panorámakép

pálferi:Biciklitúra a Fertő-tó körül, 2010. szeptember 3-5.

A pálferi wikiből

Későnyári biciklizés


Szeptember első péntekén tizennyolcan biciklitúrára indultunk a Fertő-tóhoz. Hamar nem várt izgalmak értek minket: az egyik kocsi hátsó szélvédője egy huppanó után a bicikliktől darabokra tört. Így végül plusz egy, azaz öt kocsival kerekedtünk útra. Késő este érkeztünk meg a fertődi kempingbe, ahol mi voltunk az egyedüli bátor, sportos vállalkozók. Lámpafény mellett gyorsan felvertük sátrunkat (a szerencsésebbek kidobták), néhányan pedig faházat kerestek maguknak. Addig egy különítmény Sopronban megvette a vacsorát-reggelit. Mire visszaértek, – kisebb nehézségek árán – már lobogott a tábortűz. Pár üveg bor is kellett ahhoz, hogy végre átmelegedjünk.

Másnap lassan szedelőzködtünk; hiába kémleltük újra és újra az eget, csak nem akart kiderülni, esni viszont nem esett. Útra kerekedtünk tehát: az első célpont a nagycenki Széchenyi-kastély volt. Csomagjainkat autó vitte. A kastélynál két részre szakadt a társaság: a kulturális osztagra és a vendéglátó-ipari egységet favorizálókra. Fertőrákoson egy étteremben találkoztunk újra. Útközben a kultúrosok bepótolták némileg a lemaradásukat: egy kedves házaspár szőlőjében mustot, bort, pálinkát kóstolgattunk, s közben vártuk, hogy legalább kicsit alábbhagyjon a zivatar.


Estére megérkeztünk az osztrák szálláshelyünkre, a festői breitenbrunni kempingbe. Mivel zuhanyzási lehetőségeink korlátozottak voltak – meg eleve – néhány bátor vállalkozó csobbant egyet a Fertő-tó kimondottan hűs (vagy 17 fokos) habjaiban.


Másnap kisütött a Nap, ezért a sátorbontás elhúzódott. Nagy kedvvel folytattuk körutunkat. Mesés táj fogadott minket, fel is másztunk minden part menti kilátóba. Podersdorfban nagy nehezen ráakadtunk a Volksschulera, s az út közepén veszteglő autónkra. A képek önmagukért beszélnek, a sofőr nem tudott magyarázatot adni a történtekre.


Az ebédet követően került sor az aznapi kultúrprogramra: a szélmalom megtekintésére. Illmitzben még egy utolsó pihenőt tartottunk, kicsit ejtőztünk, fagyiztunk, ismerkedtünk. Aztán gyorsan utunkra eredtünk, hogy a süttöri misére odaérjünk. Gyors elszámolás és a búcsúkép elkészítése után hazaindultunk.


Felejthetetlen hétvége volt, gyönyörű tájak, jó társaság.

Köszönjük Ádámnak a szervezést!


MóKinga


Kép:Fertő-tó_áttekintés.JPG



Ádám képei

Kriszti képei

Krisztián képei