2006.02.28.masodpercjelolessel
A pálferi wikiből
0000# Isten hozott benneteket! Köszöntök mindenkit! 0004# A tévhitekről, a hiedelmeinkről beszélünk, van itt azt hiszem 14 pont,de a végére úgyis kiderül, hogy mennyi. És 0013# hogy miért beszélünk a hamis meggyőződéseinkről, a tévhiteinkről? Azért, mert abból a folyamatból indultunk el, 0023# hogyha nem megfelelő családi háttérből érkezünk, ahol nem minden történt úgy, ahogy az valóban a javunkra 0033# szolgált volna, akkor ennek az lesz a következménye, hogy nemcsak az önmagunkról, a világról, az Istenről 0042# alkotott képünk sérül meg, a sérültségünk, a sebzettségünk mélyebben, mélyebbről fog fakadni, mégpedig onnan, 0052# hogy olyan valakinek tartjuk majd magunkat, amilyennek megengedték, vagy megengedtük tudatosan vagy nem 0061# tudatosan, hogy lehessünk. Ezért egyáltalán mire az önreflexiónak, a tudatosságnak, a gondolkozásnak a felnőtt, 0071# vagy fiatal felnőtt képességére eljutunk, addigra már bőven kialakult egy olyan téves én-felfogás, aminek a 0080# hiányosságaira, és hogy ez az én már önmagában, ahogy nézi a világot, a maga torzulásain keresztül nézi a 0090# világot, a maga torzulásain keresztül észlel, gondolkodik, érez és alakulnak ki a meggyőződései - tehát hogy 0099# egyáltalán reflektálni tudunk önmagunkra s mindezt fölismerjük, hát ehhez minimum felnőtt fiatal embernek kell 0109# lenni. Nem véletlen, hogy komolyabb önismeretet igénylő dolgokat egyetemen nem tanítanak, mert még nem való oda. 0119# Egy egyetemista éppen hogy örüljön, hogy az önismeretbe kezd belekóstolni, a tudatos reflexióba és a többibe. Ez 0129# lehet, hogy most furcsán hangzik, de 21 évesen hihetetlen sok mindent be lehet emelni az agyunkba, de hogy 0138# elkezdjünk tudatosan reflektálni saját magunkra és azt bírjuk...hát, hát... Azért annak a veleje később tud 0148# elkezdődni. Gimis korban még csak a szenvedés van. Serdülőkorban meg pláne. Tehát, hogy ez így van, az teljesen 0158# normális, de ha megtörtént ez az egész rendszert, az egész életünket befolyásoló sebződés, márpedig 0167# többé-kevésbé mindenkinél megtörtént, akkor ennek az egyik eleme az, hogy téves meggyőződéseink lesznek. 0176# Tévhitek alakulnak ki bennünk. És talán ennek az egész rendszernek a legnehezebben kinyomozható eleme éppen ez. 0186# Azért, mert a meggyőződéseink természetesen egészen pici kortól kezdve alakulnak ki, és a meggyőződésnek a 0195# természete az, hogy nem kérdőjelezzük meg. Hát ha valamiben hiszek, akkor az az, ami az egész rendszernek a 0205# legalapjában van. Ezért hihetetlen bátorság kell ahhoz, hogy valaki épp azokat a meggyőződéseit kezdje el 0214# megkérdőjelezni, amire bizonyos szempontból az egész rendszer fölépült. Hát azért ehhez kell már tüdő, meg 0224# bátorság! És nyilván a rendszerünknek ezek az elemei emiatt a legkevésbé tudatosultak. Tehát amikor most erről 0233# beszélek, és a múltkori bevezetőt nem mondom el. Már az is nagy dolog, ha valaki racionálisan kezd dolgozni 0243# ezekkel a tévhitekkel. Mikor valaki meg aztán személyes, egzisztenciális kérdésként veti azokat föl, hát az már 0253# komoly munka. 0254# Egy történet még, mielőtt folytatnám ezt. Hétvégén egy kedves ismerősömmel, egy kiképző terapeutával beszéltem. 0264# Hát ezt el tudjátok képzelni? Jaj, de félelmetes! Együtt ebédeltünk, és azt kérdi tőlem: "Te Feri, már olyan 0273# régóta meg akarom tőled kérdezni, beszélj nekem az istenképekről!" Jaj, istenkép, hol kezdjem, nem lehetne 0283# inkább ebédelni? "Nem lehet, Feri, ez engem nagyon érdekel, valami workshopot fogok tartani ebből, úgyhogy most 0293# akkor gyerünk!" S akkor kérdeztem, hogy jó, jó, ezt értem, milyen szempontból érdekel? S azt mondja, hogy "engem 0303# a teológiai istenkép érdekel. Az az istenkép, amit ma az egyház a legtisztábban gondol arról, hogy milyen Isten, 0313# és ezt akarja közvetíteni az emberek felé. Engem ez érdekel! Mondd meg nekem, hogy mi a frankó istenkép terén!" 0323# Hát két frankót tudok mondani istenkép terén, majd aztán érthető lesz, hogy hogy kapcsolódik a témánkhoz. Az 0332# egyik: az, hogy milyen az Isten, az legalábbis a mi keresztény hagyományunkban leginkább annak felel meg, 0342# amilyen Jézus Krisztus. Ez az egyik. A másik: ha meg akarom tudni, hogy milyen ez az Isten, és nem Jézus 0351# Krisztusra akarok összpontosítani, és az ő személyét középpontba állítva kérdezek rá, hogy milyen Isten, akkor 0361# Isten az a valaki, akiben Jézus hisz. A mi Istenünk az az Isten, akiben Jézus hisz. Ahogyan benne hisz. Amilyen 0371# viszonyban Jézus az ő Istenével van, Ő a mi Istenünk. Ez azért olyan hallatlanul fontos, mert végül is 0380# beszélhetünk összevissza ilyen Mennyei Atya, meg Jó Pásztor, meg akármicsodáról, ez idáig oké. Sokkal jobban 0389# járunk, ha ezt a két szempontot dolgozzuk ki a magunk esetében. Sokkal jobban járunk, mintha ilyen klisészerű 0399# izéket veszünk magunk elé. Én ezt a két dolgot szeretném mondani, és ez azért izgalmas, mert mikor elmondtam 0409# ennek a kiképző terapeutának, akkor ő a következőt mondta: "Te jó ég, én erről még sose hallottam! - Ez az 0418# egyik. Akkor mi a fenét csinálunk? nem? Hát itt vagyunk, hogy képviseljük Istent, és a két lényeget nem mondjuk 0428# el! - Tudod, Feri, évtizedekig tartott egy naivitásom. Amikor dolgoztam fiatalokkal, meg idősebbekkel, meg 0437# nagyon idősekkel és előjött a szülőkkel való kapcsolat, a családi kapcsolatrendszerből fakadó sérültség, akkor 0447# én hívő emberként arra gondoltam, hogy van egy kiút, egy mindig kínálkozó kiút. Ha az illető hívő, akkor hívjuk 0457# elő az istenképét! Mondjuk, az apukád ilyen volt, az anyukád ilyen volt, merítsünk erőt abból, hogy jó, hogy ők 0467# ilyenek voltak, de hogy ki az Istened, és Ő mit mond neked, mit gondol rólad, stb. És azt mondja, hogy minden 0477# erőfeszítésem ellenére az derült ki, hogy ez az istenkép, ami a sebzett háttérből jövő emberben él, 0485# többé-kevésbé ugyanolyan sebzett, mint az összes többi eleme a rendszerének. Ugyanolyan sebzett! Hiába keresne 0495# oltalmat Istennél, egy olyan torz istenkép él benne - és itt jutunk el a hithez és a meggyőződéshez, amely maga 0505# is torz, annyira és úgy, amennyire az a rendszer - hogy nem tud oltalmat találni Istennél! Találhatna, ha az a 0515# torz istenkép, mint egy páncélajtó, nem zárná őt el a valódi Istentől. Sok esetben még ez a torz istenkép fejeli 0525# meg az egész történetet. Ezért, ha őt megpróbáljuk rábírni arra, hogy keressen oltalmat a hitnél, akkor jól 0534# kiszúrunk vele. Ezért, amikor a hamis meggyőződéseinkről és a hitről beszélünk, akkor nagyon izgalmas volna 0544# nemcsak az emberi kapcsolatainkra vonatkozóan átgondolni ezen téves meggyőződéseket, hanem hogy ezek a téves 0553# meggyőződések vajon az istenkapcsolatunkban hogyan jelennek meg. Egy milyen istenkép fog következni a mi téves 0563# meggyőződéseinkből? Mert természetesen, hát, elég húzós, zúzós, rázós. 