2004.09.21.
A pálferi wikiből
Előző év folytatása, Hogyan lehet személyes a hit?
Ismétlés: Személyesség és az individualizmus nem egyenlő, mert a személyiség nem egyenlő az énnel
Idén a hangsúlyt a személyes hit közösségi vetületére helyezzük. Állítás: Az igazán elmélyült hit közösségi
Idénre tervezett témák: Hit és kultúra, vallás, konformitás, meggyőzés, információ, önigazolás, előítélet, intimitás, egészség, gyógyulás, immunrendszer, megbocsátás, megbékélés, emlékezet, vélekedés, attitűd, manipuláció, normák, értékek, csoport-, nemzettudat, intelligencia, sport, cselekvés, engedelmesség, függés, fogyasztás, pénz, tulajdon, szükségletek, hasznosság és gazdasági kapcsolatok
Hit és kultúra
Társas viselkedés négy klasszikus alapformája
Közösségi megosztás alapján
Jellemzője: Leggyakrabban a családban történik ilyen (mindenki mindenkinek a szükségleteit figyeli, és próbál a szerint élni)
Példa: ősi magyar kultúrában karácsonykor plusz egy széket tettek az asztalhoz
Egy személyes Istenhithez hozzátartozhat, hogy Istenre úgy gondolunk, mint valakire, akivel egy közösségben élünk, és akinek szükségletei lehetnek, és akinek az életéhez én is hozzájárulhatok.
Görög filozófia szerint, Isten mindenható, tehát szükségletei sincsenek. Ezzel szemben, ha van biblikus istenkapcsolatunk, akkor láthatjuk, hogy Jézussal személyes kapcsolatba kerülhetünk. (Máté 9,9-ben Jézus mondja Máténak: „Kövess engem!”)
Ha bennem az istenfogalom egyszerűen csak egy fogalom, akkor nincs közlekedés egymás között.
Példa: cigány mese, tanulság: mennyi mindent tehetünk mi Jézusért
Ebben a modellben azzal házasodok össze, akit szeretek
tekintély, rangsorolás alapján
jellemzője: a társas kapcsolatok elsősorban a hierarchia alapján történnek
Példa:
- (étkezés alapján) Kínában az étkezésnél a merési sorrend: először a férfiak kor szerint, utána a nők kor szerint. Ha elfogy az étel, akkor a hátralevők éhen maradnak.
- (figyelem alapján) vendéglátásnál az ültetési sorrend
Istenkapcsolatban: lehet Istenre úgy gondolni, mint a kis Jézusra, de az istenkapcsolat szegényes, ha nem áll Isten (legalább néha) a hierarchia csúcsán
Ebben a kapcsolati formában azzal házasodok össze, akinek a státusza megfelel az enyémnek.
Egyenlőség, összemérés szerint
Jellemző: A kapcsolatot az egyenlőség határozza meg
Példa: az Egyesült Államok nyugati partvidékén, amikor a földet osztották, akkor a törvény szerint mindenkinek ugyanakkora földet kellett kapnia.
Istenkapcsolatban: Középpontba helyezem Jézust, aki pontosan ugyanolyan ember, mint én, a bűnt kivéve. Ilyenkor rengeteg kapcsolódási pontom lehet vele. Át tudom gondolni a bibliai történetekben, hogy vajon mit érzett Jézus. Én azt érzem-e, amit ő, és ő azt érzi-e, amit én.
Így minden olyan ponton, amelyen ember vagyok, kapcsolódom Istenhez, aki emberré lett. Mert ezekben a dolgokban egyformák, egyenlők vagyunk.
Piaci árszámítás szerint
Jellemző: A kapcsolatainkban azt mérlegeljük, hogy mit kapunk és mit adunk. Állandóan arányokat keresünk.
Példa: Falusi kultúrában disznóvágásnál a szomszédoknak pontosan annyit kellett vinni, mint amennyit ők adtak nekünk. Ennek az oka az volt, hogy a szomszéd nehogy azt gondolja, hogy neki még adnia kellene nekünk valamit.
Istenkapcsolatban: Katolikus egyház tanítása az üdvösségről egyrészt, hogy az, Isten ingyen ajándéka, másrészt, hogy az ember azt kiérdemli, megszolgálja. Ha csak az elsőt hangsúlyozzuk, akkor elveszünk valamit az embertől. Például az Istenért végzett munka örömét, vagy azt, hogy képes vagyok tenni valamit az üdvösségemért. Ha a hívő az élete céljáért nem tud semmit tenni, az meghasonláshoz vezethet. A kettőt tehát érdemes egymás mellett látni.
Árnyoldal: ha mindig csak azt nézem, hogy Istentől mit kaptam, és ha nem hallgatja meg a kérésemet, akkor nem megyek el következő héten templomba.
Ezek alapján lehetne átgondolni az Istenkapcsolatunkat, mert lehet, hogy azért nem vonzó, azért szakadt meg, vagy azért jellegtelen, mert egyoldalú.
