtt. Mint ahogy, tudom, ezt már minden évben elmondtam, azt a kedves asszonyt, aki ezt úgy fejezte 0620# ki: „az volt az én nagy tévedésem, hogy azt gondoltam, a házassággal révbe érek!” Ugye, ti nem gondoltatok 0632# ilyet, kedves asszonytársaim? 0635# Na, nem mindegy, hogy milyen képet őrzünk magunkban az intimitásról, vagy a szoros emberi kapcsolatról, vagy a 0647# házastársi kapcsolatról. Hogy az egy pillanatszerű valami, mint a rock’n’roll érzés. Komolyan! Müller Péter 0659# Sziámi úgy elmondta nekem, hogy mi a rock’n’roll érés, én azt azóta tudom! Elmondjam nektek? A rock’n’roll 0670# érzés az, amikor állsz a metróban… Jó, csak így kezdődik, lesz még jobb is. És veled szemben a peronon áll 0682# egy két méter tíz cm magas amerikai kosárlabdázó, és pattogtatja a kosárlabdát. És amikor bejön a 0693# szerelvény, akkor eldobja neked. És a labda, puff, a kezedbe esik. Ez a rock’n’roll érzés. 0702# Na, szóval, a házasság nem egy rock’n’roll érzés. Felőlem benne lehet, én nem akarom tőletek elvenni, az egy 0714# tök jó buli… Kosarazni nagyon jó! Uh… De, folyamat! És itt most egy olyat teszek, amit sose szoktam. Elmondok 0726# nektek egy… Sőt. Felolvasok nektek a Szentírásból! 0732# Különben is, a portás bácsi – nem tudom, itt áll-e – szokott engemet hallgatni, (azt is megtudtam, hogy mi ez a 0744# zene. Kérlek szépen, egy zenekar próbál. És azért halljuk mindig ugyanazt, mert még nem tudják!), szóval a 0755# portás bácsi néhány hónappal ezelőtt odajött hozzám, és azt mondja: kedves tisztelendő úr, hát jók ezek az 0767# előadások, jók, nem azt mondom, de hát mikor jön a Szentírás? Hát mégiscsak! 0775# Na, úgyhogy most jön! Tényleg, sose szoktam ilyet, csak most a folyamat a fontos, tudjátok? Elmondhatnám két 0787# mondatban is, de akkor nincs „folyamat”. Azt a folyamatot szeretném veletek együtt, ahogy ezt a rövid 0798# történetet átéljük. Komolyan, ez most fontos. 0803# Ez a Szentírásból a ,,mit sütsz kis szűcs”-verzió. 0808# ,,A tíz szűz 0810# (tényleg, próbálok normális lenni, csak nekem nehezen megy… tehát van, akinek könnyebben megy, ezek vagytok ti, 0822# és van, akinek nehezen, de látjátok, hogy harcolok érte. Ezért a terapeuta azt mondta, amikor jártam nála, hogy 0834# legyek emberek között, az talán segít nekem is…) 0839# A mennyek országa hasonló a tíz szűzhöz, akik fogják lámpásaikat… 0846# Na, most eszembe jutott egy-két ilyen fölolvasásos történet. A kedvencemet muszáj, mert azt még csak egyszer 0858# mondtam el nektek, tudjátok, amikor bejött a második vatikáni zsinat, és az azt mondta, hogy ne csak a pap olvasson 0871# föl, hanem a „nép”! És a „nép”, az azt jelenti, hogy Mari néni. S akkor Mari néni jelentkezett olvasásra. 0882# És van egy nagyon szép szöveg, az Apostolok Cselekedetiben, hogy Péter meggyógyít egy beteget, és mondja neki, 0894# hogy „aranyom, ezüstöm nincs, amim van, azt nekem adom, a názáreti Jézus nevében kelj föl, és járj!” Valami 0906# ilyesmi. És akkor a néni megkapta a szöveget. „Szentlecke az Apostolok Cselekedeteiből.” Idáig ment. És akkor 0918# azt mondja: „Aranyom! Ezüstöm nincsen, de amim van, azt neked adom…” Hát ez a kedvencem! Éljen a nép! 0929# A másik, csak hogy lássátok, hogy nem kívántam Mari nénin élcelődni, most egy papnak a szövegét szeretném 0940# idehozni. Tudjátok, van az a példabeszéd, amikor a magvető kimegy vetni. Veti a magot,és akkor igen ám, de vannak 0952# olyan magok, amelyekre rászállnak a kis madarak, és fölszedegetik a magvakat. És akkor az atya így olvasta. 0964# Kreatív pap. „És akkor odaszálltak a madarak, és fölcseszedegették”. Egy új szó születésének voltunk 0975# tanúi! A teremtő Isten oltalmába ajánlottuk ezt a fölolvasást, „fölcseszedegették”, tehát a szedegették, 0986# és a csipegették szavak kereszteződéséből jött össze ez a szó. 0993# Na, jöjjön a történet. 0996# A mennyek országa hasonló a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény fogadására. Öt 1007# közülük balga volt, öt pedig okos. A balgák ugyanis fogták lámpásaikat, de nem vittek magukkal olajat. Az okosak 1019# viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban. Mivel pedig a vőlegény késett, elszunnyadtak mind, és 1031# elaludtak. Éjfélkor azután kiáltás hangzott: Íme a vőlegény, jöjjetek a fogadására! Ekkor fölébredtek a 1042# szűzek mind, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajatokból, 1054# mert lámpásaink kialszanak! Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is, meg nektek is, menjetek 1066# inkább a kereskedőhöz, és vegyetek magatoknak! Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik 1078# készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Aztán bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és 1089# így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket. 1102# Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!” 