0570# 0570# Hát igen. Akkor gyorsan ismétlem, hogy miről volt eddig szó. 0575# 1. Mások szeretetét kikényszeríthetem, figyelmét, elfogadását ki kell kényszerítenem. 0582# 2. Nem tudok, nem lehetek olyan boldog, mint mások. 0587# 3. Nem tudom elviselni a szenvedést, magányt és szégyent. 0592# 4. Mások felelősek az én érzéseimért. 0595# 5. Én vagyok felelős mások érzéseiért. Ugye ezt rögtön össze is zagyváltam. Nem véletlen, mert olyan szorosan 0605# tartoznak össze. És itt megint egy pici értelmezés, akkor még árnyaltabb lesz a kép. Ez pedig így szól: Vajon 0614# miért lehet olyan természetes egy felnőtt számára is, hogy felelős vagyok a másikban keltett érzésekért? Nyilván 0624# azért, mert minél kisebb vagyok és ahogy növök föl, nagyon fontos információkat adnak a szüleim azzal nekem, 0634# hogy milyen érzések vannak bennük. Főleg amikor még nem is értem, hogy ők mit miért tartanak jónak vagy 0643# rossznak, ha én azt látom, hogy az apukám dühös, akkor a harag adja a legfontosabb információt arra, hogy ezt ne 0653# tegyem többet. Ha azt látom, hogy az anyukám elkezd sírni, ha én valamit teszek, akkor egy gyerek számára a 0662# legelsődlegesebb csatornán, az érzéseken keresztül jön egy nagyon markáns jelzés, hogy itt valami rossz dolgot 0672# tettem. Hát abszurdum egy 4 éves gyereknek egy logikai rendszer keretein belül elmagyarázni, hogy majd 0681# felnőttként nem lesz neki annyira jó, ha most megrázza az áram. Hogy mi történik a sejtfalakkal és a 0690# sejtmembránnal, hogy mit tudom én mi, a sejtnyomás, ezt el lehet kezdeni magyarázni és igazunk van, de a 0699# gyereknek ez nem fog visszatartó erőt jelenteni. De ha az apuka iszonyú dühös, pattog, és a falhoz vágja a 0708# cipőjét - a gyerek érti, hogy itt a sejtmembránnal komoly bajok történnek! Tehát a gyerek nem hülye, hogy az 0718# érzések alapján dönti el, hogy mi jó, meg mi rossz. Ez idáig teljesen rendjén is van - addig, ameddig a szülők a 0728# helyzetnek megfelelő érzéseket mutatják. Akkor éppen hitelesen mutatják a gyereknek, hogy mi jó, meg mi rossz. S 0738# akkor emlékeztek, milyen hihetetlenül sokat beszéltünk a parazita érzésekről és egyebekről. Ha én sebzett vagyok 0748# és olyan érzéseket mutatok bizonyos helyzetekben, amelyek nem odavalók, az tulajdonképpen úgy hat a gyerekre, 0757# mintha én folyamatosan téves igazságokat és információkat közölnék vele. Folyton-folyvást. Mert hiszen ő azon a 0767# nyelven ért. Tehát ha egy gyerek, aki felnő, még mindig azt gondolja, hogy felelős a szülei érzéseiért, és 0776# cserébe nem felelős a saját érzéseiért, amikor itt túlzott felelősséget vállal, akkor egy érthető folyamatnak a 0786# sodrásában van, amiből azonban ki lehetne gyógyulni. És akkor itt hadd mondjak valamit, x éve gyötrődöm valamin, 0796# s valahová eljutottam, ezt szeretném veletek megosztani. 0801# Biztos már régen leírták azt, amire én most rájöttem. Ezt pedig úgy hívják - mert utálom, ha arról kell 0810# beszélnem, hogy én felelős vagyok érted. Ugye erről sokat beszéltünk. Ettől nagyon óvakodom az előbb elmondottak 0820# miatt, mert ebbe olyan sok minden dolgot bele lehet gyömöszölni, hogy attól koldulunk. Az se tetszik igazán 0829# nekem, hogy azt mondjam, hogy nem vagyok felelős senkiért. Ez egy kicsit olyan brutálisan hangzik, nem? Mi 0839# lenne, ha akkor arról beszélnénk, hogy létezik kapcsolati felelősség? Nem én felelősségem, te felelősséged, te 0848# felelős vagy értem, én felelős vagyok érted, hanem kapcsolati felelősségről beszélhetnénk. Vagyis ha én egy 0858# szülő-gyerek kapcsolatban vagyok, akkor egy ilyen kapcsolatnak megfelelő kapcsolati felelősségem van. És a másik 0868# oldalon is egy szülő-gyerek kapcsolati felelősségnek megfelelő felelőssége van a gyereknek. A kapcsolati 0877# felelősség adva van az ember-léttel. Ez nem olyan felelősség, amit az ember magára vehet, ha tetszik neki, hanem 0887# épp az a poén, hogy a kapcsolati felelősségbe az ember belenő és beleszületik. Nemhogy belenő - beletestesül. 0897# Mert hiszen kapcsolatokba születünk bele. 0900# (Zsuzsanna, szervusz! Mikor lesz a meghallgatásod? - 17-én. - Olyan későn? Ó! Elnézést! Ez egy kapcsolati 0909# pillanat volt.) 0911# Szóval ez azt jelenti, hogy nem tudunk úgy erre a világra jönni, hogy ne kapcsolati felelősségek rendszerével 0920# születnénk már meg. Mert kapcsolatunk van az anyukánkkal, az apukánkkal, vannak nagyszüleink, lesznek 0929# testvéreink jó esetben, és az összes többi. Ezért ezt a felelősséget nem szabadon vesszük magunkra, hanem ezt a 0939# felelősséget fölismerjük, hogy ez a felelősség van. Azonban az lenne a gyógyulás útja, hogy képesek vagyunk 0949# minden kapcsolatban annak a kapcsolatnak megfelelő felelősséget vállalni. És főleg akkor lennénk igazán ember 0958# emberek, hogyha azokat a felelősségeket mindenképpen tudatosítanánk, amelyeket nem választhatunk szabadon, hanem 0968# az a felelősség megelőzi a szabadságunkat. Ez már Böszörményi Nagy Iván. BNI. Ma fogok róla még beszélni. Vagyis 0978# ezt azt jelenti, hogy egy szülő a szülő voltából adódóan kikerülhetetlen szülői felelősséggel rendelkezik a 0987# gyereke felé. És hogy a kapcsolati felelősségünket hogyan éljük meg, erre azt gondolom, hogy a szerepeink által. 0997# Hogy fölismerem azt, hogy én a gyerekemmel kapcsolatban szülő vagyok. A szülő szerepemnek az elvállalásával 1007# képes vagyok a kapcsolati felelősségnek eleget tenni. Egy gyereknek is van felelőssége ebben a kapcsolatban, de 1017# az sokkal kisebb! Egészen más jellegű. Gyermeki felelősség a szülő felé. Van ott is felelősség, de más jellegű. 1026# Akkor tehát, ha felelősséget vállalok mások érzéseiért, és másokat teszek én felelőssé a saját érzéseimért, 1036# akkor erről beszélhetnénk úgy is, mint hogy nem ismerjük fel kellőképpen azokat a kapcsolatokat, helyzeteket, és 1046# az azoknak megfelelő szerepeket, amelyeket ha magunkra tudnánk venni, akkor éppen a megfelelő felelősséget 1055# viselnénk. És a megfelelő felelősség viselése tettekben kell, hogy megnyilatkozzon. Olyan felelősségvállalás 1065# nincs, amely csak a tudatosságig jut el, de a tettekig nem. Ilyen felelősség nincs! És akkor arra az érzékeny 1074# pontra találhatunk rá, hogy megnézhetnénk az életünket abból a szempontból, hogy vajon mindig abban a szerepben 1084# vagyunk-e egy-egy helyzetben, amely a kapcsolatunknak megfelelő szerep. És akkor eljutunk oda, amiről ma nagyon 1094# sokat akarok beszélni, ha túljutottunk - a hiedelmekig. Vagyis arról, hogyha én valakinek a házastársa vagyok, 1103# de ott nem szívesen veszem föl a társ szerepét, hanem mondjuk kifejezetten szeretném az apa szerepét fölvenni, s 1113# abban sokkal otthonosabban érzem magam, akkor ezt fogja jelenteni, hogy én fogok felelősséget vállalni, de nem a 1123# társ felelősségét, hanem az apáét. Ezért én nem fogom érteni, amikor a feleségem azt mondja, miért nem vagy 1133# komolyabb, meg érettebb, meg társam miért nem vagy, mert azt gondolom majd, hát így is olyan iszonyú sok 1142# felelősséget vállaltam érted, hát mi a francot akarsz még tőlem?! Ez igaz, hogy rengeteg felelősséget vállalok, 1152# de nem a társnak a felelősségét, hanem az apáét. És ha én egy társ-helyzetben az apa felelősségét viselem, akkor 1162# ez azt jelenti, hogy olyanért is felelősséget fogok vállalni, ami nem az enyém, és olyasmiért fogom majd 1171# felelőssé tenni a másikat, amiért ő nem felelős. Ugye, ez így összeáll? Legalábbis nekem összeállt, nagyon 1180# izgalmas, egy csomó minden kitisztult. 