panorámakép

2006.03.21.masodpercjelolessel

A pálferi wikiből

0000# Isten hozott benneteket! Köszöntök mindenkit!
0004# Nem is tudom, hogy mit kell ilyenkor tenni. Jaj, mesélni! Na majd fogok. Háromnegyed kettőkor keltem ma
0013# hajnalban, vagy az inkább éjszaka, mert akkor indultunk Jeruzsálemből Tel Avivba, és jól leégett az orrom a
0023# Negev sivatagban. De nagyon jó volt. Na. Egy kicsit alváshiányos vagyok. És körülbelül egy hétig nem jutottatok
0033# eszembe. Hogy ilyen kedves mondattal kezdjem. Nagyon jó volt! Viszont ott voltam a Szent Sír Bazilikában, és
0042# miután nyolcan voltunk, jobban tudtuk beosztani az időnket, ezért én ott szépen leücsörögtem, és akkor sorba
0052# vettem a barátaimat, ismerőseimet, mindenkit, és értetek külön imádkoztam. Na, mondom akkor, hogy... Igen,
0062# szóval valahogy úgy vagyok, hogy itt vagyok, de még nem érkeztem meg. Elég hülye helyzet, de majd próbálok
0071# valamit tenni.
0072# Ugye két héttel ezelőtt ott hagytuk abba, hogy egy hosszabb gondolatfüzér eredményeként eljutottunk oda, hogyha
0082# a szüleink hiánymotiváltak, akkor szükségszerűen bennünket a saját szükségleteik kielégítésére fognak
0092# fölhasználni. Ez a mi életünkre vonatkozóan sok terhet fog jelenteni, többek között azt, és most ennek a
0101# jelenségnek a mélyére próbálunk tekinteni, hogy bennünket olyan szerepbe fognak helyezni, amely szerep nem
0111# biztos, hogy vihető, viselhető számunkra. Így jutottunk el a szülősítés, vagy szülőiesítés, vagy parentifikáció
0121# jelenségéig, amely nem egyenlő azzal, hogy egy gyerek akár egészen kicsi kortól kezdve, mert éppen valamelyik
0130# szülője, vagy a családnak valamilyen helyzete azt igényli, hogy ő plusz felelősségeket vállaljon egy-egy
0140# kapcsolatban vagy helyzetben. Ez teljesen természetes és normális, éppen ahhoz segít, hogy a család védett
0149# rendszerében megtanuljuk azt, hogy milyennek legyünk majd szülőként, apuciként meg anyuciként. Ez teljesen
0159# helyénvaló. Azonban, és így történik a szülőiesítés, hogy miközben a szüleink a saját szükségleteik
0168# kielégítésére bennünket használnak föl, ezzel plusz felelősségeket rónak ránk, majd pedig ezt a plusz
0177# felelősséget kizsákmányolják. Ezen a plusz felelősségen keresztül történik meg a mi kizsákmányolásunk, és azt a
0187# plusz felelősséget, amit mi vállalunk, és a hozzájárulást az ő életükhöz, amely hozzájárulást nem kellene
0196# megtennünk, mert gyerekek vagyunk, ezt nem ismerik el. És úgy szokott a kör bezárulni, hogy nemcsak hogy ezt nem
0207# ismerik el, hanem elkezdik manipulálni ezt a mi a mi plusz felelősségválalásunkat, és nem hogy nem érdemként
0216# jelenik ez meg a családban vagy a kapcsolatainkban, amiért minimálisan szóbeli elismerés jár, hanem ezt, most
0226# nagyon leegyszerűsítve mondom, kötelességünkként, feladatunkként jelenítik meg, mint hogyha nekünk ez volna a
0236# dolgunk. És miután mi így bizonyos szempontból szülőiesített helyzetbe kerülünk, ez a helyzet nem jár semmiféle
0246# plusz előnnyel vagy jogosultsággal, plusz szabadsággal, és plusz lehetőségekkel és plusz érdemekkel, ezért
0256# beleszorulunk egy olyan helyzetbe, ami egyáltalán nem jó nekünk, és ettől nyögünk. Majd pedig, amikor egy ilyen
0266# szerepben szocializálódtunk, akkor nagyon nagy hajlamunk lesz arra, hogy ezt az egészet valamiképpen ráterheljük
0276# a következő generációra, illetve - (Egészségedre! ) - illetve ráterheljük a házastársunkra, stb. Ez így akkor
0286# ok, ugye? Ezt akkor én is értem. Jó.
0289# És ennek a gondolatfüzérnek a végén, hogy mindezt illusztráljuk, beszéltem a saját szülőiesítésem történetéről,
0299# amely sok csavarral együtt járt, hogy az édesanyámmal való kapcsolatomban is szülőiesítésbe kerültem, én lettem
0309# valamiképpen az anyukámnak az anyukája, most ezt már nem ragozom tovább. Azután ráadásul a nagymamámmal való
0319# kapcsolatom is nagyon cifrán alakult, azon keresztül is én lettem az anyukámnak az anyukája, és a nagymamámnak a
0329# társa. És azt a fordulatot még nem is mondtam el nektek, hogy mindkét szülőm egyetértett abban, és ezt többször
0339# ki is fejezték, hogy csak azért nem válnak el, mert hogy mi vagyunk. Vagyis, hogy miattam nem válnak el. Mit
0348# jelent egy gyerekre nézve az, ha a szülei azt mondják, hogy azért nem válunk el, mert te vagy? Akkor ez azt
0358# fogja jelenteni, hogy én tartom össze ezt a kapcsolatot. Egy gyereknek elemi szüksége van az apukájára és az
0368# anyukájára, s ha miattam nem válnak el, akkor háromszorosan is sikerült szülő szerepbe kerülnöm, én tartom fönn
0378# a családot. Hát ha miattam nem válnak el, akkor én tartom össze, ez elég evidens. Na tehát. És akkor eljutottam
0388# oda, de ezt most már nem akarom megint idehozni, csak azt, hogy van némi tapasztalatom a szülőiesített gyerek
0398# nézőpontjából való világlátásra.
0401# És a mai alkalommal arra szeretnék vállalkozni, hogy egyrészt nézzük meg, hogy milyen felnőtté válik egy
0410# szülőiesített gyerek, ezt érdemes tudatosítani, és azután pedig, mert többen odajöttetek hozzám és kértétek,
0420# hogy jaj, most már a jelenségek sorolását hagyjam abba, és mondjam meg, hogy mit kell csinálni. S ebben teljesen
0430# igazatok van. Úgyhogy abba fogom hagyni a jelenségek fölsorolását, és amikor végigértem a szülőiesített gyerek
0440# felnőttként való jellemzésén, akkor elmondom, hogy mit lehet csinálni. És csak utána fogom elmondani, hogy
0449# milyen jellemzői vannak egy olyan felnőttnek, aki gyerekkorban házastársi szerepbe került. Mert az a klasszikus
0459# másik nagy kör. Tehát szülő szerep, házastársi szerep, ez a két nagy kör van, de nem mondom akkor ezt egymás
0469# után el, mert akkor ehhh... És akkor jövő alkalommal is úgy kell jönnötök, hogy nem tudjátok, hogy mit kell
0479# csinálni... Ez szörnyű lenne, s ez most pont rajtam múlik, én ennek a terhét nem veszem magamra.