1108# Azért is olvastam el, mert nyilván vannak olyanok, akik nem ismerik a történetet, most ha elkezdek úgy beszélni 1121# róla, hogy nem tudjátok, az nagy szenyóság. 1125# Na most ez a történet azért beáll az ember gyomrába, nem? Hát hogy most azokra kellene fölnézni, akik azt 1137# mondták a többieknek, hogy „ezt nektek!”? ÉS akkor ezek még plusz be is jutnak a mennyek országába? És azok a 1149# nyomorultak meg kimaradnak, azért, mert nem vittek olajat? Szóval, na! 1156# Ez a történt az Isten országáról szól, és itt megint van elrejtve egy nagyon fontos dolog, és azért merek 1168# erről beszélni, mert ezt még vasárnapi beszédben sosem mondtam el. Ugyanis ez a történet arról szól, hogy az 1179# Isten országa, az Istennel való kapcsolat egy folyamat. Erről szól. Hogy előre gondolkodom. Hogy tudom, hogy mi a 1192# mi kapcsolatunk, hogy jönni fog, én erre fölkészülök, ezért most elkezdek valamit, ami majd a jövőben lesz. És 1204# hogyha én az Istennel való kapcsolatot csak pillanatokra gondolom megragadni, akkor abból a kapcsolatból nem lesz 1216# kapcsolat. És ezért lehetséges az, hogy nagyon sok ember nincs egy kölcsönös tudatos folyamatos kapcsolatban az 1228# Istennel, de történik egy nagyon nagy baj, valami nehézség, és akkor fölkiált az égre, mint az öt balga 1240# lányka. És akkor utána valahogy nem történik semmi. Mert ilyen is szokott lenni. Hogy az Isten, in medias res, nem 1252# nyúl bele a dolgok folyásába. És erre az illető ismét felkiált az égre, de azt már nem akarom ismételni, hogy 1264# hogy. Mert most egy kicsit már más hangnemben. És azt mondja: ja, ha az Isten ilyen, hát akkor nem kérek belőle. 1276# Nagyon sok embert az Istentől az tart távol, hogy elvárja az Istentől, hogy mindig pillanatokban vesse be magát, de 1289# teljesen. Isten meg néha folyamatokban veti be magát, nem pedig pillanatokban, és pillanatokra! És ha van köztetek 1301# olyan, aki ezeken a pillanatokon már fönnakadt, hogy akkor az Isten abban a pillanatban hol van, akkor neked azt 1313# mondom, hogy nem lehetséges-e az, hogy te az Istennel való kapcsolatot inkább pillanatszerűnek gondolod. És akkor 1326# mi van a többi kapcsolatoddal? Ha én folyamatában vagyok kapcsolatban valakivel, akkor elképzelhető az pl., hogy 1338# elalszom. Mind a tízen elaludtak. De abból még semmi baj nem lesz. Ezért lehet ennek a történetnek a végén az, 1350# hogy „testvérek, hát nem ismeritek sem a napot, sem az órát, sem a percet, sem a pillanatot”. Ha a 1361# kapcsolatainkra úgy gondolunk, hogy mindig csak pillanatok, hogy „hulla fáradtan hazaértem, akkor most ebben a 1373# pillanatban te teljesen értsél meg, és legyél velem jó, és gyúrd meg a talpamat, és mittudomén…” Mert 1384# „én most ebben a pillanatban hazaértem, és ha most ebben a pillanatban nem, akkor már…” 1393# Szóval hogy a szoros kapcsolathoz, az intimitáshoz a folyamat-jelleg hozzátartozik, nagyon. És azért akartam az 1405# Isten-kapcsolatra vonatkozóan példát hozni, mert szerintem ott látszik leginkább, hogy mennyire nem így szoktunk 1417# gondolni. Hanem pillanatnyi dolgokban mérünk. 1422# Mikor jönnek a kedves szülők (hű, most nagyon papos vagyok), jönnek az aranyos apucik és anyucik, és azt 1434# mondják: „körösztöljük meg a gyereket, mert itt van a kis Brünnhilda, és a kis Brünnhilda már vágyakozik a 1445# keresztvíz után!”. És akkor ugye hát vágyakozik, hát nagy dolog a vágy, hát akkor üljünk le, és akkor 1456# beszéljük meg, és akkor azt mondják, hogy a gyerekünknek mindenképp a keresztséget! És hát én egy egyszerű 1468# pap vagyok, én az egyház tanítását képviselem, az meg az, hogy akkor lehet egy gyereket megkeresztelni, ha a 1480# szülők megígérik lelkiismeretükben azt, hogy a gyereknek az Isten-kapcsolatát, ami nem egy pillanat, hanem egy 1492# folyamat, segítik. És milyen sok szülő van, aki azt mondja: hát ígéri a fene! Tudjátok, hogy szülök jöttek 1503# hozzám és nem egyszer, nem kétszer azt mondták, műveltek, hogy „tudtommal Jézus azt mondja a Szentírásban, 1515# hogy engedjétek hozzám a gyerekeket. Most az atya elküldi?” És nekem ettől össze kéne tojnom magam. Ez az, 1526# amikor valaki, most itt jelen esetben az Istennel való kapcsolatot csak egy pillanatban ragadja meg, vagy képzeli el, 1539# vagy gondolja el. Én ezt megértem nagyon. Csak hát… Na. 1545# Mondok még egy fájdalmas dolgot. Ha a szoros kapcsolatok, - most beleértve az intimitást is, a bensőséges emberi 1557# kapcsolatainkat – folyamatok, akkor, hát akkor ebbe két dolog még beletartozik. 