1184# 1184# Nézzük akkor a hiedelmeket. Most annyira kedvem lenne - Isten hozott! - jaj, kedvem lenne leülni okos 1193# emberekkel, és ezt az egészet megtárgyalni velük. Ezért eljöttem ide. 1200# Na szóval. Ott tartottunk, hogy: 1203# 6. Irányíthatom, hogy mások hogyan éreznek irántam, és hogyan bánnak velem. Ebbe belecsaptam múltkor? Nem? Itt 1213# elbizonytalanodtam, nem emlékeztem már. Nem? De! De? Nem! Úúúú, micsoda nehéz helyzetbe sodródok! Mindegy, akkor 1224# beszélek róla. Azt mondja: olyan hatal... Hát ez mit jelent? Azt, hogy olyan hatalmat tulajdonítok magamnak, 1235# amilyen hatalmam nincs. Ha én azt gondolom, hogy irányíthatom, sőt irányítanom kell, hogy mások hogyan 1244# viseltetnek irántam, akkor olyan hatalmat kérek és akarok, sok esetben rejtett módon, amely hatalmam egyrészt 1255# nincs, másrészt nem illet meg. Ez az, amikor egy függő helyzetben vagyok, társfüggésben vagyok valakivel, az nem 1266# autonómia, és nem intimitás. Nagyon szoros kapcsolat, nem autonómia, nem intimitás. És akkor, miközben a társam 1276# mondjuk szenvedélybeteg, én valójában őt állandóan kontrollálni és ellenőrizni akarom. Folyamatosan, és akkor 1287# vagyok biztonságban. 1289# Aztán: ha valaki nem szeret, akkor én rontottam el valamit. Ha valaki engem nem szeret, annak én vagyok az oka. 1299# Szerintem ez sokaknak ismerős lehet! Hány évesek voltatok, amikor először el tudtátok viselni, hogy nem szeret 1310# valaki? Ja, még soha nem volt ilyen? Hát, hogyha most igazán őszinte vagy magadhoz, ez olyan kellemetlen 1320# érzéseket kelt benned, mely arra utal, hogy ennek a helyzetnek a földolgozása még egyáltalán nem történt meg, 1330# akkor egy picit se szégyelld magad. Miért szégyenkeznél emiatt? Kifejezetten nehéz dolog elviselni, ha minket 1341# valaki nem szeret. Ki örül annak, ki élvezi? Élvezi a csuda! De el lehet fogadni, meg lehet békélni azért egy 1351# ilyen helyzettel, és lehet nagyon boldogan élni, miközben vannak olyanok, akik az én ellenségemnek tartják 1361# magukat. Attól nekem még nem kell boldogtalannak lenni. Jaj, de jó ezt kimondani is! Hogy viruljanak az 1371# ellenségeim, mint a pálma! Hadd viruljanak! És az az én virulásomat nem befolyásolja! 1379# Aztán: ha valaki nem szeret, vagy nem úgy szeret, ahogy én azt gondolom, ahogy nekem arra szükségem van, akkor 1390# ezért én vagyok a felelős, vagyis akkor bűnös vagyok. Ez mindig egy fontos kérdésünk lehet, mikor eljutunk oda, 1401# hogy na, rossz vagyok! Akkor kérdezzük meg magunktól, hogy ezt ki mondja? Rendben van, rossz vagyok. Ki mondja? 1411# S akkor ki fog derülni, hogy tulajdonképpen én ezt magamról nem szívesen mondanám, ezt valaki más mondja. De én 1422# már régóta elhittem másoknak, hogy ez így van, hogy én rossz vagyok. Ez egy nagyon fontos kérdés lehet, mikor 1432# eljutsz oda, hogy hülye vagyok. Ezt ki mondja? Ki mondja, kinek? Így még pontosabb. Ja, ezt apám mondja 10 évvel 1443# ezelőtt nekem. 1445# 1445# 7. Önállóságom feltétele, hogy ellenálljak minden befolyásnak és irányításnak. Azt gondolom, hogy akkor leszek 1456# autonóm, akkor leszek majd felnőtt, ha minden irányításnak és befolyásnak ellent tudok mondani. Állandó kritika, 1467# kifogások, panaszkodás, vádaskodás, szemrehányás, összeférhetetlenség. Ha valaki ebbe az irányba mozdult el 1478# tévhitként, nehéz lesz vele házastársi kapcsolatban élni. Nehéz, mert ő akkor eleve harcnak fogja tekinteni a 1490# kapcsolatot. És tudjátok, ennek a dinamikája az lesz, hogy amikor haladnék az intimitás felé, akkor lesz egy 1501# pont.... Mert az intimitás mit jelent? Két dolgot. Föltárulnak a sebeim, és föltárul az, hogy itt és most 1511# sebezhető vagyok. Az intimitás tehát hmhmmm... azt én nem mondom, hogy veszélyes, mert ez is egy kicsit furcsa, 1523# hogy az intimitás kicsit veszélyes. De hogy az intimitásban föltárulnak a sebeim és sebezhető vagyok, ez biztos. 1534# Hogy ez veszélyes vagy nem, ezt döntsétek el! Most képzeljétek el, hogy ott vagyok én, mondjuk egy fiatal 1545# feleség..... 1546# (Tudjátok, nagyon szeretek szerepekbe bújni. Az nagyon jó! Már mit tudom én, hány... hogy mióta űzöm ezt. 1557# Tudjátok, voltám már Ninivében kurva. Bizony! Egyszer eljátszottuk azt a helyzetet, hogy Ninive a bűnös város, 1569# és megy Jónás. És ugye mindenki szabadon választ szerepet. Hát legyen a Jónás a csuda, majd legyenek a papok 1580# Jónások. Én prostituált voltam Ninivében és mindenkit elcsábítottam, iszonyú jó volt! Komolyan, komolyan! A 1591# stricimől kértem melloperációra pénzt. Annyira meggyőzően beszéltem, hogy adott. Iszonyú jól ment. Szóval... 1602# Hogy jutottam ide? Feri atya! Ez a melloperáció padlóra küldött... Hogy jutottam el ide? Ellen kellene állnom 1613# minden befolyásnak. Most olvasom. Hogy fiatal... Lájátok, annyire belekerülem a szerepbe, hogy nem bírtam 1624# kijönni. De mit akartam ezzel mondani? Várjatok, egy kis időt kérek! Ja, a játszma. Fiatal feleség vagyok, 1635# megfelelő keblekkel. És arra gondolok, ki mondja, hogy megfelelő, és kinek. Ez a nagy kérdés. Mi az, hogy 1646# megfelelő? Ki mondja kinek?) 1648# Ebben a tévhitben, hogy akkor vagyok igazán modern nő, hogyha független vagyok, rajtam nem uralkodik férfi! És 1660# közben van egy nehézségem, mert intimitásra mégiscsak vágyok, mert fiatal nő vagyok, annyira nem vagyok gyagya, 1671# hogy azt gondoljam, egy cég vezetése egyenlő az intimitással, azért azt mégsem gondolom, bár ezt nem 1681# hangoztatom. Mert akkor gyengének tűnnék a férfiak felé. és azt mégse lehet. És akkor megyek közel a férjemhez. 1693# S amikor elérem azt a pontot, hogy a sebzettségem és a sebezhetőségem épp eléggé szorongatónak tűnik, akkor 1704# milyen leszek? Undok, kibírhatatlan, puff, a másiknak jól beszólok valamit. Ennek az lesz az eredménye, hogy 1715# miközben vágyom az intimitásra, min ifjú nő, aközben pont amikor elmélyülhetne a kettőnk kapcsolata, akkor 1726# belerúgok a másikba. Hopp, akkor 3 méterrel odébb, akkor kezdjük megint. S akkor ezt játsszuk végig! Hát jó így 1737# élni?! Ugye nem! Oké. Milyen egyszerűek a dolgok! Akkor ebben folyamatos harc és folyamatos félelem lesz. Sok 1749# harc, rengeteg félelem. A félelmet azonban elrejtem és nem mondom ki, mert nem félek, hanem erős vagyok és 1759# győzök. És közben majd' megdöglök egy bensőséges kapcsolatért. Hadd folytassam a párbeszédet a félelemmel, mert 1771# most pont eljutottunk ide! 1774# 1774# Azt mondja. 