0488# 
0488# Na, akkor mondom a jellemzőket. Egyébként, akik régebb óta ismertek engem, nyugodtan leegyszerűsíthetem ezt a 13
0498# szempontot, ami 11 szempont, ezt a 11 szempontot arra, hogy pont olyan, mint én! Tehát felnőttként olyan, mint
0508# én, és akkor tudjátok, hogy nagyjából mi, de azért inkább elmondom még, jó? Azt mondja. A szülősített gyerek:
0517# 1. Tisztában van mások szükségleteivel, sajátjával gyakran nem. Azokból lesz ugyebár a jó segítő, jó tanár, jó
0527# pszichológus, jó pap, és egyebek, aki gyerekkorában megtanulta azt, hogy hogyan hangolódjon azokra a szüleire,
0537# akiknek őrá szüksége van. Ezért aztán én sajátosan elég intuitív alkat lettem, és elég jól rá tudok hangolódni
0547# másokra. Ezért képes vagyok arra, hogy sok minden olyasmit kimondjak egy beszélgetésben vagy egy csoportban,
0557# amit az illető még nem is tud magáról, de én már tudom, hogy ő ezt tudhatná. Ez különösebben nem erény, hanem
0567# egy kiszolgáltatott helyzetnek a következménye, amit azonban jól lehet használni. Ezért én sokkal érzékenyebb
0577# vagyok a más emberek szükségleteinek a figyelésére, mint a sajátjaimra. Sokkal érzékenyebb vagyok rá. Képes
0586# vagyok a hányingerig elmenni saját magam kizsigerelésében. Míg arra, hogy neked ebben a helyzetben, egy
0596# beszélgetésben, találkozásban, satöbbi, jó-e az, ami történik, erre hihetetlenül érzékeny vagyok. Vagy pedig
0605# miután nem vagyok tökéletes, az egészet hagyom a fenébe és önző disznó leszek. Ugye ez is egy jó megoldás, hogy
0616# ennek az egésznek a terhét lerázzam magamról. Tehát azok, akik képesek nagyon figyelni mások szükségleteire, s a
0626# sajátjukra nem, az tünete annak, hogy szülőiesítésben részesültek. Milyen nagy dolog, mikor valaki, akitől
0635# megkérdezzük azt, hogy rendben van, most értem, hogy ezt mondtad, azt mondtad, amazt mondtad, egy kliens, aki
0645# rengeteget panaszkodik és sír és sok baja van. Hogy mondd meg kérlek, hogy akkor mit szeretnél? Ez a 'Hogy
0655# vagy?' kérdésnek a továbbfejlesztett változata. Aki a 'hogy vagy' kérdésre sem tud válaszolni, erre tud aztán
0665# még kevésbé válaszolni. Mert ahhoz, hogy tudjam, hogy mit szeretnék, ahhoz tudnom kell, hogy hogy vagyok. Milyen
0675# nagy dolog, mikor valaki azt el tudja mondani, hogy én ezt szeretném. És az még nem elég. Képzeljünk el egy
0684# olyan valakit, aki szülőiesítésben részesült, megkérdezzük, hogy hogy van, ezt el tudja mondani, megkérdezzük,
0694# hogy mit szeretne, és mit gondolsz, mi lenne neked most jó, ezt is meg tudja mondani, majd ha megadjuk neki, ezt
0704# örömmel tudja fogadni, és közben nem támad bűntudata, hogy neki ehhez nincs joga, vagy pedig, hogy máris olyan,
0714# hogy mondjam, adósságokba keveredett, amit napokon keresztül kell majd törlesztenie. Aki olyan szerepbe került
0724# gyerekkorában, mint én, az tökéletesen tudja, hogy miről beszélek. Aki pdig ezt nem tudja, érdemes, hogy tudd,
0734# hogy az embereknek nagyon nagy része így él. Hogy odáig talán eljut, hogy megenged magának ezt-azt, de a hozzá
0744# járó bűntudattal már nem tud mit kezdeni. És így visszapörög egy ördögi körbe. Ezért van az, hogy a komolyabb
0754# fejlődés érzelmi munka nélkül nem valósítható meg. Ugyanis ezzel a bűntudattal valamit kezdeni kell. Mert ez a
0764# bűntudat visz bennünket vissza a régi rendszerbe, ezért ettől a bűntudattól is jó, hogyha meg tudunk szabadulni.
0774# Igenis van olyan, hogy túl nagy együttérzés, túl nagy együttérzés másokkal, a magammal való együttérzés
0784# rovására. Hát ilyen hogyne volna?
0787# 
0787# Izraelben nagyon szívesen tanítják meg azokat, akik odamennek, hogy ott éljenek arra, hogy a saját
0796# szükségleteiket maradéktalanul kielégítsék. Hogy tudatosítsák magukkal azt, hogy mire van szükségük, és hogy ezt
0806# a lehető leghatékonyabb formában ki is fejezzék. Ezét lehetséges az, amire ott rá lehet csodálkozni, hogy a
0816# Kelet-Európából jövő, frissen bevándorolt zsidók azok téblábolnak és tehetetlenkednek mindaddig, amíg egy
0826# újfajta szocializáció őket föl nem menti sokféle bűntudat alól. A kelet-európai - hát persze most ezek nagyon
0836# durva általánosítások - de innen nézve pedig mondjuk Izrael államának önérvényesítése kifejezetten néha, hogy
0846# mondjam... Befejezzem a mondatot, hogy milyennek tűnik? Hmmm. Nagyon elgondolkodtató, ahogyan ez a két kultúra
0857# tud egymással ütközni. Egy kultúrkereszténység egy ilyen fajta újfajta szocializációval. Azt mondják, ugye sokat
0867# olvasgattam út előtt is, út után is, most hogy már negyedszer voltam, van némi élményem erről, hogy nagyon jól
0878# meg lehet állapítani, hogy ki az, aki ott született, ki az, aki jó pár éve ott van, és ki az, aki most vándorolt
0888# be. És ami egy mondjuk szülőiesített gyerek felől merő önzések és agresszivitás sorozata, az onnan nézve
0898# egyszerűen természetes dolog.
0900# Mondjuk, hogy utaztunk a repülőn, és középen kaptam helyet oda és vissza is, ez plusz jogosultságokat szerzett
0911# nekem, mert én is ülhettem volna az ablak mellett, és érdekes módon a mellettem ülő két útitársamnak egész
0921# természetes volt, hogy úgy helyezzék el a lábukat, ahogy az nekik kényelmes. És egy pillanaton belül azon vettem
0931# észre magamat, hogy valahogy így kell ülnöm. Ők egyszerűen érvényesítették a maguk érdekeit. És azon
0941# gondolkodtam el, hogy én, ilyen szülőiesített kelet-közép-európai örökséggel megáldott nyomoronc, énnekem
0950# körülbelül 20 percembe került, míg vettem a bátorságot, hogy én is érvényesítsem a saját lábam helyszükségletét.