1566# Az egyik, hogy nagyon nagy kérdés az, és ezen most kb. több, mint egy éve töprengek, és alig-alig tudom, hogy mit 1578# is gondoljak róla, hogy mondjuk egy egyéjszakás kaland, ott van-e intimitást, vagy sem. Ezt most nem akarom 1590# megválaszolni, mert majd eljutunk oda, ahol majd fogok tudni, vagy merek erről valami mondani. Mikor tavaly nyaraltam, 1603# és Bosznia-Hercegovinában sétálgattam az erdőben, kerülgettem a taposóaknákat, és ott önfeledten nyaralgattam, 1615# akkor ott beállt nekem ez a kérdés: az egyéjszakás kalandban van-e igazi intimitás, vagy nincs? 1625# A másik, hogy bizony egy kapcsolatban, hogy ha az intimitásnak föltétele az, hogy az egy folyamat, akkor bizonyos 1638# dolgoknak meg van az ideje. Akkor bizonyos dolgoknak az idejét el lehet szalasztani. Akkor az is lehetséges, hogy 1650# Isten néha egy-egy dolgot ad nekünk, és nem adja többször, hanem azt mondja: ezt kaptad egyszer, és tartson ki. 1662# Ú, most nagyon belemerültem az Isten-kapcsolatba, csak ott látom ezt nagyon érzékletesnek. Hogy amikor valaki 1674# óriási bűnöket követ el, és utána eljön és gyón, és utána megkapja a föloldozást, akkor nagyon gyakran nem 1686# érti azt, hogy jó, akkor most a házastársammal való kapcsolatom miért nem javul meg. Ha Isten megbocsájtott, és 1698# feloldozást nyertem, és elvileg most minden oké, akkor hogy lehet az, hogy a gyerekem még mindig nem áll velem 1710# szóba? Azért, mert az meg egy folyamat. Egy folyamat. És bizonyos dolgokat el lehet tolni egy életre szólóan. 1722# Sajnos. És bizonyos adományokat el lehet tékozolni úgy, hogy az sose jön vissza. Nem azért, mert az Isten smucig, 1734# hanem, mert adta egyszer egy folyamatra vonatkozóan. Ezt így tudom mondani. Ilyen lehet pl., hogy most a 1745# legegyszerűbbeket mondja, hogy most 40 éves lettem, kicsit lelassultam, már nem poénkodok, és úgy elkezdtem 1757# gondolkodni a saját egészségemről. És rájöttem, hogy az egészségem is olyan, amit az Isten bőségesen adott 1769# nekem valamikor. De tudok úgy élni, hogy olyan dolgokat tegyek, ami után már bizonyos dolgok visszafordíthatatlanok 1781# lesznek. Soha többé azt nem fogom megkapni. Ha most elszúrom a szemem, mert rossz világításnál vagyok egy 1793# előadáson, akkor az már nem lesz többet jó. Meg ilyenek. Fábry Sándor. Fábry Sándor mondta azt a 1803# bölcsességet, megosztom veletek: „40 éves koráig az ember eldöntheti azt, hogy akar-e sportolni, vagy sem. 40 1815# éves kor után kötelező.” Ez jó. És hogy itt is nagyon sok mindent szeretünk az Istenen számon kérni. Miért 1827# nem kapunk belőle még egyet? Mert abból csak egy volt. Hosszú távra. 1834# 1834# 9. A szoros emberi kapcsolatok gondozást igényelnek. Nyilván ez szoros összefüggésben van az előzővel. A 1845# kapcsolatok nem magától értetődőek, és nem is mennek maguktól. Nincs olyan kapcsolat, ami magától menne. Még 1857# akkor se, ha templomban kötöttem az esküvőmet meg. Az sem fog menni magától. De én hiába beszélek nektek! Jó. 1869# 1869# 10. A szoros emberi kapcsolatoknak része a valahova tartozás. Érdekes kutatások vannak erre vonatkozóan: azok az 1881# emberek, akik nem élnek szoros emberi kapcsolatokban, mondjuk családban, magukról azt mondják, hogy magányosak, ők 1894# nagyobb arányban betegednek meg szív- és érrendszeri betegségben, rákban, gyöngébb az immunrendszerük, és 1905# gyakoribb a halálozásuk. Csak ennyi. Ja, hogy egy értelmetlen mondat az,hogy „gyakoribb a halálozásuk”, mert 1917# mindenki csak egyszer tud meghalni! Értem! Ezen most egy hétig gondolkodom. Ez most kiütötte nálam a 1928# biztosítékot. Hát igen. Korábban… Csak tudod, nincs olyan iskolám. Nem futja. 1936# Most akkor egy pontos mondatot igyekszek mondani: 1942# „Az elszigeteltség nagyobb halálozási kockázattal jár, mint a dohányzás.” Na! Jó volt? 1951# Elmentem egy lelkigyakorlatra. Néha szoktam ilyet. Nagyon veszélyes dolog. Az ember meg tud ott változni. Ez iszonyú 1964# fárasztó ám, fejlődni. Ott ülök a lelkigyakorlaton, egy hét. És gondolom, hogy majd szépen bemelegszünk, 1975# tudjátok, egy nagyon tapintatos, öreg szerzetes tartotta, hogy majd szépen ráhangolódunk, addig én nézem a 1987# focivébét. És akkor az első ülésen bemutatkoztunk, ott ülök, és hát jó, a nevemet még el tudtam mondani, 1998# akkor azt mondja az atya, hogy akkor most kezdjük úgy ezt a lelkigyakorlatot, hogy nézzük meg az alapokat. Mert 2010# ugyanis testvérkéim, ha az alapok nincsenek rendben, arra nem lehet építeni. Most elkezdhetünk így szemlélődni, 2022# meg úgy kontemplálni, meg mittudomén mit tenni, de ha az alapok nincsenek rendben, akkor szép lesz, hazamész, és 2035# az egész úgy zuhan össze, ahogy volt. És akkor föltette azt az egyszerű kérdést: meg tudod-e mondani, hogy kihez 2047# tartozol? És ezzel az egyszerű kérdéssel azt mondta a pap, hogy menjetek el fél órára. És egy fél órát 2058# elmélkedjetek azon, hogy „kihez tartozol?”