1774# Riporter: És hogyan tudnak megszabadulni öntől? 1778# Természetesen sehogy. Én osztom a lapokat. Van egy trükköm. Harc vagy hátraarc módszerét használom. Olyan életre 1788# kényszerítem őket, amelyben menekülni és mindent kerülni kell. Ahelyett, hogy szembenéznének velem, menekülnek 1797# és rejtőznek. Meg tudom győzni az embereket, hogyha szembenéznek velem, meghalnak. Pedig épp az ellenkezője az 1807# igaz, de nem hagyom, hogy erre az emberek rájöjjenek. 1811# Szóval akármerre mennek, harcolni vagy menekülni, mindig ön iránítja őket. 1818# Ez a dolgom. 1819# Milyen főbb stratégiákat alkalmaz? 1822# A visszavonulást, az elutasítást, és azt az érzést, hogy nem vagy elég szeretetre méltó. 1829# Ó, legközelebb a szeretettel készítek interjút. Úgy hangzik ez, mintha bizonyos esetekben a szeretetet is 1838# fölhasználná. 1839# Ostoba interjú lesz. Sok mindent nem tud írni róla. A szeretet akkora balek, hogy nehéz fölhasználni. Nem nehéz 1849# kihasználni. Úgy intézem, hogy az emberek kétségbeesetten oda legyenek érte. És a kétségbeesés a legjobb 1858# barátom. 1858# Hát már alig várom, hogy fölkeressem a szeretetet! 1863# Ugyan miért? Mit képzel? Hogyan fogja azt eladni a közönségnek? 1868# Hát szóval... majd meglátom, hogyan megy a dolog, és aztán döntök. És most visszatérve arra, amiről beszélünk, 1878# mire használja ön a szeretetet? 1880# Nos, elhitetem az emberekkel, hogy az feltételekhez van kötve. Ahhoz, hogy megkapják, szinte tökéletesnek kell 1890# lenniük. Kétségessé teszem számukra, hogy kaphatnak-e valaha is eleget belőle, ha egyáltalán kaphatnak, úgy 1899# mellesleg. Azt is elfogadtatom velük, hogy a szeretet csak nagyon szűk ösvényeken mutatkozik meg. Nem lehet 1908# fölismerni minden alakjában. ilyeténképpen az mebrek oda lyukadnak ki,hogy nem szeretetre méltók, vagy oda, hogy 1918# a számukra fontos személyek nem is szeretik őket. 1922# Tehát ön elhiteti az emberekkel, hogy van értelme oltalmazni magukat akkor, ha életükből hiányzik a szeretet? 1931# Pontosan. Ön már tudja, hogy iagazm van, nézzen magára! 1936# Hát mire gondol? 1937# Csak rajta, ön nem tud átejteni egy szakértőt! Ön azóta védi magát egy újabb sérelemtől, amióta a középiskolás 1947# szerelme meglépett a maga legjobb bbarátjával. Hogyan tudja másképpen megmagyarázni, hogy nem nősült meg? 1956# Nem hiszem, hogy ez lenne az oka. 1958# Mondhat nekem akármit! 1960# Szóval azt hiszi, hogy ön uralkodik az én szerelmi életemen is? 1966# Ne törődjön vele, nem olyan fontos! Az a fontos, hogy most nyugodtnak és magabiztosnak érzi magát, nem? 1974# Hát igen, igen... és még mi fölött uralkodik? 1978# Egyes fontosabb vonatkozásokban én befolyásolom az egész földgolyót. 1984# Tudna néhány példát mondani? 1987# Az emberek legtöbb csoportjában félelmet és gyanakvást táplálok a többi csoport zömével szemben. Ebben a 1995# folyamatban fölhasználom a fajtákat, vallásokat, bőrszíneket és nemzetiségeket, de még a nemeket is. Sikerre 2005# viszi ezt a paranoia, egyik legmegbízhatóbb munkatársam, aki az előítélettel szövetkezik. Így válik lehetővé, 2014# hogy a legtöbb politikai rendszer szolgálatába lépjek. Én írtam elő azt a törvényt, amelyen minden nemzet 2023# külpolitikája alapul. 2025# Mi az? 2025# Az ország politikai, földrajzi területének és kultúrájának fönnmaradása mindenki más rovására. Előjogokkal 2034# ruházok föl nagy embercsoportokat, uralomra segítem a világnézetüket és megvédem azt a nézetet a támadásokkal 2044# szemben. megtanítom félni őket attól, hogy kultúrálisan keveredjenek. 2050# Még lesz egy rövid rész. 2052# 8. Ha a magam boldogulását keresem, önző, tehát rossz vagyok. Elnézést a protestáns testvéreimtől, de az 2061# úgynevezett kultúrprotestantizmusban, ha jól csalódok, Luther Mártonra hivatkozva beszélhetünk arról, hogy az 2070# önszeretet a legnagyobb métely. Az önzésnek és az önszeretetnek az összekeverése tragikus következményekkel jár. 2079# Ha valaki azt gondolja, hogy önmagát szeretni bűn, akkor szerintem sosem fog meggyógyulni. Hogy ő teljes, ép, 2089# egészséges, önfeledt életet nem fog élni, én ezt sejtem. Ezért éppen ellentétes irányban megy az önzés és az 2098# önszeretet. Tudom, hogy erről már sokat beszéltem. De aki nem tudja szeretni magát, hát ezt pótolja önzéssel. 2107# Nem volna egyszerűbb szeretni magam, és nem kéne önzőnek lenni? Jaj! Nem lehetséges-e az, hogy minél kevésbé 2117# szeretem magam, annál nagyobb esélyem van, hogy önző legyek? És annál jobban legyek önző? Mert azért valamit én 2126# is akarok, mert igazságérzetem meg van! 2130# 2130# 9. Valamiképpen alapjában baj van velem. Hibás, elfogadhatatlan, rossz vagyok valamiképpen, alapjában. A múlt 2141# határozza meg a jelenlegi életem, a múltamon pedig nem tudok változtatni. Mindez csak velem történhet meg, 2152# átkozott vagyok. Erről már olyan sokat beszéltünk, ezt csak mondom. 2159# 10. Na, itt érdekes dolgok jönnek. Mindenben sikeresnek kell lennem, hogy értékes legyek. Muszáj sikeresnek 2170# lenni, és mindenben annak kell lenni. Ismertek olyan embereket, akik kizárólag olyan dolgokkal foglalkoznak, 2182# amiben jók? Mondjuk, leül egy baráti társaság Activitizni, és naná, hogy lesz legalább egy olyan, aki az elején 2193# föláll, és azt mondja hamuszürke arccal: én nem rajzolok! Nem tudok rajzolni! Az Activity című játékban nem kell 2205# tudni rajzolni, mert a játék része, hogy nem tudunk rajzolni, s nagyokat röhögünk rajta, hogy egy nem jó rajzoló 2217# is képes elrajzolni azt, hogy fabatka, és egy jól rajzoló sem tudja elrajzolni azt, hogy házastársi hűség. Tehát 2229# a játékhoz tartozik az, hogy nem vagyunk tökéletesek. És ez némi derültségre ad okot. Amikor valaki még a 2240# játékban is csak olyat hajlandó játszani, amiben megvan az esélye, hogy ő legyen a legjobb, hát téged akkor 2251# nagyon szeretlek. Mert akkor te nagyon rászorulsz! Szívesen játszom veled, nagyon, majd mindig én fogok 2262# rajzolni, s te átélheted, hogy jó vagy. S akkor ez jó, az egész játék arra megy ki, hogy mondjuk a társaság fele 2274# önfeledten játszik, ő görcsösen ragaszkodik ahhoz, amit a legjobban tud ebben a játékban, s próbál úgy 2284# helyezkedni, hogy rá mindig a beszéd jusson. Mert azért a mutogatás is egy kicsit ciki! Megvan ez? Szeretlek, 2296# kicsike! Ugye, ha én egy egyszerű játékban egy nyomorult rajzolástól félek, akkor hadd kérdezzek rá az előző 2307# pontra: valamiképpen alapjában baj van velem. Csak ez ki ne derüljön! Mert az, hogy nem tudok rajzolni, az nem 2319# azt jelenti nekem, hogy nem tudok rajzolni, hanem kiderült, hogy baj van velem! Mert az a mnimum, hogy tudnom 2330# kellene rajzolni! A rajzot helyettesítsétek be ezer dologgal! Biztos sokan vagytok olyanok, akik nem mertetek 2342# elkezdeni síelni. Ugye vagytok ilyenek? Azt nem! Már mindenki elment síelni, de ti nem. Hát próbáld meg! Azt 2353# ajánlom, hogy ilyen bundabugyi, ilyen párnás izé, mert sokat fogsz esni, na és aztán, tök jó, suhansz a kék 2364# pályán. Kicsit tolnod kell magad... Tök jó! 2369# Kedves ismerősöm, 30 elmúlt már, úgy döntött, hogy na most! Vállalja azt a végtelen cikit, hogy egy egész Alpok 2381# rajta röhög. Mert ez a minimum, hogy távcsővel nézik őt, ahogy a kék pályán próbál hóekézni. Ugye, ez a minimum, 2392# hogy így élem meg.