0961# Tehát az nekem kb 20 percembe került, míg először lejátszottam azt a kört, hogy dühös vagyok, hogy szidom őket
0971# magamban, hogy tehetetlennek érzem magam, hogy ezt egy ilyen kulturális kontextusba helyezem, ezt nem kívánom
0981# részletezni... Majd pedig, amikor ettől az egésztől megszabadultam, akkor rájöttem, hogy odafordulhatok az
0991# útitársamhoz, és mondhatom neki azt, hogy ez pedig itt az én részem. Ez meg az én lábam. És hogy ez a két dolog
1002# szeretne összefüggésbe kerülni egymással. És ami a legnagyobb vicc, hogy az illető nem sértődött meg. Amire ugye
1012# mi gondolnánk, hogy úúú, akkor hogy fogunk majd egymásra nézni, hanem rám nézett és elrakta a lábát. Ilyen
1022# egyszerű. Ezután odafordultam a másikhoz. Megy ez nekem, 9 nap Izrael, hahaaa. Szóval nagyon izgalmas volt a
1032# visszaút. Roppantul. Szóval, ami innen agresszivitásnak tűnik, az onnan önérvényesítésnek. És ezt képtelenek
1042# vagyunk egymással kapcsolatosan fölfogni és megérteni. Na.
1048# 2. Érzelmi stabilitása abból fakad, már a szülőiesített felnőttnek, de már gyerekkorától, hogy talpraesett és
1058# segítőkész. Nálam a segítőkészség van meg... érzelmi stabilitása abból fakad, hogy talpraesett és segítőkész. Én
1069# nagyjából az életet úgy élem át, hogy állandóan negatívban vagyok, tehát amikor így a hülyeségeim felől nézem az
1079# életet, akkor azt gondolom, hogy nekem állandóan segítenem kell másoknak, hogy nullára jussak. Kíváncsi lennék,
1089# hogy ez kire érvényes még. Ez eljuthat oda, hogy valakinek mondjuk 2-3 jó dolgot kell tennie egy nap ahhoz, hogy
1100# úgy érezze, hogy most van joga az élethez. Van, akinek fél napot kell ezért gürizni, és van, akinek reggeltől
1110# estig kell gürizni. És a legrosszabb, amikor valakinek reggeltől estig kell annyira gürizni, hogy azt már nem is
1121# bírja. És akkor tudja csak úgy lehajtani álomra a fejét, hogy na jó, most szereztem a mai napra jogosultságot az
1131# élethez. A holnapira még nem, csak egész nap ezért güriztem, hogy a mai nap életéhez való jogosultságaimat
1141# megszerezzem. És mondjuk tettél 50 jót, elmulasztottál kettőt, és este az a kettő nyomasztó teherként nehezedik
1151# rád, és képtelen vagy úgy elaludni, hogy ne legyen valami rossz érzés a gyomrodban. Az 50 nem ad örömet, mert az
1162# csak arra volt jó, hogy nullára kerültél. A kettő viszont...
1168# 
1168# 3. Erősnek látszó felnőtté válik, aki keményen dolgozik saját boldogulásán. Hát ez elég jellemző. (Szomjas vagy!
1181# Meleg van, ugye? Tudjátok, nem szabad itt inni! Jaj, nagyon sok héber betűs kólát ittam! Tök jól néz ki! Hogyha
1194# lefordítanánk, akkor úgy kellene fordítani, hogy Cocah Colah, a legszentebb helyeken vásároltam egy-egy kólát,
1208# tényleg, és ott ünnepélyesen elfogyasztottam. Összekapcsoltam a múltat a jelennel. Vadásztam arab betűs kólát
1221# is, de nincs! Nincs! Még az arab falvakban is héber betűs kóla van.)
1229# Szóval. Emlékszem, a lelkiatyám azt mondta egyszer, magam sem tudom, milyen hangsúllyal, de úgy van tippem:
1242# "Hát, Feri, te olyan ember leszel világ életedben, akikre sokak fognak támaszkodni.". És nem mondott semmi
1254# többet, csak ennyit. És emlékszem, én, mint szülőiesített ifjú, ezt nagyon büszkén vettem tudomásul, ó, az én
1268# vállaim! Napokig jól voltam. Aztán kezdtem nem annyira jól lenni, s rájöttem, hogy ennek legalább annyi a teher
1281# része. És hogyan húzok magamra embereket.
1286# Aztán: ha erősnek látszó felnőtté válunk, és keményen dolgozunk saját boldogulásunkon, akkor nagyon nagy kérdés,
1299# hogy tudunk-e boldogok lenni, hogy ezt megengedjük-e magunknak. Hogy ezt merjük-e átélni, tudunk-e megállni.
1312# Nagyon érdekes ám. A pap elmegy nagyböjtben 9 napra. A reakciókból pontosan lehet látni, hogy hol történt
1325# szülőiesítés a nyájban, hol vannak apa-bárányok meg anya-bárányok. Ugye vannak, akik azt mondják: "Jaj, de jó,
1338# Feri, jaj, menj el, érezd jól magad, aztán majd dumálj!" - ugye ezek adnak valami szabadságot. Mások pedig
1351# összevonják a szemöldöküket: "Nagyböjtben? Múltkor is voltál!" - igen, ezt többen is mondták. "Nem olyan régen
1364# voltál!" Jó páran abban a közösségben, ahol szolgálok, felelőtlennek tartanak. Kihagytam a pénteki gyóntatást.
1377# Micsoda felelőtlenség! Annyira tudok örülni annak, hogy ezek a vélemények már nem terhelnek meg. 9 napon
1390# keresztül gondolkodom rajtuk, és ahogy hazajövök, név szerint tudnám a listát megírni, hogy kikkel kapcsolatban
1403# lesz gyomorvérzésem, amikor majd találkozunk, de nem terhel már meg, hiszen gyógyult vagyok....
1415# 
1415# 4. Emiatt a szülőiesített gyerek nehezen szab határt saját felelősségének, és megszokta, hogy nem támaszkodhat
1425# másokra. Ugyanis, ha a szüleim támaszkodnak rám, akkor hogyan szokhatnám azt meg, hogy én támaszkodok másokra?
1436# Azt hiszem, mint nagyon sokan, akik jó nagy adagot kaptak abból, amiből én is, szindrómás segítőként kezdik
1446# pályafutásukat. Így hívják, szindrómás segítő. Én például azt hiszem, hogy végigéltem a legnagyobb baklövések
1457# sorozatát, amit el lehet követni. Például emlékszem, egyszer egy hajléktalan férfit fölvittem a lakásomba,
1467# megetettem, megitattam, ágyamba fektettem - én nem aludtam ott. Hát, most már azért ilyesmit nem tennék. Tehát
1478# valószínű, hogy ez egy kicsit túlzás. De akkor nem éreztem annak, egészen... hát szóval nem éreztem annak. Egy
1489# csomó olyan dolgot tettem, ami a felelősségvállalás határainak a totális föl nem ismerését jelentette. Igen,
1499# azért álltam meg, mert it azon gondolkodtam, hogy tovább meséljem-e, de talán nem...Nem sokat aludtam. Tehát
1510# próbáltam azt játszani, hogy biztonságban vagyok, nem félek. Nem nagyon ment.
1517# Aztán mikor valaki állandóan azon agyal, hogy mi van másokkal. Ismerek egy kedves asszonyt, tényleg nagyon
1527# kedves, nagyon szeretetre méltó. Múltkor eljött hozzám, és azt mondja, te az utóbbi időben alvászavaraim vannak.