. Hú, de meggyötört engem ez a kérdés! Hogy én tartozok-e valahova 2070# egyáltalán. Hú! Mert úgy elsőre azért szívesen mondok egy-két dolgot, de aztán ha a mélyére megyünk! Kihez 2081# is? És hogy az tényleg valakihez tartozás? Nem azt mondta, hogy akkor most menjetek el egy fél órára, és 2093# gondoljátok át, hogy kitől függtök. Nem, nem ezt kérte. Hanem, hogy kihez tartoztok. Hú, meggyötört ez engem. 2105# 2105# 11. A szoros emberi kapcsolatok föltételezik a bizalmat. A szoros kapcsolatokban a bizalom, a pszichológusok szerint, 2117# 3 tényezővel erősíthető tuti-biztosra: 2121# - ha kiszámíthatóak vagyunk 2124# - ha megbízhatóak vagyunk 2127# - ha hűségesek vagyunk. 2130# A bizalom ezáltal tud erősödni bennünk, és ezáltal lesz kiérdemelt a bizalom. Tehát kiszámíthatóság, 2141# megbízhatóság és hűség. 2143# A kiszámíthatóság nem azt jelenti, hogy egy robot vagyok, hanem, hogy hiteles vagyok, hogy tudhatod, hogy fogom 2155# mondani, amit gondolok, és amit érzek. Hogy számíthatsz rá, hogy nem foglak becsapni, hogy őszinte leszek. Ez 2167# elsősorban a kiszámíthatóság. Nem az, hogy akármi is történik, majd mosolygok rád. Az nem kiszámíthatóság, 2179# hanem kamuzunk egymásnak. Jó. 2182# 2182# 12. A szoros emberi kapcsolatokban megnő az önkontrollnak a tapasztalata és élménye. Hogy abban valahogy jobban 2194# tudjuk magunkat kontrollálni. Vagyis a szoros emberi kapcsolatokban, de most aztán főleg az intimitásban, az ember 2206# hatékony. 2207# 2207# És akkor most elérkeztünk az intimitáshoz, mégpedig az intimitást és a szoros emberi kapcsolatot szeretném 2219# összevetni. Most ez a következő lépés. 2223# Úgy is mondhatnám, hogy a közelség, és az intimitás nem ugyanaz. Ha ezt a kettőt összekeverjük, akkor az nem 2235# tesz nekünk jót, meg a kapcsolatainknak. 2239# Egy kutató a következő érdekességgel jött elő. Azt mondja, hogy a szoros emberi kapcsolatokban három tényező 2251# mindenképen van (hát vagy van, vagy nincs, ő ezt így mondta): az intimitás, a szenvedély és az elkötelezettség. 2263# Ő azt mondta, hogy a szoros kapcsolatoknak ez a három része. A belsőséges viszony, a szenvedély és az 2274# elkötelezettség. És akkor kitalálta a szerelem háromszögét. 2281# Azt mondja: különbözőféle szerelmek vannak, attól függően, hogy ebből a háromból melyik van meg belőle. Ha 2292# egyszerűem csak úgy szerelemre lobbanunk, akkor ott létre jön egy valamiféle intimitás, egy valamennyi 2303# szenvedély, de elkötelezettség nincs benne semmi. 2309# Milyen az elsöprő szerelem? Az elsöprő szerelemben nem kell, hogy legyen intimitás. De van benne szenvedély. És 2321# nincs benne elköteleződés. 2324# Milyen a kihűlt szerelem? Hát szomorú, de azon kívül… Hát sok intimitás nincs benne. Azon kívül sok 2334# szenvedély sincs benne. Viszont elkötelezettség lehet. Hm? Házastársi kapcsolatokban lehet, hogy kihűl a szerelem, 2347# de az elkötelezettség megmaradhat. Nagyon nagy a kérdés, hogy ezt bírod-e. Még van elköteleződés, de már nincs 2359# intimitás, nincs szenvedély, hogy mit kezdesz ezzel? 2365# Aztán mondott ilyet, hát ez nem szerelem, de mindegy, a baráti szeretet, vagy a szerelemnek ez a baráti kapcsolat 2377# része. Abban van intimitás, van elkötelezettség, de nem tartozik hozzá a szenvedély. 2386# Aztán van olyan, hogy vak szerelem! Miket tudott! A vak szerelemben nincs intimitás, de van szenvedély, és – ez 2398# egy nagyon érdekes dolog – van benne elköteleződés. Csinálhatsz akármit, és utánad megyek. És nyomulok. Hú, 2410# a papok ezt ismerik. Az egy fárasztó dolog. Hajnali ötkor telefoncsörgés… De nem a pontos idő… Hihetetlenül 2422# kitartóak tudnak lenni az emberek a szerelemben. Rettentően elkötelezettek. Intimitás meg nulla, mert nem is állok 2434# vele szóba. Úgy nehéz. 2436# És van olyan, hogy beteljesült szerelem. Ott mind a háromra húzunk egy x-et. Van intimitás, elkötelezettség, meg 2449# szenvedély. 2450# Na, ez egy jó játék ezzel. 2453# 2453# És akkor nézzük az intimitás és a szoros, a közeli kapcsolatok közötti különbségeket! 2462# 2462# Az első alapmondat: 2464# 1. A közelség és az intimitás nem egyenlőek egymással. 2470# Ezt már mondtam, de most kifejtem. Valaki egyszer a következőket mondta: „Elég jól ismerem a férjemet ahhoz, 2482# hogy ne jöjjön el hozzád házassággondozásra”. ,,Elég jól ismerem a férjemet ahhoz, hogy tudjam, nem fogja 2493# elmondani, amit igazán gondol.” „Elég jól ismerlek téged ahhoz, hogy tudjam, most nem mondasz igazat.” 2504# „Elég jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam…” Ugye, ezek a mondatok jól mutatják azt, hogy itt van közelség. De 2516# nincsen intimitás. A függő kapcsolatokban is van nagyon nagy közelség, de nincs intimitás. A függés, és az 2527# intimitás többé-kevésbé fordított arányban állnak egymással. Majd ezt szeretném kifejteni, és akkor érthető 2539# lesz. Fizikailag nagyon közel lehetek valakihez. Mondjuk az ötvenes években sikerül megcsípnem egy társbérletet. 