Játék: Egészítsd ki a mondatot: Én … vagyok. (10-szer.) (A tanulság az összefoglaló végén.)
Nyugati és keleti emberkép és értékrend összehasonlítása
Euró-Amerikai társasforma:
1. a szülő és a tanár feladata az, hogy a gyereket egyéniséggé neveljék. Olyan valakivé, aki megáll a saját lábán.
2. Összehasonlítás aszerint, hogy a kisgyerekek a szülőktől külön, vagy velük egy szobában alszik. Egy statisztika szerint a nem ipari kultúrában a gyerekek 100%-a szüleivel (de legalább az egyik szülővel) egy szobában alszik. A nyugati kultúrában a gyereknek minél korábban külön ágyat, és külön szobát akarnak biztosítani.
A gyerek fejlődését a nyugati kultúrában az önállóság alapján nevezzük meg: átfordult az egyik oldaláról a másikra (egyedül!), felállt… Később, hogy a játszótéren adja vissza, ha kapott egy pofont, mert az csak a szomszéd gyereke.
Amerikai szülők három kategóriát nevelnek a gyerekbe, én, mások és tárgyak. 64%-uk szerint a nevelés legfontosabb célja, hogy a gyereknek minél hamarabb legyen éntudata, és ez mindenképpen pozitív legyen. Óvodában arra ösztönzik a gyerekeket, hogy különböztessék meg magukat adottság, tehetség vagy rátermettség alapján a többiektől. Iskolában, pedig arra, hogy legyenek büszkék, ha valamiben jobbak másoknál. Ilyen például, amikor a gyerekeket különböző tagozatokba íratjuk be.
Pici kortól arra neveljük a gyerekeket, hogy: fejezzék ki magukat.
Tartsanak ki az elveik mellett
Tudják képviselni magukat (keleten neveletlen, akinek különvéleménye van)
döntsenek (a gyerek a vásárlásnál már tudja megmondani, mit kér)
Keleti társasforma
1. Az élet feladata az, hogy a társadalom részévé legyek. Kapcsolatokban és szerepekben éljek. Azokat létrehozzam, fenntartsam, javítsam egy életen keresztül. Egy énközpontú ember neveletlen, kultúrálatlan és primitív.
2. A társas kötelezettségek fontosabbak, mint az egyéni értékek és ambíciók.
Az óvodában a csoporteredményeket ünneplik meg: egyszerre felállni.
Az óvodában nincs osztályozás, nincs egyéni feladat.
Iskola: jó tanuló fogalma olyan, hogy az bárki lehet. Meghatározása: kedves, kitartó, segítőkész, küzdő szellem, önkritikus.
A gyereknevelés célja egy aszociális csecsemőből egy társadalmi lényt nevelni. Japánban az alvó csecsemőt sosem hagyják magukra.
Arra nevelik a gyerekeket, hogy képesek legyenek másokat megérteni, másokat befogadni és elfogadni.
Komoly érték a hallgatás. Komoly ember tud hallgatni.
Kommunikáció: Nyugaton: a kommunikáció kulcsa az, aki közöl valamit. Azért siklik félre a kommunkáció, mert a közlő fél nem fejezte ki jól magát. Keleten: az a felelős a kommunkációért, akinek meg kell értenie, hogy a másik mit akar. A kommunikáció célja, hogy megértsem mi a szándékod, és milyen érzéseid vannak.
Példa: Kínai diákot meghívnak az USA-ban egy partira. A házigazda azt mondja neki, hogy szolgálja ki magát, és egyen, amit szeretne. A keleti diák elszégyelli magát, majd dühös lesz. Ennek az oka az, hogy a keleti diák úgy gondolja, hogy a házigazda meg se próbálja meghatározni, hogy neki mire lenne szüksége. Vagyis nem érdekli, hogy mi van vele, és mi lenne neki jó.
Keleten arra nevelnek, hogy a másik ember érzéseit ki tudják találni, valamint, hogy képesek legyenek a csoportörömöt átélni.
A gyerek büntetése: - nyugaton: megvonjuk a jogait, kiváltságait, egyéni örömeit (nem nézhetsz tévét.) - Keleten: a társas kapcsolatai megrendülhetnek, amelyek számára az életet jelentik (anya mondja a gyereknek: ha folytatod, akkor nem foglak szeretni)
Keleten a szülő kéri, hogy alázzák, vagy szégyenítsék meg a gyereket, ha közösség ellen vét, mert ha sikerül elmélyíteni benne ezt a negatív élményt, akkor az a közösség javára van. (Keleti kultúra árnyéka)
A válaszokat két nagy csoportba oszthatjuk. Az első csoportba azok a mondatok kerülnek, amik arról szólnak, hogy én önmagamban milyen vagyok. A második társas kapcsolatokra utal.
A kérdés, hogy milyen arányban vannak ezek a mondatok?
A tanulság: Ezzel a feladattal egy tükröt tarthatunk magunk elé, hogy a gondolkozásmódunk és az énképünk mennyire individuális, és mennyire közösségi.