1538# Hah, egy jó kis alvászavar! Fölcsillant a szemem: na nézzük! S akkor kérdem, hogy mikor éppen alvászavarban
1549# vagy, akkor mit csinálsz? És azt mondja: számba veszem a családtagjaimat és aggódok. Most ezt én
1558# egyszerűsítettem le. Tehát fölébredek, és jaj, mi van a férjemmel, úú, ez a gyerekem, és tudjátok, ennek nincs
1569# vége. Tehát akkor a gyerekek kezdenek megházasodni, és újabb döbbenetes köre azoknak, akik táplálhatják az
1579# alvászavart, mert most már nemcsak azért aggódom, mi lesz a fiammal, mi lesz a fiam feleségével, mert akkor van
1590# biztonságban a fiam, ha a fiam felesége jól van, de ha a fiam felesége nincs jól, akkor az én fiam sincs jól,
1600# ezért, bár tulajdonképpen énnekem ő a menyem - ugye a menyem? Mert ezekkel nem vagyok tisztában, Tényleg! - én,
1611# bár a fiamnak vagyok az anyja, de két óránként fölhívom a menyemet, hogy jól van-e, azért, mert ha a menyem
1621# nincs jól, a fiam nincs jól, és akkor én sem vagyok jól, és akkor nem tudok aludni. Ezért próbálok iszonyú jóban
1632# lenni a menyemmel. Ezért nemcsak a fiam életét veszem magamra, hanem a menyem életét is egészen magamra veszem,
1643# majd megszületnek az unokák. A boldogság kiteljesedik, nagyon érdekes szavakat tudnak használni azok a szülők és
1654# nagyszülők. Hogy mondjam, az öröm így átsuhan az arcukon, és a gondok halmaza földereng előttük.
1663# Mielőtt elmentem volna, hallgattam a rádiót, és a rádióban a következő statisztikát. Magyarországon végeztek egy
1674# kutatást a magyar anyák között. Magyar anya, mit szóltok, szép? A magyar anyák 85%-a azt mondta, hogy számukra a
1685# család fontosabb, mint saját maguk. Mit szóltok ehhez? Elég kétértelmű statisztika. Egyfelől mondhatjuk azt,
1696# hogy ó, a magyar anyák, ó, ó! De hogyha eszembe jut mondjuk egy-két médiaszereplő., aki azt mondja, nekem
1706# legfontosabb a gyerekem. És mikor látjuk, hogy mit tesznek azok az emberek, akiknek legfontosabb a gyerekük a
1716# saját gyerekükkel, akkor lesz némi fogalmunk arról, mit jelenthet a 85% számára az, hogy fontosabb a család,
1727# mint én. Akkor lehet, hogy őket meg kellene tanítani arra, hogy legyenek már egy kicsit fontosak saját maguknak,
1738# és akkor nem fogják agyonterhelni a saját gyereküket. Ez, hogy nekem a gyerekem fontosabb, mint én - legalább
1748# hallgassuk két füllel. Egy együttérző füllel, egy elismerő füllel, meg egy kritikussal. Merthogy emögött a
1759# mondat mögött mi minden lehet... ej-haj! Hogy az a gyerek, aki azt tapasztalja, hogy az anyukájának az ő élete
1769# fontosabb, mint a sajátja, ő mit fog gondolni a saját életéről?
1776# 
1776# 5. Az ilyeneket jó embernek tartják, ez bizonyos státuszt és előnyöket jelent. A szülősített gyereket jó
1786# embernek szokták tartani, ami egyfajta státuszt és előnyöket biztosít számára. Ebben két veszély van. Az egyik,
1798# hogy beképzeltté válhatunk, hogy lám-lám, mi milyen jó emberek is vagyunk! A másik pedig, hogy azokért az
1809# előnyökért, amelyek ebből a szerepből fakadnak, lemondunk a gyógyulásról és a fejlődésről. Ez nagyon nagy baj.
1821# Az érzelmi munkához az is hozzájárul, hogy valaki nem tart bennünket már olyan jónak, mint ahogy az nekünk
1832# nagyon jó lenne. Hogy viseljük és elviseljük annak a terhét, hogy valaki már nem lát minket annyira
1842# áldozatkésznek, annyira szeretetteljesnek. Hogy esetleg azt mondják, hogy önzők vagyunk. Vagy hogy túlzottan a
1854# saját érdekeinket helyezzük előtérbe. Ennek az érzelmi terhét ha bírjuk viselni, akkor kezdünk gyógyulni.
1865# 6. Az ilyen ember el van vágva haragos, követelőző, érzelmes, gyermeki lényétől. A szülőiesített felnőtt el van
1877# vágva haragos, követelőző, érzelmes gyermeki lényétől, mert mi már gyerekkorunkban is inkább felnőttek voltunk,
1888# ezért felnőttként még inkább nem engedjük meg magunknak, hogy gyerekek legyünk.
1896# Egy csoportban, papok is voltak benne, kiosztódtak szerepek, és az egyik papnak trágár szavakat kellett
1907# használnia. Csúnya, trágár szavakat, hogy kifejezze az egyik csoporttagnak a negatív indulatait. És tudjátok, ha
1919# láttátok volna azt a spontán önfeledtséget! Hát az valami lenyűgöző volt! Ahogy ebből a papból, miután
1930# megengedte magának egy csoportban, merthogy ő itt nem önmagát adja, hanem fölkérték egy szerepre. Tehát ő most,
1941# mondjuk így, a főhősnek a haragja. És a főhős arra kérte őt, hogy mondja ki azt a mondatot, hogy "Dögölj meg, te
1953# rohadék!" És ez a pap, aki ezt a mondatot legutoljára gyerekkorában mondta ki egy kis teknősnek, aki nem ette
1965# meg az általa adott ételt, hogy milyen döbbenetes önfeledtséggel mondta ezt ki! Mert kapott rá engedélyt.
1976# Szempillája meg se rezzent. És akkor a folyamathoz az tartozott hozzá, hogy ezt kb háromszor kellett
1986# elismételni. Hát szóval... És tudjátok, leült a körbe - egy kielégült férfi. Hát milyen kevés is elég neki!
1998# 
1998# Eszembe jutott egy asszony. Hát... Olyan jókat tudnak mondani! Járt hozzám éveken keresztül ilyen
2008# család-akármire, és akkor egyszer csak jön, és azt mondja: "Hát Feri, asszem, hogy jól vagyok. Képzeld el, én
2020# azt hiszem, hogy jól vagyok". Akkor így elgondolkozott, és becsukta a szemét: "te Feri, én egy kielégült nő
2032# vagyok". Ezt mondta. 50 éves elmúlt. Na, mit szóltok? Ilyen is van! De meg is dolgozott érte! (valaki hangosan
2044# felkacag, erre kitör a nevetés) Érteni vélem.... Nem folyamatosan, ötven éven keresztül, egyetlen aktusban.
2055# Tehát ez aktusok sorozatát jelenti, voltak közte szünetek. Mert azért tényleg, egy kicsit sok lenne, 50 éven
2067# keresztül. Erre gondoltál? Én erre gondoltam.