2551# Ugye a szüleiteknek, vagy a szüleinknek lehetett ilyen élménye. Hát ott aztán van közelség, az tuti. Milyen 2563# megrázó volt számomra! Általános iskolás voltam, és elmentem egy osztálytársamhoz, aki a Moszkva téren lakott, 2575# és a folyosó végén volt a budi. A Moszkva téren! 1975-ben! Hát ott is van közelség, nem? Ott ülnek egymás 2586# mellett a szomszédok… Ha jártatok a Szovjetunióban! Nagyon érdemes! Tudjátok, én rendszeresen elindultam az 2598# ukrán bajnokságon, amit Kijevben rendeztek, és hát ukrán bajnokság ide, ukrán bajnokság oda, mégiscsak a WC-re 2610# el kellett mennem. Hát, tudjátok… Ott kezdem, hogy nagyon jó edzés a síeléshez. Nagyon baró. Ez az egyik. De ez 2622# még hagyján lenne, csakhogy úgy van ám, hogy pont mikor fölveszed az állást, akkor az egymástól elválasztó 2634# fal pont ilyen magas, nem kamuzok, de úgy meg már nem megy, eszméletlen. Ha jól emlékszem elmondtam nektek egy 2646# történetet. Egy kollégiumban laktunk, és hát ugye diktatúrában vagyunk, mindenkit megfigyelnek, a kollégiumnak 2658# az összes szobájának az ajtaja lengőajtó volt, nincs kilincs. Most képzeljétek el! A WC-k meg ilyenek, hogy e 2670# WC-ben se tudjál egyedül lenni. De ez semmi! Éppen ott a verseny előtt könnyítek magamon, az nagyon fontos, mert 2682# magasugró voltam, ülök, és erre egy talpig fehérbe öltözött kb. 60 éves bárisnya jött, kopogás, böfögés 2693# nélkül, tehát semmi jelzés, mint a csernobili embereknek ilyen köralakú fehér izé volt a fején, a hátán pedig 2705# egy tartály, olyan volt, mint amikor nálunk permetezik valaki, és én miközben készülök az ukrán bajnokságon 2717# részt venni, ő elkezdett fertőtleníteni. Látjátok, ezért kellett a Szovjetunióba menjek,hogy ilyen élményeim 2729# legyenek. Na, ebben volt közelség! Mondjuk nem voltunk egy súlycsoportban semmiképp, kicsit kiszolgáltatottabb 2741# voltam, én sok mindent adtam magamból, ő kevésbé… 2746# Jó, most marhulok, meg hülyéskedek, de tényleg sokunknál létezhet ennek a két tartalomnak az alapvető 2757# különbsége, hogy nyomulunk a másik felé, közel, közel, közel, mert azt gondoljuk, hogy ettől lesz egy 2768# bensőséges kapcsolatunk. De ettől nem lesz. 2773# Egy kedves aranyos házaspár volt nálam 5 éve, vagyis tegnap, és az asszony szült. Tök jó. Csakhogy a szülés 2784# után rátört a depresszió. És a depresszió kapcsán teljes tehetetlenség, kiszolgáltatottság, stb., és azt 2796# mondja, hogy képzeljem el, hogy amikor a férje két-három méterre eltávolodott tőle, már kezdett erőt venni 2807# rajta egy félelem, szorongás. Azt mondta, hogy úgy ment a férje után, mint a kiscsibe a kotlós után, és ez 2819# hónapokig így ment. És ugye a férjével együtt jött, és akkor megkérdeztem a férjét, hogy te ezt meg hogy 2830# élted meg. Hát nem mondta azt, hogy az intimitás csúcsaira jutottunk el ezalatt az időszak alatt, hanem azt, hogy 2843# elviselhetetlen volt. Hú, de nehéz lehet ez! Nem elég hogy szültél, még depressziós is leszel, tehát ez az 2854# életnek a nagy kiszúrása. Uh. Ennél csak a májgyulladás rosszabb. Mert azt én is tudom. 2864# 2864# 2. A közelség és a biztonság nagyon puszipajtások egymással. Ugye, ha biztonságban szeretnék lenni, akkor megyek 2876# valakihez, aki mellett biztonságban érzem maga. Vagy bebújok a párnám meg a paplan alá. Nem? Az is jó. Én úgy 2888# szoktam, hogy ilyenkor teljesen hasra kell fordulni, az a legtutibb. A lábam is teljesen takaró alatt van, de úgy 2900# hogy az ráérjen a párnára. És csak annyi rés van, hogy kapjak friss levegőt. Próbáljátok ki! 2910# Szóval a közelség és a biztonság. 2914# Az intimitás azonban a bizalommal puszipajtás. Ezek inkább így vannak párban. Bizalom nélkül nem nagyon van 2925# intimitás. Ha van félelem, a félelem rombolja az intimitást. 2932# 2932# 3. A közelség lehet az intimitás akadálya. Hát a legegyszerűbb példa, amiről mindnyájunknak van tapasztalatunk. 2944# Mondjuk elmész a postára, hogy feladd a csekket, és a postás kisasszony, vagy a postás bácsi kedvesen mosolyog 2956# rád, és néhány bensőséges mondatot váltotok egymással, és kedved lenne vele megosztani az életedet! Nem volt 2968# már ilyen veletek? Hogy mondjuk tankoltátok a benzint, és jött a kutas, és akkor kérdezi, hogy ,,miért ezt 2979# tankolja?”