2005.10.25.

A pálferi wikiből

A csúcsélmény Abraham Maslow (1908-1970) szemszögéből

A csúcsélmény azt az asszociációt keltheti, hogy valami rendkívüli, csak rendkívüli emberek élik meg, a csúcsélmény: valami olyasmi, mint amikor felülről rálátunk valamire, aminek addig szenvedő vagy örömteli részesei voltunk. S egyszer csak megpillantunk valamit a maga teljességében, meglátunk valakit úgy, ahogy van.

Idézetek Hamvas Béla: Patmosz II művéből

„… emberről, műről, dologról az, hogy mit ér, akkor derül ki, ha a kezdetbe állítom. Akkor élek helyesen, ha magamat állandóan a kezdettel ellenpontozom… Az ember a rendről tud, de azt elfelejti, és annak megvalósításában önmagát megakadályozza, és kényszerűen nem tudja másképpen csinálni, sőt életét ahelyett, hogy rendben tartaná, feldúlja; ezt a paradox kényszert bűnbeesésnek, vagy megromlásnak, általános szóval korrupciónak nevezik. Tudja, és nem tudja. Biztos benne, hogy miképpen kell tenni, mégsem teszi, és meg akarja tenni, de képtelen rá. A hinduk azt mondják, ez az őrületszerű megzavarodás. Az éberség lefokozódik, és az ember alvajáróvá lesz. Tudom, hogy ez az, de erőtlen vagyok, mint Pál írja. Pascal pedig: tudom, hogy mit kell tennem, de nem vagyok képes megtenni. Azt hiszem, ezt a vergődést a lét világossága és az emberi akarat tehetetlensége között, ezt az ájultságot, hogy látom, de nincs hozzá erőm, ezt hívják vallásnak. Ebben a helyzetben tényleg csak egy van: Isten. A nyomorult ember vallásos. Ez a nyomorultság Pascal szerint az emberi méltóság… Azóta az ember alapállását, vagyis létének bázisát megtagadva a történet kezdettelenségében és befejezhetetlenségében tévelyeg. Az ember – amióta a fundamentumról lelépett – nem talál haza. Európa kalandor és kísérletező. A kalandot és kísérletet hívják történelemnek. Az újkori európai labirintusi egzisztencia. A hagyomány hármas íven nyugszik: tudok az alapállásról, a kezdetek kezdetén bekövetkezett korrupcióról, és a renormalizálásról, vagyis emberben, közösségben, természetben a létezés törvényes és szabályos rendjének helyreállításáról.”

• Olvassatok Hamvas Bélát
• Az alaptapasztalat, amikor átéltük nagyon nagy hatással volt ránk, az egész embervoltunkat átjárta, s azt tapasztaltuk meg benne, hogy az egész emberségünkre, egész életünkre hatással lévő tapasztalat. Ez a tapasztalat azóta is meghatároz, és egy maghatározott cselekvésre ma is hat és a tapasztalat tartalma ma is érvényes, egyfajta vonatkozási pont.
• Ha feltártad az alaptapasztalatod, az Istenre vonatkozó csúcsélményedet, akkor nyugodtan ragaszkodhatsz ahhoz, hogy Isten olyan, mint ahogy a csúcsélményedben megmutatkozott, nem vagy rászorulva azokra a képére, amelyeket a kinyilatkoztatás adott neked. Nem, mintha nem lenne nagy kincs, hanem, mert a kinyilatkoztatás személyre szabottsága az te alaptapasztalatodban ott van. Ehhez viszont ragaszkodnunk kell.
• A kérdés nem az, hogy milyen torz istenképek vannak, vagy, hogy milyen torz a te istenképed, hanem, hogy mennyire ragaszkodsz a te istenképedhez. A kérdés az, hogy ott van a kincs nálad, és miért nem használod? Isten olyan, mint a mi csúcsélményben, így azt is jelenti, hogy mi is olyanok vagyunk, mint amilyennek ebben a csúcsélményben magunkat tapasztaljuk.
• Ha a tükörrel szembenézünk, nem a mi nézünk szembe magunkkal, hanem a tükör. A tükör pont úgy torzít, mint amilyen torzak mi vagyunk. Ha önértékelési problémáim vannak, akkor állandóan be kell melegítenem, tudatosítanom kell magamban, ki is vagyok én. Gyakorlat: gondolj vissza valakire, aki téged őszinte szívből szeret, találd meg a pillanatát, amikor valaki őszintén, feltétel nélkül szeret, és neki van igaza. Pont ez a valaki vagy te, akire ilyen önfeledt szeretettel lehet nézni. Így kezdd el a napod! Hosszabb távon: mindig azoknak van igazuk velünk kapcsolatban, akik szeretnek minket, azok látnak jól.
• Csúcsélménye mindenkinek van. Bármi lehet, ami a csúcsélményre, tapasztalatra vezethet. A természete spirituális és valami transzcendens élmény, ami ilyenkor jelentkezik.

A csúcsélmény:

1. A megismerésben a tárgyakat egészlegesen éljük meg: kapcsolataiktól, hasznosságuktól, célszerűségüktől, céljaiktól függetlenül. Rá tudunk nézni valakire és nem az jut eszünkbe, mi célunk van vele, mi hasznunk belőle, egyszerűen csak látjuk őt, amint van. Személyekre, tárgyakra is megélhetjük ezt.