2072# Eszembe jutnak... Tudjátok, kedves útitársaimat elkapta a bazárláz. Van ilyen, ezt el lehet, ilyen arab
2083# területeken lehet... van mocsárláz, bazárláz, hát én csak így neveztem magamban. Tudjátok, minél több templomot
2095# néztünk meg, annál nagyobbá válik a tünet, és amikor a 128. templomból kijövünk, akkor pedig akuttá válik, és
2107# körülbelül úgy jut kifejezésre, hogyha még egy templomba be kell menni, és ha azonnal nem megyünk el egy
2119# bazárba... Ezért aztán végtelen türelméről kevésbé ismert idegenvezetőnk engedélyt adott egy órás bazárra. Ez
2130# roppant jó dolog, csak én nem tudok vele mit kezdeni. Nem szoktam bazározni, most mit csináljunk? Hogy mondjam,
2142# lenyűgözve néztem a hölgy útitársaimat, akik körülbelül hét napon keresztül tudtak órákon keresztül arról
2154# beszélni, hogy milyen kendőt hol érdemes venni a bazárban. Döbbenetes! Számomra lenyűgöző! És az az öröm, ahogy
2166# hozták a kendőket! Komolyan, hihetetlen! És tudjátok, megbeszélték, jaj, annyira jó, hogy vannak nők is! Szóval
2178# megbeszélték, miután becserkészték a bazárt, iszonyú jól alkudtak - tudjátok, hát az alku kedves Allah szemében
2190# is, tudjátok, mert mikor Allah a Mória hegyéről fölpattant, hogy kicsit Mózessel, Illéssel meg a többiekkel
2202# beszélgessen és megnézze, hogy milyen a mennyország, akkor kapott 50 parancsot. Allah nem adta olcsóbban, azt
2214# mondta, 50. és erre - Mózest mondtam? Ááá, Mohamed. És erre Mohamed mit tett? Lealkudta az ötvenet ötre!
2225# Tényleg, így szól a hagyomány. Ezért van az, hogy az iszlámnak 5 nagy követelménye van: mekkai zarándoklat,
2237# jótékonyság, hitvallás, hogy egyetlen Isten van, Allah, és Mohamed az ő prófétája, ötszöri imádság, délelőtt
2249# egy, délután 3, este egy, és mi az ötödik? Ja és a zarándoklat. Vagy azt mondtam? Jótékonyság, zarándoklat,
2260# imádság... Ja a Ramadán, igen, igen, a böjt! Nappal, de nem este! És tudjátok, azért csak ez az öt, mert
2272# lealkudta a próféta. Ezért aztán kedves mindenki szemében az alku.
2279# Na. Hol járok? Tehát asszonyok alkudtak, döbbenetes... Hát szóval na. Hoztak 72 darab kendőt. Tehát ennyi
2290# kendőt... Én nem tudom, hova lehet azt hordani? Mindegy, vettek rengeteg kendőt, s akkor úgy mentünk a busszal a
2302# szálloda felé, kitalálták azt, hogy kirakják az összes megvásárolt cuccot, és a szállodai szobában tartanak
2314# bazárt. Hát én tébláboltam, nézelődtem, s aztán mégiscsak, hogy én is elmondhassam magamról, hogy én is
2325# bazároztam, trikófeliratokat olvasgattam. Tudjátok, mennyire szeretem a trikófeliratokat. Meg is osztok veletek
2337# néhányat a kedvenceim közül. Például tudjátok, 'Don't worry, be happy' - ennek a mintájára a következő felirat:
2350# 'Ne légy lehangolt, legyél zsidó!' Gondoltam, hogy veszek egyet, de végül is ezt kihagytam. Aztán mondok még
2361# kettőt: ez döbbenet! Mi történik? Azt hittem, már mindjárt befejezzük! Ezt a két trikófeliratot lehet, hogy el
2373# kellene osztanom időben. De mindegy, most már elmondom. Másik trikófölirat: 'Megköveztek Ramallahban,
2384# megköveztek Betlehemben, és megköveztek az ortodox negyedben'. Jó, mindegy, mindegy. Majd az izraeli út után
2396# tudjátok, hogy miről szól. Na és akkor a harmadik, ez a kedvencem. Ismeritek a Guns and Roses együttest biztos.
2408# Úúú, de zseniális zene az! A következő feliratot lehet olvasni. Hát ezt inkább meg akartam volna venni. A
2420# felirat így hangzik: 'Guns and Moses'. Mondanom sem kell, hogy arabok árulják ezt a trikót, és nagy
2430# engedményeket adnak rá. Na, szóval én is bazároztam, de nem költöttem.
2438# Tehát ott tartunk, hogy el van vágva a haragos, követelőző, érzelmes, gyermeki lényétől. A pap trágár szerepben,
2450# ugye, így jutottunk el ide.
2453# Egy szülőszerepbe került és abból ki nem gyógyult felnőtt azt, amikor mások egyszerűen csak az érdekeiket
2465# kifejezik és képviselik, önzésnek, agresszivitásnak, kötekedésnek, kekeckedésnek, pattogásnak, felesleges
2476# mittudomén minek tartják. Egy ilyen úton ezt hallatlanul jól lehet látni, hogy valaki kifejezi, hogy ő mit
2488# szeretne, és akik ilyen szerepben vannak, azok kezdenek csúnyán nézni rá: Ez mit csinál?! Pedig ő lehet, hogy
2500# egyszerűen csak kifejezte, hogy neki mi a jó. Hát azt szabad mindenkinek.
2508# 
2508# 7. Olyanok társaságára vágyik, akik elevenen megélik gyermeki lényüket. Ezért például az ilyen szerepbe
2518# helyezett felnőttek szerethetnek játszani, mert a játék engedélyt ad nekik, hogy ezt a meg nem élt gyermeki
2529# énjüket egy kicsit szabadjára engedjék. Azt a játékban szabad. Ezért aztán előszeretettel választanak olyan
2539# feleséget vagy férjet maguknak, aki nincs elzárva ettől a követelőző, haragos, érzelmes gyermeki énjétől, mert a
2551# másikon keresztül engedélyt kapnak és lehetőséget arra, hogy ezt az énjüket megéljék. Ez azonban ott szokott
2561# nehézzé válni, hogy miközben megnyernek egy olyan valakit, beleértve az engedélyt, hogy önfeledtség, hogy
2572# játékosság, hogy spontaneitás, kreativitás, tidididi, ugye erről beszéltünk, mit vesztenek? Azt, hogy egy ilyen
2583# házastárs általában ezzel egyenes arányban felelőtlenebb, mint ők. Ezt pedig utálják. És akkor megy ennek a
2594# kettőnek a soha össze nem rakásából fakadó 'Ezt akarom, ebbe változz meg!' És ez nem járja. Tehát ha kell nekem
2605# egy játékos férfi, akkor viseljem el, hogy laza. Hogy otthagyja a munkahelyét, mert nem érzi jól magát! Micsoda
2616# felelőtlenség! Ha kell nekem egy pasi, aki eredeti, jópofa, akkor egy olyan pasit is kaptam, aki néha megvonja a
2627# vállát, és azt mondja, hogy 'hát ezt én meg most nem csinálom'. Mert ez így van. ha meg kell neked egy
2638# felelősségteljes pasi, akkor ne várd tőle azt, hogy sziporkázó legyen. Vannak kivételek. Tegye föl a kezét!
2648# Tudjátok mit? Szűkítsük a kört! Tegye föl a kezét az a felelősségteljes, ám sziporkázó férfi, aki még nincs
2659# feleséggel megáldva! És akkor itt lehet nála jelentkezni.