. Ugye, ezzel kezdődik. ,,Hát a százast tankolja bele, megéri!” Vadidegenekkel, akik iszonyú messze 2991# vannak tőlünk, tudunk nagyon könnyen kapcsolatba kerülni, és olyan dolgokat tudunk magunkról mondani, hogy magunk 3004# is meglepődünk, hogy ezt hogy a csudába mondtam el neki. Amikor mondjuk létrejön egy pszichodráma 3014# csoport,vadidegen emberek, és a második alkalommal a fél társaság sír, és mond olyanokat, amiket a férjének se 3026# mond meg a feleségének. És utána, amikor vége van a csoportnak, soha többet nem látják egymást. 3037# Tehát a közelség nem biztos, hogy segít az intimitásban. 3043# Ennek a másik oldala, hogy milyen sokan mondják azt, hogy olyan könnyű azokkal jóba lenni, meg azt szeretni, aki 3055# messze van. Olyan jó fej vagyok a beosztottaimmal, a munkatársaimmal… De az apámmal, a feleségemmel meg a 3066# gyerekemmel hú, de gáz… 3069# A közelség nem biztos, hogy segíti az intimitást. 3074# 3074# 4. Az intimitás a szeretet része. A szeretetben benne van az intimitás. Ha két ember azt mondja egymásnak, hogy mi 3087# nagyon szeretjük egymást, és közben a kettejük kapcsolatában nincs intimitás, akkor biztos, hogy lesz 3098# hiányérzetük. És akkor itt egy másik mondat. Emlékeztek, amikor 4 vagy 5 évvel ezelőtt az érzésekről 3109# beszéltünk. Hogy milyen alapérzések vannak. És akkor volt ott egy kilences lista. És abban volt a „gondoskodó 3121# szeretet”: A gondoskodás, az még nem teremt meg önmagában intimitást. Teremthet, de önmagában nem teremti meg. 3133# Ismerünk szuper anyukákat, akik az egész életüket végig gürizik, hogy gondoskodjanak a családjukról. De pont 3144# amikor ott lenne a pillanat, hogy valami bensőséges kapcsolat legyen, akkor ők elmennek mosogatni. 3155# Kedves ismerőseim jutnak eszembe. Egy asszony volt,én eskettem őt jó régen. Azt mondta, hogy ,,Feri, nekem azt 3167# kéne már végre megtanulni, hogy szombaton, amikor végre valahára együtt vagyunk, nekem ne a takarítás legyen a 3179# legfontosabb!” Ilyen okosat mondott. Azt mondta: „ Most már én is látom, hogy tönkre teszem a kapcsolatunkat 3191# azzal, hogy szombaton van egy lista a fejemben, hogy mit kell megcsinálni. Ami hát igaz, mert mind be kell 3203# porszívózni, meg vásárolni, ilyenek. De amíg a listának az összes tételét nem pipálom ki, addig szó sincs 3214# intimitásról. Addig elvárások vannak. De hát persze az asszony, nyilvánvalóan milyen lenne? Hát maximalista. 3226# Ezért szombat végére sosem érnek úgy el, hogy mindent kipipálnának. Vagy ha mindent kipipálnak is, az asszony 3238# annyit zsörtölődött a férjével, hogy hát akkor ott már… 3244# Ú, majd most mindjárt szidom a férfiakat is, mindjárt gondolok egy ilyen példára, jó? és beszólok nektek. Nincs 3256# itt a Csilla, ő szereti, ha beszólok a férfiaknak. Na. 3262# 3262# 5. Az intimitás kapcsolat a legmélyebb önmagunkkal, ami által önmagunkat elfogadjuk, egy másik emberrel való 3273# kapcsolatban. Ez benne a nagyon szép. Az intimitás az a közeg, amelyben átélhetjük és megszülethetünk önmagunk 3285# számára. Ahol megérthetjük önmagunkat nagyon mélyen. Az intimitás tehát az, amikor képes vagyok egy olyan 3297# közeget teremteni, vagy képesek vagyunk egy olyan közeget teremteni, amelyben gyöngédek vagyunk egymáshoz. 3309# Amelyben együtt érezhetünk egymással. 3313# 3313# 6. Az intimitás azt is jelenteni, hogy részt veszek a saját életemben. Jaj, milyen hülyén hangzik. A legtöbb 3324# ember kívül van önmagán, nincsen bensőséges kapcsolata ott a legbensőbb önmagával, ezért folyton folyvást 3336# kívül van magán, és így éli az életét. Erről akkor van élményünk, ha néha sikerült már beljebb menni. 3347# Akkor tudjuk, hogy most kint vagyunk. Olyan szép a magyar nyelv, hogy van akinek múlik az élete, elmúlik, és van, 3359# akinek telik az élete. Aki igazán bensőséges kapcsolatban van önmagával, annak telik az élete. Aki meg önmagán 3371# kívül él, annak meg elmúlik. 3374# Egy asszony olyat mondott! Tudjátok, az életben vannak a legjobb párbeszédek. 93 éves néni. A dédunokája nagyon 3386# szerette ezt a nénit, a dédnagyit, és nagyon szeretett vele együtt lenni, és ezért az utolsó napján is vele 3398# volt. És hogy ennek a néninek hogy telt az utolsó napja, ebből egy rövid párbeszédet szeretnék szó szerint 3410# idézni. Azt mondja a néni: „Dédunokám, kérlek, szaladj át a szomszéd nénihez, mert elkezdtem haldokolni! 3421# Szeretnék tőle elköszönni.” Hát a dédunoka a második részét értette, elszaladt a szomszéd nénihez, a 3432# szomszéd néni jött, a dédnagymama elköszönt a szomszéd nénitől, és este meghalt. Nahát ez a dédi, ez bent 3443# volt. Hogy egy ilyen végtelen egyszerű természetességgel ezt mondta, hogy „elkezdtem haldokolni, még akkor a 3455# szomszéd nénitől elbúcsúzunk, és akkor pápá”. Gyönyörű, nem? 3462# És mondom az ellentétét. Kedves ismerősöm jött, nagyon viharvert volt. Kérdezem tőle, hogy „hogy vagy?”. És 3473# akkor így ül, és azt mondja: „Hát Feri, mostanában arra a kérdésre, hogy „hogy érzed magad?”, a 3484# következőt szoktam válaszolni: Én nem érzem magam”. Zseniális mondat, nem? Kívül van a saját életén. 