és azt mondja, hogy megy a kék pályán így - mmm, mmmm - kicsit vizes, mert 1100-on sokat 2404# sütött a nap. És ugye ezzel a végtelen sebességgel a felvonó felé halad - és tudjátok, ilyenkor mi van? Amikor 2415# így haladok a felvonó felé, igaz, hogy 1 km/ órával, a csigák integetnek így, akkor egy páni rémület fog el, 2427# hogy már most nem bírok megállni! Egy ilyen erősebb szél elég lenne hozzá, de pechem van, mert szélcsend van. És 2438# ezzel a rémületes sebességgel így becsúszok a fölvonóba, és akkor tudjátok, jön az 5 éves kisgyerek, így lazán, 2450# egy kézzel tartja magát, a tárcsással így jön föl, kikerül, mire én még kettőt hömpölygök. És a fölvonó tetején, 2462# ahogy kedves barátom elmesélte ezt az esetet: fölnéztem két hömpölygés között, a símester már leállította a 2473# felvonót, és én pedig pont láttam a gyerekemet, ahogy a fölvonó végén szánakozó tekintettel rám nézett - apa 2484# síelni tanul.. 2486# Idetartozik az is, hogy az élet egy nagy probléma, állandóan problémákat kell megoldani és... Most mondom, hogy 2498# egy hiedelem hogy tud hihetetlenül rendszerré válni. Az élet egy probléma. Nekem mindig sikeresnek kell lennem. 2509# Minden problémát meg kell tudnom oldani. De minden problémára van is megoldás. Nekem a minden problémára adott 2521# minden választ meg kell találnom. A legjobb választ kell megtalálnom minden problémára. És ez úgy szokott 2532# katasztrófává fulladni, hogy nemcsak minden problémára van mindig válasz, hanem mindig csak egy válasz van. 2543# Nincs több válasz, csak egy, és nekem azt az egy, egyedül lehetséges legjobb választ kell megtalálnom. Ismerős 2555# ez valakinek? Ülünk egy csoportban. Arról beszélgetünk, hogy hogyan lehet segítő kapcsolatban mások segítségére 2566# lenni. S ezt úgy csináljuk, hogy a csoport tagjai jegyzőkönyveket hoznak egy klienssel való beszélgetésről. S 2578# akkor ottan kliens meg én, kliens meg én. Hozzák a jegyzőkönyveket, mi pedig ott ülünk és elemezzük őket. Nagyon 2590# jó! Naná, hogy minden csoportban lesz valaki, aki meg se mer szólalni, s az a valaki, aki meg se mer szólalni, 2601# őróla már messziről van egy hipotézisem: keresi az egyedül jó mondatot. Mert mikor a kliens azt mondja mondjuk: 2613# "Egész tehetetlen vagyok attól, hogy a férjem nem érti meg, amit mondok neki!" - akkor őbenne egy iszonyat görcs 2625# alakul ki, és azt gondolja, erre most egy tökéletes mondatot kell mondania. Az egyedül lehetséges jó mondatot. S 2636# ha azt nem találja meg, akkor vége a beszélgetésnek. És milyen nagy dolog, amikor egy ilyen valaki feloldódik, s 2648# rájön arra, hogy egy beszélgetésben nemcsak egy jó mondat van, hanem nagyon sok! És hogy senki sem tudja, hogy a 2660# kliensnek mi lenne a legjobb mondat! Gőzünk sincs róla, csak tippelgetünk. Próbálunk vele együttérzőek lenni, 2671# megérteni, és tippelünk. És néha óriási baromságokat mondunk. S tudjátok, mi a jó? Hogy a kliens is ember, s a 2683# kliens erre azt mondja, nem, én nem gondolom így. Jaj, de jó! Akkor tudjuk, hogy az nem jó és kész. 2693# Na. Rugalmatlan modellek, vagy-vagy világ. Mondjuk: válás vagy szabadság. Ez egy rugalmatlan modell. Nagyon sok 2705# ember fejében ez úgy van, mondjuk vegyünk egy férfit. Azt mondja: nem érzem szabadnak magamat a házasságomban. 2717# Most akkor maradjak a házasságomban rab, vagy váljak el és legyek szabad? Ez egy akkora tévhit, mint ide 2728# Jeruzsálem. Ugyanis a dolog nem így áll. Ha ő elválik a feleségétől, akkor még nem lesz szabad, csak 2738# függetlenebb. Szabad nem lesz ettől. A szabadság ugyanis nem ott van. Mert a kérdés az, hogy szabadnak lenni a 2750# házasságban vagy nem szabadnak lenni, és szabadnak lenni, miután elváltam és nem szabadnak lenni, miután 2761# elváltam. Ez a kérdés. Az lehet, hogy én olyan tehetetlen vagyok, hogy még a függetlenség is megéri nekem attól 2772# a másik valakitől. Legalábbis egy relatív függetlenség. De ettől még nem lettem szabad. 2782# 2782# 11. Néhány ember gonosz és rossz, őket kell hibáztatni és megbüntetni. Ezeket az embereket meg is kell keresni, 2793# meg kell találni. Minden helyzetnek van egy felelőse. Minden helyzetnek egy felelőse van. Minden helyzetet egy 2805# valaki rontott el. Ugye ezt lehet a végtelenségig kisarkítani. S amikor rájövünk, hogy ki volt a hibás, akkor őt 2817# hibáztatni kell, felelőssé tenni, s rajta elverni minden olyan port, ami nem neki való. Ehhez kapcsolódik egy 2829# másik hiedelem: ha sikerült megtalálni, hogy ki a felelős, akkor őt meg kell büntetni, és akkor nekem jobb lesz. 2840# Az élet számtalanszor bizonyítja, hogy nem lesz attól még jobb. Mondjuk, ha nekem sikerül legyőznöm a feleségem, 2852# s bebizonyítom, hogy ő a hibás amiatt, hogy a házasságunk itt tart, ettől jobb lett valami is? Ha ezután pedig a 2864# feleségemet kezdem büntetni amiatt, hogy ő tönkretette a mi házasságunkat, hát akkor gratulálok. Mert ha a 2876# feleségemet büntetem amiatt, hogy ő tette tönkre a házasságunkat, attól biztos meggyógyul a kapcsolatunk! Tuti! 2887# Tutira! A legjobb módszer, ugye? 2891# 12. Borzasztó és katasztrofális, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy akartam vagy reméltem. Az borzasztó! Így 2902# nem lehet élni! Síelés. Egy kedves ismerősöm jutott eszembe. Sok jót tesz ezen a világon. De! Elmentünk síelni, 2914# nyolcan laktunk az apartmanban, és elkezdtünk együtt élni nyolcan, közös kaja, közös mit tudom én, ahogy úgy 2926# megy az élet egy hétig, vagy nyolc napig. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy ez az ártatlannak tűnő asszony, fiatal 2938# asszonyról van szó, képtelen a legkisebb olyasmit is elviselni, ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarta, 2949# remélte és vágyta. Ezt a legritkább esetben fejezte ki nyíltan. Óriási repertoárt mutatott be 8 nap alatt, hogy 2961# hogyan tudja kifejezni azt, hogy őneki most ez elviselhetetlen, hogy... mit tudom én, a húskockákat beletették a 2973# milánói makaróniba. És nem egy külön tálban volt, hogy mindenki onnan vegye a húskockát. 