2665# Tényleg, néhány évvel ezelőtt kaptam egy levelet egy nagyon kedves anyukától, aki azt mondta, hogy ez egy olyan
2676# remek hely lenne ahhoz, hogy kedves férfiak és nők ismerkedjenek egymással házasság céljából. Tényleg ez egy
2687# remek alkalom, csak bátran, nyugodtan. Tényleg, tényleg! Hát engedjétek bátran szabadjára az érzelmes gyermeki
2698# éneteket! Köttetett már itt házasság, bizony ám! Tehát csak bátran! De ha én ehhez hozzájárulhatok, nagyon
2708# szívesen. Nagyon szívesen. Legközelebb majd ennek a női megfelelőjére találunk ki valami jelentkezést, jó? Oké.
2720# Tehát például... fantáziálok. Hagyjuk.
2723# Na, hol járok? Igen, igen, tehát olyanok társaságára vágyik, akik elevenen megélik gyermeki lényüket. De hát,
2734# hm-hmm, árukapcsolás van, ne felejtsük el.
2739# 
2739# 8. Ezt most sikerült elmondanom nagy lendületemben, mert ez úgy szól: felnőttként szívesen választ nem eléggé
2749# felelősségteljes vagy segítségre szoruló partnert. Ááááá! És akkor töretlenül viheti tovább a saját történetét.
2759# Ki lehet belőle gyógyulni. Ebből is. Nagyon szomorú ám, amikor mondjuk egy nő vagy egy férfi a házastársával
2770# kapcsolatban sosem meri elengedni magát, és mindig beleviszi magát ebbe a szülő-szerepbe. Főleg, ha ez a
2780# szülő-szerep nem egy gondoskodó szülő-szerep, hanem egy utasítgató, egy parancsolgató, egy követelőző, a
2790# gyermekének a szükségletét kihasználó szülő szerep, ugyanis ő azt tanulta meg. Ezért szokott az a dinamika
2800# előállni, hogy mikor megismerkedem az ifjú hölggyel, akkor gondoskodó anyaként jelenik meg a fantáziámban. Már
2810# akkor sem teljesen az, de a szerelem nagy csodákra képes. És amikor elveszem őt feleségül, a gondoskodó anya
2820# megszűnik, illetve már csak a saját gyerekeink felé működik, énfelém pedig a követelőző, kategorikus, utasítgató
2831# szülő kerül a helyébe. Ez nagyon gyakran megtörténik, és a férfi nem érti, hogy ez hogy történt meg vele.
2841# Ugyanis az asszony már most meg tudja élni a gondoskodó szülői akármijét a gyerekei felé, amennyiben van benne
2852# valamennyi belőle. Hát én aztán már akkor nem kapok egy csöppet se.
2858# Jár hozzám egy nagyon kedves pár, és tipikusan így álltak föl. A nőből lett egy követelődző, zsarnokoskodó anya,
2869# a férfiból pedig lett egy okoskodó, utasítgató apa. S ők próbálnak meg egymással házastársi kapcsolatban lenni.
2879# Nem könnyű! Mindenesetre elkezdtek fejlődni, elkezdtek gyógyulni. És akkor egyszer csak, ahogy mélyült a
2889# kapcsolat, előhozták a szexualitás témáját. Azt mondják, ami ugye hát hogyha egy ilyen követelődző, okoskodó
2899# apa, meg egy ilyen nem tudom, milyen anya próbál szexuális kalandba keveredni egymással, úgy el lehet képzelni,
2910# hogy ennek mekkora a százalékos esélye, tehát úgy évente egyszer-kétszer véletlenül megtörténik. Nem csoda!
2920# Tehát mondjuk a zsarnokoskodó apámmal én se szívesen feküdnék le, de hát mindenkinek bizonyára más az ízlése.
2930# Tehát nagyon ritka pillanatok kellenek ahhoz, hogy itt valami történhessen. Hát, ha most egy szarkasztikus
2941# megjegyzést megengedtek, keresztény nagycsaládokban néha hét ilyen pillanatból születik hét gyerek. Mielőtt egy
2951# ilyen vad idealizálásba kezdenénk a keresztény nagycsaládokra vonatkozóan. Igen, igen. Nem tudom, hogy ki milyen
2962# szinten érintett, mert vannak, akik nagyon nevetnek, hogy most belülről vagy kívülről történik a nevetés... Na.
2972# Hol járok? Ja, igen, ennél a nagyon jó fej párnál. Nagyon jó fejek! Öröm velük lenni, mert annyira keményen
2983# dolgoznak a saját boldogulásukon, tehát jó fejek. Na és akkor ezt a témát hozzák, és akkor nézzük ezt a
2992# helyzetet, hogy mi lehet ennek a háttere, hogy persze ez sem szexuális probléma, mint ahogy a 95%-ban nem az,
3003# hanem csak tünet. És akkor erre azt mondja az egyikük, hogy hát igen, mert legföljebb úgy szokott ez lenni, hogy
3013# mondjuk szülő-gyerek kapcsolat áll fönn közöttünk, és hát az ugyanolyan rossz, mert akkor van egy olyan akaratos
3024# gyerek, vagy van egy ilyen alávetett gyerek, egy meghunyászkodó gyerek, meg van egy ilyen szülő, hát az se túl
3035# jó. Hát akkor végül is a mi szexuális kapcsolatunknak a biztosítéka az, hogy megengedjük mind a ketten magunknak
3045# és a másiknak azt, hogy gyerekek lehessünk. Ez egy nagyon nagy fölismerés. Hogy akkor lesz köztük jó szexuális
3056# kapcsolat, ha maguknak és a másiknak is megengedik, hogy önfeledt gyerekek lehessenek. S akkor ehhez a
3065# következőt tettem hozzá. Ó, ez nagyon szép, de lehet, hogy ez nektek nagyon-nagyon nehéz lesz, azért, mert mind
3076# a ketten szülő-szerepbe kerültetek, szülőiesítésben részesültetek. Ajánlok egy másik fölállást. Maradhattok
3086# szülő-gyerek szerepben is. S akkor erre nagyon rám néztek. Hát hogyhogy? Nagyon egyszerű. Például lehet egy
3096# önfeledt gyerek, aki kifejezi az igényeit, és lehet egy gondoskodó szülő, aki pedig ezekre az igényekre
3106# válaszol. És akkor persze ezt rögtön egy példával is illusztráltam. Hát hogy jó segítőként közelebb vezessem
3116# őket a saját gyermeki énjükhöz és a gondoskodó szülőhöz. Tehát azt találtam mondani, hogy például amikor a férfi
3127# azt mondja a nőnek: "Oda szeretnék bújni a kebleid közé!" Mire a nő azt mondja: "Csak gyere!" S erre mind a
3137# ketten olyan vörösek lettek! Látjátok, ez egyszerre tölt el engem ilyen jókedvvel vagy örömmel, már nem az, hogy
3148# ők belepirultak, hanem hogy valami tud gyógyulni, és azért egyszerre ott van egy ilyen nagy szomorúság bennem.
3158# Tehát hogy mondjuk 10 éve házas emberek... Hogy most kezdenek bevezetődni valami ilyesmibe. Ezért nem érdemes
3169# nagyon megrekedni itt a szülőiesített felnőtt világában, érdemes... Aszongya.