3495# Intimitás nulla. 3496# Ezért van az, hogy ha valódi intimitásban vagyok valakivel, akkor igazán fölismerem, hogy ki vagyok én, akkor 3508# igazán fölismerem, hogy ki vagy te, ez pedig azt jelenti, hogy ebből adódóan fölismerem, hogy te szabad vagy. Meg 3521# hogy én is. Ha pedig fölismerem, hogy szabadok vagyunk, valahogy az emberségünkből, a létezésünkből adódóan, 3532# akkor ebből az következik, hogy nem akarlak birtokolni. Mert tudom, hogy lehetetlen. Nem azért nem akarlak 3544# birtokolni, mert összeszorítom a fogam, hanem mert fölismertem, hogy lehetetlenség volna, hogy ezt megpróbáljam. 3556# Megpróbálhatom, de nem fog sikerülni. Ha néztetek igazi kőkemény filmeket, drámai irodalmi dolgokat olvastatok, 3568# hogy milyen az, amikor az egyik ember kínozza a másikat. Milyen az, amikor az egyik ember megöli a másikat. Hogy a 3581# kínzásban is, a másikgyötrésében, a másik megölésében is, akár az állatok elpusztításában is benne tud 3592# lenni az a motívum, hogy „birtokolni akarlak”. Át akarom élni azt, hogy birtokollak. Azt tűnik föl az ember 3604# számára a birtoklás csúcsának, hogy ha meg is öllek. A legteljesebb birtoklás. Mert az életedet birtoklom. És 3616# közben mikor a legtejesebb birtoklásig jutnék el, akkor végképp kicsúszol a kezem közül. Valójában amikor 3627# függő helyzetben vagyunk, vagy birtokolni akarjuk egymást, akkor ezzel a legnagyobb bajunk az, hogy lehetetlent 3639# akarunk véghez vinni. Nem az, hogy ez nem jó, nem illik, hanem hogy lehetetlen. 3648# 3648# 7. Az intimitás több, mint egymás segítése. Az tök jó dolog, hogy egymást segítjük, de az intimitás valami 3659# ennél sokkal-sokkal mélyebb dolog. Mikor házaspárokat kérdezek arról, hogy mi a házasságotok célja, és ha csak 3671# annyit mondanak, hogy egy életen keresztül szeretnénk egymást segíteni, mert olyan nehéz az élet… Hát az olyan 3683# nehéz az élet, az stimmel. Erre nem kell megházasodni, szerintem. 3690# 3690# 8. Az intimitás azt jelenti, hogy kapcsolatban vagyok lényem legbenső önmagával. Az „intimitás” szó is ezt 3702# jelenti egyébként. Intima, intimitás, ezt jelenti, hogy belül lenni, bent lenni, bensőségben lenni. 3713# Az intimitásban van valami szakrális. Ugyanis ha valahogy kapcsolatba tudok kerülni a lényem legmélyével, vagyis 3725# hát legalábbis ahogy megyek le, úgy nő az intimitás, ebben van valami szakrális. Van valami nagyon mély 3736# szakrálisan élményszerű. 3739# A nagyon mély intimitásban tud Isten-élményünk lenni. Ez az, amikor a szerelmesek azt mondják, hogy tudom, hogy 3751# Isten egymásnak szánt minket. Mert valahogy nagyon mélyen eljutottak magukhoz, meg a másikhoz. Ezért az 3762# intimitásban van valami nagyon mélyen egyetemes, ami hihetetlen mélyen összeköt bennünket. S akkor itt egy másik, 3775# amit keresztény emberek is olyan nehezen értenek meg. Az intimitás a létezéssel függ össze, nem a magatartással, 3787# és a teljesítménnyel. A kultúrkereszténység gondolja azt, hogy az intimitás a magatartással és a 3797# teljesítménnyel függ össze. Vagyis, hogy akkor kegyeskedek téged szeretni, akkor kegyeskedek veled egy bensőséges 3810# kapcsolatra igent mondani, hogyha te rendes vagy, vagy ha te jó vagy, vagy ha teljesítesz. A kultúrkeresztény ember 3822# így gondolkozik. És megengedi magának, hogy szeretetlen legyen azért, mert a másik ezt vagy azt csinálta. Ha én a 3835# legbensőségesebb kapcsolatban is föltételes módba teszem a szeretetet, vagyis tönkreteszlek az elvárásaimmal, 3846# akkor ott nem fog tudni intimitás megjelenni. Az elvárás dögleszti az intimitást. Ugye, ez a szempont kiegészül 3859# azzal, hogy persze én szabadon elköteleződtem ebben a kapcsolatban. Tehát nem arról van szó, hogy nem adok bele 3871# apait-anyait. Ezt én az egyik legnagyobb nehézségnek látom, hogy a templomba járó emberek ezt valahogy 3882# fölfogják. Mert a vallást valami erkölcsi dolognak tartják sokan, ilyen vallási megnyilatkozásokkal cukrozva. Azt 3894# gondolják, a vallásos ember a jó ember, aki plusz még ilyen imákat is mond. Vagy valami ilyesmi. 3905# 3905# 9. Az intimitás egy élményszerű, tapasztalati dolog, az régen rossz, ha csak a fejemben tudok róla gondolkodni, 3917# és nem egyenlő az önvizsgálattal, vagy a meditációval. Amikor önmagamat vizsgálom, önmagamra reflektálok, 3928# akkor az nem intimitás, hanem önmagam megfigyelése. A mély intimitásban éppen, hogy egy vagyok magammal. Nem 3940# megfigyelem magam, hanem itt bent vagyok. Az benne a tök jó. Ezért egy nagyon mély intimitásban valami olyasmi 3952# élményem van, hogy most tudom, hogy ki vagyok. Hogy tudom is, hogy ki vagyok, és meg is tudom mondani magamnak, hogy 3965# ki vagyok. Hogy hát ez vagyok. Amikor egy nagyon mély intimitásban vagyok, akkor tudom mondani, hogy „most tudom, 3977# hogy ki vagyok”. És de szeretnék így élni, hogy ezt mindig tudjam! 