7 ember mondta, hogy de 2985# akkor lesz jó íze a tésztának, ha átjárja őt a húskocka. De ő szeretné húskockával enni a makarónit, de nem 2996# akarja, hogy a húskocka íze átjárja a makarónit, mert ő külön akarja a tányérjára tenni. És egyszerűen nem 3007# értem, hogy miért nem lehet ezt megérteni? Miért nem lehet ezt megérteni? S akkor 7 ember megértette. Jól van, 3019# hát jól van akkor, eszünk külön nyammogós téstát, meg külön a szaftos húst. Hát jól van most már... Mosogatásra 3031# került a sor. "Én mosogatok!" Ugye, mert azért volt neki igazságérzete. A férje lojális volt vele, még fiatal 3042# házasok voltak, még próbálkozott. "Drágám, segítek neked!" "Nem akarsz inkább pihenni?" - "Nem, drágám, nem 3054# akarok pihenni, jólesne egy kicsit mosogatni." - "Drágám, te fáradt vagy, látom, hát merd mondani!" Értitek, a 3066# legkisebb apróság is élet-halál kérdés volt számára. Ha valami nem úgy történik, ahogy remélem, ahogy akarom, 3077# akkor vége a világnak, valami nagyon-nagyon nagy baj történt. És ehhez egy olyan ártatlan női fizimiska... Nem 3089# csodálom, hogy lépre ment a pasi! A férfiak is tudnak ám! A nők ezt praktikusan oldják meg. A férfiaknak 3100# életbölcsességeik vannak, életszabályaik, hogy mit hogy kell tenni. És azt nem bírják elviselni, ha a feleségük 3112# másképp tesz. Mondjuk hogyan kell a mikrohullámú sütőbe betenni az ételt. Hmm? Az italt hová helyezzük a 3123# mikrohullámú sütőben? A férfi tudja, hogy nem érdemes legközépre helyezni, mert ott egy kicsit lassabban 3134# melegszik meg; érdemes forgatni, de a felesége kicsit elbambul. Szokott egy kicsit másra is figyelni, mint a 3145# férje életbölcsességének szüntelen megvalósítására a saját életében, ezért véletlenül a férfinek készítendő teát 3157# a középhez közelebb helyezi. Nem meri ő középre rakni, már szocializálódott annyira, hogy véletlenül sem helyezi 3169# középre, csak úgy kicsit a közép felé csusszant. A férfi pedig ül az asztalnál és látja, hogy alig forog. 3180# Mikrohullámú sütő nagyon genyó! Mindent megmutatok! Sztriptíz, csak nincsen ilyen rúd. 3190# 3190# (Feri atya, gondolj a szentelésedre, hogy ott milyen komoly voltál! Naná, hát ott el kellett terülni, értitek. 3201# Úúúúú, jaj... na, ezt nem mondom el. 3204# Azt mondja... Nem járt le az idő? - Nem.) 3209# 13. Azok, akik nagyon sebzettek, azt fogják mondani, hogy jaj, ne! Nekik 14. Valami, ami veszélyes vagy ártalmas 3220# lehet, nagy gondot és nehézséget fog okozni, vagy kell, hogy okozzon. Ezért mindazt, ami ártalmas vagy veszélyes 3232# lehet, állandóan észben kell tartani. Ez egészen a téveszmékig mehet. Egészen odáig. De ilyen finom formában is. 3243# Mikor valaki picit olyan... "Mi a legfontosabb érték az életedben?" - "Az egészség." Oké, ez idáig oké. "Mit 3254# teszel érte?" Ezt már életemben legalább tízszer megkérdeztem. Mit teszel az egészségért? S a válasz ösztönösen 3265# a következő: "Féltem." Az jó! Ez már másokat is nagyon tudott egészségessé tenni. Ugye, ez tipikus. Valójában 3277# nem csinálok vele semmit, csak folyton-folyvást féltem és aggódom, és mindig észben tartom, hogy mi történhetne 3288# az egészségemmel, ha... Vagy egy multinacionális cégnél vagyok, és állandóan azt gondolom, hogy észben kell 3299# tartanom, hogy kik felől érhet fenyegetés. Hogy a főnököm hogyan rúghat ki, a munkatársak hogyan mószerolhatnak 3310# be a főnökömnél, a beosztottaim hogyan vághatnak át, és én hogyan lehetek valahogy egy kicsit kevésbé éber, mint 3322# ahogy kéne. Ezért kicsit stresszes neked a munka. A munkádra már nem nagyon tudsz figyelni, mert sokkal 3332# fontosabb dolgokra kell összpontosítanod. Hát ja. Ezért nagy szemétség, ha a biztonságérzetét valakinek 3343# kihasználjuk, és azt manipuláljuk. Az nagy szenyóság. Mert megerősítjük ezt a tévhitét. 3352# Nahát akkor ennek itt annyi. 3354# Hadd fejezzem be a beszélgetést a félelemmel! 3359# Beszivárgott más területekre is? 3362# Mérget vehet rá, például a házasságba. 3366# Tudna erről valamit mondani? 3369# Először is, éreztetem az emberekkel, hogy kudarcnak számít, ha nem házasodnak meg. Másodszor addig piszkálom 3380# őket, míg olyan sokat remélnek ettől az intézménytől, hogy könnyen meg tudom győzni őket, nem fogják megkapni, 3391# amire szükségük van. Azt úgy érem el, hogy elhitetem velük, a házasság az, ami megmentheti őket. Vagy az, ha 3402# gyerekeik születnek. Elérem, hogy mindkét fél a másikra hagyatkozzék, ha meg akar szabadulni tőlem. Egymás 3413# iránti szeretetüket arra használom, hogy sebezhetővé tegyem őket. Ráveszem őket, hogy egymástól várják 3424# megerősítésüket és a követendő célokat. Ha mindez nem megy simán, hajszálpontosan úgy, ahogy szeretnék, 3434# kényelmesen besétálok és átveszem a hatalmat. Pofon egyszerű az egész. 3441# Hát, ez úgy hangzik, mint egy diadalmenet. 3446# Hát igen, jól mennek a dolgok. 3449# Nem tudom, megkérdezzem-e, hogy a kultúránk milyen más területeit tartja ellenőrzése alatt. 3458# Hmmm... Semmiképp sem hagynám ki az elme-egészségügyet. Erre igazán büszke vagyok. Gondolja csak meg! Minden 3469# foglalkozás közül, talán a vallást leszámítva, ennek a csoportnak a szakirodalma jut arra a végkövetkeztetésre, 3480# hogy munkájuk lényege nem más, mint a feltétel nélküli kedvező bánásmód, a szeretet. Ők roppant veszélyesek 3491# lehetnek a számomra. 3493# De önnek sikerül leszerelni őket! 3497# Nem volt nehéz! Felhasználom a rossz közérzetet. Akik mások, mint a többiek, azokkal pedig ötvöztetem azt a 3508# meggyőződést, hogy az embereken csak úgy lehet segíteni, ha kizárólag azzal foglalkoznak, mi a baj velük. A 3519# diagnosztizáló embreknek a hiányosságokat kell alapul venniük, hogy segíthessenek rajtuk. Ravaszul rávettem 3530# őket, hogy a diagnosztikai rendszerükben mindig csak rám figyeljenek. 3537# Hát, ez még megy így két oldalon keresztül. Ha valakit jobban érdekel: 3544# Konstruktív terápiák kézikönyve, kiadta az Animula. 3549# Ezek voltak a téves meggyőződések, és most, attól kezdve, hogy a hiánymotivált életútról beszéltünk, most ezt az 3560# egészet szeretném egy kicsit elmélyíteni, kicsit elővenni egy nagyítót, és megnézni közvetlenebbül is, hogy mi 3572# történik ilyenkor. Akit segítségül fogok hívni, az Böszörményi Nagy Iván, mert ő volt az első, aki kb 40 évvel 3583# ezelőtt kitalált egy kifejezést, ami azóta egy nagyon fontos alap-kifejezése lett a nem tudom, minek, a 3593# lélektani irodalomnak, ez a kifejezés pedig úgy hangzik, hogy szülősítés. A szülősítés fogalmát ő vezette be, 3605# azóta erről nagyon sok jelent meg, szeretnék erről beszélni, hogy mi a csuda az a szülősítés. Egész közvetlen 3616# viszonya lesz az eddig elmondottakhoz, de valamit talán sokkal mélyebben fogunk tudni meglátni. 3625# Egy nagyon egyszerű definíciót írtam ide. "Egy foglyul ejtett személyre való romboló hatású támaszkodás." 