3176# Igen, nagyon sok csalódás. Na, a csalódásról mondok egy történetet. Jaj. A történet így szól. Két férfi
3186# találkozik egymással. Az egyik azt mondja a másiknak: "Te, képzeld, mi történt velem! Bementem egy ajtón, az
3196# volt kiírva, hogy 'nők', és csak egy budi volt!" - Hát tudjátok, ez a szülőiesített gyerek felnőttkorának a
3206# mottója. Tehát így éli az életét.
3210# 
3210# 9. Hajlamos a domináns szerepre a házasságában. Naná, ebből egyenesen következik, az intimitás rovására
3220# természetesen. Mert akkor ehhez a szerephez hatalom is jár. Akkor legalább azokat az előnyöket zsebelem be, ami
3231# ebből a domináns szerepből fakad, ha már az intimitásból fakadó örömöket nem zsebelhetem be.
3240# 10. Lehet kritikus a gondjaira bízott, kiszolgáltatott, gyöngébb személyekkel szemben. Lehet kritikus a
3250# gondjaira bízott, vagy kiszolgáltatott, vagy gyöngébb személyekkel szemben. Sok esetben ez egy projekció. Az
3261# illető számára nem tudatos, hogy ő milyen helyzetben is van, hogy ő maga is egy kiszolgáltatott gyerek, aki még
3272# nem gyógyult meg, és a szülei kizsákmányolásának bizonyos szempontból az áldozata, de mindenesetre kárvallottja.
3283# Ez nem tudatos számára, és ezért másokban utálja azt a helyzetet, amit magában kellene utálnia. A helyzetet, nem
3294# magát kellene utálnia, csak végre egy nagyon határozott nemet mondani arra, hogy egy ilyen áldozat szerepben
3305# tévelyegve éljem az életem. Ezért, amikor megorrolja, hogy egy másvalaki van ilyen szerepben, akkor azt illeti
3316# megvetéssel. Nem a helyzetet akarja gyógyítani, hanem a személyt illeti megvetéssel. Ez a gőgös segítőnek az
3327# esete. Úúúú, annál gusztustalanabb talán nincs is, amikor úgy segítenek nekünk, hogy közben a fölényt éreztetik.
3338# Valamit kapunk, és valamit elvesznek tőlünk.
3343# 
3343# 10 - volt, és most jön a 11. Talpraesett, de legalábbis segítőkész, aki sokat tesz másokért, a világért - ugye
3354# szeretjük ezt fölpumpálni - többet, mint amennyit ő kap, vagy amennyiből ő részesedik. Tehát talpraesett, de
3366# legalábbis segítőkész, aki sokat tesz másokért, a világért, többet, mint amennyit ő kap, vagy amennyi az ő része
3377# lehetne ebből a világból. Ez is nagyon tipikus. Az ilyen emberek szép életpályát futhatnak be, rengeteget
3388# adhatnak, és sokkal kevesebbet vesznek el. Ha ez egy tudatos dötés következménye, akkor hurrá! Akkor tök jó!
3400# Akkor van itt egy önzetlen valaki, aki megdolgozta a saját életét. De ha nem így van...
3409# Ez volt a 11 pont. Hogy hogyan írhatnánk le egy szülőiesített felnőttet, hogy mik a jegyei. Belekezdek.
3420# Nekilátunk a megoldásoknak. Egy fontos megjegyzés előtte. Valahogy úgy tompának érzem ám magam, tehát úgy ül
3431# rajtam ez a nem tudom én mi.
3434# A megoldások egy nagyon sajátos szintjén... Rosszul kezdtem a mondatot. Tehát azok a megoldások, amelyeket most
3446# mondani fogok, a kapcsolatainknak, és elsősorban a családi kapcsolatrendszernek egy nagyon sajátos szintjéről
3458# valók, mégpedig az etikai dimenzióból. Az igazságosság dimenziójából. Böszörményi Nagy Iván szerint 4 dimenzió
3469# van. Mind a 4 dimenzióból előhozhatnánk, hogy mi segíthet egy olyan valakinek, aki szülőiesített felnőttként él.
3481# De én most az első 3 dimenziót ki akarom hagyni, ezekről általában sokat szoktunk beszélni, amikor az érzelmi
3493# intelligenciáról beszélünk, a kapcsolatokról, az interakciókról, a kommunikációról és egyebekről, most ezt a
3504# három szintet kihagyom. És azt a szintet szeretném hozni, amivel a legkevésbé szoktunk foglalkozni, és ami engem
3516# egyébként a legjobban izgat, ez pedig az igazságosság kérdése. Mert beláttam tapasztalataim alapján, hogy
3527# kommunikálhatunk zseniálisan, eljuthatunk komoly érzelmi intelligenciára, ameddig az igazságosság kérdésével a
3539# kapcsolatainkban nem vergődtünk zöld ágra, egyszerűen nem tudunk boldogok lenni. Nem működik a család. Hiába!
3550# Iszonyatos energiákat fektethetsz be a többi szintbe, ha ezt kihagyod, nem működik. Ezért akarok erről beszélni.
3562# Meg azért, mert ez hiánycikk, ez a dimenzió, erről nem szoktak beszélni.
3570# 
3570# 1. Családi örökségünk figyelembe vétele és feldolgozása. Ha tehát boldog felnőtt akarok lenni, normális
3580# társkapcsolat, nem akarom a gyermekeimet agyonterhelni a saját negatív örökségemmel - ha ezt akarom, erre
3590# szólnak a megoldások. Böszörményi Nagy Iván 25 milliószor leírja ezt, hogy ha nem vesszük számításba, nem
3600# tudatosítjuk magunkban a családi örökségeinket, az abból fakadó felelősségünket azt nem dolgozzuk föl, akkor
3611# ráterheljük a horizontális és vertikális kapcsolatainkra mindazt a hiányt, amiben mi részesedtünk. És a családi
3622# örökségeket három generáció minimális figyelembevételével kell elvégezni, ami azt jelenti - tudom, ezt már
3632# többször mondtam, de itt most egy új dolgot szeretnék nagyon hangsúlyozni. Ez pedig az, hogy Böszörményi Nagy
3643# Iván megkülönböztet két dolgot, nagyon izgalmas - a megbocsájtást, (nehogy rosszat mutassak, eddig jó, most
3653# muszáj mind a kettőt mutatnom), a megbocsájtást a fölmentéssel. Ezt a kettőt nem keveri össze, és azt mondja, a
3664# kettő között van különbség. A megbocsájtás nem egyenlő fölmentés.