3984# Emlékeztek, ahogy beszéltem a Johári-ablakról? Tudjátok, az önismereti ablak. Négy szeme van. 3994# Én tudom magamról, de te nem tudod rólam 3999# Te tudod rólam, de én nem tudom magamról 4003# Ezt sem én, sem te nem tudjuk rólam 4007# Ezt én is, meg te is tudod rólam 4010# És az életünk a Johári-ablak alapján az önismeret szempontjából azon múlik, ha szeretnénk az intimitásra 4022# eljutni, hogy minél nagyobb legyen az a kocka, amit te is tudsz rólam, meg én is tudom magamról. 4032# Mert minél nagyobb a kapcsolatunkban az a felület, amit te tudsz rólam, de sosem mondod meg nekem, és minél nagyobb 4045# a felület, ami ennek az ellentéte, hogy én tudom magamról, de sosem árulom el neked, ott nincs intimitás. Mindig, 4057# mikor beleütközünk valamelyik ablakba, ott megszakad az intimitás. Az intimitás ott jön létre, ahol szabadon 4069# mondhatom, hogy ez vagyok, és szabadon mondhatod, hogy te is hogy látsz engem. Ebben egy szabad közlés van. És 4081# ezért a legtöbb embernek szinte nincs is egyáltalán bensőséges emberi kapcsolata. Mert még a családjában is 4093# csak nehogy megtudják róla, hogy… 4096# Egy jó barátommal, ő azóta fontos ember lett, mikor 21 évesek voltunk, beszéltünk a barátságról, hogy mi a 4108# barátság. Próbáltuk megragadni. És kitaláltuk azt, hogy ne elvont fogalmakat mondjunk, hanem konkrét 4119# élethelyzeteket. Kettőt már elmondtam nektek, ezt most gyorsan fölidézem, de most jön a harmadik. 4129# Az egyik az az, hogy „Feri, te a barátom vagy, ez azt jelenti, hogy becsöngethetsz hozzánk, leülhetsz nézni a 4141# focimeccset nálunk úgy, hogy fölrakhatod a cipődet az asztalra, kapsz nálunk vacsit.” Ez a barátság, hogy ezt 4153# megtehetjük egymással. 4156# Na, most a másik: „Ha hajnali 3-kor becsöngetsz hozzám, és azt mondod nekem: gyere, szükségem van rád, akkor 4167# megpuszilom a feleségem, fölveszem a ruhám, és anélkül hogy megkérdezném: „tényleg?”, meg „miért?”, 4178# megyek veled. Majd kiderül.” 4181# S most jön a harmadik. „Barátok vagyunk akkor, hogy ha nekem az orromból lóg a ciki, akkor te szólsz nekem.” 4193# Lehet, hogy most nagyon földközelivé tettem az intimitásnak ezt a részét, de tudjátok, hogy ott vagyunk, elvileg 4205# barátok vagyunk, vagy elvileg jóban vagyunk, kis közösség, és le van húzódva a sliccem. Hát volt már veletek 4217# ilyen, nem? Naná. És képesek vagyunk úgy együtt lenni két órán keresztül, hogy ülünk egy körben, hogy senki 4229# nem szól. És mikor hazamegyek, és azt mondom, hogy „na, most kieresztem”, akkor látom, hogy hogy voltam egész 4241# este. Hogy a fenében van ez? 4244# Hát ilyen egyszerű dolgokról van szó. Hogy megengedhetjük egymásnak, hogy azt mondjam, hogy slicc, hogy ciki az 4256# orrban, hogy csipuci itt. Fölszabadítónak tudom tartani. Persze itt megint ellenőrizhetjük magunkat. Ugye, jön 4268# valaki, és vállalja azt, hogy elmondja nekünk, hogy, na mi szokott még lenni? Szeptember van, és megpusztulsz az 4280# allergiától, és persze az olcsó pézsét vetted, egyrétegű, na, spóroltál. És mi van az egyrétegűvel? Hát 4291# nem egy környezetbarát zsepi… És akkor egy ilyen kis zsepidarab, pikk. Szakállasok, vigyázzatok, nektek sokkal 4303# nehezebb! Mert egy frissen borotvált arcról valahogy így lesündörög, de a szakállban jól megszívja magát, 4315# beágyazódik. S akkor ott dumálgatunk, nekem meg a nagy cucc itt van a szakállamban. Ti meg mosolyogtok rám. 4326# Hát, tudjátok, ez a Johári-ablak. Ez a John meg Henry (tényleg, róluk nevezték el), hát nem hiszem, hogy azt 4338# gondolták volna, hogy ez erről szól, de én most elmondtam nekik. Tehát ahol én mondhatom, hogy ki vagyok, és te 4350# azt tudhatod, és te is mondhatod, hogy kinek látsz engem, és ebben a szabadságban vagyunk, ott megnő az intimitás 4363# tere. 4363# Hm. Egész fölszabadultam köztetek! 4367# 4367# Olyan kedveset mondott megint egy jegyespár! Annyian vannak! De azért kedvesek, csak túl sokan vannak a 4378# gusztusomhoz… És akkor kérdezem tőlük, hogy hát mondjatok egy-két olyan életeseményt, amikor igazán 4389# átéltétek azt, hogy jó együtt. És akkor könnybe lábadt a hölgy szeme, és azt mondja: egyszer otthon voltam, 4401# és nagyon elbizonytalanodtam, és nagyon elkezdtem aggódni. meg félni, és akkor írtam egy sms-t. Az sms-ben ez 4413# volt: szeretsz? És erre jött a válasz. Nem az volt a válasz, hogy „ja”, hanem az, hogy „az életemnél is 4424# jobban”. 4432# Akkor eldöntötte, ha ez a pasi megkéri a kezét, nem áll ellent.
Lejegyezte: Bíró Tamás
Itt egyben megtalálható az összes legépelt szöveg.