panorámakép

2005.01.04.

A pálferi wikiből

A reményt egy megalapozott hitre lehet építeni. A remény azt jelenti, hogy akármilyen helyzetben voltam- vagyok- leszek, annak van értelme. Akármi fog velem történni, abból azután valami jó is ki fog jönni, a javamra lesz. Még ha most nem is értem, hogy miért történt ez. Az életemnek van létjogosultsága.

Kaffka A törvény kapujában őr áll

A törvény kapuja előtt áll egy őr. Ehhez az őrhöz odamegy egy vidékről jött ember, és engedélyt kér, hogy beléphessen a kapun. Az őr azonban azt mondja neki, hogy most nem engedélyezheti a belépést. Az ember töpreng, majd megkérdezi, hogy tehát akkor később léphet majd be? – Meglehet – mondja az őr –, most azonban nem. – Minthogy azonban a törvény kapuja, mint mindig, nyitva áll, és az őr arrébb megy, az ember előrehajol, hogy beleshessen a kapun. Amikor az őr ezt észreveszi, nevet, és így szól: – Ha ennyire csábít, hát kíséreld meg, és menj be tilalmam ellenére. De jegyezd meg: hatalmas vagyok. Pedig a legutolsó vagyok az őrök sorában. Teremről teremre őrök állnak, egyik hatalmasabb, mint a másik. Már a harmadik látványát én magam sem bírom elviselni. – Ilyen nehézségekre nem gondolt a vidékről jött ember, hiszen a törvénynek mindig, mindenki számára elérhetőnek kell lennie, gondolja, de ahogy most a bundás őrt jobban szemügyre veszi, nagy, hegyes orrát, keskeny, fekete, tatár szakállát, úgy határoz, hogy inkább várakozik, amíg meg nem kapja a belépésre az engedélyt. Az őr ad neki egy zsámolyt, és megengedi, hogy oldalt, a kapu közelében leülhessen. Ott ül napokig, évekig. Többször is megpróbál bejutni, és zaklatja az őrt kérdéseivel. Az őr gyakran veti alá kisebb kihallgatásnak, kérdezgeti a szülőföldjéről és sok minden másról, de ezek közömbös kérdések, amilyeneket a nagyurak tesznek fel, és végül mindig azt mondja neki, hogy még nem engedheti be. Az ember, aki jól becsomagolt az útra, mindent felhasznál, legyen az bármennyire értékes is, hogy megvesztegesse az őrt. Az úgyszólván mindent elfogad tőle, de közben így beszél: – Csak azért fogadom el, hogy ne hidd, bármit is elmulasztottál. – Az ember hosszú éveken át szinte szakadatlanul csak az őrt figyeli. Megfeledkezik a többi őrről, és úgy véli, bebocsáttatásának egyetlen akadálya ez az első. Átkozza a szerencsétlen véletlent, az első esztendőkben gátlástalanul, hangosan, később, ahogy öregszik, már csak úgy magában dörmögve. Gyermeteggé válik, és mivel az őr évekig tartó tanulmányozása közben annak prémgallérjában még a bolhákat is felfedezte, még a bolhákat is megkéri, segítsenek neki, és térítsék jobb belátásra az őrt. Végezetül látása meggyengül, nem tudja, valóban sötétedik–e körülötte, vagy csak a szeme csalja meg. Most ugyan észrevesz a sötétségben valami fényt, mely kiolthatatlanul árad a törvény kapujából. Már nem él soká. Halála előtt az egész itt töltött idő minden tapasztalata azzá az egyetlen kérdéssé sűrűsödik össze a fejében, amelyet eddig még nem tett fel az őrnek. Magához inti őt, mert merevülő teste már nem tud felemelkedni. Az őrnek mélyen le kell hozzá hajolnia, mert a kettejük magasságának különbsége ugyancsak az ember rovására változott meg. – Most még mit akarsz megtudni? – kérdi az őr. – Telhetetlen vagy. – De hát mindenki a törvény felé igyekszik – mondja az ember –, hogyan lehetséges, hogy ennyi év alatt rajtam kívül senki sem kért bebocsáttatást? – Az őr látja, hogy az ember már a végét járja, s hogy hallását elmúlóban még utolérje, ráordít: – Itt rajtad kívül senki be nem léphetett volna. Ezt a bejáratot csak a te számodra jelölték ki. Most megyek és bezárom.

Érzelmi megküzdési stratégiák

Azt az érzelmi állapotot próbálom megváltoztatni, amiben vagyok. Nem a helyzetet akarom megváltoztatni, hanem azt, ahogy a helyzethez hozzáállok.

1. Elmenekülni.

Egy példa a betegség témaköréből. A beteggel közlik, hogy beteg. Reakció: bárcsak elcserélték volna a leletet, bárcsak eltűnne a lelet, bárcsak én tűnnék el.

Párkapcsolat. Nagy veszekedés. Reakció: akkor váljunk el! Menj el!

Isten-kapcsolat.


-Majd hülye leszek imádkozni! -Most szüntettem be ezt a naív dolgot. -Eddig se segített! – Már mióta imádkozom?! Már tíz éve! Már tíz éve imádkozom, hogy Uram adj nekem feleséget, és még mindig semmi. Kilépek az Isten-kapcsolatból. Elmenekülök. –Tudod ki megy el misére! Ezt az teszi nehézzé, ha túl gyorsan jön a bűntudat. Visszamegyek és meggyónom. Annak az Istennek, akivel nem akartam találkozni, mert nem adott nekem feleséget.

Sporttársaim nem értik, hogy milyen lesz, ha én pap leszek. Megyünk Bécs felé. Sporttársam:-Akkor te nem házasodhatsz meg? Feri: -Nem. -Barátnőd lehet? Feri: -Nem. -Tartós kapcsolat? Feri: -Nem. -Alkalmi kapcsolat? Feri: -Nem. Megtalálta a megoldást. -Értem. Akkor a fiúk! Feri: -Na akkor padlót fogtam, mert ő már jól volt.

Azért ragaszkodok az önmagamról alkotott képhez, mert azzal együtt tudok úgy tovább élni, hogy a helyemen vagyok, hogy értékes vagyok, hogy az vagyok- akinek gondolom magam. Ha az önmagamról alkotott képem súlyosan megváltozna attól, hogy ezzel a mai helyzettel itt nem tudok mit kezdeni, és akármi is kijöhet belőlem, akkor elmenekülök. Pont ez a fejlődésem akadálya: Az életemnek ezekből a fejlődésre alkalmas helyzeteiből lelépek, elmenekülök, mert azt a fenyegetettséget élem meg, hogy ha benne maradok ebben a helyzetben, akkor valami olyasmi fog előjönni belőlem, amiről magam sem tudom, hogy mi, de meg fog változni az önmagamról alkotott képem. És ez a kép minél jobb, annál inkább lelépek, hogy megőrizzem a képet. Így a kontroll illúziójának ma tudatával tudok tovább élni. A bölcsek szerint egy- két krízis elengedhetetlen az életben.. amikor padlót fogok. Amikor összetörik az önmagamról alkotott kép. Egy napig- egy óráig- egy hétig nem állítom magamról azt, hogy rendes vagyok- hogy jó vagyok. Amikor belátom, hogy végül is lakik bennem egy gazember.

A lap eredeti címe: „http://palferi.hu/2005.01.04.