3636# Elmondom még egyszer: Egy foglyul ejtett személyre való romboló hatású támaszkodás. Ez a szülősítés. Függő, 3647# birtokló, kihasználó kapcsolatban úgy támaszkodok valaki másra, hogy azzal őt függő, szorongó, kiszolgáltatott, 3658# birtokló helyzetbe hozom, és ahogy rátámaszkodom, ez őneki nem jó. Ez a szülősítés. Általában egy szülő szokta a 3670# gyereke felé tenni, de természetesen aztán ezeket a mintákat a házastársi kapcsolatba is átvisszük. A szülő, 3681# amikor visszaél a gyerekének a gyerek helyzetével, és úgy támaszkodik rá, hogy az a gyereknek túl sok, akkor 3692# szülősíti őt. Erről szeretnék beszélni, de, hogy érzékeltessem, hogy miről van szó, hadd olvassak föl egy 3703# irodalmi példát. Amit most mondok, úgy tűnik, mint hogyha valami pszichológusoknak való szakszemináriumra, vagy 3714# nem tudom mire való lenne, de ahogy elkezdek róla beszélni, ki fog derülni, hogy keresztül-kasul érintettek 3725# vagyunk. Mégpedig ugye bemutatták a mozikban Szent Lajos király hídját, és ez ösztönzést adott nekem, hogy 3736# elolvassam újból a kisregényt, és itt, a második részben Márkiné és Pepita. A szülősítésnek egy nagyon izgalmas 3747# helyzetét fogjuk itt hallani. 3750# "Manapság minden spanyol diáknak többet kell tudnia Dona Mariáról, Márkinéről, mint amit Juniper atya 3761# fölfedezett volna róla búvárkodó éveiben. Egy évszázaddal a márkiné halála után levelei a spanyol irodalom 3771# ékességévé váltak, életét, korát állandóan, tüzetesen tanulmányozták. De életírói egy irányban éppúgy tévedtek, 3783# akár a ferencrendi szerzetes a másik irányban. Ezek tudniilik azon igyekeztek, hogy fölruházzák őt mindenféle 3794# kiválósággal, hogy életébe és egyéniségébe belemagyarázzák mindazokat a szépségeket, amelyekkel annyira 3804# bővelkednek levelei, holott e csodálatos asszony valódi ösmerete csak azzal kezdődhetik, hogy meg kell őt 3815# aláznunk, hogy meg kell őt fosztanunk mindenfajta szépségtől, egyetlen egyet kivéve. 3824# És most jön a családtörténet leírása. 3828# 3828# Lánya volt egy posztókalmárnak, aki Plazától egy kőhajításnyira tett szert nagy vagyonra a limaiak gyűlöletére. 3837# Gyermekkora boldogtalan volt. Rút volt, dadogott, anyja pedig gúnyos megjegyzésekkel ostorozta, hogy némi 3846# társadalmi simaságra kapassa, és kényszerítette, hogy ékszerek vértezetében járjon-keljen a városban. Egyedül 3855# élt, egyedül gondolkozott. Számos kérője akadt, de ő, ameddig csak tehette, küzdött korának szokása ellen, 3864# elhatározta, hogy pártában marad. Hisztérikus jelenetei voltak anyjával, vádaskodások, sipítozások, 3872# ajtócsapkodások. Végül 26 esztendős korában a házasság kalodájába zárták egy gőgös, tönkrement nemessel, és 3881# ekkor a limai székesegyház valósággal zümmögött a mennyegzői vendégek kaján pusmogásától. Ezután is egyedül élt, 3890# egyedül gondolkozott, és amikor egy gyönyörű leánykája született, bálványozó szeretettel csüngött rajta. De a 3899# kis Klára az apjához húzott, hűvös volt és okos. 8 esztendős korában szemrebbenés nélkül javította ki édesanyja 3909# beszédhibáját, majd egyszeree ámuldozva, idegenkedve tekintett rá. A megfélemlített anya nyájassá, alázkodóvá 3918# vált, de azért nem tudta megállni, hogy tovább ne gyötörje Dona Clarát ideges figyelmességével és fárasztó 3927# szeretetével. Újra hisztérikus jelenetek következtek, vádaskodás, sipítozás, ajtócsapkodás. A lány a kérői közül 3936# azt választotta, akit Spanyolországba kellett követnie. Így Spanyolországba távozott, abba az országba, ahonnan 3945# 6 hónap alatt érkezik válasz egy levélre. Egy ilyen hosszú út előtti búcsúzkodás Peruban egész egyházi 3954# szertartássá lett. A hajót megáldották, és amint a hajó és a part között tágult a tér, mindkét társaság 3962# letérdepelt, himnuszt énekelt, majd tétován, félénken rezgett a szabad ég alatt. Dona Clara csodálatos 3971# lelkierővel vitorlázott el, otthagyva édesanyját, aki a szép hajó után tekintett, kezét hol szívére, hol szájára 3980# nyomkodva. A derűs, csendes óceán, és azok az óriási gyöngyházszín fellegek, amik örökké mozdulatlanul fölötte, 3990# bepiszkolódtak, meghomályosodtak a szemében. Miután a márkiné egyedül maradt Limában, élete mindinkáb befelé 3999# fordult. Fokról fokra elhanyagolta ruházatát, és mint minden egyedülélő ember, hangosan beszélt magában. Egész 4008# léte agyának izzó központjába menekült. Ezen a színpadon végeérhetetlen párbeszédek zajlottak le lányával, 4017# lehetetlen kibékülések, a töredelem és a megbocsájtás folyton újrakezdődő jelenetei. 4024# A levelek a kettejük kapcsolatából származnak, nem fogok belőlük fölolvasni, csak a legeslegeslegvégét, amikor a 4033# saját szolgálójával összevész, s az összeveszés után egyedül töpreng azon, hogy mi történik. A szolgáló mert 4042# őneki ellent mondani, és ez egészen megdöbbentette, és innen folytatjuk. 4048# Őneki sohasem volt mersze sem az élethez, sem a szeretethez. Szeme fürkészgette szívét. A varázsérmeire gondolt, 4058# az olvasójára, a részegségére, a lányára. Eszébe jutott hosszú-hosszú együttlétük, melyet kiföldelt 4066# beszélgetések roncsai népesítettek be, képzelt mellőzések, rosszul elsült bizalmaskodások, vádak, hogy lánya 4075# lenézi őt, hogy kizárja a szobájából - ezen a napon bizonyára megőrült, hiszen emlékezett, hogy az asztalt verte 4084# - "De nem az én hibám!" - kiáltott. "Nem az én hibám, hogy így történt! Ennek így kellett történnie, hiszen így 4094# neveltek! Holnap azonban új életet kezdek. Várj, majd meglátod, drága gyermekem!" 4100# Aztán leszedte az asztalt, odaült, megírta azt, amit első levelének nevez, az ő első bátorság tett botladozó, 4110# téveteg levelét. Szégyenkezve emlékezett vissza arra, hogy előző levelében mily nyomorultul faggatta lányát, 4119# hogy vajon mennyire szereti őt, és milyen mohón idézgette azt a pár tartózkodó kedvességet, melyet Dona Clara 4128# utóbb odavetett neki. "Hadd éljek mostan!" - susogta. - "Hadd kezdjek új életet!" 4135# 4135# Egészen tökéletesen frappáns leírása annak, hogy 3 generációban hogyan jelenik meg, és hogyan adódik tovább a 4147# szülősítés. És hogyan teszi nyomorulttá a felnőtt életét. 4154# Na. Először, hogy lássuk ezt a helyzetet, szeretném azt az öt klasszikus mintázatát a szülősítésnek elmondani, 4166# amiről aztán bőségesebben akarok szólni. 4171# 1. Valamiképpen a szülők a saját gyerekeiket szülő szerepbe helyezik. Ez azt jelenti, hogy a gyerek lesz a 4183# szülőnek a szülője. Ez, ahogy most kimondom, egészen röhejesen hangzik, vagy mint hogyha ilyen egészen kivételes 4196# esetben történne meg, valójában dehogy is! Kifejezetten nem ritka. Mondok példákat. Mondjuk, amikor az anya azt 4209# mondja: "Fiam, te már elég nagy vagy ahhoz, hogy lemenj apádért a kocsmába. Nekem már elegem van apádból! Menj 4222# le, és hozd őt haza!" Ha a 13 éves fiú lemegy a kocsmában ülő apjához, és hazasegíti őt, akkor éppen az anyukája 4235# behívta őt az apukájának az apukája szerepébe. Akkor ő ott egy szülő. 