3671# A megbocsájtás, jaj, amiről nagyböjtben akartam beszélni, de már teljesen kicsúszok az időből. De arról majd
3681# fogok. A megbocsájtásban az ember a jogos haragját, és a jogos haragjából fakadó tetteit korlátozza, azzal
3692# valamit kezd. Nagyon egyszerűen mondtam valamit. De mi a kulcsszó többek között? Hogy jogos harag. És az
3702# igazságosság helyreállhatna úgy, ha én visszaadnám. A megbocsájtás pedig azt jelenti, hogy lemondok az
3712# igazságosság olyan helyreállításáról, amely a bosszúból fakad. Ezért valami jogos dologról mondok le. Hogy ezt
3723# hogyan csinálom - jaj, erről szeretnék legalább egy hónapot beszélni. De a megbocsájtás nem egyenlő azzal,
3733# amikor a szüleimet fölmentem. És ugye eddig mindig arról beszéltünk, hogy a megbocsátás milyen fontos, és a
3744# fölmentés nem elég. Azonban itt a fölmentésnek egy nagyon érdekes tartalmára érdemes rácsodálkozni. Ez pedig az,
3755# hogy amikor elkezdem az... ugye nyomorult felnőtt vagyok. Rájövök arra, hogy azért vagyok nyomorult felnőtt,
3765# mert nyomorult gyerek voltam. Amikor rájövök, hogy a kettő között összefüggés van, akkor rájövök, hogy a
3776# nyomorult gyermekségemnek valamiképpen az én nyomorult szüleim a - hogy is mondjam - forrásai? És a családi
3786# örökség feldolgozása azt jelenti, hogy elkezdek azon dolgozni, hogy belássam, hogy a saját szüleim miért tették
3797# velem azt, amit tettek. És csak akkor értem meg, hogy a szüleim miért használtak engem ki, ha megértem, hogy a
3808# szüleimet az ő szüleik hogyan haználták ki. Enélkül nem jön létre az igazságosság!
3816# Amikor valaki ebbe energiát fektet, lehet, fúú, én 17 évesen kezdtem, és még sehol se vagyok. Csak ilyen
3826# bátorításotokra mondom, tehát érdemes, hamar jönnek a sikerek...
3833# 
3833# Böszörményi Nagy Iván nem szokott ilyen izéket mondani, de azt mondta, a legkisebb energiabefektetés ezen a
3842# téren sokszorosan térül meg. Ez így van. Sokszorosan látjuk hasznát. De itt egy nagyon fon... Na.
3850# Mit jelent a fölmentés? Azt jelenti, hogy amikor kezdem látni, hogy a szüleim miért szülőiesítettek engem a
3860# saját hiányaik betöltésére, mikor ezt kezdem megérteni, és egyszer csak tudok együttérezni a saját szüleimmel,
3869# ebben a pillanatban egy új kontextusba helyeztem a saját élettörténetemet. Egy új összefüggésben van már. És
3879# ebben az új összefüggésben a szüleim már nem bűnösök. Mondhatnám így is, hogy egy lépést tegyek csak, egyszerre
3889# áldozatok, és egyszerre bűnösök. De akkor képes vagyok a szüleimet hogy látni? Úgy, hogy a saját szüleiktől nem
3898# megfelelő gondoskodásban részesültek, ezért ők minuszban voltak, amikor én születtem. Ezt továbbadták, most
3908# vannak nullán. Amikor belátom azt, hogy a szüleim miért tették azt, amit tettek, akkor az új összefüggésből
3917# adódik, hogy őket föl tudom menteni. A fölmentés itt azt jelenti, hogy - és ezért itt nem a megbocsájtásra van
3927# csak szükség, hanem a fölmentésre is, mert akkor nem azt mondom már, hogy még mindig jogos lenne a haragom, de
3936# hajlandó vagyok megbocsájtani. Akkor nem helyeztem új összefüggésbe a saját élettörténetemet. És hogy te ezt meg
3946# tudtad tenni, ez annak a tünete, ezt én csoportokban, önismereti csoportokban, terápiás hatású csoportokban
3956# hihetetlenül pontosan látom, s ha van valakinek ilyen élménye, az tudja igazolni, hogy mondjuk történik egy
3965# játék a saját apámmal, mondjuk egy nő játszik a saját apjával való földolgozatlan viszonyáról, ott dühöng,
3974# csapkod, nem tudom mi történik, s amikor vége van ennek a helyzetnek és leül, akkor egyszer csak elkezd arról
3984# beszélni a reflexióban,hogy úgy értettem meg most az apámat, ahogy soha eddig életemben. Soha. És amikor az
3993# apámat és az anyámat kezdem úgy megérteni, mint ahogy eddig soha, ebben a pillanatban egy új összefüggésbe
4003# kerülök én, és a fölmentés megtörténik. Így tudjátok magatokat ellenőrizni, mert ez a fölmentés az új
4011# összefüggésből fakad, nem pedig a megbocsájtás helyett történik. Érthető, amit mondok, hogy milyen döntő
4021# különbség van a kettő között? Valaminek a következménye a fölmentés.
4027# 
4027# Húú, most nagyon belendültem, ez el sem tudom mondani, milyen elemien fontos! Hol tudunk elszállni? Tudjátok,
4037# nagyon szeretem ezt a témát! Emlékeztek arra, mikor beszéltünk arról, hogy különböző szülői tiltásokat és
4048# parancsokat kaphatunk. Ha nagyon pici korban rengeteg tiltást kaptunk gyerekként arra, hogy "Ne érezz!", "Ne
4058# fejezd ki az igényeidet, a vágyaidat!", "Ne létezz!", "Ne gondolkozz!" és főleg a "Ne érezz!", akkor
4068# felnőttként, hogyha a 'ne érezz'-ben a legfontosabb tilalom főleg az volt, hogy a szüleidre nem haragudhatsz,
4079# egy ilyen felnőtt kisebb-nagyobb mértékben fog tudni csak a saját szüleire haragudni. Ugye, mert még mindig a
4090# szüleivel azonosul, saját magával pedig nem. Most, ha ez történik, akkor elképzelhető az, hogy ha téged
4100# nagyon-nagyon ilyen helyzetbe helyeztek, te sohasem fogsz tudni engedélyt adni magadnak arra, hogy igazán merj
4111# haragudni szüleidre. Soha. Azonban minden kis lépés, amit ezen az úton teszel, hogy legalább ki tudod fejezni
4121# utólag a szükségleteidet, hogy mondjuk egy imádságban el tudod mondani azt, hogy "Édesanyám, nekem arra lett
4132# volna szükségem, hogy..." Lehet, hogy nem bírsz rá haragudni. Nem baj! Akkor csak fejezd ki felnőttként, hogy
4143# mire lett volna szükséged. Ne fejezd ki haraggal, csak mondd ki!
4149# A zsákutca ott szokott lenni, hogyha vagy nem fejezzük ki, hogy gyerekként mire lett volna szükségünk, vagy ha
4160# nem volt nagyon nagy a tiltás, akkor a haragunkat nem fejezzük ki. Annál mélyebben fog az illető gyógyulni,
4171# minél erőteljesebben tudja a haragját kifejezni. Tehát ha te megengedheted magadnak azt, hogy dühöngj és
4181# haragudj a szüleiddel szemben, esetleg a négy fal között otthon, akkor neked nagyon nagy esélyed bvan arra,hogy
4192# nagyon jóban leszel a szüleiddel 3 év múlva. Ezért ezen az úton az jelenti a nagyon nagy segítséget, ha addig a
4203# határig ki tudom fejezni a haragom, és az indulataim, a sebzettségem, amilyen határig az egyáltalán számomra
4213# lehetséges. És ez nem mindenkinél ugyanott van. Nem mindenkinél. Hogy kinek hol a határ, ez az ő előtörténetéből
4224# adódik.
4225# Oké. Itt akkor most befejeztem. Következő alkalommal csak a megoldásokról lesz szó.
4233# Akar-e valaki hirdetni?

Lejegyezte: Hartmann Erika