4243# Ha a férj nem bírja elviselni azt, hogy a felesége érzékenyebb, mint amit ő el tud viselni, s azt mondja a 4255# legnagyobb lánynak: "Drágám, te olyan ügyes vagy! Menj oda anyádhoz és vigasztald meg! És akkor lehet még 4267# egy-két ilyen csábító mondatot mondani: "Neked ez olyan jól szokott sikerülni! Te sokkal ügyesebb vagy ebben, 4280# mint én!" Akkor egyszer csak ez a nagylány az anyukájának az anyukája lesz. De valamiképpen az apukájának is az 4293# anyukája lesz. 4294# Egy kérdés magam felé. Baj-e az, hogyha ilyesmi megtörténik egy családban? A válasz: önmagában nem. Nem baj 4307# akkor, ha a szülők tudják, hogy milyen szerepbe helyezték most éppen a gyereküket, ezt a szerepet nyílttá 4319# teszik, el is ismerik, majd pedig mindazt az érdemet, azokat a jogosultságokat, amelyeket ezzel a plusz 4331# felelősségvállalással a gyerek magára vett, azt jutalmazzák. Ha ez így történik, a gyerek nem hogy nem fog 4343# sérülni, hanem adott esetben kifejezetten egy nagyon felelős, belevaló felnőtté válik. De csak akkor, ha ezek a 4356# keretfeltételek megvannak. Mondok egy példát. Meghal az apa autóbalesetben, és az anya azt mondja a 16 éves 4368# fiának: "Nézd, fiam! Apád meghalt, és az ő helyét senki sem töltheti be. De tudod, itt van a te 3 kistesód. És 4381# miután én nem akarok most megházasodni, mert el akarom siratni az apádat. Viszont a családban most megnövekedtek 4394# a terhek. Arra szeretnélek kérni, hogy beszéljük meg, hogy tudsz-e bizonyos dolgokat megtenni, amit eddig az 4407# apukád tett meg. Például el tudod-e képzelni, hogy a legkisebb testvéredért ezután te menj el az óvodába?" Ha ez 4420# nyílttá van téve, és a gyerek maradhat gyereknek, csak éppen felvállal egy plusz felelősséget, ami nem az övé 4432# lenne, de ezt ő szabadon föl tudja vállalni, majd pedig a szülő ezt elismeri, és keresi az utat arra, hogy 4445# egyébként pedig a gyereke lehessen gyerek, vagy a serdülője lehessen serdülő, akkor ez nem okoz nehézséget a 4457# serdülőnek a fejlődésében. Erről majd bővebben is szeretnék, csak most nézzük ezeket a helyzeteket. 4469# 4469# Minden olyan helyzet, amikor a nagyobb testvért a kisebb testvér gondjaira bízunk, az szülő szerep. Valamit 4479# ilyenkor átvállal a gyerek a szülőnek a szerepéből. Ha ezt az átvállalást méltányolják és elismerik - oké. De ha 4490# nem, akkor nagy baj történik. 4493# Például mondom, hogy hogyan lehet nem elismerni ezt. Mondjuk ugyanez a serdülő helyzet, az anya megkéri a fát, 4504# hogy ezentúl ő menjen az óvodába a legkisebb gyerekért, majd, amikor a fiú ezt szó nélkül megteszi, és a 4514# legkisebb gyereknek az óvodában gondjai támadnak, akkor az anya a következő mondatot mondja a fiának: "Hát miért 4526# nem segítesz a kistestvérednek? Hát nem látod, milyen fáradt vagyok?" Ááááhh! Érthető volt a mondat, hogy ez mit 4537# jelent? Ebben a pillanatban már nem ismeri el, hogy a gyereke lehet gyerek, vagy a serdülő lehet serdülő, hogy ő 4548# szabadon megtett valamit abból, amit neki nem kellene megtenni, és hogy ezért őneki plusz érdemei vannak ebben a 4559# családban, amit el kell ismerni a szülőnek. Itt a fordítottja történt. Nemhogy nem kapott elismerést a fiú 4570# azért, hogy minden nap elment a kistestvérért az óvodába, hanem bűntudatot kelt az anya a saját fiában, amiért 4580# az nem vállal még többet abból a szerepből, ami nem az ő dolga. Ennek egésen sarkos, egészen brutális megoldásai 4592# is lehetnek. A bűntudatkeltésnek, a zsarolásnak, az érzelmi függésnek és elnyomásnak olyan kálváriáját járhatja 4603# be egy szülő szerepbe helyezett gyerek, hogy most mondom, érdemes erre egy kicsi időt szánni, hogy gondoljátok 4614# át, hogy van ez veletek. Hogy ez hogy volt veletek. Nagyon érdemes! Amikor mondjuk a legidősebb fiúnak azt 4624# mondják: "Te már olyan okos vagy! Te már nagy fiú vagy, te már megérted azt, hogy..." Ez idáig oké. De hogyha 4635# ezen túl a szülő elkezdi elvárni mindenféle jutalom nélkül, és elismerés nélkül - a jutalom alatt az 4645# elismerésnek a formáit értjük - elismerés nélkül, hogy annak a nyomorult 13 éves fiúnak olyasmit kell megérteni, 4656# amit egy 13 éves fiúnak nem kéne megérteni. Egy 13 éves fiúnak nem kell megértenie azt, hogy a szülei elváltak, 4667# ezért fele annyi pénzből kell megélniük, és emiatt őneki nem lehetnek olyan dolgai, mint az összes 4677# osztálytársának. Egy 13 éves fiú igenis lehet nagyon dühös azért, hogy őneki az nincs. Lehet dühös, mert 4687# hetedikes. És dühönghet. És vágyakozhat olyan mobiltelefonra, mint a többieknek van. Vágyakozhat rá! Ha ez a fiú 4698# 13 évesen megérti, hogy őnekik erre nincs lehetőségük, akkor az annak a 13 éves fiúnak az érdeme. És nem 4709# kötelessége. És ezt, tehát méltányolni, bizonyos értelemben jutalmazni kell. A jutalom jöhet szavakban is. Ha 4719# megtörténik a méltányos jutalom, akkor az igazságosság helyreáll, és a gyerek a plusz felelősségvállalás révén 4730# plusz jogokat, sőt, előjogokat fog kapni. És ez a méltányos igazságosságnak megfelel. Tehát például ezt a 4741# gyereket, a szülő azt mondhatja, hogy "nézd, te olyan sok mindenben megértetted ezt a nehéz családi helyzetet, 4752# ezért én egész bátran elengedlek téged éjfélig is bulizni." Mert ha én felelősséget adok neked ezen az oldalon, 4763# akkor szabadságot adok a másikon. Hmmm? De hogy én felelőssé teszlek téged ezekért, majd mondok egy megint 4773# klasszikus mondatot, hogy mikor a gyerek szeretne az ő 16 éves, mondjuk 16 éves lány szeretne elmenni bulizni, 4784# és erre az anyja azt mondja neki, hogy "Képes volnál most itthagyni, mikor a kistestvéreid ilyen betegek?!" Mert 4795# ahogy egy apuka mondta nekem néhány nappal ezelőtt, a gyerekek októbertől májusig betegek. Ugye, van neki több 4806# is, és akkor ezt tapasztalatból mondja. Ha a szülő azt mondja: "Képes lennél most itthagyni, mikor a kistesódnak 4817# 40 fokos láza van és várjuk az orvost?" Igaz, hogy én is orvos vagyok, de hát mégis! Akkor is várjuk az orvost, 4829# mert két orvos! Mit is jelent ez? Azt, hogy plusz felelősség itt, szabadság elvonása itt, méltányos igazság 4839# súlyosan sérül, de ezt még lehet cifrábbá tenni azzal, hogy közben pedig bűntudatot keltek a gyerekben. Még 4850# plusz bűntudat, őt korholom és vádaskodok vele szemben, ha valami olyasmit akarna megtenni, ami vagy egyébként 4861# is, mondjuk így, járna neki, vagy pedig abból a plusz felelősségből járna neki, amit ő vállalt. Ezt nyugodtan 4872# mondhatjuk ördögi körnek. Ez tönkreteszi az embert. Tönkreteszi hihetetlen mélyen. Ennek a leírását majd el 4882# fogom mondani. És aztán, hogy milyen ismérvei vannak egy olyan felnőttnek, aki szülő szerepbe került 4892# gyerekkorában, mégpedig egy ilyen romboló szülő-szerepbe. Hogy aztán ez hogy fogja alakítani a párválasztását 4903# meg a házastársi kapcsolatát. Szerintem ez nagyon izgalmas. 4909# A... Hát még ilyet nem csináltam még soha! Vannak, akik menekülnek, mert látják, hogy teljesen... túlzott 4919# felelősséggel ruháztalak föl benneteket, most ezt el kell ismernem! Hogy jogotok van az én elnézésemre. Na, te 4930# jó ég, ez teljesen... Látszik, hogy ez nagy témám. 4935# Akar-e valaki hirdetni?
Lejegyezte: Petri Barbara és Hartmann Erika